Thierry de Montmorency irodája és lakosztálya

A déli toronyban, Sicard Professzorasszony megbűvölt irodája, és a bűbájtan tanteremtől nem messze található egy kissé kopottas, mély sötétbarna színű tölgyfa ajtó. Az arany színű névtábla: Thierry de Montmorency, Bűbájtan professzor; árulkodik a szoba lakosáról. A bűbájokhoz igen jól értő fiatal tanár, természetesen minden ellen igyekezett megvédeni irodáját, lakosztályát. A dörömbölő diákoktól, a hívatlan vendégektől, valamint a csínytevők ellen. A szoba bárminemű dörömbölést, halk kopogássá változtat, és míg a tulajdonos nem engedi be a vendéget, addig az egy forró kilincset fogdoshat. Aki pedig bármik gonosz szándékkal közelíti meg az irodát, kellemetlen büntetés(ek)re számíthat.
Az ajtón belépve, egy nem túl nagy, de annál nagyobb rendben lévő irodát pillanthatunk meg, melynek közepén ott található Thierry professzor hatalmas íróasztala. Szinte, az egész szobát belakja vele. Az íróasztalon pedáns rend, szinte minden élére állítva. Az asztallal szemben két kisebb fotel található, a vendégeknek fenntartva, majd az asztal mögött egy nagyobb, láthatóan igen kényelmes fotel, a Professzor számára. Az asztal mögötti hatalmas két szárnyú ablaknak köszönhetően kap fényt a nem túl nagy helyiség. A két oldalsó falon találhatóak a könyvektől roskadozó polcok, mindennemű személyes tárgytól mentes. A szoba egyszerű, nem díszes. Talán a barna színvilágnak köszönhetően lehet nyomasztó az iroda, de a Professzornak ez így tökéletesen megfelel, elvégre nem kaszinózni jönnek ide a diákok, vagy éppen a kollégák.
Az irodában semmilyen más ajtó, a bejáratin kívül nem található, ami arra utalna, hogy erre van a Professzor lakosztály is. Nem is teszi ki dísznek a felesleges ajtót, hogy felesleges helyet foglaljon. Az egyik roskadozó könyves polc, egy bűbáj hatására nyílik szét, és onnan térhet be a professzor a lakosztályába.
A lakosztály is ugyanolyan egyszerű, mint az iroda, bár a színek, már sokkal melegebbek, a sárga és a világosbarna valamint azok árnyalataiban pompázik. A legszükségesebb dolgok találhatóak meg. Ágy, éjjeli szekrény, egy dívány, valamint egy két kép, kitudja kikről. A szobába érve, bal kéz felé található egy beugró, toalettel, és fürdőkáddal ellátva. Az ágy, az ajtóval szemközti falon helyezkedik el. az ágy hatalmas, hiszen a magasságáról már messziről észrevehető professzor szereti kényelmesen kipihenni magát. Itt is egy hatalmas, kétszárnyú ablaknak köszönhetően kap fényt a szoba. Ám ez abban különbözik a másiktól, hogy az ablakot kitárva, egy kisebb terasz található ott egy székkel.
És, ha esetleg bármire szüksége lenne, akkor minden bizonnyal egy bűbájtant oktató professzor könnyedén megoldja azt.

*Csend, és nyugalom. Ez a két szó "vezette" őt a déli toronyhoz, ahol eddigi ismeretei alapján nem szokott túl sok diák lenni. Talán azért mert ez egy torony, és hát a sok-sok lépcső, meg minden... Hát, ez van. Ő viszont már hozzá van szokva a tornyokhoz, meg egyéb olyan helyekhez, ahová lépcsőn kell felmenni. Sőt, ha lenne rá lehetőség a kastélyban, még akkor sem liftezne. A lépcsőzés sokkal kellemesebb időtöltés, és ha jó magasra akarunk feljutni talán még pár kilót is leadunk. Persze, mint már mondtam Melindának nem ez a célja. Csak a céltalan bolyongás a folyosókon, egy almát rágcsálva. A tegnapi rendkívül egészségtelen ebéd után rá is fér ez a sok vitamin. Persze aztán, egy jó prefektushoz cseppet sem méltóan, az almacsutkát kihajítja az ablakon, tekintve, hogy úgysem látják, és odakint úgyis lebomlik. A zsebében lapul még egy alma, azt egyelőre elteszi későbbre, vagy másnak.
Ma elég későn kelt fel. Igaz viszont, hogy tegnap meg későn feküdt le, de akkor sem kellett volna annyira elaludnia. Mivel a kastélyban nincs olyan forróság, mint kint a parkban, így farmer van rajta, meg egy sima, fehér póló. Az már csak alap, hogy nem fésülködött. Nem volt kedve hozzá, és olyan terve sem volt, amihez előzetesen szükségeltetik egy fésű használata. Ugye az eltévedéshez jó a kócos haj is. Bár az elég ciki lenne, ha egy év után is eltévedne a prefektus kisasszony.
A folyosókon sétálgatva (közlöm, hogy sokadszorra ugyanazon a folyosón) megakad a szeme karvezető helyettese irodájának ajtaján. Talán csak úgy heccből, de bekopog. Igaz, hogy fogalma sincs, mit fog mondani a tanár úrnak, de ezt majd még lesz ideje eldönteni. Körülbelül addig, amíg be nem engedik.*

Thierry efyszerű szobájában, egyszerű íróasztala mögött ül, miközben éppen szentséggel, és már ki tudja hanyadik papírzsebkendőt dobja ki szemetesébe. Éppen az elkövetkező órájára készül, és ez az irritáló orrfújás, és kisebb köhögések igencsak megakadályozzák munkájában. Pedig, szeret időben készen lenni mindennel, nem elkésni, és jól felkészóltnek lenni.
Teája, amit nem is olyan rég készített el, már nem gőzölög, így egy laza pálcamozdulattal, mintha csak megkeverné azt, felforralja. Iszik egy kortyot, amivel sikerül leforráznia torkát, így újabb ok egy kisebb szentségelésre.
- Hogy ez a fránya allergia...! - morog még mindig magában, és egy újabb papírzsepi után nyúl, hogy kifújja orrát.
Közben vagyis előtte meg utána igyekszik, hogy egy egy ötletet lefirkantson pergamen tömegére.
Ilyen kellemes hangulatban, és annál kellemesebb közérzetben tölti Thierry érdekesnek nem mondható délelőttjét.
A munkát, és az egyébb allergiás reakciókból kifolyó tevékenységet egy kopogás zavarja meg.
- Nocsak! Miss Clarkson előbb érkezett. - jegyzi meg orrhangján. Jobbik keze mellett lévő pálcáját felemeli, az ajtó felé pöccint vele, ami pillanatokon belül kinyílik.
Thierry szeme kicsit kikerekedik, mikor meglátja az ajtóban ácsorgó pilluamuletos prefektus kisasszonyt.
- Üdvözlöm Miss Warren! Fáradjon beljebb. - ujjai mozgatásával jelzi, hogy nyugodtan bejöt Melinda a szobájába.
- Mi járatban szerény irodámban?

