Smaragdzöld-tó - Kikötő

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Kedd Jan. 26 2010, 17:51

- Igen. De nem értem, hogy?! Mármint, én nem vagyok jó átváltoztatástanból, és tudod zavar, hogy azért lettem ts, mert Akane sensei egyik kedvence vagyok.
*Fakad ki belőle végre. Soha senkinek nem mondta még ezt el, és most valahogy sokkal könnyebbnek érzi a lelkét. Igaz eddig is vidáman mosolygot, de most már látszik rajta, hogy a vállai egy súllyal könnyedebbek lettek. Ő sem emlékszik, hogy mondta-e már ezt Koninak, így nem is fogalalkozik ezzel. Az pedig, hogy nem jár be, hát ha hihetetlen akkor is igaz. Egyszerűen túl sok volt az óra és nem bírta. Persze elkérte másoktól az anyagot és bepótolta, de az nem ugyanaz.
Nem akarja nagyon faggatni Konit, így beéri a viszonylag rövid, de sokat mondó válasszal, és hogy kicsit megnyugtassa a másikat, megdörzsöli a fiú hátát, miközben beszélni kezd.*
- Nyugi, ehhez senki sincs hozzászokva. Hiszen látod, nekem sem sikerült. De majd együtt megoldjuk. Ha valamelyikünk majd épp fel akarja adni, akkor a másik mindig segít majd. Jó? Én nem adom fel, én igenis be fogom bizonyítani, hogy meg tudom csinálni!
*Az utolsó mondatnál, már annyira lelkes, hogy az öklével a levegőbe boxol, majd Konit is megböki, és kérdőn pillant rá, hogy segít-e majd neki, ha ő lesz mélyponton.*
- Serinityről sajnos nem tudok. Folyton eltűnik. Olyan rejtélyes.
*Mondja mosolyogva, és közben ő is a tó felé réved. Serinity nagyon kedves lány de néha tényleg nagyon misztikus. De pont emiatt kedvelte meg. Számára nem rossz, hogy néha el-eltűnik a lány, mert amikor felbukkan, mindig valami izgalmas történik. Legalábbis vele igen, így csak mosolyogva tud gondolni a signumusos barátnőjére.
Közben Konidik felpattan és elkezd köveket dobálni a tóba. Kumikoban felmerül, hogy talán a kacsázást próbálgatja újra. Egy darabig figyeli a fiút, aztán megcsóválja a fejét.*
- Állj le Koni, nem jól csinálod! Várj megmutatom.
*Ajánlja fel, és az egyik követ a kezébe véve feláll. A tó széléhez lépdel, majd kissé oldalra fordul. A jobb kezét, amiben a kö van, könyökből hátralendíti, majd egy ügyes mozdulattal elhajítja. A kavics most csak egyet kacsázik, de nem búsul.*
- Hát nekem sem megy mindig olyan jól, de a lényeg az, hogy hogyan érkezik meg a kő a vízre. Láttad, hogyan csináltam?
*Kérdezi ismét a fiú felé fordulva, és reméli, hogy képes lesz a megfelelő mozdulatot megtanítani neki.*

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Szer. Jan. 27 2010, 12:35

*A fiú egyáltalán nem ért egyet Kumikoval, szerinte nem létezik olyan tantárgy amiben Kumiko ne teljesítene jól. Akane senseinek meg nem hiszi hogy van kedvence, maximum abban hogy kit szeret a legjobban szívatni. Már nyitná is a száját hogy ezt elmondja, de inkább meggondolja magát, Kumiko úgy sem fog változtatni az álláspontján, vagy még is? Talán meg ér egy próbát. Vagy nem? Ezen tűnődik éppen Koni. Aztán, megszólal.*
- Szerintem te igenis jó vagy átváltoztatástanból! Te mindenből jó vagy. És szerintem nem te vagy Akane sensei kedvence, mert most, hogy visszagondolok az első, másodikos órára, ott volt az a... Ööö... Kurt Herrman! Arról a diákról úgy beszélt... Biztos hogy ő a kedvence. Te nem akkor még nem voltál ott, nem emlékszem pontosan mikor értél be. De szerintem, egy ilyen, nem túl szép, de nem is rossz napon, ne beszélgessünk ilyenekről. És főleg ne Akane senseiről.
*Mondja Koni, ezzel befejezve a témát. Kumiko még hozzáfűz valamit, a tanuláshoz. Kumikon el kell mosolyodnia Koninak. Ahogy a levegőbe bokszolt. Azzal viszont megint nem ért egyet hogy Kumikonak nem sikerült. Hiszen még nincs vége az évnek! Majd ha akkor nem sikerülnek neki a vizsgák, akkor mondhatja, most nem! Azonban, mikor megdörzsöli Kumiko a hátát, elcsodálkozik. A lány nem szokott érintkezni másokkal. Ezért kérdőn tekint rá. Majd utána megszólal.*
- Végül is segíthetünk egymásnak, úgy egyikünk sem fog megbukni, semmiben. Se elbukni. Én biztos vagyok benne hogy meg tudod csinálni! Magamról viszont nem gondolom ugyan ezt. De bármi megtörténhet. Kivéve az, hogy az öszvér gyereket szül.
*Miután ezt így elmondta, szmorúan kell megállapítania, még Kumiko sem látta Serenityt. Rejtélyes, valóban az. De nem mond semmit, hanem megy kacsázni, sikertelenül. Miután Kumiko megunta a nézését, vagy csak egyszerűen látta, hogy Koni rosszul csinálja, és megesett rajta a szíve, ezt már nem tudhatjuk, de a lényeg hogy segít neki.*
- Köszönöm Kumiko.
*Mondja, mikor megmutatja a lány a kacsázást. Koninak az-az egy kacsázása a kőnek is nehezen megy. De most megint megpróbálja, nem sok sikerrel. A kő megint nem pattog a vízen. A pugnaxos fiú látta, hogy Kumiko hogyan csinálta, de nem nagyon megy neki az utánzás. Ha talán majom lenne, akkor könnyű lenne. De most Konidik sem búsul, megfog egy lapos követ, és a másik prefektustól ellesett mozdulattal próbálkozik. Most egyet kacsázik köve, majd elmerül, a mélybe.*
- Láttad? Azt hiszem tudom már hogy hogyan kell. Bár ez még semmi nem volt a tieidhez képest. Majd gyakorlom.
*Miután kimondta, megint csak próbálkozik. Még mindig maximum egy kacsázással. De nem búsul, próbálkozik.*
- Egyébként történt veled valami érdekes?
*Kérdezi meg, majd újra leül a fűbe, most kicsit vidámabban.*

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Szer. Jan. 27 2010, 12:57

*Erről sokáig veszekedhetnének, hogy ki Akane kedvence, de persze Konidik nincs ott az extremusos rendezvényeken így nem is tudhatja mik mennek ott. Persze abban is igaza van Koninak, hogy Kumiko makacs természet és nem hagyja, hogy megváltoztassák a véleményét, ezért persze nem bírja ki, hogy ne reagáljon Konidik szavaira.*
- Koni én tavaly egy átváltoztatást sem tudtam megcsinálni. Az elmélet ment és azért mentem át. Tanársegéd pedig azért lettem, mert kb. én vagyok az egyetlen, akinek van valami fogalma arról, hogyan illik egy japán császárnővel szemben viselkedni. Egészen biztos vagyok benne, hogy Kurt is a kivételezettek közé tartozik, ahogy Erin is. Viszont ha visszagondolsz az órára... késtem. És mi volt? Semmi, mosolygott és intett, hogy üljek le! Szerinted, ha te késel, mi lett volna a reakció?
*Kumiko ugyanis biztos benne, hogy Koninak nem lett volna ilyen szerencséje. Akane sensei nyíltan kivétlez azokkal, akik "szimpatikusak" neki, a többiek meg reszkessenek, mert elevenen fel falja őket. Persze Kumiko nem hülye, nem zavarja, hogy jobb bánásmódban réászesül, inkább csak az, hogy a kinevezése, nem volt megalapozott.*
- Hogy jön ide az öszvér?
*Kérdezi meg mosolyogva, majd bíztatóan megszólal.*
- Nézd Koni, még csak most kezdődik a második félév, neked sincs semmi okod az aggodalomra, tavaly is azt mondtad, hogy nem fogsz vizsgázni! És nézd meg egyike vagy a másodéveseknek! Mellesleg azt hallottam az idén más rendszer lesz... Nem lesznek vizsgák vagy mi.
*A lelkesítő szöveg szerinte nagyon jól sikerült, bár igazából nem szokott ilyemsit csinálni és azt sem tudja, hogy miért győzködi ennyire a másikat, mert az biztos, hogy neki abból nem lesz semmi jutalma, hogy a másiknak is sikerül befejeznie a másodévet. Ha csak annyi nem, hogy nem egyedül fog szenvedni a félév folyamán a tananyag súllya alatt. A monológ vége, hát az már igencsak silány. De tényleg hallott erről valamit, s bár nem száz százalék, azért mégis megemlítette. Mindenestre ha Koninak szüksége lesz rá, ő biztosan fog segíteni neki, ha másért nem, hát azért, mert az neki is gyakorlás.
Ő is feláll és miután megmutatta Koninak hogyan kell kacsázni, az eddig gyüjtött köveit felkapva sorba dobálni kezdi őket a vízbe. Neki sem sikerül mindig, de a többség azért ugrik néhányat a vízen. Koni sikere, neki is öröm.*
- Igen láttam, ugrott egyet. Látod? Megy ez neked. Szerintem a tanulás is menni fog, csak akarnod kell, pont úgy, mint a kacsázást.
*Közli a véleményét egy mosollyal az arcán, ami ezúttal Koninak szól, amiért sikerült neki a játék. Közben elfogynak a kövei, és ismét keresgélni kezd a parton.*
- Érdekes? Hmm... Nem igazán. Az olyan könyvmolyokkal mint amilyen én vagyok ritkán történik bármi is.
*Észreveszi, hogy Koni leült így visszasétál mellé a gyűjtött köveket pedig leszórja.*
- Ha akarsz még dobálni, használhatod őket. Na és veled történt mostanában valami?
*Furcsa, de mindig azt feltétlezei, hogy az emberek azért kérdeznek ilyesmiket, mert velük történt valami, amit meg szeretnének osztani a másikkal, de valamiért azt akarják, hogy rákérdezzenek, maguktól nem kezdenének bele. Persze lehet, hogy Konidik nem ilyen, de Kumikonak ez a tapasztalata és mindig ezt feltételezi, addig amíg meg nem bizonyosodik az ellenkezőjéről.*

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Szer. Jan. 27 2010, 13:34

*Koni tényleg nincs Extremusos rendezvényeken, általában még a Pugnaxosokon se, pedig mint prefektus, lehet hogy ott kéne lennie, az összesen. Mivel tavaly nem volt átváltoztatástan órákon, nem tudhatja mi, hogy ment akkor. Persze a tananyagot megtanulta a könyvekből, de gyakorlatban nem nagyon kísérletezett ő sem. Pedig úgy sokkal jobb lett volna tanulni... De már mindegy. Meg tanár nélkül nem lett volna biztonságos, legalábbis tanár mellett dokkal jobb, és akkor nem is szidják le, nem kap semmit, talán. De Koni nem tudja, mivel ezzel még nem kísérletezett, ahogy sok mindennel sem. Kumikonak könnyű tudnia hogy kell viselkedni a senseiel, mivel ő is japán. De egy angol fiú... Neki nem könnyű. Igazat beszél a lány, nem csinált vele semmit Akane, és ha ő késett volna, akkor talán az Edwardnak tett fenyegetését, rajtja váltja be. *
- Ha késésben vagyok Akane sensei órájáról, inkább be sem megyek, és majd elkérem valakitől az anyagot. De a reakciójából nem láttam volna sokat, mert letépte volna a fejem. Vagy a véremet használta volna föl az órához, vagy nem tudom. Más undorító dolgok... Támadt viszont egy ötletem. Nem tanítanál meg, hogy kell viselkedni egy japán császárnővel? Tudom nagy kérés, de megteszek cserébe, valami hasonló kaliberű dolgot. De ha esetleg túl bonyolult, vagy hasonló dolgok, inkább nem is kell...
*Mondja Koni, hirtelen ötlettől vezérelve. De gondolja hogy nagyon sok szabály van, amit ő simán felrúgna, a tudta nélkül. Vagy is nem gondolja hogy valaha is megtanítaná valaki neki. Kivéve ha az Kumiko, talán ő megtanítaná. Majd a tanulásra terelődik a szó. Kumiko megint igazat beszél. Koni tényleg nem akart vizsgázni tavaly. De gondolta próba szerencse, megtanulja a tananyagot, vagy legalábbis a nagy részét, és vizsgázik. Ha meg nem lesz jó, úgy sem baj, mert csak akkor jött. Koni is halott valamit a más rendszerről, de már nem emlékszik nagyon rá. Arra főleg nem hogy a vizsgákat eltörlik, de nem emlékezhet mindenre.*
- Szerintem vizsgákkal jobb lenne. Szeretem tesztel eldönteni hogy érdemes vagyok-e valamire. Most például a harmadikos tananyagra. De lehet hogy így, vizsgák nélkül könnyebb lesz. Ki tudja?
*Majd kacsázni kezdenek. Koinak még mindig csak egyet ugranak a kövei, de próbálkozik. Valamelyik azonban egyből elmerül. Ez után abbahagyja, majd jön még, gyakorolni. Kumikoval nem történt semmi, Konival se nagyon semmi. De azért, egy dolgot még is említ.*
- Nem, nem akarok dobálni. Írtam levelet a szüleimnek, akik aztán válaszoltak, jól vannak, élik a szürke hétköznapokat. Jó tudni hogy mit csinálnak. Tudod, eddig nem nagyon írtam, aztán, Serenityvel írtunk egy levelet. Segített, én nem tudtam mit írni, teljesen kiürült a fejem. Velem csak ennyi történt. Karácsonyra kaptam pár új könyvet, úgy is untam már a régieket, mármint aokat, amiket először hoztam. De majd ha ezeket is megunom, megnézem könyvtárat.
*Koni már járt egyszer, kétszer a könyvtárban, de még nem nagyon térképezte fel. Pedig ő rá is lehet mondani hogy könyvmoly. Imád olvasni, mert nem nagyon szereti a valóságot, inkább marad a kitalált dolgoknál. Persze a valóságban is vannak jó dolgok, csak a könyvekben általában több.*

