Télikert

*A könyvek, a táska és a papírok szép rendben hevernek a fa tövében. Ireth nem éppen egy szeleburdi lány, aki kuplerájt hagy maga körül. Inkább szereti a rendet és azt, amikor keres valamit és azt könnyen meg is találja. Na de mikor hallja, hogy a fiúnak is elnyerte tetszését a hely, elmosolyodik, persze azonfelül a bágyadt, mégis félszeg mosolyon felül, ami már jó ideje az arcán nyújtózkodik.*
- Akkor gyere. *Mondja csendesen, félszemmel a fiú felé pillantva és elindulnak a kiszemelt kis füves terület felé, a kezüket nem eresztik el. Irethet ez meglepi, sőt még elmúlni látszó zavara is visszatér, és kissé megdöbben, mennyire közel álltak egymáshoz és mindez mennyire érzéki volt. Nyel egy nagyot, de ez a kelleténél hangosabbra sikeredik és így biztos benne, hogy a fiú is meghallotta és ebből tudni fogja, hogy zavara visszatért. Pedig milyen szép volt ott közel, szorosan állni egymás mellett. Minden egyes pillanat izzott, talán még a levegő is szikrázott körülöttük. Közben Ireth érzi, hogy a fiú ujjai szorosabban fonódnak az ujjai köré és örül a mozdulatnak. Lassan odaérnek a fa tövébe, ahol letelepednek. Kényelmesen, hátukat a fa törzsének tudják dönteni, ám valahogy mégis más így leülve az egész.* ~Bárcsak közelebb lennék hozzá!~ *Majd még saját maga is meglepődik ezen, hogy ezt gondolni merte. Lassan elmosolyodik majd újra kezébe veszi a fekete kötésű könyvet.*
- Felolvasni nem szeretek... *Szól csendesen, félve, hogy mégis muszáj lesz, pedig az biztos, hogy nem bírna egyetlen szonettet sem végigolvasni anélkül, hogy ne remegjen feltűnően a hangja.* - De ha gondolod megmutathatom a kedvencemet. *Néz bujkáló mosollyal Castor szemeibe. A könyv közben már ki is nyílott kedvenc versénél, Castor szerencséjére a könyv egy angol változat, így el tudja olvasni, ha akarja. Bár Ireth nem tudja mit is szeretne igazán, verset olvasgatni és beszélgetni, vagy inkább újra összefonódni.*

*Követi a lányt, s mikor Ireth puhán, szinte légiesen helyet foglal a pázsiton ő is lecsüccsen mellé. A varázs ereje egy pillanatra enyhül, de amint leülnek egymás mellé, a köztük lévő kis szikrába újból belekap a szél és a szerteröppenő pernyében meggyullad körülöttük a táj és újra lobogni kezd testükben a láz, azonos ütemre dobban a szívük, szemükben megcsillan a vágy és a kíváncsiság fénylő elegye.A szavak kevesek, mondatokba pedig képtelenség önteni a milliónyi érzelmet, amit mindketten egyszerre, együtt élnek meg.Odahajol a lány arcához és egy újabb csókot lehel Ireth fülére, majd még egyet az arcára és egyet a homlokára.Magához vonja a lányt, egész közel, hogy karjaival át tudja ölelni karcsú termetét.*
-Igazán nem szeretnélek kényelmetlen helyzetbe hozni téged, nem szükséges felolvasnod*Suttogja halkan és elmosolyodik.Ujjaival megérinti a lány állát és puhán, lassan maga felé fordítja Ireth arcát és a szemébe néz, közvetlen közelről.*
-De szerintem is jobb lenne, ha csak megmutatnád nekem azt a verset, majd később elolvasom.Ígérem*Suttogja tovább rekedten, és orra már Ireth orrához ér.*

*Egyszerre kipirul az arca, melege lesz és mintha semmi se változott volna, mintha csak ketten maradtak volna az egész világon. Sem falak, sem termek, sem pedig emberek és semmi anyagi nem veszi már körül őket, mintha csak ők ketten lennének együtt az az élő, amitől a világ mozog, amitől van levegő és egyáltalán létezhet az élet. Castor közeledése megnyugtatóan hat Irethre, ám a szíve mégis gyorsabban kezd dobogni. Elképzelhetetlennek tartja, hogy a fiú ne hallaná minden dobbanását. Majd a csókoknál érzi, kezdi elveszíteni a fejét. Elernyedten hagyja magát, minden egyes érintés több neki, mint az összes eddigi egyedül töltött perc. Várakozással, kipirult arccal, és szinte követelőzően tolja közelebb Castorhoz arcát. Szemeit csukva tartja, ám minden egyes csók után újra és újra meglibbennek szempillái, teste pedig lágy remegésbe kezd. Majd az ölelésben úgy érzi, egyre csak tobzódnak vágyai, minden egyre érzékibbé válik és Ireth hagyja, hogy minden csak úgy történjen, folydogáljon a maga útján, és ő pedig engedi, hogy tovasodorják a habok. Ölében még mindig ott a nyitott könyv, amit most lassan megemel és csendesen megszólal.*
- Majd kölcsön is adhatom... ha szeretnéd. *Nyögi ki magából, elfúló hangon a szavakat és közben újra a fiú szemének tengerébe merítkezik, a kék íriszek mögé bújik tekintete. Érzi, a fiú orrát az ő orrához érni, közben pedig lassan lecsukja szempilláit.*

