Hercegek kastélya

Tárgy: Re: Hercegek kastélya Hétf. Aug. 10 2009, 23:42

*Énekelget, énekelget, jól el van magában. Tetszik neki a helyiség, ami nem lehet más, mint zeneterem; egy letakart zongora a sarokban, székek egymásra polcolva a fal mellett, és tükrök, tükrök végig a falon. Bár a hatalmas ablakok délre néznek, a tükröknek köszönhetően mégis, roppant fényes a szoba. És ebben a szobában megjelent a gótikus kastély eleven fénypontja... először a kérdést hallja meg, de nem áll meg, mert már el is kapják, és táncolnak vele. És hogy ő megszakítsa? Soha. Inkább dalolja újra meg újra, ahogy a furcsa szerzemény rákezd, és felkacag, forog vele... ahogy megtorpan, ő kiperdül előle, és szembe megáll a párossal. Kissé elfáradt, de inkább izgatott, hiszen ... micsoda alakok...! Nagy levegőt vesz, ez hosszúnak ígérkezik.*
- Nem, nem tévedtem el kérem, teljesen tudatosan vagyok itt, és éppen játszok, és csókolom-jónapot, Ophelia vagyok, és jóóó isteeen! *Sikkant fel, majd máris Ludwig mellett terem, leguggol hozzá, óvatosan megfogja a ruháját.* Iszonyatosan jó ruhája van, nagyon tetszik *Körbeugrálja ott térdtájt, nézi a szoknyát, a nadrágot minden szemszögből (a fenéknél skippel), aztán feláll, és a háta mögül megcsodálja a mellényt.* Ilyen nekem is keeelll...! Volt egyszer szivárványszínű hajam, majd megmutatom, találtam rá varázslatot, vidáman néz ki. Amúgy szép a hangja. Hogy kell önöket szólítani? És kit tegezzek, és kit magázzak? Teljesen alkalmazkodóképes vagyok. És ha gondolja-gondolod megtanítom a dalt végig, mert tök jól hangzik, de például ismerek mesedalokat is, meg meséket, csak kérdezzenek bátran.
*Lelkes, iszonyatosan lelkes, a tekintete elevenen csillog. Megpördül tengelye körül, és felnevet, gyöngyöző, fület gyönyörködtető hangon. Nem is tudja, min mulat ilyen jól. Talán a helyzeten. Kacag saját magán...*
- Egyébként ha kell, szívesen elbújok, nem tudom, házisárkány-feleségük van-e. Ugye van feleségük? Túl jól néznek ki ahhoz, hogy ne. Hogy hívják? Szereti a palacsintát? Isteni palacsintát tudok csinálni.

**Jelige** : XV. Az Ördög **Hozzászólások** : 32

*Elhűlve nézi a táncikáló párost. Valahol azt remélte, hogy majd a lány visszaretten Ludwig túlélénk stílusától, de nem. Sőt, élvezi. Sőt táncolnak. Sőt énekelnek.
Kezd fájni a feje.
Megfordul a fejében, hogy ez valójában nem is a kastély, csak egy illúzió, és valójában valami bolondokházába került, de sajnos nem. A falakon a kárpitok túl igaziak, a föld is amin áll túl igazi és -sajnos- a táncikáló páros sem valószínű, hogy csak puszta szemfényvesztés. Ezt a lányt minél hamarabb haza kell küldeni. Na de hova haza, láthatóan nem idevalósi, sőt, pontosan olyan, mint a betolakodók, viszont azokat sem tudják, hogy honnan jöttek és hová mentek vissza kedves nővérükkel.
Na állj. Ha ez a lány ott volt. A nővére is ott volt. Ez a lány át tud jönni.
Ne.
Gondolatai szerencsére nem ülnek ki az arcára, mert akkor meglehetősen kétségbeesett fejjel meredne a világba, így viszont csak megrándul a szája szála miközben mutató, és középső ujját összeérintve megmasszírozza a halántékát. A páros pedig még mindig táncol, Ludwig is érezhetően remekül érzi magát. Tehát akkor ő még nem fogta fel az esemény jelentősségét, és hátrányait. Bár hogyan is várhatná el? Szegényke amilyen zseni.. úgy is Cainnek kell majd elmagyaráznia a tényállást, és kibírni a magas cét is túlszárnyaló sikítást, amit bármilyen nő megirigyelhet. (Ha egy picivel magasabban sikítana akkor legalább Cain már nem hallaná. Csak a kutyák.)
Végül csak abbahagyják a táncolást, de mielőtt szegény fiatal hercegünk megnyugodhatna a szavak máris ömleni kezdenek Opheliából, megállíthatatlanul, feltartózhatatlanul .. ha nem lenne gyors felfogású, akkor már a legelején elvesztette volna a fonalat. Borzasztóan hasonlít egymásra a két szőke. Te jó isten, lehet hogy addig kéne távozni, és elmenekülni amíg nem túl késő. Még van esélye menekülni, még elfuthat. Még semmi sincs veszve, az agysejtjeinek nagy hányada még épp, akkor is ha az előbbi páros tánc és duett jókora mennyiséget leölt.*
- Nem, nincs feleségünk, nem szükséges elbújni és...
*Egy pillanatra megáll. Homlok ráncol, neki igazán nagy lexikális tudása van de...*
- Mégis mi az a palacsinta?

