Amber McCarthy lakosztálya

Leírás hamarosan!

Amber McCarthy lakosztálya 64079006

// egyszer tényleg lesz leírás. A képen a fel nem ismerhető színek a szőnyegek. xD és igen! Sok, és színes. xD //

*Castor McCarthy tanárnő ajtaja előtt kuporog a FOLYOSÓN.Hátát a nagy, míves bejáratnak veti és úgy számlálja kezén a napokat, amiket még ki kell bírnia a tanárnő hazatértéig.*~Istenem, hol van még a vasárnap...ez a hülye Róma meg közbeszólt.Tök nyomi város, nem szeretem.Ez a tanulmányi vakáció, ez is milyen hülyeség már.Vagy kapcsolódjon ki, vagy tanulmányozzon, na de kettő az egyben..lehetett volna jobb döntést hozni Miss McCarthy~*Dönti el magában a fiú és körmével még egy rovátkát rajzol a fa ajtóba.Egy újabb napot pipálhat ki a naptárból, hisz a tanárnő hazatérte egyre biztosabb.Az se érdekli, hogy milyen büntetést kap miatta, ő csak rója tovább a napokat, majd Amber McCarthy megbüntetheti.*~Azt se bánom, ha új ajtót kell csinálnom neki...csak jöjjön már haza.~*Nagyot sóhajt majd elalszik miközben a feje a mellkasára csuklik.*

Peckes, kipihent léptekkel érkezik a lépcsők felől Amber néni. Kezében kicsi bőrönd, súlya természetesen nincs, és tértágító bűbájjal bele rakta az egész házát, így nem kell meglepődni nagyságán. A hazafelé tartó út csöppet sem erőltette meg, mert a hopponálás nem fárasztó munka... Főleg nem két hét pihenés után. Vörös göndör fürtjei szokásos ritmusában ugrálnak fel-le ahogy lépked a lépcsőkön, kék szoknyája pedig ugyanezen táncra járja saját, megszakíthatatlan lépéseit.
A harmadik emeletre csakolyan frissen érkezik fel, mintha csak pár lépést kellett volna megtennie, nem kereken 254 lépcsőt. Mert ha az ember unatkozik, és nincs senki éjnek évadján a folyosón, saját gondolatai meg nem foglalják le kellő mértékben, hát számolja a megtett lépéseket. Talán nem teljesen normális dolog, mégis sokan folyamodnak hozzá, még akkor is, ha észre se veszik. Gyerekes kíváncsiságuk eluralkodik rajtuk, és azon töprengenek, "vajon hány lépés alatt érek fel?"; és amikor felérnek: "Na ez lesz az, amit senkinek nem újságolok el. Rajtam kívül tutira nem számolta meg más, aztán meg hülyének is néznének, hogy számolom a lépcsőket."
De ettől függetlenül még számoljuk.
És már csak három lépés az ajtajáig...
- Mi a fészkes fene..?! - kiált fel nem torkaszakadtából vörös hajú amazonunk, amikor már az otthont adó kilincsért nyúlva lába akadályba ütközik. Megrázza a fejét, talán csak az út teszi, vagy itt... Tényleg valaki fekszik az Ő, SZENT AJTAJA ELŐTT?! Ahol egy finom, jó ízű tea, és zongorája várja?
De nem. Ez így igaz, valaki feltartóztatja.
- Jól vagy, fiam? - mondja, miután egy lépést hátralép, hogy szemügyre vegye az ajtaja előtt kuporgó fiút. Óráiról ismerős, még pár pillanat kell, hogy beazonosítsa, és eszébe jusson a neve.
- Segíthetek valamiben, Castor? - mondandójához már egy kis mosolyt is fűz. Kedvességgel néha többre megyünk, és hamarabb végezhetünk a dolgokkal, azon nemes cél érdekében, hogy a Chopin kottáinkhoz férhessünk.

*És végre felvirradt a nagy nap....estéje, és mily meglepő Castorunk továbbra is hősiesen várja házának urát, bár erősen relax üzemmódban van.Tökéletesen nyugodt álmát a Szent Ajtó tövében sajnálatos módon házvezetőnője vesebevéreztető rúgása és dobhártya szaggató kiáltása zavarja meg. Felkelne, de nem tud, annyira fáj az oldala, hogy már tudja, ma véreset fog pisilni, és még egy hétig minimum olyan érzése lesz, hogy többet nem akar a földre ülni.Pillanatnyilag összegörnyedve, halláskárosultan fekszik a földön, enyhén invalidus állapotban leledzve*
-Jó estét tanárnő*Köszön illendően, kicsit motyogva és nagyon fekve.*-Tudja, én csak magára vártam, várok.*Nyög egyet, kissé elhaló hangon*-De azt hiszem a gyengélkedő most nagyon is jól jönne.*Sóhajt egy nagyot, próbál nyújtózkodni, de képtelen.A hangját is mintha belülről hallaná.Látja, hogy mozog a tanárnő szája, de egy szót sem ért belőle.*
-Csókolom, én most úgy inkább meghalnék.*Dörmögi csendesen*

