Az itt lévő pár ember arcán különböző érzelmek tükröződnek, és mindegyik kapcsolódik valamilyen úton módon a teához. A professzor úr szinte kis hijján rosszul lett már a tea látványától is, de azért hősiesen iszik belőle. Ophelia nyugodt vonásai pontosan olyanok, mint amilyenre számítani lehetett. A Professzor asszonyéról nem igazán lehet eldönteni, hogy szereti-e a japán teát vagy sem.
Igen, mindenkié... de Kriszty kőképp egy arcot fürkész most is, mint ahogy az este folyamán is leginkáb őt nézte. Ő pedig Kumiko. Csak remélni tudja az apró pillus lányka, hogy nem haragít meg senkit azzal. hogy nem kezd béájcsevegni, de a saját hangulata is elromnlott ugyebár még a szertartás kezdetén, s aggasztja is barátnője ma esti viselkedése.
~Beszélnem kell vele, de hogyan? Nem rohanhatom le, hogy ugyan mond már meg, hogy mi bajod....~
Az, hogy valamiféle megkönnyebülés fut végig az Extremusos lányon Kriszty számára méginkább vegyes érzéseket hoz. Ráadásul a kijelentése..."én sem tudnám meginni." Na de miért? Végignézi, ahogy tisztgatja a poharakat, egymás után, szép sorban. Szinte má bámulás szintjére kezd átmenni ez a figyelem, ezért észbe kapva körbepislog ártatlan tekintettel a teremben. Kumikon szinte érezhetó, hogy miután kivitte a csészéket alig várja, hogy mindenki elmenjen, de nem lenne udvariatla a világért sem. Csak a rossz kedve az, ami erre utal.
Kriszty vár...megvárja azt, hogy mindneki kimenjen előtte. Odalép barátnőjéhez és halkan, hogy a nem messze járók ne hallják, megszólal.
-Kumiko, szeretnék veled beszélgetni egy kicsit. Azt hiszem neked is és nekem is jót tenne. Ha te is így gondolod keress meg.
Választ nem vár, Kumiko karját végigsimítva, egy kedves, bíztató mosollyal arcán távozik a kis táraság után.
Szomb. Aug. 08 2009, 22:11