**Hozzászólások** : 20

Széles mosollyal az arcán, lihegve veszi a levegőt,m hiszen a táncikálás azért jócskán kifárasztotta szegény szőke lelkecskéjét, ennek ellenére ragyogó szemekkel mered a lányra, aki tulajdonképpen viselkedésével és szavaival egyre gyűjti a piros pontokat nála. Egyre nagyobb piros pontokat. Kezdve onnan, amikor a ruháját dicsérik, még pózolni is kezd nagyban, hogy az összhatás sokkal jobb legyen.
Csípőjére teszi az egyik kezét, lelkesen úgy pillant le a lányra.
- Valóban? Tetszik?? Hát ez fantasztikuuuuuuuusssss!!!
Pereg-forog a lány szóáradata, azonban Ludwignak semmiség a követése, maga is körülbelül olyan hiperaktív, mint a lány. Ebben versenyezhetnének egymással, ez tény. Ahogy említik a szivárvány színű hajat, nőiesen felsikkant.
- Úúúúúú!!! Ez kiráááály! Mármint herceg! Olyat én is akarok! Majd mutiiii meeeeeg! Az én nevem Ludwig Laenaren, herceg, első számú szépség, és valódi idol, bálvány! Tegezhetsz nyugodtan rózsaszálam, szólíts ahogy csak akarsz. Egyszerűen fantasztikus mennyire egy hullára pendülünk, és a hajad csodálatos! Hol festeted, vagy magad csinálod? Nincs feleségem, facér vagyok, mint a madár, ellenben vannak barátnőim, a mostani létszámuk olyan 976 körül mozog, de még leltárazzuk őket, de egy hely mindig akad, ha gondolod, és szeretnéd, és elbűvöl csodálatos személyiségem.....Tessék, a névjegykártyám!
Hadarja el gyorsan, s a "névjegykártya" megnevezés bizony egy 10 méteres tekercset fed a valóságban, ami körülbelül úgy kezdődik:
" A csodálatos, fenséges, felülmúlhatatlan, gyönyörű, eszméletlenül szép, ragyogó, fényes, sudár, csillogó, energiadús, vicces, ennivaló, szeretnivaló, ölelnivaló, csodálnivaló.....blablabla10 méteren keresztül.....Ludwig Laenaren."
A palacsintánál pedig egyszerűen felcsillannak a szemei, lelkesen és ragyogón.
- A palacsinta olyan, mint a hulla?
Noh igen, nála nem tudni hogyan került össze a kettő egy mondatba, de igen, egybekerült végül. Legalábbis, ha a palacsinta nevezetű dolog legalább olyan jó, mint a hulla, akkor csakis jó dolog lehet belőle. Nagy bociszemekkel pislog Cain-re, miközben Ophelia mögé áll és megpaskolja a szőke buksit ahogy kérdezi.
- Caiiiiiiiiiiin! Megtarthatoooooooooom....?
Bociszem-bociszem-bociszem-bociszem-bociszem-bociszem-bociszem.

Tárgy: Re: Hercegek kastélya Kedd Aug. 11 2009, 23:53

*Pózolnak neki, ez király, hát még jobb az összhatás, ezek a ruhák egyre frankóbban néznek ki. Valószínűleg a herceg személye emeli ennyire a képet. Az, hogy kicsit sokan vannak így Ludwiggal, ezt Cainen észreveszi, csak éppen letojja. Majd felvidítja őt is. Olyan mufurcnak, magánakvalónak tűnik, pedig nem kéne annak lennie. A felsikkantásra szélesen elmosolyodik; valószínűleg fizikailag képtelen a vigyorgásra. Ezért olyan szende. De aranyos. Megtalálta a helyi bálványt? Nem is csodálkozik, bár az a különös, hogy nincs lánysereg a kastély tövében, itt sátorozva, itt éldegélve, és követeli ki a lolita fele Ludwigot, a zárkózottabb fele Caint, és hogy valamelyikőjük bekiabálja, hogy "yaoit a népnek..!"
Az, hogy testvérek, egy igazi fant sosem érdekel.*
- Ludwig? Lúdvíg. Lúúdvííg. Víglúd. Vidámlúd! *Vágja ki lelkesen az új becenevét, neki tetszik.* A hajam igaziii, hát na, mér ne lenne az? *Megfogja az egyik tincsét, és megvizsgálja.* Azta. *Pislog nagyokat a létszámra... de nem retten meg, sem semmi ilyesmi. Az nem ő lenne. A tekercset elveszi, és beleolvas. (Ez jobb, mint a Hádészes titulusmásolás.)* Oké, ez majd esti mese lesz, és ennek köszönhetően veled álmodok. *Félrebiccenti a fejét. Na ez az igazán, ami aranyos. Ezt a mozdulatot fel kéne venni kamerára.
A két értetlenkedést a palacsintára nem tudja mire vélni - főleg a hasonlatot.* Ööh, ha te a hullát lekvárral ésvagy túróval meg kakaóval megeszed, akkor igen. Majd csinálok nektek, meglátjátok, az egy étel, és nagyon finom. *Bólogat lelkesen.* Vannak itt cselédek? Szívesen beállok, tudok takarítani és főzni, bár a mosásban néha félmunkát végzek. *Az őszinteség mintaképe.
Érezve a kezet a fején, kicsit behúzza a nyakát.*
- Mijau.

