Erdő

Hát tévedtem, vagyis nem, mert eltűnik, ami azért ráragasztja az arcomra a mosolyt. Jó persze, arra nem számítottam, hogy első találkozás során ilyen közel kerül hozzám, és ez eléggé zavar, de beletörődök. A felém repülő cuccokat, nagy nehezen elkapom és elkezdem az eddigi rajzokat nézegetni. Igazából csak az enyémek vannak benne. Még soha senkinek se engedtem meg, hogy hozzányúljon, hogy megnézze, vagy esetleg rajzoljon bele, ezért is lepődök meg ezen is egy kicsit. De ugye mindennek eljön egyszer az ideje.
Egy apróbb sóhajt préselek ki a számon, amíg a fiú visszamászik a fára, majd ránézek.
- Hát jó, kitépni azért nem fogom, akármilyen is lesz. – Tök mindegy, annak, akinek van szeme, úgyis észreveszi majd, hogy nem én rajzoltam. Mellesleg, ha belegondolok rajtam kívül nem is fogja, igazából más látni. Így egy újabb sóhajtás közepette átadom neki a tömböt, amiből előtte kiszedek egy lapot. Kicsit érdekes lesz így rajzolni, de nem bánom, mivel voltam már rosszabb helyzetben is. Az egyik ceruzát odatolom a mellettem lévő mellé a másikkal pedig neki kezdek a rajzolásnak. Egy vonal ide, egy másik oda és így
tovább.
- Másban esetleg tehetséges vagy? Persze, csak is az incselkedésen kívül – Teszem fel azért közben a kérdést, és az utána esedékes mondatot, csak úgy mellékesen megjegyzem. Eddig is mentek a labdák és szeretek játszani, abból valami mindig kisül a végére.

*Zach ahogy felszerelést kap, neki is lát...keresni valamit, amit megörökíthet, mert épp nincs semmi ötlete, melyet az agya szült volna meg, hogy megörökítse. Kutat a távolban, hátha kap ihletet, majd néha a lányra pillant, hogy figyelje mit mond. És megjön az ihlet. Persze feltűnésmentesen kell csinálnia, hogy Violetta észre ne vegye, hogy a modell ő. Így néha úgy tesz, mintha elgondolkodna, hogyan is folytassa, de közben a lányt méri fel. Laza kézmozdulatokkal rajzol eleinte, és közben félig a lányra figyelve társalog*
-Hogy tehetséges vagyok e másban?
*Morfondírozik egy pillanatig*
~Úgy ismételgetem a kérdéseit, mint egy papagáj? Vajon idegesítő vagyok? Szerintem igen. Tiszta ideg vagyok magamtól~
-Nos valóban, az incselkedéshez nagyon értek, meg a bajkeveréshez. Különös érzékem van az eleséshez és bénáskodáshoz. Nem tudom, különösebben nincs tehetségem, vagy ha van, mélyen rejtőzik. Na és te? Értesz máshoz, mint a rajzoláshoz, és a flegma, "készítsük ki az ismeretlen, ám de annál szimpatikusabb srácot" stílushoz?
*Itt természetesen magára próbált utalni minden szerénységet mellőzve*

Csak rajzolok, hogy mit? Az egyszerű, innen minden egészen másképpen fest. A fák, a hely a kastély, minden. Tökéletes tájkép, akárcsak a padláson lévő ablakból. Bizony, szeretek ott ülni, rajzolni és közben gondolkozni. Távol mindentől, mindenkitől, az egyik legjobb hely. Kicsit érdekes, hogy mindent ismétel, feltűnik persze, és más esetben meg is szólnám, de most inkább hagyom.
- Hmm, nem vagyok flegma. Legalábbis most nem. – Bólogatok is hozzá és közben feléje fordítom a fejemet. A rajz elég jól halad, így nem kell panaszkodnia. A vonalak, az arányok, az árnyékolás, minden stimmel, pont úgy, ahogy előtte van. Persze, azért nem teljesen, amit lát az színes, de, ha a rajzra tekint az csak fekete fehér. Amivel persze a rajz cseppet se veszít azon, hogy minden másban tökéletes hasonmása az eredeti látványnak.
- Amúgy igen,én is tehetséges vagyok a bajkeverésben, a szerencsétlenkedésben és egyéb ilyen dolgokban. – Nem kell túlságosan részletezni azt hiszem. Ha belegondolok abba, hogy általában mindenkinek neki megyek, vagy mindenkibe beleesek, szó szerint, akkor tényleg így van. Rajzolás közben pedig megpróbálok ismét közelebb kerülni hozzá, hogy azért megleshessem, mit is alkot a szépfiú, nem minden kerülhet ám be abba a tömbbe…

