Bájitaltan laboratórium

*Először csak megbújik a többiek mögött, míg egy taktikát ki nem talál. Elgondolkodik azon, hogy mi is lenne a lehető legjobb megoldás, amíg a többiek támadnak. Olykor egy-egy közeledő varázslatot elhárít pajzsbűbájjal, majd összeszedve minden akaraterejét nekilát egy támadásnak.*
-Vinculum.
*Küldi a lábbilincselő varázslatot a szörny felé, remélve, hogy ez a varázslat hatni fog, s a kövezkető varázslattal képes lesz támadni. Pillanatokon belül küldi is a második varázslatot, ami egy táncoltató bűbáj. Susanna abban reménykedik, hogy összebilincselt lábbal csak nem tud a szörny támadni, ha meg mégis, akkor legfeljebb át álítja a saját oldalára Susant, de meg kell próbálnia. Ha nem próbálkozik a szörny végül mindenki gondolatát irányítani fogja, s talán egyedül marad Susanna. Ezt nem hagyhatja, ezért már indul is a másik varázslat*
-Inhumanus.
*Mutat a szörnyre, s várja hogy mi történik, persze már felkészült arra is, hogy a szörny megpróbálja irányítani, vagy esetleg nem sikerül a támadása. Ezért is idít meg egy csiklandozó bűbájt is a rémisztő alak felé, remélve, hogy valamit hatni fog az egész próbálkozása. De azért a biztonság kedvéért felkészül egy sóbálvány átokkal is, amit immár az egyik diák felé küld, akit a szörnynek sikerült az uralma alá vennie.*
-Rideo. *Mutat a szörnyre, majd diáktársára* Destinatus.
*Közben erősen koncentrált arra, hogy az agyába ne tudjanak beférkőzni, s ezért készen ált egy pajzsbűbájra is, az esetleges támadásoktól, de már érzi is hogy valami megpróbálja átcsábítani, mégis megpróbál ellen állni, s minden akaratát annak szenteli, hogy ne bírja a szörny manipulálni őt. Ezért is alkalmaz gyorsan egy pajzsbűbájt.*
-Comitatussss.
*Mondja ki az s-et hosszan, közben próbál ellenállni, minden erejével, de nem igazán sikerül neki. Egyre inkább érez bizonyos behatolást a gondolataiba, amit megpróbál kikerülni úgy, hogy nem gondol semmi lényegesre.*
~Nem hagyom, hogy irányíts!!!~ *Zajlik le Susannaban, aki ránéz a szörnyre, mélyen a szemébe, majd kimondja halkan is.*
-Nem hagyom, hogy irányíts!!!
*Azzal a lendülettel egy sóbávlányátkot indít a szörny felé.*
-Destinatus

* Kamilla kétségbeesetten próbálja elzárni elméjét, de valahogy nem sikerül neki. A helyzet odáig romlik, hogy lassan keze is remegni kezd, és félő, hogy kiesik belőle a pálca, akkor viszont biztos, hogy veszít. *
~ Takarodj a fejemből te mocsok! ~ * Szemeit egy pillanatra lehunyja, majd megrázza fejét, mintha ezzel semmissé tudná tenni a szörny támadását. *
~ Nem adhatom föl ilyen könnyen... ~ * Fut át a gondolat az agyán, majd szinte reményt vesztve próbál kiötleni valamit. *
~ Kéne valami, ami hatástalanítja... de mi? ~ Ahogy a valami ismét közeledni kezd felé, a lány újból pajzsot emel. *
- Comitatus! * Kiáltja, és reméli, hogy a pajzs legalább egy kis időt nyer neki. * ~ Az előbb visszatartotta, remélem most is... ~ * Ahogy körbenéz látja a többieket. Örülne neki, ha most nem lenne tök egyedül ezzel az izével, de nem tud mit tenni. A fejében újra kavarogni kezdenek a gondolatok, és egy alattomos kis hang szólal meg. *
~ Ugyan már, minek fárasztod magad, ez csak egy hülye óra, dobd el a pálcád és add föl. Tök fölöslegesen szenvedsz. Egyedül úgy sincs esélyed a többieket pedig nem érdekled... ~ * Kamilla arca megfeszült, a kis hang annyira meggyőzően érvelt, hogy leengedte a pajzsát. Az élő holt vérben forgó tekintetét a lányéba fúrta. Kamilla megdermedt és szinte látta leperegni élete legfájóbb emlékeit. a kis hang pedig folyamatosan azt bizonygatta, hogy minden az ő hibája. Hogy akkor is gyenge volt, és most is. Hogy egyedül hagyták, akár most, és ez ellen nem tehet semmit. Kamilla keze fokozatosan elgyengül, mígnem a pálcát kiejtette a kezéből. Elméjét elborította a kétségbeesés.
~ Vesztettél, vesztes vagy és az is maradsz... átkozott leszel életed végéig. ~

**Hozzászólások** : 172

Gerard még mindig hátul áll, és nem csinál semmit, csak néz vigyorogva végig a szenvedő diákságon. Hát, de c'est la vie, valakinek kijár az, hogy pihenjen, míg a másik személy dolgozik, és az életéért küzd. A szörny természetesen nem hagyja magát, pedig a támadások folyamatosan jönnek rá, és ezt a diákok elméjének rabul ejtésével jutalmazza. Alig marad már lassan ép eszű nebuló a teremben, az élőhalott kezd győzedelmeskedni. A halál szaga közeledik... Az a szag, melyet most le fog győzni. Az élő elme segít neki újra testet ölteni, és szabadon járni-kelni: élve!
Szinte semmilyen átok nem hat már rá, mivel egyre erősebb azzal, hogy a tudatok nagy része immáron az ő tulajdonában állnak. Emmeline is elbukik, Amelie-vel egyetemben, a bátorítás már semmit sem hat, egy álomba szenderülnek, és marionettként mozognak a pályán, immáron egy közvetett testek, melyek csak a jeleket továbbítják a nagyvilágba, de a szörny irányít, és ő határozza meg a lépéseket ezen a sakktáblán. Itt most ő a játékmester. Erin lángcsóvája kicsit kizökkentik viszont, így pár elméből szinte azonnal kiröppen, Kamilla eddigi befolyása csökken. A dermesztés meg már csak szinte hab a tortán, amikor ketten is támadják. Igen, az összefogás is nagy erény, és segíthet.
Kezd leállni a szerkezet, és Gerard erre fel is figyel, ellöki magát a faltól, a harci helyzet kezd kiigazodni. Az átkok, melyek Erin és Krisztyne kettőse után keletkeznek elkezdik kifejteni a hatásukat a lidércen, és az lassan visszaszívja magába a kis lila részecskéit. Gerard ennél a pontnál avatkozik közbe, és visszakergeti egy átokkal az élőholtat a szelencébe, és lezárja azt. A teremben újra világos lesz, és a macskafőzet lassan elveszti a hatását.
- Nos, mint láthatták, a tisztaság a sötétben is tökéletes, minden egyes mozdulatot végignézhettek, avagy mégsem..? Ez attól függ, hogy mennyire kerültek a hatalma alá. Gratulálok mindenkinek, elmondhatják, hogy túléltek egy élőholt-támadást, ez azért egy elismerés az első évfolyamnak, a két lánynak meg főként. Mehetnek - mondja, azzal lassan ő is elhagyja a termet, de előtte ellátja alapvetően Mya sebeit, és elküldi a gyengélkedőre.

