Télikert

* A lány lehuppan barátnője mellé a fűbe, majd alaposan meglepődik a hallottakon. *
- Hát, szerintem az eltűnés kölcsönös, sőt! Inkább ti vagytok eltűnve... * Hangja kissé szemrehányó, de hát mit tesz a sértett önérzet. *
- Amúgy Alex tahó mint volt, engem piszkál mint mindig, én megverem mint rendszerint, egyébként szép az élet, mert ma még nem láttam azt a szőrös pofáját. * A végére kissé belelovalja magát, és keze ökölbe szorul. Kissé ijesztően fest. Pontosabban mint egy felrobbanni készülő mérges gomba. *
- Bocs, kissé lefárasztott mostanság a hülyeségeivel. Végül csak vonzó lesz nekem az ezüst... * Gonoszkás mosoly jelenik meg arcán, de végül úrrá lesz kitörni készülő átmeneti őrületén és lehiggad. *
- Veled mi újság? Tényleg, hol jársz mostanában? * Őszintén érdekli, hogy a lány vajon hol mászkál. *
- Netán egy fiú van a dologban? Egy tünde vagy egy ember? * Szegezi neki a kérdést és mellé szélesen vigyorog. *

*Kamilla szemrehányó hangjára elpirult egy egészen kicsit.*
- Canyával töltök mostanság sok időt. Tudod, hogy megsérült, és most azt hiszem, hogy jobban van, de túlaggódom magam egy kicsit. Akkor is vele vagyok, mikor nem feltétlenül kellene. Sőt... - *Hangját lehalkította, pedig egyedül voltak. Leginkább szégyellte volna hangosan kimondani.* - Múltkor egy órára elfelejtettem bemenni, egyszerűen nem kaptam észbe.
*Kissé elképedve nézte a lányt, mikor az kitört Alexszel kapcsolatban, sok szófordulatát nem is értette. Felvont szemöldökkel, tanácstalan arccal tette fel kérdéseit.*
- Szőrös pofája? Vonzó lesz az ezüst? Már nem is haragudj, de nekem némileg értelmetlenek ezek a szókapcsolatok ebben a szövegkörnyezetben... Le vagyok maradva valamiről?
*Mikor a fiúkra terelődött a szó, egy kicsit elkomorodott.*
- Egyáltalán nincs a dologban fiú, legyen az ember, tünde, vagy félvér. Egyszerűen úgy tűnik, nem tudok megismerkedni olyannal, aki tetszene, és szimpatikus lenne. És te? Szerencsésebb vagy nálam?

* Kammilla csak legyint egyet, majd szórakozottan elneveti magát. *
- Ehh... mindegy, majd ő elmondja ha akarja. * Nem akarja kiteregetni Alex múltját, így inkább tereli a beszélgetést. *
- Jut eszembe, ha nem javul, akkor miért nem szólsz az LLG tanárnak, hogy nézze meg. Calwa professzor biztosan segít, hiszen szereti az állatokat... legalábbis gondolom. A sárkányokkal tuti kijön, szerintem egy farkassal sem lesz gondja... * Kissé eltűnődik a pasi témán. Hát igen, a mai napig sem sikerült semmi rendes pasira ráakadnia... *
- Nincs pasi a láthatáron... vagyis lett volna, lehetett volna, de inkább nem. * Hevesen megrázza a fejét. *
- De te nem is szeretnél?

*Nem mond semmit a feltűnő témaelterelésre, hisz a lánynak igaza van, majd ha egyszer elbeszélgetnek Alexszel, az talán beavatja, ha akarja, abba, amiről fogalma sincs.*
Miért ilyen nehéz érintkezni a többi emberrel?
*A tanár említése elgondolkoztatja. Bár nem akarja, hogy mások is beleszóljanak még Canya életébe, hisz már így is túl sok, a férfi egy tünde, talán megértené a fenntartásait, és adhatna tanácsot.*
- Nem tudom, jó ötlet-e, de ha alkalom adódik rá, esetleg beszélek vele - *jegyezte meg végül.*
- Ki lett volna? És miért nem? Mi a baj, Kamilla? - *kérdezte félrehajtott fejjel, mert nem igazán értette még mindig a másik motivációját némely dologban.*
- Hogy akarok-e? Magam sem tudom... Sosem volt barátom, fogalmam sincs, milyen az.
*Vállat vont, mert nem igazán tudta szavakba önteni talán kissé irracionális félelmeit.*

- Neked se volt, nekem se volt, és a szomorú helyzet, hogy ez részemről egy jó ideig így is marad. ami téged illet miért nem nézel szét az iskolában egy helyes tünde pasi után, abból van itt bőven. * Lelkesedik föl a lány. *
- Talán segíthetnék neked válogatni. Már látom is. * Ábrándos képpel bámul maga elé. *
- Kamilla szerelmi szövevényei. Ki párt keres, itt megleli. * Vidáman fölnevet, majd kíváncsian a lányra néz. *
- Na mit szólsz? Tudom, ez túlzás, de ha gondolod szívesen segítek neked. Legalább megnézed a felhozatalt. * Bíztatóan ránéz a lányra, majd fejébe ötlik valami. *
- Vagy lehet, hogy egy emberrel kéne próbálkozni? Bár... abból csak baj van, ha két külön faj... mármint egy tünde és egy ember, hiszen tudod. Vagyis dehogy tudod... szóval az, amit a múltkor már átbeszéltünk a toronyban. A jellegzetes korkülönbség. * Böki ki végre, majd szégyenkezve lehajtja fejét. *
- Bocs, hogy ennyire indiszkrét vagyok, meg állandóan locsogok, és mindig hülyeségeket...