*Megkapja az engedélyt, kitárul az ajtó, és széles mosollyal az arcán lép be az ajtón. Jól sejtette, tényleg csak a tisztelt tanár úr van odabent. Bár ez nem sokat javít a helyzeten, még mindig nem sikerült kitalálnia semmit. Ezért legalább a bárgyú mosollyal próbálja leplezni tanácstalanságát.*
- Jó napot! Csak gondoltam meglátogatom, tanár úr! Hoztam egy kis almát. Nagyon egészséges, tele van vitaminnal...
*Rövid kotorászás a zsebben, ami valóban gyanúsan kidudorodik. Aztán előhúz belőle egy szép, piros almát, és átnyújtja a professzornak.//XD// Aztán tekintete a szemetesre siklik, ahol kisebb halom használt papírzsebkendő éktelenkedik...*
- Ohó, úgy látom, a későbbiekben még zsebkendőre is szüksége lesz... Várjon az is van nálam... Mindjárt megkeresem. Á, itt is van! *húz elő másik zsebéből egy csomag zsebkendőt.*
- Nem túl sok, de jobb mint a semmi.

Az ajtóban eddig ácsorgó Melinda megiramodik, és máris belép Thierry szobájába. A professzor egy pálcasuhintással visszazárja az ajtót. Nem nagyot kattan a zár, de azért elég jól hallható annak bezáródása. Visszateszi jobbik keze mellé a varázslóeszközt, majd kicsit előredőlve figyeli a szöszi lányt. talán még a szemöldökét is felvonja.
hallgatja a mondandót, igazából kicsit meglepi,hiszen senki nem szokott csak úgy magából bejönni hozzá, no meg még piros almát sem kapott senkitől sem. Melinda az asztalához lép, és átadja neki a gyönyörűen pirosló almát. Kicsit hófehérkésen érzi magát Thierry, kezébe fogja, és jól megvizsgálja.
- Talán új bűbájtan professzort szeretne, Miss Warren? - teszi fel a kérdést egy ferde mosollyal az arcán.
Az almát leteszi maga elé, most nem kezdi el enni, hiszen ahhoz túlságosan tele van az orra, és éget a torka, hogy olyan könnyűszerrel megegyen egy almát. Újabb papírzsebkendőt vesz magához, és most kicsit finomítva ugyan, de jól kifújja orrát, majd kidobja az elhasznált orrpirosító zsebkendőt.
- Köszönöm. - jegyzi meg, kissé fura hangon.
- Maga valami árus másodállásban? - tényleg furcsállja Melindát. Ha egy félig átsült steak-et kérne, a lány csak kihúzza a zsebéből, és már tálalja is. Lehet megbűvölt zsebe van, és minden oda rejt. Az még csak véletlen sem jut eszébe, hogy talán alapjáraton ilyen kedves a lány, igyekszik mindenkinek a kedvében járni.
Megköszörüli torkát, majd feláll az asztaltól. zakóján lévő két gombot bal kézzel összegombolja, majd gondosan megigazítja magán a felöltőt.
- Foglaljon helyet, Miss Warren! - mutat a barna kanapéra.
Thierry is megindul oda, és a már megszokott kissé kopott foteljában foglal helyet. igazából most nem nagyon törődik az illemmel, és a jó modorral, csak szeretne kicsit kényelmesebben ülni, mint eddig asztalánál tette. Nah igen, hiába van kipárnázva és megbűvölve fotelja, egy idő után az is igencsak kényelmetlen tud lenni.
- Esetleg inna valamit?

*Kicsit lekonyul a szája mikor látja, hogy Thierry nem eszi meg az almát, de hamar túllép rajta.*
- Ugyan már, miket gondol professzor úr? Hiszen még nem is ismerem magát személyesen, minek akarnám eltenni láb alól. Na igen. Igazából mi nem is ismerjük egymást... Szóval, akkor, az illem úgy kívánja, hogy mutatkozzak be, az nem számít, hogy maga tudja ki vagyok. *na igen, Miss Illemtudó... A tegnapi örömteli megismerkedés Blaze-zel nem éppen ezt mutatja, de az nem számít.*
- Árus? *ez kicsit kizökkenti Melt a megjátszott jókislány szerepéből. Pillanatnyilag valóban úgy néz ki, mint egy stréber alsó tagozatos, aki almát ad az osztályfőnökének.*
- Nem vagyok árus. Csak adakozó kedvembenvagyok.
*Megbűvölt zsebe sincs, azt az almát is alig bírta beletuszkolni. Még jó, hogy nem volt nála ananász, vagy neadjisten, görögdinnye. A kérésre könnyed léptekkel odasétál a fotelhez, és leül. A professzor úr most biztos azt hiheti róla, hogy milyen dilis ez a csaj, csak hát most éppen rájött az ötperc.*

*Ráncigálva magán a talárt rohan végig a a fél iskolán, fel a déli toronyba, hogy letöltse büntetését a szigorú bűbájtan tanárnál. Az óra óta már százszor megbánta, hogy anélkül szólalt meg, hogy előtte gondolkodott volna. De mindig ez van vele. Először beszél és csak utána gondolkodik. Pedig, amikor elborult a tanár tekintete, már akkor tudta, hogy hülyeséget csinált. De most nincs mit tenni, le kell nyelnie a békát, és szégyent, és büntetőmunkára kell jönnie.
Az iroda előtt megtorpan, rendesen megigazítja magán egyenruháját és talárját, miközben arra vár, hogy kicsit csillapodjon kapkodó légvétele. Amint ez meg van, nagyot nyel, és jobb kezével hármat koppint az ajtón. Közben egyik lábáról a másikra áll, úgy zizeg, mint aki legszívesebben felvenné a nyúlcipőt, de a büszkesége nem engedi.*

[Miss Warren]

Thierry elmosolyodik Melinda cserfességén. Lényegében bemutatkozhat, nincs abban semmi sem, az illem úgy kívánja de, feleslegesnek tartja. Ezért sem erőltette, hogy ő bemutatkozzon.
- Örülök neki, hogy nem valami mérgezett almát szánt nekem. – mondja ferde mosollyal az arcán. – csak tudja Miss Warren, olyan gyönyörűen tökéletes ez az alma, és egy pillanatig Hófehérke reinkarnációjának éreztem magam, de felejtse is el. Tudja, a tanárok is szoktak viccelődni. – hangja most nem olyan kemény, mint az órákon szokott lenni. Sőt egészen lágy, és még normálisnak is mondható.
- Nah annak örülök, hogy egy mini karitas is működik a házon belül. – a vigyor ismét ott van az arcán, de lehet vissza kéne fognia magát, hiszen az előző vicce sem sült el a legjobban.
Kicsit orrhangon beszél, aminek következtében zsebéből előszed egy papírzsepit, majd jól kifújja az orrát. Persze, illemtudóan elfordul a lánytól, és a hangerőt is igyekszik visszafogni. Miután végzett a művelettel feláll, hogy eldobja a zsebkendőt papírszemetesébe.
- Még nem láttam az órámon. nem vette fel a bűbájtant? – teszi fel a számára egyértelmű kérdést. valamivel jó lenne elindítani a beszélgetést, ha már itt vannak ,de ebben Thierry sosem volt kiemelkedő.

