Bejárati csarnok

Alice Binoche írta:: ~Melinda Warren~

-Jaj ne haragudj! Tudom elég rossz időben érkeztem, féltem is, hogy miattam valaki nem fog tudni aludni. Korábbra terveztem érkezésem, csak voltak kisebb gondok az utazással. Nem akartalak felébreszteni vagy ilyesmi.*Néz bocsánatkérően a lányra. Tényleg nem állt szándékában ilyen későn érkezi, csak sok késés volt, meg minden ilyen, így az egész útja elcsúszott.*
-Igen indulhatunk.*Ismét egy halvány mosoly, majd továbbra is a bagollyal karján indul el Melinda mellett. Lassan meg is érkeznek a bejárati csarnokba. Csodálatos látvány tárul Alice elé, ahogy belép a hatalmas helyiségbe. Meg is torpan egy pillanatra, úgy veszi szemügyre a csarnokot.*
-Nagyon szép!*Fel is pillant a mennyezetre, ami még jobban elnyeri tetszését a lánynak, mondhatni az a rész tetszik Alicenek a legjobban. Már csak ezért is érdemes volt eljönnie ide tanulni.
Miután nagyjából mindent szemügyre vett messziről Melindára pillant.*
-Öhm bocsi, mehetünk.*Kicsit elszégyelli magát. Gindolja, hogy kísérője már nagyon fáradt és szeretne minél hamarabb ágyban lenni, és ő meg erre leáll bámészkodni, pedig még sok ezerszer láthatja ezt a csarnokot.*

- Semmi gond, én nem haragszom, úgysem tudtam aludni... Egyes dolgok miatt... De mindegy, ne beszéljünk erről. *miközben beérnek a bejárati csarnokba, folyamatosan csak fecseg és fecseg, közben pedig elnyom egy ásítást.*
- Szóval... Ez itt a bejárati csarnok, innen elméletileg bárhová eltalálsz. Ha mégsem, nyugodtan megkereshetsz a szobámban. Van kérdés? *ha van, Alice majd út közben elmondja, mert amúgy is álmosak már mind a ketten, és Mel szeretne minél hamarabb túllenni a beosztáson. Már előre is elszörnyed, mikor lelki szemei előtt megjelenik az a sok lépcső, amit az éjszaka közepén meg kell mászniuk, de ettől függetlenül elér a Pilluamuleto Társalgóba... Igaz, elég sokáig tart neki.*

//Ezt a hsz-t átmásolom a pillu társalgóba, a kövi hsz-edet már oda írd!//

[A kastély körüli parkan Soelon Adlanennel megkezdett játék folytatása]

*Végül sikerült bejutniuk a bejárati csarnokba. Soelon manőverezése apró mosolyt csalt a lány arcára. Ennek ellenére Kumiko, bár nincs rossz kondiban, igencsak elfáradt.*
- Álljunk megy egy kicsit! És tegyük le ezt a ládát. Az az igazság, hogy elfáradtam.
* Kezdett szabdkozni, majd a fiú korábbi szavain gondolkodva folytatta a társalgást. *
- Hallottam már Magyarországról, bár nem túl sok mindent. És azt is csak a koto miatt... Van egy hangszer valami... jajj, mi is volt a neve... Ne nevess ki, ha rossz a kiejtésem, de mintha "szitörá" lett volna. Láttam róla egy képet is egyszer. Sokkal kisebb, mint ez, de lényegében ugyanolyan. Pengetős hangszer, húrokkal... Esetleg ismered? Vagy tartjátok az angol hagyományokat?
*Miközben magyaráz, leül a hangszertokra és mutatni kezdi, hogyan szokott a kotoján játszani, pengeti a levegőt*
- Egyébként köszönöm segítséget! Nem tudom, hogyan hoztam volna fel nélküled. Valószínüleg szerencsétlenkedtem volna még egy darabig. Mivel tudnám meghálálni?.... Szeretnéd megnézni?... Megmutatom szívesen!
* Máris felpattan és elkezdi kibontani a különféle zárakat.*

//És akkor most fagyunk^^ jah és a hangszer: citera Smile

//

[Ugyanez Midorikawa Kumikoval]

-Hallani már hallottam a citeráról, de nem hiszem hogy láttam volna egyet is. A szokások...
elég rég óta van már az állandó település, a helyi szokásokat vettük át nagyrést.- *Válaszol
Soelon a kérdésekre. Közben a láda már nyitva, előkerül belőle az érdekes hangszer.*
-Szinte a hangszer maga is egy művészet.-Állapítja meg.

//Hogy mindenkinek legyen elképzelése, miről is van szó, egy kép a kotoról ^^//

*Kumiko arcán boldog mosoly jelenik meg, ahogy a tünde megdícséri féltve őrzött hangszerét.*
- Tényleg úgy gondolod, hogy művészi? Igazából ez egy ritka darab. A faragása elég egyedinek számít...A legtöbbnek nincs díszítése, mert félnek, a készítők, hogy elrontják vele az akusztikáját... Ezért ez nagyon drága is lehetett... ez egyébként csak 13 húros, van amelyiknek több van. De nem akarlak ezzel untatni... Megtennéd még, hogy lejössz velem az alagsorba, a bejáratunkig? Onnan már talán elboldogulok.
*Tényleg hálás a fiúnak és szívesen beszélgetne még vele, azonban az az érzése, a fiút nem különösebben érdeklik azok a témák, amikről ő tudna mesélni. Talán máskor, majd jobban elbeszélgetnek más témákról, s akkor talán többet fog megtudni Soelonról. Miközben ezeket gondolja vacilál, becsukja-e vagy sem. Végül bezárja a hangszertokot.*
- Azt hiszem előbb-utóbb útban leszünk itt. Nem ártana indulnom. Számíthatok még egy kicsit a segítségedre?
*Kérdezi, s közben határozottan rámosolyog a tündére.*

-Persze. Ha már eddig segítettem elhozni pont itt az út közepén csak nem hagyhatlak magadra.
*Újra felemelték a ládát, és elindultak vele az alagsorba vezető úton.*
-Hoppá, ez hicsit húzós lesz... - Állapította meg az alagsorba vezető lépscőt látva.
-Megyek előre ha nem probléma. Bunkóság lenne egy ládától ha egy ifjú hölgyet zúzna a lépcsőre,
pláne a tulajdonosát.- *Továbbgondolta hogy ha egy láda bunkó lehet, és összezúzhat valakit,
akkor tökmindegy kit zúz össze, ugyanannyira bunkó. Elmétlen elmélkedései közben a lépcsőhös értek,
és elkezdtek lefele araszolni fokonként.

