Főtér

Gazdagon látogatott hely, hiszen a város centrumjában található. Talán nem is találunk olyat a városban, aki még ne ült volna az egyik padon és nézte volna el a szökőkútban csobogó víz tükrén visszaverődő napfényt. Még akár a város nevezetességének is hívhatjuk.
Egy kör alakú terület, szürke macskakövekkel kirakva. Igen forgalmas általában, talán nem véletlenül mondják a helyiek, hogy minden út a főtérre vezet. Egyébként valóban számtalan utca nyílik erre a térre.
A tér négy pontján fák vannak ültetve, kicsit megbontva ezzel a kövek által sugallt egyhangúságot és szürkeséget. Főleg ha azt nézzük, hogy hófehér törzsű és hatalmas lombú platánfákról van szó, melyek nyáron enyhet adnak a napsütés elől bárkinek, aki helyet foglal az alattuk elhelyezett padokon. Ugyan is minden fa alatt van két-két hófehér márványból kifaragott pad, mely színében kifejezetten passzol a fák törzséhez, amiket közrefog.
És a tér közepén ott van az igazi látványosság, a szökőkút. Az egész márványból készült, méreteiben nem kiemelkedő. A márványedény közepén három alak van megformálva, ugyancsak a már említett anyagból. Egy férfi áll középen, peckesen, a középkori királyok képzetét keltve, épp csak a korona hiányzik a fejéről, kezei elől összekulcsolva. Jobb oldalán egy törp néz szembe az érkezőkkel, borzos szakállával, sisakkal a fején és egy hatalmas kalapáccsal a kezében. Míg a bal oldalon egy gyönyörűséges tünde nő, réved álmodozó arccal a semmibe a szoknyája szélét tartva. A szoborcsoport mindhárom tagja egyenértékűnek van ábrázolva, egyikük sincs kiemelve és egyik sem szorul háttérbe. És a víz a lábuknál fakadó kis forrásokból tör elő és csobog bele a márványedénybe. Ennek az edénynek szélén is helyet lehet foglalni persze.

Eljött a nagy nap. Vagyis annak a napja, amikor Weeko és Gabriel végül nekilátnak a város felfedezésének és persze a vásárlással.
Mint ahogyan minden más gyerek, úgy Weeko is igazán lelkesül mindenért, ami új, feltűnő, és lehetőleg színes. Ehhez a gyerekeknek különleges kis detektoruk van, mérföldekről meglátják a cukora-édességárusokat, illetve az olyan boltok kirakatát, aminél játékok vannak. Mert mindenféle színnel teli van, és feltűnő. Tulajdonképpen most éppenséggel a bazársorról jöttek, ami tele van emberekkel, nyüzsög az élettől és teli van az előbbiekben leírt boltokkal és kirakodó árusokkal. Ráadásul a lány életében először van ilyesféle helyen, fogalma se volt róla, hogy ennyi ember is lehet egy ilyen kis helyen. S habár nem szereti a zsúfoltságot és az embertömeget, most jobban lekötötte figyelmét az újabbnál újabb játékok és érdekességek halmaza. Plusz, itt nem kell félnie attól, hogy bárkinek is feltűnne. Ha valami furcsaságot is csinál, mond, vagy tesz, az emberek úgyse adnak neki túl nagy jelentőséget, nap, mint nap láthatunk furcsábbnál furcsább dolgokat.
Első dolguk ugyebár egy szép kis cicacsengő vásárlása volt, amin egy hatalmas csengő lóg az elején (igen, Weeko kifejezetten el volt ragadtatva tőle, hogy olyan nagy és még csillog is) és egy világoskék szalaggal kötötték fel a nyakára. Ezek után már kilométerekről lehetett hallani, hogy éppen merre jár, ugyanis direkt ugrándozva és táncikálva lépdelt és surrant az emberek közt, hogy a csengettyű mindig csilingeljen neki. Most nem kell neki se aggódnia ellenségektől, így nem kell lopakodnia. Sok dolog megtetszett neki, amit Gabriel meg is vett, bár ezt nem foghatjuk rá, hogy Weeko direkt csinálná. Nagyon nincs tisztában a pénz értékével, amit a fura mágusok adtak neki amolyan kezdésként azt elrágcsálta.
A meleg ellenére ő egy hatalmas, térdig érő koszos pulóverben járkál, amin körülbelül tenyér nagyságú kirágott, kiszakadt foltok vannak. Alatta persze van egy farmernadrág rajta, ami csak azért nem látszik, mert combközépig le van szaggatva a szára. Így is amikor táncikál és ugrándozik, néha egy-egy lyukon keresztül be lehet látni. (Elég laposak a mellei, nem lehet túl sok mindent látni amúgyse, szerencsére)
Mellesleg alapvetően neki a ruhák furcsák és kényelmetlenek, ezért se törődik az öltözködésével.
Miután több órás tortúrán keresztül átjutnak a bazársoron, beérnek a főtérre, ami azért sokkal nyugodtabb, mint az előző hely. Kevesebb az ember is, de ugyanakkor a főtérnél minden emeletes ház aljánál vannak apró kis boltok. Olyan kis kellemes hangulatot áraszt a hely magából, főleg, hogy a főtér közepén egy kisebb szökőkút is van. A lánynak persze első dolga, hogy nevetve ugorjon bele a szökőkútba, nagyokat rugdosson a vízbe mezítláb (igen, ő egész úton mezítláb járkált) és vigyorogva pillantson Gabriel felé.
- Nééézd! Víz! És ha ebből a szögből nézed színes!
Mutogatja nagyban a spriccelő vizet, aminél egy apró kis szivárvány látható. Persze ahogy egy szökőkutaknál szokás, amikor vált a spriccelő víz, és máshonnan jön ki (de jól megírta ezt user xD). Így a következő pillanatban, ahogy Weeko Gabrielre figyel, a következő vízsugár már a lábai között jön felfelé, mire sikítva és nevetve ugrik hátrébb, hátsóval belecsüccsenve a vízbe. Mint egy kutya, úgy rázza meg a víztől kissé behullámosodott fekete tincseit és széles mosollyal az arcán pillant újra gazdája felé.
- Gyere! Nagyon jó!
Nevetgéli, még az sem foglalkoztatja, hogy a körülöttük elsétáló emberek igencsak meglepetten nézik a jelenséget. Az még odáig teljesen normális, hogy egy gyerek a szökőkútban szórakozik. Nah de egy 16 éves lány? Az viszont annál jobban érdekli, hogy Gabriel mit is érez. Merthogy egész idő alatt, ugyan mosolygott, és örült a lánnyal, azonban akárhányszor kutakodott Weeko az áruk közt érezhető volt... Érezhető volt, hogy a fiú egészen magába van süllyedve és gondolataiba mélyedve marcangolja magát. Ehhez még Weekonak a szaglása, vagy egyéb megérzése se kellett, egy-két oldalpillantásnál látta, Gabriel arcára minden ki volt írva. Csak éppen az nem tudta, hogy mi történt. Eléggé rossz, fogalma sincs mi történt, de egyrészről az ő hibájának is érzi. Az ő hibája, mert nem figyelt eléggé a gazdájára, akár lelki, akár fizikai történések is mentek végbe benne, nem volt ott, hogy felvidítsa. Pontosan ezen ügyködik most, hogy minden erejével elterelje Gabriel figyelmét, bohóckodik, szórakozik, belevonja a saját kis őrültségeibe. Sem emberi, sem állati énjével nem tudná megmondani mi mással is tudná azt a mély fájdalmat eltüntetni ami a másikban van. Ezt pedig őt is elszomorítja.
Ha Gabriel közelebb jön hozzá, akkor kuncogva fröcsköl felé egy kis vizet, és halkan nevetgél újra megrázva magát, bár már csupa víz mindene. Nagy cicaszemeivel fürkészve lesi Gabriel arcát, s ugyan mosolyog, de azért megjegyzi, miközben újabb vizet fröcsköl a fiú felé.
- Tudod, amikor a rézbőrű bácsik, nénik neveltek, azt mondták a víz megtisztít.

