Üvegház

//Nya kicsit rossz helyre küldtem előbb, de akkor átjavítva ide xD//

*Igen, újra mennyei pillanat szállta meg vagy inkább billentette fenékbe valami lelkiismeret, hogy órára is kéne járni néha? Nos eléggé kétséges, hogy az utóbbi következett volna be már csak azért is, mert ha furdalta volna a lelkiismeret a lógás miatt több órán jelent volna meg. Tehát valami hirtelen vezérelt pillanatnyi elmebaj az okozója annak, hogy újra megmutassa a világnak magát, hiszen jobban szereti a magányos egyedüllétet. (De sajnos amióta a szobából is szépen ki lettek "ebrudalva" nincs meg az a magánszféra ahol csendes magányát élvezhetné. Persze ettől még nem lesz hirtelen kedves és odaadó, hogy mindenkivel barátkozzék, többnyire csak késő este vonul vissza, amikor már mindenki az igazak álmát alussza. Persze nem kis akadályt jelent mindenkin átmásznia, de hát eddig még megúszták az agyontaposást a háztársai). Igazság szerint nem sok jóval tölti el azt sem, mert tanulni is lusta, sőt házit se igen ír, így marad vagy az édes plafon bámulás vagy az, hogy másokon keserítse életét, de az utóbbi elég ritka eset. Így tehát, hogy végre megédesítse egy kicsit mind a saját agykapacitását, mind pedig azt, hogy azért még nem távozott az élők sorából igyekszik megtalálni azt a bizonyos termet, ami a gyógynövények elsajátításához szükséges. Nos a nagy számú óralátogatás következménye, hogy vannak fennakadásai és nem többször még a folyosók kiismerésével is meggyűlik a baja. Talán tényleg ideje lenne térképet szereznie valahonnét, mert túl kevés helyet ismer (azok is többnyire kifulladnak a tantermekben meg a saját részleg ismeretében) és elég ritkán közlekedik a kastély kinti és benti zugaiban. De azért mivel valahogy a lábai maguktól is viszik előre és másodszori nekiindulásra a célállomástól már igyekszik követni tekintetével hol merre ment, és valahogy azért kivergődik a szerencsés pontig, ahol az óratartás színhelye lesz. Ám hiába ücsörög ott magában majdnem két órán át, akkor villan fel eszébe, hogy bizony már megint elbénázta és vonulhat át a másik színhelyre, ahol tényleg az óra lesz. Kicsit szétszórt lett mostanában szegény és még olyan holmi információk is alig érik el, hogy új tanerő kezébe került a tantárgy.
Könnyedén találja meg már a tanteremtől az üvegházba vezető utat, hisz a kettő nincs messze egymástól, majd fáradtan sóhajtva egyet felméri a terepet, mert úgy látszik csak ő olyan "béna-lédi", hogy nem oda megy elsőre, ahova kéne.*
- Üdv - *csak egy ilyen semmit mondó szó, majd szemében tényleg ül némi érdeklődő kíváncsiság a könyv iránt, de annyira nem igazán érdekli, hogy meg is kérdezze mi az. Ám erőt véve magán, hogy végre mutassa azért tud ő használni más szavakat a szián túl is kiereszti újra csivitelő hangját.*
- Hogy-hogy nem mentetek eddig be? - *igen, ő már rég berombolt volna a terembe, hogy ne idekint kelljen álldogálni, de lehet a többiek tudnak valamit, amit ő nem. Na bizonyára mielőbb kiderül a dolog.*

Már hetek óta készült erre az órára, most mégis úgy érzi magát, mintha öt perccel ezelőtt szóltak volna neki, hogy tartsa meg a gyógynövénytant. A hosszú fekete szoknya már rajta van, magára kap még egy inget, a talárját és a fejébe húzza az elmaradhatatlan süveget. Kicsit ideges, már elég régen állt ki egy kisebb diáksereg elé, nem tanított már bő tíz éve. Még egyszer rápillant a tükörre, aztán trappolva megindul az üvegház felé. Már most késésben van, de kit érdekel, legalább egyből meg lesz az a bizonyos drámai hatás.
Útközben megpróbál minden gondolatot kizárni az agyából és csak a mandragórákra koncentrálni, mégis kizökkentik, amiért harcsaképpel fordul hátra.
- Mi van?? – Ekkor pillantja meg a zilált vadőrt. – Ó jó nap’t Eliza. Beszerzett mind’n szükséges kellék, amit kért’m a mai óramra? – A válasz természetesen igen, mire Helena csak bólint egyet és máris továbbáll.

Ahogy az üvegházhoz ér és megpillantja az ajtóban ácsorgó kis csapatot, egyből elszáll minden aggodalma és mosolyogva köszönti leendő diákjait.
- Grüß Gott, üdvözlök mindenki! – Lát egy-két fellélegző arcot, akik minden bizonnyal már régóta ácsorognak az üvegház előtt, ami természetesen nem véletlen. Helena megkérte a vadőrt, hogy zárja el a mandragórákat a diákok elől, nehogy idő előtt galiba legyen a dologból, amit persze neki kellene megoldani, aztán meg kimagyarázni. Elindul az ajtó felé és menet közben előkapja a pálcáját, amivel pöccint egyet a zár felé, így máris szabad a belépés.
– Komm, erre, erre! – Utasítja a tanulókat enyhe német akcentussal. Igen, ez az egyik hátráltatója, még mindig nem beszéli tökéletesen az angol nyelvet, s van, hogy belefeledkezik a dolgokba és nekiáll németül krákogni. Ez persze ritkán fordul csak elő, de hajlamos arra, hogy becézgesse az embereket, valamint nagyon sűrűn használja a vezetéknév előtt a ’Herr’ és ’Fraulein’ szavakat. Ez sok embert a világ végére kergethet, de mivoltánál fogva sajnos nem képes leállni róla.