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Szer. Jan. 27 2010, 14:10

*Az átv órai késéssel kapcsolatos megjegyzésen nevetni kezd. No igen, pont erről beszélt, ha más késik, akkor az számíthat egy látogatásra egy nem túl kellemes helyen, de a minimum az rossz megjegyzések áradata vagy a büntető munka. Az viszont meglepi, hogy Koni tanulni akar tőle. Ez a meglepettség az arcára is kiül, de azért gyorsan válaszol.*
- Oh, hát igazából... Nem olyan nagy dolog. Alapvetően annyi, hogy a császári család felé mindig több tiszteletet mutatunk. Mélyen meg kell hajolni, ha köszöntöd őket - mondja, miközben meg is mutatja, hogyan kell szépen meghajolni. - Általában nem illik ránézni, meghajláskor, csak ha engedélyt andak rá, bár azt hiszem sensei esetében ez kicsit másképp van, hiszen ő tanít, és muszáj figyelni rá. Aztán vannak még olyan formai dolgok, mint a megszólítás és hasonlók, de ezeket el is mondta azt hiszem. Inkább az lehet a baj, hogy nem veszik komolyan a többiek. Jah meg persze, minden ami mond olyan, mint a törvény...
*Sorolja fel goyrsan, ami hirtelen eszébe jut. Persze vannak még apróságok, de már rég nem császárság van Japánban és mindenre azért ő sem emlékszik, már csak azért sem, mert már régen nem foglalkozott a témával. Arról nem is beszélve, hogy sok szokás a mai modern társadalomban teljesen elavulttá vált, így azokat nem is lenne értelme alkalmazni. Még akkor sem, ha a sensei a középkorból került ide. Elvégre neki is meg kell tanulnia beilleszkedni a mai társadalomba.*
- Nem tudom mi lesz, majd meglátjuk. De addig is, szerintem adjunk bele, annyit amennyit csak tudunk. És ne hagyd, hogy egy kis sikertelnség vagy kudarc eltántorítson.
*Tényleg nem tudja, hogy mi lesz, de azt tudja, hogy nem szabad feladni. Főleg nem Konidiknek, nem tudja mitől ilyen levert a fiú, de neki valamiért az a megérzése, hogy sokkal többre képes a pugnaxos, mint amennyit gondol magáról.
A levél írásról eszébe jut, hogy ő bizony régen nem írt haza, és nem is kapott ő se semmit. De nem is bánkódik emiatt. Viszont Koni láthtóan várta már az információkat a családjáról.*
- Az jó, hogy írtál. Én már vagy fél éve nem írtam és nem is kaptam semmi levelet otthonról... Karácsonyra sem kaptam ajándékot, bár nálunk az nem is nagyon szokás... Japánban a karácsony sokkal inkább arról szól, hogy azzal vagy, akiket szeretsz. A szerelmespárok általban étterembe mennek, és mindig van epertorta.
*Az epertorta az fontos, az ugyanis Kumiko kedvence. A mostani karácsonyából ez kimaradt.*
- Nálatok mi a szokás karácsonykor?
*Kérdezi meg, mert már annyit megértett, hogy ajándékoznak, de a többi dolog azért nem tiszta.*
- A könyvtár az jó... sok érdekes könyv van, én majdnem minden héten kikölcsönzök valamit. Vagyis mostanában nem, mert ugye pótlom a lemaradásaimat, de ha lesz időm, akkor biztos elmegyek újra.
*Kumiko nem azért olvas, hogy elmeneküljön egy álomvilága, ő sajnos nagyon is megtapasztalta a valóságot. Neki a könyvek a tudás forrásai, vagy éppen a szórakoztatás eszközei és ez épp elég neki.*

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Szer. Jan. 27 2010, 16:10

~Meghajlás, tisztelet. Nem illik ránézni, amit mond, törvény.~
*Sorolja magában Koni, hogy jobban megtudja jegyezni. Ez sikerül is neki, mivel nem olyan sok dolog. A fiú nagyon is komolyan veszi az ilyeneket, főleg Akane senseinél, nem akarja magára haragítani a középkorból idehozott nőt.*
- Tényleg csak ennyi az egész? Ez nem olyan nagy dolog, ezentúl betartom. Köszönni a szokásos japán köszönéssel illik?
*Kérdezi még meg, mert lehet hogy más köszönésiforma megsérti a senseit. Ami nem jó. Nagyon nem jó. Koni sem tudja mi lesz. Sok ösvény van a világon, de ebből nagyon kevés a járható.*
- Én biztos bele adok mindent, legalábbis sokat. Nem szeretném azért minden erőmet a tanulásra pazarolni. Vagy is nem pazarolni, mivel ezt nem lehet annak nevezni, hanem inkább nem akarom minden erőmet a tanulásba belefektetni. Vannak fontosabb dolgok is a tanulásnál. Csak azokhoz a dolgokhoz tanulni kell. De próbálok kitartani. De mit tegyek a nagy ha nagy sikertelenség áll az utamba? Az előbb csak a kis sikertelenségre mondtad hogy ne tántorítson el, akkor mi a helyzet a naggyal?
*Konidikot megdöbbenti hogy Kumiko nem ír haza. Egy ideig ő sem írt, de most hogy ezt teszi, sokkal boldogabb, és ráadásul egy gonddal kevesebb, ami nevezetesen az volt, hogy nem tudott semmit a szüleiről.*
- És nem vagy kíváncsi hogy mi van a szüleiddel? Lehet hogy csak azért nem írnak, mert félnek hogy ezzel megzavarnának, mondjuk a tanulásban, meg az itteni életben, lehet hogy először neked kell írni, aztán majd ők írnak neked is. A mi karácsonyunkban is azzal vagyunk akiket szeretünk. A családdal Karácsonykor mindig együtt a család, legalábbis nálunk úgy volt. Állítunk karácsonyfát, együtt földíszítjük, kidekoráljuk, már korábban az ajtókat, gyertyákat helyezünk el a lakásban, huszonötödikén elmegyünk templomba, ás aznap bontjuk ki az ajándékokat, amik már karácsony előtt pár nappal ott vannak, de csak is huszonötödikén lehet őket felbontani! Általában szárnyast eszünk, mi leginkább pulykát. Aztán, beszélgetünk, meg ilyenek. Nálunk csak ennyi a karácsony.
*Az a csak szócska talán egy kisit erőltetett volt, ennyi szöveg után, de Koni szerint ez nem sok. Lehet hogy másnak igen, a viszonyítástól függ az egész. A könyvtárral egyet ért Konidik, bár még nem nagyon volt Torneransosban, inkább csak a városiban, megyeiben. Angliában, természetesen.*
- Akkor miután bepótoltunk mindent, elmehetnénk a könyvtárba, akár együtt is. Bár ez tőled függ, meg attól is hogy én milyen gyorsan pótlok, és mielőtt megkérdeznéd, miért jó ha ketten megyünk egy ilyen helyre, könnyű a válasz, több szem, többet lát. És talán látnánk jó könyveket, ami a másikunknak is tetszenek.
*Mosolyog Koni, bár nem nagyon hiszi hogy vele akárhová is mennek. Főleg nem könyvtárba, ahol elméletileg csendben kellene maradni. De próba szerencse.*

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Szer. Jan. 27 2010, 17:17

- Én csak ennyit csináltam. *Bólint bíztatóan. Na meg persze rákérdezett, a vérlényekre, amit a sensei rögtön úgy értelmezett, hogy Weekot akarja lemészárolni, de ez nem olyasmi, amiről beszélni szeret, így inkább nem is említi.*
- Nálunk a meghajlás a köszönés egyik formája. Ami a sensei-t illeti engem a folytonos "Konnichiwa"-k kicsit összezavartak. Ez ugyanis egyáltalán nem középkori és nem is túl... hmm... illedelmes. Körübelül olyan mint a szia. Szóval én meg szoktam hajolni. Az biztos módszer. Benne van a köszöntés és ugyanakkor a tiszteletadás.
*Mondja el a véleményét, hogy Koni is értse miről is van szó. Aztán ugye a tanulásról beszélgetnek, és őszintén szólva a sikertelneségek mértéke kicsit meglepi a lányt.*
- Az hogy mi kicsi és mi nagy az relatív. Ha te nagynak érzet a sikertelenséget, akkor arra csak azt tudom mondani, hogy ha keményen dolgozol és utána sikerül, akkor a sikerélmény is nagyobb lesz. Például én sosem gondoltam, hogy elég jól meg fogok tanulni angolul. És tessék. Itt vagyok, és ha néha ejtek is egy-egy hibát vagy van egy kis nehézségem, azért azt hiszem egész jól elboldogulok. Az átv sem ment, ráment a nyaram, de most ki merek állni az első évesek elé és órát tartani nekik. Persze biztos az a baj, hogy túlságosan is maximalista vagyok és sosem érem be kevesebbel, mint ami szerintem a legjobb.
*És tényleg. Ha valami nem sikerül neki úgy ahogy szeretné, akkor újra neki vág, és addig csinálja, amíg tökéletes nem lesz. Néha persze ő is kedvét veszti, de annyira zavarja, ha valamit nem tud, vagy nem megy neki, hogy egyszerűen nem nyugszik, amíg meg nem csinálja. Bizonyos szempontból ez jó, más szempontból már nem annyira. Hisz mint Koni is mondta vannak dolgok a tanuláson kívül is, és Kumikonál ezek sajnos eléggé háttérbe szorulnak. Peresz részt vesz az iskolai rendezvényeken és néha találkozik a barátaival, de ez sajnos nem mindig elég. A levél téma, az pedig nem éppen a kedvence, de Konit már ismeri egy ideje, így egy vállrándítással úgy dönt elmondja neki milyen is az ő kapcsolata a szüleivel.*
- Hát, ami azt illeti engem érdekelne. Szeptemerben írtam is egy levelet, az öcsémnek. Tudod akkor van a születésnapja. De nem kapta meg. Én viszont kaptam egy levelet édesanyámtól, hogy jó lenne ha nem írnék, ha már voltam olyan rossz és hálátlan, hogy eljöttem otthonról... Szóval azóta nem írok. És én sem hallottam többet felőlük.
*Persze ez nem olyan jó dolog, de látszólag egyáltalán nem zavarja a lányt. Teljesen közömbösen beszél a dolgoról, mintha ez lenne a legnormálisabb dolog. A valóságban persze nagyon hiányzik neki az öccse és az édesapja. De sajnos az édesanyja kezeli a postát, így szinte lehetetlen lenne üzenetet küldeni.
A karácsonnyal kapcsolatban nagyon figyel, mert mindig jó informálódni, hogy hol mik a szokások, és tényleg érdekli, amir Koni mesél.*
- Szerintem azért ez már valami.
*Jegyzi meg, utalva arra, hogy nem "csak ennyi", az amit a fiú elmondott. A könyvtáros ötlet, pedig igenis tetszik neki.*
- Tőlem mehetünk együtt. Néha akármilyen jó könyv is van a kezedbe azért elég unalmas tud lenni a könyvtár. Olyankor jó, ha van veled valaki.
*Mondja mosolyogva és feláll, hogy egy újabb követ kacsáztatsson meg a vizen. Nem tudja miért, de jól esik most neki ez a fajta mozgás.*

