Vendégszobák

*Nem akart ő frászt hozni Midorikawára, nem is gondolt rá, esetleg ilyen hatást vált ki belőle, ha megszólal. Persze tudja, nem a jelenléte okozza, hanem az, hogy a lány belemerült a könyvébe és ne számított senkire sem. Tud ő meglepetést okozni, még ha akaratán kívül is, mivel általában hangtalanul közlekedik, és hirtelen bukkan fel, jelenik meg. Nem direkt, ez is hozzátartozik a szokásaihoz, amit az évek alatt szedett fel. Nem egy zajos fazon, sokkal jobban kedveli, ha csend van és nyugalom… egy darabig. Izzy más tészta, vele egy húron pendül, és el tud ökörködni. Mert bármily meglepő is, olyat is tud, ha hasonszőrűekkel van. Még mindig az ajtóban áll, csak akkor lép beljebb, amikor Midorikawa jelzi, nem zavar.*

-Kösz. Noel Wyard.

*Szűkszavúan mutatkozik be, nincs más, amit hozzá kellene tennie. Kezet nyújt, az illemet ismeri, és nem is idegenkedik tőle. A fotelt választja, oda vágódik le és veszi ölbe Francist. A lány tekintetéből látja, a koponyát nézi, ezen elmosolyodik, már tudja, mi lesz a kérdése. Mint mindig. Ez egy előre lejátszott sakkjátszma lépése csupán. Nem háborodik fel, miért tenné? Tudja, hogy nem minden ember rohangál ilyen tárggyal a kezében, azonban amíg nem ítélik el, nem megy át sündisznóba sem.*

-Igen, az. Ő Francis. Meg szeretnéd nézni?

*Emeli meg kissé a koponyát, majd teszi is vissza az ölébe óvatosan. Nem értette félre a kérdést, nem lehetett, mivel ő maga hűs-vér ember, már csak egyvalami maradt, ami automatikusan következik. Mindenki megkérdezi, ő pedig normálisan válaszol. Francis eredeti, nem utánzat, nem műanyag és semmi egyéb. Egy féltett kincs, egy amulett, az ő társa. Érdeklődve pillant a lányra, látja rajta, nem túl boldog. Egy ideig hezitál, kérdezzen-e vagy sem? Aztán dönt, nem hal bele, ha esetleg ő is kinyitja a száját, és nem csak felelget.*

-Valami baj van?

*Nem teszi hozzá, hogy segítséget kínál, sőt, tulajdonképpen nem is tenné, hiszen magánügyekbe sosem szól bele. Azt sem lehet mondani, hogy csupán udvariasságból tette fel a kérdést, mert nem így van. Érdeklődik, ami így első ránézésre tőle ismételten szokatlan lehet, pedig nem az. Nem zárkózik el a beszélgetésektől, nem zár be mindent kaput a többiek előtt, csak akkor, ha egyértelmű jelzést kap, nem kíváncsiak rá, elutasítják a szokásai miatt. Igen ritka az is, ha esetleg engedi, más is megérintse Francist, hacsak nem szakavatott kéz. Most kivételt tesz, ha Midorikawa szeretné, megteheti.*

- Kumiko Midorikawa.
*Mutatkozik be ő is illedelmesen, s kissé megszorítja a felé nyújtott kezet. Igaz még mindig nem szereti ezt a szokást, mert mégsem ehhez van szokva de, olyan szempontból határozottan kellemes, hogy nem kell felállnia. A nevéhez most nem fűzi hozzá a szokásos "extremusos prefektus" szavakat, mert most erre sem akar gondolni. Egyébként is ott a kitűző a pulcsiján, mert bár hétvége van, attól még előfordulhat, hogy valamelyik elsősnek vagy akár másodikosnak is szüksége van segítségre, és akkor a jelvény alapján könnyebben megtalálják azt akihez fordulniuk kell. Legalábbis elméletben, mert gyakorlatilag nagyon messze keveredett az alagsortól, és nem valószínű, hogy bárki is itt keresné.
A koponya, vagyis Francis, sokkal érdekesebb.*
- Neve is van? Ez édes - bár lehet, hogy ez morbidul hangzik. - És miért pont Francis?
*Tényleg édesnek találja, hogy neve is van a koponyának, és ez azt is igazolja, hogy Noel kötődik hozzá. Különben nem adna neki nevet. Örül, hogy vethet rá egy közelebbi pillantást is, de visszafogja a késztetést, hogy megérintse. Most még valahogy illetlenségnek tűnik. Meg aztán lehet, hogy Francis sem szerette volna ha megérintik. Ezt mondjuk nem tudja, mert nem tudja milyen volt amíg élt. De ha Noel marad és beszélgetnek, akkor lesz lehetősége kérdezni, és jobban megismerni a fiú és Francis kapcsolatát.
Az a rövid pillanat amíg Noel megemeli Francist, hogy megmutassa elég arra, hogy meggyőződjön igazi. Vagy ha nem is az, nagyon jó utánzat. Mert lássuk be, amíg nem érintette meg és szemlélt meg közvetlen közelről, addig nem lehet biztos benne, még akkor sem, ha a másik állítja, hogy valódi. A kétségeit azonban nem fejti ki. Elég ha egynelőre beszélnek róla.
Egy koponyáról és a történetéről beszélgetni határozottan kellemesebb, mint bizonyos nem kívánatos személyekre gondolni. Persz az élet sosem tökéletes, és előfordul, hogy a szemünk elárul... Más oka nem lehet annak, hogy Noel észreveszi a lány nem túl vidám.*
- Áh! Semmi különös... egy kicsit át lettem verve... vagy csak túl sokat képzeltem bele egy szituációba... Nem tudom. De igazán lényegtelen. Túl fogom élni.
*Válaszolja meg a felhangzó kérdést, lehajtott fejjel, úgy hogy még véletlenül se derüljön ki pontosan miről van szó. Nem erről határozottan nem kíván beszélni, még a barátaival sem, nehogy valaki olyannal, akit most lát először. Viszont így is, hogy semmi konkrétat nem mondott el, megkönnyebült egy kicsit. Egy kisebb sóhaj után, úgy dönt, enged a kíváncsiságának, és újra ő kérdez, remélve, hogy nem riasztja el ezzel a másikat.*
- És hogy került hozzád Francis?
*Felemeli a fejét, hogy lássa Noelt, meg persze hogy a fiú is lássa, tényleg érdekli ez a téma. Érezte a fiú előbbi kérdésében az érdeklődést, de akkor sem akar most arról a dologról beszélni. Inkább be csukja a könyvét is, hogy látszódjon tényleg csak Noelre figyel.*

*A bemutatkozásra bólint, megjegyezte. A jelvényhez nem fűz hozzá semmit, sosem esett hasra attól, ha valakinek titulusa volt, most sem teszi. Ugyanolyan ember, mint ő maga. A kart nem kérdezi, minek tenné? Ő sem mondja, még véletlenül sem, nehogy elkönyveljék, oda tartozik. Nem, nem illik oda és nem is fog, ezt már akkor tudta, amikor idejött. Elzárkózik tőle, egyelőre így lázad, aztán ha nem hat, akkor majd más módot talál rá. Ugyan Izzyvel halálra röhögték magukat azon, mit akar ezzel a sors, azonban ez mégsem olyan vicces dolog.*

-Örvendek. Igen, kapott nevet, ez természetes. Francis Galton után neveztem el így, aki antropológus volt.

*Mosolyt csal az arcára a megjegyzés, nem találja morbidnak. Francis neki ugyanolyan, mint másnak egy kisállat vagy valami hasonló. Az pedig, hogy még azt is megkérdezik tőle, miért ez a neve, őszintén meglepődik. Eddig már nem nagyon szokott terjedni az érdeklődés, általában ott befejeződik, hogy kijelenti, nem hamisítványt hordoz. Nem erőltet semmit, megérti, ha a másik kicsit ódzkodik mindennemű érintéstől. Érdeklődve figyeli a lányt, a válaszra bólint, tudomásul vette, nem kérdez semmit.*

-Előfordul az ilyesmi, de egy előnye van, mégpedig az, hogy megerősít.

*Tovább nem forszírozza a kérdést, nincs joga más magánéletében vájkálni, pláne ha ki nem mondott de érezhető elzárkózást kapott. Egyébként sem tenné meg, sosem mond véleményt olyan dologról, amit nem tud, vagy olyan személyről, akit nem ismer. Még ha bizalmasabb viszonyban lennének, talán hozzáfűzne valamit, de nem, akkor sem mondana semmi mást. A könyvre pillant, majd vissza a lányra.*

-Kaptam, mikor még egészen kicsi voltam. Azóta velem van mindig és mindenhol, soha nem hagyom el.

*Igen, valóban így volt. Az ugyan egészen más történet, hogy azért, mert így nem lábatlankodott, hanem elfoglalta magát és senkit nem idegesített azzal, hogy mindenütt ott van. Hogy elnevezte, az tényleg arra utal, teljesen más kapcsolatot ápol vele, mint ami elvárható vagy normális lenne, bár nem mondhatni, hogy ő ezt abszurdnak tartaná, sőt. Számára ez teljesen természetes dolog, bár azt is tudja, ezt kevesen értik meg.*

*Érdeklődve hallgatja a magyarázatot, s fel is jegyzi magának egy képzeletbeli cetlire az említett nevet, hogy utána nézzen majd, ha ismét egyedül lesz. A tény, hogy Noel egy antropológus után nevezett el valamit, ismét csak alátámasztja a korábbi elgondolását, miszerint vele lehet majd értelmesebb dolgokról is beszélgetni, mint mondjuk a röhejesen egyszerű házi feladatok elkészítése.
Lenne még kérdése, de inkább csak bólint, hogy tudomásul vette a névválasztás okát. Az, hogy Noel kissé meglepettnek látszik a kérdése miatt őt nem lepi meg. Sejti, hogy általában nem ilyen reakciókat vált ki az emberekből egy koponya. Pedig igazán nincs benne semmi taszító, elvégre minden ember, és állat - leszámítva az egysejtűeket, meg a csalánozókat és a puhatestűeket, nah meg persze a rovarokat, és még egy pár hasonlót - rendelkezik koponyával. Akkor meg miért kéne megretteni, undorodni vagy bármi hasonló módon reagálni. Ezek olyan dolgok, amiket Kumiko sosem fog megérteni...
Megkönnyebbül, hogy nem kell jobban belemennie a rosszkedvének okába. Igaz nem fejtette volna ki akkor sem ha kérdezik, inkább az udvarias visszautasítást választotta volna, így azonban sokkal egyszerűbb dolga van. A válasz, amit cserébe kap, nagyon helytálló. Ilyet valószínűleg kevesen mondtak volna. A többség faggattná vagy vígasztalni próbálná, neki azonban ezekre van a legkevésbé szüksége.*
- Igen. Igazad van. Megerősít.
*Ő is így érez. Még nem tart ott, hogy tényleg erősebb legyen, de az biztos, hogy máris sokkal megfontoltabb. Arról nem is beszélve, hogy a saját kárán tanul legjobban az ember. Ezekre a gondolatokra egy halvány mosoly tűnik fel az arcán.
Az kicsit furcsa még neki is, hogy valaki kiskorában kap egy koponyát. A legtöbben labdát vesznek a gyerekeknek, ami persze nem mindenkit tesz boldoggá. Aztán esetleg valami háziállatot. Valami aranyosat... kutyust, vagy cicát.*
- Én gekkókat kaptam - feleli végül, mintha mi sem lenne tremészetesebb. - Pedig egy kígyót szerettem volna.
*Hallatszik némi csalódottság a hangjában, de az is érezhető, hogy a gekkóit is szereti. Végül azonban mégis kiegészíti egy kicsit, mert nem szeretné, ha árki azt gondolná, nem elégedett a gekkókkal.*
- Persze a gekkók is aranyosak. Csak őket nem tudom magammal vinni... állandó hőmérsékletre van szükségük. Azt pedig nehéz itt megvalósítani. Szerencsés vagy Francisszel neki, egész biztos nem okoz akkora gondot a hőingadozás.
*Az utolsó mondatnál kissé elbizonytalanodik, elvégre az a csontok korától is függ... Ezért a szemeiben ott csillog a kérdés, hogy nem baj-e ha nem állandó a meleg, vagy éppen a hideg a koponya körül. De valószínű, hogy nem különben Noel jobban vigyázna rá. Esetleg adna rá egy sapkát vagy valami.*
- Nehéz tisztán tartani?
*Teszi fel a következő kérdését, mert így messziről tisztának látszik, nem úgy mint azok a csontok, amiket a múzeumokban látni lehet. Francisnek láthatóan nagyon jó dolga van Noelnél.*

//Most egy kis fagyi Smile

//

*Nem igazán szokta meg, hogy tényleg érdeklődjenek a koponyájáról, és ne csak udvariasságból tegyék. Többnyire az első kérdés utána abba is marad a társalgás, ami ismét csak azt jelzi, hogy a másik fél egyáltalán nem kíván vele beszélgetni, illetve elkönyvelte őrültnek, mert neki nem egy macskája vagy baglya van. Pedig még mindig nem érti az emberek hozzáállását, és ahogy Izzyvel ezt már megbeszélte, egy állat csontja nem okoz problémát, de ha már fajtársé, akkor borzonganak, idegenkednek tőle. A halál számára csak egy állomás, ami hozzátartozik az élethez, és a csont ugyanilyen szerepet tölt be nála. Meglepetten pillant a lányra, tényleg nem erre számított, el kell ismernie. A válaszra bólint, ő mindig is így gondolta, mindig így vélekedett mindenről, ami nem éppen úgy sikerült, ahogy eltervezte.*

-Meg bizony, nagyon is.

*Nem fűz hozzá mást, nem dönget olyan kapukat, amiket egyértelműen bezártak előtte. Nem tolakodó, nem kérdez vissza, nem vár folytatást. Raul mindig arra tanította, ha valamit nem ért el, vagy valamit eltolt, akkor ne rágódjon rajta, ne a múlton siránkozzon, hanem zárja le és újult erővel vágjon bele a feladatokba. Megérte. Azóta nem áll neki azon gondolkodni, hogy miért nem, hanem csak azzal foglalkozik, hogyan? Ilyen esetben csak és kizárólag a hibákat szűrte ki, a következtetéseket vonta le. A kudarcot eltemette, és kezdett mindent előröl, vagy kitűzött egy újabb célt maga elé, és csak arra figyelt már.*

-Gekkókat a kígyó helyett? Attól még a későbbiekben lehet kígyód, ha igazán szeretnéd. Nem elérhetetlen az, bár fájó tud lenni, ha valaki szeretne valamit, számít rá, és nem azt kapja. Nekem nem volt ilyen gondom szerencsére, de abba se haltam volna bele, ha éppen nem egy koponyát kapok. Igazából… nem is tudom gondolkodtam-e azon, hogy mást kívántam volna. Megkaptam és az nekem természetes volt. a hőingadozás neki sem tesz jót, hiszen több mint 200 éves, de megvan a technikája annak, hogyan lehet tartósítani, hogyan lehet erősebbé tenni, így szerencsére nem kell miatta aggódnom.

*Kisállata sosem volt, nem is nagyon vihette volna magával a temetőbe, még összetört volna valamit, oda pedig teljes figyelem szükségeltetik. Anno boldog volt a koponyával, sosem kért vagy akart mást. Talán ez volt az amire mindig is vágyott, csak akkor még nem fogta fel. Ma már igen. Elválaszthatatlanok Francissal, bármennyire bizarrnak is hat. A kérdő tekintetre ugyanígy válaszol, nem harap ő, ha kérdeznek, szívesen felel. El is mosolyodik, amikor meghallja, miről van szó.*

-Nehéz is és nem is. Az elején segítségre volt szükségem, aztán belejöttem, és ma már egyedül teszem. Minden nap ápolni kell, mert a por is kikezdheti, ahogy a nap, a szél és az eső is. Hetente egyszer úgymond nagygenerál van, akkor szoktam olyan anyagokkal kenni, amik segítenek abban, hogy ne váljon törékennyé, ne legyen annyira érzékeny a külső behatásokkal szemben. Persze ez nem azt jelenti, hogy az ütéseket és a dobálásokat elviselné, hiszen nem fiatal darab, vigyázni kell rá. Az igazat megvallva szeretem ezt csinálni, az életem részévé vált.

*A koponyára pillant, szeretettel beszél róla. Valóban, amikor megkapta, Raul mutatta meg neki, mit és hogyan is kell pontosan, vagyis azt, hogyan nyúljon hozzá, hogyan gondozza. Utána már egyedül próbálkozott, de mindig vitte ellenőrzésre és az esetleges hibák kijavítására. Ugyan gyorsan tanult, de azért nem két napba telt, hogy elvonulva mindenki elöl kettesben legyenek, sőt. Hosszú évek munkája az, hogy ma már nincs szüksége segítségre sem semmi másra, a mozdulatai rutinosak és gyakorlottak, berögződöttek.*

-Azt megkérdezhetem, hogy milyen származású vagy? Japán vagy koreai, esetleg kínai?

