Labirintus - bátorságpróba

Tárgy: Re: Labirintus - bátorságpróba Hétf. Aug. 03 2009, 22:38

*Csend. Zavaró csend. Zavaró, frusztráló csend. Zavaró, frusztráló... kit érdeklő csend! Nagy vidáman, bár korántsem trappolva indult el a labirintusban. Hol jobbra, hol balra, nem is figyelt, merre, elvégre, ha mögötte záródnak a bokrok, akkor nincs az az isten, hogy körbe-körbe járkáljon - kivéve persze, ha előtte meg megnyílnak azok. Szerencsére fényt sem gyújtott, hiszen, a pálcája az kell, ha varázsolni szinte nem is tud vele, de majd jól szembeböki az őt megtámadót, ha olyan végletesre sikerülne az első benyomás. De általában nem így szokott lenni, ő már összebarátkozott mindenféle és fajta lénnyel, sokan legendás lény-szelidítőnek akarták beadni, mert olyan egetrengető bátorsággal képes bármilyen, megvadult lényhez nyúlni, mint azok a főhősök a regényekben. És még él! Szinte hihetetlen. Fortuna kegyeltje, ott ücsöröghet valahol az ölében. A nagy lendületű sétafikálás közepén észre se veszi az őt molesztáló liánokat, bár látja, hogy valami mozog a talpánál, nem akarja megtudni, mi az. Leginkább azért, mert akad jobb dolga. Tulajdonképpen, nem is a nyereményért megy, bár azt se lenne rossz megnyerni (húú, micsoda hírneve lenne, két nappal ezelőtt jött, és megnyerte az Extremus által rendezett bátorságpróbát), hanem az izgalomért, amit ez a hely tartogat. És rögvest ki is jut neki, mikor már kezdene fáradni. Hogy micsoda? Kifogy az út a lába alól.* ~ Akkor is megyek, ha nem akarok, ha nem kísér senki utamon. Arcom mossa eső és szárítja a szél, az ember mindig jobbat remél... ~ *Dúdolgatja gondolatban az ide illő Bikini dalt, miközben éppen nem zakózott le a halálba; fogalma sincs, honnan jut eszébe, ezt is valami idióta magyar rokontól hallotta. Leguggol, és megnézi azt a tátongó semmit odalent, mit tátog, hát ő itten versenyzik, ez meg csak itt van, és akadályozza. Szemsarokból az esetleges, lábánál motoszkáló izéket azért szemmel tartja. Nem tudja, mik azok, de azon egyszerű tényből kiindulva, hogy ha egy kavics az ember cipőjébe megy, az kellemetlen, azt vonja le, hogy ha valami más is belemegy (mondjuk egy sárkánygyík, vagy valami hasonló háziállat), az kicsit kibillentheti a koncentrációjából.* ~ Te, ez igazi egyáltalán? Tök hülyén néz ki, hogy itt van út mögöttem, aztán odafent folytatódik. Nem tudom, nem hoztam magammal szárnyakat. De gáz, én már megint magammal beszélgetek. ~ *Óvatosan lejjebb nyújtja a kezét, csak épp annyira, hogy ha létezne út, akkor abba belenyúljon, de lehetőleg ne legyen elég közel mondjuk egy lent lakó szörnyeteghez annyira, hogy tőből letépje a karját emiatt a kis mozzanat miatt. Mivel azonban nem illúzió a talaj (ugye?), emiatt marad a repülés kitalálása.*
~ Végül is... emlékszem, az egyik jegyzetben volt valami. Wirbelstrum zeitigen. Igen, látom leírva magam előtt, de hogy ezt kimondjam. ~ *Húzza el a száját. Jó hogy nem az a varázsige, hogy moszkvicsslusszkulcs zaporozsec zsukslusszkulcs. A pálcamozdulatot legalább felidézi magában, lentről fölfelé, táguló kör.* ~ Csigabiga-köröcske... ~ *De sokat nem időzik el. Végre komolyan nekilát.* Wirbelstrum zeitige! *Ez valami csoda, elsőre képes kimondani az igét, miközben csinálja a pálcamozdulatot. Szerencsére halkan mondta, hisz nem hitte volna, hogy elsőre sikerül. Bár nem egy őstehetség, szerencsére épp elég vékony és alacsony ahhoz, hogy elbírja magát... ha sikerül. Ha sikerül, akkor felkapaszkodik az "útra", és valahogy rákászálódik, ha nagyon sikerül, akkor ráesik, hassal landolva, repülőgép-szárnyak módjára széttárva a karjait. Már csak a vííí-hang hiányzik hozzá, de nem zajong, mert ha itt nagy a csend, akkor nem véletlen nagy a csend. Ahogy teheti, talpra kászálódik. A rózsafa pálcára apró puszit nyom, általában halál mást csinál, mint amit kéne, de stresszhelyzetekben megneveli magát a varázstárgy. És a szeretgetés neki is kijár. Ezek után, bár ez sem tartott tovább két másodpercnél, figyelés az út további részére.*

