Utcák, sikátorok

Egy várost mik is jellemezhetnének jobban, mint az utcák. Hogy tiszták-e, hogy könnyű-e rajtuk eligazodni? Ezekre igen könnyű válaszolni, ha Torneransról van szó. Tisztaságban nem hagynak kívánnivalót maguk után, az biztos és az úthibák sem különösebben jellemzőek a szürke kövekkel borított utcákra. Viszont ahhoz, hogy az ember ezeken a szép utcákon könnyen el tudjon igazodni, biztos kell pár évnyi helyismeret. A várost kanyargós szűk utcák jellemzik, melyek kifejezetten hangulatosak, a szűk zsákutcákkal és hirtelen hajtűkanyarokkal, de nem kevés fejtörést okoznak annak, aki először jár itt.
Nagyrészt körbenézni sem tudunk, hiszen a két és három emelet magas bérházak és üzletek eltakarják a városra való rálátást, hogy esetleg egy-egy kiemelkedőbb nevezetességről meg is állapítsuk hol vagyunk. A kertes házak a város belsejében nem jellemzők, így az utca széle, egyben egy-egy ház bejáratát is jelenti, vagy épp ablakát, falát. Az épületek többsége vörös, vagy éppen szürke kőből épült, de van sok más színű épület is, így az utcán sétálgatva, színes kavalkádba botolhatunk.
Nappal még a sikátorok is hangulatosak a magasban kifeszített ruhaszárító-köteleikkel és az azon lógó ruhákkal, a közeli házfalakkal és az eldugott üzletekkel. Éjszaka viszont cseppet sem bizalomgerjesztőek, hisz ezekben nem jellemző a közvilágítás.

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Szer. Nov. 25 2009, 15:01

Amióta megérkezett, nem volt még a városban. Éppen elég új inger érte az iskolában ahhoz, hogy ne legyen ideje a kastély falain kívül csatangolni. Alig kezdett berendezkedni, máris rohanhatott egyik óráról a másikra, természetesen késve, aminek persze meglett a böjtje is...
Ezért döntött úgy, hogy elég, ideje kicsit kiszellőztetnie a fejét, messze a hatalmas épülettől.

A város olyan volt, mint nem sokkal ezelőtt, amikor pár napot itt kellett töltenie, amíg megkapta za értesítést a sikeres felvételijéről. Kicsit néptelen, kicsit poros, és eléggé kihalt. Néhányan lézengtek a főtéren, és látott pár embert, amint betérnek a boltokba, de egyébként minden csöndes volt.

Ahogy elgondolkodva heladt az utcákon, észre sem vette, hogy lassan maga mögött hagyja a városka szívét, és már teljesen ismeretlen utcákon csatangol. Ilyenkor szokták a figylemetlen embert megtámadni a rablók, leütni, kifosztani, majd otthagyni valamelyik sikátorban.
Dracnak ezúttal mégis szerencséje volt. Arra kapta fel a fejét mindössze, amikor egy ismerős bolt kirakatában pillantotta meg a saját tükörképét.
A pálcabolt előtt állt.

Emlékezetébe villant az első, és eddig az utolsó alkalom, amikor itt járt. Az árus furcsa volt, és érthetetlen dolgokat magyarázott, talán nem is annyira neki, mint inkább magának. A sok válogatás után aztán a kezébe nyomott egy fekete, ezüst mintával átszőtt, lakkozott pálcát, majd megkérte, tegyen etgy próbát. Akkor a fél bolt rombadőlt, és mielőtt ő szabadkozni kezdhetett volna, a boltvezető már ki is tuszkolta. A de-kre, azt mpoondta, nem léteznek. Ez a pálca az övé, csak meg kell tanulniuk együttműködni, addig viszont jó lenne, ha nem menne a bolt közelébe.

Drac nézte a tükörképét, és a Felújítás miatt Zárva táblát, és nagyon egyedül érezte magát. Bűbűjtanon sikeresen felrobbantott egy téglát, beborítva az egész tantermet, és akkor az azt megelőző apróbb kísérlletekről ne is ejtsünk szót...

Csüggedten ballagott tovább, nem véve észre, hogy egy elmozdult aknatető felé halad. Pár lépés, majd a talaj eltűnik a cipője lól. Igazából még arra sincsen nagyon ideje, hogy a szívverése megálljon, minden olyan gyorsan történik. Szerencsére a lyuk nem túl nagy, így nem zuhan le, viszont alaposan megüti magát, és valószínűleg a bokája is kifordult.

- Auuu... - jajdul fel, amikor megpróbálja kihúzni a lábát. - A fenébe - keseredik el, amikor belenyilal a fájdalom.
- Most mi a fenét csináljak - teszi fel végül az milliós kérdést, körülnézve a kihaltnak túnő utcán.

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Szer. Nov. 25 2009, 15:43

*Mert neki mindenféleképpen le kell mennie a faluba, igaz? Hát nem. De amilyen idióta, annyira elmerül a zenehallgatásban, hogy nem a lugasban, hanem a főtéren áll. Szerencsére kutyája most vele van. De most komolyan, csak ő képes ekkora eltévedésre. Még csak azt sem tudja, hol van. Kihúzza füléből a fülhallgatót, és körbenéz. Egy árva lélek sincs sehol. Illetve…. Szegény gyerek, pont most fog nekimenni az aknafedőnek. Na, ez fájdalmas lehetett. Gyorsan odaszalad, és aggódó hangon szólal meg.*
-Szia, jól vagy? Segíthetek valamit? Gyere ülj le ide.-huzigálja arrább szegény srácot, majd lenyomja egy fal tövébe, leguggol elé, és elkezdi vizsgálni a srác lábát.- Na el nem tört, csak kicsit megrándult. Nem vészes. Egy kis borogatás, és pihentetés, és két nap múlva kutya baja. Egyébként Serenity Yorona Crusade vagyok, de egyszerűen csak Yori.-nyújtja a kezét, majd lehuppan a földre. MP5 lejátszó a zsebbe, rózsamintás pálca elő, sálat bevizezni, és már rakja is á a fiú lábára.-Na remélem segít valamit. És mi jót művelsz a „városban”?-Tényleg kiváncsi, mi szél hozta erre, mikoinden olyan kihalt. Pálcáját időközben visszateszi csizmájába, és kabátja cipzárával kezd el játszani. Közben mosolyogva nézi, Cymru miként kerget meg egy galambot, majd miként próbál felmászni a falra. Közben persze a fira is figyel.

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Szer. Nov. 25 2009, 15:57

Egy lány, és a kutyája érkezik amolyan mentőangyalszerűségnek. A lány még elmenne, elvégre a csinos fajtából való, de a mégis, ki látott már szőrös angyalokat?

Dracnak ideje sincs nagyon válaszolni, mert a lány elárasztja őt a kérdéseivel, és mielőtt mondhatná, hogy neee, azelőtt már ki is húzza a lábát, és vizsgálni is kezdi.
~ Ejha. Nyilván rutinos ~ gondolja a fiú, mikozben igyekszik nem sziszegni, amikor a másik hozzáér.

Egy perc is alig van, amikor máris vizes borogatás kerül a duzzadóban lévő bokájára, és hirtelen csend lesz. Segítője, legnagyobb meglepetésére, a pálcáját a csizmájába teszi el. Ő az életben nem merné ijen helyre begyömöszölni a sajátját. Nah jó, a történethez hozzá tartozik, hogy nem is hordja magával, otthon van a bársonydobozban, uyganis használni sem tudja.

- Ööö... köszönöm - szólal meg, kis fáziskéséssel, miközben mindketten a kutyát figyelik. - Igazából semmit nem csinálok a városban, csak egy kicsit levegőzni jöttem ki. A Kastély... nos, olyan bezártságérzetem volt - pislogott föl szempillái alól a lányra, miközben óvatos mozdulatokkal igykezett hosszú haját kisöpörni a szeméből. Ez elég hülyén nézhett ki egyszerre, de dracot vigasztalta a tudat, hogy legalább csöppet sem tünt nőiesnek tőle. Örök átka, hogy féltünde, és törékeny külseje miatt, allandóan annak nézik. Arról nem is beszélve, hogy eléggé szelíd a természete.
Most is csöppet elpirulva fordula lányhoz.

- Bocsáss meg, hogy nem mutatkoztam be eddig, de azt hiszem jó okom volt rá - mentegetőzik, ezúttal szemlesütve. Majd alig hajlandó a másikra nézni, amikor végre kiböki a nevét - Rai drac vagyok. Extremusos - teszi hozzá, bár nem tudja ez miért olyan fontos most. - Hát te - kérdezi kicsit tétován -, te mit keresel itt?

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Szer. Nov. 25 2009, 16:29

* Nem érti, miért lepődik meg, mikor a csizmája szárába teszi a pálcáját. Nem is tudja máshova. Nem hord talárt csak mikor szükség van rá. Farzsebe túl kicsi, a kabátját meg nem megfelelő az ő pálcájának. Na mindegy, inkább a fiút nézi. Olyan kis gyámoltalannak tűnik szegény. De igaza van, a kastély olyan bezárt tud leni néha. Félredöntött szemmel nézi, ahogy szegény a hajával szenvedik. Csuklóján lévő cipőfűzőről lehúz két hullámcsatot, és odanyújtja. Valószínüleg hülyének nézik, de ő csak segíteni akar. Megnézi a fiú bokáját, és örömmel tapasztalja, hogy megy le a duzzanat. A fiú felé fordul, mikor az bemutatkozik, mosolyogva tapasztalja hogy amilyen gyámoltalan olyan szerény és félénk is. Bátorítóan teszi vállára a kezét, úgy kezd el mesélni.*
-Hát ez egy eléggé érdekes történet. Elindultam a lugas felé, fülhallgatóval a fülemben, és annyira elkalandoztam, hogy azt vettem észre, hogy itt vagyok. És utána láttalak meg. Erre is csak én vagyok képes. De még soha nem jártam lent. Apropó, nem tudod mi történt a pálcabolttal? Láttam, hogy felújítás alatt van, mikor ültettelek le.
*Próbál minél kedvesebb lenni, hogy Drac ne érezze zavarban magát. Kivesz két csokiszeletet a szebéből, az egyiket Drac lábára teszi, a másikat ő kezdi el majszolni.*
-Gondolom új vagy még. Milyen tárgyakat vettél fel?-próbál beszélgetést kezdeményezni.
*Közben folyamatosan szemmel tartja kutyáját aki viszont nincsen sehol. Így viszont nincs más választása, mint odakötni magához. Előkapja pácáját, kecses mozdulattal magához hívja a pórázt, majd egy "hozzám" kiáltással előhívja Cymrut, és ráteszi a nyakörvet.*
-És most csak azért is itt maradsz. Fekszik! Ügyes kutya.-mosolyogva fordul a fiú felé, jelezve, hogy figyel rá.

