///Noel alias bátyóó///

*A fiú megjegyzésére felkacag, hiszen tudja, Noel mennyire nem csípi a kart. De benne ez a jó. Megkedvelte Noel azalatt a két beszélgetés alatt, talán épp ezért adott neki puncsot. És épp ezért nem menekült el. Nem morc ő, csak nem pont azt történt, amit szeretett volna. Figyelmesen hallgatja Noel mesélését a buliról. Ő nem tudja mi történt a versenyen, így kiskutyaszemekkel fordul Noel felé.*
-Elmeséled mi volt a versenyen? Én már azon se voltam ott. Ésés miaz hogy kiakadtak?-Nem érti ő ezt. Mindenki azt hitte ő lesz a legijesztőbb, azt közbe dehogy, vagy hogy van ez?
*Soha nem gondolta volna, hogy bárkitől is mer majd ilyet kérdezni, azt meg még álmában sem, hogy igent mondanak rá. Illetve bólintanak. Egy és ugyanaz. Legalábbis Serenity szerint. Szegényke milyen naív, de az a lényeg, hogy jól érzi magát. Kissé nyitott szájjal fordul a fiú felé, majd megrázza a fejét, és már ugrana is újdonsült bátyja nyakába, de félúton megáll, és a földre pillant. És...Meglátja a csikkeket. Gyilkos tekintettel mered Noelre, és vészjóslóan halk hangon szólal meg.*
-Te képes voltál elszívni két cigit, anélkül hogy nekem adtál volna? Hogy lehetsz ennyire kegyetlen? Két hete egy szálat sem szívtam, mert nem tudok rendelni, most meg még meg sem kínálsz? Hát ez elfogadhatatlan. Ezért most meglakolsz.-És eme felkiáltással Noel nyakába veti magát, aki ha nincs felkészülve a lánnyal együtt egy gyönyörű hátraesést fog produkálni.-Na akkor most már adsz?-Várakozóan néz a fiúra, miközben még a markát is kitartja.

//Kutatás – Sion, Amelie, Noel//

*Vigyorogva vörösödik, ahogy Noel miközben zsebre vágta a kis tubust, rá pillant.
Szerinte nem ciki Amelie mellényúlása, inkább az, hogy neki még ilyen sem volt, hiszen nem talált még egy pici büdösbogarat sem. Mondjuk ő attól is visítana, így a lány válaszára, miszerint csak egy macskát talált, megvonja a vállát. Igez, valahol mélyen legbelül tudja, hogy a macskák azért nem tartoznak a szörnyen veszedelmes fenevad kategóriába, az ő kis buksijában mégis rossz kép él az összes állatról, így retteg mindegyiktől. Tényleg… biztos hogy neki is kell az istállóba mennie? Az tele van lovakkal! Attól, mert Ruditól perpillanat nem fél, más állattól ugyanúgy tart, mint előtte.
Miközben az istálló felé galoppozik, beles minden bokor alá, így jócskán a többiek mögött érkezik. A kezében meg egy ezüstösen csillogó sálat tart.*
-Figyufigyufigyuu!! Ezt biztos, hogy az egyik angyalka hagyta el! Tudom, mert azok hordanak ilyet!
*No meg a lányok, a nyakukban, hogy még csinosabbak legyenek, de ezzel ő most nem foglalkozik. Szent meggyőződése, hogy végre talált egy nyomot. A suttogós kérdésre meg egyenesen felröhög, ő inkább a sikoltozós kategóriába tartozik, és nem ő fogja megnyugtatni a lovakat, vagy dumcsizni velük, mert be sem megy az istállóba, csak az ajtó mellett kitapadva várja be a többieket.*
-Tényleg, mintha valami óra is lenne most, a cowboy-al, nem?
*Pislog nagyokat, és hagyja Noel menjen amerre csak akar, ő még körbeszlalomozik a kastély körül, és majd egyszer odaér rúnamágiára is.*
-Aha, megyek én is! Nem hagyom hogy benneteket érjen a dicsőség! Akkor is én találom meg először a krampuszokat! Sziasztok! Jah, Izzy voltam, Izzy Maddison.
