Erdő

*Azonnal elengedi a lány kezét, amint meglátja hogy fájdalmat okozott.*
- Ne haragudj! *Pedig nem is szorította meg erősen! Vagy mégis? Máskor jobban odafigyel majd ha lányokkal fog kezet... De amikor meghallja a másik nevetését, újra elmosolyodik ő is. Aztán pedig nem győz csodálkozni döbbenetében.*

- De, walesi vagyok. Honnan tudtad? *Minden elismerése a lányé, hogy az első pillanatban megmondta honnan valósi. Szereti ha az emberek felismerik benne a walesit, büszke a nemzetiségére.
A megszólítás neki is kedvére való, és vigyorogva bólint az invitálásra. Egyedül is fel tudna szökkenni a lány mellé, de udvariatlanságnak érezné, ha elutasítaná a segítő kezet. Ezúttal csak finoman fogja meg, és nem is annyira belé kapaszkodva, mint inkább saját erejéből felül mellé az ágra. Majd mint aki elfelejtette visszaadni a másiknak a kezét, fogja még egy darabig.*

- Azért jöttem ide, mert ez egy jó hírű iskola, és azt lehet itt tanulni ami engem érdekel. *Egyenlőre nem részletezi hogy mi az. Ha érdeklit Seryt majd rákérdez. Ahhoz sem fűz különösebb kommentárt hogy miért fontos annyira hogy ez egy jó hírű hely. Előbb-utóbb úgyis tudni fogják róla, akik közelebb kerülnek hozzá, hogy mennyire minőség orientált. Elvégre walesi. A tökéletes nem elég jó.*

- A kedvenc állatom? *Furcsa kérdés, kicsit váratlanul is éri így hirtelen.* Nem is tudom... szeretem az állatokat, de kedvenc? Neked melyik? *Ha az ember hirtelen nem tud egy választ, a legjobb taktika visszakérdezni. Azzal is időt nyer. Tényleg, melyik a kedvenc állata?*

//Edward Lyons//

Olyanok Ed, mint ti voltatok....Gyerekek, barátok, amilyennek neked is lenned kell! Újra!
De a fiú, mintha elterelné a szót önnön magáról, és rólam kérdez. De mit is mondhatok én el unalmas gyerekkoromról? Kicsit megállok, s a távolba nézek, mintha valami nagyon érdekes lenne ott, pedig a fákon kívül nem igazán van módomban mást lesni.
- Nem mondhatnám, hogy voltak barátaim. Jöttel-mentek a haverok, egyesek erősen hitegették, s magukkal el is hitették, hogy barátaim, de én sosem éreztem magam egy fiúhoz, lányhoz sem olyan közel magam, hogy bármi igazán fontos dolgot el tudjak nekik mondani. Persze nem éreztettem egyikükkel sem. Bár utólag belegondolva talán azért, mert az állandó helyváltoztatás miatt nem is igazán akartam nagyon kötődni senkihez. Tudtam, hogy úgy is el kell válnunk.
Pálcaalapanyag közben tovább töröm a fejemet azon, hogy vajon valójában ez volt az oka, hogy nem volt barátom, vagy ezt csak magam előtt is kifogásnak hoztam fel.
- Igen, pálcát....ez az egyik alap a varázsfegyverek közül, mindenkinek tudnia kell, hogy hogyan készül, de csak nagyon keveseknek adatik meg az a tudás, hogy igazán jó pálcát tudjon készíteni. Belőlük lesznek majd a mesterek....
Lassan elegendő pálcát sikerül begyűjtenünk, s már sötétség is nagyon ránkszakad...nem mintha engem ez picit is zavarna, de hát ugye nem vagyok egyedül.
- Senki? Nem Ed, te iganes valaki vagy! A fiam!
Kacsintok egyet rá, s megborzolom amúgy sem rendezett hajkoronáját. Felnyalábolva a pálcákat elindulok az erdő belseje felé.
- Örülök, hogy tudsz segíteni, majd felmész a házból a suiba. Azt hiszem így egyszerűbb lesz, és közelebb is van.
Nem mintha nem tudnám egy mozdulattal a terembe "küldeni" az egéysz kupacot, de mennyivel jobb sétálni egy nagyot cipekedve az erdő sűrűjében....Nem igaz?
- Kíváncsi vagy, ez így van rendjén....Gyerekkoromról mesélni? Hát jó. Megpróbálhatom, de nem lesz túl érdekes.Egész kicsi gyerekként még nem vándoroltunk. Anyám nőies vonásai nem keltettek gyanút, apám pedig nem hordozza magában a vért. Úgy 10 éves lehettem, mikor először gyanúsítottak meg azzal, hogy valakire rátámadtam az akkori iskolámban, ami persze nem volt igaz. Azt látták, hogy egy nyulat levadásztam és ebbe belemagyaráztak valótlan dolgokat. Eddig is nehéz volt, mert sosem tudtam lekötni magam órákon. Amiket tanítottak nekünk én már régen tudtam. Innentől kezdve mentünk egyik városból a másikba, amíg 14 évesen el nem határoztam magam, hogy megpróbálok egy bentlakásos sulit. Nem voltam benne biztos, hogy ide felvesznek, mert 16 év volt az alsó korhatár, mint itt. de éreztem magam olyan érettnek, hogy megpróbáljam. És sikerült. Itt rengeteg időt töltöttem a könyvtárat bújva. Nekikezdtem kutatni a múltamat. 18 éves koromra már elbvégeztem az egyetemet, és túl voltam pár szerelemnek mondható eseményen is már. Nagy vonalakban ennyi, most pedig kérdezz, hogy tudjam mi érdekelne részletesebben.