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Pént. Nov. 27 2009, 13:16

A lány élénk, és valljuk meg, kissé elvarázsolt személyiségnek látszik, viszont az elsőre megállapítható, hogy kedves.
Drac hálásan mosolyog fel rá, amikor odanyújtja neki a hullámcsatokat. Milyen jó, hogy lánnyal hozta össze a sors, egy pasi kicsit kil lenne akadva, ha egy majdnem-zuhanás után a hajával kezdene el szórakozni, ellenben a lány, Serenity - tudatosítja magában - egyetlen szó nélkül hagyja, még segít is neki. Ő tutira tisztában van vele, hogy miyen borzasztóan nehéz egy ilyen loboncot kezelni.

Közben lassan végez, és még éppen időben hajol előre, ezzel ismét előreengedve az összes hajat, hogy a másik ne láthassa ahogy az arca rekordsebességgel vörösödik el, az elhangzott kérdés után.
- A pácabolt... A pálcabolt zárva van - jelenti ki, nem mintha nem ugyanezt tette volna a lány az előbb. - Zárva van, mert... öööö... felújítanak - néz fel ismét a hajfüggöny mögül.

Aztán inkább gyorsan a lábára helyezett csokiért nyúl, kibontja, és nagyot harap belőle. Csak mikor már rágja a falatot, jön rá, mennyire éhes. nem kajált rendesen azóta, hogy megérkezett a suliba. Ráadásul amíg rág, nem kell kínos kérdésekre válaszolnia.
- Köszönöm - mondja lenyelve a falatot.

Sereity úgy látszik "letáborozik" mellette egy időre, mert tovább kérdez, de mielőtt ő válaszolhatna, a másik hirtelen felpattan, előkapja a pálcáját, és előkotorja valahonnan a közben elkószált kutyát.
Drac csak ámul. Így is lehet? Vajon neki mikor fog sikerülni ilyen könnyeden végrehajtani egy varázslatot pálcával?

A melléhuppanó lány ébreszti rá, válaszolnia kell.
- Milyen tantárgyakat...? - rövid gondolkodás után, lassan kezdi sorolni, elvégre nem is olyan régen volt, hogy először megpillantotta az órarendet, még nem volt ideje mindent áttanulmányozni. - Nos, lássuk csak! Tánc-, és dalmágiám biztosan lesz. Azonfelül bűbájtan, átváltoztatástan, bájitaltal, mágusirodalom, vallás és mitológia, és ööö... valami krisztoizé, aminek egyelőre nem tudtam megjegyezni a nevét, és még, hát nem tudom... rémlik még valami sötét varászlatok, és töri, jah, és az illúzió - csap a homlokára, miközben reméli, hogy nem nagyon hagyott ki semmit.

_ Hát te? Mit fogsz itt tanulni? - kérdezi, reménykedve, hátha lesz egy-két közös órájuk - Minek készülsz?

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Hétf. Dec. 14 2009, 17:28

//Edward//

Vannak nekem elképzeléseim a kedves, vagy nem olyan kedves szülőkről, s hallom is, hogy milyennek tartja őket a srác, de meg kell adni az esélyt nekik is. Amíg nem ismerem őket személyesen, addig nem hozok elitélő következtetést velük kapcsolatban.
- Ha nem járnak be a szakkörre a diákok nem is lehet izgalmas.
Küldeni nem is akarom, sem otthagyni, csak hívom. Vagyis inkább hívatom magam.
- Levágtad Ireth haját?
Kicsit meglepetten nézek rá. Tudom én, hogy a fiúkk előszeretettel vagdossák a leányok tincseit, de azt, hogy még 15 évesen is megtegye Ed, eszem ágába se jutott.
- Ismerem, igen. Volt szerencsém vele egyet sétálni, csak úgy véletlenségből. Attól, hogy neked nem szmpatikus Matt szeretheti. Ennek viszont nem lenne szabad közétek álni Mattel, ha tényleg haverok vagytok.
Pedig mennyi gyerekkoi barátság szakadt meg a miatt, hogy az egyik, vagy éppen mindkét fiúnak barátnője lett. Majd aztán sok-sok évvel később ismét megtalálják egymást, hisz az igazi barátság egy életr szól. Tudom, hogy Ed az első ilyen barátokat már sosem láthatja, s ez nem önt el örömmel, de előre kellene néznie, így én arra ösztönzöm, hogy próbáljon nyitni mások felé. Ehhez azonban nagyon sok időre lesz szüksége, na és türelemre.
- A szabadságomat ott töltöm el, ahol nekem jól esik. Ha egy sikátorban akkor ott. Ezt a napot pedig veled akarom tölteni. Remélem nincs ellenem kifogásod, mert akkor veled is megyek.
Felnevetek menet közben kifelé, mikor a repülő autóról hallok.
- Ed, nem kell nekem az a járgány, nem is kellene...mit kezdenék én vele? Ha akarnám megvehetném magamnak, de minek. Ki tudsz te olyat is találni, amihez egy fillér sem kell, hogy viszonozd a meghívást, ha szeretnéd.
Kilépve a sikátor felé veszem utamat, hogy ott folytassuk utunkat.
- Varázslóként, és erdei emberként nagyon sok mindent magam csinálok meg, de van amihez olyan alapanyag kell, amit nem könnyű beszerezni, elkészíteni vagy egyszerűen én nem is vagyok jogosult a főzésére. Egyébként érdekelnek a bájitalok valamilyen szinten. Neked, hogy megy a Bájitaltan?
Szinte fel sem tűnik, hogy bizony már a szűkebb, kis utcácskák, sötét zugok felé haladtunkban messze kalandoztunk a főtértől. Itt már sokkal zordabbnak tűnk minden, de egyenlőre nem foglalkozok ezzel, mert figyelmem a fiúra irányul.

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Szer. Dec. 16 2009, 00:05

*Vállát szaporán vonogatja, ő elment arra a körre…bár sokaknak tényleg nem akarózott. Ed érdekes húzásokra hivatott, újra képes vállatvonni a hihetetlenkedő kérdésre:*
-Nem az egészet, csak egy kis részét. Azt hittem minimum hisztérikus rohamot kap, de ehhelyett elhívta randizni Mattat. Mondtam, hogy nem normális a csaj. De hát melyik lány az…Najó, Frimika lehet, de ő már nő.
*Kiad valami „chöh” szerű hangot, miközben felrúg egy követ a járdára.*
-Dehogy áll, állna, de nem akarom, hogy haverjaim legyenek. A haver az olyan szánalmas. Persze, ha mellette vannak barátaid, akkor nem annyira, de így igen. Nem szereti egyik a másikat annyira, hogy barátok legyenek, de annyira sem hogy ellenségek. Ő csak…padtárs néha, egyébként évfolyamtárs! *Féloldalas vigyor Owainra, roppant büszke magára, hogy elmehetne Arisztotelésznek is ezzel a barátos teóriával, merthogy újfajta logika, az biztos.*
-Persze, hogy nincs *Nevet fel, kifejezetten örül neki, hogy vele szeretné eltölteni a szabadságát. Jobban is bízhatna a férfi szeretetében, de hát olyan nehéz elhinnie…néha, még mindig. Álom meg valóság között számára különben is lepelnyi határ van csupán.*
-Hát…nem nagyon tudnám elképzelni egy repülő autóban…Inkább lovon *Morfondírozik, a férfi arcát figyelve menet és beszéd közben. Nagyot bólint hirtelen, egy vigyorral szája szegletében.*
-Igaza van, ki fogok! Hamarosan…és sokkal jobb lesz! *Már most agyalni kezd a dolgon, deh apák napja még messze van. Valami közelebbi kell és jobb…Nagyot akar alakítani (ajjajj...)*
-Ha maga nem jogosult, majd én! *Ajálkozik, bár ez vajmi kevés a dologhoz, amit egyébként is meg akar valósítani...*
-Én szeretem főzögetni őket...és asszem egész jó vagyok.
~Nem lehetek mindenből béna~
-Milyen alapanyagot kell beszerezni? Elküldhet valami veszélyes misszióra is...mondjuk egy Thesztrálon! *teljesen lelkes és elszánt csillogással bámul fel a tanárra, egészen, amíg neki nem megy egy szemeteskukának, amit szerencsésen fel is borít. A csörömpölés többféle árnyék neszezését is feriaszthatja, a fiú kissé összerezzen, bár láthatóan a zaj miatt, nem flusztrálja a helyzet. Igyekszik kikerülni a kukát egy félszeg "hoppával" és egy veszélyes misszióról ábrándozni, aminek a végén valami jót tehetene Owainnek, s melynek következtében a férfi igazán büszke lehetne rá...*

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Szer. Dec. 16 2009, 19:17

[fяαикιєєє]

