Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig)

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Csüt. Aug. 06 2009, 17:45

-Nekem van egy baglyom a neve Luci.-*alig fejezi be köszön valaki Kumikonak kicsit megsérti a fiút hogy őt semmibe veszi , utálja ha így viselkednek vele!Kicsit furcsán néz a fiúra de utána eszébe jutnak az illem szabályai*
-Szia! A nevem Konidik Longin de csak szólíts Longinnak.Pugnaxos vagyok tegnap érkeztem.
-Te meik karba tartozol?
-Tényleg van 2 gekkód?Az tök jó!Nekem otthon van 2 teknősöm.Nagyon szeretem őket de nem hozhattam el őket sajnos.Nagyon nagyon híányoznak.
-Neked Rufus van állatod?

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Csüt. Aug. 06 2009, 17:55

*A Kumikoval beszélgető fiúra furcsán nézz, hisz neki nem köszönt és ugyanúgy kartársának se. De ő nem erölteti, ha a fiú se köszön neki akkor ő se fog neki, ő már hamarabb itt volt és ezért elvárja az újonnan érkezőktől, hogy köszönjenek neki.*
-Nekem egy baglyom van itt, de otthon meg egy főnixem.*válaszol a kérdésre, majd kicsit közelebb megy kartársához, hogy súgjon neki valamit, nem szeretné megbántani a fiút és Kumikot se, ezért nagyon halkan mondja.*
-Úgy látom, hogy ez a fiú se tanult túl sok jó modort, úgyérzem, hogy mi most számukra csak levegők vagyunk.*majd vissza fordul a többiekhez, miután halkan elsutyorázta kartársának ami a szívét nyomta.*
-Van még sushi Longin? Mert úgy érzem, hogy most én is éhes vagyok, meg már tegnap óta nem ettem sushit. *De ránéz órájára és fejéhez kap.*
-Már ennyi az idő? Nekem sajnos most mennem kell. Sziasztok!*köszön el majd futó lépésben távozik a konyhából.*

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Csüt. Aug. 06 2009, 18:14

*Nagyon kellemesen érzi magát, megint visszatért közéjük az a jó hangulat, ami tulajdonképpen mindig is a levegőben bujkált. Nincs értelme tovább megjátszania magát, egyedül Kumiko-ban bízik meg. Végignéz a másik két fiún, de csak lopva, miközben leül Kumiko mellé, és előre nyújtja a kezét, hogy megforgasson egy-két tányért, mindennek tökéletesen passzolnia kell.
A két srác valahonnan ismerős neki, de nem tudja honnan. Talán már kinevették, vagy elmentek mellette többször, eidetikus memóriájának köszönhetően, ami ez esetben átok, mindkét fiút megjegyezte. Kumiko kissé sértődött, de mosollyal kísért kérdésén csak nevetni tud magában. *
- Nem vagy kövér, tudod jól. És nem minden konyhás néni az, általánosítasz... - *ezt olyan rejtett gúnnyal mondja, amit csak Kumiko ismerhet fel, hiszen ők beszélgettek már régebben, a többi srác szemében talán nem is változott a hangja.
Az egyik fiúra emeli a tekintetét, aki köszönt neki, de azonnal le is süti, továbbszalad Kumiko kezére, és figyelni kezdi tökéletes ujjperceit.*
- Szia, Longin. Adatosat játszunk? - *kérdezi felvont szemöldökkel az asztal pásztázva.* - Killian Cult, Signumus, és nem tartok állatokat, mert nem vagyok rabszolga hajcsár, és nincs jogom bezárni őket, vagy rákényszeríteni egy olyan életre, ami nem természetes nekik. Akármennyi szeretetet adok, szabadságot nem tudok, és szabadság nélkül minden élőlény elpusztul... látszólagos boldogságban - *kissé morcosan pillant Kumiko-ra.
Nem is gondoltam, hogy a lány is ilyen... hogy állatokat tart, és... A tekintete tovább csúszik, fülét megüti egy párbeszéd, ami olyan halk, hogy nem hallja tisztán, de szinte biztos abban, hogy Ő a téma, megszokta már.
- És ebben a megvilágításban az oroszlánt leölik, ha emberre támad, pedig az oroszlán csak elveszi az ember szabadságát, de még tovább megyek... az oroszlán úgy cselekszik, ahogyan az ösztönei súgják. Az ember, aki az oroszlán közelébe ment, megtört egy egyensúlyt, mert nagyképűnek gondolta magát. És az emberek halomra ölik az "erőszakos" oroszlánokat, akik teljesen szabadon élnek, majd az ember... befog más állatokat, és nem hagyja, hogy szabadon éljenek. Az ember a legnagyobb állat a Földön, így hát egyet értetek a rabszolgatartással is?
*Hangja nyugodt, szinte idegesítően.*

