Szökőkút

Megan

Igen, igen megint felfedezőútra indultam. De nem is akár milyenre. Elhatároztam hogy az egész kastélyt bejárom. Be én. Be ám. Föl vagyok szerelkezve ám. Van nálam egy toll meg egy darab papír. Bizony egy toll, meg egy darabka papír. Már bejártam az első emeletet is. De most itt vagyok. Itt ülök a szökőkút szélén, és dalokat firkálgatok. Eddig még csak szófoszlányok találhatóak a papíron, de nemsokára kész a mű.

Szerelem
Hűtlenség
Örökké
Éjszaka

Ennyi. Még csak ennyi, de érzem hogy most ki tudnék többit is hozni magamból, mint eddig akármikor. Bár kicsit sok itt az ember. Így nehéz lesz koncentrálni. De nem baj, nem érdekel, most maradandót fogok alkotni. Mármint ezt gondoltam 5 percig. Rájöttem hogy ebben a zsivajban nem tudok koncentrálni. Na sebaj, ejtem most egy kicsit a témát. Hátradőlök és nézegetem a felhőket. Eszembe idéződnek a szép napok, amiket otthon töltöttem. Heh, csak az a gond, hogy ebből van a kevesebb.

// Mivel sürgettél, csak ennyit kapsz Razz

//

Drága Harold,

Hova máshová is lyukadhatnék ki az éjszaka közepén az utazóládámat tologatva, mint a Szökőkúthoz? Szerencsém van, mert néhány embert azonnal megpillantok, de nehogy már az első jöttmenthez odasétáljak. Magas, karcsú alkatú vibrálóan égszínkék tekintetű gyönyörű lány vagyok, rövid szoknyában, kivágott felsőben, rajta csak egy farmerdzseki takarja a mesés alakom... De hát, Beverly Hillsben a plázák és a jó nők a menők. A magam mögött húzott bőröndöm baba-kékben szikrázik, habár a fények már tompábbak, hiszen késő este van. Végigfuttatom a tekintetemet az itt levőkön, és azonnal kiszúrok egy közöttük kiemelkedő, elfogadható külsejű hapsit. Na, ő talán megfelel. Magassarkúmban ügyesen sétálok, mint aki kifutóra született, de azért még se úgy, hogy azonnal leírjon buta libaként. Csak szúrjon ki, lásson meg, ámuljon el, csábuljon el. Szépen ki van dőlve, pihen talán, de a lépteimre csak felém figyel. Ha meg nem, odahajolok hozzá és úgy köszönök neki.
- Ciao. Későn befutott diák volnék, de... Még igazán nem is lenne kedvem megkeresni a szobám. *Mondom, kedvesen, úgy hajolva, hogy a bőröndömre támaszkodjak, csak a hátamat megdöntve, kissé pózolva talán. Egye-fene megszokás, nem váltok pózt, inkább várok a fiú válaszára igéző tekintettel. Nem véletlenül van a szempillámon az a szép kis spirál, nyűgözze csak le.
- Megan Smith. - toldom ki a nevemmel, bemutatkozás képen egy mosolyt ejtve, és elengedem a bőröndöt, mert amilyen gyenge a fizikai erőm, és amilyen sok cipőt hoztam magammal, ez a cipekedés kifárasztott. És a kalapomat tenném rá - ami a harmadik belső zsebben van a bikinim mellett -, hogy meg is ártott ez a cipekedés.

Igen, csak én vagyok ilyen nem normális hogy éjszaka kukkolom a felhőket. De olyan szépek. Szép az este, ki kell élvezni valahogy. Nekem csak ez maradt, ez a jegyzetelés, szövegírás, de tudod mit? Nem is bánom. Ezt szeretem, ezt akarom csinálni. Csakhogy nemsokára az éjszaka szépsége mellett egy másik szépség is leköti a figyelmemet. Ráadásul, ő nem is olyan messzi mint azok a felhők ott fönt. Felém tart. Bőröndöt húz maga mögött, nagy valószínűséggel új diák. Talán segítséget szeretne kérni, talán. Magassarkúban, rövid szoknyában, és mélyen dekoltált felsőben van. Meglehetősen tetszetős ruha, bár nem igazán praktikus itt.
- Szia - mondom neki mosollyal az arcomon. Lassan fölülök, majd ránézek a félig pózban álló lányra. Most hogy így közelebbről is megnézhetem magamnak, tényleg tetszetős, bár ki tudja mi rejtőzik a külcsín alatt.
- Az én nevem Harold, Harold Clanford - mutatkozok be, majd hirtelen eszembe jut még egy szó, gyorsan lejegyzetelem. Hát igen, a "hivatás" mindenek előtt.
- Nincs kedved egy kicsit leülni? - kérdezem tőle, majd kicsit letisztogatom a helyet ahova mutattam. Szépnek, szép ez a szökőkút csak van egy kis gond vele. Fröcsköli a vizet mindenfele.
- És amúgy melyik házba osztottak be?

Tudja a fene, hogy miért van itt, mit néz, mit körmöl, én most szépen kinéztem magamnak, hiszen bajba jutott hölgy címen jogom van megszólítani... Ugye? Praktikus, avagy nem, nem tudtam, hogy ilyen nehéz terepre keveredek azonnal, nem is nagyon olvastam utána a könyvekben, inkább csak a városnak, és szomorúan konstatáltam, hogy pláza ritka ezen a környéken, mint a fehér holló. De sebaj, megvannak a kapcsolataim, az Avon ügynököm majd segít.
Odalépkedek mellé, és azzala lendülettel lerúgo a lábamról a cipőt, de persze nem el messzire, hiszen azért egy ilyen darabot nem dobálnék el. Csupán kényelmetlen már így, hosszú órák óta hordani.
- Örvendek Harold. De, persze, lenne. - mondom azonnal, kedvesen, és leülök mellé, felhúzott térdekkel előre hajolva. Egyik szemöldököm ívesen felvonom és megdöntött tekintettel érdeklődve nézek felé. - Hosszú volt ez a séta az én lábaimnak... bár inkább az én cipőimnek. - mondom kissé megelve a lakkos fényő sötétkék pár cipellőt, ami szép 10-10 centis sarokkal van megáldva. A vízcseppek nem zavarnak, szeretem a vízet, habár nincsen a legmelegebb, de nem fogok elolvadni. ÉS amúgy is, a vízpára csillogása csak még misztikusabb fény-töréssel emeli ki a szépségem.
- Ház?... Ó... Sz... Eksz... Eksztáz... Eksztre...mus? Extremus. Igen az. - mondom, keresve a szavakat, és az első néhány hát, nem éppen a ház nevére hajaz. Aztán felemelem égszinkék tekintetem, miközben halványan megremeg a vállam. Vagy az álmosság, vagy a vízpára és a még hideg levegő okozza a hirtelen remegést. De gyorsan elsuhan, lehet, hogy Harold észre sem veszi.
- És te? Melyik... házba tartozol?