Tárgy: Re: Labirintus - bátorságpróba Kedd Aug. 04 2009, 00:22

*Nyugodtan sétál a sövények között. Aztán azt veszi észre, hogy pár rózsaszín szirom is a bokor levelei közé türemkedik. Egy pillanatra, annyira elnézegeti a leveleket, hogy át is esik valamin. Gyorsan felpattan, még mielőtt berántaná valami magával, és nagyobb léptekkel hagyja el az esés helyét. Egyre fényesebb lesz a hely, és felpillantva pár lampiont vesz észre. Vállat ránt rá, aztán egyszer csak minden rózsaszínbe fordul, ami a cseresnyefáknak köszönhető. Tekintete a tavakra esik. Nem valami bizalomgerjesztők, de hát ki tudja, mi van az alján. Az egyik tóhoz lépve meg is láthatja, hogy mi az. A hirtelen megjelenő arcra hátra esik, rá a fenekére. Nos igen, az elmúlt 10 percben mintha túl sokat lenne a földön, de nem tud mit kezdeni ezzel. Túl sok körülötte a meglepő dolog. Közelebb kúszva a tó széléhez jobban megnézi, hogy mik, vagy kik vannak a tóban. Sok-sok goromba, embert nem szerető kákalag van benne. És valami más is. A tó szinte legmélyebb pontján egy fénylő tárgyat vesz észre.*
~Biztos szükség lesz rá még, nem hiába őrzik a kákalagok.~
*Nagyot sóhajtva vissza ül a földre. Elgondolkozik azon, hogy hogyan szerezhetné meg. Majd a legegyszerűbb dolognál marad. Leúszik érte, lerugdalva magáról a kákalagokat, eltördelve az ujjaikat és hasonló. Mély levegőt véve kezdi kötözni a cipőjét. A zokniját is leszedi magáról. Aztán feláll a földről, és az ingét is a leszedett ruhadarabokra dobja. Még egy mély levegőt véve ugrik be a vízbe. A kákalagok egyből megtalálják. Egy párat még sikerül elszednie magáról, de egyre kevesebb a levegő a tüdejében. De az a kevés is elég hamar elszáll, amikor az egyik lény majdhogynem végig karmol a hátán. Csak a felén. A víz alatt is nagyot ordítva kezd el kiúszni. A felszínre érve mély levegőt vesz, hogy pótolja az elveszett levegő mennyiséget. Pár csapással kiúszik a tó széléhez, és kikapaszkodik rajta. Egyetlen szerencséje az volt, hogy nem úszott messze a parttól. A háta alján lévő karmolás nyom nem valami mély, de éppen elég ahhoz, hogy vérezzen.*
~Fr@ncba! Ez így nem fog menni.~
*Újra leül a padra, közben el kezdi visszahúzni a cipőjét. Az ingjéért nyúl, de közbe jut eszébe a sebkötöző bűbáj, amit el kéne végeznie magán. Feltéve, ha nem akar elvérezni. Pálcájával a hátára mutat, és amennyire tőle telik annyira próbál a sebre mutatni.*
-Celer rememdium!
*Nem igazán látja, hogy mennyire sikerült a varázslata, így inkább még magára mond egy újabbat.*
-Fascia!
*A derekánál egy kötöző anyag jelenik meg, ami még a hasát is eltakarja. Ezzel talán meggátolva az újabb vérzést. Magára veszi az ingjét, majd feláll a földről. Miközben a gombjaival ügyködik, végig gondolja, hogy mégis mit tehetne.*
~Fagyasztás…? Nem jó… Recullogu-val magamhoz vonzom a tárgyat…? Nem jó, nem tudom mi az… Lebegtető…? Egy próbát megér.~
*A lehetséges dolgokat végig gondolta. Pálcájával a tárgyra mutat, ami a víz alatt van, és leír egy teljes kört.*
-Crispo!
*És pöccint egyet. Kicsit felemeli a pálcáját, megnézve, hogy sikerült-e… Végül is sikerült… Csak nem a tárgy mozog, hanem a víz egy elég nagy része. Kicsit meglepődik, de nem teszi le. Talán ha arrébb dobja a vizet, akkor sikerülhet, csak ki tudja, hogy hány kákalag úszkál a vízbe, amik aztán megtámadnák őt. Miközben a lehetséges helyeket nézegeti egy üres elég mély, és tág gödröt vesz észre. Szemeiben fény csillan, ahogyan megoldotta a helyzetet. És még inkább felemelve a gödör felé viszi, majd véget vett a varázslatnak. Mint a dézsából kiöntött víz úgy hullik bele a gödörbe a víz. Visszafordulva még mindig elég sok vizet lát benne.*
~Ehh, ez minimum még két kör.~
*Nem is húzza tovább az időt, újra felrajzolja a kört.*
-Crispo!
*És újabbat bök a pálcájával, és felemeli a végét. Egy újabb adag vizet mozgat meg, majd a gödör felé eresztve leengedi a vizet. Mély levegő vétellel fordul vissza a tárggyal rendelkező tóhoz. A víz alján egyre szorosabban vannak a kákalagok. Ezen egy kicsit elmosolyodik, majd visszarázkódik a jelenbe. Még egyszer elismételi a lebegtető bűbájt, amivel egyik helyről a másikra viszi a vizet. Ha nem lesz munkája, majd elmehet a Greenpeacbe tavakat után pótolni. A tó gödre alján csak pár kákalag maradt, de nincs kedve lemenni közéjük, így csak a tárgyra pillant. Talán sikerül felhoznia magához. Ugyan azt a varázslatot fogja használni, mint az előbb. Leír egy félkört, kimondja a „Crispo” varázsszót, aztán… Felemel egy kákalagot.*
~Fenébe ezekkel is.~
*A falhoz vágja, majd újra megismételi a varázslatot, remélve, hogy nem egy újabb kákalagot fog felemelni. Kör, varázsszó, pöccintés, és felemelés. Nem egy kákalag lett most a győzelmi ajándék, hanem a tárgy, ami a tó alján volt. Óvatosan kezdi el maga felé hívni a tárgyat, remélve, hogy nem fogja időközben leejteni, vagy nem kezd el felvánszorogni az a pár kákalag a tó aljáról. Illetve az sem lenne egy utolsó dolog, ha a kiszedett tárgy hasznos is valamire.*

