Hercegek kastélya / Szolgálók Szállása

*Lépteket hal, amire kinyitja a jobb szemét, és kicsit előre hajtotta a fejét. Pár pillanattal később észre is veszi kartársát, avagy nevén nevezve Kamillát. Hasonló fájdalmas perceket él át a lány is, hozzá hasonlóan. Kinyitja a bal szemét is, és kissé előrébb dől. Nyújtaná már a kezét, de addigra Kamilla már felállt. Határozottan bólint, és nagyot sóhajt.*
-Igen, hála az égnek, hogy korán vacsoráznak, a hencik.- *Maga mellé mutat, és arcára egy mosoly kúszik.*
-Nem ülsz le, látom eléggé fárasztó napod volt.- *Talán ő az egyetlen, akinek nem lenne joga panaszkodni, mivel egész nap egy széken ücsörög, és hozzák elé az elkészült ételeket. De belül aggódik a testi épsége miatt, főként, hogy még nem is ellenkezhet velük, hogy ő azt a moslékot nem fogja megenni, ígyis-úgyis lenyomják a torkán.*
-Sikerült már megszoknod a hentesek életét? Csak, mert látom, már kezdesz izmosodni.- *Közben mutatóujjával a lány felkarja felé mutogat.*

* A lány fáradtan néz a srácra, majd odasétál mellé, és egy hanyag mozdulattal levágja magát a szénára. Az esés úgy sikerül, hogy Kamilla feje a fiú hasán landol. *
- Hupsz... bocs. * Nyögi, miközben megpróbál lemászni a srácról. *
- Annyira fáradt vagyok, hogy alig tudok mozogni. * Nyöszörgi, majd nagy nehezen lecsúszik a fiú mellé. Közben ásít egy nagyot. A megjegyzésre, miszerint kezd izmosodni, rosszallóan néz a fiúra. *
- Na köszi. Valahogy nem szeretnék egy izomkolosszus lenni, én a kecsesen karcsú, és törékeny testalkatot szeretem, nem pedig a kigyúrt izomgombóc alkatot. * Miközben beszél bicepszét nézegeti, egy kicsit rá is feszít, hogy megnézze vajon igaza van-e a fiúnak. *
- És neked, hogy megy a meló? * Kérdez vissza és szája sarkában ravasz kis vigyor gubbaszt. *
- Amint látom, azért nem panaszkodhatsz. Az előbb olyan puhára huppant a fejem, hogy azt hittem egy párna van alatta. * A megjegyzése remélhetőleg betalált, még ha nem is volt teljesen igaza. *

*Az esésre, főként a landolás helyére csak szélesen mosolyog, és a bocsánatkérésre is csak egy settenkedő vigyorral válaszol.*
-Ha akarsz nyugodtan visszafeküdhetsz. Még mindig jobb, mint a széna.- *Megértés tükröződik a szemében, mivel jól tudja, hogy egy végig edzett/dolgozott napon jól esik, ha valami puhára feküdhet. Vagy legalábbis egy része puhán van. A kijelentésre csak körözz egyet a szemével, de nem neheztel, ez látszódik a mosolyából is.*
-Nos, ez így igaz. Nőknek tényleg nem áll valami jól. És ezért lehet azt mondani az ilyen nőkre, hogy egyéniek… És láthatjuk, hogy a munkán, vagy sporton kívül nem sok sikerük van.- *Kész kifejtő könyv lehetne néha belőle, főként, ahogyan keverni szokta a dolgokat. Látszik, hogy már fáradt. A megjegyzésre csak kiölti a nyelvét. De keze az imént megsértett területre landolt.*
-Igen, szegény kockáim kezdenek eltűnni. Szip, majd ha kijutunk, muszáj lesz megmutatnod az edzőtermet. Vagy ki kell engednünk valami ragadozót Narmo bá raktárából, hagy fussak előle.- *Érdekes elmélet de hát ez a leginspirálóbb. Rápillant Kamillára, majd egy kedves kis mosolyt varázsol az ajkaira.*
-Hogy ha szeretnéd, megmasszírozhatlak. Biztos jól esne egy ilyen nap után.- *Nem, semmi hátsó szándéka nincs. Tényleg csak baráti kedvesség lenne… Csak hát ki tudja, hogy hova vezetne a baráti kedvesség.*