**Jelige** : XV. Az Ördög **Hozzászólások** : 32

*Még ha lányok millió is vernének tanyát a kastély tövében, Cain akkor sem lenne hajlandó a fanservice csodáival megörvendeztetni a népet. A nép örüljön annak, hogy hála a fiú okos megoldásainak, a környező országokhoz képest náluk a legkevesebb az adó. Ludwig jellegzetesen magas sikongatásaira már meg sem rezzen, legalább ezt sikerült megszoknia, bár azért személy szerint leginkább a csendes preferálja.
Na ez az a dolog, ami a közeljövőben nem lesz.
Csend.
Mert hogy ezek már remekül összepacsiztak, barátkoznak, elszórakozgatnak, Cain pedig meg sem próbálja innentől nyomon követni a felmerülő témákat, mert ebbe a sok hadarásba és felesleges szövegelésbe még ő is belezavarodna. Sosem értette, hogy Ludwig hogy az istenben képes ennyit beszélni, többnyire a semmiről. Ophelia pedig.. hát a testvérével együtt tényleg olyan mint zsák meg a foltja. Ráadásul mivel a bátyja érezhetően megkedvelte a szőkeséget, az is kizárt, hogy a vártömlöcbe vessék, ahogy az egyébként normális lenne, ha idegen személy flangál a folyosóikon. Révén, hogy igencsak bizalmatlan alkat, nem igazán lehet tőle elvárni, hogy rögtön hogy olyan lelkesedéssel és nyíltsággal köszöntse a vendéget, mint Ludwig, de szerencsére a másik még helyette is lelkesedik. Az újabb sikongatásból ítélve legalábbis.
A feje valahol annál a résznél fájdul meg, mikor a bátyja előszedi azt az általa névjegykártyának csúfolt dicsőítő kisregényt, amit Ophelia úgy fogadott, mint a világ legtermészetesebb dolgát, sőt, még valami esti meséről is beszélt meg arról, hogy majd velük álmodik. Igen-igen, most már biztos, hogy itt fájdul meg a feje. Ehhez mondjuk azért a hirtelen jött hangoskodás, visítozás, sikongatás is nagyban hozzájárult, de egy szót sem szólhat, itt lelki társak találta egymásra, ez már az első pillanattól világos.
Persze Ludwig továbbra is reménykedik valami hasonlóban, hogy a palacsintának köze van a hullákhoz, pedig most Cainnak tényleg a háta közepére sem hiányzik az, hogy újabb munkát varrjanak a nyakába. Ráadásul a fiú utálják ha ehhez közönsége is akad, Ludwig mégis valami perverz vágytól hajtva beül, és végignézi az egész műveletet. Jó, azt még tudja ignorálni, de akkor semmi öklendezést, meg elgyengülést nem akar, mert ő aztán nem fog semmit félbeszakítani azért, hogy a bátyja szép hosszú szőke haját tartsa marokra amíg az kiadja magából az előző étkezésnél magához vett ételeket.
Na meg ahogy elnézi Ophelia még holtan is kérdésekkel traktálná, és nem is maradna nyugton.
Felvont szemöldökkel pillant a könyörgő Ludwigra, aki tényleg úgy esedezik neki, mintha minimum az apjuk lenne, pedig Cain különb nála. Nem szórakozásból mérgezte meg az öregek, nyomós okai voltak rá. Tehát elgondolkodva pillant le a szőke leányzóra aki ezt a pillanatot választja arra, hogy nyávogjon is egyet a hatás kedvéért. Apró sóhaj.*
- Legyen. Nekem viszont erre nincs időm ~de inkább erőm és türelmem~ .. erre így ha megengeditek..
*Ráérősen indul elfelé, magában megállapítva, hogy lett egy "kóbor macskájuk".*

**Hozzászólások** : 20

Tökéletesen mélyen elgondolkodik (már ha 1 centinél mélyebben tud gondolkodni) ahogy hümmög az új beceneve hallatán. Végül hosszas gondolkodás után (ez mindössze 1 másodpercet foglal magában) széles mosollyal az arcán, lelkesen csillogó szemekkel tárja szét a karjait.
- Ez zseniáliiiiiiis!!! Ophélia, Offélia, Félia, Élia..... öhm... *befagyott*...
Azzal kacagva legyinget nagyokat
- ...hahaha! Hagyjuuuuk! Vidámlúd, ez tetszik!
Lelkesen pillant hátra öccsére nagy szemekkel, amolyan gyermeteg (mondjuk inkább szőkének) örömmel az arcán.
- Hallod Cain? Vidámlúd vagyok!!!
Ha lenne egy kis esze, akkor valószínűleg furcsának vélné, hogy Ophelia meg se botránkozott a "névjegykártyán", nah de hozzá kell tennünk azért azt is, hogy ő maga is furcsa. Sőt, ha őszinték akarunk lenni, nála furcsább embert nem valószínű, hogy hord a Föld. Széles, lelkes mosollyal az arcán biccent az esti mese hallatán, sőt, még kezet is csókol, ahogy említik, hogy vele (is) álmodnak majd.
Mondhatná azt is, hogy a barátnői folyton vele álmodnak, dehát ez már nem újdonság, meg aztán ő annyira szerény személy, hogy ilyet mondani... khm..
Hamarosan meg is kapja az engedélyt, hogy megtarthassa Opheliát, azonban úgy látszik öccse már megint valamin dolgozik (fel se merül benne a tény, hogy esetleg ők fárasztják le) és már menne is. Csakhogy ezt nem hagyhatja! Ahogy Cain fordul el, ő már ugrik is elkapva kisöccse vállát, megpördülve vele, és maga felé fordítja nagy, csillogó szemekkel. Arról tökéletesen megfeledkezett, hogy nincs öcsi-tapi, de mit számít ez most? Mit számított ez neki valaha is? Semmit, nah ugye.
Széles mosollyal az arcán hadarja, öccse vállát átkarolva.
- Kösziiiiiiii, de ne légy már ilyen mogorva, kedves öcsém, elvégre van egy macskánk! Hát nem fantasztikuuuuuus? Emlékszel, hogy a legutóbbit kiskorunkban Akane kibelezte? És ő tud palacsintát is csinálniiiiiiiii!!!!
Még mindig halvány fogalma sincs arról, hogy mi az a palacsinta, de lényegtelen is, viszont Ophelia mondatára elgondolkodik hümmögve. Vagyis tegyük hozzá, hogy gondolkozásnak látszó valamit művel.
- Nos, a túró az stimmel, de megenni nem szoktam őket... Azt mondják a hölgyeket nem illik megenni.
Cseverészik szélesen elmosolyodva, azzal újra karjában fogvatartott öccsére pillant, mégha az esetleg reménykedett volna az esetleges menekülésben. Ludwig azonban nem hagyja annyiban!
- Gyere Cain, menjünk az ebédlőbe, úgyis odatartottunk, és Ophecica csinál nekünk palacsintát!
Még meg is fogja testvére kezét, hogy nagyokat lépkedve elinduljanak szépen a konyhába, de ahogy a lány mellé érnek, szabad kezével az ő kezét is megragadja, hogy aztán nagyban hintáztassa mindkét oldalról. Komolyan, mint amikor óvodás kislányok sétálnak az utcán, Ludwig pedig azonnal folytatja is a csevegést, valahogy azt az érzést keltve az emberben, hogy erősen meg kéne keresni a kikapcs-gombot. Ragyogó mosollyal az arcán vezeti be a többieket az ebédlőbe.
- Biztosra veszem Cain, hogy a palacsinta majd jót fog tenni, nagyon jól hangzik, ha olyasmi lehet, mint a hulla, akkor csakis jó dolog lehet! És egyébként is mindig csak dolgozol, alig van időd rám, és alig beszélgetünk, és ez engem annyira mélységes bánt őszintén! Úgyhogy most idejössz, úgy ni, oda lecsüccsensz, ügyi vagy! Ophecica ott a konyha, a szakács szívesen megmutatja amit csak kell, de aztán siess, mielőtt fenséges izmos hasamban lyuk lesz!
Hadarja el rögtön, s mindezt ráadásul egy szuszra teszi, izgatottan és várakozón figyelve a lányt, majd csüccsen le maga is Cain mellé toporogva. Amolyan tinilányos izgalommal fordul Cain felé.
- Ez olyan izgalmas, neeeeeem...?

