Tanári

„Üdvözöljük!
A tanári kar terme, diákoknak belépés kizárólag csak engedéllyel!”

Ahogy megállsz a hatalmas fehér bükkből készült kétszárnyas ajtó előtt, ezzel a felirattal találhatod szembe magadat. A hely, ahol csak a tanárok járkálhatnak, ahol megtárgyalják az iskola ügyeit, készülnek az órákra, vagy éppenséggel pihennek szünetekben. A hely, ahová diák csak akkor teheti be a lábát, ha tanári engedélyt kapott rá. Ezalól kivételek a prefektusok, természetesen nekik alapvetően benne van a hatáskörükben, hogy beléphetnek ide.
Ne várj olyasmit, amit az egyszerű, varázstalan emberek iskolában találhatsz. Ez azoknál a tanáriknál sokkal több, sokkal elegánsabb, és elitebb, ahogyan az egy ilyen iskolához illik.
Akik belépnek, azoknak igazán szép terem tárul a szemük elé. A vörös szín itt az uralkodó, s a falakon számos híres klasszikus, illetve reneszánsz kép foglal helyet. Az egyik sarokban egy asztal körül székek láthatóak, ahol a tanárok közösen megbeszélhetik a felvetülő ügyeket egymással.

Természetesen a teremben még egy hosszú polcokkal teli szekrénysor is látható. Itt a tanárok tarthatják a tananyagokat, diákokról információkat, plusz egyéb eszközöket, melyeket az óra megtartásához szükségesnek tartanak. A szekrénysor mellett egy bárpult, teli mindenféle itallal, ha esetleg valaki a fáradtságos nap után szeretne meginni egy pohár whiskyt, vagy éppen amit, ízlése szerint. A terem másik végében pedig egy furcsa kivitelezésű fekete zongora foglal helyet, mely kérésre szinte azonnal lejátssza bárki kedvenc dallamát, nyugtatón felcsendülve a teremben. Természetesen ki lehet rajta próbálni a zongorázást, bár valami oknál fogva ilyenkor mindig rosszabb a hangzása, mintha csak a zongora bosszút állna a rajta játszón. Szóval ajánlatosabb hagyni, hogy saját maga zenéljen.

A tanári kar tagjai:

Karvezetők:

Gerard Rowne Wayer - Igazgató, Extremus KV, IVB tag /Tantárgy: bájitaltan/

Thierry de Montmorency - Pilluamuleto KV, IVB tag /Tantárgy: bűbájtan, mágusirodalom/

Dorothea Bristow - Pugnax KV, IVB tag /Tantárgy: számmisztika, mitológiák és vallások /

Kali Friminka - Signumus KV, /Tantárgy: táncmágia, rúnamágia/

Karvezető helyettesek:

Akane Archironu - Extremus KVH, IVB tag /Tantárgy: átváltoztatástan/

Tayler Thor Owain - Pilluamuleto KVH /Tantárgy: varázsfegyvertan, rúnamágia, mitológiák és vallások/

Remy Chevalier - Pugnax KVH /Tantárgy: sötét varázslatok kivédése /

Juliet Samantha Morgen - Signumus KVH /Tantárgy: természetmágia/

Független tanárok:

Cassandra Margaret King /Tantárgy: gyom - és gyógynövénytan/

Celinda Sanna Lupehox /Tantárgy: mágiatörténelem, krisztallográfia/

Christian Blackstone /Tantárgy: illúziómágia/

Dr. Seon Min-Kyung /Tantárgy: asztronómia tanár/

Narmo Roquen Calwa /Tantárgy: legendás lények gondozása/

Samuel Gottwald /Tantárgy: dalmágia/

Prefektusok:

Extremus: Susanna Hillien /IVB tag/, Evon V. Yung, Midorikawa Kumiko

Pilluamuleto: Ireth Benkovits, Cecilia Thulile, Georgina A. Greene

Pugnax: Emmeline Way, Edward Lyons, Konidik Longin, Ella Anderson

Signumus: Serenity Crusade, Noel Wyard

Éppen a kastély falai között sétált, amikor meglepetésére a tanári előtt találta magát. Kíváncsisága hajtotta, no meg arra gondolt, esetleg megismerkedik majd egy-két másik tanárral. Amikor belépett, kicsit csalódottan vette tudomásul, hogy üresen áll a gyönyörű helyiség. Amikor meglátta a zongorát, vidáman indult el feléje. Fehér nadrágszoknyája lágyan libbent, miközben lépkedett, puha, vékony, zöld pulcsija finoman simult alakjára. Éppen, hogy csak halkan kimondta, csak úgy magának, hogy mit fog játszani a zongorán, amikor maguktól felcsendültek az édes dallamok.
Ezek után inkább csak hallgatta a zenét, miköben a levegőben ujjaival ő is játszani kezdett. Majd mint akit rajta kaptak, leeresztette kezét, és a bárpulthoz sétált. Körbe nézett, és örömmel fedezte fel, hogy gondoltak azokra is, akik nem isznak alkoholt. Így töltött magának egy csésze forró, illatos jázmin teát, cukrot, kis citromlevet öntött még hozzá, majd kecsesen az egyik székre ült. A csészét az asztalra tette, és kényelmesen elhelyezkedett. Keresztbe tette lábait, és pálcája egy intésére a pugnaxos diákok papírjai repültek oda hozzá. Kíváncsi, hogy milyen ház gyerekeinek a felügyeletét vállalta el. Miközben lapozott, néha magához vette a csészét, és aprót kortyolt a forró nedűből. Amikor átnézte a papírokat, halkan sóhajtott egyet.*
- Ebből nem sok mindent tudtam meg - rázta meg kicsit elégedetlenül a fejét. Hiába, szakmai ártalom. Visszabűvölte a helyükre az iratokat, majd szemeit behúnyva élvezte tovább a kedves melódiát.

Új tanév, új teendők. Kicsivel többek, mint tavaly, de nem okoz túl nagy gondot Thierrynek. Könyvekkel a hóna alatt, kezében teleírt pergamenekkel jelenik meg a tanáriban. Odasétál asztalához, és lepakolja holmijait. Nincs kedve most felmászni lakosztályáig, ahol minden bizonnyal csendesebben tudna munkálkodni. Nah meg persze itt vannak tanítványainak az anyagi is, és pár megjegyzést be kell írnia a kartonokba. Van mit tenni, bár azért nincs elmaradva dolgaival. Nem is illene maximalista jelleméhez.
Kissé felhúzz nadrágja szárát, majd leül az asztalához, de nem áll neki egyből tevékenykedni, inkább kényelmesen hátradől székében. Igazán kényelmesnek mondható a szék. Szereti, hogy az iskola ilyen apró részletekre is kellő figyelmet fordít.
Kigombolja zakóját, megigazgatja mélykék nyakkendőjét. A tű, amivel ingéhez rögzítette, kissé ferdén áll, de pár mozdulat, és pillanat után, már tökéletesen "tündököl" megérdemelt helyén. Igen, Thierry mindig gondosan ügyel öltözékére, az alkalmakhoz illő megjelenésére.
Kényelmesen elhelyezkedve székében dől hátra, két kezével megtámasztja tarkóját. Csak pihen. Ha valaki msot belépne azt hinné meditál, bár azt nem szokott, inkább csak kikapcsolja agyműködését.
Elég sok minden kavarog a fejében, a kar, a tantárgyak, főleg az új, ami most a nyakában van. Igaz, mindig is szerette az irodalmi alkotásokat, nagy olvasó volt fiatalabb korában. Most is szívesen elidőzik egy érdekes regény mellett. Bár, arra sosem gondolt volna, hogy mindezeket egyszer tanítani is fogja, de mit érne az itt léte némi kihívások nélkül.
Kihívások... azért akadnak, főleg, ha a pilluamuletora gondol. Eléggé ellátják őt a diákok ezzel-azzal, olyanokkal, amire sosem gondolna. Szerencsére, azért nem olyan öreg, sőt egyáltalán nem öreg, hogy ne emlékezne arra, hogy mik voltak annak idején a montmorency birtokon.

