Második emeleti folyosók

A hatalmas folyosók, melyek behálózzák a különféle szinteket, melyeken közlekedni lehet, melyek azt a célt szolgálják, hogy a különféle helyekhez ellehessen jutni kényelmesen. Többnyire a felső szinteken ablakok vannak az egyik oldalon, míg a másikon ajtók tömkelege, melyek ki tudja, hogy mit rejtenek, tantermet, veszélyt, kalandot vagy esetleg egyéb helyiségeket? Nem lehet tudni, ki kell próbálni… Az ablakok azonban nem mindenhol ékesítik a falakat, elvégre nem minden folyosó húzódik közvetlenül a külvilágtól elválasztó fal mentén, vannak úgynevezett belső folyosók is, melyeken a fényt csak mesterséges úton-módon lehet előcsalogatni. Ezeken a helyeken fáklyák, oszlopok vannak, melyek megtöltik fénnyel a szakaszt. Oszlop alatt azt kell érteni, hogy e dolgok tetején egy láng található, mely, ha elmennek mellette, és nincs valamilyen módon befészkelődő természetes fény, automatikusan meggyullad. Fáklyák, és ilyen oszlopok azonban minden egyes folyosón vannak, csak ahol a természetes fény utat nyer, ott ezek csak az éjszaka leple alatt lépnek működésbe, gyulladnak meg, ha mellettük elhaladó személyt vélnek érzékelni…
Vigyázz a folyosókkal, mert eléggé szeszélyesek, és kiszámíthatatlanok. Ki tudja, hogy mikor pottyansz be egy olyan ajtón, ami mögött egy gonosz, ármánnyal teli lény van, vagy pedig mikor laza túlságosan a talaj, így egy apró gyengéd lépéssel már meg is nyílik alattad. Ráadásul a szakaszok labirintusa eléggé misztikus, lehet, hogy egyik perben még az egyik kanyar egy teljesen világos folyosóra vezet, de fél órával később már egy teljesen sötét, ablak nélküli szakaszra érkezel ugyanazon a helyen…

Ha akarna se tudna elbújni a többiek elől, pedig azért a kastély nem éppen egy kicsinyke hely. De legalább talált egy helyet, ahol nem túlságosan gyakran mászkálnak. Vasárnap van, holnap tanítási nap és nem érti, hogy miért nem ül mindenki a házik felett. Valószínűtlenül soknak tűnik a sok diák és tanár, aki az unalmas óráit a kastélyban való bóklászással tölti el.
Camille felhúzódott az egyik széles ablakpárkányra és kifelé bámul a gondolataiba merülve. Nem unatkozik, csak éppen nincs mit csinálnia. Hosszú szárú, lapostalpú, sárkánybőr csizmát visel, farmer miniszoknyával, vastag fekete harisnyával és fekete pulóverrel, ami felé még egy sötétkék kardigánt is felkötött. Nincs olyan nagyon meleg, főleg, hogy az ablakok néhol nyitva felejtődtek és így a hideg szél átjárja a folyosókat. Szőke haja laza kontyban tekeredik a tarkóján, de a lenőtt frufrura az arcába hullik. Olyan a gyér fényben, mint egy sápatag szobor.

* Halkan lopakodik a másik mögé mikor végre megtalálja a lányt. Őt keresve bolyong már órák óta a kastélyban. A lány valószínűleg nem is sejti, hogy hazajött. Mélyet szippant az ismerős illatból, majd karját a lány válla köré vonja, arcát a másik nyakába fúrja, s jólesően morog egyet. Az ölelésben nincs meg a régi vágy, a szenvedély... S ezt Camille is érezheti, azt, hogy nem úgy tekint most rá, mint egy gyönyörű nőre, hanem mint legkedvesebb barátra. Talán az egyetlen barátjára...*
- De jó újra itthon...
* Morog a másik nyakába, majd felemelve fejét egy puszit nyom a lány arcára. Mikor elengedi vigyorogva néz a lila szemekbe, majd egy kisebb ugrással felül Camille mellé a párkányra. Elhatározta, hogy két embernek mutatja igazi arcát: Amélie-nek és Camille-nak. A többiek ugyan azt fogják látni, mint eddig: egy öntelt, gúnyos, nárcisztikus extremusos fiút. Így van ez jól.*

Majdnem szívrohamot kap. Először azt hiszi, hogy Krisztián az, aki ilyen orvul megtámadja, aztán döbbenten veszi észre, hogy az illetőnek fekete haja van.
- Theodore? - Szakad ki az ajkairól a döbbent felismerés, és szinte azonnal egy széles mosoly jelenik meg az ajkain. Nem kérdezi meg sután, hogy mit keres itt a fiú, csak azért, hogy leplezze a zavarát. Eléggé nyilvánvaló, hogy a kartársa a barátja visszajött az iskolába, aminek Camille tényleg nagyon örül.
Tekintetével követi a fiút, amíg az leül mellé a párkányra.
- Örülök, hogy itt vagy. - Mondja, miközben a karjára simul az egyik keze, de csak rövid időre, amíg megszorítja finoman, majd végigsimítva rajta visszahúzza a kezeit. Csak érezni akarta, hogy ez valóság és nem a képzelete űz vele valami nagyon hülye játékot.
- Amy tudja már, hogy visszajöttél? - Néz érdeklődve a fiúra, de a választ sejti és azt is nagyon reméli, hogy le tudták rendezni a dolgokat és minden a régi közöttük.