**Hozzászólások** : 119 **Évfolyam** : Első

*A látási viszonyok még mindig nem a legkedvezőbbek, főként a lábnál, egy rejtélyes köd húzódik végig, szegény Aido nem igazán tudja mire vélni a dolgot. Siessen, vagy ne, mert a végén megbotlik, valami kiálló faágban? Nagy kérdés, de végül a lassabb sétánál dönt. Talán pont ez volt a hiba, talán ha sietett volna, nem került volna bajba, legalábbis még nem. Kanyarodott volna be az egyik sarkon, ám nem tudott. Ugyan katanáját elő még nem vette, csak kezét pihentette rajta, de amikor a rántás érkezik rája, az kicsúszik a tokjából, a fiú utána kap, ám már késő. Az a földre esik egy halk fémes kongás keretében.
Mi tagadás, kissé megrémült, túl sok igazi veszedelemmel nem kellett élete során még szembe néznie, hiába él már oly sok ideje, pedig a kiképzés mit ér valós gyakorlat nélkül? Semmit... Ez bekattan a fiú agyában is, kiképzésként fogja fel a dolgot. Akaratát megszilárdítja, cselekednie kell. Még hason fekszik, kardja után nyúl. Felesleges. Az már messzebb van tőle, bármi is az ellenfele, az húzni kezdi. Pördít magán egyet, hátára fordulva, megpróbál felülne, vagy legalább közelebb húzni felső testét ahhoz, ami lábát szorítja, hogy kitapinthassa azt. Mikor eléri, megszorítja, ám az valószínűleg nem enged, így inkább csak tapogatni kezdi. Hamar rájön, hogy valamiféle növény lehet, nem is túl vastag, egy varázslat kattan be a fejében, amely megoldhatná talán a gondját. Begyakorolni még alig volt szerencséje, de azért talán működni fog eléggé, hogy elengedje, még mielőtt beljebb húzna, el a kardjától, melyet ha elvesztene, fél életét vesztené el.
Pálcája után nyúl,mely eddig zsebében pihent. kézbe veszi, ismét megközelíti az indát egy felüléssel, vagy csak közelebb húzza magát, majd felkészüla varázslat elvégzéséhez. Jobb oldalról kezdve, lefelé, ívesen egy ferde vonalat rajzol fel a levegőbe, majd kiejti a varázslat első felét.* -Peravus.. *Ám nem ennyiből áll, sajna egy fokkal összetettebb, folytatja a pálcamozdulatot. Megáll a páálcával, az előző mozdulatot ismétli meg, ám pont az ellenkező irányba, ezek után persze még kimondja a varázsige második felét is.* -Herba! *Hangzik fel a növénymetsző varázslat, mely reményei szerint kettévágja egy ponton az indát. Ha ez így történt, feláll, visszasétál a kanyarba, a földön kezd kutatni - közben persze pálcáját már ismét elrakta - katanája után, melyet remélhetőleg megtalál, felvesz és vissza csúsztatja a tokba. Keze ismét gyengéden rajta pihen, tovább indul. Ha nem találta volna meg, még viszonylag hosszasan ekresi, de ha akkor sem, nem épp jó kedvvel indul tovább.*

