Egyedül vagyok a bejárati csarnok egy eldugott zugában. Görnyedten ülök és várok, annak az Owainnek már legalább egy órája itt kéne lennie. Időközben elmerengek a múlt dolgain, az élet nagy döntésein. Egy csörrenés zavarja meg gondolataimat, reflexszerűen védekező pozíciót veszek fel, majd látom, hogy csak egy férfi az.
- Biztosan Owain - gondolom magamban. Mérlegelek egy darabig, majd arra a döntésre jutok, a helyemen maradok és fölveszem előbbi pozíciómat. Bár testem kevésbé feszült, de még mindig ugrásra készen várok egy esetleges támadást. Nézem, szinte már bámulom őt.

Egyre közelebb és közelebb jön, úgy látszik végre sikerült észrevennie. Hosszú perceknek tűnik az a rövid út, amit felém megtesz. Nem csoda, hisz végig őt pásztázom, régóta várom, hogy valamit-újat láthassak, tanulmányozhassak. Arcát homály fedi… nem baj, addig szemléljük meg a többit. Végig nézem, alakját, tanulmányozom a mozgását, a légzését. Hamarosan elém ér, leguggol és engem néz.
- Szép estét kisasszony...netán elvesztett valamit?
Oh, milyen szépen burkolja a türelmetlenségét, bár enyhe, mégis tisztán érzem a szarkazmusát. Kissé megemelem fejem, hogy láthassam az arcát. Egy kócos, borostás arc kerül elém, elsőre kedvesnek gondolná az ember, de én látom. Egy türelmetlen és szarkasztikus embert látok, aki mindemellett rendkívül intelligens. Látom a szemében a gondosan elrejtett kárörömöt, már előre látja és élvezi az esetlennél esetlenebb válaszaimat. Legalább is arra számít, nem csak te vagy gyakorlott ilyen téren, jössz te még az én utcámba. De legyen neked igazad, erőmből most úgyis csak egy gyengécske válaszra futja:
- Nem, éppenséggel a maga elveszett eszét próbáltam segíteni megkeresni. De rájöttem, ami nem is volt azt nem is lehet megtalálni….

- No jöjjön elő, ott hiába keresi az én eszemet – válaszol. Nem veszi magára? Hmmm, úgy látszik van, akinek visszaszólhatok… Cserébe ő is élezheti rajtam a nyelvét, persze csak mértékkel. Mint egy menyasszony a nászéjszakán? Ezt meg se hallottam. Mozog a keze, már a mozdulatán látom, mire készül. Kecsesen felállok, mielőtt még eltűnnének alólam a bőröndjeim. Céltudatosan neki lódulok, bár még azt se tudom, merre kell menni, de nem baj így én megyek elől. Nem adom magam egy könnyen, nehogy már a nyúl vigye a puskát. Gyorsítja a lépteit, hogy beérjen.
Még mielőtt mondhatna valamit megszólalok:
- Fölvágták a nyelvem ez tény. Egyébként tekintse megtiszteltetésnek, csak keveseknek jut csodás sziporkáimból – mosolygok pajkosan, miközben ezt mondom. Bár kívülről inkább egy gúnyos vicsornak, tűnhet. Hiába, nem vagyok túl jó az ilyesmiben.
- Amúgy meg, ha annyira tetszett magának, miért fojtotta vissza a nevetést?

Lecövekel a csarnok közepén és úgy beszél hozzám. Honnan veszem, hogy visszafojtotta a nevetést? Ez egyelőre maradjon az én titkom....
Csak nem akar utánam jönni.
- Legyen hát – sóhajtok magamban és elindulok hozzá. Benne vagyok a szerepcserében, hisz nincs kedvem elveszíteni. Ritkán akad olyan ember, akin nem nyitott könyv számomra.
Érdekesnek ígérkezik ez a nap, ez az ember.

