*Ahogy figyeli a lány reakcióit, látja rajta, hogy ideges, akárcsak ő.*

~Ez nem jó jel...~

*Na de mégis mire számított? Arra, hogy Gina meglepetés-partira hívta? Annak amúgy sem lenne nagy esélye tekintve, hogy már rég elmúlt a szülinapja, és a névnapja sem most van (nem mintha Gina tudná, mikor van "Aram" napja).
Gina első kérdése azonban meglepi. Mégis mi köze van a levélben leírtakhoz, hogy hogy van Bagira???*

- Köszöni, most már sokkal jobban van. Igen, szörnyű...

*Egy kicsit összehúzza szemeit, és belemélyeszti a lányéiba. Nem kíván többet erről elárulni a lánynak. hogy mennyire feldühödött. vagy hogy meg akarja ölni a tettest...
Pár másodperces feszült csend után végül azt veszi érszre, hogy a lány végre rászánja magát, és a lényegre tér. Azt mondja, hogy fontos neki.*

~Ez egyértelmű...~

*Azonban ő erre most mégis mit kéne feleljen? Pattanásig feszülő idegei miatt már kezd megtörni a maszkja, ezért meg is látszik rajta a zavartsága.
Nem, ez nem történhet meg, ez úgy sem működne...*

- Ezzel én tisztában vagyok, de...

*Böki ki végül, nagy zavarában, de a sok zagyva gondolatain át nem is hallja, mit beszél. Egyáltalán nem jellemző rá ez a makogós stílus. Aztán meg észreveszi, hogy a lány egyre jobban közeledik felé, miközben folyamatosan nézi őt azokkal a - szép - tágranyílt szemeivel. Hirtelen azon veszi észre magát, hogy már rég nem azt az énjét mutatja a lánynak, amit szeretne, és hogy már rég nem ő irányítja a beszélgetést, ahogyan ezt eltervezte.*

- ... de... én...

*Tesz egy ügyetlen lépést hátrafelé, és közben igyekszik megszakítani a szemkontaktust, de érzi, hogy ez nem fog olyan könnyen menni. Mégis mi a fene történik vele? Úgy reszket, mint a nyárfalevél, mintha Gina az életét akarná elvenni...
Pedig valóban, Gina tényleg az életét fogja elvenni, még ha ezzel a lány nincs is tisztában. Azt az életét, ami múltban gyökerező érzések miatt lett ennyire elfojtott, és aminek a kialakított védelmi mechanizmusa miatt (amit 11 éves kora óta sikerült ennyire kialakítania magában, és amiben az apja is oly' nagyon támogatta) nem veszi most észre azt, hogy közben nem csak testileg, hanem érzelmileg is felnőtt. És ennek semmi köze az aszexualitásához. Ez is csak egy jó érv volt ennek a bizonyos "védekező mechanizmusnak", hogy Aram mindig időben lepasszolhassa egyaránt a női és férfi ismerőseit, mert "ők úgysem fogják megérteni".
Reménytelenül bizonytalan érzés miatt érzi, hogy hamarosan összecsuklik itt a lány előtt.
Egyáltalán nő kéne-e neki, vagy férfi, ha nem szenvedne ettől az átoktól?
Igen, ÁTOKTÓL. Mert még soha nem nevezte így, hanem úgy, hogy "alternatív szexuális irányultság". Hát akkor most nyelje el a föld, mert most emiatt az egész eddigi élete romba fog dőlni...

Nem volt jó ötlet eljönnie. De most már késő. Túl késő...*

*Őgy érzi, hogy a világ forog körülötte. Nem érti, miért nem képes Gina előtt továbbra is a tőle megszokottan viselkedni.
Méghogy mit rontott el! Semmit, és mindent. Ez egy olyan már-már filozófikus kérdés Aram szemében, amit ebben a pillanatban semmiképpen sem tudna kifejteni a lánynak.*

- Semmit, csak... Semmit.

*Körülbelül ennyit sikerült kinyögnie a válaszból - nem egy igazán nagy teljesítmény, hiába próbálta meg. Pedig most nagyon fontos lenne Gina tudtára adni, hogy nem haragszik rá annak ellenére, hogy tényleg ő tehet arról, hogy most úgy érzi, saját belső világa a földdel vált egyenlővé.
Méghogy utálja?? Hogy gondolhat ilyesmit róla, egyáltalán hogy jutott erre az ostoba következtetésre, hogy ő utálja a lányt??*

- Én...