* Halványan mosolyog a lány döbbent arcán. Hát igen... Nem szólt Camille-nak, hogy haza jön, de már képtelen lett volna több időt tölteni a kúriába...
Mikor a lány megszorítja kezét felsóhajt. Most tudatosult benne igazán, hogy itthon van. S mióta haza jött most érzi először, hogy jól döntött. Ha már Amélie-t elvesztette, legalább Camille itt van neki, s ő nem fog hátat fordítani, ebbe teljesen biztos. A következő kérdést viszont letörli arcáról a boldog mosolyt, s helyette egy sokkal bánatosabb foglalja el arcát.*
- Igen, találkoztunk, pont aznap, mikor megérkeztem. Nem hiszem, hogy örült nekem. Nem is nagyon vettem rajta észre semmit... Ja de...* Csap homlokára szarkasztikusan.* A gúnyt és a megvetést, na azt észre vettem...
* Lemondó sóhaj szalad ki száján. Persze, megérti ő Amy-t, csak hát... Talán legbelül reménykedett, hogy ha haza jön más lesz a helyzet. De mégis mit gondolt? Hogy a lány majd a nyakába veti magát? Ch.. Képtelen gondolat.
Tekintetét újra a lányra emeli, s arcára is fegyelmet parancsol. Nem szabad gyengének lenni, még a barátok előtt sem.*
- Na és te? Hogy vagy? Az Álom lovagoddal minden okés? * Bár barátságosan, érdeklődő hangnemben beszél, szavaiban mégis fel lehet fedezni némi gúnyt az Álom lovag szónál.* Ha... Ha csúnyán viselkedik veled csak szólj! * Mondja fenyegető hangon, ám mosolyogva...
Ez az egy hónap elég volt neki arra, hogy átgondolja a dolgokat. Camille és ő nem egymáshoz valók. Ezt talán már a kezdetektől tudta... Szerelem sem volt soha, s talán nem is lesz. Ám mégis van közöttük valami furcsa, megmagyarázhatatlan kapcsolat, ami talán örökre így marad. De jobb ezt nem feszegetni. Ha Camille boldog a kis bájgúnár mellett, hát Isten áldása.*

Elnézi a fiú arcát, és nem találja benne a régi nyugodtságot. Lehet, hogy félvállról veszi az Amy ügyet, de csak látszatra, ennél azért sokkal több van a dolog mögött. Még akkor is, ha ezt nem akarja a lány orrára kötni. Camille nem fogja kierőszakolni az igazat, majd Theo elmondja, amikor el akarja mondani.
- Nem hinném, hogy nem örült neked. Csak szerintem neki sokkal gyorsabb volt ez az egész ügy, mint neked. - Úgy véli, hogy Amynek igazságtalanul lett a nyakába zúdítva az egész, hiszen nekik volt idejük rá, hogy gondolkodjanak. Neki viszont ez a lehetőség nem adatott meg.
- Majd idővel jobb lesz. - Próbálja mégis nyugtatni a fiút. Camille szeret reménykedni abban, hogy a meséknek szép a vége. Még akkor is, ha ez a legtöbbször nem így van.
- Nem kell úgy tenned mintha érdekelne az, hogy mi van velem és Krisztiánnal. Nem fogok megorrolni érte. - Jegyzi meg mosolyogva. Végtére is, el kell viselnie, hogy a két legfontosabb férfi az életében nem kedvelik egymást. - És nem viselkedik csúnyán, ha akarna se hiszem, hogy tudna.

- Tudom, tudom...* Legyint kelletlenül.* Én voltam a pancser, aki elcseszte az egészet. Csak hát, tudod milyen vagyok. Türelmetlen, gyűlölök várni. Bár most tisztába vagyok vele, hogy muszáj lesz....
* Kelletlenül húzza el száját, legfőképp azért, mert tényleg tudja: ez nem lesz egy könnyű menet. Visszaszerezni valaki bizalmát nem tartozik az egyszerű dolgokhoz. Sőt! Kinézi Amélie-ból, hogy még meg is nehezíti a dolgát, amit persze megérdemel..
Szemöldökét felvonja. Tényleg nem érdekli Krisztián, s most nem is róla van szó. Camille-ról. Theodore-t csak ő érdekli. Hogy ő boldog legyen. És ha kell, újra felszántja a szőke ficsúr arcát ha bántja a lányt. Az elmúlt, otthon töltött időszak elég volt ahhoz, hogy rájöjjön néhány dologra. Például arra, hogy Camille és őközötte soha nem lesz semmi. Túlontúl egy formák. De a barátság többet ér most a fiú számára. Az, hogy mikor elgyengül Amélie-vel szemben legyen valaki, aki lelket öntsön belé. És Camille-nak is szüksége van rá. Nem úgy, mint egy kedvesre, hanem mint barátra, testvérre.*
- Nem Krisztián érdekel. * Fejti ki gondolatmentetét.* Hanem te.* Halvány mosolyt küld a szeretett lányka felé.* Szeretném, ha boldog lennél. És ha az vagy, hát még kezet is rázok a kis...khm... Krisztiánnal. Nem szeretném, ha bántana.
* Őszinte szeretettel néz Cam-re. Fontos neki ez a gyönyörű, szőke tünemény... *

[Krisztyne Blackcat, Henzsely Levente, Emmeline Way]

*A furcsálkodó tekintetek láttán visszavesz a fellengzős stílusból, mert úgy látszik, a humor ezen oldalára a két ember nem igazán vevő. ~Már amennyire ez humor...~ fintorodik el Emmeline magában saját magán, és csak mosolyogni tud Levente meglepett arcán, amikor elkezdi lebegtetni a bőröndöt.*
- Ne aggódjon, majd megtanulja, hogyan kell azzal a "fadarabbal" - *mutat idézőjelet a levegőbe* - bánni, ha az itteni tanárok kezelésbe veszik Önt - *mosolyog a fiúra, és kacsint Krisztynere, akinek volt már szerencséje Wayner professzorhoz. Magabiztosan sétál a legközelebbi lépcső felé, mert bár még nem járt a tanáriban, már többször elment mellette. A fölgyaloglás végtelennek tűnő percei alatt igyekszik lesimítani minduntalan fölcsúszó tunikája alját, és mosolyogva figyeli a két, láthatólag nem lépcsőző-típusú embert. ~Most ajánljak föl nekik egy versenyfutást?~ jut eszébe a gúnyos gondolat, de el is veti, még Amelievel se versenyezne lépcsőn, ami az erőssége, ne lenne fair. A lépcső tetején megáll, belemélyed a feneketlen tarisznyájába, majd megtalálja, amit keres, egy nagy üveg vizet, amit mindig magánál hord végszügség esetére.*
- Vizet? - *érdeklődik újdonsült ismerőseitől, majd kis poharakat bűvöl elő. Mikor észreveszi a pattogó labdát, széles vigyor ömlik el az arcán, és az egyik lepattanás uán odanyúl, elkapja, és egy kacsintás kíséretében Krisztynének dobja.* - Szeretnek játszani?
*Ilyet egy pár hónappal ez előtt még álmaiban sem mert volna tenni, de az iskola, és a barátai határozottan jó hatással vannak rá, hogy újra nagykislány lehessen, ne a komoly tünde nő.*

