Kastély körüli park

- Én nem tudnék meglenni mindig a kastély falai között. Bár a hideget nem szeretem, akkor is ki szoktam mozdulni a négy fal közül. De az is igaz, hogy más ezt megtenni kötöttségek nélkül, egy ismeretlen városban, mint az iskolában - bólintott megértően. - De tényleg jobb dolog itt sétálni, főleg, hogy ilyen gyönyörű idő van - jegyezte meg, miközben még elcsípte a pillanatot, és meglátta, amint egy kis mókus szaladt fel a fára.
- Semmi gond - nyugtatta meg. - Nápoly? Jártam már ott, bár nekem Velence marad az örök kedvenc - fűzte hozzá. - Én londoni lány vagyok, ott születtem. Pár éve pedig a nagyvilágot jártam, és próbáltam több tudást szívni magamba, no meg megismerni a külföldi kultúrákat. És a számmisztika magával ragadott, ami elég furcsa, ha az eredeti hivatásomat nézzük - jegyezte meg.
- Nem tudom, hogy itt hogyan működik, de az én időmben húsvétkor nem szokták hazaengedni a diákokat, maximum, ha valami különleges indokkal kéredzkedtek el - mondta, és remélte, hogy ezzel nem törte le a lányt.

(Amelie, Emmeline)

*Mikor kiértek az épületből, és nem kellett a lefüleléstől tartaniuk, Emmeline egy kicsit gyorsabb kocgótempóra váltott, amíg el nem érték a tó partját. Ledobta a kezéből a gyékényét és a vizét, majd elkezdett lazítani, hogy egy jókora kört le tudjon izomgörcs nélkül futni. Miután megfelelően lazának érezte minden tagját, Amelie felé fordult.*
- Merre menjünk? - *érdeklődik Amelietől, majd szinte meg sem várva a választ egy tóparti futásra gondol, úgyhogy helyesbít.* - Pontosítok, meddig?
*Mosolyogva elindul egy kellemesen pihentető, lassú tempóban, és ellenőrzi, megfelelő-e a tempó mindkettőjüknek.*
- Írtak mostanában a szüleid? - *érdeklődik, hogy ne teljen olyan unalmasan az elkövetkezendő fél óra.* - Hogy bírod az életet ide bezárva a kastély négy fala közé?

*Szintén ledobta a kezében lévő dolgokat, és csinált pár nyújtó gyakorlatot. Megmozgatta a karjait, vállait, majd lehajolt párszor, hogy a dereka is rendben legyen futás közben. Emmeline hangjára felkapta a fejét, és zavartan nézett rá. Annyira elvolt a bemelegítéssel, hogy elfelejtette, nem egyedül van. Elmosolyodott, és úgy válaszolt.*
- Szerintem két kört simán lefuthatunk, jó mindkettőnk kondíciója. Utána jöhetne egy kis gyors gyaloglás, majd egy kör levezető futás, és végül egy kis levezető gyakorlat, majd egy kis jóga. Már, ha neked is megfelel - fejtette ki, majd kezével intett egyet, és elkezdtek egymás mellett futni. Talán három-négy perc is eltelt, mire a lány válaszolt. - Igazából én vagyok a ludas, nekem kellene válasz levelet írnom nekik, de eddig valahogyan nem úgy alakultak a napjaim - nézett a lányra, miközben egyenletesen tartották a tempót. - Volt egy kis bájitalfőző kalandom Myával, mivel nem akartam gyengélkedőre menni. Érdekes volt - kuncogta el magát, és örült, hogy aznap senki sem fülelte le őket, amiért a vendégszobában főzték meg a kalapkúrát. Em másik kérdésére nagyot nézett. - Mostanában elég sok időt töltöttem kint a levegőn. Elmentem az erdőbe Calával, Myával a bazársorhoz sétáltunk el, és a parkban is többet voltam - mondta. - Épp hogy az órákra jártam be, no meg házit írtam - mondta, majd vett egy nagy levegőt. Annyit beszélt, hogy futás közben elvétette a légzési ritmust, és kicsit kifáradva érezte magát. Amikor helyre jött, ő is kérdezett a lánytól. - És a te szüleid írtak neked? - nem tudta, hogy okos dolog-e ezt megkérdezni tőle, de az illem is így diktálta, no meg tényleg szerette volna tudni, hogy barátnője hogyan áll jelenleg a szüleivel. - Ha van kedved futás után elmehetnénk a kávézóba reggelizni - ajánlotta fel mosolyogva, miközben csodálkozva észrevette, hogy majdnem egy teljes kört lefutottak. Az már biztos, hogy Em még nála is jobban diktálta a tempót.

