Thierry de Montmorency irodája és lakosztálya

Először még csak lépdelt. Aztán már egyenesen sietett, míg végül eljutott odáig, hogy szinte rohant. Diákok mellett haladt el, annyira lefoglalták gondolatai, hogy fel sem tűnt neki milyen módon is reagálnak az elhaladására. Egyesek tekintetében az ismeretlenség homálya volt jelen, hisz ha Antalra néz, tuti nem ismeri fel, annyira nem közösségi lény. Bezzeg ha egy könyvborító mesélni tudna, még lehet önéletrajzot is nyomna. Vagy ott voltak azok, akikkel egy órára járt. Nos ők meg inkább fintorogtak a sráctól. Meg is lehet őket érteni, hisz többet foglalkoznak az "élettel", mint sem tanulnának, így hamar kitűnt a viselkedésével és tudásával. Vagy ott voltak a lányok. Nézték őt, összesúgtak, volt akiknek felcsillant a szemük, másoknak meg mosolyra húzódott a szájuk. A rutinos pasifalóknak tuti kitűnt a fiú a tömegből.
De Antal csak ment és ment. Egyszerűen már nem tudott magával mit kezdeni, beszélnie kellett valakivel. Beszélnie kellett arról, amiről még eddig fogalma sem volt, és hát erre nem is nagyon talált más személyt, mint mondjuk a Karvezetőjüket.
Már rutinosan ment a BBT terem felé, hisz ott van a környékén az irodája, még pár lépés és az ajtó elé érkezett.
Kihúzta magát, megigazította a haját, majd kopogott. Nem erősen, nem bütyökkel, nem akar nagy feltűnést kelteni, csak jelezni, hogy valaki áll az ajtó előtt.

Elég zűrös egy nap a mai. Ilyen napja még nem is volt, mióta itt tanít. Sőt, ez a hét is elég zűrösnek mondható, és nem éppen a nyugalomról híresült el. nem tudja mi történt itt mindenkivel, mintha csak meg lennének zakkanva az emberek. Gondosan lehúzza cipőjét, és a kanapé mellett helysezi el, hogy nyugodtan kezébe vegyen egy kis olvasni valót. A minap kapott napilapokat franciaországból. Rég nem hallotta honáról, így előszeretettel olvassa el a mugli és a varázshíreket is. Szereti a napnak ezen szakaszát, mikor kikapcsolhatja fejét, és csak úgy belemerülhet kis országa híreibe. Egyébként is a hirtelen jött vezetőségi váltás is kicsit lefárasztotta. Bár karvezető helyettesként már egész jól ismerte a házat, valamint a diákokat, mégis azért van minek utánanéznie.
Nos, felapozza a Magical Journal-t. Igazán érdekes cikkre most nem lel, mondhatni csak a szokásos hírek vannak benne. Bár Thierry mindig az újság hátuljától kezdi el olvasni a napilapokat. A sportrovat. Számára az egyik legérdekesebb része az újságnak.
Majdhogynem gyorsan átlapozza, mikor végre szemet szúr neki valami. A híres könyvtárral vannak gondok, a könyvek egyszerűen felszívódnak. Bár ahogyan jobban beleolvas a cikkbe, már nem is találja annyira érdekesnek.
Ekkor zavarja meg a kopogás.
Kicsit morog, hogy még nyugodt délutánja sem lehet, és nem készülhet elő a kellemes kis karamellás teájára, de meg kell szoknia. mostanság egyre többen látogatják fel a tanárt.
- Pillanat! - szól az ajtó felé.
Gyorsan visszabújik cipőjébe, majd az ajtó felé int pálcájával, ami rögtön ki is nyillódik. Kepler Antalka áll az ajtóban. Legalábbis a nénje a múltkori levelében így nevezte a sihedert.
- Üdvözlöm Antal! Miben segíthetek? - kérdezi csak icipicit meglepetten.

Vár. Mást ebben a helyzetben nem tud tenni. Az ingével kezd el babrálni. Lehet itt sincs a tanerő, és akkor feleslegesen caplatott el idáig. De itt kell lennie. Tuti itt van. Biztosra veszi, hogy itt van, mert hol máshol lenne mikor vizsgaidőszak van.
Pillanat. Persze persze csak egy pillanat, de jelen idegi állapotában nagyon nem pillanat az a pillanat, hanem egy nagyon de nagyon hosszú időintervallum.
Nyílik az ajtó. Végre. Egyszerűen már majdnem megőrült attól a sok kavargó gondolattól. A múltkori kis affér után meg igazán beindult nála valami, és nem bírja kontrollálni az agyát. Nem bírja felfogni, amit olvas, nem tudja megjegyezni amit meg akar jegyezni. A memóriája teljesen lesült és csak egy dolog jár a fejében, de az is inkább bosszantja. Mert nem tudja megmagyarázni.
- Jó napot Tanárúr. Elnézést, hogy ilyenkor zavarom, de...- Nem is kérdezi meg, hogy bejöhet-e, az udvariasság foszlánya a köszönésben kiteljesedett, hanem már lép is be, és csukja be maga után az ajtót, majd annak dőlve kezd bele a mondókájába.
- Én nem tudom mi történik velem. - Ellöki magát és fel alá kezd járkálni, de inkább tűnik idegi rángások sorozatának, mint sem tényleges járkálásnak. Egy lépés ide, kettő oda, majd kettő vissza egy ide.
- Egy pillanatban minden rendben, simán magamévá teszem a bűbájtan mesterfokont, aztán megjelenik és minden eddigi gondolatom oda, és felháborodok a viselkedésén, és direkt, már csak azért is pengeti a húrt. A fejemben. Látom a szemén, hogy élvezi a helyzetet, és és minden észérvemet összeszedtem már, és mindig lekontrázom, bármilyen nagy okossággal is állna elő, de nem megy. Ő csak mosolyog és olyan dolgokat csinál, amit életemben nem láttam, nem hogy részem volt benne. A múltkor fogta magát és és összebacizott. És még mosolygott is. De még hogy. Majd lelépett. Én meg ott ültem és néztem ki a fejemből. - Kezével kezd mutogatni.
- Amikor először összefutottunk akkor pálcát is kellett rántanom. Én, én sosem voltam ilyen, de egyszerűen teljesen ellentétes az eddigi értékrendemmel, amit anno Henrietta néni belém nevelt. De most én nem tudok gondolkodni. Ha meg akarok jegyezni valamit magamnak egyszerűen képtelen vagyok, csak többszöri nekifutásra jegyzem meg. Velem sosem történt még ilyen, és én...- Vesz nagy levegőt.
-... Azt hiszem a szervezetem nem bírja ezt az egészet. A legutóbb már odáig jutottam, hogy izzadtságcseppek jelentek meg az arcomon, meg nyirkos lett a tenyerem, a szívem meg sokkal gyorsabban vert. Ez egyértelműen a szívinfarktushoz közeli állapot.

Thierry pedig vár türelmesen, sőt, még kényelmesen helyet is foglal, hogy meghallgassa Antalt. Persze, nem gondolta volna, hogy a fiú ekkora bajban van, hiszen már-már közelít egy pszichiátriai esethez ezzel a fel és alá mászkálással. Sőt, egy idő után Thierry már nem is követi a szemével a fiút, mert a végén még beleszédél.
Antalt már hírből ismeri, nah meg kicsit látásból is. Hírből, mert Henrietta elhalmozta már őt levelekkel, amiben pontosan és gondosan leírta, hogy Antalt hogy kell nevelni, és merre kell irányítani. Egy-két levelen azért elmosolyodott, és már tervezte is, hogy felkeresi Antalt, és majd jól gatyába rázza. És ahogyan hallgatja, valóban gatyába kell ráznia a fiút.
Kicsit nehézkesen érti meg amiket mond, de aztán csak sikerül neki kihámoznia a lényeget. Reméli, hogy lányról van szó. Ellenkező esetben nem igen tud segíteni. Bár, az is lehet, hogy félreérti az egészet, és csak egy tanárral van a gondja. De minél jobban belegondol a helyzetbe, annál inkább nem ért semmit sem.
- Nyugodjon meg Antal! - mondja mély, érdes hangján.
Bár sosem volt jó a lelkizésben, azért csak megpróbálkozik vele. összeszedi tapasztalatait, nah meg kellemesebb hangvételét.
- Üljön le, és most kicsit lassabban, és részletesebben mondjon el mindent! - mondja a fiúnak. Látja, hogy nagyon fel van dúlva, szinte egy betöretlen bikaként fújtat irodájában.
- Egy lányról van szó? - szegezi nek ia kérdést, kicsit kevesebb tapintattal, mint ahogyan azt ő elgondolta.
Kényelmesen hátradől a kanapén, majd úgy folytatja.
- De azt bizton állíthatom, hogy nem beteg Antal!