Tárgy: Re: Hercegek kastélya Szer. Aug. 12 2009, 13:05

*Az az igazság, hogy a lány még a vártömlöcben is kiválóan ellenne. Költené az afféle remek verseket, amint például "A Föld kering - a Nap korong", és társai. Eleinte persze énekelgetne, rajzolgatna, elfoglalná magát... aztán szép lassan, mintegy észrevétlenül fordulnának át az énekek rettegve féltett démonokhoz intézett imákba (melyek könnyen meghallgatást nyerhetnek), az ábrák, melyek leginkább idézőpentagrammákhoz hasonlítanak, a saját vérével készülnének, a lent lakozó patkányok folytonos kaparászásától szüntelen üvöltene, vadászná őket, míg teljesen elzárkózik az emberi társalgás lehetőségtől, és csak azt nyöszörögné, hogy a hatalmas Lothwark elő fog jönni az Atlanti-óceánból, és visszaköveteli Farquemet.
De reméljük, ilyenre nem kerül majd sor.
Az, hogy neki nem lehet ilyen könnyen becenevet adni, csak megmosolyogtatja, talán kissé rókapofival. Az Ophelia név nem egyszerű, és szerencsére a másik is könnyedén veszi ezt az apró bökkenőt. Sőt, örül is neki, ez egyre jobb. A kézcsókra nagyot pislog, de csak elkuncogja magát. Nincs zavarban. Akkor lenne, ha nem vidáman közelednének hozzá, hanem máshogy... ergo, ha Cainban elpattanna valami, már az első "afféle" mozdulatától halálosan kétségbeesne ... esne ... ha képes lenne rá ... tehát hülyeséget csinálna. Vigyázni kell velük, különben tényleg nem mint embert, hanem mint macskát fogják megtartani. És ő nem kívánkozik még kiszőrösödni.
Cain távoztára már ő is lépne, de megelőzik. Ezek testvérek? Sose nézné ki belőlük. Bár belőle meg Clarissából se az emberek nagy része, de hát Little-Little, öt perc se kelljen, hogy feltűnjön, ezek bizony közös elmebajban eveznek. Az ezt követő három mondatot egyszerűen nem hallja. Nem, fizikailag megsüketül. Kibelezték az elődjét, nem, kedves Ophelia Little, az ilyet az agy nem fogja fel, nem rögzíti, nem értelmezi, észre se veszi. Bal füleden be, jobb füleden ki. Úgy.
Jókislány.
Felkacag a kézlimbálásra, de lelkesen velük tart, és azt nem rest megtartani magának, hogy a palacsintáig bizony háromnegyed órát várni kell... ez inkább a méregkeverőnek gond, semmint a másiknak. Semmi baj! Legalább megismerik egymást, ahogy hallotta, amúgy is kevés időt töltenek egymással. Semmit se késő bepótolni. Ahogy megmutatják neki a konyhát, már sipirc is oda, és körbenéz.*
- Hellóbelló, Ophelia vagyok! *Köszön be lelkesen a szakácsnak, és felméri a fegyverarzenált... vagyis az edényeket, esetleges serpenyőket, aztán minden előzetes szövegelés előtt kutakodni kezd. Mi merre van, ha van kamra, az mekkora, és...* Én vagyok Vidámlúdék új macskája, és megígértem, hogy palacsintát csinálok nekik, és mivel még nem ettek, feltételezem te se tudsz, úgyhogy megmutatom hogy kell, jó? *Be se állna a szája, miért is tenné? Közben folyamatosan sürög-forog, meg nem áll.*