*Nagy levegőt vesz, és behunyja szemeit. Ahogy ott áll a lánnyal szemben szobormerev pózban, a világ legmulatságosabb dolga lehetne annak, aki véletlenül most meglátná őket. Nem tudja, hogy hány másodpercig, de kénytelen volt egy helyzethez képest nagyon furcsa, ám ugyanakkor nagyon is kézenfekvő megoldáshoz folyamodnia. A visszatartott levegőre koncentrál, közben igyekszik kitisztítani gondolatait, legalábbis egy részüket, hogy legalább normálisan tudjon beszélni a lánnyal. Amikor újra kinyítja szemeit, azelőtt arra is fel van készülve, hogy a lány talán már nincs is ott. Azonban mégis ott van, és továbbra is azokkal a szomorú szemekkel nézi őt.*

- Én nem utállak, téged.

*Mondja kurtán, és hangja legalább ha csendes is, de most már nem remeg, mint ahogyan már a teste sem. Ennek ellenére mintha teljesen kicserélték volna, úgy áll a lány előtt. Furcsa érzés, mintha teljesen meztelen lenne. A lány is észreveheti a beállt változást, pedig az látszólag nem nagy, pusztán egy-két régi ránc eltűnése, és más eddig nem látott ránc megjelenése az arcon. Csak az veheti ezt észre, aki már jól ismeri őt.*

- Tudom, hogy még mindig hibáztatod magad amiatt az ominózus házi feladat-készítéünket követő incidens miatt. Nem is várhatom el csak úgy tőled, hogy ezen csak úgy túltedd magad, hiszen te tudod a legjobban, mit érzel. Én mindössze csak azt tudomtovábbra is mondani, hogy nem értek veled egyet, te nem tehetsz semmiről. A Smaragzöld-tónál történteket pedig én sajnálom. De azt akarom, hogy tudd, nem azért hagytalak akkor ott, mert utállak...

*Most egy kicsit kérdőn néz a lányra, hogy nem-e a lényegre tapintott. Muszáj volt így folytatnia, hogy inkább a lány érzéseiről beszél, minthogy sajátjairól, mert azokról továbbra is képtelen néhány elejtett szónál többet szólni.*

- ... mert ha ezt így láttad, akkor elárulom, ez nem így van. Sajnáltam, amikor láttam, hogy kerülsz, és akkor úgy gondoltam, hogy már nem lesz lehetőségem, hogy visszanyerjem a... barátságod...

*Úgy érzi, hogy ez nem a helyes szó rá, de egyszerűen képtelen másnak hívni a kapcsolatukat. Hiszen számára ez a kapcsolat már rég túlmutat az általa tapasztalt "baráti kapcsolatoknál", viszont annyira kuszák és újfajták ezek érzések, amik fűzik Ginához, hogy most egyszerűen képtelen megfogalmazni pontosan nemhogy a másik félnek, de még magának sem.*

- ... ugyanakkor örvendek, hogy te sem utálsz engem... nyilvánvalóan...

*Motyogja az utolsó mondatát, és hirtelen nagyon érdekesnek találja a puha hóban hagyott egyik lábnyomát...*

*Végre észrevesz Ginán valamilyen pozitív érzelmi változást, ezáltal ő is nyugodtabbá válik. Ahogy hallgatja a lány szavait, még egy őszinte félmosolyt is megvillant a lány felé, amikor az dicsérni kezdi a lábnyomot, amit ő kezdett el zavarában nézni. Így már egészen kezd hasonlítani a szituáció a korábbi viszonyukhoz. Vagy még sem...? Hát ilyen, amikor nem működik a "védekező mechanizmusa"? Egy szégyellős kisfiúvá válik, aki megijed egy lánytól?
Hatalmas büszkeségét eléggé megtépázzák ezek a kérdések, de most igyekszik nem hallgatni rájuk. Úgy érzi, hogy végre fel kell lélegeznie; mintha előzőleg éveket töltött volna a víz alatt, és most újra meg kell szívnia magát friss levegővel.
Amikor a lány megfoja a kezét, érezheti irajta, hogy még mindig egy kicsit verejtékes a korábbi idegességtől - vagyis attól, hogy hagyta magán azt kiütközni. Erre úújfent szégyelli magát, hiszen a fentebb említett büszkesége már sosem fog szemethúnyni afölött, hogy a 7 év fáradságos munkával kidolgozott álcáját, ami pajzsként védelmezte minden emberi gyengesége kimutatásától, és ami újabban a legtöbb vele egykorú ember fölé emelte őt nagy dicsőséggel, most egy lány miatt lett kénytelen levetni.
De nincs mit tennie, belenéz a lány szemeibe. Ezúttal távolról sem azzal az átható pillantással, hanem mint egy olyan, aki tudja, hgy vesztesre áll. Kifinomult érzékei tudják, hogy most valami olyan kérdés fog következni, amit sosem szeretne megválaszolni.*