*Sosem volt képes eldönteni, pedig a magántanára csoportjában is voltak páran. Róluk tudta. De ha idegen érkezett, máris bajban volt. A keleti kultúra elnyerte a tetszését, főleg a filozófiájuk, ami a logikára épült mindig is, nem másra. Ezt szerette benne, ez volt az, ami megfogta. Mindennek megvan az értelme, a magyarázata, és nem épül holmi találgatásokra. Nem ártana nekik is átvenni már.*

//Végre eljutottam ide is Smile

Bocsi a késlekedésért! //

*A magánéleti problémákkal megküzdve, és azzal az elhatározással, hogy többet még véletlenül sem gondol a múltra, hatáozottan jobb kedvvel veti bele magát a beszélgetésbe. Igaz semmi feltűnő változás nem áll be, csak a szemeiben lévő szomorúság enyhül egy kicsit. Azt azért mégsem várhatja el senki sem, hogy tényleg egyik pillanatról a másikra úgy tegyen mintha mi sem történt volna. Van amikor ez könnyebben megy, most is sokat segít, hogy nincs egyedül. De ha a szobájában maradt volna, akkor egész biztosan még napokig rágódna a dolgon. Az pedig nagyon rossz lenne.
Így azonban Noelre és Francisre tud összpontosítani, kizárva a rossz gondolatokat.*
- Igen, igen. Egész biztos, hogy lesz is, amint befejezem az iskolát. Igazság szerint megértem a szüleimet, hogy egy kevésbé veszélyes fajt választottak, akkoriban még nem biztos, hogy elbírtam volna egy kígyóval. Persze akkor csalódott voltam, de most a gekkókkal is tökéletesen elégedett vagyok.
*Először tényleg nagyon csalódott volt, de azóta belátta, hogy a gekkó jobb választás volt. Ha kígyót kap, abból is rögtön akart volna egyet az öccse, ami egy kisfiúra nézve igen veszélyes lett volna. Seiji valószínűleg nem értette volna, hogy lehet úgy játszani a kigyóval, hogy az ne érezze fenyegetésnek a mozdulatait. A gekkók ilyen szempontból ártalmatlanabbak.
Ledöbben, amikor meghallja, Francis már több mint 200 éves, hiszen ahhoz képest nagyon jó állapotban van. Mintha egészen új lenne. Legalábbis amennyire innen látja.*
- Több mint 200? Meg nem mondtam volna. Nem mintha értenék hozzá, de innen nézve, egészen újnak látszik!
*A hőre való érzékenységre, és arra, hogyan oldja ezt meg Noel csak bólint. Így, hogy tudja milyen idős koponyáról van szó, sokkal érthetőbb, hogy ápolásra szorul. A tisztán tartás különböző mozzanataira csak bólogatni tud. Sosem gondolta volna, hogy ennyi mindenre oda kell figyelni. Igaz eddig nem is érdekelte különösebben a téma. De talán mint jövendőbeli gyógyítónak - méregkeverőnek - nem árt ha erről is meg tud egy kicsit többet. Arról nem is beszélve, hogy az idén felvett tárgyainak köszönhetően akár sírrablónak vagy ereklyevadásznak is elmehetne, ahhoz a szakmához, meg kifejezetten jól jön az ilyen jellegű tudás.
Egy kissé azért furcsának hat Kumiko számára, hogy mennyire szerettettel beszél a másik egy élettelen tárgyról, de nem teszi szóvá, hiszen kislány korában ő is ragaszkodott sok mindenhez. (Olyasmikhez mint a teáskészlete, s abban is volt egy csontból készített kis tálka. Más dolog, hogy miután fény derült arra, hogyan mérgezték éveken kersztül, dühében az egészet a falhoz vágta, és azóta sem gondolt erre. - ahogy most sem.)
- Japán. Anyai ágon 1200-ig visszavezetve mindenki japánban született. Nem mintha számítana. Ez egyedül édesanyámnak fontos, ő kb. mindenkinek eldicsekszik vele... és úgy néz ki, sikerült belém nevelnie ezt.
*Egy mosollyal az arcán válaszol a kérdésre. Ezt mindig mindenki megkérezi itt Európában. Pedig szerinte rajta nagyon is látszik, hogy japán. Esetleg a világos színű bőre adhat okot némi kétségre, de egyébként a vonásai egyértelműen utalnak a származására. Igaz ő sem tud különbséget tenni az európaiak között.
Az utolsó mondatra azonban egy torz fintor jelenik meg az arcán. Ha van valami, amit nagyon nem szeretne, az az, hogy bármiben is az anyjára hasonlítson....
Vár egy pillanatot, hogy lássa Noel reakcióját. Egyáltalán nem dicsekedésnek szánta, vagy hogy felvágjon, neki az nem szokása, még annak ellenére sem, hogy büszke a származására. Az, hogy ezeket is elmondta, csak azért van, mert túl sokszor halotta, az anyjától ezeket a mondatokat, s berögzültek, mint valami mantra. De egész biztos, hogy ki fogja verni a fejéből.
Azonban, mivel ő sem tudja megállapítani Noel származását, úgy dönt viszonozza a kérdést. Aztán ha a fiút esetleg érdekli még valami Japánnal kapcsolatban szívesen mesél.*
- És te honnan keveredtél ide?
*Kérdezi meg, remélve, hogy ezt követően sem fog ellaposodni a beszélgetésük.*

*Ismeri az érzést, ő is tudja, nem egyik pillanatról a másikra lehet feledni, azonban már az is hatalmas haladás, ha tényleg csak azzal foglalkozik, mit rontott el. Ha ezt megtalálta, akkor azonnal továbblép, és a keserű pirulát egyszerűen kizárja az életéből. Mindig a hibáiból tanult, elég önfejű volt ahhoz, hogy még véletlenül se hallgasson az okosabbra, mert neki természetesen magának kellett megtapasztalnia mindent. Azonban ezzel a felfogással könnyedén lépett túl a kudarcokon is, és napról napra erősebbnek érezte magát mentálisan. Persze a többség nem így gondolkodik, nem is rója fel hibának, hiszen nem tanították meg nekik, pláne, ha olyan közegben nőttek fel, ahol megszokott volt a siránkozás. Neki szerencséje volt, már egészen kiskorától erre nevelték. A kígyókra ismét bólint, valahol érthető is.*

-A kígyók gyönyörű állatok, azonban vadállatok, sosem lehet megszelídíteni őket annyira, mint mondjuk egy kutyát vagy macskát. Kényes állatok, elég egy tized másodpernyi kihagyás ahhoz, hogy támadjanak. A gekkók tényleg ártalmatlanabbak, talán a szüleid is ebből indultak ki. A felnőttek is küzdenek egy kígyó tartásával, gondozásával, akkor egy kislány mit tehetne? A lényeg pedig az, hogy szereted a gekkókat is, ők is hálásak tudnak lenni, ahogy minden más állat is, csak másképp mutatják ki. Persze kívánom, hogy teljesüljön az álmod.

*Elmosolyodik, nem volt kisállata soha, néha ugyan eljátszott a gondolattal, milyen lenne, de megállapodott a koponyájánál. Sokan nem is gondolnák, mennyivel bonyolultabb és hosszabb az ápolása, több órát elvesz, és örökös figyelmet igényel, pedig sokak számára Francis első ránézésre egy tárgy. Másodikra is, sőt, harmadikra is. Idős darab, sosem kérdezte, kié lehetett, nem az volt a lényeg, nem az volt a fontos, hanem az, hogy van és az övé.*

-Igen, több mint 200 éves, de a pontos korát nem tudom megmondani, ahogy azt sem, kié lehetett egykor. Az, hogy ilyen állapotban van, az a gondozásnak köszönhető, máskülönben tragikusan festene szegény. Illetve nem is, csak követte volna a természet rendjét, aztán szépen lassan törik és porlad. A magántanáromé volt, tőle kaptam, vagy örököltem meg, ahogy tetszik, és bármilyen furcsa, de szeretem. Benne nem csak egy tárgyat látok vagy egy csontdarabot. Számomra sokkal többet jelent.

*Nem untatja a lányt azzal, hogyan is zajlik egy ilyen folyamat, mert arról órákat tudna beszélni. Néhányan azt hiszik, egyszerűen letörli és készen is van, holott nem. Nem elég csupán a napi szennyeződéstől megtisztítani, hozzátartozik az a speciális olaj is, amit már szarvasbőrrel dolgoz bele, majd szedi le azt, amit nem szívott be, de ezzel még mindig nincs vége. Egy puha ronggyal törli át ismét, teszi fényessé, és fújja be egy főzettel, amit egy kis ideig állni hagy rajta, majd bedolgozza ugyancsak. Azután már csak az áttörlés van hátra, ezzel a napi ápolás kész is. A nagygenerál már más folyamat, ott még kétféle készítményt alkalmaz, mert kell, elkerülhetetlen. Mindkettő időigényes, de sosem panaszkodik emiatt, hozzátartozik a napi teendőihez. Persze a nagytakarítást azt inkább hétvégékre hagyja, amikor több ideje jut mindenre. Nem véletlen, hogy ha valaki rá és a koponyára néz, azt mondja, nem normális. Azokkal nem is foglalkozik, mert minek?*

-Japán? Oké. Már miért ne számítana? Sokan a fél karjukat adnák azért, hogy visszavezessék a származásukat. Nagy szó, ha valaki tudja, mert a családja gondol erre is. Ez nem dicsekvés, az én szememben semmiképp, már persze ha az illető hangján nem érzem azt, annak szánja. Legyél büszke rá, hogy te ezt tudod, mert ez nagyszerű érzés lehet.

*Nem vette nagyzolásnak a választ, ő meg nem tudná mondani, kik voltak az ősei, ennyire biztosan nem. Bár nem is járt még utána, ez is igaz, bár már gondolkodott rajta, illő volna. Persze Európában minden nehezebben megy, és ha valaki elhatározza magát, bizony nagy fába vágja a fejszét. Nem tett le róla még, egyszer utána fog nézni, hátha megtud valamit. Az, hogy hogyan került ide, az egy igen érdekes kérdés, elneveti magát.*

-Hosszú történet. A nagyszüleim angolok, a szüleim már Franciaországban születtek, így én is az vagyok, bár a nevem alapján ezt senki nem mondaná meg, tudom. Párizsban nőttem fel, Raul, a magántanárom nevelt, ő is francia, a családfáját pedig ő is visszavezette az 10. századig. Ő mondta azt, jelentkezzek ide, mert nem árt, ha közösségben vagyok és folytatom a tanulmányaimat, illetve még valami szakot is választok.

*Többet nem mond, arról sem beszél, miért más nevelte, bár ő ezt nem tartja furcsának, mert természetesnek vette. Attól idegenkedett, hogy elhagyja az országot és távol a hazájától tanuljon tovább, de értette az indokokat is. Mivel a karriert tartja szem előtt, nem is tiltakozott, csak akkor akadt ki, mikor megkapta a választ és abban megtudta, hova került. Tajtékzott.*
-Japán gyönyörű ország, bár csak olvastam róla, és képeken láttam. Egyszer szeretném látni a szent hegyet is, illetve néhány nemzeti örökséget is. Tetszik az, hogy a hagyományokhoz ragaszkodnak és nem feledik el, hanem ápolják. Ahogyan az is, miként gondolkodnak. Lenne mit tanulnia az európaiaknak, meg kell hagyni. Nem is keveset.

*Midorikawára pillant, nem nevezhető szótlannak, már ha hajlandó kibújni a csigaházából is és nem vonul el a világ elöl. Megdöbbentő lehet, hogy sokat olvasott, és nem csupán egy-egy témakörben. Raul mindig gondoskodott arról, hogy az alapműveltségét fejlessze, ahogyan arról is, hogy soha senkit ne ítéljen meg a származása alapján. Belenevelte, a tudás fontos dolog, és minél többet olvas, annál jobban rálát a világra és érti meg az összefüggéseket, valamint a miérteket is.*

*Általában Kumiko is könnyedén továbblép, most azonban egy eddig ismeretlen problémával került szembe. Nevezetesen azzal, hogy nem tudja, mit rontott el. Az évzáró óta töbször is végig gondolta az egész estét, de azok alapján, amit olvasott, vagy hallott másoktól, ő egyáltalán nem hibázott. Ez eseten persze, nem kéne emészteni magát, hiszen egyértelmű, hogy nem ő tehet arról, hogy így alakultak a dolgok. Ha hibázott valamikor az akkor lehetett, amikor megbízott valakiben, akiben nem kellett volna. Ezen azonban nem tud változtatni. Mégis olyan mintha lenne benne egy kis szálka, s az mgkeseríti az életét.
Az lenne a legjobb, ha a neveltetésének megfelelően, elfojtaná az ilyen érzéseket, s nem mutatná, hogy bármi baja van. A kastélyba érkezése óta azonban ez egyre nehezebben megy. Körülötte túl sokan vannak, akik láthatóan nem zavartatják magukat, és sírnak, nevetnek, stb. mindenki előtt. Ilyen emberekkel körülvéve, nehezen tudja magába folytani az összesérzését. Most viszont egész biztos, hogy le kell győznie a kételyeket, amik benne dúlnak.*
- Hát igen, nem éppen szelídek, viszont nagyon hasznosak! Számtalan bájitalhoz lehet használni a mérgüket, és nagyon megbízható őrzők. A gekkók csak aranyosak. Néha ők is tudnak agresszívak lenni, de mivel párba vannak, kiélik magukat egymáson. A nap nagyrészében csak süttetik a hasukat. Mondjuk amikor fáradt vagyok, és semmi kedvem tanulni, akkor nagyon jó kikapcsolódást nyújtanak.
*Hát igen. Nem véletlenül akar kígyót a lány, hiszen a mérgekhez egyre jobban kezd vonzódni... Igaz nem csak e miatt tetszenek neki az állatok. A mozgékonyságuk, a kecsességük, a varázsvilágban betöltött szerepük... Minden szempontból gyönyörű állatok.
A gekkók nem olyan szépek, sokkal inkább az aranyos kategóriába sorolja őket. A tisztántartásuk sem olyan nagy ördöngősség, hiszen erre kitalált egy saját bűbájt, és azzal könnyeddén megoldja ezt a problémát. Egész biztos lehetne Francisnek is valami hasonlót kitalálni, de Noel szavait hallgatva, az is nyílvánvalóvá válik a számára, hogy a másik élvezi a kézzel való tisztítást. Róla ez kevésbé mondható el, bár az is igaz, hogy Francis nem termel annyi koszt, mint a gekkók. (Gondolván itt ugye az ürülékre, meg arra, amikor a kis jószágok túl sok szöcskét falnak be egyszerre xD)*
- Jó tanár lehetett.
*Hogy pontosan mire érti ezt azt nehéz lenne megállapítani. Mégis ebben a mondatban benne van minden. Jó tanár volt, hiszen megadta Noelnek azt, amit szeretett volna: Francist és jó tanár volt, mert megmutatta, hogyan viselje gondját úgy, hogy ne látszódjon meg az idő az öreg koponyán. Arról nem is beszélve, hogy Noel egy intelligens és olvasott fiúnak tűnik, amit talán szintén a tanár számlájára lehet írni.
Azon hogy mennyire normális, hogy valaki egy koponyához ennyire ragaszkodik nem gondolkozik a japán lány. Varázsló családból származik és sok furcsaságot látott már. Ez igazán nem olyasmi, amitől rossz véleményt alakítana ki valakiről.*
- Egy felől tényleg jó, de valójában nagyon unalmas. A többség pedig felvágásnak veszi. Az egyetlen JÓ benne, az ősi teareceptek, de engem nem vonz a teamesterség.
*Igaz azt nem említette, hogy aranyvérű csalás, s az apja az első mugli születésű, akit efogadtak a családba, így nem hangzik annyira felvágósnak, de abban igazat mond, hogy a legtöbb ember annak veszi. Az persze jó érzéssel tölti el, hogy Noel nem vont le róla hasonló következtetéseket.
A teával kapcsolatos megjegyzéseiből érezni, hogy nem rajong a témáért. Rengeteg szarkazmust sűrített bele abba az egyetlen mondatba, a abból is a legtöbbet a "jó" szóba. Egy kissé meg is borzong a szavak hatására. Azt nehéz lenne megállapítani, hogy a düh, vagy a rettegés, az ami remegésre készteti, de hamar úrrá lesz önmagán, és mintha mi sem történt volna hallgatja honnan származik a fiú.*
- Szóval francia vagy de negyedrészt angol is?
*Kérdezi meg, csak hogy tudja jól értelmezte a dolgokat. Európában egyébként is túl sok ország van... Lehetetlen számontartani melyik hol fekszik, és kik lakják...*
- A 10. századig? Az szép. Nekünk is vannak róla sejtéseink, de az 1200 a biztos. Arról hivatalos feljegyzés is van.
*Igen, elképzeléseik vannak, de írásos emlék nincs a 13. század elöttről ezért azt nem hangoztatják. A lényeg így is megvan: évszázadok óta művelik a tea művészetét. Ennek köszönhetően köztiszteletben álló személyek a muglik és a varázslók között is, és nem utolsó sorban szép kis vagyonnal is rendelkeznek. Bár Kumiko a pénzzel sosem foglalkozott. Tulajdonképpen fogalma sincs arról, hogy mennyi pénzük van, a szülei mindig azt mondták, nem akarnak feltűnősködni, ezért "átlagosan" éltek. Nem voltak sem magántanáraik, sem szolgáik. Úgy éltek mint minden mugli a környékükön.*
- Hmm. Nem igazán ismerem az itteni szokásokat. Amit olvastam, az nekem annyira távoli és felfoghatatlan volt... Sőt még most is az, hogy itt vagyok és nap mint nap tapasztalok dolgokat. Nekem minden annyira furcsa volt, és sokat gondolkodtam, hogy képesek az emberek így élni. De végül arra jutottam, hogy ha ilyen környezetben nő fel valaki, akkor nyílván ez a természetes.
*Az ő hagyományokkal, szabályokkal és tisztelettel teli világának, sokkoló volt, hogy itt mennyivel "szabadabbak" az emberek. Az is megfordult a fejében, hogy talán könnyebb így élni, de be kellett valja magának, nem tudná megszokni ezt a fajta életmódot. Az határozottan jól esik, hogy kimutathat érzelmeket, de szerinte ezt is csak bizonyos határok között lehetséges. Kétségtelen, hogy kezdetben azt gondolta, itt mindenki őrült, s tanulniuk kéne tőlük, de azóta megváltoztatta a nézetét: kölcsönösen tanulhatnának egymástól. Jól esik azonban azt hallani, hogy van, aki egyet ért vele.*
- Azért nekünk is lenne mit tanulni az európaiaktól... De pontosan mire gondolsz? Mit kéne tanulnotok tőlünk?
*A legtöbb ismerőse számára a harcművészet a legfontosabb, de arról is téveszméik vannak az ittenieknek. Nincsenek előítéletei, most sem azt várja, hogy egy újabb butaságot hall. Tényleg kíváncsi, hogy egy európai számára, mi az, ami érdekes lehet a keleti hagyományokból - abból, ami neki teljesen természetes.*

*Elgondolkodva figyeli a lányt, láthatóan saját magával küzd leginkább. Megérti, nem mindig lehet eldönteni, milyen százalékban hibázott valaki, mekkora a felelőssége. Sőt, még az sem biztos, hogy olyan hibát követett el, amiért haragudnia kellene magára, mert előfordulhat, hogy csupán olyan dologban hitt, vagy olyasvalakiben bízott, aki nem volt rá érdemes. Ebből is tanul az ember, máskor már sokkal óvatosabb, és nem nyílik meg vagy nem enged egykönnyen. Ettől nem lesz társaságkerülő vagy bezárkózó, csak figyelmesebb. Az élet egy nagy játék, csak tudni kell, ki hogyan él vele, és hogyan alakítja a saját javára. Hogy ezt segítséggel teszi-e, vagy másként, az megint egyedi dolog, attól is függ, mit tanult eddig, milyen nevelést kapott.*

-Veszélyesek, és ez teszi őket vonzóvá, ettől lesznek különlegesek. Igazad van, rendkívül jó őrök, hangtalanul képesek támadni, úgy, hogy mire észreveszi valaki, már rég ott van. A mérgük kincset ér, már ha valaki tudja, hogyan kell fejni őket. Talán nem véletlen, hogy nem egyszerű a beszerzésük, pedig tény, a bájitalok elengedhetetlen kellékei. A gekkókról nem sokat tudok, de gondolom ők sem egy macska vagy kutya kategória, ami nem éppen baj. Az egzotikus állatokból sosem lesz olyan házi kedvenc, mint az előbb említettekből. Azonban ha mi tiszteletben tartjuk őket, akkor ők sem bántanak minket. Gondolom, sokat értesz hozzájuk, tudod, hogy célszerű hozzájuk nyúlni, igaz?