*Azzal el is kolbászol, időnként csak annyit lehet látni, hogy négykézláb mászik, és les a bokrok alá, aztán szép lassan visszatalál a suliba, a nyakába a kis ezüstös szálakból szőtt sállal.*

//User bocsánatért esedezik, hogy eddig nem volt jelen, csak a kedves tesója révén, de bokros teendői miatt csak most jutott el idáig. Azért majd igyekszem. Remélem nem gond, ha most becsatlakozom.//

Eddig tényleg nagyon csendben voltam, és ez most sem fog nagyon változni. Az istállótól persze én is kicsit otthonosabban érzem magam, kedvem is lenne lehuppani a szénába és csak elfeküdni, de ez egy tanítási órán nem biztos, hogy jól venné ki magát. Öcsém helyettem is beszél, én így nem fáradok. Nem is értem, hogy miért nem vette fel emeltszinten a tárgyat, hiszen ő is imádja a dögöket nem csak én. Igaz én némileg unom most ezt a kiselőadást, hiszen a nagyrészét tudom. Noah-val ellentétben én nem nyúlkálok be mindenhova, még akkor sem ha tudom, ezek az apró lények nehezen tudnának kárt tenni bennem. Ugyanakkor az a sejtésem, a tanár nem venné jó néven, ha minden jószágot összetaperolnék. Arról nem is beszélve, hogy nem akarok érzelmileg kötődni egyikhez sem, csak ahhoz, amit majd rám bíznak. Noah persze rögtön leáll impezni, pedig én is impet akartam. Valahogy ma nincs jó kedvem, és kezd az az érzésem lenne, hogy szerepetcseréltünk. A szótlan és általában morcos öcsém helyettem is beszél, és láthatóan élvezi az órát, míg én csendben próbálom magam meghúzni és helyette is komor arcot vágok.
- Engem az érdekelne, hogy melyiküket javasolná a professzor emelt szinteseknek...
Jegyzem meg csak úgy mellékesen, mert eddig ez az, ami kimaradt a beszámolóból. Persze mi otthon a rezervátumban találkoztunk némelyik állattal, amelyikkel nem arról is hallottunk, így szerintem egyik sem okozna gondot, de ha már emelt szinten tanulom a tárgyat, akkor olyat válasszak.
Noah tájékozottsága a tanárról igencsak meglep. ~Honnan szerzett ő ilyen infromációkat? Ez engem is érdekel. ~ Észrevétlenül én is odasettenkedek, mert ha a professzornak tényleg van sárkánya azt bizony én is látni akarom.
- Hím vagy nőstény?
Szúrok közbe én is egy kérdést, hiszen ez is fontos. Már csak azért is, mert a nőstények általában sokkal veszélyesebbek, főleg tojásrakás idején. A válaszokat megvárom, aztán visszamegyek nézelődni, hogy mit is válasszak. Bár ha azt mondja a prof, hogy célszerű összeállni a pároztatáshoz, akkor még én is választhatok impet. De lehet nekem valami mást kéne. Az is meglep, hogy Noah, milyen segítőkész a másik Noellel szemben, de biztos az állatok hatására érzékenyült csak el ennyire.
- Professzor mi történik, ha esetleg nem marad életben a kisbestiánk az évvégig?
No nem mintha attól félnék, hogy én valamit rosszul csinálok, de előfordulhat, hogy éjszaka rátámad valami a rámbízott bestiára és akkor én nem tudok majd tenni érte semmit. Másfelől, nem is érzem úgy hogy tennem kéne, hiszen a természet rendjéhez ez is hozzátartozik...

