Amelie, Kumiko, Noel, Izzy]

Ebből még baj lesz...
Bók, az nem kell, sem frappáns, sem pedig sima, mert én is Izzyre fogok hasonlítani, amit nem szeretnék, igazán.
Mi a fenét rohangálnak ezek itt? Vajon mit sutyorog nekik Amelie? Most csak képzelődök, mikor azt érzem, hogy kirekeszt a kutatásból? Csoda, hogy én sem akarok róla tudomást venni? Valahogy azt érzem, hogy csak felszínes volt az a jókívánság, hisz csak gyorsan elhadarza, s már kéri is ki az italát. Én lényegében észre sem vettem, hogy ezt tette, csak abból következtetek, hogy Noel, akivel sutyorog, viszonozza az üdvözlést. Áááá, nem érdekel, semmi közöm hozzá, különösen, hogy én is szoktam hasonlót művelni. Miért is kellene nekem mindenről tudnom? Az ő dolguk.
Gondolatmenetet egy halk sóhajjal zárom le, nem is nagyon van rá időm, hogy ezen filózzak, hisz a srácok, és Kumiko megostromolnak különböző stílusban kérve az átalakulásra..
Izzy sutyorgása bosszantó, de mégis vigyorgok rajta, s óvodáshoz méltó hangnemben suttogok vissza, majd nyelvet öltök reá.
- Nem is vagyok jókislááány.
Egyre jobb kedvem kezd kerekedni, vigyorogva lesek Noelre is, aki meglepetten néz rám.
- Mert nem kérdezted Noel. Ki kellene kiabálnom?
Bólintok Kumikonak, s gyorsan belebújok Noel talárjába, a fiú segítségével, s hagyom, hogy a lány ruhám színét bordóra változtassa, s jöhet az átalakulás, barátaim takarásában. Hajam színe éjfeketére változik, ahogyan a szemeim is. Hosszú szempilláim felfelé kanyarodnak, felváltva az én rövid pilláimat. Ajkaim kicsit teltebbek lettek immáron, arcom kicsit pufókabb, s pár évvel idősebbnek nézek ki, mint valójában vagyok, de aki jól ismer, felismer. De végülis a pultos nem ismer engem, ahogy a putnál álló professzor se nagyon, így már késznek érzem magam arra, hogy nagy levegőt véve, nyugodtságot próbáljak mímelni, s elinduljak a pult felé.
- Remélem menni fog. Lehetőleg ne kövessetek közelről.
Odasétálok a pulthoz, belül kicsit remeg a gyomrom. Remegős hangon kérem ki az italokat, Noelnek egy sört, bár azt már Amelie is megtette, Kumikonak a szake-t, Izzynek is amit szeretne, utólagos egyeztetés szerint. Magamnak pedig nem is tudom mit. Én is tanácstalanul nézek a pultosra, ő is rám, bár nem ugyanazon okból. Látom, hogy valami nem stimmel neki, így gyorsan kérek még egy pohár édes bort, és sürgetni kezdem. Összeráncolt homlokkal nézek rá, kicsit morcosabbra váltva a vigyorgásomat, hogy ne legyenek kételyei koromat illetőleg. Különös, hogy nem kérdezi meg, hogy kinek kell a másik három ital, bár lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy Owain professzor felé nézek olykor, aki a táncparketten igyekszik átvergődni, kedvesen mosolyogva rá. Kérek egy-egy pohár üdítőt is, és az egészet egy tálcára pakoltatom, hogy elindulhassak vele a diákság felé. Amelie mellett megállok egy pillanatra, s odalépve közel hozzá, fülébe suttogok.
- Amelie, ne igyál annyit, inkább csatlakozz hozzánk te is...
Egy puszit is nyomok a lány arcára, jelezve, hogy én igenis észreveszem őt, és aggódom a miatt, hogy elveszti méltóságát, és a gyengélkedőn kötünk ki vele.
Körbepislogok, hogy közben hol is találom meg már a kis csapatot, merre menjek? Jah, közben nem feledkezek el én sem a lényeimről, s ha egyet meglátok, eldobok mindent, amit kezemben tartok, és utána rohanok.

[Akikkel eddig "találkoztam"..]

