Télikert

Cailin

Még mindig mosolyogva, szemöldök ráncolva nézek a lányra. Hogy lehetne egy ilyen bájos teremtés, akármire is ártalmas?
- Ha már így megemlítetted a karmát - leveszem tekintetem a gitárról, és a lányra szegezem - te vallásos vagy?
Igen lehet hogy egy kicsit furcsa kérdés, de kíváncsi típus vagyok.
- Ami engem illet - kezdek bele - én az újjászületésben hiszek. Szerintem ez a legrealisztikusabb.
A keresztény vallással kapcsolatban egyelőre nem fejtem ki véleményem, amíg választ nem kapok. Nem szeretnék senki lelkébe belegázolni ma.
- Reál tantárgyak? Pff - kérdezek vissza nevetve - én inkább a humán tantárgyakban vagyok otthon, azon belül pedig pontosan a történelemben. Varázsló és mugli történelemben is.
Ezeket még az előző iskolámban tanultam. Ott a varázslócsemeték ugyanúgy tanulhattak mugli tantárgyakat is, mint a saját "fajtájuk" tantárgyait.
- Háááát - mondom mosolyogva - igazából te sem tűnsz annak. Kedves vagy, mosolygós, bájos - és nagyon szép is, de inkább ezt már csak magamban teszem hozzá.
- Szívből remélem, hogy itt végre találhatok normális barátokat.
Hát igen, négy évet lehúzni úgy, hogy az embernek egy barátja sincs, elég rázós.
- Az hát - mondom fellelkesedve - például ezt a termet, még csak most fedeztem fel.
És tényleg, ebben a kastélyban nagyon sok elvarázsolt terem, tárgy, kép van. Még csak néhány napja vagyok itt, de már most rabul ejtett ez a hely.
- Nagyon jó - felelek a következő kérdésre - a tanárok nagyon kedvesek és segítőkészek, szintúgy, mint a többi kartársam.
Már amennyit megismertem közülük, persze.
- Ne aggódj - nevetek fel a lány rémült replikájára - nyugodtan, szokd meg, érezz rá. Csak úgy lehet "megszelídíteni".
- A betűk a hangokat jelölik - sajna pontosabb magyarázatot nem tudok adni, belém ezt sulykolták kiskoromban, én meg elfogadtam.
A mentegetőzésre csak mosolygok, mert, ugye aki kérdez, az gondolkozik.
- Semmi gond - mondom neki mosollyal az arcomon - te így vagy jó.
És igen, már amennyire így megismertem a lányt, ez alatt a bő 30 perc alatt, el nem tudnám őt képzelni e nélkül.
- Szóval akkor hol is tartottunk? Ja, igen. Most már jöhetnek az akkordok? - kérdezem mosolyogva.

- Újjászületés? – vigyorodom el, és egyszerűen nem bírom ki, hogy hozzá ne tegyem az ilyenkor szokásos viccet. – Ó, ebben már az előző életemben sem hittem. Komolyra fordítva a szót… Azt hiszem, én nem hiszek semmiben a szó hétköznapi értelmében, sőt, valójában nem is szoktam olyanokon gondolkodni, hogy miben is kéne hinnem, meg miben nem. – Vállat vonok, majd még hozzáteszem: - Persze ilyenformán az sem nagyon zavar, ki miben látja a maga igazát, amíg nem próbálja rám erőszakolni. Én ilyen nyugis ateista vagyok.
Igazándiból sosem volt okom hinni semmiben, ahhoz túl… érdekes körülmények között fogantam és nőttem fel. Ráadásul, ha van varázslat a világon, akkor miért kellene Isten? Az evolúció bizonyított tény, onnan kezdve pedig minden logikusabb is, mint az a homályos elképzelés, hogy egy mindenekfelett álló lény kigondolt minket, majd magunkra is hagyott, és csak távoli szemlélőként, beleszólás nélküli Nagytestvérként lebeg felettünk. Nem, határozottan nem tudok egy ilyen dologban hinni.
- Történelem? Uhh… Nekem az néha sok, az évszámok és nevek megjegyzése felér a kínzópadra kötözésemmel – rázom a fejem mosolyogva. Se reál, se humán, maradok a készségtárgyaknál, úgy mint LLG és GyNT, azok nekem tökéletesen megfelelnek. – Ezek szerint neked ezzel nincs gondod? Én jobban szeretem, ha a szabad ég alatt lehetek, még ha közben tanulnom is kell akár…
A bajos jelzőnél felkuncogok, ugyanakkor el is pirulok, hiszen elég messze állok tőle, mégis furcsa érzés, hogy valaki ilyennek lát. Letörjem ezt a dolgot? Mert szerintem semmi bájos nincs bennem, mikor eltévedten kóválygok, elmerülök a gondolataimban, elveszek az állatokkal, növényekkel való foglalkozásban, és így tovább. Nem, cseppet sem vagyok bájos. Viszont hülye sem, hogy megint magam alatt vágjam a fát, majd rájön ő magától, ha máskor is találkozunk.
- Ó, biztosan találsz, csak nyitottnak kell lenni – jelentem ki lelkesen. – És nem árt, ha nem elhagyatott helyeken csatangolsz, mint ez itt, hanem mondjuk ott, ahol találkozhatsz is valakivel. Az hasznos lehet.
Ha-ha… Én, amint tanácsokat osztogatok a barátkeresésről. Azt hiszem, ez a hét vicce, majd valahová fel kell írnom, hogy el ne feledjem.
- Minden tanár kedves? – szalad magasba a szemöldököm, nem kicsit kétkedőn. – Vagy most csak a karod vezetőire gondolsz?
Igen, meg kéne ezt a valamit szelídíteni. Miért van az, hogy egy hippogriffel simán szembe nézek a nyár folyamán, sőt, egy egész csordával, de egy élettelen tárggyal, amin sok kis bizbasz van, nem?
- Tehát a hangokat… Naivság volt tőlem azt hinni, hogy a dó, ré, mi, fá, szó, lát, ti, dó még ér valamit, ugye? – kérdezem lemondóan, majd még egyszer végigfuttatom ujjaim a húrokon, magamban megnevezve őket. De persze a következő megjegyzése kiűzi a fejemből az ilyesfajta gondolatokat, és először meglepődve, majd mosolyogva nézek rá. Gőzöm sincs, mit lehet erre mondani… Így vagyok jó? Azt hiszem, ezt még nem mondták nekem.
- Igyekszik az ember lánya – próbálom elütni viccelődve a… bókot? Vagy minek nevezzem? Baráti megjegyzés, igen, ez lesz az. Miért van az, hogy én sokkal természetesebben fogadom, ha éppen szidnak, mint ha valami jót mondanak rólam? Valaki valamit nagyon elrontott a fejlődésem során, úgy tűnik.
- Khm… Amennyiben beavatsz a szakrális titokba, és elmondod, mi a gurkó az az akkord.
Tényleg figyelnem kellett volna énekórákon!