*Próbálja elraktározni a karvezető nevét, bár még azt sem tudja, mi az, de hát ő lehet itt a közvetlen főnöke, valami magasabb rangú tanár, vagy hasonló... Legalábbis ilyesmire következtet a szavakból, de persze az is lehet, hogy diák az a karvezető, és a tanárok alatt áll. Igen, ilyen gondolatok is megfordulnak a fejében, miközben a két lány mellett lépked vidáman, szinte szökdelve.* - Hát remélem is, hogy valamennyire a véremben van, mert elég érdekes lenne itt lenni, a bűvészkedésre való mindenféle hajlam nélkül, mert azért legalább az legyen, ha már tudás nincs... *Fájdalmas fintort vág, de hát nem végzett varázslóiskolát eddig, nem ő tehet róla, hogy nem tud semmit. Jó, valamennyire igen, hiszen lett volna lehetősége pár dolgot elolvasni, a sok papír, amit kapott... De valahogy egyik kedvenc írónője új regényének első fejezete izgalmasabb olvasmánynak ígérkezett, így Levente inkább azt tanulmányozta.
Elmosolyodik Krisztyne szavaira, varázspálca az, persze... De új még a fiúnak ez a dolog. Lépcsővel pedig természetesen találkozott, csak mióta azt elhagyta, már minimum háromszor eltévedt, ezért nem talált volna vissza. Leventének pedig semmi baja a lépcsőkkel, hozzájuk van szokva, bár tény, hogy nem ennyihez...*
- Ettől most kezdjek el félni? *Nevetve kérdez vissza, mikor Emmeline kijelenti, hogy majd az itteni tanárok kezelésbe veszik... Majd felérnek; a vízre a fejét rázza, a labda pedig el lesz kapva. Halványan elmosolyodik, majd akár pofátlanság, akár nem, Krisztyne elől elkapja a labdát, és újra ő pattintja le, csakhogy kissé elvéti a célzást... A játékszer egyenesen legurul, lepattog a lépcsőn, Levente pedig felszisszen.* - Na én megyek utána... Köszönöm a segítséget a hölgyeknek, ha megvan a laszti, innentől már tuti megtalálom a tanárit, legalábbis remélem... Viszlát! *Azzal lekapja a levegőből a táskáját; a hirtelen súlytól kissé megroggyan a térde, de azért fürgén kezd el lefele futni a lépcsőn, kissé fütyülve.* - Laszti, laszti, merre vagy...? *Aztán már egyre halkabban hallani.*

//Ne haragudjatok, de sűrű hetem van, egy ideig nem nagyon leszek, inkább kiszállok, ne álljatok miattam ^^ Köszi a játékot Smile

//

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Nem érzi magát szomjasnak, így megrázza fejét, mikor Emmeline vízzel kínálja, egy kedves mosollyal megköszönve, hogy a prefektus leányzó gondolt rá. Ekkor már repül is felé a labda és egy kérdés, melyre kezeinek lenditésével egyidejűleg kezd el válaszolni.
-Én szeretek ját...*A mondat, melybe a lány belekezdett befejezetlen marad,ahogy a mozdulat is , amivel a labda után kap elég sete-suta befejezést kap, egy tapsolásban végződik, ami a kastély falai között kissé visszhangzott. Mikor a srác elviharzik a laszti irányába Kriszty kisebb döbbenettel néz utána. Tekintetét átviszi a tünde lányra, kíváncsian fürkészve annak szemeit és arcvonásait, vajon ő mit szól hozzá, hogy így faképnél lettek hagyva.*
-Ez meg....?*Valahogy többet nem tud mondani a meglepődéstől. Ismét a lépcső felé fordul és fejét kicsit félredöntve nézi a már üres lépcsősort. Ahogy most ott áll talán csak egy jó oldalba bökés billenti helyre.

*Emmeline egy perces döbbent, néma csönddel adózik az elszaladó fiúnak. Nem képes utána kiáltani a nyilvánvalót: varázsló vagy, te szerencsétlen! Ha menni akar, hát menjen, a tünde lány kivételesen nem siet a segítségére. Enyhén félrebiccenti a fejét, majd Krisztyne felé fordul, megbökve a lefagyott a lány vállát.*
- Te érted ezt?
*Lassan úrrá lesz a döbbenetén, és újra egy mosoly kúszik fel az arcára, de csak szép lassan, óvatosan, mintha félnivalója lenne.*
- Mindenesetre, ha megbocsátasz, bolyonganék még egy keveset a folyosókon, olyan... kellemes most itt bent a hűvösben. Minden jót, további szép napot!
*Már totál mosolyogva köszön el, sarkon fordul, lesimítja a combján a tunikájára képzelt gyűrődéseket, majd elindul a harmadik emelet felé, hátha ott végre megtalálja elveszett ihletét egy soha el nem küldendő levélhez.*