//Owain//

*Persze, olyanok, mint ők voltak. Kelletlenül rá is bólint, noha valahol tudta, hogy idegesíteni fogja, igyekszik nem törődni a ténnyel, s kicsikarni magából egy kényszeredett vigyort. Olyan is lesz...kikényszerített. Talán ezt Owain nem is látja, s azt feltételezi zéró reakció, a fintorba torzult vicsor után ugyanis ő is követi a férfi tekintetét a távolba, de ekkor arca már nyugodt, szokásosan sápadt és kifejezéstelennek tűnő. Visszapillant rá, amikor beszélni kezd.*
-Értem. *Fűzi hozzá sokatmondóan. Ehhez mást nem nagyon tud, ha sokat költöztek tényleg nem lehetett más megoldás. A kifogás feltétele nem fordul meg fejében, hisz tudja, gyerekkori igaz barátságok csak igazán ritkán köttetnek, s fontos elv az állandó együtt lógás is, gyerekeknél főleg. Owain tényleg magányos farkasnak született, ezt elhiszi róla.*
-De majd most bepótolja. *Megereszt egy félmosolyt, természetesen magára célozva, hogy vele, tudjuk, hogy először mindig magára gondol. De ha ez még nem is igaz, minden tekintetben, s csak reménykedne, hogy Tayler hozzá fordulna bármivel (meg is teszi, reménykedik), akkor is ott van még a többi diák, s tanár, bár mindez a férfi döntésén múlik. Ő maga sem tudja hogyan tenne a helyében, de valószínűleg nem tenne erőfeszítéseket az ügy érdekében, hagyná, hogy magukkal ragadják az események, ahogy tanárával is történt. Hiszen nem apukát keresni tévedt a tetováló szalonba, s arra sem számított, hogy megtudja igazi apukája már régen a holtak között jár kél. Ahogy most ő jár kél Owain nyomában, lesve minden léptét, hallva minden szavát. Azéért valahol felcsillan, hogy nem rég múlt el 14, egy idősebb fiú talán nem követné ilyen híven a példaképét, avagy nem állítana maga elé példaképp senkit. Vagy igen...ki tudja. Az is lehet, hogy e tekintetben megrekedt még mélyebben, mondjuk 13 éves szinten, elvégre az élet egyik oldaláról túl sokat, ám a másikról vajmi keveset tapasztalt.
Valahogy az az érzése mester belőle sosem lesz, noha issza a professzor minden szavát, s megjegyzi, lehetséges az ilyesmi.*
-A pálcakészítő mesterek, ugye, mester? *Kíváncsi Tayler mennyire ért hozzá, mégsem kérdez rá, csak finoman célozgat. Még az is lehet, hogy tanára híres, s csak ő informálatlan a pálcakészítők névsorát illetően.
Megszaporázza lépteit, még véletlenül sem akar lemaradni, felzárkózik a férfi mellé, s egy vigyorral konstatálja a hajborzolást, meg aztán a kacsintásról sem akar lemaradni.*
-Igen...pedig nem felejtettem el! *Ilyenkor bezzeg tud mosolyogni, annak ellenére, hogy segít cipekedni. Ő és a cipekedés, merően ellentétes fogalmak, de mintha élvezné is, vigyorából ítélve mindenképpen, sőt arra is figyel menet és Owain szavainak iszogatása közben, hogy ne ejtse el a hozzávalókat. Egy idő után persze zihálni kezd, de kit zavar ez, eszében sincs lassítani, vagy megálljt fújni. Valahol még bizonyítani is szeretne, nem nyámnyila ő, nagyon is bír cipekedni, mégha nem is szoktatták rá, avagy alkatilag képtelennek tűnik bármily fizikai munkára. Dehogyis!*
-Jójó, de az erdőből is visszatalálok, meg nem sietek. Képzelje, beköltözöm a padlásra, nem lesznek szobatársaim, meg semmi. Szerintem tökjó ötlet! *Valami helyeslést vár, hiszen azt képzeli Owain is így tenne, menekülne a szobatársak elől. Bár elsősorban nem ez motiválta, sokkal inkább az a rengeteg kacat amivel elbabricskolhat, ez sem volt utolsó szempont. Egyedül lenni...ahol sneki nem idegesíti. Arra is számít, hogy tanára nem köpi be, már-már kész neki a csínyeiről is beszámolni. Egyenlőre azonban nincs más doga, mint hallgatni, hiszen nem az ő, még jelenleg is tartó gyerekkora a téma.*
-Azért nem volt eseménytelen. Már maga a tény, hogy más volt, mint a többiek is érdekes. *Sejtette, hogy tanára nincs híján észnek, ahogy azt is, hogy nem vétlenül aratott le babérokat, bizonyára rengeteget kellett tanulnia, emellett pedig kutatnia a múltját illetően. Igyekszik megjegyezni mindent, évszámokat, mint a 14, 18...Szerelmek. Felsóhajt, húha....*
-Volt egy pár barátnője gondolom. Vagy 2o, 3o darab...*Lehet eleve rosszul áll a nőkhöz, darab...Sóvár pillantás az ég felé, majd sandítás Owainra.*
-Mikor kezdte...az elsővel? *Kell valami viszonyítási alap, hogy mennyire van lemaradva, miket kell még behoznia, és így tovább. Lehet azért ilyen béna, mert fogalma sincs az egészről, halovány lila gőze sem. Sőt, abban sem biztos, hogy valóban akarja-e, hogy legyen...Mi van, ha majd megint belenyúlnak a nadrágjába? Kirázza a hideg...még ha csinos is lenne az illető. A vámpírnő is az volt, nem ezen múlik. Gyorsan megrázza magát gondolatban, nem most akar ebbe belemenni, hogy akarja-e, vagy nem, hiszen akarnia kell, az az egészséges... Egészen biztosan gyávának, sőt egyenesen idiótának tűnne, ha kijelentené, hogy még nincs felkészülve. 15 évesen...reszketegen felnevet, újra megrázz a fejét, képtelenség, neki már rég felkészültnek kell, muszáj, kötelező lennie.*
-Na és az Egyetem után? *Kérdezi gyorsan, mert eszébe jut hogy ezt is meg akarta tudni.*
-Visszament a családjához, vagy már nem és rögtön elkezdett kalandozni? *Egy kicsit túl sokat kérdez...egy kicsit mohó, talán borzasztó kíváncsi. S lesi szeme sarkából, mit reagál, válaszol a férfi, miközben élvezi, hogy az erdő sötétebb tájéka felé menetelnek.*

*Meglepődve veszi észre, hogy a fiúnak feltűnt, hogy fáj a keze. El is kezdi magyarázni az okát. Bár senki sem kérdezte*
-Tudod mikor jöttem ki a szobámból, nekimentem az ajtónak. És azóta fáj ha mozgatom, meg ha hozzáérnek.-magyarázza elgondolkodva. Eszébe se jutott felmenni a gyengélkedőre, pedig elég rendesen beütötte.
*Mikor mellételepednek, elmosolyodik, és csak utána válaszol.*
-Tudod, pár hónapig ott éltem, és eléggé kiismertem az emberek. Főleg a fiúkat. De igazából csak tippeltem.-Észreveszi, hogy továbbra is fogják a kezét de most még nem húzza el, megnézi meddig megy el a fiú. Ugyan megígérte Koninak, hogy nem néz más srácokra, de azért mégis. Ő csak hűséget fogadott vakságot nem, és most még nem is tett semmi rosszat. Így csak mosolyog rajta, de nem teszi szóvá. Figyelmesen hallatja a fiút, de nem bírja ki hogy ne szóljon bele.*
-De ha a minőségre hajtasz, akkor mért csak most jöttél, és mért nem tavaly? Vagy korábban mint most? Bocsika, nem nagyon értem. Mellesleg, mi érdekel? Ezt is említetted.-Kíváncsian emeli vörösesbarna tekintetét Casey-re.
*A következő kérdésen meglepődik. Neki sok kedvenc állata van, de valahogy ő sem tudja eldönteni. Ezért sorolni, kezén számolva őket, mint egy hatéves kislány. Arckifejezése töprengő, mégis aranyos.
-Hát van a mókus, a bagoly, a fekete párduc, az oroszlán, a kutya, a macska, a veréb és a... Azt hiszem ennyi-ragyogó mosollyal az arcán fordul a fiú felé és várja a reakciókat

- Ó. *Elgondolkodva nézegeti és forgatja hosszú ujjai között a lány sérült kezét. Nem is fogja, inkább csak tartja a kezében. Nem tűnik úgy hogy zavarná a helyzet, elvan így is, de ha Sery el akarná húzni a kezét, könnyedén megtehetné. A hazája hallatán felcsillan a szeme.*
- Tényleg? Éltél ott? Merre? És tetszett? Mondd el mi tetszett a legjobban! *Szemei kérlelően pásztázzák a lányét, arca sugárzóan ragyog. Meghallgatja a választ, aztán ő is válaszol a kérdésekre.*

- Azért mert eddig máshová jártam, mást tanultam. Ott végeztem, és most átjöttem ide. Leginkább a rúna- és a természetmágia érdekel, de ezen felül persze mást is fogok itt tanulni. Sosem lehet tudni, bármi jól jöhet még a későbbiekben. *Cinkos mosolyt villant oldalra és rá is kacsint. Az állatfelsorolást hallva ismét elgondolkodik a dolgon.*
- Ha jobban belegondolok, nekem talán a sárkány... ~hja, a jó öreg walesi zöld~ És a lovak. ~ No igen, a páratlan welsh cob-ok! Azok aztán a paripák!~ *Meglóbálja a lábát, és arcát a gyér napfény felé fordítva lehunyja a szemeit egy pillanatra. Egész kellemes itt fenn a fán.*

Mosolyogva nézi, ahogy a fiú megvizsgálja a kezét,de nem hagyja szó nélkül.*
-Nem mintha zavarna, de ennyire jó fogni a kezem? Mármint, persze biztos, csak magyarázd el miért.-Kiskutyaszemekkel, lebiggyesztett alsó ajakkal néz a fiúra, és az csak akkor tudna neki nemet mondani ha köböl lenne a szíve. A hirtelen jött lelkesedésre el kell mosolyodnia, hisz látszik hogy Casey mennyire szereti a hazáját. Egy kicsit megszorítja a fiú kezét, majd válaszol.-Egy kisvárosban éltünk a tenger mellet, Rhosneigr-ben. Igazából nem sokat láttam, vagy tapasztaltam az ottani életből, mivel anyám minden nap bezárt a házba, csak néha szöktem meg a tengerpartra. Így nem igazán tudom mi tetszett a legjobban, talán a tenger.-Elgondolkodva né, felidézve újra a szörnyű emlékeket. Hát igen, nem volt egy könnyű élete.
*Kíváncsian hallgatja a fiú beszámolóját, majd mikor rákacsintanak, csábosan elmosolyodik. Túl sokszor csinálja ezt a műveletet. Az sárkányra felvonja szemöldökét, és kicsit féléken kérdezi meg, picire összehúzva magát.*
-Léteznek sárkányok? Még sosem láttam egyet se.-Szinte suttog, és reméli hogy nem ijesztette el Casey-t.
*A fiúhoz hasonlóan elkezdi lóbálni a lábát, fejét a fa törzsének dönti, és szemeit becsukva hallgatja az erdő zaját.*

*Újra lepillant a kezében tartott kézre. Érdekes kérdései vannak ennek a lánynak... Miért is jó fogni a kezét? Egyáltalán: jó? Megvonja a vállát.*
- Nem tudom. Nincs különösebb oka, csak így olyan... kellemes. *Talán ez a jó szó rá. Nem rossz, nem kellemetlen, tehát kellemes. Bár az is lehet hogy ez nem ennyire fekete-fehér, de jobban nem gondolt még bele eme kézfogás pszichológiájába. De hogy ne is kelljen, inkább visszaadja a mancsocskát a jogos tulajdonosának.
A városnevet hallva erősen gondolkodni kezd.*

- Rhosneigr... Rhosneigr... Áh, tudom! Hát, az pont az ellentétes oldalon van mint Beaumaris. *Ahol pedig ő lakik. De egy furcsaság hirtelen megüti a fülét és értetlenül néz a lányra.* Mi az hogy az anyád mindig bezárt a házba? Miért? *Ez nagyon furcsa. Elképzelni sem tudja, vajon mi okból tehette ezt a nő a lányával. Azt valahogy nem hiszi hogy Serenity olyan rossz lett volna hogy azért folyamatos bezárást kapjon...