A kis viccén elmosolyodok, nem vitás tényleg van benne humor. Ha úgy vesszük én is ateista vagyok, habár nem a szó szoros értelmében. Bár mióta létezik a jediizmus... Na szóval, Istenben, mint személyben nem nagyon hiszek, bár az szerintem nyilvánvaló hogy áll fölöttünk valami vagy valaki, ha nem is Istennek, Jehovának, Virakocsának hívják azt a bizonyos valamit. Az újjászületés is egy más téma. Szerintem ez a legrealisztikusabb, ezáltal ezt tartom nyilvánvalónak. Ki mit hisz, szíve joga, csak ne térítgessen úton-útfélen.
- Hát, nekem a történelem a szívem csücske, bár ez érdekesen hangozhat, de kezdettől fogva nagyon érdekelt a dolog. Jó az évszámokkal én sem vagyok mindig tisztában, de azt mindig sikerült eddig valahogy "elbliccelnem" - mondom mosolyogva a lánynak. És tényleg, ha csak a tömör anyagot írod le a legtöbb tanár észre se veszi a dolgot.
- Igen a kint a levegőn, minden jobban megy - vágom rá egyből - legyen az tanulás, dalírás, akármi.
Én is jobban szeretek kint lenni a természetben, mint koszos osztálytermekben ülni. Igen, most ezért is vagyok itt. Mikor megemlítem a neki az észrevételeimet, egy kicsit elpirul és ezt egy kis kacajjal próbálja rejtegetni. Úgy teszek mintha észre se venném, hisz én csak a meglátásaimat mondtam el.
- De kérdem én, mit tehet az az ember aki pont ezeket az elhagyatott, csodálatos helyeket szereti? - kérdezem tőle nevetve. Bennem mindig megvolt ez a kis elbújás a világ elől, nem szeretek középpontban lenni. Igen, lehet ezért van annyi barátom, amennyi.
- Természetesen azokra a tanárokra gondoltam akiket eddig megismertem, szóval - számolásomhoz segítségül hívom a kezem is - körülbelül, 2-re.
Hát igen, eddig nem nagyon sikerült még kapcsolatba kerülnöm közelebbről egy tanárral. A megjegyzésemre érdekes választ kapok, őszintén szólva tényleg így tartom komplettnek a lányt. Nincs ebben semmi rossz dolog.
- Végül is, ezek a dallamok, ezekből épül fel az egész dal - mondom neki mosolyogva - most néhány egyszerűbb akkordot fogok neked megtanítani. Kérlek gyere egy kicsit közelebb.
Mikor a lány közelebb húzódott, lefogom az E1, G3, D4 - es húrt, majd kicsit közelebb rakom a lányhoz a gitárt hogy láthassa pontosan mely húrokat is fogtam le. Ha alaposan szemügyrevette, megpendítem a gitárt.
- Ez lenne a C-dúr, ez a legalapvetőbb akkord - mondom neki mosolyogva, majd átnyújtom a gitárt - és most te jössz. Várj segítek - megfogom a lány bal kezét, majd ujjait fokozatosan "ráillesztem" a megfelelő húrokra.

- Ó, én megértem, a történelem érdekes, csak szerencsétlenségemre sikerült egy szörnyű tanárt kifognom annak idején, így mára eléggé… idegen lett számomra – mondom vállat vonva. – Nehéz elbliccelni a dolgokat, ha a felállítanak, hogy sorold fel a koboldháborúk összes jelentős eseményének dátumát kronológiai sorrendben… Mert hát elmesélem én, de hogy évszámot kössek hozzá, meg neveket? Örülök, ha évszázadot tudok nagyjából mondani. Ezért maradok az állatoknál, ők ilyeneket nem kérdeznek, még akkor sem haragszanak, ha a nevüket elrontom. Már amelyik…
Vele nevetek a kérdésén, elvégre nagyon meg tudom érteni, valami oknál fogva én is ott érzem magam jobban, ahol a lehető legkisebb a népsűrűség. Nekem valami remetének, vagy hasonlónak kellett volna születnem, azt hiszem.
- Akkor olyan barátokat kell keresni, akik szintén az ilyen helyeket kedvelik – válaszolom, mikor nevetésem mosollyá szelídül. Igazándiból én is mindig így találtam rá a barátnőimre, ők is éppen bujdokoltak a világ elől, és ez okból lám, egyből volt egy közös témánk. Persze felmerül a kérdés, hogy egy hely akkor is elhagyatott e, ha két kuncogó csitri népesíti be, vagy később négy, annál is később öt… Nem, ahol mi megjelentünk, többé nem volt csendes békesség, végül egymásban leltünk arra. Hiányoznak.
Felkuncogok, ahogy nyomatékul felmutatja ujjait is azon tanárok számával, akiket megismert már, és ezzel oda is a melankolikus hangulatom. A csajok jól vannak, csak máshol, és szünetekben találkozunk, no meg levelezünk. Itt az ideje, hogy elszakadjak tőlük így másfél év múltán.
- Akkor szerencséd van, mert vannak elég fura fazonok is – húzom el egy kicsit a szám, ahogy eszembe jut némely kellemetlen tapasztalatom. Hát miért nem lehet megszokni, hogy én kissé késve érkezem, miért kell mindig nyilvános megalázó-show-t kerekíteni belőle? – De majd rájössz magad, nem akarom elvenni a kedved, plusz lehet, hogy te nem vagy olyan notórius késve érkező, mint én, és nem is lesz velük gondod.
Közelebb húzódom, ahogy kérte, és legszívesebben lökném a kezébe a gitárt, de persze illedelmesen megvárom, míg ő elveszi. Különben is, a nagy szabadulásban tuti sikerülne fejbe vernem magam, aztán őt, és utána két méterre landoltatni szegény hangszert.
- Ahha… Tehát mikor azokat a szép hangokat produkáltad, valójában meghatározott akkordok kiszámított lefogásáról volt szó meghatározott sorrendben? – kérdezem, miközben a húrokon babrál. – Ez azért kicsit illúzióromboló, azt hiszem…
Közben persze figyelem, hogy mely húrokat fogja le, meg milyen hangot ad ki, mikor megpendíti, sőt, még azt is megjegyzem, hogyan pendít. Hú, még itt a végén tényleg képes leszek lejátszani egy dallam-töredéket! Átveszem megint a gitárt, és ezúttal már kevésbé érzem földön túli tárgynak, ami el akar tőlem repülni haza.
- Tehát C-dúr… - motyogom, ahogy próbálok arra koncentrálni, melyik zsinórokat is kell nekem lefognom, de persze csak az jár a fejemben, hogy mennyivel melegebb a keze, mint az enyém, meg hogy milyenek az ujjai. Ezt mondják vajon zenész-kéznek? Koncentrálj, Lini! – Jól sejtem, hogy nem akarom tudni a neve eredetét, csak csináljam? – pillantok fel rá a nagy koncentrálásból, ajkamon szemtelen mosoly. A valódi kérdés az, hogy ki akarom-e idegelni, avagy sem? Mert hát ha nagyon próbálkozom, tuti, hogy előbb utóbb még ez a kék szem is el tud borulni a méregtől.