*Hangtalan léptekkel sétál le harmadik emeleti lakosztályából, kezében egy könyvvel. Ki szeretett volna szabadulni egy kicsit a négy fal közül és egy tea társaságában nem tenni mást, csak olvasgatni és talán egy-két dalt meghallgatni, amit a zongora játszik. Szívesen leült volna már többször is elé játszani, de hallotta, hogy a zongora kissé szeszélyes, ha nem az megy, amit ő szeretne, így megelégszik azzal, ha csak hallgathatja a muzsikát.
A mellette elsétáló diákoknak visszaköszön, némelyik még egy mosolyt is kap tőle, úgy látszik, bezártságérzete rögtön eltűnt, amint kilépett a szobából, ezzel együtt kissé morgós kedve is. Léptei is erről tanúskodnak, ami most sokkal fiatalosabbnak tűnik, főleg, ahogy haragoszöld nadrágszoknyája meglibben. A hozzá felvett hosszú ujjú , vékony fehér pulcsi és a kis fehér topán tökéletesen illik hozzá, ami megmutatja, bár a kedve nem volt felhőtlen, valamivel azért megpróbálta bevonzani a pozitív energiát. Jelen esetben a ruhákkal.
A tanári előtt megtorpanva körül néz, és mikor látja, hogy nem nézi senki, egy apró, büszke mosoly kúszik fel arcára. Híresen rossz a tájékozódási képessége, a kastélyban is többször eltévedt már, de szerencsére ennek nem igen volt szemtanúja. Sokszor elgondolkodott már azon, hogyan élte túl a több éves világjárást, amikor a térképekhez is alig értett. Bár ott volt persze a tájolóbűbáj, a nagyanyja is mindig azt mondta, hogy ő még az egyirányú úton is képes eltévedni. Keserédes emlékek ezek, amikre most nem akar gondolni, így benyit a tanáriba, szokásos lendületével, csak azért, hogy utána megtorpanva lássa, nem lesz egyedül. Arcára zavart pír kúszik, amint rájön, úgy viselkedett, mint egy szeleburdi húsz éves, és csak úgy berontott, ezért visszavéve lendületéből most már sokkal halkabban zárja be az ajtót. Igaz, hogy Thierry szeme csukva, de ő úgy jött be ide, mint kis elefánt a porcelánboltba, így a férfi ha eddig aludt volna, erre biztosan felébredt.*
- Szervusz! - köszön némi tépelődés után, majd az egyik karfás szék elé leteszi a könyvét az asztalra, és az italos pult felé indul, hogy készítsen magának egy jó erős fekete teát. Azért nála is vannak olyan dolgok, amikhez ragaszkodik.
- Ne haragudj az előbbiért - nevet fel kényszeredetten, miközben kezével finoman az ajtó felé int. Letesz maga elé egy csészét közben, majd kérdőn felpillant. - Kérsz esetleg te is egy teát? - kérdezi, miközben a jól megszokott mozdulatokkal hamarosan elkészül a meleg ital, már csak az ízesítés várja.

Sok minden gondolat átfutott a fején, a kevés idő alatt, amit pihenéssel tölthet el. Jók az ilyen percek, amiket csak úgy magában tölthet el, kizárva kicsit az iskola zajos folyosóit, a néha igencsak idegesítő diákságot.
Kikapcsolódását egy heves nőszemély zavarja meg. Halvány mosoly húzódik száján, ahogyan jobb szemöldökét kissé felhúzva megnézi, hogy ki az a kis heves természet, aki csak úgy beront a tanáriba. Kis torokköszörülés közepette ül fel normálisabb testhelyzetbe.
- Szervusz! - köszön vissza Dorotheának.
- Oh, semmi semmi. - kicsit még izeg mozog a székben, hogy megtalálja az előbbihez igencsak kényelmes pozíciót. - Igen, egy most nekem is jól esne.
Ő ennél kicsit lustább. De, ha már kérdezik, nem fog nemet mondani. - Csak egy barna cukrot kérek bele. Köszönöm!
Adja ki az instrukciókat a teakészítéshez. Igazgat kicsit nadrágján.
- Hogy telik az első két nap?
Neki mondhatni elég jól. Bár nincs gyakorlata a tanévkezdésben, hiszen évközben vette át a bűbájtant Wareniától. Mindezt leszámítva, azért elég könnyedén megtalálta a helyét, csak még egy két nyitott kérdése van, amivel meg kell keresnie Gerardot. No persze olyan dolgok, mint a párbajszakkör, vagy az új tantárgy elindítása eléggé lefoglalja mindennapjait, de szerencsére azok is gördülékenynek mondhatóak.
- Voltál otthon a szünetben? - teszi fel az újabb kérdést.
Mondjuk neki nem jutott most ideje rá, de tervezi, hogy hamarosan hazalátogat. Nem, nem azért mintha túl nagy kedve lenne hozzá, inkább csak amolyan kötelezően ajánlott látogatásképpen.

Végre őszinte mosoly jelenik meg ajkain a laza feloldozás hallatán, miközben el is röppenek az olyan gondolatok, miszerint jobban kellene ügyelnie arra, hogy mikor mit és hogyan tesz. Kérdő pillantására megkapja a választ, így azonnal elővesz még egy csészét és végzi a rutinos feladatot.
- Akkor egy perc és készen is van - mondja halkan, hogy magának vagy férfinak, nem tudni.
Míg arra vár, hogy a másik elkészüljön, a sajátjába két púpozott kanál cukrot tesz és citromlét, amit mások a tea gyalázásának vélnek, de hát nincs mit tenni, ő így szereti. A másik, elkészült italba egy barna cukrot tesz, ahogyan a kérés is szólt, majd a két csészét kezébe véve visszasétál az asztalhoz.
- Egészségedre! - teszi le a férfi elé precízséggel a csészét, majd a székéhez sétál, és egy kis sóhajjal finoman leül, miközben csészéje halkan koppan az asztalon. Jobb lábát átlendíti a balra és így nyúl teájáért, hogy aprót kortyoljon belőle. A kérdésre vidám mosoly kúszik arcára.
- Meglepően jól telt - bólogat. - És ez meglepő, ahhoz képest, hogy melyik ház is tartozik hozzám - neveti el magát. - A gyerekeknek nem szokásuk... ennyire jónak lenni - vonja fel egy pillanatra a szemöldökét. - De gondolom, ami késik, nem múlik, lesznek még pillanatok, amikor örömteli nosztalgiával fogok visszagondolni ezekre a napokra - szeme is vidáman csillog, ahogyan hideg ujjait melengeti.
- Órám még nem volt, így nem tudok beszámolni arról, hogy végül is hogyan sikerült, de már nem vagyok különösebben ideges miatta, inkább csak izgatott - magyarázza kissé elkomolyodva, miközben megvonja vállait. Bár ezt nem tartják helyesnek az etikettben, őt ez igazán nem zavarja.
- És a te diákjaid? Hogy viselték az iskolakezdést? Táncoltak az idegeiden? - kérdezi, miközben a teáját kortyolva próbálja elrejteni apró mosolyát.
A kérdésre felnéz a férfira, a fejét is oldalra biccenti, mintha valami megfigyelés alatt tartaná őt. Majd egy halk sóhajjal leteszi a poharát és megrázza a fejét.
- Nem, nem voltam. A kúriámban már nincsen senki, aki haza várna - közli egyenesen, épp, hogy csak észre vehető szomorúsággal hangjában. - De karácsonykor tervezem, hogy írok a távoli rokonoknak, hogy ünnepeljünk együtt. Mindannyian annyira szétszéledtünk, éppen ideje, hogy újra találkozzunk - motyogja az utolsó szavakat orra alatt, majd Thierryre néz.
- De gondolom, hogy téged haza vártak. Nem minden nap van lehetőség arra, hogy egy ilyen iskolában taníthasson valaki - mindketten tudják, hogy a férfi, származása folytán, elég sok állást megkaphatna, de a nőben van annyi tisztelet és jólneveltség, bár utóbbiban páran kételkednének, hogy ezt ne említse.
Közben a könyv fedelét felüti, és kivesz belőle egy pergament, amit széthajtogatva a térdére fektet.
- Elég sok új tanárt vett fel az igazgató úr ebben az évben - szemléli a neveket és az új tantárgyakat. - Csak a diákok bírják is majd iramot - jelenik egy mosoly a szája sarkában, hiszen tudja, hogy ezekben a diákokban elég nagy a bizonyítási vágy. Legalábbis többjükben.

Szeme sarkából figyeli, ahogyan Dorothea otthonos mozdulatokkal elkészíti a teákat. Nah jó, kicsit oda is fordítja a fejét. Ő nem olyan nagy teakészítő, inkább kitölt magának egy finom cognacot. Egyszerűbb művelet. A gőzölgő teát megkapja, egy apró biccentéssel, és egy halkabb köszönömmel fogja kezébe. Belekortyol egy aprót, hiszen elég forró lehet. És az is. Így visszateszi az asztalra, hogy hűljön kicsit.
- Minden bizonnyal... khm.. - ferde mosoly jelenik meg a szája szélén. Tény, neki is voltak nyugodtabb pillanatai, szívesen is emlékezik azokra a boldog pillanatokra, fejfájás nélküli életre. Nah de a mostani állapotnak is megvan a szépsége.
- Az órák jók. Elevenek a diákok. Sőt, némelyik elég kreatív tud lenni, ha arról van szó, hogy kimagyarázza miért nem jött el az órámra. - ismét elmosolyodik halványan, ahogyan eszébe jut az egyik pilluamuletos kifogása. Nah de minden bizonnyal Dorothea is fog találkozni ilyenekkel.
- Hol is kopogjam le... - végül csak sikerül neki az asztal szélén - ... szerencsémre eddig megkíméltek. Bár, ha az elmúlt időszakra gondolok, akkor minden bizonnyal lesznek még meglepetések a tanév folyamán. Egy-két eltévelyedett kalandor, szerelmi bánatos emberke, és hódító kislányok. Kellemes összetétel.
Most, hogy már a tea is hűlt kicsit, apró kortyokkal elkezdi inni a férfi. Ízletes fekete tea, már elég régen ivott effajta italt.
- Finom... - meg is jegyzi, egy apró biccentéssel kísérve.
- Nah igen, mennem kellett volna, de elég sok teendő volt erre felé. Anyám persze nem díjazta a dolgot, de elvannak ők nélkülem is. Van éppen elég unoka, aki lefoglalja töménytelen szabadidejét. Talán karácsonykor én is megyek, még nem tudom, hogyan alakulnak az itteni dolgaim. - mondja teljes közönnyel. Általában ilyen, ha a családról van szó. Megszokható.
- Igen, sokan lettünk. - bólogat ő is - De így legalább színesebb kicsit az oktatás. Bár, nem aggódnék, hogy valaki leadná a tantárgyamat, egy ének- vagy táncóra miatt.