Sóhajt egyet, hát ez így nem megy. Kellett neki belerúgnia szerencsétlen flótásba! De mégis mi a fenének várta őt?! Annyira rossz lett volna Gerard az óráján, hogy már vissza is várják őt?!
Ehh, és ez a sopánkodás, kérem! Még hogy meghalna, és feladná, egy szimpla kis vesénrúgástól! És még csak nem is sarokkal! Még ilyet!
- Na jól van, segítek, csak kérlek, ne ríj. Gyengélkedő csak arra az esetre való, ha valaki komolyan megsérül, nem arra, ha az ember karvezetője megrúhja. - Magában fortyog egy sort tovább, majd kinyitja a felül ívelt vörösre festett tölgyfaajtaját. Átdobja Castor és a küszöb fölött a táskáját, aminek sokkal nehezebb súlyról ad tudomást a hangja, mintsem az normálisnak tűnne egy ekkora bőrönd esetében. Amber persze rá se hederít, hanem felsegíti a fiú, és elvonszolja az egyik kanapéjáig, és ráülteti. Dörmög valami "így, ni"-t az orra alatt, majd tovább sétál, felkapja a bőröndjét az íróasztalára teszi, és kinyitja. Sokáig keresgél benne, és a keze látszólag lejjebb matat, mint maga a bőrönd vége. Persze, a tértágítóbűbáj... Végül megtalálja amit keresett, egy elsősegély doboz. Kinek kell ide gyengélkedő! Tovább keresgél, és megtalálja a kellő bájitalt, fájdalomra. Zöld trutyi úszkál a fiolában, de Amber leteszi az asztalára, és újra mozgásba lendül. Elindul az egyik közelebbi szekrényéhez, és egy porcelán teáskészletet vesz elő. Pálcája már természetesen kéznél, ki tudja mikor került oda. Pár pillanat nem telik bele, mire a tea már készen lesz, és már csak a bájitalt kell feloldani benne. Ezután szervírozza készítményét a "beteg"-nek, és nemes egyszerűség kedvéért leönt pár kortyot a fiú torkán, aztán a kezébe adja a csészéjét. Utána tölt magának is egy keveset, és elszórakozik a cukor-citrom mennyiséggel, mire végre elkezdi szürcsölgetni italát a Castorral szembeni kanapén. Vár, és miután kivégezte teáját, otthonosan felteszi a lábát a dohányzóasztal szélére, természetesen távol az innivalóktól. Itt ő van itthon, és jelen pillanatban nincs kedve játszani a tanár szerepét, de a kedves kis barátkozós lényt se. Morcos, tudja fene miért.
- Khmm... Jobban vagy már? - Legszívesebben persze nem ezt kérdezné, hanem azt, hogy mégis mi a jó fészkes fenét keresett éjnek évadján az ő lakosztályának az ajtaja előtt, ha tudta, hogy nincs is itthon. Levelet is hagyhatott volna kívánságával, esetleg Dorotheához is fordulhatott volna. Mégis mi akkor az oka?
Persze ezt nem szegezheti senkinek se elsőre, végülis vesén rúgta szerencsétlen gyereket.

*A tanárnő ajkai még mindig annyi hangot adnak ki, mint amikor a halak énekelnek. magyarul semmit.Igyekszik megérteni McCarthy tanárnő gesztusaiból, hogy most mi a helyzet, de egyre inkább úgy érzi, hogy abban hogy a tanárnő, minden még létre nem jött vesekövével együtt lerúgta a veséjét, csak a vétkes. Zenei hallásának végleges elvesztése már nem tétel.Igencsak nagy jajongások és nyőgések árán felkel és elvánszorog a kijelölt kanapéig.Tekintetével követi Amber tanerő mozdulatait és mikor a keze ügyébe kerül a "zöld trutyis" fiola, szinte mantrázva mondja magában.*~Abszint van benne, abszint van benne, nem lehet más az, mint abszint~*A mantra nem sokat ért, a zöldség és a forró tea együtt kíméletlen pusztítást végeznek a fiú nyelőcsövében és mikor ez a tűz a gyomrába is leér Castor már egészen biztos abban, hogy a házvezetője leégeti leszakadt veséjét a testéből, mert ha ezt a teljes csészével megissza vagy meggyógyul vagy belehal...bár neki most inkább a második variáció tűnik valószínűbbnek.Kissé remegő kézzel teszi le az asztalra a csészét és és köszöni meg kicsit hangosan a finom itókát, bár még egyet biztosan nem kérne belőle.Látja, hogy a tanárnő mond valamit, de mivel nem ért semmi így bólogat egy sort nagy mosolyogva, majd egy nagy sóhaj után a kandalló lángjai közé néz.*