*Cala együtt nevetett a másik lánnyal annak rögtönzött rímén.*
- Honnan akarsz jóképű tündéket keríteni? Mert itt vagyok már egy ideje, de nem találkoztam eggyel sem, amelyik szóba jöhetett volna. Az emberek meg... nem tudom. Mind annyira gyereknek tűnik nekem, még ha összességében egy korosztályba tartozunk is. Egyszerűen mindig is idősebb emberek vettek körül, ezt szoktam meg, velük érzem jól magam.
*Egy pillanatra elhallgatott, ő is lehajtotta a fejét, majd előrehulló haja mögül nézett Kamillára.*
- Tudod, még veletek is nehéz olykor nekem, bizonyára észrevetted. Néha nem tudom, mit mondhatok, és mit nem. Egyszerűen nem tudom, annak mit mondhatnék, aki tetszik is. És nem vagy indiszkrét, nem is locsogsz. Igazán kedvellek, ne aggódj azon, mit beszélsz a jelenlétemben!
*Mondta még mosolyogva, kezét egy pillanatra a másik alkarjára téve.*

//Fagyunk//

//olvadunk//

* Kamilla mosolyogva hallgatja végig barátnőjét. Igazán örül neki, hogy valaki a cserfessége miatt kedveli, illetve a személyiségét sem vetik meg. *
- Nos, ami a pasikat illeti, hát azok elég éretlenek, de tény, hogy a suliban van jó pár tünde srác. Legalább is voltak. Tudod az extremus tele volt velük valamikor. Mondjuk lehet, hogy sokan hazamentek, bár ki tudja. Az is lehet, hogy túl alantasnak tartják, hogy "velünk" járjanak órákra. Na de téma váltás! * Sunyi vigyorral a képén kérdezi a lányt. *
- Te mit keresel egy tünde srácban? Úgy értem, milyent szeretnél? Mármint... külső, belső, meg ilyenek. * Érdeklődve néz a lányra. Könyökén támaszkodva dől kicsit előre. Mint a gyerekek a tábortűznél, hogy minél jobban hallják a mesét. *
- Na, ne kéresd magad... nem olyan nehéz ez. Csak kezd el. Úgy is csak mi vagyunk itt ketten. * Biztatja tovább a tünde lányt. *

- Az Extermus?
*Cala elgondolkodik egy pillanatra, hogy kit is ismer onnan, de rájön, hogy senkit, sőt, még arcról sem igazán tudná megmondani, kik járnak oda. Kicsit szégyenkezve szólal meg.*
- Valójában a Signumusba járókon kívül talán egy-két embert ismerek, nem igazán merültem bele a társasági életbe, valahogy mindig akadt jobb dolgom. Vagyis inkább olyan, amit szívesebben csináltam.
*Egy kicsit megvonta a vállát, mutatva, hogy ezt valójában nem tartja akkora katasztrófának.*
Nem vagyok egy társasági lény, de ez van.
- És miért tartanák alantasnak velünk járni órára a tünde fiúk? - *kérdezte értetlenül, nagy szemet meresztve a másikra.
Mikor Kamilla elvigyorodott és kijelentette, hogy témát akar váltani, Cala már sejtette, hogy nem lesznek ínyére következő mondatai. Igaza volt...*
- Igazán nem tudom, nem töprengtem még ezen - *próbálta elütni a kérdést egy általánossággal, de Kamilla nógatására, és lelkesen csillogó szemeit látva mégis beadta a derekát.* - Nos jó... De ne lepődj meg, ha össze-vissza fogok habogni, ez nem épp szokott beszédtémám. Tehát... A külső azt hiszem, annyira nem számít, csak legyen szimpatikus, egyébként köztünk legyen szólva, a legtöbb tünde férfi igazán jóvágású. Ami a belső tulajdonságait illeti, azt hiszem az a legfontosabb, hogy hasonló legyen az életszemléletünk. Hirtelen most ennyi jut eszembe...
*Tisztában volt vele, hogy elég általánosságba beszélt, de ha egyszer ennyit tud mondani?!*

- Na jó, ez mind szép és jó, de nekem kevés. Mégis hogy viselkedjen? Miket szeressen? mondj valamit... bármit! Felőlem még azt is elmondhatod, hogy milyennek képzeled el vele az első alkalmat. * Sejtelmesen rávigyorog a lányra. Nos, végre kibukott belőle az igazi Kamilla. A szószátyár, túlbuzgó, és mindemellett megrögzött hozzunk össze mindenkit mindenkivel mániákus leányzó. aki, ha a saját dolgairól van szó, egyszerűen megkukul. És furcsa módon meghátrál, persze szépen megbonyolítva a dolgok menetét. *
- Bocs, ez már tényleg magánügy volt. * Mondja a lánynak, közben ábrándozva nézi a környező növényeket. *
- Mondjuk én azt szeretném egy sráctól, hogy meg lehessen benne bízni. Persze ugyan olyan kritériumokkal mint te, mármint külső és belsőre értendően. Legyen értelmes, hogy tudjak vele beszélgetni. Legyen kedves, és megértő. Szeressen velem lenni, és ne legyen csélcsap. Tudom... tudom, ilyen pasi nincs is. Sajnos erre már rájöttem. Valamelyik részlet mindig hiányzik. Ha a pasi helyes és jó vele beszélgetni, akkor tuti link. Ha minden megvan benne kivéve a jó megjelenést, azzal is vannak problémák. Ha meg csak szimplán jó néz ki, de az észjátszáson és a hasizma mutogatásán túl nem képes másra... pfff na attól mentsen meg az ég!

