Szökőkút

*~Ebből elegem van!~ejti le maga mellé a jegyzeteit Emmeline, majd hátradől teljesen a kút peremén, arcát az erősen tűző Nap felé fordítva. Észre sem veszi, hogy a göndör fürtök végei jókedvűen úszkálnak a víz tetején, és lassan már egész hajkoronája merő egy víz. Nyújózkodik egy nagyot, ásít egy még nagyobba, majd kezével a kendőjéért kezd el tapogatni, nehogy napszúrást kapjon a verőfényben. A könnyű lila anyag csak nem akar a keze ügyébe kerülni, így résnyire kinyitja a szemét, és megleli a kis hamist a jegyzetei mellett a földön. Feltápászkodik, hogy elpakolja a tanszereket,és megérzi, hogy a nedves hajtömeg hátrafelé húzza a fejét. ~Ez ügyes volt, kislány...~ köti fel a finom vászonanyagot a fejére, ami rögtön át is nedvesedik az alátűrt derékig érőkócos,vizes hajtömeg hatására. Nagyot nyújtózkodik újra,majd visszadől a kút peremére, ezúttal óvatosabban.*

*Zoe lépdel kifelé a kastélyból. Arcát rögtön megérinti a nap lágy sugarai. Zoe rögtön leveti meleg pulóverét így már egy ujjatlan póló van rajta. A szökőkúthoz veszi az írányt, samint közelebb ér megpillantja, hogy egy lány ül a szökőkútnál. Gyors szökkenésekkel halad a szökőkút mellé és amint megérkezik rögtön a lány mellé ül.*
-Szia! Zoe vagyok a... *Itt kicsit megáll. Vesz egy szép mély lélegzetet és utána kimondja azt a bizonyos szót mely oly sok problémát okozott neki az elmúlt napokban.*
-A pugnaxból. *Fejezi be a mondatot és most már kevesebb öröm telíti el az arcát mint először.*
-Hogy vagy? *Kérdezi majd elkezdi vizsgálni a vizet.*
-Hm... nagyon szép időnk van. *Teszi hozzá és hagyja, hogy arcát cirógassa a nap sugarai.*

*Derült égből atombomba - na nagyjából így riad fel a magába mélyedő, relaxáló Emmeline egy energikus lány érkezésére, s ahogy fektéből felül, felrúgja a lábával a tarisznyáját.*
- Öhh, szia! - *köszön vissza kissé még kábán, de már mosolyogva, majd a mosoly vigyorrá szélesedik,ahogy az érkező a "pugnax" szóval küszködik.* - Emmeline Way, ugyanabból a karból, prefektus.
*Reméli, a titulussal nem vágott fel túlzottan, majd megpaskolja maga mellett a helyet, hogy Zoe nyugodtan csüccsenjen csak le.*
- Köszönöm, jól, bár tanulósan - *bök a kérdésre válaszul a fejével a földön a táskájából kigurult, szanaszét heverő tanszerekre utalva.* - Közelednek a vizsgák... És te?
*Még mindig érzi, hogy nem teljesen éber, így egy hatalmasat nyújtózkodik, ki tudja, hányadszorra, majd enyhén félrebiccenti a fejét a lány válaszát hallgatva.*
- Ma különösen szép idő van, de - *vakarja meg a hegyes füle tövét játékosan* - ha meleged van, segíthetek.
*Reméli, a lány vevő a humorra, ugyanis az ő kezei már a szökőkút vizében áznak, készen egy jó kis fröcskölődéses mókára, amolyan igazi, pajkos tündemosollyal az arcán, amit nem gyakran mutat másoknak meg.*

*Zoe kicsit megrezzen, hogy a lány így megijed. Majd előveszi bocsánatkérő nézését és megszólal.*
-Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni. *Mondja majd visszaül a lány mellé. Aztán egy kis visszakérdezés is érkezik.*
-Köszönöm én is jól vagyok. *Mondja. Mikor pedig megkérdezi a lánytól, hogy melege van-e először nem esik le neki a dolog. Mikor végre eszébe jut mire is célozhat a lány rögtön a kezére néz ami már az átlátszó szökőkút vízében van. Zoe erre elvigyorodik majd elkezd bólogatni.*
-Igen. Nagyon melegem van. Remélem neked is. *Mondja mosolyogva és már az ő keze is a vízben van. A víz kissé hideg, de mégis kellemes egy ilyen meleg napon. Amint a tenyerét ellepi a víz gyorsan ki is emeli így egy kisebb adag vizet indít el a lány felé. Majd remélhetőleg el is találja.*

- Au - *szakad ki egy döbben sóhaj a tündelányból, ahogy a hűvös víz az egész mellkasát beterítette.* - Na, csak vigyázz magadra, még a végén vizes leszel!
*Azzal gyakorlott mozdulattal elindította a tenyerét a víz színén, kisebb fajta cunamit okozva ezzel a környéken, köztük a jegyzetein is.*
- Óhh, hogy az a...
*Egy gyors bűbájjal mindent beküldött a táskájába, majd félredobta az egész tarisznyát, és újra a lány felé fordult, és visszkézből belecsapott a vízbe egy hatalmasat, aminek a következtében ő maga is szinte teljesen bőrig ázott, de Zoe sem nagyon kerülhette ki a vízsugarat.*
- Ez hideg! - *koccannak össze a lány fogai, ahogy egy hűvösebb szellő átfúj a vizes ruháin, majd egy apró, de annál szemtelenebb, pajkosabb villanás látszik a szemében, ahogy sandán Zoe-ra néz.*