*Bizony. Azért mindazok ellenére amik történtek vele, a megígért vásárlásról nem feledkezett meg. Saját magának fontos dolgok sűrűn kimennek a fejéből - például a rendszeres étkezés, - de amit másért tesz, az sosem szorul háttérbe. Önmagát még talán túlságosan is elhanyagolja. Nem kell, hogy valaki olyan megérzéssel rendelkezzen mint Weeko, hogy észrevegye mennyire fáradt Gabriel; a szeme alatti karikák álmatlanságról tanúskodnak. A szöszi ennek ellenére mosolyogva követi "cicáját" végig a zsúfolt bazársoron a kényelmetlen tömeg ellenére, hogy végül a főtérre érjenek. Itt aztán láthatóan, de nem feltűnően fellélegzik. Sosem lesz belőle egy társasági ember, az biztos.
Tényleg boldog, amiért örömet szerezhet a lánynak, mosolya jól láthatóan szívből jön. Nem arról van szó, hogy nem akart eljönni - sőt. Talán az egyetlen dolog ami mosolyt tudott varázsolni az arcára az a mások örömének látványa. Ezért a kettősség lelkének mélyén: boldoggá teszi ha mást lát annak, de már megfeledkezni sem tud a mardosó reménytelenségről, bűntudatról és önutálatról. Amit a fiatal pap mondott (merthogy egyébként még mindig papnak gondolja Jezebelt, annak viselkedésében pedig csak testvérének bosszúvágyát látta tükröződni...) összetörte Gabrielben azt a kristályváza-állóképességű lelki békét, melyet a szöszi csak fél éves kemény munkával, és pár fontos ember segítségével tudott felépíteni.
Mostmár viszont nem is érzi szükségét, hogy újra összerakja a töröt darabokat. Rafael gyűlöli, és sosem fog neki megbocsájtani. Minden az ő hibája volt, hiszen a neve is mutatja, hogy egy testvérgyilkos. Így nem is érdemli meg az életet, ha nem tud közben mások hasznára lenni.
Talán pont ezért kapaszkodik Weekoba úgy, mint egy mentőkötélbe. A nagyra nőtt cicának úgy tűnik, szüksége van rá, vagy legalábbis van olyan, amivel mégboldogabbá teheti. És emellett ha folyamatosan bűnhődik valamilyen módon, talán el tudja érni, hogy halála után Rafael legalább egy pillanatra meghallgassa, hogy elmondja neki, mennyire sajnálja... Talán csak ez a remény tartja még vissza Gabrielt egy teljes mentális összeomlástól. A lelki az már meg volt, és ha továbbra sem hajlandó rendesen enni, a fizikai is meg lesz hamarosan.
Mosolya ellenére tényleg olyan mint egy élő holt, tekintetében csak akkor csillan meg az élet, mikor konkrétan Weekora néz. Gabriel inkább tűnik most kísértetnek, mint egy földre pottyant angyalnak. De legalább még mindig mosolyog, ahogy figyeli a csengőjével ide-oda ugrándozó, vizet megrohanó Weekot.*
- Igen... ezt úgy hívják, hogy szökőkút. Általában vagy különböző szobrokból vagy alakzatokból csurog le a víz, vagy felfelé lő ki. Azt pedig szivárványnak hívják. Néha lehet látni az égen is eső után, mert a víz színekre bontja a fénysugarakat.
*Készségesen magyaráz, de persze a hirtelen kilövő vizet nem látja előre, így legalább olyan rémülten ugrik hátra, mintha ő kapta volna az alulról jövő vízsugarat. Mikor Weeko hátraesik, egy pillanatig aggodalmasan pislog a lányra, csak akkor nyugszik meg, mikor az elkezd nevetni, és hívja őt is a szökőkútba. Bár ő úgy volt nevelve, hogy tudja, nem illik ilyet csinálni, azért közelebb megy, így telibe is kapja a fröcskölés. Először csak halkan, de másodjára már kissé szívből jövőbben nevet fel.*
- Hi... hideg....
*Közben azért egy pillanatra elgondolkozik. Őt egyáltalán nem zavarja, hogy Weeko miképpen öltözik, vagy hogy viselkedik, de néhány ember rosszalló tekintetét azért csak észreveszi. Aztán persze ott van a tudat, hogy neki úgy tanították hogy ilyet nem szabad, a lánynak pedig mégis hagyja. Holott neki az most a feladata, hogy megtanítsa Weekot azokra a dolgokra, melyeket a lány nem tud a társadalomról, és hogy segítsen neki beilleszkedni. És ha már itt tart, akkor a lány egészségére is jobban figyelhetne... mi lesz, ha az megfázik a szakadt ruhákban, vagy felsérti a lábát cipő nélkül? Itt sokkal hidegebb a klíma mint ahonnan sejtései szerint a lány érkezett, márpedig akkor könnyen megbetegedhet, ha nincs hozzászokva. És annyi elszórt szemét akad az utcán, még a végén bele lép egy éles üvegszilánkba...*
- Igen, megtisztít... elvégre azért fürdünk meg mosunk dolgokat a vízben.
*Nem gondol rá, hogy a dolognak esetleg más értelme lenne jelen pillanatban, csak mosolyogva nyújtja a kezét a lány felé - a tér szemközti oldalán ugyanis pont mintha egy női ruhaboltot látna.*

Persze, valószínűleg, ha Weeko tudná, hogy mikre gondol, vagy mit is érez pontosan a gazdája, akkor valószínűleg minden erejével azon lenne, hogy megvigasztalja, vagy megoldást találjon a helyzetre. Nem tudná elviselni, hogy csak tétlenül figyelje a srác önmarcangolását. Mint ahogy most sem hagyja, folyamatosan azon van, hogy a figyelmét elterelje az ő legjobb tudása szerint. Kutyánk-macskánk is bizony megérzi, ha az ember szomorú, vagy maga alatt van, ugyanilyen technikával pedig képesek elterelni a figyelmünket gondjainkról.
Ugyan Weeko vérleopárd, sőt, még a Másik el is van nyomva benne, hála a bájitaloknak. Ennek ellenére ösztönösen csak úgy tud segíteni, ahogyan azt egy macska tenné.
A magyarázásra érdeklődve figyeli Gabrielt, miközben jól megszemlél mindent, amiről a magyarázatokat kapja, hogy memorizálja szépen magának, és később már tudni is fogja. Érdeklődve pillant fel a szökőkút közepén lévő szoborra, ami voltaképpen egy pisilő kisfiú.
Egy kimondottan beszédes grimaszt vág be, ami vicces is ugyanakkor, ahogy orrán a bőr felráncolódik.
- És az emberek szerint ez... őh.. szép?
Vagy nem is tudja.
Ő azt hitte, hogy az emberek olyan dolgokat csinálnak meg szoborban és képben, ami szép és jól néz ki. Valahogy egy pisilő embergyerekről ezt nem igazán tudja elképzeli, és a funkcióját se nagyon érti. Dehát emberek, ki érti meg őket?
Gabriel nevetésére azonban egy őszinte, boldog mosoly terül szét az arcán, szemein pedig látszik, hogy egy kicsit azért megnyugodott. Ez azért legalább egy aprócska jel, hogy nincs veszve minden. Persze, azon is elgondolkodik, hogy jó lenne talán rákérdezni. Vagy legalábbis mintha az emberek meg szokták kérdezni egymástól, ha a másiknak baja van. Ez azért az ösztönlényeknél másképpen működik, de az emberek szavakkal kommunikálnak, és egyébként se tudja meg mi történt, ha nem kérdez rá.
Ezen kifejezetten eltöpreng hosszú ideig, majd szusszantva kapja fel a fejét a felényújtott kéz felé, és arcán boldog mosoly jelenik meg. El is fogadja, bár valószínűleg enélkül is könnyen kimászik onnan, de azért nem szeretné a fiút megbántani. A kezében tartott kézre pislog egy ideig, hogy utána mosolyogva pillantson fel az angyali arcra.
- Egy pillanat.
Elengedi a kezét, de után arrébb is sétál figyelve közben a srác, és közte lévő távolságra. Amikor éppen jónak látja az adott különbséget, szélesen elmosolyodik és...
Csiling-csiling-csiling-csiling
Weeko rázza magát, persze nem olyan idétlen emberi módra, hanem tényleg úgy, ahogy az állatok szoktak, ha vízből jönnek ki. Csak akkor áll meg, amikor már a víz nagyrészét lerázta magáról és amint visszasétál Gabrielhez, boldog mosollyal az arcán fogja meg a kezét gyengéden. Az ő keze persze továbbra is forróbb, mint egy átlagos emberé. Ekkor kuncogva, csillogó szemekkel pillant Gabrielre.
- Majd én leszek a te vized, jó?
Kérdi szinte alig hallhatóan, dorombolással megfűszerezett szavait. Nem is biztos, hogy Gabriel hallani fogja, vagy jó hallásúnak, vagy jó szájról olvasónak kell lennie hozzá. Csak azt érezheti, ahogy a lány forró kezén keresztül a dorombolás rezgése is átfut az ő kezébe. Ugyan ő a cica, de ennek ellenére is biztonságot ad a közelsége, egészen megnyugtató. Olyan, mintha a saját hangulatát könnyedén át tudná másokra is vetíteni. Nehéz belegondolni, de ha Weeko szomorú lenne, akkor ott már tényleg menthetetlen lenne minden. Így viszont már ránézni is öröm, ahogy felfedezi magának az újabbnál újabb dolgokat.
Ha a szöszkéje vezeti, akkor természetesen arra sétál, amerre ő is, de mielőtt még a ruhásbolt közelébe érnének, a lány megtorpan. Nagy szemekkel és ácsingozó tekintettel mered egy édességbolt kirakatára, majd Gabrielre pillant nagy cicaszemeivel.
- Kérhetek olyan zöld izét?
Fordítás: pénzt. Természetesen ha ezt is megkapja, akkor gyorsan besiet a boltba. Egy ideig bent is van, a kirakatból pedig az eladó elvesz egy csokiszobrocskát (nem olyan, mint a mikuláscsokik, vagy a nyusziscsokik), ami egy angyalkát formáz meg. Egy igazán nagy gonddal elkészített darab, a bőre voltaképpen fehér csoki, a szemei drazsék, a mosolya pedig apróbb cukorkákból van kirakva. Még a pírja is szépen, rendesen meg van csinálva piros cukorral rászórva. A haja szőke, bár az valószínűleg ilyen haboscukorból van elkészítve, némi ételszínezékkel átszínezve, amilyet karácsonykor is szoktunk enni. Ruhája láthatóan a fehér csoki, és a normál csoki keverékéből van, látszódik rajta, ahogy a normál csoki örvénylő mintát rajzol a fehér csokiban. Ezen felül a ruhája apróbb csokis kekszekkel van díszítve. Tehát egy igen szép darab, amit becsomagolnak a leányzónak szép csomagolásba, és amivel nagyon boldogan, széles mosollyal az arcán hoz ki Gabriel felé indulva.
Ekkor megáll előtte és mosolyogva nyújtja oda neki az angyalkát.
- Tessék. Mert olyan ennivaló vagy.
Kuncogja kislányosan. Tökéletes logika: Gabriel megvette a maga ajándékát.