[Miss Clarkson]

Épp egy kis szünetet tartott, és egy kis ejtőzéssel igyekezett eltölteni az időt. A legújabb krimi regényt, a Bűbájos Bosszút olvasta, mikor kopogást hallott. Három apró kopogást. Felöltőjének belső kis helyéről előveszi pálcáját, majd az ajtó felé pöcccint vele. A zár hangos kattanással elhúzódik, aztán lassan kinyílik az ajtó.
- Khm… - kszörüli meg torkát – Üdvözlöm Miss Clarkson!
köszön a lánynak, aki szemlátomást kicsit meg van illetődve, vagy zavarban van, vagy legalábbis valami hasonló. Thierry feláll a kanapéról, majd a könyvvel a kezében elsétál asztala mögé. A könyv végül az asztalon végzi, Thierry meg a székén. Kicsit előredőlve felkönyököl az asztalra.
- Szóval, akkor elvégezte a munkát. Had lássam! – int a lánynak.

*Nem, ő senkinek sem adna mérgezett almát. Na jó, néhány embernek talán igen, de a professzor úr nincs köztük.*
- Hogy gondolhatta, hogy meg akarom magát mérgezni? *megjátszott sóhaj, és kicsit sértődött tekintet.*
- Hm, Hófehérke reinkarnációja? Érdekes... De ez lehetetlen, sehol sem látom a törpöket. *jegyzi meg tréfásan.*
- Mini karitas...? *kérdezi, de úgy hogy simán lehetne egy félbehagyott mondatnak is értelmezni, alig érzékelhető csak rajta, hogy kérdés.*
- De felvettem a bűbájtant... *kezd bele a monológjába, ami nyilvánvalóan nem lesz túlságosan jó kifogás, de meg kell próbálnia. Számíthatott volna erre.*
- ...csak hát egyszerűen nem jutottam el addig, hogy eljöjjek órára. *hangzik a gyenge kifogás.*

*Amint kitárul előtte az ajtó, elfelejt levegőt venni. Ez van, nincs mese. A tanár az irodájában van, be kell mennie, és le kell nyelnie a békát. Ha tudott szemtelen lenni, most tudja büszkeséggel viselni a büntetőmunkát is. Halvány mosolyt varázsol arcára, nem önteltet, ezzel is csak magát bátorítja, semmi több. Beljebb lép, majd halkan becsukja maga mögött az ajtót.*
- Jó napot, tanár úr! - köszön illedelmesen, majd a felszólításra át is nyújtja a házi dolgozatot, amit elkészített, ahogyan feladatba adták neki.

Tárgyak mozgatása bűbájokkal

Az órán három bűbájt tanultunk, ebből kettő segíthet nekünk, hogy vonzzuk illetve taszítsuk a tárgyakat. Ezekkel megkönnyíthetjük az életünket, persze csak akkor, ha nem cseréljük fel például a két bűbájt, mert akkor annak akár kellemetlen következményei is lehetnek.

A recullogu a begyűjtő bűbáj, mellyel minden olyan tárgyat, mely nincs a közelünkben, magunkhoz hívhatjuk. De azt tudnunk kell róla, hogy ha fizikailag el van tőlünk választva a tárgy, például szekrénybe vagy fiúkba van zárva, akkor nem tudjuk magunkhoz hívni. Az adott tárgyat pedig mindig pontosan meg kell neveznünk.
Nehézsége szerint az enyhe, hatóideje szerint az azonnali bűbájokhoz tartozik.
Pálcamozdulata egyszerű, a pálca végét felemeljük, és erősen a tárgyra koncentrálva kimondjuk a varázsigét.

A repulsio a taszító bűbáj. Könnyebb elvégezni, mint a begyűjtő bűbájt, vagyis a recullogu-t. Csak kisebb tárgyakat tudunk vele eltaszítani, vagyis a bűbáj sikeressége függ az adott tárgy méretétől és tömegétől. Így egy könyvet könnyű szerrel odébb taszíthatunk, vagy egy széket, de egy szekrény valószínűleg kifogna rajtunk. Ha már nagyobb a mágia szintünk, akkor úgy, mint ahogyan a tanár úr demonstrálta, akár egy paddal is meg lehet birkózni.
A pálcamozdulat itt sem bonyolult, csak rámutatunk a taszítani kívánt tárgya, majd egy hirtelen mozdulattal felrántjuk a pálcánkat, miközben kimondjuk a varázsigét, jól megnyomva az ó-t a végén.

*Majd gondol egyet, és bár tart attól, hogy ezért nagyon le fogják tolni a lábáról, pálcáját felemeli, és az asztalra letett könyvre bök vele.*
- Recullogu! - mondja ki hangosan, mire az említett krimi könyv a kezében landol.
*Érdeklődve nézegeti, nem átalkodik elolvasni a könyv tartalmi leírását, majd félve attól, nehogy túlzásba vigye a dolgot, lassan az asztalhoz lép, és finoman vissza teszi a könyvet onnan, ahonnan ez előbb begyűjtötte. Fél szemmel, sandán, mint aki tudja, hogy penge élen táncol, a tanárra sandít, majd legártatlanabb hangját elővéve megszólal.*
- Igazán érdekes könyv, bár én mugli krimiket is szívesen olvasok - mondja halkan, majd úgy dönt, hogy jobb, ha csendben marad. Így kezeit elöl összekulcsolja, úgy várja, hogy a tanár mit szól a házi dolgozatához.

[Miss Warren]

Thierry minden bizonnyal kicsivel több embernek adna mérgezett almát, mint Melinda, de mivel tanárként dolgozik itt, így ezt nem hangoztathatja, és számára igenis fontos, hogy a látszat maradjon.
- nem is tudom, hogy gondolhattam ilyet Miss Warren! – vág vissza Melindának, hasonló sóhajjal, mint amit a lány mutatott be az imént.
- Már megettem őket. – mondja azzal a szokásos sunyi vigyorral az arcán. – Tudja, hoztak egy szép piros almát.
Teszi hozzá csak úgy mellékesen megjegyezve. Kissé kényelembe helyezi magát, míg halkan kifújja az orrát, de most már nem megy el a kukáig, inkább zsebe mélyébe süllyeszti a használt zsebkendőt.
- Hm… jobb kifogása nem volt? Elvileg diákként nincs is más dolga, mint órára járni… - tesz egy kisebb szemrehányást - … de ha jobban meggondolom a karitasos másodállás minden bizonnyal sok idejét leköti.

