[Adrián]

*Tényleg ráhagyja most és meghagyja abban a tudatban, hogy bármiben is kijöhet győztesként pl.: vele szemben. Jó, biztos lesz ilyen is, de ezekbe ki szeret belegondolni. Nem az a típus.
Lényeges különbségek vannak a tudatos eltitkolás és a nem tudatos között. Az utóbbinál egy szimpla elfelejtést is ebbe a kategóriába sorolnak sokszor. Az pedig, hogy a szülei nem kívánták tovább vinni ezt az ágat és hagyományokat, ők dolguk. Végül kiderült egy halálesetnek köszönhetően, és kötelességek alá kerültek a lánnyal együtt. Most ennek tesz eleget. A cél lebeg szemei előtt, ezért ment bele ilyen könnyen és utazott el, de ezt másnak nem kell tudnia.
Hallgatja Adriánt, mi a véleménye a varázslatokról. Ez nyilván személytől függ, mindenkinek más válik előnyére, nem is azért kérdezte. Konkrétan volt kíváncsi, Ő mit szeret és mit gondol. Ha tudná, hogy van véleménye, de nem mondja, minden bizonnyal megejtene egy apró "beszólást", mi az, hogy meghátrál és nem meri mondani? Arzenia nem tartaná magában még akkor sem, ha negatív jellegű. Ilyenekből tanul az ember, ő ezt gondolja és lehet finoman is közölni valamit, akkor ő is képes meglátni benne a jó szándékot.*
-Mindjárt gondoltam... micsoda butaság volt elfelejteni, hogy egy ifjú zsenivel sétálok éppen. *Jegyzi meg ironikusan, visszafojtott kuncogással. Időközben beérnek a kastélyba és elindulnak az egyik folyosón.*
-De egy vicces bűbájjal is el tudsz bánni valakivel. Jó, tegyük fel, hogy nem akarod ártalmatlanná tenni, csak megszégyeníteni, amiért vette a bátorságot és megtámadott... *Magyaráz nagyban, egyik kezét a levegőben lengeti. Gyors eszmefuttatás után a fiúra néz enyhe zavartsággal.* ... ehm, ez egy kicsit gonosz volt. De akkor is, az sem kevésbé gonosz, aki rátámad, mondjuk egy fiatal lányra. Vagy bárkire. Ha jól tudom bűbájjal védekezni is lehet, támadni, megtréfálni és még sorolhatnám. Egy átokkal csak támadni. Vagy bejön, vagy nem. Persze, én annyira nem vagyok otthon ezekben. *Tudja hogy néha gonosz, de nem különösebben izgatja ki mit szól hozzá. Ez van, aki őt piszkálja ok nélkül, bűnhődjön.*
-Igyekszik az ember...amúgy, nem gondolod, hogy egy Egokirály unatkozna Egokirálynő nélkül? *Bájosan pislog rá, vörös ívelt szemöldökei is feljebb szöknek egy egészen picit. Nem, nem ismeri el, hogy hm..hm... ellenfélre talált. Nem rossz értelemben persze. Még maga sem érti hogyan, de megkedvelte ezt a szőke Egokirályt.* -Akit tegyük fel nem hatnának meg az ilyen-olyan el- és beszólások? *Azért ez nem teljesen igaz. Jól esik neki is, ha bókot kap. Majd lehet ő is elereszt néhányat a fiú felé. akárhogy is van, annyira azért nem közömbös neki.* -Különben sem szeretném, ha unatkoznál. *Teljes átéléssel magyaráz, rá sem pillantva, talán ezért hozza rá a frász, mikor hirtelen megfogja mindkét vállát és hangját is felemeli. Megijed, hogyne ijedne meg, mikor hirtelen az üres folyosószakasz helyett egy hatalmas páncéllal találja szemben magát. Felsikkant, majd azon nyomban szembefordul Adriánnal.*
-Eszetlen... *Szólal meg kissé hevesebben, enyhén meglökve a fiú vállát. Sőt, mikor végképp beazonosítja, hogy semmitől nem kell tartania, csak tréfálkozik, még egyszer meglegyinti kezét és kap egyet a másik vállára is. Arcán halovány pír jelenik meg, de ujjaival eligazítja vörös tincseit és kihúzza magát. A pír talán nem látszik arcán. Szeme kékjei sötétülnek, de nem mérges.*
-Ezt még visszakapod. *Belekarol a fiúba, nehogy megint áldozattá váljon és elindul a folyosón.* -Jobb lesz, ha szemmel tartalak. *Egy futó mosoly.*