*Ireth már csak arra eszmél fel igazán, hogy világos van. Ijedten és kissé bágyatagon néz körbe a termen és a diáktársain. Majd mikor meghallja a tanár szavait, felé fordítja a fejét. Kissé elhúzza a száját mondandójának hallatára.* ~Még hogy megtudtuk, hogy használ a főzet? Báhhh...~ *És itt félhangosan felsóhajt. Abban meg tökéletesen biztos, hogy nem fogja ezt mesélni a társas összejöveteleken a jövőben. Hogyan is nézne ki? "Képzeljétek egyszer bájitaltan órán megtámadott egy élőhalott..." Na persze, bár igazából az helytálló, hogy örül, hogy megúszta ép bőrrel, de ez valahogy mégsem az elmesélős sztorijai közé fog tartozni. A "Mehetnek" szóra megkönnyebbülten fújja ki a levegőt és lassú léptekkel a padjához sétál, hogy összeszedje a holmijait. Közben néha körültekint a diákokon, akik szintén nem tűnnek túl rózsás kedvűnek az óra izgalmai - azaz inkább lidércnyomásai - után. Csendes mozdulatokkal végre összepakolja minden egyes könyvét, jegyzetét, a kezébe nyalábolja őket és az enyhén billegő kupaccal a kezén lassan kislisszol a teremből. Örül, hogy őt nem kell a gyengélkedőre hurcolni, és többé kevésbé jól is érzi magát. Az órán történtek utolsó percei inkább olyanok, mintha álmodta volna őket, mintha egy nagy, barna köd borult volna ezekre az emlékképekre, ha visszagondol rájuk. Cseppet sem büszke magára, de legalább tudja, hogy nem ő maga volt az, aki átkokat küldözgetett ártatlan társaira. Ilyen és ehhez hasonló kusza gondolatokkal a fejében indul fel a déli torony felé, hogy ott lepakoljon, majd még azt is tervezi, hogy kiszellőzteti a fejét az óra után, ha lesz elég ereje.*

//Köszi az órát Gerard bácsi, izgi volt Very Happy

Szegény Irethemnek talán túlságosan is.//

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Észreveszi, hogy már nem kell olyan erővel koncentrálnia az élőholt támadása ellen, mintha csökkenne ereje. Körbenéz, látja amint a lila részecskék lassan visszakerülnek a kiindulási pontjukhoz. A professzor átka nagy megkönnyebülést jelent, nem kell már tovább harcolni ezzel az undormánnyal. Mikor végre újra világos lesz Krisztyne körbenéz a termen, melyen abban a pillanatban még elég komoly dulakodás nyomait lehet felfedezni.
Elismerő mosollyal pillant Erin felé, aki talán észre sem veszi ezt, hisz eleve fel sem fedezi őt, ha nem kék a haja. Majd egy bólintással konstatálja tanárja szavait, mintegy megköszönve az órát és a dicséretet, amit nem feltétlenül érez helyénvalónak.
Asztalához megy, összeszedi holmiját és egy nagyobb sóhaj kíséretében elindul kifelé.
-Sziasztok! - Köszön a még bent lévő diákoknak egy pillanatra visszafordulva az ajtóból, azzal eltűnik a hosszú folyosók kuszaságában.

*A hirtelen jött fényességre eszmél föl, és a zajra. A tündelánynak rémlik valami, hogy mintha átkaival elkezdte volna bombázni az... élőholtat, talán. De nem mert volna rá megesküdni, semmi konkrét nem rémlett onanntól, hogy fölráncigálta Myát a padlóról. ~Mya!~ Ugrik be a lánynak, és szemével rögtön meg is keresi, majd megleli egy pad alatt vérezve. Egy ugrással ott terem, óvatosan a hátára fordítja az ájult lányt, és enyhén sokkos állapoban integet a tanáruknak, hogy baj van. ~Blablabla, inkább gyere, és segíts!~ Dühöng tanára elbocsátó zsvain, csak akkor nyugszik meg, amikor végre beheged a féltünde barátnője fején a seb, és feléled a kábaságából.*
- Egészben maradtál? - *kérdezi Myától halk, duruzsoló hangon, és egy bocsánatkérő mosollyal az arcán elszalad egy kis vízért, hogy a kiszáradt, rémült lány magához tudjon végre térni. Mikor visszatért a kehellyel, és benne a vízzel, rendezi a még mindig iszonyodó arcvonásait, ugyanis neki is kezdenek visszatérni az emlékei, például, ahogy a saját őrült vigyorát látja tükröződni egy rémült szempárban... Megrázza a fejét, és mosolyogva nyújtja a kelyhet a sérült felé, enyhe bűntudatot érezve, hogy ahelyett, hogy a lánnyal foglalkozott volna, rögtön belevetette magát a harcba, úgy tűnik, eredménytelenül.* - Gyere, segítek, menjünk föl a gyengélkedőre! Tudsz járni?