Érdeklődve hallgatom Cailin szavait.
- Hát igen, egy rossz tanár mindent el tud rontani - mondom kicsit kókadtan - nekem is sikerült egy-kettőt már kifognom.
Még hogy egy - kettőt? Elég az nyolc - tíznek is. Persze, csak ha meggyújtjuk. Na, de hagyjuk a hülye szóvicceket. Itt van/volt például Miss McKart, a régi irodalom tanárom. Szerintem jellemzésnek elég annyi, hogy a magyar mennydörgő szelíd bárányka hozzá képest... De hol is tartottam, ja igen a történelem.
- Ezek tényleg nem könnyűek - sóhajtok föl a lány példáján - de, akit igazán érdekel annak a fontos dolgok, megragadnak a fejében.
Nálam legalább is ezen séma szerint működnek a dolgok. Ami érdekel, az megmarad, ami számomra érdektelen az pedig egyszerűen lepereg. Ha odafigyelek az órán, akár az egész anyagot meg tudom tanulni akár ott helyben.
- Ha ilyen egyszerű lenne - mondom neki nevetve - akkor már tele lennék barátokkal. Sajnos eddig nem nagyon akadtam olyan emberre, aki ennyire vonzódna a természethez, vagy akár csak el tudna mélyülni egy szivárványban.
És ezzel el is érkeztünk az egyik hátrányomhoz. Én akár egy egész álló nap kint tudok ülni a fűben, és az eget bámulni. De mért is gond ez? Mondjuk, ha egy barátom is velem van, ő hamar bele tud unni, abba hogy döglünk a fűbe, és nem csinálunk semmit. Nem egyszer fordult már elő.
- Láttam már néhányat a folyosón - válaszolok neki nevetve - de szerencsére még nem beszélgettem egy "komolyabb" esettel sem.
Vagy a hupilila hajjal mászkáló pasas nem számít annak?
- Hát a késve érkezés az én tudományom is - mondom a fejemet vakargatva - remélem itt hatásosabb az ébresztő.
Mintha otthon nem egy kiadós, hideg vizes nyakbaloccsantással keltettek volna.
- Végül is, így is neki lehet állni a dolognak - válaszolok neki - de, szerintem ennél sokkal többről van szó. Ilyen felfogásban, tényleg az. De mikor én például gitározok, érzek valamit, ami belülről jön, és máshogy nem is tudnám kiadni, csak ezzel. Remélem neked is sikerülni fog ezt az érzést elérni.
Amint hozzáérek a lány kezéhez, egyből érzem a hőmérséklet különbséget. Zenész kéz? Ha a bőrkeményedésre annak számít, akkor igen. Ezek a folyamatos nyomás miatt keletkeztek. Persze nem ennyi az egész, de én nem teszek nagy különbséget, kéz és kéz között.
- Jól sejted - válaszolok neki, szenvtelenül. Kicsit csipeget, de semmi gond, max ha ő is, majd én is.
- Tessék csak próbálgatni, amíg szép dallamot nem kapok, addig nem megyünk el innen - mondom neki félmosollyal az arcomon.

// bocsi, hogy csak most, a körülményket ismered Sad

//

- Ez igaz, de akkor minden bizonnyal engem nem érdekel a történelem igazán-igazán – vonok vállat zavart mosollyal. Nem tehetek róla, mindig is jobban vonzottak az állatok meg a növények, és az ehhez kapcsolódó dolgok. – Bár ha ezen a vonalon haladunk, akkor azt kell mondjam, engem elég kevés dolog érdekel igazán, és ez kicsit elszomorító. Pláne mert most szembesítettél azzal, hogy általában nem tartom fontosnak, hová indultam, merre tettem a cuccaimat, hol a rúnamágia tanterem, kinek mi a neve, születésnapja, névnapja…
Inkább abbahagyom a felsorolást, és egy kiválasztott pontra bámulva - ami valójában úgy is aposztrofálható lenne, mint a Nagy Semmi, ha rajtam múlik - azon töprengek, ez vajon tényleg így van-e. Lehet, hogy valami agyászhoz kéne járnom?
- Ó, pedig a szivárvány gyönyörű! Ki az, aki NEM tud elmerülni bennük? – kérdezem őszinte döbbenettel a hangomban. – Elvégre a világ összes színe benne van! Kell ennél csodálatosabb dolog? Ráadásul a lábánál ott a világ legmesésebb kincse, tehát kalandvágyók nagy álma is.
Na igen, ilyenkor, mikor kívülről visszahallgatom, amit mondok, kicsit hülyének érzem magam, vagy megint öt évesnek, mikor is világgá mentem otthonról egy tábla csokival felszerelkezve, hogy megtaláljam a mesés kincset a cuki koboldokkal. Jól van na… Azt hiszem, túl sok mesét néztem akkoriban.
- Ugye, hogy vannak kuriózumok? – vigyorodom el, és egy csipet büszkeség is csendül a hangomban, mert hát kevés barát ide vagy oda, ez az én iskolám, és tűzbe mennék érte, hiszen nincs még egy hely, ami ennyire színes és érdekes.
- Ébresztő? – elgondolkodom egy pillanatra, és erőltetem az agyam, hogy leljek ilyet az emlékeimben. – Mióta itt vagyok, hivatalos ébresztőt még sosem sikerült elkapnom. Ez most vagy azt jelenti, hogy nincs, vagy azt, hogy nem, nem hatásos. Viszont a szobatársaknál jobb ébresztés nem is kell. Vagy egy időzítő bűbájnál a takaródon, ami egyszer csak eltűnik rólad, vagy… Na szóval szerintem érted. Itt magadról kell gondoskodnod.
Szegény, jól ledaráltam neki…
- Ahham… Tehát ahhoz, hogy én ki tudjam adni az érzést, tudnom kell ezeket a dúrokat meg akkordokat, vagy miket – szűkül össze a szemem a nagy koncentrálásba, hogy felfogjam, hogyan is gondolja. – Mikor ezeket tudom, akkor már csak eszközök, mint például… a… versírás, mert hát ahhoz is beszélni kell a nyelvet?
Bízza csak ide az univerzum, hogy a világ leghülyébb hasonlatát megtaláljam egy olyan dologra, amihez kicsit sem értem, pikk-pakk megvagyok vele. Talán gyűjtenem kéne, és később kiadni Mindennapi blődségek, vagy valami hasonló címen.
Higgadt válaszára rám tör a kényszer, hogy nyelvet öltsek, de úgy döntök, hogy túl idős vagyok már hozzá, vagy legalábbis szeretném azt hinni. Azért gondolatban megteszem, aztán pedig a húrokat szorongatva pengetgetem óvatosan a gitárt. Hát, nem egy Carlos Santana.
- Ide költözünk? – nézek fel meglepetten, és a kezeim is megtorpannak, ahogy szétnézek a zöld terepen. – Nekem végül is tetszik, de hétfőn óráim lesznek, nem fogják értékelni, ha hiányzom…
Egy elfojtott mosollyal visszatérek a cseppet sem áldásos és eredményes munkához, mivel az én dúrom nem és nem akar úgy hangzani, mint az övé. Remek, a gitárok utálnak.