A csábos mosoly mulattatja, annak veszi, ami: játékosságnak. Egyenlőre eszébe se jut, hogy ilyen rövid ismeretség után bármi más is lehetne mögötte. Nyilvánvalóan az ő kacsintása se rejt ennél többet - most még. De hát, mindent csak szép sorjában. Először terepszemle, helyzetfelmérés. Csábítani ráér azután is. Hisz még csak most érkezett.
A sárkányokat illető kérdés meglepi.*

- Hogyne lennének. Te nem tanultál róluk Legendás Lények ismerete órán? *Hát honnét jött ez a lány? Vajon hova járhatott ez előtt? Ezt most nagyon szeretné megkérdezni tőle, de tudja, hogy ha megteszi, az olyan lenne, mintha kérdőre vonná a hiányos ismeret miatt. Ezt pedig nem szeretné. Inkább félreteszi a kérdést egy másik alkalomra. Reméli lesz még ilyen, amikor elbeszélgethet Seryvel.*
- Pedig Walesben is vannak. No, nem mutogatják őket az állatkertben, de azért meg lehet találni a módját, hogy láss egyet, ha nagyon szeretnél. *Például egy rezervátumban. Nézi a csukott szemű lányt, majd körbepillant maguk körül. Kezd hűvösödni. Lehet hogy nem ártana lassan tovább indulni. Még annyi mindent kell megnéznie. Talán Serynek lenne kedve őt kalauzolni. Halkan szólítja meg, nehogy megijessze.*
- Nem volna kedved kicsit körbevezetni engem a suliban?

**Hozzászólások** : 47

[ Serenity Crusade, Casey Rhys Griffin ]

Lassú léptekkel rója az utat, kifele a sötét erdőből, miközben megfogadja magának, hogy többet nem engedi meg magának, hogy a "régi csapat újra összül" címszó alatt úgy leitassák, mint a csacsit, aztán meg hülyét csináljanak belőle. Most is, képesek voltak becitálni őt az iskola területére, az erdőbe, ott is a sötétebbik részére, és egy nyavalyás macskajaj főzetet sem hagytak mellette, és most majd szét szakad a feje. Lüktet, zavarja az egyre erősebbé váló fény, arról nem is szólva, hogy azok a féleszűek kabát nélkül hagyták itt.
Mérgesen fúrja kezeit a zsebébe, amikor beleütközik valamibe a keze. Kihúzza a tárgyat, nézegeti egy darabig, majd cifra káromkodások közepette megtorpan.
- Varázsló vagy, te féleszű! - morogja, és vet magára egy melegítőbűbájt, majd egy transportusszal magához bűvöl egy másnaposság elleni főzetet, amitől hamar kitisztul az agya.
Egy fokkal vidámabban indul tovább, amikor beszélgetés üti meg a fülét. A naiv kérdés hallatán hangtalanul nevetni kezd, majd szemeiben gonoszkás fény villan, miközben már tudja, ha újra összeül a csapat, lesz min szórakozniuk, ha feleleveníti ezt az esetet.
Pálcájával bonyolult mozdulatokat végez, majd elindul a hangok irányába, meg sem rezdülve, hogy döngő léptek követik. Egy-egy bokor összeroppan, egy-egy nagyobb faág letörik hatalmas robajjal, de ő nem törődik vele, és a két gyerek előtt megtorpanva vigyorogva rájuk néz, míg a mögötte lévő gyönyörű walesi zöld sárkány felveti a fejét, és hatalmas tüzet fúj a levegőbe, majd lehajol a két lurkóhoz, vészesen közel tolva pofáját hozzájuk.

- Hova-hova, fiatalok? - kérdezi nyájasan, mintha semmi különös nem történt volna az elmúlt percekben. - Szép napunk van, nem igaz? - néz körbe szélesen mosolyogva, miközben fekete hajába belekap a szél, majd világos kék szeme ravaszul megvillan, ahogyan felnéz a tűzokádó állatra.
- Nem mondta még nektek senki, hogy butaság felnőtt felügyelet nélkül csatangolni az erdőben? - hangja mézes-mázos, szavait megrágja, lassan beszél, miközben keze mint a villám újabb bonyolult mozdulatot ír le pálcájával, mire ők négyen egy búrában rekednek, ahonnan csak az ő bűbája engedi ki őket.
- Elmondok nektek egy mondókát, ha kitaláljátok, elengedlek benneteket. Ha nem, nos... - fél szemmel a sárkányra sandít -, Lucia ma még úgy sem evett, ezért elég ingerlékeny - jóképű arcán megjelenik pár nevetőránc, a nők döglenek érte, de valószínű, hogy most nem ér el hasonló eredményt. - No, figyeljetek... - megropogtatja ujjait, és hozzákezd.

Létezik egy régi legenda
kering a kalandvágyók között,
tóban él az ősi csoda
életéről azt mondják, örök.
Kapott kedves becenevet,
könyv is szól róla száz,
Skóciban bizton rálelhetsz,
nem kell sok, hogy megtaláld.
Gondolkodjatok hát, botor gyerekek,
társaságom addig el nem hagyhatjátok,
de ha kimondjátok a kívánt nevet
utatokra engedlek csibész bajra járók.

Zavartan megvakargatja feje búbját, majd rándít egyet vállán.
- A vége nem igazán rímel, de a feladat világos. Vagy megmondjátok a megfejtést, vagy pedig... - nem fejezi be a mondatot, szórakoztatja, hogy ijesztgetheti a két kölyköt. Sárkánya közben kőrözni kezd a diákok körül, ő meg kissé fáradtan lehuppan, nem tartva a két gyerektől, úgy várja a megoldást.

*Elmosolyodik, mikor visszakapja a kezét, majd a fiú töprengő arcát látva felnevet. Viszont a kérdésre rögtön lelohad az arcáról a mosoly.*
-Hogy miért zártak be mindig. Mert anyám utált, meg úgy az egész család, és nem akarták, hogy velük mutatkozzak. Ahogy ők mondták "Egy ilyen félresikerült valami ne hozzon a Crusade névre szégyent". Így mindig egyedül közlekedtem. Meg volt hogy elszöktem és csak három nap múlva mentem haza. És az öcsémen kívül senki nem vette észre, ő is csak mert nem volt kit szívatni. Hát ezért.-mosolyodik el keserűen,viszont szemében ott csillog a fájdalom. De ezt nem mutatja ki, ezért lehajtja a felét, és ölében nyugvó kezét vizsgálja.
*Tudta, hogy meg fognak lepődni a kérdésen, de ő tényleg nem hallott még róluk. csak mondákat. Épp ezért nem is válaszol a kérdésre. Hirtelen felkapja a fejét, és egy irányba kezd el nézni. Nem hiába, hisz megjelenik egy sárkány. Persze az előtte haladó illetőt észre sem veszi, csak a sárkányra figyel. Teljesen elvarázsolja. Izgalmában megfogja a fiú karját, de észre sem veszi. Mikor aztán az állat közel hajol hozzájuk, óvatosan felemeli a kezét, és végigsimít rajta. Viszont a burát már észreveszi. A mondókára felhúzza szemöldökét, és majdnem felnevet. Mintha túl könnyű lenne. Mosolyogva fordul Casey felé, halkan beszél, hogy csak ő hallja.*
-Figyelj, és tudom, de ha akarod mond inkább te, nehogy esetleg rosszat mondjak.Kérdő tekintettel várja a fiú reakcióját.

*Homlok ráncolva hallgatja Serenity beszámolóját a családjáról. Elképzelni sem tudja, miért bánhattak így a lánnyal. Felhúzza a szemöldökét, gondol egyet és ismét kézbe veszi a lány kezét. De ezúttal nem csak fogja, hanem szabály szerűen vizsgálgatni kezdi. Megnézi az ujjak hosszát, maga elé tartja a karját - talán hogy megnézze az egyenességét - majd megforgatja a lány fejét is, mindezt módszeres alapossággal. Mikor úgy tűnik befejezte, fejcsóválva megszólal.*

- Nem értem őket. Véleményem szerint, Te egy nagyon is jól sikerült gyerek vagy. *És most nem neveti, nem vigyorogja el, mert ez nem az a pillanat. Igenis tudatosítani akarja a lányban, hogy nem vele van baj, hanem azzal aki ilyeneket mond róla.
Ekkor azonban dübörgés üti meg a fülét és ő is a hang irányába kapja a fejét. Lehetetlen nem észrevenni a hatalmas teremtményt! A sárkány lélegzetelállító. Puszta jelenlétével annyira magára vonja az ember figyelmét, hogy először ő sem veszi észre az előtte közeledő ember, csak amikor az megszólal. Ugyanekkor veszi észre hogy Sery a karját fogja. Lecsusszan az ágról és magával húzza a lányt is, épp mielőtt a sárkány odatolná hatalmas pofáját eléjük.