*Weeko próbálkozása szinte sikerrel is jár annak ellenére, hogy a "pap" által okozott károk már úgy tűnik, helyrehozhatatlanok. Mikor viszont a lányt tanítgatja, arcán halvány mosoly ül, és kimondottan úgy tűnik, hogy jól érzi magát. A kérdésre aztán jobban megszemléli a dekorációt, és kénytelen halkan felkacagni.*
- Hát... ezt úgy hívják, hogy művészet. Azt nemigazán lehet elmondani, hogy az micsoda... Nagyon sok fajtája létezik, és általában van, akinek tetszik, van akinek nem... Általában zenére, festményekre, szobrokra, versekre, meg ilyesmikre mondják. Van, hogy egy festővásznon például az egyik festő egy gyönyörű naplementét örökít meg, a másik pedig telerajzolja szines, torz formákkal... És mégis, mindkettőre azt mondják, hogy művészet. Úgyhogy... szerintem az emberek vagy azt tartják művészetnek, ami tetszik nekik, vagy amit nem értenek.
*Azért tényleg nem semmi, hogy egy ilyen burokban felnőtt gyerek, mint Gabriel, kapta a nagy feladatot, hogy ismertesse Weekoval a társadalmat és annak közhelyeit. Lehet hogy jobb lesz, ha minél hamarabb bemutatja cicáját Alexnek és Evonnak.
Azért jobban megnézve a szobrocskát, neki is fel kell nevetnie. Na igen, tökéletesen meg tudja érteni Weeko értetlenségét. Elvégre ki az, aki pisilő kisfiúkat akar nézegetni? (Nem is tudja, hogy igenis elég sok olyan ember létezik, őket hívják perverz pedofil molesztálónak. De talán ha Gabriel ilyen dolgokkal tisztában lenne, akkor nem lenne ilyen naív, védtelen, és rászedhető.)
Az állatokhoz illő szárítkozást is kacagva figyeli, kissé hátrébb húzódva a messzire röppenő vízcseppek útjából. A felő nyújtott kezet mosolyogva fogadja el, annak melegségét kimondottan kellemesnek találja... mintha kissé fájó lelkét melengetné. A vizes megjegyzésre csak kissé zavartan és vörösödve tud bólintani, bár nemigazán érti, hogy pontosan miről is lenne szó...
Fájdalma ellenére mosolyogva lépked a ruhabolt felé, mikor Weeko megállítja. Először gondolkoznia kell egy pillanatig, hogy mégis mi lehet az a "zöld izé", keresi is a kirakatban, hogy a lány vajon mit látott, de végül ott semmi zöldet nem lát - ami egy édességbolt kirakatában nem kis csoda, - csak rájön, hogy miről van szó. Készségesen nyújt a vércicának egy bankjegyet, és kíváncsian várja, hogy ugyan mire kell az neki. Mikor pedig meglátja a neki hozott ajándékot, teljesen meghatódik. Először is attól, hogy Weeko neki ajándékot vett, aztán attól, hogy a lány egy angyallal azonosítja, hiába nem érdemli meg. A harmadik ok pedig az, hogy igazából az első gondolata mikor meglátja csokiszobrot az Rafael, nem pedig önmaga.
Bár arcán legördül egy kósza könnycsepp, őszintén, hálásan és lelkesen mosolyog.*
- Köszönöm.
*Csodálattal teli tekintettel bámulja az édesség-angyalt. Valószínűleg el is fogja tenni emlékbe, elvégre megenni kár lenne... Persze meggyőzhető a dolog ellenkezőjéről is, ha esetleg Weeko szeretné megkóstolni az édes mini Gabrielt.*

Művészet, vagy sem, Weeko nem igazán érti, hogy pisilő kisfiúk miért vannak a szökőkúton. Kissé bizarr látvány, mert az ember rögtön arra asszociál, hogy a szökőkútban a víz... hát no, ebbe ne gondoljunk bele. Weekonak mindig is jobban tetszettek az ősi indián kultúrák művei. Nem mintha annyira értene a művészethez, sőt egyáltalán nem. Mindössze ezek azok a dolgok, melyek a fajtájához is közel áll. Farkasok, állatok szellemének a vándorlása, tisztelete. Az indiánok nagyon is hitték úgy, hogy egyesülhetnek ezekkel a lelkekkel. Hogy vannak, akik képesek erre. S pontosan ezek közé tartozik Weeko is, mégha nem is a hagyományos farkas, medve, sas, vagy efféle állatkén. Ő vérleopárd, messze az indiánoktól, és mégis oly közel.
Talán majd egyszer a fajtája után fog kutatni, de most egyáltalán nem gondol erre. Ami azt illeti egyáltalán nincs már kedve elszakadni gazdájától. Bármi is az, ami a szívét nyomja, amíg nem tudja Weeko ezt eltűntetni, addig mellette marad, hogy továbbra is védje. Mint ahogy Gabrielnek célja a magányos vérleopárd gondozása, úgy célja a házicicusnak megoltalmaznia a védtelen angyalt. Hogy ez mennyire is sikerül nekik, az még a jövő zenéje, de annyi bizonyos, hogy mindketten nagyon igyekeznek majd.
Ahogy kiér a boltból és átadja az angyalkát Gabrielnek, széles kis mosoly jelenik meg az arcán biccentve egy nagyot.
- Nincsmit!
Majd az ajándékra pillant és a mosoly még szélesebbé válik.
- Olyan törékenynek néz ki, nem?
Kérdi halkan, de aztán apró kezecskéjét Gabriel felé nyújtja, hogy fogják meg. Elgondolkodón pislog a csokiangyalka felé, valószínűleg nem fogja el éhség iránta, mégha a csokoládét imádja is. Már a maga kis fejecskéjébe elraktározta Gabrielnek, és elég csúnya dolog lenne megenni Gabrielt.
Meg... Nem.
Jó ez így, ajándéknak tökéletes. Amint felébred a gondolataiból, megrázza a fejét, és szélesen elmosolyodva pillant újra a kis gazdájára. Várakozón, és kérdőn vonja fel a szemöldökét, hogy aztán kuncogja kérdezze doromboló hangján.
- És most hová szeretnél menni, gazdi?
Elvégre, biztosan szeretne Gabriel is szétnézelődni. (Bár neki fogalma sincs, hogy már van kiszemelt cél) Ha elindulnak, akkor a fiú kezét előre-hátra lengeti, és a kis csengettyűjét pöcögteti finoman, hogy csilingeljen neki szépen. Olyan, mintha egy dallamot próbálna meg "eljátszani" rajta, de valahogy sehogyse sikerül neki. Ilyenkor mindig felcicceg és megcsóválja a fejét, majd aggodalmasan sóhajt egy nagyot, lebigyesztve az alsó ajkát.
- Van valami régi ének... Nagyon szerettem, de nem emlékszem.
Sóhajtja kissé csalódottan, de igazából nem ezt akarta mondani. Olyan ez, mint amikor tudjuk, hogy valamiről beszélnünk kellene, de végül egészen más szavak, mondatok és mondanivaló jön ki szánkon. Egy kellemetlen téma, aminél tudjuk, hogy szükséges vigyáznunk. Weeko pedig pontosan érzi ezt a rossz érzést, ami mardossa, de nem akarja tovább halogatni, így megáll, Gabriel felé fordul. Nagy, hihetetlenül kék cicaszemeivel kíváncsian figyeli, ahogy picit oldalrabiccenti a fejét a szöszkeség minden egyes gesztusát, mimikáját figyelve. Mintha egészen mélyre látna ezekkel a furcsa szemekkel.
- Gazdi.... Történt veled valami?
Kérdi nagyon halkan, nagyon óvatosan, nagyon ártatlanul, mégis nagyon komolyan.