[Jessica]

*Döbbenten áll az elsőn a cseresznyefaajtó előtt. Hiába él itt már több mint fél éve, még mindig talál valami újdonságot a kastély épületén belül. Bozontos buksiját elgondolkodva vakarja meg, majd fülét az ajtóra tapasztja. Szerencsére semmi gyanús nesz nem szűrődik ki bentről, így kissé még mindig óvatosan nyit be a helységbe. Az elé terülő látványtól kissé meghökken, bár azt sejti, hogy valami illúzió lehet a dologban, hiszen az anyatermészet ritkán költözik fel egy első emeleti terembe.
Szeret kint lenni a szabadban, de pár éve az állatfóbiája miatt ezzel inkább nem próbálkozik, úgyhogy még mindig ámulva araszol beljebb. ~Lehetséges lenne? Itt nincsenek azok az átkozott dögök?~ Az ajtót gyorsan becsukja maga mögött, és percekig csak áll, menekülésre készen. Miután nem történik semmi, elégedetten vigyorog. Imádja ezt a helyet! A zsebébe kotorva előhalászik egy cigit, és az egyik padon elheverve rágyújt. Mivel a férfiak azon kategóriájába tartozik, aki egyszerre több dolgot is képes csinálni, ezért előkotor a zsebéből egy cetlit, és rajzolgatni kezd.*

[Izzy]

*Jessica a mai nap folyamán igen sok mindent csinált, rajzolt, tornázott, sétálgatott és persze énekelgetett. Szóval nem ez a legunalmasabb napja. Mégis valami hiányzik az életéből jelenleg. Vajon mi is lehet? Hát persze, nem más, mint a társaság. Társaság keresésben pedig igen jó, legalábbis amikor nagyon keres, ezért úgy dönt, ma az első emeleten próbálkozik, hiszen ott majdnem mindig bejön neki a dolog. Így hát lila-fekete ruhájában és hozzá illő balett cipőben elindul szépen. Dalolászva sétálgat a folyosón, mikor megpillantja a bűvös cseresznyefa ajtót. Abban a pillanatban elkezd felé ugrándozni, közben még mindig énekel. Óriási lendülettel nyitja ki az ajtót, közben kissé hangosan énekel és szinte beugrik a küszöbön, ezzel a lendülettel majdnem seggre is vágódik, hiszen fűre ugrik és az csúszik, de szerencsére tanult a múltkori esetből, így a kezeit maga mellé helyezi, így nem esik az egyik legszebb felére. Miután feltápászkodott becsukja maga mögött az ajtót, majd megfordul és körbepislog. Ekkor észrevesz egy srácot, aki valószínű végignézte a lendületes érkezést, kissé megdermed és csak pislog elpirulva.

*Ahogy ott üldögél a padon, gondolatai elkalandoznak, s elrepítik őt egy olyan világba, aminek eddig még csak a közelébe sem jutott, de fő célja, hogy egyszer eljusson oda. Épp egy gazdagságban bővelkedő jövő képe bontakozik ki a lelki szemei előtt. Látja, ahogy Izzy, a király elismerő pillantások kereszttüzében beszáll vérvörös, nyitott sportkocsijába, s közben elnézően mosolyog az őt körülálló „szerencsétlenekre”.
Sajnos minden álomnak vége szakad egyszer. Izzyt a bejárat felől érkező zajok rántják vissza a valóságba, s először csak zavartan pislog az érkező felé, majd zavartan összekócolja örökké kusza tincseit. Miután kis fáziskéséssel felfogta, hogy mi történt, édesen vigyorogni kezd, majd integet a lánynak. Pont, mintha magát látná, mikor épp nincs formában. Mivel úgy néz ki, a lánynak nem tört el semmije, és teljesen jól van, ezért nem rohan oda sietve, csak nevetve kérdezi.*
-Szép belépő! Látom épp a távolugrást gyakorolod. Nem jössz közelebb?
*Ő aztán ért ahhoz, hogy jó alaposan beégesse magát, épp ezért nem csinál nagy ügyet az iménti jelenetből, hiszen nem akarja a lányt zavarba hozni, tehát szokásához híven egy viccel üti el a dolgot.*