Az üvegház belülről most kicsit másképp néz ki, mint ahogy a diákok már megszokhatták. Belépve egy hosszú pult tárul a szem elé, melyen első ránézésre virágcserepek ácsorognak, valamiféle burjánzó növénnyel a földjükben. A pult mellett minden – az asztalon elhelyezett növény – számára megtalálható egy nagyobb cserép, ebből már következtetni is lehet arra, hogy ültetés lesz az óra programja. Helena int az utolsó belépőnek, hogy csukja be az ajtót, s miután megköszörülte a torkát, köszönti a jelenlévőket.
- Also, üdvöszölök mindenki, Helena Hock vagyok az új Gyom- és Gyógynövényt’n tanárnő. Remélem, sikeres’n fogunk mi együtt dolgozni a órákon, segítsük egymás munkáját és remélem, hogy időben.. őm.. idővel összeszokunk majd. – Mostmár abszolút látszik rajta az a német magabiztosság és kisugárzás, amit elvárnak tőle, még az sem rendíti meg, hogy enyhén belesül a második mondatba.

- Zuerst szeretnék mindenki egy bemutatkozást kérni. – Már mosolyog, látszik az arckifejezésén, hogy valamire készül. Igen, kérdezni fog.
Miközben hallgatja az egy-két mondatos ’helló-ez-a-nevem-innen-jöttem-ezt-szeretem’ szövegeket, kiszemeli magának azt a három embert, akitől kérdezni fog, aztán ahogy lezavarták a bemutatkozást, Helena vigyorogva megkeresi szemével az első jelöltet.
- Cecilia Thulile, igaz? Meg tudná mondani kérem, mire használják fel általában az ezerjófűt? Hogy mi hatása van az ember szervezetre nézve? – Teszi fel rögtön az első kérdést a leányzónak, akit legelsőként nézett ki magának. Természetesen csak a tavaly tanultakból kérdez vissza, Cassandrától megkapta az összes anyagot, amit vettek az elmúlt évben.
- Fraulein Blackcat kérem, mit tud a benedekfűről? Gyógyhatás, kinézet, esetleg felhasználássa? – Faggatja rögtön a második lányt, no persze a harmadik felelő sem maradhat el. – Amelie, jellemezné nekem a mandragórákat? – És itt rá is fog térni az óra anyagára, persze csak akkor, ha a lányok helyesen válaszolnak a kérdésre, amit természetesen nem vár el, elvégre több, mint egy éve nem is volt gyógynövénytanuk. Mosolyogva, bátorítóan várja a választ a lányoktól, közben keresztbeteszi a kezeit mellkasán.

//Nos, vártam, de nem jöttetek ): Mindegy, a következő hszemet a lányok után írom, addig pedig bárki írhat érkező postot, amit természetesen késés nélkül kell kijátszani. A felelőknek: elég csak egy-két mondat, akár guglizi is lehet [: és a válaszokat a sorrendnek megfelelően kérném szépen. ^^//

*Úgy látszik, hogy még a gombák figyelgetése is jobb móka lenne, mint az, hogy egyik lányról a másikra pillantgasson. De most a másik pillus (akivel nagyjából órákon szokott összefutni) vagy annyira érdekes könyvet olvas, hogy még az árnyékát se látta meg, vagy egyszerűen nem is igazán van kedve válaszolni. A másik emberke meg hát ki tudja, hogy mit érzékelt az ő szerény személyéből, de azért még valahol reménykedik magában, hogy megkapja a választ, hogy miért is ácsorognak ennyi ideig idekint. Végtére annyira nem is akart ő kommunikálni, csak ha már "édes" hármas gyűlt össze, akkor nem akart kimaradni a jóból, ami a beszélgetést illette. De valahogy ez a kör most megszakad, mivel hamarjában és hirtelenjében felbukkan az az arc, amely a tanáréhoz tartozna. Bár első ránézésre egyáltalán nem úgy tűnik neki, hogy toppon lenne a kedves tanerő, de igyekszik összeszedni magát. Mondjuk a "gagyogása" kicsit tényleg kezdi nála kiborítani a bilit, de hát nem igazán ismeri a német nyelv szépségeit, sőt konkrétabban szólva arról sincs fogalma, hogy ki vagy miféle ez a nő. De az határozottan zavaró, hogy egyszer hol egy érthetetlen szót használ, aztán hirtelen vált át a rendes megérthető nyelvre. Na nem panaszkodik, biztos nem egyszerű dolog megtanulni egy másik nyelvet és az ember szívesebben használja a sajátját. Így lerázva egy kicsit a nyelves dolgot azért bemasíroz a terembe, és nem ámul igazán nagyokat, inkább fáradtan sóhajt egyet. Sohasem volt a szíve csücske a bemutatkozás, talán azért sem, mert nem tudta eldönteni, hogy mit illik - nem illik mondani és egyáltalán elég-e az, amit elmond. Azért próbálkozik a dologgal, hátha valami összejön belőle.*
- Cecilia Thulile, törzsgyökeres olasz származással, és a szeretem kérdéssel sehogy se állok. A másodsorbani kérdés pedig gondolom a nevéből vonatkoztatva sok mindenre jó bizonyára. A legtöbb növényhez hasonlóan gyanítom, hogy ezt is lehet valamilyen gyógyászati célra hasznosítani, de több tippen igazán nincs ezen túl. - *persze még bővíthetné a választ, ha szeretné, de így is beszélt éppenséggel eleget ahhoz, hogy egy időre visszafogja magát és tobzódjon az édes semmittevésben, míg a többiek is kanyarítanak valamit.*