*Nah igen... Gabriel sokat tanult a művészetről, elvégre családja olyan körökben mozog, ahol elvárják az embertől, hogy jólművelt legyen. Mindezek ellenére ő sem képes megérteni jónéhány alkotást. Valószínűleg Weekoval is egyetértene a pisilő kisfiú terén, bár így, hogy a lány nem kérdez rá a dologra, Gabe is megtartja magának meg sem fogalmazódott véleményét. Ő személy szerint a tájképeket szereti a leginkább, amellett pedig az egyszerű emberi életképeket. A túlcicomázott uralkodói portrék számára amolyan csalás-félék, elvégre mindig csak a jót festették le róluk, és például az alacsony semmitmondó vezetőkből is hatalmas daliás férfiakat alakítottak. Ami pedig annyira realiszikus, hogy már ruha sincs az alakon, kimondottan zavarba hozza... Még mindig emlékszik arra az alkalomra, amikor édesapjuk elvitte őt és Rafaelt egy elismert festő kiállításra, ami nagyrészt női akt képekből állt. Raf alig bírta visszatartani a röhögését, látva Gabriel vörös arcát és azt, hogy a képek alsó kereténél feljebb nem meri emelni a tekintetét. Ezt persze később testvére az orra alá dörgölte, azért tud a dologról...
Rafael... Mennyi szép közös emlék... Szívébe megint belehasít a szörnyű fájdalom a tudattól, hogy mindez az ő hibájából szűnt meg létezni. Hogy tehetett ilyet? Mikor Rafael mindig kedves volt hozzá, és vigyázott rá... Mikor úgy szerette...
Rafael... Sosem fog neki megbocsájtani. Hiszen ő a bűnös... ráadásul "búcsúszavai" is a lehető lekegyetlenebbek voltak, még ha nem is úgy gondolta a dolgot...
Rafael...
Rafael...*
- Hogy, tessék? Törékeny? Jah... haha, tényleg...
*Szörnyen érzi magát amiért elkalandoztak gondolatai, amikor neki most csupán Weekora kéne figyelnie. Még ennyire sem képes? Elfogadja a felé nyújtott kezet, másikban pedig az angyalkát tartja. Még szerencse, hogy annak különleges csomagolása van, ami nem engedi, hogy elolvadjon. Bár most, hogy így elnézi... Ha a szobrocska Rafaelt ábrázolja, akkor lehet hogy hűbb lenne az ábrázolás, ha megolvadna a cukormáz, és az édes arckifejezés dühös fintorba torzulna. Ha pedig Weeko ötlete alapján magát gondolja a csokiangyal helyébe, akkor az a két szárny nem illik oda. Lehet, hogy le kéne őket törni, és megenni. Viszont valahogy mégis úgy érzi, hogy nem lenne szép dolog megcsonkítani a Weekotól kapott ajándékot. Halványan el is mosolyodik, ahogy azt nézegeti. Ha ez a hála jele, akkor úgy tűnik, hogy örömet szerez a cicának, és az a lényeg.*
- Gyere, menjünk be oda.
*Fejével a nem messze előttük lévő boltra int, minek kirakata tele van szebbnél szebb és aranyosabbnál aranyosabb női és lány ruhákkal. A kézlengetésre halkan felnevet, a dallamra viszont értetlenül néz... neki ugyanis úgy tűnik, hogy a csengő csupán egy hangot játszik, nagyon kicsi eltérésekkel. Aztán mikor Weeko megjegyzi, hogy egy régi dalra próbál emlékezni, egy kicsit ő is megtorpan, fejét félredöntve gondolkozik, aztán elkezd egy dallamot hümmögni.
Hogy ez-e az, amit a lány próbál eljátszani, az kétséges, a stílus viszont ismerős lehet. Az ikreknek kicsi korukban indián nevelőnője volt, Gabriel pedig még mindig emlékszik a dalokra, amiket ő énekelt nekik - legalábbis a dallamra, ha már a szövegre nem is. Mellesleg a fiúnak rendkívül kellemes az énekhangja, bár így nemigazán hallani belőle sokat, elvégre csak dudorászik.
A dal aztán hirtelen hallgat el, mintha beakadt volna a magnószallag. Gabriel búzavirág-szemei hatalmasra tágulnak, ahogy meglepetten, és szinte ijedten bámul velük Weekora. Mintha valamin rajtakapták volna.*
- Hogy? Valami? Nem értem... mi történt volna?
*Valamennyire még őszinte is a kérdés... Mert bár tisztában van vele, hogy igenis történt vele egy pár dolog, nem gondolta volna, hogy ez másnak feltűnik, esetleg érdekelne akárkit is. De most, hogy jobban bele gondol... lehet, hogy tényleg nem akarja elmondani. Elvégre mit szólnának akkor, ha kiderülne... Mindenki meggyűlölné. Már a puszta gondolattól is ideges görcsbe rándul a gyomra.*