*És sikerült eltalálni a lányt. Ez örömmel telítette el Zoe arcát.*
-Ó az legyen a legnagyobb problémám. *Mondta majd egy nagy zuhatagot kapnak a nyakukba. Aztán Zoe egy enyhe mosolyt villant meg. Egy olyan sejtelmes, rejtélyes mosolyt. ránéz két kezére, ökölbe szorítja azokat odaugrik a lányhoz belevágja a kezét a lány mellet a hideg átlátszó, de mégis kívánatos vízbe, majd hátraszökken. Ezt olyan gyorsan csinálja amennyire csak tudja, ám így is sikerül egy kis vizet kapni a nyakába.*
-Bizony hideg. *Mondja mikor rajta is átfúj az a bizonyos hideg szellő. Zoe próbálkozik még egy "hadjárattal" ám ez rosszul sül el. Hirtelen megcsúszik és hátra esik, egyenesen bele a szökőkútba.*
~A fenébe.~ *Gondolja magába majd mikor kiér a feje levegőért kapkod. Egy kis résre kinyitja a szemét megragadja a lány kezét és berántja a vízbe.*
~Muhahahaha~ *Vigyorodik el magába.*

*Egy elegánsan ívelt, kecses, de hatalmas nyekkenéssel Emmeline is megérkezik a szökőkútba, majd amikor végre képes újra levegőt venni, felhúzott szemöldökkel, teljesen komoly arccal fordul Zoe felé.*
- Csak úgy közölném, a medence a park túloldalán van, ha ennyire csobbanni vágysz, legközelebb oda menj.
*Gúnyos álarca mögül előbukkan a jókedv, majd nem képes tovább visszafogni magát, kirobban belőle a kacagás, és eldől a vízben, teljesen el is merülve, hogy csak a buborékok jönnek föl a víz színére. Köpködve, de még mindig nevetve érkezik vissza a felszínre, majd a szökőkúttársára néz.*
Ha te nem rángatsz bele, előbb utóbb én tette volna meg veled - *közli a tényeket még mindig vigyorogva.* - De szépen nézhetünk ki! Két pugnaxos ül egy díszkút közepén, csurom vizesen.
*Azzal végszóra nekiáll kikászálódni, több-kevesebb sikerrel.*

*Zoe csak ül a szökőkút hideg vizében. A pulcsija mely eddig a derekára volt kötve hirtelen kikötődik és feljön a víz felszínére. Zoe hátradől, hogy elkapja. ennek eredménye az lett, hogy ő csurom vizesen még egyszer lemerült a víz alá, egy jó adag víz pedig kiloccsant a szökőkút szélére. A pulcsija meg a kezében szintén csurom vizesen.*
-De az túl messze van. *Mondja mikor már Emmeline elővette a normális arcát. Aztán mikor elkezd nevetni ő is nekikezd.*
-Hát látszik, hogy pugnax-ok vagyunk. Már ugyanazon jár az agyunk is. * Mondja vigyorogva. Eldől a medencében és ő is bugyborékol. Majd mikor feljön válaszol a lánynak.*
-Na igen szépek lehetünk. *Mondja vigyorogva. Nagy nehezen kikecmereg a szökőkútból, és a kezét nyújtja a kezét, hogy segítsen a szintén csuromvizes lánynak.*
-Gyere! *Mondja és kisegíti a lányt.*
-Hogy megyünk mi így be.*szólal meg megint még mindig vigyorogva. Szépen lassan elkezdi kicsavarni a ruháit, és a haját is.*
-vvwwrr... *Didereg és közben a lábával toporzékolás szerű mozdulatokat csinál, és körbe körbe jár.*

//fagyás//

*Végre sikerült neki kimozdulni kicsit a kastélyból. Már alig várta, hogy találjon valami jó helyet, és kikapcsolódjon kicsit. már elkezdett házikat pótolni meg ezt azt, de nem sok kedve volt neki órákon át tanulni. Sikeresen nem tévedett el, csak épp felfedező útra tartott. innen tudja a visszautat, mert megjegyezte azért. Fekete nadrág, szürkés póló van rajta, és kezében ott van az egere. reméli nem rémít halálra vele senkit sem, ő egy ártatlan kis lélek. Útközben haját is megigazítja, mivel kicsit fúj a szél és szétfújta. Egy ideig körbe, körbe sétálgat, személi a tájat, a környezetet, majd a szökőkútnál megáll. belenyúl a vízbe és figyelgeti egy ideig. játszadozik. Egere közben türelmetlenül a kezében mocorog. megtörli kezét a nadrágja szárába és megsimogatja a kis lényt. közben elvan avval is, majd szétnéz. sehol egy lélek.. örülne, ha jönne valaki, akkor legalább egy valaki ismerne. nézelődik és várja a csodát...*

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

*A kis vörös leányzó ismét felfedezőtúrára indult, de most kívételesen nem a kastélyon belül, hanem kívül. Szokásához híven, egy fekete, kicsit térd fölöttig érő harisnyát húzott fel és rá egy miniszoknyát, ami most fekete-vörös színekben pompázik. Felülre pedig egy vörös bluzt, aminek felső két gombját kigombolta. Szép idő van, így nem fog megsülni. Hosszú, vörös hajtincseit természetesen most is kibontva hagyta és ahogy kiér a parkba, rögtön gyengéd játékba kezd vele a szél és picit még össze is kócolja őket, de ez a fél-tündét nem zavarja. A vörös tincsek között észrevehetően kivillannak a hegyes fülek, melyek a tündéknek nagy jellegzetessége. Ahogy így sétálgat, egyenesen a szökőkút felé veszi az irányt. Érkezésekor már észrevette, de most szeretné jobban szemügyre venni azt a helyet. Így ahogy már egyre közelebb és közelebb ér a célhoz, egyszer csak egy diákot pillant meg. Mivel még csak pár napja van itt és alig ismer valakit, ezért arcán egy mosoly jelenik meg, majd elkezd futni a diák felé. Amikor odaér hozzá, fejét kicsit oldalra dönti, majd angyali mosollyal int neki. *
- Szia. Lisianthus Shigure vagyok, de hívj csak Siannak. *mutatkozik be, majd jobbját ki is nyújtja a fiú felé. *
- Remélem, hogy nem zavarlak, csak megörültem, hogy ismét találkozhatom valakivel. *mondja, majd meg se várva a választ, már le is dobja magát a fiú mellé. Ekkor veszi csak észre az egeret és sárga szemei megcsillannak. *
- Ohh, de aranyos, hogy hívják? *kérdi közelebb hajolva, majd kezét már nyújtja is az egér felé, hogy megsimogassa, de előtte még észbe kap, így a fiúra pillant. *
- Szabad? *kérdi és valószínűleg a srác tudja, hogy mire kérdez rá a fél-tünde leányzó.*