* Kamilla fölkuncog amint meghallja az önsajnáló szöveget. *
- Te nem vagy semmi. Különben meg szerintem egy hét és visszaizmosodsz. * A konditerem említésére fölvonja a szemöldökét. *
- Én nem tudok róla, hogy lenne konditermünk, viszont van uszoda, és a Signun belül van egy fürdő. Tudod olyan meleg vizes, illóolajos. amolyan fürdő... nem is tudom mit mondhatnék még rá. * Elgondolkozva fordul oda a fiúhoz. A masszázs ajánlatára csak elmosolyodott. *
- Hát... az nagyon jó lenne, de kétlem, hogy megengedhetném magamnak azt a luxust. * Felsóhajt, majd szomorú szemmel néz a fiúra. *
- Olyan jó lenne most a fürdőben lenni, elmerülni a finom, forró habokban... már úgy hiányzik. * Hangja szomorúan cseng, és arcáról is ugyanez süt. Kínjában addig mocorog, míg a fiú mellett köt ki. *
- Menj arrébb egy kicsit... * Mondja, majd boci szemekkel néz a srácra. *
- Fázom, és egyedül vagyok. * Néz rá nagy szemekkel, miközben odabújik mellé. *

*Egoista mosoly, és egy vállrántás, a megjegyzésre. Jó géneket örökélt, nincs mit tenni.*
-Itt max olyan fürdőt kaphatsz, hogy kisétálsz a vízpart mellé, és abban az egy-két fokos vízben mosdasz meg. Mondjuk az is több mint a semmi, így csak ajánlani tudom.- *Bár azért enyhén elhúzza a száját. Alig jut eszébe használható dolog, de amije van, azt kimondja.*
-Bár, talán ha írunk egy petíciót, akkor kapunk egy fakádat. A vízmelegítést meg valahogy megoldjuk.- *A plafon nézése közben érzi, hogy Kamilla mocorog mellette, a kérésre pedig arrébb megy a fal felé. Enyhe megdöbbenést okoz neki az a dolog, hogy mellé bújt a lány, de azért az egyik karját védelmezően ráteszi, majd lassan simogatni kezdi a lány vállát. Másik szabad kezével megfogja Kamilla kezét, és masszírozni kezdi a tenyerét.*
-Állítólag van itt valami csakra pont, amit ha masszírozni kezd az ember, akkor megnyugszik, és megkönnyebbül. Legalábbis nekem ezt mondták, hogy igaz-e vagy sem azt nem tudom.- *Arcára egy kis mosoly kúszik, és rápillant a lányra.*
-Amúgy bírod még a munkát, vagy már nagyon eleged van belőle?- *Kérdezi kedves hangon, bár lehet, hogy hülye kérdés volt.*

* Kamilla meglepődik, mikor a fiú elkezdi simogatni a vállát, de nem szól. Kezdetben ugyan kicsit frusztrálja a dolog, de végül lassacskán megnyugszik. *
~ Nem is olyan rossz... ~ * Gondolja, majd kezében megérzi a fiú kezét. Már éppen rákérdezne, hogy mégis mit csinál, de ekkor már érkezik is a válasz. A magyarázaton pedig csak mosolyog. *
- Ez érdekes, én is hallottam valami ilyesmiről... * Motyogja, majd ismét előtör belőle egy ásítás. *
- Hogy unom-e a melót? Hát persze. rühellem, hiszen mást se csinálok, mint órákon keresztül mindenféle belsőszervek közt turkálok. * Kicsit elhúzza a száját, és a bevillanó képekre kirázza a hideg. *
- Elég szörnyű, de valahogy majd csak kibírom. Egyébként én a hentesrészleg mögött meg tudok mosakodni, bár az ottani víz is olyan 10 fok körüli. * Ahogy Dom a kezét masszírozza, Kamilla egyre fáradtabbnak érzi magát. *
~ Olyan jó lenne a szobámban lenni, és ott aludni, persze most ez sem annyira rossz...~