Tudja, hogy okosabb lenne most félnie, mégis képtelen nem csodálattól terhes áhítattal nézi az állatra. ~Egy walesi zöld! Milyen gyönyörű!~ Teljesen le van nyűgözve, talán ez az oka hogy pillanatnyilag abszolút nem érez fenyegetettséget. Erős késztetést érez, hogy megérintse az állat orrát, de ennyire nem bolond. Sőt, ha Sery odanyúl az ő kezét is elhúzza. Akármennyire is egy ember tárasaságában van a jószág, egy sárkányt sosem tanácsos simogatni. Sőt, tulajdonképpen már ilyen közel sem igazán tanácsos tartózkodni hozzájuk. Ahogy ez tudatosul benne, megpróbál hátrálni pár lépést, és ekkor veszi észre a burkot maguk körül.*

- Hé, ez meg mit jelentsen? *De a válasz már meg is érkezik. ~Szóval egy rejtvény, mi? Hm.~ Nem mintha bonyolult lenne, egyből kitalálja ő is kiről van szó. Rámosolyog Seryre és bólint neki. Akár mondhatja ő is, de biztos benne hogy ezt a lány is jól tudja.*

- A Loch Ness-i szörny, alias Nessie. Szóval Lucianak hívják a sárkányt? *Hirtelen vált témát, de úgy értékeli, hogy a találós kérdésnek már nem kell több figyelmet szentelni. Annál többet fordít viszont a sárkányra és gazdájára, alaposan szemügyre veszi mindkettőt, ezúttal a fickóval kezdve. Nem mintha felismerhetné, hiszen csak most érkezett ide, de elfelejteni nem fogja az arcát.
Csendben szemlélődik, az arcán nem tükröződik semmilyen érzelem: se félelem a furcsa kettőstől, sem harag, hogy burokba zárták őket, és immár lenyűgözöttség sem. Ha valami, akkor már inkább kalkuláló a tekintete. Mint aki felméri és kiértékeli a helyzetet, és az esetleges kimeneteleket. Szóvá pedig nem tesz semmit. Ő már csak ilyen: a csendes megfigyelő.*

**Hozzászólások** : 47

Ücsörög a sárkány mellett, nincsen semmi dolga, mint figyelni, hogyan reagálnak a kölykök a sárkányra. De úgy látszik, hogy nem azt a hatást érte el, amit szeretett volna, mert ezek a gyerekek nem igazán ijedtek meg az ő csínytevésétől. A fiú hiába kap a lány keze után, késő, hiszen a kis fruska végig simított az ő Luciája orrán. A sárkány csak megbökte válaszul a lány kezét, amitől amaz megtántorodott, de más nem történt vele. Érezte a mágiában a furcsa rezgéseket, de nem törődött vele, és inkább kíváncsian nézte, hogy vajon kitalálják e a megfejtést.
~ A lányka nagyon magabiztos. Hogy somolyog az orra alatt, biztos, hogy nem találja ki, gyerek ő még ahhoz, hogy tudja. A fiú már más piskóta, ő talán sejti a választ. ~
- Nem kell idegeskedni. Megmondod a választ, én pedig leengedem a búrát, és mehettek vissza a tanárok talárjának szegélyéhez - kissé epés a hangja, de hát tegnap este óta nem evett semmit, és nem egy cingár nyikhajjal állnak szemben a gyerekek, hanem egy felnőtt férfival.
Egy felnőtt férfival, akinek az a legfőbb szórakozása, hogy kölyköket ijesztgessen...
~ Gratulálok, fiam! ~
Gondolata után ismét érzi a mágikus rezgéseket, de túlságosan leköti a gyermeteg viselkedése, pedig ha jobban odafigyelne, láthatná, hogy a sárkánya már nem kőröz olyan szigorúan a fiú és a lány körül, tüzet sem okád, és az előbb, mintha csaholó hangot adott volna ki.
- Mimimi? - pattan fel a helyéről. - Hogy a búbánatba... áhh - legyint egyet mérgesen, nem törődve azzal, hogy a zöld sárkánya szép bézs színt kezd ölteni, és szemei zabálnivalóan édesen kezdenek csillogni. - A megfejtés helyes - húzza el a száját, és akaratlanul is megpaskolja a sárkánya szőrös hátát, majd leengedi a búrát egy bonyolult pálcamozdulat kíséretében.
- Bizony, Lucia, igazi walesi zöld sárkány - itt egy pillanatra megbillen, szemeit kezdi dörgölni; talán nem volt már jó a szavatossága a macskajaj főzetének -, és nagyon éhes... A fogai élesebbek, mint a legnemesebb kardok, és szárnyaival messze vihet titeket a magasba - int másik kezével az ég felé, majd a sárkányára pillant, hogy a látvány is biztosan megerősítse szavait.
Csakhogy van egy aprócska gond. Bonyolult bűbája a valószínűleg romlott főzet hatása miatt valami mást hozott létre, élőt, és... aranyosat.

Először szóhoz sem jut, csak tátog, mint a partra vetett hal, aztán lenyúl, hogy megérintse a szuszogó állatot, ami nagyon is élt, ésés ugatott egy vékonykát.
- Ez egy kutya - jegyzi meg nagyon elmésen, majd vészesen elvörösödik, amikor rájön, hogy a kölykök mostanra már tudják, hogy átverte őket, és csak viccből heccelte őket.
- No látjátok, legyen ez nektek a tanúlság. Ne csatangoljatok ilyen mélyre az erdőbe, különben tréfa áldozatai lesztek - nevet fel kissé szédölögve, majd állapotához mérten viszonylag gyorsan eltűnik a fák és bokrok között, hogy mielőtt kikezeltethesse magát a gyenge bájitalmérgezésből...
De egy valamit elfelejtett. A kiskutya ott maradt a diákok mellett, aki most ártatlan, szeretetre méltó pillantásával Serenityt kezdi el bűvölni.

// Köszönöm szépen. ^^További jó játékot! ^^ //

*Nagyon meglepődik, mikor elkezdik forgatni a kezét, akkor meg egyenesen kikerekednek a szemei -persze csak stílusosan- mikor arcát kezdik el tanulmányozni. Szerinte egyenesen átlagos arca van. Se nem szép, se nem csúnya. De erre is csak mióta itt van jött rá. Elhiszi a fiúnak, amit mond, habár nem teljesen, csak egy kicsit. Sok kell még ahhoz, hogy teljes legyen az önbizalma. Nem mond semmit, csak köszönetképpen elmosolyodik, de abban a mosolyban benne van minden hálája. Teljesen magán kívül csúszik a fiúval, mikor megjelenik a sárkány, de a simogatástól nem tudja megóvni. Mikor nyúlnak a kezéért, elüti a fiúét, és mégis csak megsimogatja. Csakhogy a sárkány nem így gondolta. Jól van na, néha ő is megtántorodhat. Na meg az a sárkány sokkal erősebb nála, simán fel is lökhetné. Talán azt akarta, de szerencsére megkapaszkodott az első tárgyba, ami a keze ügyébe került. Csak ezzel az a baj, hogy Casey karja az. Csak akkor eszmél fel mikor leengedik a burát, és meghallja a csaholó hangot. Körülnéz kutyát keresve, de nem lát sehol. Viszont a sárkány elkezd átszíneződni. Érdeklődve hallgatja a fiú beszámolóját a sárkányáról, majd ránéz az állatra és a szája elé kapja a kezét. Ugyanis a sárkány helyén egy gyönyörű kölökkutya tekingetett fel rájuk. Mikor a fiú elmegy, odaszalad a kölyökhöz, és leguggol lé. Az két aprócska mancsát a térdére teszi, így kérve engedélt a felmászásra. Sery az ölébe veszi, mivel nincs szíve itt hagyni. Egyszerűen édeees. Ragyogó mosollyal az arcán fordul visz Casey felé, ölében a kutyussal, és látszik rajta, hogy tényleg boldog.*
-Na, most már körbevezetlek. Hol kezdjük? Óhh, és adnál neki nevet?-Félredöntött fejjel várja a fiú reagálását.

