Kastély körüli park

Caius

*Igaz is miért nem a pálcájával lebegteti a bőröndöt? Miért is fogja vékonyka ujjai közt, mik már erősen fehérednek? A válasz egészen egyszerű, valahova megint úgy eltette a kis pálcát, hogy talán csak jövőre kerül elő, vagy majd megint akáccal fogja megkerestetni. szülei is valószínűleg azért adták neki a jószágot, hogy előkerítse azokat a holmikat, miket a lány eldug saját maga elől. Nem mintha direkt csinálná, de ha valamihez hozzáér, az varázslatos módon tud olyan helyekre kerülni, mikre senki nem gondolna.
A léptekre behúzza nyakát, majd lassan hátrasandít, de mikor meglátja hoyg egy fiú az, azonnal elkapja tekintetét és meredten bámulni kezdi újfent a kastély falait, mintha valami nagyon érdekfeszítő lenne rajtuk. A görény is felemeli fejét, viszont ő a lánnyal ellentétben igenis szemérmetlenül elkezdi mustrálgatni a fiút, még orra is mozog ahogy szaglászik a levegőben, s ha mimikája lenne, hát ugyanazt a fintort kapná meg, mi a srác arcára került. Mérges szuszogás után hajtja vissza lapos fejét Ameth vállára.*
-A kisasszony el van veszve, nem fogad az senkit. *suttogja maga elé, majd féloldalasan végre megnézi, mégis kinek is válaszolt. Zöld szem, nem egy nagy dolog, mindenki olyat csinál magának, amilyet akar, hosszú órák által beállított frizura, divatos öltözék.. ficsúr.. átlagos, mindennapi ficsúr. Vonja le a következtetést magában, majd mikor nagy bátorságról téve tanúbizonyságot néz a rászegeződő szemekre, lila szemöldöke felfelé kezd el mászni.*
-Új vagy? *Amethtől már ez is nagy teljesítmény, szinte folyik belőle a szó, ha a többi napjait vesszük figyelembe. S az hoyg kirázza a hideg, már csak egy apró nüansznyi problematika.*

Ameth

*Caius bizony egy helyben áll a lány mellett. Tekintete végigpásztázza a kastélyt, majd mikor visszafordul végül a lány felé és a kérdésére választ kap, a kis patkánnyal kerül szemezésbe. Caius egy pár másodpercig állja még a görény tekintetét, majd fintorog egyet és elfordítja magát. A bőröndje egy nagyobb puffanással leesik mögötte, pálcáját pedig nemes és lágy mozdulatokkal tűzi övébe. Végül ismét a lányra néz, de most felé is fordulva. Kezeit a zsebébe süllyeszti és látványosan végigméri a lányt. Majd komoly tekintettel a szemébe néz. Szeret a szemekből olvasni és persze az arckifejezésből és tökéletesen kiolvassa a lány szeméből a véleményét. Caius ezt gonoszul megmosolyogja, de épp hogy látszik az apró kis titokzatos mosoly a szája szegletében és nem is biztos, hogy a lány észre veszi.*
-Akkor esetleg szólni kellene valakinek, hogy itt vagyunk *tesz fel egy apró kis megjegyzést Caius és a hatalmas ajtóra pillant. Majd ismét vissza a lányra. Nem akarja megalázni a lányt, de azt látja, hogy nem valami tettre termett leányzóval áll szemben. Na meg a kinézete sem utolsó és említésre méltó, hiszen szinte mindene lila. Caius elgondolkozik, hogy milyen varázslattal változtatta a lány mindenét lilára, vagy csak sok szilvát evett? Az utolsó gondolat igen bugyutának és idiótának hangzik, így Caius el is hessegeti. Nem 10 éves, hogy ilyenekre gondoljon. A lány igen zavarban van és Caius ezt észre is veszi, ami büszkeséggel tölti el. Szereti zavarba hozni a leányzókat, habár tudja, hogy most nem konkrétan a külsejének és a határozott megjelenésének köszönheti ezt a kis zavartságot, hanem a lány alapból ilyen. Legalábbis most biztosan. Végül Caius egy újabb kérdést tesz fel, nem sokkal a másik után:*
-Kopogtál már? *kérdezi a lányt, majd sóhajt egyet és lassan a hatalmas ajtóhoz sétál. Keze megindul az ajtó felé, mikor a kérdés éri. Megcsóválja a fejét és hátrafordul.*
-Igen. amint láthatod, tőled pár méterre ott pihen a bőröndöm. Azzal érkeztem *mondja a lánynak úgy, mintha azt próbálná meg megértetni vele, hogy 2+2 az bizony még mindig 4 és nem 5. Visszafordul, majd három hatalmasat ráver az ajtóra. Reméli, hogy vagy kinyílik, vagy jön valaki, aki megnézi őket.*