Látszik rajta hogy nem pontosan erre számított. Hát igen, itt nem sok plázacica találkozó hely van. De ez van. Megszoksz, vagy megszöksz. Invitálásomra, pozitív választ ad. Ezután "lassan" leveszi magáról topánját, egy elegáns kung-fu mozdulattal. Mit ne mondjak elsőre elég érdekes személyiségnek ígérkezik. Kinézetre az a tipikus "plázacicus", mégis árad belőle valami furcsa, életteli dolog. Na mindegy, lehet csak képzelődök. Este van már, meg zenész is vagyok. Ugyebár.
- Ha akarod megmasszírozom - mondom neki mosolyogva - értek egy kicsit hozzá.
És tényleg, annak idején sokat masszíroztam másokat. Mindenki varázsmasszőr pályát ajánlott nekem, de valahogy nincs sok kedvem ezt csinálni egész életemen keresztül. Látom rajta, hogy élvezi a víz adta lehetőségeket. Alakja így még csodásabbnak tűnik.
~ Harold, ne hagyd hogy elcsábítson ~ érkezik a belső instrukció. Én megteszek mindent, de olyan szépek a szemei.
- Extremus? - kérdezek vissza - én sárga csibe lennék, vagyis Pillus.
A teljes nevet nem kockáztatom meg kimondani, így az éjszaka közepén, fáradtan. Látom rajta hogy kicsit megremeg, ezért megszólalok:
- Ha akarod, odaadhatom a felsőm - ajánlom fel neki a pulcsim.

// Bocsi a tegnapiért, anyám jött, látott, és győzött Sad

//

Hát igen, plázacicának mondhatnak, de a temperamentumom közel sem olyan. Én nem sikoltozok, hogyha meghúzzák a hajam, hogyha letörik a körmöm, én rendbe szedem magam és úgy átkozom le azt, aki valamit ellenem tett. Mikor Harold felajánlja, hogy megmasszírozza a lábam, ami kissé belefáradt a magassarkúban sétálásba, kissé érdeklődve figyelek, kiszűrve, hogy most tényleg igazat mondd e, tényleg leállna itt masszírozgatni. Végül is... Rég jártam masszőrnél, és most tényleg jól esne. Kinyújtom a lábam, majd a fiú felé emelem, így el tudja érni, sőt, szinte az ölébe fektetem csinos kis lábamat. Nincs rajta harisnya, így tavasszal nem is nagyon szoktam hordani harisnyákat, a bőröm puha, ápolt, selymes... A lábamon a köröm ezüst színűre van lakkozva, ahogy a kezemen is. Szerencsére még nem kezdett el lekopni... Hálás kék pillantással nézek rá, majd szóban is kimondom.
- Nagyon megköszönném... Rád bízom magam. - mondom, csábító, kellemes hanglejtéssel, habár már magam sem tudom, hogy mikor beszélek így, mikor pedig csak egyszerűen, tényközlőn. Talán, ha egy kevésbé szimpatikus egyénnel hoz össze a sors, meg lehet állapítani, hogy mikor beszélek más hangnemben.
- Sárga csibe? - kérdezek vissza, megrökönyödve az elnevezésen - De miért? Az nem... unikornisos? - látszik a tekintetemen az értetlenség, nem tudom honnan jöhetett ez a csibe elnevezés. Mikor a fiú felajánlja a pulcsiját, kissé közelebb húzódom, persze úgy, hogy az ölében vagyok, kissé macerás.
- Nagyon megköszönném... Hidegek még az éjszakák. Ellátsz minden jóval, ha ezt tudom, előbb keveredek a szökőkúthoz. - A hangom kedves, egy kis mosolyt is ejtek, tekintetemmel végig a fiúnak az arcát nézve, kutatva, hogy vajon a bájam miatt ilyen kedves, segítőkész, vagy valami más oka van? De hát, gondolatolvasó Még nem vagyok.

// Semmi gond, van ez így... Valamikor éjfél felé rájöttem, hogy hiába várok : D //

Mikor megteszem ajánlatom, a lány kicsit érdeklődve néz rám. Igaz, nem nagyon lehetene belőlem kinézni, de mint mondtam értek egy kicsit hozzá. Belerakja lábát az ölembe, én pedig kényelmesen elhelyezkedem. Hozzá is látok a masszírozáshoz. Elősször a lábujjait tekergetem meg egy kicsit, majd áttérek a talp részre. Szépek a lábai, bőre selymes, körmein ezüst festék. Szemrevaló, mit ne mondjak.
- Helyezd magad nyugodtan kényelembe - mondom neki mosolyogva - biztos kezekben vagy, ne félj.
Mintha kicsit kezdenék veszíteni a magabiztonságomból. Nem, nem biztos csak képzeldődök. Persze, este van már, fáradt is vagyok egy kicsit. Ki nem veszítene önbizalmából ilyenkor?
- Igen, sárga csibe - mondom neki mosollyal az arcomon - gondolom tudod, hogy a napocsibék sárgák. Szóval innen az elnevezés. Ja és igen, tényleg az unikornis a házunk jelképe.
Mikor a felsőm felajánlom neki, megpróbál kicsit közelebb húzódni hozzám, de így nehéz lesz.
- Maradj csak, majd odaadom - mondom, miközben egy görcsöt maszírozok ki a lány talpából. Igen, tényleg ráfért már a masszázs a kishölgyre. Lassan leteszem a lábát az ölemből addíg, míg leveszem a felsőm. Cipzáros így könnyen levetem. Bár sárga, rövidujjú pólóm nem éppen az alkalomhoz "megfelelő", de nem számítottam ma este társaságra.
- Hát, tudod a szép lányok megérdemelnek egy kis masszázst egy hosszú, kimerítő út után - mondom neki, mosollyal az arcomon, miközben átnyújtom neki a pulcsim. Most már tényleg kiváncsi lettem a lányra, és az ő személyiségére. Szépsége megragadott, már csak a belső értékekre vagyok kiváncsi.