- Nem... nincs mit mondanom számodra. Mégis mire gondolsz?

*Kérdezi sután, pedig biztos benne, hogy a lányt ezzel nem győzi meg. Az évek során sokat tanult az emberi jellemről, és hogy milyen apró jelekből lehet rájönni arra, hogy egy ember hazudik; ez apja egyik fő szakterülete. És most hogy látja magát kívülről, hogy mennyire sután hazudik a lánynak, szinte ordítani kezd belülről a sértett büszkesége, hogy védje már meg magát, így túl sebezhető, túl kiismerhető.
De még lélegezni akar...
Vegyes érzelmekkel, de végül kiszabadítja kezét a lány szorításából, majd zsebredugja mindkét kezét. Ismét a földet kezdi pásztázni, de most tekintete még egy újfajta érzelmet, zárkozottságot mutat. Régebben, ha Gina érezte is, hogy a fiú elzárkózik előle, sosem láthatta az arcán. Most legalább láthatja, hogy ha kívülről nem is, de belülről milyen Aram.
Egy pillanatig eljátszik a gondolattal, hogy elmenjen-e, de hamar meggondolja magát, hiszen azzal a lányt bántaná meg megint. Így csak szótlanul bámulja tovább a havas földet zsebredugott kezekkel, a sarkán egyensúlyozva.*

*Irónikusan elmosolyodik, amikor Gina szavaiban valamiféle csodálatot vél felfedezni, hogy ő milyen jól tudja magát ki-be nyitani, akár egy könyvet. Jól, van ha a lány kíváncsi rá, akkor majd megmutatja, ki is ő valójában, és abban nem lesz hiba. Már előre kíváncsi, mikor lesz az a pillanat, amikor már nem fogja a lány tovább bírni, és sírva szalad majd el, minél messzebbre tőle. Akkor majd legalább újból beigazolódik az az álláspontja, hogy jobb az mindenkinek, ha nem nyílik meg többé senkinek.*

- Nem is tudod, ez nekem mennyire kínos... úgy értem, most olyannak látsz, amilyennek még neked sosem mutatkoztam. Talán ez az első eset, hogy "megnyílok" előtted, Gina, ezt jobb ha már most tudod. Ugyanakkor abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy tetszeni fog az, amit látsz...

*Néz komoran a lány szemeibe. Sötét tekintetében szinte látni lehet mindazt a gyűlöletet és fájdalmat, amit az élete során mind elfolytott. AKARJA, hogy tapasztalja ez a lány. Hogyha látja azt, hogy a lány egy kicsit megijed tőle, akkor gúnyosan elvigyorodik, de ha nem, akkor is egy gúnyos mosollyal az ajkán megkérdezi.*

- De pontosan mire vagy kíváncsi, Gina? Talán kezdjem azzal, hogy milyen volt az az érzés, amikor 11 évesen a Keleti Harci Front nevű török szélsőséges varázsló csoport néhány tagja elrabolt, és tudtam, hogy senki sem fog megtalálni időben? Hogy milyen volt megtapasztalni a korbács-átkát 4 napon keresztül? S amikor mégis sikerült anyámnak megtalálnia és kiszabadítania engem, akarod tudni, milyen érzés volt úgy megmenekülnöm az életmentő zsupszkulccsal, hogy közben neki nem sikerült velem jönnie??

