Aranycsillag könyvesbolt és antikvárium

A könyvesbolt elég feltűnő jelenség. Királykék falából rendkívüli módon tárulkoznak szemeink elé a csillag alakú ablakok, melyeknek keretei arany színben pompáznak. Az ablakok fölött aranylóan világít a névtábla: Aranycsillag könyvesbolt és antikvárium.
Az ajtón is láthatunk egy csillagot, mégpedig a kilincset testesíti meg, szintén aranyszínben. Belépve az egyébkén tágas helyiségbe az az érzés fog el bennünket, hogy nagyon pici helyre kerültünk. Körben a fal mentén a mennyezetig érő tölgyfa polcokon régies könyvet sorakoznak, ódon illatot árasztva magukból, megsárgult borítókon, fáradt figurák sétának, gyermekek elhagyták futkosásukat, s álmosan játszanak a kopott szőnyegeken. Középen három polc sorakozik még, melyek bár újak, igazodnak a régi polcokhoz, faragott mintájukat utánozták ezeken is, a szintén tölgyfából készültek, csak nem oly sötét a fa színe még. Ezeken a polcokon is könyvek vannak, hisz mi más is lehetne egy könyvesboltban. De itt már a friss nyomdafesték illatát érezhetjük át, a különböző lapokról áradó illatok mellett, melyek egyébként a könyv tartalmára utalnak. Itt a színes borítókon még frissebb mozgások láthatók, nem fáradtak még bele az ábrák szereplői a sokévi "munkába". A könyvek a szépirodalomtól, a gyógyítói témájúakon keresztül, a misztikus sárkánylegendákig minden megtalálható. A polcok végén idős úr ül, előtte egy régi pénztárgép, melyre olykor a feje hangosan lekoppan, mert elszunyókál, így homlokára ragadnak üzletének névadó csillagai, melyek a pénztárgépet díszítik.

..::Tessa::..

*Mindig ha új helyen jár az ember, először a helyi könyvesboltot, vagy könyvtárat kell megnézni. Ez egy olyan alaptétel, amelyet Arthur, ha teheti igyekszik is betartani. Ő maga találta ki, de igen tartalmas időtöltés, főleg, hogy úgy hallotta, az itteni könyvesboltban antikvárium részleg is van. Mint történészt és mint írót is hatványozottan érdekli tehát a felhozatal. Végül is egyelőre még nincs túl sok teendője, főleg hogy csak alig pár napja érkezett. Az iskolában az előadásokat később szándékozik elkezdeni, és aztán ki tudja... lehet itt is talál hozzá valami érdekeset.
Kellemes kora délután van, és így a tavasz első napjaiban hatványozottan jó a friss levegőn császkálni. A korosodó világjáró, így vállára kanyarította köpenyét, mely kissé öregurasnak hat, de nem kevésbé elegáns is. Szürkés kalapját is fejébe nyomja. Mostanság egyre inkább kezdi megszeretni azokat a ruhadarabokat, amikről fiatalkorában meg volt győződve, hogy az apja előjoga viselni őket. De a korral az emberi gondolkozás is változik. Ezekhez tehát még visel egy pár, egyszerű, fekete bőrcipőt, egy szürke szövetnadrágot és egy fehér, kissé bő fazonú inget. Nála van még persze elmaradhatatlan sétabotja, mely dekoratív kiegészítő funkciója mellett, támaszként is szolgál a bal lábára sántító férfinak. Egy fekete sétabot, rézfején a családi címer lenyomatával.
Így indul meg hát az utcákon, szép komótos léptekkel, hiszen ha szeretne sietni sem tudna. De ki akar ilyen kellemes, kora tavaszi időben bárhova is rohanni? Ő is inkább még lassít is a léptein és mélyeket lélegzik, megtölti tüdejét a friss tavasz illatával. A dohos szállodai szobákban az írógépe társaságában nem nagyon volt lehetősége erre, bár minden bizonnyal betudható eme hiány annak is, hogy már bő kilenc hónapja nem volt tavasz. Sőt, leginkább az utóbbi oknak tudható be.
A bot és a sántikálás ellenére a járása és tartása, sőt, egész arckifejezése igen érdekes. Olyan nemesi kifejezéssel és tartással rendelkezik, ami semmiképp sem lehet szándékos. Ez nem az amikor a ficsúrok végigparádéznak az utcán, hogy felhívják magukra a figyelmet. Ez minden bizonnyal nem tanulható, ebbe bele kell születni.
Így lép hát be a könyvesbolt és antikvárium ajtaján. Odabent a kövön, már minden lépése tökéletesen hallatszik, hiszen a bot szinte harmadik, hangosabb lábként követi lépteit. Kalapját persze azonnal leveszi, ahogy belép és köszön az esetleg pultban ülő eladónak egy "Szép jó napot"-tal. Jól hallható, határozott és felettébb kedves basszusa egy pillanatra betölti a teret, majd egyszerűen elhal és ő maga is tovább sétál. Kalapját nem veszi vissza, illetlenség lenne. Inkább kissé gyorsítva léptein megindul a könyvespolcok között, hallható botja kopogásán is az ütembeli változás. A könyvek láttán a barna tekintet felcsillan, mint egy gyerek a játszótéren. Valóban gyermeki örömmel tölti el a számtalan könyv látta. Ki tudja, lehet hogy talál itt valami igazi kincset.*