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Olvasásomat Amelie zavarja meg, ami azt hiszem még jól is jön, mert inkább csak erőltetem a művelődést, mintsem az meg is maradjon a fejemben. Nem is nagyon érdekel, hisz amit kell, már tudom a tavaly tanult gyógynövényekről. Kedves mosollyal fogadom barátnőmet.
- Szia...a gyógynövénytant bújom, de nem tudom minek. Ma én sem lestem még csak bele sem.
Persze Cecinek is köszönök, s válaszolok is a kérdésére.
- Ha jól emlékszek ide csak tanári kísérettel lehet bemenni, vagy tévedek?
Amint a tanárnő is megérkezik követem a lányokkal együtt be a terembe, majd figyelek arra amit ő, és a többiek elsorolnak magukról, illetve a kis hármas kérdéskörére adott válaszokra is. Helyesebben kettőt hallgatok, egyet mondok. A tanárnő akcentusa talán még zavarna is, ha nem lenne itt az iskolában elég sok diák, aki ilyen-olyan ,ódon töri az angolt.
Nem távolodok el Amelietől, remélem nem zavarja, ha mellette fogok dolgozni ma.
- Krisztyne Blackcat vagyok, Pilluamuletos diák, Skócia erdeiből érkeztem ide. Szeretem a természetet, és mindent, ami ezzel együtt jár. Természetmágiát, Bájitaltat, LLG-t Gyógynövénytant. Ezen kívül szeretek olvasni, zenét hallgatni.
A kérdés, amit kaptam nem annyira bonyolult, hogy ne tudnék rá válaszolni, aránylag könnyedén. Hogy ebből mennyi is jó, már a tanárnő múlik.
- A Benedekfű fészkesvirágzatúak családjába tartozik, sárga virágzata van, mely a levelek közé fészkel be.Mediterrán vidékeken vadon élő, egyéves növény. A növény oldalhajtásait, valamint felső 30-40 cm hosszú virágos, leveles részét alkalmazzák gyógyászati célokra. Fontos, hogy árnyékos helyen szárítsuk, mert a napfényre érzékeny és hamar kifakul. A növényt virágzása kezdetén kell learatni. A növény jó emésztés- és étvágyjavító hatású, gyomorsav-elválasztást fokozó szer, és alkalmazzák a népi gyógyászatban epehajtóként is. Általában teaként alkalmazzák, a benedekfüvet teában gyakran keverik citromfűvel. Íze rendkívül keserű.
Miután befejeztem mondandómat kérdőn pislogok a tanárnőre, majd figyelek Amelie szavaira.

- Akkor ezzel már ketten vagyunk - mosolyog rá a lányra, és egy sziával köszönti Ceciliát is, de a választ már meghagyja Krisztinek.
Pontosan ezért nem nyitott be ő sem az üvegházba, főleg úgy, hogy tudomása szerint a felégetés után plusz bűbájok kerültek az ajtóra.
És végre van egy olyan eset, amikor ő vár a tanárra, és nem ő esik be késve, bocsánat kéréseket habogva. A tanárnő feltűnése nem okoz neki nagy meglepetést, hiszen várható volt az új erő, miután a Signumus kar vezetését is mások vették át.
- Jó napot! - köszön a tanárnőnek, miközben ránt egyet a válláról lecsúszó táskáján, és az energikus nő után masíroz be az üvegházba, és megáll az egyik szimpatikusabb növény mellett.
Miközben a tanárnő magyaráz, táskájából előhalászik egy nagyobb csatot, és gyorsan egy laza kontyba fogja össze a haját, hogy az ne zavarja munka közben. Éppen végez, mire rá kerül a sor, így egy utolsó talár simítás, és már beszél is.
- Amelie Clarkson vagyok, angliai lakos, a Pugnax kar diákja, krimirajongó, bőbeszédű diák - bár ez a bemutatkozásából nem látszik, a tanárnő az idő folyamán ezt úgy is tapasztalni fogja. És inkább előbb, mint utóbb.
- A mandragóra a legtöbb ellenméreg alapösszetevője - annyira jellemző rá, hogy megpróbálja a bájitaltan felől megközelíteni a dolgot. - Megátkozott embereket lehet vele visszaállítani az eredeti állapotukba, ezért felettébb hasznos növény. De vigyázni kell velük átültetések során, mert a sikolyuk halálos. Kivéve persze, ha a mandragóra még kicsi, akkor csak egy vagy több órás eszméletvesztést okoz, az időtartamban nem vagyok biztos - teszi még a végén hozzá, miközben megnyugodva konstatálja, hogy Kriszti ott marad mellette.
Híresen nehezen birkózik meg ezzel a tantárggyal, de általában addig gyakorol, míg minden sikerül is neki. Viszont sohasem árt, ha van az ember mellett egy plusz segítő kéz. Nem lenne mókás dolog a tanárnő első óráját elmulasztani, és a bűbájos gyógyítónál ébredni.

…amúgy itt vagyok én is. Vagyis azt hiszem, immáron lelkiekben, és testileg is egyaránt megérkeztem az óra helyszínére. Kissé fáradtan nyújtogatom a nyakamat, amikor látom, hogy megérkezik a tanár, és próbálom valahogy feleleveníteni magamban, hogy hogyan is kerültem ide. Körülbelül, mint aki be van szívva. Sőt, sokkal rosszabb még annál is. Tuti részeg voltam, miközben sétáltam, és mostanra kijózanodtam, így nem emlékszem szinte semmire sem. Szomorú élet áll előttem, ha ez az új tanár észreveszi rajtam, hogy másnapos vagyok.

No, de kicsit komolyabbra véve a szót… Tényleg nem tudom, hogyan kerültem ide. Valami olyasmi rémlik, hogy reggel felkeltem, letusoltam, izmos felsőtestemről az éjszaka álmát leseperve, ezután felöltöztem, megreggeliztem, és kezdődött a nap unalmas része: tanulás. Néhol egy kicsi zenével díszesítettem a skálát, hogy ne legyen olyan monoton minden – vagyis inkább pont ezzé tettem a napot ugyanolyanná, mint a többi is volt –, majd kivergődve magamból azt a kis energiát elindultam ide. És pont. Ennyi. Az emlékeim most hirtelen idáig tartanak, nagy kiesés. Rövid távú memória nulla. Teljesítmény? Nulla. Életjelek? Nulla. Lassan azért kezd közelíteni az egy felé, intelligenciámmal együtt. Álmosan pillantok rá a német akcentusú tanárnőre, aki beenged minket az üvegházba. Csak most veszem észre, hogy kik olyan aranyosak még, hogy megjelennek a helyszínen, így biccentek sorban. Krisztyne, aki sírt a kilátóban, igen, valami pilluamuletos csaj, hirtelen nem ugrik be a neve, és Amelie. Szép kis tömeg, komolyan, és én egyetlen férfi leszek talpon e vidéken.