*Elvan, és még sétálgat is egy kicsit, mert jó ideig egyedül van. Szeretne már találkozni valami rendes személlyel, mert jó lenne itt megtudni ezt meg azt. egere közben erre arra ugrál, mármint ki a kezéből és Flónak úgy kell utána rohangálni. Végül megfogja és jobb kezében tartogatja. Egy idő után meglát messziről egy lányt, ekkor vissza is ül a szökőkúthoz és várja hogy hozzá repüljön a csoda.. azaz.. nem repüljön hanem jöjjön. és egyre csak közeledik és közeledik közben Flórián is elgondolkodik.*
~hm..hm.. végre egy értelmes személy.. és nem is néz ki rosszul... ~
*vigyorodik el magába, majd mikor a lány oda ér akkor feláll és visszaint. persze nem avval a kezével amelyikben az egere van.*
-Hellóka. *végighallgatja a bemutatkozást és bólint.*
-okés Siann...Keresztes Flórián lennék! * a második nevét sosem mondja. azt nem szereti. kezetfog a lánnyal, persze csak gyengéden. aztán leül és arrébb csusszan, hogy Siann is elférjen. az egeret közben megsimogatja.*
-Nem, dehogy zavarsz. örülök én is hogy végre látok valakit...*vigyorodik el szépen és barna szemeivel a lányra néz. a szemcsillanását nem vette észre. annyira nem figyelt.*
-ja.. ööö neve még nincs.. nem lenne ötleted mi legyen? *kérdi egy kisebb mosoly kiséretében. a "szabadra" bólint.*
-persze. de ha megharap, nem vállalok felelősséget! *ismét elmosolyodik cinkosan, ő már csak ilyen. végigméri a lányt.*
-te mióta vagy itt? *érdeklődi meg, majd végigsímít az egéren. közben persze a lányt szemlélgeti.*

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

*Amikor a fiú kezet fog vele, érzi rajta, hogy nem akarja erősen megszorítani a fél-tünde kezét. *
- Nyugi Flórián, nem fogok összetőrni akkor se, ha egy kicsit erősebben szorítod meg a kezem. *mondja vigyorogva a lányka, majd figyeli, ahogy a fiú arrébb csusszan. Elfért volna, de így több helye is van. Na nem akart ő túl közel ülni a sráchoz, még az hiányzik, hogy furcsa dolgokat nézzenek ki Sianból. *
- Végre? Csak nem te is új vagy még itt? Mert én csak tegnap érkeztem, de már keményen két diákkal összefutottam... *meséli a srácnak vigyorogva, miközben lábait kicsit lóbálni kezdi. Egészen szép idő van, így élvezi a kellemes levegőt és hogy végre a szabadban lehet. Tünde vér is csorgadozik az ereiben, így nem csoda, hogy imád kint lenni. Közben a beszélgetés elkezdődik, de amikor a vörös leányzónak kéne kitalálni valami nevet, akkor csak zavartan nézi a fiút. *
- Hát ... öhm... gondolkodhatom a néven? Most így hírtelen nem ugrik be semmi jó. De majd ha legközelebb összefutunk, akkor addigra ígérem, hogy kitalálok valami remek nevet. *mondja a fiúnak, majd miután megkapta az engedélyt, végig is simít az egér buksiján. *
- Jó lesz? *kérdi az egeret, bár tudja, hogy nem kap majd választ, de nem is zavarja. A fiúra pillant ismét, majd a megjegyzés hallatán arcán gonoszkás mosoly fut át. *
- Nem is akarom, hogy felelősséget vállalj. Amúgy is, tudok én vigyázni magamra. *mondja mosolyogva, majd még egyszer megsimogatja a kisegeret, utána pedig kezeire támaszkodik és úgy pillant ismét körbe, majd végül a sárga szempár a fiún állapodik meg. *
- Mint említettem, tegnap óta... de már sikerült egyszer eltévednem. Innen szerencsére simán vissza tudok találni. Na és neked hogy tetszik a hely? És te pontosan mikor érkeztél? *kérdezget ő is egy kicsit, ideje, hogy többet megtudjon a fiúról. Örül, hogy Flórián nem jegyzi meg, hogy egy tünde egy emberrel beszélget, így végre Sian is önfeledtebben tud beszélgetni, mert végre valaki nem egy tündeként tekint rá, hanem egy emberként, legalábbis úgy érzi. *