*Utca, sikátor, mi ez már? Most komolyan gonosz gnómok után kéne leskelődnie, hogy azok mikor támadnak rá a sötétből? Felszisszen, mikor véletlenül megégeti arcát a csikkel, amit az elmúlt fél percben gyújtott meg. Fekete kabátban menetel, közel egy órája, a túlzsúfoltság és a dögmeleg kikészítette "odabennt". Ilyenkor mindig honvágy tör rá, de annak az esélye, hogy ebben az évben hazajut, megegyezik körülbelül a nullával.
Egy szívás után megint kezd bemelegedni. Szándékosan nem öltözött be muflonnak, mégis bemelegedik egy szál cigi elszívása közben? Rosszallóan pillant le mutató- és középső ujja közt tartott Marlboro szálra, végül megvonja vállát, és tovább szívja a szálat. Bal keze zsebében, de így is félig kilóg, mivel szereti telenyomkodni zsebeit felesleges kacatokkal. Ahelyett, hogy az eredeti dobozában tárolná a cigarettáit, fémdobozba rejti őket, ami akkora, mint a fél feje, tartalma pedig...megközelítőleg se kiváltságos.
Ahogy elhalad egy padon üldögélő, bocsánat, pad tetején üldögélő egyed mellett, s megpillantja a felfelé szálló füstöt, s beszippantja a hozzá tartozó jellegzetes illatot, tudja, nem véletlenül térítette a sors erre az útra. Akkorára húzza ajkait, hogy azok tarkójánál összeérnek, majd két lépést tesz hátrafelé, hogy megszólítsa az ismeretlen illetőt.*
-Lebuktál.
*Gyúrja el a talpa alatt a saját elszívott cigarettáját, ami bár hagyományos, mégis üdítő volt. Csajszi az illető, kicsit félelmetes arckifejezéssel, bizonyára ő se a Signumust meg a "légy jó mindhalálig"-ot látogatja. Extremusos, ez tuti...vagy csak szimpla varázstalan hippi.*
-Én is szoktam, csak nem nyilvános helyen.
*Húzza fel szemöldökét a lány végigmérése után. Na persze, nem úúúgy. Végezetül egy egyszerű mozdulattal tépi fel kabátját- persze, Daeron, a mutogatósbácsi-, s belső zsebéből előhúzza kincsesládikáját, azzal a tartalommal, amit jobban félt a saját életénél. A dobozka fedelén egy apró, gravírozott canabbis csillan fel, majd ez a fedél fel is pattan. Daeron orrához emeli a dobozt, s mélyet szippant belőle. Kezdődjön a tüdőtisztítás. Egy szál az ajkak közé, Abraham Lincoln nevezetű öngyújtó katt, szív, majd jön a kábulat.*

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Szer. Dec. 16 2009, 20:07

[Szőke ciklon^_^]

Utálom a telet. U-tá-loooom! Hideg van, minden tiszta latyak, az emberek szájára fagy a takony... Undorító, hideg, gusztustalan téél. Hát, akkor mégis mit keresek idekint? Nem csak a hidegből, de a a karácsonyi giccsből is elegem volt már. Nem is tudom, hogy melyiket utálom jobban. A telet vagy a hideget, bár, ha épp ésszel gondolkodunk, akkor a kettő együtt jár. Legyen inkább nyár, meleg, sehol egy béna ünnep, csak sunshine és semmittevés. Az igazi paradicsom.
Még világos volt, mikor elindultam a városba, még kora délután. Szerencsére nem tévedtem el, legalábbis úgy éreztem, jó helyen járok. Az utcákon emberek járkáltak, a boltokban égett a lámpás, nem volt hangzavar, de mégis, a város neszei hallhatóak voltak. Ez valahogy jó érzéssel töltött el. Eszembe jutottak róla a firenzei utcák, melyeket oly' sokszor jártam be, hol egyedül, hol kisebb társaságban. Szerettem volna újra azokon a köveken végigsétálni, újra a kedvenc mugli gyorskiszolgálóban kajálni, de... most itt voltam, és itt kellett maradnom, kitudja meddig még. Ez viszont elkeserítő volt. Azon kívül, hogy magányos voltam - amihez már hozzászoktam persze -, még csak nem is volt itt semmi izgalmas. Semmi... Csak mentem, hol erre, hol arra, de igazából mindig esetlenül ténferegtem. Nem vágytam most sem társaságra, vagy egy barátra, de azért jó lett volna valakivel beszélni. Ha csak annyira is, mint azzal a sráccal a sövénykertben. Mindegy, úgyse számít.
Már fél hat körül járt az idő, teljesen sötét lett, csak az utcai lámpák világítottak. Egyedül ültem a padon, nem is tudom már, hányadik spanglit szívtam el, de az agyam már szinte szétfolyt a koponyában. Jó érzés volt. Hajamat most kiengedtem, s mivel frissen volt mosva, ezért lágy hullámokba omlott mellemre., igaz, még így is kócos voltam, ahogy minden alkalommal tincseim közé túrtam. Egy egyszerű barna, ámde annál melegebb kabátot viseltem, fekete sálat nyakamban, s fehér kesztyűt kezemen. Nem akartam elkövetni azt a hibát, amit a múltkor. Így legalább biztosra mentem, hogy nem fogok halálra fagyni valahol a városban.
Újabb slukkot szívtam a spangliból, a csend már szinte fülsiketítő lett volna, ha más ember érzékeli. Belőlem ellenben kellemes bizsergést váltott ki az érzés, hogy a város halk zaja is elhalt, hogy teljes volt a csend. Naná, hogy ekkor férkőzik be hallójáratomba egy ismeretlen hang.
Bágyadtan néztem fel az idegen, szőke fiúra, aki amúgy meglehetősen jóképű volt, bár az én agyam nem nagyon szokta felismerni az ilyen külsőségeket, ezt most mégsem kerülte el figyelmem... valamiért.
Szavaira csak vállat vontam.
- Húha... Most mi lesz? Lincselj meg.
Újabb slukkot szívtam a cigiből, miközben a srácot néztem. Tipikus szőke herceg, szőke haj, szép szemek, tetszetős kinézet. Minden kislány álma, hogy egy ilyen fiú szóba áll velük, engem mégsem hatott meg. Tudtam, ennek a társalgásnak semmi jövője, én egy társadalmi defekt voltam. Épp ezért nincsenek barátaim, soha nem voltam szerelmes, és nem érdekeltek a fiúk. Sosem találnék olyat, aki képes lenne elfogadni azt, aki vagyok... ami vagyok: egy genetikailag nulla, drogfüggő, mugli imádó, mágusgyűlölő kis senki. Ez voltam én, s leszek is, örökre.
Mikor kabátjába nyúlt, újra felnéztem, figyeltem, ahogy egy giccses dobozt húz elő, majd nyitja fel a giccses fedelet. Orromat egyből megcsapta a marihuana szag, még mielőtt begyújtotta volna a cigit. Nekem ez természetes eszencia volt, szaglószervem jobban hozzászokott már ehhez a részegítő illathoz, mint magához a levegőhöz. Kedvesebb volt számomra, mint a tömény, édes parfüm illata, mely a társalgóból áradt.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyi romlott fószer jár Torneransba. Azt hittem, csak én vagyok ilyen züllőt. - Vontam vállat, majd hirtelen ötlettel vezérelve kinyújtottam kezem. - Frankie. - Mutatkoztam be.
Meglepő, igaz? Eddig senkinek nem mondtam a nevem, nem fáradoztam a bemutatkozással, de most mégis... valahogy belső késztetést éreztem arra, hogy végre valaki megtudja a nevem. Semmi félreértés, csupán jó lett volna végre valaki lenni, olyan valaki, akinek a nevét megjegyzik az emberek, vagy legalább tudják.
Ajjajj... kezd rossz hatással lenni rám ez a sok kékvérű, etikett függő, nárcisztikus pondró...

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Szer. Dec. 16 2009, 21:13

*Kinek mi a giccs. Annak, akinek anyuci és apuci mindent kifizet, mindent megbocsájt, nincs gondja azzal, hogy reggelente milyen ruhát vesz fel, lesz-e pénze karácsonyi ajándékokra, s nem kell törődni azzal, hogy sutttyósága miatt lenézik. Nem azért, mert el lenne kényeztetve, hanem mert tisztában van családi helyzetével, s ha a rút múlt után ölébe pottyant a lehetőség, miért ne használja ki? Ha kérnek tőle, nem követeli vissza...csak átalakult verzióban.
Erre a gondolatra felderül az arca, s ezt a jókedvet ajkai közt gőzölgő joint aromája segíti. Fogaival ráharap a szál végére, szabad kezeivel pedig visszagombolja gorombán széttépett kabátját, mivel a hűvös esti vacak szél alaposan megdöngette mellkasát. Lepillant a leányzóra. Egyelőre még nem fogja meglincselni, ő biztosan nem, elvégre, nem szerencsétlen prefektus, hogy a helyes életmódra oktassa a rossz útra tért báránykákat. Hiszen ő maga is az. Ettől függetlenül még elégedetten vigyorog az orra alá, majd jó epésen meg is jegyzi.*
-Nem. Az még túl korai lenne. De leülheted helyettem a büntetést egy cellában.
*Harap rá nyelve hegyére mondandójának befejezte után. Mondana többet is, jobban kifejtve, ha az egyed nem a gyengébbik nemhez tartozna, s ha nem élne Sionnal "monogám kapcsolatban, életük végéig, megtörhetetlen szerelemben."
Lepillant a feléje irányuló kézre. Elsőre talán hátra is lép egyet, félő, hogy egy félméteres vadászkést döfnek hasfalába, végül elfogadja a bemutatkozást, s férfias kézfogással üdvözli Frankie-t.*
-Charlie Manson. Ismertebb nevemen Daeron.
*Ha már a "baráti" bemutatkozás is megtörtént, s bár hiányzik a lagymatag ölelés, egy újabb adagot szívva tüdejébe ül fel Frankie mellé a pad háttámlájára. A hideg levegő miatt úgy tünik, hogy képes egy percig kiereszteni a lebontott füstött, de teljes képtelenség, hogy Daeron tüdejének kapacitása képes erre. Pedig, de klassz lenne...*
-Mióta űzöd ezt a...hobbit?
*Bök a lány ujjai közt füstölgő jointra. Kicsit lejjebb hajol, hogy jobban megfigyelje a leányzó arcát. Érdekes arca van. Érdekes, hogy ez egy arc. Kicsit megnyúzott....körülbelül olyan, mintha két hete nem evett volna. Most talán meg kéne hívnia egy kiadós vacsorára? Neeem. Az kizárt. Csajt soha.
Kénytelen a háta mögé hajítani az "elfogyasztott" jointot, hiszen az sem lehet örök életű, Frankie azonban jó hosszú ideje csak azon az egyen dolgozik. Hihetetlen.*
-Mióta vagy Tornis? Gondolom...elsős vagy.
*Kicsit talán ironikusan hangzott, mivel ő már nagy másodikosnak tartja magát. Eljegesedő kezeit fájóan dörgöli össze, elszokott az otthoni klímától.*