*Foltok. Egy nagy, sárgásfehér középen, körülötte különböző árnyalatú barnák. Elmósottan táncoló ovális foltok - Mya mindössze ennyit látott maga előtt. Hugyorgott, szédült... Azt se tudta hol van, hogy került ide meg úgy egyáltalán. Inkább szorosan lehunyta a szemeit, igyekezett mélyen, egyenletesen lélegezni. Fázott. Enyhén szólva tompa aggyal csak ennyit érzékelt: hideg volt az a valami, amin feküdt. Lassan újra elkezdte kinyitni a szemeit, miközben feltornázta magát valamennyire: most a felső testét a két könyökéra támasztotta. Kőpadló, hát persze. Mereven bámulta a burkolatot, még mindig homályos volt a látása, de azért már kezdett tisztulni a kép. Hirtelen felkapta a fejét, amikor ismerős hangot hallott maga mellett.*
- Em?
*Jobbra nézett, ám a lánynak már csak a távolodó alakját láthatta, ahogyan a csapokhoz szaladt. Lassú mozdulatokkal felemelkedett a földről, a padba támaszkodva igyekezett megállni a lábán.*
- Tanárúr! Én... köszönöm. Azt hiszem... elestem. Bevertem a fejemet.
*Motyogja a professzornak, miközben a fejét tapogatta. Ujjbegyei alatt megérezte a vékony kis heget, amelyet valószínűleg a férfi hozott létre a sebének bezárásával.*
- Semmi szükség a gyengélkedőre, már jól vagyok. Majd... pihenek egy kicsit.
*Mondta, amikor a tanár elküldte volna a helyi ispotályukba. Tényleg nem volt rá szükség, fizikailag semmi baja sem volt. Csak a kábaság. A szédülés is múlóban volt már, a látása pedig ismét tökéletesen éles...*
- Köszönöm.
*Suttogta, amikor a tünde átnyújtotta neki a vizet. Nem egészen volt egyértelmű, hogy ez még mindig a professzornak szólt, vagy már inkább a lánynak, de Myát ez most pokolian nem érdekelte. Először nem is kívánta a folyadékot, már csak a látványától is felkavarodott a gyomra, végül mégis elvette, és apránként kortyolgatni kezdte. Az apró kortyokból közepesek lettek, végül pedig Mya szinte harapta az éltető nedűt - csak most jött rá, hogy a szervezete milyen szomjas is volt. Ettől kissé észhez is tért, a padról elrugaszkodva lépett Emmeline mellé.*
- Nincs szükség a gyengélkedőre, jól vagyok csak kissé kábán. Inkább menjünk ki a szabadba... A parkba, vagy ilyesmi. Friss levegőt akarok szívni.
*Nyafog, miközben a vállára kapja a táskáját. Szétnéz a teremben, szemével Wayner professzort keresi, de nem látja meg sehol. Valószínűleg már elhagyta a termet. Mya valamilyen érthetetlen csalódottságot érzett... Megrázta a fejét, elhessegette a gondolatot. Sötétbarna tincsei lobogtak mögötte, miközben Emmel az oldalán kilépett a laborból. Kissé megborzongott a huzatos pincefolyosón sétálva, igyekezett száműzni az agya leghátsó részébe elméje sötét gondolatait.*

[Bocs, hogy ilyen korán jövök, de nem biztos, hogy tudok majd hatkor írni.]

*Mya lassú, megfontolt léptekkel haladt a hűvös pincefolyosón. Talárjának hosszú vége kígyó módjára tekergőzött, mintha csak egy külön életet élő vadász lett volna, aki épp a féltünde lábait próbálja becserkészni. A lány gondolataiba merülve bámulva a lenti szédült táncot, fel sem nézett, nem figyelt az irányra. Automatikusan tudta már, hogy merre szedje a virgácsait. A múltkori bájitaltanon járt az esze, amely igencsak... furcsa és hátborzongató volt. Illetve... na jó, totális égés. Megsemmisülés, mint az a lányt utóbb felismerte. Ő volt az egyetlen, akit ilyen szinten kiütött az élőhalott. De két ekkora koppanás után a kőpadlón bárki elájult volna, még a rettegett professzor is! legalábbis ezzel próbálta nyugtatni magát. valahol mélyen azonban tudta, hogy ez főleg az önnön hibája volt. Sosem volt jó a spontán helyzetek kezelésében. ~Végül is nem auror akarsz te lenni, hanem átoktörő. Nem ugyanaz a kettő...~
Legalább egy óráig ült maga elé meredve, mielőtt elindult volna. Mérlegelt. Megkérjen valakit, hogy menjen vele együtt a pincébe? Jobban érezte volna magát, talán még célszerűbb is lett volna ez a megoldás, de Mya önérzete megálljt parancsolt. Be akarta bizonyítani, hogy ő nem egy gyenge kis stréber, aki az első veszélyforrás láttán kidől. Mya Edain nem hagyja magát. Soha. ~Na jó, általában.~
megérkezvén a tanterem elé megállapította, hogy tényleg nagyon korán van még. Az ajtó zárva, sehol egy teremtett lélek. Ácsorgott egy darabig, aztán válltáskáját leejtette az ajtó mellé a falhoz, ráült és fejét hátradöntötte. Ezt aztán rögtön meg is bánta, mivel a lendületes mozdulat azt eredményezte, hogy felszisszenve kapott a kobakjához, ugyanis sikeresen bevágta az egyik púpot, amit még a múltkor szerzett.*
- Remek... ó, a francba.
*Motyogta sötéten, arra gondolva, hogy az "erős vagyok, bátor vagyok, jó vagyok" mantra máris befuccsolt. Mya Edain hiába is akar, sosem lesz szuper és rettenthetetlen, inkább csak a maga nemében különleges.*

* Egy tünde lány ballag békésen a Bájitaltan laboratórium felé. egyenruhájából kitűnik, melyik karba jár. Salque az. Órára igyekszik. Meglepően korán érkezik, hiszen az óra csak 6-kor kezdődik. Ám nem tudott mit kezden magával, így lejött ide. Hozott magával olvasni valót, meg tanulni valót. em szívesen hordoz magával olyen dolgokat, amik ne valók természetéhez, de ha muszáj, akkor muszáj.
Mikor megérkezik, Myát pillantja meg. Köszön neki, majd ő is letelepszik a terem elé. *
- Szia! Te is ilyen korán?
* Kérdi. Megvárja a vűlaszt, majd előveszi a táskájából az éppen olvasott könyvet, a bűvős bájitalokról. Elég érdekes olvasmány. Persze van benne olyan, amit már tanult és kisujjból kirázza, de soha sem árt ismételni, és hátha meg tud valami újat a régi dolgokról. Teljesen belemélyed a könyvébe. Se lát, se hall. Azért az érkező diákokra felfigyel és be is megy utánuk a terembe és elfoglal egy üstöt közép tájon. Ott se tudna padra ülni, szóval addig olyan mindegy hol ül. A tanár meg általában zajosan érkezik, szóval azzal nem lesz gond, hogy felfigyeljen az óra kezdetére. *