*Az átváltozás egyetlen pillanata sem kerüli el a figyelmét, mivel így is javarészt a sárkányt tartotta szemmel. Felhúzott szemöldökkel, egyre meglepettebben figyeli, ahogy a hatalmas zöld hüllő, apró, drapp szőrgombóccá változik. Észrevétlenül elmosolyodik a kiskutya bájosságán. Még nem egészen világos előtte, hogy mi is történt és történik itt éppen, de azt már tudja, hogy nem fenyegeti őket igazi veszély.
Amikor az különös idegen észreveszi a malőrt és zavarba jön, ő jóízű kacagásban tör ki. Nem foglalkozik vele, hogy a fickó eliszkol, sem azzal hogy nem tudta meg kicsoda az illető. Az arcát megjegyezte, és ki tudja? Egyszer még lehet hogy szembe találkozik vele valahol.

Most viszont jobban érdekli a cseppnyi kölyökkutya Serenity lábainál. Ha a lány nem tenné annyira nyilvánvalóvá hogy magához veszi, akkor ő tenné meg. Odalép, és megsimogatja a kis vakarcsot Sery karjaiban. Meglepetten pislog a másikra, amikor az azt kéri, adjon ő nevet a kutyának.*

- Ööö... egyáltalán fiú ez vagy lány? *Kézbe veszi és a hátára fordítja a kicsit.* Áh, lány. *Most kissé tanácstalan. Sosem volt még lány állata, és őszintén szólva fogalma sincs milyen név tetszene egy lánynak.*
- Biztos vagy benne hogy én nevezzem el? És mi van ha nem tetszik amit adok neki? *Játékos fintort vág aztán elmosolyodik és elindul a kastély felé.*
- Hát, ha tényleg ezt szeretnéd, akkor gondolkodnom kell még rajta. Addig idegenvezethetsz. Kezdjük mondjuk az alagsorban és haladjunk felfelé, mit szólsz? Akkor legalább a végén már nem kell még egyszer visszamászni a toronyba.

*Kicsit megijed mikor kiveszik a kezéből a kis tündérét, de utána megnyugszik, mikor megállapítva, hogy lány, visszakapja.*
-Igen, biztos vagyok benne, hogy te adj neki nevet.-Mosolyog rá kedvesen.
*Elindul a kastély felé, leteszi a kutyust a földre, hadd szaladgáljon. Még mindig az előbbi események vannak a fejében. Hitelen minden előzmény nélkül felkacag, nevetése tiszta, csenő, és szívből jövő. Lehet, hogy most Casey is hülyének fogja nézni, de neki most kacaghatnékja van. Lassan lenyugszik és újra elindul a kastély, ám ezúttal bevárja a fiút.*
-És mesélj magadról egy kicsit. De előtte szólok hogy én nem fogok tudni mesélni, mivel nincs családom. Illetve van, csak kiatagadtak. Tehát mesélj.-Boldog mosollyal az arcán fordul Casey felé.
*Szemével a kutyust keresi. Mivel az előttük szaladgál, előveszi a pálcáját, és a szobájából magához teleportálja gumilabdáját. Igen, neki gumilabdája is van. Teljes erővel eldobja, és mosolyogva nézi ahogy a kölyök utána szalad.

//Edward//

Példakép, én? Még szerencse, hogy nem tudom miket is gondol éppen a fiú. Fura, hisz tudat alatt sejtem, hogy példaképének tekint, de az, hogy nem mondja ki jó, mert olyan zavarba hozna, amit kevesen tudnának elérni. Különös is ez, hisz azt kimondta, hogy apjaként tekint rám, s de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy példa is lehetek számára. Pedig látnom kellene, hisz egyre több mozdulatomat, apró szokásomat vesz fel. De valahogy természetesnek tűnik...talán azért, mert ösztönösen csinálja és nem pedig mímeli.
- Talán...lehetséges, hogy itt találok olyan barátokat, akik kitartanak mellettem, vagy én mellettük, Bár egyet már biztosan találtam.
Széles, öszinte mosoly fut végig az arcomon, miközben haladunk a rakással kezünkben. Már.már vigyornak is lehet nevezni azt, amivé a mosolyom átalakul, mikor Ed körmönfont mondata elhangzik.
- Nem Ed, nem vagyok mester...A pálcák zömét megismerem ugyan, de én nem tudok igazán jó pálcát készíteni. Csak egy egyszerűbb változatát tanítom meg nektek, ha valaki pálcakészítő akar lenni, annak egy mester mellé kell szegődnie tanoncnak.
A padlásra költözése meglep egy kicsit, így felvont szemöldökkel nézek rá.
Nem arról volt szó, hogy barátokat fogsz keresni? A padláson elég nehéz ismerkedni, nem gondolod? Na meg karvezetőd ha keresi prefektusát másszon fel utánad a padra? Ezt nem várhatod el tőle. Miss Bristow nem ezt érdemli szerintem.
Nem fogom neki azt mondani, hoyg Fiam, ezt nem kellene, mert az csak olaj a tűzre, mint mindig most is megpróbálom megkerülni a konkrétumokat. Ráadásul igazat is mondok, hisz érdekesen festene Dorothea, ahogyan a poros padlásra igyekszik felfelé, pláne ha nem lépcső, hanem egy létra szolgálna a feljutásra eszközéül. Ez a gondolat egy kis kaján vigyort is hoz arcomra.
- Darab? Ráadásul 20-30? Nem, nem volt ennyi...igazi szereleme, csak 3 volt. Bár volt még jó pár futó kapcsolatom, de az nem számít szerelemnek.
Figyelem a fiút, miközben beszélek, s feltűnik nekem az, hogy kavaroghatnak a gondolatai, és fél egy kapcsolattól, de még magának sem meri bevallani.
- Az első szerelem? Alig voltam idősebb nálad, nem voltam még 16 éves. Az iskola könyvtárát bújta ő is, így egy idő után együtt tanultunk, majd már nem csak tanultunk, hanem beszélgettünk, sétáltunk, elég hosszú idő telt el, mire meg mertem csókolni.
De hogyan vsegítsek a fiúnak, hogy félelmein felülkerekedjen? Tudok neki olyat mondani, amivel nem kavarom méginkább össze?
- Ed, látom rajtad, hogy kételyek dúlnak benned. A lányoktól nem kell félni. Ravaszak, gonoszak, csalafinták, csalfák tudnak lenni, amivel olykor fájdalmat okoznak nekünk, de ugyanakkor kedvesen, szenvedélyesek, lelkesek és lelkesítőek. Csodálatos minden perc, amit eltöltessz a szeretett nővel,még akkor is, ha később fáj az elválás. És az együtt töltött percek, órák gyönyöröket tudnak hozni mindkét fél számára. Mi jut eszedbe, ha egy lányra gondolsz?
Tényleg kíváncsi vagyok rá, hisz csak így tudok neki további tanácsokat adni, amiket persze nem is kell megfogadnia, sem neki, sem pedig neked!
- Az egyetem után? Rengeteg országot bebarangoltam, de nem csak a menekülés volt a célom, hanem, hogy megismerjek különböző kultúrákat, hogy kiderítsem milyen misztikumok kéltek szárnyra a széjhagyományok szerint. Nagyon sok érdekességet tapasztaltam meg, erről hetekig tudnék mesélni neked, de azt hiszem untatna.
Lassan megint elérjük a kuckómat, ahol már nem nagyon kell útbaigazítanom a fiút, így egynesen az ajtó felé indulva lepakoljuk a szerzeményeket bent.