[Miss Clarkson]

Amelie átadja a büntetőmunkát, amit Thierry azon nyomban elkezd olvasni. Int a lánynak, hogy üljön le, de nem néz fel, a szöveget pásztázza. Állát megtámasztja kezén, és kicsit talán még hümmög is.
- Rendben van… rendben van… - ismétli önmagát, és csak ekkor néz fel a lányra.
Az elhangzott varázsigére felkapja a fejét, nem szokása, hogy reflexei ennyire le legyenek lassulva, és egy kis diáklány így elorozza a nem messze tőle heverő könyvet. Talán az allergia. Igen, minden bizonnyal az tehet róla.
- Bátor Kislány! – jegyzi meg egy elismerő bólintással megspékelve. – És még okos is.
Teszi hozzá. bár szívesebben lekorholná, hogy mégis mit képzel magáról, de el kell ismernie, hogy remekül bemutatta a bűbájt, amit az órán úgy összekevert.
- Látom gyakorolta, és rendesen el is olvasta. Remélem legközelebb nem fordul elő, hogy ilyen hibát vét az órámon. Meg kell mondjam Kisasszony, hogy nagyot csalódtam. Bár az is igaz, hogy ez most kicsit enyhült, na de ne vigyük túlzásba a dolgokat!

*Hát igen, az az alma... User füllentett egy kicsit az előbb. Montmorency professzor biztos lehet benne, hogy Melinda is megmérgezne pár embert, ha tehetné. De nem teheti. Mert akkor oda a jó hírének. És ilyenkor jöhetnek az előbb már kipróbált megjátszott, keserű sóhajok, valamint az örökös hiszti, ami mindenkinek az idegeire megy majd.*
- Ilyen kis vérengző a professzor úr? *teszi fel a kérdést, ami ugyan sértő, de főként humoros. Mindenesetre, nem pont a karvezető-helyettesétől kellett volna megkérdeznie ezt, de remélhetőleg érti a viccet. Aztán, a következő mondat hallattán egy drámai pillantást vet a gyü,ölcsre, majd szívéhez kapja a kezét, és hátrálni kezd.*
- Komolyra fordítva a szót... Ha engem is meg szándékozik enni ezért az aprócska kedveskedésért, megkérhetem, hogy előtte süssön meg? Ó igen, és előtte használjon egy kis tárkonyt. Jót tesz nekem, és jó ízem lesz tőle. *Melinda Warren híres komolysága... Jellemző rá, hogy még ilyenkor is képes viccelődni.*
- Öhm... Őszintén? Nem volt. Eléggé kifgytam az ötletekből. De senki sem tökéletes. *természetesen még egy kis szemtelenséget is megenged magának karvezető-helyettesével szemben, még ha tudja is, hogy ennek pontlevonás, vagy büntetőmunka lesz a vége.*
- Igen, nagyon lefoglal. Elég sok dolgom van miatta...

*A megjegyzése közben a szék szélére ereszkedik, úgy figyeli, hogy a dolgozat megfelelő-e, vagy esetleg valamit kifelejtett belőle. Az első szavakra őszintén elmosolyodik.*
- Hát, egy pugnaxostól valami hasonlót várnak el, nem? - kérdezi szemeit forgatva, de a második megjegyzésre kicsit elkomorul. - A legutolsó órán nem éreztem magam annak, sőt. Kifejezetten butának és ostobának tituláltam magamat, arról nem is beszélve, hogy abban a minutumban én biztosra vettem, hogy a tanár úr keverte össze a két bűbájt - motyogja alig hallhatóan, de rögtön elhallgat, amikor a férfi ismét beszélni kezd.
*Az első mondatok még könnyen emészthetőek, de az utána következő eléggé belemászik a lelkivilágába, így hátrébb csúszik a széken. Háta már korántsem olyan egyenes, mint előtte volt, kicsit meggörnyed, amikor a számára nehezen emészthető szót meghallja, tizennyolc év ide vagy oda. Reszketegen sóhajt egyet, majd újra magyarázkodni kezd.*
- Igen, tényleg gyakoroltam, nem szerettem volna még egyszer olyan kellemetlen szituációba kerülni, mint múltkor - néz fel a tanárra. Ő nem az a diák, aki könnyekkel próbálná meghatni a szigorú tanár szívét. Sokkal több hangsúlyt fektet az őszinteségre. - Higyje el, tanár úr, többet nem fog előfordulni. Sem az, hogy ilyen hibát vétek, és remélem az sem, hogy csalódást okozok - hiába, azért a hihetetlen optimizmus körbe lengi. - És az sem, hogy olyan szemtelen leszek, mint órán voltam - húzza el a száját. - Azt is nagyon sajnálom - néz a tanárra, majd zavarában elkapja a pillantását, és a még mindig a kezében tartott pálcáját kezdi babrálni.
- Ígérem, hogy az órákon a maximumot fogom kihozni magamból, és ha valamiben nem vagyok biztos, inkább csendben maradok vagy kérdezek - kezdi halkan, de a mondat második felére már ismét a tanárt nézi, és arcán ott virít elmaradhatatlan mosolya.

[Miss Warren]

- Nem vagyok én vérengző… - tekeri meg fejét- .. hova gondol Miss Warren. csak éppen, mindenkinek ami jár. Legalábbis én ennek a híve vagyok. Sem többet, sem kevesebbet, sem jobbat sem rosszabbat.
Szegény Thierry, alig tud kinyögni egy mondatot, anélkül, hogy ne kelljen kifújnia az orrát. A sorozatos elfordulások alkalmával, egy újabb és egy újabb zsepi vész el Thierry allergiájának köszönhetően.
Melinda kijelentésére egy ferde vigyor húzódik a száján.
- Nem… - tekeri meg ismét a fejét - … nem köszönöm. Nem szeretem a rágós húst. -még kezével is int, hogy köszöni szépen, de nem kér Melindából – Még megfeküdné a gyomromat.
Az, hogy Melinda nem hogy nem jár el az órájára, pedig mint jó prefektusnak ez lenne a kötelessége, de még szemtelen is, kissé felbosszantja Thierryt. Nem különösebben akar nagy feneket keríteni neki, mit is érne el vele. Akár egy büntető munka, amit úgyis megcsinál, de nem biztos, hogy tanulna a jó modorból belőle, akár egy pár mondatos szidalmazás, ami meg egyik fülén ki a másikon meg be, nem használna a szemtelen lánynak.
- Nos, azért megerőltethette volna magát Kisasszony! …– ujjait egymásnak támasztja, kék szemeivel úgy pillant fel Melindára -… mi a véleménye a kinti folyosóról? Mocskos mi? Igencsak ráférne egy kis tisztogatás. - mondja kissé megjátszott hangnemben - Kérem a pálcáját! - kezét kinyújtja, és kicsit még előre is dől, hogy elhajoljon odáig.
Nos, egy dolog van, amit nem tűr, és nem is tud méltányolni, az a szemtelenség. Ha máshogyan nem, akkor majd egy kis fizikai munkával megtanulja a Prefektus Kisasszony, hogy nem illik szemtelenkedni Thierry bácsival.
- Ha maga tökéletesen megvan bűbájok nélkül.. akkor gondolom nem lesz rá szüksége.