*Erről nem tud nyilatkozni, állata sosem volt, csak annyit tud róluk, amennyit másoknál tapasztalt, illetve olvasott róluk. Egy állat feltétel nélkül tud ragaszkodni, már ha éppen olyan faj tagja, illetve érdekből is természetesen. Azonban azt is olvasta, hogy képes felvidítani az embert, ha éppen rossz a kedve, vagyis akkor nem lehet sok hátránya. Igen, Francis nem piszkít, ez nagy előny, de van vele munka, amit szeret csinálni. Valamit valamiért. Mihez akar kezdeni, még nem tudja, tervei vannak ugyan, de egyelőre még több területre figyel, így köztük a bájitalokra is. Kísérletező típus, aztán mi lesz belőle, majd elválik.*

-Raul az volt, illetve még most is az. Ha végzek, és nem pattanok meg, akkor is hozzá megyek vissza. Sokat tud nagyon, csodálom is érte. Ő mutatott rá arra, hogy olvasni és tanulni kell, mert azt senki nem veheti el tőlem, illetve arra is, hogy soha ne higgyem magamról, hogy jó vagyok, mert az végzetes lehet. Mindig és folyamatosan fejlődni kell és nincs az a tudás, amire azt lehetne mondani, elegendő. Rengeteget tanultam tőle.

*Nem mondja ki, hogy Raul nekromanta és még valami más is, mert az nem tartozik senkire. Ezt az a kis csoport tudja, és ez így van jól. Azért is hálás lehet, mert befogadta és végül is felnevelte, nem dobta ki akkor sem, amikor hülyeséget csinált éppen. Megrázza a fejét, ő nem találja sem felvágásnak, sem unalmasnak azt, amit Midorikawa igen.*

-Nem hiszem, hogy az lenne, mégis miért? Mert ez az életed része, és ez hozzátartozik a családodhoz? Ugyan, aki ezt annak veszi, az azért teszi, mert nem tudja, mit szól le. Az ősi receptek értékesek, gondolj bele, mennyi időbe telik megszerezni valakinek egy ilyet? Lehet, rámegy egy egész élet. Attól, mert nem vonz, még lehet egy olyan tudás, ami bármikor jól jöhet. Ne vesd el. Hidd el rengeteg olyan dolog van, aminek mi európaiak nagyon örülnénk.

*Elmosolyodik, bár megérti a lányt is. Lehet, egész életében ezzel nyaggatták, és emiatt megundorodott tőle. Nem tudja, de nem fog rákérdezni sem, ha a másik ennyire ódzkodik tőle. Ugyan nem tudja mire vélni, mert számára például mindig érdekes volt egy-egy ősi kultúra tanulmányozása. Abba beleszületni hatalmas szerencse lehet, már ha tényleg érti valaki a lényegét. Persze rengeteg olyan tényező akad, ami pont az ellenkező hatást éri el, és nem büszkeséggel tölt el valakit, hanem undorral.*

-Igen, negyedrészben angol, és a teákat én sem kedvelem kimondottan, de nem utasítom vissza. A francia kultúrához szoktam, de azért ismerkedtem a hagyományokkal is kicsit, amit nem bántam meg, érdekes volt. Valóban, a 10. századig megtalálta az őseit, én még sosem álltam neki, az az igazság. Bár lehet, egyszer megteszem, ki tudja? Szuper lenne, én örülnék neki. Azért az igencsak jó lehet, hogy biztosan tudjátok, kik tartoznak a családba és azt is, miket vittek véghez.

*Másként gondolkodik erről, de lehet, azért, mert neki fogalma sincs arról, kik az ősei, illetve meddig nyúlik vissza a családfa. Valahogy természetesnek vette, hogy Raul mellett van, és nem más vigyáz rá, így nem is kérdezősködött. Persze azért ott motoszkál benne, mégis honnan származik egészen pontosan, vagy mit illene tudnia, csak ezt sosem hangoztatta. Nem volt rá szükség, mert Raul értette ezt is, és biztatta, ha van kedve, járjanak utána. Arra, hogy itt mi a szokás, elmosolyodik.*

-Az európai emberek furcsák lehetnek, mert teljesen más a felfogásuk, mint nektek. Tudod, ők ritkán foglalkoznak a múlttal, nem nagyon követik a hagyományokat, és így könnyedén feledésbe merül minden. Nem igazán foglalkoznak az idősekkel úgy, ahogy ti teszitek, és ugyan tisztelik őket, de másképp. Rohanó világ van, nem érnek rá megállni, és nem is akarnak, pedig egy kis odafigyelés kellene csak hozzá. Ezért vesznek természetesnek sok mindent ahelyett, hogy megbecsülnék, mert nekik valahogy magától értetődő az, hogy van. Nem érdekli őket, honnan és hogyan, és ez nagy baj, mert amint elvesztenek valamit, akkor máris ledöbbennek. Nem fogják fel, hogy a hagyomány a kultúra része, és mindent képesek egy vállvonással elintézni, ha valaki pedig ettől elüt, akkor furcsán méregetik. Ráadásul meg sem próbálják megérteni azt, aki máshonnan jött, elkönyvelik különcnek, és soha nem teszik fel azt a kérdést, miért? Nem hiszem, hogy nagyon tanulnotok kellene, inkább nekünk kell tőletek.

*Érdekes felfogása van bizonyos témákról, legalábbis többeknek érdekesen hathat. Mivel több kultúrát megismert az évek alatt, így neki ez nem olyan hű de kirívó eset. Megtanulta tisztelni a többieket és a származásukat is, így ezzel semmi gondja nincs. Mindig elbűvölte, mennyire különböznek egymástól, mennyire más az életvitel egy-egy nemzetben. Pedig elméletileg egy az ősük és mégis.*

*Kumiko örömmel veszi tudomásul, hogy mások is tudják érteklni a kígyókat nem csak ő. Neki furcsa mód, egészen kicsi kora óta tetszettek ezek az állatok. A többi szempont az később került előtérbe, de csak megerősítették az érdeklődését, vágyakozását. A gekkók pedig, ha mást nem előkészítik a terepet egy kígyónak, elvégre gondozásukat tekintve sokban hasonlítanak.*
- Sosem akartam kutyát vagy macskát. A macskák elvárják, hogy körbe ugráld őket, a kutya meg téged ugrál köre. Nekem erre nincs szükségem. A gekkók akkor is jól érzik magukat, ha napokig nem foglalkozom velük. Sőt sokkal jobban szeretik, ha nem piszkálják őket. Amíg van mit enniük, és tisztán vannak tarva, addig nem okoznak gondot. Őket is úgy célszerű megfogni mint a kígyókat, a fejük mögött, mert úgy nem tudnak harapni. Igaz nincs mérgük, de elég erős az álkapcsuk ahhoz, hogy eltörjék az ujjad. Ezt leszámítva nagyon békések. Legalábbis nappal, éjszaka elég zajosak, de azt már megszoktam.
*Az állatkereskedésben azt is mondták, hogy csak kesztyűvel fogja meg őket, mert akkor kisebb az esélye annak, hogy ráharapnak az ujjára, de Kumiko ezt figyelmen kívül hagyta. Elvégre, ha a nyakánál fogja meg az állatot, az nem tud harapni. Az ujjára biztosan nem. Ez alapvető, meg aztán ha valami baj lenne, csak megdermeszti az állatot, és akkor könnyedén meg tudja fogni, anélkül hogy baja essen. Igaz ezt az eladónak nem mondhatták.*
- Ha tényleg ennyi mindent tud, akkor mindenképp menj majd vissza hozzá. Nekem sajnos nincs ilyen lehetőségem, ezért maradnak a könyvek - felmutatja az ölében lévőt - meg persze az iskola, az iskola, és megint csak az iskola. Pedig néha jó lenne, ha lenne valaki, aki csak velem foglalkozik, és nem egyszerre velem, meg másik 10 emberrel.
*Valójában semmi baja azzal, ha többen vannak. Régen zavarta ez, mert különc volt, kiközösítették. Most, hogy elfogadják olyannak amilyen, s vannak barátai, jó együtt menni az órákra. Sajnos azonban sok az olyan diák, aki fele annyit sem tud mint ő, s ezért lassabban haladnak. Kumiko azonban annyi mindent szeretne megtanulni, amire nem jut idő. Igaz sok dolognak utána tud nézni a könyvtárban, de a leírások nem mindig teljesek, s vannak varázslatok, amiket felügyelet nélkül nem mer kipróbálni. Azonban a tanárokat elnézve, nem kopogtathat be akármikor, hogy feltegye az összes kérdését, amiket ha megválaszolnak, újabb és újabb kérdéseket generálnak.
Ő magátó "jött rá" arra, hogy amit megtanul azt nem vehetik el tőle. Elinte azért tanult, hogy a szülei elvárásainak megfeleljen, aztán azért, mert nem volt más elfoglaltsága. Végül, amikor a klinikára került ébredt rá, hogy mindent elveszíthet, de amit addig megtanult az az övé. Egyetlen kivétel van: ha a memóriájával történik valami, ez a veszély azonban egyenlőre nem fenyeget.*
- Igazából nem vagyok olyan büszke a származásomra. Ha ilyen tudás birtokában vagy az rengeteg kötelességgel és felelősséggel jár. Szerintem sokkal egyszerűbb lenne, ha nem tudnék semmit...
*No igen, az aprócska tény, hogy Sen no Rikyu leszármazottja, aki talán a leghíresebb teamester, nem mindig kellemes. Igaz a mugli világ nem tud erről, azonban a varázsló társadalomban ez igenis fontos, tekintélyes cím. Szerencsére ritkán találkozott varázslókkal, csak egy-egy szeretartás során, de a légkör, ami olyankkor körbe lengte a szobát egyáltalán nem volt kellemes. Neki nem. Az édesanyja láthatóan élvezte a dolgot...*
- Félre érted, a tudást egyáltalán nem vetem meg. Inkább az zavar, hogy nekem természetes, hogy tudom ezeket a dolgokat, viszont nem beszélhetek róla senkinek, mert ez "családi titok". Én szeretek kísérletezni, és szeretem megosztani a tapasztalatiamat másokkal, de köt a hűség, és nem tehetem. Szépek a hagyományok, de jó lenne új dolgokat felfedezni.
*Ez persze nem teljesen igaz. Egy csésze teával a világból ki lehetne üldözni. Nem tehet róla fóbiája van. Valahányszor teát lát eszébe jut a sok szenvedés, amin keresztül ment, erre pedig egyáltalán nem vágyik. Viszont annyiban igaz, amit mondd, hogy régen, még a mérgezése előtt így gondolta. Akkor még érdekelte a teamesterség és a gésaság. Azóta viszont csak a mérgek, mérgezések, meg persze a gyógyításuk érdeklik. De ezt nem kell tudnia senkinek sem. Még a barátainak sem. Vagy leginkább nekik nem. Valószínűleg, nem lennének olyan jóban, ha ismernék Kumiko pontos elékpzeléseit a jövőt illetően.*
- Azt hiszem, az angolok, teljesen más fajta teákat isznak mint mi.
*Mondja ki, majd ismét megborzong.*
~ Nem hiszem el, hogy ennyire rosszul leszek, csak attól, hogy beszélünk róla. A francba! ~
- Ami pedig a családfát illeti. Csak azok vannak rajta, akik rendelkeztek mágikus képességekkel. Az édesanyámat nem is akarták rátenni, de mivel egy varázslóhoz ment feleségül, és megszülettem én, így végül felkerült. Egészen biztosan rengeteg más rokonom is van, de velük nem lehet tartani a kapcsolatot...
*Elinte az is ferde szemmel nézték, hogy az édesapja mugli származású, és így természetesen a nagyszülei is azok. Ha az édesanyja családján múlt volna a dolog, a másik nagyszüleit egészen biztosan nem ismeri meg. Szerencsére az édesapja elég kitartó volt, és elérte, hogy elfogadják őt és a származását. Az aranyvérű családok azonban még mindig elég önfejűek. Ez is olyasmi, ami Kumikonak egyáltalán nem tetszik.*
- Azt hiszem igazad van. Bár azért Japánra is jellemző a rohanás. Legalábbis ha a muglikat nézed, akkor biztosan. De mindig van lehetőség arra, hogy elmenj egy szentélybe vagy egy kertbe és lazíts. Az, hogy nem ítélünk el másokat, szerintem inkább azért van, mert mi zárkózottabbak vagyunk, mint az európaiak. Úgy értve, hogy nem mutatjuk ki annyira az érzelmeinket mint itt. Én úgy lettem nevelve, hogy társaságban mindig megfelelően viselkedjek, hogy megegyem az ételt, akkor is ha utálom, és akkor is illedelmesen beszélgessek a másikkal ha valójában ki nem állhatom. Természetesen ha négy szemközt vagyunk, akkor nyíltan és őszintén lehet beszélni, de egyébként fent kell tartani a látszatot.
*Az iskolában is pont ezért nem tűnt fel egy tanárnak sem, hogy őt kiközösítik a társai, hiszen ha jelen volt egy tanár, a többi gyerek úgy viselkedett, mintha Kumiko is a barátjuk lenne, de amint nem figyletek rájuk, nem hallották őket, csúfolták és bántották. Épp ezért, sokkal jobban tetszik neki, az európai szemlélet, az hogy ugyanúgy viselkedhet mindig mindenkivel, ahogyan érez felé, és nem kell megjátszania magát. Ez egy felszabadító érzés, olyan, amit most hogy megízlelt, nem szívesen doban el magától.
A legtöbb dolog azonban határozottan nem tetszik neki.*

//Csak hogy tudd, róla van szó: http://www.prowildlife.de/de/Presse/Bildmaterial_CBD/Tokee-Ausschnitt.jpg Megjegyzem, hogy ez a kis aranyos egyébként vagy 30-40 cm Very Happy

//

*Mindennek megvan a maga szépsége, vonzása, ő elfogadja úgy, ahogy van. Ezért is tiszteli az állatokat és a természetet is. Nem véletlen, hogy nem hajlandó a természetmágiára, mert úgy véli, azt piszkálni nem éppen a legjobb ötlet, csak ezt sokan nem értik meg a részéről. Pedig a természet hajlamos megmutatni az erejét, és hiába jópofa dolog tüzet gyújtani, vizet fakasztani, a végén besokall, és kegyetlenül visszavág, akkor pedig hiába a mágia, megállítani nem lehet. Az állatok is ilyenek, egy darabig tűrnek, aztán megtorolnak mindent. Ezért tiszteli a kígyókat is, nem beszélve arról, hogy a bájitalok elengedhetetlen komponense a mérgük.*

-Ez attól függ szerintem, hogyan szoktatod őket. A kutya feltétel nélkül szeret, és ez az érdekes. A macska érdekállat elsősorban, de nem hiszem, hogy ugrálni kellene körülöttük. Bár nem volt nekem egyik sem, így nem tudom pontosan. A vadállatok sajátja, egyik sem szereti, ha túl sokat babrálják, kár, hogy ezt is hajlamosak sokan elfelejteni. Majd egyszer megnézem őket közelebbről, ha engeded, kíváncsi vagyok rájuk.

*Nem nagyon volt alkalma gekkót megfogni, kígyót látott eleget, kapott is el néhányat, őket már ismeri tapasztalatból is. Azon felül nem nagyon foglalkozott az állatvilággal, más kötötte le a figyelmét, mindig volt valami, amit természetesen neki is látnia kellett. Magyarán ott sertepertélt a csoport körül, és akkor is ott volt, ha éppen azt mondták, ne tegye. Végül engedték neki, hogy ott maradjon, feltéve, ha nem nyúl semmihez.*

-Vissza fogok, hiányzik is, megszoktam, hogy vele vagyok, nem mással. Ebben szerencsém volt, elismerem, persze vannak olyan területek, amihez a könyvek kellenek, vagy speciális tanárok. Azért mindent ő sem tud, azért is küldött ide, bár ez nekem így szokatlan. Tömeg van, és ráadásul olyan karra tettek véletlenül, amihez közöm sincs, így igencsak elment a kedvem.

*Az apja tapasztalta, mert ő hozta el kocsival annak ellenére, hogy hosszú-hosszú évek óta nem találkoztak. Akkor értette meg azt is, hogy azért a szülei nem felejtették el, csak jobbnak látták, ha olyan ember mellett nő fel, akitől már egészen kis korától tanulhat. Nehezen szokja meg a társaságot, és tudja azt is, különcnek számít. Amennyi megjegyzést kapott már a szokásai miatt, automatikusan, reflexből válik kaktusszá, és nehezen hiszi el, hogy elfogadják, így ahogy van. A tudás pedig tényleg az övé marad, csak mindig ismételni és bővíteni kell, de tanulni szeret, azzal nincs gondja.*

-Nem? De miért? Ezzel nem értek egyet, mert hasonlítsd csak össze azzal, amit szeretnél. Ha a bájitalokat választod és a méregkeverést, akkor minél többet tudsz, hasonló cipőben jársz majd. Ki tudja, ráakadsz-e egy ősi receptre, vagy fedezel fel valami olyat, ami ugyancsak kötelességgel és felelősséggel jár. Akkor kérdezem, mégis olyan borzalmas, hogy tudsz valamit, amit mások nem?

*Elmosolyodik, összetenné a két kezét, ha ilyen szerencséje lenne, bár nem panaszkodhat. Amit a nekromanciáról tanult eddig, azt nem sokan tudják, és ki sem adhatja soha, bár ő még igencsak az elején jár. Raulon soha nem látta azt, hogy a tudása aggasztaná, vagy idegesítené, magától értetődő volt valahogy, ez mivel jár. Azon felnevet, hogy Midorikawát zavarja, hogy csendben kell maradnia.*

-Hidd el, én is szeretek kísérletezni, ennek ellenére, ha hallgatni kell, hát hallgatni kell. Valamit valamiért. A családod pedig pontosan azért lett kiemelkedő, mert nem adták ki mindenkinek az ősi recepteket. A legtöbb hatalmas tudós és mágus ugyancsak azért lett az, aki, mert csak bizonyos dolgokat osztottak meg a külvilággal és nem mindent. Persze ha egy kényszer, akkor tehernek érzi az ember, ez is érthető.