/Bocsi, de ezt már ne csűrjük-csavarjuk tovább!/

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Emmeline mozdulatára tér magához kisebb hüledezéséből. Megrázza a fejét és a tünde lányra néz válaszolva annak kérdésére.*
-Jó lenne ha érteném*Mosolya és értetlen arckifejezése ellent mond egymásnak, de nem is sok ideje van ezen töprengeni, hisz Emmeline elköszönését hallgatja már.*
-Kellemes bolyongást kívánok neked. Azt hiszem én inkább a szabadba megyek ki egy kicsit.*Elköszönve elindul lefelé a lépcsőkön, valahol talán összefut valaki mással is.*

//Bocsi, hogy csak most reagálok, igazad volt,felesleges tovább húzni. Köszönöm a játékot és, hogy volt hozzám türelmed Very Happy

//

**Hozzászólások** : 119 **Évfolyam** : Első

*Aido szobájából érkezve sétál le a második emelet folyosóira. Pontos célja nincs, csak kicsit bóklsázolgat az iskolában, s még mindig fejét töri hontársának szavain.* ~Érdekes dolgokat mondott... kíváncsi vagyok, hogy mi lesz... De ami jobbna érdekel, hogy holv agyunk pontosan, emrt ezt még mindig nem-igen tudtam meg...~ *ELmélkedik, hiszen se időt, de helyet nem tud, míg midnenki más sejti, hogy a középkorban járnak, vagy biztos akad olyan is, aki már biztosan tudja, mindemellett Aido maximum a japán férfitól tudhatta volna meg, áma zokóbl az információkból, melyeket az mondott nem igen derült ki, ő meg nem akart rákérdeezni inkább az évre, lehet, hogy jobb is ha nem igazán tudja meg. Ruházatát tekintve kedvenc kimonóját viseli, fekete az alapja, és egy vörös sárkány tekergőzik rajta fel, a lábtól kezdve körbetekeredik kétszer a testen, majd a sárkány feje a fiú vállán pihenget. A cipőjét tekintve egy speciális fapapucs, pontosan olyan, amilyet a szamurájok is hordtak, mi több, még inkább olyan, mint egy szamurály, mivel a gyönyörű markolat ott lóg ki a kimonó alól, pont egy katana markolata. természetesen pengéje felelé néz, hogy kihúzva egyből vágni lehessen vele, már mindhatni, hogy csak a wakizashi hiányzik, hogy régi japán harcosnak hihessék.*

- Nocsak Aido, ennyire megszeretted a középkort?
*Csendül egy vidám női hang a folyosó másik végéről. Éppen szokásos esti sétáját tette meg Seranahval és az augureyyel, ment volna tovább a szobájába, mikor meglátta a fiút. Ujjatlan felső és selyemnadrág van rajta, még most este is elég van ahhoz, hogy viselhesse ezt az összeállítást. Közelebb megy iskolatársához.*
- Szép estét neked. Látom nem csak én vetemedtem esti sétára. Találkoztál már azzal, akiről a múltkor beszéltünk Jinnel?
*Kérdezi rejtélyesen, még a falnak is füle van, ki tudja, ki hallgatja ki őket.*

*A tanáriban éppen pakolta szét a cuccait, miközben megállapította, hogy a modernkori embereknek semmi stílusérzékük nincs. Sóhajtva pillant körbe és néhány tanár holmijára megütközve mered. Halkan mormogja egészen megállapítva magában.*
- Csak tudnám miért is vállaltam el a kis taknyosok nevelését... Nem vagyok bébicsősz.
*Mérgelődik kicsit magában, de aztán eszébe juttatja a szent célt: világhatalom. Ha visszatérnek végre a jövőbe, akkor ott ismét szerveszkedni kezdhet, alattvalókat gyűjthet. Ki tudja? Talán még egyszer ezek a taknyosok is hasznára lesznek.
Ilyesféle gondolatokkal lépdel ki szépen, kezeiben egy hatalmas doboz, melyben a cuccai találhatóak. Itt az ideje, hogy végre berendezkedjen a saját kis lakosztályába is. Ám ahogy kitoppan a folyosóra két diákkal találja szembe magát.
Egy ideig csak mered rájuk, hallgat, felvont szemöldökkel méregeti őket.
Természetesen megvárja, amíg köszönnek és bemutatkoznak, csak aztán biccent feléjük. Jin leírása tökéletesen ráillik. A kimono öltözékként, a hosszú fekete haj, mely most is fel van szépen tűzve neki. A hideg, kígyóhoz hasonló tekintet. Ráadásul, így sötétedéskor még látszik is, hogy a nő tekintete nem éppen természetes, mintha enyhén prizmálna. Nem igazán macskásan. A macskáknak sokkal szebb és élénkebb ilyenkor a szemük. Azonban egy hüllőé rideg és közönyösen. Pontosan azok a fajta állatok, akiknek semmi érzelmet nem látsz a szemeikben. Egyszerűen csak bámul rád, és tudod, hogy te leszel a következő fogás...
Nos, Akanenek is pontosan ilyen pillantása van.
Ahogy biccent, meg is szólal.*
- Akane Achironu. Királynő és császárnő, és az egyik... valamilyen E betűs karnak a karvezetőhelyettese.
*Nah igen, ehhez még hozzá kell szokni. Persze azért az elsődleges bemutatkozás marad, valószínűleg a jövőben is mindig így fogja. Nem szeretni alábbadni, ha már ezeket a címeket olyan nehezen megszerezte. (Nah jó, a királynői nem egészen igaz, de amíg a három kisöcsi nem tudja, nem fáj nekik) Végül felvont szemöldökkel méregeti a diákokat és elindul a folyosón.*
- További rémes éjszakát.
*Számára nincs több mondanivalója a kölyköknek. Nem ismeri őket és nem is igazán akarja megismerni őket. Számára csak kísérleti patkányok, akiken majd jól elszórakozhat "Büntetés" címszó alatt.*

//music - Kuroshitsuji: Undertaker English Character Image Song [Emotional Machine]//