Caius

*Nem érti minek nézi.. ne nézze, utálja ha nézik, kifejezetten irritálja. Mindig mindenki csak bámulja és hiába volt valaha normális színe, akkor is ő volt a központban, amit nem szeret. Most is morogva fordítja el tekintetét és kezdi el nézni lábát. Ebből a szemből ugyan nem fog olvasni a másik, max ha lefekszik elé és alulról próbál belenézni íriszeibe. A véleménye meg amúgy is sugárzik belőle, ódzkodik a rideg idegentől. Mégis csak fiú és azok sose jók. Gonoszak, undokak és mindig csak piszkálják. Legalábbis eddig mindig ez volt. Ha valami állata lenne, akkor talán lenne közös téma, de így semmi.*
-Szólj. *Vonja meg vállát, újfent csak maga elé pusmogva, bár egyre jobban idegesíti a fiú túlzott határozottsága. Megint ki fogják nevetni, mert szende mende monda alapján megítélik az első benyomásra, de majd olyat benyom.. hogy olyat.. úgy se mer semmit tenni. Ha meg nem kérdezi meg a fura színösszeállítást, hát nem fogja megtudni.*
-Nyem.. khm.. még nem. *Ki kéne már nőnie ebből a affektálásból, majd aprót rándul a válla, mintegy magának jelezve, hogy kit érdekel, ő olyan amilyen. Elengedi bőröndjét, majd ujjait kezdi el masszírozni. Állkapcsa megfeszül a választ hallva.*
-Lehetnél másodikos is, aki most ért vissza szünetből. *Kétszer kettő néha öt. A fagyi meg visszanyal, igaz nagyon halkan, de azért nyal és pofátlanul élesen. Bár ahogy kimondta a szavakat, rögtön hátrál is egy lépést és még jobban behúzza nyakát. Na most fog kapni, mert visszaszólt, most fogják békává varázsolni, leordítani a haját is, aztán meg kinevetik, mert Akác megvédi. "Nem sírok, nem sírok..." Ismételgeti magában, a rossz emlék miatt.*

Ameth

*Úgy tűnik, hogy a lány valóban olyan kis szende, mint amilyennek elsőnek is tűnt. Mélyen a földet nézi, szinte haja is az arca elé hull, hogy még véletlenül se látszódjon az arca és a szeme. De a testtartásából látható, hogy bizony fél, de minimum ódzkodik a fiútól. Caius ezt nem igazán érti, de nem is érdekli különösképpen az ismeretlen lány viselkedése és véleménye. Nem sokszor szokott más véleményére adni, csak ha nagyon közeli kapcsolatban állnak. Ilyen meg nem sok ember van, úgyhogy Caius kb. senkinek a véleményére nem ad. Elvan ő maga is. Úgy tűnik, hogy a lány is eléggé magának való, mert nem igazán kezdeményez beszélgetést, alig mozdul meg és a szemét sem sűrűn emeli fel a cipőjéről, ami azért Caiusnak már kezd kicsit furcsa lenni. De akárhányszor a lányra pillant, mindig azzal a patkánnyal kerül szembe. Mintha védené a lányt. Ugyan mitől? Caiustól? Nevetséges. A lány szavait alig hallja a fiú, maga elé pusmog, így úgy dönt, hogy tényleg nem fog a lányra várni. Ő nem viseli el, hogy több, mint fél órát kelljen várni valamire vagy épp valakire, így valóban dörömbölni kezd az ajtón. Közben persze hallgatja a lányt.*
-Oh, mert most kezdődött az év? *vonja fel a szemöldökét. Egy utolsó pillantást vet az ajtóra, majd lassan a lányhoz sétál. Kezei még mindig a zsebében vannak, majd most, ahogy közelebb ér a lányhoz, megpróbál belesni az arca alá. Kérdőn néz a lányra, mire halk nyikorgást hall. Az ajtó kinyílt, így Caius megfogja a bőröndjét.*
-Jössz? *kérdezi a lányt, majd ő bizony megindul befelé a kastélyba és remélhetőleg, hogy az előcsarnokban már várja valaki és elmeséli neki, hogy hogy s mint megy itt a Torneransba.*

