//Bocs hogy csak most, géphiány volt//

*Kondik megnyugszik. Nem kell számolással foglalkoznia! A számisztika úgy is sokkal érdekesebb lesz. Ezt az is bizonyítja hogy táblázatok jelennek meg a táblán. Konidik próbálja leírni őket. Szerencsére sikerül is. Nagyon érdekesnek találja. Bár a Püthagorasz, sokkal, sokkal egyszerűbb. legalábbis így ránézésre. Hogy mejik az egyszerűbb, majd kiderül.
A Cheiroban a kilencesnek nem is jut betű.*
- Miss Bristow, a Cheiro rendszerben van jelentősége a kilencces számnak?
*Kérdezi meg végül, mert úgy sem hagyná nyugodni a kérdés.*
- Szerintem azért a püthagorasz prefarálja jobban, mert sokkal egyszerűbb. Ránézésre.
*Mikor befejezi mondatát, hallgatja tovább a többieket. Székén hátradől, és a többiek hallgatása közben, nézi a két táblázatot.*
//Bocs hogy rövid//

*Mivel végzett, és kielemezte Einstent is, hátradől, és megvárja, hogy a többiek is végezzenek. A saját névszáma megegyezik Einsteinével, és ha neki magát kellett volna analizálni, azt nem tudta volna megtenni komoly ábrázattal. Az értékelést hallván egy mosoly kúszik a szája sarkába. Nem morgolódik, ugyan miért tenné? Mindenkinek van véleménye, csak valaki kimondja, valaki nem. Ő az előbbi típus, és ha éppen a professzorral nem ért egyet, akkor vele, ám így tényleg érdekes, hogy ennyire különböznek az álláspontok. Figyelmesen végighallgatja Dorotheát, és csak utána szólal meg.*

-Köszönöm, professzor. Ám még mindig azt mondom, hogy nem egészen igaz, hogy a névszám teljes mértékben meghatározó, ugyanis az emberek többsége ebben az esetben nem egy szám alá esne be, ha valóban komolyan vennénk ezt az egészet. Azt sem hiszem, hogy Einstein számára letérést jelentett egy válás, mert mi van akkor, ha eleve nem az volt elrendelve, és pont az a házasság volt egy tévedés? Pontosan azért vált el, hogy a boldogságot megtalálja? Jobb bevállalni egy válást, mint szenvedni éveken keresztül valaki mellett, amikor érezzük, nem oké az a kapcsolat. Lehet, nem kellene, de továbbra is azt mondom, hogy nem létezett a megtorpanás és az elbizonytalanodás a jellemében.

*Tényleg olyan érzése van, hogy míg ő maga a szkepticizmus híve, addig Dorothea a mérhetetlen optimista, és ez elnyeri tetszését. Annak különösen örül, hogy a véleménye ellenére nem rúgják ki páros lábbal, hanem elfogadják, hogy ő nem hisz ezekben és nem veszi készpénznek. Szerinte ez egy általánosítás, amit mindenre rá lehet fogni, mindenbe bele lehet magyarázni, és az úgynevezett útmutatás is erőteljesen megkérdőjelezhető. Megvárja a többiek értékelését is, aztán becsukja a könyvet és elteszi a jegyzeteit. Nem tartja nehéznek a számmisztikát, könnyen érthető és számolható, a többi felfogás kérdése. Akkor áll fel, amikor lehet, felveszi a cuccát és Francist is.*

-Viszlát, professzor, sziasztok! Szia Krisztyne!

*A lánytól egy mosollyal búcsúzik, Casey-nek biccent, utána viszont sietősen távozik, no nem menekül, csupán nikotinhiánya van, amit szeretne minél előbb csillapítani. Kivételesen az udvar felé veszi az irányt, és nem ül ki egyik ablakpárkányra sem.*

//Köszönöm az órát! :-)//

Kicsit megszeppenve nézek a professzornőre, mikor az nekikezd engem letorkollni. VÓLegaláábbis azt hiszem, hogy erre készül. mikor lassan kiderül, hogy azért jót is mondtam.
- Elnézést hölgyem. Inkább magamnak mondtam én el azt ami a köyben áll, hogy tudjak mihez kötődni. Legközelebb megpróbálom e nélkül.
Mosolyát mosollyal viszinzom, s probálom felfogni, hogy miket is hordhattam össze, hogy később le tudjam jegyezni. De minden bizonnyal ezek a szavak már itt maradnak a teremben.
Amint mindenkit kiértékel a professzor, s utunkra enged minket megvárom amíg a két fiú feláll, és kilép a székek fogságából, és csak őket követve mászok én is elő. Ruhámon igazítok kicsit, két karommal összefogom magam előtt felszerelésemet, majd elindulok kifelé.
- Viszlát tanárnő, sziasztok.
A lépcsőkhöz érve nincs sok kedvem felfelé indulni, inkább a park felé veszem az irányt.