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Pént. Jan. 29 2010, 11:45

*Konidik sosem tudta hogy pontosan mit jelent a "Konnichiwa", de most ezt is megtudta. Szia. Furcsállja a fiú, hogy miért engedi a sensei, hogy így köszönjenek neki. De magában vállat von, nem tudhatja mit miért enged, vagy nem enged a sensei, kivéve ha elmondja.*
- Tényleg azt jelenti hogy szia? És miért nem zavarja ez Akane senseit?
*Kérdezi meg még is. Majd nagyot szippant a tóparti levegőből. Másról kezdenek el beszélni. A siker. Koninak nem is nagyon tűnt fel hogy Kumiko rosszul beszélne. Nem vette észre, hogy hibázna.*
- Te tényleg azt hitted hogy nem fogsz jól megtanulni angolul? Mostanában még nem vettem észre hibát. Sőt, még soha nem vettem észre, zavaró hibát. Bár lehet hogy csak én nem figyeltem. Én, biztos hogy nem mernék egy vagy két évvel fiatalabbak elé állni. Egyszerűen nem tudom őket tanítani. Legalábbis szerintem nem tudnám. Túl közel van a koruk az enyémhez. És ez engem zavar. Ha maximalista vagy, az meg nem feltétlenül baj. Vannak hátrányai, de előnyei is.
*Mondja Koni. Ő sosem volt maximalista, és sosem lesz. Őt nem zavarja ha nem a legjobb a teljesítménye. Persze azért nem hanyagolja a tanulást sem. Megint szív egy nagyot a levegőből. És megint másra terelődik a szó. A család. Nagyon meglepi hogy ilyenek Kumiko szülei, de inkább nem nagyon akar mondani semmit, nehogy megsértse a lányt. Majd tovább terelődik a szó. A karácsonyról, a könyvtárra.*
- Én még sosem unatkoztam könyvtárban - mosolyog a fiú - de olyan is ritkán volt hogy valakivel együtt mentem.
*Majd Kumiko megint kacsázni kezd. Koni viszont a füvön marad. Onnan szólal meg.*
- Te hol tanultál meg kacsázni?
*Ezt csak azért kérdezi nehogy megálljon a beszélgetés. Majd még tesz föl egy kérdést.*
- Itt, pontosan mekkora a könyvtár? Én mint mondtam, csak egyszer, kétszer, voltam ott. Akkor is csak az elejében.
*Mondja Koni, majd ő föláll, és próbál kacsázni. Még mindig csak egyeket ugranak, de legalább addig sem unatkozik a fiú.*

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Pént. Jan. 29 2010, 12:24

- Hát pontos fordításban jó napot jelent, meg csókolomot... De nálunk az iskolában az osztálytársaim inkább olyan "szia" szerűen használták. És valamiért nekem az a jelentése maradt meg. Persze lehet, hogy a középkorban máshogy voltak ezek a dolgok.
*Mondja kissé elgondolkodva, elvégre a japán is fejlődik, mint az összes többi nyelv. És az, hogy ők már-már sziaként emlegetik, nem jelenti azt, hogy a sensei nem az eredeti jelentésében használja. Az is lehet, hogy csak az ő környezetében volt ez a jelentése, ezen nem igazáb gondolkodott még el.*
- Bocs, nem akartalak összezavarni, de néha nekem is zavaros.... Meg aztán annyira fura, de lassan egy éve, nem is beszéltem japánul.
*És tényleg. Sosem gondolt rá, de amióta ide érkezett nagyon minimális szinten használta a nyelvet. Egyszer-egyszer megnézett szavakat a szótárban, amikben nem volt biztos, de beszélni nem igazán volt kivel.*
- A japán nyelvoktatás nem éppen a legjobb. A nyelvtani dolgokat egész jól megtanítják, de a kiejtés nagyon eltér attól, amit mi használunk, ezért a beszéd legtöbbször gondot okoz. Az első néhány hetem elég nehézkesen ment itt. Volt, hogy félre értettek meg ilyesmik. De te akkor még nem voltál itt szerintem. A tanítástól én is féltem, mert az még egy dolog, hogy fiatalabbak, de nálam idősebbek is vannak az elsősök között. Olyanok, akik valamiért nem tudtak akkor idejönni, amikor kellett volna. És hát izgultam is miatta, de nem volt semmi gond. Egyszerűen megmondtam mit csináljanak, és azt csinálták. Persze nem volt tökéletes óra, de ez van.
*Ahogy így visszaemlékszik sok minden jut szébe, az első napok, amikor találkozott valakivel. Az akkori félreértések... Aztán a nem rég tartott óra. Nem olyan volt persze, ahogy elképzelte, de úgy érezte pozitív visszajelzéseket kapott a többiektől és ez megnyugtatta valamelyest.
A könyvtárban pedig igen is lehet unatkozni. Már csak azért is, mert a lány sokszor érez késztetést arra, hogy megbeszélje az olvasottakat valakivel, és ha erre nincs lehetősége, akkor eltart egy ideig, mire összekapja és rászánja magát arra, hogy egy újabb könyvbe belekezdjen.*
- A kertünkben, apukám mutatta.
*Válaszolja mosolyogva, ez még a boldog gyerekidőkből való emlék, meg aztán az apját szereti is. Valószínűleg a férfinek a szíve szakad meg, hogy nem kap levelet a lányától, pedig biztos, hogy többet is próbált már küldeni Kumikonak, de azok sosem fogják elérni a lányt. És Kumiko még itt lesz 2-3évig, amíg be nem fejezi az iskolát. A kert említése furcsa lehet, elvgére egy angol fiúnak biztos más elképzelései vannak a kertekről. Kumiko azonban nemesi családból származik, s bár a muglik számára láthatatlan a ház hátsó kertje, ő maga sok időt töltött a tipikusan japán módra elrendezett kertben.*
- Pontos adatokat nem tudok, de szerintem elégnagy. Meg aztán ott a zárolt részleg... Annak én is csak az elejében voltam. Oda ugyanis külön engedély kell.
*Beszélgetés közben továbbra is dobál, bár már kezd fáradni, mostmár neki is csak egyet-egyet ugranak a kövek, de nem bánkódik emiatt.*
- És milyen könyveket szeretnél majd olvasni?
*Kérdez most már ő is. Korábban már beszélgettek Konival a könyvekről, de attól még előfordulhat, hogy Koni más jellegű köteteket akar majd kölcsönözni.*

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Pént. Jan. 29 2010, 12:52

*Koni ebbe most nem nagyon szeretne beleszólni, hiszen nem ő japán. Még csak az ősei sem voltak azok. Legalábbis így tudja, de lehet hogy nem így van. Úgy hogy csak bólogat, vagy nem is csinál semmit, de azért figyel.*
- Hát, ha kicsit összezavartál is, nem gond, a lényeg hogy ezentúl meghajlással fogok, köszönni.
*Mondja, mosolyogva. Koni úgy gondolja hogy jó volt az óra. Biztosan.*
- Nem lehet hogy csak te vagy maximalista? Az órád biztosan tökéletes volt. Bár akkor neke is tetszene, szóval biztosan jó volt,.
*Mosolyodik el ismét Koni. Majd visszatér egy előbbi mondatra.*
- Hát, én tavaly vizsgák előtt, nem sokkal jöttem. És te biztosan előbb, mint én.
*Ebben is biztos. Majd kacsázni kezdenek. Megint a családra terelődik a szó, de csak egy mondat erejéig. Koni tényleg nem sokat tud a japánok kertjeiről. Még képeken sem látta őket. Aztán a könyvek felé ballagnak, a szavak.*
- Én is gondoltam hogy nem olyan kicsi, és ott milyen könyvek vannak? Tankönyvek, vagy regények, meg ilyenek?
*Kérdezi. A következő kérdésen nem kell gondolkodnia, egyből rá vágja a választ.*
- Én a fantasy regényeket szeretem a legjobban. Azokat imádom. De szeretem a kalandregényeket is. Régebben sok Jules Verne regényt olvastam. Most már inkább az újakat szeretem. Persze ha találok jó régit, azt is elolvasom.
*Mondja, majd befejezi a kacsázást, és leül. Megint a fűbe, pedig ott van a közelben egy pad. De nm volt Koninak annyira hívogató, a puha fű, sokkal jobban vonzotta.*
- És te, mit szeretnél olvasni? Vagy miket szoktál?
*Kérdezi kíváncsian. Majd föláll, és a kikötőhöz megy. Egészen a szélére áll, és most onnan nézi a vizet. A hajók összekoccannak néha, pontosabban a csónakok. Kis szellő fúj, és Koni beszív egy kis friss levegőt, majd leül, a kikötő szélére.*
- Te nem jössz. Innen szebb a tó.
*Mondja, Kumikonak címezve a mondatát.*

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Pént. Jan. 29 2010, 13:36

- Azt hiszem, tényleg az lesz a legjobb.
*Bólint a meghajlással kapcsoltaban, ő is ezt szokta használni, mert már kicsit ő is össze van zavarodva.*
- Nem nem én vagyok maximalista, megkértem őket az óravégén, hogy írjanak le pár dologot, köztük azt is, hogyan értékelnék az órát, meg hogy mi az, amit szerintük másképp kéne csinálni. Alapvetően jó visszajelzések voltak, de ha tökéletes lett volna, akkor nem írtak volna semmit sem a papírra.
*Feleli könnyedén, bár a "nem vagyok maximalista" résszel kapcsolatba ő is érzi, hogy sántít egy kicsit. Na de ez van, nem törődik vel tovább olyan sokat, mert a témák elég gyorsan váltakoznak és hamr odaérnek a könyvekhez.*
- A zárolt részlegben? Hát ott nem regények vannak, inkább sötét, vagy tiltott mágiás könyvek, vagy olyasmik, amik veszélyes vagy bizonytalan infromációt tartalmaznak. Ha van is regény, azt biztos jó okkal tették oda.
*Feleli őszintén, bár persze mindent ő sem tud, ő eddig csak egy mérgekkel kapcsolatos könyvet vett ki onnan, de az nem az volt, amire szüksége lett volna, így hamar vissza is tette.*
- Hát én legtöbbször szakkönyveket szoktam nézni, meg a tananyaghoz keresek valami pluszt, de persze a regények is jók... Bár én akkor már jobban szeretem a mangákat, az valahogy könnyedebb, és jobban kikapcsol.
*Na igen tipikus japán, a mangákért odáig van. De ezt persze eddig sem volt nehéz megállapítani, hiszen szinte minden órára egy mangával együtt megy. A regényekkel az a baja, hogy általában hosszúak, és vastagok, több helyet foglalnak, és nem is olyan könnyűek. Igaz tudja, hogy vannak vékonyabb kötetek is, de a mangák képvilága, rajzstílusa mindig lenyűgözi, néha még irigykedik is a mangakák rajztudására.
Koni után megy ő is, legutóbb Edwarddal ücsörgött itt. Furcsa, Edet is régen látta.*
- Innen tényleg szebb.
*Állapítja meg, és ő is nagyot szippant a levegőből.*
- És mik a terveid mára?
*kérdezi meg, mert az igazság az, hogy bár megfogadta, hogy ma nem fog tanulni, hogy ma pihen, már egy kicsit kezd bűntudata lenni, hogy itt nézelődik, ahelyett hogy valami házi feladatot írna. Talán Koni, tud adni valami jó ötletet, ami eltereli a figyelmét.*