*Ahogy beszél mindegyre Gina fölé tornyosul. Tudja, hogy a lány emlékezhet a társalgós incidens minden apró részletére, és nem kell neki túl sok fejtörés hozzá, hogy összekapcsolja azzal a most hallottakat.
Azonban az is tény, hogy ha most a lány nagyon figyel, később már azt is tudni fogja - persze, ha erről is felvilágosítást kap -, hogy Aram a Bagirához való rendkívüli ragaszkodásán kívül, még miért is érez olyan gyilkos indulatot az iránt, aki úgy elbánt kedvencével. Bagirán ugyanis hasonló sebek éktelenkednek - még ha nem is varázseredetűek, és nem is olyan veszélyesek - mint amilyeneket 6 évvel ezelőtt ő is kapott abban a hideg pincehelyiségben, ahol tartották négy teljes napig tartották reménytelenségben étlen, szomjan.

Igen, kiábrándító lehet Gina számára Aram viselkedése, hiszen ezidáig mindig mindenkivel kedves volt ez a fiú. De ez csak álca, és most már ez a lány előtt is véres valóságként ordíthat.
Ez az álca ugyanis csak azért kell neki, hogy egy normális fiú képét mutathassa a világnak, ezáltal felfogadtatva vele magát. A lány viszont azt akarta, hogy legyen vele őszinte. Nos, most levette maszkját, és a maszk alatt lévő szörnyeteg élvezi, hogy levegőhöz juthat, és csak habzsolja azt befelé, nem törődve azzal, hogy a környezetében még kit sebez halálra.*

*A dühöt, amit akarattal is lányra zudított, nem is igazán tudná tovább fenntartani, hiszen valójában nem is Ginára dühös. Azonban megdöbben azon, hogy mire a mondandójának a végére ér, a lány mégsem kezd tőle elhátrálni. Ahogy a lány beszél hozzá, úgy tűnik el szép lassan szemeiből a dühös villogás, amit előre döbbenet vesz át, majd a végén nem marad más benne, csak fásultság, és szomorúság,

~De hiszen ez abszurdum.~

- Gina, én nem vagyok az a selyemfiú, akinek mutatom magam úgy általában. Én...

~öltem már embert is, és most is ölni készülök... ezúttal egy krampuszt...~

- ...nem számíthatsz arra, hogy azt amit nyújtani akarsz nekem, azt én viszonozni fogom, mert szinte biztos, hogy nem...

*Nem kell elfelejteni, hogy Aram mindenek alőtt nagyon racionális alkat, és kevés érzéke van a szentimentalitáshoz. Nem tud sokat a fiú-lány kapcsolatokról, így azt sem tudja, hogy azok általában nem tudnak tartósak maradni, ha ilyen erős kötődés alakul ki a felek között, mint az ők esetükben is. Viszont ösztönösen szinte biztos abban, hogy előbb-utóbb a szexualitás is téma lesz közöttük.*

- Nem várom el, hogy ezt megértsd most. Sőt, az lenne a legjobb, ha sosem próbálkoznál vele...

*A lány szemeibe néz és várja a reakcióját, közben pedig az ő fejében is kusza és ellentétes érzések és gondoltaok kavarognak.

Egyik fele azt szerené, hogy a lány meghátráljon, a másik fele meg furcsa módon azt, hogy ne tegye. De akkor mégis miért akarja szavaival elbátortalanítani őt? Valószínűleg csak azért, hogy megtudja, hol a határ, de az is lehet, hogy mégis csak az, hogy eltaszítsa őt.
Most, hogy észreveszi magát, rájön, hogy úgy nyerte vissza megint a higgadtságát, hogy közben nem is koncentrált rá. Ez pedig egyet jelent, hogy ez már nem is álarc, amit Ginának mutat, hanem sajátmaga, de ezúttal nem dühösen, hanem higgadtan, ahogy mindig is mutatta magát. Tényleg nem szeretné a lányt elveszíteni, nem csak a társasága miatt, hanem azért is, mert ez az álarcnélküliség csodálatos élmény vele. Sokkal másabb, mint az apjával, vagy Bagirával. Sokkal frissebb, és pont ezért izgalmas is.
Ám mi van akkor, ha mégsem fogja bírni a lány, hiszen még csak alig néhány perce ismeri őt, ha úgy veszi? Mi van ha, miután megannyi sötét titkot megosztott vele, a lány veszi a sátorfáját, és kiép az életéből? Azt a rengeteg információt akár fegyverként is felhasználhatja ellene. Hiszen ki tudja, milyen lelkiállapotban fognak majd elvállni?
Aram pillanatok alatt képes előre gondolni renget eshetőséget, és még nem bízik annyira Ginában, hogy egyértelműen akarja ezt a "baráti, de mégsem az" kapcsolatot vele. Ebből a bizonytalanságából fakadnak ezek az ellentétes érzések.*