Érti ő azt a ferde mosolyt, persze, hogy érti. A pugnaxosok nem a legnyugodtabb diákok közül valók, a nyelvüket is eléggé felvágták, és nem átallnak bajba is keveredni, meglógni esténként, de valahol mélyen és persze titkon, meg tudja őket érteni. A monotonitás nem kedves barátja, és ezért sem tudja büntetőmunkára küldeni a rajta kapott diákokat. Persze csatangolni sem hagyja őket tovább, visszakíséri őket a padlásra, de tényleg ennyi, no meg talán pár finoman feddő szó. És kész. Vannak más tanárok itt, akik lekaphatják őket a tíz körmükről, ha rajta kapják őket. A prefektusokról már nem is beszélve...
- Az ilyen diákokat soha sem értettem - rázza meg kicsit a fejét. - Nem azt mondom, hogy a tökéletesség minta példányának kell lenni, de azért vannak itt, hogy tanuljanak. Én a semmit tevést gyerekként sem tudtam elviselni - int egy aprót lemondóan a kezével. Hogy ez saját magának vagy a gyerekeknek szól, nos, az egy jó kérdés.
A lekopogást látva csak somolyog az orra alatt.
~ Aranyvérű férfi, amint odafigyel a mugli babonákra. Érdekes... ~
A kopogást követő megjegyzésre felszabadultan nevetni kezd.
- Ezek szerint akkor tényleg nem kíméltek az előző évben sem - néz a férfira nevetve. - Ilyen szempontból nem tudom, hogy szerencsének érezzem magam, vagy hátrányban, hiszen a mi diákjaink nem kerestek meg még eddig bennünket ennyire személyes problémákkal - rázza meg kicsit a fejét. - Talán ebben az évben, ha megismernek... - nem fejezi be, függve hagyja a mondatot, Thierry így is érteni fogja, hogy mit akart vele mondani.
A halk dicséretre szintén csak bólint egyet. A tea télen-nyáron finom nedű, ő nem tudna meglenni nélküle.
Úgy látszik, hogy a családról mindketten szűkszavúan beszélnek, és úgy érzik, hogy ennyi elég. Bár a nő ajkán azért ott ül egy kis gúnyos mosoly.
- Éppen elég, ha itt nem hagynak nyugtot a gyerekek - motyogja az orra alatt, miközben feltűnően nézi a pergamenlapot. A férfi otthoni környezetben sokkal lazább lehet, és talán az unokatestvérei még egy kis játékra is rá tudják őt venni.
A nem kicsit magabiztos okfejtésre felkapja a fejét és halkan felnevet.
~ Önbizalomban biztosan nincsen hiány... ~
- Én sem hinném, hogy leadnák a bűbájtant - erősíti meg a férfi szavait. - De, ahogy hallottam, ettől függetlenül a dalmágia valószínűleg népszerű lesz. A kolléga épp, hogy csak berendezkedett, de már több diák is felkereste őt - hiába, a festmények szeretnek pletykálni, ő meg olyan jó hallgatóság...
- Találkozni még nem találkoztam velük, mármint az új tanárokkal. Sokszor úgy érzem, hogy mindenki elveszik ebben a hatalmas kastélyban - böki ki, miközben kezében szórakozottan forgatja csészéjét.

- Nem vagyok az a megértő típus. De be kell vallanom, néha elgondolkodom azon, hogy ha rendes iskolába jártam volna, vajon milyen lettem volna. Lehet, hogy lógos, mint egyesek, vagy bejkeverő. Nem tudom. Az is lehet, hogy mintadiák lettem volna. De hát ez a múlt, nem volt ilyenre lehetőségem. De azért tudok irigyelni néhány diákot, hogy az a legnagyobb gondja, hogy kitaláljon valami indokot, miért nem jelent meg az órámon.
Kicsit megrázza a fejét. Persze ő is úgy gondolja, hogy elsősorban tanulni vannak itt, aztán, hogy képezzék magukat mindenben, aztán pedig csak azért, hogy szórakozzanak. De úgy látszik a fegyelem néha megbomlik.
A kérdést, miszerint kinek mekkora a fejfájása a diákoktól, tovább boncolgatják. Thierry halvány elmosolyodásokat enged meg magának, ahogyan eszébe jutnak a különböző beszélgetések.
- Ha őszinte akarok lenni magammal, márpedig miért ne tenném, nem vagyok az a bizalomgerjesztő apuka forma. Még bátyónak sem vagyok a legjobb. Éppen ezért néha furcsállom, amikor megjelenik egy diák az ajtómban, és elkezd panaszkodni a szerelmi életéről, vagy megkér, hogy tanítsam meg táncolni. És akkor ezek még a kirívó esetek voltak. - tekeri meg a fejét.
Tényleg nem érti néha a diákokat, hogy mi a fenéért törnek rá pihenő idejében, hogy holmi hülyeségekkel zaklassák. Persze, mint "jó" karvezető meghallgat mindenkit, és a legjobb tudása szerint igyekszik tenni valamit. Persze, ehhez néha segítségére van a drága nedű, amit francia hozzátartozói szoktak küldeni.
Thierry sokkal lazábban viselkedik itt, mint otthon. Eléggé kötik a tradíciók, és a megfelelni akarás. Éppen ezért sem szokott túl sok időt otthon tartózkodni. Annak ellenére, hogy lételemévé váltak az otthon tanult dolgok, azért néha neki is elege van belőle.
A kisebb nevetésre felkapja tekintetét. Miért gondolná másképpen. Vannak fontos, és kevésbé fontos dolgok. Vannak hasznosak, és kissé haszontalanok. Persze, mindenki maga válogatja, hogy a későbbiekben mennyire akar majd magasra törni. Lehetnek nagy emberek, vagy Sinatra imitátorok.
- Megeshet. - mondja egy kisebb fintorgással. - Majd biztos meghallgathatjuk tudásukat iskolai rendezvényeken.
Sosem volt éneklős fajta, a mágiát pedig jobban szereti kézzel fogható dolgokkal szemléltetni. Lenéző viselkedése érdekes lehet mások számára, és minden bizonnyal ellentéteket is válthat ki, de ő már csak ilyen.
- Még én sem nagyon. Ha valami oknál fogva beszélnem kell velük, akkor majd biztos megismerem őket. - hangja még mindig kicsit lenéző. Nehezen vált erre-arra.
Kicsit csendben is marad, míg összeszedi a gondolatait.
- Szóval számmisztika... - bólint egyet - kiszámolod a sorsom, a születési dátumomból?