***Arthur ***

*Ma egész kulturáltan fel tudott öltözni; már magához képest.
A farmer szoknya térdvillantós hosszúságú, hozzá egyszínű harisnyát vett, és pink-fekete sneaker-ét. Fehér pólója nőies szabású, épp csak elővillannak alóla derekán a fekete-pink vékony kis övek. A pólón elöl nyomott minta, illetve felirat hirdeti, hogy „Real vampires don’t sparkle!” – ez felé egy farmer kabátka került, becipzározatlanul persze, a korai tavasz tiszteletére.
Haját egy hajgumival lófarokba kényszerítette, s fekete tincsei közt jó pár pink színű is fellelhető. Egyébként szálegyenes - egy profi bűbájnak hála – de még így is vállát verdesi copfja.
Szóval belefér a megtűrt kategóriába a bolt eladónője szempontjából.
Már jó ideje itt időzik, mert sehol sem lel kedvére való olvasmányt. Ugyanis vagy háromnegyed órája játszódott le a jelenet, mely szerint az úrhoz hasonlóan a lány is betért az üzletbe. Lendülete százszorosa volt Arthurénak; mint valami kis tornádó…
Jött, konkrét könyvet keresve, de sajnos, az itt még nincs. És valószínűleg nem is lesz, mert nem tartanak „olyan mozgó képekkel teli képregényt, amiben sárkányok meg mindenféle harcosok vannak”. Ez van, így járt. Bezzeg otthon minden második könyvesboltban megkapná a keresett képregényt.
Azért nem tört le, úgy döntött, ha törik, ha szakad, könyvvel a kezében fog távozni innét. Hát nekiállt nézelődni, átböngészni a kínálatot. És még véletlenül se az antikvár részlegben!
Szóval így kerül a pink-fekete nőpalánta a boltba már huzamosabb ideje.
És ha Arthur beljebb sétál a polcsorok erdejében, akkor az egyik „zsákutcába” fordulva, ha nem is kincsre, de egy puffon ülő, könyv fölé görnyedő Tessára lelhet.*