*Rufus sétál a szökőkútnál, mivel úgyis kiakar lépni a suliból, így neki tökmindegy, hogy kirúgják vagy ő maga megy fel az igazgatóhoz és húzza el innen a csíkot.*
~Egész évben fent posvadok a szobámba, órákra se járok és semmi értelmét nem találom annak, hogy tovább maradjak itt.~*Leül a szökőkút szélére és nézzi a vizet. Eszébe jutt az a sok szép régi emlék ami ezen a helyen érte, pálcája fennmaradt a szobájába, tehát bármi jöhetne nem tudná megvédeni magát, de most ilyen dolgokkal pillanatnyilag nem törődik. Csak az érdekli őt, hogy minél hamarabb elmehessen innen. Bár ő is jól tudja, hogy nagyon hiányozna neki az iskola.*

*Rufus látja, hogy egy lélek nincs kint, ezért fog egy marék követ és egyesével dobálja be őket a szökőkútba. Olcsó játék, de legalább nem unatkozik.*
~Nem értem, hogy mások, hogy bírják ki itt.~*gondolja magában Rufus és még mindig a szép napokra gondol, amikor jól érezte magát a suliban, és az első napjára az iskola falain belül.*

**Hozzászólások** : 14 **Évfolyam** : Első

/Ed És Társai Co./

Az ódon szökőkút nyughatatlan vize cserfesen csordogál át egyik kőtálából a másikba. A kecsesen tekergő indamintákkal
körülfont márványmedencékben hűs víz ringatózik aminek felszínén kacarászva fogócskáznak a reggeli nap sugarai. A fák
tenyér nagyságú levelei közt átszűrődő fény útját a felszálló pára tejfehér tömege töri meg. A kertnek ebben a félreeső
szegletében, a szökőkutat körülvevő magas sövény hűvös árnyékában meghúzódó padok egyikén üldögél Kilian. Therionos
pólójába egyenes háttal fegyelmezetten ül. Tekintete valahol a szökőkút bal-közepe táján veszik el a szobrászati remekmű
egyik kőfaragványban. Csak a térde mozog fel alá ütemesen ahogy fényesre csiszolt acélbetétes bakancsa cifra ritmusokat
döngöl a pad alatt kitaposott csupasz földbe. Vár...

~~~Matthew - Időn kívül~~~

Fiatal lány érkezik a szökőkúthoz. Az utóbbi időkben igen keveset lehetett látni a kastély falai között, és a parkban egyaránt. Jobbára csak enni és az órákra járt ki. Ezeken kívül szinte sohasem hagyta el a szobáját, már hónapok óta. Most mégis kimozdult egy kicsit a parkba... Egészen pontosan a szökőkúthoz, és ráadásul eléggé gyér öltözetben. Fehér sort van rajta, meg egy virágos bikinifelső. Az nem zavarja, hogy még csak május van. Tulajdonképpen az ilyen apróságok sohasem tartották vissza attól, hogy kihívóan öltözködjön, sőt! Inkább csak a polgárpukkasztásra sarkallta őt, még ha alapvetően jó kislány.
Pálcája a zsebében, most nincs rá szüksége, így nincs is kéznél. Ettől függetlenül természetesen nála van, ez csak alap. Mindig magánál tartja, már csak a biztonság kedvéért is.
Jó lenne, ha jönne valaki... Néha már elegem van a magányból. Társaságra van szükségem!!!
Gondolja magában, és igaza is van. Ha ez így folytatódik tovább, hamarosan következik a Melinda Warren-féle hiszti-roham. Ez pedig abból áll, hogy betegesen rosszkedvű lesz, már-már depressziós, és nagyon szemét tud lenni ilyenkor másokkal.
Égszínkék szemeivel kitartóan és fürkészően pásztázza a szökőkútból kiömlő vízsugarakat, majd magát a kutat, a környező fákat. Tekintete végül egy finoman munkált padon állapodik meg. Lassan, de magabiztosan odalépked, és leül rá. Lábait felhúzza maga mellé, és átöleli őket. Kisöpör egy szőke hajtincset a szeme elől.
Hajkoronája kibontva omlik a hátára, és a lágy szellő finoman fújdogálja. Fenségesen néz ki, de kérdés, hogy lesz-e kivel megosztania a látványt?

//Melinda//

*Lesz. Igaz, ami igaz, Matt is régen mászkált errefelé, különböző családi okok miatt ugyanis haza kellett mennie egy időre. Különösebben nem sajnálja, hiszen a testvéreivel rég találkozott már, és így legalább újra együtt tarthatták rettegésben a városkát. Szép is volt.. Végigbulizták az egész időt, és minden olyan volt, mint mielőtt Matt eljött volna a Torneransba, persze azt leszámítva, hogy eközben az apjuk haldoklott. Épp ideje volt már. Különben nem rossz ember, csak valahogy a feleségével nem jött ki jól, és ennek a gyerekei is megitták a levét. De mindez ebben a pillanatban nem fontos. Hisz már jobban van, és egy ideig így is marad. Fiai meg sajnálhatják, hogy nem hallgattak húgukra, aki a békés, csendes eutanáziát javasolta.
Így telt hát a hosszabb kényszerszünete. Miután pedig visszajött, a tanulnivalókat kellett pótolnia, na meg a falu leányaival kapcsolatos lemaradásait. Hogy miért van most mégis itt? Mert akárhányszor erre tévedt eddig, mindig egy szép lány várta. Most sincs ez másképp.
Mattünk végignéz magán, kinézetét okésnak találja. Tornacipő, terepmintás gatya, tértágított zsebekkel, fekete póló, zilált haj. Döglesztő a pasas, el kell ismerni. Céltudatosan megindul a pad felé, sötét, szinte fekete szemeit végig a lányon tartja. Mozgása hanyag, mégis ruganyos, kezét zsebében tartja, így legalább érzi, hogy benne van minden, ami kell. Pálca, csúzli, süti, kövek, steril tű, fiola, meg még más is, aminek a használatát úgysem szabad kijátszani. Mikor Melindához ér, még egyszer végigméri a lányt, elmosolyodik. Gödröcskék jelennek meg a szája sarkában.*
- Szia. Matt vagyok. Szabad ez a hely? *mutat a lány mellé. Amennyiben nem tagadó a válasz, leül. Törökülésbe, úgy, hogy Mel előtte legyen. Ismét rámosolyog.*
- Új vagy itt? Még nem láttalak. *Ami azért nem nagy csoda, ha belegondolunk Matt ritkás iskolai tartózkodásába. De a beszélgetést mindig el kell kezdeni valahogy, ha sablonnal, hát sablonnal. Hangja amúgy rekedtes, mély, szinte nem is illik hozzá.*

// Kilian, meg remélhetőleg Ed is beesik majd //

