Harmadik emeleti folyosók

- Tudod, az ijedtségem egyáltalán nem vicces - néz fél szemmel, sandán a fiúra. - Én teljesen hozzászoktam ahhoz, hogy még ennek a világnak a megismerése közben sem kellett olyan dolgokat hiányolnom, mint az elektronika - szipog egyet, elbagatelizálja a dolgokat, de csak azért, hogy ne látszódjon rajta, igazából tényleg megrémíti a helyzet. De az ötleten kapva kap. - És ezt meg lehet venni valahol a városban? Vagy meg kell rendelni? Nem számít, csak ne kelljen énekelnem, mert akkor olyan hamar költöztetnek ki a padlásról, mint ahogyan beköltöztem. Tényleg fa hangom van, és e mellé még rekedtes is. Nem akarhatja senki sem, hogy énekeljek - megrázkódik, tényleg nem akar senkinek sem halláskárosodást okozni.
A reményt keltő pillantásra szórakozottan elmosolyodik, és bólint egyet. - Tudom, hogy így lesz. Csak...., ha jobban belegondolok, én egyből a mugli felét részesíteném előnyben. Szóval előbb kérnék kölcsön egy tollat valakitől, minthogy a pálcáért nyúljak, és bűvöljek - próbálja megmagyarázni, hogy igazából a gondolkodásmód átalakításáról van szó, nem pedig mágia ellenesség.
A tanácsra kuncogni kezd, és nem is hagyja abba könnyen.
- Tudod, a szőke haj csak egy álca, hogy elrejtsem vele, mennyire okos is vagyok - felpillant, oké a plafon még nem szakadt rá. - De nem is kívánok olyanokba beletorkoskodni, amibe állati összetevők vannak, és társai. Ha csoki lenne, még azt mondanám, hogy oké, azzal még megbírkózom - fél mosoly csücsül az ajkán. - Azt sem tudom, hogyan nyelek majd le bármiféle bájitalt, ha esetleg valami történne. Eddig is csak mugli gyógyszerekre szántam rá magam - újabb dolog, amivel meg kell birkóznia. - Bár, ha a gyógyító megveszteget majd egy kis csokival, akkor elgondolkodom a megivásukon - újabb kis apró információ, észre sem veszi, hogy mennyi mindent elárul magáról. De annyira elvonja a figyelmét az új hely, hogy árad belőle a szó.

- A növényszakértő szimpatikus lenne - válaszol tétován, a fiúra felnézve. - Ha később még szeretnék a cukrászattal foglalkozni, akkor ennek nagy hasznát venném. Igen, azt hiszem, ez jó lesz - bólogat kicsit jobb kedvvel. - A többi valahogy nem illik hozzám. Te szeretsz bajba kerülni, ezek szerint? - néz somolyogva a fiúra, mintha eddig nem is feltételezte ezt a fiúról... - Amúgy inkább csak azokat a tantárgyakat venném fel, amiket szívesen tanulnék is. Feleslegesen nem akarom túlterhelni magamat, jobb szeretném, ha maradna időm ezzel a világgal is ismerkedni. Meg nem szeretek állandóan a tanulással foglalkozni, annyira fanatikus könyvbújó azért nem vagyok - rázza meg nevetve a fejét. - Nem kell, hogy minden időmet lefoglalja a tanulás. Élni is kellene, ismerkedni, barátokat szerezni. Tudod, olyan dolgokat, amiket otthon is tettem volna. Meg most van itt az ideje, nem? - kérdezi, miközben játékosan szökken fel egyszer a lépcsőre. - És csak hogy tudd, a szemeid is rosszul állnak, szóval nem dőlök be ennek a mosolynak - és hogy szavait megcáfolja visszanevet a fiúra.
- Nekem meg nem volt más választásom - kuncog fel. - A bátyámat mégsem küldhettem vissza, és vele ellentétben az öcsémmel sem tettem ezt. De ettől függetlenül a sok fiútestvér elég bosszantó tud lenni, főleg, ha mindenbe bele akarnak szólni - ráncolja a homlokát. - Azt azért nem bánom, hogy őket otthon hagytam. Ahogy nőnek, úgy válnak egyre jobban idegesítővé - kommentálja még a dolgot. - Na, nem mintha most azt mondanám, hogy a húgodnak pechje van, vagy valami hasonló - mentegetőzik rögtön zavartan, és most bánja, hogy levágatta a haját, mert nem rejti az el a zavart pírt. - Mármint, érted, hogy értem, ugye? - nem meri még elnevetni sem magát. Lehet, hogy most a fiú itt hagyja a folyosó közepén.

- Jó de ezt ne mondd el a többi diáknak. Hátha még valaki más is hisz a Télapóban - somolyog az orra alatt. - És azért azt is vedd figyelembe, hogy december hatodikán is kell csokit csempésznie a gyerekeknek - azért meg is védi az öreg kaporszakállút.
- Gyomorrontásod meg maximum akkor lesz, ha nem tudod abbahagyni az evést. Mert tudok olyan finomat csinálni, hogy így legyen - felpillant, oké, még mindig nem szakadt rá a plafon. A sagítség felajánlásra bólint egyet. - Köszönöm, elfogadom. De ugye tudod, hogy ha tényleg sok segítséget ajánlasz fel, akkor soha sem fogsz tudni levakarni magadról - ijesztgeti a másikat nagyon komolyan, de szemében ott van a komisz csillogás.
- Felejtsd el, nem vagyok az a típus, aki egy halom ember előtt pom-pomt rázna - rázza meg a fejét. - Az is olyan amerikai dolog. No, nem mintha bajom lenne vele, filmben szórakoztatóak, de hogy én csináljam... inkább nem - rázza meg a fejét.