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Csüt. Aug. 06 2009, 18:39

*Neki nem tűnik fel, hogy bárki is furcsán nézne Killianre. Jelenleg persze az se biztos, hogy bármi más is feltűnne neki. Mindegy is. Azt sem vette észre, hogy nem mutatta be a fiút, de természetesen nem gond ez sem, mert Longin nagyon jól megoldja a helyzetet... Az általánosításra visszatérve, csak legyint egyet. Hiszen Killian is általánosan azt gondolja, hogy őt nem fogadják el az emberek, erre itt van ő... Vagy tévedne? Lehet. Végül azért odaszól, de még mindig mosolyogva.*
- Oké, nem minden konyhás néni kövér. Igazad van.
*A baglyokra csal bólint. Bár szerinte az tök fölösleges, az iskolának van vagy 100 és azok is tökéletesen kézbesítik a leveleket. Rufus főnixe azonban meglepi.*
- Egy igazi főnix?? Dehát az nagyon ritka és drága és...
*Nem tudja befejezni. Pedig kavarognak a fejében a gondolatok. Olyanok mint: Honnan? Hogy? Miért? ... Sőt az is eszébe jut, hogy Rufus csak nagyzolni akar. Aztán jön Killian és a rabszolgatartási elmélete. Szépen végig hallgatja, helyenként még bólint is. Miközben egy újabbpokit vesz ki a dobozból, s enni kezdi. Amikor Killian a mondandója végére ér, akkor kifejti a saját állápontját.*
- Teljesen igazad van, bezárjuk őket és szegények elvesztik a szabadságukat. De tudod az a gekkók a szobámban, fogságban szüledtek, és egész biztos rég elpusztultak volna a szabadban... Egyszer próbálkoztam a szabadon engedésükkel de maguktól nem vadásztak, és már féltem, hogy bajuk lesz. Egyszerűen, nem lehet őket visszaszoktatni. Életképtelenek.
*Tudja, nah jó csak sejti, hogy nem győzte meg a signumusost, de pont emiatt szeret vele beszélgetni. Mert mindig tudnak valamin vitatkozni, és bár érthetetlen neki ettől jobb kedve lesz.*
- Ha szeretnéd megmutatom őket. Meg azt is, hogy nem tudnak vadászni...
*Feltűnik neki is, hogy a pugnaxosok összesúgnak és fel is húzza a szemöldökét. Ha Killian nem folytatná a kiselőadást az oroszlánokról, akkor a másik kettő szemére vetné, hogy nem illik társaságban sugdolózni, még akkor sem, ha ő is megfeledkezett néhány illem szabályról. De inkább csak eszik még egy pokit, az utolsót ami a dobozban van, és amikor végez akkor ismét megszólal.*
- Lehet állatvédőnek kéne menned Killian...
*Igen csak ennyi, meg persze a kis cinizmus a hangjában... de nem kell megijedni, lesz még ennek folytatása, csak mivel halotta, hogy Rufus sushira vágyik, gondolta hoz ő is egy kicsit magának. A beszélgetés közben megjött az étvágya.*
- Hozok egy kis sushit. Ti kértek valamit?
*Most hogy kezd felébredni, és ilyen jól elbeszélgetnek, egy kedves mosoly jelenik meg az arcán - ritka alkalom- és várja az esetleges rendeléseket. De csalódnia kell, Rufus az órájára pillant és elköszön. Majd egy pillanattal később Longin is elviharzik.*
- Szia!
- Szia!
*Kiált a fiúk után, aztán ismét Killianhez fordul.*
- Szóval, te kérsz valamit?
*Felpattan és ha Killian válaszol már hozza is magának a sushit Killiannek meg amit kér, ha kér egyáltalán bármit is.*

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Csüt. Aug. 06 2009, 18:55

-Szerinted az én baglyom nem akkor repül amikor akar?!
-Nem lehet mindig igazad!
-Látom itt nem látnak szívesen!*-mondja a fiú és fölkap pár sushit és elviharzik.Még odaveti:
-Sziasztok!

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Csüt. Aug. 06 2009, 18:56

[Thierry de Montmorency, Dorothea Bristow]

*Őszinte legyen? Meglepődött, amikor délután a bagoly beröppent a lakosztályába. Nem tudta mire vélni a levelet, főleg úgy, hogy aláírás is sem tartozott hozzá. Sokáig vacillált, hogy vajon elfogadja e az ismeretlen meghívását, de úgy döntve, hogy ha fent marad, soha sem ismeri meg az illető kilétét, úgy dönt, hogy semmit sem veszíthet a dolgon, így lelátogat az étterembe.
Bár japán hetek vannak az iskolában, ő azért megmarad az egyszerű kényelmes viseletnél. Egy sötét zöld, vastagabb vállpántos ruhára esik a választása, melyet mell alatt meg lehet kötni, utána viszont folyamatosan csak bővül, egészen a térdéig, ameddig tart a ruha. Haját kibontja, és sötét vörös, hullámos tincsei lágyan terülnek szét vállán, hogy aztán felpattanjanak, és vidáman ringatózzanak minden lépésnél.
Egy problémája van csak. Etikett ide vagy oda, ő bizony nem híve a késésnek, kimondottan szereti a pontosságot. Legalábbis ilyen helyzetekben. Amikor utazott, nem számított neki az idő, de itt elég hamar visszarázódott a megszokott kerékvágásba. Lábára kényelmes, mini sarkas cipőt húz, mert még mindig nem híve a nyakkitörős lábbeliknek, és az ajtajára felhúzva számos védőbűbájt kivételes sebességgel elhagyja a kastély falait.
A parkba érve a lágy szellő vidáman játszik ruhájával, miközben elindul a, ahogyan az extremusosok elnevezték, japán konyha felé. Diákjaitól fél füllel hallotta, hogy az ételek ízletesek, a kilátás pedig káprázatos.
Már messziről látja a kis házat, és mellette a tavat, a bejárat közelében pedig a rá váró bűbájtan tanárt. Egy pillanatra megtorpan, nem gondolta volna, hogy pont tőle kapta a meghívást.*
~ Vajon a természete is bűbájos? ~ - szórakozik el a gondolattal, majd halvány mosollyal a férfihoz lép.
- Üdvözlöm, Mr. Montmorency - biccent a férfinek, s míg diákjainál szinte automatikusan jön ajkaira a magázás, a férfinál eléggé furcsán veszi ki magát. - Köszönöm a meghívást - mosolyog fel rá. - Bár, megmondom őszintén, azt hittem, hogy a teaházas délután után többet a japán konyha közelébe sem fog merészkedni - villannak meg vidáman sötét zöld szemei, ahogyan a férfi arcát figyeli félre biccentett fejjel.

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Csüt. Aug. 06 2009, 19:03

[Dorothea Bristow és Thierry de Montmorency]

Megnyújtott léptekkel, szebbik öltönyében, és szokásos talárjában jelenik meg Thierry. Már nagyon éhes, nem is érti, hogy miért írt olyan késői időpontot Dorotheának. Nah jó, nincs még késő este, de egy éhes hasnak már ez is elkésett időpont. Miközben megy az éttermecske felé, újból és újból rácsodálkozik erre a japán kis paradicsomra. Nagyon sok szépség van ebben a kultúrában, noha elég messze áll tőle.
Mint, ahogyan az ételek is. Nem is tudja, hogy miért pont ide beszélte meg, talán a kíváncsiság ami hajtja, de semmiképp sem szeretne éhesebben távozni innen, mint ahogyan idejött. Azért reménykedik, hogy lesznek olyasmi ételek is, mint a csiga pl a teaházban. Az igazán ízletes volt. És természetesen a villában is reménykedik, mert pálcikával még mindig nem tanult meg enni.
és, hogy miért hívott magának vacsorázó partnert?! Igazából nem tudni, hiszen mióta a kastélyban van, számtalan lehetősége nyílt volna, hogy elhívjon egy-egy professzort vacsorázni. De mégsem tette meg. Talán a délutáni kis beszélgetés Antallal az volt, ami kiváltotta belőle, hogy ideje szétnézni a tornerans háza táján. És miért éppen Dorotheát hívta el. Igazából azt sem tudni, leginkább az első név, ami eszébe jutott, mikor készült a levelet megírni. Nos, mivel nem ismeri igazán a professzorasszonyt, így nem is tudna róla véleményt formálni. Mindenesetre külsőleg teljesen rendben van.
Bár, ez egy vacsora. Szimpla ismerkedős vacsora.
Mondjuk azért kíváncsi lesz, hogy eljön-e a Nő. Azt biztosra tudja, hogy a levél kézbesítve lett neki, választ pedig úgyis itt kap.
Meg is érkezett a kis faház kinézetű vendéglőhöz. Az illatok, amik áradnak belőle, nagyon jók. Mintha egy "normális" étkezdénél lenne. Bár tény, nagyon örülne valami egyszerűbb falatnak, amit már jól ismer.
Megáll a bejáratttól nem túl távol, nem akar különösebb feltűnést kelteni a diákok között. És vár. Lassan 6 óra. És a Kisasszony igencsak pontos. Nem hogy késik, hanem még előbb is ér ide, ami igazán megnyerő Thierry számára. Ahogyan közeledik, előre lép.
- Üdvözlöm Miss Bristow! - noha nem szereti a vezetéknevezést, de úgy érzi, a helyzet megköveteli. - De kérem, maradjunk a Thierrynél. Szabad?
Nyújtja karját Dorotheának, hogy aztán együtt lépjenek be az étkező helyiségbe. Miközben mennek befelé, reagálja le a megjegyzést.
- Én is azt hittem, de tudja, túl nagy a kíváncsiság, és hátha valami finomat is kaphatunk.
Annak örül, hogy tudott meglepetést okozni, bár annak nem, hogy őrá nem gondoltak. Sebaj. Beérnek az étterembe, és kiválaszt egy nem túl középpontban lévő helyet, majd először kihúzza a széket Dorotheának, és ha ő leült, Thierry is helyet foglalhat.