**Hozzászólások** : 119 **Évfolyam** : Első

*Aido rámosolyog a lányra, mikor meglátja, kissé mókás ma, látszódik is rajta.* -Középkort? Mi az? *Teszi fel elsőre a kérdést, hiszen Japán lévére náluk Edo kor volt meg ehhez hasonlók, teljesen más világ volt, mint itt.* -De ha ez a tipped, hogy megkedveltem ezt a dolgot, akkor valószínűleg. *VOnja meg a vállát.* -Nem, egyáltalán nem láttam, különben valószínűleg már elmentem volna Jinhez. Szívemen viselem Japán sorsát, legyen az bárhol is, ha külüön világban, mgé akkor is. *A haza becsülete nagyban él benne, talán ez lesz az, ami arra fogja sarkallni, amit tenni fog nemsokára, ám ez egyelőre még saját elméjében sem jár, nem hogy a másokéban. A besézlgetés vonala nem igen halad tovább, mivel mikor Aido is feltenné a kérdést Sue számára, akkor kinyílik a folyosón egy ajtó, méghozzá a tanári ajtaja. Eleinte a doboztól nem is igen látja, hogy ki az, ám hamarosan a szemébe tekinthet. Aido mélyen tekint bele a nő szemeibe, bár sajátjai majdnem hogy elkerekednek. Szólni nem is szól egy szót sem, csak előre tekint, a nőre, aki kimonót visel, és egyéb japános jellemzőket. Valószínűelg ekkorra már Sue is észrevette, s eleinte Aido reméli, hogy nem szólja el magát a lány, hiszen ígyitt tudnák tartani, ám amikor a japán fiú meghallja a bemutatkozást szemei beljebb esnek, arcára kiül egy afféle gyűlölet, válaszolni nem is válaszol, nem mutatkozik még be. Kissé süllyeszt, s pont ő az, aki megtöri azt, amit nem akart, hogy Sue megtegyen, de egyszerűen elborult elméje, mikor meghallotta a szavakat... "császárnő".*
~Hogy meri.... Egyszerűen hogy lehet rá képes..... Hogy még magát így nevezze....~ *Láthatóan nem épp a leg békésebb megoldás híveként reagálná le a dolgot. baljával kissé félresöpri a kimonót, persze ekkorra már kissé lejebb is vitte testét, hogy nagyopbb lendületet vehessen magát, sőt mi több, jobbját a markolat elé helyezi. Bal kezének hüvelyk ujjával meglöki a tsubát, avagy a markolatvédőt, mire a kard kipattan egy centit durván, s ráfog jobbjával a markolatra. Ha nem történik valami olyasféle, ami megakadályozza, valószínűleg szavai után nekiront a nőnek, bár valószínű, hogy ő jön ki vesztesen a dologból, de ezzel perpillanat nem törődik. Életét adná hazájáért, bármikor kész lenne rá, lévén szamurájnak készült hosszú ideig, felkészült már a hirtelen érkező halálra is.*
-Mikuto... Aido... *Ejti ki nevét két részletben, arcára komolyság ült ki, s szinte olvasható róla a gyilkolási vágy.* -A pugnax ház hallgatója. *S eme utolsó mondatát japánul ejti ki, persze már neve is úgy volt, dee ez csak a sorrendből tudni, hogy keresztnevét a vezetékneve után mondta.*

- Mindegy, hosszú lenne egy kicsit elmagyarázni. Én se találkoztam vele, valószínűleg akkor találkozunk vele, mikor a legkevésbé számítunk rá.
*Tudtán kívül is igaza volt, pár másodperc múlva szemtől szembe találják magukat a japán jellemzőket viselő nőken. Kis híján eltátja a száját, de visszafogja magát, nemsokára mehetnek Jinhez, hogy megtalálták a kedvenc üldözöttjét. Ő is bemutatkozik Aido után.*
- Hillien Susanna, annak a karnak az egyik diákja, ahol karvezetőhelyettes.
*Rápillant iskolatársára, figyelmeztően a vállára helyezi a kezét, szemkontaktust vesz fel vele, tekintetében kiolvashatni, hogy szerinte nem éri meg párbajba keveredni. Kissé elszaladt az idő, így még utoljára nyugtatólag ránéz Aidora, elköszön a nőtől, és az állatokkal visszatér a szobájába, ahol mély álomba zuhan.*

*Tekintetével hűvösen végigméri a két diákot, először nem is veszi észre, hogy milyen öltözékben van Aido. Így amikor Sue bemutatkozása elhangzik, már fordul is, hogy otthagyja mindkettejüket. Szeme sarkából azonban látja a srác mozdulatait, hallja a nevét is.
Japán.. japán öltözékben, japán lélekkel...
Ahogy meghallja a ruha sodródását és az apró kis pattanásnak a hangját, felvonja a szemöldökét, elmosolyodik szélesen. Egyáltalán nem ijed meg, tekintettel arra, hogy igen nagy hatalma van. Ráadásul ezek számára még csak kis taknyosok, akik csak tanulnak. Így aztán nem is kezd el menekülni, vagy dühöngeni, netán esetleg könyörögni. Könyörögni? Nah ne vicceljenek.
Egyszerűen csak megáll háttal nekik. Várakozik, vár és vár. Éppen ekkor távozik a leányzó is, így a folyosón csak ketten maradnak. Még ekkor is háttal áll a másiknak és fegyverkezést tekintve ez igazán botor megoldásnak tűnhet. Ennek ellenére nem fél, sőt, a hosszas hallgatás után hirtelen felnevet telten, jóízűen, és szélesen elmosolyodva fordul lassacskán a srác felé. Arcát, alakját csak félig világítja meg a holdfény, tekintete pedig a szürke kékségben, sárgásan, vörösesen, lilásan csillog. Nem lehet konkrétan megállapítani a színt hiszen olyan, mintha folyamatosan változna hangulattól függően.
Továbbra is csak nevet, kineveti a másikat. Vidáman felvillanó tekintettel méri végig Aido-t.*
- Mi a baj, kicsi szamuráj?
*Kérdi olyan csillingelő, dallamos hangon, mintha csak énekelne. Mintha nem éppen egy pengével akarnának rárontani. Ennek ellenére még finoman le is teszi a dobozát és lassacskán elindul Aido felé, nyugodt, lassú, pici léptekkel. Kezeit azonban a kimono ujjaiba rejti, ami nem egészen jelenthet megnyugvást a másiknak, bármikor előhúzhat onnan akár pengét, akár más fegyvert. Nem, nem fog fegyverhez nyúlni. Valószínűleg annál sokkal tisztátalanabb és alattomosabb módszert használna fel. Fejét kicsit oldalrabillenti, ahogy végigméri.*
- Szinte süt rólad a gyűlület. Nem mondom, szép bók számomra, ám nem értem mivel érdemeltem ki ennyire hamar...
*Hümmögi elgondolkodón, miközben másfél méterre a sráctól megáll és felvont szemöldökkel figyeli, méregeti őt, felkészülve mindenre.*