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Szer. Dec. 16 2009, 21:48

Már csak a bemutatkozásra eszméltem fel. Igen, sajnos sokszor előfordul velem, hogy az agyam kizár pár dolgot, többek közt az emberi hangokat, vagy egyáltalán azt, hogy van valaki a környezetemben. Ez nem az én hibám, a fű teszi ezt velem, igaz, hogyha nem szívok, az csak ront a helyzeten. Na, erre céloztam, mikor genetikai hulladéknak tituláltam magamat.
Elengedtem kezét, majd sajátomat két combom közé csúsztattam, mivel már nagyon elfagytak ujjaim. A hideg, ezt nagyon utáltam, mondtam már? Újabb slukkot szívtam a cigiből, észre se vettem, hogy a srác leült mellém, vagy fölém, vagy mittudoménhova. Kérdésére felpillantottam, nyakamat kissé ki kellett tekernem. Elgondolkozva bámultam a kezemben tartott cigire. Mondjam meg az igazat, vagy inkább hazudjak valami sületlenséget? Nem, az nem az én kenyerem. Így inkább amellett döntöttem, hogy nem szégyellem azt, aki vagyok. Még ha az valójában szégyellnivaló is lenne.
- Tizennégy éves korom óta. - Mondtam végül színtelen hangon. - Négy éve kezdtem. - Ezzel egyetemben el is árultam koromat. 18.
Durva... Már, így hangosan kimondva. A legtöbb tizennégy éves kékvérű gyerek nem csinál mást, mint bálokra járkál, a lányok a tükör előtt bámulják púderezett arcukat, miközben az előző estére gondolnak. Én ehelyett az utcákat jártam, s szívtam a spanglit, később pedig mást. Így visszagondolva, ez tényleg szégyellnivaló lett volna.
Nem kerülte el figyelmem, ahogy lehajol, s arcomba bámul. Fejem hátrahúztam tartózkodón. Mégis, mi a franc olyan érdekes rajtam? Azon kívül persze, hogy úgy nézek ki, mint akit most gázolt el egy kamion. Nem aludtam pár napja, nem ettem, legutóbb csak vasárnap, na és akkor? Szarul nézek ki, és? Ez csak külsőség. Ha magassarkúban és miniszoknyában ülnék itt, akkor sem lennék belül más. Akkor is egy züllőt, romlott egyén lennék mások számára, aki úgy néz ki, mint egy hajléktalan mugli. Hát, tudod mit? Inkább higgyenek annak, mint egy olyan valakinek, aki az ősök pénzére veri a mellét, mert, hogy ő gazdag. Nagy cucc. Én is gazdag vagyok, nekem is annyi pénzem van, hogy ha kedvem szottyan, akkor meztelenül hempergőzhetnék a pénzben. Megtehetném, hogy csili-vili rucikban feszítek, hogy a legdrágább cigit szívom. De mégsem. Jó ez így nekem. Én így vagyok boldog. Inkább így, mint kékvérűen.
Fáradtan hajamba túrtam. Hogy mitől fáradtam el? Magam sem tudom igazán, csak úgy a létezésbe. De az is lehet, hogy csak fantom fáradtság volt, a fűtől. Már nem érzékeltem különbséget valóság és fantázia között.
Újabb kérdés, én pedig újra válaszoltam.
- Ja, elsős. - Szívtam egy utolsót a cigiből, majd elpöcköltem a sikátor felé. Hirtelen beszélni kezdtem, ez már megint csak úgy megindult bennem, nem is tudtam, hogy a srác kíváncsi-e rá egyáltalán. - Elméletileg tavaly kezdtem volna, de ki kellett hagynom egy évet... Kellett. Nem is akartam idejönni, az ősök erőszakolták rám. Muszáj volt, mivel letelt az egy év az elvo----
Nyelvem haraptam, mielőtt még kimondhattam volna. Túl sok információ, Frankie! Túl sok! Nem kell, hogy egyből lenézzen, mert egy évig elvonón voltam, miután úgy kiütöttem magam, hogy szétzuhantam a nyílt utcán. Na, az ciki lenne. Nem nekem, engem nem igazán érdekel.... De, ez amúgy sem érdekel senkit.
Lassan felálltam, már órák óta ültem azon a padon, a végtagjaim teljesen elmacskásodtak. Sétálni akartam, hogy újra érezzem lábamat.
- Sétálunk? - Pillantottam rá hajam árnyékából, majd válaszát meg sem várva, elindultam a sikátor felé.
Át akartam sétálni rajta, kíváncsivá tett, hogy mi lehet a túloldalon. Mármint, nem azon a túloldalon, ahol van a fehér fény, meg a habos-babos angyalszárnyak, hanem a sikátornak a túlsó végén.
Tiszta agyrém...

**Hozzászólások** : 172

[Edward és Owain]

Egy sikátor nem is lehetne félelmetes sikátor, ha itt-ott egy árnyék ne körvonalazódna ki a falra. Persze, az már az ember fantáziáján is múlik, hogy mit képzel bele. Ahogyan kezd kanyarodni a sikátor, a szemközti falon egy hatalmas árnyékot fedezhet fel az arra járó. Igazából csak találgatni lehet, hogy egy kalapos nő, vagy egy férfi körvonala-e. Az utcai fények nem nagyon világítják be a helyet, épp csak sejtelmesen enged következtetni, hogy mi lehet ott.
A kuka csörömpölése kicsit megtöri a csendet, ami eddig uralkodott a nem túl hosszú, de annál kanyargósabb sikátoron. És mintha életre kelt volna minden. Az ajtók egymás után nyílódnak ki, egyikből dobozok, a másikból ételmaradékok kerülnek ki a kukába. Egy-egy ajtó nyílódása után némi hangzavar, valószínűleg egy étterem konyhájából szűrődhet ki.
Az árnyék, amit már az előbb is láthattak, mintha megmozdult volna. Még, ha akarnák sem tudnának tenni az ellen, hogy ne menjenek közelebb. A kíváncsiság sokkal nagyobb jelen pillanatban, mint a józan ész. Mintha egy madzagon húzná közelebb őket az árnyék tulajdonosa.
Ahogyan közelebb érnek, és befordulnak a sarkon, egy női alakot fedezhetnek fel. A nő, aki olyan, mintha egy régi filmből lépett volna ki egy kissé rozsdás ajtó előtt áll, amit egy igen erős izzó világít meg. A nyakában lévő szőrme mögül épp csak kilátszik ajka, arcának alsó vonala. A ferdén fejébe tűzött kalap is csak sejtetni engedi, szemeit. látványra igen csinos, finoman sminkelt hölgy áll velük szembe. Ajkán forró piros rúzs, kezében egy hosszú cigaretta, amibe nagyokat szippant, majd lassan tüdejéből kiengedve a levegőt, fújja ki a füstöt is.
Szoknyája ráfeszül lábaira, aminek köszönhetően jól látszik kecses alakja.

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Vas. Dec. 20 2009, 22:19

Mosolyogva hallgatom végig Edward okfejtéseit, melyekkel a nőket, s a barátságt jellemzi. Sajnos nem tudok én se ellent mondani neki, hisz sok igazság van abban amit mond. Pedig szeretném cáfolni, hogy nem, nem minden lány olyan, mint ahogy ő lefesti, vagy hogy a haverok szinte már barátok, de nem tudom, mert nem így van. Csak a kivételek azok, amik erősítik az szabályt.
- Na ennek igazán örülök.
Hát hogyne örülnék, mikor a szemében is látom azt a csillogást, ami elárulja az örömét. Az, hogy engem egy lovon képzel el, kissé meglep, de nem mondok nemet, hisz végülis miért ne. Lehet, hogy le is megyek az istáállóba, hogy keressek ott egy ritkábban gondozott lovat, már ha vannak ott "igénybe vehetők". Ha nincs hát így jártam. azért egy lovat nem fogok venni.
- Te? Jogosult? Na az érdekes lenne...Mikor is kaprál a Minisztériumtól erre jogot?
Kacsintok egyet, hisz tudom jól, hogy csak viccből mondja, de akkor is...olyan jól áll neki, ahogy kijelenti, hogy ő majd megfőzi amit kell.
- Most nincs kedvem Ed főzőcskézni, ez az igazság, inkább megveszem, bár egyre inkább az a gyanú, hogy nem itt a sikátorban.
A csörömpölésre leszek figyelmes, melyet Ed okoz a kuka feldöntésével. Intek is felé, hogy felállítsam, s a szemét benne landoljon, mikor minden irányból támadásba lendülnek a szeméthalmok.
- Nyomás tovább!
Közben már feltünik az árny, mely valami oknál fogva szinte vonzza a tekintetemet, s vele együtt engem is. Egyre inkább haladok az árnyék felé, s beveszem a kanyart is, oldalamon a fiúval, akit kicsit magam mögé terelek ösztönösen. Kiveszem hosszú kabátom belső zsebéből pálcámat, s tovább haladok, a nő felé. Végigmérem tetőtől talpig, s mikor már elég közel jutunk hozzá megszólítom.
- Szép estét hölgyem, talán eltévedt?
El hát, hisz olyan hatást kelt bennem, mint aki egy régi filmből pottyant ide elénk.
- Ehhez mit szólsz Ed? -Suttogom a fiúnak...