// Bocsi nem tudom mikor leszek, de sietek. //

*Az előző óra még mindig emlékeiben él, túlságosan is valóságosan. Így hát el kell ismerni, bátor tett a mi Irethünktől, hogy úgy döntött most is meglátogatja az órát és annak kedvesnek nem nevezhető professzorát... inkább kiráz tőle a hideg professzor lehetne. Végül is az órára járással csak tanul, tudja ezt ő is. Ha más nem, legalább megismeri önmagát még jobban. Hiszen az előző óra után is rengeteget gondolkozott a történtekről, és mindezzel közelebb került önmaga felfedezéséhez, kiismeréséhez is.
Tehát elindult az órára, előbb mint kezdődik... hiába, nem szeret késni, azt meg tudja, hogy ha bennt ül, ugyanúgy el tudja foglalni magát az olvasgatással, mintha a szobájában várakozna. Sőt, itt még ismerkedhet is. Ott meg különben is mindent leejtett egész nap és már semmi kedve több katasztrófához.
Lassú léptekkel sétafikál lefelé a lépcsőn, vállán a szokásos táska, benne a könyvek, bár most nem ugyanazok, mint múltkor, talán egyetlen kötet van itt azokból. Minden egyes lépésnél ütemesen a csípőjéhez ütődik a táska, ám Ireth ezt az érzést már évek óta érzi, teljesen megszokta és mit sem törődik vele. Azt azonban már tudja, hogy ha túl sok könyvet pakol egybe, akkor éjjszaka arra ébred, hogy nem tud a jobb oldalára fordulva aludni, mert az belilult a folyamatos ütögetéstől. Így hát a könyvek mennyiségére is odafigyel már.
Az alagsorig nem rövid az út, és jó pár lépcső vezet lefelé, így Ireth néha kipillant a folyosó ablakain, és még mindig tanácstalanul személi, hogy semmi változás sem történt. Még mindig ott az a kastély és ott van minden más szokatlan is. Ami lassan már megszokottá válik... Erre a gondolatra összerázkódik. Nem! Ő nem akar itt ragadni örökké a középkorban. Nem érti a tanárok miért nem oldották már meg a dolgot. Hát a diákoknak kell utánajárni? Lassan Ireth is kénytelen lesz kimozdulni a kastély falai közül és körbejárni a városban... Ám ehhez egyenlőre nem fűlik a foga.* ~Na de ez még ráér... mára legalábbis.~ *Rándít egyet a vállán, de csak magában, mert különben potyogna a táska és a könyvek.
Végre megcsapja arcát a hűvösebb levegő, amint az alaksori folyosón halad végig. Szerencsére hozott magával egy vékony pulcsit, amit mindig mindenre fel tud venni. Ez a jó a fekete színben, mindenhez passzol. És valóban, most is teljesen összeillik, a barna szövetnadrággal, ami szerencsére kellően vékony anyagból készült, így a nyári melegebb napokon sem kukul meg benne a melegtől. És persze illik a felsőjéhez is, ami egy egyszerű vajszínű, semmiextra póló. Eszébe sem jutott, hogy szoknyát vegyen, hiszen ki tudja milyen lények várnak rájuk most is, azt meg nem viselné el egykönnyen, ha egy újabb élőhalott bekukkantana a szoknyája alá.
No de azt a bizonyos pulcsit - amit eddig a karján lóbált-, magára kanyarítja, csak úgy a táska fölé és amint kész, belép a terem ajtaján, ami elé időközben sikeresen megérkezett. Lassan dugja be fejecskéjét, hiszen ő már bármire fel van készülve. Hiába van még majdnem két teljes órája az óra kezdetéig, ő inkább felkészül minden eshetőségre. Ám szerencsére semmi veszély, sehol zombi, sehol vámpír, sehol egyéb veszélyes lény, csak két lány van a teremben. Hála az égnek! Ajkáról felszáll egy megkönnyebbült sóhaj, majd gyorsan belép, és becsukja maga mögött az ajtót.*
- Sziasztok! *Köszön és mindegyik lányra rá mosolyog, hogy lássák ő azért nem olyan magábafordúló ám. Persze igazából az, de jó áltatni néha önmagunkat is. Lassan körbepillant és keres egy szimpatikusnak tűnő helyet a középmezőnyben, ahol lepakol(ni próbál). Kissebb fennakadás történik ugyanis, hiszen elfelejtette, hogy a pulcsiját felülre vette, a táskája fölé. Ám ő mégis a táskát próbálja lerángatni magáról. Így az egész eredménye a rángatás, cibálás, könyvhullás, és hajtépés után egy Ireth, aki máris felpaprikázott hangulatban szedi fel könyveit a földről, és szelídnek nem nevezhető módon csapja őket a padra, egy "ma semmi sem sikerül" fej kíséretében.*

//Szintén nem érek kezdésre.//

*Jóval a kezdés előtt érkezik meg a terembe, bájitalfőzéshez kényelmes talárban, látszik, hogy melyik karhoz tartozik. Meglepődve fogadja a többieket, akik ott vannak, nem gondolta volna, hogy ilyen korán többen is itt lesznek.*
- Sziasztok. Látom nem csak én vagyok ilyen korán jövő típus.
*Mosolyodik el halványan, és Salhoz fordul.*
- Remélem drága tanárunk nem volt túl szigorú múltkor a természetmágia miatt. Azért az érdekes volt, hogy mostanában nem annyira vagytok jóban Kamillával, legalábbis ez tűnt le.
*Néz kérdőn a lányra, tisztán emlékszik a történtekre.*

* Egy signumusos lány sétál lefelé az alagsorba vezető lépcsőkön. Vállán keresztben átvetve hever táskája, mely most is dagad a könyvektől, melyek benne rejtőznek. Lépteit megszaporázza az utolsó pár fokon, majd leugrik. Persze az ugrás majdnem orra eséssel végződik, de ha nem látja senki, akkor nincs is nagy gond. Gyorsan összeszedi magát, majd eliramodik a bájitaltan labor bejárata felé. Az ajtóhoz érve megtorpan, és körbenéz. *
~ Csak tudnám a többiek hol vannak mindig... ~ * Tűnődik, miközben lenyomja a kilincset, és az ajtó kitárul. Döbbenetére odabent már vannak páran, köztük Salque és Mya is. *
- Sziasztok! * Köszön hangosan, majd lepakol az egyik padhoz. Nem tudja, hogy miről is folyik a társalgás, de úgy van vele, hogy majd beavatják, ha akarják. Ő a pad tetejével ellentétben inkább a padlót választja. Igaz kicsit hideg, és nem a legtisztább, viszont talán életben marad, ha a tanár belép az ajtón. Nagyon nincs kedve most balhézni senkivel, legyen az tanár vagy diák. Inkább meghúzódik, és egy pergament vesz elő. A levelet még előző este kapta, és bár vagy százszor elolvasta, valahogy még mindig nem fogta föl... *
~ A nagyi hozzámegy ahhoz a pasashoz, ez abszurd... ~ * A hír még mindig sokk alatt tartotta, és úgy tűnt nem is nagyon szándékozik neki onnan kijönni. Bár a hír nem valami jó a számára, azért mégis jó volt a kedve. Persze, ha létezik olyan, hogy valaki boldog és sokkos egyszerre... *

*Bittus gyors léptekkel "szökken" a tanterem felé, ahol már gyűlik a társaság eleinte Kamillát veszi észre, vagyis a hátát, majd szépen előtűnnek a többiek is. Észreveszi Sal-t, Susit és Mya-t is, akiknek egyaránt aprót biccent, majd Susanna mellett megáll.*
-Na mizu? Paoloval találkoztam. Mesélt az óráról. Mi történt?
*Kérdezget érdeklődően a lányka, s Kamira pillant, majd Salra.*
-Olyan furcsák. Mi történt velük?
*Kérdi Susit, majd Mya-t is odahívja kettőjükhöz, s tőle is érdeklődni kezd.*
~Furcsa, hogy a két legjobb barátnő így eltávolodott. Vajon mi lesz még ebből?~