//music: Kuroshitsuji: Grell Sutcliff English Character Image Song [The Highest Cost]//

**Hozzászólások** : 119 **Évfolyam** : Első

*Aido továbbera is tartaja z állástm, mikor a lány, Sue távozik közülük. A nő csak megállt, neki háttal, s nevetésbe kezd. Ez Aidot kissé kizökkenti, ded hamar visszatér ided, a jelenbe, a msotanba, s még midnig gyűlölettel van eltelve. A nő közeledik felé, továbbra is nevet, s kezét zsebébe csúsztatja, erreAIdo lévén bizonytalan, s eszébe jutnak Jin szavai, melyekkel azt sugallta, hogy vigyázzanak vele, majd inkább hátul lévő lábával még csúszik kicsit, majd a földön húzva követi másik lába is, szinte észrevétlenül halad, nesztelenül. Kezét a markolatot kissé jobban megszorítja, "éles" helyzetben még sosem volt, így kissé más a helyzet, mint eddig. Mindeneleltt a nő szeme, szinte emgbabonázza a fiút, egy afféle félelmet ültet szegénybe, s keze alig észrevehetően, de egy pillanatra beremeg. Megszilárdítja akaratát, testét, s mindent amit csak tud, majd mikor a nő még egy lépést közelít felé, a fiú kirántja a pengét, egyenesen Akanere szegezve azt, a tipikus állást felvéve, kardjának hegye pont a nő szemeibe néz, pontosabban szemei közé. Észrevétlenül, nesztelenelül megcseréli lábait, így egy új alap tartást kialakítva, felkészülve arra, ha esetelg mégis egy fegyvert rántana elő, nem tudhatja mrie szemáít, midenazon által kezét s kardját még bal oldalon ahgyja. Így csak nagyon röid idő, míg oldalt változtat kardjának, de mégis, az, hogy nem tudni, hogy lábat váltott, még jól jöhet neki, telejsen megelpő támadásokat is végrehajthat vele.*
*A "mi a baj kcisi szamuráj" -ra még nem is reagál semmit, továbbra is csak tartaja fegyvert, láthatóan inkább védekezően, mintsem támadóban, idő közben rájött, feleszmélt, hogy lehet, hogy ezt nem kellett volna.* ~Mindenesetre, ha én most itt elbuknék... Legalább Sue tudja értesíteni Jint.~ *Járnak fejében afféle gondolatok, hogy mi lenne, ha eseteleg a nő eltüntetné őt a föld színéről is. EKkor érkezike g újabb kérdés, kijelentés, melyre csak pár másodperc csönd után válaszol.*
-Nem tudom, hogy hogy került az iskola területére.... Vagy hogy mi keresnivalója van itt.... De nem tetszik. Hallottam már magáról épp eleget, mondjuk úgy. *Próbál kissé titokzatosabb lenni, nem árul el midennt, amit tud, például Jint esze ágában sincs megemlíteni, akkor csak elüdözné inen, és a szamuráj nem tudná emgtalálni, inkább lesi honjának érdeekeit, mintsem sajátját.*