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Hétf. Dec. 21 2009, 21:39

*Vidáman caplat Owain oldalán, na ezt az oldalát is ritkán látni...Talán méginkább feldobja a tény, hogy nem cáfolják meg, létezik olyan felnőtt, aki nem akar szavaira minden áron rákontrázni.*
-Biztos nagyon bonyolult főzet lehet és valószínűleg illegálisan sem fogom tudni megcsinálni. Habár, ha egész nyáron gyakorlok, jövőre, majd talán. Tényleg el kéne kezdeni tanulni...ha igazi vadász akarok lenni...*Teszi hozzá tűnődve, akaratlanul is eszébe jut ilyenkor Kathleen, s az, ahogy nemes egyszerűséggel senkinek nevezi...Most nem szeretne ilyesmin rágódni, s nincs is rá lehetősége, borul a kuka, ő pedig kissé zavartan szökken ismét Tayler mellé.*
-Bocsánat...*ereszt meg egy bűnbánó félmosolyt, zavartan beletúrva haja füle mögötti részébe. Hátra is sandít, ahogy az ajtók kinyitódnak, s fél füllel felfigyel a kiszűrődő zajokra.*
~Baromi éhes vagyok...~
*Egy ideig hátrafelé megy, figyelmét a nagyobbacska árnyék vonja magára, utána fordul, teljes száznyolcvan fokban, ismét előre mered.*
-Hát ez meg...jééé...*Követi ő is, társával egyetemben az árnyékot, még az is megfordul fejében, egészen szórakoztató, hogy egy árnyékot üldöznek, ujja hegyével követni kezdi a jelenést a falon, végigszántja utána, mintha valóban fogócskáznának. Kedvelve szeli át keze a tégladarabokat, egy egy mélyedésbe belekóstol, csak hogy aztán vidoran üldözze tovább a láthatatlan pajtást. Némi csodálkozással tölti el, hogy Tayler is ennyire érdekli a dolgok, s követik a tulajdonost együtt, mígnem...csatt! Megvan az árnyék, Ed ujjai utolérik, s rácsapnak a falra, rá a testetlen árnyékra. Csak ekkor pillant fel, kissé megtorpanva Tayler mögött, a férfi valahonnan elé került, kissé neki is ütődik. Meglepetten, őszinte csodálkozással mered a jelenségre, még mielőtt bármit is csinálna általában megregulázott vonásaival. Tekintete a nőről Tayler pálcájára téved, majd ismét a nőre... Nem...de csak nem...*
~Kezeltetni kéne az üldözési mániámat...~
*S mégis...van valami félelmetes benne talán...vagy csak múltjára való tekintettel ő riad meg minden furcsa, de vonzó nőszemélytől, aki kétes helyeken bukkan fel. Ösztönösen belemarkol Tayler kabátjába, kérdésére pedig rögvest kijelentené "nem tetszik, menjünk innen" tekintete mégis elidőzik a finom vonalakon, a helyeken ahol egy tinédzser fiú elméje elkalandozhat.*
-Ugye nem vámpír...? Mondja, hogy nem az...*suttogja Taylernek, kilesve mögüle, meglehetősen gyanakvóan összeszűkült szemekkel. Ez a mániája, hiába...*
-Amúgy jó csaj...mégis van benne valami, ami nem stimmel. *Ő nem szól hozzá, nem mer, nem fog és el akar menni, mert mi van ha mégis? Találkozott ő már fiatal, vonzó nővel, s akkor is ketten haltak meg, egyértelmű, hogy ez a nem a katasztrófát hivatott hozni. Akkor is ha szép, ha még bámulná...óvatosan megrántja Tayler kabátját, hogy neki ez nem tetszik.*

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Csüt. Jan. 07 2010, 23:45

[Aram, Owain]

*Késő délután indult, hogy körbenézzen a városban, ugyanis ide még nem jutott el azóta, amióta az iskolában van. A sötét a barátja, így nem szükséges neki a fény, kitűnően lát és tájékozódik anélkül is. Nem közölte senkivel, hova tart, nem is találkozott senkivel, akinek szólhatott volna, bár akkor sem tette volna meg. Amiért jött, az az ő dolga, nem tartozik másra. A hideg miatt a vállára kanyarította a köpönyegét, még összébb is húzta, nem kíván egy megfázással napokat szenvedni. Ami miatt szimpatikus a város, az az, hogy itt a kutya nem foglalkozik azzal, erre jár, ahogy azzal sem, ha éppen rágyújt, mert olyanja van. Most sem tesz másképp, pillanatok előtt szedi elő a tárcáját és gyújt meg egy szálat.
A templomot figyelte eddig is, most is, távolabbról és kívülről természetesen, oda ő be nem megy. Viszolyog tőle, egészen kiskorában sem volt másképp, amikor be akarták cipelni, mérhetetlen ordításba kezdett. Azóta nem is próbálkoztak vele, megkeresztelve sincs, nem is hívő, legjobb tudomása szerint. Nekidől a falnak, érthetetlen, mi zavarja ennyire az épületben, hiszen az nem tett ellene semmit sem, olyannak találja, mint a temetőket. Ránézésre. Ott is van kereszt, ott is van szentkép vagy szobor, mégis más a kettő. Utóbbiban nőtt fel, az a második otthona, de a templom az nem megy.
Érdekes, hiszen kedveli az építészetet, jobbára mégis csak könyvekből tud tájékozódni, mert ott nincs maradása. Francist táskába rejtve hozta magával, jobbnak látta, ha nem viszi keresztül a tömegen, egyrészt megsérül, másrészt valaki infarktust kap, és akkor magyarázkodhat. Nincs abban a hangulatában, hogy ezt megtegye. Elgondolkodva szív bele a cigarettába, továbbra is a templomot figyelve, ami innen, ebből a kis utcából nem tűnik veszélyesnek. Nincs szem előtt, nem ért az óvatosság, sosem lehet tudni, kik járnak erre akár az iskola falai közül is.*

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Pént. Jan. 08 2010, 01:42

*Nem sokkal azután, hogy Noel rágyújt, a távolban kopogó léptek zaja zavarja meg város eme félreeső utcáit. Nem sokkal később egy talpig feketébe öltözött, szikár fiú jelenik meg a láthatáron. Már messziről látszik rajta, hogy nagyon siet valahová.
Úgy tervezte, hogy a mai délutánt a városban tölti, de nem gondolta volna, hogy ennyire eltölti majd az időt az Aranycsillagban. Nem sokára takarodó van a suliban, és ő még messze jár a Pegazus hálótól. Mivel még nincs tizennyolc, és nem szokása ilyen szánalmas módon szabályt szegni, ezért érthető a sietsége.
Pedig nem igazán lehet őt idegesnek látni az iskolában. Ottan szinte mindig ügyel arra, hogy egy nyugodt, kiegyensúlyozott és átlagos fiú szerepét játssza. Ez ugyanis lételeme, mert ez a szerep nem csak segít neki beilleszkedni, hanem egyúttal fegyelemre is tanítja. Egy ilyen környezetben nem hagyhatja mindig csak úgy tombolni igazi énjét. Mondjuk az utóbbi időben eléggé elvetette a sulykot azzal, amikor Bagira miatt fűt-fát megmozgatott, hogy előkerítse az elején krampuszként definiált élőlényt, aki olyan csúful elbánt macskájával. A végén annyira beleovalta magát, hogy a varázsfegyvertanra készített pálcáját is magával hordta, hogy ha előkerül a "Krampusz", mielőtt megölné, kipróbál néhány hasznos átkot rajta, sajátkészítésű pálcájával. Ennyire sosem ragadtatta el magát, és így utólag még sajátmagától is megrettent egy kicsit. De hát mit tehet, ha annyira szereti a macskáját, hogy bármit megtenne azért, hogy ne essék bántódása? Lehet, hogy mégsem volt a legjobb ötlet elhoznia "gyenge pontját" az iskolába, ahol rengeteg potenciális veszélyforrás van, kezdve mindenféle nyavajás vadállattól, bármelyik esetleges rosszakarójáig. Ugyanis ha valaki eléggé rosszindulatú és szemfüles, egy idő után rájöhet arra, hogy Aramot csak egyetlen valamivel lehet igazán megzsarolni...
Mivel nem számít arra, hogy valaki ismerőssel összefut, egy cifrát káromkodás hagyja el ajkait, persze örményül, amint ránéz az órájára. Még van ideje, de nagyon kell sietnie, ha még időben be szeretne érni az iskolába.
Egy jókora neccel a kezében halad el el Noel mellett, akit - mivel eléggé el van rejtőzködve - nagy sietségében nem is vesz észre... azaz, nem venné észre, ha éppen akkor nem adná meg magát a ritkaságba menően silány nylonból készült zacskó, amit az antikváriumban adtak, hogy beletehesse azt a két könyvet, amit ott vett meg.
Két egymást követő tompa puffanással a könyvek leesnek az utca köveire, mire ő ciccentve megtorpan. Miközben morog valamit az orra alatt ugyanazon az idegen nyelven, megcsapja az orrát a dohány (?) jellegzetes szaga. Tudja, hogy valaki a közelben dohányzik, de egyelőre csak az érdekli őt, hogy a könyvei ne ázzanak el. Noel láthatja, amint éppen vele merőleges szögben hajol le értük. Miután felmarkolja könyveit, rögtön fel is pattan, hogy siessen tovább. Ám ekkor véletlenül megpillantja Noel Wyardot.*

- Szervusz, Noel.