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Pént. Jan. 29 2010, 14:34

- Dehogynem, írtak volna. Mivel valahogy értékelni kell az órát, nem? És akkor ez nem csak a negatívumokra terjed ki, igaz?
*Kérdezi Koni. Majd a könyvekre terelődik a szó.*
- Én nem a zárolt részre gondoltam. Csak úgy általánosan mondtam. Egyszer megnézném viszont azt a zárolt részleget. Biztos érdekes lehet.
*Mondja. Tényleg nagyon kíváncsi a zárolt részlegre, mert nem tudja ott mi vár rá. *
- Én a mangákat nem annyira szeretem, nem szeretem a képeket. Ne érts félre, jól meg vannak rajzolva, én soha nem tudnám utánozni, de én akkor is maradok a betűknél. Igazából az zavar, hogy meghatározzák hogy-hogyan néznek ki a szereplők. Mert egy regényben is vannak leírások, de attól még a nagy részét te képzeled el. Mindössze ezért szeretem jobban a kép nélküli könyveket.
*Ez az igazság, ezért nem szereti a képeket a könyvekben, de főleg a regényekben Koni. Mert valamelyikben azért jó ha van. Például az ismeret terjesztőkben.*
- Én egyébként nem szoktam utána járni a tananyagnak, pluszban. Nekem elég az is amit az órán veszünk.
*Koni nehezen tanul, legalábbis több ideig kell neki a könyv fölé görnyednie, mint másoknak. De ezt már kezdi megszokni. Majd a kikötőhöz mennek. Koni semmit nem tudott arról, hogy a lány a prefektus társával is itt volt. //És a user sem// Tervek? Koni soha nem tervez ennyire előre. Az volt a terve hogy lejön a tóhoz. És ennyi. *
- Hát, én soha nem tervezek nagyon előre. Azért, mert a tervek általában meghiúsulnak nálam, mindig közbejön valami, de ha nincsenek terveim, nem jöhet közbe semmi.
*Ezt tényleg így látja. De gyorsan tud tervezni. Általában, ha nincs semmi zavaró tényező a közelben. De az általában mindig van.*
- És neked, van valami terved?
*Kérdezi, nehogy leálljon a beszélgetés.*
- Vagy, ha unod hogy itt vagyunk, akár most is mehetünk a könyvtárba.
*Javasolja Koni.*

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Vas. Jan. 31 2010, 13:40

- Azt mondtam nekik, hogy írják le min váltotatnának. Szóval...
*Ezt szerinte nem kell tovább magyarázni, ha valaki változtatna valamin, akkor ír. Ha ír, akkor nem vlt tökéletes aaz óra. Akkor sem, ha igazából semmi rettenetes nem történt rajta. Felborult egy asztal, de semmi több, ami igazán említésre méltó. A többi dolog gond nélkülment, még akkor is ha ne mindenkinek tetszett az anyag.*
- Jah, hát van mindenféle. Olyasmi ami a tananyaghoz kell, rengeteg könyv van, vannak mugli regények is, de rengeteg varázslóktól származó mű is. Gondolom mágusirodalmon fogunk róla tanulni. Tényleg te jársz mágusirodalomra?
*Jellemző, hogy Kumikot csak a zárolt részleg érdekli a könyvtárban. Ő ugyanis biztos benne, hogy az az információ, amire neki van szüksége az ott található meg, valamelyik könyvben. Még jó, hogy annak idején Killian megmutatta neki, hogyan lehet könyveket zerezni a zárolt részlegből. Persze ezt a titkot nem fogja megosztani Konival, ez olyamsi, amit legfeljebb olyasvalakinek mondd majd el, aki hasonló rosszban sántikál mint ő. De hát Kumiko tulajdonképpen nagyon rendes és kedves lány. Legalábbis ezt gondolja róla a többség, és ez neki tökéletesen megfelel.*
- Tudod ez nézőpont kérdése. A muglik folyton TV-t néznek, de én azt nem szeretem, viszont a mangák, megadják ugyanazt az élményt, amit a mozgókép ad. Legalábbis nekem. Olykor fel sem tűnik, hogy olvasok. A mangák és az anime verziójuk, szinte teljesen ugynazok. Ha egy részt nem látsz a TV-ben akkor megveszed az írott verziót, és nem érzed azt hogy kimaradt valami.
*Ezért szereti a mangákat, na meg mert gyönyörűek rajzok, és persze érti Koni hozzáállását is.*
- Igen ezt ismerem. Szoktam regényt is olvasni, mert szeretem elképzelni én is, hogy mi hogyan néz ki, de sokszor egyszerűen nem akarok gondolkodni, és olyankor jó, hogy ott vannak a képek.
*Persze Koninak ezt biztos nehéz megérteni, de Kumiko a sok tanulás miatt, nem mindig képes arra, hogy egy regényt olvasson, és azon gondolkodjon, adott szereplő hogyan néz ki. Ilyenkor egy jó manga sokkal pihentetőbb, mint bármi más.*
- Tényleg? Lehet nekem sem kéne, folyton pluszba tanulni.
*Állapítja meg kicsit meglepetten. Ha Koninak úgy is megy minden, hogy csak az órai anyagot tanulja meg, akkor ő miért tölt órákat könyvek felé görnyedve, hogy többet tudjon? Sok időt spórolhatna, és foglalkozhatna azzal, ami tényleg érdekli: a méregkeveréssel.
Koni nem is tudhat arról, hogy itt lett volna a prefektus társával, mivel nem volt. Az egy másik Edward volt, a signumusból, aki szintén eltűnt de nagyon. Mellesleg volt itt utána Killiannel is Kumiko de arra az estére még csak emlékezni sem akar. El akar felejteni mindent, ami akkor történt, és még véletlenül sem akarja, hogy bármikor eszébe jusson majd a jövőben. Már felejtés átkon is gondolkozott, ahogy azon is, hogy valaki mással kéne próbálkozzon, akivel elfelejtheti a dolgot. Ezt azonban elvetette, mert mi van ha a másik személlyel is olyan élménye lesz, amit el akar felejteni? Hát azt nem akarja.*
- Ez elég érdekes hozzáállás. Bár én nem tudnék így élni. Egyszerűen idegesítene, hogy nem tudom mi lesz holnap, vagy a jövőhéten. És szerintem, ha jól megtervezed a dolgokat, akkor nem is jöhet közbe semmi. Mert, ami közbe jönne, arra azt mondod, hogy "bocs, de már más dolgom van". Persze vannak kívételes esetek, de szerintem az elég ritka.
*Ő nem tudna úgy élni, hogy nincsenek betervezve a napjai. Tényleg beleőrülne. Az amit Koni mondott neki, túl rendszertelen, és neki igénye van a rednre.*
- Bocs Koni de én ma nem megyek könyvtárba. Tudod mára azt terveztem, hogy semmit sem csinálok, aminek köze van a tanuláshoz, vagy a könyvekhez. Egyszerűen csak élvezni akarom egy kicsit a napot. De ha gondolod, Te menj nyugodtan. El leszek egyedül is.
*Őszinte, mert nincs rá oka, hogy ne legyen az. Nem akarja Konit megbántani, s ez abból is látszik, hogy mosolyog. Tényleg ellenne most már egyedül is. De persze az sem zavarja, ha Koni itt marad. Ő mindenesetre leül a kikötő szélén, a lábait a víz felett lóbálva.*

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Vas. Jan. 31 2010, 14:16

*Most már Koni is érti, hogy ezt Kumiko tudtára jusson, bólint egyet. Majd a könyvtárra terelődik a szó. Konit nem nagyon foglalkoztatja a zárolt részleg, mert ott szerinte okkal vannak a könyvek, és nem érdemes zargatni őket. majd válaszol a kérdésre.*
- Igen, járok. Lehet hogy nem mentem be. Már nem is tudom. De azt hiszem ott voltam.
*Mondja, és jól emlékszik ott volt. csak már nem került sorra. Szerencsére.*
- Szerintem nem néz az összes mugli egyfolytában TV-t. Jó, nagyon sokan nézik, de vannak kivételek!
*Ebben biztos Koni, mert vannak könyv kedvelő muglik is, és akkor azok olvasnak, bár attól függetlenül, néznek TV-t. Ehhez inkább nem szól semmit, hanem megint csak bólint, igazat adva a lánynak.*
- Én pont hogy szeretek gondolkodni, szeretem azokat a történeteket, amelyikekben el lehet gondolkodni. Azért én sem szeretem túlzásba vinni, de jó ha kell gondolkodni.
*Mondja mosolyogva. Majd a tanulás. Nem sok mondatot vesztegetnek rá, de Koni ennek növeli még egyel a számát.*
- A plusz tanulással szerintem nincs baj. Legalább többet fogsz tudni, mint mi. De anélkül is el lehet lenni.
*Majd másra terelődik a szó. Koni simán megvan rendszer nélkül is. neki elég ha pár órára előre tervez. De annyi sem kell neki. Alkalmazkodó.*
- Engem nem idegesít, hogy nem tudom mit fogok csinálni, nem szeretem a kötöttséget sem, ha eltervezem hogy mit fogok csinálni, akkor nem gondolhatom meg magam, ha meg igen, akkor nincs értelme a tervnek.*
*Ezt teljesen így gondolja. Így nem tudja tönkretenni a tervét sem. Mivel nincs. Majd a könyvtár. Kumiko pihen? Elég fura. Koni szerint. De meg szeretné nézni a könyvtárat, hát búcsút kell vennie. Kumiko úgy is azt mondja, hogy elmehet. De vajon komolyan gondolja-e? Biztosan, mert ott van a mosoly az arcán.*
- Akkor én, most elmegyek. további jó pihenést. Szia!
*Köszön el, majd a kastély felé indul, egyenesen a könyvtárba. de meggondolja magát, és inkább fölmegy a szobájába, majd máskor megy a könyvtárba.*

//Köszi a játékot!//

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Kedd Feb. 09 2010, 22:29

[8 óra előtt öt perccel]

A pulcsim! Csak ezért csinálom mindezt. Ki olyan idióta, hogy egyszerűen eljön egy találkozóra egy névtelen levélíró hívására? Aki szereti a pulcsiját, és nem szeretné, ha valami rejtett perverznél maradna, aki szagmintákat vesz belőle, és brr, tán még magával is viszi az ágyba az én drága fekete, bebújós pulcsim. Szegény nem érdemel ilyet... Én pedig igazán megérdemlek néhanapján valami izgalmat az életembe. Úgyhogy itt vagyok, és iszonyat hülyén érzem magam, kiszolgáltatottnak. Akárki is legyen a levélíró, ő tudja ki vagyok én, én pedig semmit nem tudok róla. Nem szeretem az ilyen helyzeteket, mégis a kíváncsiság legyőzi a szörnyű rossz előérzetemet. Saját magam megnyugtatására a kabátom zsebében, görcsösen szorító ujjaim között ott van a pálcám. Nem mintha olyan óriási mágia tudásom lenne, tisztában vagyok azzal a helyzettel, hogy ebben az iskolában valahol a pincéből kell felküzdenem magam sok lépcső megmászása árán a tetőre, de ha valamelyest megnyugtat, mit árthatok vele?
Amúgy is, nem lehet más, mint egy diák, rossz humorérzékkel. Miért pont este 8? Ki akar velem este találkozni, és miért pont a tónál? Olyan más ilyenkor minden, és hát igen, be kell magamnak vallanom, hogy kicsit félek is. Sötét van, megy az állatoknál is az éjszakai élet, én pedig minden kis rezzenésben rosszat látok. De a pálca nálam, nagy baj nem lehet. Nagy levegő ki-be, megfagynak a légutaim, olyan hideg van itt. Az istenért, mégiscsak tél van, miért nem lehetne elintézni ezt a társalgóban, emberek között?! A pulcsim akaroooom, mert az a kettő ami rajtam van igazán nem érzem elégnek.
Lassan eljutok a a tóig, és van egy olyan érzésem, hogy még se kellett volna ide jönnöm. Egyszerűen csak vissza kellett volna küldenem a bagollyal egy levelet, hogy ha akar tőlem valamit, akkor ne titokzatoskodjon, csak adja ide azt a nyamvadt pulcsimat. Igen, ezt kellett volna tennem, de a drága bagoly össze vissza csipkedte a kezem, amikor rá akartam kötni a választ. Más bagollyal meg nem tudom elküldeni, mert nem tudom kinek küldeni... Úgyhogy mégis csak el kellett jönnöm. Sétálok a part mentén, szabad kezemmel el kezdem dörzsölgetni a másik karom, le ne fagyjon.
Őrület, milyen vadállatok járnak ebbe az iskolába. Vajon a szülei mit szólnának, ha megtudnák kisfiúkról, hogy ilyet csinál egy ilyen kedves, jószívű lánnyal, mint én?! Sóhajtok. Gyerünk már, mennyi lehet az idő? Legyen akármi, ez nem tarthat tovább 5 percnél, mert még a végén idefagyok.

