//Olvad //


*Rufus örömmel veszi a lány kedves szavait, majd ő is megcsókolja Naot. Majd az öleléseibe zárta. És figyelmesen hallgatta a lány szavait.*
-Én is azt hittem, hogy valaki mást szeretsz! De nagyon örülök, hogy én vagyok az akit szeretsz. Még sosem voltam ilyen boldog, mint most veled.*mosolyog a lányra. Majd egy puszit nyom a homlokára.*
-Sétáljunk vagy maradjunk még itt?*kérdezi mosolyogva a lánytól. Rufusból csak úgy sugárzik a boldogság.*
-A suli tele van jó pasikkal és te pont engem választottál. És ennek nagyon örülök.*mondja a lánynak majd ismét megcsókolja.*

-Igen én más vagyok! Én nagyképűség helyet nagy mosolyú vagyok. Majd vigyázok rá és nem is jó mindig mosolyogni mert 50 éves korunkra olyan lesz a szánk mint egy plüss macinak.*mosolyog a lányra. Majd először mérgesen nézett a lányra, de utána neki is megjelent az a sunyi mosoly az arcán ami Naonak is.*
-fuss csak úgy is elkaplak! *mosolygás közben mondta a lánynak, majd utána eredt.*
-Már mindjárt utolérek, úgyhogy vigyázz.*nevet a lány felé, majd úgy kezd el lépkedni, mint aki a holdra lépett volna. Hát igen Rufus ilyenkor se tudja abba hagyni a hülyéskedést.*
-Na jó most már tényleg utolérlek.*mondja ismét és most már az űrhajós lépést abba hagyva úgy kezd el ugrálni, mint Piroska mikor vitte a nagyinak a kaját akiről később kiderült, hogy az valójában egy ronda farkas. Hát Rufus futás közben se hagya abba a hülyéskedést és még mese őrült is. Szegény fiú szülei, mi örömük volt Rufusban? Biztos, hogy jó párszor kikészítette az anyját és az apját.*

~Ha végig hülyéskedem az egész futást akkor lassan elkapom ezt a gyors lányt.~*majd ismét egy hülye futással próbálkozik, hogy így is lassítsa a lányt.*
-Nagyon gyors vagy de úgy is elkaplak majd.*és ő is abba hagya a hülyéskedést és egyre gyorsabban fut. Már ott jár, hogy ha kinyújtja a kezét akkor eltudja érni a lány ruháját.*
-Na, mondtam, hogy mindjárt elkaplak.*majd egy kis kőben elesik, de szerencsére pont a kezére esik így megvédi magát attól, hogy végig nyalja a talajt. Majd feláll megtörli a tenyerét és a lány felé fordul, majd mosolyog.*
-Hát majdnem tisztára nyaltam az iskolát, de szerencsére csak feltöröltem a port.*mosolyog a lányra, ez afféle "ne izgulj semmi bajom" mosoly.*

-Hát amit szeretnél csillagvirág! Neked meg ez lesz az új beceneved!*mosolyog a lányra. Majd egy újabb puszit nyom a homlokára.*
-És tényleg meleg van főleg úgy, hogy 60 km/h sebességgel feltöröltem a sövénykert talaját.*nevet saját magán, majd megsimogatja a lány arcát.*
-És hova szeretnél menni, csillagvirágom?*kérdezi mosolyogva a lányt.*
-Rád bízom magam! Te vezetsz engem! Odamegyek ahova te szeretnél! Csak léccives ne menjünk oda ahol ilyen nagy por van, mert nem szeretném megint feltörölni az iskola.*nevet miután kimondta ezeket a szavakat, de még a lány kezét nem engedi el és még mindig himbálják.*

