//Ed és Kathy//


*Ugyan éjfélre szólt a levél, ő mégis itt van már egy ideje. De ahelyett, hogy a sikátornál várna, a templom lépcsőjén ül.
Már majdnem egy hete, hogy megkapta a fiú levelét, azóta sem tudja, hogy mit akar, de talán nem is akarja. Emlékszik még, hogyan váltak el, ezért van az is, hogy nem csupa jó érzéssel várja az éjfélt. Edward félt, nagyon, ezt látta, de akkor minek akar találkozni? Lehet rájött, hogy kamu, és el akar tűnni, ahogy megbeszélték. Azt nem bánná, bár mondjuk neki nem nagyon van ki elől menekülnie, tekintve, hogy senki nem áll vele szóba. Az más kérdés, hogy nem is vágyik rá.
Kezében ott a levél, átolvassa kétpercenként, hogy jól emlékszik-e, pedig tudja jól, hogy megjegyezte az időpontot. És mégis. Korábban jött jóval, nem volt semmi dolga úgysem. Csak már hideg a lépcső, és a lábai is kezdenek elfagyni, úgyhogy nem bánná, ha Ed is megjelenne lassan. Meg is örül kissé, mikor meglátja a srácot végigsétálni a téren, de nem megy még utána. Képtelen kitalálni, hogy mit akarhat. Nem fél, dehogy, de tart tőle. Kemény dolgokat mondott a múltkor a testvéréről, és a "magafajtákról". De mégsem mehet oda, hogy: "Te, hallod, kamuztam, és semmi közöm a dolgokhoz, de azért poén volt halálra rémíteni. Örültem a találkozásnak." És nem is akar, nem arra szoktatták, hogy bármit is feladjon, vagy változtasson, ha belekezdett. Igaz, előre érzi, hogy így lesz, de nem feltétlen rajta fog állni, ez vigasztalja. Hiszen nem játszhatja el az ember túl sokáig, hogy vámpír. Egy ponton úgyis kiderül.
Gondolkozik még egy darabig, végül feláll, és megindul a sikátor felé, ahol Edet látta eltűnni. A tér szélén megy, nem megy ki a lámpafénybe, jobb ez így. Út közben egyik kezébe hajtja a fiú levelét, másikba a pálcáját fogja. Attól biztos, hogy nem fog megválni. Gyorsan lépked, hisz nincs melege csizmájában, fekete, rövid szoknyájában, és egy vastagabb pulcsiban. A harisnya sem segít, a nyakláncok a nyakában meg a csuklóin a karkötők szintén nem. Haja ki van bontva, fehér bőre meg szinte világít a sok fekete mellett.
Befordul a sikátorba, pár lépés után meg is látja Edet, és megáll vele szemben, nem megy egyből oda, előbb tudni akarja, mit szeretne.*
- Itt vagyok. *Alig hallani a hangját, míg Ed felé nyújtja a papírlapot. Nem tudni miért, talán csak megunta szorongatni, és nem akarja a zsebét kitömni vele. Akár elveszi a fiú, akár nem, leengedi a kezét, és csak nézi, pontosan azzal a tekintettel, ami olyan, mintha belelátna, és mindent tudna, pedig sajnos ilyen képességei még nem fejlődtek ki. Jól ráérez dolgokra, az igaz, de nem elég.*

// Ed //


*Rögtön a kezdés tetszik neki, hogy Ed elhátrál tőle, pedig nem hiszi, hogy olyan nagyon félelmetes lenne. Mondjuk lehet csak a múltkori miatt van ez. Hiába nézi annyira, nem fogja tudni úgysem kitalálni a gondolatait, pedig szíveresen tenné. Visszamosolyog Edre, persze szintén nem valami őszinte mosollyal, csak azzal, amit tőle meg lehet szokni, ha sokat látod.*
- Ki? *Néz ki a főtér felé, ahol senkit nem lát, tekintve, hogy mennyi az idő, ez nem is meglepő. De azért megy a fiú után beljebb, lassan, óvatos léptekkel. Már biztos benne, hogy tényleg komoly dologról van szó, az apja szokott akkor lelépni, ha valami igazán fontos. Mondjuk Ed arcáról nem nehéz leolvasni, hogy valami gubanc van, csak azt nem tudni mit. De egyelőre nem töri azon a fejét, hogy mit akarhat tőle a fiú, a biztonság kedvéért pálcája mégis a kezében, az meg a lába mellé engedve. Jobb a biztonság.
Ha Ed elmondaná neki, hogy miért kell beljebb menniük, biztos tartana valami előadást róla, ha más nem azért, mert ő sem hülye. Vagy még valószínűbb, hogy két szóban elintézné, és annyi.
Tekintete követi a fiú kezét a kuka felé, ahova a medált lerakja, bár azt nem látja, hogy mi az, ahhoz túl sötét van. Kérdezni meg nem fog, nem szokása. Biztos benne, hogy lesz még alkalma megnézni, ha meg nem, akkor Ed fogja neki elmondani, mi az.*
- Tényleg? Halljuk. *Hangja minden lelkesedést nélkülöz, noha már egyre kíváncsibb. Nem siklik el a fiú hangja fölött sem, nem tetszik neki, és semmi jót nem ígér. Viszonozza a pillantást, bár mióta megjött, azóta a fiút figyeli, úgyhogy ez nem újdonság most.
Egy pillanatra fogalma sincs hogy reagáljon, mikor a másik bejelenti a nagy hírt, aztán csak pislog kettőt, és egy fél lépést hátrál. Valamit muszáj, bár fogalma sincs, hogy "normális vámpír" hogy reagálna ilyen helyzetben. A szemkontaktust minden esetre fenntartja.*
- Huha, klassz. Gratulálok. *Kisebb mosolyra húzza a száját, és kezdi úgy gondolni, hogy nagyon nem jó szituációba mászott bele, persze feltéve, ha igaz, amit Ed mond. Mert akkor lehet, bajban van. Azért nem parázik rá, ügyes lány ő, megoldja. Legalábbis reméli, minden esetre a pálcát szorosabban fogja egy kicsit, de ez jóformán észrevehetetlen mozdulat.*
- Terjengenek hírek. *Bólint rá, pedig persze fogalma sincs, hogy mostanában haltak meg vámpírok. Honnan is tudná?*
- Szóval... most idejöttél, ezt közölni, aztán hirtelen nekem ugrasz, és megölsz? Mert gondolom sebesülten is nagyon profi vagy. Ha már idehívtál... *Nem lesz ez így jó, nem szereti, ha kijátsszák, az egyenes beszédet jobban kedveli, ő is elmondja, ha van valami, vagy akar valamit. De ez úgysem fog számítani, mert semmi nem Ed tervei szerint fog menni, és ennek egy apró oka van, mégpedig, hogy a terve alapja egy tény, ami nem igaz, vagyis hogy ő, Kathy vámpír.*
- Attól leszel rettenthetetlen, hogy most engem megölsz? Akkor elég jól mehet a szakmád... *Hangjában annyi gúny van, amennyi csak belefér, vagyis mivel őróla van szó, rengeteg. Ha átlátná az egész tervet, biztos, hogy tetszene neki, mert Ed annyira végiggondolta, tényleg mindenre gondolt, és nem hagyott foltokat, megint csak az alapot leszámítva. Kicsit összeugrik azért a gyomra, hogy a srác egész családját megölték a vámpírok, de hozzá méltóan nem mutat semmi együttérzést vagy sajnálatot, ami pluszba jó is, mert mint "vámpírt", miért érdekelné? Ed nevetésétől viszont libabőrös lesz a karja, valami tényleg nagy baj van. És nem vele.*
- Szóval akkor most meg fogsz ölni? *Megint az egyenes kérdés jön, pedig már kezd valami félelmet érezni, de legalábbis tart a másiktól. Látott már ilyen tekintetett, sose lett jó vége, talán most. Reménykedik benne mindenképpen. Ha Ed megtámadja, abból tényleg baj lesz. Nem hiszi, hogy halálos kimenetele lenne, de hogy komoly probléma lesz, az biztos. Lehet lassan be kéne fejezni a játékot, tudja, mégsem teszi. Nem száll ki, a határokig elmegy, mint mindig.
Nem ilyennek látta Edwardot eddigi találkozásaikkor, inkább valakinek, aki nem áll ki magáért, és mindenki azt csinál vele, amit akar. Tessék, itt van neki a cáfolás, és ez így már sokkal jobb. Lehet többet is tudnának tenni, mint hogy hajót dobálnak kaviccsal. Feltéve, hogy nem fognak már egymással szemben állni abban a hitben, hogy meg kell ölniük egymást.*