- Nagyszerű...
...ezek szerint belátó a kis kotnyeles, minden lében kanál kisasszony.
Nekilódulok, hogy egy nagyobb lendülettel elinduljak a lány mellett fel a lépcsőkön.
Naná, hogy arra, amerre a lány is ment volna, de később már a kacskaringós folyosók útvesztőjében könnyedén el lehet tévedni. Nekem is vannak olyan zugok, amiket még nem sikerült felfedezni, pedig itt vagyok már egy ideje. Azonban a Pilluamuleto toronyba tökéletesen ismerem már az utat, akár álmomban is odatalálnék már.
- Jelenleg egy kisebb káosz uralkodik a toronyban, így a Díszteremben vannak a lányok elszállásolva. Ön is oda kerül ideiglenesen.
Oldalra pislogok, hogy ehhez mit is szól a leányzó, persze közben haladok tovább, lendületesen, figyelve a lány tempójára, s nem megelőzve őt, vagy lemaradva tőle.
- Engem már ismer, a karvezetőnk Thierry de Montmorency professzor, aki egyben a bűbájtant és mágusirodalmat is tanítja.
Egy térképet varázsolok tenyerembe, s odaadom a lánynak. Így persze már nem is biztos, hogy szüksége van még rám.
-Ezen rajta vannak a termek, étkező, szállók, gyógyítói, és minden, ami fontos lehet. De nincsen minden megjelölve. mert ahhoz kevés lenne egy könyv is.
Figyelem, hogy érthető vagyok-e, vagy sem, bár mivel megállapításom szerint a lány értelmes, így nem lesz gond, csak a szája nagy egy kicsit, az meg nem akkora probléma.

//Következő mehet a második emeleti folyosóra//

*-*Alistair**


*Bizonyára levágna egy kisebb hisztit, ha Alistair hangosan is megemlítené azt a bizonyos kiscsoportot…de mindkettejük határtalan szerencséjére nem teszi. Vállatvon, neki a suli alapból rohadt, már csak azért is mert tanulni kell, mégsem teszi, hanem folyton unatkozik, társaság híján főleg. Neki állandó felügyelet kell, hiába, ezt a szerepet pedig vagy nem vállalja senki, vagy nem hagyja betölteni. Talán mindkettő igaz egy kicsit, vagy sosem lesz újabb Mickeyje. nyilván ez utóbbi, így marad az iskola rohadtul unalmas, Owain nem ér rá a nap 24 órájában, az idősebb sznobokkal, akik nem lelik élvezetüket abban, hogy betörjenek az igazgató szobájába és kitegyék zászlónak a gatyáját, mert ne adj isten kicsapják őket…pedig nem érti meg magát. S bűntárs nélkül mit sem ér bárminemű merénylet. Hiába, itt mindenki nagyobb, elkötelezettebb rabja és szolgája a tanulásnak, valamint a házirendnek, mint ő maga. Róla pedig senki sem állítaná, mégis prefektus. Mai napig nem érti miért és hogyan történt a baleset. Amikor a fiú kinyújtja felé kezét, automatikusan felé nyúl, de a másik visszahúzza így Eddie egy lassú fintor kíséretében gyorsan előre fordul. A lehangolt lelki állapot nála általában csak addig tart, amíg hagyják, vagy ő megengedi magának, talán amíg be nem érnek az esőről. Ebben az esetben lehet, hogy mégis el fog kicsit húzódni, főleg ha ilyen néma csendben bandukolnak majd felfelé.*
- Alistair, hát nem csoda, hogy nem jegyeztem meg, kimondani is művészet. *Úgyhogy a vezetéknevével már nem is próbálkozik. Tehát így nagy néma csendességben vonulnak majd a bejárati csarnokba, ahol aztán Ed ráun, mint mindenre ráun általában.*
- Te sem vagy az a beszédes fajta, mi? Ide csupa néma ipse jár, az a fura, ha egyáltalán valaki méltóztatik megszólalni, érdeklődni pedig már művészetnek számít, úgyhogy ide sok tehetségtelen amatőr jár… *Megvan a kisfiú véleménye a néma mogorvákról, mivel azóta, hogy ő még valamikor régen eljátszotta a néma mogorvát, csupa csak néma és csak mogorva egyedekkel találkozott, akik soha nem kezdeményeztek beszélgetést és akikkel kb csak nézték egymást, amíg rá nem untak és nem távoztak… Így tanult meg Edward Lyons kérdéseket feltenni és kommunikálni, még ha nehézre is esett. Valamiről mindig le kell mondani, ahhoz, hogy egy másik dolog létrejöhessen. Az is lehet, hogy Alistair nem is mogorva és hallgatag, mint mindenki ezen a bolygón, csak őt vélte annak. Ezen mindenesetre már nem gondolkodik.*
- Na és honnan fújt ide a szél és mitől vagy olyan magas? Azt ne mond, hogy a spenóttól, mert azt nem veszem be! Húsz éves vagy már, vagy mi? *Kérdezősködik és sétálgat anélkül, hogy egy pillantásra is méltatná a környezetet.*