*Beértek a földszintre. *
-Mi van a döbhártyáddal, bammeg? *Kiabál vissza. *
-Hallod haver, ki tudja? Lehethogy! *Löki meg egy picit megint a havert. *
-Van? Komolyan? Akkor tipli! *Körbevizsgálódik. *
-Hát itt nincs konyha. Szerintem felfelé az első emeletre. *Mondja, de megáll a haver mellett, ugyanúgy. Most szinte úgy néznek ki, mint az ikrek. Mint a nagymenő ikrek. XD*

//megint fagy XD //

Egy újabb unalmas napra köszöntött Tornerans városa, a folyosókon újfent nem sétál senki. Senki, kivéve az extremusos fiút, Damien-t, aki épp a földszinten lézeng.
Igaz, az idő meleg, hisz nyár van, a kastély falai mégis mindig hűvösek, így hát nincs túl nyáriasan öltözve az ifjú titán. Egy egyszerű, fehér felsőt visel, egy koptatott, sötét farmernadrággal, orrnyergén pedig most is ott csücsül az elengedhetetlen pilóta napszemüveg, mely rút tekintetét takarja el. Na igen, talán ettől már sosem fog megválni, már csak azért sem, mert maga a szemüveg is egy régi barátsághoz köti.
Milyen furcsa, hogy a két kósza lelket ugyanazon a helyen hozza össze a sors. A véletlenek már csak ilyenek, ugyanis pont akkor fordul le Damian a folyosóra, mikor a barna hajú leányzó épp egy jól irányzott ütéssel jutalmazza a falat. Damien szemöldöke rögtön a magasba szökken, s azon kezd agyalni, hogy mégis milyen probléma merülhetett fel Nárcissza és a szerencsétlenül járt fal között. Lehet, hogy a lány csak rossz lábbal kelt fel.
Lassan, komótosan sétál oda évfolyamtársához, s áll meg mögötte.
- Szia. Megzavartam valamit? - Köszön neki halkan, s teszi fel kérdését egyazon időben. Már találkozott a lánnyal, így hát talán kissé közvetlenebb is lehet vele. Persze, azért reménykedik, hogy nem jut olyan sorsra, mint az összecsépelt fal...

A szavak hallatára meglepetés tükröződik arcán. A lány közvetlenebb, mint ő, s ez meglepi, hiszen itt, az iskola falai között annyi goromba, rosszindulatú emberrel lehet találkozni, s sajnos a legtöbb ilyen ember az extremusba jár. Bár, igaz, vannak kivételek ez alól, hiszen Damien sem az a bunkó fajta, ám a többség nem ebbe a kategóriába tartozik. Szerencsére Nárcissza igen...
Mint eddig mindig, most is megcsodálja a lányka szépségét. Igaz, eléggé le kell hajtani a fejét, az ő röpke 190 centiméter magasságával, de fentről nézve a látvány még szebb. Igaz, neki minden nő, a maga különleges módján szép, de ebből a lányból valami más is sugárzik, ami szemmel nem látható. S ez az emberi tulajdonságok között igen nagy kincsnek számat, az, ha valakinek belső kisugárzása is van. Damien pedig szerencsésen kiszúrja az ilyet, szinte mindig, ez amúgy is az első pillanatban látható.
Fejét kissé oldalra billenti, majd lepillant a magassarkúba. Sosem tudta megérteni, hogy a nők, hogy képesek ilyen kényelmetlen cipőt hordani. Igaz, a lábat nagyon széppé teszi. Szemüvegét feltolja homlokára, a lány már úgy is látta a szemét, nincs miért titkolnia. Mosolyogva néz a másikra, s hallgatja elégedetlen szavait.
- Én örülök. Van végre egy normális ember is az Extremusba. - Mosolyodik el szélesen. - Velem? Velem semmi... csak a szokásos. Gondoltam, megmozgatom kicsit vén csontjaimat.
Vigyorog, mint egy hülye gyerek. Na igen, Nárcissza társaságára még erre is képes.

