Patrick D. Poynter magánzárkája

Tárgy: Patrick D. Poynter magánzárkája Kedd Nov. 10 2009, 21:23

Az első emeleten sétálva, egy nem túl feltűnő jelenségre lehetnek figyelmesek, azok, akik erre a részre tévednek. Talán mondhatni, hogy az ajtó is eléggé el van rejtve a kíváncsiskodók elől, s mintha csak egy festmény lenne, úgy illeszkedik a falra. Ám eme mű mögött egy igazi birodalom alakult ki.
Azon szerencsések, kiket beengednek, talán hamar rájönnek, az ötlet nem biztosan szerepel majd életük legjobb találmányai között. Ahogy körbenéznek, hamar feltűnhet nekik, hogy nem egy átlagos helyre tévedtek be. Mivel a tulajdonos fiatalnak számít, talán érthető, hogy a zárka nagyobb része inkább egy diákéhoz hasonlít, mint azt elképzelnénk.
Először, ami szembe tűnő lehet, hogy ahogy beérünk, mintha ismét egy folyosón találnánk magunkat, ám ez csak az előszoba, amelyből két ajtó nyílik. Ha a baloldalit választjuk hamar betekintést, nyerhetünk Patrick komolyabb énjébe, hiszen itt a dolgozószobával találjuk szembe magunkat.

Patrick D. Poynter magánzárkája Home-office2

Berendezése egyszerű. A szekrénysor egybefüggő és különböző könyvekkel van tele, nem csak a varázsvilágból, hiszen Patricknek volt szerencséje a mugli élethez is. A bútorok tölgyfából készültek, és már ősi daraboknak számítanak, mintázatuk is korukat mutatják, ugyanis az évek alatt már annyira elkoptak, hogy nem igazán lehet őket kivenni. A finom kialakítás ellenére azonban nem sok időt tölt itt, mivel nem igazán érzi, hogy már „megérett” erre.
A jobboldali ajtót választva már teljesen más világba érkezünk. Ez a tér jobban megmutatja, hogy milyen is valójában az itt lakó. A nappalival egybekötött konyhában inkább a káosz uralkodik, mint a rend. A nappali közepén szembe találkozunk egy kanapéval, ami előtt egy üveg asztal található, vele szembe pedig két külön álló fotel. A kanapétól nem messze egy erkély nyílik a kastély parkja fölé. A fotelek mögött egy kandalló látható, amely fölött hatalmas tükör található.

Patrick D. Poynter magánzárkája Traditional-pelmet-and-blin

Az egyik sarokba odapillantva egy „érdekességre” figyelhetünk fel, ugyanis itt egy csigalépcső hamar odavonzza a tekinteteket. Aztán az ilyenkor felmerülő kérdésre hamar választ is lehet kapni, amint fejünket feljebb emeljük, ugyanis, ott már látszik, hogy egy kisebb kuckó van kialakítva szobának. A lépcsőn felsétálva hamar betekintést kapunk a szoba rendetlenségéről. A földön egy szivacs van letéve, hogy aludni lehessen, a plafonról pedig egy függönyszerűség lóg le, hogy valahogyan fessen is a szoba eme része.

Patrick D. Poynter magánzárkája Falepcso-01

A lépcső mellett pedig a konyha található meg, aminek bútorai fából készültek, még Patrick édesanyja részére. Megtalálható itt minden, ami egy rendes konyhához kell, és persze egy kisebb bárszekrény is be lett építve, ám ezt bűbájjal levédték mindenféle óvatlan betolakodó elől.

Patrick D. Poynter magánzárkája Konyhabutor-002

Egy másik sarok pedig Patrick egyik szenvedélyének, a zenélésnek a színtere. Kongák, dobok és gitárok hada található itt meg és mindez a falon sok képpel vegyítve. A földön teljesen más hangulatot idézve babzsákfotelek vannak.
A helyiség többi része átlagos. Könyvespolc, szekrénysor, virágok is megtalálhatóak. A fal mentén egy újabb ajtó pedig a fürdőszobába vezet.

Mindent egybevetve. A zárka egy különleges hely, ahol minden megtörténhet, ha idekeveredsz. Persze az egészet bűbáj védi mindentől, ez egy elvarázsolt helyiség, ami nem garantál az idegenek számára semmi jót. Ha éppen olyankor szeretnél belopakodni, mikor a Karvezető-helyettes nem tartózkodik itt, bizony nagyon pórul járhatsz.