Ha esetleg nem tudnék egyáltalán táncolni sem valószínű, hogy éppen egy ilyen bálon kezdenék el táncleckéket venni. Annál sokkal kellemesebb megoldás lenne, ha kettesben lejtenénk el az első csetlő-botló lépéseket. De ez szerencsére nem fog gondot okozni.
- Kívánsága számomra parancsvdrága hölgyem.
Követem kedvesem Dorotheához, akit kézcsókkal köszöntök. Majd mivel már jópár éve önálló vagyok letelepedek a két nő mellé, s jóképet vágok a bájcsevelyükhöz.
~A fene megeszi, alig van itt férfi, aki van sem ismerem. Ha Friminkáékat kell hallgatnom egész este nekem végem.~
Természetesen imádom őt, de ha belegondolok abba, hogy az este folyamán női csacsogások közepette kell itt ülnöm, és még jóképet is vágnom...Na az utóbbi már nem nagyon megy, de hát már megszokhatták, hogy mindig mogorva vagyok, azt hiszem az ég világon senkinek nem fog feltünni, hogy most még morcosabb kezdek lenni. Már eleve nem nagyon vagyok oda az ilyen ünnepélyekért, szóval ha azt mondom, hogy a két nő beszélgetése hab a tortán, nem túlzok azt hiszem.
Még szerencse, hogy Edward is odakavarodott Irethel együtt, akit már van szerencsém ismerni.
- Szervusz fiam. Üdvözletem kisasszony. Mi már ismerjük egymást.
Valaogy kibújik belőlem az ördög, s huncut mosollyal szememben nézek a lányra, majd gyorsan elkapom a tekintetemet
és Friminkához fordulok.
- Mégis elmegyek, s hozok valamit inni. Mit hozhatok neked? És önnek Dorothea?
Válaszukat megvárva eltünök a bárpult felé, hogy egy kicsit kikapcsoljam az agyamat a sok csacsogásból. A pultot megközelítve különös látvány fogad, valami fura szellemek siklanak a táncosok között. Az az öreg elég hátborzongató. Szemeim sarkából lesem őket, hogy mire is készülnek, miközben haladok előre, hogy a pultostól egy-egy italt kérjek hármónknak. Visszafelé indulva a táncosok feje felett lebegtetem el az italokat asztalunkhoz (ha van a fotel előtt), hogy én megálljak karbatett kezekkel figyelni a szellemeinket.

[Noel - Kriszty - Kumiko]


*Magában jót mulat Kriszty vívódásán, és egyetlen percre nem dől be annak az állításnak, hogy ő nem jókislány. A nyelvöltésre felröhög, valóban felnőtthez méltóan viselkednek, már csak az hiányozna, ha valaki kiküldené őket a teremből.*
-Itt a kiváló alkalom, hogy bebizonyítsd!
*Válaszol szemtelenül a lánynak, aki úgy látszik, időközben be is adta a derekát. Ami talán nem nagy csoda, hiszen ha őt is ennyien zaklatnák, sokáig ő sem állna ellen. Viszont neki még küldetése van, hiszen nem adta még oda Noelnek a karácsonyi ajándékát, amit pár héttel ezelőtt szerzett be a bazársoron. Viszont a napokban teljesen elbizonytalanodott, és többször elpróbálta, hogy is fog majd zajlani az ajándékozás, de egyre hülyébben sült el minden tükör előtti próba, így arra az elhatározásra jutott, hogy nem fog sokat szövegelni, egyszerűen csak a zsebébe csúsztatja a pici csomagot, és akkor nem kell magyarázkodnia. Most, hogy a köpönyeg néhány percre gazdát cserél, észrevétlenül meg is tudja csinálni az egészet. Mondván, hogy Krisztynek segít magára kanyarítani, vékony, fürge ujjai ügyesen csempészik bele a ruhadarab zsebébe a koponyával díszített öngyújtót, amit maga csomagolt be egy ezüst színű papírba, és egy kísérőt tett bele, amire csak annyit írt: Noelnek Izzytől. Boldog karácsonyt… Persze előtte mélyen belenyúl, hátha oda bújt el valamelyik lény, hiszen ha Francisban angyalka rejtőzik, akkor a zsebben is lehet valami. Legalábbis szerinte.
Pici zöld szemei kikerekednek, ahogy az átalakulást szemléli, ennyire közel még nem volt alkalma megcsodálni ilyesmit. Csak magában állapítja meg, hogy a kék hajszín nem rossz, de ez a fekete sokkal jobban áll a lánynak.*
-Nyugi, nem követünk. Kerüljük a feltűnést. Lennél olyan drága, és hoznál nekem egy vodkát, vagy valami töményet? Ha nincs, jó a sör is, bármit hozhatsz, csak ne körömlakk legyen!
*Nem válogat, bár a fontossági sorrendet már felállította. Kriszty bármit hozhat neki, még a női italokat sem vetné meg most, hiába állítja az ellenkezőjét. Vigyorogva veszi el a poharat.*
-Köszönöm szépen! Te egy tündér vagy! Amúgy ez a szín jobban áll, mint a kék.
*Sajnos nem tud nyugodtan iszogatni, hiszen a közeledő szellemek hozzák rá a frászt – meg egy kicsit a lelkiismeret furdalást is. Főleg, ahogy az öreg szellem kérdőre vonja szegény lányt. Nem hagyhatja, hogy egyedül vigye el a balhét, így muszáj kiállnia mellette.*
-Nem magától tette, mi kértük meg rá Uram! Mi csak egy kis alkoholt szerettünk volna inni, egy egészen picikét, mert elvégre egy évben csak egyszer van karácsony… kérem, nézze el nekünk ezt a kis… csínyt!
*Viszont elég ennyi az őszinteségből, ideje hogy elterelje a szót. Ugyanis tisztán hallotta, mikor Ansel ajándékáról beszélt az öreg, Noeltől meg azt tudja, hogy ő írta a levelet – ő ugyanis nem jegyezte meg a sajátjában szereplő nevet.*
-Az egész a nyurga cilinderes Úr műve volt? De hát hogyan? Ő dugdossa a karácsonyi lényeket is? Már annyira szeretnék velük találkozni! Legalább egy-két krampuszt, vagy angyalkát úgy szeretnék látni! Kérem szépen! Legyen szíves….
*Még mindig érzi magán a kényszeres vágyat, hogy felkutassa őket, így őszinte érdeklődéssel beszél a szellemhez.*