-Tudod, más tíz éves kissrác még fizetne is ezért a munkáért… Feltéve, ha belőlem indulunk ki.- *Nem kell rá csúnyán nézni, csupán csak szerette felfedezni a körülötte lévő dolgokat. Kamilla kezét közben alaposan megnézi, majd egy bíztató mosollyal fordul felé.*
-Hát jót is tehet az a mosdás, ugyanis ahogy elnézem a kezed még így is nagyszerű állapotban van.- *Hüvelyk ujjával végig simít a lány ujjain. Átfordul a hátáról az oldalára, hogy szembe lehessen Kamillával. Arcára egy kis mosoly kúszik, és óvatosan kisimítja a barna hajtincseket a lány arcából.*
-Sajnálom, hogy nem jöhettél a konyhába dolgozni. Biztos jobb vagy mint ezek a magukat szakácsnak nevező alakok. De ha hosszú távon maradunk itt, akkor remélem egyszer, majd átengednek… Vagy mondanám azt, hogy egy véletlen baleset folytán meghal a hentes, aztán leküldenének hozzád. Elég megterhelő egész nap senkihez sem szólni, és bólogatni, vagy fejet rázni.- *Bizony, az ő társasági életét ez a dolog eléggé megcsapolta most. Számukra ő nem több mint egy tárgy, ami egyszerűen válaszolva mondja a dolgokat.*

* Kamilla próbálja figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy egy igencsak helyes sráccal fekszik egy helyen. Pluszban a srác simogatja a karját, masszírozza a kezét, és mindemellett olyan észvesztően aranyosan viselkedik vele, hogy a legtöbb lány már sikítva omlott volna a földre. Viszont Kamilla nem tartozik az ilyen hiszékeny és könnyűvérű példányok közé. Így tartja magát, akár egy szikla, és igyekszik nem elpirulni. *
- Hát ki tudja, talán sikerülne bejutnom a konyhába, de az nem valami jó ötlet, hogy te gyere ki hozzám. Mert abból nem lenne munka, vagyis a te részedről, és nekem kéne mindent megcsinálni... * Színpadiasan sóhajt egyet, majd megköszörüli torkát. *
- Öhm... nem... nem bánnád, ha ma itt aludnék veled? Tudod Sal nem tudom mikor tér vissza, és egyedül pedig hideg van. * Előveszi a legártatlanabb nézését, majd arcát a fiú mellkasába fúrja. Teljes testével odabújik hozz, majd úgy kezd el dörmögni. *
- Szerinted kijutunk innen valaha?

*Enyhén felvonja a szemöldökét arra a dologra, hogy ő nem dolgozna rendesen. Nagyapjától elég sok mindent megtanult, így azt is, hogy hogyan kell elég rekedten beszélni ahhoz, hogy vén rókának higgyék, és ezt most be is veti.*
-Ugyan már… Én 10 évesen sneciket szúrtam fel a horogra, 14 évesen már egyedül fejeztem le egy halat, arról nem is beszélve, hogy utána ki is beleztem.- *Pár köhintés után egy elég széles vigyor kerül az arcára. Talán morbid vicc, de hát nem is gondolta komolyan. Rendes srác volt, amennyire tőle kitellett. A kérdésre csak megilletődve bólint.*
-Persze, mellettem mindig van hely.- *Egyik karját Kamilla feje alá helyezi, mint jelképes párnát, a másikkal pedig átkarolja, hogy enyhítse a hideg érzetét. A kérdésen sokáig húzogatja egyik, majd másik irányba az ajka szélét.*
-Szerintem igen!- *Határozottan mondja a válaszát, majd még egy kicsit kiegészíti.*
-A tanárok csak nem fogják úgy ölbe tett kézzel nézni, hogy mi itt senyvedünk. Valószínű, hogy a kartársaink sem fordulnak el, vagy különben nem nevezhetnék magukat Signumusos diáknak. Ezen kívül, még mi is itt vagyunk, és nem vagyunk rosszak, főként, ha sikerül majd valahogy visszaszereznünk a pálcáinkat.- *Bíztatóan mosolyog Kamillára.*
-Vagy hát… Nekem ez a véleményem. Ami remélem be fog válni, vagy legalább valamelyik részlete.- *Ezt most viszont eléggé csalódottan adja ki magából, de mindketten elég felnőttek ahhoz, hogy tudják, nem mindig „és boldogan éltek, amíg meg nem haltak…” lesz egy történet vége.*