Tárgy: Re: Patrick D. Poynter magánzárkája Pént. Nov. 13 2009, 19:30

Oldalra pillant a férfira, és ajkán egy komisz mosollyal lazán megvonja a vállát.
- Szívesen beszélgetek Önnel, ne értsen félre. És hát, egyedül amúgy sem valami mókás hajózni - tessék, a férfi még a választ is megkapta a fel nem tett kérdésére.
Most, hogy végre szabad, most kezd rájönni, hogy ő mennyire szeret flörtölni, frappáns kis válaszokat adni, bájosan mosolyogni és általában önmagát adni. Az, hogy ezt pont a pugnax helyettesével teszi, aki fiatal és még jóképű is, nos... izgalmasabbá teszi a dolgokat. Gondolkodni róla pedig ráér később is.
A tapsra maga előtt összefonja karjait, és vág egy fura mosolyt, ami inkább grimasznak mondható.
- Ez, kérem, nem tánc volt - nem kapott nyaklevest a pasi, és még szemtelenkedik is vele.
~ Kár, hogy jól áll neki a pimaszság. Csak ne nevessem el magam... ~
- De itt biztosan nem tartanék magának bemutatót - kicsit csípős a válasza, de szemei vidáman csillognak, ami tompítja szavainak élét.
Bájos lány ő, csak ne hozzák ki a sodrából, mert akkor a szavai, nos, az biztos, hogy nem simogatnak.
De úgy látszik, hogy a férfi sem olyan hű de jó kedvű, így aztán finoman, de kicsit megbosszulja a hangvételt anélkül, hogy érezni lehetne, nem tetszett neki a másik hangnemje.
- Bizony, Soira, és három kopogás - kacsint, és gyorsan megindul a lépcsőn. De meg is torpan az utolsó szó hallatán.
Finoman elmosolyodik, oldalra fordítja fejét, és a férfira néz.
- Amelie - hangzik puhán, és folytatja tovább az útját. A kislányt nem igazán preferálja. Akkor már maradjanak a tegeződésnél.
- Szomorúan hallom, hogy nem volt kellemes az útja - kezd el bájcsevegni. - Én, amikor megérkeztem az iskolába, tele voltam energiával, és kíváncsisággal. Mindenről kérdést tettem fel, amiről csak lehetett, az akkori karvezetőnk pedig mindenre válaszolt, tudja nagyon türelmes volt. És vicces is. Velem együtt érkezett Miss Burton is... - és csak mondja, és mondja, és mondja.
A szája be nem áll, ahogy az első napjáról mesél. Igen, ez a bosszúja a hangnemért, és még lassan is halad, persze, csakis azért, hogy a helyettes megjegyezhesse az útvonalat.
- ... mindenesetre érdekes egy nap volt az akkor, még ma is szívesen emlékszem vissza rá - pillant a férfira édesen mosolyogva, szemei most ravaszan csillognak. - Ó, meg is érkeztünk a lakosztályához - torpan meg.
- Van esetleg még valami, amiben segíthetek? - kérdezi kedvesen, szemei most megint egy őzikééhez hasonlatosak, ahogyan felpislog a férfira.

Tárgy: Re: Patrick D. Poynter magánzárkája Szomb. Nov. 14 2009, 18:55

*Magabiztossága határtalan, főleg, hogy látja, amint Amelie is belemegy az általa kezdeményezett kis játékba. Következmények pedig mik is lehetnének? Hiszen ez kettőjük között marad, és még akkor is kiállna a kislány védelmére, ha ezáltal őt repítenék is innen. A hajózáson csak elmosolyodik, úgy tűnik Amelie nem igazán értette mire céloz, ami jelen esetben nem is baj. Jobb, ha ebbe a témába nem mennek jobban bele, mert félő, hogy a végén még *
- Értem, akkor ez valami előzetes volt biztos, hogy felkeltse az érdeklődésemet, aztán majd ha olyan környezetben van fojtatja nekem a táncikálást… Cseles kisasszony, nagyon cseles. * Nem hagyhatja, hogy egy diák csak úgy pimaszkodjon és csatázzon vele. Érdekes kis társalgások lesznek kettejük találkozásaiból, ebben egészen biztos, ami egyáltalán nincsen ellenére. Legalább lesz itt is egy kis szórakozás, egy kis kihívás, amiben örömét lelheti. A lány kacsintása egy önelégült mosolyt csal elő a karvezető helyettes arcára, és megengedi magának, hogy még egyszer tetőtől talpig végigmérje kísérőjét, aki lassan megindul előtte, de még kellőképpen emlékezteti feljebbjáróját, hogy mi is a neve.*
~Amelie…~ *Megjegyzi, nem kell ettől félnie a kislánynak. De, ha most ezt is a szemére veti, akkor félő, hogy a lány itt hagyja, ami valljuk be, nem lenne olyan szerencsés, mint, hogy társaságával emeli a megérkezés fényét. Jobb, ha erről nem tud senki.
Aztán elérkezünk oda, hogy kénytelen végighallgatni Amelie első napjának történéseit. Persze, tudja jól, hogy miért kapja, de annak ellenére, hogy azt mondaná a lánynak, na most fejezze be, figyelmesen végighallgatja, legalábbis úgy tesz. Fogalma sincsen miről hablatyol a lány, tulajdonképpen a motyogáson és a szavak sokaságán kívül semmit se fog fel. Leköti magát, miközben azt a látszatot adja, hogy figyel, nézegeti a képeket. Néha bólogat, néha csodálkozó képet küld a lány felé, hogy ezzel is nagyobb látszatát keltse érdeklődésének, majd a lakosztály ajtajához érve elégedetten elvigyorodik.*
- Nos kislány, komolyan köszönöm a távlatvezetés. *kacsint egyet, majd nyúl a kilincsért és a lányra tekint. *
- Ohh, párdon Amelie kisasszony… Esetleg érdekli is, hogy milyen lehet valójában az új karvezető helyettese és megnézné a lakosztályt, vagy máris menekülőre fogja? * Csak azért teszi fel a kérdést, mert érdekesen hatna, ha megfogná és szépen becipelni újdonsült ismerősét. Bár Patricktől ez is kitelik, de mégis, ez az első nap, amit nem ezzel kéne kezdenie.*
- Mert, ha menekül, akkor már most adnék Önnek egy feladatot, szerintem jobban jár, ha beljebb jön velem. Nagy az esélye, hogy így elfelejtsem, amit kérnék. * Egy biztató mosoly, majd, lenyomja a kilincset, és kitárja az ajtót. Ameliet pedig maga elé engedi, mint, ahogy azt illik.*