*A kis afféron a bájitallal és a vendégszobával csilingelően elneveti magát, el tudja képzelni, ahogy a vidám kis féltünde, és az ő drága szobatársnője beosonnak, és suttyomban főzőcskéznek. Ahogy észrevette, hogy Amelie nem tudja a futást és a beszédet összeegyeztetni, lassított egy kicsit, és inkább ő maga kezdett el mesélni, hogy a másik vissza tudja nyerni az erejét.*
- Jó neked, hogy ennyi felé jársz. Soha életemben nem unatkoztam, de itt mostmár előfordult párszor. Bár, aki ilyen társasági ember, - *mosolygott a lányra* - annak némiképp könnyebben megy a kiruccanás, főleg, ha van is kivel. Már azon gondolkodtam, hogy engedélyt kérek egy kis darab föld művelésére valahol a kastéyl környékén, hogy azért ne lustuljak el teljesen. Nomeg, hogy ne fogyjon ki idő előtt a csokitériám.
*Az arca egy pillanatra elfelhősödött, ahogy a szülei kerültek szóba, de úgy döntött, nem rontja el a saját és a másik kedvét sem a dologgal.*
- Nem írtak, de majd ha érdeklem őket, akkor fognak, addig meg élem a magam kis egyszerű életét, nélkülük.
*Úgy érezte, ennél többet nem kéne most mondania, és nem akart megint sírni, az idei adag könnyét már elbőgte. Ráadásul nem akart nyafogni se, úgy érezte, azt már eddig is túl sokat tette.*
- Reggeli? - *kapott a témaváltás lehetőségén.* - Jól hangzik! Bár, remélem akad ott olyasmi, amit mi ismegeszünk, és nem csak "ham and eggs". Bár kétlem, hogy túl sok lenne raktáron a puliszkából nekik.
*Egy fél percig elmélázva fut, majd ahogy észreveszi, hogy elkerülték a cuccaikat, újra Ameliehez fordul.*
- Mit szólnál, ha egy kicsit gyorsítanánk? Nem lihegünk eléggé - mondja visszafojtott kuncogással.

- Te is jöhetnél velem - jegyezte meg a tündének. - Soha sem zavarnál, melletted nem unatkozik az ember, és ahogyan észrevettem, te is jól oldódsz társaságban, csak a kezdő löket hiányzik - nyújtott nyelvet a lányra. - HA kapsz engedélyt, engem is megtaníthatnál pár dologra, de szerszámokat óvatosan adj a kezembe, mert ha azt egy növény meglátja, hogy azzal közeledek felé, lehet, hogy sírva elszalad. Legalább is, Anyu mindig ezt mondta - forgatta meg drámaian a szemeit, majd vigyorogva tovább futottak.
*Érezte, hogy nem kellett volna szóba hoznia a lány szüleit, és eldöntötte magában, hogy ha fontos, akkor inkább a megérzéseire fog hallgatni, nem pedig a belé nevelt illemre. Ezen gondolata után bólintott is egyet magának, amolyan megegyezésképpen saját magával.
A reggeli témájánál csak elvigyorodott.*
- A tojás részével nincsen semmi bajom, mivel csak vegán vagyok, szóval az állatokat nem eszem meg. De tojás, tej, sajt, finom joghurtok - csillant fel a szeme-, ezek mind jöhetnek. - De biztosan kaphatunk mást is, elvégre ez mégsem egy mugli kávézó - vigyorodott el. - Én személy szerint kávéval kezdem majd, meg egy pohár narancslével, a végén pedig egy teával fogom lezárni. Hogy enni mit fogok? Azt meg majd ott kitalálom - nevetett fel, majd ravaszkásan felvillant a szeme a megjegyzésre. - Akkor gyerünk, ha a kisasszony levegőhiányban akar szenvedni, én benne vagyok egy kis versenyben - kiáltotta, majd mindketten sprintelni kezdtek. Ahhoz képest, hogy nem szerette a futásnak ezen módját, mostanában mindig ide lyukadt ki.

*A másik reggelire vonatkozó tervén csak mosolygott, már ő is kezdett éhes lenni.*
- Én sose iszom kávét, bár az illatáért odavagyok, a tea viszont bármikor jöhet. Tudod, én főleg kásákat eszem, de például a túróról vagy a kefírről nem lennék képes lemondani. Nomeg persze a tojás, amiből a fehérjét veszem magamhoz, az állati fehérje helyett.
*Meglepetten látja, hogy Amelie, szokás szerint, szó nélkül ott hagyta a verseny kezdésével. Pár másodperces késéssel ő is megindult, sebesen kaplodva hosszú lábait. ~Na, ilyenkor szerencse, hogy majdnem húsz centivel magasabb vagyok az átlagnál...~ mosolyog magában. Hálásan vette tudomásul, hogy a rossz jobb lába újra bírja a strapát, és feltehetőleg nem is fog begörcsölni. A kör felénél már fej-fej mellett haladtak, úgyhogy elengedte egy kicsit magát, és nevetve futott, hatalmasakat ugrálva és lépve, göndör haját rázogatva, hogy csak úgy röpködtek a gesztenyevörös loknik az arca körül. Hirtelen megtorpant, majdnem neki is esett Amelienek, elkapta a lány derekát, és elkezdte csiklandozni, ahol csak érte, remélve, hogy a lány nem orrol meg nagyon rá a fizikai kontaktus miatt, és csiklandós is.*