Látja, hogy Gabriel gondolatai valahol nagyon-nagyon-nagyon messze járnak. S természetesen látja is ezt rajta, semmilyen plusz képesség nem kell hozzá. Igazából a fiú gondolatai nagyon is tükröződnek rajta, csak az embernek igazán figyelnie kell rá. Mert amíg szembe vagyunk vele, mosolyog és boldognak látszik. De amint elfordulunk, máris elönti tekintetét a szomorúság, a reményvesztettség és az önmarcangolás. Mivel azonban Weeko számára Gabriel az egyik legfontosabb lény, ezért nagyon is odafigyel rá. Mint egy rendes házicicus, aki lesi gazdája minden egyes kívánságát. Nem, nem mint a kutya, a kutyát nem szeressük. Márpedig a macskák is tudnak nagyon hűségesek lenni, lásd: Weeko.
Meglepetten pillant a ruhabolt felé, majd kissé zavartan vakargatja meg a tarkóját.
- Öhm... biztos?
Kérdi egészen zavarban, majd felsandít rá az alsó ajkába harapva, halkan dünnyögve.
- Tudod...A ruhák olyan furcsák. Olyan... idegenek. Tudom, nehéz elképzelni. De próbáld meg elképzelni...
Azzal mosolyogva Gabriel felé fordul és átöleli, mintha be akarná mutatni. Hát persze, hogy a bundáról beszél.
- Képzelj el egy olyan "ruhát", amiben úgy mozogsz ahogy akarsz, és ami a lényed része. És jóóóó meleg... és finom.. és nagyon jó...
Suttogja nagyon halkan a szöszkeségnek, ahogy ellép tőle arcán ábrándos kis mosoly játszik. Láthatóan szereti, amikor át van változva, sőt, hiányzik is neki, ha nem vennénk figyelembe mit is cselekszik olyankor. Azért a szabadság és a vadon érzése nagyon is hiányzik neki. Még folytatja somolyogva, aprót szusszantva a ruhabolt felé.
- És csak futsz és futsz ki a világból! Úgy érzed nem kaphat el senki sem, versenyzel a fénylő pontokkal az égen, száguldasz a fák közt, a világ szinte megperdül körülötted! És...
Ekkor elakad, s nagyon gyorsan lehajtja a fejét pironkodva, mikor rajta kapja magát a túllelkesedésen. Egy ideig nem is szólal meg, csak amikor Gabriel megismétli a hasonló ütemű dallamot, szemei pedig boldogan csillannak fel, és fordul újra szöszke gazdája felé.
- Hasonló! Hasonló! Hasonló!
Boldogan sikkant egy nagyot és nevet fel, akárcsak amikor a babák, vagy a kisebb gyerkőcök nevetnek fel valamin, ami nagyon tetszik nekik. Weeko pedig szorosabban fogja gazdája kezét, és immáron azt a dalocskát dudolássza, amit a fiú is. Az ő hangja tulajdonképpen förtelmes (bár igazából csak nem jól képzi, ha a doromboló hangjából indulna ki, sokkal kellemesebb is lehetne). Benne is felidéződnek képek és emlékek, de szerencsére most a jobb emlékekből. Szerette azt a helyet, ahol élt, mielőtt bezárták volna. Kíváncsi kis kék tekintetét Gabriel felé fordítja, és széles mosollyal az arcán kérdi végül.
- Nem nézzük meg egyszer azt a helyet, ahol az ősi szellemek és a fények az égen járnak?
Eléggé érthetetlenül fogalmazza meg a maga kis nyelvén és szavain, de voltaképpen kis gondolkodás után eszébe juthat az embernek, hogy a sarki fényről van bizony szó, amit szeretne Weeko megnézni. Kicsit ugyan belül aggódik, hogy Gerard elengedi-e, ugyanis az ő engedélye kell rá. Ott északon pedig több a kísértés, több a vágyódás, több dolog egyszerre támadná le a lány érzékeit, hogy megmozgassa a Másikat. Mert a Másiknak KELL a szabadság. Azon a helyen mindezt meg is kaphatja. Ennek ellenére Weeko mégis ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy azt az élményt megoszthassa Gabriellel.
A bolt előtt megtorpannak, a fiú szabadkozik. Vérleopárdunk szemöldöke kissé feljebb csusszan homlokán ívesen és kutatón figyeli gazdáját, érdeklődő, fürkésző tekintettel. Nem igazán tudja érteni, hogy az emberek miért tagadnak és takargatnak. Tulajdonképpen fajtájának és lényének része az őszinteség, hiszen ha belegondolunk, ők érzik, ha valaki hazudik. Noh, nem arról van szó, hogy leköröznek egy hazugságvizsgálót, vagy pontosan kiszagolják a hazugságot. Ez nem így működik. Egyszerűen amikor valaki nem mond igazat, vagy tagad, akkor felgyorsul a szíverése és idegességében akár izzadhat is. Szaglásra mindenképpen utóbbit éreznék a vérszerzetek (bár Weeko szaglása annyira nem jó, most hogy el van nyomva a Másik), de hallják a szív dübörgését. Sőt, hogy megbizonyosodjon róla, még apró kis pracliját rá is fekteti Gabriel mellkasára, bal oldalt, ahol a szívének helye van. Nem pillant fel a másik arcára, a mellkasára meredve suttogja halkan.
- Dampdampdampdamp...dadamp..dadamp..dadamp..dadamp...dadamp...dadamp...dadamp...dadamp...dadamp...dadamp...dadamp... Hevesen ver... fáj?
Kérdi halkan, nagy cicaszemekkel felpillantva a búzavirágkék szemekbe. A fájdalom persze átvitt értelmű, csak ugyebár Weeko nem éppenséggel a szavak embere. De utána szélesen elmosolyodik, kedvesen a fiúra.
- Ha ez felvidít, szívesen viselem azt a ruhát, amit kiválasztasz nekem.
Mosolyodik el szélesen, és gyengéden fogva a fiú kezét és behúzva a boltba lendületesen.

*Mikor Weeko ilyen kelletlenül tekint a kirakatban lévő portékákra, ő is zavarba jön. Számára ruhát viselni nagyon is természetes, a bundát viszont még sosem próbálta, így inkább csak értetlenül pislog, mikor a lány megöleli hirtelen, de nemigazán érti, hogy ezzel most mit is akar neki bizonygatni. Csak akkor jön rá, hogy miről van szó, mikor az szavakkal is leírja neki a dolgot. Azon csak halkan felnevet, hogy a lány mennyire elragadtatja magát, és meg is fordul a fejében, hogy nem rossz-e neki itt, a civilizációban... Talán rosszat tesz azzal, hogy tanítgatja? De nem baj, hogyha Weeko ezt kéri tőle, Gabriel megteszi. Ezért is fogja meg újra mosolyogva a lány kezét, miközben a kirakatra néz.*
- Lehet, hogy ezek nem olyan kényelmesek mint az, amit elmeséltél nekem... De nem szeretném, hogy megfázz, amikor épp így kell járnod. Az embereknél... tudod, van egy olyan szokás, hogy szépen fel kell öltözni. Nem tudom, hogy pontosan miért... Olyasmi dolog ez is, amit csak azért tanul meg mindenki, mert a szülei azt mondják.
*Hát igen, lehet, hogy magyarázatai nem mindig a legjobbak... De amíg van értelme a dolognak, addig jó, nem? Azért úgy dönt, hogy megvárja, míg a lány magától akar bemenni az üzletbe, és nem fogja erővel elrángatni, így csak vidáman dudorássza tovább az indián altatót egészen addig, amíg már megint egy furcsa kérdést nem szegez neki Weeko. Ősi szellemek és fények az égen? Csak nem az űrbe szeretne kirepülni? Aztán furcsa módon beugrik a már említett dada meséinek egyik a föld szellemeiről és táncoló fényekről... a képeskönyvben pedig egy gyönyörű aurora borealis volt látható a megfelelő oldalon...*
- De, persze. Elmehetünk, ha szeretnél.
*Na azért ebből látszik, hogy Gabriel nem akármilyen családból származik ám, hogy csak így rávágja az igent, mikor valaki arra kéri, hogy az Északi sarkon töltsék a vakációt...
Mellesleg tényleg őszintén meglepődött azon, hogy Weeko így észrevette érzéseit. Nem mintha Gabriel annyira hazudni akarna, egyszerűen csak úgy gondolja, hogy fölösleges másoknak aggódni miatta, nem édemli meg. Bár lehet, hogy már csak azért is ki kellene tálalni, hogy ne tévessze meg tovább a többieket. Mert így abban a tévhitben vannak, hogy ő aranyos és ártatlan, holott igazából egy testvérgyilkos. Ezzel gyakorlatilag mondhatnánk, hogy mind kígyót melengetnek a keblükön... vagy inkább azt, hogy a kígyó siklónak álcázva melegítteti magát.
De hiába gondolja ezt, még mindig retteg attól, hogy a barátai megvetnék és ellöknék maguktól. Akkor aztán már tényleg nem lenne értelme semminek... Lehet, hogy csak felkeresné újból azt a papot, és megkérdezné, hogy ezek után mégis mit tehetne. Szíve valóban gyorsan és fájdalmasan lüktet mellkasában a gondolattól, hogy ő egy felesleges lény a földön, akinek jobb lett volna soha meg sem születni.*
- Hát.. umm..
*Ő inkább lesüti tekintetét, mintha csak szégyellené az igazságot. Nem tud Weeko szemébe hazudni, így nem mondja azt sem, hogy nem fáj... így pedig a lány valószínűleg magától is ki tudja következtetni a választ. De aztán nem marad sok ideje gondolkozni a dolgon, ugyanis nemes egyszerűséggel be lesz rángatva a boltba.*

Tárgy: Re: Főtér Hétf. Aug. 03 2009, 12:49

* Megérkezve a város főterére, valahol leparkol a tér griff madaras szökőkútja mellé. A tűző nap gyönyörűen tölti be az egész teret, ahogyan az épületek oromzatán és tetőin megcsillan a fény. A kellemes meleg levegőt olykor megbolygatja egy kis hűvös fuvallat, felfrissítve a környéket. A már-már tökéletes időnek köszönhetően özönlenek a városlakók, vásárolni vagy csak sétálni egyet. Ebbe a forgatagba érkezik meg Christian is. Leülve a szökőkút márványból faragott peremére, leteszi maga mellé bőröndjét, és hollójának ketrecét. A madár idegesen csattogva csőrével jelzi, hogy akárcsak gazdájának, neki sem tetszik a nagy tömeg és az emberek sokaságával járó irgalmatlan zaj.*
- Igazad van, mintha a piacon lennénk...* Morogja orra alatt motyogva, miközben zsebéből előhúz egy levelet és a hozzámellékelt térképet is.*
- De nem lehetünk már messze. * Teszi hozzá a térképet bújva, majd felpillantva kezét homlokához emeli napellenzőként használva, no meg más célra is alkalmas természetesen. Körbepillantva egyenlőre csak a nyüzsgő tömeg átláthatatlan falait pillantja meg, végül nyakát nyújtogatva igyekszik tájékozódni, de hamarosan feladja, eredmény látta nélkül. Nagyot sóhajtva kicsit hátradől a kút karimájának, lehunyt szemekkel.*