Tárgy: Re: Labirintus - bátorságpróba Szer. Aug. 05 2009, 18:48

*Kezdi elveszti a reményét annak, hogy esetleg megnyeri a díjat, túl sok bátrabb ember van nála a labirintusban. Mély levegőt vesz, eldönti magában, hogy nem fogja zavarni, ha nem ő nyeri meg, hiszen ez arról szó számára, hogy megmutassa, ő is van olyan bátor, mint a többiek. Ahogy tovább sétál a labirintusban, az egyik kanyarnál egy pókhálóba ütközik. Nem szeretne pókokkal találkozni, így megoldást keres, hogy mehetne tovább. Vadul kattog az agya a lehetőségein.*
~Melyiket is használjam? Hm, talán a kedvencemet.~
*Gondolja magában, keze ügyében lévő pálcáját felemeli, rámutat a pókhálókra, megpróál leírni vele egy akkora kört, amivel az egészet eltüntetheti, megint rámutat, és megszólal.*
- Escendo!
*Reménykedik benne, hogy hatásos lesz a varázslata, talán nem jönnek elő rá a szörnyetegek. Ugyan nem retteg tőlük, de nem akar egy hatalmas kolóniával találkozni.*

**Hozzászólások** : 47

Mint a kiutat kereső denevérek, a játékosok úgy veszik be a kanyarokat, nem is törődve azzal, mi követi őket. Talán bele se mernek gondolni, mi kémkedhet utánnuk a bokrokból, mi tekeredhez bokájuk köré, mi szór rájuk olyan átkot, hogy elveszítik öntudatukat. Mégis a győzelem reményében küzdenek, bármi is az, szembeszállnak vele, hisz az életért való harc olyan dolgokra kényszeríti az embert, hogy önmagát is meglepi. A labirintus sorra állítja fel a csapdákat, addig teszi, míg az összes reményük elhullik majd, magányosak lesznek, elesettek, fáradtak. Akkor jön majd az igazi kihívás, akkor derül ki, melyikük érdemli meg a dobozban rejtőző díjat.
A versenyzők szembesülhettek azzal, hogy a kavargós ösvényő labirintus nem kíméli őket. Belépésük után szinte már a második kanyarban feldatad várt rájuk, van akire hamar rátalált, van akit megtámadott valami, azonban mindegyik elég ügyes ahhoz, hogy megállja a helyét.
Az első megpróbáltatást Krisztyne oldotta meg. Lényegesen könnyű volt a megoldás, mert aki figyel LLG órán, már az első sor elolvasása után is tudja a választ, ráadásul egy ilyen csodást lényt, mint a főnix, mindenki megcsodál, s soha el nem felejti. Amint a tüzesen égő vesszak megoldásra talál, a nagy, utat elzáró ajtó kitárja két szárnyát, utat engedve a lánynak. Nem vár rá álomszép utazás, innentől még nehezebbé válik majd a próbatétel. Az ajtó egy sötét folyosót rejt, melynek végén nem túl fényesen, de ott szikrázik egy következő helyiség..
Az alagút tetejét ködfátyol lepi, oldalán nyálkás lények és sárga szemek lesik Krisztyne következő lépését. Ahhoz, hogy visszajuss a labirintusba, a lehető leggyorsabban át kell menned eme sötét akadályon.
Halk nesz, apró, félelmet keltő lábak dobogásának zaja hullámzik végig a labirintus azon részében, ahol Sue áll. Verejtékezve próbálja magát kiszabadítani a pókháló fogságából, hogy minnél hamarabb el tudjon tűnni a helyszínről, s megindulhasson a cél felé. Pálcáját ügyesen használja, s a robbanó varázsigét többször kimondva sikerül is megszabadulnia a ragacsos pókhálótól. Hidegvérét megőrizve, nyugodtan indult volna tovább, azonban a sors úgy intézte, nem menekül. Az apró lábak tulajdonosa megjelent a szétdúlt pókháló mögött, hogy egy gyors mozdulattal Suera vesse magát. Sue hasra esik a földön, éppenhogy sikerült pálcáját magánál tartania. Az óriáspók nincs jó kedvében, méghogy szökjön a vacsorája?