Tárgy: Re: Patrick D. Poynter magánzárkája Vas. Nov. 15 2009, 00:46

- Hát persze, hogy cseles. Ez a minimum egy pugnaxostól - reagál rá fürgén. - Valamivel pedig fel kell kelteni a figyelmet. Ha már a bájos mosolyom, és a szép éjkék szemem nem volt elég hozzá - sóhajt drámaian, majd huncut mosoly tűnik fel ajkain.
Senki mással nem engedné meg ezt a hangnemet, és ezt a stílust, de ha a férfi megengedi magának azt a luxust, hogy flöröltjön vele, akkor ő sem fog lemaradni mögötte.
~ Azért remélem, hogy nem ijesztem el... ~
Fut át a naiv gondolat fejében, de hamar el is veti. Szinte érzi, ahogy végig mérik, ez amolyan női megérzés, és ez magabiztos mosolyt csal ajkára, és egészen addig ezzel a mosollyal mondja a magáét, amíg le nem kislányozzák újra. Két kis rózsaláng gyúlik arcán, a kis dacos, de a javítás hallatán szusszan egyet, és lazán legyint egyet.
- Hagyja csak a kisasszonyt, most úgy se hall minket senki - vágja ki magát bátran, és meg kell hagyni, magabiztosan. - És nagyon szívesen, Mr. Poynter, bár lefogadom, hogy szinte nem is figyelt oda rám - áldurca jelenik meg arcán.
Élvezi, hogy kicsit bosszanthatta a férfit a csacsogásával, de az kicsit elkedvteleníti, hogy nem sok hatással volt a másikra. A vérlázító kérdésre felvonja a szemöldökét, megszemléli a jól álcázott ajtót, majd a férfi szemeit fürkészi, végül halkan felnevet.
- Az előbb mondtam már, professzor úr, pugnaxos vagyok - mondja ki a nyilvánvaló tényt. - Emellett pedig mindig szerettem a kalandokat - ahogy kimondja, érzi, hogy ez elég kétértelműre sikeredett, de ha elkezd magyarázkodni, akkor csak még rosszabb lesz. - Mármint az iskolában mindig történik valami - néz a férfira mégis egy reménykedő arccal, hogy ezzel sikerül kimagyaráznia magát, de előbb adja fel a dolgot, és legyint egy aprót.
- Ha nem zavarom - és már be is lép a magánzárkába, ahol egy újabb folyosóra jut.
Csak annyira sétál beljebb, hogy a férfi is be tudjon jönni a csomagokkal, és be tudja csukni az ajtót. Hirtelen megprödül, ha már a profnak annyira tetszett ez a mutatvány, majd a háta mögé bök.
- És most merre? Balra vagy jobbra? - hangja nevetős és vidám, egyáltalán nem érzi feszélyezve magát.

Tárgy: Re: Patrick D. Poynter magánzárkája Hétf. Dec. 07 2009, 18:04

* A kislány szerénysége egész megnyerő. Nem gondolta volna, hogy már az első ember, illetve diák, akit kifog a kastélyban ilyen kedélyes lesz vele. Főleg ha azt a tényt nézzük, hogy Miss Clarkson éppen a Karvezető Helyettesével flörtölget, és neki illeti-kelleti magát, eléggé vicces. De nem kell ám Patricket félteni, igenis tetszik neki a helyzet, és ha már így alakult, akkor igyekszik minél jobban előnyére fordítani.
Tekintete azért hamar levándorol az előtte lépkedőről, és magában „lefényképezi”, hogy merre is jönnek, hiszen amilyen agya neki van, hamar eltéved még ezen a kis szakaszon is, ami valljuk be, eléggé ciki lenne rá nézve, így inkább nem hagy a kísértésnek, csak mikor már megállnak az ajtó előtt*.
- Tudod nekem a kisasszony nem igazán tetszik. Így maradok a kislánynál. * Megvonja a vállát, és még azt is megengedi magának, hogy az előtte állót letegezze, majd kicsit közelebb hajol hozzá és halkan megszólal.*
- Te pedig bátran hívj csak továbbra is Mr. Poynternek. * Halkan suttogja a lánynak a szavakat, majd visszadől eredeti testtartásába és kacsint egyet. Igen, most teljesen megvan elégedve, s miután megbizonyosodik arról, hogy Amelie kíváncsi természetű, és nem hajlandó még elszakadni önteltségétől és egoizmusától, becsukja maguk mögött az ajtót.*
- Amerre szeretnél, te döntesz. *Neki mindegy, megvárja, amíg a lány bemegy valamelyik szobába, ő maga pedig –a döntéstől függetlenül- jobbra veszi az irányt, ha már azt a részt szánták a lakosztály nem hivatali részének.*
- Na végre. *Elégedett sóhaj hagyja el a száját, apró mosoly is meghúzódik az arcán. Most talán látni is lehet rajta, hogy ez az, ahol jól érzi, ahol otthon érzi magát, hiszen nem véletlen ez a berendezés. A cuccait leteszi egyenlőre a szoba közepére, majd odalépked a gitárhoz, és elkezd rajta játszani. Időközben, pedig a Pugnaxos kislányról pár perc erejéig teljesen elfeledkezik.*