* Kamilla inkább nem mond semmit. Benne nem teng túl a bizalom, ami szabadulásukat illeti. Inkább csak némán, magában reménykedik. Nem akarja hiú ábrándokba kergetni magát, így inkább bele sem gondol helyzetükbe. Ahogy a fiú mellkasához bújik, hirtelen rátör valamilyen meghitt biztonságérzet. Arcát belefúrja Dom felsőjébe, miközben mindkét kezét maga elé teszi, és a srác felsőjével kezd el babrálni. Ez inkább valamilyen pótcselekvés, amivel eltereli saját gondolatait. *
- Remélem, hogy kikerülünk, mert nem hiszem, hogy sokáig bírom... * Mondja elfúló hangon. Nem, még mindig nem sír, tartja magát. Dom közelsége megnyugtatóan hat rá, viszont legalább ennyire felkavaró is. Még sohasem engedett magához ennyire közel senkit. Most sem tette volna, de a kivételes helyzet miatt elgyengült. A máskor szilárd meggyőződések, most kocsonyává váltak, és most ott remegnek a lány gyomrában. *
~ Bárcsak elaludnék, és többé föl se ébrednék. ~ * Sóhajt egy aprót, majd jobb kezét a fiú mellkasára helyezi. *
- Azt hiszem, én alszom... de ha zavarlak, akkor átmegyek a másik ágyra... * motyogja a lány, majd tétován a fiúra néz. *

*Egy aprót bólint a lány mondatára. Őt nem is az zavarja, hogy dolgoznia kéne, mert azt még elviseli, lenyeli a dolgot. Sokkal jobban aggasztja az, hogy nem tudnak mit tenni azért, hogy az ügyük valamit is előrébb lépjen. Hogy semmit sem tud az ellen tenni, hogy mi hamarabb kijuthassanak. De nem az nem rá vallana, ha egyik pillanatról a másikra cselekedne. Először kijátssza a megfelelő lapokat. És mint egyedüli srác a környéken vigyáznia kell a lányokra, hogy egyiknek se legyen semmi gondja, és lássák rajta azt, hogy még sikerülhet a kijutásuk. Ajkait sóhaj hagyja el, miközben szorosabban összefonja a karjait Kamilla körül.*
-Egyáltalán nem zavarsz. Sőt, még örülök is… Így legalább én is kevésbé fázok.- *Közelebb hajol Kamilla fejéhez, majd egy gyengéd csókot nyom a homlokára. Kezei megint elindulnak a lány hátán, hogy valamennyire ezzel is tudja melegíteni.*
-Aludj jól. Talán holnapra elviszi valami szívroham a hercegeket.- *Mondja még egy újabb biztató mosollyal, és tekintete a rácsokon állapodik meg, amire eléggé elkomorul.*

* A lány fáradtan simul még közelebb a sráchoz. Kissé elmosolyodik, mikor megérzi a homlokán landoló csókot. *
- Jó éjt, Dom. * Suttogja a fiú mellkasába, majd kényelmesen elhelyezkedve élvezi a lágy simogatást a hátán. Ahogy a fiú keze hátára csúszik, kirázza a hideg, persze jó értelemben. *
~ Ez a pillanat annyira tökéletes lenne... csak ne itt lennénk. ~ * A gondolat, hogy be vannak zárva, most nem tudja elrontani a jóleső érzést mellkasában. Szíve még mindig egy kicsit vadul ver, hiszen nem minden nap tartja őt valaki a karjaiban. Csak pár perc telik el így, majd győz a fáradtság, és a lány mély álomba merül. *

*Tekintette meg akad a rácsokon, és a jövő-menő őrséget figyeli. Ilyenek mellett nem kimondottan tud aludni, hiába a nehéz páncélzat elég hangosan csapódik neki a kőpadlónak. Tekintete elég gyakran lecsúszik Kamilla arcára, és teljesen eltereli a figyelmét a környező zajoktól, és megnyugtatja az a tudat, hogy ő mellette békésen alszik. A keze lassan elfárad, így nincs mit tenni, abbahagyja a simogatást, és csak öleli a lányt, miközben a szemhéjai is egyre nehezebbnek tűnnek. Végül pár pillanattal később követi a lányt az álmok, vagy legalábbis az alvás mezejére.*