- Én bármit megeszek, ami nem állat, legalábbis így szoktam mondani - mosolygott a lány.
*Amikor elkezdtek sprintelni, elhallgatott, és csak élvezte, ahogy a langyos időben szaladtak. Mosolyogva nézte, ahogyan Emmeline ugrándozni kezdett. Azt már észre vette, hogy jó hatással vannak egymásra. A tünde lány nyitottabb lett, ő pedig többet mosolygott. Annyira elkalandozott, hogy nem vette észre, hogy Em megtorpant. Már csak azt érezte, hogy hihetetlenül csikizni kezdték. Hangosan kacagni kezdett, úgy, ahogyan már hónapok óta nem tudott. Egy ideig még próbált menekülni a csikiző kezek elől, de végül annyira kimerült, hogy a földre huppant. Em nem kímélte, követte a földre, és tovább folytatta a "felvidítását". Amikor már könnyei is folydogálni kezdtek, így szólt.*
- Kérlek, ha-ha-hagy ab..ba - nyögte két kacagás között. - Nehem bíhirom tovább - folytatta, és csak remélni merte, hogy Em megkönyörül rajta.

*A csiklandozó fürge, hosszú ujjak minden rést megtaláltak Amelie védelmén, így a szobatársnője azon kaphatta magát, hogy a lábain ülve csiklandozza a lány hasát, hóna alját és nyaka hajlatát. Csak akkor enyhít a bilincsen, mikor a másik már könyörögni kezd érte.*
- Csak kérned kell, és kívánságod számomra parancs - *vigyorog szemtelenül a lányra, majd mellégördül, és átül ő is a fűre.* - Mondd, akarsz még jógázni? Vagy kihagyjuk ma a hasizomgyakorlatokat?
*Egészen új érzés számára, hogy nem torkollják le egy-egy szemtelenebb megjegyzés hallatán, így egészen belelendül a cukkolásba.*
- Szerintem még nyugodtan futhatnánk pár kört!
*Döbbenten találja magát a földön.*

*Csúnyán néz Emre, amikor a hasizomgyakorlatokat emlegeti, majd kirobbant belőle a nevetés.*
- Azt hiszem, egy hétre elég volt ez a gyakorlat, a nevetéssel - öltött nyelvet a lányra, miközben az oldalát is megmasszírozta egy kicsit.
*De a futás megemlítésekor gonoszan megvillant a szeme, és mosolya sem ígért semmi jót. Gyorsan felült, és a tündét nem kímélve csikizni kezdte. Ahogyan észrevette, az oldala nagyon érzékeny volt, ezért mindig átejtette, úgy tett, mintha máshol akarná megcsikizni, végül cselesen mindig oldalra kapott vissza, és kuncogva hallgatta, hogy most bizony Em is megtapasztalhatja, milyen az, amikor jól megcsikiznek valakit. Pár perc után aztán megszánta a lányt, és bűbájos mosolyt villantott fel. Olyat, amitől általában mindenki oda volt, aranyvérű körökben.*
- Nincs ellenemre még egy levezető kör - csacsogta, majd felpattant, és kezét nyújtotta a lánynak. - Nos, mehetünk? - kérdezte, miközben csak erőfeszítések árán tudta visszatartani kacagását. Mókás volt, hogy elengedhette magát, és nem kellett megjátszania az úri kisasszonyt.

*A meglepetéstől egy fél piollanatig mozdulni sem tud, ezzel a másik már behozhatatlan előnyre tesz szert, Emmeline képtelen védekezni a fürge ujjak ellen, csak gurul a fűben és nevet. Nem képes visszanyerni maga fölött az irányítást, így a természetadta sebessége sem siet a segítségére, hogy megmentse őt a halálos röhögőgörcstől.*
- Könyörgö-hö-hö-hök, hagyd abba-ha-ha! - *szinte sikítja, a könnye is patakzik., eláztatva a göndör fürtöket, amik így nedvesen tapadnak az arcához. Mikor Amelie végre abbahagyta, és felpattant, futást emlegetve, újra a döbbenet szikrái jelentek meg a szemében, majd a rosszalkodáséi követtek, és a lány felé nyújtott kezével mit sem törődve, gyorsan felpattant, viszamosolygott és elrikkantotta magát.*
- Aki utolsónak ér oda, azé lesz egy béka csókja! - *idézi az Amelietől tanult rigmust, és minden erejét a futásba vetve elsprintel a tó körüli pályájukon, nem is foglalkozva vele, hogy a másik követi-e.*