*Természetesen minden jó dolgot lefúj időben valaki odafent, így mielőtt még Kumiko reagálhatott volna, máris elszólították, méghozzá az iskola, valami hülyeség miatt… az év Prefektusa. Ez valójában nagy dolog, csakhogy Killian jelen pillanatban nem tudja értékelni. A küszöbén volt egy vallomásnak, sőt átlépte azt a küszöböt, és epekedve várta, hogy a lány is megtegye, erre… közbeszóltak.
Csendesen figyeli ahogyan a lány a pódiumra sétál, kecsesen, majd halkan megköszönni a díjat. Ennél kicsivel többre számított, azt hitte Kumiko vérbeli laza csaj, aki álca mögé bújik. Olyan könnyedén kommunikáltak elsőre ők is, vagyis Killian miatt nem ment annyira simán, de a lány nyitott volt, ez tetszett benne elsőre, és ez idegesítette ugyanakkor.
Ahogyan Kumiko lelép a pódiumról, ünneplő kezek tömege indul meg felé, nem érintve Őt, csupán a kézfejét, sokan a nevét harsogják, vajon hány embernek segített, amióta csak itt van? Belőle lesz másodéves, bezzeg Killian-ből…
A fiú elhanyagolta tanulmányait, vizsgáit teljes mértékben félre raktam, még a feladatlapokat sem vette át. Nemrég kapott postán egy levelet, amiben a nagyanyja a segítségét kéri, ugyanis Thomas, az apja, kórházba került, mint utólag kiderült… a mája fogja elvinni. Erről természetesen senkinek sem szólt, mint ahogyan figyelmen kívül hagyta a nagyanyja kérését is, miszerint rögtön haza kell mennie, segíteni, amiben csak tud. Killian azonban nem hagyja széttörni az egyetlen jó helyet, ahol tartózkodhat. A levelet széttépte, elégette, majd választ küldött, amiben azt írta nem mehet el, sokra tartják, tehetségesnek, idővel megmenthet mindenkit, viszont egyelőre meg kell teremtenie azt az anyagi hátteret, amivel mindez lehetséges…
Hazugság… itt nem becsülik meg, nem lesz belőle agy varázsló, csak Kumiko miatt maradt, és valahol bosszút áll az apján is. Sosem ártana neki, de az ital vitte kórházba, ehhez Killian-nek semmi köze.
A zene szinte eltompul a fejében, és minden egyéb, körülötte emberek, de nem érzékeli őket. Minden olyan gyorsan, és lassan történik, megemeli a tekintetét, és azon kapja magát, hogy ökölbe szorult kézzel figyeli ahogyan egy fiú kezet ráz Kumiko-val. Nem az a féltékeny típus, de az előbb… szakítottam félbe valamit, ami fontos lehet.
Pár srácot félrelökve a lányhoz furakszik, megragadja a kezét, finoman, jelentőségteljes pillantást vet a betolakodó fiúra, majd maga után húzva, de nem erőszakkal vonszolva, kijuttatja Kumiko-t a bálteremből. Át a bejárati csarnokon, egészen a…
Parkig. Nem is tudja hogyan jutottak el odáig, és egyáltalán miért, de megtörtént, Killian megtorpan, egy másodpercig figyelmesen pillant az égre, majd Kumiko felé fordul, és két tenyere közé csúsztatja a lány arcát. *
- Te is…? Te is látsz engem?
*A kérdés nem a jelenlegi látási viszonyokra vonatkozik, hanem arra, amit odabent beszéltek, amit a fiú mondott… hogy látta Kumiko-t, amikor más még nem. De vajon… Kumiko is látja Őt?*