*Bizony, Fló nem szokott csak úgy kezet szorítgatni, na meg kezet fogni sem szeret nagyon.*
-nem baj, jó volt ez így... *vigyorodik el. ő nem azért csusszant arrébb, hogy ne legyen közel a lányhoz, hanem csak hogy elférjen. ő igazán szeret lányok közelében lenni, sőt.. nagyon is. a kérdésre nagyot néz.*
-őőő.. ja. végre. *motyogja, és bólint egy nagyot.*
-tényleg te is tegnap? mert én is.. este felé... *magyarázza. neki még senkivel sem volt alkalma találkozni, csak Siennel. végignéz ismét a fél-tündén és elmosolyodik.*
-látom jó a kedved!*mondja most épp egy messzi valamit kémlelve, majd mikor ismét megszólal akkor hallgatja. az egér még mindig a kezében mocorog.*
-ja.. de ha nem akarsz nem muszáj. majd akkor én is gondolkodom és összedobjuk a frankót a végén.*vigyorodik el. elég furcsán beszél, de ő már csak ilyen.. városi gyerek.. nem tehet róla. az egérhez szóló kérdésre majdnem felnevet, de nem látszik rajta. a gonoszkás mosolyra ő egy cinkossal válaszol.*
-áá értem.. akkor nem is kell! *vigyorog tovább, és belenéz a sárga szempárba. *
-nekem is majdnem sikerült.. és tetszik.. csak most ez.. hogy ilyen tök ókori minden.. de segáz! majd rendbe jön. nem? és neked? *kérdi, de a kövi kérdésre nem válaszol, mert már elhajtotta. nagyokat mosolyog a lány felé, és közben egy kicsit belenyúl a vízbe. hogy érdekesebb legyen lecsapkodja a fél-tündét.*
-hideg? *nevetgél egy csöppet. reméli nem kap vissza sokat.*

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

- Nekem mindegy. *vállrántás, majd a fiú kicsit furcsa beszédét próbálja meg megszokni. Akikkel eddig találkozott, azok teljesen mások voltak és nem tűntek ilyen lazának... vagy hogy is fogalmazzon. A kérdésre bólogat ismét, de azért szóban is megerősíti önmagát. *
- Igen, tegnap én is estefelé érkeztem, de kezdem azt hinni, hogy hiába is vagyok egy suliban, itt lehetetlen összefutni bárkivel is. *mondja eleinte komolyan, majd legyint és elmosolyodik ismét.*
- Biztos én látom rosszul.... de tudod, én még egyikükkel sem találkoztam. *egy picit zavarja is ez a dolog, mert igazán kíváncsi lenne rá, hogy itt milyen emberek tanítanak. Abba bele se akar gondolni, hogy esetleg egy más fajú egyén is tanítana itt, jobb abban a tudatban élni, hogy szinte csak emberekkel van körülvéve.*
- Amúgy nekem mindig jó kedvem van. Legalábbis nagyon igykeszem, de hogy miért, az egy hosszú történet és még nem ismerlek elég jól ahhoz, hogy ezt megosztjam veled... Remélem, hogy megérted. *mondja és az utolsó mondatot egy kicsit később fűzi hozzá. Arcán ott van a kedves mosoly, ami szinte soha nem tűnik el a lány arcáról... na jó, van pár alkalom, de most nincs rá oka, hogy ne mosolyogjon. Közben az egérkére kerül a téma, tehát ideje lesz majd gondolkodni. De ekkor a fiú végül azt mondja, hogy majd ő is gondolkodik rajta és közben megint picit furán beszél. Na nem mintha Sian nem értené, hogy mit is akar mondani, de akkor is más a megszokotthoz képest. *
- Egyébként nekem éppen azért jön be ez a suli annyira, mert így néz ki, tehát ilyen régiesen. Tudod, a mi házunk is ilyen. Apám kutató... amolyan ereklyevadász féle és nagyon vonzódik a régi dolgokhoz, élvezi feltárni azokat a helyeket, ahol már évezredek óta senki se járt. És mivel engem is sokszor kiskoromba kagával vitt az útjaira, így rám is ragadt pár dolog. *mondja mosolyogva, de többet feleslegesnek tart mondani az életéről, majd ha eljön az ideje. De ahogy ezen gondolkodik, meg édesapján, akkor hírtelen valami hideget érez, méghozzá nagyon hideget. Hiába van meleg, a szökőkút víze szinte fagyasztja a lányt. Összerezzen, amikor a víz a bőréhez ér és még a hideg is kirázza. *
- Zzzz, ez gonosz volt. *didereg, majd átkarolja magát és így melegíti kezeit. De Fló nem ússza meg ennyivel, a kis vörös erőt vesz magán, majd belenyúl a vízbe és egy jó adagot fröcsköl a srácra... de nem csak annak kezére, hanem a polójára is. Érezze csak, hogy mi a fájdalom. Ez az akció után gyorsan felugrik és pár lépést tesz, hogy eltávolodhasson a fiútól és ha újból bosszút akarna állni, akkor most megúszhassa a dolgot. *
- Tessék, megérdemelted. *nyelvöltsé, majd elvigyorodik és még egy picit hátrál, biztos ami biztos alapon, közben pedig figyeli a fiú reakcióját.*

*Meg is kell majd szokni, mivel ő mindig ilyen.. és így beszél. na de nem tehet róla. városi gyerek és a haverok elrontották..xD nagyokat mosolyogva a lányra pillog.*
-akkor úgy lesz! *ha már a Siennek mind egy akkor neki meg mi? neki már kilenc.. Smile

tovább hallgatja a lányt.*
-ja.. ahogy gondolod.. nem muszáj ám elmondanod! *vállat von, nem érdeklik ők az ilyenek mindig. bólogat nagyokat és közben bemosolyog.*
-értem.. az én szüleim varázslók..aranyvérű a család.. bírom az olyat. de nekem az nem számít... *vállat von és elvigyorodik, még mikor a lányt lecsapta.szegény kicsit vizes lett, de nem is nagyon. Fló közben kezében tartja az egeret. *
-gonosz? tényleg? kérsz még? *nevetgél, majd kap egy "kevés" vizet a nyakába. megrezzen.*
-brrrrr... tényleg hideg! *mondja, szegény egere is vizes lett. Sienre pillog.*
-most nézd meg... az egerem is fázik! *vigyorog és magához öleli a kicsit lényt. na meg megtöröli a pólójának avval a részével ami nem vizes. aztán a lányra pillant.*
-na mi van? megijedtél? nem bánt a bácsi... *nevet fel, tiszta hülye ma. a nyelvnyújtásra gonoszkás vigyor jelenik meg az arcán. melegítgeti magát, mert kezd fázni.*