Nem szólt közbe eddig. Ez jó, mert amúgy sem nagyon tudott volna a szavába vágni, de ha mégis megtenné akkor nem is tudni, hogy ki lenne az udvariatlanabb. Végzett. Vagyis szerinte. Visszagondolva már azt sem tudja, hogy mégis mit mondott eddig. Marha rossz memória. Az egyik tünet. Igen, ezt biztosan említette, hisz ha annyira tanul, akkor neki erre szüksége van.
Mély lélegzet. Kifúj. Még pár ismétli, közben nagy nehezen erőt is vesz magán, hogy helyet foglaljon. Lassan ül le, mert nem csak, hogy ki van készülve, hanem marhára görcsös is minden izma. Át kell gondolnia minden egyes mondatát, és lassabban kell beszélnie. Sokkal lassabban.
- Lány? Oh nem, ő nem lány. Ő egy nő. Még pedig egy olyan nő, mint amilyeneket láttam az emeleti szobám ablakából kint huszonéves férfiakkal flangálni. Biztos is, hogy pontosan olyan. - Bólint egyet határozottan, majd folytatja.
- Szemérmetlen. Kacér és tuti, hogy rám pályázik. Meg akar rontani. Biztosra veszem.- Ismét bólint egyet. Tekintete elréved, ahogy próbálja felidézni az eddigi találkozásaikat. Nincs nagy gondja vele, hisz minden na ezek a gondolatok járnak a fejében.
- Tudja, mikor ide érkeztem, akkor vele találkoztam először. Úgy viselkedett, mintha, mintha egy lennék azokkal a huszonévesekkel, akikkel lehet csak úgy flangálni és tipi-tapizni. De szerintem hamar rájött, hogy nagyon de nagyon nem az az alak vagyok. És ... és addig ment a társalgás, míg egyszer fogta magát és az ölembe ült. Én meg ahogy illik felpattantam és pálcát rántottam, nehogy még egyszer meg merje próbálni.- Szünet.

Igazából Thierry nem tudja, hogy mosolyogjon vagy inkább sajnálja a fiút. Több okból is. Ő 17-18 évesen már csapta a szelet a lányoknak, de Antal igencsak kimaradt ebből a korból, és nem lát benne semmi kivetni valót, ha valaki érdeklődik a másik nem iránt. A másik, hogy nagyon elrontották a női kezek ezt a fiút. Látszik, hogy jól nevelt, hogy tisztelettudó, de élettelen.
Egy két mondatánál Thierry a szája elé teszi ökölbe font kezét, majd köhint egyet, hogy ezzel is leplezze kisebb mosolyát. Persze, a helyzet komikus, de az, hogy neki kell elmagyarázni a fiúnak, hogy hogyan is mennek ez a dolgok, már nem annyira tűnik mókásnak. Sőt, elég nagy slamasztikában van. Sosem értett az ilyen dolgokhoz, és hát mostanság ő sincs túlságosan felvetve nőügyileg. Még Franciországban volt egy kapcsolata, de mivel eljött ide, így annak végeszakadt, itt pedig nem sok babér terem a férfi embernek. Diáklányokkal pedig nem kezd.
- Tehát Antal. Ha jól veszem ki a szavaiból egy Hölgy zaklatja Önt. - igyekszik összeszedni magát, hogy nehogy komikumot csináljon a helyzetből.
- Bár, én az Ön helyében örülnék, ha így kajtatna utánam egy nő! - mondja, miközben feláll a kanapéról, és a bárszekrényéhez sétál.
Kinyitja az ajtót, a szép kristálypoharak csak úgy világítanak bent.
- Valami frissítőt? Vagy valami erősebb szíverősítő? - kérdezi félig a fiú felé fordulva.
Míg ő eldönti hogy mit szeretne inni, addig Thierry egy kis cognacot tölt magának. Rossz szokás, tudja ő, de ha egyszer ez a helyzet nem olyan könnyű, kell egy kis szíverősítő, ami őt is mozgásba hozza. Persze rossz példával nem akar élni, de ez a beszélgetés... férfi a férfival ^^, és még nincs abban a korban, hogy ezek könnyedén menjenek neki.
- Bár nem értem még mindig, hogy miért rántott pálcát a Kisasszonyra!? - mondja még mindig nyugodtan, két korty cognac között.
Csak reméli, hogy tényleg nem kell idehoznia valami anatómiai bábot, hogy szemléltesse a fiúnak, mi hogyan is megy, vagy nem kell beszereznie semmilyen magazint, amiből jobban szemügyre veheti a női nem rejtelmeit.

- Egy Hölgy? Ja, hogy Virág. Igen. Vagyis nem. Vagyis ő Hölgy, igen. De nem zaklat. Vagyis de, de nem úgy. Hhhmmm.- Tenyereibe temeti a fejét, és próbál levegőt venni egyenletesen, alig hallhatóan. Nézi a tenyerét, ami most csak nagy feketeségnek tűnik, és próbálja összeszedni a gondolatait, és racionálisan végiggondolni az eseményeket.
- Összefutunk. Mindig. Megpróbálunk beszélgetni, de valahogy mindig odáig jutunk, hogy elveti a sulykot és akkor vége mert felháborítóan viselkedik. Egy Hölgy nem viselkedik így.- Pont. A tanárra pillant, aki elindul valami innivalóért, és még meg is kínálja.
- Nem kajtat utánam. Én nem foglalkozok ilyesmivel, mindig is tanultam és még tanulni is akarok. Tanulni. Nem ismerkedni, nem mindenféle nőszeméllyel összefutni, hogy ilyeneket műveljenek, ami minden épeszű embert meg kellene, hogy botránkoztassanak. De összefutunk, és ha már összefutunk, akkor illik köszönni, persze nekem először és utána társalogni is. De nem kajtat utánam. Egyáltalán azt sem értem, hogy miért küldtek ide. A nagyapám erősködött, hogy lássak világot, meg "éljek", de hát eddig is éltem, és tök jó volt tanulni, és tanulni, meg megtanulni az illemet Henrietta nénitől. Mert majd egyszer hasznát fogom venni. - Bizonygatja és meséli el, mégis, hogyan került ő ide. Még mindig nem érti, de attól az idegen sráctól jött levéltől meg megint csak a hideg kezdi rázni.
- Elnézést. Egy pohár vizet kérnék. Buborék menteset. Nem értem mi olyan jó abban, ha telenyomják a finom vizet buborékokkal. Büfög tőle az ember, felfújja a gyomrát, ráadásul kellemetlen mikor a szájában van, mert a nyelvét bizsergeti.- Tér el kicsit a tárgytól, bár nem valószínű, hogy a férfit fel kellene erről világosítani. Rossz szokás.
- Hogy miért rántottam pálcát? Mert így neveltek, hogy kerüljem az ilyen Hölgyeket, mert mert ők, szóval szóval Henrietta néni mondta nekem, hogy a felkínálkozóak olyan...olyan- Keresi a megfelelő kifejezést.
-...olyan dolgokkal vannak tele, melyek rém nézve és az egész életemre nézve veszélyt jelentenek. És van is benne valami. Mikor összebacizott, igen, igen azóta vagyok más. Alig fog az agyam, olvasom a könyveket és mégsem fogom fel ami le van írva. Van, hogy oldalakat haladok de egy szóra sem emlékszem a leírtakból. Semmire. Tuti, hogy erre gondolt anno. És...és honnan tudja, hogy nem vagyok beteg? Szerintem nagyon is az vagyok, érzem én ezt és a látható jelek simán lehet következtetni.