- Köszönöm, hogy segítesz.
*Megemeli ő is a ládát, hogy el tudjanak indulni*
- Elég morbid humorod van. Mondták már? De menj csak előre, hátha téged zúz össze a bunkó ládája!
*Az utolsó mondatát, arcán teljes komolysággal mondja el. Hátha megijeszti a fiút*
- Akár lökhetnék is egyet rajta - monjda tovább, immár mosolyogva, lesve a tünde minden reakcióját - ha nem félteném, ami benne van. Meg persze, akkor rögtön mehetnénk a gyengélkedőre, ami nem is tudom merre van... Ezen kívül, nem hiszem hogy jó pont rögtön az első napomon, ha valakit kiütök egy időre...
~ Lehet egy kicsit túlzásba estem, főleg, hogy az előbb még azon aggódtam, hogy nem akar velem beszélgetni.... ~
- Nyugi csak vicceltem. Eszemben sincs lökni rajta, és nem a koto miatt.
*Lassan leérnek az alagsori folyosóra. És Kumiko megkönnyebülten sóhajt fel.*

Humorérzékének köszönhetően nem ijed meg a komoly kijelentésen.
-A láda puhára esne ha rámlöknéd, a gyengélkedőre meg csak te mehetnél, engem
inkább seperni vagy húzni lehetne. A lépcső szilárdságából kifolyólag meg nem is
annyira rövid időre ütnél ki.- *Összegzi Soelon "tudományos hangnemben".
Végül a lépcsö aljában lepihennek egy kicsit.
-Na most innentől te tudod az utat.- *Jegyzi meg Soelon.

// Akkor most fagyunk//

*Derek végre kicsit kipihentebben érkezik a bejárati csarnokba. Úgy gondolta, hogy szüksége van egy kis friss levegőre, ezért felkapta a legkényelmesebb farmerét, és egy régi, de általa nagyon kedvelt, már kissé kopott fekete pólóját, és nekivágott a folyosóknak. Mégiscsak nehezen ért le idáig is, mert rádöbbent, hogy még nem is látta igazán az iskolát, amióta megérkezett. Elbűvölte az épület tökéletessége, és az, hogy minden egyes négyzetcentiméter pontos számítások alapján van megtervezve - mégha valószínűleg egy kis mágiával rá is segítettek. A bejárati csarnokról sem gondolkodott másképp. Mindig is kedvelte az olyan épületeket, melyeknek a mennyezete egy kupolában végződik. Tizenkét éves kora óta odavolt az építészetért, de különösen a kupolák kivitelezési elve fogta meg. Noha a nagyvárosokban annyira nem divat, ő mégis rajongott érte. Aztán később leesett neki, hogy ez csak egy elvarázsolt mennyezet. Egy kicsit vesztett ugyan a varázsából, de még akkor is tetszett neki. Sóhajtva indult volna tovább, de ekkor eszébe jutott valami, és körülnézett.
~Kéne keresnem valakit, aki végre beosztana.~
*Ezzel a gondolattal téblábol fel s alá, hátha meglát egy Pillus személyt, aki tud neki segíteni.*

Elég sietősen halad végig egyik folyosó után a másikon. Nem mintha valami fontos dolga lenne, de igazán nagyon megéhezett már. Az iménti óra fárasztó volt, nem is gondolta volna, hogy egy két kis kölök így le tudja szívni az agyát. Bár így is nyitott szemmel jár, nem szeretné, ha valaminek is nekiütközne, és különben is mindig jól odafigyel hatalmas lépteire. Így veszi észre a folyosón közlekedő diákokat, no meg azokat is, akik csak ácsorognak.
Talán így esett meg, hogy meglátta a pilluamuletos fiút, akiről ugyan tudja, hogy oda jár, de még a házban sosem látta.
Bár, az is igaz, hogy nem is sűrűn jár oda, talán ez is lehet az oka, hogy még nem látta ott.
Mintha valami nagy csodát látna, úgy szemlélődik a fiú, mintha valami nagyon új lenne. Pedig, annak ellenére, hogy Thierry nincs régen a kastélyban, neki elég megszokott itt minden.
Mondjuk az archoz nevet nem tud kapcsolni, kicsit kellemetlen is így odamenni valakihez. De mégis, azért megér egy beszólást, hogy őt miért nem látta az órán. Kicsivel több névre emlékezett, mint ahányan megjelentek.
- Üdvözletem! Nem láttam az órámon, talán valami sürgős dolga akadt? - lép oda a fiúhoz, és szólítja meg érdes hangjával.
Bár, nem akarna ijesztő lenni, nem áll szándékában, de úgy érzi, hogy saját házának diákjai azért mégiscsak eltekinthetnének az órákra. És, ha nem is emlékezne a fiú fejére, a taláron lévő jelvénye is elárulja őt.
No igen, menekvés nincsen, és hát Thierry is szívesen sanyargat egy-két diákot, de természetesen arra igencsak rá kell szolgálni. Megigazgatja a hóna alatt lévő papírokat, hogy azok ki ne csusszanjanak onnan.

*Derek megpördül a hirtelen felhangzó, kissé érdes, és feddő hangra. A férfi egy fejjel magasabb nála, és ez csak rásegít arra, hogy a tekintetétől, és a kérdés hangnemétől szinte borsóméretűnek érezze magát. A papírokból is következtet, hogy valószínűleg egy tanárral van dolga, és ráadásul - a jelvényből következtetve - pillus tanárral...
~Óra? Milyen óra? Egek... mit felejtettem el már megint?~
Na ez ciki... keresett valakit, aki segíthetne neki, erre most rajta kéne segíteni.
- Nos én... *agyában valami frappáns mentőöv után kutat, de nem jutott eszébe semmi, ezért csak megadóan sóhajtott.* - Bocsánatot kérek tanár úr de... én hát izé... elfelejtettem... ~De milyen órát is felejtettem el? Majd rákérdezek Clionál, csak tudjam meg a nevét...~
- Egyébként... bocsánat, hogy ezt kell mondjam, de még nem találkoztam a tanár úrral... még csak látásból sem ismerem. És épp keresnék valakit, aki be tudna osztani egy szobába, ugyanis a megérkezésem óta ez még nem történt meg. Esetleg tudna segíteni?
*Próbál hivatalos hangnemben beszélni, és megválogatni a szavait, de mivel nem gyakran teszi ezt, egyszer-kétszer összeakad a nyelve, így nem sikerül túl hitelesre a "tiszteletet mutató diák" alakítása. De csak nem lehet olyan mufurc, hogy elhajt egy segítséget kérő diákot, mégha el is felejtette az óráját... amiről tulajdonképpen nem is tudott. Ezért egyik lábáról a másikra állva fürkészi a tanár arcát, várva a reakcióját. Valahogy úgy érezte, azzal, hogy azt mondta, még sosem látta, csak rontott a helyzetén, és elásta magát egy életre. Legalábbis addig amíg be nem megy egy-két órájára, és nem mutat fel valami eredményt... De ő az ilyen módszereknek nem híve. Nem szokott benyalni, inkább csak tűrte, hogy alázzák néhány epés megjegyzéssel. Viszont amikor már a tanár is túl messzire ment - ami csak ritkán fordult elő - ő sem állhatott meg egy-egy megjegyzést. De remélte, hogy erre nem fog sor kerülni...*