Gödör, mély gödör, melynek aljában egy Signumusos diák próbál felszínre kerülni. Bitta, miután megtalálta a kulcsot, alaposan magához láncolta. Még nem is tudja, mit talált, minek a kulcsa lehet az, mi ott lóg a nyakába. Azonban a varázslata nagyon hátrányos szituációba kerüli. Bár kiemeli őt a gödörből annyira, hogy meg tudjon kapaszkodni annak szélében, s felszínre húzza magát, a szélörvény olyan gyorsan pörög, hogy megfagyasztja a vizet, s annak apró jégdarabkái felsértik Bitta bőrét, hogy nehezebb legyen az útja, ha már ilyen nagy kincshez jutott. Pár percnyi pihenő után újra beleveti magát az ösvénybe, de az nem kíméli. Az egyik hosszú út közepén valami neszre lehet figyelmes. Szél kerekedik, s közeledik hozzá egyre jobban, majd az út végén a bokrok szeszélye életbe lép. Nagy zaj közepette kezd összeéri a két szél, s Bitta nem igyekezik, a bokrok összelapítják. Fölötted köd, alattad talaj, mit teszel most?
Van olyan eset is, amikor az út csak gondol egyet, eltünik, s valahol máshol jelenik meg. Ilyen helyzetbe csöppent most Ophelia. A kicsit talán elmebeteg módjára viselkedő, túlságosan hiperaktív lány egy egyszerű mesebeli kalandnak tekinti ezt a bátorságpróbát. Még oda is illő, aranyos dalokat énekelve lógatja le lábait, töri ki nelvét a továbbjutás reményében. Amilyen szerencsétlennek tünik, senki se gondolná, hogy tud megfelelő varázsigét használni. Pedig azt csinált. A pálcájából előtörő légörvény felemelte őt az úthoz, hogy tovább folytassa a próbát. Ahogy feláll, megpillanthat egy nagy fát. Régi tölgy, hatalmas lombokkal, melynek ágai közt többszáz Bowtruckle őrzi kincsét. A fa egyik ága, valami olyat őriz, amire Ophelianak nagy szüksége van, ha meg szeretné szerezni a fődíjat. Szerezd hát meg!
Van, mikor a szemünkre olyan mágia kerül, hogy eltereli figyelmünket a valóságtól. S van, mikor pont olyan személyt, látunk, ki barátunknak számít. Ameliet becsapta a szeme, de nem teketóriázott, az a vágy, ami hajtotta őt a labirintusban arra ösztönözte, győzze le az Aido mását felvevő egyént. Miután a lány hatástalanította a férfi fegyverét, s még mielőtt a zsebébe csúsztatta volna, az átváltozott csöppnyi aranykulcscsá, mely segítségére lesz nemsokára. Aido visszaváltozott árnnyá, de nem tűnt el, követi Ameliet akkor is, mikor az belép a gömbökkel teli folyosóba. Az egyetlen, aki megtette ezt, s lényegesen közelebb jutott a végéhez. Egy kivilágított terembe érkezett, melynek közepén egy nagy kapu található. A kulcs fennt lóg a terem tetején, amit mindenképp meg kell szerezni, hogy bejutást nyerjen az ajtón. Vajon az már a fődíjat rejti?