Thierry nehéz helyzetben van, mondhatni elég szar helyzetben. Hallgatja a fiút, és igyekszik összerendezni a gondolatait, hogy miként is lásson hozzá, hogy elmagyarázza neki hogy ze természetes. De egy olyan fiúnak mint Antal, aki burokban nőtt fel, minden bizonnyal nem lesz egyszerű. Lehet az ovitól kellene nézni. Vagy, előkeresni egy újságot, és azt mondani neki, hogy nézd kisapám, ez az élet rendje. Nők jönnek, mennek, betegségek elkerülnek, ha óvatos vagy, de élj, és élvezd az életet. nah meg mást is. De ezt nem mondhatja.
Antal vizet kér. Buborékmenteset. Persze, kap hozzá magyarázatot is, meg is hallgatja, de ő ilyenen nem szokott filozofálni, inkább koncentrál a lényegi mondanivalóra. Tölt neki vizet, majd odaadja a fiúnak.
A cognacot gyorsan lehúzza, és már tölt is magának egy másikat. Az ablakhoz sétál vele, amit szélesre ki is tár, majd a belsőzsebéből kiemel egy ezüst, mintával gravírozott cigarettatartót, és kivesz belőle egy szálat. Szájához teszi, és meggyújtja. Bár a mozdulat sor elvileg nem tart túl sokáig, mégis, mintha lassított felvétel lenne msot Thierry. Hallgatja Antikát, miközben hol a cognacba kortyol bele, hol pedig a cigarettába szív egy mélyet. Aztán mikor már befejezte a mondandóját, csak akkor szólal meg a professzor, aki már vagy 2 kilót fogyott, úgy meg van izzasztva. Persze, a beszéd előtt egy mély cigarettaslukk, egészen mélyen lehatol tüdejéig, majd hosszan fújja ki a kékes-szürkés füstöt. A végére még egy két karikát is tesz.
- Szóval Virág a neve. Szép név, kedves. - próbál egy laza közbeékeléssel indítani. Aztán összeszedi gondolatait, míg egyet hörpint a cognacból, lenyeli, és folytatja. - Nézze Antal, ha a véleményemre kíváncsi. Igaz, Virág nem a legjobban közelíti meg a doglokat, de minden bizonnyal maga tetszik neki. Különben nem próbálna ilyenfajta testi kontaktusba lépni magával. Az, hogy nem tudja kezelni a helyzetet, megértem, és esetleg még segíteni is tudok, de lényegében magán múlik minden.
- beszív- lentart-kipufog -
- És ne is tagadja, tetszik a lány. nagyon is tetszik, különben nem verne hevesebben a szíve, nem izzadna és nem pirosodna el, mikor ezeket hallja. Szóval, mint említettem, tudok segíteni, ha hajlandó elfogadni azokat, amiket mondok.
- beszív- lentart-kipufog -

Elveszi a vizet és pár pillanatig csak a pohár tartalmát vizsgálgatja. Nem csak a pohár hanem még a víz is kristálytiszta, egy buborék sincs benne. Tökéletes. Belekortyol. Még egyszer is, de most többet enged a szájába. Ízlelgeti és élvezi, ahogy a hideg víz felfrissíti a fejét. Addig sincs problémája.
A tanerő elindul a ablakhoz, kinyitja és rágyújt. Fejében máris röppennek a gondolatok, a tételek, a bizonyításuk, a statisztikák, amiket mind ott tartott odabent és csak arra vártak, hogy végre legyen egy alkalom, mikor előtűnhetnek és megcsillogtathatják a tulajdonosuk beszédének felépítését és pontosságát.
Bár ki nem mondta, és nem is fogja, de már tudat alatt felépítette az egész beszédét a dohányzást ártalmas hatásairól, pontos, informatív számadatok alátámasztva.
- Virág. Igen, kedves és aranyos is. Míg nem kezd el...- szabad bal keze ujjaival elkezd zongorázni, mintha jelezné a számára nagyon is zizis állapotot. Bár amit most hall, arra szintén rá tudná húzni ezt a kis jelzést.
- Tetszem neki? Ne vicceljen velem. Nézzen rám. A homlokomra van írva, hogy nem érdekelnek a lányok mert én mindenki szerint egy könyvmoly, stréber vagyok. Ergo nem élek közösségi életet, ergo elhatárolódok mindennemű kapcsolattól, ergo én még pontosan sosem érintkeztem magam korabeli lánnyal úgy. - Ismét kortyol egy kis vizet, mert szüksége van rá. Le kell hűtenie a fejét, mert tuti elpirult. Ahogy a dohányzó férfi is rávilágított erre.
- Elméletét tudom, meg az egész mögött mozgó biológiát. - Csak a poharat bámulja és nem mer felnézni. Elég kínos ez az egész neki. Főleg neki. Pedig nem kellene annak lennie, hisz egy férfival beszél, nem egy nővel, nem annyira idősebbel, és főleg nem Henrietta nénivel.
- Kaptam egy kiskönyvet Henrietta nénitől, hogy majd ha 18 leszek nyissam ki és olvassam el, meg tanulmányozzam, de hát mivel elfogytak a könyvek így belelestem. Felvilágosító könyvecske volt. '62-ben készítették. Nagyon jó állapotban volt. - Emlékszik vissza, hogy mégis milyen is volt.
- Az egész más nyelven volt írva, de szépen lefordítottam. A címe valami Sutra volt. Azt hiszem. - Folytatja még mindig, próbálja elnyomni az előbb hallottakat, hogy bizony azok a jelek, amik valami igazán halálos betegséget írtak le, csak egyszerű kis testi megnyilvánulása annak, amit nem mer bevallani magának.
- Én...én- Kezd bele de le kell hörpintenie a vizet.
- Én...kérhetek még egy pohárral?- Nyújtja át a poharat, majd mikor hátat fordít a tanár, halkan mondja.
- Megmutatta nekem...a...melleit.- Arc a tenyerekbe. Mintha szíven ütötték volna. Forrósodik az egész arca még csak a gondolattól is.

- De mit kezd el? - próbál Thierry rávilágítani a lényegre. Mármint, hogy bökje már ki Antal, hogy mi az eget rengető bűn, amit egy 16 éves lány elkezdhet. Főleg egy nálánál alig idősebb fiúval. Persze, azért Thierry sem naív, tudja, hogy hogyan mennek a dolgok kamasz korban. ő is volt kamasz, és nem is volt olyan régen, hogy ne emlékezzen vissza rá. ~Barna volt... göndör, kis pirospozsgás arccal.. kecsen járt kelt a birtokon...Thierryt alig vette ember számba. aztán egyszer csak, mikor majd 17 éves lett, fordult a kocka, és ... ~ egy pillanatra elmélázik, egy halovány mosoly is mintha megjelenne arcán, de aztán gyorsan, mintha csak zsupszkulccsal érkezne, visszatér a valóságba, Antal problémáihoz.
- Biztos a lány nem szokott olvasni a homlokokon. - mondja kissé vicces hangnemben. Még egy korty, még egy slukk. - Tudja Antal, nem lehet mindig csak az elméletet tudni. Ott van egy nehéz varázsige. Hiába tudja, hogy mi a pálcamozdulat, hiába tudja kiejteni, attól még nem biztos, hogy jól fogja végezni. Kell a sok gyakorlás. És mekkora öröm, mikor sikerül véghezvinnünk egy bonyolult varázslatot.
Próbál példálózni, bár lehet, hogy nem a legjobb eszközhöz nyúlt. Sosem volt ebben jó, és valószínűleg nem is lesz.
- De nem lenne jobb néha csak úgy henyélni, ahelyett, hogy még ezernyi fölösleges dolgot tanuljon meg, amire az életben sosem lesz szüksége. Hihetetlen, hogy ezt mondom, de így van. De ne értsen félre... khm... jó tanulás, és kell is, de kell néha élni is. Csajozni, csókolózni, olyan dolgokat csinálni, amire egyesek azt mondják, hogy még van idő, de kell azt is, higgye el nekem, Antal.
Nos, az összeszedett gondolatokból nem lett túl sok jó. A fiú vizet kér, így Thierry eloltja a párkányra helyezett hamutálba cigarettáját, ellöki magát az ablaktól, és ad a fiúnak még egy pohárral. Persze, magának is tölt egy kis cognacot. Lassan alkoholista lesz, ha a fiú így fojtatja. Márpedig fojtatja.
- Biztos a Kama Sutra.. khm.. - egy kicsit elpirosodik az arca. Régebben elég gyakran forgatta ő is a könyvet. De ezt inkább nem osztja meg a fiúval.
És Antal, még mindig lankadatlan folytatja. Thierry pedig, félrenyeli a cognacot. Kicsit köhög, és prüszköl, viszonylag egész hamar újra rendbehozza magát.
~Ezek a diákok!~
Egyik pillus a kinézetével hozza zavarba, a másik meg a mondanivalójával. ~Sokan vannak még?~ Teszi fel a kérdést, mert ha így folytatják, jobb ha még rendel egy rekesz cognacot Franciaországból, és leaglább pár karton cigarettát.
- Értem.. hát nem szemérmes, az már biztos. Biztos így akarja felhívni magára a figyelmet! - és még bólogat is hozzá.