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Kedd Feb. 09 2010, 23:30

[ 8 után pár perccel ]

Előre leszögezem, hogy nem tudom, ezt mi a fenéért csinálom. Hidd el nekem, hogy nem tudnék rá rendes magyarázatot adni. Még, mint egy hülye kis p*csa, egy csitri, egyszer vissza is fordultam, és azt mondtam, hogy hagyom az egészet a francba, mert ez a kétszínű tyúk nem ér annyit, hogy egy percig is foglalkozzam vele. Csak az a baj, ha meg nem teszem, akkor meg azért esz a fene, meg a franc.
Pokolra veled, Hajnalom.
Nem érdemled meg, hogy egyáltalán bármilyen figyelmet is megkapj tőlem, főleg azok után, ahogyan viselkedtél. És itt, aki arra gondol, hogy esetleg féltékeny vagyok, az elmehet a jó büdös francba. Ugyanis nem vagyok. Nem az a bizonyos dolog idegesített fel, jobb, ha ezt mindenki a tudatába vési. Hanem az, és remélem, hogy ezután mindenki megérti, hogy miért vagyok ilyen rohadt ideges még a gondolatára is, engem hónapokig hülyére vettek. Az én drága Hajnalom szépen elhitette, hogy ilyen erkölcsös vagyok, meg olyan szent vagyok, ilyen jó, és olyan drága, ne nézz rám, ha kivágott pulcsi van rajtam szenteskedéssel jött nekem állandóan, közben a legelső adandó alkalommal, ahelyett, hogy felnőtt módjára viselkedne, és megpróbálna először gondolkodni, utána beszélni, rögtön bebizonyította, hogy rosszabb néhány olyan lánynál, aki megfordult az ágyamban. Ő róluk legalább tudtam, hogy mit akarnak, és bár sohasem teljesült a kívánságuk, szexnél többet nem kaptak, bár akkor beleadtam apait-anyait, nem véletlenül hívtak a srácok a "falu" bikájának. De ők legalább nyíltan vállalták, hogy ki akartak használni.
De azt senkitől sem tűröm el, hogy bolondot csináljon belőlem, több ember szeme láttára is. Hogy a fene esne beléd, te hülye liba, hogy aznap este a tavernában a szemem elé kerültél. Amikor megkaptad azt a nyavalyás versikét, meg kellett volna húznod magad. Akkor most nem lennék ekkora szarban.
Mert, hogy abban vagyok. Tudom.
Rohadt nagyban, mert nem tudlak figyelmen kívül hagyni, máskülönben nem lenne itt nálam ez a pulcsi sem. Nem tudom, hogy miért hoztam magammal. Csak az alagsorban vettem észre, hogy a kezemben van. Először a kandallóba akartam vágni, és borítékban elküldeni egy-két megégett ruhacafatot, de aztán úgy gondoltam, jó lenne bolondozni egyet. Csak ne lennék ennyire ideges...
Miért vagyok ideges?!
Francba veled, Hajnalom.
És már látlak is, amint a parton sétálsz. Olyan szívesen belelöknélek a jeges vízbe... És mondd, hogy nem érdemelnéd meg.
Te kapzsi sütifaló.
- Szép estét, Hajnalom! Örülök, hogy eljöttél - köszönök neki halkan, direkt valami meleg, finom, gerincet végig simító hangon, miközben arcomra önelégült mosoly kúszik.
És nem csak a meglepetés miatt, hanem mert tudom, jól nézek ki. Fekete, élére vasalt nadrág, méregzöld kasmír pulcsi, fekete szövetkabát, drága bőrcipő, és az elmaradhatatlan napszemüveg. Mert az kell.
Megint úgy tűnhet, mintha feletted állnék. Zavaró, igaz...?

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Szer. Feb. 10 2010, 00:17

Séta előre egy kettő, ne fagyjon meg a lábam három négy. Idegesítő csend, nem vagyok hozzászokva az esti természethez. Sötét. Kezd elegem lenni, öt hat. Hang a hátam mögött, hét nyolc.
Megfagy bennem a vér, és egyből az ő sorai jutnak eszembe.

"Bedoblak téged a tóba, nem segítek kijönni,
a szemem előtt fogsz majd szenvedve küzdeni."

Ez egyáltalán nem hangzik jól... A gondolataim meglódulnak. Nem véletlenül volt rossz előérzetem. Ha én ma a tóban végzem, akkor hamarosan csak a hullám fog ott lebegni, mert kapok egy szívinfarktust, aztán semmilyen gyógyító nem hozhat engem majd vissza a nyavalyás életembe. De ez is az én hibám, minek jöttem ide? Egyszerűen hagynom kellett volna a fenébe drágalátos ruhadarabom, akármennyi szeretettel is szoktam őket kiválasztani. Ez is csak egy a sok közül, mi bajom történt volna, ha annyiban hagyom? Anselmo még fel is sült volna, hogy eljön erre a csodálatosan jéghideg helyre a kellő időben, és nincs itt senki. Nem kellett volna ezt tennem, és mindenképpen jobban jártam volna.
Szerintem én már megyek is. Nem ér a pulcsi nekem ennyit, nem akarok veszekedni, nem akarom látni se. Olyan nagy kérés ez? Akkora ez az iskola, csak fel tudjuk osztani két felé, és még az órákon se kéne találkozni - ugyanis csak az egyikünk jár rájuk. Nem is vagyok benne biztos, hogy Anselmo egyáltalán hogy kerül ide, és hogy mi szeretne lenni... De azt hiszem, ezt már nem is fogom megtudni.
De... Mit akar? Elhagytam a pulcsim, és? Ilyen velem nap, mint nap megtörténik, és igaz, hogy általában utólag megtalálom vagy visszaküldik, de azért nem egy darab végezte már valaki másnál. Amúgy is, nem azt jelentette ki a múltkoriban elég határozottan (mintha ezer éve lenne már), hogy nem fogja utánam hozni az én drága üvegcipőmet, vagy akármi mást, amit elhagyok?
AKKOR MIÉRT VAN ITT?!
Megfordulok, a fejem dübörögni kezd. Utálom nem tudni, hogy milyen helyzetbe csöppenek bele elhamarkodott cselekedeteim miatt, de annyit azért le tudok szűrni a szituációból, hogy nem csak én teszek elhamarkodott dolgokat. Vagy beszélek hülyeségeket. Esetleg nem csak én vagyok megzavarodva, habár ezt nem hinném, úgy áll itt, mint maga a magabiztosság. Érdemelne egy pofont, letörölné azt a szexinek hitt, bárgyú mosolyt a képéről. Idegesít, hogy valami olyanon mosolyoghat, amiről én nem tudok. Én mindent tudni akarok! Érteni, mi történik körülöttem, érteni, ki mit miért csinál. Általában értem is, minden olyan világos, mint a nap - de nem vele. Talán ezért más, ezért különbözik a szememben a többitől. És mégis... Esne bele a fene, hogy jól áll neki. De sértett önérzetem és kíváncsiságom prioritást élvez mindenféle más érzéssel szemben.
Hátralépek egyet, ne törjön ki a nyakam a hülye, felfelé néző szögtől. Dilemma, mit válaszoljak. Kérjem el a pulcsimat, vagy csak...
- Mit szeretnél? - Igen, a második lehetőség. Vagy mégis az első? Megköszörülöm a torkom.
- Valaha visszakapom azt a pulcsit, vagy csak meg akarod mutatni, hogy nálad van? - Csak nem. A levélben azt mondta... A levél! Miket írt a levélben? Megpróbálom felidézni a sorokat, de csak a lényeg maradt meg.
- Miért nem küldted el? - Ez a harmadik kérdés egész rövid időn belül. Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, kétségek között vergődök. Elmennék, de megint nem tudok semmit - maradok hát. Lehiggadt vajon? Ha igen, az se változtat azon a tényen, hogy nem akarok vele beszélni, nem törli el, miket mondott rólam. Megsértett, összevagdosta a lelkemet, ezt neki is tudnia kell. Mit akar itt?! Kezem marad a zsebemben, a pálcámon. Ártani nem árthat.

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Szer. Feb. 10 2010, 15:03

Mosolyognom kell, hogy ennyire zavarban van. Most kezdem csak visszaidézni, hogy milyen hatalmat is éreztem felette régebben, ha találkoztunk. És én mindig élveztem ezt a helyzetet. Hogy uralkodhatok felette egyetlen pillantásommal, szavammal, tettemmel...
Most sem tétovázok. Csak használni akarom. Hirtelen hajolok le, mint aki marni akar, mérges vipera, mégis csak egy lágy csókot nyomok ajkaira, nyelvemet körbefuttatom édes, csábító ívén, s már ki is egyenesedtem. Ha másoknak lehet, nekem is lehet. Ugyeugye? Máskor előbb gondolkodj, és csak utána cselekedj, különben ilyen kacifántos, és kitekert következtetéseket vonok le bizonyos helyzetekből, incidensekből.
Nem válaszolok a kérdésre, csak szélesen elvigyorodom, miközben a fejem tetejére tolom a napszemüveget. Kezd nagyon jó kedvem lenni. A tóra mutatok, majd rá, és halkan, szinte dallamosan kezdek felidézni pár kis rövid sort.

- Kicsi Hajnal, kicsi Hajnal, eljön még a nap,
mikor galádul a karjaimba kaphatlak.
Bedoblak téged a tóba, nem segítek kijönni,
a szemem előtt fogsz majd szenvedve küzdeni.

- Nem tudom, hogy ki is írta - játszom a hülyét -, de találó a mostani helyzetre, nem? Biztos látó volt az illető - a gondolatra megborzongok. Még csak az kellene, hogy valami hasonlót rám süssenek. Nem.
Talán neki is eszébe jutott ez a pár sor. Vajon minek maradt itt? Vagy el akart menni? Talány vagy Hajnalom, de én nem foglak megfejteni. Én kitörlöm minden egyes kérdésedet, és újra írom őket. Ugye tudod, hogy nem csak én változok, hanem te is? Megmondtam, összetörlek, de nem hagylak egyedül, ott leszek melletted, hogy újra összerakhassalak, egyetlen darabkát sem kihagyva. És akkor, méltó leszel. Hozzám.
És, hogy gondolhattad, hogy ezekre a kérdésekre csak úgy válaszolni fogok? Semmi ravaszság nincsen benned, csak tiszta kíváncsiság, hogy a fene esne beléd, amikor ilyen édes leszel tőle. És őszinte. Pedig úgy hittem, hogy te már ilyen reakciót nem tudsz az életben kiváltani belőlem. És lám, mégis. Itt állok, és nem tudom, hogy amit látok, az most a valóság, vagy megint egy ritka gyenge ármány. Talány vagy, Hajnalom, de azért sem foglak megfejteni. Összetörlek, összeraklak, és akkor talán érteni is foglak. De addig. Játszom.
- Azért nem küldtem el, mert én vagyok a megtalálója - felelem nemes egyszerűséggel. - És úgy tudom, hogy a megtalálónak jutalom jár. Így igazságos, nem? - nézek rá kérdőn, nevetségesen még egy hitetlenkedő pillantással is megjutalmazom, amiért ő ezt nem tudta, majd szélesen elvigyorodom.
- Szóval, kedves Hajnal, mi lesz a jutalmam azért, mert - felmutatom a pulcsit -, ezt visszahoztam neked? - kérdezem meg tőle, és szemem azt sugallja, hogy valami nagyon jó ötlettel álljon elő. - Tudod, lehet, hogy más tönkre tette volna, vagy szimplán megtartja magának. Ezt mindenképpen vedd figyelembe - bólogatok halál komolyan, miközben belül kínzóan ráz a röhögőgörcs.
Ez az este is jó mókával kecsegtet...
Remélem, te is jól szórakozol.

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Szer. Feb. 10 2010, 21:22

♪♫♪
"Sorry, but you don't get my uh-uh-uh."

