Leírás hamarosan!

//Mindenkitől elnézést a késlekedésért, mostantól vagyok, és igyekezni fogok, hogy ne álljon miattam az óra//

*Természetesen elégedettséggel tölti el, hogy jól válaszolt. Lehet ez az év jobb lesz, mint az előző. Ha másért nem azért mert kisebb csoportokban vannak. Elvégre kevesen tették le a vizsgákat. Mivel már mindent lejegyzetelt, nyugodtan elteszi a füzetét a táskába, s ahogy a professzor megkéri őket, hogy fáradjanak ki, ő is feláll. Könnyednén teszi mindezt, mintha a nem is térdepelt volna mostanáig. Hiába a szokások már csak ilyenek. Persze jól esik kinyújtóztatni a lábait, éppen ezért nem is siet annyira, kell egy pár másodperc, mire tényleg visszatér az élet a lábaiba, és el tud indulni a többiek után. Utolsóként hagyja el a termet, s mire kiér a folyosóra a többiek már több kérdést is feltesznek a tanárnak. Ő most inkább csönben marad. Egyfelől nem akarja zavarni a többi órát, másfelől mert inkább akkor kérdez majd, ha a gyakorlat során valami nem úgy alakul, ahogy szerinte kéne történnie a dolgoknak. Követi a tanárt meg a többieket, és várja mi fog kisülni, ebből a nem mindennapi gyakorlati órából*

Miután minden diák kijött a lakosztályából elindul a kacskaringós folyosón. Közben persze kapja a kérdéseket, és ő bőszen adogatja rá a válaszokat.
- Persze Kriszti, segítek neked szívesen. Majd óra után gyere be az irodába, és megbeszéljük. - válaszolja a lánynak. Bár ő maga nem metamorf, azért a kezdetekben minden bizonnyal segítségére tud lenni. Vagy intéz neki valami oktatót, aki segít ebben az eléggé kényes, és nehezen koordinálható képességben.
- A füzeteket most eltehetik, úgysem tudnak írni. - szól a diákoknak. Kicsit le kell lassítani lépteit, hiszen nem biztos, hogy mindenki lépést tud tartani vele. Nem tehet róla, ez a hosszú, nagy lábak előnye, avagy hátránya.
- Természetesen. - Fordul Amelie felé. - Azért tanuljuk meg ezt a varázslatot, hogy a későbbiekben védelemként avagy támadásként használhassuk. Fontos, hogy megtanuljunk bánni majd az általunk felébresztett szobrokkal és, vagy páncélokkal. Természetesen az utasításokat is csak egy bizonyos fokig lehet majd végrehajthatni velük. Kezdetben, vagyis akarom mondani a maguk mágia szintjén, örüljünk, ha egyáltalán hajlandóak lesznek megindulni. De természetesen, amit nem tudok hangsúlyozni, gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás, és akkor minden elérhető...
Mondja egy fél vigyorral, majd visszafordul előre, és megkeresi a már előre kiszemelt páncélt a folyosón. Serenity kérdése is érdekes.
- Természetesen nem kapnak érzelmeket, sem önálló gondolatokat. Nem fogunk Victor Frankenstein nyomdokaiba lépni. - lassan megérkezik a kis brigád a kiszemelt páncélhoz. Thierry megáll, majd szembefordul a diákokkal.
- Coueur vérité!- pöccint a páncélra. A mozdulatot mintegy félvállról végzi el, kíváncsi a diákok tekintetére, amikor a páncél egyszercsak megelevenedik, és két lépéssel a tanerő mellett terem.

Off: Elnézést a hosszú szünetért.

Örülök neki, hogy a professzort ilyen könnyen rá lehetett venni egy kis segíségre...Azt hittem, hogy kicsit többet kellesz kérlelni, de ezek szerint van rám szánható szabad ideje.
- Köszönöm, élek a lehetőséggel, és felkeresem óra után.
Helyesebben majd kocogok utána, ha ő is bevonul. Ha már kihoztam írkámat kénytelen vagyok kezemben szorongatni, miközben vonulok a kis csapattal a professzor után, vagy mellett. Eltenném én, de hová? Táska nincs nálam, zsebembe meg csak nem teszek egy jegyzettömböt. Most szinte örülökneki, hogy Amelie ilyen sokat kérdez és Koni sem rest feltenni a saját kérdését. Semmi értelmes nem jut eszembe, s ha valami számonkéréssel állna elő a prof minden bizonnyal felsülnék. Bár ez sem bizonyos, hisz ha erősen koncentrálok, és kizárok minden más tényezőt, talán még sikerül is. No de itt a folyosón csak nem veszélyeztet ilyen probléma, maximum az életre keltett péncélok egyike hozhat kisebb-nagyobb zavarba minket. Remélhetőleg azonban azokkl sem lesz baj, de azért a pálcát óvatosan kezembe veszem, hogy ha szükséges, hátráltató átkot küldhessek felé hamar, vagy valami hasonlót.
Azért aga a varázslat érdekel, s elkezdek az életre keltett páncél körül járkálni, hogy minden lehetséges oldalról megfigyelhessem. Mint egy mugli gyerek, aki nem hisz a szemének.

//Ha zavaró a betűtipus szóljatok//