//user nagyon röstelli, hogy eddig nem tudott írni, és reméli, hogy nem küldik sárkányhalálra a hosszúságért bocs, képzeljétek, hogy három különálló hsz. //


Megérkezik Narmo, én pedig kezdem gyanítani, hogy valami nagyon nincs rendben velem, mert furcsán érzem magam. Ráadásul erővel kell rávennem magam, hogy ne őt bámuljam, ám mikor egy pillanatra nem figyelek, tekintetem megint rá téved. Épp ezért örülök, mikor beszélni kezd, hiszen legalább foghatom arra, hogy azért nézem. Egyébként elképesztő, mennyire más most, mint a nyáron, sőt, ha szabad ilyen messzemenő következtetéseket levonnom, akkor tavalyi önmagához képest is… Komolyabb. Legalábbis addig a pillanatig mindenképpen, míg meg nem említi a sárkányát, és el nem mosolyodik. Az én ajkam is mosolyra húzódik, nem bírom ki, hiszen eszembe jut az a felejthetetlen élmény, mikor találkoztam a fent említett fenséges lénnyel. Azt hiszem, még halálom pillanatában is emlékezni fogok a látványra.
Mikor arra célozva, hogy ismétlem az osztályt jelentőségteljesen rám néz, nem bírom ki, és miután lesütöm a szemem, még el is pirulok. Nagyszerű… Nem elég, hogy önmagamat kárhoztatom, még fel is emlegetik, ráadásul pont ő, akivel ezt nemrég már át is beszéltük. Már akkor is el akartam süllyedni, ez most sem változik, maximum fokozódik, mivel többen vagyunk jelenleg.
Kérdésére csak még mélyebb hallgatásba burkolózom, elvégre én meg a mugli mondavilág oly távol állunk egymástól, mint varánusz a sárkánytól, lévén egy olyan környezetben nőttem fel, ahol ilyenekkel nem találkozhattam. Legfeljebb azt tudnám elmondani, hogy az a bizonyos György cseppet sem érdemli meg a szent jelzőt, ha sárkányokat ölt, mert egy olyan fenséges lény életének kioltása barbár, ocsmány, elítélendő cselekedet. Fujj. Na de hogy én ezt most véresen komolyan ki is fejtsem?! Na nem, inkább marad a bevett gyakorlat, és próbálok láthatatlannak tűnni, hátha nem kérdeznek rá konkrétan tőlem.
Kíváncsian hallgatom a többiek válaszát, és most, hogy így belegondolok, mintha még rémlenének is ezek a bestiák, ám nem pont ebben a szövegkörnyezetben, megfogalmazásban. Szerencsém van, Narmo nem szólít fel, így nem kell ecsetelnem, mit és hogyan is ismerek, így gyorsan a jegyzeteim fölé hajolhatok, mikor magyarázni kezd. Igaz, hogy tavaly mindezt már leírtam egyszer a szabályokról és csoportosításokról, de az ismétlés sosem árt, plusz apám nem engedte, hogy visszahozzam a múlt évben készült füzeteimet, mondván, hogy nem fog ártani, ha még egyszer leírok mindent. Nos, ártani biztosan nem árt, de könnyebb lenne az életem, ha itt lennének. Felpillantok a táblára, végigfutom a szöveget, majd fejből lejegyzem a papíromra is. Na igen, ezt már a legutóbbi alkalommal is ügyesen bemagoltam, és még nem felejtettem el szerencsére.
Majdnem kiesik a penna a kezemből, mikor felhangzik mögülem az egyik késő hangja, teljesen elfeledkeztem róla, hogy itt vannak. Rezervátumban nőttek fel? Merlinre, de szeretnék teszem azt, egy sárkányrezervátumban élni! Talán ha elvégzem az iskolát, és apám is áldását adja… Na igen, ez valószínűleg örökké álom marad.
Ezek az emberek annyira elkapkodják a dolgokat. Csak a tények, tudvalevőségek, semmi mese, semmi magyarázat, semmi körítés. Hát hogy lehet így élni? Jó, kevesebb idejük van, mint a tündéknek, no de ennyire?! Az agyamra tud menni ez az örökös rohanás, nem lehet itt végiggondolni semmit, elmélyedni semmiben, egy nagy káosz az egész. Ezért járok még mindig inkább az erdőbe, hiszen az kortalan és örök, ott az idő relatív, szinte nem is létezik, végre a saját közegemben érezhetem magam, még ha teljesen más is, mint amit eddig megszoktam.