*Cala idegesen igazgatta magán egyenruháját, ahogy a lépcsőket rótta lefelé. Nem szerettem magán a színeket, határozottan idegesítette, hogy nem a megszokott fehér van rajta, és ezt több hetes itt tartózkodása sem tudta megváltoztatni. Bár az biztos, hogy így sokkal jobban beletudott olvadni a környezetébe, főleg hogy most a kissé homályos alagsori folyosókon járt, útban a bájitaltan terem felé. Ahogy múltkor, most is idegességgel nézett az óra elé, elvégre a tanár nem a kellemes légkörben eltöltött üdítő óráiról volt ismeretes, sőt... Így hát most s bevetette a legutóbbi meditációs gyakorlatokat, elvégre úgy sokkal kevésbé zavaróak a csípős megjegyzések, a gúnyos hangsúly és a kapott lesajnáló pillantások.
A tanterem elé érve kinyitotta az ajtót, és belépett. Többen bent tartózkodtak már, köztük háztársai, így feléjük vette az irányt, miután halkan köszönt, hogy ne zavarja meg a többieket. És különben is, a terem akusztikája miatt a halk "sziasztok" is jóval hangosabb lett, mint gondolta. Ahogy egyre közelebb ért, már az asztalok lábához is belátott, és mosolyogva fedezte fel a földön kuporgó Kamillát, aki szerencsétlen arckifejezéssel meredt a nagyvilágban. Salquë el volt merülve egy könyvben, míg Bitta és Mya egy harmadik lánnyal elegyedett épp beszédbe. Így hát inkább Kamillához lépett, és leguggolt elé.*
- Szia! Mi az oka ennek az arckifejezésnek? Baj van? Alex szórakozik veled mégis?

*Amelie lélekszakadva rohant a bájitaltan laboratórium felé. Eddig vacilált, hogy menjen, vagy sem. Rossz emlékeket hagyott benne a múltkori óra. Élőhalottat szabadítottak rá, nem tudta megtartani az elméje feletti hatalmat, bántotta egy barátnőjét, és rátámadt egy pilluamuletos lányra. Nagyon nem tetszett neki az egész, de aztán rájött, hogy talán ezekkel együtt lesz még erősebb. ~ Jah, tíz év múlva biztosan meg fogom érteni, de most még jogosan morgok. Még akkor is, ha tudom, teljességgel felesleges, mert nem hat meg senkit... ~ Ilyen és hasonló gondolatok nyomasztották, miközben rohant lefelé a pincébe. Csak kis híja volt, hogy neki nem szaladt az egyik falnak. ~ Na, azért ennyire lelkes nem vagyok, hogy összetörjem magam ~ - gúnyolódott saját magán. ~ Elég volt az a hatalmas pofon, amit a városban kaptam... Még, hogy középkor...Cahh, biztosan benne van valakinek a keze ~ - zakatolt az agya még akkor is, amikor megtorpant a labor ajtaja előtt. Nagy levegőt vett, lesimította talárját és egyenruháját, majd benyitott a terembe. *
- Sziasztok! - köszönt halkan.
*Gyorsan körbe kémlelt, majd kivételesen úgy döntött, hogy a bejárathoz legközelebbi üstöt választja. ~ Így van. Soha sem lehet tudni, hogy megint mit talál ki a tanár. De én még egyszer nem fogom megtámadni azokat, akik fontosak nekem. Akkor inkább nem megyek a közelükbe sem ~ - gondolta dacosan, és, hogy határozott döntését demonstrálja, lendületesen a földre dobta táskáját, majd szúrosan szuggerálni kezdte a tanár asztalát, mintha az tehetne minden bajról és a sok furcsaságról, ami mostanában Amelie-vel történt.*

*Emmeline, bár tudta, hogy zsbályt szeg, mégis szélvészként söpört végig a folyosók során, nehogy sikerüljön szokás szerint elkésni. A terem előtt már szinte megszokásból, két méternyit csúszott a vastag vászontalpú cipőben a kőpadlón, majd a nagy sietségtől a nyakába csúszott egyenruhát lesimította magán.*
-Sziasztok - *nyitott be félősen a terembe, remélve, hogy nem tegezte ezzel le a tanárát. Intett Amelienek, majd meglátta Myát, és felé vette az irányt és lehuppant nem messze egy szabad helyre.* - Remélem, ez az óra nem végződik úgy mint a legutóbbi! - *hajolt oda, és suttogot a féltünde fülébe. Az emlékek keserű vigyort csaltak a szája szögletébe, és a nemrég beszerzett homokórájára pislantott.*

*Mint nem rég érkezett diák elindul első bájitaltan órájára. Igaz késésben van, de ennek megvan az oka, mégpedig az, hogy nagyon is eltévedt. Igaz, hogy egyszer végigjárta az iskolát, de úgy tűnik többször kellett volna. Mikor már majdnem feladott mindent megállított egy idősebb diákot és megkérdezte tőle a helyes irányt. Ahogy azt megkapta sietős léptekkel indult el végre a helyes úton.
Ahogy megtalálja a labort megáll, majd egy mély levegőt vesz és várva a leüvöltést lassan és halkan benyit. Örömmel veszi észre, hogy nem csak ő késik, így kicsit könnyebben csukja be az ajtót, majd le ül valahová, de csak miután igen halkan köszön a jelenlévőknek annak ellenére is, hogy nem ismer senkit a teremben.*
-Sziasztok!
*Érdeklődve és kicsit félve várja, hogy elkezdődjön az óra. Már mindent kipakolt amiről úgy gondolta, hogy szüksége lesz az óra alatt.*