-Bizony, és bevallom, nem szeretem. A tejszín elveszi az ízét, ahogy a tej is, és borzalmas. Nem nagyon követem a hagyományokat ilyen téren. Ez pedig érdekes. Persze ez is felfogás kérdése, mert ugye Voldemort idejében is az volt a divat, hogy aki mugli, az nem ember, és ha esetleg szorult bele némi mágia, akkor se tanulhasson, és nehogy egy aranyvérűvel összeálljon. Ezzel nem értek egyet, az az igazság, a szerelem nem válogat. ~Látszik, hogy ez fáj neki, ha nem is mondja ki. Megértem.~

*Nem sokat tud az őseiről, a nagyszülei mind mágusok, tisztának vallják magukat, így erről nem nyilatkozhat, maximum annyit mondhat, amennyit elmondott az előbb. Nem esne kétségbe, ha kiderülne, nem egy mugli akad a családban, nem attól függ, ki milyen ember. Egyszer tényleg utána fog járni, mert érdekli a dolog, persze Raultól ha teheti, soha nem válik meg, hiszen őt tekinti valahol a tényleges apjának is.*

-Ezt nem tudom, de az olvastam és hallottam, hogy ott hiába rohannak, szakítanak időt másra is. Ez itt nem így van, eleve lehetőség sem nagyon van rá, illetve az európaiak nem törődnek ilyesmivel sajnos. A zárkózottságról hallottam, de azt hiszem ez is a kultúrából fakad, vagy nem? Ezzel nincsen baj szerintem, igaz, Európa szabadabb egy kicsit ilyen szempontból, hiszen tény, ha valami vagy valaki nem tetszik, kimondjuk. Ez sem mindig jó, lehet, az a jobb, amit ti csináltok.

*Őt mondjuk nem nagyon kell kiközösíteni, magától is elvonul, de az is hozzátartozik, hogy nem nagyon tudja megjátszani magát, ezt már a megérkezésekor is tapasztalhatták. Ami a szívén, az a száján típus, és lázadó fiatal, vagyis nem áll be a sorba, ha éppen olyanja van. Csodálja Midorikawát, hogy erre képes, nem tudná megtenni sosem, bár ezt nem is követelték meg tőle soha. Raul is csak annyit, hogy viselkedjen és ne szólaljon meg inkább, mert tudta, hogy az alaptermészete miatt képtelen lenne akárcsak egy szót is kinyögni úgy, hogy ne legyen a plafonon.*

//Arc a kis dög. Very Happy

//

Tárgy: Re: Vendégszobák Hétf. Nov. 02 2009, 13:35

*Valószínű, hogy Noelnek igaza van a szőrős állatokkal kapcsolatban, azonban ahogy a fiút, úgy Kumikot sem vonzotta sohasem, hogy bármilyen szőrős állatot tartson kedvencként. Mindig is a hüllők és a kétéltűek álltak hozzá közelebb. Lehet hogy csak azért, mert az ilyen állatokra fenntartásokkal tekint a társadalom nagy része, pont úgy, ahogy őt is kirekesztették a saját környezetében. Az is lehet, hogy tényleg ezek az állatok állnak hozzá közelebb, a természetük, a külsejük, vagy bármi más miatt.*

- Nekem sem volt szerencsére. Nem tudom megmagyarázni, de még a gondolattól is rosszul vagyok, hogy valami szőrőssel vegyem körül magam... A gekkókat természetesen megnézheted majd, de inkább csak nyáron, most hogy kezd hűvösödni, nem merem őket kivenni a terráriumból. Még a végén megfáznak szegények.

*Hangjából némi aggodalom cseng ki, ahogy kis jószágairól beszél. Hiába a gekkók kényes állatok, már ami a hőmérsékletet illeti. Az angliai időjárás egyáltalán nem nekik való, főleg nem ősszel.*

- Nekem az édesapám tanított pár dolgot, meg a nagymamám, de ők csak egy-egy területen jártasak, így én szinte mindent könyvekől tanultam. És persze sokszor a könyvek sem pontosak.

*Nem szabad félreérteni a szavait, természetesen nagyon tiszteli azt a tudást, amit az őseitől, vagy a könyvektől kapott. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az ő kíváncsiságát nem voltak képesek kielégíteni. A könyvekkel kapcsolatban a "pontatlanság" pedig sajnos igaz. Vannak szerzők, akik maguk sem ismerik pontosan a témát, amiről írnak, és emiatt sokszor tévedésekről bizonygatják, hogy az a valóság. Egy olyan fiatal lány számára, mint amilyen ő, elég nehéz kiválogatni, melyik a helyes információ. Ezért is szokott mindennek több helyen utána nézni. Mivel soha senki nem volt, aki megmondta volna, mit, vagy éppen kitől olvasson, bele-belebotlott a nem megfelelő írásokba is. Szerencsére persze sok jó olvasmánnyal is találkozott, így nem kell attól félnie, hogy valamit esetleg rosszul tudna.*

- Hogyhogy olyan karra kerültél, amihez semmi közöd?

*Eddig a karokról, hogy hova tartoznak, nem is beszéltek, de Noel kijelentése, határozottan meglepő. Kumikoban soha egy percig nem volt kétely, hogy jó helyen van ott, ahol van. Annak ellenére sem, hogy a saját karából van a legkevesebb ismerőse.*

- Azért van egy apró különbség a mérgek és a tea között... A tea élvezeti cikk... ~általában~ a mérgeket viszont legtöbbször rossz szándékkal használjuk. Egy méreg receptjét, nem szívesen osztanám meg akárkivel. Az ellenmérgekét inkább... Viszont miért ne mondhatnám el egy ismerősnek, hogyan készíthet el valamit, úgy hogy finomabb legyen?

*Furcsa kimonani ezeket a szavakat. Neki a tea és a méreg egy és ugyanaz, csak az esze tudja, hogy a valóságban az az igaz, amit kimond. Mégis ahogy beszél, rászorítja ujjait az ölében heverő könyvre, annyira, hogy az ujjai teljesen elfehérdenek. A lelkében duló viharokból, most csak ennyi látszik, s ez valahol elégedettséggel tölti el. Nem fakadt sírva és nem remeg - legalábbis nem nagyon. Határozottan pozitív változás.*

- Igen, igen. Hatalmasok lettek... Bár szerintem a legtöbbüket, pont a pénz és a hatalom vezérelte. Hiszen a legtöbben erre vágynak, nem? Hatalomra, pénzre, arra, hogy jobbak legyenek másoknál... Vagy te másképp gondolod?

*Kumiko bár nem mondja, maga is arra vágyik, hogy valami maradandót alkosson majd. Az egész élete, és a neveltetése is azt sugallta - de szigorúan csak sugallta -, hogy akkor lesz valaki, ha túlszárnyalja az elődeit, a társait, mindenkit. Így volt ez annak ellenére is, hogy sosem kérkedtek a hatalmas családi vagyonnal. A muglik között teljesen átlagos jövedelemmel rendelkezőnek mutatták magukat. A varázsvilág, pedig csak találgatott arról, hogy vajon mekkora lehet a vagyonuk. Kumiko mindig is úgy gondolta, hogy ezt még a szülei sem tudják pontosan. Valószínű, hogyha nem tanulna, és nem dolgozna, akkor is kényelmes élete lehetne élete végéig, de az ő hitvilágukba az ilyen fajta viselkedés nem illene bele. Másrészt pedig, szeret tanulni.
A tea tejjel való ízesítése számára mindig is bizarr dolognak tűnt, erre inkább nem is pazarol töb szót. Arról nem is beszélve, hogy amúgy is elege van már a témából. Voldemortról nem sokat tud, ami tulajdonképpen szerencse, a szerelem pedig megint csak az a téma, amiről nem szeretne beszélni. El is húzza a száját, amikor meghallja a szót, de többet nem fűz hozzá.*

- Nem sokat tudok arról, hogy mi volt Voldemort idejében, de persze hallottam az őrült gondolkodásmódjáról. A középkori rokonaimmal biztos jól kijött volna. A mostani családom, bár nem rajong a muglikért, azért tiszteletben tartják a mágiát, és nem vetnek meg valakit, azért mert az ősei nem rendelkeznek ezzel a képességgel. Igaz nem is gondolják, hogy egy szinten vannak, de be kell látniuk, hogy a sok kvibli, pnt azért születik, mert nem frissül a vérvonal.

*Elvégre az ő anyja, aranyvérű szülők gyermeke mégis kvibli lett. Az unokatestvérei szintén aranyvérű szülők gyermekei és ott is vannak kviblik. Azok közül, akik rendelkeznek mágikus tulajdonságokkal, egyételműen az ő varázsereje a legnagyobb, pedig ő egy kvibli és egy "sárvérű" gyermeke. Ez persze nem tartozik senkire sem. Amúgy sem jelent semmit, hogy az unokatestvérei közül belé szorult a legtöbb mágia, hiszen valószínűleg, így is elmarad sok társától. A családon belül persze jól jön, leszámítva a féltékenykedést, amit kivált. Kumiko azonban nem foglalkozik a többiekkel, ahogy soha nem is tette. Velük ellentétben, szorgalmasan tanul, hogy még jobb lehessen. Mert mint azt már megállapították Noellel, a tudást nem vehetik el tőlük.*

- Igen, ez igaz. Nálunk mindig van idő arra, hogy megállj egy picit, és elgondolkodj, ellazulj. De nekem van is erre igényem. Az ittenieknek szerintem nincs rá igazi igényük. Nekem úgy tűnik, zavarja őket, ha nem pöröghetnek öt percig. Vagy ez csak látszat? - kérdezi őszintén, majd folytatja. - Azt nem tudom, hogy melyik a jobb, én úgy nőttem fel, ahogy, te gondolom másképp. Érthető, ha valami ami más jobban tetszik. Szerintem az sem jó, ha mindig mindent kimutat valaki. Én például nem sohasem sírnék mások előtt, de az zavarna, ha nem nevethetnék egy jót a munkahelyemen. Az igazság valahol a két kultúra között lehet. Legalábbis én így gondolom.

*Nos igen, Kumiko valóban jó japánként élte az életét, és az elvárásoknak megfelelően nem mutatta ki, mit gondol. Azonban a mostani közegében, ez szinte elképzelhetetlennek tűnik. Az igaz persze, hogy itt minden annyira de annyira más, hogy lehetetlen lenne, nem kimutatni a nem tetszését, vagy éppen azt ha valami tetszik neki. Egyébként sem korlátozza semmi, akkor meg miért ne tenné. Természetesen nem soha sem engedi el magát teljesen, csak is akkor, ha olyan emberekkel van, akikben megbízik, de akkor is igen ritkán. Viszont sokkal nyitottabb minden téren, mint a saját hazájában lenne, s ettől ő sokkal jobban érzi magát.*

Tárgy: Re: Vendégszobák Hétf. Nov. 02 2009, 15:22

*Elgondolkodva figyeli a lányt, talán most döbben rá arra igazán, hogy soha nem is próbálkozott meg azzal, hogy legyen egy háziállata. Valahogy kimaradt az eddigi életéből, de kárpótolva érezte magát a koponyával. Neki ő a házi kedvenc, még ha nem is mozog, nem ad ki hangokat és nem is bújik oda, vagy dörgölőzik éppen, ha kedve tartja. Ráadásul még most sem érzi azt, hogy ezt ki kellene próbálnia, tökéletesen jól elvan Francissal, még ha ez másoknak merőben szokatlan dolog is. Felnevet Midorikawa szavait hallva, érdekes megállapítás.*

-Nem mondhatom azt, hogy szerencsésnek érzem magam, és azt sem, hogy szerencsétlennek emiatt, hiszen nincs viszonyítási alapom. Alapvetően nem utálom őket, de érzelmileg sem kötődök egyik fajhoz sem különösebben. Hozzá viszont igen. A gekkóidra tényleg kíváncsi vagyok.

*Emeli meg kissé a koponyát, bár teljesen egyértelmű, kire gondol pontosan. Azt nem tudja megmondani, miért is érdekli annyira a lány két gekkója, de talán azért, mert élőben még sosem látott egyet sem. A könyv pedig egészen más, nem adja meg a kellő gyakorlatot. A pontatlanságra elmosolyodik és bólint.*

-Az idősek tudása megfizethetetlen, amit ők átadhatnak, azt sehol nem találod meg leírva. A könyvek pedig… no igen. Egy-egy író saját tapasztalata, vagy innen-onnan vett átirata, ami sosem lesz olyan, mint a valóság. Lehet belőlük tanulni, de a gyakorlat az, ami igazán fontos. Raulon kívül egy csoporttól lestem el sok olyat, amit nem találtam meg addig sehol, sem jegyzetben, sem másban. Az pedig természetes, ha egyvalaki, egy témakörben profi. Nagyon ritka, ha esetleg több területen is olyan tudással bír, amiről sokan csak álmodnak.

*Mondhatná, szerencsés helyzetben volt és van, hiszen az a kis csoport olyan egyénekből áll, akik a saját területükön profik, és mellette máshoz is konyítanak. Tőlük tanult meg igazán mindent, a könyvek csak az alapot szolgáltatták, és bár nem egyet húzott át laza mozdulattal, de azért be kell vallania, rengeteg információja azokból származik. A kar kérdése kényes dolog, nehéz megfogalmaznia, mire is gondolt.*

-Ahogy olvastam és látom, ezen a karon olyan dolgokhoz kötődnek, vagy éppen olyanokban tehetségesek, amik engem nem érdekelnek. Ők nyitottak, álmodozók többnyire, én pedig nem. Minden bizonnyal vannak az ott lévők között is érdekes emberek, de nem érzek ingerenciát arra, hogy nagyon ismerkedjek. Egyszerűen zsigerből utasítom el magát a kart, még ha ez nem is a legmegfelelőbb eljárás. Ezért is nem megyek a körletek közelébe, és ezért is nem hordok egyenruhát, ahogy a kar nevét se vagyok hajlandó kimondani. Amikor felvételiztem, azt mondtam, ezt az egyet soha, semmiképpen nem kerülhetek ide, és ezt biztosra is vettem. A választ pedig sejtheted.

*Széttárja a karját, ezzel is jelezve, hogy amire a nyakát tette volna, bizony visszaütött. Azóta lázad és tiltakozik a maga módján, kerüli a tornyokat, és a társait is. Seon ugyan jól mondta, nem rajtuk kell levernie a port, de így védekezik az ellen, hogy őt oda be akarják kényszeríteni, akárhogyan is. Amíg távol tartja magát, addig ennek a veszélye nem áll fent. Meglepődve pillant a lányra, a mérgekről neki egészen más a véleménye.*

-Ezzel nem értek egyet. A mérgek nem csupán ártó hatásúak, hanem rengeteg van köztük, amiket akár gyógyításra is használhatsz. A tea elméletben élvezeti cikk, de könnyen függőséget is okozhat akár. Melyik a jobb? Ha a mérget esetleg tényleg azért használod, hogy érts vele, és az gyorsan hat, vagy a teát választod, ami lassan, de biztosan éri el ugyanazt a hatást? Bár utóbbi kíméletesebb, ezt elismerem. Az, hogy finomabb legyen, elérheted mással is, és nem biztos, hogy az ősi recept kiadása kell hozzá. Abban pedig igazat adok, hogy mindenkinek az a titkos vágya, valami maradandót alkosson, ez természetes emberi reakció. Azonban nem mindegy az, hogy azt a vékony határvonalat átléped, és már nem a tudást helyezed előtérbe, hanem a pénzt, mert akkor jön a minőségi romlás, amit te magad nem is értékelsz vészesnek, azonban akik addig azt mondták, ez nem semmi, hamar észreveszik a változást. Veszélyes játszma. A pénz gondolata sokakat megrészegít, és ennek köszönhetik a hatalmas bukást is.

*Érdekes meglátása van erről, talán nem a megszokott, de ezzel nincs semmi baj talán. Mindig is reálisan próbált gondolkodni és hozzáállni mindenhez. Azt viszont remélni tudja, hogy a gyökerei, és az eddigi élete azon az ösvényen tartja, ami a jó, és nem fordul a másik oldal felé. Bár egy időben érkezett pofon mindig jól jön, és azt tudja, ezt kitől kaphatja meg, ha arról van szó. Voldemort őrültségére egy vigyor suhan át az arcán.*

-Amiket hallottam… hát nem volt leányálom. A mugli nem számított embernek, lenézték őket, megvetették. Voldemort hatalmas mágus volt, de elkövette azt a hibát, hogy annyira eltelt a saját erejétől, hogy nem figyelt az intő jelekre, és nem volt képes akkor megállni, amikor kellett volna. Az élő példája annak, hogyan lesz egy zseniális, óriási tudással rendelkező egyénből egy bukott, halott angyal csak azért, mert mindenek felett állónak hiszi magát, és elfeledi azt, honnan indult. Nevezhetnénk őrültnek is, de tudjuk, hogy minden zseni őrült a maga módján, ki így, ki úgy. Ő sem volt aranyvérű, mégis ezt akarta elhitetni magáról. Végzetes tévedés volt.

*Furcsa hasonlat, de valahol igaz, hogy bukott angyalként említette azt az embert, akit az egyik, valaha élt legnagyobb mágusként tartanak számon a mai napig. A tehetség egy áldás, csak jól kell tudni kihasználni, és rengeteget kell dolgozni mellé. Ráadásul maga a tehetség nem származás kérdése, mint ahogy azt a történelem többször is bebizonyította már. Talán összetenné a két kezét, ha belé annyi mágia és tudás szorulna, mint Voldemortba, bár az is lehet, megijedne tőle. Nem tudni*

-Látod? Ez az, ami Európából hiányzik. Nem is az a baj, hogy igény nincs rá, hanem az, hogy a rohanás miatt elfeledkeznek erről. Titkon szeretnék, csak nem mondják ki és nem is tesznek érte semmit. Aki mégis, az felkeresi az ázsiai országokat többnyire akár pár napra, hétre, hónapra, netán le is telepszik ott. A pörgés már egy megszokott életritmus, amit az emberekre kényszerített dolgok váltottak ki. Hidd el, valahol arra ágynak, hogy megállhassanak, csak nem merik kimondani. Vagyis igen, ez csak a látszat. Az érzelmek kimutatása már egy más kérdés, mostanában azért már nem olyan megszokott, mint régen volt, mert a gyengeség jeleként tartják számon. Van benne valami, hogy ha a két kultúrát összegyúrnánk, az lenne az igazi.