- Ne érts félre - emeli fel a kezét -, én sem akartam magamat angyalnak feltüntetni - mosolyog vidáman. - Nekem is megvoltak a magam kis rendbontásai, de azért a tanulás fontos volt - vonja meg vállait tanácstalanul.
Lázadó gyerek volt mindig, aki a maga feje után ment, de ha nem volt muszáj, nem hagyott ki tanórát, hiszen szomjazta a tudást. Ha őszinte akar lenni magához, akkor mindig is egyfajta kettősség jellemezte, és mindig is kereste az egyensúlyt. Éppen ideje lenne, hogy megtalálja.
A mulatságos pillanatokat felelevenítve megpróbál visszafogottan viselkedni, de végül halkan kacagni kezd. Úgy látszik, hogy több a fura gyerek az iskolában, mint gondolta volna.
- Nekem van egy sejtésem - jegyzi meg még mindig vidáman. - Talán a gyerekek látják, hogy te nem tutujgatod őket, hanem megpróbálsz megoldást találni a problémáikra. Mert megoldásra van szükségük, nem pedig felesleges sajnálásra - boncolgatja a dolgot. - Ne érts félre, talán néha a vigasz is kell nekik, de azt előbb keresik egy barátjuknál, mint egy tanárnál. De a felnőttekről azt gondolják, hogy mindenre tudnak megoldást. És itt tényleg a mindenen van a hangsúly, hiszen ők felnőttek..., érted - mosolyog a végére szelíden.
- Sokszor eljátsszák, hogy ők már nagyok, és igenis azt tehetik, amit a felnőttek, aztán ha valami nem úgy alakul, ahogy ők szeretnék, akkor korukhoz méltóan viselkednek, és sietnek ahhoz, akitől sejtik, hogy használható segítséget kaphatnak. A gyerekek valószínűleg így látnak téged - biccenti oldalra a fejét, ahogyan a gondolatok kavarognak a fejében.
Komolyan gondolja, amit mondott, hiszen bár a férfi szigorúnak tűnik, a diákok sokkal előbb megbíznak egy ilyen típusú emberben, mint abban, aki mézes-mázos, de a bajban elfordítja a fejét vagy tanácstalanul széttárja a karját.
- Már ha nem lesznek szégyenlősek a nyilvános szerepléshez - veti fel. - Bár, ahogy tudom, van pár diák, aki szereti mórikálni magát, így nem okozhat nekik gondot - harap ajkaiba vidáman, miközben az üres csészét visszateszi a kis tányérra, a pergamenlapot pedig a könyvébe.
A kérdésre felvont szemöldök a válasz, nem tudja, hogy Thierry vajon komolyan kérdezte e.
- Amennyiben megmondod mikor születtél, megpróbállak jellemezni, hogy milyen lehetsz igazából, mi végre születtél - somolyog a férfira. - Tényleg szeretnéd? - kérdezi kis kétkedéssel a hangjában, de szemei vidáman csillognak.

- Azt valahogy sejtettem, hogy nem az az angyalka típus vagy. - halványan elmosolyodik. természetesen nem a dominát látja Dorotheában, mégis, nem is az az unalmas típus.
Thierry sem tartja magát annak az unalmas típusnak. De nem is az a kalandvágyó, mindent maga mögött hagyó ember. Igaz, megtette, de csak mert már elege volt az előző munkájából, az állandó vigyázzban állásból. És eléggé felnőtt már ahhoz, hogy saját maga irányítsa az életét. Persze, azért akadtak nehézségei ezek után, de minden esetre a családi vagyonból nem marad ki. Szerencséjére, vagy szerencsétlenségére.
- Nah igen, mindenre tudok megoldást. - mondja elismerve önmagát. - Csak tudod... - kicsit mocorog a széken, egyik lábát felteszi a másikra, majd térdére támaszkodva dől előre- ... azért néha igen kellemetlen dolgokkal tudnak előrukkolni. Inkább nem részletezném, de a felhúzott poló kiakasztó meséjétől kezdve egy majdnem vélalányig, nagyon sok mindent tudnék mesélni....
Aztán a hirtelen felhozott témát már le is zárja, és kényelmesen visszadől a székben. Mondjuk Dorothea szavai igen hízelgőek számára, ha nem lenne nagy egoja most biztosan a magasba szökne.
- 1980. október 12. - már mondja is a dátumot, hiszen nagyon kíváncsi, hogy a számmisztika tanárnő mit hoz ki ebből a dátumból. Aztán ki tudja, még megeshet az is, hogy nagyon jó dolgokat mond, amik kedvesek a férfi fülének.

- Nem, tényleg nem – rázza meg a fejét, miközben magában ledönti, hogy azért már nem is az a vadóc, aki valamikor volt.
Sokat változott az idők folyamán, főleg, miután kiszabadult a kötelékek és a nyomás alól. Ma már kell némi kis állandóság, de ezért még tud berzenkedni, ha valami nem tetszik neki.
A magabiztos, már-már önbizalomtól túltengő válasz hallatán szélesen lemosolyodik, és hitetlenkedve megrázza a fejét. Aztán gondolatban vállat von. Ha az okfejtése pozitív hatással volt a férfi egójára vagy lelkére, akkor elkönyvelheti, hogy ma már tett valamit azért, hogy egy körülötte lévő ember jól érezze magát. Ahogy Thierry előrehajol, könyökét a szék karfájára teszi, és kezében megtámasztja állát, úgy figyel kicsit eltúzott kíváncsisággal. A levegőben hagyott mondat végén vállai elkezdenek rázkódni, és bár nem akarja kinevetni a férfit, azért valljuk be, ezek igen csak vicces, kényes szituációk lehettek, és van annyi fantáziája, hogy sejtse, Thierry koránt sem érezte felhőtlenül magát ezekben a pillanatokban. Végül nem bírja tovább, és kiszakad belőle egy kuncogás, mely talán két percig is eltartott, mire újra szóhoz tudott jutni.
- Mindig is tudtam, hogy vannak különleges diákjaink, de azt is tudom, hogy az élet újabb és újabb próbák elé állít minket. Lehet, hogy ezek is azok közül valók voltak - bólogat nagy komolyan.
Aztán tényleg meghökken, ahogy meg is kapja a születési dátumot. Egy pillanatra elveszettnek tűnik, úgy látszik, tényleg nem hitte el, hogy Thierryt ez érdekli, és csak viccelődött. A dátumon nem lepődik meg különösebben, sejtette, hogy a férfi korban fiatalabb nála, de néha olyan érzése volt, hogy gondolkodásban, vagyis inkább bizonyos dolgokban, jóval idősebb volt nála.
Gyorsan felállt, és elindult, hogy keressen egy tiszta pergament, és pennát, majd a szerzeményeivel visszaült székére, észre sem véve, hogy milyen otthonosan mozog a tanáriban.
- Szóval az 1980. október 12.? - kérdezi, de nem is vár választ, már írja is fel a papírra. - Akkor nézzük - veti bele magát, és szorgalmasan írni kezd. - Érdekes - pillant fel írásából a férfire, majd megkegyelmez neki, és munka közben is elmondja, hogy éppen hol tart. - Számmisztikában úgy mondják, hogy amilyen a személyiségszámod, olyan a jellemed. A tied a nyolcas - néz a férfi szemeibe, majd nem húzza tovább az idegeit, és visszapillant a pergamenjére. Azt persze nem teszi hozzá, hogy ezt nem a születési dátumából számolta ki, hanem a nevéből. A születési dátum csak puszta női kíváncsiság volt, amit így nagyszerűen tudott leplezni. - A külvilág számára, ahogyan láthatnak téged, te erős vagy. Befolyásos, reális, gyakorlatias és jól érvényesülő képességek birtokában vagy, aki jól boldogul az üzleti világban - kíváncsian pillant fel, majd folytatja tovább. - A 8-as személyiségszámú emberek vezetői szerepre törnek, mégis a család elismerése és büszkesége fontos nekik. Ez volt a pozitív rész. Negatív tulajdonságként jellemző, hogy könnyen kockáztatsz, és ha vesztesz, akkor azt katasztrófaként éled meg. Viszont hamar és megújult erővel vagy képes talpra állni - mosolyodik el olvasás közben, miközben fél szemmel a férfire pillant. - Ha változtatni akarsz, akkor le kell mondanod a hirtelen jött és kockázatos lehetőségek kihasználásáról, több szeretetet kell adnod környezetednek, hogy te magad is többet kapj tőlük - hátra dől egy pillanatra, és fürkészi a férfi arcát, hogy vajon hogy reagál a szavaira. - Ha szeretnéd, akkor folytathatom, ha nem, nos, azt is megértem - villant fel egy vidám-barátságos mosolyt, miközben a pennát forgatja ujjai között.

Az a bizonyos kuncogás, már-már elmegy egy kellemes kis kinevetésnek is. Biztos, hogy a nők másképp élik meg az ilyen helyzeteket, és egyből óvó karjuk alá fogják a diákot, hogy aztán pátyolgassák annak lelkivilágát. Thierry megitatna velük egy erős piát, hogy aztán feszültségmentesen, tisztábban látva helyzetüket rájöjjenek a probléma kulcsára, megoldására. De ezek a diákok nem isznak, ami bizonyos szempontból igencsak jó dolog. Legalább nem kell ide-oda dülöngélő diákokat összeszednie a folyosón. Bár, ha már inni akarnak, amit úgysem tudna megállítani, akkor legalább azt úgy tegyék, hogy legyen némi felügyelet is.
- Bizony vannak... - ért egyet Dorothával.
Aztán jön a dátum. Thierry készséges, mindig is érdekelték az ilyen dolgok. Bár nem mondja, hogy teljes mértékig el tudja fogadni a mágiának ezt az ágát, de mindenesetre elég tanulságos tud lenni. Thierry pedig figyeli Dorotheát, ahogyan számol.
És jön a magyarázat. Igyekszik leplezni kíváncsiságát, ami nem is olyan nehéz, hiszen egyéb gyengítő érzéseket meg tanult elrejteni mások elől, és pókerarccal végighallgatni olyan dolgokat, amin mások meglepődnének. Mondjuk nem teljesen igaz az, hogy meglepődik, inkább csak úgy furcsálja, hogy valóban elég sok mindenben igaza van a Boszorkának.
- Hm... - nem igazán tud mondani, inkább egy elismerőt bólint a nő felé.
Bár nem érzi, hogy olyan kockáztatós lenne, de ha nagyon vissza gondol, már maga az is elég nagy kockázat volt, hogy eljött hőn szeretett otthonából, hogy itt tanítson. Ha erről az oldalról közelítjük meg, akkor bizony mondhatni annak. Hogy erős-e? Igen, erős jellem, és fizikum egyaránt. Bár utóbbi elég sok munkájába kerül.
- Az üzleti dolog egyszer még jól jöhet. - halvány mosolyra húzódik ajka, majd természetesen hallgat tovább. De a nő nem folytatja, ad egy választási lehetőséget. Persze a kíváncsiság nagyobb, minthogy azzal foglalkozzon jót, vagy rosszat mond-e. Az, hogy kicsit jobban megismerhetik őt, az pedig benne van a pakliban.
- Persze, megköszönném.