//Owain//

-Igen *Erősíti meg, egy újabb kicsikarhatatlannak tűnő mosollyal. Képtelen azonban nem vigyorogni a gondolatra, hogy Owain is éppúgy tartja a barátjának, mint ő a férfit. Annak ellenére, hogy felnőtt, nehéz eset, a tanára, még csak nem is az ő házához tartozik. Teljesen feldobódik tőle, léptei lendületesebbek, egyáltalán nem érzi, hogy fáradt, vagy sietnének, annak terhét, hogy cipekednie kell neki, aki soha életében nem mozdított arrább egyetlen egy szalmaszálat sem. Csak bólint a nem mester dologra, nem akarja firtatni, különben is érthető, nem talál rajta különösebb fejtegetni valót.*
-Én nem szeretek ismerkedni. *Tárja szét a karját kicsit, bár korántsem letaglózottan, sokkal inkább bohókásan.*
-Nem is tudok. A szocailizáció művészet, s ha egyszer valaki elfelejti, nem olyan könnyen tanul újra bele. Néha idegesítenek…idegesít, hogy nem vagyok egyedül. *Eljárni meg fárasztó folyton. Biztosra veszi, hogy Owain is így van vele, noha ebben nem utánozni akarja, teljesen magától adódik, érthető módon.*
-Hm…*Lelkesedése kissé letörik, Mrs Bristow kedves asszony…*
-Hát majd küld üzenetet bagollyal. *Vannak-e határai szemtelenségének? Költői kérdés…*
-Vagy megkérek egy házimanót, hogy legyen a postásom. Lehet, hogy Mrs Bristow nem érdemli, de egy házimanónak teljesen mindegy. Legalább néha kitakarítana valaki…*Gonosz kis vigyor a gondolatra, de persze egy sóhajtás után, kissé már komolyabban pillant vissza tanárára. Úgy látszik nála a sóhajtás gyógyító hatású…Aggyógyító!*
-De értem mit akar mondani…Azt hittem jó ötletnek tartja, hogy maga is ezt tenné. De ezek szerint hibának véli, és nem szeretné, ha én is elkövetném a magáét. *Folytatja az utat, de mondandója közben, sokkal inkább bámulja az avart, mintsem tanára arcát. Nem bírja soká, végül felpillant mit reagál, ha le lesz csapva, akkor is érdeklődve áll a dolog elébe. S a „darabon” is csak vállat von, nem talált jobb szót rájuk…*
-Uh *Nyögi, miután magában megemésztette Tayler mondanivalóját. Valahogy nem tudja elképzelni a fiatal srácot, amint bátortalanul csókot próbál adni egy kislánynak. Meg is rázza a fejét, nem akar fiatal srácként gondolni a férfira, egyszerűen nem megy neki a feltételezés. Viszont Taylerrel legalább volt lány, aki szóbaállt.*
-Az jó…engem csak vernek. Nem, én nem félek tőlük! Dehogy *Olyan hevesen rázza meg fejét, hogy ha parókája lenne, az már Tayler lábai előtt végezné. Erre egyelőre még nem szorul rá, rázhatja úgy a fejét, mint egy rock koncerten, mintha a feltételezést is nevetségesnek tartaná.*
-Nem csak arra valók, hogy lefeküdjünk velük? *Sandít rá, a gondoltra azonnal összeborzad. Újra meg kell ráznia a fejét, de talán csak úgy tűnik, mintha megint tiltakozna.*
-Ha…egy lányra gondolok? Mumus… Az a baj…*megbámul egy fakoronát.*
-Hogy harag…valami undorító, valami rossz. Van egy lány, aki nagyon utál, pedig semmi oka rá és lenéz, mintha szemét lennék a cipője talpán. Nem ismer, de emberszámba se hajlandó venni, pedig én csak cukkoltam, nem is annyira durván, hogy égnek álljon tőle az a ronda haja. Persze, aztán azt gondoltam teszek rá, elkényeztetett kis…hiszen nem is ismer, akkor mi alapján ítél el, de egyre jobban idegesít, mert bármit csináltam továbbra is lenézett. Még…kedves is próbáltam lenni, sőt rá pazaroltam az első csókomat. *Ami puszi volt, de neki felért egy csókkal…*
-De hiába, nem tart többre, mint valami undorító kelést…akkor pedig legyen így, én sem tartom őket többre. S ha azt hiszi ez csak egy lány, sajnos nem. Különben is ott van az…az a nő…*Túl sokat beszél, érzi, meg azt i, ahogy lassan elvörösödik. Az a nő meg persze a vámpír.*
-De az milyen volt, amikor megcsókolta? Nagyon nyálas? Ledugta a nyelvét e torkán egészen? Nem kellett utána hánynia? *Már látja a kuckó bejáratát, de még kíváncsi, sőt a többi dologra is, szegény Tayler…Még az is kiderülhet, hogy amit Irethnek adott az csak puszi volt…*

//Serenity//

*Míg a kastély felé bandukolnak, ő egyre csak kutyanéven töri a fejét. Abban az egyben biztos hogy walesi nevet fog választani. Ha már egyszer őt kérték meg a névadásra! Ehhez kérdés sem férhet. Lázasan pörgeti a lányneveket az agyában, a jelentésüket is számba véve, és nézi közben a kölyköt, hátha úgy könnyebben megtalálja a hozzá illő nevet.
Serenity nevetése csak meglepi kicsit, de nem akad fönn rajta, most sokkal fontosabb dolga van. Nézi kiskutyát, egyszerűen imádni való. ~Lehetne Anwyl. Az kedves, szeretett. Vagy Betrys - aki boldoggá tesz.~ Hiszen egyértelmű hogy Serenityt boldoggá teszi a kis állat. ~Vagy Delyth - a szép. Hafina - a nyár...~ De valahogy egyik sem illik a kicsire, mindegyik túl komoly.
Amikor a lány leteszi a kutyust és labdát dob neki, ismét elgondolkodik. ~Reese, a lelkesedés, vagy Nesta, a rohanás miatt...~ Ezek már egy fokkal jobban tetszenek neki.
Egyszer csak megáll, és elmosolyodik, majd egyre hangosabban kacagni kezd. Épp mint Serenity az előbb. És kimondja a nevet.*

- Cymru. /kemri/ Azt jelenti Wales. *Még mindig mosolyog. Több mint elégedett a választással, és nem is találhatott volna ennél szebb nevet. Ha úgy hívják majd a kiskutyát, mint a hazáját, biztos hogy őrá is mindig büszkeséggel fog tekinteni. Kérdés hogy Serynek tetszik-e.*

- Mit meséljek magamról? Inkább kérdezz, ami érdekel. És az nem kifogás hogy Te nem mesélsz, mert nincs családod. Különben sem a családod érdekelne, hanem Te. Te meg vagy, nem igaz? *vigyorogva oldalt dönti a fejét.* Ha én mesélek, neked is kell. Döntsd el. *Természetesen nem muszáj senkinek sem mesélnie magáról ha nem akar. Ő nem ultimátumot kínál, csupán egy egyszerű választást. Persze nézőpont kérdése ez is, mint oly sok minden más.*

Mosolyova nézi, ahogy Casey a kutyaneven töri a fejét. Tudta, hogy sokáig fog gondolkodni, bár ezért érte meg. Ha ő adott volna neki nevet, rögtön rávágta volna hogy....Hogy....Áhh mindegy, ez tényleg nehéz. A fiú hirtelen felnevetésére ugrik egyet, de aztán mkor meghallja a nevet, elmosolyodik, és Casey nyakába ugrik. Szigorúan csak hálából.
-Köszi-köszi. Nagyon illik rá.-Lehajol a kiskutyához, és megsimizi a fejét.-Na tetszik a neved? Cymru. Na tessék itt a labdád.
*Boldogan sétálgat a kastély felé miközben magáról mesél. Mert hát úgy dönt elmondja az életét, kissebb nagyobb kihagyásokkal.*
-Hát én angliában láttam meg a napvilágot, második gyerekként. Egy nővérem, egy öcsém és egy ikertestvérem van, aki szintén ide já. De szerencsére még nem találkoztam vele. Anyám 7 éves korom óta utál. Apám két éve halt meg, ő volt az egyetlen aki szeretett. 4 Évig jártam életem szerelmével, aki azért hagyott ott, mert nem tudtam kimutatni az érzéseim. Mielőtt összejöttünk, a gimiben a fiúk folyton molesztáltak. Nyári szünet elején anyám végleg kitagadott. is csak pár ember van aki zeret. Pl: Midori vagy Koni. Hát röviden ennyi. Most te jössz.-most rajta a sor, hogy oldalra billentse a fejét.

- Tényleg tetszik? *Ennek nagyon örül. Kicsit félt attól hogy neki kell elnevezi valaki más állatát, hiszen mindenkinek más az ízlése, még ha csak egy névről van is szó. Kedvesen megpaskolja a lány hátát amikor az megöleli őt.
A kastély felé sétálva, érdeklődéssel hallgatja a lány történetét. Egy kicsit zavarosnak hat neki, talán mert olyan nagy léptékekkel lett neki felvázolva az egész. A zavaros részekre muszáj rákérdeznie.*

- Miért utál az anyád? És mit értesz az alatt hogy a fiúk molesztáltak? *Upsz, ezt talán mégsem kellett volna megkérdezni, lehet hogy kicsit túl személyes. De már mindegy. Ha Serenity nem akar, majd nem válaszol. Neki nagyon furcsa ez az egész, hogy ennyi rossz dolog történjen egy ilyen fiatal lánnyal.
Amikor rá kerül a sor, sóhajtva vállat von. Az ő élete ehhez képest unalmas.*

- Én Walesben születtem, ott is nőttem fel, ott is fogok meghalni. *elvigyorodik.* Apám építészmérnök, anyám üzletasszony. Sokat járnak külföldön üzleti ügyben. Testvérem nincs. *Egy pillanatra elgondolkodik, majd vállat von. Hát, kb ennyi, amit így elsőre kitálal magáról az ember. Ezért is mondta Serenitynek hogy inkább kérdezzen, úgy sokkal egyszerűbb mesélni, ha tudja mire kíváncsi a másik.*