*Elmosolyodik, ami igazán vonzza a keleti kultúrában, az a logikus gondolkodás, ahogy mindenre találnak magyarázatot, megoldást, és nem fogják egy valamire vagy valakire, ha az éppen megfoghatatlan. Nem sokáig törődnek a múlttal, hanem mindig a jövőbe tekintenek úgy, hogy a hagyományaikat ápolják. Ki mondaná azt, hogy nem kér belőle? Ő biztosan nem.*

Tárgy: Re: Vendégszobák Hétf. Nov. 09 2009, 15:02

*Kumikonak sem volt saját kutyája, macskája vagy bármi hasonlója. A környéken azonan több kutya és macskaarát is volt. Látta őket, amikor sétálni vitték kedvencüket, vagy amikor játszottak velük. Az állatok szőre rendszeresen rátapadt a gazdik ruhájára, és más dolgaikra is. Már csak ezért sem kedveli a szőrős jószágokat... Épp ezért nem is fűz hozzá semmit Noel szavaihoz. Szerinte akkor is szerencsés a fiú, de persze az emereknek lehet különböző a véleményük. Sőt! Az a jó, ha különöznek, különben nagyon unalmas és egyhangú lenne a világ.
Természetesen érti, hogy Francisről van szó, s Noel kötődése a koponyához egy mosolyt csal az arcára. Ő nem kötődik ennyire a gekkókhoz. Az sem zavarná, ha nem lennének. Igaz, szereti őket figyleni, ahogy éjszaka megelevenednek a terráriumban, és néha még játszani is szokott velük, mégsem érez különösebb ragaszkodást. Kicsit szomorkodna, ha elpusztulnának, de nem kerítene nagy feneket a dolognak, mint a szomszéd, amikor elpusztult a kutyája.
Egy bólintással jelzi, hogy majd egy későbbi alkalommal, tényleg szívesen megmutatja majd a gekkókat. Eddig többen is kérték ezt tőle, de azóta senkinek sem jutott még eszébe, hogy tényleg felkeresse a gekkók végett.
A könyvekkel és a tapasztalással kapcsolatban is bőszen bólogat.*

- Na igen, a tapasztalás, a gyakorlás az, amitől igazán magadénak tudhatsz valamit. De a törvények miatt nem állhatsz le csak úgy gyakorolni, még az egyszerűbb bűbájokat sem. Legalábbis japánban nem. Emlékszem külön engedélyért kellett folyamodnunk a minisztériumban, hogy otthon is varázsolhassak. És természetesen csak meghatározott varázsigéket. Mondjuk ezzel nincs bajom, mert belátom, hogy vannak varázsigék, amik veszélyesek vagy éppen tiltottak, de azért sok volt az az 1 év, amíg elkészült az összes papír és megkaptuk az engedélyeket. Addig meg, be kellett érnem a könyvekkel. S bár szeretek olvasni, azért sok olyan volt, amit akkor rögtön kipróbáltam volna...

*Hiába túlságosan is kíváncsi volt, s az ő esetében éppen ezért nagyon jól jött a korlátozás. Igaz a tudatlanságával és a kifejletlen mágiájával nem tudta volna végrehajtani a kiszemelt varázslatokat, de attól még vágyott rá. A szabály tisztelet azonban erősebben munkálkodik benne, mind a mai napig, s ennek köszönhetően, nem tett és nem is tesz semmi meggondolatlant. Igen, a tudásának nagy része azokból a könyvekből van. Neki sajnos nem voltak a környezetében olyanok, akiktől sokat tanulhatott volna. A teáról és a gésákról persze mindent tud, elméletben és gyakorlatban egyaránt. Nagymamája mesélt neki pár dolgot a dalmágiáról, és az édesapja gyakorolta vele az egyszerűbb és engedélyezett bűbájokat, de ezeken kívül neki csak a könyvek maradtak. Kicsit irigykedik is Noelre, de ezt inkább nem mondja ki. A szemeiben talán meg-megcsillan egy pillanatnyi vágy vagy irigység de semmi több. Valójában nem tudja, milyen tudásnak van birtokában a fiú, még az is lehet valami olyasmi, ami őt egyáltalán nem érdekelné. (Bár annak elég kicsi az esélye, mert őt általában minden érdekli.)*

- Hát ez érdekes. Nekem sosem fordult meg a fejemben, hogy nem a megfelelő karba kerültem. De biztos oka van annak, hogy oda osztottak be. Lehet, hogy te még nem látod, de biztos van benned valami, ami a karodhoz köt... Egyébként ha nem mész a körlet közelébe, akkor hol élsz?

*No igen, neki nem fordult meg a fejében, hogy rossz karra került, elvégre tökéletesen tudja, hogy miért van az extremusban... És elégedett is a karral, annak ellenére, hogy sokan gondolják úgy, hogy nem lenne odavaló. Abban is biztos, hogy mindenki a megfelelő helyre kerül. Még akkor is, ha az ember elsőre nem gondolja úgy. Ha jobban belegondol több olyan személlyel találkozott, akit ő első meggondolásból teljesen más karra tett volna. De nem szokása megítélni az embereket az első benyomás alapján. Igaz sokat számít az is, de mindig mindenki megérdemel egy második esélyt. Épp ezért szerinte Noelnek is meg kéne próbálnia beilleszkedni. Persz ha a srác nem akarja ő nem fogja erőltetni... Kicsit késve érti meg a fiú minden egyes mondatának értelmét. ezért is teszi fel csak egy másodperccel később a hirtelen bevillanó kérdést. Meg is lepődik, s még az is felmerül benne, hogy a vendégszoba, amiben jelenleg vannak a fiú otthona, ő meg betört ide. De ha így is van, még nem zavarták el, ezért továbbra is nyugodtan ül a fenekén, s várja a választ.*

- Gyógyításra maximum akkor használsz mérget, ha egy másik méreg hatását akarod semlegesítni. Egyébként ellenmérgeket használunk. Igaz annak az elkészítéséhez szükség van a méregre, de alapjába véve, nem a méreggel gyógyítasz, csak felhasználod a gyógyításhoz. Ami pedig a gyorsaságot illeti, a mérgek között is van olyan, ami lassan öl. Az itteni teák pedig többnyire annyira gyengék, hogy kizártnak tartom, hogy attól bárkinek függősége vagy mérgezése lenne.

*A gyógyítással kapcsolatban nagyon sok dolgot tud, főleg a mérgezésekről, elvégre egy évet töltött maga is rehabilitációval, és közben volt alkalma megtanulni ezt-azt. Az európaiak által teának nevezett löttyöt, nem szívesen emeli egy szintre azzal, amit náluk készítenek. Igaz ő maga retteg a hagyományos japán teakeverékektől, mégis számára az az igazi, az a tea. Mégis nehezére esik beszélgetni a teákról. Legszívesebben síkítana és elrohanna, de most jól jönnek a megtanult viselkedési formák, így csak egy-egy apró remegés jelzi, hogy valami nincs rendben nála.
A hatalom és pénzéhséggel kapcsolatban nincs mit mondania. Őt a pénz teljesen hidegen hagyja, talán azért, mert mindig is túl sok volt belőle, és tudja egyáltalán nem ez teszi boldoggá. A hatalom ettől függetlenül kecsegtetően hangzik, de inkább vágyik elismerésre és megbecsülésre.*

- Ennyit én is hallottam róla. Meglehetősen középkori felfogás... Szerintem teljesen lényegtelen a származás. Ezt neki is észre kellett volna vennie. Hiszen félvérként sokkal többre vitte, mint sok aranyvérű. Nem hiszem, hogy minden zseni őrült lenne. Szerintem sokkal inkább beleőrülnek a saját zsenialitásukba. Abba, hogy nem értik meg őket, vagy mert ők maguk sem tudják feldolgozni a rengeteg tudást, amivel rendelkeznek. Zseninek lenni egyszerre áldás és átok.

*A bukott angyal hasonlat nem lepi meg. Elvégre a keresztény vallásokról is olvasta, hogy az ördög, aki a legfőbb gonoszt testesíti meg, szintén angyalként kezdte, de aztán rossz útra tévedt, s gonosszá vált. Igazán érdekes elképzelés. De tulajdonképpen Voldemortra is igaznak tekinthető. Hisz egy nagyon nagy tudású és erős mágus volt, aki sajnos nem úgy használta fel a tudását, ahogy kellett volna. A véleménye a zsenialitásról és az őrültségről pedig abból a néhány mugli pszichológia könyvből fakad, amit olvasott. Tudja, hogy sok mágus megveti a mugli műveket, de szerinte igenis lehet azokból is tanulni. A pszichológia pedig különös izglamasnak tűnt neki.*

- Azért ez furcsa. Vágynak arra, hogy megálljanak, de rohanás közben megfeledkeznek róla... Ez kissé ellentmondásos. Bár azt hiszem értem mit akarsz mondani...

*Nem igazán tudná jól megfogalmazni, de valahogy úgy képzeli, arról lehet szó, hogy az itteni emberek félnek, ha megállnak elszalasztanak valami nagyon fontosat, olyasmit amit a saját vágyuknál is többre tartanak. Elmosolyodik, hogy végül sikerül egyetérteniük, s megegyezhetnek abban, hogy a két kultúrából a jó dolgokat kiemelve kapnák meg azt, amit igazán jónak éreznének. Bár kitudja, lehet akkor az lenne a bajuk, hogy minden "tökéletes".*

Tárgy: Re: Vendégszobák Kedd Nov. 10 2009, 16:55

*Többnyire kóbor állatokat látott csak, soha nem is figyelte, kinek van, vagy nincs háziállata. Nem mérlegelte a tartásbeli előnyöket és hátrányokat sem, csak addig jutott, miben is különböznek igazán egymástól, már a faji külsőségeken kívül. Mindkettő hajlamos kompromisszumra, már ami az embert illeti, hiszen az enni ad nekik, és azok a maguk módján hálálják meg, de valahol érdekből teszik, és ez ad egy érdekes kettősséget az egésznek. A kutyák viszont hajlamosak a feltétel nélküli szeretetre, míg a macskák nem, az előbbiek önzetlenek, az utóbbiak nem. Hogy az ember részéről mennyire fontos a ragaszkodás, azt nem tudja megmondani, de ha saját magára pillant, akkor ő például igenis ragaszkodik Francishoz, hiába tekinti más csupán tárgynak. Mindenkit csodál, aki állatot tart, nem merne megpróbálkozni vele, annyira nincs gyakorlata az ilyesmiben. No meg ideje sem, hogy foglalkozzon ezzel.*

-Igen, sajnos sok a korlátozás, bár valahol érthető is. Gondolj bele, valaki ész nélkül gyakorol és okoz olyan katasztrófát, amit nem tervezett, nem vett számításba előtte. Igaz, kellene egy köztes megoldás is, mert ha valaki mondjuk nem jár iskolába, akkor is lehetséges, tanulni szeretne, fejlődni, de így nehezen tud. Raul ezt úgy oldotta meg az engedélyen felül, hogy hermetikusan lezárt egy helyiséget, így ha valami balul sült el, akkor nem dőlt romba semmi. Továbbá, hiába írja le a könyv, hogy ilyen és ilyen pálcamozdulatot használj, mert mindenkinek egyéni stílusa van. Te nem fogod tudni pont úgy megcsinálni, mint maga a kitaláló. Másrészt pedig, a pálca csupán segít a fókuszban, vagyis csak meghosszabbítja a kezedet, de saját magad alakítod ki a technikáidat. Az elméleti tudás sok esetben lehet hatásos, megfelelő, de igazából az a fontos, hogy mennyire tudod alkalmazni az életben. Ezért nem írok házi feladatot például, illetve elolvasom, magamnak megcsinálom, de nem adom be.

*Való igaz, neki hatalmas szerencséje volt azzal, hogy olyasvalaki vette magához, aki maga is hatalmas tudással rendelkezik, és emellett egy csoport is foglalkozott vele. Mindegyikük másban kiemelkedő, más területen járatos, így volt kiktől kérdezni, tanulni, ellesni dolgokat. Megtanulta megkülönböztetni a hasznosat a kevésbé hasznostól, tudta, mi az, amit csak és kizárólag könyvből tanulhat meg, és mi az, amit nem árt, ha elolvas, de az nem elég még semmire sem. Már itt is találkozott a fura pillantásokkal, mert nem kétszavas választ adott egy-egy kérdésre, így lexikonnak vélik. Nem fogja sem megcáfolni, sem megerősíteni ezt a hitet, neki elég, ha tudja, nem így van. Azért, mert olvasott és tanult, nem jelenti azt, hogy csak és kizárólag az elméleti tudása van meg, illetve nem jelenti azt, hogy profi, csupán széleskörű a tájékozottsága. Egyedül az zavarja, hogy nekromanciát itt nem tanulhat, vagyis nem tudja, kitől lehetne addig is, amíg vissza nem megy a csoporthoz.*

-Nem? Nekem már akkor, amikor megtudtam az eredményt. Már akkor tudtam, ez tévedés lesz, mert nem létezik. Tudod, nem köt oda semmi és bevallom, nem is akarom, hogy odakössön. Inkább maradok kívülálló, aki be sem teszi a lábát oda, de nem én leszek az, aki tárt karokkal megy oda a többiekhez. Nem mondható el az, hogy nem beszélgettem néhányakkal, de mind kudarcba fulladt. Egyelőre a harmadikon találtam egy kisebb beugrót, ott állítottam fel a sátramat, ott lakok.

*Az a meglepettség, ami kiül Midorikawa arcára, mosolyt csal az arcára. Számára teljesen normális, hogy egy sátrat választott, és nem mást, de persze nem várhatja el senkitől, hogy ezt ugyanígy ítéljék meg. Gondolkodott azon, amit Seon mondott neki, amiről beszélgettek, ennek ellenére úgy érzi, nem ott van a helye, nem ott kellene lennie. Ezt is csak erősíti benne az, hogy bármelyik kar tagjával el tud beszélgetni, szót tud érteni, de a sárkányos kar tagjaival nem. Ezt pedig nem magyarázza az sem, hogy zsigerből utasítja el magát a kart, mert ezzel nem az odajáró emberek és maga közé húzott falat elsősorban, de tényleg olyan idegennek érzi magát közöttük, hogy az felfoghatatlan. Ő nem olyan, mint ők, teljesen más a felfogása, érdeklődési köre és mindene. A többiek remekül elvannak a közösségben, ő viszont nagyon jól érzi magát egyedül, külön. A vendégszobát pedig csak most mérte fel, nem tudta, hogy ilyen is létezik, azonban látogatottnak tűnik, így semmiképp nem hurcolkodik át ide. A pince és az alagsor viszont egyre vonzóbb a számára, már csak a sötétség és a hangulat miatt is.*

-Látod? Ha már semlegesítésre használod, vagy ellenméregként, vagyis felhasználod, akkor máris gyógyítani akarsz vele, márpedig akkor is méreg marad az egyik összetevő. Ám nincs igazad, a mérgek megítélése szerintem igen tág fogalmat képvisel. Minden egyes fájdalomcsillapító, vagy a mugliknál használatos oltóanyag, bizony, mérget tartalmaz, vagy egy gyengített verzió. Nem véletlen az, hogy egy valaki szedi tartósabb ideig, és függővé válik, mert egyfajta drogot képvisel. Valamelyik lassan öl, ettől lesz igazán alattomos és veszélyes. Ám nem pont az itteni teákra gondoltam, de indulj ki abból, miért lett az angoloknál az ötórai teázás hagyomány? Nem azért, mert az mennyire jó dolog, vagy társasági összejövetel, illetve elsősorban nem ezért. Bizony, kialakult egyfajta függőség, amiről nem tudnak lemondani. Persze ez nem jelenti azt, hogy ezt leszámítva esetleg olyan káros szenvedélynek kellene tartani, mint mondjuk a dohányzást. De hagyjuk a teákat, mert látom, ez neked kellemetlen téma.

*Érdekes „vita” ez kettejük között, no nem kérdőjelezi meg a lány tudását, mert tisztában vele, igen magas fokú, csupán ő ítél meg másként bizonyos dolgokat. Mondhatni, minden megítélés és nézőpont kérdése, és ez is egy ilyen. Mivel figyel, látja, hogy Midorikawa erről nem akar beszélni, ő pedig tiszteletben tartja. Tudja, hogy más egy olyan hagyományokon alapuló teakészítés, mint amit ő tanult, illetve az, ami elterjedt a világban.*

-Sokan nem így látják ezt, a mai napig sznob körökben ez elfogadott megítélési szempont, de talán a rabszolgatartáshoz vezethető vissza. Egyesek képtelenek elfogadni, hogy más származásúak lehetnek éppúgy tehetségesek, mint ők maguk, vagy esetleg sokkal jobbak. Voldemorttal szerintem az volt a baj, hogy tudta, de nem akarta elfogadni, nem volt hajlandó elfogadni, hogy az apja ott hagyta, aki mugli volt. Talán ezért tagadta annyira, és érzett késztetést arra, hogy aki nem aranyvérű, az alsóbbrendű fajnak legyen kikiáltva. Nem, hidd el, minden zseni őrült, mindegyiknek van defektje. Hogy később ez elhatalmasodik rajta, az más kérdés. Nem értik meg őket, de kezdetektől fogva, mert mások, mint az átlag, mások, mint a megszokott. Ráadásul igenis tisztában vannak a képességeikkel, csak a határokat feszegetik, döntik le a korlátokat, és lépnek át egy olyan területre, amire lehet, nem kellene.

*Ezen már sokszor gondolkodott, de sosem tudta megérteni igazán, pedig igyekezett. Addig már eljutott, hogy a zseni és az őrült között is nagyon vékony a határvonal, nem könnyű hirtelen megkülönböztetni egyiket a másiktól, ám ha valaki tüzetesebben próbálkozik, annak sikerül. A zseni maradandót alkot, az őrült csak szenved. Kedveli a mugli műveket is, bár nem ásta magát bele semmiféle pszichológiával kapcsolatos műbe igazán. Mindig azt mondta, hogy amit leírtak, lehet, igaz az átlagra és a többségre, de mindig jön valaki, aki rácáfol az egészre, és akkor bukott a mutatvány. A megjegyzésre ismét elmosolyodik, és bólint.*

-Igen, ez így van. Szeretnének megállni, szeretnének lazítani, de már olyan szinten rögződött bennük, hogy rohanni kell, csinálni kell, hogy ez mind vágy és álom marad. Mire eszükbe jut, máris elkéstek vele és természetesen rohannak is tovább, de semmit nem tennének annak érdekében, hogy belekezdjenek, Többnyire várnak másokra, és ha látják, ez jó, majd akkor csatlakoznak. Manapság már kirívónak számít az az ember itt, aki egymaga vág bele valamibe, mert nem felel meg a társadalmi normáknak.