*Kissé kínos csend következik, a lány a fiúra néz, a fiú pedig a lányra. Ekkor Jess számára minden másodperc egy évnek tűnik. A srác egyszer csak megszólal és szerencsére poénosan veszi a dolgokat, így Jess el is engedi magát egyből. Önfeledten kacag egyet a dolgon, majd Izzyhez ugrál. Legalábbis a közelébe. Mivel látja, hogy mindkét keze ttele van, így nem nyújtja a sajátját, csak bemutatkozik.*
- Szia-mia, Jess vagyok, és te?*Mivel látja, hogy éppen rajzolgatott is, vagy valami ilyesmi máris szimpatikus neki a srác.*
- Mi jót csinálsz itt?*A cetlire néz, ami a srác kezében van. Reméli megosztja vele a rajzos gondolatait, de ha nem úgyis rákérdez, hiszen ahhoz túl kíváncsi, hogy ne tudjon meg semmit. Ha a fiú mellé fér, akkor odahuppan, ha nem akkor a földön helyezkedik el, persze ügyel arra, hogy ne látszódjon ki a bugyija, ha már a dekoltázsa picit kint van.*
- Szeretsz rajzolni?*Muszáj volt megkérdeznie, hiszen ő maga imád rajzolni és tud is. Reméli végre társra talált.*

[Jessica]

*Mivel pasiból van, őt egyáltalán nem zavarja a közéjük telepedő csend. Ez akkor sem lenne másképp, ha fordított helyzetben lennének, tehát ő csúszott volna el a földön, és ül seggre. Már évek óta könnyedén veszi a cikis helyzeteket, hiszen több könyv megtelne ezekkel a sztorikkal, ha rászánná magát, és papírra vetné őket. Ahogy a lány felkacag, ő is vele nevet, s ahogy odaugrál mellé, összébb rendezi magát, és helyet csinál neki a padon.*
-Hali! Izzy vagyok!
*Nem nyújt kezet, mert az olyan cikis, és régimódi, meg ilyet csak a tanárokkal, vagy a felnőttekkel tesz, úgyhogy kedvesen vigyorogva méri végig a lányt. Mivel Izzyt a fiúk – most konkrétan egy fiú – érdeklik, ezért tekintete ne m időz sokáig egyetlen részletnél sem, no meg nem akar illetlennek sem látszani.*
-Alkotok. Hatalmas, világra szóló terveim vannak! Már kicsi korom óta tudom, hogy nagy dolgokra vagyok hivatott. Biztos vagyok benne, hogy valami olyan dolgot fogok feltalálni, ami ugyan nem olyan hasznos az emberiségnek, de jól lehet vele kaszálni. Neked esetleg nincs valami olyan kívánságod, amit még nem lehet a boltokban kapni? Mondjuk zenélő fogkefe, vagy ilyesmi?
*Nem takarja el a művét, amin pont az imént említett fogápoló eszköz lett megörökítve. A képen ebből többféle forma is látható, az egyiknek gitár alakú a nyele, a másiknak pisztoly, és van egy csontvázas is.*
-Ez utóbbi kettő játszhatna akár temetési zenét, vagy jöhetnének ki belőle halálsikolyok…
*Szegény lány még nem tudja, mire vállalkozott, mikor odaült Izzy mellé. Pedig még meg sem mutatott minden rajzot, hiszen most csak néhány cetli van nála.*
-Igen, imádok rajzolni, de főként csupa morbid dolog sül ki belőle. Például mióta itt vagyok, elkezdtünk Noellel egy horrorképregényt. Azt imádom. Viszont te lány vagy, biztos utálod ezeket a dolgokat. Te is rajzos vagy?
*Azt már megfigyelte, hogy aki őszintén érdeklődik a rajzai iránt, az maga is szívesen hódol ennek a művészeti ágnak.*

[Izzy]

*Igen komoly arckifejezéssel hallgatja végig Izzy világra szóló terveit. Elég zizzentnek tűnik neki a srác, így közelről is. De Jess egyáltalán nem bánja, végül is bizonyos szinten végre társra talált.*
- Öhm... hát... nem is tudom.*Igazából mivel eddig nem a varázsvilágban nevelkedett, így fogalma sincs itt mi kapható és mi nem, ezért is nem mond inkább semmit.*
- Ha eszembe jut valami majd szólok.*Fejezi be végül.*
- Egy kicsit bizarr, nem gondolod? Én nem szívesen mosnék fogat halálsikolyokat kiáltó fogkefével, de a gitár alakú az kifejezetten tetszik.*Állapítja meg immáron Izzy mellett ülve.*
- Horrorképregényt? Klassz lehet. Bár én bevallom kicsit félős vagyok, de ha veled olvasnánk, akkor biztos nem lenne gond. Egyébként kinek, mihez van kedve, ha te tervezni szeretsz meg képregényt gyártani...*Széles mosoly.* az a lényeg, hogy rajzolsz. Legalábbis számomra az.*Fejti ki a véleményét.*
- Igen, én is az vagyok, bár be kell vallanom, hogy nekem ilyenek eszembe nem jutottak volna, mármint, hogy ilyeneket rajzoljak, amit mondjuk még nem láttam. Én csak állatokat, varázslényeket és tájakat szoktam rajzolni, vagy festeni.*Ezek a dolgok igazán jól mennek neki, hiszen már körülbelül 10 éve csinálja, néhány képe, akár fotónak is elmenne, mármint a mugli értelmezés szerint, hisze itt a fotók mozognak...*
- És mi jót szoktál még csinálni a rajzoláson kívül?*teszi fel az újabb kérdést.*

**Hozzászólások** : 33 **Évfolyam** : Első

*Abraham jön erre. A kastély ezen részét még nem fedezte fel, és mivel új diák már ideje lenne megismerni azt a helyett, ahol minden napjait fogja tölteni. A mai napon kedvenc fekete nadrágját, piros pólóját és fehér-lilla csíkos pulóverét kapta magára. Így tért be egy helyiségbe, ami csodaszép. Annyira szép, hogy szájját tátván nézzi az ajtó mögött rejlő "kastély paradicsomot". Amit most nevezett el így. Leül a földre és onnan csodálkozik tovább. Reméli, hogy jön valaki, akivel együtt örülhet e pazar látványnak. Abraham kifejezetten társaság kedvelő diák, így nagyon nem szeret magányosan bóklaszni, felfedezni és örülni.*