Hupszálá, letegezte az előbb a diákját. Addig nincs baj, csak vissza ne tegezze. A bólogatás mögött persze a szem üres és üveges, annyira természetes, hogyha kérdez valamit, Castor fel se fogja mit mond neki...
Na jó. A szer még biztos nem hatott. Újfent felül, leteszi a lábát, hogy addig is amíg a fiú jobban lesz hasznossá tegye magát. A felgyülemlett feszültséget és a felelősségérzettel vegyült aggodalmat próbálja levezetni egyszerű kipakolással. Pálcáját az előtte fekvő nyitott bőrönd felett tartja, és úgy rakja helyére a dolgokat, hogy oda se néz. Először jönnek a nagyobb dolgok, amik több helyet foglalnak. Ruhák, azok berepülnek a közben kinyíló és becsukódó hálószobaajtón. Aztán a bőröndből kimászik egy termetes írógép, és az emeleten találja meg a helyét. Több tucat könyv repked a levegőben, helyét keresve, elvegyülve a repülés miatt halkan sikítozó sakkbábúk, illatszerek, kisebb-nagyobb szörnyülködő faragott szobrok, szőnyegek, festmények társaságában.
Időközben hely még zsúfoltabbá válik, mint amilyen eddig is volt, de jóvalta teljesebbé. A rokonok-családtagok-tájképek kerülnek vissza a helyükre. A főnix a nyitott ketrecében tér nyugovóra, és a zongorakották is megtalálják az elmúlt két hétben elfeledett otthonukat.
Végül csak végez a teendőkkel, bőröndje is berepül a szobájába, és egy fiók csattanása jelzi az utolsó hangot a dalban. Amber Castorra néz, és kissé aggódva megforgatja a szemét.
Olyan mintha félájult lenne. Azért ennyire nem rúgtam meg... Minek játszik akkor rá?! (...) Lehet mégis el kéne vinni a gyengélkedőre. És mi lesz később a hír a suliújságban? "A pugnax karvezető hazatérése örömére eltávolította karának egyik tagjának, név szerint Castor Sylvainnak a veséjét egy erőteljes rúgással. A fiú a gyengélkedőn próbál szakértő kezek segítségével új vesét növeszteni, de ez már egy hete, és javulásról nem tudunk beszámolni. Köszönjük Amber tanárnő, hogy hatástalanította barátunkat! Nem kérünk Önből a továbbiakban!"
Egy fáradt sóhajjal nyugtázza gondolatmenetét. Ha a bájital nem hat a következő két percben, akkor felteleportálja a fiút a gyengélkedőre, és vállalja a következményeket. Tovább mereng a szalagcímeken.
"Fenyítés már a Pugnaxban is?"; "Megéri Torneransban maradni, ha vannak olyan iskolák is, ahol megmarad a vesénk?"; "Amber McCarthy pályafutásának vége:"; "A kínzás nem megoldás: ettől nem tanulunk!" stb.
Felnéz az órájáról, a két perc lejárt.

*Repkednek feje fölött a ruhák, könyvek, képek.Egy-két göncben akár Irethtet is el tudná képzelni, mikor 2 lexikon röppen el az orra előtt laza szívinfarktust kap.Egy pillanatra felderengett egy látomás, melyben McCarthy tanárnő orálisan adagolja majd be neki a lexikont. Mikor egy madár zúg keresztül a szobán, a lényét körülölelő izzás miatt először egy sült galambra asszociál, de komoly agymunka után felismeri karának címerállatát. Szerencsére egy kalitkában van és nem egy címerre kiszögelve.Tekintete követi a kották útját és mikor látja, hogy azok egy zongorán pihennek meg, hálát rebeg az úrhoz, hogy nem egy zongorát vitt magával a tanárnő.Annak a kiröppenése és elhelyezése már jóval érdekesebb feladat lenne.Alapvetően csodálja a női praktikumot, hisz pakolni, rendet rakni csak a nők tudnak és számtalan szórakozó helyen látta már, hogy egy női retikül milyen csodákat rejthet magában. de a bőrönd feneketlensége még őt is meglepi. Igyekszik a bőröndbe pillantani, hátha meglát valamit, de csak egy szobrot lát meg, azt is szinte az utolsó pillanatban.Az orrtörést megúszta, de a nyakficamot nem, mindenesetre úgy érzi, hogy biztonsága itt nincs a maximumon, így egy nagy sóhajjal felkel a kanapéról és a tanárnő felé fordul. és kissé hangosan megszólal.*
-Nagyon köszönöm a kedvességét tanárnő, és a hozzám való jóságát, de engedelmével nyugovóra térnék.~Mielőtt még innen a gyengélkedőre kerülnék~*Jegyzi meg magában és mivel nem hall semmi választ, csak ácsorog és mosolyog nagyokat a tanárnőre.*