**Alastair**


* Kicsit elszégyelli magát, ahogy a sráccal kommunikált az hagyott némi kívánnivalót maga után. Tulajdonképp ugyanúgy kötekedik, mint az első néhány hónapjában… bár nagyon messzinek tűnik neki, nem is volt olyan régen. Ilyenkor persze mindig tartósan bámulni kezdi kopott edzőcipőjét, amit úgy tűnik megharapdált valami kutya…Kitartóan mered rá, mintha egyébként nagy gondot fordítana a tisztítására, de nem.*
- Bocs… egyébként nem szokott lenni. *Húzza el a száját kissé, s hát még igazat is mond, nem szokott nyavalyogni csak egy kicsit, néha, de tulajdonképpen csak Owainnak arról, hogy nem szeretik a többiek. Pedig ez valószínűleg nincs így, hiszen okuk lenne kiközösíteni, mégsem teljesen határolódik el tőle senki, épp csak annyi az egész, hogy nem is közelednek hozzá, ő pedig sokáig legjobb barátait akarta megtalálni az emberekben. Mivel nem sikerült, ráadásul a történet vége nagyon negatív lett, vannak rossz napjai, amikor még inkább utál mindent, ami a világon van, többek között az iskolát, talán úgy érzi újra be van zárva valahová, hisz most ez az a hely, ahonnan nem mehet el.*

- Ebben lehet valami, ma még nem ettem csokit. Neked van? Ha adol…visszaszívom és kezdjük újra onnan, hogy te Alastair Garrison vagy, én meg Adolf Hitler. *Elvigyorodik, de nem hiszi, hogy ez a vicc Mickeyn kívül másnál is beválna. Mostanában sokat gondol rá…*
- Vagyis Edward Lyons *Teszi hozzá gyorsan, ha nincs csokija az idegennek talán az sem olyan nagy baj. Most ő nyújtja ki a kezét felé, hátha ezúttal nem húzza vissza. Veszteni nem veszthet vele.*
- Jól van, na, valamibe bele kellett kötnöm. *Von vállat arra, hogy nehéz lenne kimondani a nevét. Nem az, csak ő hülye.*
- A prefik általában nem szoktak kötekedni, én azért csináltam egy időben, de aztán meguntam. Egyedül nem poén…Ha nem akarsz ne beszélj, mivel ritkán kommunikálnak velem az emberek, azt is meguntam, hogy hallgatok. *Magyarázza. Pedig nem is ritkán csak ő kerüli mostanában az órákat, embereket.*
- London és genetika? *Erre felkapja a fejét.*
- Ja, értem. *A spenóton kissé felnevet.*
- Én se szeretem, pedig nekem muszáj. *Vigyorogja. Annyi a különbség talán csak a két fejben lejátszódó jelenet között, hogy Edward baba felborította a spenótos tálat és puszit kapott érte, meg fejsimítást, hogy nem baj kicsikém, akkor nem kell megenned. Így lett szépen vérszegény.*

- Tényleg csak 17? *Pislant fel rá, neki a 185 elég magas…*
- Naná, nagyon nem, én csak 154 vagyok. Így is nőttem három centit az elmúlt hónapban *Neki csak álom ez a 185…Durcásan le is konyulnak ajkai, ahogy rákanyarodnak az első emeleti folyosóra vezető lépcsőkre. A fiú hirtelen beszélni kezd, kis lelkiismeret furdalása lesz, jó hogy nem ráordított szegényre, most meg hülyeségeket kérdez. Persze azért igyekszik jól nevelten válaszolni, bár Owain szerint rondán beszél az emberekkel.*
- Én is az vagyok, mint te. Hát…jók, de általában unalmasak. *Akkor nem, ha valamivel feldobja, de annak sosem volt még jó vége.*
- A varázsfegyvertan tök jó! Egy Thesztrált meg egy acromantulát hozott be egyszer a professzor, múltkor meg szellemet idéztünk. Csak a Thesztrál majdnem összetaposott, mert elaludtam a szellem meg pont engem szállt meg és egy elég nagy hülyeségeket mondtam a többieknek. Egy Svknk volt eddig, ami jó volt, mert harcolni kellett valami bábukkal, csak aztán úgy telefaltuk magunk, én meg egy srác akit azóta sem láttam, hogy rohantunk ki a mosdóba, hogy a tanár ki se engedett, meg elvette a chipset a gumicukrot. Persze a többi kaját nem tudta! A Mitológiák és vallások sem rossz, múltkor egy barlangban voltunk, lehet hogy még mindig ott kergetőcskézik a felgyújtott fejű figurám. Aztán…az átváltoztatástan inkább elméleti, de másodikban már lehet vérrel agyagedényeket csinálni! Aztán van olyan, hogy táncmágia, ott táncolni kell, úgyhogy nem megyek többet. Meg volt egy olyan amin szónokolni kellett, de már nem emlékszem mi volt a neve. Ja, mágusirodalom! Ja, meg a bűbájtan is jó, csak ott meg mindenki büntetőmunkát kapott, mert rendetlenkedtek. Én rendetlenkedtem a legjobban, de én nem kaptam sajna egyedül, mert egy cserediák, aki arab volt és teljesen az ő hibájából elhitettem vele, hogy féldémon vagyok ki akarta próbálni, hogy tényleg az vagyok –e és a vége az lett, hogy majdnem lehánytam a professzort, szóval inkább gyengélkedőre küldtek, mint büntetőmunkára. Valahogy nem szeretnek büntetőmunkára küldeni, nem értem miért, pedig annyira igyekszem. *Sokat beszél, magához képest főleg. Talán tényleg megunta a hallgatást és az egyedüllétet. Elég antiszociális, csak nem látszik rajta.*