Nem akarta ám megbántani őt, főleg nem úgy, hogy elemzés nélkül is látszik, büszke férfi a tanár. Egy bocsánatkérő pillantás csillan meg szemeiben és egy félszeg kis mosoly.
Munka közben azért ő maga is szkeptikusan áll, na nem a számmisztikához, hanem Thierry kéréséhez. Nem biztos benne, még mindig, hogy komolyan gondolja a dolgot, és ez csak egy szórakozás neki, vagy tényleg csak kíváncsi rá, nem e valami humbukkot akar tanítani a gyerekeknek. De nem, annál sokkal jobban tiszteli őket, és csak olyan tudást ad át nekik, amik hasznukra válhatnak később. Se többet, se kevesebbet.
Felolvasás közben nem tudja megállni, többször felpillant, de csak a bólintás után enged fel kicsit, sejti, hogy azért nem fogott annyira mellé. Büszke kis mosoly játszik ajkain, miközben a pennával babrál.
- Ezek szerint akkor nem fogtam annyira mellé - néz fel pillái alól, majd bólint egyet. - Rendben, akkor folytassuk - majd felfirkant valamit a papírra.
- Nomen est omen - fél szemmel a férfira sandít. - A neved a végzeted? - kérdezi, de megint nem vár választ, csak sebesen számolni kezd. Az eredmény láttán meghökken és hol a papírra, hol pedig Thierryre sandít.
- Nos, úgy ahogyan az előbb is, nem a születési dátumodat használtam - kezdi rögtön egy vallomással. Arra persze megint nem tér ki, hogy akkor miért kérdezte a dátumot. - A Püthagoraszi rendszert használtam, ahol a betűket számokkal helyettesítjük be - folytatja még mindig erősen gondolkodva. - Az elsőnél, vagyis a személyiségszámnál a neved mássalhangzóit adtam össze, így kaptam meg az eredményt. A névszámnál a magán- és mássalhangzókat is be kell helyettesíteni. Ha definiálni akarnánk, akkor azt mondanám, hogy a névszám az ember általános jellemére utal. Velünk született tulajdonságainkat, képességeinket és adottságainkat határozza meg. Ne húzzam tovább, ugye? - pillant fel kérdőn.
- Akkor kezdjük. Neked a hatos jött ki, ami a következő. Életed általános fő mottója: segíteni - nem, nem néz a férfira, és nem, nem jut eszébe, hogy gyerekek keresik meg a segítségét kérve. Bár ezek után talán nem kellene annyira tagadnia. - Hűséges típus vagy és fontos számodra a család. A béke és a nyugalom legfőbb életcélod - felnéz, kicsit vár, majd folytatja. - Szereted az élet szépségeit, a művészeteket, és értékeled is őket. Negatívum, hogy sokszor kényszeresen próbálsz megfelelni másoknak. Legyél inkább önmagad - e szavakkal befejezi az újabb kis elemzést.
- Még tudom folytatni, ha gondolod, de ha bármikor leállíthatod az elemzést, remélem tudod? - néz Thierryre.
Az embereknek nem könnyű saját magukkal szembe nézni, hiszen sokszor tagadunk magunk előtt is dolgokat, dolgokat, amiket nem akarunk figyelembe venni.

Tény, azért nem gondolja annyira komolyan Thierry. Ő szereti a látható, és kézzel fogható dolgokat. Elég szkeptikusan tud hozzáállni az ilyen tudományokhoz. Szereti a letisztult és a tiszta dolgokat. Szereti, és elismeri a bájitaltan, az átváltoztatástant, és az svk-t. Más annyira nem áll közel hozzá szívéhez. Bár, kimondottan nem tanulta így elkülönítve ezeket.
Ő pedig végig Dorotheát figyeli, így nem esik nehezére észrevenni, hogy olykor-olykor felpillant a nő. Biztos, valami bíztatást vár, vagy valami reakciót Thierrytől. Ezért egy halvány mosolyt, vagy éppen egy biccentést küld a nő felé, jelezvén, hogy igen figyel, és hallgatja, sőt néha még tetszik is neki, amit mond. Annak ellenére, hogy annyira nem tiszteli az efféle tudományt.
- Nem, dehogyis. – mondja mosolyogva.
Tényleg nem fogott mellé, sőt olyan dolgokat mondott, ami azért elgondolkodtató. Nomen est omen. Bólint. Thierry tudja, hogy a neve a végzete. Még ha, jelen esetben a nő minden bizonnyal nem így gondolta. Pedig, ha tudná Dorothea, hogy mi minden van a neve mögött, el sem kezdene vele babrálni.
- Akkor miért kellett a születési dátumom? – kérdez kicsit meghökkenve. Nem igazán érti a dolgot, amit nem ért arra pedig rákérdez. Bár ő mindig is azt gondolta, hogy a sztületési dátumokból határoznak meg bizonyos dolgokat. Ám, lehet, hog tévedett, és azt az asztrológusok teszik. Nem szokott asztrológushoz járni. Sem jóshoz, sem olyanhoz, aki a jövőről beszélhet. Nem érdekli a jövő, olyan formában, hogy arról érdeklődjön, hiszen az mindig változik, mindig más lehet. És senki ne mondja meg neki, hogy esetleg valami rossz történhet.
Dorothea folytatja, vagyis elkezdi a következő „fázist”. Thierry hallgatja, de minden bizonnyal valami gond lehet a neve betűivel, hisz nem igazán talál magára a hallottakban. Nah jó, egy két dolog igaz benne, pl hűséges. Nagyon is. Az elveihez, a barátaihoz, társához. Bár utóbbi kettő most igencsak megfogyatkozott, hogy idekerült. A család fontossága… fontos, mert muszáj. nem tagadhatja le, hogy honnan jött, és hogy hova tart. Nem teheti meg, és ezzel eléggé meg van kötve a keze.
- Oh nem… - tekeri meg a fejét - … köszönöm ennyi elegendő volt.
Talán az utolsó két mondat az, ami leállíttatta vele Dorotheát. Még hogy ő, kényszeresen megfelelni? persze így van, de ezt nem ismerné be, még magának sem. Így inkább a szőnyeg alá söpri.
~Effloresco liliom~ - nyújtja ki a kezét, amiben egy szép fehér liliom jelenik meg. Dorothea felé nyújtja.
- Köszönöm a bőséges információt. – egy halvány mosoly, majd visszadől székébe. Kis hatásszünet, most nem tudna mit mondani. Inkább csak néz maga elé, vagy körbe.

Úgy látszik, hiába próbálta elterelni a témát a dologról, mert Thierry nem hagyta menekülni, és bizony rákérdezett a születési dátumára.
~ Most légy okos, Domokos... ~
- Nos, van egy bizonyos ága a számmisztikának, ahol akár a születési számokat is felhasználhatjuk, de ezen rész átfolyik az asztrológiával, ezért maradtam a püthagoraszi rendszernél, meg - elakad egy pillanatra a szava, a pergamenre fókuszál, majd felpillant a papírból, arcán egy apró mosollyal megrándítja vállait, és kiböki -, meg talán kíváncsiságból? - néz még mindig a férfira, majd elkapja pillantását, és mintha mi sem történt volna, folytatja tovább, de Thierry reakcióiból látja, hogy az elemzés ezen része már koránt sem olyan szimpatikus és kedvére való, mint az előző volt.
Beleegyező bólintással feláll székéről, elteszi a pennát, a pergamen pedig pálcájának egy pöccintésére eltűnik. Visszaereszkedik székére, és csendben vár, tisztában van vele, hogy ez nem könnyű. Ezért is lepi meg a kedves gesztus.
- Köszönöm - mosolyog a férfira, miközben elveszi a virágot, és visszadől a székbe -, szívesen mondanám, hogy máskor is, de nem tudom, hogy élnél e az ajánlattal - mosolya most már sokkal inkább félszeg.
Könyökét újra visszahelyezi a karfára és öklére támasztja az állát. Úgy figyeli tovább hol Thierryt, hol pedig a liliomot, majd nagyot sóhajt, tudván, úgy sem tud csendben maradni, és halkan beszélni kezd.
- Nem könnyű az ilyen kijelentések után bármit is mondani. Azonosulni sem, de teljesen elvetni sem, mert a gondolat ott fog mindig motoszkálni, hogy mi van, ha igaz. Szerintem az ilyesfajta elemzés egyben egyfajta bátorságpróba is, hiszen itt nem egy erővel kell szembe szállni, hanem arra gyűjtjük a bátorságot, hogy szembe tudjunk nézni magunkkal, esetleg önnön hibáinkkal - fejtegeti véleményét, majd az ajkába harap és csendben marad. Thierrynek talán így sem könnyű, amit mondott, nem hogy még itt rá is tesz egy lapáttal.