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

*Sajnos az egérke is kapott egy kis vízet, amit a lány nagyon nem akart, de már nem lehet mit tenni. Vízes egér lett belőle. *
- Szerencsére meleg van, tehát nem hinném, hogy megfázna az egered... amúgy is, inkább magad miatt kellene aggódnod. *mondja egy gonoszkás mosollyal az arcán, majd figyeli tovább a fiút és annak szavaira elneveti magát. *
- Oh, de félek tőled. És milyen bácsi? *kérdi vigyorogva, majd közelebb lépked a fiúhoz, de azért megtartja a kellő távolságot. Nem kell neki több víz, nem akarja, hogy teljesen elázzon, na meg mire újból megszárítja hosszú, vörös tincseit, az igen csak sok időt vesz igénybe. *
- Egyébként meg nem vagyok egy ijedős lány, akármit is gondolsz rólam. *mondja mosolyogva, majd végignéz a srácon és bizony ő tényleg elég vízes lett. Sian ügyes volt. *
- Szerintem menj be a kastélyba és szárítkozz meg, mert még a végén megbetegszel. Hisz aki ilyen melegben fázik, annak tényleg nem kéne vízes holmiban itt ücsörögnie, na meg máskor vigyáznod kell, hogy kivel kezdesz. *mondja, majd szemei megvillannak és végül elsétál az egyik közeli padhoz, majd oda csüccsen. Nem, ő még nem fog visszaülni a srác mellé, miért is ülne, hisz nagyon jól elvan itt, ahol most van. De azért szemeivel figyeli diáktársa minden mozdulatát és készen áll a megfelelő védekezésre, esetleg támadásra. Az Flóriántól függ. *

*Figyeli a lányt, és megrázza a fejét. ő inkább az egér miatt aggódik.*
-hát, nem baj, akkor szerintem egyikünk sem fog megfázni... *vigyorodik el, majd hallgatja a lányt. elvannak...^^*
-hogy hogy milyen bácsi? jaaa. tényleg, én nem vagyok bácsi.. bocsi. *nevetni kezd, ő már csak félelmetesen hülye. mikor a lány közelebb lép, nem locsolja le.. elég volt neki az a "kis" víz amit kapott. bólogat a következőre.*
-gondoltam, hogy nem vagy az.. *eléggé kiismerte a lányt. vagy nem.. na jó.. megint megtörölgeti az egeret és végignéz magán.*
-ezért még kapsz.. csak találkozzunk máskor.. *vigyorodik el, majd körülnéz. mikor a lány leül a padra akkor odamegy és elvigyorodik. leül mellé, majd bólogat.*
-jó, akkor bemegyek. de ha megfázom a te lelkeden szárad! *mosolyodik el és egy szemcsillanás után megöleli a lányt a vizes pólóval együtt, amitől a lány is vizes lesz. aztán felkel és integet Siannak.*
-Szia! *majd az egérrel együtt beszalad a kastélyba átvedleni. reméli azért tényleg nem fázik meg..*

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

- Hát nem valószínű, hogy ilyen jó időben könnyen meg lehetne fázni... *mondja, majd a bácsis dologra már nem is reagál semmit. Inkább csak figyeli a srácot, majd elvigyorodik annak szavain.*
- Húú, de nagyon félek tőled. *vágja rá, majd amikor a fiú közeledik hozzá, jól figyeli minden lépését, majd leül mellé és bizony nem sikerül teljesen megölelnie a lányt, mert Sian nem hagyja magát. Mindenkinek azért nem hagyja, hogy ölelgessék, tehát kezével kivédi a fiút, de így is kap egy kis vízet a másik ruhájáról, de így csak minimálisan lesz nedves a felsője, még szerencse. *
- Az én lelkemnek nem kár. *mondja, majd int a fiú után, de közben azért el is köszön tőle. *
- Na szia. *mondja, majd amikor a fiú elsétál, akkor a leányzó is felkel, majd közelebb sétál a szökőkúthoz, belemeríti kezeit, majd megmossa arcát. Ennek köszönhetően pár vörös tincse vízes lesz, de ez még jól is esik Siannak. Amúgy is nedves felsőjébe megtörli arcát, majd felpattan és elindul vissza a kastély felé. Fló már biztosan messze jár, tehát esélyük sincs, hogy most újból összefussanak, talán majd legközelebb.*