*Zach elrántja rajzát, mikor észreveszi a lány cseles közeledését, persze a közeledést nem utasítja vissza, csak a kukkolást*
-Hékás, majd a végén, esetleg megmutatom. Esetleg visszakapod a rajztömböt
*Teszi hozzá mókázva, és oldalba böki a lányt. Végzett közben a vázlatokkal, s most már az aprólékosabb dolgokat csinálja, persze még mindig nem a legrészletesebb vonásokra. Körvonalak, görbék, az arc vonala, ahogy semlegesen csodálja a tájat.*
~Szép arca van, bár szerintem ezt ő is tudja. Nem akarom növelni túlságosan az egóját. Azt hiszem azt már így is megtettem.~
-Nahát, akkor azt hiszem meg találtam a női megfelelőmet. Na jó, talán még sem, ez így első találkozásra kicsit erős túlzás lenne. De sok mindenben hasonlítunk.
*Mivel a lány már a közelében ül, neki már nem kell közelebb csúsznia, így próbálja meglesni a lány rajzát, hogy még is mi sikerült neki ilyen nomád körülmények között, alátét nélkül. Persze lehet hogy a lány eléggé figyel, s ő sem mutatja meg bosszúból*
-Na és mondd csak, sokat jársz ide? Mármint ki a természetbe? Vagy csak véletlen vetődtél mellém?

Ha nem hát nem, megrántom a vállamat és visszadőlök a saját rajzom fölé. Úgyis visszaszerzem, semmi pénzért se mondanék le a tömbről. Sok minden van benne, ami nekem eléggé sokat jelent, így hajlandó vagyok bármit megtenni érte. Tehát rajzolok tovább, satírozok, maszatolok, tökéletesítek. Persze csak annyira, amennyire ez lehetséges, mert hát igen. Nem könnyű mindenféle támaszték nélkül a helyzetem.
- Női megfelelő…- Elmosolyodok, azért ezt nem mondanám. Nem hiszem, hogy ő is ki lett már dobva más iskolából, hogy ő neki is olyan jelleme lenne, mint nekem. De azért ez tetszik, nem is kicsit.
Egy újabb sóhaj hagyja el a számat, aztán a mellettem kukucskálóra tekintek.
- Hát jó, nem tökéletes. – Odatolom elé, had nézegesse csak. Engem ugyan nem zavar, ha látják, hogy mit alkotok. Tudom jól, mire vagyok képes, és bizony azt is tudom, hogy ez se lett tökéletes, de most ennyire tellett.
- Nem mondanám, de nagyon szeretem. Legalábbis rajzolni, mondjuk azt, hogy véletlen jöttem éppen melléd. De, ha nagyon zavarlak mehetek is. – Hogy nyomatékosítsam afelől, hogy mennyire gondolom komolyan, kicsit meg is indulok és odébb csusszanok mellőle.

*Zach elkapja a lány karját, és úgy tartja, talán hirtelen még túl erősen is megszorítja*
-Ne, nehogy nekem elmenj. Örülök, hogy végre ilyen jó a társaság
*Mosolyában egy kis szégyenlősség is bujdosik, de nem észrevehetően. De gyorsan, hogy ne érezze magát kellemetlenül, el is üti a dolgot*
-Meg aztán ha elmész, akkor hogy fejezem be a rajzomat, arról meg nem is beszélve, ha itthagyod a tömböt, akkor meg kell hogy keresselek. Ami elég jó ok egy újabb találkozásra, de minek mennél el, ha még maradhatsz. Tudod hogy nem azért mondtam, mert zavarnál, csak megkérdeztem, hogy hogy erre jöttél.
*Egy nagyot sóhajt, remélhetőleg megmentette a helyzetet, majd alaposabban megnézi a lány művét, majd a sajátjára néz*
-Hogy nem lett annyira jó? Hát azért jobb lett mint az enyém. Sőt, mondhatni a tiéd mérföldekkel jobb
*Próbál a lány kedvében járni, persze azért az ő műve sem katasztrofális. Sőt, egészen jól halad, lassan az lesz belőle, ami akart, a fiú nem túl ügyes kezéhez képest. Most jönnek az apróbb részletek. Eddig könnyű volt, hisz a körvonalakhoz nem kellett végig a lányt bámulnia, és eljátszhatta, hogy elméjéből merít, de most már rá kell szegezni a szemét. Innentől többet pislant a lányra, de ezt majd a rá való figyelésnek fogja álcázni, mintha lesné minden szavát. Jön nála is a satírozgatás...természetesen a radírozgatás a sok bénázás miatt, s lassan befejezi a rajzot. De csak lassan*
-Na és mondd csak, ha végeztem, esetleg megnézhetem, hogy miket rajzoltál eddig? Amúgy tanultál valahol rajzolni, vagy csak kedved támadt, és belé szerettél? És esetleg színeset is alkotsz néha?
*Rajzolás közben látja, ahogy a lány elmosolyodik a női megfelelő hallatán, de nem is ez a lényeg.*
~Igazán jól áll neki ha mosolyog. Kár, hogy ez már lemaradt a rajzról. Talán majd legközelebb~

