*Kumiko eddig a házból figyelte, kik tévednek be a kertbe, egy esetleges teára. Igaz 5 órára hirdette meg, arra gondolva, hogy kombinálja egy kicsit az angol szokásokat a japánokkal, de úgy néz ki ez az időpont korai volt. Természetesen nem haragszik, igaz kicsit feleslegesnek érzi, hogy annyira sietett a diszítéssel és a párnák színének elkészítésével, de most már mindegy. Kicsit késve de mgejelennek a diákok, s bár elég messze van tőlük, azért talál ismerős arcokat. Kriszty esésén elmosolyodik de tovább vár, a következő érkezőt nem ismeri, de a kimonót szépnek találja, s a jó benyomás rögtön megvan.
A bűbájtan tanár megjelenése kissé idegessé teszi.*
~ Nyugi Kumiko, most nem kell varázsolnod~
*Próbálja magát megnyugtatni, és egy nagy levegő - meg egy kis számolás után - megnyugodva indul meg a bejárat felé. Amikor kilép, csak akkor veszi észre az újabb tanárt. Újabb nagy levegő és magabiztos léptekkel indul el, hogy köszöntse látogatóit.
Igen szokatlan látványt nyújthat, ahogy fekete kimonóban, hajtűvel feltűzött hajjal kilép a teaházból.
A kimonó, amit visel valódi semlyemből készült, s ezüst fonallal szőtt cseresznyafa virágok díszitik. Hajába tűzve is tündököl egy rózsaszín virág, melyet valószínüleg senki sem feltételezne róla.
Könnyed léptekkel halad a kertben várakozók felé. Számára nem okoz gondot a ruha viselete. A teaházban már mindent előkészített, s őszintén reméli, hogy a többi diáknak és a tanároknak is tetszeni fog a dekoráció.
Amikor odaér a várakozókhoz, egy pillanatra megáll, megvárva, hogy mindenki észrevegye. Talán elsőre fel sem ismerik, hiszen most a hagyományokhoz híven az öltözékéhez illő sminket is visel. Az arcára nem kellett púder az így is elég fehér volt, a szemeit azonban fekete és lila fesékkel emelte ki, ajkait pedig cseresznye pirosra varázsolta. Amikor a teáravágyók ráfigyelnek, meghajol, s közben köszön.*
- Konnichiwa Minna!
*A köszöntést bizonyára ismerik a társai, hiszen átváltoztatástan órák elején mindig felhangzott, Kumiko reméli, hogy ez nem kelt senkiben sem rossz érzéseket. A tanárairól meg szintén feltétlezi, hogy találkoztak már Akane sensei-jel, aki így szokott köszönni...
Ő azt szeretné, ha minden tökéletesen menne, és a társai megismernék - esetleg megszeretnék - a kultúrát, amiből származik.
Kezével a kertvégében lévő épület felé int, mutatván, hogy már be lehet fáradni, s ismét kissé meghajol. Lassan indul el az építmény felé, a bejárat előtt pedig leöblíti kezeit, s egy kis tál segítségével a száját is kiöblíti. Mindezt csak azért teszi, hogy szemléltesse a kiírtakat, hátha valaki nem értette volna. Bár őszintén reméli, hogy ilyesmi nem fordult elő.
Megvárja, hogy mindenki végezzen, majd belép a frissen berendezett szobába. Hagy pár percet a vendégeknek, hogy gyönyörködjenek, aztán a sarokban lévő párnákra mutat.*
- Válasszon mindenki egy párnát, aztán fáradjanak az asztalhoz.
*Magyarázza kedvesen, mosolyogva. Egy pillanatra sem látszik rajta, mennyire nem akarja ezt az egészet. Az egyetlen vigasza, hogy neki teamesterként nem kell majd inni a felszolgált italokból.*
~ Csak éljem túl ezt a hetet!~
*Gondolja, miközben mosolyogva figyeli, egy oldalt nyiló kis ajtóból, ahogy elhelyezkednek a többiek. Ha ugyan, elhelyezkednek.*

//késést lehet kijátszani 8-ig, akkor szeretném írni a következő hsz-t. Bocsi a késésért, usernek más dolga volt, most már itt van 100%-ig//