*Jinty Printer, a Tornerans iskolapszichológusa sétálgat a folyosón, gondolataiba merülve. Kezeit háta mögött összekulcsolva sétálgat a folyosón miközben a padlót fürkészi szemeivel. Egy sima nadrág van rajta és egy sötétzöld garbó, haját összefogta. Ez a hely egészen más, mint amihez eddig hozzászokott, a kastély falai kissé hidegek számára. Halkan felsóhajt és tovább megy, céltalanul a kastély falain belül kóvalyogva. Hát tényleg, hová is akar menni? Ennyi erôfeszítéssel maradhatott volna a szobájában, de egy kis levegôzésre vágyott. Azt viszont nem éppen a kastélyon belüli sétálással lehet elérni, folyamatosan körbevéve kôfalakkal.*

*Elgondolkozva kanyarodik be az egyik másik folyosóba, mikor valami vöröses-narancssárgás beléüzközik. Jinty nem az a faféle ember, aki mindig a helyén marad, de elesni nem esik el, inkább a nagy lendülettôl kénytelen hátrálni néhány lépést.*
- Hó! *Szólal meg meglepetten, mikor beléjön a narancssárga valami, majd szemügyre veszi. Bizony egy lány ütközött belé, látszólag egy itteni diák. A nagy narancssárgaság, amit látni vélt meg a lány vörös haja. Halkan megköszörüli torkát és mosolyogva megszólal. Igazat megvallva hálás a kis figyelemelterelésért, eléggé nyomasztóak ezek az örökös kôfalak.*
- Minden rendben? *Egy pillantás a vöröske arcára és máris meg tudja válaszolni magának a kérdést. Látszólag szegény lány nincsen túl jó passzban.*
~ Rossz kérdés. *Szidja magát és inkább máshogy fogalmazza a kérdést.*
- Valami baj van? Szeretnél róla beszélni? *Próbálkozik újra, pontosan figyelve a lány minden egyes mozdulatát. Nem, mintha attól félne, hogy elmileg labilis és hírtelen leszúrja, dehogy. Inkább a testbeszédére figyel, meg az arckifejezésre, hiszen az néha többet árul el a puszta szavaknál.*

*Mikor a tínédzser magyarázkodni és bocsánatért esedezkedni kezd, Jinty csak barátságosan mosolyog.*
- Ugyan, nyugalom, semmi baj. Mindenkivel megeshet, jómagam nem ritkán mentem neki üvegajtónak. *A tágra nyílt szemeken azért elcsodálkozik. Látszólag fúrcsának tűnik a lány szemeiben. Csak a biztonság kedvéért megnézi magának jobb kezét, hátha mégis áttetszô és egészen véletlen meghalt. De nem, Jinty egy teljesen korrekt, normális, huszas éveiben járó fiatal nô.*
- Úgy néz ki, hogy itt nem a legmindennapibb dolog valakinek a lelki hogylétérôl érdeklôdni. *Jegyzi meg magának. Az önelégült mosolyt nem tudja megmagyarázni úgy hírtelen, de majd csak fény derül a vöröshajú hírtelenvidámságára. A kérdésen halkan elkezd nevetni. Az elôbb még magyarázkodott és mintha sokkolt állapotban lett volna, most pedig eléggé nyersen válogatja meg szavait.*
- Lehet. De az is lehet, hogy nem. *Néha jobb valakit a sötétségben kutakodni hagyni. Végülis Jinty simán átmenne egy felsôs diákként, ha mondjuk ismételt pár évet.*
- Jinty vagyok, szia! *Mutatkozik be. Eredeti neve ugyan Janet, de jobban szereti, ha becenevén nevezik, így ez már-már igazi neve. Majd a vöröske idôvel rá fog jönni, hogy Jinty ki is valóban, de néha emberek nem nyílnak meg szívesen pszichológusoknak, így ezúttal titokban tartja.*