**Jelige** : XV. Az Ördög **Hozzászólások** : 32

*Ludwig új keletű becenevére csak egy érdektelen, kissé fáradtnak ható pillantással reagál. Ha bátyja minden dolgát kitörő örömmel fogadná, akkor alighanem rendkívül hamar belefáradna, és elhalálozni, mert hát tetszik vagy nem tetszik, a végkimerültség nagy úr. Halánték dörzsöl, de azért igyekszik valami minimális megértést vagy valami ahhoz hasonlót mutatni ennek a két túlpörgött szöszkének.*
- Igen, hallom. ~Sajnos.~
*Vajon ha futólépésben indulna el akkor mennyi esélye lenne, hogy lesprinteli ezt a kettőt itt? Az Ugrabugráló Opheliára, és a szintén túlmozgásos Ludwigra pillant elgondolkodva. Esélylatolgatás. Százalékszámítás.
Áh, semmi esélye, legfeljebb, ha útközben mindkettő eltöri a lábát. Akkor a helyszín fokozott tempóban való elhagyása is kizárva sajnos. Mindegy, gyerünk Cain, csak gondolj bele, hogy ennél már sokkal rosszabb dolgokat is kellett elviselni. Gondolj arra, hogy Akane nem csak furcsa, hanem perverz is volt. Gondolj apádra. Gondolj.. gondolj legalább valami szép dologra is, mert így hamar depresszióba fogsz esni. Menni fog. Menni fog.
Igen.. a mérgeid. Olyan rengeteg gyönyörű mérged van, némelyiknek olyan kellemes árnyalata. Másoknak meg kevésbé kellemes, de annál látványosabb hatása. Amikor viszont elkapják a vállát és még meg is fordulnak vele, sőt azután sem engedik el, feszesen kihúzza magát, mintha egy vödör hideg vízzel öntötték volna le. Oké, azért olyan borzalmasan nem irtózik az érintéstől, de azért még ezen a szinten is úgy elfogadható a dolog, ha ő előre tud arról, hogy őhozzá most hozzá fognak érni. Az efféle meglepetés-szerű támadások határozottan kellemetlenül tudják érinteni, de nem hozza szóba. Tudja, hogy semmi értelme sem lenne, mert Ludwigra ha már ezerszer nem szólt rá minimum, akkor tényleg egyszer sem. Mégis.. semmi értelme nincs, mert annyira energikus, és annyira pörög, hogy az efféle apró kéréseket, mint amilyen Cainé, egyszerűen elereszti a füle mögött.
Hát legyen, úgy látszik ma is végig ölelgetni fogják, mint valami ostoba bábut. (Az más, hogy neki is vannak bábui de azok egészen más célt szolgálnak, nem pedig babázik velük.) Apró sóhajjal konstatálja, hogy ma nem fog megmenekülni, sőt, ha Ludwig komolyan gondolja ezt a macskás dolgot, akkor holnap se. És azután sem. És azután sem.
Igazából Ludwignak eddig ahány idegesítő állata volt, mindegyik furcsa, mérgezéses esetben hunyt el, de Ophelia mégiscsak más. Itt most emberről beszélünk, és attól függetlenül, hogy Claudius egy vérengző vadállat, Ludwig pedig női hullákat gyűjt, Cain igazán szolid, ő ennyire értelmetlenül azért nem szokott emberi lényeket kiiktatni a rendszerből. Csak ha szükséges. Tudjuk hogy van ez.
A ne légy mogorva, és hasonló felszólításokra csak valami morgást sikerül produkálnia, bár az utolsó 'ez olyan izgi' megjegyzés, amit Ludwig már az asztalnál tesz neki a maga sajátos stílusában elnyújtva.
Cain eljut arra a pontra, hogy ő innentől nem beszél, nem gondolkozik, nem eszik csak.. fotoszintetizál, mint a növények. A fotoszintetizálás amúgy is olyan békés tevékenységnek hangzik.*
- De, nagyon izgalmas.
*Miért érzi azt, hogy a bátyja nemigen fogja érzékelni a hangjában bujkáló iróniát? A konyhából lelkes csörömpölés, és magyarázás hallatszódik, Ophelia hallhatóan átvette az irányítást, és most valószínűleg javában készül a palacsinta, akármi is legyen az.*

**Hozzászólások** : 20

- Óhóóóó, pedig már kezdtem aggódni, hogy a helyre kis fülcimpáid bedugultak.
Kuncogja Ludwig amolyan kis sunyi csillogással a szemében. Tulajdonképpen elmondhatjuk hogy a herceg igencsak öhm... úgy viselkedik mindenkivel, mint egy éjszakai pillangó. Mintha csak egy nő osztogatná a kegyeit, mindenkinek, akit ő rá érdemesnek talál. (Jelen esetben elég sok mindenki tartozik ebbe a fogalomba, mindössze a világ 99%-a).
Cain gondolatbeli menekülésére pedig valóban nincs esély, hiszen bátyja úgy fogja satuba és szorítja "sarokba", ahogyan azt kell. Kérdés, hogy ezt vajon direkt csinálja, vagy egyáltalán nincs tudatában a dolognak? Vagy lehet, hogy tudatában sincs mekkora erő, és energialeszívó képessége van? Valószínűleg nem, de ha igen, akkor se érdekelné túlságosan.
Nem igazán örül, hogy kisöccse nem igazán fűz semmit ehhez a csodálatos délutánhoz, és a vendégükhöz, akit végül a macskájukká fogadtak... vagyis fogadott, de Cain áldását adta rá, nah!
Érdeklődve pillant a lány után egy kicsit, majd csacsogó hangon fordul lelkesen mosolyogva Cain felé.
- Ugyeugye?
Hadarja nagy csillogó szemekkel, aztán kuncogva legyint egy aprót öccsének.
- Óóóóó, ugyanmár! Tudom ám, hogy a morgós, szőrös szív alatt nagyon is lelkesedsz a palacsintáért!
Úgy beszél körülbelül, mintha ő már tudná, hogy pontosan mit takar a fogalom, pedig igazából gőze sincs, hogy milyen ételről van szó. Ennek ellenére vidáman cseverészik tovább, lelkesen.
- Biztosan finom lehet! Ha az idegenek világában palacsintákat esznek, akkor biztosan nagyon jó lehet! Vajon Akane nővérünk is ilyeneket eszik éppenséggel?
Felnevet kacarászva, nagy hangon, de aztán ahogy eljutnak a saját szavainak a mondandója és alanya, hirtelen félbeszakad a nevetés, mintha csak félrenyelne. Köhintve, zavartan dünnyögi az orra alatt.
- Remélem, hogy félre nyelt pár palacsintát, az a perszóna...
Sóhajtja, de a komorság szinte fél perc alatt tűnik el, ugyanis a következő pillanatban hirtelen nótára fakad, ide-oda ingva a széken, láthatóan nem igazán tud a hátsóján maradni nyugton.
- Elment a macskaaaaaaa, cincognak az egerek!
Elment a banyaaaaaaaa, vihognak a hercegek!
Megsült a macskaaaaa, jót esznek az egerek!
Felsült a banyaaaa, jól lesznek a hercegek!
Hülye-hülye macskaaaa, ravasz egerek!
Hülye-hülye banyaaaaa, okos hercegek!
Megszívta a macskaaaa, futkosnak az egerek!
Felszívta a banyaaaa, táncolnak a hercegek!