*Cala még mindig nedves ruháiban lépdel kijelölt szálláshelye felé, arca érzelemmentes, tartása merev. Belül pedig majd megzakkan attól, hogy épp most mosott le magáról majd kétnapnyi koszt, vért, egyéb szüléssel járó nedveket egy nem épp tiszta tóban. Már ne is számolja, itt tartózkodása óta hány állatnak segített világra jönni, mert a pontos szám ismeretében valószínűleg áttörne önuralma eddig olyan jól tartott gátja.*
~Ha még egyszer könyékig kell nyúlnom egy tehén szülőcsatornájába, én esküszöm, hogy valakit megölök!~
*Ahogy beér a cellába, ami immár nem záródik rájuk, hisz felesleges lenne, úgysem mehetnek sehová az átok karkötők miatt, kitör belőle az eddig elfojtott düh. Bevágja a rácsot, ami erre nagyot dörren, és mint őrült, elkezdi rugdosni a falat, amekkora erővel csak telik tőle. Több percig is eltart, mire lehiggad annyira, hogy megérezze a lábába nyilalló fájdalmat, de akkor persze dupla erősséggel, elvégre tudja, hogy magának köszönheti, és ez fokozza a mindig higgadt tünde kínjait. Fejét fáradtan a hideg kőnek nyomja, és egészen addig így is marad, míg el nem kezd vacogni a foga. Akkor lecsúszik a fal mentén, és lábát a mellkasához húzva a tövébe kuporodik. Úgy néz ni, mint egy szerencsétlen fehér rongykupac, és körülbelül annak is érzi magát. Fejét a térdére hajtja, és próbálja kizárni a jelent az agyából.*
~Otthon akarok lenni apámmal, a családommal, a saját házamban, ágyamban. Mi a fenének kellett ebbe az átok iskolába jönnöm? Vagy ha már eljöttem, akkor a kirándulást igazán kihagyhattam volna!~
*Gondolataiból halk mocorgás rántja vissza a valóságba, és ahogy piros szemekkel felnéz, Kamillát látja az egyik ágyon kuporogni. Arca egyből elpirul, de talán még a nyakára is átterjed a tőle szokatlan szín. Az a jelenet, amit az előbb produkált, igazán nem mások szemének való volt. Nem is igazán tudja, mit mondhatna most, csak bámul a másikra tágra nyílt szemmel.*

* Kamilla most előbb végzett a boltba, a hentes ma csodával határos módon nem volt bepiálva, így hamarabb végeztek, és elengedte őt. Már vagy egy órája gubbaszt az egyik ágyon, mikor kinyílik a cella ajtaja, és belép rajta Cala. Már éppen szólna a lánynak, hogy üdvözölje, mikor azon kitör a frász. Elkezdi rugdalni a falat. Persze Kamilla elsőre meglepődik, hiszen ilyen kitörést még Salquétól sem látott soha, de hát ez egy ilyen hely, még a legnyugodtabbat is kihozza a sodrából. Aztán a lány észreveszi, és füle tövéig elpirul. Kamilla csak egy jót mosolyog, majd megcsóválja a fejét. *
- Hüm, jó taktika, már én is próbáltak, de sajnos a lábad előbb törik bele, minthogy innen egy tégla is kiessen. * Végül elmosolyodik, majd maga mellé inti a lányt. *
- Gyere ülj le, és meséld el, hogy mi a baj. Mármint azon kívül, hogy egy elátkozott korban ragadtunk, egy elátkozott kastélyban, pár elátkozott hencivel... de mondjuk én lassan már megszokom, hogy szívás az élet. * Egy vállrándítással lerendezi az egészet és várja, hogy barátnője belekezdjen a mesélésbe. *

*Zavartan elmosolyodik a lány viccére, és túllépve az olyan földi dolgokon, mint a büszkeség, tartás, és egyéb, aminek itt semmi haszna vagy értelme, feltápászkodik és leül Kamilla mellé. Persze azért arcára visszatér a tündés érzelemmentesség, háta immár egyenes, tartása illendő, ahogy nevelői mondanák.*
- Nem épp szétrúgni akartam a falat, inkább valaki mást képzeltem oda, és őt igyekeztem pépesíteni. De... nem igazán használt, most viszont sajog a lábam. Nagyon.
*Fintorogva kicsatolja csizmáját, és lehúzza, majd a zokniját is, hogy előkerüljön máris lilulni és dagadni kezdő jobb lába. Kezébe veszi a fájdalmasra rugdalt részét, mintha ezzel elérné, hogy kevésbé gyötörje, vagy meggyógyuljon. Ha lenne pálcája, akkor se perc alatt eltüntetné még az emlékét is. Azaz pálcája van, csak használni nem tudja, és ahogy ez eszébe jut, agyában újra felbuzog a tehetetlen düh.*
- Baj? Ugyan mi baj lenne??? -*sziszegi maga elé, szemébe a harag könnyei csillognak.* - Már persze azon kívül, amit te is felsoroltál. Utálom azt az egészet! Már jó ideje itt vagyunk, nem kéne tenniük a tanárainknak valamit? Nem hiszem el, hogy lehetetlen lenne kihozni innen minket, elvégre elviekben Anglia és egyéb vidékek legjobb mágusai oktatnak minket Torneransban, nem?! Ha egyszer visszajutok oda, és a saját koromba, hazamegyek, és a törzsem többi tagjához hasonlóan többé ki nem teszem a lábam Turinquiból!
*A végére legördül egy könnycsepp az arcán, mire dühösen letörli. Ez a hely a legrosszabbat hozza ki belőle, akármik is a szándékai. Bocsánatkérően pillant hallgatóságára, és zavartan elmosolyodik, kissé lehiggadva már.*
- Ne haragudj, Kamilla... Tudom, hogy te is ugyanúgy érzel, sőt, mindannyian, csak... Azt hiszem, ki kellett ezt adnom magamból, mert felrobbantam volna, és ha valakinek, akkor hát már inkább neked, akit barátomnak tartok.