*Felvonja kissé íves szemöldökeit, de a mosoly nem tűnik el. Miért is tűnne el? Még akkor is csak figyel, hallgat és mosolyog a srácra, amikor a kard pengéje rászegeződik. Azt hiszi netalán, hogy ezzel máris vége a játszmának? Ugyan kérem, még csak most kezdődött el. A nő csak hümmög egy kicsit és végigpillant a pengén, fejét picit oldalra döntve.*
- Hm, a japánok igen büszkén ragaszkodnak a kanatahoz. Szép penge.
*Szólal meg végül japánul, egészen nyugodtan csendül a hangja a kopár ürességben. Elvégre nincs is itt más rajtuk kívül csak a csendes folyosó falai. Még a srác lélegzetvétele is hallatszik, Akane mosolya pedig szélesebbre húzódik. Felszegi kissé a fejét, úgy néz le a srácra, aki már igazi hüllő tekintetet láthat az övébe fúródni, egy kígyó tekintetét.
Elvégre milyen is a fekete mamba? Tulajdonképpen békénhagy, egészen addig a pillanatig, amíg nem szorítod sarokba. Utána támad, agresszívvá válik, belédmar és üldöz, amíg csak utolsó lehelleted is elhagyja a testedet. Akane tulajdonságai is nagyban hasonlítanak erre. Bosszúálló nőszemély, s ha nem is most, de később megfizeti az áldozat, amit tett ellene.
Az ember azt várná, hogy egy ilyen helyzetben hátrálni kezdene, menekülni, vagy hirtelen támadásba kezdene. Azonban ahogy kiejti japánul a szavait, mosolyogva húzza elő egyik kezét és könnyedén a pengéhez ér. Persze nagyon is vigyáz vele, hogy az éle ne vágja meg, azonban végigsimít rajta szinte türelmesen. Mintha csak a macska elé egy gombolyagot tennénk és az játszadozna vele. A következő pillanatban szinte észrevehetetlenül megvágja a mutatóujját, mégse véletlenül. Meg se nyikkan, csak tekintetével tartja fogva szinte megbűvölve Aidot, s mire a srác feleszmél, kardján már vérrel írt speciális kis körök vannak.
Akane elhúzza a kezét és mosolyogva nyalint végig a véres mutatóujján nyugodtan. Kegyetlen mosoly még mindig az arcán, majd japánul folytatja a szavait.*
- Átváltoztatástan. Anyagok átváltoztatása más anyaggá. Vérrel írt körökkel a hatás felerősödik. Kicsi szamuráj, ha csak egy pillanatra is felém lendíted a kardodat, elég a varázsszó és hamuvá porlik széjjel. Szeretnéd ezt?
*A mosoly pedig pontosan attól a legkegyetlenebb, hogy látszólag igen kedves és segítőkész. Mintha csak egy átlagos különóra keretében mutatná be a következő tananyagot. Csak a rizikó az, hogy akkor elveszíti Aido azt a tárgyat, ami egy szamurájt leginkább szamurájjá teszi. A penge és a kard tisztelete... Akane tisztában van vele.
Ahogy hallgatja Aido-t, mosolya nem törik le, továbbra is érdeklődő hideg tekintetettel mered rá. Talán inkább azért ijesztő ez a nőszemély, mert a kedves mosoly és a hideg hüllő tekintet abnormálisnak hat együtt. Szinte ártatlanul csengő hangon válaszol.*
- Mint említettem karvezetőhelyettes vagyok itt. Hamarosan órát is tartok és...
*Itt gonoszul felnevet és úgy folytatja.*
- Hamarosan a ti jelenetekben élek majd.... Ki tudja? Ott is majd ugyanolyan könnyedén fogom leigázni Japánt, ahogyan azt most is tettem...
*Direkt. Szándékosan teszi hozzá szavaihoz az utolsó mondatot. Könnyen kiismeri az ilyen embereket, ráadásul a japánok gondolkodásmódja számára egyszerű és teljesen kiszámítható. Nem kell sokat gondolkodnia, hogy mi is lesz a következő lépésük. Csak kedvesen mosolyog, ahogy figyeli a srác arcát, és annak reakciót. Élvezettel tölti el, ha másokkal játszadozhat. Még nem mozdul el, bár számára a játszmának vége. Ha Aido támad, akkor a kard hamuvá változik Akane egy szavára. Patt helyzet.*

És akkor most fagyunk...^^

//music: Kuroshitsuji: Grell Sutcliff English Character Image Song [Welcome To Chaos]//

**Hozzászólások** : 119 **Évfolyam** : Első

*A japán fiú csak mereven áll, bár néha majdnem tesz egy hátrafelé való lépést, hiszen félelmet kelt benne a nő szeme, egyszerűen alig bír ellenállni, hogy meghátráljon, de azért mégis csak kibírja, hogy azon a ponton maradjon, ahol eddig állt, kardját előre szegezve, egyenesen a nő arca felé. Elmerül a szemeiben, melyek lényegében gyöynörűek, épp, mint a kígyóé, ám mégis veszélyt sugároz, mondhatni ámulatba ejt. Mire feleszméla nő már közel áll hozzá, s a fiú kardján simít végig, ám Aido inkább csak őt nézi, hogy láthassa a támadási szándékot, de láthatóan nem fog még támadni, viszont a védekezés megtörténik. Amikor a fiú nem is figyel, a kardra felkerülnek a körök, a mágia hatása érvényesülhet a kardra, melyet Akane közöl is az "ifjú" tanonccal. Erre az csak felszisszen egyet, természetesen ő is nagy becsben tartja kardját, életben sosem hagyná elveszni, főleg, hogy még apjától kapta réges régen. Mivel belátta, hogy esélye sincs, s már a kardján is varázslat van, esélytelenebb a nő ellen, mint eddig bármikor. Felsóhajt egyet, katanáját leereszti, átfordítja, majd a tokjába helyezi inkább.*
-Természetesen nem szeretném... Alávaló cselekedet volt. Bevallom, nem számítottam mágiára. *Majd bár csak kényszerből, de meghajol. Így természetesen könyebb célpont lehetne, de a nő amúgy is bármikor végezhetne vele, amikor csak akar, ez az, amire Aido is rájött, s ez az, ami miatt feladta a küzdelmet is. A lehető leghamarabb felegyenesedik inkább, hogy szemmel tarthassa, már ha él még, mire ide eljut. A tanárelső szavaira nem is válaszol, ám mikor az kiejti a Japános dolgot a száján, a fiú reflexből kardjához nyúlna, hogy egy suhintássla vessen véget a dolognak, ám félúton eszébe jut, hogy nem kéne, vesztene, úgyhogy inkább felegyenedik - lévén már a süllyesztése is megvolt - és a nőre tekint.*
-Mért jó az magának, ha Japánt zűrzavarba taszítja? Ha lerombolja, vagy egyéb dolgok? *Teszi fel a kérdést, s természetesen nem költői kérdés, hiszen fogalma sem lehet Akane valódi céljairől.*