* Kedvenc tünde lányunk magányosan sétálgat az iskolában. Senkit sem talált szobájukban, sőt az egész karból senkit sem talált. Daniel is felszívódott, pedig úgy volt, hogy találkoznak és beszélgetnek. Úgy vette észre, hogy tetszik a srácnak, erre eltűnik. Nem érti a pasikat. Most akkor kell neki vagy sem? Ha igen akkor tegyen már érte valamit. Csak nem azt várja, hogy ő, Salquë tegye meg az első lépést? Na ne! Azt már nem! A fiúknak kell udvarolniuk nem a lányoknak. Legalábbis tündééknél ez a szokás és hagyomány. Attól még, hogy nem tündeföldön van, elvárja a neki kijáró tiszteletet.
Sétálás közben az első emeletre téved. Szeme megakad az első útjába kerülő termen, ajtón vagy min. Ha minden igaz és memóriája nem csapja be, ami nem szokott előfordulni, akkor a Télikertet látja maga előtt. Mivel még nem volt erre felé, besétál és szemügyre veszi a dolgokat. A kert egyszerűen gyönyörű. Meleg és napsütötte. Rálép egy kisebb ösvényre és ámuldozva elindul rajta. Nem gondolta volna, hogy ilyen szépséget lát az iskola ódon falai között. A hátára terített köpenyt leveszi. Mikor elindult még fázott kissé, de itt már jó meleg van. Szemlélődés közben hangok ütik meg fülét. A hangok iányába indul el. Hamar felismeri, hogy az egyik Kamilláé, de a másik hangot nem tudja személyhez kötni, pedig ismerős neki. Épp Kamilla utolsó mondataira lép ki egy bokor mögül. Most már felismeri a hang gazdáját. Cala az, a kartársa. Elmosolyodik Kami szövegén. *
- Szóval ezt keresed egy srácban? Mit szeretnél egy istent? nem akarsz kicsit sokat? Hmm? Szóval ezért nem volt elég neked a bátyám? *Poénkodik és gonoszkodik egyszerre. Sőt az utolsó mondatánál még az arcát is felfújja és felháborodást színlel. Nem tudja sokáig így tartani az arcát, mert a két lány arckifejezése miatt kirobban belőle a nevetés. És lehuppan melléjük*
- Ne haragudj! Leülhetek mellétek? * Jön késve a kérdés. *

*Cala elpirult barátnője szavaira, el sem tudta képzelni, hogy ilyen dolgokról beszélgessen mással. Neveltetése nem engedte volna, mert bár a falujában élő tündék cseppet sem szemérmesek, de az ilyen témákat kerülik. Bár lehet, hogy ez is egy olyan dolog, amit az anyjával kellett volna megtárgyalnia, mikor eljön az ideje, és akkor nem lenne problémája most a másik szókimondásával.*
- Na de Kamilla! - *motyogta zavartan, két oldalt az arcához szorítva hűvösnek érzett kezeit, hogy elmúljon arca pirossága.* - Szívesen beszélgetek veled, de nem arról. Inkább el is felejtem, hogy ilyet kérdeztél...
*Persze cseppet sem felejtette el, agya hátsó zugában visszhangzott a mondat, és akaratlanul is elképzelte, hogyan... Megrázta a fejét, ölébe ejtette a kezét, majd immár higgadt hangon megszólalt.*
- Valóban kevés... De nézd el nekem, most megpróbálom kibővíteni. Az fontos, hogy lehessen vele beszélgetni, szinte akármiről. Szeresse az állatokat, a növényeket, az erdőt, mivel én nem hiszem, hogy képes lennék ezektől távol lenni. Szeressen... Ez a tündéknél legtöbbször egyet jelent a hűséggel is, tehát... Jaj, én nem tudom, Kamilla! - *rázta meg a végén a fejét, tehetetlenül széttárva a karját.
Mikor aztán barátnője elmesélte, ő milyen párt szeretne, kicsit irigyelte, hogy ilyen kialakult képe van. És tapasztalata... Vagy legalábbis úgy tűnt, ismeri a férfiakat. Nem is igazán tudta, mit mondjon erre, tehát csak helyeselt volna, mikor feltűnt egy Kamilla mögött egy tünde lány, és viccelődve csatlakozott hozzájuk. Pár pillanat múlva a neve is eszébe jutott, és hogy neki a bátyja a LLG tanáruk. Ez viszont egy másik gondolatsort is elindított benne.*
Kamilla és a professzor?
*A mellette ülő lány arcáról leszűrte, hogy az újonnan érkezett valamire rátapintott, és hogy oldja a feszültséget, Salguëhez fordult mosolyogva.*
- Szia! Persze, csatlakozz csak hozzánk. Cala vagyok, örvendek a találkozásnak - *kicsit meghajtotta a fejét.*

* Salque megjelenésére csak behúzza nyakát. A rágalmazásra viszont haragosan pillant hátra. *
- Na figyelj te tündék gyöngye, én nem voltam a bátyáddal, és nem is leszek! az meg hülyeség, hogy ezért nem jó nekem, pusztán van pár aprócska, de nem elhanyagolható részlet. Példának okáért, én már vígan alulról szagolom az ibolyát, mikor ő ember mértékkel nézve harminc lesz! A másik, hogy ő a tanárom, és egyébként is... * Fortyan föl mérgesen. Általában ez van, ha megjelenik a tünde. Jókedve átcsap depibe vagy idegrohamba. Spanyol vére megfékezhetetlenül elkezd forrni, hogy aztán egy vulkánhoz hasonlóan kitörjön. *
- Ülj... * Morogja oldalra, de szemöldökét még mindig összehúzva mered maga elé. Cala kissé furcsa pillantásait irányában pedig elég szomorúan fogadja. *
- Kérlek ne nézz így. Nem vagyok egy ribanc, nem volt köztem és Narmo közt semmi. Arról meg igazán nem tehetek, hogy látszólag bejövök neki. Komolyan.. * Szomorúan lehajtja fejét és elhúzza száját. *
- Komolyan az életem lassan olyan mint egy rossz dráma. Tele tragédiával, szenvedéssel és minden egyéb negatív nyalánksággal. Csoda, hogy eddig épp ésszel megúsztam. Bár lassan azon kapom magam, hogy magammal beszélgetek... * Tűnődik el, és nem tudni, hogy ezt most komolyan, vagy csak viccből mondja. *