Kicsit meglep a hirtelen jött kara kezemen, eléggé érdekesen fejezi ki azt, hogy maradjak, de hát meggyőző. Persze ez is olyan, hogy nem igazán szoktam hozzá, és nem is szoktam ezt se szó nélkül hagyni. De lévén, hogy most én voltam a felbujtója az egésznek, tűrök és még el is mosolyodok.
- Ehj nem akarsz többet összefutni velem? Ez most szíven ütött… - Tettetett szomorúság, még talán egy apró könnycsepp is lefolyik az arcomon, majd nagyra nyílt barna szemekkel tekintek a mellettem üldögélőre. Aztán persze elmosolyodok ismét, tudom én, hogy sikerült annyit elérnem, hogy egyszer még biztosan összefussunk. Bár ki tudja, minden megeshet mostanában.
- Na azért ez sem jó… - Megvonom a vállamat, és egy kicsit elhúzom a számat. Ez van, tudok én ennél jobbat is, majd talán legközelebb.
- Hát nézzük, esetleg lehet róla szó… Persze csak akkor, ha végre hajlandó vagy megmutatni mit is alkotsz, mert kezdek egy kicsit unatkozni már. – Apró sóhaj és egy kisebb monológ, tőlem persze nem megszokott, de néha ez is megesik.
- Amúgy meg csak beleszerettem úgy 5-6 éves koromban. Persze, akkor csak ilyen pálcika emberek stb, aztán a szülők felfogadtak egy tanárt, aztán jött az iskola stb… Hosszú ez a dolog. – Na megint hosszú,ez így nem lesz jó,ezért inkább csak nézem, a
még mindig ismeretlen fiút, eléggé feltűnően, de hát, ő is ezt teszi…

*Amikor a lány előadja a szegény ártatlan kiskutyaszemeket, Zach összeszűkített szemhéjakkal szigorúan tekint a lányra*
-Te olyan mocsok vagy. Tudod hogy nem úgy értette, és minden szavamat kiforgatod. De legalább tudom, hogy még szeretnél velem találkozni, mint leányhódolóm egy romantikusabb helyen.
*Egy kicsit öntelt mosoly, de aztán vissza vesz a tempóból, mert nem akar bunkó lenni, csak a nagyszájú srác a fáról*
-És amúgy mindjárt megmutatom, csak még egy kicsit kell rajta finomítanom. De...csak...órák kérdése, és kész vagyok.
*Egy kicsit most csendben elmerül a rajzolgatásba, majd nagy hangon felszólal, miközben aláfirkantja neve rövidítését, vagy is hogy Zach*
-Nah, kész van az ákombákomrajz. Remélem nem haragszol, de te voltál az áldozat, akit célba vettem
*Most már szinte rámászik a lányra, s úgy mutatja meg alkotását, ami elég jó lett, szóval úgy látszik rajta, hogy Zach nem egy profi, de van hozzá valami tehetsége*

Na jó ebből elég, nem sokáig tartanak ám azok a nagy szemek.
- Mocsok? Éééén? – Ártatlan tekintettel nézek rá. Nem ez nem igaz, én tényleg nem vagyok mocsok-ahogy ő mondaná-. Ártatlan, szerény és persze jó kislány vagyok, csak hát ezt jól titkolom, és jó mélyen elrejtem. De persze ezt nem kell neki mindenről tudnia, jobb is az, ha csak azt látja, amit én szeretnék. Türelmesen kivárom, amíg végre a rajz elém kerül, és meglepődök. Nem is kicsit, miért pont én, nem értem akármit rajzolhatott volna, de azon a lapon bizony én vagyok.
- Öhm, izé…- Oké, nem, nem lett szörnyű, egyszerűen csak nem tudok mit mondani rá. Kellemeset csalódtam benne, persze a jó kisfiú szerepet, ezzel se tudja leszedni magáról. A rámászáson csak elmosolyodok. A nevet persze rögzítem magamban, bár, ha elfelejteném, akkor csak előszedem a rajzot és elolvasom, ami rajta van. Kicsit közelebb hajolok hozzá, és halkan suttogok.
- Köszönöm, kedves Zach. – Nevét direkt kihangsúlyozom és egy apró puszit is mellékelek az arcára. Ez van, ilyen vagyok, nem érdekel, hogy tetszik-e neki.

-Te hát, te! Ki más! És ne nézz ilyen ártatlan szemekkel, nem veszem be, azt hiszem ez a kis idő elég volt, hogy észrevegyem, mikor direkt gúnyolódsz.
*Nos hát a rajz véleményezése nem lett épp az, amire várt.*
~"Öhm, izé". Csak nehogy a fejembe szálljon~
*Ekkor megkapja a köszönetet, na meg a puszit, aminek örül, ez egy jó kapcsolat kezdete, persze nem fűz hozzá semmivel sem többet, mint barátság. Korai lenne még.*
-Na igen, Zach a becenevem. Zacharias C. Yansen vagyok, azt hiszem ideje bemutatkozni. Ha már itt tartunk, örülök hogy találkoztunk.
*Ahogy azt a szokás megkívánja, kezet nyújt a megismerkedésre*
-Viszont az nem fér a fejembe, mit jelent az, hogy bajkeverő vagy. Szóval, a mai napból ez most nekem nem nyert értelmet, nem tudom elképzelni, ahogy te...bajt keversz. Nem tudom milyen csíny illene hozzád. Van olyan, amit szívesen elmesélnél?