//Holnap írok, addig lehet kezdőt írni. ^^//

*Éééééés.. -dobpergés- Erin Corwell, életében először, és talán utoljára, de.. időben beért az órára. Nem késett el. Talán azért, mert rájött, hogy ezzel nem tudja felidegesíteni Gerardot. Ha visszabeszél, még akkor se hozza ki a sodrából a férfit. Ha még továbbmegy, és egyenesen sértegeti, akkor sem. Legutóbbi órán is ott heverészett az asztalon és semmit sem szólt rá.*
~Milyen rohadt idegesítő.~
*Kifejezetten rühelli, mikor minden erőfeszítése csődöt mond, pedig.. a lány stílusa aztán tényleg igazán bicskanyitogató. Emellett Erin tényleg minden megpróbált. Lehet legközelebb felgyújtja az irodáját. Vagy marihuánát tesz a pipájába. Tényleg, vajon Gerard szokott pipázni? Megnézné egyszer beszívva, legalább röhögne egy jót. Más öröme úgy sincs nagyon ebben az életben, csak mások nyomora, ami szomorú-szomorú, de egy lelkileg sérült valaki már csak ilyen. Még jó, hogy a lány tesz arról, hogy senki se sajnálja.
Gyűlöli, gyűlöli a meleget, semmi pénzért nem dugná ki most az orra hegyét sem a kastélyból. Az alagsorból is alig sikerült őt kikönyörögni, de Jezebel ragaszkodott hozzá, hogy vonszolja ki magát a szobájából, mert unja már az ottani panorámát. Megtehetné, hogy "őfenségét" kiengedi had menjen amerre akar, de egyrészről Jezebel maga mondta, hogy a környéken való cirkálás már unalmas, másrészről ha a kastélyban nézne szét... kicsit sem lenne gyanús, hogy egy holló szálldogál erre-arra. Néha a lány azért elgondolkodik azon, hogy beadja Alexékhez, hátha Evon csinál belőle valami húslevest. Szóval a lány egy fess kísérő társaságában érkezik, aki nagy, fekete, csőre van, meg tollai, borostyánsárga szeme, és hát holló. Mindegy, Gerardnak egy szava sem lehet, ha a "vendégdiák" kussban marad.*
~Innentől befogod a csőröd, és nem égetsz.~
*Adja ki az utasítást, amire egy szeretetteljes vállmasszázs a válasz, ami a madár karmos lábával fantasztikus élmény. Ennek köszönhetően egy szokásosnál is utálatosabb és undokabb pillantással méri fel a terepet, aztán csak mogorván odalök a bagázsnak egy "hello"-t, és elfoglalja a szokásos helyét. Fáradt, folyamatosan szadizzák, és Jezebel majdhogynem megerőszakolja a gondolatait azzal, hogy folytonosan a fejében turkál.*
~Komolyan ilyen ostoba vagy? A "sétálni az épületben" alatt nem azt értettem..~
~Fogd be.~
~... hogy ülj be egy tucat "ember" közé.~ *Az ember szó különösen kiemelt helyre került, különösen nagy mértékű szánalommal.*
~Fogd be.~
~Hanem azt, hogy...~
~Fogd be.~
*Erőteljesen a fülébe csípnek, még a vér kis kiserken, Erin pedig hirtelen fájdalmában felkiált. Azt, hogy a többi diák foglalkozik ezzel vagy sem, furcsállja-e vagy sem, a legkevésbé sem érdekli.*
- Te rohadék, megkopasztalak, aztán belefojtalak az üstbe!!! *Hörög, és kezével igyekszik megcsípni a tollas nyakát elég egyértelmű szándékkal. Hogy kitekerje. Nagyon elszántnak tűnik ezügyben.*
~Tanulj tiszteletet. Emellett pedig, ha ezt a testet elpusztítod, találok magamnak újat.~
- Hmpf.. *Könyöke fájdalmasan koppan az asztalon ahogy dühében lendületesen felkönyököl rá. Eddig is mindig úgy nézett ki, hogy egy rossz szót hall, felpattan, és letépi valakinek a fejét, de most meg aztán tényleg különösen rossz hangulatban van.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

*Kriszty is nekiindul a következő bájitaltan órának. Felveszi az egyenruháját, magára borítja talárját, mely ott hevert az ágya szélén. Minden bizonnyal már elkésik, hizs az óra elvileg már elkedősött, de a lány ma elég szórakozott. Összeszedett minden szükségesnek vélt felszerelését és nekiindult a lépcsóket róni. Minden máásodik lépcsőfokot veszi csak használatba. Így egyrészt gyorsabban is halad, másrészt nem koptatja a fokokat sem.
~Elkések...elkések...már biztos, hogy elkések.~*Meggyorsítja a lépéseket, már csak minden harmadik fokra lép. Mikor az utolsó fordulóhoz ér, és már az alagsor folyosójára lépne egy hatalmas vágódással egészen a keresett ajtóig csúszik, szétterítve ezzel mindent, amit magával hozott.*
-Na ezt aztán jól megcsináltam*Lassan, nehezen tápászkodik fel, négykézláb összekapargatja a holmiját, majd leül az ajtó mellé, nekitámasztja hátát a falnak. Felhúzza térdét megnézi mekkora horzsolást is szerzett be. Nehezére esik most felállni, bár nem tört el valószínűleg semmije de mégis inkább vár egy kicsit hátha érkezik még valaki késve és nem kell egyedül bemennie. Nem szívesen állna ilyen összetört ábrázattal a tanárúr elé. Megtörölgeti egy zsebkendővel kissé vérző arcát, majd kinyújtja lábait és a maga mellé összehúzott lomokat rendezgetve ücsörög a földön. Az elsőként érkezővel besétál a terembe*

[Azta, széttéptek! Very Happy

]