Úgy gondolja, hogy eltévedt... Bár elég ciki, hogy itt a parkban sikerült ez neki, de hát na. Alig pár napja érkezett, még a szobatársait se ismeri jóformán, s bent az iskolában is mindig rossz fele kanyarodik. Szóval még se olyan nagy csoda, hogy per pillanat fogalma sincs, hogy merre járhat. Csak abban reménykedhet, hogy talán estére visszajut a szobájába. De ha ez még se sikerül neki, akkor elalszik valami bokor alatt, s ha még napokig nem talál vissza az épületbe, akkor gyökereken meg mókusokon fog élni, mint a vademberek…
Persze ezt ő se gondolta komolyan, mert még is milyen lenne már idekint a földön aludni? Nem azért, mert kiskorában volt sátorozni – s nem olyan fullosra felszerelt, mágikus félével, hanem sima mezei sátorral –, de az még is más. A végén még bogarak másznának a hajába. Vagy még rosszabb, a szájába, hogy aztán napokkal később meg kispókok bújjanak ki belőle. Az durva lenne...
De hol is tartottunk? Na épp ez az, hogy nem tudjuk, de azért még sem áll meg az egyszeri diák az út szélén, hogy kétségbeesetten sírjon, hanem egyenesen halad tovább az úton. Mert talán nem csak ő az egyetlen elmebeteg lélek, aki egy ilyen szép napon a háta mögött hagyta az iskola barátságtalan falait, hogy kint a szabadban levegőzzön. Igaz meg van rá az esély, hogy az embernek túl sok O2 jut a tüdejére, de hát… ő szeret veszélyesen élni.
Szóval így halad tovább, míg nem egy illatosan virágzó orgonabokor mögül kilépve meglát egy szökőkutat. Pár pillanatra meg is áll bámészkodni, míg nem egy harciasan közeledő méhecske miatt el nem oldalaz a helyéről, ám ekkor pillant meg egy másik fiút, aki az egyik padon ül.
- Végre… ember. *motyogja totál halkan az orra alatt, mialatt azon filózik, hogy odamenjen-e a sráchoz. Mi van, ha ő is egy eltévedt diák, aki napok óta csak a szökőkút vizén és lepkéken él? Vagy, esetleg a park szelleme, aki az elveszett emberek lelkét viszi magával a pokolba? Bár… lehetséges, hogy ez egy isteni jel, hisz a kinti világból jött – magyarán a suliból –, és kivezeti őt a szörnyű rengetegből*
- Hello! *köszön kicsit félénkebben, s közelebb is lépked az ismeretlenhez* Remélem, nem zavarok, csak… *az olyan hülyén hangzana, ha szimplán benyögné, hogy eltévedt, de sajnos valami más, kitalált dolog meg nem jut az eszébe* Hát tudod, ez vicces, de… hogy is mondjam? Eltévedtem. *kezd el zavartan nevetni a saját bénaságán, miközben jobb kezével beletúr szőke hajába*

-- Kill és Al, s az olyan becenevek, amikről még nem tudnak.--

*Jön. Ezt nehéz szebben megfogalmazni, jön, vagyis lépked, teszi a jobb lábát a bal után, körül belül normális tempóban. Véleménye szerint elkésett, de egy narkolepsziástól ne várjon az ember csodákat, például pontosságot. Jön tehát, udvaron keresztül, lépcsőkön túl, szökőkúthoz. Fekete póló, rövid ujjú meg egy sötét farmer, edzőcipő alkotja az alacsony, barna hajú alak megjelenését, aki még mindig közeledik. Nesztelen, de sajnos nem váratlanul, mint az Apokalipszis. Az említett eb nincs nála (Apokalipszisnak hívják a kutyáját), Ed önmagában is elég a világvégéhez, meg lehet ráveszi Kilit és Alt is, hogy tartsanak vele... De itt még nem tartunk. Az úgy volt, hogy megígérte Kiliannak, körbevezeti, bár meglepte a kérés, főleg mert őt illette, s azon is gondolkodott vajon mi oka lenne plusz perfi munkára. Az alap feladatokra se nagyon lehet rávenni, ennek ellenére még ott van az a jelvény nála, dísznek. Aztán győzött az unalom. A nap 24 órájában unatkozik, mert kb sokat van egyedül s hát nem kéne neki. Nem mert begolyózik, hanem mert tulajdonképpen veszélyes, bár ő erre fittyet hány, annyit érez csak, nem jó ez így...valamiért, s ezt a valamit az unalomra fogja. Persze hallgat erről mélyen, csak megy az agyára...s már mindenféle megoldás megfordult a fejében, de nem nagyon beszél ezekről senkinek. Ugorjunk, vagyis ő nem ugrik, csak user gondolatban, Ed továbbra is lépked, legalábbis amíg meg nem pillantja Kiliant, meg egy szőke fiút hátulról. Lehet Kilian másik kísérőt szerzett be...Nah ez aztán mérhetetlenül felháborítja. Fogadjunk valamelyik nagyképű Pillus prefi, vagy Extremusos, nah még csak az kéne...Aztán ezek itt már nagyba haverkodnak, ő meg jött hogy majd fizeti a piájukat. Talán ezért is teszi a következőket: Óvatosan a magas szőke mögé sétál, mivel kicsi és könnyű, nehéz őt észrevenni. Olyan, mint egy hobbit XD Najó, nem egészen, de majdnem olyan, mint egy hobbit, még a haja is kissé kócos. Olyan, mint egy hobbit a nagy füleket és a hatalmas szőrös tappancsokat leszámítva. Szóval nem olyan, mint egy hobbit. Hirtelen kapaszkodik bele Alistair pólójába, a vállánál szeretne, de azt valószínűleg nem teljesen éri fel. Meg akarja ijeszteni a pökhendi kis prefit, aki elvette a kuncsaftját.*
-Meghaaaaalsz!!! *Csimpaszkodik bele, szóval úgy kell elképzelni, Al hátára rátapad egy kis hangos valami, ezzel a jelmondattal... Persze aztán elengedi, bár minden attól függ mennyire hozta rá a frászt Alra. Int Kiliannak az akció közben, s csak akkor veszi észre, hogy ismeri a prefinek hitt tagot, s nem is prefi, Kili nem csalta meg.*
- Jé, te vagy az? Akkor upsz, azt hittem egy kuncsaftrabló konkurens...*Persze ettől függetlenül még Al behúzhat neki reflexből, ha későn reagál a felismerésre.*

**Hozzászólások** : 14 **Évfolyam** : Első

/Ed, Al és Kil/

*Merengéséből egy idegen hang zökkenti ki Kiliant. Leemeli tekintetét a szökőkút faragott díszeiről és az új fiúra szegezi hűvös szürkéskék szemeit. Egy pillanatra abbamarad a halk dobolás. Most hogy társaságot kapott, fokozatosan kezdi magára ölteni hétköznapi, enyén gőggel átitatott arckifejezését. Rebbenetlen szemmel méri végig az újonnan érkezőt. Nem az akit várt.*

- Üdv. Mondd. *veti oda szokásos tompa hangján. Türelmesen várja, hogy a fiú kibökje, mit akar.