*Biccent a fiú felé udvariasan, majd egy nagyon jól alakított zavart mosolyt villanva meg, meglóbálja a földről felszedett könyveit. Szinte reflex-szerűen változik meg úgy a tartása mint viselkedése; most már távolról sem az a morcosan ideges fiú aki végig robogott az utcán, hanem inkább hasonlít egy stréber, szabálymániás prefektusra.*

- Kérdezhetném azt, hogy mi járatban vagy ilyenkor az iskolán kívül, de nem teszem... Én is eléggé elnéztem az időt az antikváriumban, gyere, ha akarsz, nehogy túlmenjünk a megengedett időkereten...

*Tudja a fiúról, hogy úgysem fogja követni, hiszen hallott egysmást róla, elég rebelis alkatnak ismeri. De mindent az álca kedvéért, még közelebb is megy hozzá, kérdőn nézve rá, mint aki azt várja, hogy bólintson a másik, hogy indulhassanak.*

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Pént. Jan. 08 2010, 15:25

A fene megeszi, hogy a sikátorban csak ilyen későn lehet megkapni azt, amit szeretnék.....
Megbeszéltem egy titkos találkát egy férfival, s visszatérve rég elfeledett "szakmámhoz", egy kis táskával közeledek a tér felől, benne egy ereklyével.
Hosszú fekete kabátom alja susogva vonul mögöttem, kigombolt eleje láttatni engedi a szintén fekete garbőt, s fekete farmeremet. Csizmám sarka is jelzi jöttömet, hisz kopogva lépkedek előre, bár a rám jellemző csilingelés elmarad, mert nem szeretném, ha az árulná el kilétemet. Beszélgetésre leszek figyelmes, s a hangok is iserősek. Megtorpanok egy illanatra, elgondolkodva rajta, hogy továbbmenjek-e, vagy elkerüljem őket, hogy ne vegyenek észre. Végülis nem tudják, hogy mi járatban vagyokerre, s nem is tartozok nekik elszámolással, így továbbindulok, s mellettük elhaladva én is odaköszönök nekik.
- Jó estét ifjak.
Nem udom, hogy tisztában van-e vele bármelyikük is, de nem járnak tilosban, már ami a lámpaoltást illeti. Bár az, hogy kijöttek a kastélyból már a prefektusokra is érdekes fényt vet ilyenkor, de a akarodó rájuk nem vonatkozik, hisz nekik kellene rendre utasítani azokat, akik megszegik eme tilalmat. De hogyan tehetnék meg ezt, ha ők itt kint járnak. Mellettük elhaladva mindkét fiúval kapcsolatban elfog gy különös érzés. A kettősség érzete.
Nem tudom megmagyarázni ezt a kettősséget egyikkel szemben sem. Aramot nem is ismerem eléggé, alig besélek vele, éppen csak azt, amit mint preketusunknak el kell mondanom, s az nem elég kiismeréséhez. Noellel kapcsolatban már más a helyzet. Felőle különös kisugárzást érzek. Részem egyik, emberibb oldala kedveli őt, de másik énem azt sugallja, hogy valami nem stimmel, mintha ellenségem lenne. Határozottan kezdek erről megbizonyosodni. Talán a bennem is megbújó kettősség miatt van nagyobb érzékem észrevenni másokban is ezt.
Elhaladva mellettük újfent megtorpanok, s visszafordulok hozzájuk. Szigorú tekintetemet még a gyér fényben is érzékelni lehet, s hangom is azt sugározza feléjük, hogy nem igazán örülök annak, hogy itt összefutottunk.
- Nem kellene önöknek a kastélyban lenniük immáron?

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Pént. Jan. 08 2010, 19:36

*A falnak támaszkodva figyeli tovább a templomot, szeretne választ kapni a miértekre, amik felmerültek benne, no nem mintha így megkapná, hiszen azzal, hogy messziről szemmel tartja az épületet, még nem jut előrébb. Amióta eljött Párizsból és a csoporttól, egyre több kérdés merül fel benne, olyanok, amik eddig nem foglalkoztatták. Minek tudható be? Két lehetőséget vetett fel erre is, az egyik az, hogy a távolság miatt most van ideje átgondolni mindent, a másik pedig az, hogy sosem felejti el a rideg pillantást, amit Owain vetett rá. Valami oka van annak, már csak azt szeretné tudni, micsoda. Az is foglalkoztatja, mi baja van a templomokkal, ám ezt a kérdést nem teheti fel csak úgy mindenkinek, neki kellene rájönnie. A gyorsan közeledő léptek zaja zökkenti ki a gondolatmenetéből, arra pillant rögtön. Az alakot kiszúrja könnyedén, a testtartásán látszik, hogy nem éppen az a higgadt típus. A káromkodás is tisztán kivehető a számára, bár nem tudja, mit jelent, viszont a hang ismerősen cseng. Felvonja a szemöldökét, nem mozdul, megvárja, míg a fiú közelebb ér. Végignézi, ahogy elhalad mellette, és csak akkor löki el magát a faltól, amikor a könyvek engednek a fizika törvényének, és leérnek a földre. Szemügyre veszi őket, utána emeli áttetsző szürke szemeit vissza a fiúra. Aram hatalmasat téved, ha azt hiszi, nem tudta már rég, hogy közeledik, bár nem ismeri őt, honnan is tudná? A káromkodó hangnem egyértelmű továbbra is, ahogy az idegességet is érzi, ami a másikból süt. Elnyomja a csikket, és kilép a sötétből.*

-Szervusz, Aram!

*Az udvariassági formulákat ismeri, ő is biccent még köszönés gyanánt. Szórakozottan figyeli, ahogy a fiú hirtelen felölti a szokásos álcáját, ami minden bizonnyal jól működik és működne előtte is, hiszen egy szót sem beszélt még a fiúval. Ám a mostani viselkedése sok mindenről tanúskodik, Aram Avadakian nem az az ember, akit a kastélyban mutat. Ennek ellenére az arca rezzenéstelen, nem látszik rajta, hogy valami tisztázódott benne, tökéletesen rejt mindent. A mosolyra és a mozdulatra bólint, akkor játszanak.*

-Ahogy én is feltehetném neked ezt a kérdést, Aram. Nincs rá szükség. Ahogy arra sem, hogy most rohanás legyen csak azért, mert mindjárt itt az idő. Te, aki precíz vagy, mindig pontos, és sosem kerüli el a figyelmedet az idő, akármit is teszel, most mégis elnézed annyira, hogy futni kelljen? Érdekes.

*Van annyira tapintatos, hogy ne veregesse meg a fiú vállát, és ne mondja azt, öreg, lebuktál, nem kell az álarcod, csupán céloz rá. Hogy őt deviánsnak tartják, tud róla, ő nem költözött be a körletekbe, mert nem oda tartozik, ha véleménye van, kimondja, ám túl sok szabályszegésen nem lehetett érni még. Nem mozdul, csak áll és figyeli Aramot, mennyire gondolja komolyan, hogy akkor siet visszafelé, hogy a róla kialakított kép ne szenvedjen csorbát. Újabb léptek közelednek, arrafelé pillant, nem lép vissza a sötétbe, Aramot sem húzza be, felesleges. Az alakot felismeri, ahogy közelebb ér, s mivel ugyanolyan kifinomult érzékekkel rendelkezik, már rég tudja, ott vannak.*

Jó estét, professzor!

*Nem nehéz leszűrni, Owain nem repes az örömtől, elég csak rápillantani, illetve elég csak hallani. Mégis mit mondana? Lejött templomot mustrálni? Nem, ezt senkinek nem mondhatja el, ki értené meg a problémáját? Visszamenni… Aram szerint mát rég ott lenne a helyük, vitázni nem fog, nincs értelme.*

-Lehetséges.

*Órákat állt itt a falnál, maga is tudja, későre jár. Későre… régebben ilyenkor kezdődött a napja igazán, most pedig ahhoz képest fordított életet él. Az átszokás nem könnyű, küzd is vele rendesen. Owaint figyeli, valamit nem ért, furcsa érzése van, ez is megmagyarázhatatlan. Hogy mit tud róla, az rá tartozik, nem fogja felfedni soha. Egyelőre nem indul semerre, még vár, bár tudja, márpedig ebből visszamenetel lesz.*

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Pént. Jan. 08 2010, 22:58

*Nem csak azt tudja Noel Wyardról, hogy egy különc, és felvállalja magát, hanem azt is, hogy egy remek szellemi képességekkel megáldott egyén. Noel eszén nem sikerül túljárnia, nagy sajnálatára. Bár az is igaz, hogy ennél szánalmasabb lebukásban még sosem volt része; minden bizonnyal a fiú sem most ért ide, mert azt látta volna, vagy legalább hallotta volna. Ennek fényében nem muszáj akkora észkombájnnak lennie ahhoz, hogy miután mindent hallott és látott, ne tudjon rájönni a nyilvánvalóra. Azonban Noel utolsó mondata, illetve a benne rejlő irónia mindent elmond művelőjéről.
Eleinte csak értetlenül néz Noelre, miközben lázasan gondolkodik, és átkozódik magában. Ha most köti az ebet a karóhoz, csak mégjobban nevetség tárgyává tenné magát a másik előtt, és ezt semmiképpen nem akarja.
Csak ő lehet ennyire "szerencsés", hogy egy ennyire félreeső helyen pont egy torneransos diákkal fut össze, pont így...! De ami megtörtént, megtörtént, most már nem tudja visszacsinálni, sajnos...
Így hát az értetlenség az arcán hirtelen egy teljsen új arckifejezéssé változik, ami meglepően sok minden érzelmet tartalmaz egyszerre: haragosság és derű, azért hogy így lelepleződött, Noel számára pedig elismerés és dac. Biztos benne, hogy ezek után Noeltől nagyban fog függeni az iskolában mutatott álcájának a sorsa. Meg kell bizonyosodnia afelől, hogy a fiúnak nem jár el a szája.*

- Kitűnő meglátás. Akár az órákon.