// Edward //



*Nagyon úgy néz ki, hogy ez a találkozás nem a beszélgetésről fog szólni.
Amikor jött, még úgy gondolta, hogy csak jön, meghallgatja a fiút, talán lereagálja, talán nem, és már megy is. Most viszont nagyon nem így néz ki a helyzet. Ahogy Ed engedi el a medált, és jön közelebb egyre inkább rászorul a keze a pálcájára. Olyan szívesen hátrálna, de nem teszi, nem teheti, neki nem szabad.*
- Edward? Mit akarsz? Nem... *A torkán akad a szó, ahogy a fiú kezében megjelenik a kés, eddig tartott tőle, most már fél. Olyan sokszor képzelt el hasonló jelenetet, és hogy mit tenne, de ezek tényleg csak képzelgések. Tudja, hogy most kéne nekitámadni a fiúnak, míg az el nem éri, vagy míg egyáltalán megteheti, de képtelen közelebb lépni. Inkább hátrálna, megfordulna, és elfutna. Csak egy dolog miatt nem teszi, az pedig az apja. Mindketten ugyan arra az emberre (is) gondolnak, csak nem kicsit máshogy. Mielőtt rendesen végiggondolna bármit, pálcája már rég Ed mellkasára mutat, de nem lép hátra, csak azért sem. Ha kiderül, ő többé haza nem menne. Bár, most elég csábító ajánlat lenne.
Még mindig csak a fiú arcát nézi, ebben úgy látszik semmilyen helyzetben nem tud lemondani. Igaz, hogy látott már ilyen tekintetet, nem egyszer, de sosem neki szólt, nem is értette miért félnek tőle az emberek, vagy egyéb értelemmel bíró lények. Márpedig ő most fél, annak ellenére, amit még Ireth mondott neki a templomban, hogy semmitől nem fél. Eddig még hitt is benne, már nem teszi. Igyekszik megállni, hogy a keze ne remegjen, de az álca, vagyis amit Ed hisz róla, az már rég leomlott. Elvégre vámpír miért ne ugrana neki egyből? Abban viszont biztos, hogy a srácnak ez fel sem tűnik, teljesen el van borulva az agya, és hiába látja, hogy a szemei rá merednek, nem hiszi, hogy itt lenne. Fogalma sincs hol, de hogy nem itt, az biztos. Talán ha megfordulna és elmenne, a másik észre sem venné. Nem fogja megtenni, tudja jól, de a gondolattal eljátszhat azért.
Ed jön egyre közelebb, ő meg egyre inkább úgy érzi, végre ki kéne mondania valami átkot, vagy bármit, csak tátog párat, mint a partra vetett hal, de nem varázsol.*
- Igazat mondtál. *Még így is van ereje ledöbbenni a véres kés láttán. Ő azt hitte, ez kamu, hogy a fiú már ölt, hogy vámpírokra vadászik, csak egy játék, mondjuk bosszú a hajós sztoriért, vagy méginkább a templomosért. Úgy látszik nem, és ettől nem lesz jobban.
A sok gyakorlás, és párbaj és egyebek ellenére, amikor lendül a kés, nem támad, csak becsukja a szemét, és összehúzza magát, mintha ez megvédené, ha Ed tényleg őt akarná megölni. Átpislog a keze fölött, és akkor látja meg, hogy Ed a saját tenyerén szúrta át a kést, nem is őt bántotta. Egyből leengedi a karjait, és pár másodpercig csak néz riadtan.*
- Mit csináltál? *Suttog, a hangja is remeg, de a másik még mindig nem biztos, hogy itt jár. Megrázza magát, hogy magához térjen, szokatlan ez neki, nem szokott így reagálni, sosem tette. Egyből kiveszi a kést Edward kezéből, és félredobja, és már fogja is meg a sebesült kezét, amitől persze ő is csupa vér lesz.
Több, mint egy percbe beletelik, míg eszébe jut valami varázslat, amivel csak kicsit is, de enyhít valamit a helyzeten.*
- Fascia! *Mondja ki végre, miközben remegő kezében a pálcát a sebre szegezi. Nem fogja meggyógyítani, de annyira azért csak elég lesz, hogy hamarosan elállítsa a vérzést.*
- Mit... miért?... Normális vagy? *Úgy, ahogy van, megfogja a fiú vállát, és lenyomja a kukák mellé, így már a ruháját is összevérezve. Eléguggol, és nézi. Nem hiszi, hogy a halk kérdéseket meghallotta Ed, de ahogy megint elkezdi nézni, nem lehet kétség afelől, hogy mit akar. Válaszokat, magyarázatot, hogy mi a halál volt ez.*