Apropó, Amelie. Vigyoreffektus elővéve, igen, még emlékszem arra az ominózus éjszakára, amit együtt töltöttünk a zeneszobában, a zongoránál. Nem, nem kell félreérteni semmit sem, nem az történt. Csak egy kellemes beszélgetés, melynek díszítőelemei Akane közös szidása, és egy kis zene volt. Vicces, hogy nem bírom idegileg a saját karvezető-helyettesemet, és feszengve érzem magam minden egyes óráján. Jól jönnek ki a lépések, mondhatom. Próbálok valahogy besorakozni a pugnaxos lány mellé, és ha eddig még nem vett volna észre, akkor most köhintek egyet, valahogy magamra vonva a figyelmet. – Szia. Ugye nem gond, ha beállok ide melléd? – persze csak ha van erre lehetőség, ha tisztes távolságot kell tartani, akkor távol állok, de azért a köszönést még megejtem. Elkezdek kutatni a táskámban, amibe beledobáltam a különféle felszereléseket, kellékeket, ebből a kis cselekvéssorból csak a tanár kérdése ráz fel. – Robert Trianus, Extremus, Anglia, London – az igazi jó barátok megértik egymást fél szavakból is, így a minimalista elvhez ragaszkodva csak címszavakat mondok. Hallgatom a válaszokat, úgy tűnik, én most nem kerültem kiválasztásra, no, sebaj, nem is biztos, hogy tudtam volna válaszolni, ellenben Amelie tökéletes brillíroz. – Mi újság amúgy feléd, haladsz már a petícióval? – suttogok felé valamit, amint végez a válasszal, reménykedve, hogy nem fogok lebukni, és megkapni az első feketepontomat.

Megjegyzés: bocsi a késésért, meg azért, hogy ennyire béna lett a post, azért még remélem nincs harag. ^^"
Zene: Tyrone Wells - Sink or Swim

Kezeit karba fonva hallgatja Cecilia feleletét, s már rázza szépen lassan a fejét, jelezvén, hogy a válasz nem éppen kielégítő számára. Pillanatnyi gondolkodási idő után rögtön ki is osztja a feladatot, ha a laza leányzó azt hiszi, hogy nála ennyivel megússza, akkor nagyon téved.
- Nem kielégülő válaszadás kedvesem, bár tudom, chogy rég nem vol' órája, az nem megfelel, ha halovány sejtésö sem nincs. Also, szeretném ha kapnék egy beszámolót a ezerjófűröll, ami mellé natürlich gyűjts'n pár szálat és préselje.. papírra tudja. Ha kész, hozhatja az irodámhoz. Danke, leülhet. - Ezzel bájosan elmosolyodik és Krisztyne felé fordul, akit szintén végighallgat.
- Gut, sehr gut. Látom maga tanult tavaly évben is. Amelie? - Biccent egyet Krisztyne felé, hogy foglaljon csak helyet, aztán a harmadik felelőt kezdi szemlélni. Bólogat, végül is elfogadható a válasz, bár nekik inkább az utóbbiakra lesz most nagy szükségük. – Köszönöm szép, foglaljanak helyet. Also akinek még nem ment le, annak mondom, ezek mandragórák. – Mutat a pulton álló növényekre, aztán saját felszerelése után nyúl.

- Nos ezek itt a sárkánybőr munkavédelmi kesztyű, ezek nélkül ne fogjuk meg az mandragórát. A másik fontos eszköz a hang ell’n a fülvédők. Ha ez rajtunk van, elkerüljük az ájulást, hogy Fraulein Clarkson mondta. Jöjjenek kicsi közelebb és vegyék fel a fülvédő! – Ő is így tesz, aztán átmegy a pult másik oldalára a szélén egymagában ácsorgó mandragórához és miután meggyőződött róla, hogy mindenki „megsüketült”, megragadja a növényt, s egy erőteljes rántással kihúzza a földből. Komoly arccal kicsit magasabbra emeli, hogy a tanulók jól lássák: a növény legalább mint egy csecsemő, a rondábbik fajtából, halványzöld bőrrel, enyhén márványos beütéssel. A szája hatalmasra nyitva, szinte érezni lehet ahogy vibrál a levegő a sikolyától.

A tanárnő a saját cserepét már odakészítette, így közelebb húzza és úgy ülteti el benne a növényt, hogy csak a levele látszik ki, s a feje búbján a kis szemölcsökkel együtt minden eltűnik. Mikor elkészül, leveszi a fülvédőt, aztán kis hatásszünet után újra magyarázni kezd.
- Also ez volt a mandragóra átültetése. Első lépés megtölteni a cserep’t komposzttal, ezt ott találják – mutat a fal mellett elhelyezett zsákokra. – Utána felvegyék a kesztyűt, fülvédő és egy erős mozdulatt’l szedjék ki a növényt a cserépből. Itt meg tudják közelebbr’l szemlélni, hogy milyen is ez az ember alakban… umm.. emberszerű képződés. Ha megvannak a látvánnyal, akkor indulhat az ültetés. Belerakják a növényt a földbe, de addig, hogy a feje ne lássák, csakis a leveleit. Ha egy szemölcs kilátszik, az már veszély. Ne feledjék a fülvédő!!
Sikerült kifejtenie a dolgokat elég rendesen, monológja végén el is mosolyodik, felveszi a fülvédőjét és hátrébb lép a pulttól, egyenesen az ablakig. Már nagyon kíváncsi, hogy mire mennek a gyerekek a feladattal, elvégre ha tényleg erősen megragadják a mandragórát, akkor sok bajuk nem lehet. Megvakarja a füle tövét, konkrétan négy diákra kell csak figyelnie, hát nem pont erre számított. Azt hitte, több érdeklődő lesz, de így legalább mindenkit alaposan megszemlélhet és a hibákat is észreveheti majd. Karba fonja kezét és nekitámaszkodik az ajtófélfának, érdeklődve várja, hogy mi fog kisülni ebből.