Tárgy: Re: Patrick D. Poynter magánzárkája Hétf. Dec. 07 2009, 19:23

Ha egy vele egykorúról lenne szó, lehet, hogy ezért a szemtelenségért már pálcát rántott volna. Nem olajban, nem úúúgy... Viszont, ha azt nézzük, hogy a férfi egyre inkább elengedi magát, és már tegezi őt, nos, mondhatjuk azt is, hogy elég szépen halad afelé, hogy erről a kis "becenévről" is leszoktassa a másikat.
Arcára halvány pír szökik az elsuttogott szavakra, és elgondolkodó pillantást vet a férfira, csak egészen rövidet, majd megvillannak szemei, és édes mosoly jelenik meg arcán.
- Ahogy kívánja... Mr. Poynter - súgja vissza, majd ajkaiba harapva visszakacsint.
Amint lehetőséget kap a szabad járásra, egyszeriben megtorpan, majd mint gyerek a játékboltban, gyorsan elindul az ellentétes irányba balra, mert hát miért csinálja ugyanazt, mint a férfi, és benyit a dolgozószobába. Ámulattal szemeiben torpan meg a küszöb előtt, majd lassan besétál és félig nyitva hagyja maga mögött az ajtót.
- Ezt aztán tényleg nem gondoltam volna - suttogja halkan, miközben ujjaival menet közben végig simít a hatalmas asztalon, beleszippant a vázában álló virágokba, majd kíváncsiskodva a könyvek felé indul.
Ujjait ezek gerincén és végig futtatja, és egészen addig játszik így, míg egy eddig nem olvasott bájitallal foglalkozó könyvre bukkan. Egy pillanatra elbizonytalanodik, az ajtó felé is sandít, de amikor meghallja a gitár hangját, nem tétovázik tovább, hanem óvatosan leemeli a polcról a könyvet. Megszemléli a kemény fedeles borítóját, majd finoman belelapoz a könyvbe. A tartalomjegyzéken éppen hogy végig fut, és már lapoz is az első oldalra, hogy aztán pillanatok alatt belemerüljön a könyvbe.
Észre sem veszi, de lassan, könyvvel a kezében, a földre ereszkedik és leül, miközben szemei szinte falják a sorokat. Elfeledkezik térről és időről, mint ahogyan arról is, kinek a lakosztályában van éppen. Ő köszöni szépen, rendkívül kellemesen érzi magát, és még az sem zavarja, hogy a földön ül, és talán most még azt is megbocsátaná, ha egy fiatal, pimasz karvezető-helyettes kislánynak hívná.

Tárgy: Re: Patrick D. Poynter magánzárkája Szer. Dec. 09 2009, 15:09

*Valljuk be, kicsit érdekes lenne, ha a kislány pálcát rántana rá. Egyrészt, biztos benne, hogy esélye nincs, másrést bízik benne, hogy azért a Pugnaxos kislánynak annyi esze van, hogy nem ránt éppen a Karvezető Helyettesére pálcát. Nem biztos, hogy utána Miss Clarksonnak szép évei lennének itt a továbbiakban, vagy legalábbis addig, amíg Patrick itt tartózkodik.
A tény, hogy Amelie szerencsére éppen a lakosztály unalmasabbik felét választja kissé megnevetteti. Gondolhatta volna, hogy ez lesz, hiszen a lányon már első ránézésre látszik, hogy éppen az a típus, akit a könyvek érdekelnek leginkább. Azért egy lemondó sóhaj is elhagyja a száját, mielőtt teljesen átadná magát a gitárszólónak és csak játszik. Nem különösebben zavarja, hogy mit is „árthat” Amelie a zárka másik oldalán. Majd rendbe hozza, neki most éppen nem arra van szüksége, hogy egy kislány csodálkozását, és történeteit hallgassa, inkább csak megbújna itt és ki se tenné a lábát. Persze jól tudja, hogy ez nem lehetséges, így mikor a gitárt kivégzi, int egyet a pálcájával, hogy holmijai a helyükre repüljenek és lassan elindul a kislányért. Mikor megérkezik az irodának kikiáltott helyiségbe elmosolyodik, ahogy végignéz a lányon.*
~ Ennyire, hogy lehet elmerülni, egy bájitaltan könyvbe? ~ *Kissé felhúzza a szemöldökét, majd odalépked a lány elé, és hirtelen kihúzza annak kezéből a könyvet, majd jobban megvizsgálja. Végül az asztalról elszed egy pennát, a könyv elejéhez lapoz, firkant bele valamit, majd visszaadja Amelienek.*
- Megtarthatod. *Böki oda nemes egyszerűséggel ezt a szót, majd hátat fordít, és mintha kissé meglenne sértődve kilépked a szobából egyenesen a konyhához, ahol neki lát valamiféle étel készítéséhez, mert bizony a hasa már eléggé jelez. Hogy mit is írt annak a bizonyos könyvnek az elejébe? Az maradjon titok, megmarad Amelie és közötte, legalábbis addig, míg a lány nem fut valamelyik barátnőjéhez és el nem kotyogja neki. Mert ez így szokott lenni tapasztalatai szerint, de addig jobb, ha csak ők ketten tudnak róla.*