*Csak döbbenten áll, és hallgatja, hogy Emmeline visszaidézte a kis bolondos sorát. Már két-három másodperc előnye is volt a tündének, amikor észbe kapott, és nem törődve az izomlázával, utána szaladt. Eléggé bele kellett húznia, hogy legalább a tünde közelébe érhessen.*
- Tudod - kiáltotta oda neki -, az sokkal murisabb szokott lenni - gyors levegőt vett -, amikor én kezdek el rohanni, te meg pillanatok alatt beérsz - ezt az egy mondatot csak pár részletben sikerült elmondania, annyira tartani akarta a tempót Emmel.
*Hiába, kicsi pugnaxos lányunk makacs egy fajta, ahogyan Mya is tapasztalta, és hamarosan Emmeline is rájön, a béka csókja majd a tünde arcán köszön. Ilyen és hasonló gondolatokkal szórakoztatta el magát, miközben sprintelt a lány után. Így könnyebb volt, mint hangosan kimondani a szavakat. Mert mint megtapasztalta, most egyszerre futni és beszélni nem tudott. Nagyokat szökkent a lány után, hátha így gyorsabban beéri, de rájött, hogy botor ötlet volt, mert míg ez a tündénél simán bejött, addig ő inkább lemaradt kicsit. Hiába, ha 165-nél nem nőtt tovább... A szülei meg mégsem tehették a nyújtófára. Bár, ha jobban belegondolt, lehet, hogy jobb lett volna. Akkor most nem kellene háromszor olyan gyorsan futnia a lány után, hogy utolérje. Hirtelen meglátta a fát, ahová a ruháikat pakolták, s míg Em szélesebb körben futva akarta megközelíteni a ruhakupacot, addig ő nyílegyenesen odaszáguldott, majd térdre rogyott, onnan pedig a hátára feküdt, és egy nagyot nyögött, annyira elfáradt. Ha ezt az anyja hallotta volna, biztosan kiüldözi ezzel a világból. Közben már Em is megérkezett mellé, így elővette bűnbánó pillantását, azt amelyiknek láttán az emberek többsége rögtön megbocsátott neki.*
- Remélem, nem haragszol, hogy egyenesen idesprinteltem - pillogott, majd a lányra vigyorgott. - Cserébe nem kezdek most neked békát keresni - kacsintott a lányra, majd egy pillanatra visszahanyatlott a földre. - Tudod mit? - kérdezte mormogva, miközben alkarját a behunyt szemeire fektette. - Cserébe meghívlak egy pazar reggelire - vigyorgott jókedvűen, majd ezután rosszallóan fel is mordult, mert amikor felült, érezte, hogy olyan izomláza van, hogy hálát adhat Merlinnek, ha innen fel tud majd kászálódni.

*Rögtön nagy előnyre tesz szert, nemhiába nőtte túl hárommal a 180 centit is, a hosszú lábaitelnyújtva rakosgatja egymás elé, beleadva apait-anyait. Figyeli, ahogy Amelie egyre jobban lemarad, fárad, és futná tovább a kört a kiindulási pontjukig, de a szobatársnője egyenesen a fájukhoz vesz az irányt, és győzedelmesen nyögdécselve lerogy a ruhákra.*
- Hé, ez nem fair, vévgi kellett vvolna futni neked is a kört! - *kiált rá felháborodottan, és nem adja meg a másiknak azt a diadalérzetet, hogy ő is lerogyik, minden elegancia nélkül. A bűnbánatos arc teljesen hidegen hagyja, anyjától is negszokta az érzelmi manipulációt, és helyette gúnyosan elmosolyodik. Mikor rádöbben, hogy ilyen arcot se gyakran vág, elhatározza, hogy ezen túl ezt is gyakorolni fogja. És a gyakorlást pont Amelievel kezdi, miközben kiteríti a gyékényét, és lehúzza a lábáról a vászoncipőt és a gyapjúzoknit. Jólesően megynomkodja a talpát, majd felpattan és energikusan a szőnyegre áll.*
- Köszönöm, hogy megkímélsz a békapuszitól, igazán hálás vagyok neked - *húzza fel a jobb szemöldökét.* - De a reggeli jöhet. Miután...
*Azzal el is kezdi a tibeti öt gyakorlat első gyakorlatát, és elkacagja magát a fáradt lány nyúzott arcát és izomlázas tagjait látva.*
- Gyerünk, te is! Jógázni jöttünk, nem lazsálni!
*Jólesően forog a saját tengelye körül, amíg el nem szédül, majd figyeli, Amelie követi-e a páldáját.*

*Csalódottan látja, hogy Em bizony nem veszi be a bűnbánó pislogást. Morcosan mered maga elé. Talán ezért sem került a másik karhoz. Nem tudja jól manipulálni az embereket. Ez sem igazi manipuláció lett volna, csak egy kis játékos ugratás. De úgy látszik, hogy a tünde lány kicsit komolyan vette a dolgot, és átment Wayner prof stílusába. Kicsit elkomorodott, miközben nyögve feltápászkodott. Gyorsan csinált pár nyújtó mozdulatot, majd Emet kezdte utánozni. Amikor az elsővel készen voltak, gyorsan oda lépett a lányhoz, és a vállára tette egy pillanatra a kezét.*
- Tényleg sajnálom. Nem hittem volna, hogy ennyire komolyan veszed a dolgot - mondta, majd választ sem várva visszasétált a kapott gyékényéhez. - Akkor jön a második gyakorlat? - kérdezte, miközben próbálta figyelmen kívül hagyni a vádlijába beálló görcsöt.