~ Dana & Feyd ~

Dana napjai kellemesen telnek az iskola falai között. Új diákként még nem sok baráttal és ellenséggel büszkélkedhet, de igyekezett szert tenni rájuk. Nem az ellenségekre hajt ő, de hát sehol sem lehet mindenkivel jóban lenni. Kellemes délután köszönt rá, még akkor is, ha ideje nagy részét tankönyvei tanulmányozásával tölti. Érdeklődéssel és kíváncsisággal csap fel minden példányt és igyekszik belemélyedni rejtelmeikbe. Telik-múlik az idő a napot a hold és a milliónyi apró csillag váltják fel a horizonton. Lakótársai közül csak páran tartózkodnak a klubhelyiségben, a többiek az udvaron, könyvtárban, étkezőben tanulnak, cseverésznek. Lábai őt is hajtják, hogy induljon, fedezze fel az iskolát, mert rengeteg titok lappang a falai között. Egyedül nem valami szívderítő élmény az éj leple alatt csatangolni, de más lehetőség hiányában belevág. Szobája rejtekén ölt marága egy halványrózsaszín combközépig érő szaténruhát, lábait fekete magassarkú szandáljába préseli. Nem szeretné, hogy megszólják, így öltözete felé magára borítja talárját. A tükör elé áll, hogy ráncba szedje rakoncátlan tincseit és szájfénnyel ékesítse szépívű ajkait. Lassan indul, zárja maga mögött a szobaajtót, lelépked a lépcsőn, át a társalgón majd a hosszú folyosókon, izgő-mozgó lépcsőfokok próbálják útját állni, de esélyük sincs a sportos lábak ellen. Végül eléri a hatalmas tölgyfakaput, melynek nekitámaszkodva nyitja meg a parkra vezető utat. Kilépve kellemes, mégis enyhén hideg sugallat fut át karcsú testén. Megborzong, de nem szegi kedvét a hűvös levegő. Lábait egymás után rakja a parki sétányokon, ösvényeken. A csillagok fénye és a kerti lámpák adnak egy kis fényt, pálcáját szándékosan nem veszi elő és idéz vele apró lángot orra elé, megtörné ezt a régi illatokkal teleszőtt varázst. Néha jobbra, néha balra fordul, majd egyenesen halad tovább, míg víz csobogására nem lesz figyelmes. Kíváncsi természete belé bújik és a kellemesen csörgedező hang csábításának engedve elindul a hang irányába. Megpillantja a hangforrást. Szemei elé egy régies, mohával átszőtt szökőkút tárul. Csodálatosnak véli a megcsorbult nagynak egyáltalán nem mondható kutat, mely már hosszú ideje ékesítheti eme nemes udvart. Közelebb lépdel, ujjait a víz alá tartja, mely lehűti izgalomtól lobogó bensőjét. A kút szélére ereszkedik, nem törődve a hideg kővel. Nyugodtság sűrű köde veszi körül, ahogy belemerül a pezsdítő víz áradatába. Távolabbról halk zajok ütik meg füleit, szerelmespárok suttogása erősödik fel a korommal átitatott éjszakában, nevetés, sírás rázza meg a természet csendjét. Nem törődik semmivel, lábait keresztbe fonja, kezeit hátratéve támasztja alá testét, pilláit lecsukja és elmerül a kellemes éjszaka halk morajlásában.

-- Dana –

*A mai nap nem sok minden történt a fiúval, megérkezett az iskolába, de még nem nézett igazán körbe. Mivel az út nagyon hosszú és fáradtságos volt, így hát Feydnek se ártott egy kis délután pihenés. De a kis pihenésből pár órácska lett, így estefelé ébred fel újból az Extremusos diák, kinyújtóztatja tagjait, majd elindul szobája fürdője felé. Egy gyors zuhany után már a ruhásszekrénye előtt áll, majd öltözködni kezd. Egy egyszerű, fekete hosszúnadrágot és hozzá egy sötétkék pólót vesz fel, az fölé pedig egy dzsekit húz, mert ki tudja, hogy milyen hűvös lehet odakint. Az alagsorban nincsenek ablakok, csupán csak illúzió az, amit a fiú lát, így inkább jobb biztosra menni és felöltözni. A dzseki színe szintén fekete, így remekül passzol a nadrágjához. A cipzár nincs felhúzva, azért amíg nem ér ki a szabadba, addig így lazábban sokkal kényelmesebb ez a viselet, na meg jobban is áll a fiúnak. Az ezüstös tincseket gyors megfésüli, majd amikor már minden tökéletes, legalábbis ő úgy érzi, elhagyja szobáját, majd elindul a folyosó felé. Az alagsorból gyors léptekkel halad felfelé, egészen a földszintig, ahonnan kifelé, a kellemes hűvösbe vezet az útja. Alvás után szeret egy kicsit sétálni, így most is ezt fogja tenni. Kinyitja a nehéz ajtót, mely halkan megcsikordul, de utána utat enged a fiúnak. Feyd átsétál az udvaron, majd a park felé veszi az irányt. Néha-néha körbepillant, hogy hát ha találkozik valakivel, de mivel nem lát senkit, lehet, hogy ez a sötét miatt van, csak megy arra, amerre a lába viszi. Nem fázik, szerencsére kellemes az este, bár egy kis szellő néha eljátszadozik ezüst tincseivel, de ezt a fiú már megszokta. Ahogy így sétál, megpillant egy szökőkutat, majd pedig egy szőke leányzót, akit az éjszakában már elég messziről kiszúrt. Azért annyira nincs sötét, hála a hold és a csillagok fényének, így észreveszi, ha egy diák van a közelben. Felé veszi az irányt, de most már sokkal kényelmesebb, lassabb léptekkel közeledik a szökőkút felé és amikor végül odaér, enyhén biccent a lánynak, majd bemutatkozik. *
- Szép estét ifjú hölgy. Feyd vagyok, Feyd Raude az Extremus karból. És nekem kihez van szerencsém? *kérdi, majd közben leül a lány mellé. Nem kérdi meg, hogy zavar-e, valahogy nem tudta soha se érdekelni, hogy ki kíváncsi rá és ki nem. Ő most itt fog maradni, ha már egyszer ez egy nyílt hely, ahol bárki megpihenhet. Szürke szemei a másikét figyelik, majd közben beszélgetésbe is elegyedik a lánnyal. *
- Tudod, én még csak ma érkeztem ide és kicsit furcsa számomra ez a hely. Nagyon új és pár ember igen csak furcsa, de remélhetőleg jól fogom itt érezni magam az elkövetkezendő években. *kezd bele, majd végignéz a lányon. A talárt kicsit furcsálja, de nem tesz róla említést, inkább folytatja monológját. *
- Mondjuk már most kezd tetszeni az iskola, főleg, hogy ilyen szemrevaló hölgyek járnak ide. *egy kis bók sose árt. Tapasztalt a srác, tudja, hogy mi kell egy lánynak és bizony mindegyikük szeret hallani egy pár kedves szót, amire nem minden pasi képes. Feyd se mindig ilyen rendes. Egyszer egy bunkó paraszt, másszor egy romantikus Don Juan. De egy biztos, általában nem szeretik a lányok, legalábbis csak rövid ideig kedvelik, de ha jobban megismerik, akkor már biztosan nem lesz olyan szimpatikus a számukra, mint első látásra. Feyd helyes srác és ezt tudja magáról, sok lánynak bejön és ezt ki is szokta használni. Lehet, hogy az a baj, hogy még egy olyan lánnyal se találkozott élete során, aki igazán megfogta volna és aki megérdemelte volna, hogy jól bánjon vele, így szinte mindenkit kihasznál, de neki jó ez így, őt nem hatják meg az efféle dolgok. Majd talán megjön az esze a Torneransban…talán.*