Tárgy: Re: Patrick D. Poynter magánzárkája Vas. Dec. 13 2009, 16:16

Annyira belemerül az olvasásba, hogy tényleg nem hallja meg, amikor a karvezető-helyettes belép az irodába. Azt sem látja, ahogyan elmosolyodik, pedig biztosan tetszett volna neki. És a gondolatait sem hallotta, pedig tudna ám rá replikázni. A bájitaltan már-már művészet. Olyan hatásokat, érzéseket lehet eggyel-eggyel kiváltani, amit talán pálcával nem is lehetne. Szóval igen, hosszasan tudna a bájitaltan szépségeiről áradozni, de nem jártas a legilimenciában, meg nem is néz a tanár szemeibe, hogy tudja, erre gondol, hiszen ugyebár éppen olvas.
- Mimimi? - értetlenül néz fel, csak hogy a férfit meglátva kissé elgémberedett tagokkal felkeljen a földről, és úgy nézze a másik ténykedését.
Amikor visszakapja a könyvet, meglepetésszerű kis hangot hallat.
- Én, nagyon köszönöm, Mr. Poynter - arca egyenesen bájos, ahogyan az örömtől kicsit kipirul, és a férfinak már hűlt helye, amikor belelapoz a könyvbe, konkrétan az első oldalhoz, és...
- Micsoda? - kiállt fel, talán még a padláson is hallották a hangját.
Piros arccal indul meg a férfi után, most a jobb oldali ajtót kinyitva.
- Mr.... wáó - torpan meg ennek az ajtónak a küszöbénél is, csak hogy kíváncsian, maga mögött becsukva végre meginduljon és körül nézzen.
Magához szorítva tartja a könyvet, mintha magát is át akarná ölelni, és így próbálná megállni, hogy ujjaival ne simítson végig egy-egy berendezési tárgyon. Az erkély ajtaja előtt tétován megáll, hogy egy kicsit gyönyörködjön a tájban, de a konyha felől érkező zajok felébresztik, és újra feltörő mérgével a férfihoz robog, hogy aztán a konyhapultra letéve a könyvet az "ajánláshoz" lapozzon, és rábökjön.
- Ezt ugye nem gondolta komolyan? - kérdezi villogó tekintettel, arca még mindig pirospozsgás. - Ez...ez..., egoizmusra vall - karba teszi a kezeit, és a férfit figyeli, aztán...
Leesik neki, hogy a férfi még mindig a karvezető-helyettese, ezért gyorsan elkapja a könyvet a pultról, hátrál két lépést, de továbbra is sanda pillantásokkal jutalmazza Mr. Poyntert.

**Hozzászólások** : 4 **Kor** : 37

Tehát újra itt. Érdekes, mert nem gondolta volna, hogy ebben az életben még ide visszatér, de hát tudja Ő jól, hogy az itteni kislányok nem sokáig bírják ki nélküle, és félő, hogy valami badarságot tennének, ha nem térne ide vissza.
Hogy én mit meg nem teszek néhány ember érdekében… - Egy önelégült vigyor jelenik meg az arcán, miközben a kaputól sétál felfelé egészen a bejáratig. Amit leginkább furcsáll, hogy ilyen tájt se fut össze itt kint senkivel. Úgy tűnik itt nem sok minden változott és a diákok még mindig eléggé lusták. No mindegy, legalább nem kell végig hallgatnia senkinek a csiripelését, amíg visszatalál a lakosztályáig.
Hogy is volt? Jobbra-balra, vagy balra- jobbra? Hát ez szégyen… Lassan mégis magabiztosan elindul az egyik irányba aztán csak lesz valami. Néhány perces kóválygás és a felhozatal jól megnézegetése után végül sikerül elérnie az Első emeleten megtalálható célt. Még szerencse, hogy álcázva van, és nem olyan könnyű a bejutás ide, mint azt néhányan hiszik. Kis vacakolás után, a bűbáj lekerül végül, majd a zár kattanása jelzi, hogy a kulcs is sikeresen megtalálta helyét, és már bent is van. Maga mögött persze amilyen gyorsan csak lehet, bezárja az idevezető utat, hogy ne találkozzon össze egyetlen ide nem való, kellemetlen alakkal se, majd elindul a jobb oldali ajtót választva.
Erre legalább még emlékszem… - Amint beér a nappaliba cuccait a helyükre repteti, majd körbenéz.
- Ez legalább az enyém, nem úgy mint… - Gondolat menetét inkább gyorsan abba is hagyja, majd elindul a konyharész felé és neki lát valami ebédfélének. Még véletlenül se menne le az Étkezőbe, hogy közösködjön a többi itt lévő kis tanonccal, inkább menekülőre fogja. Semmi szüksége jelenleg arra, hogy néhány diák szemlélgesse és kérdezgesse miféle, és minek is van itt. Körülbelül 15 perc telik el, mire végre befejezi a konyhában a forgást, és leül enni. Nem kell olyan nagyokat álmodni, egyszerűen most palacsinta és kész. Persze a tudomány nem állna itt meg, de minek verje nagydobra az étkezősdit, ha nincs kivel megosztani. A pulton elhelyezkedő poharak közül kiválaszt egyet, önt bele egy kis alma levet, majd neki lát az étkezésnek, persze csak mértékkel, hiszen Ő ugyan innen nem siet sehova, akkor minek kapkodjon?