*Kicsit rosszul érinti, hogy csak a szőke lány és az ismeretlen professzor köszön neki vissza, ahogy az is zavarja, hogy Kriszty a gyönyörű lilából feketévé alakult, de reméli, hogy ez nem az ő személye miatt van. Az mindenesetre megnyugtató, hogy mindenki elvégzi a "megtisztulást" segítő kis szertartást, bár nem biztos benne, hogy pontosan tudják a jelenlevők mire is szolgál ez a dolog. Persze ő tudja, hogy azon kívül, hogy a tea izét jobban érezzék majd, illetve hogy a szertartásra "tiszta lélekkel" érkezzenek.*
~ Már amennyire az én lelkem tiszta... ~
*Gondolja magában s tovább mosolyog. Odabent az oldalajtóból jól látja, hogy mindenki kiválaszt egy párnát, bár az meglepi, hogy Kriszty a pugnax színeiben pompázó párnát választ, de nem teszi szóvá.*
~ Mostmár egész biztos nincs jó kedve, vagy csak én ismertem félre?~
*Tűnődik el, s teszi fel magának a kérdést. Aztán látva, hogy mindenki elhelyezkedik, s beszélgető partnert is találtak maguknak kifordul az előkészítő szobába. Maga után most betolja az ajtót, hogy ne lássák a kint ülők, amíg elkészül.
Igazából nincs sok dolga, már kora délután elkészített mindent... Ahogy az ajtó bezárul, letérdepel a saját kis asztala előtt, s egy pillanatra a kezeibe temeti az arcát.*
~ Oh, szellemek és minden ami szent, mért kell nekem ezt csinálnom? ~
*A kérdés azonban költői, ő is tudja mért csinálja. Egyszerűen nincs más választása, ha nem akar megnukni átváltoztatástanból...
Újabb mélylevegő után felkapja a tálcát és gyakorlott mozdulatokkal áll fel. Közben eszébe jut, hogy kislány korában még mennyire készült erre a pályára, hogy valójában csak az édesanyja miatt utálta meg, aki most nincs itt.*
~ Nincs itt Kumiko. Szabad vagy!~
*Nyugtatja meg magát, s a tálcát a földre rakva, kihúzza a tolóajtót, majd ismét felveszi a tálcát. Nyugodtan lép az asztalhoz, s térdel le, majd a tálcát a baloldalára helyezi. Lassan minden ételt felpakol az asztalra, s amikor végez, megszólal.*
- Khm...A teamesterek ritkán beszélnek, de... gondolom, nem haragszanak, ha elmondok pár dolgot.
*Körbe pillant, miközben kezeivel a térdén gyűrögeti kimonoját. Most látszik rajta, hogy kicsit ideges, de ha a tanárai és a két pillus lány nem haragszanak, akkor tovább beszél.*
- Ez itt most a "kai-seki".

- Ha olvasták kint a táblát, akkor tudják, hogy ezután egy szünet és egy tea következne. Azonban mivel ez nagyon hosszú időt venne igénybe, azt szeretném kérni, hogy maradjanak majd itt, és hagy ugorjunk a "usucha" teára. Engem nem zavar, ha evés vagy ivás közben beszélnek. És ha van kedvük utána is maradhatnak majd még.
*Beszéd közben igyekszik mindenkire nézni, de mivel körbe ülik a kis asztalt, ez csak fejforgatással valósul meg. Egy-egy pillanatra néz csak rá mindenkire, s közben magán erőt véve, sikerül abbahagynia a kimonója gyűrését is. Amint a részt vevők belegyezésüket adják, kiteszi a tálcáról az evőpálcikákat és kanalakat is, illetve evőeszközöket: kést ésvillát, hogy ne érezzék magukat kellemetlenül ha eselteg a pálcikával nem boldogulnának. Majd fogja a tálcát, egy könnyed mozdulattal feláll, meghajol s kicsit távolabb helyezi el a tálcát, hogy ne legyen útban, amíg esznek.
Visszatérdepelve, elveszi a Kriszty előtt lévő üres tálkát, s szed bele egy kicsit előbb a levesből. Ugyanezt a mozdulatsort eljátssza még négyszer, magának szedve legutoljára. Amikor végez kanalát felemelve, szólal meg ismét.*
- Itadakimasu!
*Mondja illedelmesen s kezd enni. Amint a levessel végeznek, mindenkinek újra szed a következő fogásból, s ez így megy még egy darabig. Nem bánja, ha valami nem fogy el. Tudja, hogy az ő konyhájuk nagyon eltér más kultúrákétól. Ha kérdezik beszél. Egyébként csönben marad, ahogy illik*

//Ha valami nem tiszta, msn-en kérdezzetek, de igyekeztem jól megfogalmazni... Bocsi, ha hosszú^^//