*Tudja jól, hogy most dől el minden, kicsit azért fél, hogy nagyon sietnek, talán túl korán kerültek túlságosan is közel egymáshoz.*~De annyira természetes volt eddig minden, olyan gördülékenyen követték egymást az események, mintha öröktől fogva el lenne rendelve, hogy nekünk találkoznunk kelljen.~*Erre a gondolatra önkéntelenül is elmosolyodik, igyekszik nyelni, de most a gombóc helyét a sivatagi szárazság vette át.A nyelve szinte a szájpadlására tapad, az idegességtől nyirkossá válik a bőre, kicsit izgul csak.Maga sem érti, hogy mi lelhette, hisz ezelőtt is volt ilyen közel lányhoz, ajkai érintettek már csóktól égő ajkakat, de mégis, ez az egész most annyira különleges, annyira...~Felnőttes~*Találja meg hirtelen a megfelelő szót és ajkai Ireth telt, érzéki ajkaihoz érnek.Felső ajka végigsiklik a lány felsőajkán, érzi a kis nyirkosságot..~Tehát Ireth is ideges, legalább nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel.~*Elmosolyodik majd finoman, lágyan, szinte érezni se lehet olyan puhán megharapja a lány ajkát.Lélegzete egyre szaporábbá válik, úgy érzi megfullad behunyja a szemeit és szorosan magához öleli Irethet.Nyelve rést keres kedvese ajkai közt, hogy szenvedélyes, kéjtől mámoros násztáncot lejtsen a lány nyelvével.Mérhetetlenül élvezi ahogy nyelveik lassú háborúba kezdenek.*~Végre itthon vagyok~*Gondolja magában és megremeg az izgalomtól és boldogságtól.*

*Erre várt egészen születése óta. Úgy érzi talán most már lesz az életében valami új, izgalmas és igazi. Csukott szemei mögött elképzeli a fiút, ahogy egyre közelebb hajol hozzá. Érzi leheletét, ahogy kifújja orrán a levegőt, majd hallja, hogy szétnyílnak az ajkai. Már a hangba is beleborzong, lassan résnyire nyitja száját meg megnyálazza ajkait. Aztán egy pillanat múlva már érzi, ahogyan összeérnek ajkaik, majd a fiú lágyan megcsókolja. Ebben a pillanatban minden kihullik a fejéből, egyetlen gondolatnak adva át a helyét.* ~Jó így itt lenni~ *S teljesen átadja magát az érzésnek. Meglepő módon egyáltalán nem gondol arra, hogy mit is csinálnak. Nem tudatosul benne az egész, ő csak megy a szíve után és örül, hogy az esze eddig csendben pihenve figyel, és csak elraktározza a történteket. A harapáskor lassan mosolyra húzza száját és egy lassú sóhajjal közelebb csúszik Castorhoz. A könyv, ami az ölében feküdt kinyitva lassan leszánkázik lábain a földre és ott pihen meg. Ők pedig mit sem törődve ezzel csak összebújva, ölelve lágy csókokat váltanak. Ireth minden pillanatban megremeg, amikor Castor nyelve megmozdul s így az egész csók egy el nem múló érzéki remegéssé folyik össze előtte. Csendesen összeforrva, egymást ölelve, egymáshoz bújva... igen, ez az amit Ireth most már mindig is szeretne. Irethnek pedig egy másik szó jut eszébe.* ~Igazi.~ *Amikor ez tudatosul benne, lassan elmosolyodik a csók közben, majd még közelebb hajolva átengedi egész lényét az érzésnek. És ebben a csókban benne van az egész este feszültsége, remegése, sóhajai és érintése által keltett energia, melytől mindez egyre szenvedélyesebbé válik.*

[Ireth és Castor játékához kapcsolódva ]