Patrick D. Poynter magánzárkája 8E0A3C7C236E5F720C0EEBD3CAEA68D1

Hogy nekem milyen rossz kelésem volt ma... Minden igényes lánynak kell egy reggeli zuhanyzás, és nekem szükségem van a reggeli hajmosásomhoz is. Szépen belekezdek, megmosom a hajam, hogy puha, csillogó zuhatag legyen, ahogy azt illik, majd mikor kikászálódok a kádból és hajat akarok szárítani... Persze, hogy nem működik a hajszárító. És mi lenne ennél rosszabb? Magától száradjon meg a hajam? De akkor a csillogása több mint a felét elveszíti...
Még nem ismerek körülbelül senkit, aki hajszárítóval tudna szolgálni, így minél jobban megtörlöm a hajam, kifésülöm, és az első kezembe akadó köpenyt magamra veszem, alatta csak az alsóneműket vettem gyorsan fel. Még csurom víz vagyok, de szereznem kéne egy hajszárítót. Lehet nem kéne így mászkálni, de egy gyors szaladgálás talán belefér. Ügyesen elkerülöm az emberiséget, egészen addig, ameddig ide nem keveredek a kastélyba, méghozzá az első emeletre, és észre nem veszek egy férfit kóborolni. Fogalmam sincs ki az, de talán nem kéne így mászkálnom... Talán, hiszen bele gondolva nem vagyok jobban alul öltözve, mintha nyár lenne. Sőt, akkor köpeny se lenne rajtam. Halk léptekkel, ami igen nehéz a kopogós papucsomba, követem, egészen addig, míg a szobájához nem ér. Hát, ezek szerint felnőtt. Jobb ötletem nem lévén, és mivel körülbelül eddig senki nem nyitott ajtót, most meg láttam, hogy a férfi bemegy... Reménykedve, hogy egy piperkőc, hajszárítóval és hajvasalóval, közelebb megyek. Mire odaérek, már egy olajos, édes illat kezd el terjengeni, szép nagy követési távot hagytam, hogy ne vegyen észre. Akkor még nem döntöttem el, hogy levadászom... Hajszárítóért. Kicsit megrázom a hajam, egyik kezemmel nekitámaszkodok finoman a falnak, a másikkal pedig bekopogok. Érdekesen festhetek, a köpeny kissé kinyílva, már csak egy pezsgő kéne a kezembe. Nem, nem, gyorsan összehúzom egy picit, miközben várom, hogy bebocsájtást nyerjek. Vizes hajjal lehet, hogy még egy kissé hideg van a folyosón.

**Hozzászólások** : 4 **Kor** : 37

Csend, nyugalom nem is kell más neki. El se tudta eddig képzelni, hogy ilyen is lehetséges ebben a szobában. Ha belegondol, hogy mikor legutoljára költözött ide, a kislány kísérgette és majdnem el is ájult a könyvektől… A régi „szép” idők, még belegondolnia is rossz, hogy Ő itt karvezető-helyettes volt. Egy kicsit elkalandozgatva eszeget tovább, egészen addig, míg halk koppanásokra nem lesz figyelmes. Először nem igazán törődik a jelentéktelen hangokkal, de mikor azok kicsit erősebbek lesznek, és csak nem akarnak megszűnni, egy hatalmas sóhajtás közepette felkel a székről és elindul az ajtó felé. Lassú, türelmes léptekkel halad, majd az ajtóhoz érve, kicsit kelletlenül elfordítja a kulcsot majd kinyitja az ajtót.
- Hmmm. – Egy elismerő hümmögés a lány láttán. Kicsit jobban végigméri, ha már volt ilyen merész és köntösben érkezett hozzá. Azért az a pezsgő tényleg hiányzik az összképből, de így is megelégszik a látvánnyal. Egy darabig még nézegeti, majd egy halk sóhajtás kíséretében megszólal.
- Tudtam, hogy örömmel várnak engem, és nagy fogadtatást kapok, na de, hogy ilyet. Ejjha, ne felejtsem el majd megköszönni az igazgatónak. – Küld egy kacsintást a leányzó felé, majd érdeklődő pillantásokkal kezdi el bombázni szerencsétlent. Jöhetne akár kérdések hada is, de ahogy végigmérte, nem azzal a személlyel van dolga, aki szívesen válaszolgatna holmi érdektelen kérdésekre. Mellesleg megállapítása szerint, nincs olyan meleg azon a folyosón, hogy a hölgyemény sokáig akarjon ott ácsorogni, így hamar arra a következtetésre jut, hogy ez a találka nem fog sokáig tartani, sajnálatára.
- Na és miben segíthetek a szép hölgynek? – Teszi fel, az ilyenkor legkézenfekvőbb kérdést, hiszen azért gondolja, hogy nem, azért jött a lány, hogy Őt elszórakoztassa. Amúgy is, eléggé merész így lejönni pont az Ő szobájába. Itt biztos, hogy van valami csavar, már csak arra kéne rájönni, hogy mi is az.