// Szomorú vagyok ): Na mindegy, majd legközelebb. A megjelenőknek köszönöm, hogy eljöttek, természetesen ezért is jár a pont. A játékban nem az lesz a lényeg, hogy ki milyen tökéletességgel ülteti el a mandragórát, hanem az, hogy hogyan írjátok körül a dolgokat. Szép, tartalmas hozzászólásokat szeretnék látni, amiben nem csak tőmondatokban szerepel (mint az enyémben), hogy hogyan ültettétek el a mandragórákat. A minőséget pontozom, akár azt is kijátszhatja valaki, hogy rosszul tette fel a fülvédőd és elájul, vagy annyira megijed a fejétől, hogy eldobja, a másik meg segít neki stb stb. Akár még össze is beszélhettek, hogy ki mit csinál. A válaszadással ráértek, de jó lenne, ha jövőhét végére meglennének a postok. (: A következő körben egy kis meglepivel szolgálok, úgyhogy ha valaki mégis kedvet kapna, az jöjjön nyugodtan... ^^ //

Elkésett... Miért is ne, végül is ki más késhetne el, mint pont ő? Van oly újonc, hogy még sose volt órán, így kis fejtörést okozott az is, hogy eltaláljon az Üvegházba, de nem ez volt a fő probléma. Kezdjük az elején. Felkelt, reggel, ezzel nem is volt olyan nagy probléma, csupán az, hogy neki éppenséggel hánykor is volt a reggel. Délután kettő. Ez még nem lenne semmi, csupán 13:30-ra kellett volna a Bájitaltan tanáránál jelentkeznie, és mivel ez egy csöppet 14:30-ra csúszott át, így egyáltalán nem jöttek össze a tervei, minden csúszott, főleg, hogy a tanár nem repesett az örömtől. De miért is repesett volna? Peter inkább össze tehetné a két kezét, hogy itt lehet, mert nem minden iskola vette volna fel őt, annyi szent. Habár nem önszántából jött ide, hanem anyja küldte, de még is, mostanra már talán haza se menne, ha hívná se. Nem ismer még mindenkit, de meg akarja ismerni ezt a világot is, mielőtt beleveti magát az önálló életbe.
Most, így délután, fél-háromnegyed hat felé toppan be az órára, hátán ott van a táskája, konkrétan azt se tudja, hogy hova esett be, annyira sietett, hogy megtalálja a termet, nem hozott magával semmit, csak tollat, és papírt. Mikor beér, éppen a tanár osztogatja a sárkánybőr kesztyűket és a fülvédőket. Mivel a fiú még egyáltalán nem járatos az iskolai dolgokban, mondhatni notórius órakerülő, kicsikét nagy levegőt véve szól a tanárhoz, mintha ezzel a levegővel gyűjtene erőt.
- Peter Moonlight, Pugnaxos diák vagyok, és elnézést tanárnő a késedelemért, minden eddig elhangzottat be fogok pótolni, de nem akartam lemaradni az óra további részéről sem, ezért jöttem be késve. - szól, minden nyugalmát magára erőltetve. Látszik egy kicsit a tekintetéről, és a testtartásáról, hogy idáig rohangált, de az is, hogy hozzá van szokva ehhez a rohangáláshoz, tehát nem olyan, mint aki mindjárt összeesik. Amennyiben a tanárnő nem dobja ki, és hát, elviekben nem nagyon szabad egy tanóráról kidobni egy diákot, szépen eloldalaz és figyeli az eseményeket. Összevont tekintettel nézegeti a lény átültetését, még sosem látott ilyet, főleg ilyen rusnyát nem.
És én még azt hittem, hogy anyám haldokló Petúniái a csúnyák... - gondolja magában, kicsit megdöntve a tekintetét, a mandragórát méregetve. Fontos lesz neki ez a tárgy, illetve már előre eltervezte, hogy miből kéne egy jó erős jegy, egy jó vizsga, de nem tudni, hogy mit hoz a jövő. Főleg úgy, hogyha már most is elrontja a belépőjét. Közben kiszúrja Amelie-t, aki felé inkább csak egy ilyen fintor szerű valamit küld, a saját maga gúnyolására. "Hogy lehetek ilyen béna... ", igen, határozottan ezt sugallja. Kicsit megvonja a vállát, és mikor a tanerő nekikezd az átültetésnek, a fülére csúsztatja a fülvédőt, nehogy az az áldott jó lélek ott a kezében felvisítson és még egy kis kellemetlenségbe kerüljön. Mikor eltűnik a feje, egészen a szemölcsig, letolja a füléről a fülvédőt, és újra hallgatni kezdi a tanárt. A borzalmas beszédhibái folyamatosan megcsapják a fülét, de nem szól bele, ő is inkább beszélne akcentussal, minthogy akcentus nélkül, de csak egy nyelven, és még azon is csak hülyeséget. Mivel jelen esetben öt diákra változott a létszám, így a nőnek eggyel több emberre kell figyelnie. Így se nagy a tolongás az Üvegházban, de minden esetre a diákok legalább tudnak érvényesülni. Már ha Peter értene is ahhoz, amit most csinálnia kell. Azokból, amit hallott, gyorsan a fülére teszi a fülvédőt, újra, így ebben már eléggé mókás feje van, de ez még mind semmi... Mindjárt a mancsába kerül egy olyan nyomorék kis növényke, és akkor már tényleg olyan, mintha csak paródia lenne a régi énének ez az egész világ. Közelebb lép a cserepekhez, miután még egy kicsit igazgatja a fülén a fülvédőt, hogy tényleg jó helyen legyen, mert azt még elcsípte, hogy ez a csúnya dög valamiféleképpen a sikolyával el tudja érni, hogy egy ember elájuljon. Hát, ő inkább elhiszi, és nem tekintené meg, hogy ez igaz e. Itt bármi igaz lehet.
Előkészíti az új cserepet, közel a komposzthoz, hogy ne kelljen nagyon hajolgatnia, nyúlkálnia, főleg ne máson keresztül. Elkezdi szépen kiszedni a tápanyaggal telített föld keveréket, úgy, hogy a cserép oldalához teszi főképp, és az aljára, hogy középen legyen egy lyuk, ahova majd szépen beássa ezt a ronda dögöt.