- Uszoda van azt hiszem, nálunk fent is van medence. Az a neve annak a helynek, hogy paradicsom, majd megmutatom. De lehet van külön is csak én még nem találtam meg. Vívóterem nincsen, de párbajterem igen. Miért, tudsz vívni? Lőtér sincs, de azt is tudsz? *Néz rá nagy komolyan, közben felérnek az első emeleti folyosóra.*

*Abraham megijed az illetőtől aki megáll előtte, hisz nem látta, hogy jön valaki érte, mert a madarával játszott. Megnyugszik, majd széles mosoly kíséretében köszön a lánynak.*
-Hello, én Abraham vagyok. Köszi, hogy felküldted már a csomagot, nagyon nehezek voltak és én meg nagyon fáradt vagyok ahhoz, hogy cipeljem őket.*mondja a lánynak, majd végighallgatja őt és mikor elindul követi közben kérdezgeti őt.*
-Messze van a klubhelységünk? Rendesek itt a tanárok? Szoktak feladni házikat? Hol lehet barátkozni, vagyis úgy értem, hogy hol van olyan hely ahol sokan vannak és barátokat szerezhetek? Bocsi, hogy egyszerre iylen sok kérdést teszek fel, csak új vagyok és kiváncsi.*mondja mosolyogva és kedvesen a prefinek. Abraham egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy kedves és barátságos.*

//Fagyasztva//

~Hallelujja. Így legalább csak a maszlag felét kell elmondanom.~ *Állapítja meg keserűen magában, de fő a pozitív gondolkodás. Persze, amint az várható volt, most jön a hosszas gyönyörködés, meg bámészkodás. Talán ha annak idején, nem zavarják keresztül ezen a helyiségen, akkor ő is szeretné, de valahogy nem izgatja fel különösebben. Amióta itt él, többször is lett volna alkalma megcsodálni, s bár néha úgy tesz mintha, annyira nem érdekli a dolog... De nem veszi el Faye jó kedvét. Igaz a lába egy kicsit topogni kezd, jelezve, hogy ő már menne, de ahogy a másik a falnak dől, az az érzése támad, nem lesz olyan egyszerű eljutni az alagsorig.* ~Pedig csak le kéne menni a lépcsőn...~ *Állapítja meg rezzenéstelen arccal épp csak egy pillatnást vetve a lépcsők felé. Majd egy nagyot sóhajtva megpróbál válaszolni a kérdésre.*
- Hogy itt élni milyen azt, majd te eldöntöd, gondolom, mindenkinek más... ~Nekem ez az otthonom... jelenleg...~ *De a gondolatot eléggé háttérbe szorítja és folytatja.* - Az emberek is elég vegyesek, nem véletlenül vannak különböző karok... Igaz már csak 3, a stréberek kara megszűnt pár hete... Szóval most már csak Pugnax van, csupa bátor hős lelkü diákkal, meg Pillu, ők általában elég kedvesek és a stréberek is oda kerültek és vagyunk mi Extremusosok. *Utóbbihoz nem fűz semmit, a pillantásából értenie kéne a másik lánynak, hogy ezt ők kiváltságnak tekintik. Legalábbis az extremusok többsége nagyon különbözik a többiektől...* - Aztán pesze nem csak emberek vannak... vannak tündék meg vérlények is... egy legalábbis biztosan, de ne aggódj, nem vele kerülsz egy hálókörletbe... ~Sajnos őt már mellém osztották...~
*Egy pillanatig még vár, hogy van-e még kérdés, vagy indulhatnak-e esetleg. Persze lehet kellett volna egy kicsit beszélnie a tanári karról... De ha jobban belegondol, a lánynak nem kell tartania Akane senseitől, Gerard igazgató úr pedig ritkán tesz bármi olyat, ami említésre méltó lenne... és az elsősöket amúgysem tanítják a profok...
Ha van kérdés, ha nincs, elindul az alagsor felé. A sált rágó jószágra csak egy újabb undok pillantást vet, miközben elhatározza magában, hogy keresni fog a könyvtárban egy a kutyákat távol tartó bűbájt, mert nem szeretné ha kis állat, az ő szobájába is betévedne.*