*Killian egyre izgatottabban várja Kumiko válaszát. Felvetődnek benne a lehetőségek, hogy mi lesz, ha a lány is látja Őt, vagy éppen nem látja? Vajon ekkora szégyennel tud tovább élni, esetleg hazautazzon, és vegye hátára az egész család terhét. Lehunyja a szemeit, amikor a lány is megteszi, majd szívét elönti valami erős, és végtelenül tiszta érzés, amitől egyből megugrik a gombóc a gyomrában, mintha akkor és ott akarna eltűnni.
A fiú vesz egy mély levegőt, szemhéjai szétválnak, szerető gyengédséggel néz Kumiko-ra. Látja Őt, látják egymást, van ennél szebb? Tényleg meglelte értelmét a maradásának, ketten lesznek, együtt, ennél jobb nem is történhetett volna ma este. El sem merte képzelni a könyvtárban, amikor meghívta Kumiko-t, hogy elmondják egymásnak mit éreznek… és bár ez még tiszta, törékeny, sérülékeny, attól még igaz, nagyon is valós, itt van, velük van, bennük van.
Killian tekintete a lány ajkaira siklik, elhatározza, hogy megteszi azt, ami egyébként egyáltalán nem jellemző rá… mármint a gondolatai között ilyesmit találni, mégis valahol mélyen a gombóc szorítása enyhül, helyére kellemes, meleg érzés áramlik, és már tudja jól, meg akarja csókolni Kumiko-t.
Még csak filmekben látott ilyet, és olyankor elkapcsolt, mert számára undorítónak tűnt mindennemű érintkezés, de a lány ajkai nagyon szépen íveltek, csábosak, és mi másért állnának ennyire közel? Nem habozik tovább, nem túl gyorsan, de lehajol, és a lány szájára csúsztatja a saját. Ugyan egy pillanatig tart, máris elhúzódik, de mindkettejük számára, mondhatni Sorsdöntő ez a csók, inkább puszi.
Fogalma sincs róla mi fog történni, elvégre Kumiko nem szeret érintkezni fiúkkal, sőt, leginkább senkivel, viszont… minden annyira zavaros. Killian-nek honnan kéne tudnia mit tehet meg, és mit nem? Az az apró puszi maga volt a mámor, rögtön érezte, hogy még egyszer, és még egyszer meg akarja tenni, de valahol mélyen rejtőzik benne félénkség is, ami nem hagyja, hogy ismételten lehajoljon.
A lány reakcióitól függ minden. Látták egymást, de Kumiko érezni is akarja, vagy elég, ha néha összeülnek? Killian teljesen összezavarodva pillant a lány arcára, gyomrába visszatért a gombóc, görcsösen szorítja mindenét. *

[Serenity]

*A kastély körül, a parkban sétál egy leányzó, lassú, kecses léptekkel. Nem siet sehová, nincs rá szüksége. Világosbarna, hosszú haja a vállára omlik, ruhája teljesen olyan, mint a képen, tehát olyan színű felső, és szintén olyan szoknya, körülbelül térdig érő. A nyakában egy hermelin kapaszkodik, egy körülbelül harminc centis, gesztenyebarna szőrű példány; egyelőre még. Majd csak novemberben fogja felvenni fehér, téli színét. Tehát a lány itt sétál, állatával a nyakában. Baglya most nincs vele, de bármikor magához tudná hívni a zsebében lapuló síppal.
A mértani pontosság feltűnik neki az utak elrendezésében, és elégedetten biccent, majd csak sétál tovább. Lábán szandál, halványrózsaszín színű, ez alatt ropognak a kavicsok, de csak enyhén. Végül elér a kis tóig is. Egy béka ugrik ki belőle, amit a lány kifejezéstelen arccal kikerül. Annyira nem kényes, hogy undorodjon, vagy netán féljen ezektől az állatoktól, de azért inkább nem nyúlna hozzá, ha nem szükséges. Az egyik pad felé sétál, de korántsem biztos, hogy le is ül majd rá. Egyelőre még csak sétálgat.*

[Lilith]

*Vidáman sétál ki a sövénykert felé. Rég járt itt. Haja kibontva száll a szélben. Kék I Love... felíratú pólója, és fekete csőfarmere talán melegnek bizonyul majd de nem baj. Sporttáskája cféloldalasan csípőjére tűzve, benne egy doboz cigi, és Kory, az ujjonan talált kismókusa. Kiváncsian kukucskál ki egészen adig, míg Sery meg nem simogatja a buksiját, ekkor felkapaszkodott a vállára és onna figyelve az utat mentek tovább. Már majdnem egy padnál járt, hogy leüljö mikor meglátott egy lányt sétálni. Úgy döntött nem zavarja, így végül leült, és onna figyelte a lány.*
-Szija. Nem ülsz le inkább?-*kérdezett oda, majd mosolyogva nézte e lányt*-Serenity Crusade, Signumus. Benned kit tisztelhetek?-*várakozóan néz a lány felé, miközben leveszi válláról Koryt és elkezd vele játszani.*