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Csüt. Aug. 06 2009, 19:50

*A felajánlásra vidáman elmosolyodik és ismét biccent egyet.*
- Persze, Thierry - ízlelgeti a nevet. - De csak akkor, ha elfelejted a Miss Bristow-t, és Dorotheának hívsz - teszi meg ő is a felajánlást, mert hát így illik, és annyira azért ő sem szeret magázódni, nem véletlenül volt annyi ideig úton. Szakmájából adódóan tisztában van/volt vele, hogy ez egyfajta menekülés volt minden szabály elől, amibe bele akarták sulykolni őt, meg a kalandvágyó lényét. Meg is lett a böjtje, évekig alig hallatott magáról. Gondolataiból a férfi kérdése rángatja ki, és arcán egy halvány pírral karol a férfiba.
- Elnézést, régi emlékek - szabadkozik halkan, majd a férfi válaszára biztatóan ráhunyorog.
- Biztosan találunk majd olyat, ami a te ízlésednek is megfelelő lesz - mondja bizakodóan, s bár nem híve az ilyetén szabályoknak, szeme elégedetten villan meg, amikor Thierry a helyére kíséri. Finom mozdulatokkal eligazítja térdén a ruhát, majd a férfira pillant.
- Meg kell, hogy mondjam, nem hittem, hogy pont tőled érkezik az a levél - nem kenyere a köntörfalazás, ezt már az elején látni lehet. - A teaházban azt hittem, hogy a jelenlétem kissé zavaró volt, főleg úgy, hogy a diákjai, elnézést, diákjaid a te társaságodban érezték jól magukat - társalog kedélyesen, nem bántja a dolog, inkább csak meglepte. - Nem gondoltam volna, hogy a két lány ilyen visszahúzódó, pedig már volt szerencsém pilluamuletos diákjaid egyikéhez, Melindához - arcára vidám mosoly húzódik, hallott a folyosó takarításos incidensről. - Annyi mindenről kérdezett engem, hogy nem győztem válaszolni neki. Cserfes lány, meg kell hagyni - azt már inkább nem teszi hozzá, hogy talán kicsit szemtelen is, nem tudja, a férfi hogyan viszonyul a diákjaihoz.
*Helyette inkább a kezébe veszi az étlapot, és gyorsan átfutva azt elégedetten bólint. Talán egyikük sem marad éhen. De még nem akar ételt rendelni, előtte talán koccinthatnának egymás egészségére, ezért aperitifként hamarosan megjelenik előttük egy-egy kis pohár szaké, meg egy kis üveg, amiből után tölthetnek, ha ahhoz van kedvük. Bár nem híve a sok alkohol fogyasztásnak, főleg nem rossz példát mutatva a diákoknak, úgy gondolja, hogy egy-két pohárka egyiküknek sem fog megártani, főleg, ha esznek is utána. Kis poharát felemeli, majd a férfira néz.*
- Hát akkor..., a sikeres együttműködésre...? - hangja inkább kérdő, most egyáltalán nem magabiztos. - Nézd el nekem, ebben soha sem voltam valami jó - von vállat alig láthatóan, de szemeiben egyáltalán nincsen megbánó fény, sőt..., ő ilyen, így kell elfogadni.

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Csüt. Aug. 06 2009, 20:12

[Dorothea és Thierry]

A régi emlékekbe inkább nem kérdez bele, nem jó az ilyen dolgokat boncolgatni. ő pedig igyekszik annyira kíváncsi lenni, amennyire az illem megengedi. Pedig a kíváncsisága a legnagyobb. Néha természetesen tud uralkodni azokon, de nem olyan egyszerű feladat ez. De térjünk vissza az asztalhoz. Leülnek mindketten. Thierry is elfoglalja helyét. Most nem olyan kényelmetlen, mint a teaházban volt, ez némi reményt ad neki, hogy talán az ételek is elviselhetőbbek itt. Persze, ezzel nem Kumikot kívánja minősíteni, hiszen ő kitett magáért, csak az ízvilág, az nem annyira tetszett a tanerőnek.
- Én sem gondoltam először, hogy komolyan elküldtem a baglyot. - mondja ő is teljesen őszintén. Persze, azt nem teszi hozzá, hogy az egyik diákja annyira kiakasztotta érdekes majdhogynem szexuális töltetű kérdéseivel, hogy muszáj volt szíverősítő után nyúlnia, persze nem egyhez, és hogy az később egy kicsit a fejébe szállt, és vette a bátorságot, hogy elküldjön egy vacsorameghívást.
- Egyáltalán nem volt zavaró a jelenléted. Csak gondolom mindenki elvolt foglalva kicsit magával. - mondja mély hangján.
~Melinda!~ Gondolatban sóhajt egy nagyot. A prefektusa imád szemtelenkedni, és nem egy tanártól hallotta, hogy gondok támadtak vele.
- Igen, nem tudja befogni a csipogóját. De nagyon szemtelen is egyben. Sajnos, fel kellett mosatnom vele a folyosót. Természetesen pálca nélkül. - teszi hozzá, mintha ez mindennapos lenne. - Ha szemtelenkedne, nyugodtan küld hozzám. Gondom lesz rá, hogy megtanulja a rendet, ha már egyszer prefektus!
Mondja némi szigorral a hangjában. Azért reméli, hogy a lány nem hoz nagy szégyent a házra, és valóban megtanul viselkedni. Thierry nem tűri a szemtelenséget, senkitől sem. A mai nap folyamán is volt rá precedens, de szerencsére az illető megkapta méltó vagy inkább nem túl méltóságteljes büntetését. Amivel egy professzor igencsak kivívta magának a férfi elismerését.
A szaké megjelenik, Thierry pedig csak hallomásból ismeri. Bár fejében már nem gőzölög úgy a délutáni cognac, mégis, azért óvatosan kell majd fogyasztania a rizspálinkát.
- Akkor arra! Salut! - koccint Dorotheával. Bár elég tág kifejezés az együttműködés, de majd legfeljebb a későbbiekben pontosítanak kicsit. Miután megkóstolta a szakét, ami elég erős italnak mondható, Thierry leteszi poharát az asztalra.
- Igazából, nem tudom mit ehetnék. Talán, ha kisegítenél, hogy mit lenne érdemes. - ajánlja fel a Nőnek a lehetőséget, hogy ő válasszon.