[Miss Clarkson]

- Nah igen, pontosat ilyen munkát várok el egy pugnaxostól. – bólint a lány felé.
Mikor tökéletesen végigolvasta a beadott feladatot, felpillant a lányra, és úgy hallgatja tovább. Igazából lehet másnak megesne rajta szíve, de Thierry nem az a fajta. Persze, azért némi sajnálat van a lány iránt, de igenis amit kell tudni, azt kell tudni, és amit meg kell követelni, ő bizony azt megköveteli.
- Tudja Miss Clarkson …– lassan felemelkedik asztalától, hogy aztán lassú léptekkel elkezdjen fel s a lá mászkálni, ahogyan azt órán is szokta - … nem jó dolog összekeverni a bűbájokat, átkokat vagy legyen szó bármilyen varázsigéről. Gondolom, a bájitala sem a legjobban sikerül, sőt még életveszélyes is lehet, ha a bumszalagbőr helyett éppen békalápnyálat tesz bele. Így van ez a varázsigéknél is. Az élete múlhat rajta, ha egy igét összekever, és mondjuk védekezni szeretne, de tegyük fel, a pajzsa helyett egy nagy semmit kap. Vagy éppen árthat önnön magának is.
Minden kemény szót erőteljesen ejt ki, mintha csak Amelie szájába akarná adni a dolgokat. vagy legalábbis igyekszik, hogy a lány azokat jól meg is jegyezze.
- És gondolhatja, hogy ezek nem olyan fontos igék. De, képzelje csak el… - kicsit közelebb hajol Amelie füléhez, és hangját most halkabbra veszi - … éppen párbajozik, és ellenfele, mintha kitalálná a gondolatait. Olyan bűbájjal védekezik, amit egy átok sem hatolhat át. És mit tesz ilyenkor egy boszorka? A pálcája ügyébe kerülő első nehezebb tárgyat taszítja felé, hogy azzal hatástalanítsa, és mentse magát, ha már nyerni nem tud. Érti?
Természetesen tudja, hogy érti a lány.
- Tudom azt is, hogy a maximumot fogja kihozni magából. És úgy gondolom, hogy ebből tanult. Éppen ezért, én hajlandó vagyok elfelejteni ezt a kis affért, ha Ön valóban beváltja az ígéretét.

*Mosolya lassan lehervad az arcáról. Azt hitte, hogy csak annyi lesz, hogy bocsánatot kér, lesz egy kis ejnye-bejnye, aztán mehet szépen a dolgára. Arról fogalma sem volt, hogy ilyen fejmosásban részesül. Mint ahogyan azt sem gondolta volna, hogy a tanár ilyen gyorsan tudja változtatni a hangszínét, és hogy ez azért nem ébreszt benne kellemes érzéseket.
Pontosan tisztában van azzal, hogy az órán ezeknek az egyszerű bűbájoknak az összekeverésével is nagy hibát vétett. Csak szerette volna egy kicsit feloldani valahogyan a zavarát, de úgy látszik, hogy a tanár nagyon komolyan veszi a munkáját. És nem is enged egy kicsit sem az elképzeléséből.
Már meg sem próbál a tanár szemébe nézni, csak lehajtja fejét, miközben úgy érzi, hogy bár megnyílna alatta a föld. Ilyen kemény dorgálást még magától Wayner professzortól sem kapott, pedig az óráján is alakított, persze, ott nem ő kezdte.
A közvetlen a füle mellől érkező halk hangra összerezzen, de nem mer arrébb húzódni. Minden egyes szó mázsás súlyként nehezedik a szívére. A tanárnak fogalma sincsen arról, hogy milyen ügyesen tapintott a lényegre, és felébresztette a lány lelkiismeretét, amely mostanában téli álmot szunyókált. Nagyokat nyel, és úgy érzi, hogy a gyomrában csomó van. Arról nem is beszélve, hogy keze enyhén remegni kezd, az utolsó szavaknál pedig kiesik a pálca a kezéből. Bénultan nézi a földet, ahol az előbb varázsfegyvere koppant, majd végtelenül lassan lehajol érte és felveszi. Idegesen kezdi babrálni, és kell pár másodperc, mire meg tud szólalni. Megadóan néz fel a férfire, de szemeiben már nincs ott a vidám csillogás, csak temérdek szomorúság és mardosó bűntudat. Könnyeknek nyoma sincs, azokat már régen elsírta. Ajka mégis enyhén remeg, amikor bólint egyet.*
- Higyje el, tanár úr, nagyon is értem, hogy mit próbált nekem elmagyarázni. És az előbb komolyan gondoltam, amit mondtam. Az óráján figyelni fogok, továbbra is szorgalmasan tanulni, és megpróbálom kihozni magamból a legjobbat, hogy majd azt lehessen mondani, nem volt felesleges a tanításomra fordított idő - bólint komolyan. - Itt sem próbáltam elbagatellizálni a dolgokat, csak kicsit zavarban éreztem magamat - magyarázkodik arcán halvány rózsaszín foltokkal.
*Most már teljesen mindegy, belemásztak a lelkiismeretébe, a lelkébe, az önbecsülése a béka feneke alatt van, és talán a bájitaltan tanárnak sem kell egy ideig attól tartania, hogy öntelt megnyilvánulásai lesznek.*

- Nem? Az jó. Biztonságban vagyok... Egyelőre. *mondja a szokottnál halkabban.
Miután ezt mondta, körbehordozza tekintetét Thierry szobájában. Mert hát eddig nem tette meg, pedig általában ez az első, ha belép valahová.*
- Maga szerint én rágós vagyok? *egy pillanatra úgy tűnik, elveszíti az önuralmát, de ez csak a látszat, és tényleg csak egy pillanatig tart.*
- Köszönöm a bókot, professzor úr. Annyi embernek megfeküdtem már a gyomrát, nem is tudom megszámolni.
*Viszont szemtelenkedni nem kellett volna. Látja a karvezető-helyettese arckifejezéséből, hogy nem számíthat túl sok jóra, de megpróbál úgy tenni, mintha nem vette volna észre. A felszólításnak azonban muszáj engedelmeskednie, mert mégis csak a tanáráról van szó. Így hát odasétál Thierryhez, és kelletlenül, egy sóhaj kíséretében átnyújtja a pálcáját.*
- Öhm... Igazából én tisztának találtam őket. *mondja alázatos hangon. Ha azt hiszi, hogy ezzel sikerül kirángatnia magát a pácból, akkor valószínűleg téved, ezzel csak ronthat a helyzetén. Bár a varázslat nélküli takarítás nem jelent számára nagy gondot, mivel a szülei muglik, a professzor még képes, és az egész kastélyt kitakaríttatja vele. Mindenesetre jó lenne, ha Melinda leállna végre.*
- Én... nem mondtam, hogy... Mindegy.