*A gondolataiba merülve sétál az iskola sötét, néha talán kicsit dohos falai közt.Kezében egy Dante összest szorongat, úgy érzi most nincs másra szüksége csak egy kis kikapcsolódásra, leülni egy padra, talán a szökőkút medencéjében nézegethetné a ritka halakat, melyek pikkejeinek aranyos és ezüstös csillogása megbabonázhatja az átlagos szemlélődőt. Viszonylag jókedvűen lép be a télikertbe, várakozása szerint egyedül lesz, hisz ki más sétálhatna éjnek idején a kastély területén belül?Egykedvűen mosolyogva sétál a tuják és fenyőfák, rózsabokrok és levendulák színes-illatos tengerében.Bárhová néz növényritkaságokat lát. Japánkertet kis tavacskával, sziklakertet és egy kis lugast.Mosolyogva célozza be a padokat és határozott léptekkel elindul, hogy helyet foglaljon az egyik tölgy árnyat adó lombkoronája alatt.A fejében mintha már a csalogány gyönyörű hangját hallaná, most már határozottan jókedve lett.Már csak pár méter választja el a padtól, amikor az egyik bokor mögül elfojtott hangokra, sóhajtásokra, halk kuncogásokra lesz figyelmes.Ideje sincs megdöbbenni azon, hogy ily későn, jó esetben csak két tanuló található a hálókörletén kívül, tudja jól, hogy itt valamit tennie kell, de mégis úgy, hogy ne legyen belőle komolyabb bonyodalom.Ne legyen megalázó egyik fél számára sem, így megpróbálja összeszedni minden empatikus képességét és halkan köhint egyet.*
-Khm,khm.*Tesz hozzá még egy köhintést, hátha a diákok az elsőt a nagy szenvedélyben esetleg nem hallották meg.Majd mivel reakció egyáltalán nem érkezik, hát határozottabb eszközökhöz folyamodik*
-Igazán nem szeretném megzavarni a társalgásukat, amely gondolom életbevágóan fontos lehet, hogy ily későn kell egymással megvitatniuk.Legnagyobb sajnálatomra azonban véget kell vetnem a románcuknak ma éjszaka.*Elmosolyodik és még mindig a bokor takarásában ácsorogva folytatja.*
-Remélem úgy döntenek, hogy mindkettőjük számára az lenne a legelőnyösebb, ha most szépen megkeresnék a hálókörletüket és nyugovóra térnének.Ha 5 perc múlva is itt találom önöket sajnos büntetőmunkát kell majd önöknek kiosztanom.Gondolom ez így korrekt.Tehát 5 percük van a könnyes búcsúra.*Mosolyogva fejezi be a mondandóját és úgy sétál tovább, hogy hátra sem fordul.Számára rejtély marad a párocska kiléte. Miután leült és kényelmesen elfoglalja a helyét a padon már csak a könyvvel törődik, a diákok már rég kiröppennek a fejéből.*

*Úgy öleli magához a lányt, mintha az meg akarna szökni tőle.Karjai börtönében tartja fogva Irethet, olyan boldog, hogy még a lehunyt szemhéján keresztül is látja a fényt beszökni a szívébe, a boldogság fehér galambjai repkednek körülötte, úgy érzi mintha minden érzése egy szín volna és most a boldog vörös és a vágyakozó narancs között "őrlődik". Nem tudja, hogy mennyi idő telhetett el azóta, hogy az ajkaik először összeértek, lehet csak pár másodperc de lehet akár egy örökkévalóság is, képtelen követni az idő múlását, annyira átadja magát szenvedélynek.Távolról, nagyon távolról meghall egy férfi hangot.*
-Khm,khm.*Ahogy meghallja az idegen hangot összerezzen, ajkai hírtelen, fájdalmasan hirtelen szakadnak el Ireth ajkaitól.Egy pillanat alatt kitisztul az elméje és riadtan pillant a lányra.Szerencsére riadalma rövid időn belül megszűnik és helyét egy jóleső izgalom veszi át.Kérdőn Irethre tekint és félszegen elmosolyodik, ekkor hallják meg a professzor hangját újból.*
-Igazán nem szeretném megzavarni a társalgásukat, amely gondolom életbevágóan fontos lehet, hogy ily későn kell egymással megvitatniuk.Legnagyobb sajnálatomra azonban véget kell vetnem a románcuknak ma éjszaka.*Miközben Visnu professzor nyugodt hangon beszél hozzájuk folyamatosan Irethre mosolyog, egyfolytában a lány szemeit nézi, bár legszívesebben felnevetne.Irethez hajol és nagyon halkan megszólal.*
-No, menjünk vagy maradjunk?Lehet igaza van a profnak és mennünk kellene, bár....*És körbenéz a kis zugban*-De olyan jól éreztük magunkat itt...olyan jó veled.*Nagyot sóhajt és megcsókolja a lányt*

*Ireth teljesen elveszett Castor ölelésében. Szárnyalt a szívében és gondolatai csendesen pihenve nyugodtan hagyták őt, hogy csak a szíve kalapálására koncentráljon, és az érzésekre melyek végig borzongatják testét. Lágy csókok sokasága szinte teljesen elkábítja és mintha csak valami mámorban úszva élné át az elmúló perceket. Teljesen megrészegül mindattól az érzéstől, amit ezekben a percekben áltél. Csukott szeme mögött változatos színű formák és minták sokasága bódítja tovább érzékeit. Castor illata pedig teljesen körbefonja és magáévá öleli. Füle már elszokott a távoli hangok érzékelésétől. Csak a lágy sóhajokat hallja és izgatottan figyeli. Így amint megüti a fülét a távolról felé suhanó férfihang, lassan kinyitja a szemét és a csókjuknak eközben vége szakad. Ireth fülig pirulva néz a fiúra, majd gyorsan elkapja pillantását és félősen lesüti szemét. Arcán halvány, pajkos félmosoly körvonalai rajzolódnak ki. Majd amit a professzor többi szava is eljut hozzá, pillanatok alatt kitisztul a feje és arcán jól láthatóan jelennek meg az ijedtség jelei. Castor mosolya azonban megnyugtatja, ám a pár pillanattal ezelőtti teljes hangulatot nem hozza vissza. Félszegen süti le szemeit és már éppen megindulnának zavaróbbnál zavaróbb gondolatai, amikor is Castor megszólal. Ireth még a hangjától is megborzong. Lassan kinyitja száját, válaszra készen, ám ekkor már hatalmába kerítik ez eddig háttérben kuksoló gondolatok.* ~Alig ismerem. Alig tudok róla valamit, annyit, hogy francia és...a nevét...meg hogy... ~ *Majd Castor újra megcsókolja és akkor a gondolatok újra a sötétbe vesznek. A csókok olyanok neki, mint valami hatásos drog. Egyszerűen csak lebeg és boldognak, szabadnak érzi magát tőlük. Újra kezdődik minden és újra elvarázsolódik. Majd lassan, szelíden elhúzódik egy kicsit a fiútól és halkan, lágyan suttogva kissé habozva megszólal.*
- Veled is jó nagyon... *S csillogó szemeivel a fiú kék szemeibe bújik.* - De talán mennünk kellene... nem szívesen kockáztatnék meg egy bütetőmunkát. *Aztán gyorsan elharapja a mondat végét és magában folytatja tovább.* ~Bár egy büntetőmunka közösen biztos nem lenne annyira rossz.~ *A fiúra mosolyog, és nem hagyja egyetlen zavaró gondolatát sem előtörni, melyek talán zavaró vagy bosszantó, esetleg még bántó szavakat is súghatnának neki.*