* Kamilla először vigasztalón átöleli a lányt, majd mikor az kifakad, majdnem fölmászik a falra. Ott simul a falhoz, hogy minél messzebb legyen a vulkánhoz hasonlóan működő lányhoz. Amikor vulkánt mondtam értsétek úgy, hogy az arca elvörösödik, a keze remegni kezd, a szája grimaszba fordul, szemöldöke összeráncolódik, és szinte habzik a szája... na jó, a szájhabzás azért túlzás, de az összes többi megvan. *
- Oké, elhiszem, csak engem ne bánts... * Nyögi ki a lány, majd mikor a másik kezd lecsillapodni, ő is visszaül normálisan az ágy szélére. *
- Hé, valaki majd csak megment minket... ha meg ne, akkor kinyírom a hentest, és enyém a bolt. * Kicsit elneveti magát a gondolatra, majd újra megkomolyodik. *
- Az pedig legyen a te döntésed, hogy ha egyszer hazatérsz, akkor visszajössz-e. Én már gondolkoztam rajta, hogy... elmegyek. * Kicsit szomorúan nézi a földet, de most mit tehetne. Régóta rágódik ezen a dolgon. *

- Jaj, dehogy bántanálak! -*néz a másikra tágra nyílt szemmel, hitetlenkedve.* - Egyébként sem lennék rá képes, elviekben az emberek fizikailag erősebbek, mint a tündék, bár még sosem próbáltam... De nem rajtad fogom elkezdeni, ne aggódj.
*Zavartan elmosolyodik megint, majd mikor Kamilla elsüti fanyar poénját, ő is felnevet. Persze ez mind a kettőjük részéről elég hisztérikus nevetés, de legalább az...*
- Nem tudom, mi lesz akkor. Ha a szívemre hallgatok, vissza sem nézek, bár ti hiányozni fogtok. Ha az eszemre... Akkor igenis visszatérek, és befejezem az iskolát. De olyan nehéz... Mondd, Kamilla, te mit csináltál, mielőtt Torneransba jöttél? És mit tennél, ha nem itt lennél? Ha tényleg nem jössz vissza, mit fogsz magaddal kezdeni?
*Érdeklődve nézi a másikat, és kicsit reméli, hogy mesél neki valamit, már csak azért is, hogy eltereljék a figyelmüket szánalmas helyzetükről.*