Mostantól mindig ezt fogja csinálni? Sokat kérdezősködöm, egyszerűen csak megcsókol? Rendben, hogy elsőre még működött, de mára már csak szimplán kiborsódzik az érintésétől a bőröm minden egyes szeglete. Nekem ezalatt a 10 perc alatt lefagyott az arcom, de most újra vér pezsdül bele, mintha átragasztotta volna rám a meleget. Mert persze én három réteg ruhával is közel állok a vacogáshoz, ő meg egy szál pulcsiban rohangál, és még csak meg sem fázik. Ez egyszerűen nem fair. Gyengéd - úgy tűnik ilyen is tud lenni, ha nőről van szó. Nem hagyom magam elvarázsolni, mert ugye, nem kéne? Csak játszik velem. Nem gondol komolyan semmit.
Én pedig hagyom. Ugye haragudnom kéne, meg felháborodnom, az a szokásom, nem? Már rég el kellett volna innen mennem. Épeszű okokat próbálok keresni, hogy miért vagyok még mindig itt, miért hagyom, ha tudom, hogy bántani fog. A pulcsira kenem az egészet, próbálom magam megnyugtatni, hogy csak azért csinálom mindezt, mert vissza akarom kapni. Mert annyira hülye senki se lehet, hogy előre látja a rossz következményeket, és mégis fejest ugrana mindenbe. Ráadásul ha ez a valaki én lennék, még inkább lehetetlenül hangzik bárkinek, aki itt ismert meg.
Eltávolodik tőlem, én pedig reflexszerűen harapom meg az ajkaim. El se engedem, rágcsálni kezdem, amikor pedig a tóra mutat szemem követi a kezét. Nem lehet olyan kegyetlen, hogy beledobjon... Tél van. Azok ott jégdarabok a vízen, vagy csak képzelődik a szemem?! A vers tényleg találó, és változatosság kedvéért a hideg is kiráz tőle. Nem hangzik fele olyan jól se, mint amikor először olvastam, de nekem csak az utolsó két sor tűnt helyén valónak. Ránézek. Szemüveg nélkül mégis jobb, és az esti fények mást csillogást adnak a szemeinek. Nem mosolygok, nem sírok, nem beszélek, tekintetem pedig visszafordítom a víz felé. Kiforgat magamból, pedig már úgy megszoktam a mindenkivel közönséges viselkedést... Hogy mindenre van mondanivalóm, és azt mindig ki is mondom.
Az őszinteség is egy taktika, méghozzá túlnyomó részt működik az embereken. Egyszerű, nyílt őszinteség, ami a legtöbbekből szintén ezt a reakciót váltja ki - egy próbát megért, nem mintha magamban tudtam volna tartani a kérdéseimet. Vagy akartam volna.
Felnevetek, de nem örömömből. Visszafordítom arcom, és a szemét nézem - ezt komolyan gondolta? Felvonom a szemöldököm a pillantására. Nemnormális. Idióta. Nem várhat tőlem semmit azért, mert ide méltóztatta hozni a pulcsimat, nem igaz?! Ha azt hiszi, bármi is kap tőlem cserébe, nagyon téved. Egyébként is, mit keres itt, mintha minden rendben lenne? Hát nem elküldtem messzire, kiosztottam én is őt, ő is engem?! De. Talán nem fejeztem ki magam elég világosan, hogy nem akarom látni?! Mert megtehetem még egyszer, ha muszáj. Csak idegesítsen még egy kicsit, úgy menni fog.
Gonoszkásan elmosolyodom a folytatásra. Megszáll az ihlet, mit érdemelne.
- A jutalmad az lesz, hogy nem változtatlak kővé. - Előhúzom a zsebemből a pálcámat, játszom vele, de felkészülök arra az eshetőségre, hogy ki akarná kapni a kezemből. Bármelyik pillanatban rászórhatok egy átkot. Újabb sunyi mosoly, nyújtom felé a szabad kezemet. Hangom édes, aranyos, mégis parancsoló, tömör.
- A pulcsimat. - Meg akarom kapni, el akarok innen tűnni. Nem vagyok én mazochista. Hagyjon békén, menjen, keressen más játszópartnert, mert én végeztem vele. Túl akarok ezen lépni, eltörölni az emlékeket, és az úgy nem megy, ha nála van a pulcsim... Vagy ha titokzatos leveleket küld. Az se segít, ha megcsókol. Én tartom magam a tervemhez, hát miért kell neki felrúgnia? El akarok innen menni, és ha kell, hát pulcsi nélkül fogok. Feláldozom a szent cél érdekében.

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Vas. Feb. 14 2010, 00:29

Jaj, édesem, nekem ne színészkedj. Tudom, hogy minden porcikádra hatással vagyok, és pillanatok alatt fel tudom szítani a testedben azt a vágyat, ami legszívesebben hozzám űzne, ha nem lenne az a csökönyös, makacs, csacsi fejed. És bevallom, hogy a mézédes ajkad rám is hatással van. De psssszt. Ez hadititok.
És most biztosan azt hiszi, hogy csak játszom vele, de jól is van ez így. Mert mi mást tehetnék? Mindketten elrontottuk, egy okos ember talán ezt mondaná. Mi persze úgy reagálnánk rá, hogy csak a másik a hibás. Hajnal szerint biztosan az lenne a vád, hogy nem veszem őt komolyan. Én meg erre azt mondanám, hogy ő akart túl sokat. A sütifaló Hajnalom. Neki mindenem kell. Nem elég a kezem, ő minden porcikámat akarja... Ó, te jó ég.... Hogy én mekkora egy címeres ökör vagyok! Egy hülye BAROM, így csupa nagybetűvel. Mert az a valami, ami ott dobog a mellkasomban, bizony erre az ütemre ver ö-kör, ba-rom. De az eszem egy pillanat alatt képes rendbe hozni azt a káoszt, ami egy pillanat alatt megrémít. És újra itt vagyok én, aki nem akar többet, mint könnyedséget, lazaságot, forró csókokat, lopott órákat, édes-kínzó, vággyal teli érintéseket.
Ez persze neki degradáló. Pedig, ha csak egy kicsit is megismert, akkor tudta volna, hogy NEKI a csillagokat is lehoztam volna. Hiszen még egy rohadt szánkót is szereztem neki, és nem kevés pénzembe került az, hogy egy-két órácskára használatba vegyük. De nekem meg sem fordult a fejemben, hogy ne teljesítsem a kívánságát. Lehetett volna lehetősége arra, hogy csak őt akarjam, és senki mást, de úgy, ahogy még soha senkit.
Most mit nézel ilyen döbbenten? Szeretem tagadni, de ha nem éreznék, nem lennék más, csak egy robot. Vagy egy szobor, ahogyan Hajnalom szívesen becéz. De valamikor nekem sem jelentett gondot kimondani a szót, vagy ragaszkodni valakihez. De azok az idők elmúltak. Valaki bemocskolta annak az embernek a helyét, aki egy fiú gyermek számára régen a mindent jelentette, ezzel elvéve minden gyermeki ártatlanságot a szívéből és a lelkéből.
És tessék, most is azzal fenyeget, hogy megdermeszt. Fél mosollyal horkantok csak egyet, és közvetlenül elé sétálok, kabátjaink finoman egymáshoz érnek. Pálcás kezét oldalra fordítom, de el is veszem onnan a kezem, nem fogja most használni. Tudom.
- Ugyan már, Angyalom, minek ide pálca? Hiszen te magad mondod mindig, hogy én amúgy is kőből vagyok - suttogom neki halkan az éjszaka csöndjébe.
Engem nem riaszt meg a susogás, egy-egy ág reccsenése, de nem vagyok vak, és látom, hogy Hajnalomat aggasztja a helyszín. No meg a versem.
- Nem azért jöttem, hogy pálcával hadonássz előttem - a másik kezébe nyomom finoman a pulcsit, kis ujjait rákulcsolom, majd kihasználva, hogy mindkét keze foglalt, lassan lehajolok, és magamhoz húzom karcsú derekánál fogva. Csak tartom, és figyelem tekintetét, amiből eddig is leginkább az értetlenség tükröződött, nem érti az egész helyzetet. Néha azért bosszantó, hogy mindent nekem kell elmagyarázni.
- De azért járna nekem a jutalom, nem? - kérdezem tőle halkan, miközben pillekönnyű csókot lehelek homlokára. - Azért jöttem, hogy elmondjam, az a könnycsepp minden volt, csak nem édes - bököm ki hirtelen, és ujjaimmal néha apró kis köröket rajzolok derekára. - Ahogyan az a csók sem csak _egy_ csók volt - apró puszi az arcára. - És megtudtalak volna ölni mindkettőtöket abban a pillanatban - másik orcára is egy apró csók. - Az étkezőben pedig magamhoz akartalak húzni, mert abban a pillanatban annyira...gyűlöltelek - mindketten tudjuk, hogy hazudok, de ez így van rendjén.
Nyelvemmel végig futtatom kiszáradt ajkamat, majd az áhított mézízű ajkakat veszem célba finoman, aprólékosan kóstolgatva a felső, majd az alsó ajkát, néha nyelvemmel végig simítva rajta, miközben szorosan magamhoz húzom egyik kezemmel, másikkal pedig hajába túrok, felfelé húzva őt magamhoz. Éreznem kell az ízét, a lágyságát, nyelvének édes játékát, ami az őrületbe tud kergetni egy pillanat alatt.
Barátom, azt hiszem, nagy pácban vagyok.

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Vas. Feb. 14 2010, 15:08

♪♫♪
"My whole world crashes without your kiss of fire (...) Since first I kissed you my heart was yours completely."

Persze, hogy nem használom a pálcámat, miért használnám? Ez csak fenyegetés, ami általában úgy hat az emberekre, hogy hanyatt-homlok menekülnek előlem. De nem, én túlságosan rendes, és erkölcsös vagyok ahhoz, hogy csak úgy, egy védtelen embert bántsak. Az már teljesen más tészta, ha támadnak, mert akkor kisebb lelkiismeret-furdalással darabokra szaggatom őket, és beleteszem őket az aznapi levesbe. De itt szó sincs a második esetről, és nem is akarom igazán bántani... Most. Pont emiatt érint rosszul, hogy ennyire nem vesz komolyan - mert igaza van. Azonban örülök is, mert ismer, így újabb véleményszakadásomnak lehetünk szemtanúi. Mondhatnám, hogy ha nem vigyázok, még a végén ketté hasad a személyiségem, de ez már úgyis megtörtént, így nincs miért aggódni, és engedem, hogy eltolja a pálcát tartó kezem. Ettől függetlenül görcsösen kapaszkodom utolsó mentsváramba, már ténylegesen csak megszokásból. Megkapom a pulcsim is, és már mennem is kéne... De nem akarok. Inkább valami új indokot keresek a maradásra, és ezt meg is kapom a derekam köré fonódó kezekkel. Ha akarnék, se tudnék elmenni, így minek próbálkozni? Megadom magam magamnak és maradok.
Szemem végigsiklik Anselmo arcélén, elidőzik szájánál, aztán találkozik pillantásával, és ott is marad. Reflexszerűen, gondolkodás nélkül mosolyodom el. Már ennyitől, hogy közelsége miatt érzem az illatát és a teste melegségét is jobb a kedvem. Nem kicsit, sokkal. Kezeim helyhiány miatt pulcsitól, pálcástól kettőnk közé szorulnak. Zöldségeim csillogása visszatér, és érdeklődve húzom fel a szemöldökömet, amikor beszélni kezd. Nem akarom félbeszakítani, még a végén miattam nem mondaná végig pulzusomat megtriplázó monológját, pedig az összes csatának a végét tudni akarom, az összes diadalomról hírt szeretnék kapni most azonnal. Máskor úgy se fog ilyet csinálni, csak úgy beismerni ilyen dolgokat. Ahogy ajkai találkoznak a homlokommal, egyből kipirosodik az arcom, lassan már engem éget a saját bőröm. Általánosságban véve nincs semmi bajom ezzel a hajlamommal, de ez azért már mégis túlzás... Hogy csak így, és mindig. Már el se akarom képzelni, hogy nézhetek ki kívülről, mert valahogy mindig egy túlfűtött kályha képe ugrik be a fejembe.
Talán ennek le kéne lomboznia kicsit a kedélyemet, de nem különösebben érdekel, hogy nézek ki, ha ilyeneket mond. Ugyanis ezzel a pár mondattal megad nekem mindent, amire az én maximalista lelkemnek szüksége volt, van és lesz: győzelemre. Szépen megnyugszom, ahogy elül bennem a zavarodottság: minden kis számozott eset bekerül a neki megfelelő fiókba, és nem marad a kezemben semmi, ami miatt feszültnek kéne lennem. Már én se tudom, mikor volt utoljára, amikor ilyen történt, amikor csak így, villámcsapásra boldog lehettem.
Mert az vagyok. Valamiért most nem merül fel bennem az a lehetőség, hogy talán átver, és túl naiv vagyok, hagyom magam átverni. Nem. Minden összeillik, nincs kimaradó darab, és megkapom a teljes képet. Utál engem. Én is annyira utállak, na gyere csak közelebb, hagy mutassam meg mennyire...!
Mintha egér szaladna végig a hátamon, úgy remegek meg egy pillanat alatt, amikor ördögi ajkai hozzá érnek enyéimhez. Megint egy más oldalát ismerem meg... Vajon neki hány személyisége van? Lábujjhegyre emelkedem magasságkülönbség-csökkentés céljából. Miért van az én kezemben még mindig ez a hülye pulcsi?! Pálca?! Elengedem mind a kettőt, pálca a fűben landol, pulcsi közénk préselődik egészen addig, amíg ki nem szedem, és a pálca mellé nem dobom. Nem érdekel különösebben, majd felveszem... Zavaró tényezők megszüntetése után kezeim feljebb csúsznak, ujjaim hajával, nyakával, arcával lágyan cirógatva játszanak, miközben csókjai sem maradnak viszonzatlanul.
Nem tudom, hogy másnak volt-e olyan pillanata, amire több év elteltével is pontosan vissza tudott emlékezni, olyan mélyen belevésődött lényébe... Minden esetre nekem vannak ilyen momentumaim. Egy érzelem teljes uralkodásának képei, legyen az félelem vagy öröm, de kizár minden mást az adott helyzetben. Amikor az idő mintha lassabban haladna, amikor mindent látsz magad körül, ami neked az érzést okozza - a repülő madarakat, az üveg csillogását, a nap játékát. Nekem ez esetben az érzés mellett képként a zöld szemek furcsa, esti megvilágítású csillogása marad meg.
Mert ez egy ilyen eset. Teljesen biztos vagyok benne, hogy 90 éves ráncos vasorrú banyaként is pont úgy vissza tudok majd emlékezni ezekre a másodpercekre (?), percekre (?), mintha akkor élném meg. Azzal a különbséggel, hogy most nem vagyok szottyadt öreg néni, hanem ebben a pillanatban élem meg a helyzetet, és így... Annyival jobb.
De örömöm még nem teljes. Muszáj elhúznom a fejem csak annyira, hogy beszélni tudjak. Távolabbra nem is mennék, ha pálcával kergetnének se. Mikor megtalálom a hangomat, megszólalok.
- Elnézést, hogy megszakítom eme csodálatos pillanatot, de... - Kis hatásszünet, aztán kinyitom vidám szemeim, és suttogóra fogom izgatott hangomat.
- Nyertem. - Így bizony. Nyertem, nyertem, nyertem, és nem érdekel ha ő is nyert, de én akkor is nyertem! Mindenben igazam volt, kezdve az első állítástól, miszerint mégis van lelke, vannak érzései. Jól tettem, hogy dramatikusan búcsúztam, jól tettem, hogy megcsókoltam azt az idegen fiút - mert azt is csak azért tettem, hogy rávegyem arra, hogy beismerje mennyivel többet ér néha egy csók egy csóknál. És meg kell hagyni, büszke vagyok magamra. Elértem a célom, megkaptam ezzel a pár mondattal mindent, amire az elmúlt hónapokban törekedtem, és Anselmo nekem adta az összes győzelmet.
Talán járna neki egy új vers... És egy új becenév. Nem is értem, miért volt olyan pillanat, amikor megrendült a belé vetett hitem, amikor mindvégig tudtam, hogy... Gyűlöl.