Tárgy: Re: Erdő Vas. Nov. 01 2009, 15:39

//Edward Lyons//

- Szocializálódni nem nehéz, ha akar az ember...
Mondom ezt én, aki alig teszem ki a lábam, s csak kötelességből megyek el a rendezvényekre is. Na de sebaj, lesz ez még így se...
-...és jól sejted, nem szeretném, ha elszigetelnéd magad. Mit szólsz hozzá, ha kötünk egy alkut. Te is azt akarod, hogy nekem legyen társaságom és ne legyek magányos és én is, hogy neked legyenek barátaid. Mi lenne, ha megigérnénk egymásnak, hogy legalább megpróbáljuk?
Kíváncsian lesem, hogy mit szól a felvetésemhez. Hogy benne van-e ebben a kis játékban, de nem sokáig tudok ezen elmélkedni, mert elég konkrét kérdést kapok tőle. Csak úgy bele a közepébe a dolgoknak...
- Nem fiam, nem csak arra jók. Sőt...Ha eszed van nem is akarsz egyből ágybe vinni senkit. Egyrészt mert azt a nők jelentős része nem szereti, másrészt mert meg kell adni a módját. Flörtölni, udvarolni. Élvezni azt, hogy meghódíthatod a kiszemelt nőt. Legtöbbször olyan érzéseket vállthat ki belőled már egy apró mosoly is egy kedves lánytől-nőtől, hogy jólesően beleborzong minden porcikád. Arról nem is beszélve, hogy te még ráérsz ágyba vinni bárkit is. Azon pedig, hogy a nők mikor utálnak és mikor szeretnek, és mit mirt tesznek még ők maguk sem tudnak eligazodni, nem hogy nekünk elmondanák.
...és ez tényleg igaz. Ki érti meg, hogy egy nő mit is akar a férfiaktól. Ha bókolunk úgy veszik ez természetes, és nekünk nics is szükségünk arra, hogy kifejezzék felénk érzéseiket. Ha nem teszünk kedvükre, ha nem mondunk szép szavakat, akkor azt mondják mi már nem is szeretjük őket. Ami persze nem igaz, csak egy férfi mindig nehezebben tudja kimondani a bűvös szavakat, mint ahogy azt elvárnák tőlünk.
- Ne itélkezz, mert magad is elítéltetsz! Egy-két, de még több lány viselkedéséből sem szabad mindenkiről véleményt alkotni. Minden nő más, és más, ahogy a férfiak sem egyformák. Szerencsére....És a vámpír nő is ember volt valaha, tele érzésekkel, szenvedéllyel, szeretettel. Én már csak tudom. Sajnos, hogy ilyenné vált amilyen. Nem ondom, hogy el fogot tudni felejteni, de meg kell próbálnod nem hozzá hasonlítani minden lányt.
..és egy újabb kérdés, melyen bazsalygok. Milyen fura is az élet, milyen érdekesek is ezek a kérdések...Hogyan is lehet elmondani, hogy milyen egy csók, hogy meg is értse.
- Nem, nem kell egymás torkán kikötni a nyelveteknek, ahogy az enyém sem került oda. Sőt, ha belegondolok nem is kell az feltétlenül, hogy az első csók már francia csók legyen. Ha két ember ajka lágyan összeforr, felpezsdül a vérük a kellemes érintésektől, a puhaságtól talán eszükbe se jut első percben, hogy nyelvük is van. Az már később, ha kicsit szenvedélyyesebbre fordul a helyzet, akkor következik.

Tárgy: Re: Erdő Kedd Nov. 03 2009, 19:05

[Izzy-Owain]

*Úgy döntött, él a felkínált lehetőséggel, felkeresi Owaint a lakhelyén, már ha megtalálja. Érdekes fazonnak tartja, akárcsak az elmebeteg karmestert, így nem volt kérdés, hogy rábólint a felajánlásra. Azt hamar kiszűrte, hogy a prof csak itt lehet, hiszen erre távozott, amikor faképnél hagyta Friminkát. A nagy kérdés az, hogy ezen felül mégis merre induljanak el? Merthogy Izzyvel indult felderítésre, és nem azért mert egyedül félne, csupán csak a társaság kedvéért, és a cowboy az ő tanára is. Megáll és körülnéz, pálca nélkül sehova nem indul el, elővigyázatos. Az odáig rendben van, hogy erdő, de azért az elég tág ahhoz, hogy elbolyongjanak napokig benne, mire megtalálják Owain lakhelyét. Ráadásul nincs az a gatyarohasztó meleg, így a köpönyegét is összehúzza, és reméli, igen hamar célba érnek.*

-Tipp? Balra vagy jobbra? Egyenesen előre, vagy át a susnyáson? Mint valami katonai kiképzésen, lassan úgy érzem magam.

*Érdekes lesz megtalálni a professzort, de szűkíti a kört, hogy ahol nincs tágasabb tér, ott nem lehet. Már ha nem épített föld alatti bunkert, ahová még a behatolás sem olyan egyszerű. Egyelőre nem tudja, azonban ácsorgással még annyira sem fogják tudni. Nem törődik a fénnyel, sötétben is remekül tájékozódik, maximum, ha Izzy felnyalta a földet és gyökérgyűjtésbe kezd, akkor áll meg.*

-Legalább valami térképet adhatott volna, de mindegy, így sokkal izgalmasabb. Gyere, sosem érünk oda… a… oda.

*Morogja félhangosan, de inkább derűsen, semmint bosszúsan. Mivel a földön semmiféle nyomot nem talál, a fákat és a bokrokat veszi szemügyre. Azok köztudottan lassabban gyógyulnak egy-egy sérülés után, azt pedig meg lehet állapítani, hogy ember vagy állat törte-e le. Az alapján próbál tájékozódni, hogy ahol gyakori az ilyen jellegű elváltozás, az nagy valószínűséggel csak arra visz, amerre Owain lakik. Persze ha trükkös és vicces kedvű, akkor mindig más útvonalon közlekedik, ezzel is megnehezítve mindenki dolgát. Magában már elkönyvelte, hogy a prof is olyan szinten lóg ki a sorból, ahogy saját maga is, ami nem rossz, sőt, bizakodásra ad okot.jelenleg azt sem tudja, hogy pontosan mit kell keresnie, de felkészül a sátortól kezdve mindenre, így talán nem éri meglepetés... akkora.*

Tárgy: Re: Erdő Kedd Nov. 03 2009, 20:58

//Noel//

*Mivel Noellel megbeszélték a ma délutáni programot, így egy laza farmerben, kapucnis pulcsiban, és katonai dzsekiben kajtat a srác mellett befelé az erdőbe. Mivel neki sokat segített a professzorral való beszélgetés abban, hogy ne menjen megint világgá, így szó nélkül kíséri most el haverját a cowboy-hoz, hátha neki is könnyebb lesz a beszélgetés után.*
-Fogalmam nincs. Menjünk be a susnyásba, mert ha valaki el akar bújni, az tuti valami vadregényes helyet keres magának. Szerinted miért itt lakik?
*Azt már nem említi meg, hogy a beszélgetés alatt egy, s más szöget ütött a fejében, hiszen mindez csak találgatás, pusztán feltételezés.*
-Katonai kiképzés? Akkor jó, mert pont úgy öltöztem!
*Azért a pálcáját ő is bekészíti, biztos ami biztos alapon. Na nem ácsorog többet, szépen követi a fiút, hátha haladnak is valamit. A sötét nem zavarja, ő is hozzá van szokva a kényelmetlen helyzetekhez, így már hamar megszokja a szeme a fényviszonyokat. Nem esik hasra, szépen kikerül minden gyökeret. Noel javaslatára felröhög.*
-Na persze. Ilyen erővel adhatott volna egyből egy navigációt mellénk, ami olyanokat mond, hogy „a következő tőőgyfánál fóódujj balra, he!”
*Jókat röhög, Sandy néni GPS-ével is szokott szórakozni, hogy különféle dialektusokat állít be rajta, amitől a vén banya természetesen hülyét kap. Mivel jól szórakozik a fiú társaságában, így eszébe sem jut, hogy ez itt az erdő és ebből kifolyólag itt vannak állatok is. Ez csak akkor tudatosul benne, mikor valami nem is olyan messze megreccsen mellettük.*
Úristen! Egy móóóóókus! Segítsééég!
*Mivel a legközelebbi dolog hozzá egy facsemete, így arra csavarodik rá, és reszketve mutat az adott irányba.*
A véremet akarja! Tudom! Meg a karomat letépni!