* Mikor Cala bemutatkozik, rájön mekkora hibát vétett az udvariasság terén, ami a tündéknél szent dolog. * Hibáját azon nyomban kijavítja. Feláll és a másik tünde felé meghajol. *
- Bocsénatod kérem, amiért megfeledkeztem magamról és elmulasztottam bemutatkozni neked. Salquë vagyok és örülök, hogy végre megismerhetlek.
* Mondandója befejeztével visszaül a helyére. * ~ Mióta emberek között élek folyamatosan megfeledkezem magamról. Lassan nem lehet rám ismerni. Otthon el lennének szörnyűlködve, ha látnának. Össze kell kapnom magam. Talán rossz hatással vannak rám az emberek, vagy a Mesternek igaza volt és a szabadelvűség a családunk hibája, ami mindannyiónkban benne van. És mindközül én vagyok a legrosszabb. ~ * Gondolja szomorúan.
Kamilla kirohanását nem állja szó nélkül.*
- Hát Te már azt sem tudod, mikor viccelek veled? Ennyire nem ismersz? Azt hittem veszed a lapot, hogy mugli kifejezéssel éljek, és viccesen visszavágsz. Miért kell neked mindig rám támadnod? * Kérdi enhye kétségbeeséssel a hangjában. Ez most nem ámítás. Tényleg meg van döbbenve és aggódik a barátságuk miatt. Lehet, hogy minden elromlott kettejük között? *
- Ami meg Narmot illetti, ha igazán akartad volna, megkaphattad volna. A tiéd lett volna és nem soha nem veszítettétek volna el egymást. Bármire képes lett volna érted, ha látja, hogy részedről is komoly a dolog ... Ne nézz így rám! Nem beszéltünk ki, csak ismerem a bátyám. Tudom, hogyan gondolkozik. Cala biztos tudja miről beszélek. * Nézz rá komoly arccal a másik tündére. Súlyos csend nehezedik a kertre. Sal kívülállónak érzi magát. Talán még sem volt jó ötlet idejönni. Így hát feltápászkodik és búcsútvesz a lányoktól. *
- Nem akartam elrontani a hangulatotokat, de úgy látszik ahová megyek, vagy amit csinálok az mindig elromlik. Inkább elmegyek és magatokra hagylak titeket. Sziasztok! * Elindul a kijárat felé. *

*Komolyan feláll, mikor a másik tünde is, és viszonozza, majd elmosolyodik.*
- Ne mentegetőzz, igazán nincs miért. Mióta itt vagyok, én magam sem ragaszkodom ennyire a formalitásokhoz, hisz nem is lenne értelme. Rajtunk kívül nem sokan ismerik ki magukat a szokásaink között.
*Ő is leült, majd hallgatta a láthatóan régebb óta egymást ismerő lányok szóváltását, bár egy kissé összezavarodott tőle.*
- Eszembe sem jutott, hogy a szavaiddal éljek, hogy ribanc vagy. - *Kicsit megborzongott, mikor elhagyta életében először ez a szó a száját.* - Szerintem hagyjuk is ezt a témát. A professzornak tetszettél, ami érthető, hisz egy férfi, te meg egy szép nő vagy. Te viszont féltél egy ilyen kapcsolattól, ahogy én is félnék egy emberbe beleszeretni. Ennyi, és nem több. Az már egy teljesen más kérdés, hogy a félelmeid megalapozottak-e. Ha jól értem, már vége, a dolog megoldódott. Kérlek, ne veszekedjetek ezen, próbáljatok továbblépni.
*A hirtelen hangulatváltozás határozottan nem tetszett neki. Érezte, hogy a két kartársa igen is barátnő, de valami baj van most közöttük.
Így aztán mikor Salquë felpattant, és távozni készült, halkan utánaszólt.*
- Ne menj, kérlek. Én értem, hogy mire gondolsz a professzorral kapcsolatban, viszont te elfelejted, hogy Kamilla nem értheti. Őt nem úgy nevelték, mint minket, légy hát belátó. Ha ennyire zavar, inkább próbáld vele megértetni, vagy ne beszéljetek róla többé. De ha mindig elrohansz, sosem enyhül köztetek a feszültség, és az mindkettőtöknek rossz. Maradj, Salquë!
*Segélykérően pillantott Kamillára, majd kissé félrehajtott fejjel várta, mit lép a másik tünde lány. Lehet, hogy már túl régóta van emberek között, és mégis elmegy, annak ellenére, hogy az illem mást diktál?*

*Kamilla sértettsége jócskán az egekbe szökik, mikor meghallja a lány magyarázkodását. *
- Először is, én nem adtam neki semmilyen alapot arra, hogy biztassam. Nem kacsintgattam rá, vagy suttogtam neki hamis szavakat, netán ígértem neki... sőt. Szinte alig beszéltem vele. Eddig talán háromszor... abból egyszer le lettem cseszve, amiért már elnézést kértem. Egy másik alkalommal meg te is ott voltál. az a kis beszélgetés a tóparton meg igazán nem volt nagy szám. * Hadarja a lány. Nem érti, hogy barátnője miért állítja be a dolgot annak, ami nem is volt. *
- Ha tényleg úgy lett volna, hogy van köztünk valami, nem tagadnám, de nem volt! Semmilyen fizikai kapcsolat, sőt... részemről érzelmi sem nagyon. Kedves, okos, és helyes, de mindezek ellenére még sem tudom elképzelni, hogy működne vele egy kapcsolat. * Ezt már szinte kétségbeesetten mondja. Aztán a lány távozni készül, ő pedig nem tud mit tenni. *
- Ne menj el... * Mondja szomorúan, szinte már sírós hangon. Utálja ezt az egész hercehurcát, ami mostanában körülötte folyik. Fejét lehajtja és úgy bámulja az egyik fűszálon egyensúlyozó katicabogarat. *
- Én ember vagyok, és egy emberrel kell összekötnöm az életem. egy tünde mellett semmi esélyem nem lenne a kibontakozásra. Hiszen... hiszen a tündék mind "tökéletesek". Egy ilyen helyzettel pedig én nem tudok mit kezdeni. Sokkal jobban éreztem magam Mike társaságában, még ha át is vert, mint mikor Narmóval beszéltem. Nekem ez az egész abszurd...