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Csüt. Feb. 18 2010, 19:45

Azt hiszem, hogy erre vártam, vágytam már napok óta. Akartam, hogy a karjaimban tarthassam, akartam, hogy hozzám simuljon, akartam, hogy ajkaimon érezzem forró csókját, akartam őt minden porcikámmal és idegvégződésemmel.
Hiányzott.
A fene essen beléd, Hajnalom. Hiányoztál.
Főleg a csillogó szemeid, amikről tudom, hogy csak nekem ilyen beszédesek és nyíltak, csak én láthatom meg benne érzelmeid színes skáláját, és hogy csak én tudom így odavarázsolni arcodra azt a pírt, melyhez elég egy szavam, vagy érintésem.
Talán ma van igazán karácsony? Vagy előre hozták a húsvétot? Nem is nagyon érdekel, csak az, hogy foghatlak, magamhoz húzhatlak. Kellett a sötét, kellett az éjszaka leple ahhoz, hogy ilyen hülyeségre vetemedjek, mint hogy elmondjam neked, mennyire... utállak. Egy nyári éjszakán, mikor mindenkinek pezseg a vére, mi akkor ismerkedtünk meg, és olyan hidegek voltunk egymással, hogy akár a telet is elhozhattuk volna a tájra. Most tél van, hideg téli éjszaka, mégis mindketten égünk, egymás iránt, egymásért.
Egy szentimentális barom leszek, már előre érzem.
Egy papucs.
De a napszemüveghez ragaszkodom.
Viszont azt is megígérhetem, hogy másképpen állok majd a süti kérdéshez. Mert másképpen akarok hozzá állni. Lehet, hogy nem vagyok tökéletes, hibázok sokszor, de belőled nem ehet többet senki. Kész, ez van, ezt akarom. Még ki is nevethetsz. Nem fogsz, ugye?...
Zavarodottan nézek rá, ahogy elhúzódik tőlem. Ha most itt hagy, utána futok, és tényleg bedobom a tóba. Komolyan mondom. Erre ő meg csak közli velem, hogy...nyert. Ezen vigyorognom kell.
- Örülök, hogy nyertél egy kis csatát, már igazán kijárt neked, de a harcot... majd én nyerem meg akkor is - súgom vissza sejtelmesen vigyorogva, cinkos hunyorgással. - Örülök, hogy nyertél - lehelem ajkaira, de most csak játszom, és áttérek kipirult arcára, mely még mindig piros annyira, hogy felmelegítse ajkamat. - Imádom, hogy így reagálsz rám - kuncogok fel. - Ilyenkor mindig eltölt valamiféle diadalérzet. De, tudod, hogy milyen édes vagy, amikor elpirulsz, hm? - mormogom, miközben a nyaka hajlatát cirógatom, és lehelek rá egy lágy csókot.
- Ilyenkor nincsen benned semmi művi, egyszerű vagy, tiszta, érzéki - haladok újra az ajka felé, s ahogy sajátomat megnyalom, úgy érintem óvatosan az övét is, de megint elhúzódom.
- Nem akarom, hogy most úgy menj el innen, mint múltkor. De a süti kérdésben hajlandó vagyok egyezkedni - kacsintok rá, kedvesen ugratva. - Nem fogok egyik pillanatról a másikra megváltozni, ezt ne is várd el tőlem - szorítom magamhoz szorosan -, de ...kellesz.
- Istenemre mondom, nagyon kellesz, és ha még egyszer levágsz egy olyan jelenetet, mint múltkor, többet nem.., nem jövök - nézek rá komolyan. - Ha menni akarsz, menj, de ne csináld azt, amit múltkor, mert az ilyen gyermeteg húzásokból nem kérek - ahelyett, hogy elhúzódnék, még szorosabban húzom magamhoz, de nem tudom, ez hogyan lehetséges, amikor már előtte sem volt köztünk sok hely. - Néha olyan törékenynek tűnsz - mormogom az orrom alatt -, attól félek, ha kicsit is szorosabban ölellek át, megfojtalak - bal kezem ujjait selymes tincsei közé temetem, úgy simogatom az érzékeny bőrt.
- Mondd, tényleg elhitted, hogy bedoblak? - kúszik hirtelen egy vigyor az arcomra, miközben a tó felé bökök fejemmel.
Ha a télikertes incidens itt játszódott volna le, elképzelhető.
De amit nem tud, az nem fáj.
És most jó.

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Csüt. Feb. 18 2010, 23:52

♪♫♪
"Tested oly forrón hív, vágyam őrült harcot vív, és a
Nap ébred, nem pihen, már éget a tűz
Hajnalban..."

Ha ő vigyorog, hát vigyorgok én is. Igazán megérdemlem ennyi kevert érzelmes időszak után, hogy tiszta fejjel, nyugodtan mosolyoghassak. Megvan minden okom rá.
Vagy mégse? Mi a harc, ha az elmúlt hat hónap csak egy csata volt? Mozgolódni kezdek, kezeim visszahúzom mellkasára, de csak nem kérdezem meg. Nem akarom megkérdezni, túl egyszerű lenne – ha volt bármi hátsó jelentése szavainak, egyszer úgy is ki fog derülni. Ha meg nem, akkor… Soha nem tudom meg? Jaj. Mi a harc?! Közeledése elfelejteti velem pár pillanatra, inkább szívem vidám kalapálását hallgatom. Lesütöm a szemem, és pirulásom említésére akaratlanul is még jobban kivörösödik az arcom. Khm… Vajon mi a jó abban, hogy az egész fejem vörös? Ha megérteni nem is, de használni azért tudom. Tényleg kuncogott a galádja?! Még soha nem hallottam tőle ilyet. De akkor is rajtam nevet, az isten verje meg!
- Tudtad, hogy a pirulásnak máig nem tudják a pontos okát a tudósok? Több elmélet is van, olyanok mint figyelemfelkeltés, bocsánatkérés, vagy… Khm… Más iránt való érzelmi érdekeltség. – Ha elkezdtem, muszáj befejezni. De meg kell hagyni, ez nem segített túl sokat a helyzetemen, inkább gyorsan tovább haladok. – Darwin felfedezte, hogy azokban az országokban, ahol meztelenül járnak, az emberek, ott az egész testük képes elpirulni. – Áucs. Inkább elnézek, és újfent kedvenc tevékenységemet ismételem. Még jó, hogy pár pillanat alatt elmúlik, így újra és újra feltűnhetnek arcomon a vörös rózsák. Csikizi a nyakam az érintése, elvigyorodom, elfeledve zavarom.
- Mindenesetre köszönöm szépen. – Óvatosan csókolom vissza, arra számítva, hagyja elmélyülni a helyzetet, így megint még nyúlok a következő érintéséért, amikor ő már nem. Szemeim felpattannak. Gyere vissza, te!
De annál jobbat kapok. Újra futkározni kezd rajtam a hideg, és elmosolyodom erre az érzésre. Olyan jó, olyan szép… Biztos nem igaz. Alig érintve bőrét, lágy csókot lehelek nyakára, majd végighaladva arca vonalán megállok az állánál. Még jó, hogy van oly kedves, és így maradt a kedvemért. Rámosolygok.
- Én csak annyit várok tőled, amennyit te tőlem. – Somolyogva visszahajolok a nyaka bal oldalához, és ráhajtom fejem. Lehet, hogy a gyönyörű pofikámat felfűtöttem magamtól is, de az orrom ha így halad, leesik a hidegben. Jól esik neki Anselmo artériáin keresztülfutó vér melege, és bőre illata is, így ott maradok. Lálálá… Itt maradhatok, nem? Fejemet néha megmozdítom, arcommal végigsimítva így övét, de más mozgásom ha akarnám se lenne. Elmosolyodom megint, de nem akarok testhelyzetemen egy cseppet se változtatni. Ez így jó, és kész, érzem minden egyes apró mozzanatát, ha nagyon figyelek, akkor a kezem alatt a szíve dübörgését is érezhetem.
- Ha nem szítottál volna a hülye dumáddal, amúgy se csináltam volna. – Megtanultad a leckét, miért kéne még egyszer megtennem? Semmi szükségem rá. Amúgy sem szokásom ismételni önmagam, minden helyzet más, így reakcióm is különböznek. – De igazán örülök annak, hogy megérintett a jelenet. – Még egy apró puszit kap a nyakára, olyan „Jaaaj, ne haragudj, ezt azért muszáj volt”-osat. Nem szégyellem már tetteim, célomat elértem vele: mondhat akármit, a háború az enyém.
- Tudod… Lehetséges azért van ilyen érzésed, mert tényleg a szokásos légmennyiségem felét kapom. – De nem baj… Ne engedj el. Halkan kuncogok, és ha engedne is a szorításomon, akkor is pont ugyanúgy maradnék mint előtte.
A kérdésre azonban felkapom a fejem, muszáj megnéznem a szemét. Ajj, ne vigyorogj már, mint a tejbetök! Összeráncolom a homlokomat.
- Én nem hiszem, hanem tudom, hogy képes lennél beledobni a tóba, ha kellően felidegesítelek. – Rávigyorgok vidáman, nyomok egy puszit az orrára, vagy az állára, amit éppen felérek, aztán visszahúzom a fejem.
- Mit szólnál, ha jutalomként lehetne egy kérdésed, amire nekem kötelező lenne válaszolnom? – Tudom, hogy gyerekes, és tudom, hogy szeretnéd. Bele akarsz látni a fejembe, és mivel a csókot kérés nélkül is megkaptad, új díjat kell ajánlanom lovagias szolgálataidért, hiszen így illik. Akkor is, ha a visszaszolgáltatott tárgy jelenleg a fűben fekszik. Már így is van két masszázs, amit tudom be fogsz rajtam előbb-utóbb hajtani, de... Ez az én játékom. Ajánlok valamit, te belemész, aztán pedig jól vagy kevésbé jól szórakozunk. Elbizonytalanodok, hogy jó ötlet-e ez, fintorgok egyet, aztán villámgyorsan hozzáteszem:
- Nem muszáj most elhasználni.