- De én nem gúnyolódok. – Továbbra is ártatlan szemekkel pillogok Zachre. Teljes meggyőződésem, hogy sikerül. Mert így van, én most tényleg nem gúnyolódtam vele. Majd, ha fogok, azt eléggé észreveheti alkalom adtán.
- Egész szép neved van,és azt hiszem nem is fogok elrontani becézgetéssel, kedves Zacharias. – Talán kicsit furcsa a kiejtésem. Bizony az lehet, ami egy mosolyt is előcsal az arcomra. Igen, be kell vallanom saját magamnak, hogy nem korántsem hangzott olyan szépen, mint tőle.
A kijelentésén pedig ismét elmosolyodok. Én ne legyek bajkeverő, én lennék a csendes, meghúzódó kislány a szomszédból? Na nem, meglátszik, hogy csak most találkozott velem. Tekintetemet ismét ráirányítom, aztán a rajzokra.
- Inkább nem mesélnék, majd egyszer talán megmutatom. – Talán, ki tudja, mi is lesz abból. Még az sem biztos, hogy valaha összefutunk még az életben, bár ki tudja.

-Hát igen, nekem is tetszik a nevem, csak az a baj, hogy sokan nem tudják kiejteni. Mint például te sem, úgyhogy légy szíves te maradj a Zach-nél. Általában mindenki ezt használja. Viszont a te nevedet még nem tudtam meg. És ha nem árulod el, kénytelen leszek kicsiklandozni belőled. És hát, lehet hogy a fa nem magas, de innen is lehet nagyon esni, ha túl sokat ficánkolsz
~Csak jöjjön be, és legyen csikis, más nem is kell. Akkor van gáz, ha meg sem kottyan neki. Akkor majd mi tévő leszek~
*Kezeit már csiklandozásra készen a lány két oldalára tapasztja, s megtorolja, ha a lány esetleg szemtelenkedne, mindezt persze megnyerő csábos mosolya kíséretében*

//Fagyasztunk//

[Kumiko]

Genevieve csak egy sima jegyzetfüzetet hozott, neki a gyógynövényekről annyi elképzelése van, hogy hasonlóak, mint a sima virágok, de valamivel különlegesebbek, hiszen gyógyító erejük van, egy bizonyos részüknél. Mivel tanult biológiát, így körülbelül tisztában van azzal, hogy melyik növény, hogyan néz ki, ha pár évvel ezelőtt kérdezik tőle, még rendszertanilag is be tudta volna sorolni, magabiztosan sétál. Persze az csak előny lesz, ha a kisnövényhatározó gyógynövénytankönyv ott van a leendő párjánál, akiről még nem tud semmit.
Nézegeti a különféle növényeket, melyek a táj szépségét kiemelik, sőt, tovább öregbítik, és szintén, szemre próbálja azonosítani az ismerősnek hatóakat. Gyógynövénytanon volt már, de nem volt éppenséggel a legaktívabb az órán, és a figyelme is leginkább másra terjedt ki.
Kumiko neki sem igazán ismerős, így természetes, hogy bemutatkozik. A közömbös hangot nem nagyon veszi fel, nem tehet róla a lány, hogy rossz napja van, biztos valami külső tényező rontja, és szítja a kedélyeket. Biztos a kozmetikus a hibás, az mindig képes elrontani mindent. Jól indul az egész, de utána egy selejtet sikerül csak belőle kihozni, ismerős érzés. A pedikűrösről meg ne is beszéljünk. Csak fizetjük nekik a drága pénzt, de amúgy semmi érdembelit nem tudnak felmutatni.
Abba úgy őszintén szólva bele sem gondol, hogy itt még csak a környéken sincs ilyenféle szolgáltatás, maximum a városban, valami mágusos formában, a naívitás gyöngyszemévé válik most, pedig gyakorlatias inkább, úgy, mint Júlia is volt, az ismert Shakespeare drámában. Bár ő nem fog akadályokat keresgélni, mert teljesen hidegen hagyják. Csak a mának él, és ezt az életmódját fel sem adja.
Ahogy a lány mondja, azonnal le is dobja magát, persze nem szó szerint értelmezve. Bár azonnal elkezdi a ruhát vizslatni, hogy valami fűszál nem-e fogta be (most sem találta el a tökéletes öltözetet a feladathoz), de ennyi áldozatot még talán ő is képes hozni. Na jó, nem áltatunk senkit, nem képes rá.
- Hát, ha minden igaz, én látok ott egy Iris germanicát, azaz nőszirmot. Ha gondolod megfigyelhetjük azt, bár ha te már találtál másik növényt - nem, a benedekfűt észre sem veszi, viszont a 10 méterrel arébb lévő, meglehetősen ritka környezetbe zsúfolt nőszirmot azonnal.
- Biológia tagozatos voltam, értek a növényekhez, és a könyv is biztosan sokat segít. Ami így hirtelen eszembe jut róla... Gyöktörzsét használjuk, azt hiszem.