Tárgy: Re: Erdő Kedd Nov. 03 2009, 23:55

[Izzy-Owain]

*Az ötlet egyedi, de nem hiszi, hogy Owain pont a susnyásban lakna, mert ott nincs elég hely semmire. Bár nem próbálta még hosszú távon, az is lehet kifizetődő. Még mindig vívódik magával, nem nagyon csökkent benne az az érzés, miszerint neki jobb a csoporttal, mert akkor olyanok között lehet, akik hozzá hasonlóak. Máris nem vádolnák azzal, hogy elutasítja a kart, mint itt, mert valljuk be, itt azt teszi, kőkeményen. Izzy öltözéke stimmel, az bizonyos.*

-Attól, mert itt lakik, nem a bokorban kell keresni, vagy mégis? Még kiderül, hogy képes alakot váltani és… mindegy. Azt pedig… nem tudom.

*Nem mond állatot, időben fogja vissza magát, hiszen tudja, Izzy retteg az állatoktól. Viszont a tippjét nem osztja meg a fiúval, mert korántsem biztos. Csupán csak felfigyelt a túlságosan kifinomult érzékekre, ilyennel csak Raul rendelkezett az ismerősei között, és ő nem ember, ezt tudja. Vagyis erős a gyanúja, hogy Owain sem éppen az az átlagember, hanem valami más is. Bár ettől nem változik a véleménye, cseppet sem zavarja, csípi a cowboyt. Titkon valahol drukkol neki Friminkával kapcsolatban, természetesen nem fog rákérdezni semmire sem, sőt, úgy tesz, mintha mi sem történt volna. A navigációs rendszeren röhögni kezd.*

-Na persze. És ha elszúrod, akkor majd mondja, hogy „hova mész teeee, hova mész? Fordujjá má vissza, bakker! Újratervezés….újratervezés…na, nézzük újra”.

*Vizuális típus, ezt elképzeli így az erdő kellős közepén. Tény, besz@arna a röhögéstől, ha ez így működne itt is. Ettől lenne hangos a környék, mindenki tudná, merre járnak, nem csak ők maguk. Már éppen menne tovább, amikor Izzy feltekeredik egy fácskára. Na innen imádkozza le. Meg sem próbálja, a fát piszkálja addig, amíg gyökerestől ki nem szedi. Így a fiúnak is van támasza.*

-Gyere, nincs mókus, az egy ág volt csak. Ezt meg elvisszük, és akkor nem kell elengedned már, legfeljebb visszafelé ismét elültetjük. Ha mókust látsz, ezzel le is tudod csapni.

*Jobb nem jutott most eszébe, de ha nem ezt teszi, akkor itt állnak reggel is, mert mókusveszély van. Mekkora szerencse, hogy páncélok errefelé nincsenek… reményei szerint. Minden neszre figyel, mert a következő már ő lesz, akire Izzy vetődik, és így sosem érnek oda a profhoz. Nem mintha előrébb lenne, és tudná pontosan, hol kell keresnie, de még mindig a sérülések alapján próbál tájékozódni.*

Tárgy: Re: Erdő Szer. Nov. 04 2009, 00:28

//Noel//

*Ő lakott már susnyásban, igaz csak kis ideig, de jobb volt, mint kint az utcán, a kukák mellett, bár az erdőben elég veszélyes tűzet rakni. Már ezt is tudja – természetesen tapasztalatból.*
-Miért ne, a bokor nem olyan rossz hely ám. Bár azt hiszem, a sulinak azért nem mehet annyira rosszul, hogy még egy szobára se fussa, szegény szakadt cowboynak, úgyhogy biztos van valami kuckó, amiben ellakhat.
*Kár hogy nem lát Noel fejébe, mert most megvitathatnák a dolgot. Bár ettől úgysem változna semmi, hiszen egyiküket sem zavarná, ha kiderülne Owain profról, hogy nem az, aminek látszik. Bár Izzy teliholdkor nem szeretne vele összefutni, az is biztos. A Friminkával történt ballépésről sajnos nem tud, pedig ő is szívesen drukkolna nekik. Bár lehet, hogy kicsit kárörvendene is, ha összejönne a dolog, mert így legalább Owain is megtapasztalhatná a saját bőrén, hogy milyen az, ha egy nőnemű egyed szívja a vérét. Persze csak átvitt értelemben.*
-Jajj, hagyj már, még csak az kéne, hogy kiderüljön, animágus és mókussá tud változni!
*Ha csak beszél róluk, attól még nem kap pánikrohamot, így kedélyesen elcseveg a sráccal.*
-Igen, ha meg mondjuk betévedünk egy barlangba, akkor azt mondja, hogy „hát ezt elszúrtad, he, mert a GPS vétel megszűnt!” Szerintem a csóka, aki felmondta rá a szöveget, nagy arc vót. Tökre értem, amiket magyaráz.
*Valóban szép látvány lennének, ahogy a röhögésük visszhangzik az erdőben, végül már négykézláb mászkálnának, mert ő aztán nagyon tud nevetni. Érdekes, ha Noellel van, mindig úgy viselkedik, mint aki alaposan befüvezett, pedig nem is, csak kihozzák egymásból az őrültet.*
-Te..tetetete! Te mit csinálsz az én fámmal?
*Kérdi idegesen tic-elve, miközben Noel kiszedi a fa gyökereit. Még jó, hogy nem egy száz éves tölgy jött vele szembe először, így a kicsi csemetét könnyedén elbírja.*
-Nem mókus volt? Biztos? A mókusok fán laknak, és ugrálnak, és lehet miattuk reccsent az az ág. Megnézted rendesen?
*Ott áll, a szerencsétlen fácskát szorongatva, melynek a gyökerei a cipőjét verdesik, de addig nem indul el, míg Noel meg nem győzi, hogy fenyegeti őt veszély.*

Tárgy: Re: Erdő Szer. Nov. 04 2009, 01:17

[Izzy-Owain]

-Nem rossz hely, de hosszú távon kicsit kényelmetlen. Mégis hova tenné a cuccait? Hogy nem a kastélyban lakik, megértem, én is sátrazok a harmadikon. Gondolom Owain sem akar társaságot, idegesíti a tömeg és egyébként is, ő sem úgy fest, mint egy átlagos ember. Valami kisebb tákolt kunyhóra gondolok…

*Erre azért nem merné letenni a nagyesküt, lehet az bármi más ezzel az erővel. Majd meglátják. Nem mond semmit a feltevéseiről, ahogy akkor sem fog, ha bebizonyosodik, vagy éppen kiderül, mellékvágányra tévedt, bár ennek most nagyon kis esélyt adna. A kis affért pedig még annyira sem említi, mint már ott tudta, ezt megtartja magának és soha nem nyilvánít erről véleményt. Maximum ha mégis egymás mellett kötnek ki, egy visszafogott gratulációt fűz hozzá, de csakis az illetékeseknek.*

-Nem, dehogy az. Akkor lakna csak fák tetején, odúban és bokrokban, amikor kaját keres. Szerinted ez lehetséges? Na ne csináld már? Képeld el, ahogy hatalmas, bozontos farokkal ugrál ágról ágra egy mogyoróval vagy valami csonthéjassal a mellső lábaiban.

*Az elején még képes volt komoly arccal megszólalni, azonban a végére már megint röhög. Hatalmas látvány lenne persze, bár az animágia nem éppen könnyű tudomány. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudja elképzelni, csak így, ugráló mókus képében vicces.*

-Az az. Megszűnik, megállunk, és megvárjuk, amíg megtalálja a pozíciónkat. Akkor meg megszólal, hogy: ˇMenjé tovább egyenesen. Mondom egyenesen mááááá! Nya, az az. Menjé be a körforgalomba. Hajtsá ki a második kijáraton. Mondom a másodikon, teeeee! Bakkeeeer…”.

*Tényleg csodálatos lenne a nagy csend kellős közepén, ha valami mindig közberikoltana valami hasonlót. Most is ezen röhög, nem kell ide semmiféle eszköz, megoldják ketten is, bármilyen stílusban, ha arról van szó. Persze a helyzetet nehezíti, hogy Izzy éppen egy fa köré csavarodott. Még jó, hogy áll a földön, mert így nem kell neki cipelnie mindkettejüket. Ugyan akkor már csak egy eukaliptusz ágat kellene lóbálnia, és mondhatná, van egy saját koalája, beépített visítással.*

-Kiszedem a csemetét, hogy haladjunk is. Majd visszatesszük kifelé jövet. Izzy, az nem mókus volt. Annak kicsi a súlya, nem tört volna alatta egy ág, és ez a zaj egyébként is a földről jött. Az roppant ketté. Itt és most nincsen mókus, megnyugodhatsz. Nem fog rád ugrani egy darab sem.

*Most már csak remélni meri, más állat sincs a közelben, mert akkor tényleg elakadnak, és a végén a fiú nem csak egy fára csavarodik fel, hanem magára vesz minden mozdítható és kitéphető bokrot is. Akkor meg úgy nézne ki, mint egy elfuserált faember. Tovább indul, de nem rohan, nehogy Izzy lemaradjon a rémületében. A sérüléseket követi továbbra is, Francist rejti csak el biztos helyre, a köpönyege alá.*