Nos, nem az a jószívű fajta, de erőszakkal senkit nem bilincselhet oda a padokhoz. Ha őszintén magába tekint, ő sem ment be minden órára, bár, hogy elfelejtettek olyan órát, amit ő tanít, nem túl hízelgő a tanerő számára. Nos, ezen kár gondolkodnia, hiszen segítenie kell, elvégre karvezető helyettes, és akármennyire tetszik nem tetszik neki, azt a kis tüskét, amit ezzel a mondattal okozott neki a fiú, most félre kell tennie. Még úgyis elég hosszú ideig lesznek a kastélyban.
Az, hogy a fiú nem tudja ő kicsoda, szintén nem egy jó pont, de hát ezt sem róhatja fel, hiszen nem régen jött az iskolába, és nem keresett fel egyenként mindenkit, hogy bemutatkozzon. Úgy látszik ez a nap már csak ilyen, nem róhat fel senkinek semmit sem.
- Thierry de Montmorency, bűbájtan professzor, és a karvezető helyettese. Hogy bemutatkozzam, ahogy jó modor megkívánja. - mondja nyugodt hangon.
- Annyira tetszett a vendégszálló, hogy nem akart kikászálódni onnan? - teszi fel a kérdést, ami neki kézenfekvő, hiszen nem úgy tűnik, hogy a fiú az imént érkezett volna meg.
- Természetesen megmutatom a szobáját, csak jöjjön!
Azzal sarkon is fordul, s elindul a déli torony felé vezető úton. Bár, annyira nem szeret a házban mászkálni, hiszen a diákoknak is előszeretettel meghagyja a magánélet lehetőségét, mégis, most fel kell másznia a toronyba. Az evés meg ráér kicsit később is, csak marad neki is pár falat ennivaló.
Ahogy elindul, azért jól megbizonyosodik róla, hogy a fiú is vele tart, nem kívánja elhagyni, hogy aztán meg keresgélni kelljen egy kis bolygóhollandit.

*A furcsa név hallatán kicsit meglepődik, de hát senki nem tehet róla, hogy ilyen kacifántos nevet adnak neki a szülei... Az, hogy bűbájtan tanár, egy jó pontnak számít a fiú szemében - bár most nem az ő dolga jó és rossz pontokat osztogatni - ugyanis azt már az előző suliban is kedvelte - nem úgy, mint a tanárt. Mivel a férfi is bemutatkozott, úgy tartja illőnek, hogy ő is megteszi ugyanezt.*
- Derek Norton vagyok.
*A vendégszállóra tett megjegyzést elereszti a füle mellett, úgy találja most még nincs értelme felvenni a kesztyűt. Végül is a sértettség érzése most jogos. Viszont ezt leszámítva egészen rokonszenvesnek találja a - mint kiderült - karvezető helyettesét. Olyan embernek néz ki, aki joggal várja el a tekintélyt, és meg is kapja azt. A személyiségét egyáltalán nem befolyásolják a vélemények, legalábbis így első benyomásra ezt vonja le következtetésként. Inkább olyannak tűnik, mint aki csak akkor alkuszik meg, ha úgy találja, hogy tényleg a másik félnek van igaza. Ezért máris kedvelte. De majd a későbbiekben kiderül a többi is.
A feszültség még akkor is ott volt a levegőben, amikor elindultak a déli torony felé. Ezt viszont már az első perctől kezdve nem kedvelte az iskolában... ez a rengeteg lépcső... Bár egy ilyen hatalmas iskolában elengedhetetlen, hogy többszintes legyen, de akkor sem szerette. Épphogy csak lemászott a lépcsőkön, máris mehet vissza... és lefelé sokkal könnyebb volt.*

A parkban:
*Zoe türelmesen vár tovább, és egyszer csak léptek zaját hallja. A hang irányába néz és egy hölgy jelenik meg előtte.*
-Szép estét! *Köszön a hölgynek. Elgondolkodik, hogy bemutatkozzon-e vagy sem.* ~Ugyan minek? Hisz tudja a nevem. De azért kicsit bunkóság lenne nem bemutatkozni. És mi van akkor ha bunkó vagyok. Jó még pont időbe vagyok, tehát ha most mutatkozok be akkor még nem néz hülyének. Szóval még nem késő.~ *Morfondírozik és végül, mivel döntött, bemutatkozik.*
-Én meg Zoe Westwood vagyok. *Mutatkozik be és ejt egy mosolyt a kvh felé. Mikor a csomagjai csak úgy eltűnnek hirtelen megijed, de utána rögtön meg is nyugtatják.*

A bejárati csarnokban:
*Zoe és Bristow kvh érkezik meg a csarnokba. Megkönnyebbüléssel éri a lányt, hogy végre itt bent lehet, ahol se a szél nem fúj, se pedig hideg nincs. És örül annak is, hogy itt már fény is van. Viszont a furcsa hangulat nem változott. Itt is minden olyan mintha a középkorban lennének. Ekkor eszébe jut, hogy megkérdezze mi ez.*
~Ő biztos tudja mi a fene folyik itt~ *Reménykedik magában. Mikor egy kicsit megállnak Zoe kihasználja a pillanatot, és először jól végigméri szemeivel a kvh-t aztán pedig meg is szólal.*
-Öhm... *Kezd bele.*- Mi ez a középkori izé? *Kérdezi.* ~Na jó talán az izé nem a leg megfelelőbb szó, de, hogyan fejezhetném ki?~ *Elmélkedik magánban miközben a válaszra vár.*