Amúgy, most miért is játszok kertészlegényt? Ez itt egy gyom, vagy éppen egy gyógynövény?... - kérdezi, önmagától, mert pontosan tudja, hogyha hangosan kérdezné meg, akkor csak letorkolnák. Ugyanis valószínűleg már elmondták, mielőtt beért, és hát, ezzel valószínűleg megint csak magára terelné a szót és a késésére. Most, inkább úgy, hogy fogalma sincs, csinálja a dolgát, ha már bejött, és nem volt oly' lusta, hogy kihagyja az órát. Habár, a bájital elkérése macerásabb volt, mint gondolta volna. Amint teljes mértékben elkészül a komposzt szét elpakolgatásával, a kezét beletörli egy rongydarabba, vagy ha nem talál az asztalon, akkor a táskájából vesz elő egy kendőt, ugyanis mindeddig félig szedte a komposztot, félig kézzel tette bele, hogy könnyebb legyen a mandragóra elültetése. Szépen tisztogatja a kezét, közben a többiekre pillantva, akik valószínűleg már sokkal előrébb tartanak, mert ő vagy öt percig tökölt a földdel. Mikor már teljesen csillog-villog a keze, illetve a mocsok fő részét leszedte, felveszi a védelmi kesztyűt, amiben csak még nagyobbnak tűnik a lapát keze. De egy magas, erős testalkatú fiúnak érdekesen is állna egy finom, kicsiny, nőies kis kéz.
A következő lépéssel nagyon is tisztában van, és ez az, amit nem hibázhat el. Mindent lehet rá mondani, de azt nem, hogy nem lenne erős, és nem tudna egy zöldséget kihúzni gyorsan a földből. Annál ő jobban van megteremtve, hogy kifogjon rajta egy mandragóra csöppség. Maga elé húz egy mandragórás cserepet, amiben még benne van a "növény" és szépen megragadja a kesztyűben a levelénél, hogy egy erőteljes rántással kihúzza a földből. A levelek tövénél fogja meg, mert a végén még elszakítja, letépi, és akkor valószínűleg sem a tanárnő, sem a mandragóra nem fog repesni az örömtől. Zökkenőmentesen kiszabadul a förmedvény, és természetesen azonnal felvisít amit szerencsére tompít a jól feltett fülhallgató, Peter fején. Kapálódzik, rúgkapál, ez, ha lehet ilyet mondani, talán még csúnyább külalakú, mint az a lény, amit a tanárnő tartott a kezében imént, amin bemutatta az átültetés módszerét. Peter furcsállva tartja a kezében, nézegetve, egyszer körül is forgatja, de nem akarja sokáig kínozni a bibircsókos csöppséget, szépen belerakja a már előkészített nagyobb cserépbe, gondosan, annyi gondossággal, amit a lapát kezeivel sikerül elérnie. Talán nem az ültetésre, és a finom munkára teremtetett, de igyekszik, hiszen gyakorlatilag a hátában érzi Hock tekintetét, ha őt figyeli, ha nem. Maradjunk annyiban, hogy kissé paranoiásan tekint a munkájára, hiszen a kevés létszámú teremben erőteljes lesz, hogyha valamit elszúr. A kis drága jól felvisít még egyszer, majd a Pugnaxos fiú azzal a lendülettel beleereszti az új cserépbe, és ahogy berakta, kicsit rálökdösi a homokot, a komposztot, hogy teljesen ellepje a fejét, és csak a zöld levelek látszanak ki. Egy kicsit foghíjas a cserépben lévő komposzt mennyiség, így még egy maréknyit beledob, biztosan tökéletes munkát végezzen. Hiszen hallotta, hogy nem látszhat ki a bibircsókja sem, bár azt ismételten nem tudja, hogy miért. Mikor készen van, teljesen elhelyezgette a földet, ellapítgatta, hogy normálisan fessen, és úgy fest, hogy az üvöltöző növény is befogta a száját, kissé reménykedve pillant szét, hátha már mások is kész vannak, vagy hátha még mások is dolgoznak. Nem akar se első lenni, se utolsó, így szöszmötöl egy kicsit, és próbálja megfigyelni, hogy mások eddig mit csináltak, vagy esetleg Amelie mellé oldalazni, és belepillantani az eddigi jegyzeteibe, márha jegyzetelt.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Tanultam...tavaly is előtte is. De még mennyit, néha már a könyökömön jöttek ki a növények, de hát bele lettem nevelve a természet szeretetébe. Szeretem is én, csak ne lenne annyi féle zöldség, amit be kell vágni, s mindegyikről mondani pár szót. Most viszont, ahogy a dicséretet hallgatom feszítek, mint nyúl a hurokban. Különösen, hogy kezdem magam levegőnek érezni. Na nem a tanárnő részéről, még véletlenül sem. Van ez így...azért én is köszönök a későn érkezőknek, ha másképp nem, egy biccentéssel.
Fordulnék Amelie felé, hogy jön e velem megtölteni a tégelyeket, ha már ugye arról volt szó, hogy együtt dolgozunk, de a nagy lendületemmel tovább is fordulok.
~Nesze neked Kriszty, mehetsz egyedül....Amelie elfoglalt.~
Fülemen a fülvédő pontosan a helyén, kezemben egy tégely, s mint egy sértődött liba sétálok el, logó orral a komposzttal teli zsákokhoz ballagok, hogy megtöltsem a cserepet kellő mennyiségű földdel. Nem, nincs nekem semmi bajom Roberttel, miért is lenne, csak kicsit egyedül kezdem magam egyedül érezni, miközben egy órán ülök. Azaz dolgozok...
Felemelem a cserepet, nagy sunggal, nagy lendülettel indulok el, hogy visszavigyem a munkaasztalhoz a cuccomat, mikor egy fiú kezd leskelődni mellettem Amelie jegyzeteibe. A fiú pedig Peter. Még a végén kitúrnak itt a fiúk teljesen.
A srácra pislogok kék szemeimmel, sandán, érezhető, hogy valami nem stimmel. Vagy netán az, hogy kíváncsi vagyok mit is leselkedik? Remélem nem Amelie titkaira kíváncsi.
- Odébb menjek?
Nem kell megijedni, nem gúnyolódok, s még harag sincs a hangomban, mert attól függetlenül, hogy belül valami nem tetszik, nem adok neki hangot. Még arrébb is megyek, ha a fiú rábólint a kérdésre, s átengedem a terepet nekik, bajszom helye alatt bazsalyogva Amelie felé.
Így, vagy úgy, de az asztalhoz fordulok újra, hogy nekikezdjek végre a munkámnak is, hisz ideje lenne az én kis szépségemet is tisztába tenni, már ha a föld tisztának mondható. Egy igazítás a fülvédőn, s aztán egy határozott rántás, amivel kiemelem "Döncikét" a kinőtt cserépből.
- Szia, te visítozó.
Találok én magamnak beszélgető partnert, nem kell engem félteni. Nem mintha bárki is azt tenné.
Körbeszemlélem, alaposan, hogy meg van-e mindene, meg azok hol is vannak, majd beleültetem a másik, nagyobb téglibe, hogy aztán be tudjam temetni a földdel teljesen, csak a leveleit kihagyva.
- Ez is megvan.
Fülemről nem veszem le még a fülvédőt, jó helyen van az ott, inkább azzal együtt pakolászok el magam körül, mert hát ha még valaki nem végzett nehogy már pórul járjak. Most már nincs más dolgom, mint megvárni mi is lesz a következő feladat, és figyelni a többieket, mivel is foglalkoznak.