*Sötét szemeit Noelen tartja, majd sóhajt egyet, és közelebb megy hozzá.*

- A kérdés most csak az, hogy...

*Ám ekkor ő is meghallja a lépteket, amiért kénytelen elharapni mondandóját. Még egyszer nem esik ugyanabba a hibába, bár most még nincs is honnan tudja, hogy mennyire jól teszi, hogy nem folytatja. Noel pedig elég éles eszű ahhoz, hogy legalább sejtse, hogy mit akart kérdezni.
Egyelőre csak fülel, de szinte csak akkor ismeri fel az alakot, amikor már Noel szájából meghallja annak titulusát.*

- Jó estét, Owain professzor...

*Mondja illedelmes hangon, miközben arca újból kiismerhetetlenné válik. Ahogy figyeli Owain sötét alakját közeledni, újfent elkezd azon gondolkodni, hogy vajon mi olyan furcsa a professzorban már a kezdetek óta. Nyilvánvalóan Bagira nem kedveli őt, és Owain sem kedveli a macskákat. Nem is csoda, hiszen csak az tudja ennyire utálni a macskákat, aki megrögzött kutya-mániás. Owain pedig pont úgy néz ki, nem is egyszer látta őt abban a furcsa ruhában. Igaz azon nem kutya volt hanem farkas, ráadásul ezüstös mintával...

... és megint felgyorsul a szívverése, mert megint úgy érzi, mintha valamire rájött volna a professzorral kapcsolatban, de aztán persze megint elmúlik, és csak a szokásos elégedetlenség marad meg benne.
Mindez nagyon rövid ideig, csak egy pillanatnyi szájtátás formájában mutatkozik meg nála, amit rögtön egy elfojtott tüsszentés formájában le is reagál.*

-p-ccc...! Elnézést... De igen, professzor, én éppen arra tartok. Ebben a pillanatban találkoztam össze Noellel, aki ugyancsak a környéken járt, és mondtam is neki, hogy már ideje lenne visszamenni az iskolába...

~Vajon hová igyekszik a szokásos sarkantyúi nélkül?~

*Miután beszélt, Noelre pillant, hiszen ez szokásos gesztus ilyenkor, amikor az ember valaki nevében beszél. A másik fiú válaszából sejti, hogy abból nem lesz sértődés, ha most ő a beszédesebb szószóló kettejük közül.*

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Szomb. Jan. 09 2010, 19:43

Ezek szerint egyetértünk...
Minden bizonnyal már végeztem volna dolgommal, ha nem kerülnek elém az ifjak, de így elmegy az idő. Na nem sok az, mi alatt felteszem nekik ama kérdést, s ők válaszolnak reá, de mivel időre kell mennem az egyik közteli házhoz nekem most a pár perc is sok. Nem indulktam korán, hogyne álljak sokáig tehetetlenük egy kapualjban, elvégre nem oda való vagyok még, így most kezdek késében lenni. Viszont az is érdekelne, hogy két diákom mit keres itt. Mi szél hozta őket erre.
- Egészségére Aram. Netán még maradt valami a betegségéből?
Végighallgatom a magyarázkodást, miszerint épp indultak volna vissza a kastélyba, szúrós pillantásom végigfuttatom rajtuk, mert kicsit kételkedem ebben a kijelentésben. Előveszem zsebórámat, ennek hátlapján is farkasok vannak, megegyőződöm a pontos időről, majd az uticélom irányába fordulok egy pillanatra. Az utca végén, egy kapuból halvány villanásféle irányul felénk, töbször is felgyulladva, majd elaludva. Magam is előveszem csizmám szárából pálcámat, hogy azzal visszajelezzek az illetőnek.
- Fiúk, ha már eddig itt voltak várjanak meg, s felmegyünk együtt a kastélyba. mármint a parkig.
Tekintetem ellenmondást nem tűrően hat, s bár tudom, hogy nem kötelesek megvárni, bízom benne, hogy megteszik.
- Nem biztonságos ilyenkor ez a környék.
Biccentek egyet feléjük, majd gyors léptekkel elindulok az alak felé, kinek arcát nem lehet kivenni messziről. Odaérve hozzá átadom neki a csomagot, melybe ő belenéz, s pálcájával megvilágítja annak tartalmát, majd átad egy borítékot, melybe én lesek bele, majd gyorsan kabátom belső zsebébe csusztatom. Ebből körülbelül az átadást, átvételt látják a fiúk, mert félig takarom a műveletet. Pár szót váltok még az alakkal, egészen halkan, mely messziről csak sejteti a társalgás tényét. Kézfogással búcsúzom el a férfitól, hogy visszaindulhassak a fiúkhoz, már ha ők megvártak engem. Ha nem, akkor utánuk indulok magam is.

//Kicsit ki fogok lógni hsz méretekben a sorból:)//

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Szomb. Jan. 09 2010, 21:58

*Ó, dehogy, nem most érkezett, jó ideje itt ácsorog, választ keresett, és ha nem is arra érkezett, amit kutatott, azért kapott. Aramról. Sokszor csak figyel és nem beszél, magában raktároz el sok olyan dolgot, amit esetleg nem tár a nyilvánosság elé. Az értetlenség láttán elmosolyodik, finoman jelezve, mindent ért már, nincs szükség a színészkedésre. Kombinált, igen hamar összerakta a mozaikdarabkákat, ami valljuk be, nem volt túl nehéz. Aramot egy értelmes srácnak ismerte meg, már amennyire órákon ez lehetséges, szépen előadta a tisztelettudó, szabálybetartó srácot, aki mindig figyel, mindenre. Hogy ez most ledőlt, van ilyen, nem fogja számon kérni, nem fog rákérdezni, elfogadja, oka van ennek is, ahogy mindennek.*

-A részletek számítanak, bármilyen aprók is legyenek.

*Bólint a megállapításra, szokása figyelni és elraktározni mindent, amire szüksége van, vagy amire szüksége lehet. Az éjszaka sokmindenre megtanította, elkülöníti a haszontalan és a hasznos információkat egymástól, de az nem azt jelenti, hogy előbbit elfeledné. Nem lép hátrébb, amikor Aram közelít felé, a kérdését be sem kell fejeznie.*

-Nem.

*Tömör és rövid válasz, a fiú tudja, mire vonatkozik, nem szükséges kifejteni hosszabban. Miért buktatná le? Nem az a típus, aki kiteregeti mások titkait, mindig úgy volt vele, és azt is tanulta, hogy ha valaki cselhez folyamodik, az nem véletlen. Hogy messziről tudta ki közeledik, nem magyarázza meg, miért van, egyetlen indoka van rá, és mellette ezernyi kérdése, amire választ szeretne kapni majd. Aram arckifejezése egyértelmű, sejti azt, amit ő már tud. Az viszont valóban érdekes, hogy a prof mit keres itt ilyenkor, pláne a csomaggal a kezében? Bár az ereklyéket látva a kuckóban, hülye kérdés lenne. Ő nem magyarázkodik, mert ha Aram nem jön, esze ágában sem lett volna elindulni visszafelé.*

-Ahogy óhajtja, professzor.

*Egy bólintás keretében cövekel le, érti a célzást, magyarán jobban járnak, ha most el sem mozdulnak innen, és megvárják Owaint. A jelzés érthető, végignézi, ahogy a prof távozik. Ugyan jobb az észlelése és az érzékelése mindenkinél, látja, hogy egy téglalap alakú valami kerül elő, borítéknak sejti, de hogy abban mi van, arra ötlete sincs. Pontosabban árucserét sejt, vagyis a férfi megszerzett valamit, ami értékes lehet, és kifizették. Egyelőre tippelgetni tud, így nem bocsátkozik konkrét találgatásokba. Bármilyen jó a hallása, ebből maximum egy-egy foszlányt kap el, az pedig édes kevés ahhoz, hogy kijelentést tegyen.*

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Vas. Jan. 10 2010, 16:14

*Érdekes egyén ez a Noel, csak úgy süt belőle rejtelmesség. Mindennek megvan az oka, és minden összefügg mindennel: az is, hogy miért lakik sátorban, miért nem a többiekkel; hogy miért járkál egyfolytában azzal a koponyájával, akit Francisnak hígy... hogy miért érzi azt, hogy Noel nem fogja elárulni, pedig a diákok döntő nagy többségének biztosan eljárna a szájuk. Valamiért azonban Noelnek hisz, és ez valamelyest megnyugtatja, de ugyanakkor furdalni kezdi a kíváncsiság a fiú kilétét illetően. A "részletek számítanak, bármilyen aprók is legyenek".*

- Ebben egyet értünk.

*Mondja egy apró mosoly kíséretében, de aztán megérkezik Owain, és máris másfelé kezdenek kalandozni a gondolatai.*

- Köszönöm, uram... Úgy néz ki, uram, hogy még egy kicsi igen...

*Csak némán bólint Owain parancsára, hogy maradjan veszteg. Esze ágában sincs nem eleget tenni az utasításnak, ahogy nyilván Noelnek sincs. Amikor újfent találkozik a farkas-motívummal, már nagyon ügyel arra, hogy semmi se látszódjon a reakciójából. Mindössze egy szórakozott ember pillantásával nézi végig, ahogyan a professzor kiveszi, majd megnézi a zseboráját, aztán a jeleket, amiket vált a titokzatos idegennel, végül az egész találkozást is... jobban mondva, amit sikerült látnie belőle (hallani nem hallott semmit), ami ugye nagyon kevés, mivel csak átlagos halló- és látó szervekkel rendelkezik.
Azonban, amikor Owain visszaér hozzájuk, észreveszi, hogy már nincs nála a csomagja, így levon néhány logikus következtetést: egyrészt, Owainnek furcsa hóbortjai vannak; az időpont illetve a jelzések elárulják, hogy a csomag tartalma és/vagy a másik személy eléggé gyanús ahhoz, hogy a tranzakció ilyen körülmények között zajlódjon le; a professzor nyilván nem örvend, hogy pont itt találkozott két diákjával, de maga a tény, hogy mégis azt mondta, hogy várják meg, ezzel kockáztatva azt is, hogy meglátják a tranzakciót, arra enged következtetni, hogy egy nagyon jó magyarázata van minderre.
Éppen ezért, amikor visszaér hozzájuk Owain, és elindulnak vissza, a kastély felé, tapintatosan megkérdezi.*

- Professzor, megkérdezhetem, mi volt abban a táskában?