~ Te se élnéd túl egy lakatlan szigeten.~ jegyzi meg magában. Kilian úgy gondolja, őt olyan fából faragták, hogy képes lenne akár lepkéken és harmaton tengődve is túlélni a természetben. *

- A kastély arra van *mutat valahova a sövényen túlra, abba az irányba, emerről feltehetően a fiú is jött, aztán lábai újra dabolásba kezdenek. Részéről lezártnak tekinti a beszélgetést és ennek kifejezése képpen épp elfordítaná a tekintetét, de megakad a szőke srác mögött terebélyesedő orgonabokor mögül elősettenkedő fura figurán. Mielőtt még megállapíthatná annak kilétét, az égtelen visítás közepette veti rá magát az előtte álló, mit sem sejtő fiúra.*

- Szia Eddy *üdvözli a kisfiút, mikor már hangjából sikerült mindenféle meglepetést száműznie. Úgy tűnik, köszönéseik most már mindig tartalmazni fogják a "halál" szó egyik alakját. Megvárja amíg a két ifjú megtalálja a módját, hogyan bogozzák ki magukat a keveredésből. Úgy tűnik ismerik egymást. Miután szétválnak, Kilian feltápászkodik a padról, jelezve, hogy indulna már. Várakozva járatja tekintetét egyikükről a másikra. Ed úgy fest az elveszett fiú mellett, mint egy kis gonosz fekete törpe. Lévén hogy Kilian sem szálfa termetű (az igazat megvallva alacsony és kissé köpcös) természetes szimpátiával viseltet mindazok iránt, akik kisebbek nála. Ezt azonban semmi esetre nem szeretné Ed tudomására hozni, mert attól tart, hogy ez oly mértékben hatna a kisemberre, hogy képes lenne rá is így rávetni magát (persze csupa szeretetből) és akkor sajnos meg kéne pofoznia...*

// Mr. Dark, Ifj. Izgága Manó és a Magas Szőke //

Nem várta, hogy kitörő örömmel fogadja az egymagában ücsörgő fiú, de legalább ezt a savanyú képet letörölhette volna az arcáról. Mert így tényleg olyan érzése támadt, hogy a másik egy gonosz szellem, aki évtizedekig tartó, a parkban való bolyongással átkozza meg, hogy végül a csontjait valami régészcsapat találja meg ötven év múlva. A nevetést is inkább gyorsan abbahagyja, mert a szürkés tekintet valamiért elbizonytalanította, így csak idegesen kezdi el dörzsölgetni a tarkóját.
És nagy annak a valószínűsége, hogy alig bírná ki két-három napig egy lakatlan szigeten, de… na erre nem igazán tudna mit mondani, így még jó, hogy az ismeretlen srác eme gondolatát nem osztotta meg vele, mert akkor csak még jobban leégetné magát a sok esztelen magyarázkodásával, amiket most találna ki a helyzete mentése érdekében.
- Háát… okkés. *feleli kicsit elnyújtott szavakkal, s akkor inkább menetirány felé kezd fordulni, nehogy a másiknak még is megjöjjön a kedve a lelkének elrablásához, hogy aztán a pokolra száműzze* Öhm… kösz, én inkább… azt hiszem, megyek. *és pördülne egyet, hogy visszataláljon a civilizációba, mikor a hátához hozzácsapódik valami. Mintha krumpliszsákot vágtak volna hozzá… csak ha jól tudja, azok nem tudnak beszélni. Vagy ez egy olyan krumpliszsák, ami öntudatra ébredt, s át akarja venni a világ feletti uralmat, s azokat irtja ki először, akik a fajtársaiból lakmároztak? Lehet, hogy tegnap este még se kellett volna bevágnia azt a nagy tányér hasábburgonyát…
Bár, miközben az egyensúlya megtartása érdekében kapálózik oldalra, a fülét megütő hang ismerőssé válik számára. Ez nem egy krumpliszsák, hanem csak Ed. Bár nagyon reméli, hogy a fiú hamar leszáll róla, mert miközben a sötétkék teniszpólójába kapaszkodik, azt annyira húzza lefelé, hogy majd megfullad.
- Hát egen… Igaz micsoda meglepetés? *kérdezi száján nagy mosollyal, miközben enyhén előre hajolva lélegez nagyokat, hogy ismét legyen benne egy kis élet, mert azt most literszám nyomott ki belőle Nem haragszik a srácra, bár ez a letámadás igazság szerint nem volt olyan hű de felemelő érzés. Reméli Ed ebből nem fog rendszert csinálni* Amúgy nem tudom, hogy az előző mondatodat szó szerint, vagy átvitt értelemben értsem-e, de… *egyik fiúról néz a másikra, de aztán csak megrázza a fejét* Inkább hülyének tettem magam, s nem gondolok semmire. *mondja, s közben úgy veszi észre, hogy ők ketten ismerik egymást, szóval lehet, tényleg jobban tenné, ha odébb szambázna. Igaz, ha belegondol, inkább marad addig, amíg nem rugdossák el, mert úgy se volt nagyon eddig egy olyan ember se a suliban, akivel tudott volna igazán beszélni, s a szociális szükséglete már eléggé lent van*

--Eddyző lepkefaló, fulladozó szőke és az ördög elcseszett kisöccse--

* Meglehetősen bosszantaná, ha tudomása lenne róla, hogy egy krumplis zsákhoz hasonlítsák, annál talán több fantázia szorult a kis krapekba. Hamar leugrik róla, részben a furcsa hörgés miatt, ami Al irányából üti meg fülét, részben pedig rég elfeledett szóalakot vél hallani Kilian szájából*
~Eddy?~
*Nyomban elengedi a kék felsőrészt, s a talajra huppan sietve megkerülvén a fulladozó alakot, hogy vessen egy igencsak meghökkent pillantást Kilianra. A meghökkent meglehetősen enyhe megfogalmazás ahhoz képes, hogy szája tátva marad, arca teljesen elsápad, akárha tényleg a lepkefaló gonosz szellemmel nézne farkasszemet, olyan üveges tekintettel mered előre a fiúra, hogy azt megfesteni kevés volna. Nem tart az egész tovább néhány másodpercnél, mikor már azt hinné az ember a gyerek elájul, vagy rohamot produkál, becsukja száját, pislog néhányat, így szemeiről ellibbennek a fátylak, arca fehérlik csupán vérszegényen továbbra is, hiába harap rá alsó ajkára, kis pír sem keletkezik rajta.*
- Jaaah, ne haragudj azt hittem másik prefimumus vagy, tudod, nem bírom a konkurenciát *Hadoválja, különben azt sem tudja ki prefi, ki nem és magasról tesz a fejükre, csak ezt nem teszi hozzá, hanem veregetni kezdi Al hátát.*