Kuncogva pillant Cainre, csalafinta kis mosollyal az arcán, ahogy lelkesen óbégat meg sikkangat minél inkább beleéli magát az éneklésbe. Nevetve tapsikol és mosolyogva pillant testvérére.
- Naaaaa, énekeld te is velem!
Még meg is csippenti kicsit a fiú pofazacskóját és picit még meg is húzkodja, mintahogy a nagymamák csúnya szokásuknál. Igyekszik eme kis showműsorral lefoglalni az időt, amíg várakoznak.
Persze közben Opheliának nem igazán segít a szakács, csak mogorván mered rá (húsbárddal a kezében), és figyeli annak tevékenységét. Nem igazán szeretné, ha holmi macskafélék elvennék itt a munkáját. Ha éppenséggel a lány hozzászól valamit, akkor biztosan mogorván morrantani fog válaszul. A hercegek azonban már türelmetlenek, legalábbis Ludwig felcsigázva várja már a sütögetés eredményét.
- Ophecicaaaaaaa!!!!! Ciiiiiiicccccccc!!!! Ciiiiiiiiiicccccccc!!!! Hol az a mennyi palacsinta, cicuskám?

Tárgy: Re: Hercegek kastélya Kedd Aug. 25 2009, 21:39

*Szerencsére észreveszi időben a szakács rossz kedélyét, és valahogy úgy mozog a konyhában, hogy ne legyen láb alatt. Előveszi a serpenyőt, vagy ahhoz hasonlatost, az olajat, a lisztet, meg mindent, ami kellhet a palacsintához. Ő ám tudja pontosan, hogy kell, szinte két kezével két különböző dolgot csinál egyszerre. Ugyan nincsen keverőgépe, de tökéletesen megteszi a fakanál is, kellő gyorsasággal elég hasonlatos állapotot elér vele. Na meg azt se felejtsük el, hogy az itteniek nem tudják, eredetileg milyen a palacsinta. Tehát egy rossz szavuk sem lehet a majdan elkészülő ételre. Egész végig nem is gondol semmire. Nem gondolja át az állapotát és a helyzetét, nem gondolja át, hogy hogy lesz ezután, vagy hogy miért került ide. Nem. Az egyetlen, ami szöget üt a fejében, az talán Cain távolságtartása, de túl sokáig nem foglalkoztatja; épp csak egy pillanatig töprengene el ezen, és tessék, már is túlbarnult (bár meg nem égett) az első darab. Mindegy is, az elsőt sose szokás feltálalni, azt mindig ő eszi meg, mert az fogja fel az olaj nagy részét.
Ahogy hívogatni kezdik, szinte varázsszóra jelenik meg az a kellemes tésztaillat a hercegeknél. Mire odáig kijut a híre, ő már készített elő lekvárt is, meg cukrostúrót, kakaóport nem talált, nagy esélye nem is volt rá, elvégre, Nesquik néven ebben a században aligha találna valamit. A ciccegésre kibukkan a feje, lehunyja a szemeit, és egy szemkápráztató mosolyt villant feléjük. Képzeletben még a hátracsapott macskafülek is megjelennek. Ezek után eltűnik egy újabb pillanatra, majd feltűnik, két tálcával a tenyerein. Mulatságosan billegő léptekkel odatáncol hozzájuk, és leteszi az asztalra őket. Az egyiken három adagnyi palacsinta árválkodik (ki tudja, mennyit esznek), a másikon a köretek, azaz barack, szilva és eperlekvár, no meg a már említett cukrostúró.*
- Úgy kell enni, hogy a közepére kell rakni az ízesítést... aki sokkal szereti, az végig, aki kevéssel, az csak csíkban. *Mutatja is, már az elsőre rakja rá a cukrostúrót, csíkban, majd lassan elkezdi feltekerni.* És felcsavarás után, lehet enni. Nyóétvágyat.
*Majd mint egy néma parancsszóra, törökülésben helyet foglal - a földön. Két mancsa közé fogja a palacsintát, és majszolni kezdi.
A macskának a földön a helye.*