*Egy pillanatra lesüti a szemét, amikor Gina arról beszél, hogy nem vár viszonzást a szeretetéért. Ez lenne a feltétel nélküli szeretet? De hogy tud kialakulni egy ilyen lányban, ilyen rövid idő alatt, ráadásul pont egy olyan személlyel szemben, mint ő? Eddig feltétel nélkül egyedül az anyja szerette, csak ő már meghalt. Az apjával való viszonya pedig annyira különös, ugyanakkor egy kicsit távolságtartó is, hogy nem igazán sikerült mindmáig tisztáznia azt, hogy vajon az öreg Atommal való viszonya mennyire közelítheti meg az anyjával való viszonyát.
Mindenképpen, Aram felfogása szerint, az ilyesmi nem alakulhat ki ilyen hamar. Pedig valójában lehetséges, csak sajnos, hogy a fiú tapasztalatai ilyen téren nagyon csekélyek, így nem tudja őszintén elhinni azt sem, hogy Gina - ellentétben vele - képes erre. Pont ezért nem hiszi, hogy szeretné-e egyáltalán azt, ha a lány valóban úgy érezzen, ahogyan mondja is, hiszen az konkrét tény, hogy ő ebben a pillanatban nem így van vele, nem KÉPES így érezni. Talán ha megtanulna bízni Ginában, akkor előbb-utóbb megszeretné annyira lányt, hogy túl tudjon lépni azon a rögeszméjén, hogy nem csak az érdekkapcsolatok érvényesülhetnek az ő életében.
Nem néz Gina szemeibe, nem mer. Fél, hogy ha odanézne, szembesülnie kellene azzal, hogy a lány tényleg az igazat mondja. Pedig a bűntudatot, amit most érez, akár egy jó kezdetként is vehetné, mert ez is csak azt jelzi, hogy valamennyire őt is érdekli a lány lelkivilága. Viszont nem képes hinni annyira magában, hogy valha is képes lesz ezt bűntudat mögött megbúvó szimpátiát annyira felnöveszteni, hogy kiegyenlítődjenek az erőviszonyok.
Aztán megcsóválja a fejét, hiszen nem Gina mentális képességeiben nem bízik, hanem a személyében nem. Megérteni biztos, hogy megértené a lány, ám továbbra sem bízik annyira benne, hogy ilyen hamar mindent eláruljon magáról. Már ezzel a beszélgetéssel is túl messze mentek szerinte. Úgy érzi, hogy hagynia kell most már, hogy mindez leülepedjék Ginában, és majd, ha ő úgy látja jónak, akkor később további információkat is hajlandó elárulni magáról. Addig viszont megfigyelés alatt fogja tartani prefektus társát, és ha egy kicsit is úgy fogja érezni, hogy a lány könnyelműsködik a birtokában lévő információkkal, akkor minden további teketória nélkül kilép az életéből.
Gina utolsó mondatára sem tud, és nem is akar mit reagálni, így hosszú csend borul rájuk, és ő még mindig a földet bámulja komor-szomorúsággal.*

- Talán itt az ideje, hogy felmenjünk a társalgóba. Még tanulnom is kell.

*Lehajtott fejjel sarkonfordul, és lassan elindul. Ginának rosszul eshet, hogy annyi beszéd után ő csak ezzel a mondattal tud előrukkolni, de most képtelen másra. Ha ezt elfogadja a lány, akkor jó, ha nem, akkor ez van. Ez akár az első tesztként is megállja helyét. Azért amikor nem hallja, hogy a lány is elindult volna még hátrafordul, és hosszú percek óta először a lány szemeibe néz.*

- Jössz?

Gina nem tudja mivel bizonyíthatná Aramnak, hogy megbízhat benne, de kezdetnek elég lesz az is, ha megőrzi titkát, akkor talán majd a fiú is tudni fogja, hogy valóban megbízhat benne, és tudni fogja azt is, hogy elmondhat neki bármit, ami nyomja a lelkét, vagy a szívét.