*Sosem értette, hogy ha annyi ember van aki szívesen kezdene el valamit, akkor miért nem teszi meg? Ez a megfelelni akarás, bősz bólogatás mások előtt, és csak a magukban őrlődés vagy morgás nem vezet sehova. Aki pedig veszi a bátorságot, és kimondja azt, amit ők maguk is gondolnak, akkor mély hallgatásba burkolóznak, és meghúzzák magukat, esetleg még ferde szemmel is méregetik a bátor vállalkozót. Ez is érdekes dolog, valahol kisiklott az emberiség, csak azt nem tudni, hol. Az új iránti érdeklődés pedig ott van, mint azt mutatja az a példa is, hogy nyitnának a keleti kultúrák iránt, ám mégsem. *

Tárgy: Re: Vendégszobák Szomb. Nov. 14 2009, 19:57

*Kóbor állatokat ő nem nagyon látott, azokat általában előbb elkapják a sintérek, vagy a kínai szakácsok, minthogy össze fusson velük az ember. Mégis a szomszédok, ismerősök és rokonok szőrgombócai meggyőzték, hogy neki erre van a legkevésbé szüksége. A gekkók és a hozzájuk hasonló hüllők és kétéltűek, sokkal kedvesebbnek tűnnek neki. Annak ellenére is, hogy ragaszkodik hozzájuk annyira, valahol mélyen azért szereti őket. Nem úgy mint a szőrrel rendelkező egyedeket.*

- Igen, igen. Teljesen megértem, hogy korlátozni kell valamilyen szinten a dolgot. De mivel úgyis tudják ellenőrizni, hogy mikor és hol milyen varázslatokat hajtanak végre, és többnyire azt is meg tudják állapítani kinek a pálcájával varázsoltak... túlzásnak tartom, az engedélyezési eljárás bonyolultságát. Mondjuk nem tudom más országokban mi a helyzet. Nekünk elég sokáig tartott, mire beszereztük az engedélyt. Amíg az nem volt, hiába volt egy külön szobánk rá... Nem mintha édesapám pálcáját használva nem próáltam volna ki pár dologt, még az engedély előtt, de az a pálca egyáltalán nem nekem való volt. A mostanival határozottan könnyebb végrehajtani bármilyen varázsigét.

*Tudja, hogy fontosak a korlátozások, hiszen nem lehet felelőtlenül használni a mágiát, de az eljárási mód, akkor is idegesítően hosszú volt a számára. Arról nem is beszélve, hogy valami őrült amerikai egyezmény miatt, olyan kérdésekre kellett válaszolnia, mint a "Szándékában áll-e főben járó átkot használni?". Amikor meglátta a kérdőíven a kérdést, komolyan elgondolkodott, hogy igennel válaszol, de végül nem engedett a kísértésnek.*
~Ki az az őrült, aki bevallja, ha bármi ilyenre készül? ~
*Akkor ez volt az első gondolta, és most is kételkedik benne, hogy egy csekély intelligenciával rendelkező személy beismerné előre, hogy el akar követni, valami megbocsájthatatlant. Tehát a procedúra maga, sok felesleges elemmel van tele. Az, hogy éppen most ismerte el, hogy nem tartotta be a szabályokat, nem különösebben izgatja. Tulajdonképpen semmi rosszat nem csinált, csak jó extremusoshoz híven kihasználta a kiskapukat. De nem sokszor élt ezzel a lehetőséggel, hiszen ritka volt, hogy az apja őrizetlenül hagyta a pálcáját, és egyébként sem volt kellemes más pálcájával próbálkozni.*

- No igen, a gyakorlati életben sokszor nem elég az elmélet. Épp ezért örülök, hogy itt van lehetőségünk a gyakorlásra. Itt szinte bármit ki lehet próbálni, hisz majdnem minden területnek van egy szakértője, aki segít, ha esetleg elrontasz valamit. Ha nem adod be a házi feladatot, akkor honnan tudod, hogy jó? Mármint, hogy nincs benne hiba?

*Na igen, ez egy fontos kérdés a számára. Elvégre ő mindig mindent megcsinál //már amire usernek van ideje XD//. S bár sosem szokott kételkedni abban, hogy jól csinál valamit, azért vannak olyan feladatok, amiknél nem lehet biztos 100 %-ban. Épp ezért be is szokta adni a házikat, hogy lássa, mi az amit még át kell gondolnia jobban, és mi az, amit egyenlőre kipipálhat a képzeletbeli listán. Mert ugye mindent úgysem fog tudni egy témával kapcsolatban...
A furcsa pillantásokat, ha tud valamit, és nem egy két szóval mondja el, már ő is megkapta, de az ő évfolyamában jelenleg több az olyan diák, aki utána jár a dolgoknak. Nem véletlen, hogy kevesen mentek át a vizsgákon, de ez őt egyáltalán nem zavarja. Kis csoportban általában jobban lehet haladni.*

- Azért ez furcsa. Te vagy az első, akitől azt hallom, rossz karon van. Igaz voltak páran, akik panaszkodtak a kartársaikra, de sosem a karral volt bajuk. Csak 1-2 emberrel. Persze lehet, ha engem máshova osztanak én is hasonlóan reagálok... De azért, nem laknék sátorban. Az valahogy nem az én világom.

*A sátornál kicsit mégjobban meglepődik, de azért hamar rendezi a vonásait, és válaszol. Igaz nem fordult meg a fejében, hogy máshova is kerülhetett volna, de most hogy jobban bele gondolt, lehet nem érezné jól magát. A pilluban egész biztos megőrülne, még akkor is, ha Kriszty ott van... A pugnaxba, hosszú távon biztos megőrülne, velük el-elbeszélget, de azért meg lenne nélkülük is. A signumust pedig olyas valakihez köti, akire nem akar gondolni. Szóval oda sem menne. Persze ezt nem fejti ki. Furcsa, hogy egyikük sem említi meg a karok neveit, mégis "jól" elbeszélgetnek erről a témáról is. Bár feltűnt Kumikonak, hogy Noel nem említi, hova is osztották, azt is érzi, hogy a fiú, annyira ódzkodik a kartól, hogy kiejteni sem akarja, s bár ezt túlzásnak tartja nem erőlteti a dolgot.*

- Ez nézőpont kérdése. Vannak olyan anyagok, amik önmagukban nem mérgezők és függőséget sem okoznak. De abban igazad van, hogy ezekből van a kevesebb.

*Nem fűz további megjegyzéseket a mérgek és a tea témájához. A teával kapcsolatban csak bólint egyet. A hálás csillogás a szemeiben alig észrevehető. Náluk a tea, csak különleges és fontos eseményeken van jelen. Egy fajta tiszteletet jelképez az is, mint sok minden más. Legalábbis az, amit ő teának nevez. A jegesteák, és társaik náluk is elterjedtek, de azokra inkább mint "ízesített vízre" szokott gondolni.*

- A rabszolgatartás az egy érdekes téma. Sokat gondolkoztam rajta még régebben... Például a házimanók miatt is. Nekünk nincsen és már a nagyszüleimnek sem volt, de a dédszüleim többet is tartottak. Az embereknek néha elég fura az értékrendje. Sosem fogom megérteni, miért a vérhez, vagy a származáshoz kötnek dolgokat, amikor a tudás és a képességek sokkal meghatározóbbak. Egy kis ésszel ezt Voldemort is beláthatta volna... Persze megértem, hogy a gyűlölet elvakítja, ez is része az emberi vielkedésnek. De mégis. Néha kissé szánalmasnak érzem emiatt. Ami pedig a zseniket illeti. Szerintem, amelyik tényleg ismeri a határait az nem lépi át őket. Azok esnek át a ló túloldalára, akik csak sejtik, hol a határ, de nem tudják pontosan meddig mehetnek el. Ettől függetlenül persze még lehetne zseniálisak, de nekem az igazi zsenik azok, akik meg tudnak állni, amikor elérik azt a bizonyos határt.

*Igen ő is sokat gondolkozott. A végső pont, ahova eljutott, hogy ahogy ő is felismeri a korlátait, úgy másoknak is észre kell venniük, hogy ennél bizony nincs tovább. Igaz, ő is szeretne jobb lenni és átlépni a határait, de nem szeretné tönkre tenni az idegeit, és az sem lenne jó, ha más módon tenne kárt magában. Jobb ha marad a fenéken, és beéri annyival, amennyi neki jutott. Neki ez a véleménye, de persze vitatkozhatnának erről is órákig, nem jutnának sokkal előlrébb.
Régen volt, hogy valakivel el tudott beszélgetni ilyen témákról - egészen pontosan, akkor amikor Killiannel beszélgetett, de rá ugyebár, nem szabad gondolnia - s eddig fel sem tűnt neki, hogy hiányoztak az ilyen "komolyabb" témák az életéből. Az iskolai kapcsolatok és házifeladatok megvitatása fele ennyire sem érdekes. Tulajdonképpen szerencsésnek érzi magát, hogy találkozott Noellel, de ezt nem fogja megmondani a fiúnak. Hallgatja, ahogy Noel beszél, közben pedig azt veszi észre, hogy apró kis hangyák mászkálnak már a lábaiba. Így egy könnyed mozdulattal, megváltoztatja eddigi helyzetét, s az eddig magaalá húzott térdeit, most szépen kinyújtoztatja, majd "normális" ülőpozicióban helyezkedik el.*

- Nem felel meg a társadalmi normáknak, ha megállsz egy percre, hogy ismét harmóniába kerülj a természettel és önmagaddal? Csak azért, mert nem együtt csinálod valaki mással? De hisz az egésznek az a lényege, hogy szánj magadra egy kis időd, hogy megismerd önmagad!

*Most nem kicsit lepődik meg. Nem gondolta volna, hogy az ittenieknek ennyire kollektív a tudatuk, hogy még erre sem képesek. Eddig azt gondolta, csak túlvállalják magukat, és kényszeresen meg akarnak felelni a határidőknek, de ezek szerint nem csak a határidőknek... Az egymásnak való megfelelés az persze természetes, de az is csak bizonyos kapcsolat rendszerekben... S bár náluk is van társas meditáció, meg rengeteg olyan kikapcsolódást nyújtó lehetőség, amit többed magával végez az ember, azért az is fontos, hogy szánjon magára legalább napi 5 percet. De ezek szerint vannak még hibák a világban.*

Tárgy: Re: Vendégszobák Kedd Nov. 17 2009, 01:08

-Az emberek legnagyobb baja, hogy mindent túlbonyolítanak. Nem elég egy korlát, és nem elég, hogy azt kifejtik érthetően, még azokat is megmagyarázzák többféleképpen, és persze beépítik az életükbe, életünkbe. Ez a probléma. Aztán csodálkoznak azon, hogy mindenki belezavarodik, őket is beleértve, és azt sem tudják, hogy akkor mégis mit várnak el, csak a kezedbe nyomnak 800 nyomtatványt, hogy azokat töltsd ki. Azokban pedig természetesen egymásnak mondanak ellent, de az nem érdekel. Rendben van, kell egy bizonyos határ, no de mit mondjon egy feltaláló? Bocs, nem csinálom, mert nincs engedélyem arra, hogy kísérletezzek? Nevetséges. Az más kérdés, hogy esetleg édesapád pálcája nem megfelelő, ez egyértelmű. Nagyon ritka az, ha családon belül két teljesen egyforma jellem van.

*A gondja nem azzal akad, hogy valamire szabályt alkotnak, hanem azzal, hogy maguk az alkotók sem egészen értik, vagy úgy összekuszálják, hogy utána nem fogja fel senki, mit akarnak tulajdonképpen. A rengeteg papírmunka kb. annyira szükséges, mint a töménytelen édesség evészet, bár utóbbiban legalább van valami élvezet is. Átkokat is kell használni ahhoz, hogy tovább lehessen fejleszteni, és bezony hallott már olyan esetről, amikor aurorok is előszeretettel alkalmazták, aztán ráfogták az önvédelemre. Igazat adna Midorikawának, épeszű ember nem írná oda, hogy de, használni akarja, bár vannak hazárdőrök is, akik bevállalják. Mégis ki venné komolyan, hogy tényleg ez a terve? Nem sokan, így az is lehet, ezért kapná meg azonnal azt az engedélyt, amire mások hosszasan várnak. Ő is átlépte a határt anno, mert miért is ragaszkodott volna azokhoz a varázslatokhoz, amiket gyakorolhatott volna? Persze mázlija volt, mert Raul magára vállalta, így soha nem volt probléma belőle. Mosolyogva pillant fel, igen érdekes okfejtés.*

-Az elmélet alapot adhat, de mást nem. A próbálkozás szép dolog, no de nem sokszor tapasztaltam azt eddig, hogy órán kívül bármire is lehetne itt lehetőség. Vagy csak én nem tudom, hol van az a hely? Ügyes kérdés. Onnan, hogy ami elméleti, és azt megértetted, akkor nem tudsz rossz választ adni akkor sem, ha megtekerik a feladatot. A gyakorlatot pedig megcsinálom, csak… nem éppen ellenőrzésre, hanem külön. Amivel elakadok véletlenül, azt megkérdezem, ennyire egyszerű. Az életben, órákon amúgy is kiderül, megértettem az anyagot, vagy sem, és ehhez nem szükségeltetik a házik beadása. Azt bárki megírhatja, diktálhatja helyetted, neked csak rögzítened kell utána. Nem ott derül ki, hogy mit jegyeztél meg, vagy mit tudsz, hanem a későbbiekben.

*Továbbá nem igazán érdekli négy idióta kar versengése egy nyamvadt kupáért, hogy egymást nyuvasszák ki csak azért, hogy bebizonyítsák, ők a legjobbak. Mivel eleve nem ezért jött ide, nem foglalkozik ezzel, másrészről pedig ahányan azon a karon vannak, ahová őt beerőszakolták… lassan alulról veri a nullát. Felőle aztán beleszakadhatnak versengésbe, ő nem fog beszállni közéjük. Azt mélyen elhallgatja, hogy azért a megoldott feladatokat elküldi Rauléknak, hogy nézzék meg, mivel bennük bízik a legjobban, nem másokban. A vizsgáktól nem fél, már felállította a saját követelményrendszerét, amit szem előtt tart. Megvan, miből akar kiválót, és miből nem. Természetmágiából például csupán éppen csak át akar csusszanni, és ha kell kőkeményen kiszámolja a határt.*

-Valóban? Látod? Én vagyok az első, aki tényleg pancser, és már ott elbaltázódik minden, hogy rossz helyre kerül. Van ez így. Hm... őket nem ismerem, maradjunk ennyiben, addig pedig nem mondhatok róluk semmit. A sátor pedig tökéletes, szabadon vagyok, külön mindenkitől, és nem hallom a kiabálásokat, a verekedéseket, ahogy semmi mást sem. Ezt a szabadságot pedig nem adom fel semmiért.

*Nem lehet megmagyarázni, miért is jó ott neki, hiszen aki nincs hasonló helyzetben, az nem fogja megérteni soha. Mondhatná, erre rákényszerült, de nem így van, ez a saját döntése volt. Lázad, és ha nem is őrjöng, attól még jelét adja annak, nem ért egyet a döntéssel, és kerüli a kar helyiségeit. Nem említette, hova osztották be, de ez sem a véletlen műve. Soha, sehol nem ejti ki a kar nevét, akkor is elhallgatja, amikor órán kérdezik. Nem hajlandó kimondani egyszerűen. Midorikawa meglepett arca aranyos, látszik rajta, hogy nem akar rákérdezni, nem akar semmit ráerőltetni, csak furcsállja.*

-Bizony, nézőpont kérdése, ebben igazad van, de hagyjuk a témát. Észrevettem, hogy zavar téged, és nem szeretném, ha ebből gond adódna. Zárjuk le, akkor talán neked sem megy el a kedved tőlem.

*Van benne annyi tapintat, hogy ne feszegessen egy olyan témát, ami a másiknak kényelmetlenséget okoz. Már az előbb be kellett volna fejeznie, és nem hozzátenni még valamit, ezt tudja jól. Hiba volt, ám szerencsére a lány nem vette magára, nem vette kekeckedésnek, és nem is ez volt a célja tulajdonképpen. Csupán másként vélekedik bizonyos dolgokról, ennyi az egész, és jó erről olyasvalakivel beszélgetni, aki érti is, sőt, keményen részese is egy olyan hagyománynak, aminek ő sosem lesz. Az ő teájuk nem tea, vagyis nem olyan tea, mint amit a lány ismer, és ez nagy csalódás lehet neki. *

-A manók érdekesek, nekünk sosem volt, de láttam és hallottam, hogyan bánnak velük. Nem igazán értettem, miért ragaszkodnak annyira a gazdájukhoz, és miért tekintik gazdának azt, aki bántalmazza őket? Az embereknek ez a fura uralkodási vágya… a gyengébbeken vezetik le, rajtuk töltik ki. Annak idején azt hitték, hogy ha valaki nemes származású, akkor az felhatalmazza mindenre. Holott nem minden a származás, attól lehet valaki suta és ügyetlen, ne adj isten buta. Nem megyek messzire, itt vannak a kviblik. Mit érnek a származásukkal? Voldemort gyűlölete erősebb volt annál, mintsem ezt észrevegye, és ez okozta a bukását is. Semmibe vett egy kölyköt, aki átlagos képességekkel volt képes arra, hogy legyőzze. No meg a társai segítségével. Ezzel viszont nem értek egyet. A felfedezések és a feltalálások azért jönnek létre, mert feszegetik a határokat, a sajátjaikat is. Az igazi zseni soha nem áll meg, csak nem engedi, hogy elvakítsa valami olyasmi, mint ami Voldemort esetében is előfordult. Ettől függetlenül a tudása nem kérdőjelezhető meg, nagy mágus volt ő, csak rosszra használta.

*Kísérletező típus, ő tudja mit jelent az, hogy próbálkozni, feszegetni azt a húrt, hátha kisül belőle valami. Ezért érti meg azokat, akiknek van merszük továbblépni, és nem állnak meg, nem törődnek bele valamibe. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenbe beleugrana ő is fejestől, de el szokott játszani a gondolattal, hol lehet az a határ igazán? Ki mondja meg, hogy itt vége? Ha ez így lenne, akkor nem fejlődne az emberiség, sem a technika, sem semmi más. Ismét elmosolyodik, nem gondolta az elején, hogy Midorikawával ennyi mindenről el tud beszélgetni. Tulajdonképpen örül annak, hogy beesett ide, és nem fordult ki az ajtón azonnal.*

-Nem. Nem felel meg, mert rohanás van, és nincs rá idő. Ha megteszed, akkor máris lelkiismeretfurdalásod lesz, mert helyette mást is csinálhattál volna. Neeem, nem ezért. A baj az, hogy senkinek nincs mersze ahhoz, hogy változtasson. Amint valaki megteszi, magyarán forradalmat csinál, akkor csatlakoznak hozzá, de addig nem. Sajnos ez jellemzi az európai embereket. Tévesen hiszik azt, ismerik magukat, de időt nem szánnak sem erre, sem arra, hogy megtalálják az egyensúlyt.