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

*Ezen a mai estén egy új diák érkezik a Tornerans mágusképzőbe, Lisianthus Shigure. A fél-tünde leányzó most egy hosszú, térdig érő, fekete harisnyát visel, térdig érő, fekete-bordó kockás szoknyát és egy fekete, kötött pulcsit. Vörös hajtincsei kibontva omlanak vállaira és ahogy a tündéknél szokás, az ő haja is igen csak hosszú, körülbelül a fenekéig ér. Sárga, csábító szemei csak úgy csillognak az éjszaka sötétjében. Két kezében egy-egy bőröndöt tart és így lépked a bejáratig. Az ajtóban leteszi az eddig jobb kezében tartott bőröndöt, majd keze már indul is a kilincs felé. Halk kattanás hallatszik, majd nyikorgás kíséretében nyílik is a kastély ajtaja és egy vörös fej jelenik meg az ajtóban. Sian az, aki most kíváncsi és az újdonságok láttán izgatott szemekkel kukucskál be az ajtón, majd utána szeleburdi léptekkel belépked. Körbepillant ismét, de nem lát senkit. Még kinyúl a bőröndjéért, majd becsukja a bejárati ajtót és utána indul meg a lépcsők felé. Ahogy szépen lassan mindent megnéz, ami a bejárati csarnokban van, észrevesz két embert, de nem tudja, hogy odamenjen-e hozzájuk, nem akar ő senkit se megzavarni. Kezével eltűri hajtincseit füle mögé, így most észrevehetővé válnak hegyes fülei, ami ugyebár a tündék jellegzetessége. *
~ Oh, milyen csodás hely. Kár, hogy apa nem láthatja, biztosan nagyon tetszene neki. Ő mindig úgy odavan, ha egy régi stílusú épületet lát. ~ *gondolkodik és eszébe jut édesapja, aki egész életében mellette volt és most először, mióta elindult otthonról, hiányérzete van. Megrázza fejét, minek köszönhetően a vörös tincsek könnyed játékba kezdenek, majd elmosolyodik és végül odasétál az egyik falhoz, ami a lépcső mellett található. Még nem akar felmenni, hisz azt hallotta, hogy majd valaki lejön és elkíséri a szobájához, így inkább csak türelmesen vár. Hátát nekidönti a hűs falnak, mely most egyáltalán nem tűnik hidegnek. Valószínűleg azért, mert a lányka túl izgatott jelen pillanatban. A bőröndök természetesen mellette pihennek, nem fogja tartogatni őket, nem olyan erős lány, hogy egész nap ezeket cipelje. Ezért reménykedik, hogy majd egy férfi jön le segíteni neki, aki esetleg a cuccait is viszi egy rövid ideig legalább. Na nem mintha Sian egy olyan lány lenne, aki ugráltat másokat, de a segítséget szívesen fogadja. *

*Édesapjával érkezett, talán ezért nem találták a kastélyt a kora esti órákban. A fogadóban, ahol megszálltak figyelmeztették őket, hogy ne induljanak el egyedül, de oda se figyeltek a kétes kinézetű alakra. Örültek, hogy élve megúszták azt az éjszakát. Messziről érkeztek, fáradtak voltak és nem találtak jobb helyet ezért voltak kénytelenek megszállni ott.
Hosszú séta és megannyi járatlan út után végre a kastély kapujában áll bőröndjeivel együtt. Sorra leteszi őket lábai mellé és lehajtja fejéről kabátja kapucniját. Haja pillanatokon belül csuromvizessé válik az esőtől, de nem törődik vele, kék szemei ide-oda járnak az épület falain és ablakain. Kicsit elhúzza száját majd hátratekint. Apját már nem látja sehol, lassú volt, túl lassú, esélye sincs, hogy visszaszaladjon és megkérje, vigye haza. Tudja, hogy nem tenné meg, ahhoz túl hosszú utat tettek meg. Sóhajt egyet, bele kell törődnie, hogy itt hagyták. Nem fél, inkább dacosságot érez. Ő nem akart jönni, mégis itt van, senkit nem ismer, de ő senkit nem akar látni cseng fülében ez a dacos kijelentés, amit elnyomna az eső zaja, ha ki is mondaná. Nincs itt senki rajta kívül, ő ezt hiszi. Még egyszer körbenéz, ekkor pillantja meg a nem messze álló lányt. Lányt? Inkább lényt...sosem látott hasonlót. Először nagyot pislog és nem mozdul, fejét ismét az iskola falai felé kapja, mintha egy érdekes bogarat vizsgálna rajta. Pár perc eltelte után enyhül, ahogy fellángoló dühe is csillapodni látszik. Mi lesz, ha odamegy hozzá? Ő nem fél, talpraesett lány. Lesz ami lesz alapon von vállat és indul meg az ismeretlen felé. Hosszú lépteinek hála hamar odaér hozzá, egyébként sem volt olyan messze tőle.*
-Szia. *Köszön rá, kék szemei pedig a bőröndjeire tévednek.* -Opsz... itt kell bemenni? *Kérdezi enyhe zavartsággal. Egy ideig biztos elálldogált volna a másik ajtónál, ami nem mellesleg sokkal kisebb mint ez. Mielőtt visszamenne bőröndjeiért, bemutatkozik.*
-Blaze Arzenia Rockefeller. *Nyújtja felé jobb kezét. Mosolyt most nem tud arcára erőltetni, pár perccel ezelőtt még feldúlt volt és most sincs kedve ehhez az egészhez. * -Te is eltévedtél? Legalább három órája bolyongtunk a környéken, apámmal. *Bunkó sem szeretne lenni, mert nem az, ha nincs oka rá, ezért hátrahagyja durcásságát és próbál ismerkedni. Itt a lehetőség rá és legalább elmondhatja, hogy nem egyedül lépi át az iskola falait.*
-Szerinted jönnek értünk, vagy itt fogunk ácsorogni egész este? Kezdek fázni... *Csuromvizes ruhája kezd terhére válni, hangja mégsem panaszkodó, csak szimplán érdeklődik, hátha a lány többet tud az iskoláról, mint ő. Argentínából jött, nem sok mindent tud az itteni szokásokról. Vizes tincseit kisepri arcából és tovább nézelődik. Most már belátja, hogy igaza volt apjának és nem kellett volna nyáriasan öltöznie. Csupasz lábait sárcseppek borítják. Szerencsére a dzsekit önszántából felvette mielőtt elindultak.*