* Hát igen. Már megint az illem. Folyton csak baj van vele. Itt nem lehet úgy használni, mint otthon, viszont ha meg nem alkalmazza akkor meg megbánt vele másokat. Hát már sohasem találja meg a közép utat? Miért kell mindennek ilyen bonyolultnak lennie? Igaza van Calanak, ha most elmegy, lehet mindennek vége. Pedig nem ezt szeretné, de olyan nehéz dönteni! És nem is akar. Tudja, hogy Kamilla nem mondta ki a dolgokat, de ő észrevette, hiszen tünde. A bátyja is tünde, ő is tudta. Így hát, megtorpan és visszafordul. *
- Cala, tudom, hogy Kami nem érti ezeket a dolgokat, de el sem mondhatom. Én nem, és Te sem. Ezt csak Narmo mondhatta volna el, de Kami elelve úgy állt a dolgokhoz, hogy ebből nem lehet semmi sem, mert ő ember, Narmo meg tünde. Ha nem ezt tette volna, talán nem veszekednénk éppen. Te is tudod, hogy ezek olyan dolgok, amikről nem beszélhetünk sem embereknek, sem más fajnak. Ezek népünk titkai.
*Kamilla fejrázása ellenére folytatja tovább. *
- Ez így van Kamilla, ne tagadd. Még november tájékán úgy vettem észre, hogy igenis érdekel Narmo és táplálsz érzelmeket iránta. Akkor még nem tagadtad le, most meg igen. Talán ha nem azon agyaltál volna, hogy hány évvel idősebb nálad, már lehet egy pár lennétek, de legalábbis nem lennétek rosszban és nem kényszerítenétek engem választásra kettőtök közül. Nem mintha tudnék vagy akarnék. Azt nem mondom, hogy Narmo nem hibás.Lerohant téged, pedig nem szokott ilyet tenni, legalábbis legjobb tudomásom szerint még nem volt rá precedens. Te egy nagyon különleges lány vagy Kamilla, akárhogy tagadod. Azért történhettek így a dolgok, mert Narmo is megérezhette benned, hogy milyen is vagy valójában. Többen észrevettük, de neked nem lehet ilyeneket mondani, mert rögtön tiltakozol és a csigaházadba vonulsz.
* Szusszant egyet beszéd közben, de már folytatta is. Még nem fejezte be mondanivalóját. Itt az idő, hogy tisztázzanak mindent. *
- Én is hibás vagyok. Hibás, mert túl sokat meséltem és áradoztam rólad otthon ... meg a bátyámnak. Nem kellett volna. Sajnálom ... Nem lehetne, elfelejteni mindent és tisztalappal kezdeni? Ugyanúgy szeretlek mindkettőtöket. Már Te is a családom része vagy Kamilla. Remélem Te is az leszel Cala. Sőt biztos vagyok benne.
* Mosolyog a tünde lányra. Majd reménykedve néz barátnője szemébe, mikor az végre rápillant. Talán megtört a jég és minden visszakerül a régi kerékvágásba. *

*Nem igazán akart beleszólni a lányok beszélgetésébe, de amit Kamilla mondott a tündékről, beszédre késztette.*
- Tényleg azt hiszed, hogy tökéletesek vagyunk? - *kérdezte, homlokát értetlenül ráncolta.* - Senki sem tökéletes, olyan nincs, mi pedig főleg nem vagyunk azok. Más hibáink vannak, mint az embereknek, de ugyanúgy vannak, ha nem több. És... ne haragudj meg, amiért ezt mondom, de míg nem békélsz meg magaddal, nem ismered fel a saját érdemeid is a hibáid mellett, amikkel szavaidból következtetve már túlságosan is tisztában vagy, addig nem hogy egy tünde, de semmilyen ember mellet sem, sőt, a föld egyetlen teremtménye mellett sem tudsz kibontakozni.
*Elfordította a fejét, és visszaült a földre, térdeit a melléhez húzva átkarolta, és a környezetüket kezdte vizsgálni, hogy a másik két lány nyugodtan beszélhessen. De ez azon ritka pillanatok egyike volt, mikor nem tudott elmerülni a természetben, hanem gondolatai borússá váltak, és minduntalan azon gondolkodott, mennyi hibája is van valójában. Bár eddig nem hitte, de most a képmutatást is hozzá kellett adnia a listához, ugyanis igencsak az lehet, ha bárki is tökéletesnek látja... Arra eszmélt legközelebb, hogy Salquë hozzá szól, és emlékezteti arra, hogy van, amiről emberek előtt nem beszélnek. Maradéktalanul igaza van, ám mégis...*
- Nem azt tanácsoltam, hogy azokba a dolgokba avasd be, amit megtenni nem a te tisztséged, egyszerűen elég lett volna, ha beszélgettek róla, ha elmondod neki, te hogyan látod a dolgokat, és miért így látod. Az sosem tilos - *mondta halkan, miután felemelte a fejét a térdéről, ahová fektette, mikor gondolataiba merül.* - Persze ez a te döntésed, és ha így látod jónak, biztos megvan rá az okod. Nem tudok annyit, hogy beleszólhassak.
*Örült, mikor mondandója végén a tünde megeresztett egy mosolyt, és viszonozta is.*
- Megtisztelsz, Salquë, én is örülnék neki, ha jóban lennénk.
*És igazat mondott, komolyan gondolta. Bár láthatóan más környezetből származtak, mind a ketten tündék voltak, ami mindig egy összetartó kapocs. Kevesen vannak és tisztelik egymást a különböző törzsek, ők pedig nem csak hogy nagyjából kortársak voltak, de ugyanarról az ágáról származtak a tünde családnak.*