Az arcokat elnézve meglepetést okoz kicsit egyeseknek az átváltozásom, de majd megszokják. Bár nem lesz túl sok lehetőségük ezt látni, nem nagyon szoktam akarattal változni, csak ha nagyon muszáj, vagy ha kedvem úgy tartja, mint most.
...hát azt, hogy Amelie velem tart-e már nem tudom meg.
Nem, mert amint elindulok, s az italokat körbeadom az illetékseknek, mármint a kis csapatnak, akik itt lézengenek velem együtt, történik valami, ami bizony nekem nagy gáz. Azért előtte még vigyorgok egy sort azon, hogy a fiúknak tetszik a fekete hajam, de le kall, hogy hervasszam őket, mert a kék az eredeti, és ahhoz ha nincs okom rá ragaszkodom. No meg az is az ijedelmem előtt van, hogy megiszom a boromat, kiélvezve annak ízét, illatát. Leveszem magamról Noel talárját, és visszaadom neki, hogy immáron ő vehesse magára, s kutathasson zsebében. Még jó, hogy nekem nem szokásom más zsebeiben kutakodni. Egyébként is elég érdekes lehettem egy kifordított, férfi talárban, a bíborszínű ruhámmal, aminek színét most visszaváltoztatom.
No és most jön a sokk....
A két ifjú szellem még fel sem tűnik, valahogy el vagyok azzal foglalva, hogy beszélgetek, s figyelek arra, hogy tanár ne nagyon lássa kezünkben a poharakat. De valami jeges érzés fut végig minden porcikámon, mikor az öreg "fazon" megközelít engem. Nem kell, hogy átsunahjon rajtam, mint a többieken, nem, nekem elég csak a jelenléte ahhoz, hogy a frászt hozza rám, még akkor is, ha alapvetően esetleg ártalmatlan. Hátrálok, egyre jobban, s remegés fog el. Hallom, hogy kérdez valamit, hallom hogy Izzy beszél neki, de tudatomig nem jutnak el szavai. Fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom. Mondanom, nem, arra nem is lennék képes, mert ha én most kinyitom a számat, abból sikítás lesz, s nem pedig normál beszéd. Remegve kezdem el rángatni Izzyn a ruhát, apró mozdulatokkal, s ha rámnéz rájön, hogy mi a bajom. Valami, amiről csak ő tud, és neki nem kell magyarázkodnom, ráadásul egy irányba vezet utunk. Nem kell kinyitni a számat, hogy szavak helyett sikoly törjön fel belőlem, magamra vonva ezzel az ünneplő társaság tagjait. S ha szerencsém van a fiú kapcsol, s egyenesen az ajtó felé indul velem, hogy felkisérjen a hálókörletünkbe. Jah, és másik reményem, hogy a szellem nem követ oda is.

//Ha mégis követ, akkor azt majd mesélők egyike jelzi nekem köszönöm a játékot, és az ünnepélyt.//