Liánok, pusztuljatok! Aido egyszerű varázsigével elintézte az őt megfojtani akaró növényeket. Azonban mellékhatásként az egyik megtámadta őt hátulról, s nagy gyorsasággal kezdi húzni arra fele, amerre Amelie indult. Rövid idő múlva szembe is találhatja magát a lánnyal, még arra sem volt ideje, hogy megkeresse kardját. Milyen érdekes, hisz Amelie előbb rázta le, most azt hiszi, az az árny tért vissza. Aido is meglátja a kulcsot, az ajtót, s rögtön rájött arra, oda csak egy valaki teheti be a lábát. Amelie azt hiszi, Aido egy neki ártani akaró lény, Aido pedig győzni akar. Párbaj?
Vannak, akik kevésbé mondhatóak szerencsésnek. Sok mindennel próbálkoznak, s mikor már kezükben tartják a megoldás kulcsát, történik olyan dlog, amire nem számít. Raphael, mikor magához hívta a tóban rejtőző dobozt, s kinyitotta, ő is egy kulcsot talált. Megtalálta azt, ami mindenképp szükséges számára, s ezzel túl van a labirintus felén. Azonban azt nem gondolta volna, hogy a hátára került seb miatt nem tudja folytatni a játékot. A tó vize olyan anyagot tartalmazott, ami ha bekerül az emberi vérbe, károkat okozhat. Szédülni kezd, s lassan elsötétül körülötte a világ. Kalandod véget ért, Raphael Wyld.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Kitárul az ajtó...
Ezek szerint jó a megoldás, hisz valóban, a Főnixet nehéz elfelejteni. De az, hogy a szük folyosó sötétsége mit rejt, még kérdéses Kriszty számára. De amott, az "alagút" végén...Mintha valami apró jele lenne a világosság szikrájának. Talán egy másik helyiség, vagy valami egészen más. A lány eme pillanatban még nem tudja. De mennie kell. Előre hát!
Lép egyet beljebb, hátán végigfut a hideg. Még egy lépés, s a karja is libabőrössé válik. Pálcája előre tartva várja, hogy gazdája akár csak egy szikrá varázsoljon belőle, de nem. Még nem!
Rá kell jönnie, hogy milyen lények villogtatják szemeiket az apró, nesztelen léptekkel előre araszoló lányra. Karja hozzáér valamihez, ami nyálkás. Ijedten kapja el onnan kezét, de ebben a pillanatban a fejébe villan egy tény. Vagy fény?
-Padlásszörny.
Nyálkás lény, de csak a neve ijesztő. Elvileg ő maga nem. Bár a lány számára kissé undorító nyálkásságuk, és a veséjéig hatolnak szemeik, de félelme eltünőben van. Ha jól gondolja az itt lévő lények kilétét, akkor akár fényt is gyújthat már, hisz eme szörnyeket a mágusok kedvelik, és tudják, hogy hasznosak. Remélhetőleg nem bukik fel egyben sem, de ha mégis, akkor sem bántanak, csak morogva Krisztyre, vagy hozzávág valamit. Már ha a sötétség rejt tárgyakat is. Ráadásul itt még pókkal sem futhat össze a pillus hölgyike, nem mitha félne tőlük...
-Lumen!
Hangzik el szájából, s immáron kisebb fénnyel halad előre, gyorsabb tempóra váltva, hogy minél hamarabb végigérjen. Feje fölött a köd kicsit aggasztó, s csak remélni tudja, hogy semmi veszedelem nem szakad le rá a magasból. Ez is ösztönzi ám, hogy igyekezzen. Sietnie kell, azt sem tudja mennyit kell még baktatnia ebben a labirintusban, azt sem hogy merre menjen tovább, ha itt átér, de azzal tisztába van, hogy az idővel is hadakozik. Sőt, most csak azzal, hisz nem tudja, hogy a többiek hol járnak, mit csinálnak. Csak remélheti, hogy minden rendben van mindenkivel.
Szapora, de cipőjének köszönhetően most is halk lépseivel eléri célját, s az új helyiségbe lép ki, vagy éppen be.