*Félreérthető volt, rosszul fogalmazott, de csak tisztázzák. Neki szerencséje volt, megértette, mi az a harmónia, és soha nem volt része rohanásban, mert a csoport tagjai azt mélyen elítélték. Nem is fért bele abba, amivel foglalkoznak, ott a kapkodásnak nincs helye. A lányra pillant, talán ha ő mutatna valamit, lehet, többeket érdekelne.*

Tárgy: Re: Vendégszobák Szer. Dec. 09 2009, 16:32

//OMG! 1 hónapja nem írtam! Shocked

//

*Nagy bőszen bológat. Pontosan erre gondolt, hogy annyi a papír munka, hogy már a hivatalnokok sem tudják, mit miért töltetnek ki a szernecsétlen ügyféllel, de valószínűleg nem is érdekli őket, csak az, hogy nekik meg legyen minden, amiért a fizetésüket kapják. Az megy hogy azon elgondolkodjanak, hogyan tehetnék egyszerűbbé az ügyfél, sőt még a saját maguk életét is eszükbe sem jut. De miért is csodálkozik ezen? Nem kéne. Jobb is ha hagyják ezt a témát, úgyis csak felidegesítené magát rajta.*

- Persze, hogy ritka, de az ember lánya mindig reménykedik... Ha már nem használhattam a sajátomat, akkor kellett valami más. De igazából apámnak rosszabb volt. Mert ő az én pálcámmal egyáltalán nem tudott semmilyen varázslatot végrehajtani. Mindig teljesen megzavarodott a pálcám a kezében. Volt is pár vicces eset. De ez tulajdonképpen lényegtelen. Odahaza, már nagykorúnak számítok egy ideje, és azt varázsolok - bizonyos határok között -, amit csak akarok.

*Éljenek a varázsló törvények, és hogy a muglikkal ellentétben ő már 17 évesen nagykorúnak számít.
Az hogy, van olyan aki beírja, hogy mit akar, szerinte röhejes. Ha tényleg megteszi rögtön letartóztatják, terroristának/ feketemágusnak stb.-nek titulálják és tönkre teszik az életét. Legalábbis az ő országában így van ez, hiszen rend a lelke mindennek.*

- Az iskola területén bárhol varázsolhatsz, addig amíg nem teszel kárt magadban vagy másokban nem lesz belőle baj. Tényleg megírathatod mással a leckédet, de annak nincs értelme. Te nem leszel tőle okosabb vagy ügyesebb, ezért sosem diktáltatnám le mással. Viszont ha már megcsinálom, akkor szeretek biztosra menni, és éppen ezért szoktam beadni. Természetesen le tudomná ellenőrizni, meg az élet, amúgy is megmutatja, hogy tanultál-e vagy sem, de nem szeretném, ha akkor derülne ki, hogy valamit mégsem tudok...

*Ő sem igazán a kupáért csinálja a dolgokat. Persze az Extremusos szellem ezt is megköveteli, de valójában ő mindig is magának tanult. Igaz, hogy volt ebben egy kis "azt akarom, hogy elismerjenek és tiszteljenek" is, de az mostanara kezd kiveszni belőle, hiszen itt nem néznek rá úgy mint valami szörnyre, elfogadják, hogy olyan amilyen, tehát nem kell küzdenie azért, hogy elismerjék.*

- Ettől még nem leszel pancser. Amennyire én tudom, van lehetőség arra, hogy kart változtass... Persze az is rengeteg papírmunka - elhúzza a száját, hiszen már az előbb megbeszélték, mennyire rossz ez a sok hivatalos nyomtatvány és egyéb formula - Kiabálás és verekedés? Az nekem sem hiányozna. Nálunk általában csend és nyugalom van, ha pedig mégis zajosak, mint ma, akkor feljövök ide, vagy kimegyek a parkba, a könyvtárba... Mindig találni olyan helyet, ahol az embernek nyugta lehet.

*Neki a sátor továbbra sem tűnik kellemesnek. Persze nem azért, mert a földön kell aludnia, vagy ilyesmik. Egyszerűen az a tudat zavarná, hogy csak egy ponyva választja el a többiektől. Neki a biztonság érzethez valami szilárdabb anyagra van szüksége, nem valami textil félére.
Noel igazán figyelmes, hamar észreveszi, hogy zavarja a téma, s bár Kumiko nem szereti kimutatni a gyengeségeit nem utasítja el az ajánlatot, hogy hagyják a témát. Szimplán csak bólint, s kissé meg is könnyebbül, ami abból is látszik, hogy a vonásai kissé ellazulnak, s a levegőt is nyugodtabban veszi.
Ha a fiú tudná, hogy valójában miért is irritálja a lányt ennyire a tea téma, valószínűleg soha nem hozná fel újra. De ezt nem lehet elvárni senkitől sem. Valójában Kumikot teljesen hidegen hagyja, hogy mit hívnak errefelé teának az emberek. Neki már a szótól is borsódzik a háta, és szíve szerint messzire rohanna, valahányszir valaki kiejti a száján: tea. Most ngayon üszke magára, hiszen az érzést elfolytva egészen hosszan beszélgetett erről a dologról. De azért örül, hogy végre ejtődik a téma. Láthatóan, még nem tette túl magát a múlton, s biztos eltart még egy darabig, amíg teljesen normálisan, félelem nélkül tud majd beszélni a sokak által kedvelt forró italról.*

- A manók viselkedését én sem igazán értettem, de azt hiszem ez valami féle szocializálódás lehet. Mármint ha jobban megnézed, az emberek között is vannak olyanok, akik nem tudnak magukkal mit kezdeni, ha nincs valaki aki dirigál nekik. Ez szerintem nagyon szánalmas de sajnos igaz. Ez pont olyan mint a "társadalmi normáknak való megfelelés". Mellesleg nem a gazda bántja a manót. A legtöbb manó saját magát bünteti, ha úgy érzi rosszat tett. Az is lehet rendelkeznek valami mazochista génnel... - ezen elmosolyodik, mert elég abszurd gondolat, de persze nem lehetetlen - Voldemortot pedig elvakította hite. A legtöbben hiszünk valamiben és nehezen fogadjuk el, ha kiderül, hogy nem látező dolgokban bíztunk. Sokszor ráadásul pont azért mert kiderül valami, ami megdöntené az elképzeléseinket csak még jobban lezdünk ragaszkodni hozzá. Annyira fura az emberi természet...

*A határok feszegetésével továbbra sem ért egyet. Számtalan olyan tudós van, aki nem lépte át a határokat, legalábbis nem mindegyiket. Megőriizte a józan eszétés nagy dolgokat fedezett fel. Számára az ilyen emberek jelentik a zsenialitást, nem pedig azok, akik tönkre tették magukat, egy-egy felfedezés érdekében. Természetesen az ő munkásságukat is elimseri, de nem annyira mint az első kategóriás tudósokét.*

- Háát azt hiszem vannak dolgok, amiket sosem fogok megérteni az európai kultúrából.

*Szűri le a következtetést. Neki ugyanis még mindig magas, hogy miért esik nehezükre meg-megállni egyegy pillanatra, és miért mindig mástól várják a "csodát". Ez nem olyasmi, amit egykönnyen megért, de talán majd egyszer felfogja. Talán, ha elég sok időt tölt el itt. Bár az igazság az, hogy valahol mélyen hiányzik neki Japán...
Az órájára pillant, s szomoróan állapítja meg, hogy bizony ideje visszatérnie, az Extremus közösségbe. Vár még rá néhány prefektusi feladat, amit sajnos nem tehet későbbre. Egy nagy sóhaj után Noelre tekint, s megszólal.*

- Ne haragudj, de van még pár dolog, amit el kell intéznem, ezért most el kell mennem - Felpattan, megigazítja a ruháját, a kezébe kapja a könyvét, s szépen illedelmesen meghajol, majd folytatja. - Nagyon örültem, remélem még találkozunk.

*Egy halvány, barátságos mosolyt is elereszt, majd megindul az ajtó felé. Onnan még visszafordul, s köszön.*

- Szia Noel! Viszlát Francis!

Tárgy: Re: Vendégszobák Kedd Dec. 15 2009, 14:25

*Egyszer kijelentette, hogy ők a papírokba fognak belehülyülni és belefulladni, és egyre inkább az az érzése, ez így is lesz. A legszebb, hogy már azok sem értik, mit és hogyan kell kitölteni, akik ezt kitalálták, persze elvárják, hogy az illetékes, akinek erre szüksége van, az megtegye. Kívülállóként nézve ez igen viccesnek hat, még szerencse, hogy eddig nem volt ilyesmiben része, illetve nem közvetve. Azon is csodálkozott, Raul hogyan igazodik ki rajtuk, ő egyszer olvasott bele az egyikbe, és már az elején elakadt.*

-Reménykedni mindig lehet, sőt kell is. Hm… az kellemetlen. Fafüggő is? Bár azt mondják, mindenki a saját pálcájával tud igazán alkotni, mert az összeszokás is számít. Nem tudom, én ezt sosem tapasztaltam, illetve azt igen, hogy nehezebben tudtam kezelni másét, mert olyan furcsa volt, de ilyen zavarra nem volt példa. Jó neked, én nagyon nem, még várnom kell, hogy felnőtté nyilvánítsanak.

*Ugyan azt sosem tudta, milyen fából van az ő pálcája, ezt is Owain mondta el neki, ki is derült, nem éppen az átlagos fajta. Nemrég töltötte a 16-ot, kis idő még, mire elméletileg felnőttnek tekintik, gyakorlatilag persze az nem jelenti azt, hogy az is lesz agyilag. Lehet, egyszer utánajár annak is, volt-e olyan, aki ténylegesen felfedte, vagy szórakozásból beírt-e ilyesmit?*

-Ez tetszik, de nem áll szándékomban sem magamat megsérteni, sem mást. Már ha… nem muszáj. Én nem adom be, maximum akkor megmutatom külön, vagy kérdezek, ha gondom akad, de nem adom be. Esetleg ha megteszem, akkor azt képesek pontokkal honorálni, engem pedig nem érdekel semmiféle verseny, és eszem ágában sincs egy kupáért tenni bármit is. Elcsépelt és unalmas. Magamnak tanulok, nem egy karnak, nem egy iskolának. A végén az egyik begyűjt egy kupát. Na és? Attól jobb lesz? Nem. Az ilyen győzelem sokszor vezet tévútra embereket.

*Más a felfogása, ő kinőtt az ilyen gyerekes versengésekből régen, sosem lenne képes egy tárgyért csinálni bármit is. Nem is akar, nem is hajlandó. Őt az érdekli, saját maga fejlődjön, és ebbe nem tartozik bele sem más, sem egy kar. Nem érdekli más véleménye sem, hogy mit gondolnak róla, magának tanul, a saját karrierjéért. Sokan képesek pár ember munkáját a sajátjukként elkönyvelni, és itt siklanak ki.*

-Már azóta az vagyok, mióta láttam azt a nevet leírva. Még mindig érthetetlen, hogy miért kerültem oda, nem akarom ezt, az nem az enyém. Szerinted hajlandóak lennének áttenni? Mr. Seon azt bizonygatta, ennek az egésznek oka van, de tudom, hogy csupán tévedés történt. Kénytelen leszek felkeresni az igazgatót, azt hiszem. Nekem jó a sátorban, hidd el. Nem szándékozom a körletekbe menni, ha megtenném, feladnám az elveimet.*

*A végére elneveti magát, lázadó kölyök, és ha valamiről meg van győződve, akkor nem nagyon enged belőle. Makacsnak is mondható, tényleg az, fejjel előre, a saját elvei után. Neki addig van nyugta, amíg ott békén hagyják, és nem akarják rákényszeríteni arra, hogy beköltözzön. Ott nem bírná ki, egyenesen beleőrülne magába a tudatba is, hogy ott kell léteznie. Amióta csak kézbe kapta a levelet, biztos abban, valamit elnéztek vele kapcsolatban. Belehalna, ha valaki bejelentené neki, márpedig nem így van, és nem történt tévedés. A tea témát száműzi véglegesen kettejük kommunikációjából, ugyan nem tudja pontosan, miért ennyire kényelmetlen ez Kumikonak, de nem is erőlteti. Egyelőre leginkább arra gondol, hogy az elmondottakon túl annyiszor kérdezik róla, hogy már a könyökén jön ki. Megértené ezt is, levonta a következtetést, miszerint a lány előtt erről beszélni tilos. Soha többet nem fogja megemlíteni.*

-Tudod, az ilyet sosem értettem, manókat pedig eddig nem is láttam, csak tudtam és hallottam, vannak, léteznek, és így. Furcsa kis lények, annyi szent. Azt az embert hívják életképtelennek, Spártában ilyesmire nem volt gond, megoldották hamar a kérdést. Ma már az ilyenek is életben maradnak és vígan élnek a lököttségükkel együtt. Voldemort… no igen. A meggyőződése volt az, ami hajtotta előre, ami miatt nem volt képes belátni a hibát sem, ami a vesztét okozta végül. Az ember gyarló, amikor igazán kell, az önös érdekek vezérlik, és nem más. Akkor is kapaszkodnak valamibe, amikor már régen nem kellene.

*Folytatnák a határos kérdést, akkor nem értene egyet Kumikoval, szerinte márpedig át kell lépni valamit ahhoz, hogy kísérletezni és alkotni lehessen. Minden nagy tudósnak volt defektje és van is, ha még az nem is derül ki sokak számára, vagy titokban tartják. A feszegetés nem egyenlő azzal, hogy valaki szinte kinyírja magát a cél érdekében, bár erre is akad bőségesen példa.*

-Nem csodálom. Bonyolult és érthetetlen még az európainak is, hidd el.

*Ezt már nevetve mondja, hiszen sokszor saját maguknak is rejtély, mi miért van, vagy mit miért tesznek. Mégis hogy várhatnák el akkor más kultúrából érkezettől, hogy átlássa az egészet, netán értelmet is találjon benne? Nem egyszerű kérdés ez, néha még neki sem, nemhogy másnak.*

-Rendben, semmi gond, Kumiko, nekem is illene mennem lassan. Örülök, hogy megismertelek. Szia!

*Mosolyogva pillant a távozó lány után, azzal igencsak meglepte, hogy külön köszönt Francisnak is, nem nagyon számított rá. Nem sokkal később ő is feláll, utoljára még körülnéz itt, és nem, nem fog ide költözni, marad a folyosón egyelőre, amíg nem talál jobb helyet. Távozik a helyiségből, maga után gondosan becsukva az ajtót, vissza a harmadikra.*

Tárgy: Re: Vendégszobák Hétf. Feb. 01 2010, 23:52

*Ki gondolta volna, hogy már megint idehozzák a lábai? Igaz nincs ebben semmi meglepő, hiszen mindig idejön, ha elege van a könyvtárból és az extremusos termekből. Odalent is tudna nyugodtan tanulni, de valamiért szüksége van természetes fényekre. Bár ez így estefelé nehezen megvalósítható, de a csillagok és a holdfénye is több a semminél. Csak egy percre oltja meg a fákjákat, hogy meggyőződjön róla, senki sincs itt, nem akar úgy járni mint legútóbb a csillagvizsgálóban. Most azonban tényleg nincs itt senki, sehol egy titkos megfigyelő, csak az üres szoba, ami várja az érkező vedégeket. Eloltja a fáklyákat csak az ágy melletti gyertyát használja fényforrásnak, s lehuppan az ablak alá, hogy egy kicsit gyönyörködjön a csillagokban és a holdban, ami most épp fogyóban van. Jó néhány perc eltelik mire megunja a látványt és a kezében szorongatott könyvhöz fordul. A sötétben nem látni a címét, de szinte biztos, hogy valami tankönyv. Hiszen a fekete hajú lány mindig tanul.
Kényelmesen helyezkedik el, a hátát a falnak vetve, az egyik lábát felhúzva a másikat kinyújtva. A szoknyája így egészen felcsúszik, de őt ez most a legkevésbé sem zavarja, hiszen egyedül van, meg aztán ha jönne is erre valaki -aminek igen kicsi a esélye- akkor sem valószínű, hogy észrevenné a lányt, hiszenn az ágy mögött ül és az eltakarja csak a feje búbja látszik ki, meg talán a piros blúzának a gallérja. Valami rejtélyes oknál fogva néhány hullámot varázsolt a hajába, és most egy kicsit küszködik is emiatt, mivel a rakoncátlan fürtök, újra és újra kibújnak a fülei mögül és eltakarják a könyv lapjait. Így olvasgat az enyhén nyitott ajtónál, teljes nyugalomban.*

Tárgy: Re: Vendégszobák Kedd Feb. 02 2010, 14:49

*Szegény lánynak nem lehet nyugodalma, bár az egyén, aki a békesség vesztét okozza ezúttal kifejezetten hangtalan állapotban leledzik. Egy kis fényforrás jelzi, hogy ember a láthatáron, ez mutatja tétova léptének az utat. Mindig kicsit egyhangúan öltözött, a sötétségnek hála, most beleolvad a környezetbe. Valószínűleg el is haladna a terem mellett, ha nem esne tompa fényforrása a résre. A réseket örökösen tágítani vágyó emberkék pedig nehezen tudják megállni, hogy ne lessenek be minden jelentéktelen kis zugba. Ezt is annak tudja be, valami padlás lehet, elhagyott raktár borzongató próbababákkal, vagy valami régen elfelejtett osztályterem, amiben teljesen megkoptak a padok. Sosem járt még erre, nem is tudta, hogy van társalgó az iskolában, ez ellenkezett a valótlan elveivel, hogy sose menjen társaságba és egyáltalán ne is akarjon társalogni. S valóban...néhány mondatnál sosem mondott többet, egy ilyen társalgót, pedig nagy ívben elkerült volna, ha egyáltalán tudja merre van...s milyen hirtelen tud lenni egy-egy borzasztó csapás, most naphosszat itt ülne, hátha valakinek az agyára mehet, úgy értem hátha...nem kell egyedül lennie. Óvatosan beles a résen, pálcájának fényét körbehordozza a szobán, tele van székekkel, kicsit emlékezteti a klubhelyiségre, vajon mire lehet jó? Pihenő? Beljebb merészkedik, úgyis fáradt, messze elcsatangolt Fuji béli ágyától, azt hitte ha járkál egy kicsit, mintha prefektusi kötelességeit végezné híven, s járőrözne, hogy a tőle idősebbeket fedje meg mit keresnek éjjel a hálókörleten kívül...vagy csak úgy bolyongott, mint egy nyugtalan kísértet, akkor nem kell maga magával annyi időt tölteni, közben tevékenykedést mímelhet. Halvány derengés sejlik fel előtte, mintha gyéren világítana. Mi lehet ott? Ed fejében máris számtalan lehetőség és kellemes izgatottság kezd keringni. Kincs? Valami manó? Valaki valami titkos dolgot csinál? Olyat amit nem szabad és akkor ő is csinálhatja vele: S persze a legjobb...társaság? Valaki, aki beszélget vele? Végre nem a sajt feje fog válaszolni és borzalmas gondolatokkal ostromolni ágyának kemény védőfalát? Lassan arrafelé emeli a fényt, valami sötét félkörszerű dolgot pillant meg közvetlenül az orra előtt, de mivel a lány háttal van, a fény éppenhogycsak parázslik első pillanatban nem ismeri fel, holott egyértelmű lenne, s tapogatni kezdi a lány feje búbját. Akkor már rájön, persze, csakhogy ő biztos meg fog ijedni, hogy valaki elkezdte fogdosni mindenféle átmenet, vagy bevezető nélkül a fejét, igaz, hogy nem erősen, csak tapogatózva, ezért még Ed is megijed, mint mostanában minden hirtelen dologtól. *
-Wááh!*Kiált fel, pálcáját azt elejti, maga elé kapja két kezét.Tudja, hogy egy pillanat az egész, mindig csak annyi szokott lenni, de abban a pillanatban még nem tudja ki fog megfordulni.*