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

*Ahogy ácsorog a falnak dölve, egyszer csak hangokat hall a bejárat felől. Hegyes fülei megmozdulnak, ezzel jelezve, hogy bizony valaki közeledik felé. A leányzó elrugaszkodik a faltól, majd egyik lábáról a másikra lépked, látszik rajta, hogy bizony izgatott. *
~ Vajon ki jöhet? Egy tanár vagy egy prefektus, aki végre észreveszi, hogy itt ácsorgok? ~ *gondolkodik és közben tovább figyeli az ajtót. Amikor viszont egy diáklány lép be rajta, aki, mivel csomagok vannak nála, igen újnak néz ki, ajkai lebiggyennek, valahogy másra számított. Nem az a baja, hogy valaki más is érkezett, hanem az, hogy már olyan régóta vár arra, hogy egy szobába jusson. Elfáradt a hosszú utazás során, hiszen Párizs nincs olyan közel, mint azt sokan gondolják. Ahogy az új lány körbenéz a csarnokban, úgy egyszer szemeik is találkoznak, viszont úgy tűnik, hogy a fél-tünde leányzó nem olyan szimpatikus, mint ahogy ő azt szeretné. *
~ Biztosan azért van, mert tünde vagyok... ahj, de utálom ezt a vért. ~ *gondolja és amikor végül Blaze még is közelít hozzá, arcán megjelenik egy aranyos mosoly és valahogy hírtelen boldogság tölti el. *
~ Talán még se vagyok olyan unszimpatikus a számára? ~ *fut át az agyán, majd amikor odaér hozzá a jövevény, akkor hírtelen körbepillant. *
- Öhm... üdv. Igen... *feleli tömören, majd jól megvizsgálja a lányt. Látja rajta, hogy elázott, a cipő és a ruházat is ezt mutatja. Mondjuk most már tényleg elég rossz az idő odakint. A kaput ha minden igaz, akkor becsukják és a lány bemutatkozik. *
- Akkor hát nagyon örvendek Blaze. *mondja egy kedves mosollyal, majd kezét nyújtja ő is. Viszont valamit elfelejtett. Bemutatkozni. Arcán egy apró pír jelenik meg, majd hajához kapja jobb kezét, megszokásként és ismét füle mögé tűri a vörös tincseket.*
- Jaj, ne haragúdj. Úgy örültem, hogy találkoztam végre valakivel, hogy még bemutatkozni is elfelejtettem. A nevem Lisianthus Shigure, de hívj csak Siannak. Ezt gondolom könnyebb megjegyezned. *mondja még mindig mosolyogva, majd a beszélgetés menetét végre felvéve megrázza fejét, minek hatására a vörös tincsek ide-oda lengedeznek. *
- Nem, nem tévedtem el, rögtön idetaláltam. *kezdi, majd amikor meghallja, hogy Blaze az apukájával jött, szemei ismét felragyognak. *
- De jó neked, hogy elkísért valaki. Nekem sajnos egyedül kellett jönnöm, mert apukám nagyon elfoglalt. Tudod, elég sok a munkája... *mondja, majd lebiggyeszti fejét és utána rögtön fel is kapja. Arcán ismét ott a megszokott mosoly. *
- Biztosan jön majd valaki, bár ha gondolod, akkor akár el is indulhatunk és magunk is felfedezhetjük a sulit. Csak találunk majd egy helyet, ahol lepihenhetünk... *kezdi, majd lepillant bőröndjeire és így rögtön hozzá is teszi.*
- Azaz még se... mert az én cuccaim elég nehezek. Bár ha itthagynánk őket... *ő bízik az emberekben és így nem tartja valószínűnek, hogy bármilyen cucca is eltűnhet. Talán Blaze-nek furcsa is lehet, hogy ilyen közvetlen vele egy tünde, de ennek Siánnak több oka is van. *
- Egyétként téged melyik karba osztottak be? És honnan jöttél ide? *tesz fel pár kezdő kérdést, amíg úgy is várakoznak. Közben néha bizakodva a lépcsőre sandít, hát ha érkezik valaki, de ha nem, akkor legalább egy embert biztosan sikerül megismernie az iskolából. *
~ Eddig szimpatikusnak tűnik, vajon ha többet megtudok róla, akkor is ilyennek fogom gondolni? ~ *vélekedik magában, amikor a rövidke csöndben a lány arcát fürkészi, persze nem túl feltűnően.*

*Pislog néhány jelentőségteljeset a név hallatán. Mire az elejét sikerül megjegyeznie, a végét már nem tudja. Mindig is bajban volt a francia nyelvvel. Felismeri a szavakat és neveket, de képes belegabalyodni. Meg sem kell próbálnia kimondani, szerencsére egy becenév is előkerül. Fellélegezve bólint rá és kissé fojtott hangon szólal meg.* -Rendben...Sian. Engem pedig úgy hívsz ahogy szeretnél. *Legyint. Blaze, Arzenia, neki teljesen mindegy. Mindkettőt egyformán használja.
A bemutatkozás után még mindig figyel a lányra, csak közben elindul felfedezni a csarnokot. Felles a lépcsőkön, de senkit nem lát, hangot sem hall. Talán tényleg itt fognak éjszakázni. Sian közben beszél és beszél, ami egyáltalán nem zavarja mert érdekes dolgokat mond. A szemközti lépcső vizsgálgatása közben visszapillant rá.*
-Igen, apukámmal. Sajnos nem maradt itt, nem kísért be, csak elhozott. Eltévedtünk útközben, jó, hogy vele és nem egy idegennel. Nem engedtek volna el egyedül. Tegnap érkeztünk az országba és minden újdonság. Igazából, azon is csodálkoztam, hogy nem kísért eeegészen az ajtóig. *Mosolyodik el és indul vissza Sianhoz.*
-Ő orvos, egészen pontosan kutatóorvos, anyukám pedig orvos. Apukám itt fog dolgozni egy-két évig, ezért jöttünk ide. *Magyarázza, majd hozzáteszi.* -Argentínából. Khm... tudom, messze van. Már hiányzik. *Húzza el száját.* -Néhány évet csak kibírok. Akár itt... *Mutat körbe. rugalmas lány ő, ha megvan a kényelme és biztonsága.
Mivel senki nem jön értük, jobb híján leül legnagyobb bőröndjére. Ő biztos nem fogja itt hagyni. Rengeteg cucca van és teljesen idegen a hely.*
-Extremus. *Nem mond neki semmit kara, nem találkozott egy társával sem, hogy megállapítsa milyen diákokkal fog együtt járni. Reméli normálisakkal. Elővesz egy zsebkendőt dzsekije zsebéből és sárcseppes lábait törölgeti velük.*
-Én sem szívesen csatangolnék a kastélyban. Hatalmas. Tűt keresnénk a szénakazalban. *Egy ajtót megtalálni a több száz, vagy ezer közül, nem kis feladat lenne. Mindenhová nem nyithatnak be.* -Ha fél órán belül nem jön senki, akkor benyitunk a legelső ajtón. Jobb, mint itt aludni. *A biztonság kedvéért közelebb húz még egy bőröndöt, mindkettőt lefekteti és rájuk ül. Vizes tincsei kezdenek száradni, csupasz lábai pedig jobban fázni. Ez a hátránya a hosszú lábaknak.*
-Örülök, hogy találkoztunk, de komolyan. Sokkal rosszabb lenne egyedül üldögélnem itt. Olvastál valamit a helyről? *Kérdezgeti, miközben kényelmesen elhelyezkedik bőröndjein, hátul megtámaszkodik, lábait pedig felhúzza szélére.*