Tárgy: Re: Labirintus - bátorságpróba Pént. Aug. 07 2009, 17:13

*Túl van az első (bár igazából sokadik) akadályon, egyre jobban élvezi. A tudatalattijában van ugyan valamicske szorongás, de a tudatalattija az egy olyan része az agyának, amit senkinek sem ajánlott bolygatni - ő maga sem teszi. Egy megtört elmében alámerülve sok érdekes információt és hatalmas igazságokat lehet találni, hisz az őrültek másképp látják a világot, csak figyelni kell, hogy józanul térjen vissza a bepillantó...
Pont ezen születési rendellenessége és későbbi betegségének köszönheti, hogy amikor meglátja a tölgyet, s rajta a kis lények százait, ismét nem esik kétségbe. Az Extremusosok kétségkívül az órák anyagaira építettek, és mivel ő jókislány volt - és átvette őket - erre is fel van készülve. Mégis, botorság lenne azt mondani, hogy már nem okozhatnak neki meglepetést, mert dehogynem. Lehet, mindez csak a figyelem elaltatását szolgálja, és ő, Ophelia Little, túl ~~hülye~~ intelligens ahhoz, hogy egy ilyennek bedőljön. Egy pillanatra nem kalandozik el a figyelme. Elteszi a pálcáját, és kifújja magát. Az előbbi sikere okozta izgatottságát magábafojtja, hisz ha a lények ártó szándékot vélnek felfedezni a közeledésében, akkor megpróbálhatják kiszúrni a szemét. Azt pedig ő sem szeretné, bármennyire humorosnak ítéli ezt a mostani helyzetet is. Hisz mire kell vetemednie? Levéltetű-fogásra. Még szerencse, hogy azok képtelenek repülni, és nem félnek az embertől. Csak mászogatnak jobbra-balra egész nap... néha szívesen lenne a helyükben. Aztán arra gondol, hogy náluk nincsen lány és fiú, hanem mindig olyan a levéltetű lánya, amilyen akar lenni, és mindjárt elmegy a kedve tőle. Bár sokszor kipróbálná, milyen fiúnak lenni, és bizonyára elég komikus lehet minden reggel úgy felkelni, hogy "na, ma fiú vagy lány legyek?", de túl hamar belefáradna. Jó ez így, emberként. Így is elég nagy megpróbáltatások sokszor a mindennapok... legalábbis, ezt hallja vissza. Ő minden napot felhőtlenül élvez. Vagyis, ezt akarja az agya elhitetni vele.
A tölgy közelébe sétál, szép, kimért, puha léptekkel, és összeszedi körüle a leesett leveleket. Ezeket összegezve, az összesről egyre gyűjti az esetlegesen rajta lévő piciny állatkákat, és a kulcsra pillant. Többen őrzik, lehet, ennyi nem lesz elég. Mit van mit tenni, a kiállóbb ágakhoz lép, és odatartja az egyik felszedett üres levelet, és rásöpri a levéltetveket, folyamatosan szemmel tartva a környezetében lévő bowtrucklekat, hogyha azok idegesen moccannak, már lépjen is el az adott ágtól. Nem mindegyik lehet olyan hűdetürelmes, mint amilyen ő. Bár aligha valószínű, hogy emiatt ráugranak, hisz mit is művel tulajdonképpen? Megtisztítja a fájukat. Nem karcolgat, nem vés, nem tör le gallyakat, nem gyújtja fel. Jót tesz neki. Ezt ezek a kicsi bestiák is igazán megérthetik.
Egészen elszórakozik ezzel, lassan csinálja, és közben nem beszél, nem énekelget. Megirigylendő a kitartása, és valahogy kétségbeejtő is, hogy az eddig oly vidám és karakán lány, ha állatokkal kerül kapcsolatba, mennyire képes változtatni magán, csakhogy nekik jobb legyen. De tehet róla? Otthon is állandóan állatokkal vette körül magát, a csirkétől a macskán keresztül még egy kígyót is beszerzett, persze, hogy van hozzájuk affinitása, hogy érti a nyelvüket. Az is szent, hogy itt az iskolában is össze fog szedni mindenféle szőröst meg soklábú lényt, mert ezzel nem csak kiéli a gyűjtőszenvedélyét, hanem a gondoskodási vágyát is kiélheti. Imád másokról gondoskodni, még ha sokszor magán nem is képes. Egy nap lehet, hogy ő maga egyszer eszik (többször nem jut eszébe), de az állatai mindenképp kapnak enni, ha mást nem, a saját kosztjából. Főleg az utóbbi a probléma. Otthon egyszer odaszoktatott a háza elé két kutyát és négy cicát, mert mindig vitte nekik a párizsit. Kapott is érte letolást, meg szobafogságot, de ő akkor is úgy gondolta, hogy jól cselekedett. "Hiszen olyan édesek, és bizonyára éhesek is voltak!"
Mikor úgy érzi, már eleget összeszedett, a kulcsos ághoz lép, és szintén nem elsietve, a bowtrucklek felé nyújtja a levéltetvektől hemzsegő leveleket - egyesével. Ha mindegyik telieszi magát, akkor félreállnak (vagy egyik-másik lefordul az ágról, mert túlzabálja magát), képes lesz elvenni a kulcsot, és folytathatja az útját. Ha nem is annyira a nyeremény, hát az akadályok érdeklik őt, és ő végig szeretne - nem, ő végig akar - menni a labirintuson. Ha törik, ha szakad. Csak ne az ő lába törjön.*