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Csüt. Aug. 06 2009, 20:47

[Kumiko és Killian ]

*Killian nagyot sóhajt, miközben végigsimít az abroszon, ami olyan otthonosan feszül az asztalkákon. Mindent feladna azért, hogy ez egy családi asztal legyen, ott üljenek a szülei, vacsorázzanak. Minden nagyon szép is lehetne, de persze... nem az. A valóság mindig jobban a földhöz csapja az embert, mint bármi más egyéb.
Köhint egyet a fiúk távozására. Ugyan mégis kit érdekel, hogy itt vannak, vagy nincsenek? Az egyik sugdolózik, a másik meg felháborodik az igazságon. Oh, hát persze, röpteti a madarát, aztán meg egy kalitkába zárja, ami alig nagyobb, mint maga a bagoly. Tehát, miről is beszélünk? Ezektől az emberektől viszolyog igazán. Miért kell letagadni a hibákat? Ő is hibázott, mármint Killian, és sokszor megesik, javítani próbál rajtuk, csak éppen alkalmazkodni nem tud.
Kumiko a másik végletet képviseli az emberek között. Ő az, akivel lehet vitatkozni észérvekkel, aki nem sértődik, és nem vág vissza szánt szándékkal. Ketten maradtak, minden tökéletes. Magának sem meri bevallani, hogy mennyire fontos néha Kumiko jelenléte. Nagyon fontos, minden titkát megosztaná a lánnyal, persze csak idővel, de... megtenné, és ez akkora lépés tőle, ami még őt is zavarba hozza.
Köhint még egyet, majd Kumiko-ra pillant, de csak egy másodperc erejéig. *
- Állatvédő, mi? Nem állna nekem jól a Green Peace-s póló, nem gondolod?
*Előre nyújtja a kezét, mintha valamit szeretne megfogni, végül visszahúzza, és zavartam fészkelődni kezd. Most először érzi magát kényelmetlenül, talán mert a tornacipője koszos, vagy a pólója sokkal nagyobb, és olyan furán lóg rajta... és mind e mellé nem mosta meg az arcát, mielőtt elindult, csak hajnalban, lefekvés előtt, illetve közvetlenül felkelés után. Lehetséges, hogy... nem számít ez, vagy éppen számít? *
- Nem tudom... mik közül választhatok? Mert... bevallom nem szeretem a halat, így a sushi-t egyből kihúzom a listámról, de hátha van más is. Vagy valami... finom, koffeinnel túladagolt tea?

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Csüt. Aug. 06 2009, 21:17

*Az őszinte válaszra felvonja a szemöldökét, majd kiböki a kérdést, ami ott van nyelve hegyén.*
- Azért nem gondoltad volna, mert az étel ellen van valami kifogásod, esetleg azt gondoltad, hogy visszautasítom a meghívást? - nos, Thierry talán jobban járt volna, ha nem szerénykedik és kérdezget, mert ő bizony nem az a nő, aki nem kérdez rá az őt érdeklő dolgokra. Főleg akkor, ha valamilyen szinten érintheti is a dolog.
*A magyarázatra udvariasan bólint, mert talán ezt várják el tőle? Nem tudni. Mindenesetre kedvesen mosolyog, úgy látszik, hogy ez a Pugnax karvezető és helyettesének védjegye. A jókedvük és vidámságuk, amit csak nagyon nehéz elrontani.*
- Igazán örülök, ha így gondolod - biccent még egyszer. - Igen, láttam, hogy Miss Blackcat elég rosszul viselte mind Miss Little, mind az én megnyilatkozásaimat. Azt hittem, hogy örülni fog a dicséretnek, hiszen az iskolaelsők általában tisztában vannak fontosságukkal és tudásukkal. Remélem, hogy azért a hölgyet látni fogom még az órámon, üdítő dolog ilyen szorgalmas diákokat tanítani - igen, elmondja a véleményét, mert nem is tudná magában tartani, de mindenkihez/mindenkiről van egy kedves szava is, talán szakmai ártalom, talán naivság, mindenki úgy könyveli el ezen tulajdonságát, ahogyan szeretné.
*Melinda jellemzésére vidáman felkacag, majd megrázza fejét, mire hullámos, rakoncátlan tincsei vidáman röpködni kezdenek.*
- Hidd el, engem egyáltalán nem zavart - nyugtatja meg. - Egyszerűen csak kíváncsi volt, hogy az évek során merre jártam, és hol éreztem igazán jól, vagy talán otthon magamat - magyarázza meg, hogy mire értette a sok kérdést. - Ettől függetlenül velem illedelmes volt, bár megkért arra, hogy a keresztnevén szólítsam, mert nem szereti, ha a Miss Warrent használják - forgatja meg szemeit. - De ez a szőke kislány tudott olyat mondani, amiért egy egész folyosószakaszt fel kellett mosnia? - kérdezi meglepetten, mert cserfesnek tényleg cserfes a lány, de hát kíváncsi, hogy vajon mivel tudta kiborítani annyira a férfit.
*Az egy pohárnyi szakét, mely igazából egy kisebb korty, gyorsan lenyeli, majd a poharat visszatéve az asztalra válaszol a férfinak.*
- Nem tudom, hogy nálatok szokás-e, de talán kezdhetnénk a ramen levessel - ajánlja fel, mire mindkettejük előtt megjelenik egy kisebb tálka, benne az illatozó levessel. - Ez igazából egyfajta húsleves sok tésztával, két oldalán jól átsütött tükörtojással, ami kiemeli a leves ízét, csirkehússal és gombával - magyarázza el, mert azért sokkal könnyebb megetetni valamit a másikkal, ha az tudja, hogy mi van előtte. - Jó étvágyat - kezébe veszi a kanalat, és megkóstolja, majd a falatot lenyelve elégedetten biccent. - Nyugodtan megkóstolhatod, szerintem nagyon ízletesen készítették el - mondja a férfinek, majd rövid hezitálás után megkérdezi.
- Tornerans előtt tanítottál máshol is? És mindig ezt szeretted volna csinálni, vagy az iskola csak egy állomás az életedben? - lehet, hogy így elsőre indiszkrét kérdésnek tűnnek, de most minek járjon le három-négy udvariassági kört, ha egyszer tényleg érdekli a válasz...