Csak hallgat és hallgat, már a szemét is lehunyta, hogy ne kelljen a sötét tenyereit bámulnia. Nem tudja felfogni, hogy mégis miként került bele ebbe az egészbe, miért nem maradhatott ő otthon a hőn szeretett könyveivel.
De hamar felkapja a fejét, mikor egy Professzor, igen egy nagybetűs azt meri mondani, hogy nem veheti hasznát majd sok dolognak amit ő annyira de annyira tanult és annyi sok időt töltött vele. Mintha tőrt döfnének a szívébe úgy törnek felszínre azok a szavak, amiket csak önuralmának köszönhetően nem enged most ki. Inkább terel.
- Mit kezd el? Én látom a szemén, hogy direkt, csak azért is arra tereli a beszélgetés menetét, hogy én zavarba kerüljek. Annyira természetesen beszél azokról a dolgokról, ami engem zavar, hogy egyszerűen nem vagyok képes kezelni. - Megkapja a vizet és már issza is. Kezd ez az egész beszélgetés átmenni egy másik síkra. Itt most bizony nem fogják alátámasztani az ő érveit, hanem pont az ellenkezőjére bólint rá a tanár.
- Henyélni? Én? Hisz csak 17 vagyok mégis miért henyélnék?- Szinte érződnek a szavaiban és megnyilvánulásaiban az otthon fejébe tömködött normák.
- Pont abban a korban vagyok, mikor a legjobban fog az agy, és most tudok igazán hasznos tudásra szert tenni. Ha most elkezdenék henyélni akkor megváltoznék és, nem lennék annyira céltudatos, és akár még nem is vinném semmire. 12 éves korom óta csak a varázslással kapcsolatos könyveket tanulmányozom, ismereteket gyűjtöm és gyakorlok. Ha most csak belegondolok is abba, amit Virág akár művelne velem, én én.- Máris belepirult.
- Nem tudom egyáltalán mit kezdjek vele. Mikor udvarias vagyok vele, akkor feszt azzal jön, hogy így nem beszél egy "pasi" egy "csajjal". Aztán meg jönnek a kényes témák, és én nem tudom mit mondjak. Ezekre nem tudok racionális érveket felsorakoztatni. De például én egyszer megpróbáltam megcsókolni. Igen. Nem tudom miért, de meg akartam, gondoltam megijed. De fogta és végignyalta az ajkamat aztán lelépett. Én meg pofára estem. Ilyen semelyik könyvben sincs benne.

Tényleg, Thierry nagybetűs Professzor. Nem mondhatni, hogy 29 évesen rengeteg élettapasztalat van mögötte, de azért akad némi, amit most kamatoztathat is Antalnak. Bár még sosem tetszelgett felvilágosító szerepben, de egyszer mindent elkezdni. Szerencsére a lányok már nincsenek abban a korban, hogy mindenféle kényes témával zargassák, holmi betétekről, tamponokról.
Persze, azért a fiúk nyelvén némileg könnyebb, de Antal igencsak megnehezíti a helyzetét. Mintha ő egy másik nyelvet beszélne, sőt, mintha nem is ezen a bolygón élne.
- Tudom, hogy ebben a korban fog legjobban a fiatalok agya - mondja a fiúnak, miközben az újabb cognac-kal teli pohárral a kezében visszastéál az ablakhoz, hogy aztán még egy dohányárut elpöfékeljen. Rá is gyújt, bár a művelet most sokkal gyorsabban megy végbe, mintaz előbb. A kinti napfénynek köszönhetően Thierry arca kicsit árnyékba kerül, így nem látszódik annyira, hogy néha néha mosolyra húzza a száját.
- Szóval... hol is tartottam? - teszi fel a költői kérdést, és ki is ötli, míg egy újabbat szív a cigarettába - Á.. megvan! Tehát, az egyensúlyt a kikapcsolódás sé a szórakozás között, 17 évesen is meg lehet találni. De az élet nem ebből áll. Vagyis, nem csak ebből. vannak ugyanolyan fontos dolgok. Mint például a lányok.
Tereli vissza a szót az eredeti témára.
- Nos a nők arra vannak, hogy kéressék magukat, felkínálják magukat, és mi férfiak pedig arra, hogy éljünk az adódó helyzetekkel. Persze, azért ez így nem éppen általános, de ez az élet rendje. - talán a cognac hatása, hogy ennyire megeredt Thierry nyelve. De attól még ügyel arra, hogy ne ejtsen ki olyan szavakat, amiktől Antal frászt kaphatna.
- Én megértem, hogy Henrietta óvni szeretné Önt, de már majdnem kész férfi, nem is értem, hogy miért nem él a lány adta lehetőségekkel. Kósoltjon bele az életbe, játszadozzon, ismerkedjen, tapasztaljon. Mind ezt csináljuk ennyi idősen.
Aztán Antika még rákontrázik, hogy ő biza meg akarta csókolni. No, ez már egy jó pont, nem meleg a fiú. Kicsit megnyugszik a tanerő is, hisz adott esetben, nem tudott volna segíteni.
- Virág módszerei érdekesek. De, ha már majdnem eljutottak a csókig, akkor biztosan jó úton haladnak. Csak - egy kis hatásszünet, egy korty,m egy slukk - nem kell azt olyan sokáig húzni. És biztosan csak kéreti magát a leányzó. Ragadja meg!
Mintha csak beleképzelte volna magát a helyzetbe. istenem, de szeretett 17 éves lenni.

Úgy ül ott, mint akiben összeomlott minden. Minden. Csak kavarognak fejében a gondolatok. Nem hogy kitisztult volna minden, nem még nagyobb zavar lett és ezt megint magának köszönheti. Ezt egyedül kellett volna lejátszania, és akkor most nem lenne ennyire zavart. Azt sem tudja, hogy mégis mit kellene kezdeni Virággal, vagy hogy miként közeledjen? Mert annyit még a nagy racionalitása is levette, hogy Virágnak az az egy jön be Antalon, hogy olyan kis zavarodott és ennyire elhúzódik mindennemű testiségtől.
Még jó, hogy a szobatársaival nem sűrűn találkozik, mert tuti a képébe röhögnének. Nézi a poharat, valamit mondania kellene, de nem tud.
Annyira új ez az egész. Neki tökéletesen megfelelt az eddigi élete, de jött Virág és most, most csak körülötte jár az agya, de sosem jut a végére.
- Azt hiszem jobb ha megyek. Nem érzem magam valami jól.- Hallja saját hangját és már áll is fel, hátha meg tud menekülni ettől az egésztől. Ha visszamegy a szobájába, és kezébe vesz egy könyvet, elkezdi olvasnia, vagy ha elalszik akkor már biztosan visszatér a régi kis élete.
Az asztalra helyezi a poharat, gondosan ügyelve arra, hogy az aljáról letörölje a vízcseppet, nehogy nyomot hagyjon.
- Köszönöm. Mármint azt, hogy meghallgatott, de én...még most sok dolgom van, és mennem kell. Majd gondolkodok rajta, de tényleg. Még egyszer elnézést, hogy feltartottam, biztos sokkalta fontosabb dolgai is vannak. - Lép az ajtóhoz, nyit, kilép becsuk.
Az ajtó másik oldalán áll. Fejét a nyílászárónak dönti, szemeit lehunyja. Ez minden érvvel, minden egyes szállal ellent mond. Mindennel. Egy kis szőke miatt. Nem, nem kis szőke, Ő Virág. Halovány mosoly ült ki az arcára. Mennie kellene, csak nem tudni hova.