* Kamilla már a fejét fogja, lassan fölrobban a sok beszédtől. Csak egy kis nyugit szeretne, erre ketten is osztják neki az észt. Ha ez így halad tuti kiugrik az egyik toronyból, vagy elmegy a sellőkkel úszkálni és többet nem is jön vissza. De az is lehet, hogy csak szimplán összecsomagol és hazacuccol. Ilyen merengések mellett jutott arra a döntésre, hogy elég. *
- ELÉG! * Kiáltotta végül, és maga is megijedt, hogy mindezt hangosan is kimondta. *
- Nézzétek, mindkettőtöket szeretlek, a barátnőim vagytok, de... ez most már egy kicsit sok. Salque mint mondtam Narmó maximálisan jó pasi, és nem... még mindig kitartok az mellett, hogy nem illünk össze. Cala... igen lehet, hogy igazad van. Még magamat sem ismerem és azt hiszem egy jó ideig nem is fogom ismerni. Sok dolog van, amiről senki sem tud, és ezek így is maradnak. Soha nem tudtam, nem fogok megbocsájtani magamnak semmit, éppen ezért elfogadni sem tudom magam. A hibáim, a döntésképtelenségem, a meghátrálásom, a pánik... ezek mind én vagyok. Ezektől vagyok az aki... Tudom furcsán hangzik, kissé elmebetegnek, de... én úgy vagyok önmagam, ahogy most vagyok. * Nem tudja, hogy a lányok vajon fölfogták-e amit mond, de mindegy is. Feje lassan már annyira fáj, hogy gondolkozni sem tud. *
- Lányok... sajnálom. Nem akartam kiabálni. Csak... felejtsük el ezt a témát. Nem szeretnék Narmóval beszélni, mert tudom, hogy megpróbálna kihozni valamit a dologból... és én nem szeretnék kínos jelenetet sem neki, sem pedig magamnak. Csak így egyszerűen, homokba dugom a fejem, és a dolog majd idővel rendeződik. *

//fagyunk//

Alex <3

már ha ideér valamikor...

Nem tudom, mi van velem, kicsit zavart vagyok, mégis boldog, és nem értem. Semmi rossz, semmi jó, semmi se történt velem mostanában, mégis itt vagyok, ülök a földön és nem értek semmit. Tényleg nem tudom, mi van, egy levél, ez minden, amit az otthoniaktól érdemelnék? Nem igazán fogom fel a körülettem történő események százait, ezért is jöttem éppen ide. Akárhányszor jártam erre, senki se talált meg. Miért pont most találna rám valaki, amikor legkevésbé van rá szükségem? Tudom, hogy éppen ez lesz az a nap, amikor minden változik. Az eddigi szokásoknak annyi és valaki nem sokára betoppan az ajtón, hogy felforgassa az eddigi „nyugalmat”, ami körül vett. Jelenleg, csak egy ember jut eszembe, akinek még örülnék is, bár ezt nem vallanám be egy hamar senkinek se. De vele mégis a legjobbak a „viták” és a beszélgetések, még akkor is, ha néha nagyon bántóakat mondunk egymásnak.
Úristen… - Korholom le magamat, már csak azért is mert rá gondolok. Nem szabad, még a végén még jobban összezavarodok, bár szó mi szó ennél jobban már nem lehet, főleg egy ilyen ember miatt nem. Tekintetemet újra rászegezem a kezemben szorongatott levélre, majd ajkaim között kipréselek egy apró sóhajt és üldögélek tovább a fa tövében. Komolyan látom magam előtt, hogy jön valaki, és azt hiszi rólam, hogy egy szobor vagyok, vagy csak halottnak hisz, esetleg még rosszabb. Be kell látnom, tényleg kissé letört vagyok, nem értem még mindig az otthon történteket, bár tudom, hogy nem sokat tudok tenni értük, de mégis, eléggé zavaróak az ilyenek. Ajkaim között egy újabb sóhajt préselek ki, majd rászegezem tekintetemet a levélre és elolvasom azt újra és újra.

Violetta ~ mert idetaláltam...

Ha azt mondanám, valami külső erő vonzott ide, akkor hazudnék. Önszántamból indultam el, és kötöttem végül ki a télikertben. Nem is tudom miért. Ez az a hely, ahol először láttam, és mit ne mondjak, már akkor megfogott.
Persze, ezt soha nem mondanám ki nyíltan, még bolondnak néznének, de jól esik most eljönni ide. Az ajtóban néhány hosszú percig ácsorgok azon gondolkodva, hogy benyissak e, vagy sem. A kezemet kényszeresen nyújtom a kilincs felé, de miután köré fontam az ujjaimat, még néhány percbe beletelik, míg le is nyomom, és belököm az ajtót.
Első ránézésre nincs idebent senki sem.
Halk sóhaj hagyja el a számat, aztán lehajtom a fejem és a talajt kezdem bámulni. Csak óvatos léptekkel haladok előre, nyugodtan, és a lehető leghalkabban. Nem szeretnék nagy feltűnést kelteni az ittlétemmel, épp csak gondolkodni szeretnék egy keveset.
Egy fa tövébe akár le is ülhetnék, de egyenlőre keresem a megfelelő helyet. A taláromat félretűröm, a kezeimet pedig elrejtem a farmerom zsebében.
Nem is olyan könnyű most a gondolataimba mélyedve ilyen csendben gyalogolni értelmetlenül... aztán egy alakra leszek figyelmes, aki az egyik közeli fa alatt ücsörög, és ténykedik. Fogalmam sincs... azaz egy pillanatig nem ismerem fel, habár nagyon bízok benne, hogy ismerem, nem merem elhamarkodni a kijelentést.
Közelebb érve természetesen mosolyra görbül a szám, és már nyitom is, hogy köszönjek a lánynak, akit hamar felismertem
- Violetta. - Szökik ki idő előtt a számon a lány neve, amit már annyiszor kimondtam magamban. Most itt van, én pedig lehet, megint épp olyan közömbösen és bunkón fogok viselkedni, mint szoktam volt.
- Te...? Mit csinálsz itt? - Érdeklődő pillantást vetek rá, és a kezében szorongatott papírosra. Nem állt szándékomban megzavarni őt, de most így járt. Remélhetőleg nem harapja le a fejemet, mert idepofátlankodtam.