//Köszi a játékot, én most megyek//

*Kissé fáradtan, ám tele izgalommal érkezik meg a vörös hajú lányka az iskola parkjáig. Sötét van és az esti órák java már régen eltelt, de a lány vörös üstöke még így is izzik az éjszakában. Két közepes méretű bőrönd van nála, melyek mágia hatására szépen suhannak utána a levegőben. Hosszú, fekete nadrág, zöld póló és kopott tornacipő. Lassan lépdel a hatalmas ajtó felé, majd egy kellő távnál megáll, úgy félúton, és a kastély falait kezdi el fixírozni. Közben kezével a nyakában szuszogó hermelint kezdi el simogatni, mely sálként öleli őt körül. Pár perc után az égre emeli tekintetét és a csillagokat kezdi bámulni, már ha egyáltalán van egy is az égen. De neki egy is elég. Köszöni szépen azt is remekül elnézegeti egy ideig. Halkan egy dallamot kezd el dudorászni, közben pedig legbelül reméli, hogy hamarosan kijön elé valaki. Nem egy félős típus, de egy idegen helyen az éjszakába...hát nem túl felemelő dolog. Számára.*

Caius

*Alapjában véve minden fiútól kicsit tart, mert nem tud velük mit kezdeni. Apja sokat dolgozott, testvére nincs és eddig lányok közt volt ideje java részében. Azt se tudja hogy kéne hozzájuk szólni, nem hogy beszélgetést kezdeményezni. Igen tény, hogy Akác azért lett ráakasztva hogy megvédje, másoktól és saját magától is.
Felőle akár napokat is várathatnák őket, akkor se nagyon mozdulna, de azért felpislog, mikor a fiú elkezd dörömbölni. Milyen jó is lenne, ha erős karja lenne, de hát ő legfeljebb kaparászni tudná az ajtót és a pálcájáról még mindig lila gőze sincs, hogy hova tette.*
-Oh, mert tanévközben nincsen szünet? *Vág vissza szinte gondolkozás nélkül, majd elkezd reszketni, mint egy nyárfalevél, ahogy közeledik hozzá csipkelődésének tárgya. Riadt, mégis ádáz kis szemek pillantanak vissza a kíváncsiskodóra. Tekintetében kézen fogva sziszeg vissza a mérhetetlen rettegés, hogy bántani fogják és a női hiúság, hogy igenis neki van igaza és jogos volt a kérdés. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel a lány torkából, mikor az ajtó megnyikordul és a furcsa fiú megindul előre. Felkapva bőröndjét siet azonnal a másik után, nehogy az orrára csapódjon az ajtó, mi nem valószínű, de azért ki tudja, lehet csak azt engedik be, aki elég határozott hozzá.*
-Megyek.. várj meg.. *Hogy azt az utolsó két szót minek tette hozzá, már nem is tudja, de mégis csak jobb nem egyedül bolyongani egy ismeretlen helyen, mennyivel jobb egy ismeretlennel.*

[ Chrissy ]