*Még az újabb csók friss ízét ízlelgeti, és igyekszik felocsúdni az édes kábulatból újra, mikor eljutnak hozzá a tanár utasításai, mert ez már amolyan ultimátum szerűség.*~Menni kell, nem vitás, de Irethttel és a kis hegyes fülével egy büntetőmunka.Hajjaj, de szép is lenne.~*Elmereng a lehetőségeken, mint például takarítás, katalogizálás a könyvtárban és más egyéb ehhez hasonlítható finomságok.*
-Hát úgy tűnik 5 percünk azért még maradt elfutni...*Mondja mosolyogva a lánynak és egy csókot lehel a lány tenyerébe, majd ökölbe zárja azt*
-Itt a csókom, vidd a kezedben, és ha kinyitod a tenyered mindig ott vár majd rád, hogy boldoggá tegyen.*Megsimogatja Ireth arcát, és felguggol a fűben és még szabad kezét a lány felé nyújtja*
-Köszönöm ezt a csodás éjszakát, ha tudnád milyen jól érzem magam veled.Ez már maga a boldogság.Hihetetlen, hogy ez pont velem, velünk történik*Suttogja és felsegíti a lányt a földről.*
-Szeretnék találkozni veled, minden nap, olyan jó lenne veled lenni a nap minden egyes percében.Ugye, te is szeretnél?*Felsóhajt és kicsit könyörgő szemekkel néz Irethre.*

*5 perc nem túl sok idő. Persze Ireth bele sem szeretne gondolni, hány óra lehet most, fogalma sincsen, mióta lehetnek itt együtt, de azt tudja, hogy örökre itt maradna, ha lehetne. Ám most úgy tűnik, mégis menniük kell lassan. Kissé úgy érzi elgémberedtek a tagjai, ezt pedig észre sem vette eddig. Mikor Castor megcsókolja a tenyerét, fülig pirul és el is mosolyodik. Erősen szorítja ökölbe a kezét, majd pirulva a fiúra néz és halkan megszólal.*
- Ígérem, vigyázni fogok rá. *És kezét szájához emeli, hangtalanul megcsókolja, majd lágyan, kissé mélázva végigsimít Castor arcán. Ezután hirtelen ő is megmozdul és elfogadja a felé nyújtott kezet. Kissé oldalra fordított arccal, mosolyogva figyeli a fiút, miközben feláll.*
- Én is köszönöm. *Súgja vissza halkan és ragyogó szemekkel tekint Castorra. Most szinte ugyanazt hallotta viszont, amit ő is érzett. Egyszerre melegség önti el testét-lelkét és szélesebbre húzza száját.* - Én is szeretnék. *Biccent hozzá egyet fejével, amire göndör fürtjei az arcába tódulnak. Mosolyogva a lágyan hegyesedő fülei mögé tűri őket és folytatja.* - Jó lenne... minden nap...minden percben. *És mintha most már kevésbé pirulna el, talán lassan levetkőzi zavarát? Majd a táskája felé fordul és a mellette heverő kupacra tekint.*
- A könyveim. *Döbbenten veszi észre, hogy majdnem megfeledkezett róluk. Majd gyorsan lehajol, hogy betuszkolja őket a válltáskába. A Baudelaire könyvet is felveszi a földről és eszébe jut, hogy azt ígérte Castornak, hogy majd megmutatja a verset.* ~Majd máskor~ *És egy gyors mozdulattal ezt is a táska sötét mélyébe rejti. Amint kész gyorsan a vállára kanyarítja táskáját. Visszafordulva látja, hogy Castor megvárta és így együtt sétálva hagyják el a télikert meleg, tavaszi napfényét. A folyosóra lépve Ireth kissé megborzongva látja, hogy a termen kívül mennyire sötét és hideg is van. Majd lassan egy újabb, ám rövidebb csókkal búcsút vesznek egymástól és mindegyikük mosolyogva indul a szobája felé. Furcsa, mintha a föld felett lebegnének pár centivel...*