Várok, türelemmel, hiszen az imént bement a férfi, elszublimálni csak nem fog, annyira pedig bunkót nem foghattam ki, hogy ajtót se nyisson. Aztán léptek zaját hallom, majd zár kattanását, ahogy kinyitja a kulccsal bezárt ajtót. Aztán a kilincs is lenyomódik és már nyílik az ajtó. A hümmögés hallatán csak felszökik a szemöldököm, szépen ívelten, az arcomon egy csábos mosoly marad, szokásomhoz híven.
- Köszönöm, maga se rossz. - mondom még a hümmögés után, egy kacér pillantással, majd az igazgatóra kissé elkuncogom magam. Nem zavarnak a pillantások, akár vetkőztethetne is velük, akkor sem jönnék zavarba. Nem csak pillantásokkal vetkőztettek már.
- Azt hozzáfűzném, hogy ne az igazgató úrnak köszönje, hanem a technika vívmányainak, és főként a technika hibáinak... - kissé megrázom a hajam, amin látszik, hogy még jócskán vizes. - ... Egy hajszárítót reméltem. Lehet elkeseredett ez a remény, de egy próbált megért, főleg egy ilyen úriemberhez beköszönni. - fejezem be, egy kis mosollyal, kicsit talán tényleg butaság lehet a számára, hogy miért vagyok itt, de ez igen is fontos! Nekem legalább is. Minden esetre a fejem kissé félredöntöm, úgy pillantok rá, reménykedő pillantásokkal.
- Mondja, hogy van... Barátnője itt hagyta, vagy maga is hajszárítás híve... - toldom hozzá, reménykedő hangon, habár nekem az is jó, ha van egy speckó hajszárító és hajbeállító varázslata, amit most használhatna. Vagy túl sokat várok el egy férfitól? Közben ettől a falnak támaszkodós állástól a köpeny egyre csak csúszik lejjebb a másik vállamnál, ezzel szépen megmutatva a keskeny, formás vállamat, karomat és... Hm, a fekete pánt is szépen kilóg.
- Esetleg bemehetnék? - kérdezek rá, hátha van valami kütyüje hajszárító néven.

**Hozzászólások** : 4 **Kor** : 37

Az elismerést egy apró kaján mosollyal fogadja, majd egy kisebb sóhajtás présel ki ajkai között, miközben a leányzó szövegelését hallgatja. Tudta Ő jól, hogy nem az igazgatónak köszönheti a látogatást, de reménykedni csak szabad nem?
- Hát akkor majd köszönetet mondok a technika istenének, már csak meg kell majd valahogy találnom… - gondolkozó arckifejezés, miközben a vizes hajat csapkodó leányzó kissé beterít vízzel. – Hát nem tudom, igazából most jöttem vissza, így nem tudom, hogy van-e … - Hogyne tudná, van neki, valahol jó mélyen a cuccai között, de így biztosabb, hogy a leányzó kénytelen lesz bejönni hozzá.
Cöhh, hogy én úriember… Azért ez túlzás… - Kaján vigyor jelenik meg az arcán, majd kicsit kijjebb tárja az ajtót, jelezve, hogy felőle aztán azt tesz a leányzó, amit akar.
- Hát annyira nem vagyok a hajszárítás híve, de azt hiszem, van valamerre egy szárító… Ha meg nincs, akkor elgondolkozok egy varázsigén, biztos kitalálunk valamit … - Érdeklődését persze hamar felkelti a lefelé csúszkáló köntös, és önhibáján kívül is, de odanyúl, és feljebb tornázza azt az újat.
- Megbocsásson érte, de nem hagyhatom, hogy a folyosó közepén egyszer csak eltűnjön magáról a ruházata… - Ilyen illedelmes lenne? Bizony, tud Ő ilyen is lenni, csak éppen olyan hangulatban kell kifogni. Tehát az ajtó nyitva és szépen végigfigyeli a lány betelepedését a szobájába.
- Jobbra. – Súgja meg halkan a lehetőséget, hogy merre menjen, mert, ahogy a nőket ismeri, azok tuti mindig a dolgozószobát találják meg, ami valljuk be, ennek a lakosztálynak nem éppen a legérdekesebb része. Tudja Ő jól, hogy most jön egy kis csodálkozás, a szoba végignézegetése, éppen ezért fogja, és egy kicsit magára hagyja a leányzót, amíg Ő elkezdi keresni valamelyik szekrény mélyén azt a bizonyos hajszárítót, ami végett végül is itt vannak.