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Csüt. Aug. 06 2009, 21:42

[Dorothea és Thierry]

- Mondhatjuk, hogy is-is. - válaszolja Dorotheának.
Igazából nem túl sokat gondolkodott azon, hogy alá írja-e vagy ne. Igazából arra apellált, hogy így rejtélyesebb, és hogy talán az ember kíváncsisága nagyobb, mint az ész érvek. Lényegében jól jártak, mindketten.
- Nos igen, Krisztyne olyan szemérmes, vagyis nem ez a jó szó, nem az a hivalkodó fajta. Szorgalmas, nincs vele probléma. Kapott is prefektusi jelvényt a minap, azt hiszem kiérdemelte. - meséli Dorotheának - Biztos, hogy látni fogod. Ahogy hallom, szinte minden órán ott van. Bárcsak több ilyen diák lenne a házban.
Persze, minden bizonnyal van is, csak még nem tudtak igazán kibontakozni. De Thierry szeret büszkének lenni, és hát Krisztynének köszönhetően nagyon büszke most.
Thierry jó megfigyelő. Mindig is az volt, hiszen tudja, hogy az apróságok is nagyon fontosak. Így észreveszi a rakoncátlan tincseket is, bár nem akar kidülledt szemekkel nézni, de azért megfigyeli a mozdulatot teljes részletességgel.
- Igazából már nem is tudom mi volt az a mondat, amivel kiváltotta. De szemtelen volt. Legalább velem ne legyen az. Amúgy aranyos, meg életrevaló lány, de nem tudom tolerálni, ha valaki nem adja meg a kellő tiszteletet a másik félnek. És igazából ennek köszönheti. - igyekszik visszaemlékezni, hogy mi volt az a mondat, de nagyon nem jut eszébe. Bár, annyira nem is fontos, hiszen a lényeg úgyis a szemtelenség volt.
- Igen, a leves felénk is szokás. - halvány mosoly.
Most teljesen más a viselkedése, a mimikája, a testbeszéde, mint órán. Annak ellenére, hogy vannak diákok, elég könnyedén el tudja engedni magát. Talán a vizsgaidőszaknak is köszönhető, vagy épp a társaságnak. Az, hogy Dorothea elmondta mi van a levesben, némileg megkönnyítette Thierry helyzetét. Az összes összetevőt szereti benne, szóval remélhetőleg ízleni fog neki. A szalvétát gondosan az ölébe teszi, nem szeretne pecsétes nadrággal flangálni az este folyamán. Belekóstol a levesbe, és egy elismerőt hümmög.
- Nagyon finom!
Aztán jönnek a kérdések. Bár, nem szokott annyira magáról beszélni, így elég nehézkesen jönnek a szavak szájára. Nem szokta meg tényleg, hogy az életútjáról meséljen. De mikor megszólal, már némileg könnyebben megy.
- A ' Ministère de cas magique français '- ban dolgoztam, a Varázsbaj elhárító osztagnál. De nem szerettem, nem voltam ott túl sokáig. Közel egy évet. Aztán mentem központba, ami szintén a minisztérium fennhatósága alá tartozott. Ott már bűbájtant tanítottam olyanoknak, akik nem jártak iskolába. Magántanulók voltak. De az sem tetszett annyira. Nem volt benne túl nagy kihívás. - magyarázza Dorotheának. Bár nem volt még túl hosszú életútja - És, nem tudom, hogy mindig is akartam-e tanítani. Igazából akartam én már sok minden lenni. De ez most jó, és tetszik, és megfelel. És te? Mindig is tanár akartál lenni?

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Csüt. Aug. 06 2009, 22:50

[Killian és Kumiko]

*Kumikot nem különösebben érdekli, hogy magukra hagyták. Most azt sem gondolja, hogy ennek ő vagy bárki más lenne az oka... annak ellenére sem, hogy hallotta a sértődött szavakat Longintől... Nem neki ez most nem jut eszébe. A feketeség szeme előtt csak egy jó beszélgetés lebeg. Olyasmi, amire már régóta vágyott, persze csakis kizárólag azért, mert az agytekervényeinek szüksége van erre is, nem csak a könyvek bújására. Az értelmi szintjének megfelelő beszélgetést pedig rendkívül kevés emberrel folytathat. Killian ezen kevesek közé tartozik ezért is kedveli...*
- Nem a GreanPeace-es határozottan nem állna jól... Már csak azért sem, mert ők környezet védők. Viszont a WWF-es... Az jó lehetne...
*Mondja mosolyogva, semmi rossz nincs most a hangjában. Egy kicsit persze ott van még az a tudálékos hangnem, amit általában használni szokott, ha valami olyasmiről van szó, amit speciel jobban tud, de ő most nem akar semmit sem megmondani, vagy jobban tudni. Szimplán kijavítja a fiút egy kicsit viccelődve, elvégre Killiant hidegen hagyják az ilyen szervezetek...* ~ Remélem.~
*Aztán csak várja a fiú válaszát, hogy mit hozhat enni. Közben persze figyeli is, és kissé olyan érzése támad, mintha a másik zavarban lenne. Ez elég furcsa, ilyet korábban csak akkor tapasztalt, amikor a japán nyelvben jobbnak bizonyult nála - ami természetes, hiszen kettőjük közül mégis csak Kumiko a japán-, de ez most valahogy másmilyen... Nem teszi szóvá. Ha valami baja van fiúnak, úgyis el fogja mondani, ha karja. Ha meg nem akarja, akkor nem fogja elmondani, akkor sem ha kérdezik. Végül elhangzik egy amolyan válasz féle. És Kumiko csak egy biccentéssel jelzi, hogy bizony elraktározta az információt a halról.*
- Nos van Yakitori, az csirkéből van. Most hogy belegondolok lehet azt kéne ennem... *Godnolkodik el egy pillanatra, és a kezével az egyik tincsét kezdi babrálni.* Aztán van rámen az egy leves, abba sincs hal. És az édességekben sincs... *És ekkor, ekkor tudatosul benne a fiú utolsó szava: tea.*
~ Tea?~
*A keze ami eddig a tincsel játszott lehullik, és egy pillanatig mintha nem is tudná hol van, úgy mered Killianre. Persze gyorsan kapcsol.*
~ Már túléltem egy teaszertartást, ez ahhoz képest semmi... ~
*Igen megint jön a nyugtatás. Mély levegő, majd nagy sóhaj és a korábbitól eltérően, félelemmel a hangjában szólal meg újra.*
- Tea.. az itt nincs... ha... ha teát szeretnél... akkor... 5-kor gyere a teaházba...És...
*Nem fejezi be, még a gondolattól is rosszul van, hogy mégegyszer végig csinálja. Reméli, hogy nem fog senki sem jönni a többi napokon. Ez tartotta életben. Elvállalta, mert megfenyegették, de többet ő nem. Egy könnycsepp csillan meg a szemében, de most hogy látják, nem hagyja, hogy legördüljön az arcán. Ő sosem sírt mások előtt, most sem fog. Inkább meg fordul és elindul ennivalóért. Azért még visszaszól a valószínüleg csodálkozó fiúnak.*
- Hozok mindenből, aztán választhatsz.
*Mondja, már egy fokkal normálisabban. S amíg odaér a pulthoz ökölbe szorítja a kezét s igyekszik minél előbb lenyugodni. Általában nem lesz ilyen ideges a teától. Most is azzal magyarázza a dolgot, hogy a szertartást még nem pihenti ki... Egy tálcára, szép sorjában tesz mindenből, aztán visszasétál, és egy mosolyt erőltetve az arcára Killian elé teszi a tálcát, meg az evőpálcikákat, és leül ő is. Neki valahogy elment az étvágya...*