Zach People who don't know me think I'm quiet.. but those who know me wish I would shut up

Nem igazán tűröm el senkitől se az e-fajta hangnemet, s mivel már így is sok mindent elnéztem Zachariasnak, ez most nem tehetem. Így hamar lefagy a mosoly az arcomról, és kerek nagy szemekkel tekintek rá.
- Már bocs de ez a hangnem… - Egy nagyot sóhajtok és megvonom a vállamat. A csiklandozás pedig nem fenyeget. Az ilyen dolgok nem igazán hatnak rám, nem tudom miért. De így van, kicsit oldalra döntöm a fejemet, és úgy nézem a mellettem ülőt.
- Nem vagyok hajlandó egyenlőre elmondani a nevemet. – Kicsit közelebb húzódok hozzá és a vállára döntöm a fejemet. Nem érdekel, hogy mi a reakciója, fáradt vagyok és nekem most speciel ez kell. Közben persze elgondolkozok,azon, hogy hogyan is jutok majd innen le. Mert az tény, hogy felmászni én könnyen feltudok, mindig azzal van gond, hogyan jutok le a magasról. Egy újabb sóhajt préselek ki az ajkaim között, aztán visszahúzódok a "saját térfelemre" és ismét Zachre tekintek.
- Na mesélj csak valamit, mert kicsit unatkozom. - Lényegre törő, és egyszerű kijelentő mondat. Igen, ez már az én stílusom, ez az, amit eddig nem engedtem meg magamnak.

*Egy kicsit megilletődik azon, ahogy a lány lehordja viselkedése miatt, hisz nem is mondott semmi olyat, amit ő szerinte nem szabadott volna. De hát ez nem jelenti azt, hogy esetleg másnak ne lett volna sértő. Aztán fél szemöldökét a magasba húzza fel, mikor ezek után a lány még ráfekszik a vállára*
~Hát, elég fura. Vagy lehet hogy ütődött. De valami van ezzel a lánnyal, mert komolyan mondom, nem értem.~
-Hát, kedves névtelen lány...*Szólítja meg kihangsúlyozva*...Mit mesélhetnék? Most egy kicsit meg vagyok lepve. Esetleg mondtam volna olyasmit, amit nem kellett volna? Ha meg nagyon unatkozol, esetleg átmehetünk valahova. Már rajzolgatni amúgy sincs kedvem, azt hiszem amit akartam megörökítettem. Mihez volna kedved leányzó?

Never let the fear of striking out keep you from playing the game!

Egyre több sóhaj hagyja el a számat. Nem tudom mire jók, vagy mit szeretnék velük elérni, de így van. Egy darabig ismét elmerengek, gondolkozok, szinte meg se hallom mit is mond nekem. Csak a lényegét veszem ki belőle, amit azért még egy nálam fiatalabb korosztályba tartozó személy is megértene, meg olyan is, akinek az agyszintje alacsonyabban van, mint nekem. Tekintetemet ismét a fiúra szegezem és megint nagyra nyílt szemekkel, nézek rá.
- Bocs, de valahogy eléggé oktatónak hatott az, ahogy felhívtad a fejemet arra, hogy a nevedet nem ejtem helyesen, kedves Zacharias. – Igen, azért is a teljes nevét mondom, akkor is azt mondtam volna, ha nem kapok „okítást”. Én ilyen vagyok, mindenkit inkább a rendes nevén szólítok, minthogy becézgessem.
- Nem, itt jó, csak unatkozom. - Elkezdek körbenézegetni, mintha keresnék valamit, ami jobban felkeltené az érdeklődésemet, de reménytelen... Tekintetem ismét visszatáncikál Zachre, majd egy apró mosoly húzódik a számra és pont úgy, ahogy nem is olyan régen ő tette, megindítok egy csikiző hadjáratot ellene. Talán ő éppen csikis...