Figyelmesen várja, hogy mi jön ki ebből a születésnapos dologból. Persze van sejtése, és apró mosolyokat is elengedne a bajsza alatt, ha lenne bajsza, így csak egy ferdébb kis szájelhúzással figyeli a magyarázatot. a kíváncsiság szónál látványosan elmosolyodik. Figyeli a reakciókat, de annyira látványos reakció nincsen. Így még jobban mosolyog. Már-már egészen vigyorgásnak néz ki.
- Szóval kíváncsiság... - konstatálja a tényt, de nem fűz hozzá különösebb megjegyzést. Nem titok a kora, nem is lenne miért titkolóznia. Általában meg szokták mondani róla, hogy hány éves.
- Őszintén? Én sem tudom... vannak szép és jó dolgok közte, van meglepő, és van olyan is... már bocsáss meg... de ami szerintem hülyeség. - mondja teljesen őszintén, amolyan magától értetődő hangnemben. igaz az elején nagyon jó kis dolgokat mondott Dorothea, de aztán már nem volt a legnyerőbb.
- Megmaradok az önvizsgálatnál, és az önismeretnél. - mondja egy ferde félmosollyal arcán.
Aztán a kis hatásszünet után Dorothea szólal meg. Mond érdekes dolgokat, de az, hogy mindez igaz legyen, eléggé elveti Thierry.
- Minden bizonnyal, akkor én most nagyon bátor vagyok. - ferde mosolyra húzza a száját. - persze az, aki vakon hisz az ilyesmikben, és ezektől teszi függővé létét, avagy mindennapjait, annak nem csupán bátorság, mindinkább valami szükséglet, ami minden nap meg kell, hogy kapjon.
Egészíti ki Dorothea megjegyzését. Legalábbis neki ez a véleménye. A kastélyban, nem ebben, hanem Thierry otthonában volt egy szakácsnő, aki nagyon hitt a jóslatokban, a különféle életútmeghatározó tudományokban. Mindig is furcsán nézett rá Thierry, mikor reggelinél azt ecsetelte neki, hogy előző nap a jósnő is megmondta, hogy így lesz. Thierry ennél földhözragadtabb. Nem tud hinni az ilyen dolgokban.
- Nah de hagyjuk is... - mondja, mielőtt még jobban belebonyolódnának ebbe a témába. Nem biztos, hogy nagyon közös nevezőre jutnának. - Kíváncsi leszek, hogy milyen lesz az idei tanév. - szólal meg mintegy témaváltásként. De inkább csak egy megjegyzés volt.
- Körbenéztél már a városban? - kérdezi őszinte kíváncsisággal. Neki még annyira nem volt alkalma kint lenni.

Oké, sejthette volna, hogy a férfi így fog reagálni, és ha mélyen, nagyon mélyen magába néz, és ezt kell tennie, különben mondhatják rá, hogy bort iszik, vizet prédikál, hogy megérdemelte. A vigyor láttán éppen hogy, de elpirul.
- Igen, kíváncsiság - zavartan tűri el egy hajtincsét, ami egyáltalán nem volt útban, de zavarát valahogyan lepleznie kell.
Az persze eszébe sem jut, hogy ezzel még inkább felhívja rá a figyelmet. Kicsit gyerekes dolog volt tőle, de hát mondta ő valaha, hogy tökéletes, és mindig úgy viselkedik, ahogyan kell? Persze, hogy nem. Pont az ilyen esetek miatt.
Felvesz egy nyugodt pillantást, és miközben Thierryre néz, eldönti, hogy nem, nem fogja zavarni az a mosoly. Igazából megérte az egész "csíny", mert a másik nyíltan, vidáman mosolyog, ami elég ritkán adódik meg vele. A felajánlásra érkezett válaszra egy mosollyal felel.
- Megbocsátok - feleli egy egyszerűen. - De ha az évek folyamán kiderülne, hogy valamiben még igazam lett, örülnék, ha elmondanád - ilyet mondani egy büszke férfinek merészség, de ő sem az a csendes, megalkuvó nő.
- Abban egyet értek veled, hogy csak addig szabad használni a számmisztikát, amíg a segítségünkre van, de nem lehet hagyni, hogy fanatikusan csak az irányítsa az életünket - ad is, meg nem is igazat a férfinek, hiszen botorság lenne kardoskodnia, ha maga is hasonlóképpen gondolkodik.
A témaváltást csak egy bólintással veszi tudomásul, nem szeretne semmit sem erőltetni, az nem szokása és stílusa.
- Én is - mereng el egy pillanatra a virágon. Igenis menni fog neki az állandóság, és az, hogy egy helyen legyen. Csak egy kis önbizalom kell és magabiztosság. - Azért az utazások hiányozni fognak - motyogja alig érthetően, majd aprót megrázza a fejét és felpillant. - Én arra vagyok kíváncsi, hogy az újonnan megválasztott Diákbizottság milyen meglepetéseket tartogat a számunkra - húzódik mosolyra az ajka.
- Augusztusban nem nagyon volt időm, hiszen a programokra sokan itt maradtak az iskolában, így a sétáimat is az iskola kastélyán belülre korlátoztam - vonja meg vállait. - Talán kétszer adódott olyan alkalom, hogy kutyafuttában körbe nézzek - forgatja meg szemeit. - Pedig meg kellene látogatnom a könyvesboltot, kifogytam a jó regényekből, és csak nemrég vettem észre, hogy egy könyv, amire szükségem lenne később a tanítás alatt, elveszett. Valószínűleg egyik utazásom alatt hagyhattam el - húzza el kicsit a száját. - És keresnem kell egy jó talárszabászatot is - morfondírozik halkabban, ahogy kibújik belőle az amúgy öltözködni kedvelő nő.

- Sajnos ilyen ígéretet nem tehetek. – mondja még mindig mosolyogva. Nem igazán szereti belátni, ha másnak van igaza. Főleg, ha olyan dolog igazolódik be, amiben még csak nem is nagyon hisz. De talán cserébe, hogy Dorothea úgymond kihúzta belőle a születési dátumát, talán… de csak talán.. megbocsájtható.
A kérés pedig valóban merészség volt Dorothea részéről. De nem bánja Thierry, talán pont ezért beszélget vele, vagy talán azért érdeklődik a társasága iránt, mert nem az a hétköznapi típus, mint akikkel eddig találkozott. Az otthoni társaságban megjelenő nők leginkább az előnyös házassággal, és gyerekneveléssel vannak elfoglalva. Nem túl izgalmas beszélgetőpartnerek.
A motyogás is azért érthető volt. Thierry nem igazán tudná megfogalmazna, hogy neki mi is az, ami hiányzik.
- Érdekes szervezet. Máshol nemigen találkoztam ilyennel. Talán lesz valami előnye is, had szervezkedjenek a diákok. – mondja tárgyilagosan.
Még nemigen foglalkozott a munkájukkal, csak azt tudja, hogy ők szervezik meg az évnyitót. Minden bizonnyal jó lesz.
- Kell néha valami szórakozás is nekik. Hihetetlen, hogy ezt én mondom. – mondja ferde vigyorral .
Persze nincs ő ellene az ilyeneknek, bizonyos kereteken belül. De tény, hogy néhánnyal igencsak el tud szaladni a ló. Azokat pedig igencsak kordában kell tartani. Thierry szívesen vállalja az inkvizitor szerepét, ha tudja, hogy ez a későbbiekben előnyére tud válni mindenkinek. Főleg a rakoncátlan gyereknek. Így előszeretettel osztogatja a büntetőmunkákat.
- Én is leginkább csak az iskolában tartózkodtam. – mondja egyetértően – Nem igen volt időm kimenni, vagy ha kint voltam, csakis a legfontosabb dolgokra korlátoztam figyelmem, no meg kevés szabadidőm. Igazából jelenleg nem is lenne lent dolgom. De ha tudnál egy jó cukrászdát, meghívnálak egy finom sütire.
Mondja ismét egy mosollyal. Amolyan két legyet egy csapásra. Thierry imádja az ízletes, habos süteményeket. Amióta itt van, nemigen volt része finom süteményekben. Otthonról meg felesleges küldeniük, mire ide ér, már nem olyan ízletes.