Tárgy: Re: Főtér Hétf. Aug. 03 2009, 13:02

*A szigetre hajóval érkezett, és ez épp elég neki. Már az utasok elég nagy részét idegesítette, hogy a hajón futkározik reggeli edzés néven. Most végre kinyújtóztathatja izmait. Egy túrahátizsákba pakolta a cuccait, így a keze szabadok maradtak. Elég furcsán néz ki, ahogy az amúgy sem alacsony (nő létére 176 centiméter magas) lány feje felé vagy 20 centivel magasodik a hátizsákja. Ruhaként egy egyszerű topot és egy testhez simuló farmert visel. Persze ennek oka nem az, hogy szép legyen, hanem hogy szabadon tudjon mozogni. Vállán van még egy kissebb sporttáska. Tanulmányozta a térképet, és most tudja, hogy hova kell mennie... nagyjából. De legalább az írány megvan. Nagy nehezenlökdösi át magát a tömegen, míg elér a szökökút mellé, mikor megpillant egy embert. Vagy legalábbis elsőnek embernek néz ki, mivel fülét takarja a haja. Hinata szeme a böröndökön akad meg. Megáll a fiú mellett. A nagy tömeg kicsit még mindig idegesíti, de ez láthatóan a fiút is zavarja, így vele kicsit könyebb* Szia! Te is a suliba mész? *kérdezi semleges hangon. Elvégre ketten csak nem tévednek el. Nameg kellene valaki, aki utat nyit a tömegben, mert Hinata elött csak lökdösődés árán akar kettényílni. Könyebb lenne, ha a fiú lökdösődne, a lány meg csak követné.*

Tárgy: Re: Főtér Hétf. Aug. 03 2009, 13:13

* Élvezve a kis nyugalmat, szinte minden zavaró külső tényezőt kizár elméjéből és gondolataiból. Így persze azt sem veszi észre, hogy egy idegen személy közeledik hozzá. Hollója azonban annál inkább. A ketrec rácsát kopogtatva igyekszik felhívni magára a figyelmet, hogy a fiú észhez térjen. Nem is kell sokat váratnia magára, a madár zajongására és az ismeretlen női hangra felnyitja szemeit.*
- Hm, gondolom igen. * Válaszolja kellemesen mély hangján. Felülve felpillant a lányra indigó szemeivel.*
- Christian Silverfield, Signumus. Örvendek. * Nyújt kezet, miközben feláll kinyújtóztatva végtagjait. Nem kicsit magasabb így a lánynál, de ez nem is csoda. Fura lenne, ha pont a lány lenne nála magasabb. A tömeg még mindig zavarja, főleg, hogy jó páran az erre járók közül végigmérik alaposan. Nem egy hétköznapi látvány ezüstös fehéren csillogó haja, és tekintete, de már valahogyan megszokta. Már ha az idegesítő mustrálást meg lehet szokni.*

Tárgy: Re: Főtér Hétf. Aug. 03 2009, 13:24

*Szeme a hollóra téved* Nocsak... nem tetszem neki? *kérdezi, mivel a madár igencsak nagy hangzavarral üdvözli. Mikor a fiú kezet nyújt bemutatkozik* Hanatsu Hinata, úgyszintén signumus. *Fog kezet a fiúval*Még nem tudom mennyire örvendek... madj kiderűl *utal arra, hogy nem ismeri annyira a fiút, hogy tudja: a fiút megismerni örvendetes esemény-e.* Azt hiszem arra kell menni, igaz? *bök egy irányba, amerre csak embertömegeket látni. Ő csak kérdőn néz a fiúra. Van jobb dolga is, mint 2 perce ismert fiúkat bámulni. Példáúl szeretne eljutni a suliba. Persze tudja, hogy arra kell menni... de mindig fenntartja a tévedés lehetőségét. Vagy azt, hogy más máshogy tudja.*

Tárgy: Re: Főtér Hétf. Aug. 03 2009, 13:33

* Tekintete követi a lány kezét, amerre az mutat. Végül rápillantva futólag a térképre, csak biccent egyet helyeslően.*
- Igen, legalábbis a térkép ezt támasztja alá. * Mondja, majd egy halk nyelvcsettintéssel elhallgattatja madarát. A holló rögtön csendes némaságba burkolózva pillant fel gazdájára, majd fejét szárnya alá hajtja, mint aki aludni készül. Felállítva bőröndjét fülénél fogva elkezdi húzni maga után, miközben másik kezében a ketrec fogóját markolja. Lassú, ám határozott léptekkel indul neki a tömegnek, mire az szinte automatikusan nyílik ketté, egy kis szabad ösvényt adva. Nem pillant hátra a lány után, ha követi hát követi. Pár bámészkodóhoz időközben lenne egy-két keresetlen szava, de inkább megtartja magának. A végén még egy nem kívánt vitába keveredne bele, ami csak időpocséklás lenne részéről. Útközben egy újságkihordó targoncás fiú majdhogynem beleütközik, de még ideje előtt kikerüli. Így az másnak megy neki, nem sokkal mellette. Az idős hölgy egy magas, szikár termetű férfival csevegve, hirtelen azt sem tudja hogyan kellene reagálni, amikor a tegnap esti esőzés termékébe, egy álot vizes pocsolyába csüccsen bele, a kis találkozás eredményeként. Chris megengedve magának egy kis félmosolyt, vékony ajkai megrándulnak egy pillanatra, majd ismét felölti rideg kifejezését.*

Tárgy: Re: Főtér Hétf. Aug. 03 2009, 13:41

Nocsak... mintha hipnózis lenne... *mondja vigyorogva, ahogy a madár elhallgat. A fiúval együtt indul el. Chris elött elég széles ösvény nyílik, így a lány mellette megy, és az arcát nézi gondolkodva. Látszik, hogy valamit nem ért, de nem tudja hogy megfogalmazni a kérdést. Emiatt az újságisfiú majdnem őt találja el, de ahogy Chris kitér előle, a lány automatikusan megteszi ugyanezt. Ez olyan beidegződés: ha valaki elötte fedezékbe hajol, akkor ő reflexként megteszi ugyanezt, még ha nem is lát lövészt* Nem szép dolog a káröröm... *mondja, de nem megrovóan. Egyszerű tényként közli. Majd elmoslyodik* De élvezetes. *majd gondolkozik* Miért térnek ki előled az emberek? *kérdezi. Van valami, ami furcsa a fiún... leginkább.. a mozgása... de nem is az... nem tudja egyértelműen megfogalmazni.. csak érzi*

Tárgy: Re: Főtér Hétf. Aug. 03 2009, 13:49

* A kérdésre egyenlőre várat magára a válasz. Így telik el hallgatagon pár hosszú pillanat, majd végül halkan, ám határozottan megszólal.*
- Ezt talán tőlük kellene megkérdezned, nem? * Kérdi hátra sem pillantva, ám léptei lassulnak fokozatosan. Végül lemaradva a lányhoz igazítja lépteit. Tudja, hogy nem illik kérdésre kérdéssel válaszolni, de az igazi választ, csak a nagyobb tömeg, és zsivaj elhagyása után kívánja megosztani Hinatával.*
- Talán azért, mert tekintély parancsoló a jelenlétem. Talán... Talán azért mert határozott és magabiztos vagyok. Talán...* Itt hirtelen elhallgat, félbeszakítva mondandóját, majd lassan a lányra siklik tekintete.*
- Vagy talán azért, mert félnek tőlem. Félnek, bár okot nem is adtam rá. Érdekes, nem? * Az utolsó kérdést, enyhe iróniával teszi fel, indigó szemei pár pillanatig még a lány tekintetét vizslatják, majd felkapva fejét körülkémleli, hogy hol is tartanak.*