Alig észrevehetően húzza ki magát, ahogy elfogadják a válaszát. Nem olvasott előre, igazat mondott, de apja mellett sok mindent látott és hallott, amiket elraktározott. És addig, ameddig csak dicséretet kap, még azt sem bánja, ha néha csak bajosan érti meg, hogy mit akar a tanárnő mondani, mert töri a nyelvet.

Peter fintorára elmosolyodik, és egy aprót integet neki, és alig láthatóan legyint egyet. Valószínű, hogy emiatt még nem dőlt össze a világ. Ő a tavalyi órák több mint felére késve esett be. Bárkivel előfordulhat.
Közben a másik oldalára is kap egy társat, így a növények már biztosan túlélik az Amelie hurrikánt. Vagy tornádót? Egyre megy, a vége mindig katasztrófa...
- Szia! - köszön vissza Robertnek egy mosoly kíséretében. - Persze, hogy beállhatsz. Majd megakadályozhatod, hogy kárt tegyek véletlenül egy növényben - súgja vidáman, hiszen tisztában van saját magával.
Miközben a fiú pakolászik, még utólagosan leír pár információt, pont az utolsó szónál jár, mikor meghallja a kérdést, de mivel koncentrál, csak megrázza a fejét. A pont kitételével felegyenesedik, és bővebben is válaszol. - Inkább hanyagolom a dolgot egy időre. Tudod, szeretem az életemet, meg ragaszkodok is hozzá - súgja meg bizalmasan a nagy titkot egy komisz mosollyal kísérve, aztán felkapja a fülvédőt, hogy végig nézhesse eddigi életében látott legrondább "teremtményét", a földből kihúzott mandragórát.

Ijedten lép egyet hátra, meglátva, hogyan bömböl a babaszerű, kis ronda valami, és kezei automatikusan a füle felé indulnak, de eszébe jut, hogy a fülvédőt már felvette. Elfordulni nem fordul, bolond is volna, végig nézi az ültetési folyamatot, hogy mindent jól csinálhasson majd. Amikor a tanárnő végez, félig lehúzza a füléről a védőt, szóban is meghallgatja, mit kell tennie. Majd csak Krisztyne hűlt helye után pislog, fogalma sincs, hogy mi baja a lánynak, egy rossz szót nem szólt, sőt. Az átlagosnál még csöndesebb is.
- Csak tudnám, hogy most mit csináltam - dünnyögi oda a fiúnak, miközben kézbe kapja az új cserepet, hogy megtöltse komposzttal.
Nem elég, hogy már most parázik attól a növénytől, most még jön a lány is ezzel. A komposzt egy része a földön landol, de azért a cserépbe is pakol eleget, majd visszamasírozik, hogy átültesse a mandragóráját.

Gyorsan a fülére igazítja a fülvédőt, mielőtt még bárki elkezdené, védőkesztyűs kezével erősen megfogja a növény szárát, olyan közel a földhöz, amennyire csak tudja, majd erős rántással kirántja a földből a kis ... növényt. Az orra előtt pont a sikításra álló száj jelenik meg, amitől hirtelen hátrahőköl, és eltartja magától a kapálózó mandragórát. Egy ideig szemléli, nem minden nap van lehetősége az embernek ilyenre, bár szabad kezével nem mer hozzáérni. Nem tart sokáig a nézelődés és tanulmányozás, nem kegyetlen ő, és nem is szeretné, ha a növény megfázna, ezért lendületesen a komposztba dugja a fura kis testet, talán lendületesebben is, mint kéne. Meg is áll egy pillanatra, levegőt is alig vesz, de amikor a mandragóra újra kapálózni kezd, gyorsan betuszkolja mindenét a cserépbe, és teljesen betemeti, hogy csak a növény rész látszódjon csak.
Aztán csak áll pár pillanatig, a növényt szemlélve. Ha szerencséje van, akkor a lendületes földbe pakolás nem veti vissza a növény fejlődését, és megéli a "gyerekkort". Legalább nem ejtette le, ez is előre lépés...

Miután meggyőződik arról, hogy mindenki befejezte munkát, leveszi a fülvédőjét és megkönnyebbülten felsóhajt, majd a válla fölött kukucskáló Peter kezébe nyomja aznapi jegyzeteit.
- Lemásolhatod őket, az ezerjófűről, a benedekfűről és a - az átültetett növényekre mutat -, a mandragórákról volt szó - mutatja a pergamenen a jegyzeteit. - Csak ne kutyuld el őket - fenyegeti meg tréfásan az ujjával, Kriszty pedig egy nyelvnyújtást kap, biztos takarásban, hogy legalább ez a tanár ne orroljon meg rá.
- Eddig nem is olyan vészes az órára járás, nem igaz? - kérdezi halkan Roberttől, határozottan viccelődve a fiúval. - Habár, ha elnézem a ruhámat, azon több komposzt van, mint az előbbi cserepemben, de ezt még talán túlélem - motyogja az orra alatt, miközben kezével megpróbálja letakarítani talárját és egyenruháját, egyelőre kevés sikerrel...