[Emmeline Way, Heather Barton]

*Nem tud megmaradni a kastély falai mögött, főleg, ha kilimpije már kora reggel, ez számára a tizenegy órát jelenti, elkezdi csipkedni a fülét, miszerint ideje kikelni az ágyból. Így hát egy gyors reggeli, azaz ebéd, után fogta magát, és megindult felfedezni a kastély környékét. Most pedig itt bandukol, és örömteli hangon magyaráz valamit madárkájának, akit persze senki sem lát, így a környéken lézengő diákok azt hiszik, hogy magában beszél.
Bár nem látszik rajta, azért kicsit bántja, hogy senki sem szólítja meg. Pedig már igazán megszokhatta volna, hiszen Waterfordban a szomszédok sem szerettek beszélgetni vele, sőt, ők noszogatták a szüleit, hogy milyen jó lesz, ha tanulni küldik őt. Még ma sem érti, miért akartak annyira megszabadulni tőle. Halk sóhajjal ülne le a szökőkút szélére, de figyelmetlenségéből adódóan belecsusszan a vízbe. Meglepetten kikászálódik onnan, és a vizes ruháját nézve rezignáltan a madárra néz.*
- Látod, mondtam, hogy nem kellene letérnünk a sárga köves útról! Biztosan az a kósza lélek lökött meg, mert tegnap panaszkodtam róla - teszi hozzá, majd most már odafigyelve leül a szökőkút szélére, és hagyja, hogy a ragyogó napsugár megszárítsa rikító sárga rövidnadrágját és fehér topját.

*Egy mosolygós, padlizsánlila egészruhás tünde libben át a parkon, nem törődve a bámész tekintetekkel, akik pörgő-forgó, szökellgető útját követik. Újra megpróbálkozik azzal, aminek múltkor a sövénykertre nézve oly gyászos következménye lett: a szaltóugrással. Ezúttal majdnem teljes a siker, csak a túl bő egészruha akadályozza meg a tökéletes érkezésben. Kínosan vigyorogva simítja le a nyakig felcsúszott ruhadarabot, és inkább elindul az egyik kedvenc helye: a szökőkút felé.
Egy spanyol dallamot dúdolgatva érkezik meg, de csalódottan konstatálhatja, a hely már foglalt, egy ismeretlen lány miatt. Azért nem törik le, nem aza típus, inkább a mosolyogva közelebb lép.*
- Szia, zavarhatok?
*Választ se várva belenyúl az elmaradhatatlan vállon lógó tarisznyába, és kivesz belőle egy a ruhájával megyegyező színű kendőt, betűri alá a haját, úgy felköti a fejére, majd a szökőkút mellett szabályosan szinte kidől a puha fűbe, mint egy zsák.*
- Hisz te vizes vagy! Megszárítsalak? - *emeli föl a fejét Emmeline, amikor rájön, hogy a csobogás mellett mi ez az ütemes koppanás, amit a földre szorított fülek hallanak.* - Bár, jó meleg van ma...
*Eszébe jut az eset, amikor Zoeval kölcsönösen majd belefolytották a másikat ugyanebbe a kútba, és milyen épületes látványt nyújtottak, ahogy tiszta vizesen átgyalogoltak az iskolán. Aznap este nézett utána a szárítóbűbájoknak.*
- Udvariatlan vagyok! Be se mutatkoztam! - *ül föl hirtele, elpirulva a tündelány.* - Emmeline Way, Pugnax, prefektus.

*A dallamos dúdolgatásra lustán kinyitja szemét, és álmodozó, ködös tekintettel figyeli, ahogyan lila ruhás, hegyes fülű lány megközelíti őt.*
- Hello! - köszön fülsértően magas hangon. A kérdést elereszti a füle mellett. - Te tünde vagy - jelenti ki egyszerűen, majd csendben nézi, ahogyan tesz-vesz körülötte a lány, aztán elpuffan a földön. A vállán billegő madár felé fordul. - Lehet, hogy valaki fejbe vágta? - kérdezi, de hangját nem hallani, mert szinte csak tátogja a kérdést. De a választ magától a lánytól kapja meg, miszerint nem, csak ő így ült le a földre. - Nem kell, köszönöm, a nap majd megszárítja a ruhámat - hárítja el álmatagon az ajánlatot. - Tudod, nem én estem bele, úgy lökött bele egy gonosz kis lélek - magyarázza nagyban bólogatva, majd újra a nap felé fordul, és nagy levegőt vesz, mintha a fénnyel próbálná feltölteni magát. A hirtelen mozdulatra bágyadtan lepillant a lányra.
- Ne aggódj, semmi baj. Én Heather Barton vagyok. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, Emmeline Way Pugnax Prefektus - húzódik mosolyra szája, és kezét nyújtja egy kézfogásra, majd visszadől a helyére. - És mondd csak, Emmeline Way Pugnax Prefektus, a hajad természetesen göndörödik, vagy valami bűbájt használtál? - kérdezi kíváncsian, szemeit is kidülleszti, úgy várja a választ.