*Igazság szerint a fogadóbizottság sem a leginkább bizalomgerjesztő dolog, ami megtörténhet Chrissy-vel az érkezése napján. Tekintve, hogy Alex és Evon még mindig a nagyalmában vakációznak (most már vagy másfél hónapja) kénytelen kelletlen Erinnek kell vállalnia a prefektusi teendőket. Ebben a sötétben nemhogy távolról, de még közelről sem könnyű megmondani, hogy az érkező illető férfi vagy nő. A legtöbb lánytársán már így is túlnőtt a maga lassan 180 centiméterével, fehér bőre pedig alig látszik a temérdek közönséges mugli és mágikusan mozgó tetoválástól. A fehér trikó pedig még inkább kiemeli kissé csontos, elöl deszka, hátul léc alkatát, a kulcscsont finom íve viszont mégis árulkodik némi nőiességről. A jobb megfigyelőknek. Fekete haját is összefogta hátul. Farmernadrágjába süllyesztett kézzel közeledik az új diák felé. Semmi egyenruha vagy ilyesmi, bár elméletileg kéne, hogy legyen, és talán dohányozni sem a legjobb ötlet az iskola területén, de hát van ilyen. A fényt a mellette lebegő mágikus fénygömb adja, ami követi minden lépését, ahogy áthalad a parkon. Odaérve megtorpan a vörös hajú leányzó előtt és lepillant rá.*
- Cső. *Igen, határozottan intelligens első benyomás, node mindegy, senki sem fogalmazhat olyan gyönyörűen és úriasan.*
- Te vagy aaa.. *Puskázik. A tenyerébe felfirkált nevet. Sosem volt túl ügyes abban, hogy megjegyezzen dolgokat. Sőt, a kézírása sem a leggyönyörűbb, sőt, macskakaparásnak is a legnagyobb jóindulattal nevezhető, ezért jó három percbe is beletelik mire kibetűzi azt a pár még felismerhető betűt.*
- Septon.. anyám, ilyen névvel meg kellett volna tiltani apádnak a házasodást. Mindegy, val'szeg te vagy, ha itt ácsorogsz egyedül. Hali, Erin Corwell, elméletileg ideiglenes prefektus, gyakorlatilag semmi ilyesmi. Üdvözlünk az Extremus csodás, fantasztikus, utánozhatatlan karában, blablabla, megmutatom a szobádat..
*Rendben van, hogy a lelkére lett kötve, hogy mondja el a szokásos és hivatalos köszöntőbeszédet, de az hosszabb, mint Wayner évzáró meg évnyitó beszéde együttvéve és megtoldva Bush pár évvel ezelőtti két órás népkínzásával a fehérháznál. Különben sem tiltotta meg senki, hogy tömörítsen.*

Ameth Caius páros...

Egy szép nap zárásaként mi is lehetne jobb, mint sokadszorra megmászni a tornyot. Kell ennél jobb elfoglaltság? Dehogyis kell...
Lefelé haladva a hosszú lépcsősorokon csörömpölök, mint egy láncra vert szellem. Pedig nem, csak a sarkantyú zörög csizmám sarkán, hogy elnyomja farmerem surrogását, makulátlanra vasalt, fekete ingem neszezését. Egy lány érkeztét közölték velem, egy lányét, aki remélhetőleg már itt is van, hogy ne kelljen sokáig várnom reá.
Mogorva, borostás ábrázatomon azonban némi meglepetés látszik kirajzolódni, mikor egy fiú körvonala rajzolódik ki az ajtóban.
~Mára hozzánk nem jön elvileg senki, tehát ő nem pillus...~
De hol van a leány? Nem kell soká várnom, hogy a folyosó sötétebb részeiből őt is felfedezzem. Tovább csörtetek hát, hogy te is láthasd kissé kócos hajamat, morcos ábrázatomat. Elérve hozzájuk elmorranok mély, nagymacska hangomon, miután megköszörültem kissé torkomat.
- Üdvözletem az ifjaknak. Ameth Saiida kisasszony, ha nem tévedek. Az ifjú urat viszont nem ismerem, megtudhatom kihez van szerencsém, no és melyik karhoz tartozik?
Válaszukra várva figyelek rájuk, bár arcomról sok érzelmet nem tudnak leolvasni. Miért is tenném? Nem jobb nekem úgy, hogy elbújok az irónia rejtekébe, mint általában? Dehogyisnem. Jelenleg azonban még erre sincs szükségem. Nincs min ironizálni. Még...
De ami késik nem múlik.
A lány csomagjai felé intek csizmám szárában rejtőző pálcámat, hogy azokat eltüntessem egy intéssel. Nem kell aggódni, nem szúrja a lábamat a pálcám, hisz egy rejtett tok van belül, s ez így nagyon praktikus ám. Hogy miért hordok ilyenkor is csizmát? Mert szeretem és mert erdei odúmhoz vezető sétámon praktikus is. Melegnek sem meleg, hisz arról lehet tenni pár bűbájjal. Na de ne beszéljek ennyit magamról, mert minek is. Inkább a lány nyakában pihengető állatot figyelem pár pillanatig.
- Lehetőleg vigyázzon az állatra...nem kell, hogy áldozattá váljon.
Naná, hogy meglátom benne mindjárt a zsákmányt, hisz ösztöneim erre sarkallnak. Persze nem fogom bántani, csak egy érdekesnek mondható pillantást vetek rá, majd a fiú felé fordulok, ha már elárulta kilétét.
- Remélem hamarosan megérkeznek önért is, várunk egy kicsit, addig esetleg elmondom miket is kell tudni iskola szabályiról. Már ha érdekli magukat.
Várunk...mert nem szeretném, ha eltévednek a pince kusza folyosóin a fiú. Ja, hogy egy Extremusost nem szoktak félteni? Hát én már csak ilyen vagyok, ha nem is látszik rajtam.
De, hogy ne álljunk itt az ajtóba, beljebb kezdem őket tessékelni, terelgetni.