**Jelige** : XV. Az Ördög **Hozzászólások** : 32

*Számára ez az egész helyzet abszurd, és kényelmetlen. Az pedig, hogy mindenki módszeresen tudomást sem vesz arról, hogy mennyire idegenkedik az érintéstől, pedig csak hab a tortán. Apró sóhajjal vonja le azt a következtetést, hogy ezt a mai napot ő már tényleg nem fogja megúszni, bár azért fájdalmas fintorba húzza a száját Akane említésére.*
- Ne hozd fel azt a nőt, inkább örülj, hogy nincs itt.
*Örüljön mi? Hajjaj. Ludwig örült is nagyon mikor megtudta, hogy Akane odébbállt tőlük, annyira örült, hogy még afféle ünnepséget is rendezett ennek a tiszteletére, ami.. nos tekintve, hogy Cain nem szereti se a nagy zajos felhajtásokat, de az alkoholt, se a tömeget így nem igazán volt oda a dologért. Ludwig már annál inkább, viszont a viselkedése minősíthetetlen volt, hát szabad egy hercegnek, egy ország uralkodójának (még ha nem is az egyetlen) megengedni magának, hogy az asztalon táncoljon?
Másrészről a bátyjának valamennyire mégiscsak igaza van, merthogy őszintén szólva tényleg érdekli, hogy pontosan mit is takar ez a palacsinta, még ha az érdeklődés mellett lapul egy jó adag bizalmatlanság is. Mindezt azonban meg köti Ludwig fitos orrára, megtartja magának a véleményét. Azért amikor a másik férfi(?) igyekszik arra biztatni, hogy vele együtt énekelje azt az idétlen dalocskát, és még az arcát is kezdi húzogatni, annál a pontnál kelletlenül, kissé idegesen felmorran, tényleg mint valami nagymacska amit megpiszkáltak a kedvenc délutáni sziesztája közepén.*
- Dehogy fogom énekelni...
*Magában pedig hozzáteszi azt is, hogy "idétlen dalocskát", mert azért szorul belé egy jó adagnyi tapintat, meg aztán Ludwig mégiscsak közel áll hozzá annak ellenére, hogy néha borzasztóan idegesítő is lehet ez a túlpörgöttség, és energiaáradat. Egy szó, mint száz, nem szeretné megbántani Ludwigot ezért az efféle gúnyos megjegyzéseit egyszerűen megtartja magának. Egyébként sem gondolná komolyan, nem szánná igazán sértésnek, de ki tudja, Ludwigról néha lepattannak az ilyenek, Cain megjegyzései néhol azonban eléggé betalálnak, ha a hosszú hajú esetleg érzékenyebb hangulatában van. Időközben Ophelia is megérkezik, kezével a tálakkal, és a palacsintákkal amikre a legfiatalabb herceg leplezetlen érdeklődéssel pillant, mintha próbálná behatárolni hogy is kell ezt. Feszült figyelemmel figyel, mintha minimum valami igazán fontos dolgot magyaráznának neki, és valóban, fontos is, mivel minden általa hallott információt próbál megjegyezni, és meghatározni.*
- Oh.. *Szemöldökfelvon. Felmér. A palacsintákra pillant. A köretekre. Aztán Opheliára, és látni azokban a zöld szemekben, hogy ő még ezt is képes úgy felfogni, mint valami halálosan komoly feladat.* - .. Értem.
*És hogy ki is próbálja, hogy ez tényleg így van-e, elvesz egy palacsintát, töltelék-ügyében pedig a szilva-lekvár mellett dönt. Nincs is semmi baj, tökéletesen kivitelezi a feladatot, felgöngyöli, aztán bizalmatlan tekintettel emeli fel, mintha még mindig nem lenne biztos abban, hogy ez jó ötlet-e.
Aztán mégiscsak beleharap. Kifejezéstelen arccal nyammog egy pár percig rajta, aztán halványan elmosolyodva (húderitkaztazistenit mosollyal) közli az értékelést.*
- Nemrossz.

**Hozzászólások** : 20

Cain szavaira csak a tarkóját vakargatja egy kissé, mintha nagyon szánná-bánná amit mondott. Akane neve valóban olyan volt már, mint egy sztoriban Tudjukki, amiben egy villámtetkós hiperaktív kölyök szuperhíróskodik a közjó ízlését megrontva. Szóval nagy banzájt csapott kedves kis "éjjeli pillangó hercegünk", megünnepelve, hogy a banya eltűnt köreik közül.
Nos, tény, hogy valóban egy kicsit túlságosan belehevült a buliba, sőt, lehet, hogy egy kicsit többet is ivott a kelleténél... de még mindig hetek óta zengenek róla, hogy milyen jó csípőmozdulatai vannak! Azóta még a rajongói fanklubjában is készültek festmények az ominózus esetről. Azt a pletykát is hallotta, hogy Hófehérke ajánlotta a legtöbbet az egyik festményért, és már adnia is kellett az említett tárgyra egy aláírást.
Hiába...
Az olyan fényes gyöngyszem, mint Ludwig, nem foszthatja meg rajongóit, és az emberiséget a fényességétől! Feláldozza magát a hírnév ragyogó oltárán, hogy a nők halálba szerethessék majdan! Vagy... éppen fordítva. Áhh, lényegtelen. A lényeg, hogy bizony Ludwig szentül úgy gondolja, hogy küldetése megosztani szépségét, báját és fenomenális jelenségét a földi halandókkal. A fanklubbot ő maga alapította, némi kis aranyos buzdító szöveggel tagokat is szerzett be ("Csatlakozol a rajongói fanklubbomhoz? Ha nem, lehetsz a barátnőm." *tündérmosoly*). Tehát Cain még csak nem is sejtheti, hogy miféle nagy dologra lett teremtve ám Ludwig, és annak fenséges feneke, amit akkor éppen olyan bőszen rázott az asztalon utcanőket megszégyenítő módon.
A mormogásra, morgásra csak ciccegve csóválja meg a fejét elégedettlenül.
- Jahjjjj, ooooolyaaaaaan vaaaaaagy!
Mondja úgy, mintha Cain-nek alapvetően tudnia kéne, hogy milyen az "olyan". Ludwignál mindenesetre tényleg nem lehet tudni, hogy egy-egy beszólásnál csak lepereg róla, vagy éppen öri-hari kerekedik ki belőle. Biztosan ennek is megvan a maga időszakai, mint mondjuk a nőknél azok_a_bizonyos_napok.
Lelkesen sikongatva kezd el tapsikolni az asztalnál, amikor látja, hogy a cicus hozza azt az emlegetett palacsintát. Lelkesen csillognak a szemei nagyban.
- Áááááá!!!!! Úúúúúúúú!!! Óóóóóóóó!!!!! Iiiiiiiigeeeeeeen!!!! Űűűűűűű!!!!! Aaaaaaaa!!!!! Hmmmmmmm!!!!!
Hangzanak el a félreérthetőbbnél félreérthetőbb hangok ajkairól, ahogy királyi hátsóját ide-oda mozgatja a széken, mintha sajtkukacok lennének benne. Buzgón bólogat nagy szemekkel a használati utasításoknál és azonnal meg is csinálja a sajátját (lehetőleg úgy, hogy könyékig lekváros legyen) és falja be lelkesen.
- Hmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm!!!! Ez mennyeeiiiiiiiii!!!!!
Tapsikol újra, aztán kuncorászva csinál magának túrósat, néha sunyi kis pillantásokat küldve Cain-nek, ahogy fogyasztja a túrós palacsintát. A következőnél már tapsikolva fordul a lány felé és egy összecsavart palacsintát tart a kezében.
- Ophecicaaa! Ciiiiccccc! Ciiiiicccc!
Úgy látszik nagyon élvezi ám a kisfiú szerepét, aki macskát kapott.