[Miss Clarkson]

Persze, nem a kínzás az életeleme, így végül csak abbahagyja. A remény, hogy hatott Amelie-re, az megmarad neki, bár a remény sem az életeleme, szereti a konkrét dolgokat.
- Jól van, elhiszem. Gondolom tanult mindebből, és remélem még egy jó darabig nem fogja elfelejteni. Tudja, sokkal többre képes, mint amennyit mutat magából. De ezt csak úgy éri el, ha figyel, és képzi magát. – jegyzi, meg a lánynak, miközben visszaült asztala mögé.
Immáron kényelembe helyezve magát figyeli az eseményeket, vagyis a lány arcát. Véleménye szerint, az ilyenfajta „fenyítések” sokkal hasznosabbak, mint a testiek. Bár, nem mintha tényleg akkora bűnt követett volna el a lány, hogy utóbbit érdemelje. De akkor sem szereti, hogy ha az eminens tanulók ilyen nagy hibát vétenek.
- No – kicsit feljebb ül székében – azt hiszem végeztünk. köszönöm a gyors, és precíz munkát, figyelemre méltó, Kisasszony! Mehet vissza a hálókörletébe! Ég Önnel Kisasszony!
Köszön el a lánytól, persze egy ferde mosolyt odaprodukál a végére, a helyzet enyhítése érdekében. Majd miután elment a lány, kényelmesen hátradől székében, amolyan elégedett vigyorral az arcán.

[Miss Warren]

Igazából nem akar válaszolni a költői kérdésekre, eléggé felhergelte Melinda szemtelensége. Az már csak hab a tortán, ha a többi tanárral is ezt csinálja, de minden bizonnyal mindenkinek meg vannak a módszerei az ilyenekre. Thierrynek is.
- Én pedig igazából nem találtam tisztának azokat… - jegyzi meg, még mindig a mogorvább hangnemében.
Miután a lány átadta neki a pálcáját, Thierry gondosan elhelyezi azt az íróasztalán. Odasétál az ajtóhoz, és kinyitja neki, előre engedi Melindát. A prof szája meg sem mozdul, mégis a következő pillanatban egy vödör és egy kefe van a lány lába előtt.
- Jó munkát Kisasszony! Nemsokára kijövök ellenőrizni. – mondja a lánynak, majd becsukja maga mögött az ajtót, Melindát kint hagyva a folyosón, a kellékekkel együtt.

*Nem olyan régóta boldogítja a kastély lakóit, ez az oka, hogy nem ismer mindenkit, ami önmagában nem lenne baj, csakhogy most szüksége lenne valakire, aki segíthetne neki. Már ha megteszi. Nincs rá garancia és voltaképp fel van rá készülve, hogy elzavarják, elküldik egészen pontosan, ha elzavarnák az nem lenne ínyére. Négy tárgy iránt érdeklődik igazán, ebből kettőhöz tehetsége van nem is akármilyen, a harmadik pedig pusztán érdekli és önszorgalomból folytatná az elkezdett fejlesztést. Eszében sincs ráakaszkodni egyik tanárára sem, nem szereti ha istápolják, tökéletesen megvan anélkül is, maga intézni dolgait, kicsit talán vakmerő. De a mai látogatásának célja felmérni a terepet és kicsit ismerkedni.
Tehát tudatosan indul el az alagsorból és célja a torony. Nincs elragadtatva, hogy a tanárok többsége több emelettel feljebb lakik de ők bajuk, legalább rendesen megszenvednek ők is mire feljutnak szobáikba. Ezzel a gondolattal hagyja sorra maga mögött a lépcsőfokokat és elképesztően vigyorog mellé, különbnél különb gondolatainak hála. Kezében varázspálcáját tartja. Öltözéke egyébként fekete-ezüst elegáns és kényelmes, mint mindig. Extremusos kitűzője felsőruházatára van tűzve. Nem telik sok időbe míg rátalál a keresett ajtóra. Megáll előtt, először megnézi, majd varázspálcáját felemelve koppint rá egyet majd lejjebb húzza, még egyet, végül még egyet ismét kicsivel lejjebb. a kopogás rendes kopogásnak hallatszik talán kicsivel másabb hangzása van.
Amíg várakozik tekintete egy pillanatra a névtáblára téved.* ~Ez a név vetekszik az enyémmel~ *Habár az övé ijesztő és kimondhatatlan, a tanáré meg egyszerűen csak hosszú és érdekes.*

[Miss Moriarty]

A vizsgákra készülődve tölti Thierry az idejét. Igazából nem akarja, hogy túl könnyen a második évfolyamba lépjenek a diákjai. bár lehet, hogy minden tanár a saját tantárgyával van elfoglalva, igazából Thierry is a saját tantárgyának tulajdonítja a legnagyobb figyelmet, mivel úgy véli, hogy igencsak alap tantárgy, amit mindenkinek illik jól kitanulnia. Szóval, ezzel a céllal maga előtt készíti a feladatokat. Egy kettőnél sanda vigyorra húzza a száját, még torkot is köszörül, aztán hátradőlve gondolkodik a következőkön. Bár még egy órája hátravan, ami holnapi napra esik, de azért jobb mindennel időben elkészülni, és akkor nyugodt lelkiismerettel készülhet a megérdemelt pihenésre.
Aztán enyhe, de mégis elég jól hallható kopogást hall ajtaján. Igazából nem vár senkit, a hívatlan vendégeket pedig nem igen szereti, nah de mivel tanár így minden látogatót fogadnia kell. Bár reméli, hogy nem valami kislány jön, akinek a lelkét kell istápolnia, mert ahhoz nem igen van affinitása.
- Tessék?! - pálcájával az ajtó felé mutat, ami annak hatására szép lassan kinyílik.
Mondjuk ennek a technikának köszönhetően szerencsére csak azt engedi be, akit akar.
Az ajtóban egy érdekes kinézetű lány áll. Bár már megszokta, hogy a tinédzsereknek elég érdekes a kinézetük itt, szóval annyira nem akad fent rajt. Inkább csak végigfuttatja a szemeit rajta, mintegy megtekintés -képpen.
nem különösebben szólal meg, inkább várja, hogy közölje a lány miért is jött valójában.