*Körül belül már amikor a pálca a mellkasának szegeződik tudja, hogy Kathleen bacsapta, ám mielőtt még teljesen fel tudná fogni ezt, hozzápréselődik, mintha teljesen mindegy lenne hogyan nyírja ki, ha átlyukassza a pálcájával azt sem bánja, egészen hagyja, hogy nyomot hagyjon rajta, sőt beleesne, mert ennek már mindenképpen vége kell lennie, ha így nekilendült. A lány pedig majd sikoltozik és kiderül mennyire nőtt már fel, így, hogy a másik szemeiben tombol a vad őrület, téboly, valami ami csak célokat lát, következményeket, semmisségeket. A megállapításra, mintha picit rándulna ajka, talán a homály mögött felsejlik egy mosolynyi villanás szemeiben "azt hitted egy tehetetlen és befolyásolható kis puhány vagyok, mi?" kajánul, Edesen, epésen, érdekes módon felsőbbrendűen, hogy aztán azonnal eltűnjön róla, s átadja helyét a lassan bezáródó pilláinak és az abszolút sablonnak, amivel a halált készül fogadni. Halált, ami elmarad, hiszen a földön köt ki és csak azt érzi mint folyik sűrű vére belőle. Valahogy leroskadt, talán lerántották, nem tudja. Talán túl hirtelen jött a hirtelen belévágódás, Kathleen nem vámpír és egyáltalán nem fogja megölni. Úgy fordul meg vele a világ, hogy hányni lenne tőle kedve...vagy csak a fájdalomtól? Rémisztő, nem is ordít, úgy mered maga elé, mintha egy üvegen keresztül nézné a sok vörös foltot és Kethleen sápadt, ijedt arcát, s a kését...ami ismét elkerülte a szíve tájékát...Fogalma sincs hány perc telt el így, így, hogy azt sem tudja, hol van a káosz elragadta, mint valami durva, kiláthatatlan alagútból, hogy aztán hirtelen világosodjon meg...és telepedjen rá, lelkére a sötét kilátástalanság újra. A lány felé lendül, hogy pofoncsapja, becsapta, elvette tőle halált, elvett tőle mindent!*
-Becsaptál... *Suttogja, s maga is meglepve tapasztalja, hogy mosolyogva, egyre homályosuló tekintettel teszi, a lány nem csinál semmit, elvérzik, vége lesz úgy is, ha nem egy vámpír öli meg. A következő pillanatban pedig a földön, merthogy ott van már megpillantja a kavicsokat, sokkal élesebben...Igen, érezte, hogy bekötetett a tenyere, na most már a lány felé kap, hogy belevágja frissen befáslizott kezét a falba, durván, csattanva, kegyetlenül a feje mellé, miközben belefúrja vad gyűlölettől izzó, szörnyű tekintetét. Azért olyan borzasztó, mert nem rá haragszik, a helyzet utálata viszont olyan hatalmas benne, hogy képes lett volna magába szúratni azt a kést, sőt az afeletti csalódottság, hogy ő talán nem lett volna képes megcsinálni magának csak fokozza elkeseredett haragját, amivel nem tud mit kezdeni és csak zihál, percekig csak zihál, így meredve Kathyre, hogy orrlyukai ritmusosan ki-kitágulnak, hogy aztán tüdeje összepréselődjön majd újra telítődjön a világ kárhozott oxigénjével.*
-Te hazudtál...most már...most már...hagyd, hogy elvérezzek, megértetted? A rohadt életbe! *Bokszol megint a betonba, de nem tud mit mondani, nem tudja egyáltalán magához tért-e már...csak, hogy a medálja messze van tőle.*
-Nincs kedved megölni mi? *Kérdezi csak úgy futólag, makacsul térdére meredve közben. Most érzi csak mennyire fáj a keze, s hogy lassan okádni fog tőle, merthogy elnyomja, meg sem nyikkan, érdekes módon egy felesleges hang nem hagyja el ajkait csak épp pörög vele a valóság, abban a tudatban már, hogy élnie kell benne, vagy nem? Lazítgatni kezdi azt a kötést, hangosabban zihálva, de továbbra sem nyögve, azt érzi belehal, ha nem ordít fel azonnal, milyen kár, hogy éppen ezt szeretné tenni.*