*Igazán megfontolt ha könyvekről van szó és kifejezetten nyitott is, de ezek mellett az újkori ponyvaregények mellett úgy ahogy van elhalad, nem sok figyelmet szentel nekik. Azért néha egy-egy borzalmasan fantáziátlan címnél megáll és felhúzott szemöldökkel, csodálkozva szemléli meg a nyálban úszó borítókat is. Konkrétan ő sosem ítél a borító alapján, így a könyv hátulján lévő ajánlót is elolvassa, majd pár másodpercnyi dermedt ácsorgás után, egyszerűen csak visszahelyezi a könyvet. Na erre, speciel nem kíváncsi. Nincs baja a romantikus regényekkel, na de ez... szusszant egyet. Nem dühösen, nem idegesen, inkább csak beletörődőn. Így is néz végig az egész polcsoron és ennek köszönhetően látja meg a cseppet sem hétköznapi leányzót.
Támad egy érdekes ötlete. Végül is irodalmi célzattal jött, ugyebár a Tornerans diákjainak előadást tartani. Most itt van egy szemlátomást diákkorú lány. A nagy lehetőség, hogy egy kis információt szerezzen az új generációról.
Rátámaszkodik hát botjára és megindul Tessa felé. Nem látszik rajta olyan, egyébként teljesen normális emberi reakció, ami arra utalna, hogy meglepi a leányzó külleme. Pedig de. Viszont megtartja magának azon véleményét, hogy ez az egyébként szép kislány, és csak elcsúfítja magát ezzel a hacukával és hajjal. Nincs baj az egyediséggel, de azért túlzásokba igazán nem kell esni.
Ha már csak pár méter távolságban van tőle, megtorpan. Enyhén megköszörüli a torkát, hogy Tessát ne érje váratlanul a nagy olvasás közben, hogy van itt valaki rajta kívül. Bár botja kopogása is árulkodó jel és járásának állandó kísérője. Csak ezt már ő annyira megszokta, hogy szinte el is felejti mennyire felismerhető a járása. Csak utána szólal meg csendesen, halvány bocsánatkérő mosollyal az arcán.*
- Jó napot. Elnézést kisasszony, hogy megzavarom. Megkérdezhetem, hogy éppen mit olvas? *Igyekszik felettébb udvarias lenni, mint szavaiban, mint hangvételében. Egyébként tényleg olyan tisztelet érezhető a hangjából, mintha valami hercegkisasszonnyal beszélne. Ő még abból a korból származik, amikor a nőknek járt a tisztelet, vagy legalább is olyan neveltetést kapott.*

*** Arthur ***

*Belemerül egy közepesen vaskos kötet tanulmányozásába. Méretre A4-esnél nagyobb, színes, keményfedeles, vörös sárkánybőr borítású, nem feltétlen mai íródású darab.
A torokköszörülésre felpillant, látszólag mérlegel, no meg várja, hogy mit is akar ez a pasas itt tőle. Remélhetőleg nem valami biztonsági személyzet, aki először kulturáltan könyörög, majd utasít, hogy távozzon. Harmadszorra pedig egyszerűen kirakná, minden figyelmeztetés nélkül.
Ám nem ilyesmi jön, és ezen –bár nem mutatja, és nem is vallaná be- meglepődik.*
- Szép napot önnek is. Semmi különöset, miért érdekli? *Persze kapásból összecsukja a könyvet, és ölében elhelyezve rá fekteti karjait, hogy a címből éppenséggel semmi se látszódjon. Érdeklődő tekintettel figyeli a férfit. Számára zavaró ez a tiszteletteljes beszéd, furcsán el is üt tőle az övé, mely ugyan nem ugyan az a hangnem, amit diáktársaival szemben üt meg, mégis süt róla a lázadó fiatalság.*

//Elnézést a mennyiségért. >.<"//

..::Tessa::..

*Alapvetően nem rajong a közvetlenségért. Miért is tenné, hiszen mekkora bunkóság már az, hogy megzavar mást abban, amit éppen tesz, legyen az akár a gondolkozás, mint olyan, vagy ezesetben az olvasás. De végül is ezt sem késő megtanulni, meg most érdeklődése is hajtja. Nem áll szándékában ifjúsági regényt írni, hogy ezért most fel kelljen mérnie a terepet, de az ifjúságról szívesen írna, márpedig ehhez nem árt ismerni őket. Minden művére jellemző a körültekintés, a felkészültség, belső elvárás, hogy arról, amiről ír, teljesen tájékozott legyen.
A lány illedelmességbe burkolt, szemtelen üdvözlése, megmosolyogtatja. Máris talált valami szórakoztatót ebben a beszélgetésben, pedig még csak megszólította a lányt. Érdekes az, amikor az ember csak azért vesz fel egy bizonyos stílust, mert a helyzet ezt megköveteli. Ez régen nagy divat volt, de akkor legalább volt az emberekben annyi, hogy ne éreztessék a másikkal, hogy szívük szerint ez nem így hangozna. Tehát elmosolyodik és tökéletesen tisztában van azzal, hogy mindenféle magyarázat nélkül ez egész érdekesen veheti ki magát.*
- Pusztán kíváncsiságból, de ha indiszkrétnek ítéli a kérdésem, akkor elnézését kérem. Nem állt szándékomban kellemetlen helyzetbe hozni. *Tisztában van azzal, hogy nem minden könyv felvállalható, amit olvas az ember. Ő maga is olvasott már ponyvaregényt, ami miatt ég a bőr a képéről és valahogy nem szívesen hangoztatja. Hangja kifejezetten kedves, arcán a mosoly változatlan és a legcsekélyebb jelét sem adja annak, hogy akár egy kicsit is sértve érezné magát. Mert nem is. Nehéz megsérteni.
Ezesetben ennyi beszélgetés számára pont elég volt, bár szívesen csevegne tovább, de érzi ő mikor felesleges a jelenléte. Az írásban a kezdő löket megvan, hiszen már ez is számtalan gondolatot és képzettársítást indított el a fejében. Így végül joviális mosollyal biccent egyet a hölgynek, a kezében tartott kalapot is feje fölé emeli, mely a búcsúzási gesztust igyekszik szimbolizálni, majd saját nem túl sebes tempójában megindul, el a lány előtt, tovább nézelődve a polcok között. Persze nem megállíthatatlanul halad előre. Botjának visszhangot verő kopogása kíséri lépteit.*