Halkan felnevet a válasz hallatán. Nem is várt többet és mást, mint valami hasonlót. De vétek lett volna ezt a lehetőséget kihagyni.
- Az iskolákban nagyon ritka eset, ha nincsen diákbizottság. Azon felül, hogy bizonyos ünnepségeket megszerveznek, azért is kellenek, hogy megvédjék társaik jogait, érdekeit és felszólaljanak a nevükben - mondja vidáman, talán kicsit nosztalgiázva is. - Ez persze csak akkor működik, ha rendesen és tisztességesen csinálják - vonja meg ismét vállait.
A valóban meglepő kijelentésre meglepődik, majd nevetni kezd.
- Nem meglepő, ha belegondolsz, miket is meséltél, mennyi lelki és egyéb gondjuk van a diákoknak. Talán mégis csak átérezted a gondjaikat, ezért mondtad azt - jelenti ki, miközben megpróbál komoly maradni, de tényleg. Ő próbálkozik.
Míg Thierry a szigorúbb hangvételt preferálja, addig ő inkább a kedvesebb oldalról próbálta mindig is megközelíteni a fiatalokat. Persze mindennek van egy határa, ezt ő is tudja, de jobb szeret hű maradni természetéhez, és most, hogy elvállalta a tanítást, nem fog megváltozni. Talán nem a legjobb hozzáállás, de tud ő szigorú is lenni. Ha nagyon muszáj...
A meghívásra örömmel felcsillannak szemei és bólint egyet.
- Történetesen elsétáltam egy mellett, talán egy hete? De az is lehet, hogy kettő volt - legyint egy aprót. - Premier cukrászda és kávézó a neve, ha jól emlékszem - morfondírozik egy pillanatra. - És mivel még nem voltam szabónál, így igent mondok a meghívásra - mosolyog vissza Thierryre. - Ha meglennének az új tanárok, még képes lennék azt mondani, hogy vigyáznom kell a vonalaimra - kicsit cinikusan mondja, talán csak így tudja kifejezni igazán, mi a véleménye az olyan nőkről, akik az ilyen szöveggel őt általában az őrületbe tudják kergetni.
- Nem is gondoltam volna, hogy szereted az édességeket - néz a férfira kicsit meglepetten. - Ezt a számok bezzeg nem mondták el - motyogja az orra alatt tréfás-kedvesen.

- Annyira nem vagyok ismerős ezekben. - vallja be őszintén. - Felénk nem olyan gyakori ez. De értem a rendszerét. Olyan, mintha egy miniatürizált demokráciában élnénk. - taglalja gondolatait - Vagy legalábbis valami ahhoz hasonló.
Kicsit belelkiződtek megint. Thierry nem érzi át a diákok gondjait, nem akarja átérezni. Nem is fogja. Azért diákok, hogy átessenek ezeken, és oldják meg egyedül. Ő mondjuk csak valami útmutatófélét ad.
- Nem éreztem át, inkább mondjuk azt, hogy azért nekik is lehet jó. Semmi több. - teljes határozottsággal hangjában veti el Dorothea mondatát. - Néha azért meg lehet engedni nekik is, hogy szórakozzanak. Bizonyos korlátokon belül. Nah és persze a tanévet is el kell kezdeni valahogyan.
A süteményesre azért felcsillan a szeme. Sőt, már már összefut a nyál a szájában, ahogy maga elé képzeli kedvenc süteményét. Mondjuk nem az a legvizuálisabb típus, de azért ilyeneket könnyedén el tud képzelni.
- Nos, te tudod hol a cukrászda. Ez remek. - mondja halvány mosollyal.
Pedig tényleg örül neki. Legalább valami finomat is ehet a mai nap folyamán.
- Pedig szeretem. És itt kastélyban nem lehet igazán finomakat enni. Már többször le akartam menni egy-egy finomságot megkóstolni. - feljebb ül a székében, mint aki már indulásra készen van.
- Szóval, akkor velem tartanál egy süteményezésre? - teszi fel a már várható kérdést. Mondjuk ő nem tudja merre van, pedig már régen felderíthette volna a várost.
Meg sem várja a választ, már fel is áll székéből, de persze Dorotheát megvárja.

Tárgy: Re: Tanári Vas. Nov. 08 2009, 00:22

*Néha még őt is fellelni a tanáriban, még ha ez nem is annyira az ő világa. Nem szereti ezt a fajta fényűzést, habár ami szép, az persze neki is tetszik. Viszont ez a legmegfelelőbb hely arra, hogy megihletődjön a holnapi órájával kapcsolatban, meg persze összeszedi azt is, hogy pontosan kikre számíthat az óráján, meg hogy nagyjából hányan is lesznek. Tehát alapjában véve készül és nem viheti az összes iratot magával a lakhelyére, még ha úgy kényelmesebb is lenne. Itt viszont minden kéznél van.
Az egyik asztal körüli fotelben foglal helyet. Természetesen most is mellőzhetetlen hímzett szoknyái egyikét hordja, amin most a halványkék szín uralkodik, míg blúza a rózsaszín egyik halványabb árnyalatát viseli magán. Mosta legkirívóbb ruhadarab a fején lévő sötétkék kendő és furcsa mód most még csak mezítláb sincs, hiszen egy tört fehér balettcipő van a lábán. Ez a viselet, ami ilyen időben tőle elvárható, ennél jobban nem szeret felöltözni, hiába van odakint szinte már farkasüvöltő hideg.
Tehát így, kissé konszolidáltabb kiadásában foglal helyet abban a fotelben, keresztbe tett lábbal, melyek közül a fentit folyamatosan mozgatja ritmusra. Ugyanis nincs ám csend, körülötte olyan nincs. Bár a bűvös zongoráról egyelőre fogalma sincs, de ő kellemes dúdolásával tölti be a helyiséget, valamilyen népdal dallama lehet. Ölében papírokat tart, kezében meg egy pennát. Néha lejegyez valami fontos ötletet, vagy éppen információt. A tintatartót magához közel, a fotel karfáján tartja, de esélytelen, hogy leverje, hiszen nem jellemzőek rá a meggondolatlan hirtelen mozdulatok. Ő minden egyes rezdüléséről tud és tisztában van vele.
Nem nagyon néz maga köré, felőle akár tele is lehetne a tanári emberekkel, ő most bele van merülve az unalmas adminisztrációba, az írogatásba és az ötletelgetésbe. Egyáltalán nem zavartatná magát, ha most hirtelen belépne az egész tanári kar, nagyon jól elvan most, elszórakoztatja magát és kész.*

Tárgy: Re: Tanári Vas. Nov. 08 2009, 00:41

Hogy mi a fenének jött ide? Nagyon jó kérdés...
Kimondottan utálja, hogy a második emeletig fel kell másznia, csak azért, mert néhány taknyosnak az aktája itt van, a manók egyszerűen kerülik a lakosztályát így lehozatni sem tudja. Christ meg sem kérdezi, lehetőleg úgy kerüli, ahogyan csak tudja, a Dorotheával való beszélgetése után meg aztán főleg. Uhh, a feje még mindig zsong a már ki tudja hanyadnaposságtól. Ilyenkor persze mindig megfogadja, hogy nem iszik, nem nyúl az italhoz, aztán mindig talál valami eseményt, amit ki kell tüntetni egy kis dugipiától.
Fejét dörzsölgetve lépdel a második emeleti folyosón, aztán sóhajtva nyit be a tanáriba.
Ahogy körbepillant, elégedetten morrant egy aprót, bár neki kicsit giccses a berendezés, de azért elmegy. A zongora túlságosan nem érdekli, egyelőre őt csak az iratok érdeklik, aztán húz is el innen, sayonara!
Ám ekkot egy a berendezéshez nem tartozó foltra lesz figyelmes a szeme sarkából, ahogy észreveszi a másik nőt. Szinte azonnal egy apró kis fintor jelenik meg az arcán, halkan mormogva.
- Nolám, nolám, a nikkelbolha.
Mormogja halkan, mindenféle köszönés nélkül. Felszegi állát arrogánsan, úgy lépdel szépen lassan a szekrénysorhoz, majd kezd el keresgélni. Szegény Akane bizony két tűz közé került: Nem maradhat itt sem, mert egyszerűen nem akar egy légtérben lenni egy ilyen nőszeméllyel, viszont nagyon a lakosztályába sem akaródzik menni, mivel ott meg Christian várja tárt karokkal. És a tárt karokkal van alapvetően a probléma.
Persze ahogy keresgél és lapoz, nem állja meg, hogy a hosszas csendben ne szólaljon meg gúnyolódó hangnemben.
- Kész őrület, hogy manapság az iskolába mindenféle csavargót beengednek...
Jegyzi meg halkan, de azért tökéletesen jól hallhatóan. Egyrészről igencsak feszült a napokban, másrészről nem lopta be magát Friminka a szívébe, hogy békénhagyja. Azzal tisztában van, hogy a másik nő is tanár itt, ráadásul karvezető, de ez per pillanat cseppet sem érdekli.
Belekötött és azt képzelte, hogy kioszthatja valamilyen képtelen belső késztetés alapján, Akane pedig az ilyet nem hagyja csak úgy bosszú nélkül. Az nem az ő stílusa.
Kecsesen fogja magát, és végül a határozott hadüzenet mellett dönt: Leül az egyik fotelbe, pontosan Friminkával szembe.
Reméli, hogy ez majd úgy hat a kis táncos nőre, mint vörös ruha a bikára.