- A lényeg, hogy süssön a nap is néha, már komolyan D vitamin hiányom van. Ezért cserébe még ezt a kis hideget is hajlandó vagyok elviselni - folyamatosan teszi az engedményeket. Most mondja rá valaki, hogy nem kedves lány... -Am, akkor a lottóról leteszek, mert a fogadás nem az én műfajom. A lottó azért egy kicsit más - hárítja el az ötletet halkan. - Amúgy nem azért kérdeztem, hogy felmérjem a terepet. Csak kíváncsi vagyok, hogy mennyire fogok én beleilleni a csapatba, vagyis akarom mondani a karba - ez komolyan foglalkoztatja. - Neked könnyű volt beilleszkedni? Mondjuk anyukád boszorkány, de mégis mugli közegből jöttél. Hamar elfogadtak? Vagy egyáltalán ebből volt valamiféle gondod? - ezer kérdésben is meg tudná fogalmazni, hogy mi foglalkoztatja leginkább, és szüksége van a megerősítésre, hogy nem lesz abból baj, hogy ő nem ebben nőtt fel...

*Alkatra nézve nem túl sovány, nem túl kövér.. inkább vékony, mint gebe, de ez valahogy nem is izgatta sosem. túl fiatal még hogy avval törődjön hogyan is néz ki a másik nem szemében. Kicsit összerezzen mikor a férfi megszólal, már épp kezdte elfelejteni hogy ott lépcsőzik mögötte, de azért válaszol.*
-Akácfalvi Akácina. *Rebegi a kitalált nevet.*
-Nem okoz. *Hallatszik megint a kurta válasz, s még szerencse hogy nem látja a férfi arcát, mert idegösszeomlásban múlna ki a mosolytól. A varázslatot gyorsan meg is szünteti, maga elé mormogva.*
-Finite Incantatem.. *Majd kezeit leejti maga elé és görcsösen kapaszkodva a pálcába baktat tovább némán. Agya lázasan dolgozik az ellen, hogy elszaladjon és végre valami értelmet is ki tudjon csikarni magából. Nem, nem a saját neméhez vonzódik és nem is az zavarja, hogy az erősebbik nem miféle dolgokat művel. Leginkább nincs hozzájuk szokva, így mivel nem szeret semmit ami ismeretlen számára és idegesíti minden amivel nem tud mit kezdeni, tehát a férfiak mindig is előhozták belőle a kényszeredett tudatot hogy ő kicsi, buta, gyenge és semmi életrevalóság sincs benne. Apját alig látta, eddig lányiskolába járatták és most hogy kikerült a burokból a nagy világba, csak az állatok és a nők azok akikkel tud rendesen beszélni és tudja hogy viszonyuljon hozzájuk. Na de a történetnek se füle se farka, majd megoldja magában. egyenlőre szikra gyúl az agyában és visszaidézve az ismeretlen fiú mondatát szólal meg.*
-A bácsi mit tanít? *Amint visszahallja saját bugyuta kérdését kezd el lángolni az arca, s úgy érzi mintha ezt már tudnia is kéne, lehet hogy már elhangzott a kérdés?.*
-Azaz az úr.. a tanár.. a tanár úr.. nem érdekes.. *Kezd el hebegni, s végül megint visszakozik a csendbe, nyakát is behúzva, mintha Akác mögé akarna elbújni.*

Na tessék...bácsi. Jajj nekem ha már le vagyok bácsizva. Ennyire öregnek látszom netán? Lehet, hogy legénynek kissé már vén vagyok, de aggastyánnak úgy gondolom még igencsak fiatal. Bár az tény, hogy sokszor vagyok olyan, mint egy erdei remete, de egy fiatal remete....Na de hiú nem vagyok, így koromra tett érdekes utaláson sem nagyon akadok fel. Ráadásul zavarba sem akarom nagyobba hozni, mint amilyenben már így is van.
- Varázsfegyvertant, Rúnamágiát, és Mitológiák és vallásokat. Utóbbit csak másodéveseknek. Felveszi valamelyik tárgyamat a kisasszony?
Remélem őt sem zavarja, hogy kisasszonynak szólítom, hisz én minden fiatal nőt így szólítok. Igaz, hogy ő ezt nem tudhatja, így csak remélem, hogy nem kap tőlem frászt. Ki tudja ám készíteni egyeseket ez a megszólítás. Például emlékszem mennyire nem szerette Dorothea tanárnő.
- Érdekes neve van.
Mint egy lány állatának....de úgy vélem maga az állatka is a nőstények közül való ilyen névvel, mert fiú állatot én bizony nem neveznék el így...Na de nem az én jószágom, így az a neve, ami. Nekem nem való állat, hisz magam is inkább nevezhető vagyok annak, mint embernek. Legalábbis egy részem, mely bennem, rejtőzik valahol mélyen.
Mit is mondjak még neki, mivel töltsem ki ezt a rövid időt, amíg felvonulunk a hálóig. Nem mintha annyira bőbeszédű egyéniség lennék, de hát valahogy szóval kellene tartani ezt a lányt. Bár fogalmam sincs, hogy miért is ragaszkodok ehhez, hisz általában csak felszaladok a diákokkal, és már indulok is dolgomra.
Talán most is ezt kellene tennem, mert fogalmam sincs mit is mondjak...így a csendbe búrkolózva haladunk felfelé....

//Kövi mehet a pillus társalgóba:)//