Tárgy: Re: Hercegek kastélya Szer. Aug. 26 2009, 08:41

*Egyszerűen egy külön élvezet a testvérek reakcióját nézni. Az egyik, mintha érettségit írna magyarból, és azon az egy jegyén múlna, hogy felveszik-e a kulturális antropológia karra az egyetemen; a másik, mintha születésnapja lenne, és megkapná az új álomversenykocsiját. Mindezt. Egy. Palacsinta. Okozza.
Nem normálisak, de mondja Ő, akiről az orvosok is megállapították? Hát végülis, neki mindegy, a teljesen átlagos emberek unalmasak, meg vicces valakihez igazodni. Szerinte. Amúgy is a külföldi kultúrák híre, hát akkor meg, miért is tagadná meg önmagát. De hogy visszatérjünk a tárgyra, ideje szemrevételezni a véleményeket. Szemsarokból felpillant először Cainre. Rossz ötlet. A halvány mosoly egyszerűen megböki - mit megböki, acélbetétes bakanccsal beletapos, és még ugrál rajta kicsit - Ophelia rejtett japánfangörlénjét. A sápadt arcba azonnal élet vegyül, de még mennyi, a pír elönti mind a járomcsontját, mind a fülét, és bár közel nem olyan vörös, amilyen sokaknál, de az a halványrózsaszín, az bizony feltűnő lehet, főleg Cain számára, hisz nem olyan harsány, de mégis árulkodó gesztus ez.
Ejnye.
Lassan elfordítja a fejét, és bár tiltakozón ropog picit a nyaka, de enged neki, és Ludwighoz fordul. Az előző "incidenst" szinte teljesen elfelejteti vele a másik véleménye, olyasmi véletlenül sem merül fel benne, hogy esetleg csak illemből mondják ezt: hisz hova jönne Ő, aki még a rántottát is elrontja néha, egy hivatásbeli szakácshoz, aki itt dolgozik az uralkodóháznál. A lelkes pislogás aztán kíváncsiba megy át, amint újból ciccegnek. Szerencsére az elsőt bőven befejezte (akár a fiúk nagy része, alig rág, de többet nyel), így kíváncsian lép kettőt, jóllehet négykézláb, tehát mászik kettőt a férfi~~(?)~~ felé.*
- Mijau? *Még hogy rossz macska lenne, tessék, nyávog is, sőt, ha rajta múlik, füleket is növeszt. Hogy hogyan, még nem tudja, de meg fogja csinálni, az garantált. A kisszőke ezek után, mintha mi sem lenne természetesebb, odadől Ludwig lábának, és olyan dorombolást levág, hogy egy forma1-es autó motorja elbújhat mögötte. De feltűnően macskás. Megtanulta otthon a háziállatától.
Majd, mintha továbbra is ez egy teljesen normális dolog lett volna, felpislog, olyan angyalian-édesen-ellenállhatatlanul, ahogy szokás, mikor már a macska tele van, de csakazértis kér az embertől még. Mert az finomabb. Az mindig finomabb.*

**Jelige** : XV. Az Ördög **Hozzászólások** : 32

- Nem tudnál csak egy kicsit halkabban örülni? Megfájdul a fejem ettől a sok visítástól..
*Kész, nem bírta tovább, hogy ne szóljon rá nyíltan Ludwigra. Eddig igazán megpróbálta magát visszafogni és csendben tűrt, de most már aztán tényleg elég. Nem mintha igazán fenyegető lenne ez a felszólalás vagy hangos, viszont a mély doromboló althang még így is jól érthető. Igaz az ilyen szóra is csak az hallgat aki tudja róla, hogy jobb szót fogadni, ha nem akar másnap valami újfajta ellenanyag nélkül gyorsan ölő méreg által lefordulni a székről. A sunyi pillantásokra pedig aztán végképp megrándul a szája széle, és komolyan elgondolkozik azon, hogy a hajánál fogva rángatja ki Ludwigot valamelyik mellékhelyiségbe, hogy Ophelia ne lássa ahogy megneveli.
De nem, az azért mégsem lenne túlzottan illő, egyébként sem szokott igazán erőszakos lenni, révén, hogy gyerekkorában már így is többet kellett elviselnie néhány anyai pofonnal az 'ördögi szemei' miatt. Pedig igazán semmi különleges nincs bennük azon kívül, hogy a zöld íriszek közepén, jól észrevehető borostyán sárga árnyalat húzódik. Egyszóval úgy dönt, hogy a nyílt erőszakoskodást, és fizikai bántalmazást meghagyja Akanenak és Claudiusnak (milyen szerencse, hogy a kettő közül az egyiktől már megszabadultak). Lemondó sóhajjal csóválja meg a fejét mikor Ludwig már csak azért sem hallgat rá és tovább hangoskodik.*
~Visszaél azzal, hogy sosem mérgezném meg. Hát ha bele nem is hal, de holnap fájni fog a hasa.~
*Sandít vissza Ludwigra, és most az egyszer örül, hogy itt senki sem tud gondolatot olvasni. Holnap úgy is jönni fog a hosszú hajú hozzá, hogy fáj-a-poci-segíts-rajtam, de pont nem lesz nála ellenszer. Ludwig pedig amilyen kis naiv néha, úgy sem fog rájönni, hogy az ő keze van a dologban.
Tekintete kissé lejjebb vándorol, méghozzá Opheliára, és elsőre nem tudja hova tenni azt az árulkodó pírt. - Cain nincs tisztában azzal milyen ritkán mosolyog, és milyen jól áll neki. - Talán láza van? Hm. Hát majd szól ha rosszul érzi magát, most láthatóan remekül el van azzal, hogy macskát imitál Ludwig kedvéért, és ehhez méltóan még a lábához is bújik, mint tényleg valami engedelmes háziállat.
Hát.. ha szobatiszta akkor végül is tényleg megtarthatják.
Elgondolkodik azon is, hogy felparancsolja a székre, de ki ő, hogy elrontsa a szórakozást, így inkább szó nélkül fordul vissza, hogy egy újabb, ezúttal baracklekváros palacsintát készítsen magának.*