*Ma már másodszor van kedve kimenni. De sötét van... Dereng neki, mintha lenne egy Télikert nevezetű helység, ahol mindig süt a nap. Arról viszont fogalma sincs, hogy hol lehet, sőt még arról se, hogy melyik szinten. Hát fölülről kezdve, elég sok helységbe benyit, azokba, ahol még nem volt. Nem néz körül, csak mindegyiknél megállapítja, hogy ott bizony nem süt a nap! Az első szinten kezd el nyitogatni. Egyszer csak benyit abba a helységbe, amit keresett.*
- Végre.
*Motyogja az orra alatt, majd beljebb lép, a cseresznyefa ajtó alatt, azután gondosan becsukja azt. Élvezi a napfényt. Tudja, hogy csak varázslat, de akkor is csodálatosnak tartja. Még mindig talárban feszít, azóta sem öltözött át. Prefektusi kitűzője, mintha már kicsit unná, hogy egész nap a mellén van, de azért büszkén tartja magát. Konidik csak most veszi észre, hogy nem egyedül van. Előtte van egy diáktársa. Megköszörüli a torkát, és megszólal.*
- Szia! Konidik Longin vagyok, Pugnaxos. Remélem nem zavarlak.
*Gondol egyet magában, majd mosolyogva megszólal.*
- Ugye nem éppen át készülsz hágni pár szabályt?
*Természetesen nem gondolja komolyan a kérdést, ez hallatszik is abból, ahogyan mondta a mondatot. Odasétál egy közeli padhoz, és leül rá. Onnan várja a kérdéseket az ismeretlentől.*

**Hozzászólások** : 33 **Évfolyam** : Első

*Abraham csak akkro veszi észre, hogy bejött valaki a Télikertbe mikor megszólítja, hirtelen feláll, hogy egy magasságban legyen a fiúval, majd végig hallgatja az ismeretlent és mikor leül a padra, akkor válaszol kérdéseire.*
-Helló, én Abraham vagyok. Nem azért jöttem, hogy megszegjem a szabályokat. És te mi járatban erre, ahogy a kitűződet látom te prefektus vagy?*felteszi a kérdéseket a prefinek, természetesen mosolyog és kedvesen kérdez.*
-Amúgy új diák vagyok, unkatesóm ajánlotta a sulit és ezért jöttem ide.*meséli büszkén a srácnak.*

*Abraham a neve. Koni igazából gondolta, hogy nem azért, de jobb megkérdezni. Bár egy prefektusnak ki vallaná be, ha rosszat cselekedett? Először a második kérdésre válaszol, arra is csak egy bólintással.*
- Én igazából csak a napot akartam látni. Még akkor i, ha az csak egy varázslat, egy illúzió. Nekem mindenesetre megteszi. Nem akarlak elküldeni, de már csak alig kettő órát maradhatsz itt, ha tizennyolc éves korod alatt vagy. De ezt biztos elmondta már az, aki bekísért. Két óra múlva tizenegy, ha kerekítünk.
*Igazából szerinte nem ismerte az unokatesóját, mert biztos hasonlítanak, és akkor biztos az is pillus volt. Bár ez nem olyan biztos, de Koni ezt tartja a legvalószínűbbnek.*
- Ezt az iskolát csak ajánlani lehet. Szerintem. De nem tudom neked mi a véleményed. Szerinted milyen a suli? Eddig milyennek ismerted meg?
*Kérdez gyorsan. Elkezdi lóbálni a lábait, miközben kényelmesen hátradől a padban. Pár felhő is van az égen, eddig föl sem tűnt neki. Így valósabbank tűnik a helyszín.*
- Nekem két hónap múlva lesz egy éve, hogy megérkeztem. Eddig szinte csak jó élményem volt az iskolától, bár néha elég fura dolgok szoktak itt történni. De végül is, ez egy varázslóiskola, mit várna tőle az ember, vagy tünde vagy törp, vagy akármi legyen.
*Nevet föl, arra gondolva, hogy ilyen fajú lények is járnak ebbe az iskolába. Ez egyáltalán nem zavarja, csak még érdekesebbnek, és jobbnak tartja az iskolát.*
- Milyen órákat fogsz fölvenni, vagy miket vettél föl eddig?
*Kérdezi, miközben előredől, és abbahagyja a láblóbálást.*

**Hozzászólások** : 33 **Évfolyam** : Első

-Délután is jó idő volt kint, vagyis mikor kint bóklásztam akkor sütött a nap, daloltak a madarak, szépen virágoztak a virágok. Miért nem voltál kint akkor a szabadban vagy más elfoglaltságod volt?*kérdezi a fiútól.*
-Nagyon ismerős a neved, talán már unokatesóm mesélt rólad, hisz ő is Pugnaxos volt. Nem is merem neki elmondani, hogy én Pillus lettem. Pedig a Pillu is jó ház, de ő a Pugnaxot szerette.*büszkélkedik Konidiknak.*
-Amúgy szerintem is jó a suli, csak ez a szabály, hogy nem sokáig lehetünk kint ez nem tetszik, de hát ez az én véleményem. Neked kötelességed minden szabályt betartani és betartatni?*kérdezi a fiútól.*
-Én dalmágiát, táncmágiát, svk-t meg még pár tantárgyat vettem fel. Tre miket tanulsz? Melyik évfolyamba vagy?*kérdezi a sráctól.*

*Ő is volt kint. Jessicával beszélgetett. De most újra akart egy kicsit látni a napfényből.*
- Tudom hogy milyen idő volt. Én is voltam kint egy kicsit. Így év vége felé nincs sok órám, azt hiszem már nem is nagyon lesz, most csak lesem a rosszalkodókat.
*Mosolyog Abrahamra. Azon elcsodálkozik, hogy ismerős a neve, mert elég fura. Ahhoz képest meg főleg, hogy angliai. Ha Pugnaxos volt, talán ismerheti Konidik, de nem biztos, hiszen elég sokkal nem találkozott, van olyan, hogy ő kísér fel valakit, vagy órán találkozik valamelyikkel, esetleg a kastély területén, de mostanában nem nagyon látott egyet sem. Őt igazából nem nagyon zavarja az a szabály, mert még nem tizennyolc éves, de ő megnézheti, hogy ki nincs a hálóköretében, ezáltal szinte akármeddig bóklászhat a kastélyban. Ezzel inkább nem dicsekedik, ő nem olyan.*
- Hát igen, ez a szabály... Az a jó, hogy legalább a klubhelyiségben lehet tartózkodni. Ott elhülyéskedhetsz a kartársaiddal, ha éppen nekik is olyan kedvük van. Igen, kötelességem. De van előnye is, például tovább fönt lehetek.
*Miközben mondja, el kell mosolyodnia. Vannak előnyei is a prefektusoknak. Ő igazából már másodéves. Év vége felé jött, ezért elég sokat kellett tanulnia, de végül átment a vizsgán.*
- Én elég sok tantárgyat vettem fel. Kivéve a dalmágia, táncmágia, rúnamágia, meg ilyeneket... Azt hiszem még azt az illúziós tantárgyat sem vettem föl. Másodéves vagyok. Tavaly nem akartam vizsgázni, de végül gondoltam, próba cseresznye. Nem vettem fél vállról a dolgot, elég sokat tanultam, de végül sikerült. Szerintem idén te is próbáld majd meg. Érdemes. Mert ha el is rontod, nem vesztesz semmit, és ha sikerülne, akkor pedig mindenki elismerné a tudásod, mert csak most kerültél ide.
*Állapítja meg. Neki jól esett, mikor átment a vizsgákon, és csak akkor ment oda...*
- És hogy hívták az unokatestvéred? Hátha ismertem...
*Igazából nem nagyon bízik benne. Szerinte kicsi a valószínűsége, hogy ismerte volna Abraham Pugnaxos rokonát. De hátha...*