Nem gondolta Thierry, hogy ennyire hatásosan is tud ő beszélni, csak azt látja, mintha Antal kissé megtáltosodott volna. Ha már másra nem volt jó, talán összekapja kicsit magát a fiú, mindenesetre tudja, hogy oda kell figyelnie rá, nehogy itt elkallódjon a tudás nagy ösvényén. Szóval Antal felpattan, Thierry meg jól érzi magát. Nem, nem a felpattanástól, hanem a 3-4 italtól, amit kb fél órán belül legurított egy kis szíverősítőként. Most rendesen meg lett erősítve.
- Nincs mit, máskor is szívesen. - kísérné ki Antalt az ajtón, de a fiú gyorsabb volt kissé lelassult érzékeinél, és szinte kiviharzott az ajtón.
Thierry visszasétál az ablakhoz, és elnyomja cigarrettáját. Egy kis legyezgetés után becsukja az ablakot, majd a két poharat megtisztítja, és visszahelyezi a szekrénybe, mint aki jól végezte dolgát.
Elvonul a fürdőszobába, hogy felfrissítse magát, lehet megártott a pár pohár ital. A frissítés hamar megy neki, viszont a mai nap eseményeitől igencsak megéhezett. Talán ennie kéne valamit. De egyedül ennie meg nem is olyan jó.
leül asztal mögé, hogy írjon pár sort, majd baglyával elküldje az illetékesnek.
Nem siet, szépen kerekíti betűit. Mindig is szépen írt, elég jól belenevelték. Pecséttel - nem héttel, csak eggyel - zárja le a levelet.
- Vidd Miss Bristownak! - küldi a baglyot útjára.
Miután útnak lendítette a baglyot, elindul ő is útjára, hisz választ majd úgyis később kap.

*Dam-dadam-dadadadam-dadam. Kopog valaki egy ütemet az ajtón. Vagyis dirim-dörömböl, csak a bűbáj letompítja ugye ezt. Előtte pedig ugyan hívatlan vendég várakozik, de úgy gondolja, hogy azért nem annyira kellemetlen. Jobbanmondva ő sosem érzi igazából magát tehernek, tehát ezen sem kell aggódni. De azért reméli, szívesen látják majd, elvégre segítséget kérni jött egy hm... érdekes témában. Azonban ha már Antalhoz hozzá van szokva a karvezető, akkor ez egy igazán könnyen teljesíthető kérés lesz. Mert bizony, kéréssel fog előállni.*
~ Előbb majd hagyom, hogy kiröhögje magát, utána megmondom neki, hogy nem viccelek.~
*Határozza el magában a küszöb előtt állva, és megingatja a fejét. Valami dalocska jár megint a fejében, de hát mikor nem? Tanult énekelni, szereti is, és valamennyire tud is, hát még az lenne különös, ha távol állna tőle a zene világa. A propos, jövőre lesz Dalmágia. Alig várja. Kíváncsi, mit tud majd művelni a hangjával. Addig is... még a vizsgákkal se áll sehogy. Majd a következő héten nekiül. Ígéri. De most koncentráljunk ide.
Hogy kiöltözött volna? Dehogyis. Bár lezuhanyozott és hajat mosott, mielőtt elindult volna, ez igazán a minimum egy ilyen kaliberű lánynál. Fehér sortfarmert és a szemszínét kiemelő kék, nyakbakötős felsőt húzott magára. Papucsos lábán szokás szerint ott az ezüst bokalánc, de gyűrűt nem húzott - nehogy azt higgye a másik, hogy miatta majd hűdekicsípi magát. Kellemes zöldalmaillat árad a szöszke tincsekből, és körüllengi az egész lányt. Könnyed, friss, egyszerűen jó érezni.*

Thierry üldögél lakosztályában. Feltett lábak, könyv a kézben, csendes muzsika. Igen, nyugodtság és pihenés, ez az, ami kijárt már neki. Mondhatni semmi dolga, semmi olyan, amit tennie kéne, fontos lenne, és fárasztó. Most a lustaság, és a pihenés vette át a főfő szerepet. Nincs is öltönyben, mint ahogyan azt már annyira megszokhatták tőle, egy egyszerű fekete szabadidő és egy fehér poló hozzá. Igen, elég szokatlan látványt nyújthat így a professzor. Bár, ha ki kellene mennie a szobájából természetesen felöltözne, de mivel nem vár senkit, dolga felől is ráér, így megteheti. Megteheti, hogy olvassa újonnan kapott könyveit. Bár tény, nem tűnnek olyan izgalmasnak ,de egy kis olvasásba még senki nem halt bele. Az is igaz, hogy a mostani lustálkodásnak is meglesz az ára, hiszen azok a dolgok, amiket most nem csinál meg, kissé feltorlódnak, de azt meg kibírja. Semmi fontos, és ez a fő.
Nem gondolta volna, hogy a tanítás, és egyéb kötelezettségek így le tudják fárasztani az embert mind fizikailag, mind pedig agyilag. Márpedig ő most, aki azért nem szokott lustálkodni, és azért hozzá van szokva a strapához, mégis hullának érzi magát.
És ekkor valaki mocorog az ajtó előtt. Nem mondhatni, hoyg jó füle van a professzornak, inkább csak szelektív a hallása. Hallja a folyosón lévő diákok mászkálását és egyéb hangoskodásokat. Mondjuk mikor megunja, azért elcsendesíti szobáját.
Feláll, és kinyitja az ajtót, kíváncsi azért ki az a bátor, aki felkereste őt.
- Üdvözlöm Ophelia!

*Elmosolyodik, és lelkesen csillogó szemekkel pillant fel a professzorra. Igencsak meglepi, hogy nem a szokásos öltözetében találja, nade neki is vannak furcsa, hozzá nem illő darabjai. Például egy alsógatya. (Bármikor szüksége lehet arra, hogy fiúnak álcázza magát, és az alsógatya a legfontosabb kellék ehhez.) Egy pillanatra bent is akad a szava, de fel lehet ezt írni neki a hirtelen ajtónyitásnak is. Igazán. Nem feltűnő.*
- Jó napot. *Pingvinmozgással beljebb somfordál a férfi mellett, hacsak amaz nem állja el teljesen az utat. (Vagy ha igen, akkor is.)* Één... *Kezd bele egyből a kérésébe, nem sokat teketóriázik. Megpördül a sarkán, hogy ne háttal álljon már neki, mégis, micsoda modor lenne. Újabb másodpercre megakad. Naiv zavarodottság, aminek tűnik, pedig nem akar ő közel sem aranyosnak látszani. Nem kérem, ő teljesen komoly és fontos feladattal érkezett ide, csak éppen elfelejtette, mi volt a megtervezett szövege, amit idefelé gyártott. Mert gyártott ám, sőt, egész este is ezen gondolkozott (másfélezer más dolog mellett) de ahogy átlépte a küszöböt, minden elfelejtődött.
Igazán gratulálhat magának.
De az élet nem állhat meg ettől, a szónok sem fordul le holtan a katedráról, ha megakad a beszédében. Ennek köszönhetően aztán nagy levegőt vesz, és igazán felnőttes hangnemben kiböki, miért jött.*
- Tanítson meg a tanár úr keringőzni.
*Szusszant. Na. Valami ilyesmi volt az az esti is. Nem is fűz hozzá több magyarázatot, kész, Ophelia Little, Pilluamuletos diák ezennel befejezte feladatát, ami persze teljesen hétköznapi és magától értetődő.*