*Szándékosan egyszerűen teszi a fel ezt a kérdést, és nem fejti ki a gondolatmenetét. Owain bizonyára számít erre a kérdésre, ha már így alakult a helyzet. Ha elutasító választ kap - ami valljuk be, nem bölcs dolog, és nem is célravezető - akkor természetesen nem fog tovább kérdezősködni. Ugyanakkor számít olyan feleletre is, ami nem éppen fedi az igazságot. Mindenestre, ha elég jó a hazugság, - márpedig egy ilyen keliberű felnőtt, mint Owain bizonyára jól tud hazudni -, akkor azt ugyanazzal a gyanúval fogja elfogadni, mint az igazságot.*

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Vas. Jan. 10 2010, 17:38

Aki kíváncsi hamar megöregszik...
Válaszokat kapni önmagunktól tudunk leginkább, de tény, hogy nem megy az oly könnyen. Mindenkinek van az életében valami, amire szüksége lenne valakire, akiben megbízik, aki segíthet neki megkereseni a válaszokat, aki előre lendíti esetleg egy apró szóval, egy jellel azt, hogy a kép tisztulni kezdjen. De ehhez bizalom kell, s az a legnehezebb, hogy a bizalmunkat elnyerje valaki. Kérdem én, kiben bízhat meg manapság a ember annyira, hogy feltárja neki élete minden mozzanatát? Az én problémám sikerrel talált megértő fülekre, de valóban megértenek, vagy csak elhitetik velem azt?
- Remélem hamar rendbe jön Aram. Nem ártana kérni valami főzetet még a gyógyítóktól. Vagy esetleg van még abból a teafűből nekem is, ha gondolja.
Visszatértemkor örömmel látom, hogy szíveskedtek megvárni a diákok. Indulásra bíztatom őket, s már éppen kezdtem volna kérdőre vonni őket, hogy mi járatban vannak itt íly késői órán, mikor Aram gyorsan nekem szegezi kérdését. Váratlanul ér, hisz egyáltalán nem számítottam rá, hogy rákérdez, hisz véleményem szerint nem sok köze van hozzá, de ha már megkérdezte válaszolok neki. Bár jelen esetben tekljesen mindegy, hogy mit is válaszolok, hisz az igazságot sokszor a hazugságtól csak egy hajszál választja el.
- Megkérdezheti. S ha meg is teszi és nem csak azt kérdezi meg, hogy megkérdezheti-e, még válaszolok is.
Körmönfontnak nem mondható időnyerés arra, hogy végülis mit is válaszoljak neki, vagyis mindekettejüknek, hisz gondlom Noel is figyel, ha már Aram ily bátran nekem szegezte a kérdést.
- Nemrég otthon jártam, s apámtól elhoztam pár ritka bájitalt, amit most egy gyerek gyógyítására hoztam el az illetőnek. A ritka úgy értem, hogy nem engedélyezett, de sok esetben nem alkalmazható más ezen kívül. Nos az kiderült, hogy én tilosban járok, de maguk mit keresnek itt?
Igaznak tűnik-e számukra, vagy sem, az az ő dolguk. Minden esetre már jó ideje művelem az álcák mögé bújt életemet ahoz, hogy kellő tapasztalattal rendelkezzek egy ilyen füllentéshez.
Az utunk a templom felé vezet, ami előtt megállva felpillantok annak tornyára, majd vissza a fiúkra.
- Jártak már bent? Kíváncsiságom bevinne oda, ha gondolják tartsanak velem. Már úgy is késő van, jobban már nem tudnak elkésni, s ha velem jönnek fel csak az én büntetésemre kell számítaniuk.
Noel számára már ismert apró kacsintást indítok feléjük, mely szigorúságomat megtöri kicsit most. Úgy is arról vagyok híres, hogy agyon dolgoztatom a diákokat mindenféle büntetőmunkával. Legfeljebb befogom őket egy kis erdei feladatra, ami véleményem szerint csak annak nagy büntetés, aki nem szereti a kétkezi munkát. A templom viszont érdekel valóban, bár tudom jól, hogy én nem tartozom oda, még véletlenül sem. De ahogy Noelre pillantok, s az ő reakcióját fürkészem, méginkább szeretnék bemenni, s a fiút is behívni. A különös kettős érzés újra elfog a fiúval kapcsolatban, ami itt a templom előtt álva méginkább elhatalmasodik bennem, s tekintetem szúró fénnnyel vetül a Sinumusos srácra, egy rövid időre, mert kordában tartom érzéseimet, s nem hagyom, hogy az állatias ösztönök felülkerekedjenek emberibb énemen. Csak ez a fránya kíváncsiság ne bújkálna bennem ennyire...

Tárgy: Re: Utcák, sikátorok Hétf. Jan. 11 2010, 00:23

*Aramra emeli áttetsző szürke szemeit, ha az arcáról nem is, a tekintetéből kiolvasható kivételesen, nem viccelt az előbb, valóban nem szól egy szót sem arról, amit maga tapasztalt nem is olyan rég. A fiú nem tudhatta, hogy sokkal élesebbek az érzékei, mint bárki másnak, hiszen ha nem így lenne, akkor nagy valószínűséggel a titka megmarad az éjszaka sötétjének. Sokak számára ennyire megfejthetetlen lenne? Elképzelhető, más közegből érkezett, ami neki természetes, vagy az volt, azzal a többségnek baja van, vagy idegen nekik. Nem volt nehéz felmérnie, hogy kik azok, akik elfogadják ilyennek, hiszen nem sokakkal lehet látni, hogy beszélget is. Azok az emberek –tündék, féltündék…etc.- nem ítélték meg és el a különcsége miatt, náluk nem volt evidens, hogy már a találkozás és az első pár szóváltás is erőltetettnek hat. Nem csapatjátékos, inkább magányos farkas típus, ezt tanulta és szokta meg. Most csak fürkészi a fiú arcát, lassan bólint, nem véletlenül mondta azt, amit.*

~Több tartalommal bírnak, mint egy nagyobb volumenű dolog.~ -Javulást.

*Amit nem mondott ki, azt befejezi saját magában. A betegséges kérdésbe nem szól bele, csupán letudja egy szóval. A látszat így megmarad, nem szorul magyarázatra. Owain visszaérkezéskor rápillant, nem firtatja, mit adott át, pontosan tudja, hogy nem adna rá valós választ. Mindenkinek vannak titkai, amit ő tiszteletben tart, majd ha az illető akarja vagy úgy gondolja, megosztja vele is. A felesleges mellébeszélés nem kenyere, nem is kedveli, így igencsak felvonja a szemöldökét, amikor Aram márpedig rákérdez. Egy mosoly suhan át az arcán, igencsak kíváncsi arra, hogy ebből hogyan vágja ki magát a prof.*

-Frappáns válasz érkezhet rá, Aram. ~Igazságot ne akarj, közünk nincs hozzá, mivel seftel az öreg.~

*Bólint, egyrészt valóban magas labda volt, másrészt ezt várta, nem csalódott. A hihetőnek tűnő magyarázatot megkapták, a nem engedélyezettel és a ritkával még egyet is ért, csak a többivel nem. Maga a csomag amit Owain átadott, jóval nagyobb volt annál, hogy sima bájitalok legyenek, mégsem jegyzi meg, nem az ő dolga. A visszakérdezés már nem annyira mókás, mégis hogyan venné ki magát, ha kifejtené, ő bizony a templomot figyelte, hogy megtudja, miért kelt benne visszatetszést, miért nem képes bent tartózkodni és bemenni oda.*

-Körül szerettem volna nézni, itt még nem jártam.

*Ebben sok igazság van, hiszen való igaz, ez volt a fő ok, bár a többit megtartja magának, és nem is lehet azt mondani, hazudott volna. Nem képes rá, nem szokása az sem, de így ki tudta védeni a további kérdezősködést. A templomot kikerülni lehetetlen, hiszen a prof arra tar, és ha ez nem lenne elég, akkor még rá is tesz egy lapáttal. Megáll előtte, ami még nem baj. Nyugalmat erőltet magára, nem vontatták be kötéllel, addig nincs semmi baj. Az invitálásra lefagy, az esze egyik fele azt súgja, most lépjen le, amíg lehet, a másik viszont azt, hogy nem nagyon ajánlatos a prof nélkül visszatérni.*

-Még nem, azonban éjszaka van, gondolom, ilyenkor már amúgy sem lehet bemenni, illetve… nem sokat látnánk.

*Azonnal hárít, nem kérdés, és ha uralkodik is az érzésein, „hozzáértő” tudhatja, egyáltalán nem nyugodt. Templomba ő be nem megy, egyetlen próbát tettek vele csupán, az sem járt sikerrel. A viszolygása fokozódik, földbe gyökerezett lábakkal áll, ha Owain nem tér el a tervétől, akkor nem tudja, mihez kezd. Aramnak az egy egyszerű hisztinek tűnhet talán, de neki sokkal többet jelent. Bár ha próbát tenne, akkor megfejthetné a miértet talán, ám ez mégsem olyan egyszerű. Mégis hogyan, ha maga sem tudja, ez mitől van, mi váltja ki belőle? Egyelőre áll, egy lépést sem tesz a bejárat felé, csak a profra pillant, miként dönt. Emellett még a büntetés is eltörpül most, amiből máris kettőt tudhat maga mögött, plusz egy szorgalminak mondottat. Raul ha ezeket megtudja… nem ezt várta tőle.*