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

- Úgy, ahogy szeretnélek? Okés, akkor Blaze-nek foglak szólítani. Egyébként a nevemet anyám miatt kaptam, tudod, ő tünde, így apám úgy gondolta, hogy az lesz a legjobb, ha a lányának is tünde neve lesz. Persze abba nem gondolt bele, hogy milyen nehéz lesz majd az embereknek megjegyezni, ezért is kaptam a Sian becenevet. *mondja mosolyogva a lánynak, majd figyeli, ahogy körbenézelődik. Úgy látszik, hogy Blaze se talál senkit se a közelben, ezzel már Sian is megpróbálkozott és sajnálatos módon ő se járt valami nagy sikerrel, azaz pontosabban semmilyennel se. *
- Igazán rendes az apukád, hogy veled jött idáig. Mondjuk én mindenképpen egyedül akartam jönni, néha jó kicsit külön lenni tőle. *így jár az, aki egész életét az apja mellett töltötte. Néha kicsit besokall tőle, még ha szerinte a világ legjobb apukája, akkor is. *
- Argentínából jöttél? Az biztosan szép hely, arrafelé még nem jártam. Pedig már elég sok helyen megfordultam, tudod, apukám kutató... olyan régész féle és sokszor elkísértem ásatásokra. Szerintem is remek dolog megtalálni valami olyasmit, amit már mindenki elveszettnek hisz vagy nem is tudnak róla. *őt is vonzzák a régi dolgok, a romok, ahogy az apját is és ez Siant is boldoggá teszi. Hiszen egész életében olyan akart lenni, mint ő és úgy néz ki, hogy ez jól alakul. A lényeg az, hogy ne hasonlítson az anyjára. *
- Amúgy ez a suli nem néz ki rosszul, biztosan jól érzed majd magad, én is így állok hozzá az egészhez. *fő a pozitív hozzáállás és az Siannal megvan. Egy apró mosoly, majd figyeli a lány ügyködését a bőröndökkel. Viszont amikor megtudja, hogy egy kartársával van dolga, arca ismét felragyog. *
- De jó, én is Extremusos vagyok. Meglep, hogy pont egy kartársammal futottam itt össze, de örülök neki. Legalább már egy embert ismerek. *egy picit talán furcsának találja Blazet, de valószínűleg azért, mert a lány már fáradt az útton, csurom víz és szokatlan még neki az új hely. Tehát ha majd újból találkoznak, akkor remélhetőleg kicsit kellemesebb körülmények között tudnak majd elbeszélgeni egymással. Amikor meghallja, hogy a lány is örül annak, hogy találkoztak, örömmel hozzáteszi. *
- Én is nagyon. Már olyan rossz volt itt egyedül, ezen a helyen valahogy magányosnak éreztem magam... *mondja, majd ismét körbe néz és bizony már ideje lenne annak, hogy jöjjön valaki errefelé, aki beosztja őket. A következő kérdésen kicsit meglepődik és meg is rázza a fejét. *
- Sajnos nem tudok sok mindent a helyről, csak annyit, amit apum mesélt. Itt a közelben van egy város és oda sokszor le lehet menni a suliból... elvileg ott jókat lehet sétálni meg szórakozni. Na meg még annyit tudok, hogy itt van négy kar... *egy picit elgondolkodik azon, hogy biztosan négy van-e, nehogy rosszat mondjon, majd amikor biztos a dolgában, akkor folytatja. *
- És elvileg már megkezdődött a tanítás, tehát kicsit késve érkeztünk ide... hát mást nem igen tudok... *mondja és egy picit zavarja is, hogy nem nézett jobban utána annak a helynek, amit most már az otthonának fog tekinteni, legalábbis muszály lesz ennyi idő alatt. *
- De majd ha idetéved egy tanár, akkor rákérdezek, hogy mik is itt a szabályok, meg hogy mit merre fogunk megtalálni meg ilyesmi... *kíváncsi lány és bár szereti maga felfedezni az új helyeket, néhány helyszínt azért tudni akar, hogy hol találja majd meg őket. Nem akar éhen halni majd, miközben az étkezőt keresi.*

-Aham, értem. *A tündét valahogy fel sem fogja. Talán azért, mert még sosem találkozott velük. Hallani is elvétve hallott róluk. Mondjuk holnap, kevésbé fáradtan biztos el fog tűnődni rajta, mikor visszaemlékszik a beszélgetésükre. Annak örül, hogy van beceneve. Még most meg tudná jegyezni, de ha több fura nevű diákkal összetalálkozik, lehet keverné.*
-Egem inkább az lepne meg, ha nem kísért volna el. Jó, nem az a fejre nővős típus, hogy nem enged sehová, csak szereti tudni hol vagyok. Szerintem már biztosan visszaért Írországba. Ott fog dolgozni, innen nincs messze szerencsére így bármikor láthatom a szüleimet. Ha elengednek az iskolából. Sajnos nem tudom mi itt a szabály. *Neki kicsit bizarr ez a hatalmas szigetország, ezért örül, hogy szülei a "közelben" vannak és bármikor kapcsolatba tud lépni velük ha szüksége van rájuk.*
-Igen onnan. És tényleg szép hely. Számomra az. Máris hiányzik, lehet csak azért ilyen hamar, mert tudom, hogy egy-két évig itt leszek. Ha szerencsém lesz, talán a nyáron haza tudok menni. *Reménykedik erősen, hogy lesz lehetősége látni a barátait, nagyszüleit. Ebbe belegondolva sóhajt egy nagyot és a bejárat felé tekint. A mélázásból ismét Sian hangja zökkenti ki. Nem is akármilyen hírei vannak. Ő is ugyan abba a karba van beosztva. Ez újabb jó hír mára, halovány mosoly jelenik meg arcán. *
-Ennek örülök, akkor hát szia még egyszer. És legalább én is ismerek valakit saját karomból. Egyébként, hogy-hogy itt karok vannak? Ez valamiféle kiképzőtábor is egyben? Olyan fura. Remélem nincs reggeli és esti torna. Büntetőedzés és hasonlók. Ilyesmik vannak a táborokban... legalább is én úgy hallottam. *Látványosan megborzong, vállai rázkódnak egyet, ahogy vörös tincsei is ide-oda himbálóznak feje mozgását követve. Nem szeretne reggel arra kelni, hogy húsz kör futás a kastély körül reggeli előtt. Túlságosan szeret lustálkodni az ágyban.*
-Azt tudom, de nem baj, nem aggódom, bőven van idő bepótolni és megtanulni mindent. *Ilyenkor veszi hasznát gyors felfogóképességének. Nem kell aggódnia mi lesz később. Tekintete ismét a lépcsők felé vándorol.* -Remélem tudják, hogy itt vagyunk. Megmondom őszintén, nem úgy tűnik. Bár én jó három órás késéssel jöttem. Nem tehetünk róla, eltévedtünk egy kicsit. *Már csak azt kellene kitalálnia, hogyan fogja felcipelni ezt a rengeteg cuccot, amit magával hozott. egyikről sem szeretne lemondani, kis túlzással az egész szobáját elhozta. Fő a kényelem, amiről nem szeretne lemondani akárhol van.
Előrébb hajol ültében, lábai így lecsúsznak a bőrönd széléről.* -Az a rész, ahol bolyongtunk, nem volt épp bizalomgerjesztő és le merném fogadni, hogy veszélyes. Ha csak arra gondolok, hogy azok az alakok, akiket láttunk a faluban szabadon járhatnak-kelhetnek mindenhol... *Kifúj egy nagyobb adag levegőt.* ... nem biztos, hogy hétvégente a falut fogom választani kiruccanásom céljául. Már ha, egyről beszélünk. *Ezt sem szabad kizárni.*

Silens csak most gondol bele merre lehet a könyvtár.Fogalma sincs még nem járt ott.De hogy azt honnan veszi hogy nem a parkban van azt nem tudja.Meg kéne kérdezni.
-Elnézést,nem tudjátok merre van a könyvtár?Mert már átjártam az egész kastélyt de nem találtam.-kérdezi.