Alex

Amíg csak lehet, kiélvezem egymagamban azt, amit ez a hely ad nekem. Akárhányszor tévedek ide, mindig valami kellemes érzés fog el. Sokkal inkább vagyok itt, - akár egyedül, is- mint például a szobámban, vagy más kedveltebb helyeken, mert tudom, hogy itt nem tartózkodnak annyian, mint máshol.
Ahogy szorongatom a levelet a kezemben, mely eléggé letaglózott, észre se veszem, hogy valaki éppen felém tart, méghozzá nem is akárki. Csak a hangja ébreszt fel arra, hogy itt van, ha nem hallom meg nevemet talán észre se veszem jelenlétét. Fejemet a tőlem telhető leggyorsabban felemelem, ami annyit tesz, hogy egy kissé lelassulva, mint amúgy tenném és szemeimet rászegezem kartársamra.
- Alex. – mondom vissza neki a nevet, ami, ha minden igaz Ő visel. Ez olyan, mint egy bemutatkozás, legalábbis nekem tökre ezt a hatást kelti, csak véletlenül felcserélődtek a szerepek és saját nevünk helyett a másikét mondjuk. Egy darabig csak leszem Alexet, majd rádöbbenek, hogy azért valamit ezen kívül is tennem kéne, ezért összehajtom a levelet és elteszem jó mélyre.
- Én is örülök, hogy látlak Alex… - Nevét már csak azért mondom, mert valahogy nyomatékosítani akarom neki, hogy egy köszönésnek is örültem volna, mielőtt belekezd faggatásomba. Nem áll szándékomban most kekeckedni, nem igazán van rá szükségem és remélem most ez neki se hiányzik. Talán képesek vagyunk egyszer normálisak is lenni egymással szemben, ha pedig nem akkor hamar itt hagyom, had örüljön utána…
- Csak gondolkozom… De most már veled beszélek, ha minden igaz. – Lehet ezt se fogja jó néven venni, de még nem megy, Tényleg nem akartam gonoszkodva mondani, de ahogy ott áll és néz rám valami azt sugallja felőle, hogy ezt várja, és talán éppen ezért nem nyugszom, pedig ma tényleg nincs sok erőm játszadozni vele.

Szépségem

Csak azért, mert egy lány nem menekül el a durva szavaktól, amiket hozzávágok, csak mert ennyire más, én már felkavaródom. Nem hagyom magam, ennyivel nem lehet engem elintézni. Néha olyan más, néha pedig egyszerűen olyan, amilyennek kell lennie.
Tudjuk az igazat itt bent, mind a ketten, én a dühömet adom ki, ő pedig csak védekezik. Majdnem sikerült egy pillanatra teljesen kizökkentenie, de csak majdnem, mert annyira könnyű eset én sem vagyok. Természetesen ezzel nem azt állítom, hogy ő kiszámíthatatlan, vagy bonyolult, mert ez tény, az összes lány ilyen. Kiismerhetőek, csak néha próbálnak meglepetést okozni, és máris azt hiszik, hogy át tudnak verni.
Érzem... látom most, itt van és a nevemet mondja.
Egy közönyös sóhajt engedek meg magamnak, és lassan letelepszem mellé, természetesen tisztes távolságban tőle.
Nem úgy néz ki, mint akinek nagy kedve van a társaságomhoz, de ehhez hozzá kell szoknia, általában akkor kerülök elő, amikor a legkevésbé számítanak rám. Ehhez tehetségem van, mint ahhoz is, hogy másokat idegesítsek. Kivételesen most elhallhatok, csak egy apró érdeklődést mutatva fürkészem a tekintetét.
- Ó, ez kedves. - Elhúzódik a szám egy kisebbfajta gúnyos mosolyra, szándékosan nem mondom ki, hogy én is örülök neki. Talán tudja jól, hisz akkor nem ülnék le mellé, sőt, talán nem is köszöntem volna neki. Teljesen logikus...
- Ennek örülök... és az magánjellegű, amin gondolkodtál, vagy megosztod velem is, hogy ne unatkozzak!? - Egy újabb piszkálódó kérdés, de igazából nem szántam annak. Tessék, nem láttam már régóta, reméltem is hogy jól van, erre most ilyen kedvesen tudok viselkedni vele.
Végtére is nem kell neki tudnia róla, hogy mennyit jelent nekem a kis társasága. Egyszer talán majd...