*Hál' jó égnek nem kell sokat várakoznia, simán elment volna ellenkező esetben. Mivel hamarabb kinyílik az ajtó mint gondolta volna, keze még kinyújtva marad benne pálcájával. A professzor így láthatja, a valódi hangforrást. Jól elszórakozott egyébként, pálcája végét többször végighúzta az ajtó, mintha rajzolna, de nem hagyott nyomot nem szeretné egyből negatív ponttal kezdeni az ismerkedést.
Néhány pislogás után leereszti kezét, elteszi pálcáját és belép az ajtón. Nem sokat, csak egy nagyobb lépést, hogy mégis bent legyen ne kint a folyosón.*
-Jó napot! *Egy apró biccentés kíséretében hagyja el száját a köszönés. Kis szünet után pedig a neve, ami még furcsább, mint kinézete és szinte hátborzongató, főleg azért, mert egyből beindul mindenki fantáziája.* -Arachna Moriarty. Extremus. *Teszi még hozzá a teljesség kedvéjért, ráadásul neki fontos. Volt van és lesz.*
-Azt mondták magát keressem fel... logikus. *Kezd bele mondandójába.* -Elég jól forgatom a pálcát, ami nem meglepő, rengeteg munka van mögötte... az előző iskolámban külön is foglalkoztam a varázsigékkel. Ide nemrég érkeztem és folytatnám... amint lehetőségem lesz rá. Az átkok és az igézések kiemelkedően mennek, a bűbájokkal van egy kis gond. A pálcám miatt, gondolom. Tiszafa és sárkányszívizomhúr, elég távol áll a bűbájoktól. Lenne valami ötlete, hogyan korrigálhatnám ezt a kis problémát? Nem mondom, hogy nem sikerülnek a bűbájok, de nem úgy ahogy kellene. Tehát a kérdésem, hajlandó lenne néha fogadni, vagy keressek mást? *Fellépése határozott de nem arrogáns. Szeretné, ha elvállalná, de nem fog érte megalázkodni, tartja magát olyan jónak, hogy nem kell vele kínlódni, mondhatni zökkenőmentesen tud gyakorolna, ha valaki foglalkozik vele. Kellően érdeklődő és képes együttműködni, ha látja, hogy hasznára válnak a tanácsok, vagy dorgálások.*

[Miss Moriarty]

Thierryt kicsit meglepi a lány határozottsága. Bár találkozott már egy két diákkal, de egyik sem tűnt ennyire határozottnak és céltudatosnak. Egy elégedett mosoly húzódik el arcán. A bemutatkozásra persze neki is reagálni kell, mert úgy illik, bár szerinte a lány már tisztában van vele, hogy ő kicsoda.
- Jó Napot Kisasszony! - köszön kissé rekedtes hangján - Thierry de Montmorency lennék, bár szerintem ezzel már tisztában van.
Bár őt annyira nem lepi meg a lány neve, hiszen igaz életéveinek száma nem túl sok, de azért már találkozott ő is érdekes nevű diákokkal, vagy régebben érdekes nevű diáktársakkal. Kicsit feljebb ül a fotelban, hiszen az órák óta való írogatásnak köszönhetően már kicsit elgörnyedt, hiába van jól kipárnázva a széke.
Végighallgatja a lányt, vagyis meghallgatja szándékait. Igen dicséretre méltónak tartja, hogy önszorgalomból képezni szeretné magát, és ez egy igen jó pont Thierry szemében.
- Nos... igazából minden elsajátítható, de ahogyan mondja pálcája nem éppen a legmegfelelőbb a bűbájokhoz. Bár közlöm, hogy az órámon néha más varázslatokat is tanulunk, nem csak bűbájokat. - jegyzi meg mintegy mellékesen - De úgy vélem, hogy sok gyakorlással mindent meg lehet tanulni. És persze, ha Ön jól ismeri a pálcáját, márpedig a hallottakból ezt feltételezem, akkor Önnek ez nem fog problémát jelenti. És, ha jól sejtem a szorgalmával sem lehet gond.
Kicsit előredől, és felkönyököl az asztalára, tenyerét összekulcsolva.
- De kérem jöjjön beljebb, foglaljon helyet... nem szeretem, ha tárva nyitva van az ajtó. - int a lánynak, az asztal előtti karosszékre mutatva.
- Természetesen segítek szívesen. Szeretem a szorgalmas, és céltudatos diákokat. De csakis addig, míg ezt Ön is komolyan gondolja. Ha azt látom, hogy lankad az érdeklődése, akkor nem fogom tovább folytatni. - mondja kicsit keményebben, és mélyebb, érdesebb hangon. Bár nem ijesztő, inkább kellemes ez az érdes hang, mégis hangjából kitűnik, hogy komolyan gondolja.
- És mondja, melyik iskolából jött?

*A feltételezésre biccent, tudja, hogy hívják. Bár még nem látta, maximum futólag, de szándéka miatt már utánanézett kit kell megkeresnie és hallott róla.*
-Másokat is? Hm... *Ezt jó hallani. Nagyon szereti az igézéseket, márpedig kizárásos alapon azokat tanulhatják még. Átkokat nem hiszi, pedig azokhoz is tehetsége van nagy-nagy örömére, átváltoztatás pedig kicsivel más lapra tartozik, nem hiába foglalkoznak vele külön órán.* ... igézések. *Egészen halkan jegyzi meg, bár elhallatszik a tanerőig. Thierry szavaira bólint és bólint. Ez mind igaz.* -Nincs...valóban nincs. Sokat gyakoroltam, igaz kisebb voltam, de ez nem jelenti azt, hogy nem fejlődtem. A gyakorlótársammal minden nap összejöttünk az egyik teremben. *Nem részletezi a gyakorlásokat volt ott minden, az elszántsággal nem voltak problémát, ráadásul volt mai ösztönözte őket. Jó lenne, ha társa most itt lenne és folytathatnák az elkezdetteket. Ennek hiányában be kell érnie mással.
Mivel beljebb lett hívva, lök egyet az ajtón ami így becsukódik mögötte ő pedig elindul a tanári asztal felé. Odaérve ismét pálcájához nyúl, hogy elővegye és miközben leül, maga elé teszi a tanár asztala szélére. De nem engedi el. Tiszafa, sárkányszívizomhúr maggal, 14 hüvelyk szépen faragott tiszta fekete, itt-ott kis ezüst ábrákkal díszített és keresztneve is bele van faragva. Szinte vibrál a levegő a pálca közvetlen közelében, bár lehet nem a pálca az oka. Van valami nyugtalanító a lányban, amit egyszerűen nem lehet megmagyarázni.*
-Ennek örülök. Köszönöm. *Egy halvány, futó mosoly jelenik meg arcán. Tényleg örül neki.* -Érthető és... áll az alku. Amíg megvan az érdeklődés. *Ezzel nem lesz gond, akinek céljai vannak, márpedig van egy-kettő komolyabba, amihez nem árt többet tudnia, annak ezek a feltételek nem okoznak gondot.*
-Magyarországon van egy iskola a neve...MM. *Válaszolja a kérdésre.* -Sokat tanultam ott, de egyszer csak vége szakadt és hazautaztam. Magántanuló voltam néhány évig, most pedig itt vagyok. *Élete már most fordulatokkal teli, nem unalmas az egyszer biztos és még mi van előtte.*
-Viszont az intenzív tanulást nem akarom abbahagyni. Azt mondják van hozzá tehetségem, de ez nem elég. *Gyorsabban akar fejlődni, mint a többiek, azt nem árulja el miért de nem is titokzatoskodik nehogy rákérdezzen bárki is.*