Thierry azért kicsit meg van hökkenve. Bár szerencsére az arca nem olyan árulkodó, megtanulta felvenni a pókerarcot, és komoly képet vágni, bár lehet ebben a melegítő-fehérzokni-papucs összeállításban ez nehézkesen fog menni. És akkor még Ophelia is rátesz egy lapáttal. Pedig még nem mondott semmit sem. Csak úgy, a kisugárzás, és miegymás.
Sokáig nem kell állni az ajtóban, hiszen az első meghökkentő pillanat után, Ophelia már bent is van a szobában. Thierry becsukja utána az ajtót, és nekitámaszkodik. Bár nem tudja elképzelni, hogy mit akarhat a lány, de ha egy pillus bejön hozzá, akkor annak biztos nincs "jó" vége. Egy kis hatásszünet, és máris jön a kérés. Thierry szemei kikerekednek, talán még Roger nyúl is megirigyelné a mozdulatot. De aztán gyorsan visszateszi magát alapállásba, egy kis torokköszörülés, némi leplezett zavar.
- Khm... - elindul az ajtótól, jobban teszi, ha kicsit ül. - ... üljön le Ophelia!
Mondja a lánynak, talán kissé parancsolósra sikeredett, de ez betudható a meglepettségnek, és a némi zavarnak, ami most benne van. Több okból konvergencia lett az erőben, és igencsak érezheti az ifjú padawan. Bár, azt meg kell hagyni, Thierry nagyszerűen tud táncolni. Már gyerek kora óta. Meg kell tanulnia, nem volt mese, de hogy ő tanítson, ráadásul Opheliának, akitől jobb lenne, ha távol tartaná magát. Túlságosan sugárzik ahhoz a lány, hogy túl közel kerüljön a tanerőhöz. Mondjuk egy kis ártatlan keringő még mindig jobb, mint ha tangóznának, vagy valamilyen tüzes latin táncot kellene megtanítania.
- Khm... öhm... Szóval, keringőzni szeretne... - ismétli el, hogy még jobban tudatosítsa magában - ... keringő.. - aztán hátradől a fotelében, majd előre, összekulcsolja a kezeit - ... végül is tudok keringőzni.
Mintha valami nagy felfedezés, pedig nem az.
- Megtaníthatom magát Ophelia, ha nagyon szeretné, bár azt hiszem a szobám nem túl nagy ehhez. Kell keresni valami nagyon helyiséget. - egy kicsit belelendül a beszédbe, és lassan már saját magán sem igazodik ki, hogy mi a fene is van. - Azt hiszem a tanterem jó lesz hozzá.
teszi még hozzá. beszéde közben elég sűrűn vált pozíciót. Vagy előredőlve össze van kulcsolva keze, vagy hátradől a kanapén, és mellkasa előtt fonja össze kezeit. Mindenesetre, elő kell szednie azt az 5 csillagos francia cognacot.

*Ohohó, nem nevették ki, csak meglepődtek, ez remek, akkor az ötletét egyszerűen brilliánsan adta elő. Kaphat egy pirospontot? Kapjon. Kapott. Dagad a büszkeségtől az egója, de sokáig nem tagadhat, mert ráparancsolnak, ő pedig azon nyomban odasomfordál az íróasztalhoz, és leül az egyik vele szembeni fotelba. Mondjuk a balba. Kicsit lejjebb csúszik, hogy kényelmesen elhelyezkedjen, majd sután pislog fel Thierryre. Nem teljesen érzi át, de felfogja, hogy valamiért zavarodott a tanerő: több, mint feltűnő. De ha átgondolja, akkor is csak lehetőségeket sorakoztat fel: túl korán, túl későn zavarja, túl hülyeséggel zavarja, nem szereti a szőke hajszínt, satöbbi. A küllemére nem gondol. A küllemére ilyen kontextusban sosem gondol. Ha megtette volna már, valószínűleg világhírű modellként érkezik az iskolába. Az pedig furcsán venné ki magát.
Még szerencse, hogy nem hallja a másik gondolatait, mert már sorolná is, hogy megtanulhat ám ő mást is, ha a tanár úr nem ismeri a keringőt, de hálisten erre nem kerül sor. Csak úgy jár ide-oda a tekintete az állandó pozícióváltásnak köszönhetően, halványan elmosolyodik, szemlátomást szórakoztatja. Nem ám a karvezetője "nyomorúsága", sokkal inkább valami más. Valamit megint meglát ebben a helyzetben azon a törött tükrén keresztül, amit sosem fog tudni elmagyarázni másoknak, amit csak ő láthat, talán helyesen, talán helytelenül. De ha minden jól megy, akkor ezt mások elé nem kell tárnia.*
- Ó, remek! *Csapja össze a tenyereit vidáman, máris kiegyenesedik. Ugyan nincs tisztában azzal, hogy hol van a Bűbájtan tanterem, de ha messze, akkor lefelé csúszni fog a lépcsőkorláton, akár tetszik a tanerőnek akár nem. Már ide felfelé volt egy igen fáradalmas kirándulása, csak fél órát ült az ajtó előtt, hogy kipihenje és rendbeszedje magát (meg is nézték a diáktársai rendesen), s csak ezt követően kopogjon be.* És és és ez a ruha jó lesz, vagy szokjam a szoknyát és hozzak azt? Bár hosszú szoknyáim nincsenek, amik szépek és őő... *Lenéz a papucsos lábaira.* ...azt hiszem, ezen is változtatnom kell.
*Tökéletesen kivehető a szavaiból, hogy természetesen a kezdés nála a mostani időpont, nem később, nem hamarább. Egyszerűen árad belőle a lelkesedés, ha nem elég az a fajta kisugárzása, hát még ez is rátold egy lapáttal. Naivan fordul ismét a férfi felé, elmosolyodik, és félrebiccenti a fejét.*
~ Már megint bénázok. ~
*Sokszor mást rejt egy-egy gesztus, mint amit sejt mögötte az ember.*

Ülnek egymással szemben. És ülnek, meg is szólalnak, egymással szemben. Láthatóan Thierryt kicsit frusztrálja a helyzet, vagy a gondolat, hogy nemsokára meg kell tanítania a lányt keringőzni. Tud keringőzni, nagyon is jól tud táncolni. Muszáj volt megtanulnia, de nem gondolta volna, hogy így kell kamatoztatnia a tudását. Tényleg nem, és emiatt zavarban is van. Kissé görcsös. Olyan karót nyeltnek tűnhet most, pedig Thierry nem az. Nah jó, nem mindig az. Az órán karót nyelt, és szigorú, most meg karót nyelt, és zavart. Igazából felpattanna a fotelból, hogy kinyissa a bárszekrényét, és elővegye azt a finom cognacot, amit Antika érkezése után nem sokkal felbontott, de talán nem kéne. Legalábbis, most nem. Lehet majd utána kell, mármint a tánc után, vagy a hideg vizes zuhany után.
- Most azonnal? - dől előre. Kicsit meglepődik, mert tényleg úgy hangzik, hogy a lány most azonnal akar tanulni. Ami egyéb tantárgyaknál nem lenne gond, de ez kicsit más. Thierry úgy gondolta, hogy majd lelkiekben felkészíti magát, megedzi testét és lelkét Opheliával szemben. De ezek szerint ma nagyon spontán mindenki, és Thierrynek is azzá kell válnia.
- Nem kell szoknya. Jó lesz mezítláb is...
~Még csak az kéne, hogy beszambázzon ide valami miniruhába!~
Minden jó, csak essenek már túl rajta. Az egészen, és Thierry is magához méltóan viselkedjen. De arról nem tehet, igazán nem tehet, hogy férfiből van. Igazi férfiből, és hát nincs az a férfi, igazi férfi, aki ne nézné meg a lányt.
Szóval kezdeni kell. De így, melegítőbe nem mehet ki a diákok közé, mit szólnának slampos öltözékéhez. És egyébként is, melegítőben csak edzeni megy, bár ezt is mondhatnák annak, de igenis, adni kell a megjelenésre. de most nem mehet el átöltözni, hogy nézne már ki, hogy fogja magát, otthagyja a lányt, és felveszi könnyed nyári nadrágját, és színben tökéletesen passzoló zakóját. Feldobná még... nah de nem lehet. Szóval, melegítőben kell elmennie a bbt tanteremig, ami jól lehet nincs túl messze, de akkor is. Thierrynek elég nehéz dolgok ezek. nem pojáca, de a megjelenés igenis fontos. Mindig alkalomhoz illő.