*Az emeleteken barangolva, fül-le sétálgatva bele ütközik - persze nem szó szerint - egy hatalmas ajtóba. Egy erőteljesebb lökéssel sikerül bejutnia a terembe, amit igen érdekesnek talált első pillantásra.*
~Eh... Az első emeletről kerültem ki az udvarra?~
*Kicsit meglepődött, majd gondolataiba mélyedve pár pillanat alatt rájött, hogy valójában csak a télikertbe jutott. A szürke hosszú ujjú póló szárait feltűri a karján, és úgy nézelődik a füves réten. Ebben a teremben nincs olyan érzése, mintha a kastélyban lenne, csak az a zavaró, hogy közben kívülről nem látja a kastélyt. Na meg persze az is kérdéses, hogy mikor menne neki valamelyik falnak. De hát csak lesz annyi szerencséje, hogy ilyen most ne történjen meg, mert nincs kedve vérző orral elsétálni a gyengélkedőre. Egy kiszemelt padra felugrik, és a támláján foglal helyett, még véletlenül sem úgy ülne le, ahogyan az a rendes emberek.*

* A kis francia, miután teljsene berendkezett, bár nem ismert még meg egyetlen diákot se, elindult felderítő útra. Most is épp úgy kerül ide, hogy eldöntötte, hogy neki áll megismerni az első emeletet. A szépen kifaragott ajtó pedig már vonzotta a tekintetét. Kezeit rá is teszi a kilincsre, de mielőtt lenyomná azt, elnézegeti a körmeit, mivel már valamelyest kijavította az aprócska hibát amit az első este vétett. Mostmár az összes körme rövid. Igaz ez nem sok embert érdekel, de a vörös azt szokta mondani hogy a pedáns emberek nagyon vigyáznak a kezükre. Most viszont megunja a filozófálást és belép a terembe. Haja most kibontva pihen a vállán, mégse lóg az okos, fürkésző szemekbe. Miután kicsit mmegnézegeti magának a növényeket,felfigyel egy diákra is. Ráadásul egy fiú diákra.* ~ Nem hiába... Francia vagyok.~ * Kezeit összekulcsolja a háta mögött és mosolyogva lépked, kecsesen a srác mellé, majd mikor mellé érkezik hirtelen odanyújtja a kezét, hogy bemutatkozhasson.*
- Szia! Vivien Boisson vagyok. Signumusos diák. Nem rég érkeztem. Épp felderítő úton vagyok.* mosolyog, miközben a fiú szemébe néz. A szülei mindig azt mondták, hogy az embernek a szemeibe kell nézni - nem mintha magától nem jött volna rá.*

*Miközben a világos kék nappali eget figyeli, szeme sarkából észre vesz egy alakot. Tekintetét leemeli a plafonról, és a bemutatkozó lány felé egy mosolyt küld. Lepattan a padról, és kezét kicsit megtörölve a nadrágja szárában, végül gyengéden megfogja a felé nyújtott kezet.*
-Hali! Daniel White a nevem, és pugnaxos diák vagyok.
*Mutatkozik be a lánynak, mellé biggyesztve még a karját, és titulusát. Bal kezét a farmerja zsebébe vágja, és úgy folytatja tovább a csevegést.*
-Akkor először is üdvözöllek a Tornerans-i mágussuliban. És el ne tévedj a folyosók rejtekében, szerintem a kar vezetőd nem kimondottan örülne neki.
*Egy újabb mosolyt küld a lány felé, ami most már kint marad az arcán.*
-Én egy ideje taposom az itteni padlót, de nem vagyok még veterán... Már mint körülbelül két, talán már három hete vagyok itt. De aki szeret mászkálni.
*Zavartan megvakarja a tarkóját, már megint csak szövegel, és szövegel, közben semmi értelmeset nem képes kinyögni.*

~ Hm.. azt hiszem tetszeni fog az új suli~ * Nagyon félt az új környezettől, de ha mindenki ilyen szimpatikusan fogja fogadni akkor hamar megszokja majd atársaságot.*
- Nem csak a karvezetőm de a macskám is... Nem szereti ha sokáig nem kap vacsit.* A tekintete még mindig fürkésző, és cseppet se zavarja hogy a fiú zavarban van. Ha nagyképű lenne azt mondaná megszokta már, de ő egyszerüen csak aranyosnak tartja.*
- Akkor már van is egy jelöltöm akit megkérhetek, hogy mutassa meg az iskolát, még ha nem is igazodik ki annyira tökéletsen. * Elnézegeti a növényeket, amiktől egyre szimpatikusabbá válik az iskola.*
- És honnan érkeztél? Én Orleansból.* Próbálkozik társalogni, lassan leül valahova és úgy érzi mintha sütkérezne a napsütésben - legalábbis csak képzeli.*