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Csüt. Aug. 06 2009, 23:57

*Killian meglepően könnyűnek érzi magát, amikor Kumiko kijavítja. Ez meglepi, sőt mit több, kicsit sokkolja, de megkönnyebbülés fut át rajta, hiszen... ez most nem egy teszt, és nem is a gyorsaság, a szavak, vagy a hangsúly a fontos, hanem az, hogy mindketten mosolyognak, valami ismeretlen, és megfoghatatlan nyugalom buborék szállt köréjük. És ez csak akkor van, ha együtt vannak. Milyen különös jó barátokat találni egy ilyen helyen.
Persze bennünk, mint mesélőkben sokszor felrémlik, hogy gyanús ez a Killian és Kumiko, hogy egymásra kattantak, viszont maradjunk csak a tényeknél. Intellektuális vitákat tartanak, beszélgetnek, és közösen akarnak iskolai szabályzatot megszegni. Nincs ebben semmi különleges, ők képviselik a lázadó tinédzser párost, akik minden ellen felszólalnak, vagy titokban bomlasztják a társadalom egy rétegét. Miért lenne ez érdekes? Olyan átlagos...
Talán az érzés miatt? Mert Killian nem bunkó, hanem kedves vele? Hogy ránéz néha, és nem fordul el tőle, akármennyire érzi a késztetést tudat alatt? Ezernyi oka lehet. Ennek ellenére Killian csak biccent egyet, amikor Kumiko feláll és elmegy ételért.*
~Talán a tea borította ki ennyire? Igen, a tea... de miért? Miért érzi magát ennyire vacakul? Semmit sem tettem, csak... kértem tőle teát, és kiborult. Mindig kiborul? Valamihez köze van, mármint a teáknak, valami rossz emléknek, de mégis... ugyan ki ártana egy ilyen lánynak? Most is két fiú társaságában ücsörgött, biztos rámozdultak. A pasik mindig rámozdulnak a jó csajokra, akkor én miért nem moccanok rá a lányokra? Biztos menne... csak elküldenének a fenébe. Kumiko is? Oh, ne... ne! Vele nem szabad játszani, rajta nem tesztelhetem. Intellektuális partnert lát bennem, ezt nem fogjuk eljátszani... ~
*Csendben ücsörög, majd mosolyogni kezd, amikor árnyék vetődik felé, és Kumiko leül mellé. Oldalra fordítja a fejét, Kumiko túlságosan is csendes, ezzel nem tud mit kezdeni. Valamit azonban mondania kell, ha a lány ennyire kiborult. *
- Tény, hogy a kávét jobban szeretem... Egyébként... Most ki fogsz röhögni, de nem tudok pálcikával enni. Oké, tudom mire gondolsz... itt egy zseni, 187-es IQ-val, eidetikus memóriával, varászlatokat kreálok, és nem tudok pálcikával enni. Bevallom, szégyenletese, de... nincs kedved megtanítani? Cserébe elárulok egy titkot, aminek biztosan örülni fogsz - *a vállával óvatosan, és barátian meglöki Kumiko vállait.*