// Edward //


*Le nem veszi a szemét Edről, míg az magában eldönt mindent, meg végigfutnak a gondolatok a fején. Néz, és figyel, és addig is, míg nem köti be a kezét, igyekszik nem a sebre nézni. Ed mozdulatára, hogy majdnem megüti, felkapja a kezét is, és arrébb is húzódik, de nem megy el, csak nézi tovább. Azt hitte a templom előtt kiakasztotta a múltkor. Tévedett, mert az semmi volt ehhez képest. Borzasztó rossz állapotban van a srác, még úgy is, ha a tenyerén tátongó sebet leszámítjuk.*
- Becsaptalak. *Ismétli meg, és bólint is hozzá. Ilyeneken nem akad fent, mit mondjon? A másik variáció, hogy elkezd magyarázni, hogy ő nem is, mert nem mondta soha, hogy vámpír, csak nem is tagadta soha. Az már nem az ő baja, hogy a fiú máshogy értelmezte, neki ahhoz semmi köze. Tudja, hogy felesleges lenne magyaráznia, talán ha a másik minden harmadik szavát értené csak meg, akkor meg mi értelme.
Lehet nem ártana valami segítség. El is fordul egy pillanatra Edtől, és kinéz, a főtér felé, nincs-e arra valaki, aki észrevehetne két gyereket a kukák mellett ülni véres ruhában, de ez nem jön be, senki nem jár arra. Ahogy visszafordul, Edward keze suhan el az arca mellett, neki meg lereagálni sincs ideje, felsikolt, és csak hátával a falnak tapad. Kezét a szája elé kapja, nincs ő ehhez hozzászokva, és tényleg úgy pislog a fiúra, mint valami pszichopatára. Lehet nem minden ok nélkül.
Néz a szemébe, és nem tudja felfogni azt a temérdek gyűlöletet, amit a fiú felé küld. A tudása is csődöt mond, nem érti. Az egész helyzetet. Annyit azért nem nehéz felfogni, hogy még mindig veszélyes és talán nem csak rá, hanem saját magára is. Először szakítja meg a szemkontaktust, leengedi a kezét, és még arrébb löki a kést, minél messzebb a fiútól, hogy el ne érje. Csak utána pillant vissza. Ilyen arccal sem valószínű, hogy még egyszer látni lehet majd, most tényleg kiül valami félelem az arcára, és fehér bőre is még sápadtabb, mint bármikor. Haja a szemébe lóg, és bár alig észrevehetően, de remeg. Az, hogy benne mi játszódik, nehéz lenne kitalálni, nem is csak azért van, ami történt, hanem a saját reakciói dühítik. Ő sikítani? És tessék, itt van. Meg hogy ijedhet meg egy korabeli sráctól? Újabb titokkal gazdagodik.*
- Nem. *Legalább a hangja nem remeg, ennek örül. Nem nagyon érdemes vele vitatkozni, ha Ed teszi, az sem nagy gond, még egy kis vérveszteség, és nem fog úgysem ellenkezni, ő megvárja. Csak tudná, hogy kinek kéne szólni, vagy kit keresni, bármit. Hiába fedezte fel az iskolát, emberekkel alig találkozott, és semmiről fogalma nincs.*
- Elég! *Megfogja Ed kezét, inkább lefogja. Van így is elég baja, ne verje szét még a csontjait is, meg nem utolsó sorban, őt sem.
A kérdésre csak a fejét rázza, bár a válasz úgyis egyértelmű.*
- Ne csináld! *Nem hagyja, hogy leszedje a kötést. Fel kéne állnia, és elmenni valakiért, de nem meri itthagyni a fiút, meg lehet annyira remeg a lába, hogy fel sem tud állni, így inkább meg sem próbálja. Inkább csak lefogja Ed kezét, igaz, csak jelzésszerűen, alig ér hozzá, de talán már ez is segít, hogy a másik ne csináljon baromságot, és nézi tovább. Próbál rájönni valamire, hogy mi történik, Edben mi játszódik le.*

X KathleenX



*A keze, az egyre jobban fáj, szemei előtt, valamint ha Kathleen felé pillant, fényfoltok táncolnak. Egészen érdekes kombinálódást mutatnak, sokszor nem létező színeket…Nagyot sóhajt, sok minden kerülgeti, erősen szívja be a levegőt, hogy ne hányjon, vagy ájuljon el. Elméje a fájdalomtól racionálisabban működik, a vérzés elállhat kicsit, vagy lassabb ütemet vehet fel, amíg a kötése eléggé tart hozzá. Hogyan racionálisabban, talán abban nyilvánul meg, hogy felfogja a helyzetet, nem sikerült a terve, s hogy most a kukáknál ül, félholtan egy csalóval. Szárazon felnevet, nem is tudja mit utál jobban, önmagát, vagy a helyzetet, netán ezt a döntést…Valamiféle képen csalódottságot is érez, még erre sem képes alapon, még ezt is elszúrom a rohadt életbe- szerűen. Üvöltene vagy csak bőgne, de egyikre sem képes, csupán szárazon fel-felröhögni. Hangja visszhangot ver a festék koptatta falakon, visszakúszik füleibe, hogy ott újra rákezdjen, visszahallgassa önmagát. Tényleg olyan lehet, mint egy őrült, a lány felsikolt, a fülei csengeni kezdnek, s a pillantás mellyel ránéz az őrülteknek jár, veszélyes pszichopatáknak. S ahogy belepillant a szemébe, mintha önmagát látná meg egy pillanatra, rámered és szörnyű képet mutat. Egy fiatal srácot, véres ruhában holtsápadtan, fel-fel akadó szemekkel összeborzold neves hajjal, homlokán folyamként csorgó verejtékkel…tekintetében a téboly árnyékával. Nemnem, ez nem ő…nem lehet ő, mindig szimplán csak lökött volt, de nem volt hajlama az ilyesmire. Ennyire kikészült? Tényleg majdnem megőrült volna? Már el is érte…Nemnem…az nem lehet…mit akar ő? Öngyilkos lenni? Miért nem szabad hazamenni? Beharapja ajkát, ez az egyetlen ismerős reakció számára most önmagától. Rosszul van, remegni kezd és ideges még…Érzi, hogy az, noha a gyilkos indulatot valami megfékezte. Le is szegi gyorsan tekintetét a földre, nem bír a lány szemébe nézni, az sem, őrá. Normális esetben zavarná, hogy így látja…most dühös, úgy, hogy ő is meg van ijedve. A késsel a lánynak nincs szerencséje, egyszerűen azért, mert mágikus, úgyhogy szinte azonnal visszaröppen hozzá, ő pedig reflexszerűen kapja el, s löki a tartójába. Nem játszik már vele…s az érzések vegyesen kavarognak benne, haragszik, hogy nem jött össze, hogy ennyire kiakadt, hogy erre vetemedett és hogy figyelmen kívül hagyott néhány jelentős tényezőt. Taylert, Irethtet, azokat az embereket, akik ugyan nem a barátai, de talán kedvelik, s Kathleent…és ezt az őrületet. Legszívesebben bocsánatot kérne…de nem, ez nem az ő reszortja, nem baj, ha a lány fél tőle, megérdemelte, mert átvágta és akkor a templomban élvezte, hogy kínozza, látta, hogy örül neki, direkt csinálta. De vajon miért…Talán megkérdezhetné mi a jó ebben, miért nem hagyja most tovább vérezni, ennyire gonosz, hogy nem hagyja meghalni?*
-Miért? *hallja meg saját hangját, kicsit fáradtnak, de nem remeg, az sem. Csak fáj, érezhető, hogy fáj neki, s kicsit, hogy mérges. Mégsem remeg tőle, inkább indulatos.*
-Miért hazudtál? Élvezted, mi? Most is élvezed, igaz? *Valakire haragudnia kell…noha tiltakozni már nincs ereje. Leereszti kezét és azért úgy mellesleg szívesen megejtené „nagyon fáj” csak, hogy tudja, de szentül hiszi, hogy csak örülne neki. Azért ő is kíváncsi mi játszódhat le benne. Azt pl egyáltalán nem sejti, hogy segítséget akar hívni. Bizonyára itt akarja hagyni, úgy, hogy előtte majd kiközözi a kezét… Addig pedig majd kínozza…Valakire haragudnia kell…Mélyebben harap ajkába, s most már egész testében remeg. Csak lenne előbb vége, mos már tényleg fáj neki s ő még itt töri magát, hogy ne kiabáljon. Vajon minek…*