Tárgy: Re: Labirintus - bátorságpróba Pént. Aug. 07 2009, 22:05

Bittus már épp örülne, amikor megkapaszkodik a szakadék szélében, s húzná is fel magát, mikor a háta közepén érezni kezdi a rengeteg jégszilánkot, amint felsértik a hátát. Éppenhogy felhúzza magát, hátára tekint, majd meglátja hogy a felsője szét van szaggatva. Nos meg a hátán is a vér kicsit kibuggyan itt-ott. Ezért is pihen le kicsit a lány.
Egy sebközötő bűbájt alkalmaz valamennyire magán, bár eléggé szerencsétlenül, s csak harmadszori megpróbáltatásra sikerül a bűbáj neki, ami lehetővé teszi, hogy a hátán lévő sebek néhánya ne vérezzen.
-Jólvan. Én is tudok. Elég lett volna a légörvény.
Mondja csendesen magának, majd felkel, s elindul. Muszáj mennie. Nem maradhat is. Nem fogja feladni. Bár holott őt nem a nyerés érdekli már, hanem csak a kijutás. Elvégre tudja hogy sebesülten nehezen fog nyerni. De akkor sem adja fel. Márcsak a becsületért sem, elvégre egyedüli Signumusos a bátorság próbán, s meg kell mutatnia, kötelességének érzi, hogy megmutassa hogy a Signumusosok sem félnek. Nem ijednek meg olyan könnyedén.
Majd megy előre, tovább, majd zajra kapja fel a fejét, s körbenéz. Fölötte eléggé összefüggő köd van, körülötte a bokrok nőnek össze, de legalább most biztos talajon áll. Bár most jobban örülne a szakadéknak, legalább megúszná ezt a kellemetlen helyzetet.
-Innen nincs kiút? Mégsem semethetem el magam...
Gondolja, s néhány pillanatig elgondolkozva néz maga elé, majd rámutat az elötte lévő bokrokra. Szemeiben lehet látni azt, hogy nem fogja egyhamar feladni az egészet.
-Peravus Herba!
Mutat pálcájával a növényekre, remélve, hogy eléggé szétszaggadnak majd ahhoz hogy átjusson, s ezért sokat is tesz. Erőteljesen megindul a szembenlévő bokor felé, majd a kulcsot a kezébe szorítja, s előidézi a természeti szellemét. Már amennyire tudja, s megpróbál átgázolni a növényzeten, közben mondogatva a növénymetsző varázslatot.
-Peravus Herba! Peravus Herba!
Kiabálja, s meglátja, hogy ez egy nagyon lassú folyamat lenne, majd megáll a bokortól nem túl messze, s erőteljesen felémutat.
-Escendo!
Mondja ki a berobbantó varázslatot, remélve, hogy így már át tud jutni a növényzeten, s végre mehet tovább, várva várva a többi akadályt. Bár titkon reméli, hogy nem lesz már túl sok nehéz feladata. Legalábbis nem lesz több fizikai nehéz feladata.

Tárgy: Re: Labirintus - bátorságpróba Szomb. Aug. 08 2009, 16:46

~Éljen, mehetek kincset keresni!~
*Gondolja magában, mikor szabaddá válik az út, de nincs ideje fellélegezni. Az apró neszek hallatán villámgyorsan megfordul, azonban túl későn, mert a nagy valami feldönti. Jó nagy csattanással esik a földre, szerencsére nem történt komolyabb baja, egyelőre egy-két horzsolással megúszta. Pálcája után kap, mikor az kiesne a kezéből, gyors reakciójának hála nem esik ki. Szembefordul támadójával, nyugodt marad.*
~Nem igazán akarok pókvacsora lenni. Gyerünk, ki kell találnom valamit. Nézzük csak, miket is tanultunk eddig... talán ez bejön.~
*Gondolja magában, pálcájával a hatalmas pók hasára céloz, egy kört rajzol, és koncentrálni kezd, majd kimondja a varázsigét.*
- Criminatio!
*Reménykedik benne, hogy a varázslat eltalálja a pókot, ellenkező esetben pókvacsi lesz belőle, amit nagyon nem akarna.*

Tárgy: Re: Labirintus - bátorságpróba Hétf. Aug. 10 2009, 02:16

//A mai nap, azaz hétfő, azaz augusztus 10-e még nyitva áll azok számára, akik szeretnék befejezni a játékukat! Ismétlem, aki újat szeretne kezdeni, már nem teheti meg itt, azonban a folyamatban lévő játékokat tanácsos MA befejezni! ^^//