Figyelmesen hallgatja a lányt. Igazából, amit akart, azt már elmondta ő, ezen kívül más megjegyzése nagyon nincs. Legalábbis, még nincs, bár lehet a későbbiekben még felmerülnek kérdések, vagy éppen megjegyzések.
- Szép pálca... - jegyzi meg egy kisebb torokköszörülés után. - Orgona fa - forgatja meg saját pálcáját, miközben elégedetten nézegeti Arachnánál jóval világosabb pálcáját - 16,5 hüvelyk hosszú, a magja vélahaj. Tökéletes a bűbájok elvégzéséhez.
Miután szépen megvizsgálta a már amúgy is jól ismert pálcáját, könnyed, finom mozdulattal leteszi maga elé az asztalra. Az övé inkább az egyszerűséget tükrözi. Nincs semmivel sem kidekorálva, még egy monogram sincs bent. A pálcát úgyis csak ő tudná használni. Túl régóta "barátok" ahhoz, hogy bárki könnyedén elvegye tőle.
A nyugtalanítót ő nem érzi. Nem nagyon szokott ráhangolódni a dolgokra. Inkább a lány arckifejezésében van valami, ami nem tetszik Thierrynek. ő inkább az emberek arckifejezésével, mozdulataival szeret foglalkozni, mintsem kétes megérzésekre hagyatkozni.
- Hallottam már arról az iskoláról, de nem jártam még arra. Sőt, még Magyarországon sem jártam. Mondjuk nem mintha nagyon vonzott volna az a hely. - mondja teljes őszinteséggel. Ami nem érdekli, azzal nem foglalkozik, és nem fáradozik hiába. Nem szereti a fölösleges dolgokat, főleg amik fárasztóak is.
mondjuk az,hogy a lány mitől ilyen szorgalmas, az érdekli. Igazából ő eddig az első, aki külön órákat kér Thierrytől, éppen ezért nem túl megszokott ez a tanerőnek.
- Szerintem rendben is vagyunk. Díjazom az igyekezetet, meg a szorgalmat, mint már említettem. Bár tény, érdekelne, hogy honnan ez a nagy buzgalom. Tudja, nem vagyok hozzászokva, hogy külön órára járjanak hozzám. - kicsit izeg a fotelban - De félre ne értse, nem teher ez nekem. Sőt, aki szívesen tanul, annak bármikor nagyon szívesen segítek.

-Orgona? *Hajol előrébb meglepetten, még egyik szemöldökét is feljebb húzza, mintha úgy jobban látná a professzor pálcáját, mait éppen kezében tart.* -Ritka darab, mondhatni egyedi. *Visszadől székében.* -Gondolom nem volt könnyű megszokni, de ha egyszer összeszokott vele, a pálca nem hagyja cserben és nem pártol át. *Tehát nem tudja más használni. Persze lehet téved, de ritka esetnek számítana, ha valóban tévedne az orgonapálcával kapcsolatban. Hallott már ezt-azt az egyedi darabokról. Ő is örülne egynek de őt sajnos szokványos pálca választotta és azzal kell beérnie.*
-Én is csak akkor jártam. *Von vállat.* -Nem volt rossz hely, de el kellett hagynom. *Egészen pontosabban balhézott és kivágták. Ha még pontosabbak akarunk lenni ő kérte, hogy áthelyezés helyett bocsájtsák el. Inkább belehalt volna, mintsem más házba tegyék.* -Visszautaztam Svédországba. Magántanulónak lenni sem volt rossz, de nem csak mágiát tanultam ez hátráltatott a fejlődésben. *Szerinte, bár szülei erről másképp vélekednek és valahol igazuk van nem árt mást is megtanulni. Majd rájön később, hogy miket tud hasznosítani abból, amit megtanítottak neki.*
-Buzgalom? *Kérdezi megjátszott meglepettséggel, végül megjátszott nyugalomba megy át arcvonása és mozdulatai.* -Nincs semmiféle buzgalom. Egyszerűen érdekel, jobban, mint a társaimat. És talán többre szeretném vinni, mint ők, ehhez pedig egy hangyányit jobban meg kell erőltetnem magam és utána járni dolgoknak. És, gyakorolni., gyakorolni, gyakorolni. Egyszer megtérül, és most más dolgom nincs. Remek alkalom. *Egy halvány mosoly lezárásként. Szerinte meggyőző volt és ügyel minden mozdulatára, mimikájára. Apropó, ha már itt tartunk, ideje menni. Ezt akarta tudni és megkapta a választ.*
-Tehát, köszönöm a pozitív választ. *Áll fel a székből.* -Akkor nem zavarom tovább. *Majd úgyis ír ha fel akar jönni gyakorolni. Még most órákon sem volt, csak néhányon.*
-További szép napot! *Köszön el, majd távozik. Rövid látogatás volt de a lényeg megvan.*

- Való igaz, nem túl gyakori az orgona pálca. De úgy érzem, tökéletes összhangban vagyok a pálcámmal. – válaszolja a lánynak – Nem mondhatom, hogy olyan nehéz lett volna megszoknom. Bár meg kell jegyeznem, hogy mintha egy családi örökség lenne az orgona pálca. A felmenőimnek egytől egyig ilyen pálcája volt, mint nekem. – fűzi hozzá a gondolatmenethez.
- Érdekes tárgyak a pálcák. Mintha egész életünkre választanánk magunknak legjobb barátot, és mégsem mi választjuk ki, az ragaszkodik hozzánk.
Kissé elfilozofál a kérdésen. mindig is rajongott a varázspálcákért, úgyszintén a varázslatokért. A beszélgetés további része kicsit megakad. Legalábbis is Thierry számára. A buzgalom, mert ő még mindig így évli, jó, hogy megvan a lányban, mint a túlontúl való érdeklődés is. Végtére nem rossz a kíváncsiság és a tudásszomj, bár csak egy bizonyos pontig.
- Ennek örülök. – feleli a lánynak. – Való igaz, hogy gyakorlás nélkül nem lehet elsajátítani ezeket a dolgokat. Sőt, semmit sem. Lehet valakinek tehetsége, vele született adománya a pálcaforgatás, de igenis tanulni kell ahhoz, hogy ezzel a tehetséggel élni tudjon az ember.
Mondja a fennkölt beszédet. Tetszik neki a lány hozzáállása, nagyon is tetszik, és igazán kíváncsi, hogy mire képes, mit tud, és őneki miben kell majd segítenie.
- Szívesen. – felelki kurtán, és nyersen.
A lány távozni készül, amit most Thierry nem is bán, hisz amúgy is lesz még alkalmuk beszélgetni, vagy épp gyakorolni, a tanerőre pedig még vár a vizsgalap összeállítása.
- Önnek is Miss Moriarty, Önnek is ... –köszön el a lánytól, majd mielőtt még elérné az ajtót, Thierry kinyitja neki. Persze pálcával, felállni nem kíván.
Így, hogy a lány elment, nyugodtan visszatérhet a dolgozatkérdésekhez. Bár tény, csak egy évfolyamara kell kidolgoznia, de elég sok munka akad vele így is. Tökéletes feladatsort szeretne.