// Edward //


*Semmit nem érzékel abból, ami a fiúban lejátszódhat, csak annyit lát, hogy teljesen ki van készülve, nem hiszi, hogy bármi gondolat is lehet még a fejében, inkább ájulás határára tippelné. Legszívesebben tényleg lelépne, és itthagyná, persze nem kikötözött kezekkel, de itthagyná. Vérzik, amitől kezd rosszul lenni, főleg, hogy az ő keze is véres, néhol a ruháját is összekente, és tényleg pocsékul néz ki. Emellé eddig meg akarta ölni, és ahogy ránéz, nem úgy tűnik, hogy letett volna ezen szándékáról, amitől meg cseppet sincs jó érzése. A tetejébe még a kés is visszaröppen, amitől megfeszülnek az izmai, míg Ed el nem teszi, de utána sincs jó érzése, mert mégis csak nála van.
Ezek ellenére mégsem lép le, van olyan hülye, még a kezét is továbbra is Edén tartja, nehogy megint elkezdje lebontani a kötést. Bár ahogy elnézi, jól jönne valami segítség. Újra kipillant a főtér felé, de nem lát senkit. Most pedig jól jönne, ha ismerne valakit, vagy legalább köszönő viszonyban lenne bárkivel.*
- Mi? *Kérdez vissza, ahogy meghallja Ed hangját, egyáltalán nem itt jár, inkább a mi lett volna, ha variációkon gondolkozott eddig, de azért már visszatér a sikátorba, és újra végignéz a fiún. Egyre rosszabb.*
- Nem mondtam, hogy vámpír vagyok. *Igaz, azt sem, hogy nem az. Lehet, hogy csinált félreérthető dolgokat, de nem szögezte le. Mondjuk ki az az idióta, aki megtenné, ha vámpír lenne?*
- Rohadtul nem élvezem, ha látnád magad te sem tennéd! *Csattan fel, még egy fokkal jobb a helyzet, ha nem beszél ilyen baromságokat. Végigméri megint a fiút, újra kipillant az utcára, meg az utca másik felét is szemügyre veszi gyorsan, és megszületik a döntése. Arról szó sem lehet, hogy itthagyja, míg elmegy valakiért, még megöli magát.*
- Gyere! *Feláll, elteszi a pálcáját, és két kézzel megfogja a fiú kezét. Igyekszik felhúzni, és valahogy úgy eljutni legalább az utca végéig, hogy Ed a saját lábán megy, ő meg segít, mert nem bírja el.*
- Segíts, nem akarlak itt hagyni. *Ha ennek vége, és túléli a másik, biztos, hogy kitekeri a nyakát, de hogy fenyegetés lesz a mondandói között, az biztos. Szóval indulnak a főtér felé, ha sikerült felhúzni a fiút.*
- Kivel vagy jóban? Van barátod? *Kérdezget, hogy meg tudjon valamit, hogy kit keressen, illetve szóval tartsa, mert ha még el is ájul, akkor ittmarad. Mondjuk akkor nem tudja használni a kést. Nem is olyan rossz ötlet, de nem, erre nem gondol inkább. Semmire sem, eléggé nehéz neki támogatni a fiút, elmegy arra az energiája, egyszer kibírja, hogy nem agyal variációkon.*