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Hétf. Feb. 22 2010, 01:29

Van szemem, kettő is ráadásul, látom, hogy nem nyugtattalak meg száz százalékig, és ez engem szórakoztat. Nem akarlak bántani, nem akarom, hogy fájjon neked, de azt felejtsd el, hogy csak te formálsz engem. Ha már ebbe az egészbe belerángattál, akkor neked is változnod kell, különben tényleg egy szerencsétlen papucs leszek, de azt meg felejtsd el, mert abból nem eszel. A harc annyit tesz, hogy neked is adnod kell azért valamit, amit tőlem ezzel a lépéssel kaptál. És nehogy azt hidd, hogy nem veszem majd el tőled... De azt is tudod, hogy nem lesz minden pillanatunk ennyire nyugodt és békés. Én még mindig szemét vagyok, te pedig még mindig pukkancs. De majd alakul valahogy, alakulunk valahogy.
De addig is éljen a szórakozás, és az édes szavaid, amik további nevetésre ösztönöznek.
- Azt hiszem, az érzelmi érdekeltség lehet az oka annak, hogy ilyen édesen pirulgatsz itt nekem - vigyorgok teli szájjal, ahogyan végig simítok ujjammal tűforró arcán, ami hihetetlen, de képes tovább pirulni. - De kipróbálhatjuk azt is, hogy te megszabadulsz minden ruhádtól - duruzsolom halkan a fülébe -, én csábító, édes bókokkal fogom illetni a gyönyörű testedet, és meglátjuk, hogy képes e az egész tested...elpirulni - suttogom már csak a végét, ahogyan harapom meg kicsit fülét, majd hintek csókot nyakára, és fogadom a csókját, de tényleg el is húzódom.
Sok mindent kell megbeszélnünk. És nekünk előtte kell letisztázni dolgokat, különben jön az atombomba Hajnalom személyében, aztán lesz nekem nemulass, meg neki is, talán még tányérdobálás is. Szóval mély, elidőzős csók elhalasztva, először beszélünk.
- Pedig szerintem egyszer megígértem neked, hogy soha többet nem fogok bókolni neked - nézek most rá értetlenül, nem tudom, ez hogyan jutott most eszembe. - Soha sem hitted el, ha a szépségedet dicsértem, pedig gyönyörű vagy, Hajnalom - csak azért is Hajnalom. Alig érezhetően megremegek, ahogyan ajka érinti a nyakamat, és hangosan szusszanok, ahogy kiengedem a visszatartott levegőt. Meg tudnám szokni, hogy így kényeztessen. Dorombolni nem fogok, hiába várjátok, de... meg tudnám szokni.
- Hm..., talán megoldható a dolog - mormogom, és tudom, hogy veszettül nagy bajban vagyok. Vajon nem lett volna jobb, ha konzerváltatom a ketyegőt, és valami kővel helyettesítem? Nem lehet, hogy én ezt mondtam...De olyan jó, ahogy hozzám bújik, megint erősnek érzem magam, és őt kicsinek, törékenynek, nőnek.
Annyira utállak.
Csak tartom őt, és szinte hangosan felmorranok a pimasz válasz hallatán. Képes, és rám keni?!
- Nem lett volna hülye duma, ha nem jössz a sütis hasonlatoddal. Te sütifaló - mormogom oda neki a nyakcsókra, és megpuszilom azt a hideg orrát, majd a homlokát. - Nem megérintett a jelenet. Jobb, hogy nem tudod, mi zajlott le akkor bennem pontosan, mert akkor itt hagynál - szorítom magamhoz megint, és a válasza megmosolyogtat.
- Akkor sem engedlek most el. Itt maradsz. Jó helyen vagy - egoizmusom határtalan, és tudom, hogy ezt is szereti bennem, különben kicsit sem tudna elviselni. Ahogy kicsit eltávolodik, felvonom a szemöldökömet, és úgy nézek rá.
- Jaj, mit tudsz te, Hajnalom - zsörtölődök vele, miközben én kihasználva, hogy kicsi, lehajolok és egy csókot lopok tőle. - Majd nyáron beledoblak, de majd utánad ugrom, és itt leszek mentőövnek, jó? - ugratom, és megpróbálom elterelni a figyelmet.
Talán fél éve nyugodt szívvel beledobtam volna a tóba, főleg a tavernás eset után, de azóta sok minden változott. Nem, én nem változtam. Csak a körülmények. Pont.
A kérdés lehetősége felvillanyoz, milliónyi ötlik fel bennem hirtelen, kezdve a legfontosabbal, miszerint akkor mi is van az ártatlanságával, és ha nincs, akkor miért olyan erkölcsös? De ennél van egy fontosabb kérdés, és nekem fel kell tennem. Merlinre, esküszöm, hálát adok, hogy sötét van, éjszaka van, mert bennem nem pugnaxos vér folyik, az is biztos, és ha lenne lehetőségem, akkor talán ki is bújnék belőle, de így... Azt hiszem, hogy pánikolok, mint egy hülye p*csa.
- Igazából van egy kérdésem, de arra tényleg válaszolnod kell - nem nézek most rá, inkább szorítom magamhoz, és csak a hajába mormogok. - Most ölelsz, és én is ölellek, de én akarom, hogy ez holnap is így legyen. Te? Te is akarod, hogy mi együtt...megpróbáljuk? - ha lehetne, magamba olvasztanám, úgy ölelem.
Erre használtam fel a Joker kérdésemet, mert tudnom kell, hogy csak azért csinálja azt, mert ezt szeretné, velem akar lenni, vagy esetleg meg egy talányos rejtély vagyok a számára. Ha utóbbi, akkor..., akkor nem tudom, hogy mi lesz.
De nem akarok egyedül lenni már.
Kellesz.

Tárgy: Re: Smaragdzöld-tó - Kikötő Hétf. Feb. 22 2010, 23:27

"Szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba."

Ejnye, így kiforgatni tudományos tényeimet! Kinevetni őket!
Felháborodhatnék, de valahogy nem ezen jár az eszem, sokkal jobban lefoglalják a szavak és érintések. Ha az a gonosz kis célja, hogy a lehetú legvörösebb verziómmal találja szemben magát, akkor meg kell hagyni, örülhet az ördög. Harapása nyomán még a fülembe is több vér jut, és lassan már tényleg elkezdhetek azon merengeni, hogy mi van akkor, ha erre a műveletre egész testem is képes. De a pirulás ahogy jön, úgy is megy, maga után csak a két orcámon lévő eltüntethetetlen telt színt hagyja.
Tényleg nem hittem neki, amikor bókolt. Nem szokásom elhinni, ha valaki az én kinézetem dicséri, ugyanis nem bírom összeegyeztetni az ilyesfajta megnyilvánulásokat a fejemben kialakult önképpel. Nem gondolom magam különösen szépnek, csúnyának se... És azzal is tisztában vagyok, hogy mint minden embernek, nekem is megvannak a saját bájaim. Talán ezért, talán azért, ahogy mondja, most mégis hiszek neki. Hiszek, mert mellette a dicséret és a magamról való véleményem összeegyeztethető. Elhiszem, hogy tetszik neki, ha elpirulok, elhiszem, ha szépnek tart... Ha másért nem is akkor azért mert szavai kényeztetik, lágyan cirógatják az önérzetemet. Nem zavar a Hajnalom se, mert az ő Hajnalának érzem most magam.
Úgyhogy elkapom a tekintetem. Nem bírok a szemébe nézni, ha ilyeneket mond, mert még a végén tényleg az egész testfelületem el fog pirulni. De azért annyi humorérzékem még maradt, hogy saját zavaromon elmosolyodjak. Amilyen fúria, ördögi nő tudok lenni egyik nap, olyannyira ártatlan és édes vagyok a másikon. Mert ugye annak tűnök?
Hideg orrom kissé melegebb lesz puszija után. Elmosolyodom minden egyes kis érintésére, de szavaira kikerekedik a szemem.
- Azért nem gondoltam volna, hogy ennyire zavarni fog a dolog. - Végül mégis rámosolygok. Nem is baj, ha jobban fájt neki, mint gondoltam... Megérdemelte.
- Ha ennyire akarod... Maradhatok. - Mosoly kúszik megint az arcomra, tudnia kell, hogy viccelek... Visszahajtom rá a fejem, és tovább folytatom bőrével való játékomat, annyira elnyerte tetszésem apró kis remegése, muszáj folytatni.
- Ha nem fagyáspont körül van a víz, akkor nincs bajom a dologgal... A mentőövvel se. - Lopkodja csak a csókokat. Vajon neki is annyira szüksége van rá, mint nekem?
A mindig verhetetlen, a harcos énem megint kimenőt kap. Nem csak Anselmo változik, de arról én nem tehetek, ha ezt nem veszi észre.
Pedig én egyáltalán nem akartam ezt, mégis itt vagyok, zavarban, annyira utálva az engem ölelő személyt, hogyha azzal meg tudnám mutatni, mennyire, még jobban szorítanám magamhoz.
Mintha már lettem volna ilyesfajta helyzetben. Mintha én jártam volna a rövidebbet, és van egy olyan rossz érzésem, hogy elég nagy százalékos esélye van annak, hogy Anselmoval való kapcsolatunk rövid és viharos lesz, aminek következményei megint rajtam landolnak. Mert bántani fog. Nem fizikailag, lelkileg ki tudja taposni belőlem az életet, és könnyedén hagyhat egy szellemet maga mögött.
De ha ezt a kockázatot vállalom, akkor olyan pillanataink is lesznek, mint a mostani... Amikor minden békés, nyugodt, és saját, rossz jellemvonásainkat elmossák egymás iránt való érzéseink. Amikor a nyárról beszél úgy, mintha nyilvánvaló lenne, hogy akkor is minden ugyanilyen lesz, mint most.
És nekem ez kell. Nem mástól kell, tőle kell. Szükségem van az ölelésére, ha fáj valami, ahogy szükségem van arra is, hogy színt vigyen az életembe a sokszor durva játékaival. Mert nekem ő kell! Minden jellemhibájával, minden fájdalmával együtt. Nem tudom, hogy mikor alakult ki ez az érzés bennem, csak annyit tudok, hogy én magam nem tudtam erről egészen addig, amíg a télikertben meg nem csókolt. Amikor valójában nem összekavarta a fejem, hanem egy kaput nyitott arra, hogy kibogozzam elvesztett fonalaimat.
Ettől függetlenül meglepődök, amikor meghallom a kérdését. Annyira biztos voltam benne, hogy a szüzességemről fog faggatni, hogy fel sem merült bennem, hogy ilyenre használja fel elhamarkodott ajánlatomat. Ebből is látszik, mennyire nem ismerem, akkor is, ha néha azt hiszem, hogy igen. Nem válaszolok egyből, élvezem erős szorítását, és lágyan simogatom az arcát.
Igen, eléggé szükségem van az ilyen pillanatokra ahhoz, hogy bevállaljam a kapcsolatunk viharfelhős részét is. Egy hosszú, hideg tél után mennyivel szebb a tavasz könnyedsége... Csak suttogok, nincs hangomban most se gúny, se játékosság. Örülök, hogy most nem látja az arcom.
- Nem akarom megszámlálhatatlan kis darabokban végezni... - Szavaim, mint egy halk sóhaj. Gondolkozom, hogy fejezzem ki magam, úgy, hogy megértse, mi zajlik le bennem, mégse kelljen részletekbe menően kifejtenem gondolatmenetem. Nem túl gyakran beszélek saját félelmeimről, érzéseimről, most mégis meg akarom osztani. Úgyhogy uralkodom hangomon, és szép szokásomhoz híven hangomba könnyedséget csempészek, ne tűnjek olyan komolynak és kétségbeesettnek.
- Mégis túlságosan utállak ahhoz, hogy eldobjam ezt a lehetőséget magamtól. - Egy puszit nyomok a nyakára. Kérlek, ne köss bele... Csak most az egyszer ne. A szóhasználatod lehet rám ragadt, de a lényege akkor is ugyanaz, mint nálad. Mosolyogj csak inkább sokat tudóan, olyan jól áll neked, még akkor is, ha rajtam nevetsz.
- Szummázva a lényeget, ez egy "akarom" akart lenni... - Elmosolyodom, de még nincs vége. Most jön a "ha". - ...Ha tényleg annyira komolyan gondolod a dolgot, hogy képes vagy ezért feladni a málnapiros ajkak és a többiek kóstolgatását. Ez az egyetlen feltételem... Cserébe viszont csak egy ember testét-lelkét tudom nyújtani. - Az utolsó mondatom inkább mormogás, úgy mondom, mint aki nem biztos abban, hogy akarja, vagy ne akarja, hogy a másik meghallja. Igazság szerint csak az arany középutat szeretném, ahol meghallja, de nem piszkál érte... Nekem ennyi elég lenne.