[Serenity]

*Csak sétál, kecses léptekkel, elengedve magát, kissé mintha nádszálként hajlongana is a szélben... szemét behunyja, karjait kitárja. Annyira nagy szél nincs, inkább csak kellemes szellő, ő pedig hagyja, hogy ez a szellő körbevegye, simogassa. Lábujjhegyre áll, úgy forog körbe, persze lassan. Semmit nem kapkod el, általában semmit nem csinál gyorsan, és mégis... A reflexei általában jók, és ha valamit mindenképpen gyorsan szükséges csinálni, hát úgy tesz. Viszont most... Most érzékei eltompulnak, csak a levegő van és ő, és esetleg még a hermelin a nyakában, ami kissé karmolássza a bőrét, hiszen nem tetszik neki a forgás, leszállna... majd le is ugrik róla, és a földön landol, elszalad valamerre, de pár méter múlva bebújik a sövény alá. Mostmár tényleg csak Lilith van és az őt körbevevő szellő...*
- Rég voltunk így együtt, barátném... *Súgja maga elé, bele a szellőbe, vagy éppen a szellőnek. Aztán hirtelen egy hangot hall. Szemei felpattannak, karjait villámgyorsan engedi le, és szemei először szinte ellenségesen villannak Serenity-re... de ez csak néhány századmásodperc, aztán hűvösség költözik a szemekbe, a száj sarkába pedig halvány, kissé távolságtartó, de azért valamennyire kedvesnek mondható mosoly. Biccent a lánynak, majd közelebb sétál.* - Szervusz... Serenity. *Nem hadar, beszéde sem gyors, még az átlagnál is lassabb kissé, de azért nem bosszantóan lassú. Minden szót megízlel, mielőtt kiejti, főleg a neveket, megszólításokat, így hát Serenity nevét is. Majd meghajol kissé a lány előtt, úgymond egy pukedlit mutat be.* - Lilith Silvermoon vagyok, az Extremus kar diákja. Köszönöm a meghívást. *Leül a lány mellé, szoknyáját eligazgatva, majd felpillant Serenity-re.* - Mi szél hozott éppen erre? *Aztán tekintete Kory-ra vándorol, mire mosolya kissé kedvesebbé válik.* - Aranyos az állatod. Nekem hermelinem és hóbaglyom van. *Nem kérdez rá az állat nevére... Ennek is megvan a maga oka.*

- Az enyémet édesapámtól kaptam. *Ennyit mond, röviden, semmi többet nem. A kérdésre, pontosabban állításra sem válaszol; ennek a lánynak semmi köze ehhez, legtitkosabb pillanatában leste meg, ami miatt Lilith most a felszín alatt dühös rá... hiszen a felszínen hűvös, belül viszont tűz és láng. Aztán újabb kérdések következnek, mire kissé elfordul.* - Angliából érkeztem, egészen pontosan Winchesterből. Ott élünk anyámmal és apámmal. *Nem úgy fogalmaz, hogy "édesanyámmal" és "édesapámmal". Szebb lenne... ez a két szó, az "édes" előtaggal sokkal szebb, sokkal jobban tetszik a lány fülének, csak éppen... esetében nem igaz.* - Mármint mikor nem zavar, ha rágyújtassz? *Fordul vissza a lány felé, finoman belekötve ebbe az apró hibába, hogy bizony a kérdések sorrendjét eléggé összekavarta. Aztán megvonja a vállát, de elfordul újra, és kissé távolabb is húzódik.* - Nyugodtan gyújts rá. *Nem, nem mondja, hogy nem zavarja; de ha a lány akar, hát hajrá. Ő eltűri.* - Nemrég érkeztem, alig néhány napja... Gondolom nem tudod, mikor lett volna az Extremusosok programja, a mesedélután... De aznap jöttem éppen. Éppen ezért nem vizsgázom, és jövőre elsősként kezdek, mindent az itteni alapoktól, ahogyan kell.
*Serenity ezután felkel, és a hermelint próbálja kicsalogatni, az azonban egyre beljebb bújik a sövény alá.* - Hagyd. Nem szereti az idegeneket. *Szólal meg Lilith, majd egy sóhajjal feláll, közelebb lép, lehajol, és kiszedi a hermelint a sövény alól. Majd visszaül, az ölébe veszi, és finoman simogatja.* - Mostmár megsimogathatod, ha akarod.