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Pént. Aug. 07 2009, 00:50

*Tény és való, hogy visszatérve csendesebb mint lenni szokott. Egész konkrétan ahelyett, hogy fecsegne, teljes némaságba borul. Persze ő is érzi, hogy mindez furcsa, és hirtelen jött, de nem tudja magát rávenni arra, hogy megszólaljon. Őt is zavarja, hogy ennyire felkavarta egyetlen szó... Igaz ehhez a szóhoz neki rengeteg gondolat társul, és ezek közül egyiket sem tudja a kellemes kategóriába sorolni...
Az pedig, hogy mit lát Killianben egy érdekes kérdés. Lehet, hogy csak egy "intellektuális partnert", bár ő inkább barátnak hívná. Nem, nem olyan barátnak, akivel mindenféle gusztustalan dolgot kéne csinálnia. Olyannak, akivel lehet beszélgetni, vagy mint az előbb viccelődni. Olyan barátnak, aki nem faggatja mi baja, inkább segíteni próbál neki, ha csak annyival is, hogy eltereli a gondolatait...
Killian ezt teszi, és ez eléggé meglepi Kumikot. Nem ilyen viselkedéshez szokott a másiktól, de ezt is annak a számlájára tudja, hogy ahogy ő is, Killian is kezd nyitottabb lenni...
Az hogy ő szép lenne sosem jutott még eszébe. Az hogy másnak tetszene még annyira sem. Hiszen ő csak egy "mutáns"... Hogy mért gondolkodik így? Talán azért mert japán létére 174 cm. Talán mert a bőre egy teának köszönhetően abnormálisan fehér. Talán mert többet eszik mint egy "átlagos" lány mégsem hízik... Az igazság mindezek összessége. Nem Kumiko egyáltalán nem tudja, hogy mások gyakran szépnek titulálják...
Mindenesetre most itt ül egy fiú mellett, kissé zaklatottan, és az említett fiú épp beszél hozzá. Nem igazán fogja fel a szavait. Legalábbis nem rögtön. Az ő gondolatai valahol egy mérgezett tea körül keringenek, de némi fázis késés után eljut a tudatáig a kávé szó. Nem sokkal ezután egy váll is hozzá ér a vállához, amitől normális esetben teljesen kiborulna, most viszont csak döbbenten néz a mellette ülőre.*
- Mióta vagy te ilyen lökdösős?
*A hangja most nem kedves. Sőt abszolút érzelemmentes, de csak egy pillanatig.*
~ Nem kéne haragudnod rá... csak jót akar, meg hogy végre visszatérj a földre. Vagy nem?~
*Nem biztos benne, csak olyan 99,9%-ig, hogy Killian rögtön levágta, hogy a teától borult ki. Biztos azt is észrevette, hogy a tématerelés kevés, ezért próbálkozott az érintéssel. Igen a logikus magyarázat csakis valami ilyesmi lehet a számára, ezért kevés gondolkodás után, már normális hangon szólal meg.*
- Ha kávét akarsz átmehetünk a Presszóba...
*A pálcika problémája csak ezután jut el a tudatába a titokkal együtt. Kicsit fel is húzza a bal szemöldökét, elvégre 1. a srác félig japán... akkor mért nem tud pálcikával enni? 2. Mért mondana el egy titkot? és 3. Honnan veszi, hogy örülni fog?
Mire ezt végig gondolja, már eszébe is jut valami és egy kicsit a száját is kinyitja a gondolatra, de gyorsan be is csukja, hiszen az nem lehet...*
- Oké, megtanítalak. Bár tényleg fura, hogy nem tudod... Milyen titok?
*Most először ismét elmosolyodik, bár a mostani csak halvány utánzat a korábbiakhoz képest. A titok felöli érdeklősénél is sokkal halványabban csillanak fel a szemei, mint bármikor máskor, ha új dolgokat tudhat meg. Végül aztán felkapja a saját magának hozott pálcikákat, mintha mi sem lenne természetesebb, aztán ismét Killianhez fordul.*
- Jobb vagy balkezes vagy? *Amint megkapja a választ a megfelelő kezébe teszi a pálcikákat. (Vagyis ha jobb, akkor nem csinál semmit, mert eddig is ott volt, ha bal akkor átteszi) Lehet volt már korábban szó erről, de sajnos most nem működik 100%-on az agya. Most még a halról sem tudná eldönteni, hogy szereti-e a másik pedig alig pár perce beszéltek erről. Szóval a megfelelő kezében a pálcával ismét beszélni kezd.*
- Tehát fogod az egyiket és betámasztod a hüvelyk- és a mutatóujj közé, és hogy ne tudjon elmozdulni a gyűrűs- és a középsőujjaddal közrefogod. Aztán a másikat, meg a hüvelykujjaddal és a mutatóujjaddal fogod meg. A lényeg, hogy az alsó ne mozogjon, csak a felső.
*Miközben magyarázza, mutatja is a dolgokat, aztán amikor elkészül, a ramenben lévő tésztáért nyúl és könnyedén kiemeli azt, hogy aztán bekapja. A ramen íze ma is nagyon jó, az életkedve is több lesz tőle, aztán persze csak várja hogy sikerül Killian első próbálkozása a pálcikával evés terén... Ha a másik szerencséntlenkedik egy kicsit az biztos vissza hozza majd a lány jó kedvét.*

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Pént. Aug. 07 2009, 03:17

[ Thierry, Dorothea ]

*A válaszra halkan hümmög egyet, de annyiban hagyja a dolgot, nem szeretné kínos helyzetbe hozni a férfit, annyi toleranciát azért még belé is sikerült nevelni még gyerek korában. Bár néha úgy érzi, hogy nagyon régen volt már az.*
- Ezek szerint a karnak, ha jól számolom, már három prefektusa is van - néz meglepetten a férfira. - Még jó, hogy erről nem tudtam a teadélutánon, lehet, hogy Miss Blackcat rövid úton otthagyott volna minket, ha ezt is megemlítem neki - arcára vidám mosoly kúszik, azért kicsit szórakoztatja a lány hihetetlen félénksége. - Bízom abban, hogy még találkozni fogok vele - feleli. - Nálunk csak egy-két olyan diák van, aki megpróbál minden órán ott lenni, és a maximumot teljesíteni - valamiért nagyon mosolyog, és ki is böki. - S bár néha tévednek, mindig talpra állnak, és folytatják tovább a tanulást, emelt fővel viselve azt, hogy egyszer hibáztak. Becsülendő a tartásuk, ugye? - igen, ha akar, tökéletesen tud játszani, és célozgatni is. És miért ne tegye, ha éppen lehetősége van rá?
*Dorothea pedig, ha kell, ügyesen titkolja, hogy látja a kíváncsi, érdeklődő tekintetet. Úgy érzi, hogy talán már így is zavarba hozta párszor Thierry-t a kérdéseivel.*
- Én is úgy vagyok vele, hogy elvárom a diákoktól a tiszteletet, hiszen most tanítani fogom őket - vonja meg kicsit vállait. - De szeretném, ha az óráimon majd jól éreznék magukat. Majd meglátom, hogy mennyire sikerül megvalósítani az elképzeléseimet - feleli szerényen, bizakodva abban, hogy mint tanár is helyt áll majd az iskolában.
*Megkönnyebbült sóhaj száll fel ajkairól, hogy jól választott, s visszamosolyog a férfire, majd nem tudván lakatot tenni a szájára, megjegyzi.*
- Gyakrabban is csinálhatnád - néz fel, majd hozzá teszi -, mosolyoghatnál - szemei vidáman csillognak, majd somolyogva a tányérja fölé hajol, és lassan kanalazni kezdi a levest, de amikor Thierry beszélni kezd, száját megtörli a szalvétájába, majd visszatéve azt jobb combjára, figyelmesen hallgatni kezdi a férfit.
- Varázsbaj elhárítás? - kérdez vissza. - Pedig kimondottan érdekesen hangzik. A minisztériumba amúgy is nehéz bekerülni, vagy zseninek kell az illetőnek lennie, vagy protekcióval kell rendelkeznie, legalábbis a jobb állásoknál - vélekedik halkan. - A magántanulókat viszont megértem. Ők teljesen más életvitelt élnek, mint a hétköznapi diákok. Nekik nem csak a tanulásban kell megfelelni, hanem a magánéletben, a nap minden percében is, hiszen folyamatosan szem előtt vannak - igen, elég sok mindenről van véleménye. A kérdésre a férfi szemébe néz, miközben kezével az asztalon kezd dobolni. Megrázza fejét, mire fürtjei újra mozgásba lendülnek.
- Nem, bár gyerekekkel szerettem volna foglalkozni. Eredetileg pszichológiát tanultam, és Amberrel egy iskolában dolgoztunk. Ő SVK-t tanított, én pedig a gyerekek lelkét ápolgattam, átsegítve őket minden problémán, aztán... - kinéz a kis tóra, annak a látványából merít erőt.
- Őszintén? - nevet fel. - Elegem lett mindenből. A szabályokból, hogy megmondják mi helyes, és mi nem, így fogtam magam, és elindultam világot látni - hogy szemei tükröznek e megbánást? Nem. - Aztán olyannyira belejöttem, hogy évekig jártam az országokat és városokat, megismerve újabb és újabb kultúrákat és embereket - ha erről a témáról beszél, hangja könnyed, lágy, és fesztelen. - Ha jól éreztem magam, hetekig is maradtam. Ha kevésbé, pár nap után tovább álltam - von vállat könnyedén.
- Aztán pár hónapja, nem is tudom, minden megváltozott. Hiányozni kezdtek a régi barátok, és talán egy cseppnyi állandóság, nem tudom. Ebben a furcsa létben talált meg Amber baglya, vele a levéllel, hogy szükségük van valakire, aki elvállalja a helyettesi állást. Én pedig igent mondtam - nyilvánvaló, hiszen itt van, de ő azért hozzá tette. - Végül pár hete igent mondtam a számmisztika posztra is, mivel bár furcsa, nagyon közel áll hozzám ez a tudományág - hirtelen hallgat el, és zavartan elmosolyodik.
- Sokat beszéltem már így is - néz Thierryre. - Javíts ki, ha tévednék, de jól sejtem, hogy varázsló családban nőttél fel? - nem fog a nyelvére harapni, hiszen a férfi egész kisugárzásán látszik, hogy lételeme lehet a mágia, melyet szívesen használ. Közben megeszi a levest, és elégedetten dől kicsit hátra, figyelve a másik válaszára.