* Alapvetően ő se rajong a húdebáj urakért, de már maga a tény, hogy „az öreg” egyáltalán megszólította és arról érdeklődik, hogy mit olvas, meglepte. Hát még, mikor cifra mód magyarázatot és egyben bocsánatkérést is kap. Csak passog kettőt.
Ezt most le kellene reagálnia? Mert akkor Arthur győzött, szava nincs rá, miképp kellene most felelni.*
- Öhm… nem gáz! Mármint… nem probléma, csak tudja, nem sűrűn szólítgatnak meg vadidegen pasasok, azzal a kérdéssel, hogy mit olvasok. * Pfff, mint valami rossz csajozós szöveg, így belegondolva. És akármennyire is az ellenkezője látszik, már Tessánkat is érdekelné, hogy ki lehet ez a sétapálcás fószer, akit ennyire izgat az a sárkányos kalandregény, amit épp böngészett.
Ahogy Arthur elfelé távozik, vár kicsit, majd maga mellé helyezi vigyázva (!) a könyvet, és utánaered csendesen.
Kop-kop… minden sétapálca koppanásnál lép ő is. Így éri el a polcsor végét, ahonnét kiles. De már csak az úr hátát látja.
Haladna hát tovább, de az antik könyveknél nagy a por, az meg bántja az orrát, így félhangosan tüsszent egy aprót – lányosan. És ezzel egy időben tenné kezét a szája – orra elé.
A mozdulat következtében meglök egy jól megrakott polcot, s a polc tetején levő ingatag kupacról aláhull egy Füveskönyv egyenest a rózsaszín loknis, barna hajzattal bíró kobakra.*
- Aucs. *nyaffan fel hallhatóan, mert ezt fájt ám. Káromkodni jobb napjain csak magában szokott, meg is teszi.*