*Meglepődik a lány bocsánatkérésén, úgyhogy inkább megmagyarázza látszólagos morcosága okát.*
- Nem komolyan veszem, de nem szeretem a csalást, még ha csak ilyen komolytalan, apró dolgokról is van szó. Ilyenkor előjön belőlem a nem létező gúnyos énem, úgyhogy ne haragudj a stílusért.
*Látja, hogy Amelie túltette magát a dolgon, és mivel nem egy szadista alkat, nem kínozta túlzottan meg a lányt, és inkább halkan mondta is, hopgy mit kell a másiknak tennie, hogy ne őt kelljen figyelnie, hanem saját magát.*
- Csak addig csináld, amíg jól esik, sose erőltesd túl magad! Feküdjünk le. Két karunkat helyezzük kinyújtva szorosan magunk mellé, tenyerünk nézzen lefelé, és ujjainkat zárjuk össze. Emeljük fel fejünket annyira, hogy állunk szinte fúródjon bele mellkasunkba, ugyanakkor kinyújtott lábainkat is emeljük fel úgy, hogy merőlegesek legyenek a talajra. Ha tudjuk, emeljük lábainkat még tovább a fejünk irányában, de térdünket továbbra se hajlítsuk be. Azután fejünket és lábunkat egyidejűleg lassan engedjük vissza a talajra. Lazítsuk el izmainkat, majd ismételjük meg a rítust. A gyakorlatok során vegyünk fel egy állandó légzési ritmust: lélegezzünk be, amikor a fejünket és lábainkat felemeljük, és ki, amikor visszaengedjük őket a talajra. Az ismétlések közti szünetben a lazítás alatt se zökkenjünk ki ebből a ritmusból. Minél mélyebben lélegzünk, annál jobb - *mondja szinte monoton hanon az annyit hallott, jól ismert szöveget. Oldalra pislant, Amelie tudja-e követni a mozdulatsort, és ha kell, segítsen neki. Mivelnem lát hibát a lány mozgásában, háromszori ismétlés után rátér a következőre.* - Térdeljünk le a földre, a felső testünk maradjon egyenes, két karunk a törzs mellett, kezünk a combunkon. Most hajtsuk fejünket nyakunkkal együtt előre úgy, hogy állunk szinte a mellkasunkba fúródjék. Aztán finoman hajtsuk hátra a fejünket és a nyakunkat, amennyire csak tudjuk, úgy, hogy gerincünk alkosson boltívet. Eközben „kapaszkodjunk” a combunkba támaszért. Hátrahajlásnál lélegezzünk be, a kiegyenesedésnél pedig ki. Szívjunk annyi levegőt a tüdőnkbe, amennyit csak tudunk. *Újra oldalra pislant, de látja, hogy szinte fölöslegesen.* Ezt is háromszor kell, mint az összes többi gyakorlatot is. Rátérünk a negyedkire.Üljünk le kinyújtott lábakkal a földre, lábfejeink körülbelül harminc centiméter távolságban legyenek egymástól. A derekunk maradjon egyenes, és helyezzük két tenyerünket a csípőnk mellé a földre. Ezután hajtsuk fejünket előre, amíg állunk nem érintkezik mellkasunkkal. Most pedig engedjük, hogy a fejünk olyan mélyre visszaereszkedjen, amennyire csak lehet, és ezzel egy időben tenyerünkre támaszkodva emeljük el a törzsünket a földtől, úgy, hogy a térdünk behajlik, de a karunk nyújtva marad. Törzsünk alkosson egyenes vonalat felső lábszárunkkal, a talajjal párhuzamosan. Karunk és alsó lábszárunk viszont legyen függőleges a talajra. Ha ezt a helyzetet felvettük, feszítsük meg összes izmainkat. Végül lazítsuk el izmainkat és térjünk vissza a kiinduló ülőhelyzetbe.- *áll meg egy pillanatra.*
- Pihenjünk egy kicsit, vagy csinálhatjuk tovább is, ha gondolod.
*Pár percnyi pihenés után nekikezd a befejező gyakorlatnak is.*
- Az ötödik rítus kiindulóhelyzetéhez egy kinyújtott karú fekvőtámaszszerű pozíciót kell felvennünk. Ehhez ereszkedjünk a talajra úgy, hogy csak lábujjunk és tenyerünk támaszkodjék a földre, és így tartsuk meg magunkat a levegőben. A két tenyér és a két lábfej egymástól való távolsága egyaránt hatvan centiméter körüli legyen. Karjaink és lábaink legyenek kinyújtva. Ebben a pozícióban karunk merőleges a talajra, a gerinc homorúan meghajlik, és a test a vállak és a lábfej között szinte lóg a levegőben. Ezután finoman hajtsuk a fejünket hátra, majd emeljük meg törzsünket úgy, hogy csípőnk elinduljon felfelé, amíg testünk egy fordított V alakját fel nem veszi. Ugyanakkor fejünket hajtsuk előre, állunk pedig érintkezzen a mellkasunkkal. Majd térjünk vissza a kiindulóhelyzetbe, és kezdjük elölről a gyakorlatot.
*Megismétli kétszer, és foigyeli, ahogy Amelie is befejezi a mozdulatsort.*

