Ide írom, mert szerintem ide való. Nem mondom el konkrétan miről szól, mivel a vers értelmezése mindenkinél szubjektív dolog, mindenesetre negyed órája olvastam és még mindig kicsit meg vagyok rendülve.


Nagy Gáspár: Falra írt monológ


És elindult a nekünk is oly
emlékezetes évhuszad
vagy éppen most végződik
öntudott megalkuvással
(simán presens perfectumban)
önként jegyet váltani
a mártíriumi szárnyvonalra
(amikor az elég gyakori költőfeleség
nevet rendhagyó ragozásban
így írjuk föl a szószedetbe:
Márt a, Márt i, Márt ír)
beázott kapcsolatokra gondolunk
lehúzott redőnyre
kikapcsolt villanyra
(a világvégi házban már
tízszeres tarifát számolnak)
a fal szép lassan megette
az ajtót - egy-két évbe
tellett csupán - minden éjszaka
mint egy alattomos rágcsáló
készítette a cellát aztán
hirtelen a kulcsnak is nyoma
veszett és fújt a szél
amit enyhe családi huzatnak hittem
miközben az ügyetlen póknak egy
évig hálót szőttem a szobát
makacsul beborító idegszálakból -
mostanában egy őrült postás
sokat toporog csodálkozik a
fal kinti oldalán és a kiszőrösödő
levelesládába fölösleges meghívókat
csúsztat - nem tudom meg mi lesz
a semmire váltott valuták sorsa
ki sokasítja meg a példabeszédből
kifénylő talentumokat...
ebben az oltári sötétben jól jönne

egy fekete sál a szemeim elé:
hátha fehér a fal

Truman Show. Egy '98-as nem hagyományos jellegű sci-fi, Jim Carrey főszereplésével. Nagyon komoly témákat feszeget, és habár nem szomorú film (azaz nem konkrétan az), én összeszorult mellkassal néztem végig. Rámutat a média főbb tulajdonságaira, a konzumtársadalom buktatóira, és jellemzőire. Egy kerek, jól megkomponált film, zseniális történettel, elgondolkodtató mondanivalóval. Összességében örülök, hogy megnéztem mert élmény volt.