*A macska szóra kicsit összerezzen, majd kénytelen megint zavartan mosolyogni.*
-Hát... Magam részéről nem igazán vagyok macska párti, de ez mind csak az allergiám miatt van.
*Erre csak vállat ránt, és kicsit elhúzza a száját. Hát hiába, senki sem tökéletes, így őt is megáldotta a sors egy ilyen kis kedvességgel, de hát megszokás kérdése. A körbevezetésre bólint egyet.*
-Végtére is lehet róla szó. Bár egyelőre még én is csak térképpel igazodok el, de majd megtanulom mi merre van.
*Egy határozottabb mosoly jelenik meg az arcán, és érdeklődő szempárral követi a lány út vonalát, majd helyet foglal mellette.*
-Orleans... Az Franciaországban van igaz?
*Kérdezi miközben az egyik kezével az állát vakarja gondolkozása közben.*
-Kanadából jöttem, Azon belül is a fővárosából, Ottawából. Egész kellemes hely.
*Emlékeibe merülve elmélázik pár pillanatra, és egy kisebb fejrázással tér vissza a jelenbe. Kényelmesen hátradől a fűben, de alkarjain megtámaszkodik, így csak amolyan félig fekvő, félig ülő helyzetbe van.*
-És, ismersz már valakit a szakodról? Csak mert akikkel először megismerkedtem azok Signumus diákok voltak, és rám elég jó benyomást tettek.
*Elég csak abba belegondolnia, amikor az ebédlőben szórakoztak.*

- Én a kuytákat is szeretem, de a nagy behemótunkat nem hozhattam mégse magammal. És a fekete makacs cicám, kitesz egy labradort is akár. Elég nehpéz jellem, de én már elviselem.~ SOkat fecsegek, de ez addig nem baj amíg nem látom, hogy unják a mondandómat.~
- Hú... Térképek... Van nálam jó sok, de egyik se az iskolával kapcsolatos. Most hogy mondod, majd én is beszerzek egyet.* A bájos mosoly, nem hervad le egy pillanatig sem az arcáról.*
- Igen. Jól mondod. Onnan származom. Közepes város, de tele van régi, ódon, hangulatos épületekkel. Jó ott elmerengni a falak között.
- Az is rajta van a listámon. Megnézném a várost. Meg mellette még párat.* ELképzeli magát egy nagy szalmakalapba, egy egy holland papucsban, egy spanyol rózsával a szájában, meg egy mexikói poncsóban, és még sok mindennel ellátva. ELég rémisztőnek tűnik most így hirtelen...*
- Én még csak a karvezetőmet ismerem. Majd bepótolok minden lemaradást.* Már-már szemtelnnek tűnik ahogy még mindig a fiú szemeibe néz, és még mindig mosolyog. EGyszerüen lehet ezt megmagyarázni: kacér francia. Nem elég ennyi?*

-Hát szerintem itt jobban tolerálják a macskákat... Legalábbis a kutya nem annyira varázslénynek mondható állat, mint a macska. De állítólag a szüleim postázni akarnak nekem egy fehér egeret...
*A kezét végig húzza az arcán, persze le sem tagadhatja a szüleit.*
-Azt mondták, hogy ne legyek magányos, de annak az egérnek nem adok többet két napnál, főként amennyi macska van itt, főként ha még egy-kettő láthatatlan is.
*Ezen már csak jót tud nevetni, és most is így tesz. Pár pillanattal később abba hagyja.*
-Amúgy nem tudom, hogy merre lehet itt az iskolában térképet szerezni. Magam részéről rajzoltam egyet, de ha igényt tartasz rá, akkor lefénymásolhatom.
*A hátsó zsebében kezd el kutakodni, majd egy elég gyűrt papírost vesz elő. Kihajtogatva Vivien felé nyújtja.*
-Parancsolj, itt van a térkép, nem tudom, hogy mennyire igazodsz ki rajta... De a város tényleg szép, és ott már tudnék komplett körbevezetést mutatni.
*Végre egy teljesen határozott mosoly ül ki az arcára. Egyik kezét felemelve arrébb simítja a haját a szeméből, hiába frissen mosott haj.*
-Hát, szerintem akkor egy bizonyos Kamilla nevezetű lányt ki ne hagyj... Elég érdekes feladatokat képes feladni. Én még csak egyet kaptam tőle, de az is az volt, hogy mutassam be, hogy mennyire vagyok férfias... Mindezt egy manónak.
*Igen ilyenkor jut el az agyáig, hogy miket nem volt képes megtenni, de hát egyszer élünk, addig jó.*
-De szerintem tetszeni fog neked a társaság, egész rendes emberek járnak errefelé... Vagy féltündék, tündék, talán egy törpébe is belebotolhatsz.

- Miért pont egér? NEm túl szimpatikus. Ilyen erővel esetleg egy béka... VAgy bagollyal nem próbálkozol?* Sorolja fel a lehetőségeket.*
- Nem tűnsz magányos típusnak. Ha meg annak érzed magad akkor nyugodtan szóljál, mert szivesen társalgok.* A fénymásolás szón felhúzza a szemöldökét, mert eddig csak mugliktól hallotta ezt a kifejezést, de most nem is kérdez rá semmi ilyesmire, mert nem zavaró számára, hogy ki aranyvérű és ki nem. SOk mugli barátnője volt, és ez látszik is néha a viselkedésén. VAgy talán még egész gyakran.*
- Köszönöm szépen. - Hálálkodik miközben zsebredugja a papírt.* - Nos úgy látszik jó embert találtam. Nincs jobb egy városnézésnél. Akkor már le is foglallak valamelyik délutánra, csak tudjam pontosan mi a programom.
- Érdekesnek hangzik... Miből áll az hogy megmutatod mennyire vagy férfias?* egy kacér mosoly az elnyújtott mondat végén, közben hátra teszi a kezeit és rájuk támaszkodik, hogy kiegyenesedhessen.*
- Remélem minnél hamarabb megismerem a diákokat.