//És akkor most egy kis fagyi: Holnapig. Amint vagytok írjatok én délután 3-4 felé már leszek//

*A fejében cikázó gondolatok közt át-átsuhan, hogy a jelenlevőknek egészen más elképzelései lehetnek a teáról. Hallott róla, hogy itt Európában máshogy készítik, és sejtette is, hogy nem fog ízleni senkinek. Az, hogy neki meggküönyebbülést okoz, hogy Kriszty leteszi a csészét és nem iszik többet valószínüleg csak a barátnőjének tűnhet fel...
Még mindig ideges, de azért felpillant csak egy kicsit, hogy lássa senkinek semmi baja. Próbálja magát megnyugtatni, s bár az arcáról nem lehet leolvasni sok mindent, a szemeibe nézve észrevehető a félelem. Hogy mitől fél azt csak ő tudja, és ez így a legjobb...
Ophelia-t láthatóan nem zavarja a teaíze, de ezen már nem lepődik meg, hiszen az est folyamán sokszor bizonyította a lány, hogy neki a japán kultúra már ismert, s talán szeretett is.*
~ Bár azt nem értem, a teán mit tud szeretni~
*Ahogy Kriszty leteszi a csészét és közli a véleményét, elveszi előle a csészét és a tálcára teszi. Tartalmát a használtvízes edénybe tölti, majd tisztogatni kezdi, közben felpillant és odasúgja neki.*
- Semmi baj, én sem tudnám meginni.
*Az persze más dolog, hogy neki nem a tea ízével van baja, sokkal inkább a tea tényével. Professzora megjegyzésre csak bólint. Örül, hogy próbálkoznak, de magára vessen mindenki ő mondta, hogy nem kötelező megenni/meginni bármit is, amit felszolgál. Ettől függetlenül kissé nő benne a feszültség, hisz Krisztyn kívül mindenki megissza a teát, és ha ez olyan tea lenne...*
~ Ez nem olyan! Fogd már fel, hogy te csináltad!!!~
*Kedve lenne fejbe vágni magát, de inkább nem teszi. Ismét ökölbe szorul a keze, majd egy kicsit megnyugodva ismét felnéz. Amint mindenki végez a tea elfogyasztásával, begyűjti a csészéket, és Kriszty-éhez hasonlóan letisztítja azokat is. Majd feláll és kiviszi a tálcát.
Kiérve megkönnyebülten rogy le a földre. Egy percre a tenyerébe temeti az arcát, sírni lenne kedve... Aztán erőt vesz magán, újra egy mély levegőt vesz és megpróbál egy mosolyt is az arcára erőltetni, majd kilép, hogy búcsút inthessen vendégeinek. Az asztalhoz sétál ismét, és letérdel. Csak ezt követően szólal meg.*
- A szertartásnak ezzennel vége. Köszönöm, hogy eljöttek. Ha van kedvük még maradhatnak...
*Körbe pillant, neki semmi kedve maradni, sőt minél előbb el akar tűnni innen. Valamiért az az érzése, hogy a többiek sem maradnának szívesen. Valahogy ez a szertartás nem volt a legjobb. És nem csak neki, de egész biztos nem miatta.*
~ Vagy átragadt volna rájuk a rossz kedvem? ~
*A keze még mindig a kimonót gyűrögeti, már-már megszokottan, aztán ha úgy véli vendégei inkább mennének folytatja.*
-... ha mennének, akkor kikísérem önöket.
*Azzal szépen fel is áll, minden nehézség nélkül, ahogy azt többször is tette az est folyamán, majd az ajtó felé sétál, és ott megállva, meghajol minden kilépő előtt. Az hogy a távozók viszonozzák-e a gesztust, mellékes számára. Ő már csak egy kis egyedül létre vágyik, de azért persze mosolyog, ha valaki maradni akar, nem fogja elküldeni. Ha mindenki kiért akkor utánuk lépkedve lemegy a főkaouig, majd ott köszön el mindenkitől.*
-További szép estét!
*Mondja, majd ha mindenki távozott, visszafordul és valamivel gyorsabban megy fel az épületbe. Amint beér a fölrerogy, és sírni kezd. Valahogy ki kell adnia az egész estés feszültséget...*

//Köszi, hogy eljöttetek! Bocsi, hogy ilyen sokáig húzódott, remélem azért nem volt nagy szenvedés részt venni rajta. Természetesen ha akartok írhattok záró hszt, de ha nem az sem baj, viszont nem kell várni egymásra, holnap úgyis lezárom a topicot.//