- Basszus, minden oké? Mesterségesen lélegeztetni nem tudok, de ha gondolod bevállalok egy gégemetszést *Közli ártatlanul, őt is ijesztgették már egyszer ilyesmivel, mikor nem kapott levegőt, csak őt akkor épp megijesztették nem megfojtani próbálták, s most tulajdonképpen poénkodik a másik srácnak azonban könyörögni kellett, hogy mondjon le torkának felszabdalásáról, annyira komolyan gondolta.*
- Még jó, hogy itt van a kút, bár nincs poharam, a cipőm meg lyukas, szerintem a Kilianéból ihatsz, nem hiszem, hogy gombás a lába, láttál te már olyan cipőt? *Mutogat az említett kegytárgyra, a másik lábán ásító bakancsra.*
- Gumicukrot lehetne róla enni. *S rájön megint sokat beszél, mindig ezt csinálja, ha valami sokkos élményből éled. Nem mintha az Eddy olyan megrázó lenne önmagában, csak a tény, miszerint egyetlen ember hívta Eddynek egész életében, s a gyerekképű kisfiú, zöldesen csillogó szemekkel, lágy kisfiús vonásokkal, bármelyik öregasszony összepisilné magát gyönyörűségében, ha meglátná, na meg vágyában, hogy meg tudja tutujgatni azt a két kis sápadt arcot oldalt… tett róla, még ha nem is volt más választása, hogy az illető már alulról szagolja azokat a bizonyos ibolyákat. S aztán túl sok minden emlékezteti rá… A halott város, az Eddy, vagy ha tükörbe néz, ha barátságokat lát felvirágozni… Megborzong.*
- Menjünk, gyere te is Al. Szólíthatlak Alnak? Téged meg Kilnek? * Kérdezi, s miközben hátat fordít nekik, elhatározza mire veszi rá majd a másik kettőt, így legalább kettőt, mégpedig legyet csap majd le egyszerre.
Különben Alistairra is ráfér egy kis kulturálódás iskola területileg, tehát teljesen jogos, hogy velük menjen, ki is caplatnak feltehetőleg a parkba.*

Matt

Valószínűleg előbb veszi észre Matt-et, mint azt a fiú sejtené, de talán jobb is így. Gyorsan a szökőkút vize felé hajol, és miután száz százalékig megbizonyosodott arról, hogy egyszerűen minden tökéletes rajta (igen, ilyen is csak ritka alkalmakkor fordul elő), valamivel nyugodtabban foglalja el eredeti helyét... Na igen, a férfiak.
Ahogy az extremusos srác közelíteni kezd hozzá, idegesen kezdi el csavargatni az ujja körül szőke fürtjeit, ugyanakkor próbál csábosan nézni a fiúra... Ami így együtt (mármint az idegesség és a csábítás) általában nem igazán szokott működni, de persze vannak ritka kivételek. és talán ez is közéjük tartozik.
Közben a fiú oda is ér hozzá, sőt rögtön le is ül mellé. Ő továbbra is megállás nélkül fixiírozza Matt-et, csak némi késéssel fogja föl, hogy a srác beszélt hozzá.
- Öhm... Persze, ülj csak le.
Nem, az csöppet sem számít, hogy ez már megtörtént. Tök lényegtelen az egész.
- Amúgy szia... Melinda Warren, Pilluamuleto...
Hangzik el a bemutatkozás is hamarosan, szintén késve. Az sem zavarja, hogy a teljes nevét mondta el, amiről pedig már rég leszokott... Ráadásul karral együtt. Csoda, hogy nem tűnik fel neki, pedig ilyenkor általában mindig a falba veri a fejét... Persze csak gondolatban. Kár lenne a cuki kis buksikájáért. Hiszen olyan kis aranyos.
- Nem, nem vagyok új.
Válaszol a kérdésre, kissé bizonytalanul.
- Igazából ez már a második évem itt... De én sem láttalak eddig téged, szóval ugyanezt a kérdést én is feltehetném. Sőt, vegyük úgy, hogy már meg is kérdeztem... Oké?
Kicsit lökött szegény lány, de hát ezt el lehet nézni. Továbbra is a haját csavargatja, bár most már szempilla-rebegtetés is társul hozzá. Láthatóan zavarban van, de még így is édes.
Úristen, ugye elkap, hogyha leesek?
Valószínűleg sokkot kapott. Igen, ez a leglehetségesebb magyarázat a különös viselkedésére. Hiszen alapjában véve komoly, sőt, néha távolságtartó...

[Mel]

*Melinda zavara láttán ismét elmosolyodik. Kerüli annak látszatát, hogy esetleg kinevetné, vagy valami hasonló, de akkor is hihetetlenül bájosnak találja, ha egy amúgy összeszedettnek tűnő lány idegesen viselkedik mellette. Az ő hatására.*
- Ó, már a második? *Ez megmagyarázza, hogy miért nem látta órákon. Na de a folyosókon? Hihetetlen, hogy nem jegyezte meg, pedig az arcmemóriája lányok esetében jól működik.*
- Hát, akkor úgy tűnik, elkerültük egymást. Súlyos mulasztás. *Szerencsére pótolták.*
- Én még kis picike elsős vagyok.. Ugye nem túl nehéz a másodikos anyag? Mert akkor elintézem, hogy megbuktassanak.. *Ejj, a lusta dög. Holott a fotografikus memóriájával igazán nem ügy a tanulás. A hosszabb hiányzás miatti lemaradását is már majdnem teljesen pótolta. Bár azért este még átnézi a könyveit, mert a lazulást sem kell túlzásba vinni.*
- Jól vagy? *Mintha meginogni látta volna a lányt, de ha mégse, az aggódó arc, és a szemeiben ülő, szinte kétségbeesett „Mondd mi bajod, és én megoldom neked” tekintet akkor is igazán jól áll neki.*
- Lehet, hogy mozognod kéne egy kicsit. *veti fel. Hangja kissé tétova, talán az aggodalom miatt, talán csak megjátssza az egészet. Mindenesetre, ha a lány bólint, gyorsan felpattan, és mielőtt Mel feltápászkodhatna, a kezét nyújtja érte. Mozdulata nem megjátszott, nem túlzottan lovagias, talán csak teljesen spontán az egész. Amennyiben hagyja, felsegíti a lányt. Innentől két variáció lehetséges: ha Melinda elhúzza a kezét, akkor lélekben vállat von, és nem erőlteti a dolgot. A másik lehetőség pedig, hogy Matt úgy tesz, mintha egészen elfeledkezne összekulcsolódó kezükről. Még az is lehet, hogy ez neki megszokott, végül is, a fiúnak fontos az érintés, ki tudja miért. Persze verekedni nem ezért szeret.*
- Mesélj magadról! Például hol éltél, miket csináltál, mielőtt a Torneransba jöttél? *Ez az a pillanat, amikor bármit be lehet neki adni. Kalóz volt a Fekete-tengeren, elrabolt királylány egy sárkány fogságában, vagy dacára a kék szemeknek és szőke hajnak, ő igazából afrikai. Talán egy csöppet gyanakodni fog, de aztán jóindulatú mosollyal elfogadja, elvégre ő is össze-vissza hazudozott régebben. Mostanában kezd róla leszokni, de azért mégis.. Jó érzés tud lenni.*