Tárgy: Re: Főtér Hétf. Aug. 03 2009, 13:59

Nem kérdezem.. őrülök neki, hogy nem kell lökdösődnöm *mondja elvigyorogva, de aztán arca visszatér a normál állapothoz. Érzi, hogy a fiúnak nincs épp jó kedve a témától. Majd mikor megkapja az igazi választ a kérdésre, meglepődik.* Félnek? Mégis miért félnének tőled? Nem tünsz veszélyesnek... mármint... látszik, hogy képes lennél kárt tenni bennük... Ez a mozdulataidból egyértelműen látszik... de a szemedből meg az látszik, hogy eszedben sincs... tehát nincs okuk félni tőled. Előlem is csak akkor szoktak kitérni, ha felhúznak.. vagy azok, akik láttak mr engem dühösen... *mondja a fiú szemébe nézve, míg az el nem fordítja a pillantását* A mozgásodról meg... nem csak magabiztos... nem is tudom... olyan furcsa... *mondja. Hallatszik, hogy keresi a megfelelő szavakat* sokféle járást láttam már. Mindenkié más. És minden harcművészet másféle nyomot hagy rajta... de ilyesfajta járást még nem láttam... *mikor fiú körülnéz megszólal* Már alig fél kilóméter... hamar ott leszünk. *mondja, és ha a fiú elinul, akkor ő is a fiú mellett*

Tárgy: Re: Főtér Hétf. Aug. 03 2009, 14:07

* Némán végighallgatja a lány mondandóját, bár pár részletnél a szavak szinte csak egyik fülén be, másikon pedig ki közlekednek. A nagy csendre végül valamelyest késztetést érez az iránt, hogy megszólaljon végre.*
- Az emberek félnek tőlem, a tündék pedig megvetően pillantanak rám. Semmit sem tettem, hogy mindezt kiérdemeljem, de kezdek beletörődni. * Szólal meg, miközben ujjai kissé erősebben markolják bőröndjének fülét, mint kellene. Nem esik baja a bőrből készült fogónak, ám ujjainak lenyomatai mély nyomot hagynak benne.*
~ Beletörődni...na persze. Csak szeretnék, de sosem tudtam. Olyasmiért büntetnek, ami nem az én hibám, amiről soha nem is tehettem. Mi igazságtalan, ha ez nem?~ * Gondolja magában. Ezt nem igazán szeretné megosztani a lánnyal vagy bárki mással, így inkább megtartja saját magának. Távolról lassan már körvonalazódik a kastély sziluettje, megkönnyebbülten vesz egy nagy levegőt.*
- Nemsokára ott is vagyunk. * Tereli gyorsan a témát, hogy ne ragadjanak le itt.*
- Na és te honnan tudsz ennyi mindent a harcművészetek sokszínűségéről? Csak nem űzöd őket te magad is? * Pillant a lányra, bár igyekszik mellőzni a szemkontaktust.*

Tárgy: Re: Főtér Hétf. Aug. 03 2009, 14:16

*A fiú vállára teszi a kezét, amelyik keze a böröndöt szorítja. Szokatlan tőle ez a fajta közvetlenség* Ha belenyugodnál, azzal elismernéd, hogy kevesebbet érsz náluk. Én még nem ismerlek annyira, hogy kijelenthessem, mennyit érsz. De soha ne nyugodj bele olyan itéletbe, amiért nem tettél semmit. Én részemről az embere.. mármint minden lényt a tetteik alapján ítélem meg... és szeretném azt hinni, hogy ezzel nem vagyok egyedűl. Ne add fel. Mert akkor arra fogsz ébredni, hogy már nem mások közösítenek ki, hanem te magad vagy az, aki elhatárolódsz a lehetséges barátok elől. *Észrevéve magát visszahuzza kezét* Persze ki vagyok én, hogy fél órás ismerettség után megmondjam mit csinálj... én csak így látom a dolgokat... *mondja, és csak ezután hagyja a témát elterelni* De igen.. fogjuk rá.. valamennyit tudok... Szóval.. féltünde vagy? *kérdezi érdeklődve. Hangjából csak a kiváncsiság hallatszódik*

Tárgy: Re: Főtér Hétf. Aug. 03 2009, 14:23

* Hinata mondandójára elgondolkodik egy pár pillanat erejéig. Ritkán érez így de igazat kell neki adnia a dologgal kapcsolatban. Ám nem kicsit döbbenti meg a lány közvetlensége, ahogyan kezét gyengéden a vállára helyezi. Kicsit zavarja a dolog, főleg azért, mert megnyugtatja valamilyen szinten. Ami eléggé fura, hiszen ilyen hatással vajmi kevés dolog van rá. A kérdésre megereszt egy halovány kis vigyort.*
- Ezek után már nem volt nehéz rájönnöd látom. Igen, az vagyok. De semmiben sem érzem magam másnak, mint az átlag, velem egykorú fiataloknál. * Vonja meg vállát. Ez enyhén szólva is furának hangzik, hiszen csak rá kell nézni, és máris szinte teljesen más.*
- A nevedből gondolva ázsiai származású vagy, így feltételezem, hogy inkább az ottani kultúra harcművészetének ágaival foglalatoskodol. * Vág vissza, visszakanyarodva az előző témához, melyet ő vetett fel.*

Tárgy: Re: Főtér Hétf. Aug. 03 2009, 14:29

Úgy ám.. szóval vigyázz.. tünde erő ide vagy oda, lecsaplak, ha felhúzol *mondja viccelődve, miközben megérkeznek a kapuhoz* Japán vagyok, és a családom harcművészetét gyakorlom. *mondja, miközben elgondolkozik* Pedig azért kicsit más vagy... gondolj bele... képes vagy értelmesen gondolkozni... ezt nem sokan mondhatják el magukról a korosztályunk..om.. pontosan hány éves is vagy? *kérdezi vigyorogva, miközben belép a kapun, ami beengedi érezve, hogy tanulni jött rossz szándék nélkűl.*

Tárgy: Re: Főtér Vas. Aug. 16 2009, 10:52

~Kumiko~

Csodálatos, és (újabb) vizsgamentes reggel. Ez eddig egész jól kezdődik, bár tudom, hogy délelőtt, rosszabb esetben délután, de úgyis vissza fogok térni a tesztsorok és esszék feletti görnyedéshez. Borzasztó ez a hajtás, és ráadásul nagyon megvisel, szóval rámfér a kikapcsolódás. Ja, hogy ez nem mentség a lazsálásra? Hozom a szokásos (érdektelen) formámat, és: nem érdekel. Ki gondolta volna ezt rólam? Minden bizonnyal elég sokan, főleg azok, akik átlagos szőke nőnek gondolnak, és azt hiszik, hogy egy tesztkérdésre sem tudok válaszolni. Márpedig ezek újabban elég sokan vannak. Pedig én nem vagyok ostoba szőke, nagyon is okos vagyok. És ez most nem önfényezés, tényleg okos vagyok, nagyon is. A szőkére festett haj pedig csak amolyan álca, megtévesztés. Na mindegy, szóval ott kezdődik az egész, hogy álmos fejjel kezdek kutatni a szobámban ruhák után. Nagyon úgy tűnik, hogy kialvatlanul jobban megy az öltözködés, mint kipihenten. A ruhák, amiket ma magamra rángatok, a reggeli hűvös időre való tekintettel egy hosszú farmer és egy szürke pulóver. Hogy nem vagyok-e egy kicsit túlöltözött? De igen, hiszen nyár van. Viszont mióta is hallgatok én a többi ember véleményére? Ha jól tudom, soha nem érdekelt, mit gondolnak rólam mások. Én csak magamat adom, és ha ez a többieket zavarja, akkor ne foglalkozzanak velem, én tökéletesen megvagyok magamban is. Húha, egész jól tudok hazudni. O.o most árultam el...
Mai úticélom Tornerans városa, ahol minden bizonnyal még üresek az utcák. A kastély parkja legalábbis még az, és ez egyelőre bíztató jel. Talán nem fognak megzavarni, és nyugodtan sétálgathatok. Apropó, sétálgatás. Éppen a parkon vágok át, magamban pálcamozdulatokat ismételgetve, kisebb nagyobb ásításokkal tarkítva, nagyjából azonos időközönként. A legendás lények gondozása, mitológiák és vallások, valamint az átváltoztatástan vizsgákon már túl vagyok, de még mindig hiányzik négy, és ez borzasztó traumát okoz nekem. Na de mindegy is.
Inkább sietek le a városba, hamar el is érem az iskola kapuját. Kezemet a kilincsre helyezem, hogy lenyomjam, és a nagy vaskapu halk nyikorgással nyílik ki. Remélem, nem veszik észre, bár ez teljességgel lehetetlen, ha figyelembe veszem azt is, hogy senkivel sem találkoztam. De ha észre is veszik, kit érdekel? Elvileg le lehet menni a városba, én legalábbis úgy tudom. Bár ha nem is... A szabályok nem ismerése nem ment fel a betartásuk alól, vagy már nem is tudom, hogyan szokta anyu mondani nekem... Na de nem is baj. Most éppen azzal vagyok efoglalva, hogy levonszoljam ólomsúlyú (pedig mindössze ötvenhat kilós) testemet a lépcsőn. Viszont ez még mindig jobb, mintha felfelé kellene mennem. De tudom, hogy idővel majd ez is bekövetkezik, szóval jobb is, ha nem panaszkodok.
Tíz perc csendes gyaloglás után érek le a városba. Nincs is annyira messze az iskolától úgy tűnik, bár mondjuk közel sincs.
Torneransba leérve döbbenek rá, hogy tulajdonképpen a városon belül nincs is konkrét úticélom. A bazársort inkább kihagynám, az már biztos tömve van a városlakókkal. Így inkább a főtérre veszem be magam, ahol keresek egy szimpatikus padot, és leülök.