Hát, hogyha ilyen remények fűzik a férfit az iskolai ellátáshoz, akkor szólni lehet az igazgatónak... Aki valószínűleg nem fogadná örömmel, de fene tudja, én speciel nem ismerem az igazgatót, konkrétan fogalmam sincsen, hogy milyen. Senkit nem ismerek, se karvezetőket, se helyetteseket, se tanárokat. Most éppen megismerkedek... Hm, valakivel, mert még mindig fogalmam sincsen, hogy kivel. A hajrázással nem áll szándékomban összevizezni, de ha már így sikerül, és az arcára is került, akkor egy simítással letörlöm róla, aprókat mosolyogva.
- Nem gond, hogyha várnom kell, csak ne addig, amíg magától is megszárad. - mondom, kedvesen, kissé mosolyogva, majd az úriemberes megjegyzésére egy vállvonogatással felelek - Persze, én is tudom, hogy túlzás. - ez egy kicsit talán becsmérlően hangozhat, de csak viccelek, jelezve, hogy mindegy mit mondd, egyelőre értelmesnek tűnik nekem. Lassan csusszangat lefelé a ruhám, amit alig veszek észre, avagy nem zavartatom magam, így közelebb lép és felteszi a vállamra a köntöst. Mindegy is, mert így meg középen lesz nagyobb a belátás.
- Azért eltűnni nem fog. Leesni annál inkább elkezdett. - válaszolom, kedvesen, kissé összehúzva a ruhámat, hogyha ilyen illedelmeskedő, akkor inkább figyelnem kéne, hogy miket mutogatok magamból, még a végén zavarba jön. Bár nincs aranyosabb, mint egy zavarba jött csődör, azért ezt ne siessük el. Belépek mellette, vagy előtte, ki tudja hogyan, de belépek és egy gyors pillantással körbe tekintek. Visszafordulok kissé, de gyorsan megsúgja, hogy melyik ajtón is kéne belépni. Természetes, hogy én is balra mentem volna. aztán szépen belépek, körbepillantok, de a csodálkozás részt kihagyom, ez csak egy szoba. Bizonyosan csinos kis szoba, de szoba. A férfit keresem a pillantásaimmal, körbeforogva, hogy hol keresi éppen a hajszárítót, miközben kicsit megigazítom a hajam, hogyha meg is száradna időközben, ne olyan hülyén száradjon meg. Körbesétálok a szobába, személyes tárgyakat keresgélve a tekintetemmel... képek, könyvek, a szoba stílusa, bármi, amiből rájöhetnék, hogy egy pszichopata gyilkoshoz sétáltam be. Khm, erre azért nincs esély, a gondolataim között is csak hülyülök vele.
- Nos? Megint elkerül engem a szerencse, vagy valahol jó helyen keres? - kérdezem, érdeklődve, arra felé szólva, ahol Patrick keresgél. Bemutatkoznék én, csak éppen nem akarom zavarni aközben, hogy összeszedi nekem a hajszárítót. először találja csak meg, aztán bemutatkozunk egymásnak, mert eddig még mindig kimaradt.

**Hozzászólások** : 4 **Kor** : 37

Remények? Ugyan, azok már réges-régen odavesztek, mikor még kölyök volt és megtudott egyet s mást a családról. Ott elszállt minden. Szerencse – avagy nem- még ő maga se találkozott össze az igazgatóval, így bizonyos, hogy érdekesen hatott volna, mikor beállít hozzá, és megköszöni a fogadtatást. Ahogy elképzeli maga előtt, egy hatalmas mosoly kerül az arcára, éppen ezért kicsit érdekesnek tűnhet jelenlegi ábrázata.
A kézmozdulaton nem kicsit lepődik meg, és mikor a lány elveszi arcáról a lágy kezeket ösztönösen hirtelen utánuk kap, majd inkább úgy dönt jobb, ha elengedi őket. Nem akart ő semmi rosszat ezzel a mozdulattal, csak hirtelen felindulásból, valami arra késztette, hogy megtegye, de amint észbe kap inkább próbál úgy viselkedni, mintha nem tett volna semmit.
- Mert mi fog történni, ha magától szárad meg? Talán elveszíted a szépségedet, mert akkor bizony nagyon összekapom magamat, kár lenne egy ilyen hölgyért. – Apró kacér mosoly jelenik meg az arcán, és a megjegyzésre inkább próbál nem is figyelni.
De még mekkora túlzás, ha te az tudnád kislány… - Gondolataiban igencsak elkalandozik pár pillanat erejéig, néhány régebbi „szép” emlék egyből megtámadja agyát és ködfelhőt építenek elé. Majd a szomorú tény, hogy a ruhák bizony nem fognak eltűnni egyből visszahozza a valóságba.
- Hát ez sajnálatos, de beérem én azzal is, ha „csak” leesik. – Egy kacsintást küld a lány felé, nem kell őt félteni, nem az a pirulós fajta. Amúgy is neki pont, hogy tetszik ez a helyzet, de, hogyan jönne ki belőle jól, ha már a folyosó közepén leszedi szegény lányról a ruhát… Azért ennél több tisztelet szorult belé az évek során, hogy ilyet tegyen.

Tehát a várt csodálkozás elmarad, ez nem kicsit lepi meg Patrickot. Általában mindenki elcsodálkozik azon, hogy hogyan van berendezve a szoba. Legtöbben pedig egyből ugranak a dobokhoz, vagy a gitárhoz és elkezdik eszüket elvesztve püfölni a hangszereket. De a lány más, ez pedig igazán felkelti Patrick figyelmét. Máris pluszról indul a leányzó, persze ezt leginkább a megjelenésnek köszönheti, meg annak, hogy nem egyből a könyvtárat célozta meg magának, hogy elmerüljön egy könyv kiolvasásában.
A nagy keresésben olyan dolgokat talál meg, amikről azt hitte, hogy már régen elvesztek. Régi naplók, füzetek, képek és egyebek tömege, amiket, csak egy kupacban letesz a földre, a keresési idő tartalmáig, majd a szekrény legmélyén megkaparintja a hajszárítónak nevezhető tárgyat és megpróbálja minél kíméletesebben előhalászni, persze kevés sikerrel.
- Hát nem a legújabb darab, de remélem ezzel is beéri a kisasszony. – Na igen, egyre zavaróbb, hogy nem tudja Megan-t a nevén szólítani, de ő már el is kérte egy használati tárgyát, de most nem ezen fog legelőször fennakadni. A lényeg, hogy végre valami hasznát is vette ennek a borzalomnak – értsd a hajszárítót- és valami jót is tett. Ezzel egy évre elegendő jóság hagyta ma el a testét az is bizonyos.