[Matti

]

Valamiért (ki tudja, milyen indíttatásból) biztatónak véli Matt mosolyát, és már nem is feszeng annyira... Vagyis egyértelműen jó hatással volt rá, ami csak enyhén meglepő, de talán fel sem tűnik a fiúnak. Bár ez nem valószínű.
- Hát igen. Úgy-ahogy átmentem. Ha jól emlékszem, három kiváló eredményű vizsgám volt...
Kis stréber. Azt persze elfelejti megemlíteni, hogy átváltoztatástanból, valamint mitológiák és vallásokból majdnem megbukott. Persze a tanár hibája. Utálja Melindát, és kész.
- Elég súlyos. Az életem egész eddig üresnek tűnt...
Hangja cseppet sem érzelgős, inkább csak poénkodik. Hiába találja helyesnek a fiút, ez azért még neki is túlzás... Szóval kicsit ironikus, de tényleg csak egy icipicit.
- Annak aki nincs rá felkészülve, nehéz. De azok többnyire megbuknak az elsős vizsgákon, szóval nem kell attól tartaniuk, hogy esetleg nem bírják a tempót másodikban. Ezzel kielégítettemm érdeklődésedet?
Csak egy picit ingott meg, és valószínűleg azt is direkt... De többnyire elég jó színészi képességekkel rendelkezik, úgyhogy ez titok. Tekintete hosszasan elidőzik Matt arcán, majd végül a fákra tekint.
- Öhm, igen, remekül... De végülis, egy kis mozgás rám fér...
Elfogadja Matt kezét, és gondolatban repes az örömtől. Egy darabig elidőzik lilára festett körmein, melyek tökéletesen harmonizálnak bikini-felsőjének ibolyaszín virágaival, majd tekintete továbbsiklik Matt arcára. Nem sok srác volt vele ilyen udvarias. Most végre teljesen láttatni engedi tökéletes alakját, így Matt vagy elengedi a kezét (persze nem ez a célja), vagy pedig lemarad a látványról. Ha igazán be akar vágódni, valószínűleg az utóbbit választja, de ha az elsőt, még az is elég a csábításhoz. Talán.
Természetesen belemegy a játékba. Mármint abba, hogy a fiú elfeledkezik kezeikről... Mosolyogva letekint, de csak egy pillanat erejéig tart az egész.
- Hát, egészen eddig a Szaturnuszon éltem, és az űrlények kísérleteiben segédkeztem... Többnyire mint szenvedő alany.
Hangosan, de azért édesen elneveti magát, majd elmondja az igazságot.
- Valójában rendkívül unalmas életet éltem Nápolyban. Tulajdonképpen semmi nem történt velem... Iskolába jártam, a haverokkal buliztam, ilyenek. És te mivel töltötted a szabadidődet?
Megvárja, amíg Matt válaszol, majd egy, részéről rendkívül merész ötletre szánja rá magát.
- Amúgy mondták már, hogy cuki vagy?
Ahogy a szavak visszavonhatatlanul elhagyják a száját, elvörösödik. Hülye kérdés volt, és nem volt egy okos dolog megkérdezni... De most már nincs mit tenni.

¯`·..·¯`·..->♥Harold♥<-..·`¯`·..·`¯

Kissé felsóhajtok, amikor a fiú hozzáér a lábamhoz, és elkezdi masszírozni, megmozgatni a lábujjaimat, a talpamat, egészen jól. Sőt. A keze nagyon ügyes, így az én kis sóhajomban is benne van, hogy mennyire finom érzés mindez. Hátradőlök kissé, a két kezemmel hátul támaszkodom, kényelmesen, hogy ne gémberedjek el, miközben a fiú a kezeivel kényeztet.
- Biztos kezekben... Annyi biztos... - válaszolom, egy csábos-kedves mosollyal, miközben kék tekintetemmel végig őt nézem, zavarba ejtő, kissé mosolygó-hálás, kissé pedig azzal a vadító tekintettel, ami olyan sokszor az arcomon marad. Egy Beverly Hills-i modell lánynak legyen csak csábos a tekintete. A sárga csibe magyarázásánál kissé megdöntöm a tekintetem, úgy pislogok kettőt, majd bólintok egyet. Nem vagyok otthon az állattartásban, de azért a tavaszi képeslapokon a húsvéti nyuszik mellett láttam már sárga kiscsibét. Igen, biztos arra gondol. *
- Akkor legalább valamit jól tudtam. - toldom hozzá, az unikornisra felelve, aztán kis mocorgásba kezdek, hogy elérjek hozzá, de megállít és azt mondja, majd ő odaadja. Visszahelyezkedem, miközben a lábamon a masszázst nem hagyja abba, és magamban örülve, hogy épp egy ilyen fiút fogtam ki, csak bájosan mosolygok. Amikor érzem, hogy egy fájóbb pontra tapintott rá a fiú, éppenséggel egy görcsre kissé az ajkamba harapok, de épp ahogy, mint ő, érzem, hogy a keze nyomán lassan eloszlik a fájdalom.
- Köszönöm, nagyon kedves vagy. - veszem át a pulóvert és könnyedén belebújok, miközben a pólójára pillantok. Nos, stílus érzéke az talán nincs, de ezeken bármikor lehet javítani. Csak egy megfelelő lány kell, aki elrángatja az első butikba és felszereli a legtrendibb és főleg a legjobban álló ruhákkal. És ki más lenne erre a megfelelő, mint én?
- Mondd, ebben az iskolában mindenki ilyen kedves és segítőkész? - kérdezek hirtelen, a kedves szavakra felelve, hiszen tényleg furcsa, hogyha a fiú meglát egy idegen lányt, már is ilyen nyájas vele. Persze, ez otthon is így ment, de öt perc elteltével már ágyba vinni szerettek volna, végigsimítani rajtam, a testemen... etc. Talán ezt nem kell részleteznem. Így az egyelőre önzetlennek tűnő fiú, igen csak furcsa nekem. Még nem csúszott egyszer mellé a keze.
- Látom büszkén vállalod a szakod. - toldom hozzá, kicsit felkuncogva, egyik kezem felemelem, közben a másikra támaszkodva, és kissé megdobom a hajam, ami időközben zavaróan előrehullott a nyakamhoz. Rég volt fésű a kezemben, jobb, hogyha hátul maradnak a tincseim, habár az önbecsülésem úgy is az egekben van. Én mindenhogy gyönyörű vagyok.

Látom rajta, hogy élvezi a dolgot. Hát, nem hiába mondták nekem, hogy "mágikus" kezeim vannak. Halk sóhajokat hallat és mit ne mondjak, ez eléggé fölkeltni az érdeklődésem. No, hát én is férfiból vagyok. Most hogy megmozgattam kicsit a talpát, rátérek a boka részre. Bár ez a rész elég csontos, az ember meglepően konstatálhatja, hogy itt is akadhat azért elég masszírozni való.
- Remélem élvezed - mondom neki meggyőző mosollyal, szinte "válaszmosolyként" az elképesztően kacér, és csábos mosolyra.