**Hozzászólások** : 33 **Évfolyam** : Első

*Abraham először végighallgatja a fiú mondandóját és csak utána válaszol.*
-Én, már az éven nem vizsgázok, majd megvárom az év kezdést és utána rendszeresen járok órákra és úgy jobb lesz vizsgázni, de ahhoz gratulálok, hogy sikerült levizsgáznod. Arról már valakitől hallottam, hogy lehet a klubhelyiségben tartózkodni. Az, hogy tovább fönt lehetsz az néha előny és néha hátrány, szerintem. Rufus Chamberlain így hívják a rokonomat. Nem rég ment el a suliból. Szerintem elég hülye döntést hozott mikor itt hagyta az iskolát, de hát az ő döntése nem szólhatok bele. És amúgy milyen a Pugnax? A suli tanárai milyenek, mert még egyel se találkoztam.*kérdezősködik Abraham, mert elég kiváncsi az iskolán belüli dolgokra, hisz új diák és még órákon se volt és csak pár embert ismer a suliból is, úgyhogy nem nagyon tudja, hogy itt mi a rendszer.*

- Megértelek. A helyedben én sem vizsgáznék. És köszönöm. Hát igen, néha hátrány...
*Tényleg az. Mikor fáradt, nem mindig lehet másnak átadni a feladatot. Van, hogy neki kell virrasztania. De tudta, mikor elvállalta a posztot, hogy ilyen is lesz. Mikor meghallja Rufus nevét, teljesen ledermed.*
~ Rufus? Hát elment? De hát el sem búcsúzott! Ő volt az első barátom itt. Elment. ~
*Nem is tudja mit gondoljon. Elég rossz érzés így szembesülni ezzel.*
- Szóval elment. A Pugnax jó kar. Kicsit harciasak vagyunk, de nem baj. Hiszen én is odakerültem. A tanárok... Nekem is ez volt majdnem az első kérdésem, egy prefektustól. Nem olyan rosszak, bár vannak kegyetlenek. Például ott van Akane sensei. Őt a múltból hozták, számomra még mindig homályos módon. Ő elég kegyetlen tud lenni, ÁTV tanár, ami annyit tesz, hogy "átváltoztatástan". De vannak nagyon jó fej tanárok is. Például ott van a Számmisztika tanárom, Dorothea Bristowa neve. Ő a karvezetőm is. Szerintem nagyon jó tanár.
*Ezzel be is fejezi a mondatait. Megint elgondolkodik. Vajon miért ment el Rufus? Ez a kérdés van a fejében.*
- De igazából lehet hogy neked tetszeni fognak azok a tanárok, akik nekem nem, és nem fognak, akik nekem igen. Szerintem ez ember függő. Majd te eldöntöd, hogy ki tetszik jobban, és ki kevésbé.
*Mosolyog. Már megint. Pedig mikor ideért, szinte alig csinálta ezt a cselekvést. Mindig komor volt. Még azelőtt is, hogy idejött, de ebben az iskolában, mindenkit mosolyra lehet deríteni.*

**Hozzászólások** : 33 **Évfolyam** : Első

*Ismét végig hallgatja Konit és csak utána beszél.*
-Én azért nem akarok most vizsgázni, mert rossz érzés lenne, ha most a többiek tanulnak, hogy vizsgázhassanak én meg mint új diák csak így simán levizsgáznék. Érted? Ezért döntöttem úgy, hogy csak jövőre vizsgázok, mint a többi elsős, vagy közismertebb néven friss husi.*mondja vicces hangon a prefektusnak.*
-Jaj, Átváltoztatástan fogok tanulni. Na, akkor lehet, hogy azt nem fogom szeretni, de hát ahogy te mondtad, ember függő, lehet, hogy az elsősökkel kedves. Számmisztikát nem fogok tanulni. És akit mondtál az ÁTV tanár amúgy hány éves, ha a múltból hozták vissza?*kérdezi kiváncsian a fiútól, hisz ő se érti, hogy lehet valaki tanár aki múltban élt.*
-És te mióta vagy prefektus vagyis úgy értem, hogy mikor neveztek ki e feladatra?*kérdezi a sráctól.*

*A vizsgára csak bólint. Koni abban biztos, hogy az elsősökkel sem kedves, de ezt inkább nem említi. Nem akarja már is elkedvteleníteni az új fiút a sulitól. Igazából fogalma sincs, hogy hány éves Akane, de tudja, hogy a hosszú úton, ebbe az időbe egy kicsit sem öregedett.*
- Szerintem húsz körül lehet. A varázslás csodákra képes, mivel maga is egy csoda, és valahogy megoldották, hogy ne öregedjen... De szerintem neki sokkal rosszabb itt, mint nekünk az óráján. Kicsit furcsa lehet neki az egész 21. század.
*Állapítja meg, majd kicsit elgondolkozik, hogy még mit mondhatna róla. Rájön, hogy a legfontosabbat még nem is mondta!*
- Ja, és a sajátidejében császárnő volt.
*A következő kérdésen megint eltöpreng. Mióta is kapta meg azt a plecsnit? Végül nem tudja pontosan fölidézni a dátumot.*
- Pár hónapja. Azóta vannak feladataim. De eddig jól bírom, még nem vittem senkit a karvezetőjéhez. Szerintem túl elnéző voltam eddig, ezt most megváltoztatom. Hiszen nem azért neveztek ki, hogy lógassam a lábam.
*Mondja teljesen komolyan. Erre nem rég jött rá. Mármint arra, hogy túl elnéző. És százszor is elgondolta magában, hogy milyen is lenne, ha bekeményítene, végül szinte csak pozitív dolgok jutottak eszébe. Például sokkal nagyobb rend lehetne az iskolában, szerezne pár jó pontot a tanároktól, meg ilyenek. Csak az vele a baj, hogy páran megutálnák. De ennyit meg ér, vagy nem?*