*Noh, magában annyira okosnak titulálja magát, hogy nem ment el végül a karos hetek báljaira, hogy nagyon. Táncolni tud, keringőzni nem, és nem égett be az iskola előtt, ezáltal van esélye, hogy most, bár utólag, megtanulhassa anélkül, hogy szégyenkeznie kéne. Bár nem valami hip-hop féle stílus képviselője ő, a balettet nem nevezné így az ember, de azért az mégis messze áll a formális táncoktól. Andersen meghalt, nincs mese. Meg kell próbálni.
A szoknyát illetően ő teljesen komoly hosszúszoknyára gondolt, ámdé legyen a férfinak igaza, mezítláb lesz, és így, térd fölé érő farmerben, ami már azért kacsingat a mini megnevezés felé, de közel sem éri el. Szórakozottan megingatja a fejét a beállt csöndben, és valamiért ő sem töri meg. Talán... kerek egy percig, amikor is talprapattan.*
- Akkooor tíz perc múlva ott vagyok a bűbájtan tanteremben, csak elrohanok, összefogni a hajam, mert az zavarni szokott, ha új lépéseket tanulok! *Magyaráz lelkesen. Egy pillanatra felvetülhet a gyanú, hogy bizony a lány olvas a férfi gondolataiban, de bizonyára teljesen máshogy viselkedne, ha minden gondolatát és vívódását hallaná. (Már ha viselkedne, és nem menekülne el azon nyomban. Opheliánál, ki tudja...)
Már is az ajtónál terem, és ha nem is kirántja, de lendületesen kinyitja.*
- Igyekszem! *Teszi még hozzá, és csukja be maga után. Odakint vidáman a levegőbe bokszol - egy zavart vigyor egy arra járó diáknak - aztán még vidámabban rohan a Pilluamuleto részlege felé. Ez a boldogság még akkor sem lohad le, amikor rájön, hogy igazából gőze nincs, hol a Bűbájtan tanterem, de sebaaaj, egy Little mindig feltalálja magát. (Vagy megkérdez valakit.)*

Thierrynek van kerek 10 perce. Némi megkönnyebbüléssel fogadja, hogy a lánynak el kell futnia sürgősen. Így 10 perc alatt, majd mindenre van ideje. Csak a hideg zuhany marad ki, pedig valójában az is nagyon jól esne neki.
- rendben van! - szól a lány után, aztán amint csukódik az ajtó, felpattan a fotelból.
Elrohan szobájába (ami azért annyira nincs messze, de lép 4 nagyot), hogy előkeresse azt a könnyed fehér nyári nadrágot, és a hozzá illő zakót. De áh, a zakó nem jó, inkább előveszi a nemrégiben kapott fekete kárókockás pulcsiját. Inghez az is jó lesz. de nem vehet pulcsit, nyár van, meleg nyár van. vissza a szekrénybe. Nadrág marad. Melegitő letol, gatya fel, öv bekapcsol. Felsőtest még meztelen. De mit vegyen felülre. Mint valami kamasz, aki bálba készül, pedig nem is készül bálba, csupán keringőt kell oktatnia, de ehhez frakkot nem vehet fel, és a zakó se lenne túl kényelmes. De melegítőfelsőben sem kéne odamennie, és az is jó lenne, ha testét borítani valami ruhadarab is. Pulcsi nem jó, ing kényelmetlen lenne. Más nincs. vagyis van, de az nem jó.
- Eh a fene vinné el... - morog kicsit magában.
Gyönyörű izmos felsőtestével átmegy irodájába, kinyitja azt a híres bárszekrényt, és tölt magának némi frissítő, élénkítő italt. Ablak kinyit, nem áll ki, mert nem mutogatja magát, majd elpippant egy cigarettát, három korty cognac közben. Gyorsan szívja, kevés idő, ruha még nincs rajta. 4 nagy lépéssel vissza a szobájába, a gardróbba. Tanakodik, gyorsan kell cselekedni, vagyis dönteni. Kiemel egy pólót, vissza is teszi. nem jó. Végülis rálel a rég elfeledett fekete ingére. Rövid ujjú, könnyed, a célnak megfelelő lesz. Mint egy kis giggoló, úgy néz ki így a fekete fehér összeállításba. Azért kap magára egy zakót is, majd legfeljebb leveszi, de zakó nélkül ki nem lép innen.
Megindul az ajtó felé, végig is néz magán, és megállapítja, hogy mennyire jól néz ki. Aztán megtorpan, hogy most mit is csinál tualjdonképpen. Átöltözött. Nos igen, Thierry átöltözött, holott az előbb még melegítőben volt. Aztán msot mit fog gondolni a lány, mikor ő azt mondta neki, hogy nem kell öltözködnie. Visszalépeget a szobába, ledobja az összes ruhadarabot, ami eddig rajta volt, és gyors ütemben magára kapja a melegítőt. Akármennyire is kellemetlen lesz kimennie a folyosóra melegítőben, akkor is így kell maradnia.
Most már végképp hülye kamasznak érzi magát. Még jó, hoyg egyedül van a lakosztályában, és sehol egy kandi kamera, vagy egy lehallgató készülék. És elindul... a vesztébe, vagy legalábbis a bbt terembe.

Thierry de Montmorency írta:: [Miss Warren]

- Nem vagyok én vérengző… - tekeri meg fejét- .. hova gondol Miss Warren. csak éppen, mindenkinek ami jár. Legalábbis én ennek a híve vagyok. Sem többet, sem kevesebbet, sem jobbat sem rosszabbat.
Szegény Thierry, alig tud kinyögni egy mondatot, anélkül, hogy ne kelljen kifújnia az orrát. A sorozatos elfordulások alkalmával, egy újabb és egy újabb zsepi vész el Thierry allergiájának köszönhetően.
Melinda kijelentésére egy ferde vigyor húzódik a száján.
- Nem… - tekeri meg ismét a fejét - … nem köszönöm. Nem szeretem a rágós húst. -még kezével is int, hogy köszöni szépen, de nem kér Melindából – Még megfeküdné a gyomromat.
Az, hogy Melinda nem hogy nem jár el az órájára, pedig mint jó prefektusnak ez lenne a kötelessége, de még szemtelen is, kissé felbosszantja Thierryt. Nem különösebben akar nagy feneket keríteni neki, mit is érne el vele. Akár egy büntető munka, amit úgyis megcsinál, de nem biztos, hogy tanulna a jó modorból belőle, akár egy pár mondatos szidalmazás, ami meg egyik fülén ki a másikon meg be, nem használna a szemtelen lánynak.
- Nos, azért megerőltethette volna magát Kisasszony! …– ujjait egymásnak támasztja, kék szemeivel úgy pillant fel Melindára -… mi a véleménye a kinti folyosóról? Mocskos mi? Igencsak ráférne egy kis tisztogatás. - mondja kissé megjátszott hangnemben - Kérem a pálcáját! - kezét kinyújtja, és kicsit még előre is dől, hogy elhajoljon odáig.
Nos, egy dolog van, amit nem tűr, és nem is tud méltányolni, az a szemtelenség. Ha máshogyan nem, akkor majd egy kis fizikai munkával megtanulja a Prefektus Kisasszony, hogy nem illik szemtelenkedni Thierry bácsival.
- Ha maga tökéletesen megvan bűbájok nélkül.. akkor gondolom nem lesz rá szüksége.