*Csak megcsóválja a fejét, és inkább nem szól semmit. Hiába, azért ő benne ott volt néha a kisördög, ezért is nem volt egy átlagos pugnaxos. Bezzeg Emmeline... Nos, ő le sem tagadhatná, hogy ebbe a karba kellett, hogy kerüljön. Most már mindegy, majd a finom reggelivel kiengeszteli.
A gyakorlatok közben meglepetten vette észre, hogy Em milyen szakszerűen magyarázza el a mozdulatokat, de örül neki. Ő mindig más fajta gyakorlatokkal szokta megmozgatni ízületeit, de úgy látszott, hogy Emnek ez a fajta nagyon ment. Hajlékony volt, így könnyen követni tudta az utasításokat. És lassan megérezte, hogyan nyúlik meg minden porcikája, és múlik el az izomláz a testében.
Amikor végeztek a gyakorlatokkal, felült, és egy hatalmasat nyújtózkodott, miközben ide-oda ficergett, és megmozgatta kicsit a derekát. Majd a palack után nyúlt, és nagyokat kortyolt a hűs vízből.
Emmeline felé fordult, és pálcáját felemelte.*
- Elvégzek rajtad is egy gyors frissítő bűbájt, rendben? - kérdezte, majd egy bólintást követően Emen és saját magán is használta. - No, most már illatosak vagyunk, mint a harmatos hajnal - bólintott elégedetten, majd felkelt, és összecsavarta a gyékényét, és felvette a földről vizes palackját. Látta, hogy Em is így tett. Amikor végeztek, felé fordult. - Nos, akkor jöhet a finom reggeli? - kérdezte vidáman, majd tempósan elindultak a teázó felé. - Te hallottad, hogy a pugnaxnak új karvezető helyettese van? - kérdezte, hogy addig is beszélgessenek, és ne korgó hasukra figyeljenek.

[Krisztyne Blackkat]

*Gyors léptekkel sétál le a parkba, szinte már szalad. Mielőtt elindultak Krisztyne-nel, még gyorsan felment a szobájába egy kötött kardigánért, a biztonság kedvéért, de azt rögtön a táskájába is tömte. Ahogy kitárja a kastély ajtaját, nagyott szippant a meleg levegőből, és leül egy közeli, üres padra. Reménykedik, hogy Krisztyne is leül mellé, hiszen ő akart lejönni ide.*
- És, mit szeretnél csinálni? *kérdezi, miközben ledobja elmaradhatatlan kézitáskáját maga mellé.*
- Csodálatos idő van, nem igaz? *tekintetétlassan körbehordozza a parkon, ahol több diák is tartózkodik. Rajta most csak egy rojtos szélű farmer miniszoknya, és egy rózsaszín póló van.*

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Tartva Melinda iramát lépked lefelé a lépcsősoron. Mikor kitárul a kastély hatalmas ajtaja Krisztyne szemeit elvakítja a fény, ami miatt reflex szerűen becsukja, majd szép lassan kinyitva szoktatja hozzá a fényhez. Így egy kicsit lemaradva ér a padhoz ahol leül Mel mellé.
-Legszívesebben az istállóhoz mennék, de ha jól tudom oda csak tanári engedéllyel lehet bemenni.- *Mivel nem akarja mindkettőjüket bajba sodorni ezt az ötletét gyorsan elveti. Gondolkodva néz körbe, és mint aki most látott először zöld területet, meglepetten figyeli a zöldülő fákat, virágok tarkaságát.*
-Nem csak az idő szép, ez a park is gyönyörű. *Nyújtózkodik egyet mintha csak egy ketrecből szabadult volna ki.*
-Tudod mit, te már ismered valamennyire a kastélyt és környékét, oda menjünk amit te a legjobb részének gondolsz. *Látszik rajta a bizonytalanság.* -Nem is nagyon tudom milyen helyek is vannak itt, a könyvtárat azt már megtaláltam, meg egy két termet is. De hallottam kávézót is említeni valakitől, meg uszodát is.~Nem mintha tudnék úszni.~ *Furán festhet tudatlansága miatt pironkodva a kék hajával és szemével.Nem is szól semmi mást, csak lesütött szemmel rugdos egy kis kövecskét.*

* Egy hófehér vagány kalap virít a vörös üstökön, ami jól megy a fehér dzsekivel, meg a fehér balerinával. Gonoszkás mosollyal az arcán sétál erre a kis francia. Mindenkit úgy vizslat a sötét zöld szemeivel, mintha a veséjükig látna a diákoknak. Pedig nem. Ez csak azért van mert érdeklődik a környezet után, meg szereti ha azok az emberek, akiket ő megnéz, ők is megnézzék őt. Ez csak a hiúságát magyarázza. így messziről kimértnek, és ridegnek tűnik, és ezért nem is nagyon szólítják meg, hiába van a bájos arcon az elbűvölő mosoly. De ha valaki már ennyitől tart, azzal nem érdemes szóbaállni. az ifjú hölgynek most sok mindenhez hedve volna. Többek között kvidicsezni, bagy csak kirándulni. Ebben a hatalmas, gyönyörű iskolában annyi a felvedezetlen dolog... Inkább leül egy padra és nagyot szippant a levegőből. Lábait keresztbe teszi, fejét a tekintetét a nap felé fordítja és rátámaszkodik a kezeire.* ~ De jó lenne napozni.~ * Gondolja miközben hunyorít.*