*Mya nem sokáig üldögél egyedül, kisvártatva megérkezik mellé az egyik kartársa, Salquë mellé. Igazából csak látásból ismeri a lányt, bár Kamilla már néhányszor szót ejtett róla. ~Nem gond, épp ideje megismerkedni.~ Gondolja, majd mosolyogva biccent a lánynak.*
- Igen, összeszedtem minden pugnaxos tulajdonságomat és lemerészkedtem... Csak közben elhagytam valamelyik folyosón az időérzékemet.
*Próbál humoros lenni, bár tapasztalatok támasztják alá, hogy a tündék nem mindig fogékonyak a vicceire. Salquë is inkább a könyvét választja, így Mya jobb elfoglaltság híján a plafont kezdi egy behatóan tanulmányozni.
Éppen a harmincnyolcadik repedést számlálta, amikor egy halk kattanást hallott. Jobbra kapta a fejét, és látta, hogy az ajtó zárja volt az, most pedig lassan nyílik befelé. Feltápászkodott, vállára kapta a táskáját, s megindult befelé, ám alig két lépés után feltűnt neki, hogy háztársa szemmel láthatóan annyira belemerült az olvasásba, hogy mindezt észre sem veszi. Óvatosan közelebb lépett, azon morfondírozva, hogy meg merje-e szólítani a lányt. ~Illik egy tündét megzavarni? Na mindegy, illik vagy nem, órára járni kötelező.~ Gondolta, majd kezét Salquë vállára helyezte, s halkan meg szólította a lányt.*
- Hahó, be lehet menni...
*Mondta, majd felegyenesedett és befelé indult. El is felejtette, hogy most neki elméletileg nagyon idegesnek kellene lennie a hely miatt, s csak akkor kapott a fejéhez, amikor már letette a táskáját a padra. Magában megkönnyebbülten nyugtázta, hogy elméje elég gyorsan túltette magát a sokkon. ~Áldott jó tündevér.~ Félvérsége már nem egyszer vált hasznára, úgy tűnt, ez is egy ilyen alkalom.*
- Szia... öhm, Ireth.
*Köszön, bár a keresztnévben nem biztos, így az inkább kérdésnek hat, mintsem köszöntésnek. A tanárok általában csak "Edainozzák" meg "Berkovitsozzák" a tanulókat, így nem lehet mindenki teljes nevét megtanulni az órákon.*
- Helló!
*Köszön és integet a megérkező Susannának, majd Kamillának és a később érkező Bittának is. Már épp megindult volna a gubbasztó Kamilla mellé, amikor Bitta magukhoz hívta. Úgy vélte udvariatlanság lenne hárítani, úgy inkább feléjük vette az irányt, elhatározva, hogy beszélni fog még signumusos barátnőjével, csak egy kicsit később.*
- Fogalmam sincs... Hallottam, hogy nagyon jó barátnők, de állítom, hogy mióta itt vagyok, Kamilla többet volt velem, aki viszonylag idegen voltam, mint vele, aki a legjobb barátnője.
*Beszéd közben rá-rápillantott egyrészt a szóban forgó lányokra, másrészt pedig az ajtóra is, hátha beesik a professzor. ha ő nem is, Cala megérkezett. Mya mosolyogva biccentett neki, majd egy kicsit megnyugodott a lelke, amikor látta, hogy a tünde szárnyai alá vette Kamillát.*
- Szija, Ami!
*Hajolt ki Susanna mellet, hogy Amelie láthassa is. A lány kissé idegesnek tűnt, feldúltan lecsapta a táskáját, majd mérgesen a tanári asztalt kezdte fixírozni. Mya már várta, hogy kigyulladjon a forrongó indulatoktól, amelyeket Amelie generált.*
- Asszem mostanság nem Kami az egyetlen, aki furcsa.
*Motyogta elgondolkodva. Biccentett a két prefektusnak, majd visszaindult Kamilla felé. A saját padja mellet haladt el éppen, amikor egy ismerős hangot követően egy nagy, gesztenyebarna alak robbant be mellé. Rá sem kellett volna néznie (nyugi, azért megtette), egyértelmű volt, hogy ki az.*
- Szervusz, Miss Atombomba.
*A lány értetlen tekintetét látva magyarázatba fogott. El is felejtkezett róla, hogy nem ide tartott eredetileg.*
- Mugli tömegpusztító eszköz, amely majdnem akkora hanggal és szélviharral jár, mint a szokásos bevonulásod.
*Vigyorgott gonoszan Mya, majd megcsipkedte Em vállát./
- Nyugi, nem volt olyan feltűnő... azoknak, akik hangszigetelő és látáscsökkentő bűbájjal járnak-kelnek. Áú, na, ne, csak vicceltem, hééé...
*A nevetés elmúltával, sajgó oldalának tapogatása közben igyekszik kiegyenesedni és újra levegőhöz jutni.*
- Én is remélem... Az az óra nem lesz a legkedvesebb emlékem a bájitaltanról, az fix.
*Corwell közjátékára felkapja a fejét.*
- Hm, Corwell nem szereti az állatokat... Csak a levesben.
*Gúnyolódik. Amit eddig Erin Corwellből látott és hallott, az mindenre készteti, csak aggodalomra és féltésre nem. Visszafordul Emhez és igyekszik figyelmen kívül hagyni a rikácsolást. Ez sikerül, egészen amíg egy hatalmas csattanást nem hall a folyosóról. gyorsan maga mögé pillant (mivel háttal áll az ajtónak) és meglátja a padlót polírozó pillamauletos lányt.*
- Na jó, ez Krisztyne-nek sem egy szerencsenap. Csak nem maradtam le valamiről és lett hirtelen péntek 13?
*Talán Mya jobban tette volna, ha lekopogja ezt. Azonban sajna kiment a fejéből, védtelenül hagyva az egész csoportot, kiszolgáltatva a balsorsnak.*

A diákok csak annyit látnak, hogy hirtelen nyílik az ajtó, és beviharzik egy ember rajta. Persze az alakból ki lehet venni, hogy Gerardról van szó, aki ma igencsak lazán öltözött fel, a megszokotthoz képest. Egy piros póló van rajta, valamint egy normálisnak mondható, fekete nadrág, melynek köze sincs az esetleges öltönyanyaghoz. Ez persze nem arányos az arckifejezéssel, mely természetesen a szokásos, kissé komor világszemléletet tükrözi rendíthetetlenül. Megáll a tanári katedránál, majd elkezdi végigmérni a diákságot.
Először az arcokon tart seregszemlét, majd lassan áttér az emberek mellett lévő üstökre is, mintha csak azt nézné, hogy már elkezdték-e a bájitalt. No de persze ez nincs így, csak jó, ha feltérképezi, készen állnak-e, a mai órán egy meglehetőségen bonyolult főzetet fognak venni, amihez bizony szerencse kell, ha jól akarjuk elkészíteni. Lehúnyja szemeit, majd megszólal így, de közben már nyitja is kifelé azokat, és újra legelteti a távolba az íriszeket.
Szürkéskék szemeivel most a falat bámulja, miközben mozog a szája, és adja ki a hangokat, melyek eléggé... minimális mennyiségűek. Hát igen, ilyen a megfázás, és a még nem kezelés, igen, emberből van, le tud betegedni, mely kihatással van rá. Torkához kapja kissé a kezét, majd köhint egyet, és folytatja is a beszédet, melyet most a nebulók felé intéz.
- 8. óra, ráadásul emelt szintű, tökéletes, jól haladunk, azt hiszem. A mai nap folyamán egy ellenmérget, khmm... - itt köhécsel - fogunk venni, méghozzá a Leis-félét. Ki tudná nekem megfogalmazni, mi az az ellenméreg? Ki mit gondol róla, nem kell jelentkezni, nyugodtan mondhatják. Ezen kívül szólok, hogy ez a maximális hangmennyiségem, amit ki tudok magamból préselni, szóval úgy viselkednedjenek... Bár hangom nincs, talán még meg vannak a módszereim a fegyelem teremtéséhez. Corwell, a maga állata pedig roppantul aranyos, de mit keres itt az órámon? - fordul közben a lány felé is, állatot hordani nem nagyon illik, még a végén kiborítja a bájitalokat... Démonokat meg főleg nem, még a végén üzletelésbe kezdenek, a jó főzetért cserébe, utána pedig azon kapja majd magát az igazgató, hogy minden második diák már eladta a lelkét.
Nekidől az asztalának, és így várja a válaszokat, most nem fog senkit sem unszolni, egyrészt alig van hangja, éppen, hogy hallják a diákok, másrészt minél jobban erőlteti, annál jobban fáj a torka is, az pedig kell a fenének, nem mazoista ő, hogy ilyet tegyen az orgánjával. Ki tudja, lehet, hogy most emiatt a kis rendelenesség miatt egy elviselhető tanerő áll szemben megannyi diákkal. Még ez is előfordulhat, majd meglátjuk, mennyire lesz kegyelmes most. Persze a bájitaltan megköveteli a precizitást, és ezt el is várja, ettől az elvétől nem tér el, de lehet, hogy egy enyhébb szinten fog hozzáállni a dolgokhoz. A jövő zenéje, majd kiderül.