* Kamilla egyre csak hallgat. Már azt se tudja, hogy mi volt az első kérdés, mikorra a lány a végére ér. Aztán eszébe jut, és kissé elgondolkozik. *
~ Hogy mit csináltam azelőtt? ~ * Elmereng, és kissé lehorgassza fejét. *
- Hát, mielőtt ide jöttem, egy mugli iskolába jártam, ez mellett pedig barátok tanítottak. Köztük volt Alex apukája is, meg persze a nagymamám, akivel élek. Ávilában minden olyan csendes, persze ha mi nem csinálunk rendbontást. Odahaza inkább fiú barátaim voltak. Mikor kicsik voltunk, rendszerint megszöktünk, fára másztunk, vagy csatázgattunk. Mikor kicsit nagyobb lettem, már kijártunk kutatgatni, régi romok közt mászkáltunk, és sokat sátoroztunk. Mielőtt pedig idejöttem, rendszerint minden hétvégén eljártunk szórakozni. Az öreg nénikéknek meg is volt a véleményük rólam, mikor megláttak, hogy öt fiúval mászkálok. Szerintem cédának tartottak... * Gondolkozott el hangosa, majd fölkuncogott. *
- Pedig nem, határozottan inkább egy nagy testvér voltam nekik. Rendszerint ők piáltak, én hazavittem őket. Alexet hagytam mindig a végére, mert szerettem kiélvezni, ahogy az apja fejbe veri egy-egy ilyen alkalom után. * Kicsit elhallgat, hiszen már jó ideje egyhuzamban beszél. *
- Hogy mit fogok csinálni, nem tudom. A nagymamám, újra férjhez megy, és új életet kezd. Szerintem én hazamegyek a házunkba, és majd csak lesz valahogy. Lehet, hogy majd kitanulok valamit... ha meg nem, akkor sem lesz nagy gond, elvégre én részben muglik közt nőttem föl. Tudok alkalmazkodni.

*Cala mindkét térdét a mellkasához húzza, ráhajtja a fejét, és úgy hallgatja Kamilla meséjét az otthonáról. Közben pedig még mindig fájó lábát fogja, mert bár nem jobb tőle, azért megnyugtató a meleg keze. Azt mondják, a tündéknek már az érintésük is gyógyító... Hát, Caláé nem. Hogy azért, mert még túl fiatal vagy ez is csak egy a közhiedelemben élő badarságok között, azt nem tudni. Ha beszabadulna egy erdőbe, tudna magának valami pakolást készíteni, ami hamar meggyógyítaná, de így még napokig sántikálni fog, ami nem tesz túl jót amúgy is megcsorbult büszkeségének. Pislog egyet, és inkább barátnője szavaira koncentrál, mint ilyen ostobaságokon töprengjen.
Mosolyogva hallgatja a monológot, még ha kicsit keserű mosoly is az. Neki nem igazán volt gyermekkora, mindig is "felelősségteljes életre" nevelték, ami annyit tett, hogy nem foglalkozhatott olyannal, amit a felnőttek haszontalannak láttak. Ilyen például a játék, vagy egyszerűen olyan dolog, amit élvezni is lehet. Mondjuk idővel mindenben megtalálta az élvezetét, de ilyen történetek után, mint ez is, kissé sajnálta azt, ami kimaradt az életéből.
Mikor Kamilla felkuncog, csatlakozik hozzá, mert ahogy elképzeli a jelenetet, tényleg vicces lehetett. Továbbá épp azért kérte, hogy meséljen, hogy elterelődjön a figyelmük. Azért azon, hogy a lány mugliként is hajlandó lenne élni, kicsit meglepődik.*
- Te tényleg megelégednél a mugli léttel? Mármint... Semmi bajom velük, azt hiszem, bár még eggyel sem találkoztam, de mégiscsak varázsló vagy, méghozzá nem is rossz. Lényed egy része, ez is te vagy. Én... nem tudom elképzelni úgy az életem, hogy nincs benne mágia. Úgy tudtam, szereted a szakot, amit tanulsz...

* A lány vállat von, majd halványan elmosolyodik. Egy kis sóhaj hagyja el az ajkait, de végül belekezd. *
- Hogy megelégednék-e vele? Minden bizonnyal. Ne értsd félre szeretek boszorkány lenni, imádok varázsolni és lételemem a mágia, viszont úgy érzem nem szakadna össze körülöttem a világ, ha egyszeriben a muglik közé keverednék. * Tart egy kis szünetet, majd folytatja. *
- Tudod részben muglik közt éltem, és iskolába is velük jártam. Elég jól elvoltam varázslat nélkül, míg más mágusgyerekek sírva rohantak haza, hogy ők ezt nem bírják tovább. Ennek részben a nagyanyám lehet az oka. Bár aranyvérű nem sűrűn használ pálcát. Pedig hidd el nekem még az itteni tanároknak is tudna mit mutatni. * Elfordítja a fejét, és a rácsot kezdi el pásztázni. Szemei beletörődést és szomorúságot tükröznek. *
- Ha az ember nyugalomban és szeretetben élhet, akkor nem is kell több. Persze olyan nem létezik, hogy tökéletes harmónia, hiszen a legjobb családokban is vannak összezördülések.