- Hopp, na az igaz. *Helyesel Viviennek. Legalábbis a legutóbbi alkalomkor, mikor tükörbe nézett, mindenét látta még, és ha a lány is ezt állítja, akkor garantáltan nem láthatatlan.*
- De érted a pontom. Vigyázz az üvegajtókkal. *Most a vöröshajú diáklány méri végig Jintyt, viszont ôt az kicsit sem zavarja. Szempillarezzentés nélkül tűri a lány tekintetét.*
- Értem. *Bólint rá.* ~ Pedig néhány diáknak látszólag nem ártana néhány kedves szó. Például neki. Már a homlokára van írva, hogy valami baja van. *A szürke egérre pillant újra. Annak arckifejezésérôl lerí, hogy Jinty homlokára pedig a "pszichológus" szó van felfestve.*
- Vivien. Az egy szép név, örvendek. *Barátságosan és magabiztosan rámosolyog a francia leányzóra. Ha már ezt elérte, akkor az elsô kapu már majdnem nyitva áll. Ez a kurta bemutatkozás legalább annyit biztosít, hogy Vivien nem blokkol le rögtön minden beszélgetési próbálkozásnál. Kissé felbuzdítva a sikertôl nekidôl a falnak, majd lecsusszan a fal mentén és letelepedik a földre. Odalent, talán kissé közelebb a mélyre süllyedt ablakokhoz, üldögél és int Vivennek, hogy foglaljon helyet mellette. Állva beszélgetni hosszútávon keresztül nem kifejezetten a legjobb idôtöltés.*
- Szép színű a hajad. *Bukik ki belôle. Ô maga mindig is vörös hajat szeretett volna, de neki csak sötétbarna jutott, pont, mint szemeinek.*
- Tényleg nem szeretnéd elmesélni, hogy mi nyomja a lelked? Hidd el, jót tenne neked, ha megosztanád másokkal a gondolataid, érzéseid, megkönnyebbülnél tôle. *Rámosolyog Vivienre, aki mostanra remélhetôleg leült mellé a kôpadlóra.*

- Mit? *Jön a kérdés Vivien köszönetére. Ô csak az igazat mondja, azért nem kér köszönetet. Bár ô nem bánná, ha Rossalinda lenne a neve, a Vivien mégiscsak szebb és dícséretet érdemel. Elhelyezkedik törökülésbe és a szemközti falat kezdi fürkészni szemeivel. Jobban tudja hallgatni az embereket ha nem néz simán a szemükbe, úgy egyszerűbb hallgatni ôket. Szerinte ugyanis könnyebb elmesélni valamit, ha nem figyelik sasszemekkel. Ha valakit figyelnek, az stresszelni kezdene, azt pedig Jinty pont nem szeretné. A mosolyra azél felfigyel. Hallja Vivien hangjában a mosolyt, így felé fordul és viszonyozza.*
- Mosolyogj többet. Jól áll. *Buzdítja a lányt s mikor az elfogadja Jinty ajánlatát, újra a falat kezdi nézni, csak Vivien szavaira figyelve. Eléggé szűkszavúan magyarázza el Jintynek, hogy miért is lógatja az orrát, de már ez is egy sokat igérô kezdet. Egyelôre csendben marad, majd bólint egyet és várja, hogy Vivien folytassa. Ilyenkor leginkább a beszéd tesz jót. Jitny már nagyjából érti a szituációt, jómaga is volt már hasonló helyzetben.*
~ Legalább tudjuk, hogy nem szeret beleolvadni a tömegbe. *Jegyzi meg magának és várja, hogy a vörös újra megszólaljon.*

//fagy//