* Kamilla még mindig ott ücsörög a földön, és kissé elnyílt szájjal bámul maga elé. A sokk kitart, bár furcsa módon most nem kezd el hisztizni, mint általában. Kisvártatva megjelenik Cala, aki helyet foglal mellette. *
- Ülj csak le. * Mondja a lány, majd megrázza fejét, hogy valamennyire észhez térjen. Próbálja összeszedni gondolatait, de egyre csak egy fehér menyasszonyi ruhás vihogó nagymama kép jelenik meg lelki szemei előtt. *
- Brrr. * Megrázkódik, majd a lány felé pillant. *
- Ja, nincs semmi bajom, ne aggódj... csak kaptam egy levelet, ennyi. * Kényszeredetten elmosolyodik, majd a levelet belegyömöszöli táskájába. Éppen végez az elcsomagolással, mikor kivágódik az ajtó. *
~ Szegény ajtó... egyszer még tokostól kiszakad. ~ * Mereng el, miközben föltápászkodik a földről. Kisimítja a ruháján keletkezett ráncokat, majd nagy szemeket meresztve néz a tanárra. *
~ Hogy azt a jóóóóóóóóóó... ezzel meg mi van? ~ * Teszi föl magának a költői kérdést, amit pár pillanat múlva meg is kap. a férfinak nem csak az öltözéke furcsa, és szokatlan, de a hangja is. Vagyis inkább... nincs hangja, ami már eleve vicces. Kamillának erősen vissza kell tartania egy mosolyt, ami ott bujkál szája szegletében, mikor a férfi ismét megszólal. Inkább le is hajtja fejét, mert fél, hogy a csillogó tekintete elárulná őt. A kérdést hallva azonnal belekotnyeleskedik az órába. *
- Az ellenméreg annyit tesz, hogy a szervezetünkbe jutott valamely méreganyagot semlegesítő főzet. Szerintem létezik olyan, amely csak megállítja a károsodást, és van, ami vissza is fordítja. Az ellenmérgek használatához tudnunk kell, hogy az áldozat milyen méreg hatásától szenved... ööö különben ha félrekezeljük, akkor a két méreg fölerősítheti egymást, és annak végzetes következményei lehetnek. * Hadarja, és a végén megejt egy vigyort, mintegy dicsérve saját magát, ha már mástól úgy se fog ilyet hallani... Aztán végighallgatja a többieket, és valamit ráfirkant az előtte heverő papírosra. *

*Kicsit megijed a tanár belépésekor, hirtelen jött neki, na meg nagyon el is mélyült gondolataiba. Megrázza alig láthatóan fejét, majd le sem veszi a számára még idegen tanárról tekintetét. Hallgatja őt nagyon, próbál mindent meghallani és megérteni. Az elején ez könnyen megy, hiszen semmi olyat nem mond a tanár, hogy az ne lenne érthető.
Ahogy a mai óra anyagáról kezd el beszélni Alice elkezd jegyzetelni. Csak vázlatosan, címszavakba ír le egy-egy fontos információt.
A választ tudja a kérdésre nagyon is jól, de mivel igen szerény és csendes lányról van szó, így nem teszi fel kezét és meg sem szólal. Inkább csöndesen és igen nagyon érdeklődve várja a válaszokat illetve az óra folytatását.*

*Még mindig a tanári asztalt szuggerálja a falnak dőlve, ahol kevésbé látni arcát, amikor Em belép az ajtón. Bólint a lánynak, és keserűen nyel egyet. Úgy látszik, olyan rossz emlékeket hagyott a lányokban, hogy egyikük sem jön oda hozzá. Mya köszönésére is csak biccent egyet, miközben rideg tekintettel nézi végig a két lány évődését. Érzi, hogy egyre inkább eluralkodik rajta valami, amit nem igazán tudna egy szóval kifejezni. Van ebben csalódás, keserűség, egy csipetnyi irigység, megbántottság, és még megannyi szomorú érzés. ~ Ők vajon tudtak harcolni az előző órán?! Nem. Mégis, úgy érzem, hogy most én vagyok a fekete bárány... ~ - húzza el erre a gondolatra a száját. ~ Ha meg tudtam volna védeni őket magamtól, megtettem volna. De úgy látszik, hogy ez sem elég. Napok óta kerülnek... Ennyi lenne a barátság? ~ mélyen, csalódottan felsóhajt, majd a kissé hisztérikus, de rendkívül dühös kiáltás vissza hozza őt a terembe gondolatai ingoványából. ~ Ki más lenne, ha nem Corwell? ~ - állapítja meg magában rezignáltan. ~ Nem is ő lenne, ha nem alakítana az órán ~ - húzza apró félmosolyra száját.*
- Ne csapkodj utána, Corwell. Ha nem képes jól nevelten viselkedni, küldj rá Leviflammot. Csodákra képes - jegyzi meg enyhe unalommal hangjában.
*Visszadől a falnak, de fél másodperc múlva rájön, hogy ez nagyon rossz ötlet volt. Nagyot ugrik, amikor kivágódik mellette az ajtó, és beront rajta a professzor. Lassan a szívéhez emeli kezét, és rászorítja azt, mert attól fél, hogy a végén kiugrik. ~ No nem, az én szívem többet ér annál, mintsem véletlenül felkockázzuk egy bájitalba ~ - gondolja, majd kegyeskedik végre a tanárra figyelni, akinek meglepő öltözete láttán felvonja szemöldökét. ~ Ha egy kicsit sötétebb lenne az a póló, azt gondolnám, hogy a Pugnax színeibe öltözött ~ - kuncog csak úgy magában, de végül abba hagyja, amikor rájön, hogy alig lehet hallani a férfi hangját. ~ Eh, könyörgöm, hiszen bájitalokat készít, meddig tartana, ha magának is kotyvasztana egyet? ~ - lepődik meg. Megvonja vállát, miszerint makacs emberből több van, mint ésszerűből, és hagyja tova szállni ezen gondolatait. A kérdés után csak sóhajt egyet, ma igazán nincs kedve pattogni, ez az egész nyomorult helyzet, amibe kerültek, rányomta bélyegét hangulatára. De nem is kellett sokat várni, mert Kamilla rögtön darálni kezdi a szerinte jó definíciót. Legyen bármilyen hangulata, azért odafigyel arra, amit mond, sőt, még le is jegyzeteli. De megszólalni, ha nem muszáj, akkor nem fog. Ma tényleg nincsen ingerenciája ahhoz, hogy brillírozzon. Meghagyja a többieknek a lehetőséget a kibontakozásra.*