- Mondd, kihez beszélsz rajtam kívül most? - *jut eszébe a sutogás, amit hallott Heathertől, amikor kidőlt, de akkor még ne tulajdonított neki nagy jelentőséget. Egyre szimpatikusabb neki ez a furcsa lány, aki egy kicsit a húgára emlékezteti.
Félrebiccentett fejjel néz Heather előrenyújtott kezére, majd rájön, mit szoktak tenni ilyenkor az emberek, és bár ő kerüli szinte mindig a fizikai kontaktust ezúttal erőt vesz magán, és megrázza a felé nyújtott kezet.*
- Én is örülök, és ha hosszadalmas a nevem után a karomat, és a titulusomat is kimondani, szólíts csak Emmeline-nek, mint mindenki más.
*Azt már nem teszi hozzá, hogy valójában nem is így hívják, de ezt itt senki, még Amelie se tudja róla, hiszen ő is csak féligazságot hallotta.
A haját firtató kérdésen először meglepődik, majd elneveti magát. *
- Természetesen ilyen, nem is győzöm hátratűrni, mindig ezerfelé áll. Apától örököltem, és ő kifejlesztett egy jó kis varázslatot amivel teljesn ki tudja egyenesíteni a haját. Képzelj el egy boglyas hajú tünde vezetőt! Senki nem vette régebben komolyan!
*Azzal lekapja a fejéről a kendőjét, elmormol néhány érthetetlen tünde szót, és a haja már csak enyhén hullámosan omlik le a hátán végig a fenekéig, láthatóvá téve a hajpántot, és a virágot, ami ugyan eddig is ott lapult, de a borzas fürtök kitakarták. Vigyorogva rázza meg újra a fejét, és az újabb varázsalt következtében már megint csak a háta közepét verdesik a loknik.*
- Milyen szakot vagy szakokat vettél föl?
*Próbálkozik a társalgás továbbvitelével, igazán érdekli őt a különös lány.

/Amint be tudom üzemelni a scannerem, lesz egy kép is a hszemhez/

*A kérdésre egy őrült vigyorával felel, majd a válla felé nyújtja két ujját, amire madárkája ráugrik, majd Emmeline orra alá tolja. Persze a tünde lány a nagy üres semmit látja, de Heather még ekkor is finoman simogatja a kis csiripelő hátát.*
- Ő egy kilimpi. Gerle testű, kolibri csőrű, sárga, mindenki más számára láthatatlan madár - meséli lelkesen. - De jobb, ha nem érsz hozzá. Nem szereti az idegeneket, és ha felbosszantják oroszlánhangon kezd üvölteni és tüzet fúj, mint egy sárkány - magyarázza, majd vissza is pakolja a madarat a vállára. - Ne tudd meg, hogy felhúzta magát egyszer. A fél szobámat leégette, csak mert nem engedtem ki rögtön a kalitkájából, amikor ő akarta. Utána meg magyarázkodhattam a szüleimnek, akik persze nem látják őt - néz egy pillanatra a madárra, majd vissza a tündére.
- Nos, ha így szeretnéd, akkor csak Emmeline-nek foglak hívni, bár igazán nem volt nagy fáradtság - legyint egyet, majd visszaejti kezét, ami nagyot placcsan a vízben. - Így nem fogok egyhamar megszáradni - sóhajt egyet, majd lehuppan a lány mellé a földre, és közel hajol a tünde tincseihez.
- Nahát, igazán ügyes bűbáj, bár szerintem neked jobban áll, ha ilyen kis bodrira hagyod meg - bólogat elmélyedve. - Pedig egy dühös tündénél nincs is rosszabb - tér vissza a téma elejére váratlanul, révedező tekintete éberré válik, kidülled, úgy néz a lányra. - Egyszer egy tündétől megkérdeztem, ha a manóknak meg nekik is hosszú fülük van, akkor lehetséges-e, hogy ők valamilyen rokoni kapcsolatban állnak. Mit ne mondjak, nem örült a kérdésnek, és sok-sok bocsánatkérés, meg hajbókolás után lehetett csak kiengesztelni. A szüleim ennek sem örültek - rázza meg szomorúan fejét, mint aki éppen arról mesélt, hogy szülei nem értették meg, hogy az ég kék, a fű meg zöld. Mert ezt ő is tudja. - Mindegy, azóta inkább nem kérdezek sületlenségeket.
*Megvonja vállait, és komolyan úgy gondolja, hogy az eddig tett megjegyzései és kérdései olyan értelmesek voltak, mint bárki másé. A kérdés hallatán elmosolyodik.*
- Ó, nagyon érdekes szakot választottam. Sárkányszelídítő leszek, ha jól emlékszem, ez volt a negyedik csoport elvégezhető egyik szakmája. Hiszem, hogy egy szép altatódallal le lehet nyugtatni minden dühös állatot - mondja szinte úgy, mintha egy kampánybeszédbe fogott volna csak bele.
- És te, mi leszel, ha nagy leszel? Mármint úgy értem, a foglalkozásod. Neked már nem kell nőnöd, ahogy láttam - magyarázkodik kedvesen.