~Merre van?... Ehh... Mégis, hogy tűnhet el egy ilyen kis...~
*Gondolat menete félbeszakad amint a lábszárán egy vágást érez. Hiába, a jó idő miatt rajta csak egy szimpla fekete-vörös kockás rövid nadrág van, amiben nem ajánlatos a rózsabokrok között flangálni. Bár ha jobban megvizsgáljuk a helyzetet akkor mégis mit keres valaki egy rózsabokor kellős közepén? Nos, mind hiába erre a kérdésre nem igazán lehet kielégítő választ adni. A lecsorgó vért letörli a lábáról, és kimászik a bokrok közül. Az egyik úton indul el, hátha nagyobb szerencsével jár mint az előbb. Nézelődése közben egy ismerős arcot pillant meg, név szerint Vivienét. Amint látja a lány hunyorít, bár ez van ha az ember a nap felé néz.*
-Szia!
*Dallamos hangján ráköszön a lányra, majd beáll közé és a nap sugarai közé. Kicsit megvakarja a tarkóját majd úgy folytatja tovább.*
-Véletlenül nem láttál errefelé egy fehér patkányt? A bájitaltanteremben kerestem valami hozzávalót a főzethez, aztán véletlenül kiengedtem.
*Íme itt van minden furcsaságnak a magyarázata mi szerint mit is keresett a bokrokban, és az előtte lévő számtalan helyen.*

* Már kicsit kezdi unni magát mikor motoszkálást hall. De nem néz körbe, csak tovább ücsörög és élvezi a meleg napsugarakat. Viszont valaki beáll a képbe. Már el is küldené valahová ha nem ismerné meg a kellemes hangot. Kinyitja a szemeit és mosolyogva üdvözli a fiút.*
- Szia! Téged is rég láttalak. * Észreveszi hogy a fiú ismét szerzett egy kisebb sérülést, ezen már csak elvigyorodni tud. Fejével int hogy nyugodtan üljön le. A kérdésre felhúzza a szemöldökét.*
- Nem láttam sajnos. Egy iskolában általában nem olyan megszokott látvány a rohangáló fehér patkány, bár egy másguképzőben... Ha látok akkor majd tudom kinek kéne átpasszolni. ~ Hacsak Picur fel nem falja...~
- Már azt hittem hogy végül patkányt kaptál a szüleidtől. * Érdekesnek tartaná, ha Daniel egy patkánnyal a vállán mászkálna. Azért nem olyan vészes alak hogy egy patkány társaságára szoruljon. Mármint nincsen semmi baj velük, csak mondjuk a sok macskának, meg a nyávogós lányoknak, akik nem vonzódnak a leginkább kanálisban lakó állatokhoz, még akkor se, ha szobatiszták.*
- Tudod hogy meg kéne eggyezzünk valamiben?* változik meg a hangja.* - Tudod... a fogadásunk tétjében....

*Mosolyogva foglal helyet a felkínált padon. Közben tekintete folyton a földet vizsgálja, ha csak nem csalta el a patkány valamerre akkor itt kint kell lennie annak a rágcsálónak.*
-Köszi, hogy segítesz... Bár legrosszabb esetben majd kiflangálok a városba és veszek egyet. Addig csak nem tűnik fel senkinek sem... És nem, nem kaptam semmilyen házi állatot sem a szüleimtől, bár bármi lehetséges még... Azt sem tartom lehetetlennek, hogy egy lila nyulat postáznak.
*Lemondóan levágja a fejét az öle felé. Hát igen, valahogy a felvigyázó papagáj után már nem kíván több házi állatot. A kérdésre felvonja az egyik szemöldökét és a lányra figyel. Nem igazán esik le neki, hogy mire is kéne alkut kötnie, majd végül csettint egyet, mivel határozottan eszébe jut a dolog.*
-Hát persze... A seprű lovaglásos verseny...
*Kényelmesen hátradől a padtámlájának.*
-Nos én nem igazán gondolkodtam rajta, meg amellett most így spontán nincs túl sok ötletem.
*Kicsit megvakarja az állát, és újra Vivienre pillant.*
-De ha van valami ötleted, nyugodtan mond.
*Biztatás kép egy kacsintást is küld felé.*