Sóhajtva pakolom el a jegyzeteimet, és a pennámat, hogy átmehessünk az istállóba. Néha rettenetesen öregnek érzem magam, ami azért kellemetlen, mert alapvetően nem vagyok az, még rengeteg idő vár rám, amit le kell élnem, ráérnék párszáz év múlva problémázni a koromon. Talán a környezet teszi, itt mindenki olyan fiatal, és némelyek sok szempontból mégis érettebbek nálam. Sok szempontból meg nem… Ez lenne az élet rendje? Talán mindegy, talán nem, itt egy újabb adag töprengenivaló, na nem mintha nem lenne elég.
Az istállóhoz érve megcsapja orrom az állatok semmivel össze nem téveszthető, szeretett illata, amit más akár szagként is felfoghatna, pedig nem az, csupáncsak ők ilyenek. Ha olyan lenne az illatuk, mint az embereknek, vagy akár a törpöknek, tündéknek, akkor emberek, törpök, tündék lennének, és nem állatok, nem igaz? Szeretem ezt a helyet, bár nem sokszor jártam itt, hiszen engedéllyel lehet csak belépni, és azt bajos szerezni, ha a professzor az első félévben kicsit sem elérhető. Talán majd ezután… Társaimat követve az istálló végébe sétálok magam is, hiába nagy a kísértés, hogy minden boxnál megálljak, és megbarátkozzam a lakójával. Egyébként pontosan tudom, mik felé tartunk, hiszen tavaly is átestem az állatválasztáson, fájt is a szívem, mikor elszakították tőlem az akkor már nem is kicsi kedvencemet, barátomat. Azért annyiban kicsit eltér a dolog, hogy a jelek szerint ezek most fiatalabbak, mint annak idején a kapott bestiák, de nem valószínű, hogy gondom lesz vele, miért lenne?
Mosolyogva szemlélem az első helyiség lakóját, a mooncalfot, és élénken él az emlékeimben, mikor először láttam ilyet. Igazán bájos kis teremtmény a maga esetlen mivoltában, és tényleg nem igényel sok gondozást, egyenesen szereti, ha békén hagyják. Pont ezért nem valószínű, hogy ilyen bestiát fogok választani, én örülök, ha van mivel elfoglalnom magam. Még akkor is így döntök, ha azok a félénk szempárok mulatságosak és aranyosak.
A talajból alig kiemelkedő kerti törpék ugyancsak mosolygásra késztetnek, tényleg aránytalanul nagy fejük kissé irreálisan fest, nem is tudom, hogyan képesek állva maradni. Mindenesetre én sajnálom, hogy nem lehet őket választani, biztosan nem unatkoznék egy ilyen mellett.
A harmadik boxban madárféleségek tárulnak a szemünk elé, méghozzá elég nagy színkavalkádban. Nem is tudom, mit is gondoljak róluk, eléggé vegyesek a benyomásaim. Talán itt lenne a legjobb a furcsa jelzőt használnom, és meg is teszem. A diricawlok furcsák.
A negyedik állatsereglet, amit a mai nap folyamán szemügyre vehetek, nos… eléggé zajos és nyüzsgő úgy összességében, és nem is a legesztétikusabbak, de ahogy Narmo leírja őket, egyre inkább megérik bennem a gondolat, hogy nekem egy ilyen fog kelleni. Maximum húszcentis lesz, és ahogy értem, igazi ördögfióka, ami jó, hiszen minél kevésbé nő a szívemhez, annál kevésbé fáj majd visszaadnom, vagy elengednem. Nehéz szívből szeretni valamit, aminek legnagyobb célja, hogy fellökjön, elgáncsoljon, megkeserítse az életem. Rovarfogásban is egész jó vagyok tavaly óta. Kicsit közelebb húzódom a boxhoz, és figyelem a nyüzsgést, nem sokkal később pedig azon kapom magam, hogy mosolygok már megint. Hiába, veszett ügy részemről, hogy próbáljak bármilyen állatot is nem kedvelni, még sosem sikerült.