*Ez bizony igaz…Kathleen nem mondta „említette” hogy az lenne, csupán nem tagadta, s a kínzást leszámítva igazán nem ártott neki sokat. Nem is rá haragszik, s jön az ambvivalencia, mert magára, hogy itt akarta hagyni az apját, s a helyzetre, hogy nem sikerült maga mögött hagynia semmit, megint ott tart valahol, ahol a part szakad, ráadásul az öngyilkos jelöltek jellegzetes bélyegével a tenyerén. Az lúzerek jele ez, hogy egyáltalán megpróbálták a maguk szánalmas módján, valahogy úgy, hogy ne sikerüljön, talán szánt szándékkal, bár Ed esetében inkább a módszer volt pocsék, ráadásul „ez is jellemző” módon. Igazából már csak röhögne rajta…Kínjában fel, fel bugyog torkán egy-egy kacaj, bár az egész annyira ironikus, hogy gúnyos köhintéseknek hangzik. *
-Miért, annyira szörnyen nézek ki? Félsz, hogy meghalok és rádfogják? *Heherészik, vagy inkább köhincselészik. Nem kéne szemétkednie vele, amikor éppen megmenteni próbálja, de iszonyatosan ideges, saját magára és az öngyilkosok mérhetetlen szánalmasságára. A helyzettel sem nagyon tud mit kezdeni, hogy kezelje, hogy kiakadjon-e, jobb lenne, ha kiadná magából a keserűséget, még akkor is, ha közben beledöglik (hisz az volt a célja) vagy ne, mert ez a kiscsaj, majd elmeséli a barátainak, hogy folyton sír, s száraz szemmel nem is látja, igaz, hogy ez a pszichiátriai eseteknél édesmindegy, bááár le kell szögeznem Ed csak akkor sírt, amikor a nevelőszüleit is mártírhalálba kergette. Mickeyért nem mert könnyet ejteni, mert félt, hogy bekapja a nagy lyuk, vagy inkább fekete lyuk, s tudnunk kell, hogy Eward fél a megsemmisüléstől. Hogy minden ember fél a fekete lyukaktól, amik egyszerűen eltüntetik a föld színéről, még akkor is félnek, ha kétségbeesésükben belemennek, mert egyszer mindannyian hozunk hibás döntéseket, ki súlyosabbat, ki pedig kevésbé sokkolót. Lassan felemelkedik a fal mentén, de nem akarja, hogy Kathleen hozzáérjen, szóval ezzel majd még el fognak cirkuszolni egy darabig. Azért nem akarja, mert lány és nehogymáár az erős kannak kelljen ilyen elesettnek lennie, hogy egy lány cipelje…Ha már túlélte, legalábbis egyelőre legyen miértje is a dolognak és valami méltósága, hogy ha a későbbiekben meghal is, ne arra kelljen majd ennek a lánynak emlékeznie, hogy ja „ő volt az a gyerek, akit egyszer felcipeltem, mert azt hitte, hogy vámpír vagyok és agyonvágta magát” ez gondolatban olyan hülyén hangzik, hogy ismét összerogy a röhögéstől.*
-Szerintem meséld majd el a barátaidnak, vagy a családodnak, vagy tudod mit…majd az unokáidnak. Volt egyszer egy srác, aki azt hitte, hogy vámpír vagyok, úgyhogy agyonszúrta magát előttem. Ne, ne fogjál, fel tudok állni, nem vagyok részeg, csak sok vért vesztettem. *Újra neki veselkedik, s ezúttal megtámaszkodik a falban. Iszonyatosan szédül és valóban bele kell kapaszkodnia a lányba egy ideig. Közben persze folyamatos szitkozódásnak lehetünk fültanúi…*
-Pehhed van, nincsenek barátaim. *Vigyorog a lányra, Owaint nem említi. Persze biztos benne, hogy egy-két tag felebaráti szeretetből segítene nekik, de ezt sem említi a lánynak, egyrészt nem akarja, hogy segítsenek, másrészt így megszenved vele, ha már egyszer nem tagadta, hogy vámpír volna és ő ilyen megalázó helyzetbe került. Most mégis nem ez a legnagyobb gondja, hanem, hogy minél kevésbé megalázó legyen, mert még hányhat, elájulhat, rosszabb esetben elkezdhet sírni, hogy nem bírja tovább és egészen addig csinálja, amíg ki nem hívnak hozzá egy pszichiátert, vagy legrosszabb esetben összepisili magát, mert annyira kivan, hogy nem tudatosítja az alap emberi szükségleteit. Reménykedni lehet…Néhány másodperc színes foltözön, fülzúgás és rezgő falak után kicsit kiélesedik a kép, s ő átnehezedik a saját lábára. Léptei kevésbé kuszák, csupán kétszer botlik meg, miközben látja eltűnni a főtéri lócákat.*
-Kösz, hogy bekísérsz….*Morogja az orra elé, pislog kettőt és a lócák újra megjelennek.*

// Edward //


*Neki az örökkévalóságnak tűnik, míg Ednek végigfutnak a fején a gondolatok. Csak nézi a fiút, a földön guggolva, és arca összes rezzenését jegyzi az agya, nem mintha majd kijátszaná a fiú ellen később. Legalábbis most erre nem gondol, ki tudja, mit hoz még a sors. Edward kacagása hallatán végigfut a hideg a hátán. Neki ez most sok stressz. Pedig látott már embereket ilyen állapotban, és bár konkrétan sose derült ki mi lett velük, van egy érzése, hogy mi történt a későbbiekben. Mondjuk Ed úgyis túléli, feltéve, hogy nem beszél sok baromságot, mert akkor esetleg a lány fogja saját kezűleg leütni. Miért is ne? De végül többedszer is elveti az ötletet.*
- Nem fogják rám. *Ha felteszik is, csak a gondolat kedvéért, hogy meghal, akkor sem fogja senki őt gyanúsítani, ha meg mégis, hát azt is megoldja, csak még fogalma sincs, hogy hogyan. Megrázza a fejét, hogy ne is gondoljon ezekre, senki nem fog ma itt meghalni.*
- Nem szeretném, ha meghalnál. *Böki ki, de nem igazán lehet eldönteni, hogy nyugtat, vagy igazat mond. Ha azt vesszük, hogy ő Kathleen, akkor csak pár biztató szó, hogy ne neki kelljen felcipelnie a fiút a kastélyig, és kibírja a saját lábán. Ezzel szemben, ma már többször meghazudtolta magát, de legalább mindent letagadhat, hisz ketten voltak, Ed meg simán hallucinálhatott.
A fiú elhárítja a segítséget, hát nem ér hozzá, hagyja, hogy megpróbálkozzon egyedül. Nem fog küzdeni vele, ki akar cipelni egy magánál nehezebb embert, főleg, ha az nem akarja? Ő biztosan nem. Még mikor Ed visszarogy a fal tövébe, akkor sem kap utána. Ha kell, úgyis itt van kartávolságon belül, és második próbálkozásánál Ed már hajlandó segítséget igénybe venni.*
- Teljesen boldog lehetsz, senkinek nem mesélem el. Barátaim nincsenek, unokáim nem lesznek. *Közli nemes egyszerűséggel, a családjáról meg nem tesz említést. Végig sem gondolja, hogy apja mit szólna ehhez. Egyben biztos: nem örülne. Amit nem tud, az pedig nem fáj, sem az apjának, sem neki, így titok marad. Eden múlik csak. Mozdulatlanul áll, nem segít, de lassan nehéz lesz a fiú súlya, ezért is nem bánja, mikor az próbál maga menni a főtér felé.*
- Nincsenek? *Meglepetés tükröződik az arcán, ezt sem így tippelte volna. Vissza is vált komoly fejre. Ed hazudik, és lehet, hogy az a célja, mivel nem ölte meg, most őt keveri bajba. De amilyen állapotban van, nehéz lenne ennyire összetett gondolatmenetet alkotnia. Kathleen mégis számol ezzel, és máris ötleteket gyárt rá, hogy akkor mi lesz, ha Edward valóban így tervezi.*
- Nem bírlak el, kell valaki. *Továbbra is várja, hogy valami segítségre alkalmas nevet mondjon a másik. Ő hiába gondolkozik, egy kezén meg tudja számolni hány emberrel futott egyáltalán össze, akár csak köszönésre. Az egyetlen, akivel beszélt, Ireth. Őt pedig nem fogja hívni, ha Ed tényleg összeesik és nem bír mozdulni, talán akkor sem. Semmi kedve a kioktatást hallgatni, sem azt, hogy tönkretette a srácot, emellett ő maga is pocsékul néz ki, ha leszámítjuk a vért, akkor is. Ednek meg már mindegy, egy kráter tátong a tenyerén, nem valószínű, hogy bárkit is érdekelne, hogy áll a haja vagy a ruhája.
Megy lassan a fiú mellett, mindig kartávolságon belül, tényleg nem fogja cipelni, ha összeesik.*