~Túl sokat sóhajtozik, talán álmos? Légszomja van? Idekint? Akkor inkább álmos. Vagy csak nagyon nagyon nagyon unatkozik, kicsit tán jobban, mint mondja, és a tétlenség hozza ki belőle. Nem kellene ilyen látványosan szenvednie. Untat vele~
-Pedig én aztán nem akartalak kiokítani, csak kicsit piszkálni akartalak, bosszantani, de nem gondoltam volna, hogy ennyire komolyan veszed. De amúgy tényleg általában csak Zachnek szoktak szólítani, de ha akarsz, csak erőlködj a nevemmel. A te szádból már így fergetegesen rosszul kiejtve is majdnem jól hangzik.
*Csak azért is próbálja húzni a lányt, és ehhez igyekszik minél komolyabb arcot vágni, de szinte látszik, ahogy mosolyával küzdelmet vív. De mikor látja a viszonzott támadást, szinte pillanatok alatt arrébb ugrik egy ággal*
-Héhé, orvtámadást indítani csak nekem ér. Méghozzá azért...Mert! Legyen ennyi elég. Persze nem azért mondom, mintha csiklandós lennék, de véletlenül teljes mértékben az vagyok, és félek a haláltól. Úgyhogy meg ne próbáld
*Mutatóujját fenyegetően figyelmeztetésre emelve nyomatékosítja mondandóját*
-És az különben sem fair, hogy te nem vagy csikis. Így nem tudom hogy bosszuljam meg. Bár...azért nem kéne soká gondolkodnom, hogy valami eszembe jusson. Szóval vigyázz magadra kislány!

In the end it's not the years in your life that count; it's the life in your years!

- Már mindegy. - Megrántom a vállamat és inkább tekintgetek a távolba. Hihetetlen, hogy milyen nyugodt vagyok, pedig engem általában nem ez jellemez. Néha azért még oda-odapillantok a melelttem lévőre, majd elmosolyodok.
- Ha mondjuk segítesz, akkor talán jól is sikerül kiejteni. - Nagy kerek szemekkel tekintek Zachre, amolyan kérlelő pillantásokat intézek feléje, mert nem vagyok hajlandó valamiféle becenévvel elintézni a megszólítását, és ha nem szeretné, hogy rettenetes kiejtésemmel kiüldözzem a világból, akkor kénytelen lesz segíteni nekem. Egy kicsit megijedek az ugrásakor, nem igazán örülnék neki, ha csak úgy lezuhanna, mert ismerve magamat leblokkolnék, aztán fogalmam se lenne afelől, hogy mit is csináljak szerencsétlennel. De mikor megérkezik, és látszólag semmi baja sincsen, egy megkönnyebült sóhaj hagyja el a számat.
- Héj-héj, ha neked ér, akkor nekem is. Törődj bele... - Elkjezdem utánozni a mozdulatait is, hogy lássa, ez egy kicsit viccesre sikeredett, annak ellenére, hogy ő biztosan nem így akarta.
- Kislány? Nicsak mit beszél...Na jó, ez egyszer elnézem neked...De nyugodtan bocsánatot is kérhetsz ám érte. - Tudom jól, hogy nincs miért, de mégis, ha neki szabad húznia az én agyamat, akkor nekem is. Ez így fair, ahogy ő mondaná. Amúghy, miközben beszélek, hozzá azért csökkentem a távolságot és egyre közelebb és közelebb megyek hozzá. Nem szeretek kiabálni...

//ne hari, hogy ennyit kellet rá várni I love you

//

[Genevieve]

*Genevievet biztos meglepné, ha Kumiko közölné vele, hogy soha sem volt még kozmetikusnál, vagy pedikűrösnél. Egyrészt, mert Kumiko bőre leszámítva azt az egy apróságot, hogy abnormálisan fehér (kivéve a tetoválását, mert az ugye fekete), teljesen makulátlan. A körmeivel meg abszolút nem foglalkozik, a legfontosabb, hogy rövidek legyenek és ne korlátozzák őt semmilyen tevékenységben sem. De mivel, erről nem beszélnek semmi ilyesmi nem derül ki. Így az sem, hogy mi a valódi oka Kumiko rossz hangulatának.
Ahogy a plázacica leül és fészkelődni kezd, a feketeség kissé ingerülten fordul oda, hogy vajon mi baja lehet a másiknak. Miközben figyeli több verzió is eszébe jut, a hangyabolytól a göcsörtökig szinte minden. Végül aztán megvonja a vállát és újra a könyvét nézegeti, hátha felfedez másik növényeket is. Meglepetten hallja, hogy Genevieve felismert egy növényt, fel is kapja rá a fejét.*
- Nőszirom? Hol? *Majd a pillus lány tekintetét követve ő is a virág irányába tekint. Kis keresgélés után észre is veszi, majd ismét a könyvre fordítja a tekintetét, hogy kikeresse mit kell tudni a növényről, közben pedig odavet egy választ.*
- Az szerintem jó lesz. Mindjárt megkeresem.
*A biológia tagozat említése, ismételten olyasmi, amit Kumiko nem feltételezne a másikról, de tévedni emberi dolog, és ő egyébként sem előítéletes... Egy percig nem gondolt rosszat Genevieve-ről szimplán csak biztos benne, hogy a hétköznapokban ők nem jönnének ki jól. De ha most együtt tudnak dolgozni, annak csak örül, elvégre meg lesz a házija, megkapja a pontokat, és a vizsgán sem lesz tök kuka. Bár az utóbbi az egyébként is kizárt dolog lenne...
A könyvben hamar meg is találja, a keresett növényt, és miután magában átfutja a sorokat, hangosan is olvasni kezdi.*
- A gyöktörzs az stimmel... "Pompás nőszirom (Iris germanica): Pompás nőszirom, ékes vagy német kardliliom, ( Iris germanica ). Nősziromfélék ( Iredacéae ). 30-90 cm. Szára többvirágú, s tőleveleinél jóval hosszabb. Murvái virágzáskor felül hártyásak. Virágai nagyok, sallnagjai 8-10 cm. hosszúak. A külső sötétkékes, violaszínűek, a belsők világosabbak. Illata nem erős, de kellemes. Eltertjedt kerti virág. Húsos tőkéje az I. Pollida Lam. és florentina L. tőkéjével együtt, az ibolya, vagy viola gyökeret szolgáltatja, melyet főleg fogpornak és csecsemőknél rágásra használnak. Az Írisnek három faját különböztetjük meg. Az Iris florentina, Iris gallida és Iris germanica. Szagra és ízre úgyszólván egyformák, csak az erőben van némi különbség.