Tárgy: Re: Főtér Vas. Aug. 16 2009, 11:53

~ Mella ~

*Lassan elkészül a vizsgákkal, már csak kettőt kell letennie ahhoz, hogy ne buktassák meg. Igaz a tervei alapján, még legalább 4-et meg kellene csinálnia, de egy kicsit elbizonytalanodott ezzel kapcsolatban. Mert ugye, mért dolgozna feleslegesen az ember lánya? Nem mintha gondot okozna neki három 100%-os vizsga után mégegyszer ennyi lerakása hasonló eredménnyel, azért persze vannak kétségei.
Ennek ellenére, úgy érezte, az új külsőhöz, szüksége lenne néhány kiegészítőre. Meg persze az is igaz, hogy nincs is annyi "rövid" ruhája... A legrövidebb szoknyája is térdig ér, és a lekicsinyítés nem mindig a legjobb módszer. Az egyik szoknyáját, amit egyébként nagyon utált a fazonja miatt - édesanyjától kapta -, egy olló segítségével alakította át, így az most tökéletesen feszült a combjaira. Az eredeti darab, térdtől lefelé tágult ki, és egyszerűen gázul nézett ki. Arról nem is beszélve, hogy menni sem lehetett benne rendesen. Most azonban, hogy levágta és mini szoknya lett belőle, határozottan könnyű volt benne közlekedni. Fekete harisnyát és bakancsot vett hozzá, meg persze egy fekete rövidujjú felsőt. A haját, amit néhány napja tépettre vágott kibontva hagyta, s oldaltáskáját a pénztárcájával együtt magához véve indul el a városba.
Miért? Hát vásárolni. Igaz utálja a vásárlást, és nem is nagyon tudja, mit kéne vennie, de majd csak talál valamit... A varázspálcáját a táskájába rakta, elvégre sosem lehet tudni, mikor lesz rá szüksége.
Gyors léptekkel halad kersztül a parkon, a kapuban egy pillanatra megtorpnava. Most még visszafordulhatna, de végül vesz egy nagy levegőt és kilép a nyikorgó fém csodán.
Soha nem járt még Tornerans városában. Tulajdonképpen ez az első alkalom, hogy elhagyja az iskolát. Ijesztő... de nem neki, elvégre nagylány már, tud magára vigyázni. Pár perc séta után érkezik meg a városba, ami mostmár kezd nyüzsögni, de nem foglalkozik az emberekkel. Megy előre, ki tudja hova, míg egyszer csak, egy térre érkezik.
Körbe pillant, hogy most merre tovább? Ekkor pillantja meg, a szőke pillust egy padon ülve.*
~ Remek, annyi ember közül, pont ő van itt. Habár lehet ő jobb segítség lesz, mint a többiek. ~
*Ezen felbuzdúlva lép oda Melindához és szólítja meg, a tőle telhető legnormálisabban.*
- Szia Mel! Mi jót csinálsz erre felé?
*Ez végülis nem egy hülye kérdés, hiszen a sulin kívül vannak, akkor meg mért ne? Ha szerencséje van, akkor majd még segít is neki vásárolni. Elvégre a lány egész biztos jobban ért az ilyen dolgokhoz mint ő. Elég ránézni...*

Tárgy: Re: Főtér Vas. Aug. 16 2009, 12:12

//Remélem ezt más a Mellát más nem olvassa Embarassed

//

~OOOOKumi^^OOOO~

Kényelmesen hátradőlök az, egyébként egyáltalán nem kényelmes padon, és az elhaladó embereket figyelem. Nem tudom, mit sietnek annyira, hiszen ráérnek. Bár lehet, hogy azért, mert vasárnap van, a boltok hamarabb zárnak. Jobban belegondolva, a kérdésre ezzel választ is kapok. Tizenegy óra van, a boltok zárnak, az emberek sietnek bevásárolni. Keltetek volna korábban, mint például én. Igen, már fél nyolckor fent voltam. Ettől függetlenül az ágyamban feküdtem minimum egy órán keresztül. És a legrosszabb, szörnyű tény: még most is álmos vagyok.
Ezt a gondolatot feledteti velem a látvány. Egy fiatal, aranyos varázslópasi a cuccaival siet(ne) el előttem. Sietne, mert a kezében tartott papírzacskó teljesen véletlenül(?) kiszakad, a benne tartózkodó élelmiszer pedig vízesésként árad ki a zacskóból. A félreértések elkerülése végett: a varázspálcám vége nem azért kandikál ki olyan gyanúsan a zsebemből, mert éppen most tettem el, miután szétvágtam a zacskót.
Na jó, én voltam, na és akkor mi van? De sajnos a pasas elég messze van, hogy a bámulásából egy fekete harisnyás láb zökkentsen ki. Eltakarja a kilátást.
Tekintetemet egyre feljebb és feljebb emelem... Totál megváltozott Kumiko, úgy, ahogy eddig még sohasem láttam. Na ne már, a miniszoknyát eddig látni sem lehetett rajta, mi ez a hirtelen stílusváltozás? Bár, amíg nem engem akar utánozni, addig jó. Viszont kétségkívül jól áll neki, jobb, mint mikor az egész testét eltakarta. Bár a bakancs szerintem nem túl jó választás, de inkább nem világosítom fel erről, még megsértődne. Amúgy sem vagyunk a legjobb barátok, hiszen nekem teljesen más a jellemem, mint neki. És, végső soron nekem sincs annyi érzésem a divathoz, szóval ez még egy ok arra, hogy ne mondjam el neki a véleményemet.
- Szia! Hát, csak itt vagyok. Nem csinálok semmi különöset, csak gondoltam lejövök ide. És te? - eddig végülis nem kezdődik rosszul a beszélgetés, de azért egy leheletnyi feszültséget érezni lehet Melinda hangjában.

Tárgy: Re: Főtér Vas. Aug. 16 2009, 12:42

nyugi, ha elég hosszan játszunk és átérünk a kövi oldalra, senki nem fogja visszanézni^^

~ooOO Meli OOoo~

*Hát tényleg nem a legjobb barátok, de attól még megpróbálhatnak normálisan viselkedni, elvégre prefektusok mind a ketten és nem árt, ha ennek fényében félre tudják tenni a nézeteltéréseiket.
Kumikonak természetesen nem tűnik fel a férfi. Az sem tűnne fel neki, ha a világ legszexisebb pasija állna előtte, merthogy ő egyáltalán nem ért az ilysemihez. A mangákban rajzolt férfiak, messze állnak a valóságtól, a többi lánnyal ellentétben ő nem érez vonzalmat az ilyen figurák iránt, és nem hasonlítgatja őket valós személyekhez. Tehát fogalma sincs arról, hogy elveszi a kilátást Melinda elől. De őszintén szólva, ha tudná sem érdeklené.
Meglepi, hogy valaki csak úgy lejön a városna, elvégre "csak úgy" lehetne a suliban is... Kumiko legalábbis ok nélkül nem csinál semmit sem, és a legkevésbé sem csak úgy. Mindegy, erre jobb ha nem mond semmit. Helyette azonban illik válaszolnia, és talán egy kis útbaigazítást is kéne kérnie.*
- Én vásárolni jöttem... Kéne egy pár cipő azt hiszem... meg talán még egy két dolog... - fura, hogy az ilyen témák zavarba hozzák, és minderre csak rátesz egy lapáttal, hogy pont Mel az, akivel erről beszélget. - nincs valami ötleted, merre van egy bolt, ahol cipőt vehetnék?
*Mivel még sosem járt a városban teljesen tanácstalan. Abban viszont biztos, hogyha a másik csak úgy lejött ide, akkor volt már itt korábban is és akkor, tud neki segíteni. Legalábbis nagyon reméli. Igazából az lenne a legjobb, ha konkrétan megmutatná melyik boltba menjen be. Sosem szeretett vásárolni. Főleg nem egy ismeretlen helyen.*