*Annyira nem dühös, inkább... nos, nem mondhatni, hogy csalódott, de fel van kavarva, hogy bárki is meglátta, mikor barátnőjével, a szellővel csevegett. Legjobb és szinte egyetlen barátnőjével... Hiszen neki nincsen más barátja, csak a szellő, a rózsák, és a fénykép édesanyjáról. A kérdésre összeráncolja a szemöldökét, és tekintetéből süt, hogy nem érti a lány kérdését.*
- Nincs neve. *Ezt olyan hangsúllyal ejti ki, mintha teljesen egyértelmű lenne, és mintha Serenity-nek kellene szégyellnie magát, hogy egyáltalán képes ekkora butaságot kérdezni. Lilith pedig elég sok mindent eltűr, lenyel, éppen ezért nem igazán fogja otthagyni Serenity-t csak a viselkedése miatt, de tény, hogy nem jár rosszul, ha kicsit visszavesz az esetleg megszokott lazaságból, hiszen a lány nem feltétlenül értékeli az efféle megnyilvánulásokat. Az üvöltözés nem illik hozzá, de tény, hogy dühösebb lett volna, ha esetleg utólag veszi észre, hogy Serenity mindvégig itt ült a padon, és őt figyelte.*
- Egészen eddig otthon voltam, és már alig egy hét van hátra szeptemberig, én pedig évkezdésre szeretném legalább részben megismerni az iskolát, ha már volt erre lehetőség, hogy már nyáron megérkezzek. Így talán nem fogok annyira eltévedni, mint ha újoncként idekeverednék eljesén, az évnyitón. Szóval járom az iskolát, ismerkedek a diáktársaimmal, esetleg megjegyzem, melyik tanárt hogy hívják, mit tanít, ha összefutok velük a folyosókon. *Hangja még mindig eléggé hűvös, tulajdonképpen érzéstelen, de mégsem mondható monotonnak a beszéde. Ha pedig Serenity csak a hűvösséget látja... az úgy van rendben. Hiszen Lilith, ha jobban belegondolunk, kívül csak a hűvösségből, a kecsességből áll, semmi másból. Csak belül érző lény; belül, és azt az énjét csak barátainak mutatja meg. A szellőnek, a rózsáknak, és édesanyjának...*
- Azt hiszem, a legjobb, ha sorban felveszek minden tantárgyat. Lehet, hogy hasznos lenne ez a szakosodás, de nekem nem megerőltető esetleg több tárgyból letenni a vizsgát mint általában, és minél több tárgyat tanulok, annál többre jutok majd, ha ezeket hasznosítani kell. És te milyen órákra fogsz járni? *Végre felemeli a fejét, hiszen eddig lehajtotta, és csak a hermelint simogatta, már elég régóta. Most viszont felnéz, egyenesen Serenity szemeibe. Szemei tömör feketék, és mégis... ott csillog bennük az értelem. Fekete éjszaka, amiben mégis ott csillog az összes csillag.* - Hanyadikos leszel szeptembertől?