*A válaszra, azért még illik reagálni valamit, hiába indul már el a polcsor mentén. Hát visszafordul, kedélyes mosollyal az arcán, mely jelzi, hogy a legkevésbé sem haragszik. A magyarázat is érthető, és a mai fiatalság szófordulatait is érti. Mennyi mindent rejteget egy mosoly... és ha ennyire nem is tudja az ember visszafejteni, mitől is megnyugtató, de alapjában véve az. Kifejezetten kifinomultan él a gesztusok adta lehetőségekkel, még ha ez nem is olyan feltűnő.*
- Semmi gond. *Talán már a szavakra se lenne szükség, de azért ennyit megjegyez, majd sarkon fordul és most már tényleg nyugtot hagy a lánynak. Nem zaklatott ő, csak egy egyszerű kérdést tett fel. Persze azzal is tisztában van, hogy a zaklatást mindenki más értelemben használja. rendkívül elnéző, szinte már túlzottan is, de most mit tegyen, ha megérti az embereket. Végül is velük dolgozik a regények lapjain és nem egyszer a sajátjától különböző véleményeket is meg kell értenie ennek érdekében, hogy átfogó képet kapjon egy bizonyos dologról.
Most nem nagyon filozofálgat erről, inkább tovább folytatja körútját a könyvek rengetegében, mit sem sejtve arról, hogy a leányzó titkon követi. A mit sem sejtés éppen csak addig az ominózus tüsszentésig tart, ami elindít egy nagyjából szó szerint is értelmezhető lavinát. A hangok hatására nem fordul meg azonnal, csak kissé meglepetten fordítja oldalra fejét, hogy kivehesse a hangok forrását. Pillanatokkal később veszi rá magát, hogy meg is forduljon. Akkor látja meg a fejét fájlaló lányt, a földön heverő könyvet és akkor válik világossá számára is a helyzet. Szinte rácsodálkozó kifejezést ölt fel arca, miközben visszafelé indul Tessa irányába, de szája sarkában ott bujkál a mosoly. Az a kedves, öreges, az a még éppen nem bántó, amit csak erős rosszindulattal lehetne gúnyosnak nézni.*
- Esetleg ha valami könnyű olvasmányra vágyik, akkor tudok ajánlani néhány lexikont is... *Nem gúnyos, nem ironikus, ép csak kihasználja a helyzet nyújtotta humoros élt, amit ez esetben talán bárki megtenne. Fizikai állapotához mérten kifejezetten fürgén hajol le a könyvért, nem jajgat, mint ahogy ezt a nála öregebbek teszik, hogy felhívják magukra és öregkorukkal járó fogyatékosságukra a figyelmet. Ha nem támaszkodna közben botjára és fájna is ettől a mozdulattól a lába, akkor sem jajgatna. Semmi esetre sem. De szerencsére nem sajdul bele az említett végtag, így igazán semmiségnek tűnik egy könyv felvétele. Csak egy kicsit kell nyújtózkodnia, hogy a könyv szépen visszakerülhessen a társai közé. Meglepő precizitással csúsztatja vissza az említett olvasmányt, szemlátomást sokkal jobban, mint ahogy ez előtte ott volt. Pedig ugyanott van és ugyanúgy. De az a műgond, ahogy ezt Arthur csinálta mindenképp jobb eredményhez vezetett. Csak ezután pillant újra a lányra.
Konkrétan nem fogalmazódik meg tekintetében az aggodalom, hiszen szemlátomást a lány megmarad és egy kis kobak-sajgáson kívül nem esett különösebb baja... De az illem és az a felelősség, ami az idősebbek, a felnőttek privilégiuma a fiatalság felett, csak kimondatja vele az ilyenkor szokásos kérdést.*
- Ugye nem okozott marandó károsodást a szemtelen nyomtatvány? *Inkább kedveskedőn, mintsem aggódón kérdi, de ezzel most sikerült megnyugtatni hatalmas nagy felelősségtudatát. Nem bolond, sőt az összefüggések megértésének nagy mestere, így már az első pillanattól fogva világossá válik számára, hogy a leányzó az ő követésének következményeként került ebbe a helyzetbe. Hiszen az imént még olyan lelkesen olvasott könyv, otthagyatott az iménti helyen és ha Tessa nem szándékozott volna ennyire elbújni, akkor minden bizonnyal nem is lett volna elég közel a polchoz, hogy leverje a könyvet. Logikus és pofonegyszerű. tehát neki is van szerepe ebben a kis már-már túldimenzionált kis balesetben. Persze azt nem kívánja szóvá tenni, hogy miért is bújkált a leányzó.*

*Buksiját lapogatja, remélhetőleg nem lesz púp rajta holnapra. Ciki lenne, meg nem is megy a liláskék a rózsaszín-fekete tincsekhez.
Valaki mellé lép, felpislant sűrű szempillával keretezett szemeivel az illetőre. Halkan szusszan, magában konstatálva, hogy ezt most nagyon jól megcsinálta.*
- Igazán kedves, de kihagynám. * Feleli közönyösnek tetsző hangon, miközben tekintetével nyomon követi a mozdulatot, sőt, még a könyv címét is kibogarássza:*
- A tök… A tökééééletes pa-si kééézikönyve. Pfff, ki a halál olvas el egy ilyen könyvet? * ad szóban is hangot véleményének a nem mindennapi olvasmányt illetően. Még egy pillantás felé a polc tetejére, majd visszaemeli tekintetét a férfira.*
- Nem. Megmaradok. * fejével is nemet int, tincsei játékosan libbennek meg a mozdulatnak hála. Majd karba fonja kezeit és a polcos állványnak dől, immáron finoman, vigyázva, hogy ne potyogjanak le róla a könyvek.*
- Szóval, miért is érdekli magát, hogy mit olvasok? *Firtatja őszinte érdeklődéssel. Leolvasható – már a megjelenéséről is – a képéről, hogy ami a szívén, az bizony a száján.*