-Nem én találtam ki, és a rágcsálókat szeretem. Bár valamerre van egy baglyom, feltéve ha még nem fejelt le annyi fát, hogy kimúljon, kicsit bajos szegény, de ajándékba volt.
*Hiába, a legtöbb varázscuccost a rokonaitól kapta, amik általában kézről-kézre jártak. Egy mosoly kúszik az arcára, amikor hallja Vivien ajánlatát.*
-Ne aggódj, úgy fogok tenni, előre is köszi.
*Hiába, náluk nem túl sok varázsdologgal találkozott szembe, így maradt az egyszerű mugli élet. Bár szerette megszerelni a modern felszereléseket, amiket itt csak egy egyszerű pálcasuhintásra elintéznek.*
-Bármelyik délután körbevezetlek, csak majd előre szólj, és úgy igazodok hozzád.
*A következő kérdés hirtelen érte, így kicsit el is pirult, amire kénytelen, kelletlen lehajtotta a fejét. Pár pillanat elteltével azonban mosolyogva válaszolt, és fejét felemelte, hogy a lányra nézhessen.*
-Hát amit én ott levágtam, a manónak az körülbelül a jól ismert szőke herceges mesék béli szövegek egy jó része volt. Mármint, hogy egy férfi, tisztességes, kiáll magáért, minden lányt megvéd, megment, meghasonló... Semmi komolyabb dolog... Na meg persze remélem így első ránézésre nem úgy nézek ki mint egy lány...
*Hát igen erre a gondolatra kicsit elborzad, igaz, hogy nem a lehető legizmosabb, de azért nincs kimondottan nőies arca.*
-És, melyik tantárgy fajtát érzed magadhoz a legközelebb? Már mint természet, talán auror mágia, vagy talán sírrablás... A méregkeverőbe meg jobb nem belegondolni.
*Játékból kicsit megrázza a vállát, az egyszer biztos, hogy a bájitaltan termet is messziről elkerüli.*

- De pont egy egér? Miért nem egy cuki hörcsög? NA bocsi hogy leakadtam ennél a témánál...* most először el is pirul. De így még bájosabb.*
- Természetesen szólok. Nem kell miattam felborítani az egész programodat. ~Pedig elég lovagias lenne...~* Nevet gondolatban. De jobb ha nem hallja a srác, mert kicsit félreértené a dolgot. De ahogy most végig néz a srácon szerinte amennyire elpirult, még az se zavarná ha hangosan mondta volna az előbbi gondolatait.*
- Biztos jól kivágtad magad! És nyugodj meg nem vagy nőies... Sőt..~ Na most én másztam bele... Kezdek bénázni. Ciki... Kihúzom magam mégis valahigy~ - Nekem meg nagyon tetszenek a szke herceges mesék. * boci szemek kipipálva.*
- Hát a sírrablás nagyon rémisztő? A bájitaltant én nem nagyon csípem, azt hiszem nem is fogom kifogni... Fogalmam sincs még. De nem szeretnék gyógyítónak menni, pedig szép foglalkozás. És te? Mit fogsz tanulni? Lehet lesznek közös óráink.* Amíg a választ várja eltöpreng, hogy vajon mióta is beszélgetnek, mert nagyon élvezi a dolgot. Kezd tetszeni a suli környezete, meg minden ami vele kapcsolatos. Lehet mégis elhamarkodottan nyilatkozik.*
- Mikor szoktak amúgy lenni az órák?* beletúr kicsit a vörösloboncba, hogy ne lógjon a vonzó szemekbe.*

-Öhm... Hát szerintem az egér is elég cuki...
*Furcsa ezt a szót az ő szájából hallani, elég ritkán vannak ilyen pillanatai.*
-Amúgy semmi gond. Legalább addig is van miről beszélgetnünk, ha más nem az állattartásról... És köszi, bár a programom általában nap közben alakul ki... Kivétel, ha nincs valami karos, vagy suli program, ne talán óra.
*Nos aki úgy él, hogy próbálja élete minden percét kihasználni, az nem tervezget... Vagy pont fordítva? Vivien első mondatára csak enyhén felhúzza a jobb szemöldökét, de végül egy szélesebb mosoly kerül az arcára.*
-Sajnálom, de nem túl sok szőke lovagos mesét ismerek. Apám jobban szerette a rémtörténeteket, így jobban megmaradtak bennem a vámpíros és vérfarkasos mesék.
*Nem lehet mindenkinek nyugodt gyermek kora, kellenek az olyan gyerekek akiknek rémmeséket mesélnek, és kinevelik belőlek a korszak pszichopatáit.*
-Én pont sírvadász és ereklyefosztó leszek... Illetve fordítva, sírfosztó és ereklyevadász... Szerintem elég kalandos, és szeretem a rémisztő dolgokat.
*Okát lásd feljebb a meséknél.*
-Azon kívül pedig még a Legendás Lények Gondozását vettem fel. Az úgy ami még érdekelt, és majd veterán koromban, üldögélek a sárkányok mellett.
*Erre a gondolatra megint csak egy szélesebb mosoly került az arcára.*
-Az órák... Össze-vissza szoktak lenni, de heti egy-kettő szokott lenni. És általában délután kezdődnek.
*Mosolyog a lányra és belepillant a szemeibe. Ekkor a csuklóján az órája elkezd csipogni. Két gombnyomás után leállítja.*
-Sajnálom, de mennem kell... Még nem múltam el 18, így nekem még este 11 van takarodó.
*Feláll a fűből, de kezét lenyújtja a lánynak.*
-Örülök, hogy megismerhettelek Vivien, és köszönöm ezt az esti beszélgetést. Aludj jól, és sok sikert a hálószobád megtalálásához.
*Az utolsó mondata lehet, hogy kicsit gonoszkás volt, de hát ő sem mindig kis angyalka. Az ajtóból, még vissza fordul, és int egyet a lánynak, búcsúzás jelképén.*