*Fura... A fura múltból általában fura emberek születnek, de persze... Nézőpont kérdése, hogy kinek mi a furcsa. Lilith-nek például Serenity, főleg az, hogy a lány megkérdezte, hogy hívják a hermelint. Ő pedig ha jobban belegondolunk, olyan igazán mélyen nem bízik senkiben. Persze, hiszen az ember általában a barátaiban bízik meg, és neki azok nincsenek. A szellő, a rózsák, és a fénykép... ők azok, akikben megbízik, akiknek elsírhatja bánatát, elmesélheti örömét, akikben megbízhat, akik semmiképp nem adják ki a titkait. Az árvaházban megtanulta, hogy másban nem bízhat, talán soha már. Az emberek romlottak, és azok már gyerekként is, érdeklények, a legtöbbet csak a saját előrejutása érdekli, és élvezi mások szenvedését, fájdalmát.*
- Mikből vizsgáztál? *Nem látszik rajta igazán, hogy érdekelné a téma, de... ettől függetlenül persze lehet, hogy így van, hiszen ha jobban belegondolunk, rajta semmilyen érzelem nem látszik, a gondolatai nem ülnek ki az arcára.* - Mindenesetre ha másodikos leszel, nem járhatunk együtt órákra, én az alapoktól kezdek mindent, elsőévesként. *Mintha halványan elmosolyodna, mikor Serenity arrébb ülve fújja ki a füstöt. Talán mégis tekintettel van másokra. De ő is ember. Ő is ugyanolyan, mint azok ott, az árvaházban. Őt sem érdekli igazán Lilith, csak nem akar csendben ülni, ezért kérdez. És ő is tudja, hogy az ellenségét meg kell ismernie az embernek, ha le akarja győzni... Némán néz Serenity szemébe, mintha belelátni akarna. És azok a szemek... tényleg olyanok, mintha a lelkébe látnának a lánynak. Pedig semmi gondolatolvasói vagy egyéb különleges képességgel nem rendelkezik. A csillagok nem távoznak a szeméből; sokan mondják, hogy csak a szemei mutatnak benne életet, de ha jobban belegondolunk... A csillagok is élettelenek.* - És te régóta vagy az iskolában? És a te állatodnak van... neve? *Az utolsó kérdést megintcsak úgy teszi fel, mintha valami olyasmit kérdezne: "a te macskád tényleg ugat?".*

*Tehetetlen... minden bizonnyal az is fog maradni, hiszen ha a lány évekig ilyen volt, sokkal több kell a felengedéséhez, mint egyetlen ember, és egyetlen találkozás. Lilith pedig őrzi ezt a jégpáncélt, hiszen ha valaki megtörné, akkor a páncél törne le róla, és így sebezhető lenne... nem lehet sebezhető. Nem engedheti magát újra megsebezni egyetlen ember által sem. A rövidítéseket némán hallgatja, majd bólint.*
- Tehát bűbájtan, bájitaltan, átváltoztatástan és sötét varázslatok kivédése. Értem. Nos, ezek jó tantárgyak. Bűbájtanból egészen jó vagyok, a bűbájokat szeretem... A bájitalokhoz nem értek annyira, azzal szerintem lesznek gondjaim, de mégis felveszem majd a tárgyat, hiszen ha nem gyakorlok, akkor mindig megmaradok majd ezen a szinten, márpedig erről a holtpontról el kellene valahogyan mozdulni. Az átváltoztatástan... hallottam valami olyasmit, hogy az év végefelé vérrel felrajzolt varázsköröket használtatok, ez igaz? Eléggé különös módszer, az egyszer biztos, de úgy hallottam, a tanár is igencsak az. Kíváncsi leszek majd rá, ha jövőre is ő fog tanítani. Sötét varázslatok kivédése... azon az órán mit tanultok főképp? Ellenvarázslatokat meg ilyesmiket, vagy micsoda? *Kissé félredönti a fejét, de arcáról még mindig nem tükröződik érdeklődés... hangjába viszont mintha már kezdene egy kicsivel több élet beleköltözni. Ennél tovább biztosan nem fog felengedni, de már ez is elég nagy haladás. A következő mondatra viszont kissé kikerekedik a szeme.*
- Miért kellene, hogy neve legyen? *Nem... ettől nem fog tágítani, ő így szokta meg. Azok csak állatok, nem kell, hogy nevet adjunk nekik, vagy hasonlóak. Azért vannak, hogy legyenek, hogy semmi másért. Nem hogy játszunk velük, nem hogy szeressük őket, nem hogy elnevezzük. Ez így volt az árvaházban, és így van otthon, akkor mégis hogy lehetne másképp? Némán, kifejezéstelen arccal nézi, ahogyan Serenity játszik a mókussal, majd tétován lepillant a hermelinre, aztán felemeli a fejét, és megrázza.* - Nem. *Csak ennyit mondd, tömören, dacosan, fekete tekintetét újra Serenity-re emelve.* ~ Koszos lesz a ruhám. ~