- Szerintem is egyszerűbb lenne ha vennél egyet. De ha mondjuk utána megtalálod, akkor mit csinálsz két patkánnyal? ~ Akkor legrosszabb esetben tényleg lenne egy patkánya...~ - És a lilla nyuszikkal mi a bajod? * Jegyzi meg kislányosan gügyögve, nagy szemekkel.* - Az igaz hogy akkor már mondhatnám hogy nőies vagy. Inkább hagyjuk ki. * Elképzeli maga előtt ahogy Dan szülei bemennek egy boltba ahol egy hatalmas üveg dobozban, vagy miben, egy jó húsban lévő lila nyuszi ücsörög répát majszolgatva, és körülálja egy tucatnyi kilenc éves, vagy annál kisebb leányzó. Amint ezt meglátzják a szülők, összenéznek, bólintanak, és határozott léptekkel közelítik meg a dobozt, miközben arrébb lökdösik a kislányokat akiknek könny gyűl a szemükbe, belegondolva hogy valamilyen másik hölygikéé lehet majd a nyuszkó. Daniel apja kiveszi a nyuszit a fülénél fogva - ez alatt a jelenet alatt megszólalna egy hegedű is hogy hatásosabb legygen, majd dobszóra vált mikor a férdi megszólal - " Ezt a nyulat szeretnénk a gyerekünknek!". Az eladó boldogan adja oda, és megjegyzi hogy van a nyuszihoz illő Barbie-s ágynemű huzatja, ami nagyon megy most a picik körében. És egy vészjósló pillantás az anya szemében, ahogy a férfira néz, és remegő hangon szólal meg : " De nekünk fiúnk van" - itt ráközelít a kamera az üvegajtóra, ami mögött már látszik a Torneransos diák, lehajtott fejjel, várva az ítélet napját. Miután ez a kép beugrik Vivien fejében, rémülten rázza meg a fejét és tudomásul veszi, hogy mégis mennyire borzalmas lenne ha lila nyuszit kapna az évfolyam társa.*
- Hát nekem sincs ötletem.* Rebegi mikor már kicsit észhez tér, az ijesztő képek után.* - Úgy gondoltam hogy jobb ha te mondod meg mit vállalnál be ha veszítenél. Mert szerintem nagyibb esélyem van mint neked.* Gonoszkodik, de reméli hogy a fiú is viccnek veszi.* - És ha végül is én veszítenék... Bevállalós vagyok, szóval nincs probléma.

*A kérdésre bólogat párat, jelezve, hogy érti. Bár nincs sok kedve ahhoz hogy egy patkányról gondoskodjon... Így a megoldás.*
-Hát, majd visszarakom mindkettőt, és azt mondom, hogy sikerült klónoznom őket.
*Így elsőre nem rossz ötlet, de ki tudja, hogy utána a tanár hogyan reagálna az ő kis poénjára. Utána már csak azt í jelenetet tudja elképzelni ahogyan a parkban sétálgat az ölében egy lila nyúllal... Túlzottan... Nőies... Bár szerencséjére nem tervez semmilyen állatot. A fogadás tétjére végül mosolyog egyet.*
-Nos... Mivel úgyis ilyen jó idő van a vesztes mártózzon meg a szökőkútba... Az, hogy mibe azt már rád hagyom, azért nem akarom, hogy a jófej tanárok egyike büntetést adjon mert a lányokat molesztálom.
*Ártatlanul felemeli a szemeit, és bájosan pislog a kék szemeivel. Pont olyan arcot vágva mint aki ilyenre nem lenne képes, sőt még gondolni sem mer ilyenre. Jobb kezét kinyújtja.*
-Szóval áll az alku?
*Kérdezi játékos mosolyával az arcán.*

* Nem is hangzik rosszul a dolog, főleg hogy ő már annyira beleélte magát hogy győzni fog, hogy el se emri képzelni azt a lehetőséget mikor majd ő mártózik meg a szökőkútban.*
- Mivel én se akarom hogy valamelyik tanár azt higyje hogy megrontalak, elég ha fürdőgatyában mártózol meg.* Daniel ábrázatára nem bírja megállni hogy ne nevessen.*
- Hm....* kezd el dünnyőgni, és megvakarja az állát mintha nagyon töprengne.* - Abban nem egyeztünk meg hogy mi lesz a győztessel... Vagy tegyük fel másképp a kérdést: Mit kapok ha te kikapsz? * Széles vigyor és nagy, kiváncsi szemek.*
- Nem muszáj tárgy legyen... akár valami más amit mondjuk bevállalnál... * Most rajta a sor, hogy ártatlan kislányként rebegtesse a hosszú szempilláit, amikre ma nagyon büszke, mivel megtalálta a táska mélyén a kedven rimeljét, amit még az anyjától csent el valamikor ősszel.*

*Bólint egyet jelezve, hogy felőle megfelelő a próbatétel. Enyhén felvonja a szemöldökét, és arcára erős értetlenség ül ki a kérdés hallatán.*
-Nos... Szerintem a győztesnek elég lesz azt a látványt látnia amit a vesztes lerendez.
*Számára most nem igazán akar leesni a kérdés. Győztesnek annyi lesz a nyereménye, hogy nem fürdik meg, neki már ezért érdemes versengenie. Végül vállat ránt.*
-Nekem már nem igazán jut eszembe jobb ötlet a vesztes szívatásán kívül, de ahogy elnézem a tekinteted neked van valami ötleted csak nem akarod elmondani... Szóval én meghallgatlak, aztán döntök, hogy mi legyen.
*Bátorító mosoly villan fel az arcán. Közben valami mozgolódást lát a fűben, és egy gyors mozdulattal máris ott terem, de csak egy szimpla szürke patkányt vett észre a fű csomók között.*
-Ehh... Biztos valaki patkánya, ezt nem zárom vissza.
*Na nem úgy mintha lenne esélye már, mivel a patkány a kert másik felében pihen már. Lehorgasztott fejjel ül vissza a padra.*
-Egyszer... Elkapom...
*És egy baljóslatú vigyor kúszik a képére.*