* A leányzó végig hallgatja a fiú mondandóját. Igaz általában ő beszél többet, most viszont élvezi hallgatni a magyarázokat, meg a történeteket. Közben emlékek is beugranak.*
- A rémtörténetek az én gyerkkoromból se maradtak ki. Főleg a tábortűznél szerettem hallgatni. Apu nagyon jól mesélt. Elérte a kellő hatást.* Nevetgélve emlékezik vissza.*
- Nekem is ez tetszett meg benne. A kalnd, meg a történelem ami vonz. Nem tudnék egy helyben ülni egész nap. Akkor úgy néz ki közösek lesznek az óráink.* Már ásít viszont és érzi hogy menni kéne.*
- Hát mivel én se vagyok tisztelt uram 18 én is elvonulok, és egy jó nagyot alszom.* A segítő kezet elfogadja. Már áll mikor a srác kicsit gonoszkás mondatát hallja. Fürkésző mosolya, épp olyan bájos, mint mikor kacérkodni próbál.*
- Én is köszönöm az esti beszélgetést, és remélem hamarosan már találkozunk.* Pukedlizik egyet csak vicc gyanánt és ő is búcsút int Danielnek, majd lfelsie a lépcsőn, hogy megetesse a macskát, és lepihenjen.*

*Igazából nem is tudta, merre visz a lába, bár már ismerte a kastélyt, volt ideje a bejárására, tehát az esze tudta, hogy merre jár. De gondolatai egészen máshol jártak, még ha nem is távol, csak az elmúlt napok emlékeiben. Nem jól kezdődött az iskola, mondhatni rosszul, teljesen másképp, mint ahogy otthon még elképzelte.
Belépve a télikertbe igazán nem is figyelt most a látványra, a gyönyörűségre, egyszerűen csak egy helyet keresett, ahol egyedül lehet, és ez megfelelőnek tűnt. Nem volt bent senki, csak a növények, a nap, a felhők, és az ablakok a külvilágra. Levette cipőjét, és az ajtó mellett is hagyta, hogy csupasz talpán érezhesse a füvet, ami a talajt borította itt.
Ügyet sem vetett a padokra, egyszerűen letelepedett az egyik ablak alá, nem törődve fehér nadrágjának tisztaságával sem. Most egyszerűen erre volt kedve, így ezt tette. Kezeit összekulcsolta az ölében, és elgondolkodva figyelte a különböző növényeket. Rátelepedett a csönd a helyiségre, és egyrészt élvezte, másrészt különös módon most már inkább vágyott a társaságra.*
Cala, kezdesz kiismerhetetlen és furcsa lenni. Hová tűnt a régi nyugodtságod?

* Kamilla sétál a télikert felé. Önfeledten szedi a lépcsőket sorra egymás után. Kezében egy pergamentekercs, és egy ceruza. Most ilyen ugri-bugris napja van a lánykának. Hogy ennek mi az oka? Ma még nem találkozott Alex-el, aki bármibe is bezavarhatna. *
~ De szép az élet... ~ * Azzal benyit a télikertbe, majd nagyot szippant az ottani levegőből. *
~ Pont mint odakint, csak több virág illattal. ~ * Állapítja meg, és gyorsan becsukja maga mögött az ajtót. Ahogy oldalra pillant egy ismerős cipőpárt pillant meg. Vigyorogva indul el megkeresni az elhagyott lábbelik tulajdonosát. Ahogy meglátja a fűben "meditáló" tündét, kissé visszább vesz vigyorából. Túl gonosz lenne tőle, ha most megijesztené. *
- Szia. * Köszön rá halkan, majd ismét szólásra nyitja a száját. *
- Leülhetek melléd?

*Felkapta a fejét, ahogy a másik lány megszólította, és elmosolyodott.*
Mintha a gondolataimmal idéztem volna meg...
- Persze, telepedj le, kellemes itt a füvön, még ha az eszem tudja is, hogy nem igazi. Hogy vagy? Néha látlak órán, de egyébként szinte soha, mintha legalábbis egy másik városban laknál, és nem a szomszéd szobában...
*Tudta, hogy ez nagyrészt az ő hibája is, mostanság aránytalanul és szükségtelenül sok időt töltött az erdőben kóborolva, de azt is tudta, hogy Kamilla is bujkál mostanság, mégpedig új kartársuk miatt.*
- Alexszel mi van? Rád szállt, vagy viszonylagos békéd van tőle?
*Kicsit bűntudatot érzett, mert megígérte a lánynak, hogy mellette lesz, ha gond van, de annyi minden történt... *