Az első felhangzó kérdés gazdáját végig kell mérnem, nem bírom ki. Hát ilyen egy ember, aki még nem tartott állatot… Hogy lehet azt kibírni? A falumban mindig volt vagy tucatnyi különféle állat, és bár nem voltak elkerítve, meg semmi ilyesmi, azért mondhatni mi tartottuk őket, az életem részei voltak, mióta csak az eszemet tudom. Az állattartás egyfajta szenvedély, azt hiszem, és nekem sikerült elkapnom, még ha most csak Canya van is velem.
A többieket nézem, ahogy ki tettileg, ki gondolatilag barátkozik leendő lényeinkkel, főként az impekkel szemező egyik pugnaxos fiút, még a kérdései is értelmesek, engem is érdekelne, lehet-e két bestiám a pároztatás miatt, bár tavaly egyértelműen párokba kellett állni e célból. Hátha idén ez is másképp van…
Elvigyorodom, ahogy kérdésözönt zúdít a sárkányáról Narmóra, de csupán azért, mert rettentően emlékeztet valakire a lelkesedése, egészen konkrétan magamra. Mikor megtudtam, hogy tanárom saját példánnyal rendelkezik, szinte le sem lehetett állítani, annyi kérdésem volt hirtelen, sőt, még akkor is, mikor már élőben is ismertem a gyönyörűséget. Kiapadhatatlan kérdésforrás vagyok ilyen szempontból.
A másik pugnaxos is megszólal, időközben közel menve háztársához, mire már azért nekem is feltűnik a hasonlóság. Az igazat megvallva fogalmam sincs, eddig hogyan kerülhette el a figyelmem, hogy egy ikerpárral hozott össze a sors. Nos, jó tünde lévén ettől a pillanattól kezdve fogalmam sincs, melyik-melyik, hiszen eddig egy ilyen párral sem találkoztam. Még szerencse, hogy nem tudom a nevüket, így össze sem keverhetem azokat. Na jó, próbálok különbségekre vadászni, tényleg. Na, azt már tudom is, hogy mind a ketten érdeklődnek a sárkányok iránt. Az egyik rezervátumban nőtt fel, kizárásos alapon tehát a másik is. Eddig semmi különbség… De mégis, az, amelyiknél az imp van, csak közép szinten vette fel a tárgyat, míg a másik a szavaiból ítélve emelten. Na de így csak nem lehet őket meghatározni! Jelenleg az impes, imptelen változatnál maradok, de sajnos ez nem sokáig lehet így, mivel most majd itt kell hagyni a bestiákat, tehát mindkettő imptelen lesz. Veszett ügy…
Visszasétálok a kerti törpékhez, és csípőmmel a karám falának támaszkodva, keresztbefont karral őket kezdem figyelni, míg Narmo válaszol. Hiába várom, egyik kis törpét sem rántja előre a feje súlya, mégis mulatságos lények, még akkor is, ha gyanítható, hogy elkerítetlenül, és nagyobban nem tetszenének ennyire.
Az imptelen iker kissé negatív kérdésére csak magasba szalad a szemöldököm. Tényleg, olyankor mi van? Bukás? Tavaly egy ilyen eset sem volt, remélhetőleg idén is átvészeljük a dolgot. Vagy legalább én… Nem bírnám elviselni, ha a gondozásomban meghalna egy bestia, az azt hiszem, már totális kudarc lenne.