Ameth és Tayler

*Caius bizony nem akar sokat itt várni. Egyáltalán nem szeret - sőt, talán az utál jobb kifejezés rá - várni sehol és senkire. Ő a pontosság mintaképe, mindig van rajta egy aprót, fekete óra jobb csuklóján - ahogy most is. Utálja a pontatlan embereket és igyekszik ő is mindig pontos lenni, sőt! Igyekszik mindig kicsit hamarabb ott lenni, mint a megbeszélt idő. De úgy tűnik, hogy ebben az iskolában a pontosság nem valami fontos. Vagy csak nem tudták, hogy jön, ami teljességgel lehetetlen, hiszen ideszóltak, hogy most érkezik. Mivel a lány nem mozdul és Caius úgy véli, hogyha rajta múlik, akkor itt öregszenek meg, így az ajtóhoz lép és dörömbölni kezd. Miközben a lánnyal váltanak pár szót. A lány úgy tűnik, hogy amilyen szende, annyira akaratos, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy azt akarja, hogy övé legyen az utolsó szó. Caius lassú léptekkel a lányhoz sétál és megpróbál belenézni a szemébe, ami igen nehézkes, hiszen a lány a cipője orrát vizsgálgatja. Caius elmosolyodik, habár ez is éppen hogy látszódik szája szegletében.*
-Nem vagyok tisztában a Tornerans tanévrendjével. De mint mondtam, ott pihen a bőröndöm - új vagyok *szól vissza kellemes, lágy mégis kissé fenyegető hangon a lánynak Caius és a bőröndje felé pislant. Na és persze a végén meg is válaszolja a lány eredeti kérdését, miszerint igen, ő is új. Közben az ajtó kisebb nyikorgás mellett kinyílik. Caius megfogja a bőröndjét és besétál a kastély hatalmas ajtaján. Az előcsarnokba jut és vélhetőleg nem egyedül, jön a leányzó is mögötte. Legalábbis mintha egy ilyen, apró kis mondatot hallott volna. Belöki az ajtót és még hátranéz, bevárja a lányt, majd együtt lépnek be a csarnokba. Caius most sem néz körbe, csak egy gyanakvó pillantást vet jobbra, majd balra és kicsit beljebb sétál.*
-Nincs itt senki...*motyogja a fiú és lerakja a bőröndjét, majd keresztbe fonja karjait mellkasa előtt úgy néz a lányra. Valahonnan halk kopogást hall a srác, így keresni kezdi a hang forrását, ami hamarosan maga jön oda hozzájuk. Egy idősebb férfi - vélhetőleg tanár - sétál oda hozzájuk. Caius végigméri és egyből észreveszi, hogy a férfi titkolja az érzelmeit, hiszen arca érzelemmentes. Ahogy megszólal, köszönti a lányt. Caius szeme felcsillan - végre megtudja a lány nevét. Nem mintha nem tudna enélkül az infó nélkül élni, mégis jobb tudni, hogy kivel is töltött el pár percet kint a parkban. Majd végül felé irányul egy kérdést. Caius kibontakozik karjai öleléséből és a férfi szemébe néz.*
-Caius Randy Woodrow vagyok és az Extremus karhoz tartozom. Hogy-hogy nem tudnak róla, hogy jövök? Pedig ideszóltak a szüleim *válaszol a fiú a kérdésekre és egy kis lenézés, gyanakvás és hanyagság csendül a hangjába. Ismét várakozás. Caiust már majd szétveti az ideg. Egyszerűen utál várakozni, így lassan le s föl kezd el járkálni. A kérdésre, miszerint van-e kérdésük Caius megtorpan és egy oldalpillantást vet a lányra, majd visszanéz a férfire.*
-Elmesélhetné az iskola tanévrendjét *hangzik a kérésnek szánt parancs-hangú mondat.*