Használata: A gyökér porát meleg vízben főzve fulladozóknak ajánlják. Vízkórban lévőknek a nyers gyökér kipréselt leve ( egy evőkanállal, minden 3-ik napon ) használ. Hatása olyan, mint a törpe bodzáé."
*Ahogy befejezi, becsukja a könyvet és összeszedi a cuccait. Feláll, a növényhez sétál, hogy közelebbről is megfigyelhesse. Genevieve-nek nem szól, ha meg akarja csinálni a leckét, úgyis utána fog menni. Olyan 50cm-re a növénytől ismét leül és a jegyzetfüzetét meg a pennáját elővéve, rajzolni kezdi a virágot.*

[Melinda,Midori]

Nagyon nehezen tud odafigyelni a beszélgetésre mivel nagyon elálmosodott. Igazából már csak Melinda kérdését hallja majd eldől. Igen eldől. Majd hirtelen visszaül mivel beverte e buksiját.
-Midori te ugye japán származású vagy? Ugyan voltam ott de csak Tokióban, mert ..izé...-hajtja le a fejét- a szüleim egy nap után megfeledkeztek rólam és ugye egyedül az ember lánya sokra nem megy. Mesélnél egy kicsit róla? Persze csak ha Mel nem bánja- félénken nevet fel majd nyel egy nagyot hogy kikészülő sírását lenyelje*Nem szabad ők is gyengének lássanak. Ezt nem engedhetem meg senkinek. Gondolkodj már Serenity lányom te nem mutatod ki az érzelmeidet Nem és nem. Megmondta*-Michael is hogy te egy jégszikla vagy.-észre se vette hogy a mondat végét hangosan mondta ki.
Majd egy kósza könnycseppet töröl le az arcáról és mosolyogva néz fel a lányokra.
De már csak azt látja hogy Midori közlebb került hozzá viszont Melinda sehol sem látta.
-Ezek szerint elment. Na mindegy.

*Kumiko nem igazán érti, hogy nem tudják a többiek mire jó a holdraforgó, d ha már Mel megkérdezte természetesen válaszol.*
- Általában csak hatásfokozásra használják. Semmi extra. Pl. százfülé főzetnél egy kis holdraforgó, megnöveli az 1 órát 2-3 órára. Ez attól függ mikor szedik a növényt és mennyire friss...
*Többet nem mond, mert Melnek láthatóan sürgős dolga akad és eltűnik. Serinity pont akkor dől el, amikor befejezi a beszámolót.*
- Jól vagy?
*Kérdezi meg, amikor látja, hogy azért felül, és ahogy beszélni kezd meg is nyugszik, hogy minden rendben. Bár azt eléggé furcsállja, hogy valakiről megfeledkeznek a szülei. Az ő szülei csak a betegségéről feledkeztek meg, de azt sajnos direkt... Serinity-t figyelve visszafogja a kitörni kívánkozó kérdést, és inkább Japánról kezdene mesélni, amikor megint elhagyja egy, oda egyáltalán nem illő mondat a lány száját.*
- Mondd biztos jól vagy? Nem lehet hogy nagyon beütötted a fejed? Lehet vissza kéne mennünk. Most már biztos túl vagyunk a takarodón...
*Aggódva figyeli Serinty-t nem lenne jó ha baja esne, most mikor kint vannak az erdőbe. Holdrafogót majd szed máskor.*

-Izé...Mért kérdezed? Persze hogy jól vagyok. Szerintem maradjunk. Bár te mehetsz. Elleszek egyedül is.-mosolyog a lányra.- Az előbb olyan furcsa arcot vágtál. Miért?
*Ez a lány...olyan más. Olyan kedves. Mért kell mindennek ilyen nehéznek lennie? Azt se tudom hogy hova menjek ennyi hely van itt. Azt se tudom kivel beszéljek de ha valakivel mégis olyan kedves. Nem vagyok hozzá szokva. Legyenek Szemetek és hidegek ahogy megszoktam* Majd hirtelen zokogásban tör ki és kijön belőle az elmúlt év össze feszültsége
/fagy/