Tárgy: Re: Vendégszobák Kedd Feb. 02 2010, 15:28

*Az olvasás kellemes és megnyugtató tevékenység. Olyasmi amit mindig szívesen csinál, kivéve amikor leragadnak a szemi. Most azonban nem ez a helyzet mohón falják szemei a sorokat és eszébe sem jut, hogy valaki esetleg megzavarhatja. Azt sem igazán vette észre, hogy résnyire nyitva hagyta az ajtót, annyira vágyott már arra, hogy itt lehessen és élvezhesse a nyugalmat. Ez a szoba, ami általában használton kívül van mindig tökéletes búvóhelyként szolgált. Nem is biztos benne, hogy rajta na meg persze Noelen kívül más is tud a helyiség létezésről. Leszámítva a tanárokat, azok biztos ismerik, de az biztos, hogy ő használja egyedül. Az hogy sötétben kuksol egyáltalán nem zavarja, a gyertya láng fénye tökéletesen elég ahhoz, hogy olvashasson. Hát még ha valami rém története olvasna mennyivel izgalmasabb lenne a dolog. Azonban erről szó sincs. Most is csak egy tankönyv vana kezében pont olyan, amilyennel mindenki rendelkezik. Legalábbis aki másodéves és bűbájtant tanul. Úgyanis a kezében lévő könyv erősen hasonlít arra, amit Montmorency professzor ajánlott nekik erre a tanévre. Hogy mitől olyan érdekes a könyv az rejtély, csak Kumikot kötheti le valami ennyire, ami tananyag. Mindenesere annyira elmélyülten olvas, hogy nem tűnik fel neki, hogy már nincs egyedül a szobában. Pedig azért azt észre kéne vennie, hogy már nem csak a gyertyája fénye világít. Mégis valami okból kifolyólag nem veszi észre, hogy több fény érkezik a szobának a másik feléből. Azonban azt már nagyon is érzékeli, hogy valaki a fejét tapogatja, s ez igencsak gyors reakciót vált ki belőle: Először is eldobja a könyvet, mintha mergázták volna, közben a varázspálcája is előkerül a zsebéből. Valahogy felállnia is sikerül és ahogy megfordul, Edwardnak abban a nem kellemes élményben lehet része, hogy a lány varázspálcája a mellkasára szegeződik. És csakhogy el ne felejtsük, közben persze az ő torkát is elhagyta egy sikoly. Viszont, most hogy Ed elejtette a pálcáját, ő meg a hirtelen mozdulatokkal elérte, hogy elaludjon a gyertyája teljesen sötétben állnak ott, s mivel a másik személy vele egyszerre visított, még csak arról sem lehet szó, hogy felismerje a fiút. Azonban hallotta a pálca koppanását a földön, így némileg előnyben érezve magát szólal meg.*
- Ki vagy te, és mit csinálsz itt ilyenkor?
*Közben egy lépést hátrál, és egy pillanattal később világosságot varázsol vele, így már egészen biztosan felismeri Edwardot.*
- Oh csak te vagy az?! A frászt hoztad rám. Mindenkinek le szoktad taperolni a fejét?
*Fakad ki egy kicsit idegesen, mert még mindig nem rajong azért ha hozzáénrek. Öntudatlanul ugyan de végig simít a haján, csakhogy ellenőrizze, nem lett kócos és nem is raktak semmit a fejére. Közben szép lassan leereszti a pálcáját, de azért készenlétben tartja, hátha még valaki rátör, mostmár nem lesz annyira nyugodt, mint eddig volt.*

Tárgy: Re: Vendégszobák Kedd Feb. 02 2010, 22:20

*Ez most mégsem egy pillanat, kettővel, vagy talán hárommal is több, ahogy hanyatvágódik, mellkasára pedig átvándorol a pálca még a lélegzete is elakad, nincs a kezében a sajátja, nincs nála, nem tud védekezni, szorosan lehunyja szemeit, de várt csapás most is elmarad. Ez egy lány, csak diák...szavai beszivárognak dobhártyáján és eljutnak agyáig, akkor szíve vad dübörgése is lassulni kezd. Résnyire kinyitja egyik szemét, bár így a sötétben nem tudja megállapítani melyik vad amazon döntötte le a lábáról. Agyának a nem zsibbadt végletében persze megfordul (remélem valami másodikos) csak ezt a szuszogást hagyná már abba, mert, ha kiderül, hogy tényleg, akkor még a vörös pigmentek is útjukra indulnak. Csakhogy nem olyan egyszerű megmagyarázni mind a két féltekének, főleg, ha az egyik automatikusan lezsibbadt. Ezért kell talán egy percél valamivel többet várnia a válaszra. Amikor már megnyugszik annyira, hogy ki tudja nyitni a száját egy meglehetősen nagy hülyeség, bár ilyen helyzetekben kétségkívül hatásos mondat hagyja el a száját.*
- A halál...eljöttem érted.*Hihetetlen, hogy ez a lány nem a Pugnaxba került, egy betörő, vagy darabos gyilkos nem menne sokra vele, ha mindenkit ilyen szépen leszerel. Bár per pillanat ő egyik sem, lehet a hangját sem mélyítette, vagy rezegtette olyan hatásosan. Lehet még a halál is hasra esne a lány előtt, neki semmi esélye. Feszült helyzetekben meg aztán elfelejti használni halálos tekintetét, bár a sötétben ebből egyébként se sok látszódna. A hangjával van a baj...bizonyára nem mutál rendesen, vagyis olyan sikoly démonosan még nem...vagy a lány ennyire bátor, arról meg nem ő tehet...kart tévesztett. Pehhjére hamar fény derül a halál kilétére, s csak a hunyorgó Edward pislog a lányra a fényben.*
-Nem akarod lekapcsolni a villanyt? Úgy értem a pálcát. Sötétben sokkal halálosabban nézek ki... Ahh lehet azt kellett volna mondanom a lelkiismereted.*Az olyan enyhébb dolog, mint a halál, legalábbis az ilyen ártatlan lánykáknál. Ő bizony inkább ez előbbit választaná. Valahol sajnálja is, hogy így megijesztette a lányt, de nagyon nem Ed lenne, ha elkezdene szabadkozni, úgyhogy inkább megpróbál feltápászkodni és megkeresni azt a pálcát, hogy eltegye. Magában hálát ad az égnek, hogy annyira megijedt, hogy nem volt alkalma előkapni a kését. A lány még jobban megijedt volna és akkor lehet már bűnbánóan a bocsánatáért esedezne.*
-Azért nem csak...még lehetek halálisten a következő életemben... Meg különben is, pálcával nagyon veszélyes ellenfél vagyok...Különben nem direkt fogtam, nem tudtam, hogy az a fejed. Sötét kupolának tűnt...ezért jó szőkének lenni. Felismerik a fejed a sötétben...Habár jól teszed, hogy vállalod a kockázatot. Másoknak nem szoktam megfogni, tudom milyen egy fej, nem vagyok fetista fejfogdosó, habár magamnak mindig megfogdosom, hogy ellenőrizzem nincs-e agydaganatom.*Furcsa, hogy ennyit beszél, egyáltalán nem szokott, most meg...valahogy mintha szüksége lenne rá. Tényleg ennyire megijedt volna? Megpróbál lebotorkálni egy üres székbe, egyrészt elfáradt valóban,másrészt remegnek a térdei, s mivel Kumiko határozottan másodikos lány igencsak szégyellné, ha észrevenné. Ennek is vannak előnyei, de ki tudja mennyire hatja meg a lány az ovoda. Szóval felül, s rápillant és igencsak megbánja, hogy beazonosíthatatlan lebegő tárgynak vélte a fejét. Egyrészt nem lebegett, másrészt szép, harmadrészt nem kellene ennyire ijedtnek lennie. Biztos azért nem teszi el a pálcát...vagy mégis meg lesz átkozva?*
-Ne félj, én megvédelek...tényleg és csak vicceltem, magamnak sem szoktam fogdosni. Meg nem jön erre még egy ekkora hülye. A te fejed határozottan, főleg ebben a világosban egy nagyon szép dolog, nem egy kupola.*Reméli jól mondta, hogy nagyon szép dolog...a lányok feltűnően sokszor sértődnek meg a megjegyzésein...Azt sem érette Violetta miért szaladt el, amikor csokis keksszel kevert szardínia elegyéről beszélt a gyomrában.*

Tárgy: Re: Vendégszobák Szer. Feb. 03 2010, 12:44

*Igazából Kumiko reakciója abszolút nem a bátorságból fakad. Sokkal inkább az ijedtség jön ki belőle nagyon pozitívan. Ez persze előny lehet ugyanakkor ha a reakció hevében még egy átkot is kiszór, akkor Edward nagyon rosszul járt volna. Egy bűnözővel szemben azonban egy pillanatnyi habozás is végzetes lehet. Mondjuk az is biztos, hogyha valaki meg akarta volna ölni, az nem kezdi taperolni a fejét, hanem rögtön elvágja a torkát. S erre a személyre még tippje is lenne, bár egy halottnak már teljesen mindegy, hogy kivégzett vele. Még jó, hogy nem hisz a kaszás sztorijában, mert akkor esetleg félni kezdne bár igaz, ami igaz, a félelmetes halál képet eléggé rombolja a kisfiús hangzás. Valahogy az ember lánya azt gondolná, hogy valaki, aki ilyen komoly feladatot lát el (nevezetesen, hogy egy kaszával szedi az emberi életeket) az sokkal férfiasabb.*
- Ahhoz képest, nem festesz úgy, mint aki a helyzet magaslatán van. *Jegyzi meg kicsit szúrósan, elvégre ha a másik lenne a halál, akkor nem ő fogna rá pálcát, hanem fordítva. Bár azért még hallatszik a hangján az ijedtség, azért határozottság is érződik a kijelentésben. Hogy ez most azért van mert saját magát akarja győzködni, vagy mert Eddel akarja elhitetni, hogy nem vette be, azt sajnos nem tudhatjuk meg. Kumikot egyáltalán nem zavarja a fény, sőt határozottan jobban érzi magát, hogy látja valóban csak Ed az és nem más.*
- Igazából sötétben sem voltál halálos, inkább haláli *és itt most arra utal, hogy vicces volt és egyáltalán nem a kaszásra* - A lelkiismeretemmel meg nem szoktam beszélgetni. *Minden nézőpont kérdése. Olyan személyek számára, akik gyilkosságon törik a fejüket a lelkiismeret kevésbé kecsegtető mint a halál. A halállal esetleg meg lehet dumálni, hogy vigye el helyettünk azt, akit terveztünk eltenni láb alól, a lelkiismeret azonban folyamatosan arra emlékeztet, hogy éppen valami rosszat akarunk cselekedni. Így az utóbbival nem szívesen kommunikál a lány, akkor valószínűleg nem is lenne már épelméjű, hiszen folyamatosan vitatkozna magával, felsorakoztatná az érveket meg az ellenérveket és sosem jutna dűlőre. Nem neki határozottan nincs szüksége lelkiismeretre. Ha majd mégis lesz, akkor megkeresi a sajátját...
Elkerekedett szemekkel hallgatja a magyarázatot a fejfogdosásról. Igazán érdekes, meg aztán vicces is. De azért nem kezd el nevetni, mert ugyanakkor nagyon abszurd is.*
~Kupola a fejem?~ *No igen megint valami, aminek utána kell néznie, de persze ezt most nem áll neki tesztelni itt Ed előtt. Egyébként is fura, hogy egy hozzáhasonlóan intelligens lány az ilyesmiket komolyan veszi. Valószínűleg az lehet az oka, hogy még nem mindig veszi észre, hogy az angolban is élnek szófordulatokkal és bizony nem kell mindent szó szerint érteni. De valamiért ez a fajta gondolkodásmód nem mindig jön össze és bizony sokszor esik abba a hibába, hogy szó szerint vesz valamit. Persze az is előfordult már, hogy amikor valaki valami teljesen komoly dolgot azt nem vette komolyan, mert úgy gondolta az most egy szófordulat. Na de ki érti a keleti nők logikáját? Az biztos, hogy nem olyanok mint az európaikat, aztán még őket sem értjük a legtöbbször, hát mit lehet akkor tenni az ázsiaiakkal?*
- Te? Engem? Kösz nem. *Nehezen tudja elképzelni, hogy valaki aki elejti a pálcáját, mert megijed az meg tudná védeni, így inkább nem kér belőle. És ha ez nem lenne elég, még össze is zavarják, azzal, hogy nem kupola a feje, hanem egy szép dolog. Ezt ő már végképp nem érti. Közben leengedi a pálcát, és az egyik székhez sétál és leül.*
- Hogy érted, hogy szép dolog és nem kupola?*Nem nem sértődött ő meg, egyszerűen azt történt, hogy hosszú idő óta először megint nem ért valamit, amit angolul mondtak neki, pedig már egész jól boldogult. Szegény Edwardnak nem lesz egyszerű dolga, hogy ezt most elmagyarázza, az egyébként rendkívül okos lánynak, aki egy pálcamozdulattal begyűjti a könyvét, és maga mellé teszi, miközben várja az okfejtést a fejéről, amiről nem tudja eldönteni, hogy kupolás-e vagy inkább "dolog"? És egyébként is mi az hogy dolog?*

//Látszik, hogy reggel van és user még nem működő aggyal ír, mert egyébként Kumiko nem ilyen hülye xD De nem baj Razz

//

Tárgy: Re: Vendégszobák Szer. Feb. 03 2010, 21:29

*Még jó, hogy ezt a férfias dolgot nem említi neki. Még elmenne az önbizalma.*
-Kösz...*Változtatnia kell ezen a nem haláliságon, beszerez valami hangmélyítő készüléket. Ha így áll a dolog, legalább megnevettette a lányt, miután jól ráijesztett. Sovány vigasz, de legalább az. Kicsit előbbre csusszan székén, két kezét lazán egymástól harminc fokban eltávolodott lábára ejti, lenyelve egy durcás megjegyzést (nehéz túllépni a kisfiús hangon, ha valaki kisfiú) felpillant a lányra.*
-Még jó, hogy igazából nem vagyok a lelkiismereted, mert akkor velem beszélgethetsz.*Mindenben van valami jó...számára. Igen, ezzel ő is így van...mint a lány. Nem szívesen gondol lelkiismeretére, nem szívesen vitatkozna vele, ő győzne, ő pedig megőrülne. Talán egy közös pont? Ki tudja...mindenesetre ez nem olyan dolog, amiről szívesen beszél az ember ösztönzés nélkül, meg úgy egyáltalán. Talán csak nagyon nehezen. Attól, hogy nem védheti meg a lányt kissé legörbülnek ajkai, ez meglehetősen sérti a született egoizmusát. Nem tűnhet valami nagymenőnek, ha a lány feltételezi, hogy nem tudná őt megmenteni. Vagy csak nem kér belőle? Ez sem túl biztató. Olyan képet vág, mintha fejbe találta volna a Dóm kupolája.*
-Nem tudod miről maradsz le.*Motyogja esetlenül, de tényleg nem a pálca Ed egyetlen fegyvere. Van amivel simán megvédhetné a lányt, pálca nélkül is, tényleg! Csak nem látszik rajta, hogy ért egyéb dolgokhoz is az evésen, meg a lustálkodáson kívül. Sőt, nem is buta, ez sem látszik rajta, mert nem reklámozta még annyira. Úgyis tudott mindenki minden kérdést az órákon, akkor ő miért állt volna a sorba? A lányra emeli durcás tekintetét, mintha valamit nem értene egészen...Inkább japánul tanult volna meg! Azért annyit tud, hogy:*
-Gomenne, nem értetted. Úgy értettem, hogy a sötétben hasonlított egy kupolára*Mutatja, a kezével rajzolja a félkört.*
-Tudod vannak félgömbök, kör, csak nem egy egész kör, hanem félkör. A fejed is félkörnek tűnt hátulról, sötét félkörnek, mert eltakarta a nyak részét a hajad. Ezt szokták kupola alaknak hívni, mint egyes épületek, tudod így néznek ki, félgömb tetejük van. Például a Pantheon, Rómában. Megmutassam? Lophatunk valahonnan zsubszulcsot és ellóghatunk valami kupolás helyre. Szerintem sokkal jobban megéri, mintha megnéznénk könyvben. Vagy te nem szoktál ilyeneket csinálni?*Okos lány, Ts...az ilyeneket nehezebb is rászedni. Még akkor is, ha külföldiek. Lehet be sem venné azt a még fejében kidolgozott kisfiús meghatós tervet, amit még nem volt alkalma gyakorolni, de mindenképpen másodikos lányokon akarja kipróbálni. Csak nem tudja hogyan fogjon hozzá...meg most magyaráz.*
-A dolog meg...egy kifejezés. Nem ezt a szót kellett volna használnom, hanem például...a fejed egy nagyon szép...képződmény...Ahh...úgy értem szép, csak szép részed, dolgod. Igazából azt tárgyakra szokás mondani, azért mondtam, mert a fejed nem él tőled külön életet, hanem rajtad van és olyan dolog...Szép testrész, de ez hülyén hangzott volna. Szóval a fejed, határozottan nem félgömb, csak hátulról és szép is, noha nem dolog...csak nincs rá jobb szó.
*Elhallgat, kb hatvan másodpercig. Ennyit a normális kifejezésekről. Pedig tényleg nem buta, valahol mélyen.
-Bebizonyíthatom neked, hogy meg tudlak védeni?*Csak mindig elrontja a csökönyössége...*