Szörnyeteg Smile

<3

Menekülés? Másodlagos dolog, nem sokszor teszem meg, de jelen helyzetet, ahogy elnézem, ez lenne a legésszerűbb dolog ebben a pillanatban. Mint egy lassított felvételt úgy nézem végig letelepedését, azon már meg se lepődök, hogy legalább még két ember beférne közénk. De talán jobb is. A végén még túl közel lennénk egymáshoz, ami nem biztos, hogy előnyös lenne valamelyik félnek is… Egy apró sóhajt ismét kipréselek a számon, majd felhúzom a térdeimet és azon támaszkodva lesem kartársam arcvonásait. Furcsa, hogy eddig sose jutottam el eddig, bár nem sokat lehet róla leolvasni mégis, sokkal jobban feltérképezem, mint eddig valaha is, és nem érdekel, hogy erre milyen csipkelődő megjegyzése lesz. Tudom, hogy semmiképpen se hagyna ki olyan alkalmat, mikor „belém rúghat”, így már fel is készülök a csúfos vereségre. Kicsit félre döntöm a fejem, majd megint sóhajtok. Nem tudom mire jó ez, csak úgy a hatás kedvéért teszem, pedig szó sincs arról, hogy annyira szeretném ezt a helyzetet. Szólnom kéne, de jelenleg nincs mit mondanom, nem adott semmi használhatót, eddig, még azt se kapom vissza, hogy Ő örülne nekem. Akkor minek van itt? Neki talán túl egyértelműek az ilyenek, de nekem egyáltalán nem. Most nem, máskor biztos hamarabb felfognám a dolgokat, de jelen esetben ez nem megy. Egy újabb sóhajt hagyja el a számat, majd a magas labdát megkapva kicsit elmosolyodok.
- Hát tudod éppen az előbb kaptam meg a te általad írt szerelmes levelet. Eléggé érdekesre sikeredet. – Apró mosoly van az arcomon, kicsit talán kellett ez, hogy visszazökkenjek a valóságba. Bár nem az igazi csipkelődések közül való ez az egyszerű kis mondat, amit valószínű ellenem fog fordítani, azért örülök, hogy itt van és segít egy kicsit visszajönni a búskomorságból.
- Amúgy te, hogy kerültél ide? Követsz mi? Ennyire azért nem kéne rajongani, ám értem. – Tovább húzom, kezdek belejönni. De az ami kívül van sajnos nem fedi el a valóságot, hangomon is érezni, hogy egy kicsit szomorkásabb a megszokottnál, Alex ezért is fogja szerintem élvezni a találkozást. Íme egy könnyű préda a mai napra…

Nagyszájú °-°

Próbálok egyetlen pillanatot sem elvesztegetni arra, hogy a "csodás" környezetet szemlélgessem, elvégre is itt a társaságom, akit nézhetek még egy jó darabig. Bár fürdőruhában még több volna a látnivaló mint így, ez sem zavar most különösebben.
Inkább csak az arcát figyelem, persze, a két méter azért megvan, hogy időben menekülőre foghassam ha rám veti magát.
- Hát persze. - Elröhögöm magamat a hirtelen jött nevetséges kijelentésén, és hátra is dőlök, a könyökömön megtámaszkodva figyelem tovább csinos kartársam minden mozdulatát.
Elhúzom a számat, és egy pillanatra elfordítom a tekintetem. Igazából csak azért, hogy ne kelljen ránéznem erre a ki időre, és nyugodtan kifújhassam magamat. Nem fogok most semmit sem mondani, kivételesen nem használom fel ezt a rettentő nagy lehetőséget... talán azért sem, mert túl könnyű lenne, és így már nem is olyan élvezetes a játszma.
- Követtelek, így igaz. - Felsóhajtok teljesen nyugodt hangnemben ismerem el a tettem. - Tudod rettenetesen hiányzott a süketelésed. Már alig bírtam... - Fájdalmasan színlelem mennyire gyötrődtem az elmúlt napokban, amikor nem találkozhattunk.
Nagy szemeket meresztek rá, de hiába préselem össze az ajkaimat, Violettának megint sikerül egy széles vigyort erőszakolnia szürke arcomra.
- Ne is tagadd, azért jöttél ide, mert láttad hogy követlek és reménykedtél, hogy bejövök utánad... - Egy újabb színpadias sóhajtás. - Ó, hogy erre nem jöttem rá előbb... nagyon cseles, nagyon cseles. - Nagy, elismerő bólintások követik a szavakat, de ezen most nem mosolygok akkorát, mint eddig. Sikerül egy kicsit visszavenni, de hát mégis csak ő kezdte. Nem hagyhatom, hogy szórakozzon velem, a másik oldalról pedig nem tiporhatom a földbe úgy, hogy szinte könyörög érte.

*Zoe lép be a télikertbe. Mikor belép hirtelen elámul. hisz egy gyönyörű helyre érkezett, teli növényekkel. Gyorsan körbenéz. Majd még egyszer körbenéz. Gyönyörűnek találja a helyet. Valószínűleg ez lesz a törzshelye, ha megjegyzi a hollétét, ugyanis ide is csak úgy betévedt. Nagyon tetszik neki ez a hely, örül, hogy kiszellőztetheti az agyát az SVK óra után.*
-Hűű... *Adja ki a hangot magából. Egyszerűen fantasztikusnak tartja ezt a helyet. Még mindig az ajtóban áll. Majd mikor magához tér a gyönyörűségtől becsukja az ajtót és még beljebb lép. Egyenlőre nem ül le sehova. Körbejárja a helyet. Megnézi a növényeket. Először odalép egy gyönyörű szép virághoz. Jól megszagolgatja, és azt állapítja, meg, hogy finom illata van. Kiszúr egy a környezetbe beleillő padot a virág közelében és le is ül rá, így pont érzi még a virág finom illatát. Közben reménykedve pillant az ajtó felé hátha jön valaki. Nem. egyenlőre senki. Körülnéz a télikertben és még mindig csak gyönyörködik.*
~Hm... Gyönyörű ez a hely. Tényleg mesés.~