*A visszautasítást egy kedves mosollyal nyugtázza, hiszen ő maga sem gondolta komolyan a lexikonokkal kapcsolatos megjegyzését. Igazán megnyugtató, hogy a fiatalságba szorult némi illem, vagy legalább is most a Tessa által képviselt fiatalságba. Személy szerint ő is látja a könyv címét, de mindaddig nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget, amíg a leányzó hangosan fel nem teszi - egyébként jogos - költői kérdését. Persze ez nem tartja őt vissza abban, hogy a könyvet feltegye a helyére. Kissé eltűnődve tekint a lányra, alig láthatóan bólogatva néhányat, kifejezve mély egyetértését, de persze nem hagyja szó nélkül.*
- Látja, ez egy igen gondolatébresztő kérdés és felettébb jogos. Már maga a cím sem egyértelmű, de úgy vélem a célközönség az intelligencián kívül álló egocentrikus, vagy éppen önbizalom hiányos férfi réteg lehet. *Állapítja meg végül tökéletesen átfogó választ adva az egyébként nem is feltétlen neki szóló kérdésre. Szemlátomást komolyan gondolja. Úgy néz ki zsigerből jönnek neki ezek a faramuci megfogalmazások, hiszen nem nagyon gondolkozik előtte, és közben sem nagyon áll le gondolkozni a következő kifejezésen. Ehhez társulva a tökéletes angol kiejtés, már valami megfoghatatlan irodalmi aurát kölcsönöz a férfinak, szinte ítéletet mondva rá: Ez egy író. Valahogy sosem tud kiszakadni ebből a szerepből és ami azt illeti nem foglalkoztatja különösebben, hogy az első pár mondat után, mindenki ezzel a megállapítással bélyegzi meg.
Bólint egyet a lány állapotára, bár ezt ő maga is tökéletesen le tudta szűrni. De ha az illem megkívánja a kérdést, akkor ez ellen nincs mit tenni. Bár továbbra is azon a véleményen van, hogy az illem figyelmen kívül hagyása nem feltétlen eredője a bunkóságnak, viszont azt nem ismerni súlyos bűn. Csak éppen Arthur neveltetése magával vonzza, hogy minden helyzetben tartsa magát hozzá.
A kérdés hallatán ismét az az öreges, joviális mosoly jelenik meg az arcán, ami szinte azt az érzetet kelti, hogy a férfi tökéletesen tisztában volt azzal, hogy sikerül felkeltenie a másik érdeklődését. Pedig Arthur ténylegesen csak bízott ebben, viszont miért ne operálhatna ilyesfajta gesztusokkal, ha beletartoznak a tárházába?*
- Esetleg menet közben szívesen elmagyaráznám. Egyébként, Arthur, örvendek. *Kezet nyújt a leányzónak, hiszen jócskán életbe lépett az a szabály, hogy az idősebbnek illik kezdeményeznie a gesztust, legyen akár lány is a másik fél. Majd fordul is kicsit oldalt a leányzónak, abba az irányba, amerre az imént tartott, mielőtt Tessa ügyetlenkedése miatt vissza kellett volna fordulnia. Nagyon szívesen elbeszélget a lánnyal, csak ne kelljen egy helyben állni hozzá. Amíg mozgásban van, addig a lába sem fáj. Így kényelmes tempóban megindul és remélhetőleg újdonsült útitársa sem pártol el tőle.*
- Nos, tetszik tudni én olyan író felé volnék, vagy valami ahhoz hasonló és jöttem a Mágusképzőbe néhány előadást tartani irodalomról, történelemről és olyan témákról, amiktől a fiatalság csupán viszolyog, de közelebbi élményük nincs. Önben csupán példát kerestem a mai kor fiataljainak olvasási szokásaira. *Hangneme magyarázó, mintha csak végig szeretne vezetni egy megállapítást, és azon igyekezne, hogy az is megértse, akinek magyaráz, de ennek ellenére nem szájbarágós. A magázódásból és a hangnemből is leszűrhető, hogy teljesen egyenrangú beszélgetőpartnerként tekint a leányzóra és a legkevésbé sem áll szándékában lenézőnek, vagy éppen lekezelőnek tűnni.*