// Nagyon-nagyon sok bocsánat a késésért. ^^ //

Óra.
Gyógynövényszag.
Igen. Akárhányszor beleszagolok a levegőbe, az a tipikus steril gyógynövényszag terjeng benne. Mintha valami patikában lennék, vagy merrefelé. Vagyis nem teljesen, hiszen itt érezhető a föld, és egyéb tartósító gázok illata is, a természet lágy ölével karöltve, de a lényeg ugyanaz: minden egyes mozzanat, és apró kis részlet azt nyomatékosítja bennem, hogy valóban egy órán vagyok, ráadásul gyógynövénytanon.
Figyelmesen hallgatom a tanár előadását, amelyben a válaszok helyességét, vagy éppenséggel hiányát fejti ki. Kissé meglepődöm Cecilia büntetésén, de hát, ha ennyire muszáj, akkor legyen. Biztos megvan ennek is a tanító-nevelő célzata. Még szerencse, hogy tőlem nem kérdezett semmit, mert én még ennyit sem tudtam volna kinyögni. Szégyen-nemszégyen, gyógyítónak készülök, és alig értek valamit a gyógynövénytanhoz, ezt ki kell jelenteni. Még tanulni sem igazán vagyok hajlandó, nem tudom miért. Inkább bájitaltan. Az is tanít valamit ebből a tárgyból, amennyi szükséges.
Persze azért nem árt itt is a toppon lenni. Na, majd amikor szakosodunk ténylegesen.

– Ugyan már, úgysem fogsz kárt tenni semmiben. Ügyes vagy te, csak ne beszéld be magadnak, hogy pocsék vagy. Láthatod, én is folyamatosan ezt traktálom magamnak, amikor zongorázom, és a végére pedig szidom. Közben pedig neked tetszik, szóval lehet, hogy mégsem annyira szörnyű – próbálom bíztatni, mely már elmegy egy egoizmusnak is, szinte. Na persze, most tényleg csak próbálom lenyugtatni a lányt, én tudom magamról, hogy pocsék vagyok. Nincs apelláta, akárki akármit mond, én tudom. Majd ha kapok valami díjat egy játékomért, akkor esetleg elgondolkozom az ellenkezőjéről.
Biccentek a lány másik oldalán álló Peternek, annyira sokat nem törődök a fiúval, hiszen nem hozzá sétáltam oda, hanem Amelie-hez. – Ragaszkodj is hozzá, mert sokat ér. Ki fog rávenni legközelebb a dolgokra a két szép szemével? – suttogok kicsit, sunyin, és próbálok nem feltűnően viselkedni, nehogy lebukjunk a tanár előtt, azzal bajba keverve az egész környékemet. Bár… két fiú van a teremben. Peter és én. Egyértelműen férfihang beszél állandóan, megállás nélkül. Annyira sokat nem kell tippelgetni, hogy ki lehet az.
A német szakértő előadása rendkívül izgalmas, és teljesen érthető is. Persze azért szorgalmasan jegyzetelek, és miközben írok, válaszolok Amelie megjegyzésére is, melynek következmény jó pár helyesírási hiba, melyet majd a dialógus végén korrigálok. Hát, férfi vagyok, nem tudok egyszerre két dologra teljesen koncentrálni. Valami hiba mindig lesz.
– Nem csináltál semmit, ne emészd magad. Biztos rossz napja van. Azt viszont én nem tudom, hogy mindezt hogyan fogom kivitelezni – mutatok a cserépre. Hiába hallgattam meg, írtam le a módszert, megvakarom a fejemet, melyre ezen a napon szerintem utoljára lesz lehetőségem, hacsak nem akarom este a földszemcsék garmadát mosni a hajamból.

– Tehát komposzt – beszélek magamnak, és elkezdem a cserepet kitölteni a feltételezett komposzttal – biztosan az lesz az alapon. Kesztyű és fülvédő fel, ez az egyetlen egy lépés, amiben teljesen biztos vagyok. Megfogom a szárat, majd egy erőteljes mozdulattal kirántom a földből, rögtön belecsapva az új cserépbe. Egy ideig szemezgetek a lénnyel, hátha megölök valakit a sikollyal, de nem gonoszkodom egyáltalán, így elkezdem ültetni a földet, hogy teljesen ellepje a szörnyeteget az.
Amint mindenki végez, leveszem a fülvédőt, és a kesztyűt is, addig nem mozdítok semmit sem. – Tanárnő, van valami lehetőség, hogy megmossuk esetleg a kezünket? Vagy még túl korai lenne hozzá? – kezdek azonnal a lényeggel: higiénia. Orvosnak készülök, ott a sterilitás nagyon fontos. Mindennek tisztának kell lenni, még a legutolsó nanométernek is, mely a bőrünkön található.
– Egyáltalán nem vészes, még a tanár is jó fejnek tűnik, legalábbis első ránézésre. Bár azért Cecilia helyében nem lennék semmiképpen sem, valahogy nincs kedvem ahhoz, hogy büntetőmunkát írjak. Szóval hálát adok az égnek, hogy engem még véletlenül sem kérdezett, biztos nem tudtam volna semmit sem kinyögni – fejtem ki részletesen az előbbi gondolatmenetemet most már élőbeszédben is.
– A ruhával pedig ne is törődj, nekem neccesebb. Kellett nekem fehér pólóban jönni – mutatok a ruhámra, melyben a földszemcsék teljesen eltakarják a textíliát. Hát igen, én nem foglalkozom olyanokkal, hogy egyenruha, mégis kit érdekel? Túlságosan lazán veszem a sulit. Miután minden apró rendezkedéssel végzek, mély levegőt veszek, így újra mintát véve a levegő állapotából. A tapasztalat változatlan.
Gyógynövényszag.
Óra.

----------
Megjegyzés: Én is nagyon sajnálom a késést. :\