*Élvezettel figyeli a srác "vereségét". Amit nem is nevezhetnénk vereségnek, hiszen Akane részéről nem is történt harc. Egyszerűen csak bemutatkozott, csak egészen stílusosan. Ahogy leengedik a kardot, végignézi rezzenéstelen tekintettel a meghajlást.
Ahogy meghajol a srác, kinyújtja kezét és finoman végighúz annak nyakán a körme hegyével. Nem túl hosszú ideig tart ez, de annyira éppen eléggé, hogy világos legyen a másik számára: természetesen bármikor kivégezhetné, ha akarná. Tulajdonképpen még ez sis csak szórakozás a részéről. Elvégre mindig is szeretett játszadozni az emberek lelkével, testével. Erre a legjobban a testvérei a tanúk, meg persze a császár, de az már nem igazán tudná megosztani a tapasztalatokat.
Felvonja a szemöldökét, az "alávaló cselekedet"-nél ajkain lévő mosoly szélesebbé válik.*
- Ne bókolj, kicsi szamuráj, még elpirulok. Boszorkány vagyok, miért ne használhatnék mágiát?
*Kérdi dallamos hangon, ahogy figyeli a srácot. Persze, csak a boszorkánysága mellett az egész teste egy fegyver. Nincs olyan a ruhája redői közül, amelyben ne rejlene esetleg egy penge, vagy valamilyen más fegyver. Persze ezt nem köti a másik orrára, jobb ha marad még pár meglepetése.
Kicsit el is lép a sráctól, az ablakok felé fordul a távolba révedve kígyótekintetével. Nem is szólalna meg, ha Aido fel nem tenné a kérdeit, mire feléfordítja a fejét elgondolkodón. Most kivételesen nem mosolyog, azonban a rideg tekintettel olyan, mintha dühös lenne. Mintha ennek a nőnek sosem lett volna soha kedves vonása, vagy akárcsak egyszer is őszintén boldog mosolya.
Végül azért egy aprócska mosoly mégis ott kezd el bújkálni szája sarkában, amikor válaszol Aidonak.*
- Japán? Kicsi szamuráj, honod mindössze előétel számomra.
*Lendületesen mutat végig a kinti tájon, majd elmosolyodik szélesen.*
- Nekem az egész világ kell.
*Jelenti ki határozottan, majd gonosz mosollyal és tekintettel az arcán lép közelebb a sráchoz, finoman megcirógatva az arcát, évődő hanggal hümmögve.*
- Tudod kicsi szamuráj, a helyedben nem mászkánék éjszakánként ezeken a sötét folyosókon. Még ebben a kicsiny kis iskolában is rejtőzhetnek olyan veszélyek, amikkel te nem számolhatsz.
*Mosolyog. Szemei továbbra is kifejezéstelenek, ám a kedves hangsúlyban mégis ott van valamiféle fenyegetés Aido számára. Megjegyezte magának a nő, de cseppet sem jó értelemben. Mindössze finoman és nőiesen jelezte számára, hogy jobb ha vigyáz mostmár a bőrére. Halkan, csilingelő hangon kuncog fel, ahogy szépen ellépked a srác mellett büszke tartással, kicsiny léptekkel. *
- Sayonara, kicsi szamuráj....Sayonara...

//music: Kuroshitsuji ed 2 - Lacrimosa//

*A visszaszámlálás ideje leginkább egy rossz horrorfilmbe illik bele, amikor végre-valahára lelepleződik a fő gonosztevő bácsi vagy néni és minden halálra izgulja magát. Ezzel nincs is baj, csak ez egy egyszerű verseny két diák között, hogy ki ér le hamarabb három emelet magasról a lépcsőkön egy pajzs segítségével. Átlagos... nem?
A rajtszóra Raphaellel együtt lép rá a pajzs végére, bár ő kevésbé lendíti meg magát. Kissé begörnyed, lábait behajlítja, ezáltal jóval könnyebben és rutinosabban suhan, jobban mondva zötykölődik lefelé a lépcsőkön. Eleinte olybá tűnik, hogy a szőke fiú átveszi a vezetést, ám a kanyarnál kénytelen szinte teljesen lelassítani, ezzel átadva a stafétabotot ő-piroskájának. Testsúlyát megfelelően áthelyezve veszi be a fordulót, melyet már jóval előtte eltervezett magában. Igaz, ő is a fal mellé szorul, de egy erőteljesebb lökéssel visszanyeri lendületét és már a második emeleten száguldozik.*
~A kakas csípje meg! Következőnek seprűvel megyünk...~ *Tervezget magában, elvégre is nem olyan kényelmes a lába alatt kicsit sem biztonságos vasdarab.
A nagy versengés közepette igencsak szerencsésnek tartja, hogy felvette a szemüveget, hiszen így nem megy bele semmi a szemébe. Az már csak amolyan prémium, hogy hajának egy részét is lefogja, hogy ne lobogjon ellentétben pólójával és nadrágjával.
Pillanatnyi öröme, miszerint nyerésre áll, nem tart sokáig, hiszen hallja a közelébe férkőző másik pajzs hangját. Vérében van a versengés, így hátra sem nézve igyekszik minél jobban az élre törni.*

*Bizony azok az értékes másodpercekre most nagy szüksége lenne, ugyanis Hailey most előzte be. Ha nem rontja el azt a fordulót, akkor már simán egyenesbe lenne. De persze ott van még a többi emelet, és forduló, ahol még behozhatja magát.*
-Azért ne örülj magadnak. Úgyis én nyerek!- *Üvölti a lánynak, ahogyan a lépcsőkön robog lefelé. A zajt már egész jól megszokta, bár reggelre biztos iszonyatos migrénnel fog felkelni. De ház nem bánja, egyszer lehet fiatal, akkor azt meg használja ki. Jön egy újabb forduló, ahol megragadja a korlát végét, és reménykedik, hogy így sikerül valamennyire behoznia a lemaradását, és nem fogja felnyalni az előtte elterülő padlót, vagy ne adj isten a lépcsőket. Állapotukat elnézve nem valószínű, hogy takarításra szorulnának. Nos szóval a nagy kérdés, hogy sikerül-e ezt a kanyart bevennie, vagy megint borulni fog egyet, amit már nem igen akar. Kezd benne túl tengeni a versenyszellem, és akkor nem kizárólagos, hogy jönnek majd a varázslatok is. De ez csak érdekesebbé teszi a csúszkálást.*

//Dobás, mint az előbb. Első Hailey, második Raphael.//

**Hozzászólások** : 172

The member 'Raphael Wyld' has done the following action : Dobókocka

#1 'Dobókocka' :
Második emeleti folyosók 6

#1 Result :
Második emeleti folyosók 2

--------------------------------

#2 'Dobókocka' :
Második emeleti folyosók 6

#2 Result :
Második emeleti folyosók 6