[Jessica]

*Ihletre vár, egy fél szó is elég ahhoz, hogy beinduljon a fantáziája, de Jess csak vonakodik, és nem akar mondani semmit. Ennyi persze kevés ahhoz, hogy feladja, kedvesen vigyorog, s kíváncsi tekintetét a lány szemeibe fúrja.*
-Ugyan már, ne légy szégyellős! Biztos van valami hétköznapi dolog, ami megkönnyítené az életedet! Nem kell, hogy bonyolult legyen, kezdjük egy egészen egyszerűvel! Mi az amivel szívesen foglalkozol?
*Nagyon igyekszik, a szemei előtt már a dollárjelek peregnek, hiszen tudja jól, hogy a nők igényeinek maradéktalan kielégítésével bizony mocskosul meg lehet gazdagodni.*
-Mi baj van egy kis halálsikollyal? Tényleg nem értem!
*Mivel nem teljesen ép, neki még tetszene is, ha minden nap háromszor, étkezések után valaki sikoltozna a szájában, és lenyomna egy haláltusát.*
-Jó, persze nem csak olyan morbid alakoknak terveznék ilyen hangokat kiadó fogkefét, főleg hogy látom, tetszik a gitáros ötletem.
*Már pörög az agya, kattognak a képzeletbeli fogaskerekek, és már az oroszlánbőgéses fogkefén jár az esze. Milyen vicces is lenne, ott állnia tükör előtt, habzó szájjal, s közben állati hangokat kiadni!*
-Attól, mert velem olvasod, még nem változik meg a tartalom, de ahhoz, hogy ne rohanj ki a világból, meg kell változtatnod a gondolkozásmódod. Az egészet úgy kell kezelni, mintha csak kivetítenéd az agressziódat, tehát ezek a történetek arról szólnának, hogy mit tennél az ellenségeiddel.
*Szerinte a művészet erre jó, hogy a felgyülemlett feszültsége az alkotásban vezesse el. A lány válaszát érdeklődve hallgatja, és szokásához híven kérdez.*
-Azt rajzolod le, amit látsz, vagy kicsit átalakítod? Én nem ragaszkodtam sosem ahhoz, hogy a műveim valósághűek legyenek, hiszen szeretem rajtuk hagyni az ujjlenyomatomat. Majd amikor végzel, ezzel akarsz foglalkozni?
*Neki még annyira képlékeny a jövője, hogy igazából több dolog is érdekli olyan szinten, hogy azt válassza hivatásának, így a kérdésre homlokráncolva felel.*
-Szeretek még bájitalokat főzni, de ennél még jobban szeretek újakat kikísérletezni. Továbbá érdekelnek még a bűbájok, az illúziók, és szívesen lennék illuzionista is. Emellett szabadidőm nagy részét azzal töltöm, hogy elkerüljem az állatokat. És te? Te mivel töltöd a szabadidődet?
*Sajnos az összestől fóbiás, így kész rettegés az élete.*

-=|Cailin|=-

Csöndesen hallgatom végig a kis fölsorolását. Őszintén szólva, engem sem érdekel sok minden. Itt van nekem a gitárom, a történelemkönyvem és persze a természet. Ennyi. Ebbe még bele sem gondoltam igazán.
- Hát, a névnap, születésnap dolog nekem is egyszerűen kimegy a fejemből - mondom nevetve, de aztán kicsit komolyabb hangnemben folytatom - látom nem vagy magaddal nagyon kibékülve. Ne marcangold magad ilyen dolgok miatt. Ha egyszer elveszel az élet szürkeségében, nem fogsz visszatalálni. Én is csak sodródok az árral és élem az életem.
Bár az utolsó mondatot mosolyogva mondtam végig, magát a mondtad egészét, nem poénosra terveztem.
- És képzeld el hogy vannak ilyenek - mondom nevetve, nem kis részben a kincsről elmondott monológ miatt - bár pontosan én sem tudok eligazodni ezeken "lényeken" . Hiszen a szivárvány gyönyörű, megfoghatatlan mesés dolog és bár van már rá tudományos magyarázat, maga a csoda amit képvisel, nem ilyen egyszerű.
Hmmm, ez talán egy kicsit komolyan jött ki. Talán.... Bár Cailin, az érdekes emberekre adott válasza közben elég erőteljesen vigyorog, hangjában mégis büszkeség csendül. Őszintén szólva, nem is csodálom, én még csak most érkeztem, de már lenyűgözött a hely.
- Az egyszer biztos - helyeslek nevetve a szobatárs, mint ébresztő elméletre - jéghideg víz a nyakadba, az ám az élet. Viszont ez a takaró eltüntetős dolog nem tetszik. Gondolj csak bele, egy hideg, szeles reggelen egyszer csak eltűnik rólad a takaró.
- Magamról gondoskodni? - kérdek vissza - No problémó. Már otthon is ezt csináltam, nem jelent nagy kihívást.
Igen, bár sok mindenem volt, mégis inkább szerettem egyedül elintézni a dolgokat. Ahogy tartja a mondás is: Ki nem dolgozik, ne is egyék'. Vagy valami hasonló.
- Bár érdekes hasonlat a versírással, de végül is tömören erről van szó. Ne hagyd hogy a gitár irányítson, hisz amaz csak egy tárgy, viszont te egy lélek vagy, ezt kell átsugároznod a zenén keresztül.
Higgadt válaszomra a választ lenyelte, legalább is kívülről úgy tűnik.
- Ha akarod - vonok vállat, nevetve - végül is szép táj, ez, varázsolunk ide sátrakat, meg kis tüzet. Bár a kaja dolga kicsit nehézkes lenne, de majd beszerzünk valamit az étkezőből. Óra dolgában meg, elhozod ide a cuccod, aztán tanulsz.
Igen, én ilyen marhaságokat is tudok ám komolyan venni, nem is sejthetik mennyire.
- Kezdésnek nem is rossz - mosolyodok el - mikor én voltam kezdő, nekem még ilyen hangot sem sikerült produkálnom.