*A lécekbe kapaszkodva pislog befelé és erőlteti szemeit, hogy hátha észrevesz valamit, de semmi. Úgy látszik ez vagy egy zárolt rész, vagy az állatok nagyon elbújhattak. Nem is feltételezi hogy vannak itt veszélyesek is, már csak azért sem, mert ahhoz túl jóban van az úgy mond értelmetlen kis valamikkel, a nagyobbakkal meg pláne. Kis korában is mindig mindenféle állatot megsimogatott, majd haza is vitt. S hogy aztán a nevelő szülei miképpen próbáltak komolyabb sebek nélkül hozzájuk férkőzni, már nem az ő problémája volt. Neki elég, hogy őt nem bántották. Akác fut be szuszogva és morogva, majd csapódik neki a lábának és mászik föl rá, mint valami kaparófára. Meg se kell kérdezni, hogy mi a baj, mert a háta mögött megszólal egy hang. Mosolyogva fordul a lány felé, majd szája elé kapja kezét, hogy fel ne nevessen. Nagyot nyel és csak azután szólal meg.*
-Szia.. nem állt szándékomban bemenni, csak érdekelt hogy ki lakik odabent. Te tudod? *Kérdezi kuncogva és néha tekintetével felszalad a fejen felejtett tálra, hogy talán így majd észreveszi a lány, miért is oly nagy a vidámság Amethnél. Persze lehet az valami furcsa szokás is, hogy a másik így közlekedik és akkor a világért se akarná megsérteni, de ha magából indul ki, akkor feltételezhető hogy egyszerűen elfelejtette. Az ő öltözékén a csupa lila színeken kívül semmi érdekes nincsen. Szandál és nyári ruha, s most már a nyakában morcoskodó állat, ki azonnal védelmére kelne, még akkor is ha nincs baj. Kezével az állat fejét simogatva nyugtatja le, majd altatja el. Jobb az úgy mid a kettőjüknek.
Végre teljesen a lány felé fordulva tesz egy lépést és nyújtja előre kezét.*
-Ameth vagyok. Csak tegnap érkeztem az iskolába. *Kezdi a bemutatkozást illedelmesen, s hogy mit jelenthet a másik vagy mit nem, arról fogalma sincs, hisz azt se tudja, hogy mikor jár tilosban. Ő még csak annyit hallott, hogy este nem szabad kinn lennie, de hogy olyan helyek is léteznek, ahova még csak be se szabadna nézni... majd beletanul, hogy mikor húzza össze magát és legyen figyelmesebb.*

*Elolvasná ha tudná, hogy hová tette, de mint mindent, természetesen ezt is valahol a bermuda háromszögben kéne keresni, amihez hozzá ér. mindegy is majd csak kitalálnak valami igézést, varázslatot, hogy elő tudja keríteni az elveszett holmikat.*
-Értem.. *Miért is ne értené, nincs baj sem a hallásával, sem a gondolkodás módjával. Na jó talán a másodikkal azért nincs teljesen rendben. félrebiccentett fejjel nézi, ahogy a lány körbe kínálgatja az állatokat, s ha tudná hogy ezt se nézik jó szemmel a szabályok szerint, most akkor se szólalna meg. Szereti nézni, mikor az állatok szemében öröm csillog és hangos rágcsálások közepette mozgatják orrukat.
Mivel a kezét nem fogadták el és a bemutatkozás után meghajolt felé a másik, így visszahúzva kacsóját teszi össze őket mellkasa előtt és hajol meg ő is. Hát nagyjából ennyi ragadt rá saját kultúrájából, ez is csak azért mert látta filmeken.*
-Igazán örvendek. *Mivel gyökereit rég elvesztette, vagy talán soha nem s voltak, így neki teljesen mindegy hogy milyen szisztéma szerint kell köszönnie. Mindegyik egy kicsit idegen tőle, ezt az érzést meg lehet szokni.*
-Az igazság az hogy elolvasnám, de nem tudom hol van. *Hirtelen kapja fel fejét s feledkezik meg lovakról, almákról és lányról.. az illemről nem is beszélve. Kitágult pupillákkal és szinte nyálcsorgatva mered az elzárt rész ajtajára.*
-Azt mondod legendás lények? *Fejét megrázva mosolyodik el..* -Nem hiszem hogy túl nagy katarzist okoznék a lelkivilágukban, de biztos megvan rá az ok, hogy elzárják a tündérmanókat, vagy a mooncalfokat. Jaaj azok nagyon édesek.. ugye itt is vannak olyanok? Annyira helyesek a kis gülü szemükkel. *Fordul vissza a lány felé és néz rá kíváncsiskodva. Már nem szereti a nyarat, mert ilyenkor nincsenek órák. Na nem mintha égne a tanulási vágytól, de akkor biztos lennének olyan órák, amikor a tanárral együtt nézhetnék meg élete értelmeit.*
-Általában bogarakat eszik, de jobb ha alszik ilyenkor. *Néz oldalra a nyakában szuszogóra.*
-Egyébként mit csinál egy prefektus?