[Sajnálom a késői választ tanár úr, elfelejtettem Embarassed

]

Nagyon úgy néz ki, hogy kezd megnyugodni. De csak azért, mert eddig sem aggódott, csak tettette. Hiszen nem félt attól, hogy karvezető helyettese meg fogja őt enni. Mondjuk ő olyan kis ennivaló... Kiskorában valóban sokan akarták őt "megzabálni", az öreg nénikék szavaival élve. Őszintén szólva nem is érti, hogy az idős asszonyok a "megzabálni" szót használják a "megenni" helyett. Azóta viszont nem is gondolt erre. Most viszont megint eszébe jut, így arcára egy pillanat erejéig töprengő kifejezés ül ki. De aztán el is tűnik, és inkább egy furcsa kérdést tesz fel tanárának.
- És nekem mi jár, tanár úr? - kérdezi enyhe baljós előérzettel. Van egy sejtése, hiszen Thierry elvileg mindent tud róla. Nem mintha olyan sok viselt dolga lenne, de valljuk be, nem az a tipikus földre szállt angyal. Inkább az angyalbőrbe bújt ördög kifejezés illene rá, de ezt majd Thierry eldönti. Mindenesetre nagyon is érdekli Montmorency professzor úr válasza.
Eközben csak figyeli Thierry zsebkendő-ellenes hadműveletét. Hatásos, de inkább nem szeretne részt venni benne. Ő ugyanis nem tudja meggyógyítani magát. De ha a zsebkendő nem is segít, akkor az új ötlete talán igen...
- Professzor úr... Maga bűbájtan tanár. Nem tudná egy bűbájjal rendbehozni magát? Rossz nézni, ahogy itt szenved. És másokat is megfertőzhet - a mindig vidám, tréfás kis csitriből hirtelen "átváltozott" a gondoskodó anyukává. Az mellesleg cseppet sem érdekli, hogy Thierry allergiás, nem pedig megfázott. Az allergia pedig köztudottan nem fertőző. Viszont rendkívüli tudása már nem terjed ki odáig, hogy lehet-e egyáltalán gyógyítani. Hiszen előbb, vagy utóbb úgyis előjön, szóval végülis tök mindegy. De végülis ez nem az ő baja.
Azon, hogy a finom, pácolt, fűszeres és grillezet husikáját egyszerűen rágósnak titulálták... Nos ez szíven ütötte, nem is kicsit. Ajka kezd lefelé görbülni, és még a műkönnyek is megjelennek a szeme sarkában.
- Rágós hús? Hogy feltételezhet ilyet rólam? Úgy nézek én ki, mint akinek rágós a húsa?
Nem. Úgy néz ki, mint aki maximum tíz másodpercen belül sírógörcsöt kap, és elárasztja Thierry szobáját. Még szerencse, hogy tud úszni.
Az, hogy szemtelen, és hogy ez még bosszantja is Thierry-t, normális esetben észhez térítené. De most túlságosan is el van foglalva. Eddig jól elvoltak, de ez a hirtelen hangulat- és hangnemváltozás nagyon meglepi, és meg is rémiszti.
- Öhm - hirtelen csak ennyit bír kinyögni.
- Én igazán próbáltam... - kicsit összehúzza magát, mivel érzi, hogy ebből ő semmiképp sem fog jól kijönni.
- Nem, szerintem egészen tiszták. A házimanók jó munkát végeznek, uram.
Láthatóan nem esik le neki, hogy ez esetben ő lesz a házimanó. Pedig tudja, hogy éppen megbüntetik, de már olyan régen volt büntetésben, hogy el is felejtette, milyen az.
A felszólításra kelletlenül, de feláll, és odaadja a pálcáját karvezető helyettesének.
- Én pálca nélkül is tudok takarítani... A szüleim ugyanis muglik, nem igazán esik nehezemre egy kis takarítás - nem, még most sem ejti, hogy ezzel csak még rosszabb lesz a helyzete. Ahhoz túl sokat kéne gondolkodnia.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Nemrég kaptam egy értesítést, miszerint karvezetőnk lakosztálya előtt kell gyülekeznünk, ha a másodévesenek kiírt Bűbájtan órán részt kívánunk venni. Nem igazán volt még szerencsém, vagy balszerencsém őt itt felkeresni, úgyhogy beletellik egy kis időbe, mire rádöbbenek az egyébként nyílvánvaló tényre. Hol is lehetne az említett lakosztály, ha nem ott, ahol a professzor termei is. Gondolom a diákok zömének ez egyértelmű, nem úgy mint nekem.
Minden esetre most már itt állok, s fehér garbómra omló, kék, hosszú hajamat hátrasimítom füleim mögé, hogy körbepislogjak érkezik-e még valaki, vagy egyedül kell itt rostokolnom.
Nem igazán látok egy órára igyekvő diákot egyenlőre, vagy akik itt kószálnak jól álcázzák céljukat, így ledobom összehajtott taláromat a tanárom ajtaja mellé, s letelepedek rája. Nem is olyan egyszerű ez, hisz egy kurta szoknya van rajtam, sötétkék színben pompázóan, ráadásul elég szük is, de rugalmas, így nehezen bár, de sikerül leülnöm. Kicsit féloldalasan magam alá húzva lábaimat.
Egy könyvet kezdek el olvasni, hogy azzal eltöltsem a várakozásra szánt időt. Helyesebben ha rászántam, ha nem muszáj lesz várnom, pedig az az egyik cselekedet, amit nem igazán szeretek, de késni még annyira sem, így most rostokolhatok itt még egy ideig.
Minden egyes lapozásnál körpelesek, felnézek az ajtóra is, hogy hátha kidugja orrát rajta MR. Montmorency kicsit hamarabb, de ahogy közeledik az idő egyre kisebb esélye van ennek. Miért is lesne ki, hisz valószínűleg azt sem tudja, hogy valaki már van az ajtaja előtt, s ha mégis valami mágiánk kösönhetően, akkor meg elkönyveli magában minden bizonnyal, hogy Kriszty az csak, a kis Stréberke, aki még csak készül arra, hogy Bájitaltan után megkapja a magáét, ha az igazgató esetleg bepanaszolta, vagy majd fogja.

Ma tök jó napja volt. Reggel hószállingózásra ébredt, és ettől annyira pacsirtás jó kedve lett, hogy mindenkire csak mosolygott, kedvesen beszélgetett, mindenre volt egy kis szellemes riposztja. Persze Weeko az eszébe jutott. Hiszen azt mondta, hogy vagy elmegy aludni a tél beköszöntével, mint a brumik, vagy pedig naaaagy anyagokba fog beburkolózni, hogy ne fázzon. Ez pedig azt juttatta eszébe, hogy a tanár urat meg kell majd kérdeznie, hogy megtanítaná e neki az emberre kiszórható melegítő bűbájt, hogy ezzel segíthessen a lánynak.
Ezért is sietett annyira az öltözködéssel. Persze, hogy egyenruhát vett fel, a szoknyája és a hófehér inge szépen vasalt, mint ahogyan iskolai talárja is. Azt már észrevette, hogy nem csak a sensei háklis a kinézetre, hanem a tanár is elvárja a megfelelő öltözetet. Vállán elmaradhatatlan táskájával a tanterem elé sietett, és várt arra, hátha most is előbb jön a professzor. Már jó tíz perce ott álldogálhatott, amikor bevillant neki, hogy ma nem is a teremben találkoznak a proffal, hanem a lakosztálya előtt. Kicsit morgolódva indul meg, hogy aztán meglássa, nem csak ő érkezett korábban, hanem Kriszti is, aki ennél rövidebb szoknyát már nem is vehetett volna fel...
- Szia! - köszön a lánynak, és hátát finoman a falnak veti, szemben a tanár ajtajával. - Polgárpukkasztásra készülsz? - kérdezi halkan kuncogva. - Először Wayner professzor kiosztása, most pedig ez a rövid mini szoknya... - hagyja lógva a mondatot, majd lassan megvonja a vállát.
Végül is nem az ő dolga, és neki is volt visszabeszélős, szemtelen korszaka. Igazából még most is benne él ez az én. Csak most lappang a mélyben...