Tárgy: Re: Tanári Vas. Nov. 08 2009, 01:22

*Nem is nagyon érti, hogy minek igyekszik ennyire olvasgatni a diákok neveit, hiszen úgysem fogja megjegyezni őket, a névmemóriája olyan, mint egy szita. Főleg ha nem tud hozzá arcot kötni. Olyan ez a névtanulósdi, mint halottnak a csók. De azért nem szeretne szegény diákságnak csalódást okozni, hogy meg sem próbálta megjegyezni a nevüket. Viszont eme nemes feladatból, kizökkenti a női léptek zaja, majd az a pár halk szó. Igazából nem is jelentene problémát, hogy valaki pont erre téved, hiszen fel se néz rá, és ugyanúgy dúdolgat, mint eddig. Viszont, amikor meghallja a halk szavakat, a gúnyos hanglejtést, azonnal elhallgat, hogy értse is, amit a nő mond. Fel se kell néznie ahhoz, hogy megállapítsa, kebelbarátnője érkezett meg a helyiségbe. Szeme sarkából azért vet rá egy pillantást, de ennyivel le is zárná a dolgot, ha tudna néha lakatot tenni a szájára. Viszont nem tud.*
- Nahát, a jégkirálynő. *Vág vissza hasonlóan halkan, mint a nő, fel sem pillantva rá, a lehető legironikusabb hangnemben, nehogy véletlenül dicséretként könyvelje el ezt Akane, hiszen a legkevésbé sem annak szánta. Végül is szívélyes üdvözlésre jár egy hasonló köszöntést, bár az elmés visszaszólások terén ő annyira nincs toppon.
Szakadatlanul úgy tesz, mintha még mindig az ölében lévő iratokkal foglalkozna, végül is nincs szüksége a balhéra, bár nem is az a fajta, aki megrettenne egy magáról többet képzelő nő láttán. Nem szokta az ilyet szó nélkül tűrni, most is csak azért fogja vissza magát, mert egy tanintézményről van szó, és annak még előtte is van szentsége. Bár szépen felsorakoztatja az érveket, amik miatt nyugodt szívvel nekiugorhatna ennek a perszónának. Első érv az, hogy a tanáriban vannak és itt még véletlenül sem kapnak a diákok rossz példát. Második érv lehetne az, hogy aki megérdemli, az megérdemli, márpedig Akane az első helyen van Friminka listáján, ami az "Aki megérdemli" fémjelet viseli. És ezzel ki is fogy az érvekből, de az utóbbi annyira nyomos indok, hogy nem fog neki sok kelleni ahhoz, hogy valóban kissé elveszítse a türelmét.
Viszont most még látszólag békésen ücsörög, olvasgat, még ha egy szót vagy tízszer is, de legalább minden megy tovább. Nem fogja szándékosan provokálni. Véletlenül provokálni meg...az azért egészen más. Viszont nem kell sokáig várnia, hogy Akane ismét beszóljon valamit. Természetesen Friminka azonnal magára is veszi, nem kell neki kétszer mondani, hogy neki szólt ez a kis megjegyzés.
Szépen felszegi a fejét, úgy néz az éppen helyet foglaló Akanera. Talán most először és utoljára fordul elő az, hogy ugyanazon azt állásponton vannak: a háborúén. Mert ez már az.*
- Az őrültekről nem is beszélve. Képzeld, múltkor az egyik valami uralkodónak képzelte magát. Hát nem szánalmas? *Arcán kedves mosoly terül szét, ami mögül kiolvasható a legmélyebb utálat. Ez a mosoly csak a helyzetnek szól, és hogy úgy véli, hogy ezzel a visszaszólással, most ő vette át a vezetést.
Ha valaki csak hallaná, akkor biztos eszébe se jutna, hogy esetleg nem a barátnőjének pletykáló nőt hallja. Viszont annak, aki ott van, érezheti a feszültséget Friminka részéről. Egyelőre igyekszik higgadtan viselkedni, de kettejük közül valószínűleg az ő tűréshatára az alacsonyabb.*

Tárgy: Re: Tanári Vas. Nov. 08 2009, 02:13

Tulajdonképpen nála nem számít a hangsúly, így is bóknak veszi a jelzőt, akár annak szánták, akár nem. Jégkirálynő...Ez tetszik neki. Ez olyan arrogánsan elegáns, jeges és hűvös... Igen, neki pontosan ez kell, ezt akarja. A Dorotheával való beszélgetés után eléggé megingott a hite magában, hogy akkor most tud-e érezni, és ha érez, akkor ez a fertőzés vajon mennyire korcsosult el, hogyan tudna ebből kigyógyulni, stb. De most, végre megállapíthatja, hogy maradt régi önmaga és szósincs itt semmiféle nyavalyás érzésekről.
Elfintorodik erre a gondolatra, erős hányinger kerülgeti már csak az érzelmek gondolatától is.
Elégedetten keresgél és ücsörög. Ő pontosan tisztában van az olyan emberek jellemével, mint Friminka. Nagyon is jól tudja, hogy hol van a gyengepontjuk, az pedig a túl sok érzelem. Ezt még ifjú gyilkos korában megtanulta, hogy a jó gyilkos a racionális gyilkos. Aki csak dühből támad, az teljesen logikátlanul cselekszik és veszélyes hibákat követhet el. Azonban egy olyan ember, aki tökéletesen átgondolja minden lépését és előreláthatóan több tervet dolgoz ki minden esetben, tökéletes gyilkos lehet.
Akane pedig természetesen ezt az elvet vallja és követi.
Nem is kell igazából a másikra pillantania, hogy lássa annak dühét, feszültségét és mérgét. Az ilyen embereknek elég csak pár szó és máris robbannak. Élvezet végignézi, ahogy a dühtől és a méregtől elködösül az agyuk és csak rontanak neki az ellenfélnek, de cselekedeteik kuszák és zavarodottak.
Szinte magában már számol is vissza, hogy mikor fog ez a bizonyos tarka bomba robbanni a tanári közepén. Természetesen ő sokkal türelmesebb, és egyébként se tudják az ilyen alakok kihozni a sodrából. Más dolgoknál és embereknél (lásd: Christian) azonnal robbanna ő is, ráadásul helyre kis dühhullámokat tud az ilyeneknél produkálni, de Friminka nem tartozik ebbe a kategóriába. Ő a "Még annyira sem érdemes, hogy érezze haragomat" részlegbe tartozik. S mint ahogy a neve is mutatja... Nem veszi komolyan ezeket az alakokat.
Íves szemöldökeit felvonja, majd felpillant a másik nőre "bájos" kis mosollyal a képén, ami a hüllőszemekkel totálisan összefüggéstelen és bizarr párosítás, tekintve, hogy a tekintete érzelemmentes és üres, akár egy kígyóé. A mosolya pedig az amolyan "Tudtam, hogy nem tudod majd befogni a szádat, kis liba" somolygás, ami felháborítóan idegesítő és provokáló tud lenni. Végülis, pontosan ezért is használja jelen esetben.
- Valóban?
Kérdi színészies érdeklődéssel a hangjában, mintha csak nem tudná, hogy róla lenne szó. Pedig nagyon is tisztában van ezzel. Aztán a mosolya kiszélesedik.
- Biztosan abból az őrültekházából szalajtották, ahonnan téged is. A szánalmasság terén vetekednétek egymással...
Biccent egy aprót a nő végigmérve a másikat, aztán mosolyogva billenti félre a fejét kissé felvont szemöldökkel. Ha már elkezdte a szúró szavakat, nem hagyja abba. Nem, nem, ahhoz túlságosan élvezi bosszúját.
- Mesélj csak, melyik nyomortanyáról jöttél? Óhh, ne haragudj, de kérlek ne gyere többé a lakosztályomba...
Halk suttogásra vált, mintha csak valami bizalmas információt akarna közölni a másik nővel. De persze cseppet sincs erről szó.
- ... még a végén valamelyik drága, fényes, aranyékszerem hozzátapadna a kezedhez.
Előítéletek még az ő korában is voltak, természetes, hogy ezekből merítve tudja, hogy mivel is lehet felpiszkálni valaki önérzetét. Lassan visszadől a szék háttámlájának és somolyogva lapozgatja tovább az iratokat, mintha mi sem történt volna, és ezzel le is rendezte az incidenst. Azonban nagyon is jól tudja, hogy ennek a meccsnek még nincs vége.