--Kathleen--


*Bírja, hogy Kathy kijelent valamit, egészen határozottan, mintha ő maga is elhinné, noha érzi, hogy a lány fél, retteghet ettől az őrülettől most, amit ő csinált. Kezét magához szorítja, ajkát kissé bekapja, s két mély levegővétel után azt is képes elérni, hogy ne remegjen a hangja.*
- Ne aggódj, teljesen jól vagyok… *Pár levegővétel még, s tényleg. A sikátori bűz csodákra képes…vagy csak nagyon akarja, most, hogy már viszonylag felszállt agyáról a sűrű, mindent átható ködfelhő és a szánalmasságát és lehetetlenségét érzi csak a dolognak, noha még dühös, teljesen felesleges volna most Kathleenen kitölteni, a lányon, aki nem akarja, hogy meghaljon. Ez szíven vágja, mivel régebben a templomban történt párbeszéd során a lány éppen azzal bántotta meg, hogy neki teljesen mindegy lenne… s akkor Ed hitte, hogy nem csak neki, a világ nem sajnálná, ha kevesebb lenne egy Edward Lyonssal. Azóta rosszabb lett, mert kiderült, hogy nem igaz, haltak meg érte és miatta emberek, nem kevesen és kiderült nem kevéssé szerették… Ő mégis el akarta dobni magától ezt a többszörösen megmentett, áldozati életet…Talán mégsincs akkora egója, hogy nem tartja magát erre méltónak. Sokat jelent neki ez a ’nem akarom” és Kathleen szerencsétlenségére meg is jegyzi magának. Akkor is, ha a lány később tagadni fogja, valahol mélyen mindig emlékezni fog rá, sőt megnyugtatják a szavak. Ami még háborog benne, lejjebb csillapul, legalább amíg vele van. Mert ezt mondta…*
-Kösz…*Böki ki, inkább a földnek, mint neki, kevésbé kínos, tekintettel arra, hogy nem szokta hálás, vagy hálálkodó oldalát mutogatni.*
- Aha…és nem hiányoznak? Mármint a barátok? *Kérdezi, miközben tántorogva bár, de önállóan megteszi az első néhány lépést.*
-Azért pocsék néha, nem? Látni a sok boldog idiótát, miközben rád nem kíváncsi senki úgy igazán… Nem szar? Szerintem marha szar tud lenni…főleg, amikor egyedül vagy. Vagy te soha nem vagy egyedül Kathy? *Bámul el felé, erre a vallomásra kíváncsi, hátha a lány megejti, most, hogy azt hiszi Ed úgyis el fogja felejteni. Végülis kicsit úgy érzi, mintha részeg lenne…bár összehasonlítási alapja nincs, sosem volt még igazán részeg…*
-Ha túlélem iszol majd velem? *Kérdezi, mert, most, hogy ez tudatosodik benne rájön, túl sok mindent nem próbált még ahhoz, hogy csak így, egy egyszerű vérveszteség miatt, most meghaljon. Igaz, hogy nagyon tervezte, hogy boldog volt attól, vége lesz....és nem kell vigyázni a gondolataira, hogy átszakad a gát és a megsemmisülés teljes felszabadulást hoz majd. De úgy érzi a gátat már áttörte és a határokat is átugratta, s most teljes erővel üvölt benne a tény…az elmúlt esemény összes, borzalmas valósága és legszívesebben elmondaná Kathynek, rohanjon el, utálja meg…ne igyon vele…megint nem lesz senki…aki képes lesz őt szeretni…Tayler, Tayler most az egyszer nem érti, távol van tőle és ő nem meri megmondani neki, hogy mindig vele akar lenni, mert nincs senki…hogy mennyire szenvedett attól, hogy egyedül nem tudott és most is rossz…Olyan, mintha meztelen lenne a pokolban, állandóan lángnyelvek nyaldosnák. *
-Kathleen…nem tudom…nem tudom mennyire jó ötlet életben maradni…most, hogy tudom már, miért nem akartam… *Torkára forr a szó, nem akar itt a lány előtt kiakadni…Talán egy kicsit nem kéne gondolnia még rá. Ajka szegletéből is kicsordul egy kis vér, mikor ráharap, de megy mellette töretlenül, mintha ki sem jelentette volna az iménti mondatot. Vagy meg akarna róla feledkezni.*
-Mindegy, hagyjuk, mert megint rosszul leszek…ahhoz, hogy túléljem, ha tényleg akarod, nem szabad erre gondolnom, mert nem tudom…különben nem tudok életben maradni…érted? *Hadarja, fél, hogy a lány rákérdez és neki lenne mersze válaszolni és teljesen kiborulna megint…Megint, igazán még nem tette… a legnagyobb kiborulás az volt, amit most művelt és tudná fokozni…érzi, hogy tudná, mert még el sem kezdte.*
-Nincsenek…*Mondja komolyan, teljesen, viszonylag tiszta a feje, csak sietősebbre fogja és nagyon zihál.*
-Nem esek össze…de valaki van, ha összeesnék hagjy itt és hívd Taylert. Owain professzor, varázsfegyvertant tanít és a Pillu kar helyettese. Ja, és mond meg neki, hogy a végrendeletem a szobámban van és hogy azt a cukorkasírt szeretném, amiről egy kartársadnak beszéltem. *De azért csak megy. Vihar előtti csend.*