//Én is köszönöm az órát:)//

//Köszönöm az órát! //

*Erik ma valami csoda folytán úgy döntött, hogy órára megy.
Felöltözik szépen, felveszi talárját, kitűzőjét, bepöccinti helyére a varázspálcáját hóna alá csapja jegyzetfüzetét kezébe fogja tintáját és acélhegyű pennáját ééés
Elindul így kicsinosodva. Mondjuk a fésűhöz nem nyúlt most sem, mert az kitudja, milyen súlyos következményekkel is járhat. Bár végül is az, hogy kócos, tulajdonképpen még jól is áll neki.
Szóval ez a kis fekete kócos ördög végigbattyog a folyosókon, és lépcsőkön, hogy felmenjen egy órára. Elhagyja saját kis birodalmát, hogy portyázzon. Vagy ha úgy tetszik, ez a kis fekete ördög új prédákat keres.
Lassan meg is érkezik oda ahova indult.
Benyit az ajtón, ahol még egy ajtó állja útját.
Természetesen a legjobb az lenne, ha most továbbmenne, csak úgy, de az ajtó nem engedi addig be, míg nem díszeleg pár szám a pergamenen.*
~Remek!~
*Lerakja a földre a füzetet hogy egyáltalán tudjon írni. Aztán kibontja a tintát, bal kezébe fogja, a parafa dugójával együtt. Ennek hála tintás lesz bal keze, nem baj, Erik ilyen apróságokkal nem szokott foglalkozni.
Márt, majd felírja a számokat a papírra.

Erik von Schattental
1993 05. 17.
15

Nem kell indokolnia a számot amit választott, így nem is fogja.
Visszaszenvedi a dugót a tintára, majd felveszi a füzetét is a földről, végül belép a terembe.
Vannak már bent, egy biccentés jár mindenkinek, többre senkit sem méltat, még Kumikot sem aki ott ül az első sorban.
Erik egy pillanatra eltöpreng azon, hogy a lány mellé üljön, vagy inkább egyedül.
Végignéz a teremben, eddig hol ülnek, így választása végül mégiscsak a leghátsó sor egyik legszélső székére esik, ahol a lehető legtávolabb ülhet mindenkitől.
Lepakol az asztalára, és hintázni kezd a székén.*

*El se hiszi, hogy hajlandó bemenni Számmisztikára csak mert az Akane utáni kiszemeltje nem más, mint Dorothea, de hát.. Sion elől nincs menekvés. Azért ennyire mondjuk nem vészes a helyzet, a srác nem kifejezetten az a megszállottan egy ember után rohangálós típus, csak szeret magának megnézni másokat. (És 'sajnos' kedveli az idősebb nőket is.)
Meg teljesen mellékes okként itt tartózkodására megemlíthetjük azt is, hogy néha-néha be kéne járnia valamilyen órára, és nem csak lógni róluk. Egyik kezét fekete farmerzsebében nyugtatja, a másikban sima kockás füzetet, és golyóstollat tart, ő nem igazán használ olyan mágus-cuccokat, mint pergamen vagy tinta. Istenem, ez a XXI. század, lépést kell tartania korral. Amúgy sem értette soha, hogy a varázslók miért ragaszkodnak ezekhez a régies cuccokhoz. Ez olyan gőgös dolognak látszik, mintha nem lennének hajlandóak a szokásaikba belevenni a mugli találmányokat. Pedig azok is mennyire hasznosak. A második ajtó előtt megtorpan, egyik szemöldöke feljebb szökik, de aztán csak egy vállvonással felírja az adatokat.*


*Elégedetten vigyorogva bólint egyet nyugtázva, hogy minden tökéletesen megvan, aztán belép a tanterembe, és valahova középrészre beül, hogy jól láthasson, de azért mégse legyen túlontúl közel. Ki tudja mi lesz a reakció, ha meg kell magyarázni a számot. Hátradől a székben, felcsapja a spirálfüzet elejét, és körbepillant az évfolyamtársakon. Mondjuk gondolhatta volna, hogy nem lesz túl sok ismerős arc, mióta elment eléggé kicserélődtek a diákok. A három srác annyira nem mozgatja meg, mondjuk kettő elég fura alaknak tűnik (de hát Sion vesse másokra az első követ), a lányt is lopva megnézi, de ez mondjuk természetes reakció egy fiúnál. Nem rossz, ráadásul Akane óta kedveli a japánokat. -Szép emlékek óh, szép emlékek.-*