~Genieve

Nem kell sokáig egyedül maradnia, Genieve személyében megjött a társasága. Rick persze borítóról ítél, ítélt, és ítélni fog, nem csoda hát, hogy a pillus csajt rögtön elkönyveli egy plázap**ának. Általában őket utálni szokta, nem passzolnak hozzá, bár most el kell ismernie, hogy elég öhm… jól néz ki, szeme akaratlanul is rátéved a magát simogató kezekre, s a lány kebleire. Persze ezt mind próbálja eltitkolni, de valószínűleg ilyen téren van tapasztalata Mcdarell-nek, biztos megszokta már az őt néző szempárokat. Íriszei visszasiklanak az arcára, majd illemből csókot lehel a kezére.
- Üdv, Rick Westingham vagyok, jómagam is személyesem. Amúgy meg kösz…
Közli egyszerűen, majd viszonozza a bókot, valami udvarias szöveggel. Általában jobban reagál az ilyesmikre, és tud valami szépet mondani, de tény, hogy arisztokrata körökben ilyen szavakat ritkán használnak, és mint egy Westingham inkább azokat szokta meg. Az tény, hogy Rick jóképű, egy igazi ármánykodó extremusosnak azért ez sem elhanyagolható, néha eléggé jól jön.
- És mi járatban vagy erre? Merre szándékozol menni? Talán a birtokra?
A beszélgetés tovább folyása érdekében elsuttog még két-három kérdést, hogy legyen mire válaszolni a társalgás gördülékenyebben menése érdekében. Az utolsónál a nagy ajtó felé biccent, így ha ezt választja, mehetnek arrafele is.

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

-- Blaze Arzenia Rockefeller --

- Általában az én apukám is szeret engem mindenhova elkísérni, mivel csak én vagyok neki, így nagyon aggódik értem. Mondjuk meg is értem és soha nem szidom meg ezért. Most is csak azért nem jött velem, mert a munkája hívta... de nem is baj, így legalább egyedül felfedezhetem ezt a helyet, ennek is megvan ám a pozitívuma. *mondja mosolyogva a lánynak és már teljesen maga elé képzeli, ahogy az egész sulit bejárja és minden kis rejtekhelyet felkutat benne. Persze ezt nem feltétlenül egyedül tervezi, de majd biztos lesz egy hozzá hasonlóan kalandvágyó emberke a kastélyban, aki szívesen elkíséri majd őt ezekre a túrákra. *
- Amúgy a szabályokat én se ismerem, ezért is lenne jó összfutni egy tanárral vagy legalább egy prefivel, aki egy kicsit tájékoztatna minket az itteni dolgokról. Mert így ha bármi olyat teszek, amit mondjuk nem szabad ~ és ahogy magamat ismerem, ez bármikor előfordulhat ~ akkor azért bűntetnek meg... amiről nem is tudtam. Annak viszont nagyon nem örülnék és tuti lázadnék ellene.... *osztja meg gondolatait a másik lánnyal. Persze ez valószínűleg már Blaze agyán is átfutott, de persze nem biztos még, hogy mindenbe belegondolt. *
- Mondjuk én is haza akarok majd járni néha, mert apum és a barátaim hiányozni fognak. Mondjuk még egyikük se annyira, hiszen nemrég érkeztem és azért pár napot kibírok nélkülük, de ha eltelik egy hét, akkor biztosan egyedül érzem majd magam. *nem tudhatja, hogy vajon találkozik-e olyan emberrel, akivel majd barátságot tud kötni és így sajnos kicsit pesszimistán áll az egészhez. De azért reménykedik is, hogy nem lesznek olyan unalmasak és magányosak az elkövetkezendő évek a számára, hiszen egy ilyen iskolában általában mindenki megtalálja a hozzá illő társat. Közben a lány a karokról érdeklődik és Sian halk nevetésbe tör ki. *
- Jaj, dehogy. Amúgy azt nem tudom, hogy miért karnak hívják, de legalább nem mindenhol az a megszokott ház elnevezés van. *Sian se örülne neki, hogy ha egy katonai iskolába járna, ahol meg van szabva, hogy mikor mit kell csinálni és egyfolytában ugráltatják az embert, meg megalázzák. Mert a fél-tündének bizony olyasmi elképzelése van a kiképzőtáborokról...Közben hallgatja tovább a másik vörös leányzót és közben ő is elgondolkodik azon, hogy vajon tudják-e, hogy megérkeztek. *
- Én szerintem elindulok és keresek valakit, hát ha összefutok egy tanárral vagy valakivel. Vagy megkeresem a tanárit. Ez egy iskola, elvileg olyannak is kell itt lennie. *mondja, majd vállat von, felkapja bőröndjeit és a lányra néz. *
- Na, velem tartasz vagy inkább várakozol tovább, hát ha erre téved valaki? *teszi fel a nagy kérdést a lánynak, majd a faluban látott emberekre gondol. *
- Szerintem egyébként nem voltak olyan félelmetesek és lehet, hogy neked azért tűntek annak, mert meg akarják rémíteni a diákokat. Legalább ők is mulatnak egy jót. *mondja vigyorogva, majd tesz pár lépést a lépcső felé, majd már pár lépcsőfokot is maga mögött hagy, onnan néz vissza Blazere. *
- Akkor mi a válaszod? *kérdi, mert ő már biztos abban, hogy nem fog még ki tudja hány órát itt várakozni. Már fáradt és éhes, tehát mindenképpen elindul valamerre, ideje szerencsét próbálni. Na meg a felfedező vér ott folyik az ereiben, így tényleg indulásra kész. Lát közben egy közeledő fiút, aki kérdez tőlük valamit, de válaszképp csak fejét rázza, neki ugyan fogalma sincs, hogy mi merre van. *

[Lisianthus & Blaze]