~ Nézd már meg, szinte madzagon rángat, ne egedd magad ember ~ érkezik a belső instruckió. Volt már egy-két csalódás, nem kéne még tetőzni. De most komolyan, mit tehet az ember, ez akaratán kívül történik.
- Látom nem vagy teljesen felkészületlen - reagálok válaszára - én mikor ide jöttem, azt sem tudtam milyen karok vannak.
De tényleg, anyám ezt valahogy elfelejtette megemlíteni. Annyit tudtam hogy éppen hova tartok. Semmi mást. Puha és kellemes érintésű a bőre, látszik hogy rendesen ápolja. Az öreg nyanyák után //akiket eddig "sikeresen" megmasszíroztam// egyenesen felüdülés ez a selymes láb.
- Semmiség, ja és bocsi ezért az ízléstelen felsőért, nem tudtam hogy ma, egy elegáns hölggyel lesz találkám - mondom neki mosolyogva.
Csak fölkaptam, és már jöttem is. Nem akartam sokat szöszmötölni vele. Minek is? Csak dalt írni jöttem ide ki, de ennél sokkal több várt. Kár hogy nem tudtam fölkészülni rá...
- Hát, igen, szeretem ezt a szakot. A tanárok kedvesek, a diákok szintúgy. Mi kell még? - kérdezem nevetve, miközben egy kis energia elzáródást masszírozok ki a bokája felső részéből. Éppen akkor nézek szép kék szemeibe, mikor néhány rakoncátlan tincset hátradob. Nem szeretem ismételni magam, de mit ne mondjak, kevés ilyen szépségű lánnyal találkoztam eddig.

¯`·..·¯`·..->♥Harold♥<-..·`¯`·..·`¯

Hát istenem. Hogyha egyszerűen a "gyönyör" sóhajokat sajtol ki az ajkaimon, akkor ez van, és nem feltétlenül kell ám rosszra gondolni. Eszembe sem jut, hogy ezek a hangok éppenséggel mit válthatnak ki egy férfiból, így hirtelen, de ösztönösen azért elhalkulok, nem túlzom el a dolgot.
- Nagyon ügyes a kezed, igazán az. Amikor felajánlottad, nem hittem volna... - mondom őszintén egy kis mosollyal, miközben a pillantásaimmal a fiú arcát figyelem, majd a kezét, ahogy a lábamat finoman masszírozza, vagy ha éppen kell, akkor erősebben, eltüntesse a görcsöket. Harold mesélésbe kezd, illetve csak egy mondatot mondd arról, hogy milyen volt amikor ő jött ide, és ez épp elég ahhoz, hogy neki is megoldódjon a nyelve.
- Azért én sem vittem túlzásba. Tudom az állatokat, a színeket... És ha nagyon koncentrálok, akkor párosítani is tudom a karok első négy-öt betűjével. Ameddig sikerül megjegyezni. Mindegyik olyan bonyolult... Csak a Pugnax nem, na azt könnyű megjegyezni. - mondom őszintén, kedves, lágy hangon, miközben lassan megrázom a fejem, kissé felnevetve.
- Ó semmi gond. Nem vagyok előre bejelentett sztár, hogy bárki is kiöltözzön a fogadásomra. Mit ne mondjak, jól esne egy ilyen fogadtatás, de a lábmasszázs se semmi. - mondom, elismerő kis félmosollyal, a pillantásaim viszont mit se változnak. Akaratos, avagy sem. A tanárokra diákokra nem tud mivel felelni, csak egy ajkába harapással.
- Az én szakomról nem rebesgetik azt, hogy a legkedvesebbek lennének a tanárok, vagy hogy a legközlékenyebbek lennének a diákok. De ha nem is a legkedvesebb ismerősökre teszek szert, a számomra leghasznosabb szakon vagyok... - mondom, érezhetően minden szóval gyengül a kezdeti magabiztosság - ... Ugye? - toldom hozzá ezt az egyszerű visszakérdezést és a szememben aprócska bizonytalanság csillan meg, a mai beszélgetésben talán először. Vagy álmosodom, és csak az éjszaka pora csillog a szememben, ami arra ösztökél, hogy aludjak, vagy valóban egy halvány kétségbeesés látszik ott. - Első napon megtörni? Megan... Ne csináld ezt magaddal. - mondom magamban, és azon nyomban úgy is cselekszem, kissé megdöntöm a fejem, és valamivel bátrabb pillantásokkal elmosolyodom.

**Hozzászólások** : 33 **Évfolyam** : Első

*Abraham sétálgat erre magányosan. Ma kivételesen egy farmer nadrágot vett fel hozzá egy piros pólót és egy fekete pulóvert. A farmer nadrágot ki nem állhatja, csak akkor veszi fel, ha nincs más vagy ha rossz kedve van, mert így szavak nélkül az ismerősei észreveszik, hogy nem jó a hangulata és ilyenkor vigasztalják. Amúgy Abraham nem az a fiú aki kimutatja, ha nincs jó napja, ő mindig mosolyog, mindenkivel kedves és még sose veszekedett és ordibált senkivel. Ő olyan gyerek akit senki nem tud haragra gerjeszteni és nagyon vigyázz arra is, hogy ne bántson meg senkit és ez idáig nagyon is jól ment neki, hisz életében csak két embert bántott meg, de mind a két embertől bocsánatot kért. Nagyon megbocsájtó tud lenni és mindenkinek segít, hogy ha problémával fordulnak hozzá, tehát egy szó mint száz egy aranyos gyerek. Tegnap már találkozott két hölggyel és most is arra vár, hogy valaki jöjjön erre akivel beszélgethessen, itt még nem ismerik így nem nagyon tudják, még a farmernadrágjainak a történetét, de reméli, hogy akad majd legalább egy ember akibe annyira megbízhat, hogy minden gondját eltudja majd mondani neki, de ez mind már csak Abrahamon múlik.*

*Jessica ma még nem csinált semmi fontosat, tengett-lengett egész nap. A kastély falain belül telt minden perce több-kevesebb unalommal. Mivel a természetet százszorta jobban szereti, így úgy döntött kilátogat. Fogalma sem volt merre menjen majd ha kiért, így a bejárati ajtó küszöbét átlépve arra ment amerre a lába vitte. Közben szokásához híven dalolászott, majd meggyorsította lépteit. Kívülről még azt is hihették, hogy siet valahova, de nem. A szökőkút irányába tart, amikor is megpillant valakit, aki éppen szintén arra tart, csak nem egészen ebből az irányból. Gyorsan elbújik az első arra alkalmas valami mögé, a dalolászást abbahagyja. Amikor a srác, merthogy jól kivehető, hogy srác... megáll a kút környékén, Jess osonva lépked tovább. Közben siet, de próbál nesztelen lenni. Mikor elég közel kerül hozzá elkiáltja magát.*
- Micsinálsz?*Reményei szerint sikerült megijesztenie, ha nem akkor is megfordul, és mikor megfordul ő ott pislog mögötte bájosan, mosolygósan egy farmerruhában.