*Kumiko meglepetten figyeli a lányt.*
~Lehet nem vette észre, hogy hangosan beszélt? ~
- Ne hülyéskedj nem hagylak itt egyedül az erdőben...~ ...éjnek évadján~ *Fejezné be a mondatot, de a signumusos zokogni kezd.*
~ Most meg miért sír? Nem mondtam semmi rosszat. A franc essen bele! Pedig olyan szép estének indult! ~
*Nem túl szép gondolatok járnak Kumiko fejében, de mivel nem egy lelketlen dög, oda mászik a lányhoz, és valamivel közelebbről kezd hozzá beszélni. Nem nem érinti meg. Ő attól még mindig ódzkodik. Ha nagyon muszáj lesz majd talán, de akkor sem biztos.*
- Hé Serinity egész biztos vagy benne hogy minden oké? Az előbb valami Michael-ről beszéltél, most meg sírsz. Szerintem ez nem éppen a jól lét...
*Nem épp a legmegfelelőbb szavak a vigasztaláshoz, de mit lehet tenni? Ő nem szokott ehhez hozzá. Az öccsét vigasztalta csak korábban, de az öccsével nem okozott gondolt, hogy megérintik egymást. Ez a lány azonban még túl idegen ahhoz, hogy Kumiko ilyet merjen tenni. Ezért marad a szavaknál. Olvasott is arról, hogy az embereknek jót tesz, ha kiadják magukból a feszültséget. Talán Serinitynek is cak erre van szüksége.*

*Esze ágában sincs Violettától bocsánatot kérni. Ha harc hát legyen harc. Ha csak játék, akkor az legyen, s ez most inkább tűnik játéknak mint harcnak. De azért a kesztyűt Zach most felhúzta úgymond. A francokat. Még minek bekeményíteni.*
-Na jó, hát akkor egy kicsit segítek. Úgy ejtsd a nevem, hogy: Zeköriász. Vagy Zakariás. Vagy "Hé te jóképű srác"! Bátran válogathatsz. De én még mindig bajban vagyok a te neveddel. Így, míg nem mutatkozol be, valami néven csak kell hogy szólítsalak, ha máshogy nem, majd beszélő nevet adok neked. Csak ahhoz most neki kéne állnom gondolkodni, és ebben a stresszes fenyegetett helyzetben épp arra kell figyelnem, nehogy lezuhanjak a fáról. Azt hiszem Firkászlánynak foglak hívni.
*Kicsit közelebb mászik, ahogy a lány is, most próbálja tetetni, hogy nem fél tőle, majd arra a megjegyzésre, hogy mi hogy fair, már nem is mondd inkább semmit. Nem mer, mert csak vesztesen jöhet ki, ha most belebonyolódik. Inkább megkapaszkodik egy ágban, majd megfogja a lány derekát, s meglendíti jelenlegi helyéről két ág közé, hogy egy kicsit rá ijesszen, mintha le akarná dobni, majd át a másik oldalára, egy ágra, hogy biztonságban legyen a hölgyemény.*
-Tehát firkászlány, mondd csak, mi az, amit a rajzokon kívül szeretsz még? Akár esetleg meg is mutathatnál egy két dolgot a kastály körül, mert lassan én is kezdek unatkozni, és nagyjából a második napon szétunni magam, nos baljós előrejelzés

~Silens Doredumble~

*Régen járt már erre felé, nem is érti mért nem jött sűrűbben, pedig nagyon szereti az erdőket. Nagy a csend, a nyugalom, csak a madarakat lehet hallani, vagy a szelet ahogy éppen megmozgatja a fák leveleit. Ezen a helyen az ember megtalálhatja a magányt, bár Alice bárhova megy megtalálja azt. Igaz odamehetne egy két diákhoz, de nem mer, mert nem szeretne senkit sem megzavarni, így inkább kihagyja ezt a dolgot és csak bízik abban, hogy majd hozzá fog jönni valaki.
Kivételesen most egy könyv, vagy papírlap sincs vele. Most egyikhez sincs kedve, inkább csak sétálni szeretne és csodálni a természetet.
Természetesen a kitaposott úton halad, nem mer kockáztatni, mert tudja, hogy még nem olyan erős, hogy megvédhetné magát egy nagyobb állattól, így inkább nem kóborol el, na meg nem is akar elveszni a fák sűrűjében.
Szerencsére az erdőben már nincs olyan hőség, inkább kellemesnek mondhatni a levegőt. Egy ideig biztosan nem is fog innen kimenni, de nem is akar túlságosan bemenni az erdőbe, így inkább csak nagyon lassan sétál és néha meg is áll, hogy szemügyre vehessen egy virágot, vagy akár egy fát.*