Bár a fél-tünde már készülne elmenni, felkeresni egy tanárt, erre nincs egyáltalán szüksége, ugyanis a karvezető, egyben igazgató érkezik, csak még volt egy kisebb dolga, amely nem maradhatott lezáratlanul. Az alagsor folyosóin lohol végig, majd egy szimpatikus lépcsőt választva elkezd felfelé sétálni. Valahol, az előcsarnok közelében nyitja ki az ajtót, és érkezik fel, immáron a felszínre. Jobbra fordul, majd pár egyopciójú kanyar, és rövid folyosók után már az adott helyszínen van.
Meglepődik, hogy nem csak egy, hanem két lány is megérkezett, éppen időben. Pedig magában már elkezdte a keresztet felvetni, hogy kétszer fog járni, mert biztos, hogy külön időpontban fognak jönni, néhány perc eltéréssel, de nem, szerencséje van, és most együtt oszthatja be őket, raádásul ugyanabba a szobába, mivel a második lány hálókörletben pontosan két hely üresedett meg. Odasétál lassan hozzájuk, majd bemutatkozik, a maga sajátos módján, egy biccentés után.
- Szép napot, Gerard Rowne Wayner, az iskola igazgatója, egyben a karvezetőjük. Én fogom Önöket felkísérni a szobájukba, vagyis pontosabbban le, ugyanis az Extremus klubhelyisége az alagsorban húzódik. Kövesennek, és ne maradjanak le, mert nem ajánlatos eltévedni ott lent - fintort húz az arcára, mely inkább egy gúnyos mosollyal ér fel, mintha csak az lenne a célja, amitől óva intette az előbb a diákokat. Majd fogja magát, sarkon fordul, és elkezd sétálni. Ideje van bőven, így nem rohan sehova, ugyanazon az útvonalon közlekedik, mint amerről az előbb megközelítette az előcsarnokot.
Útközben néha hátranéz, illetve oldalra is, a falon lógó festményeket bambulja, bár erre csak addig van lehetősége, amíg a felszínen van. Amint kinyitja az ajtót, máris a komor, és sötét falak húzódnak végig útját keresztezve, melyeken csak fáklya van, illetve néhol egy-egy szobor, közvetlenül azok mellett. Bár, ha jobban megnézzük, mágikus fotók is vannak, de ezek már tényleg csak elenyésző mennyiségben, és kényszerként felaggatva, hogy azért ne legyen olyan egyszínű az a téglasor, amely a földtől választja el a folyosószegleteket.
- Mindjárt odaérünk, már csak pár perc.

[Lisianthus Shigure, Wayner prof. ]

*Elgondolkozva hallgatja az alig pár lépésnyire álló lányt. Néha ráfigyel, néha bólint is neki, néha egészen másfelé jár. Annak ellenére, hogy senki nem jött még eléjük, és egy hatalmas kastélyban vannak, nincs megszeppenve. A legfőbb baja most, hogy késő van, ő pedig nagyon fáradt. Rengeteget utazott, cipekedett, eltévedtek, majd megkerültek és végül itt kötött ki a bejárati csarnokban. Legalább nem egyedül van, ennyi jó történt vele ma. Akárhányszor pillant a lépcsősorra az üres, ezért elhúzott szájjal fordul vissza. Tény, ő már hamarabb itt lenne és valószínűleg már a neki szánt ágyban aludna, ha nem a másik úton fordultak volna le. Most már tudja, akkor hibás döntést hoztak közösen. Bezzeg, ha az egyik bátyja is velük lett volna, garantáltan nem tévednek el. Milyen kár, hogy csak három hét múlva utaznak utánuk.*
-Abban biztos, vagyok, hogy összefutunk, csak az a kérdés, mikor? *Pillant Sianra, aki még mindig nem ült le, ott ácsorog a bőröndje mellett. Ő biztos nem fog álldogálni, egyrészt mert a sok sétától már alig érzi őket. Most is sajog, egyre többször nyúl le, hogy végigsimítson először az egyiken, majd a másikon. A sárcseppeket már réges-régen letörölte hosszú lábairól, de rövidnadrágjának hála egy szikra meleg sincs.*
-Nekem fogalmam sincs, hogy haza tudok-e menni. Csak szeretnék. Ha az egyik bátyám hajlandó lesz visszautazni velem, akkor a szüleim elengednek. Kétlem, hogy ők félbehagynák a munkájukat. Kiesnének a munkakörükből...bla....bla...bla.... *Forgatja meg szemeit. Ez az átka a kutatómunkának, annyira bele lehet merülni, hogy másra nem jut idő. Történetesen arra, hogy visszautazzanak hazájukba. De ő nem fog itt maradni a nyáron az is biztos. A barátai sem díjaznák. Épp válaszolna, mikor Sian közli, ő bizony elindul felfedezni a kastélyt. Ez biztos jó ötlet lett volna, úgy négy-öt órával ezelőtt. Fáradtan felsóhajt.*
-Szerintem üjl le. *Int kezével felé.* -Holnap is felfedezheted a kastélyt. Elég sok cuccom van, semmi kedvem végigcipelni a fél kastélyon. Lehet már úton van egy tanár, vagy prefektus és ha elkerüljük egymást... *Vesz egy nagy levegőt és szinte hang nélkül, tátogva fejezi be mondatát, erősen gesztikulálva.*... nagyon morcos leszek. *Bólint felé. Ez már csak így van.*
-Nem voltak? Áh, dehogynem. Nekem azok voltak. Odahaza nem találkoztam ilyen... nem is tudom mikkel. *Ha jobban belegondol Buenos Aires utcáin nem mászkálnak ilyen szakadt kétes kinézető alakok. Se a tengerparton. Joggal tartja kellemetlen alakoknak. Nem baj, majd pár hónap múlva megszokja, hogy csak ilyenek veszik körül.* -Kicsit ódivatúak voltak meg koszosak...némelyiknek az arca nagyon barázdás és... *Megborzong.*... a fogaik. *Agyszer csak mozgolódni kezd bőröndjén, hogy felálljon. Végre megpillant egy tanárt, aki nem fentről jön le, ahogyan azt várta, hanem egészen máshonnan.*
-Na végre...na végre... *Be lehet tudni valamiféle köszönésnek, kicsit ujjong is, bár nevét nem felejti el elárulni. Közvetlen a bemutatkozás után ő is megteszi.*
-Blaze Arzenia Rockefeller. *Hasonlóképpen biccent, egyik vörös tincse rögtön előre bukik. Magához vesz annyi cuccot amennyit csak tud, a többit majd lehúzza valahogy. Felőle már indulhatnak, ő készen áll. Hulla fáradt, de már kezdi látni az alagút végét és az ágyát, ahová be fog zuhanni. Amint tanára elindul ő is így tesz.*