// A játék lezárva, tehát ennyi volt. //

/Ed & Al, the full metal alchemists/

*A háta mögül hallatszódó ütemes csoszogásból ítélve a kisfiú és a szőke srác hamar észbekaptak és utánaeredtek, rövidessen be is érik.*
- Cöhh *fejti ki tömören álláspontját a "ki vigyáz kire" kérdéssel kapcsolatban. Kérdőn felvonja szemöldökét, aztán előrefordul, így a többiek csak a hátát láthatják.
Az újkeletű anekdota eredeti változatában a fejetlen haribo-maci teste landolt Kilian bakancsán, a feje Edward gyomrában kötött ki. Nem mintha ez számítana, ezért nem is akarja kijavítani a prefektust.*
- Majd lövök neked egyet * feleli enyhe szarkazmussal a hangjában. Esze ágába nincs tartozni senkinek semmivel.
~ Mi az? A kisember belelát a fejembe? Jobb lesz kalapot hordanom ~ gondolja szórakozottan.

Most, hogy végre kiért az iskola területéről, Kilian lelassítja rohanó lépteit. A kastélyból kivezető rövid kavicsos lehajtóút bazaltkövekkel rakott, kétoldalt zöld lombos fákkal szegélyezett útba torkollik. Még emlékszi rá, melyik irányból jött előző este. Friss az élmény. Az út ami később a városka főutcájává válik, most meglehetősen kihaltnak tűnik. A vége nem látszik még. Kiliannek megfordul a fejében, milyen jó lenne stoppolni, de úgy tűnik, még csúcsidőben se valami forgalmas ez az útszakasz, így valószínűleg kénytelenek lesznek végigbandukolni rajta. Erre a kellemetlen gondolatra csendben megrázza a fejét. Hirtelen úgy érzi magát, mint egy szakadt hippi.

- Hát te? *fordul hátra a szőke sráchoz meglepődötten amiért az még mindig követi őket * - Velünk jössz a városba?
* Kilian elsősorban valami szállást szeretne találni magának, mert a Pillu-társalgóbeli állapotokat tarthatatlannak találja. Szeretné biztonságban tudni a mutyóját, és nem szereti ha a ki-be rohangáló, költöző diákok átesnek rajta a sötétben.*
- Felőlem aztán jöhetsz, ha nem unod magadat halálra.* Már pedig ez a veszély fennál, mert Kil általában a saját feje után megy, és ha nem kérdezik, ritkán szólal meg. Unalmas napnak nézünk elébe hacsak Ed szokás szerint nem borzolja fel a kedélyeket valami jó kis kalamajkával*

--Tekergők--


* Ismerős tájék, göcsörtös utak, mendegél a mandarin rajta. Kilian ciccenését elengedi a füle mellett, sejti, hogy az anti lepkeevő nem punkok, de rockerek nem igazán szeretik, ha mitugrászok ténykednek vigyázási okok végett körülöttük, főleg, mert nem egy óvni való fazonról van szó. Jogos ez, jelenleg annyira, hogy belekötni sincs kedve, mandarinkodik tovább. Kicsit kihúzza magát, máris jobb a közérzete, s nem érzi elhanyagolható zsebpiszoknak személyét sem a sötét sem a magas mellett. Arra játszik, hogy visszanyerte az önbizalmát, bár mindig sokan és tévesen cáfolták, hogy volt neki valaha olyanja. De volt ám, s úgy tűnik visszajött, hogy mitől, ő maga sem tudja. Lehet, hogy megjátssza, de nem akar ezen filózni, jobb dolga van most ennél – mendegélni.*
- Szép, húsos példányt kérek *Adja le a rendelést Kiliannak hasonlóan kissé szarkasztikus felhanggal, szája felfelé rándul egy hangyányit, aztán ez a mosolyszerű illúzió is elenyészik, s ő mendegél tovább a két naranccsal.*
- Nem fogjátok magatokat halálra unni, ma nincs a halálhoz és az unáshoz sok kedvem *Jegyzi meg kissé gőgösen, szemöldöke is pökhendi emelkedést produkál, főúri méltóságok szoktak így nézi asszonyaikra. Félreértés ne essék Ed nem asszonyainak szeretné a két jó madarat, csak a hasonlat volt béna.*
- Gumimaci vagy nem, nem fogom mások cipőjét nyalni. Inkább gilisztát veszek legközelebb, azt vissza tudom szívni. *Vallja meg Alnak a Fmaból, bár szerencsére ő nem egy bádogember, s ezúttal nem is tekint úgy senkire, mint uralkodó az asszonyaira, bár szemöldöke még mindig egos égenjárást gyakorol. Véleménye szerint nem fognak unatkozni, bár még mindig csak mennek…Kicsit elfárad, de nem szól róla, egyenes háttal talán nem is annyira alacsony már.*
- Üzletek, kocsmák, tetkószalon, templom, ha imádkozni szeretnétek, meg a főtér, ami csak azért érdekes, mert a terek közül ez a fő. *Meséli, s biccent a megnevezettek felé, ha már elvállalta az idegek vezető szerepét. Természetesen idegent akartam írni. Vallatvon, mintha neki mindegy volna merre mennek, így a többiekre néz. Ő már megfordult majdnem mindenhol, sötét sikátoroktól kezdve cukrászdákon át a templomig, nem akar felfedezni semmit, kivéve talán….de nem hiszi, hogy vannak annyira jó fejek. Vagy mégis?*