//Ha gondolod mehet a kövi az alagsori folyosóra //

Riora

*Ritkán beszél többet, és eltérőn a többi prefektustól, még véletlenül sem mond semmi hivatalosat, aminek végtelenül egyszerű okai vannak. Egyrészről el sem olvasott semmiféle szabályzatot, másrészről senkit nem kérdezett meg arról, mégis mit kellene csinálnia? Megoldja a maga módján, legfeljebb ha valakinek problémája van, az jelzi. Riora pillantása nem lepi meg, nem ő az első, aki rácsodálkozik a koponyára.
Ami neki természetes, az másnak nem az, de ennyit tesz a másfajta környezet, ahol felnőtt. Mivel látja a tanácstalanságot, még egyet szív a cigiből, és elnyomja, majd Francisra bök, és egy félmosoly suhan át az arcán, amikor kedvencének is köszönnek.*

-Örvendek. Ő Francis, nem a csikk. Hybrid kar, igen. Az, nem tévedtél.

*Megrázza a fejét, Riora jól mondja, a Pilluról van szó, de hát miért is mondaná ki a nevet, ah így sokkal egyszerűbb? No meg… akkor máris hasonlítana a többiekhez, nem lenne sajátos stílusa, bár ahhoz ki kellene fordulnia önmagából. Megsimogatja a kutyát, ha hagyja, óvatosan közelít felé, nem csodálkozna, ha az gyanúsan méregetné, mivel az állatok kifinomult érzékei egyből jelzik, ha esetleg valaki más, mint az emberek többsége.*

-A hybrid annyit tesz, hogy egy sárkány és unikornis kereszteződése, azaz két kar összeolvadása. Ezt a lényt láthatod a címerben is. Nem pegazus.

*Nem vak, látja a tanácstalanságot, így gyorsan tisztázza, mielőtt félreértés lenne a vége. Ugyan van egy másik verziója is, ám azt megtartja magának, elég, ha a lány az előbbit megérti. Igazság szerint jobban járt, mert a káosz végére érkezett, már mindent elrendeztek, lassan megtalálják a helyüket. Persze a szoba ellenére azért a sátrától nem vált meg, felállította odabent, mégis csak ott élt eddig, nem szakít a hagyományokkal egyelőre.
Amint beérnek a csarnokba, felfelé indul, ám nem siet, hogy a lány is nézelődhessen, illetve a kutya is felmérhesse a terepet.*

-A körletek a déli toronyban vannak, ott van a kh és a hálók is. Mindenkinek saját szobája van, de 6-an osztoztok egy közös társalgón, de akad kh is, onnan lehet megközelíteni a szobákat.

//Következő mehet a Pillu társalgóba. :-)//

Egy kék vállkendős hölgy siet a lány felé az ösvényen. Anghelica agyán átfut a gondolat, hogy ilyen egyenes testtartásról az ortopédusok már álmodni sem mernek, nemhogy a tankönyveikben leírni. A hölgy rákérdez, kihez van szerencséje.
- Igen, én vagyok Anghelica Quinn. - bólint a lány. A hölgy bemutatkozik, Ő Dorothea Bristow, a Pugnax karvezetője. Kedvesen mosolyog a lányra, majd elindulnak a kastély felé. A hatalmas, kétszárnyú ajtó mögötti csarnok látványától a diáklány elámul.
- Csodálatos hely- jegyzi meg a lány. Térdével véletlenül meglöki macskája lakhelyét, mire nyávogás hallatszik a kosárból. - Ms. Bristow, a háziállatunkat a saját szobánkban tarthatjuk, vagy egy külön kijelölt helyen? -néz aggódva kedvencére. Reméli, nem választják szét őket.

- Tudja, Ms. Bristow, olvastam egy másik varázslóképzőről, a Roxfortról? Mennyiben hasonlít ez a két hely egymáshoz? Azt hallottam, hogy itt is hasonlóak a tantárgyak, bájitaltan, egyebek. Itt is léteznek azok a kifejezések, mint például a mugli? - kérdezte a lány csillogó szemekkel.