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Pént. Aug. 07 2009, 11:49

[Dorothea és Thierry]

- Az a teadélután után volt. Mármint a kinevezés. – helyesbít kicsit. Igaz, nem kellett sokat gondolkodnia, hogy mi tévő legyen Krisztynével, hiszen a neve már sokszor felmerült, de ez évi munkájával tökéletesen kiérdemelte azt.
- Akkor én nagyon büszke lehetek, hogy van ilyen diákom. – mondja, és kicsit, alig láthatóan meg is emelkedik mellkasa. Jót tesz a hiúságának és minden egyéb olyan tulajdonságának, ami a büszkeséggel kapcsolatos.
Aztán egy kisebb hangulatváltozás, amit nem igazán tud a férfi hova tenni, de aztán csak egy ferde mosollyal válaszol rá.
- Nos igen, akadt olyan diák, aki hibázott, de emelt fővel viselte azt. És bár, elég keményen megkapta az észhez térítést, magam is meglepődtem, hogy a következő órámon ugyanolyan aktív volt, mint a többin. Becsületre méltó tulajdonság. Örülhet, hogy ilyen diákok vannak a Pugnaxban. Sokuk példát vehetne róla.
- Nem is tudom, hogy nehéz-e vagy könnyű. – mondja teljes őszinteséggel. Bár, azt úgysem fogja belátni, hogy ha akadályba ütközik, és azt csak nagy nehézségek árán tudja megoldani. – Nehéz megtalálni az arany középutat. Bár úgy vélem, hogy az órák arra vannak, hogy a tudást magukba szívják, és nem pedig arra, hogy kaszinózzanak egy jót. Bár nem bottal megyek be, és nem verem a fejükbe a tudást, viszont az órámon való melegedést nem szeretem. – mondja határozott hangon.
- Mondjuk mint minden tanár, én is bele tudok esni abba a hibába, hogy kialakítok bizonyos képet a diákokról. Ha azon felül teljesít, akkor kellemes meglepetés, és lép egy szintet a szememben, viszont, ha az alatt, akkor elég nagy csalódás. Vannak, akiknél magasabb a léc, mint másoknál, de kérdem én, nem ez viszi majd őket előre? – a kérdés lehetne költői is, bár ha Dorothea megválaszolja, az sem probléma. Bár, nem tudja eldönteni Thierry, hogy most ez a beszélgetés Amelie-ről szól-e, bár minden bizonnyal a karvezető helyettes tud a lány büntető munkájáról, hiszen elég keményen megkapta a helyreigazítást. Ha rákérdez, nem fogja titkolni, hogy miért viselkedett így a pugnaxos hölgyeménnyel.
A következő pillanatban, csak elég nagy önuralmának köszönheti Thierry, hogy nem jön méginkább zavarba, és nem pirosodik bele a bókba, amit a Tanárnőtől kap. Bár ő hívta meg rendez-vous-ra Dorotheát, mégis az első bókot a nő adja.
- Igyekszem! – egy újabb mosoly, bár inkább kissé zavart, így csak arcizmának egyik fele rendül meg. Nem az a mosolygós fajta, nem szokása az arcára írni érzelmeit. Igazából vissza kéne bókolnia, de semmi olyan nem jut eszébe, ami ideillő lenne. Talán túl rég töltötte el kettesben egy másik neművel az estéjét, és némileg kijött a formából. Bár, nem olyan nehéz belerázódni.
A leves ízlik neki, és viszonylag még könnyedén is eszi. Azért még mindig ott van az a halvány remény, hogy a főételt eheti villával, és nem egy tányér levessel a gyomrában kell majd nyugovóra térnie.
- Nem mondom, hogy nem volt benne kihívás. – magyarázkodik a nőnek – Volt… csak éppen nem az a fajta, ami nekem tetszene. Néha már túlontúl sablonos volt, egy egy kölyök félresikerült varázslatát elhárítani, vagy éppen kimenni terepre, és rendbe hozni a kárt, amit a mugli világnak okozott. Bár nem mondom, hogy nem volt egy-két nehezebb ügy, de végülis azok is megoldódtak.
Az, hogy hogyan került be oda, nem akarja taglalni. Igen, apja segítségével, de nem büszke rá. Talán ezért is akart eljönni onnan, hogy ne apuci kisfia legyen, akinek egyengetik a karrierjét, és jött el egy távoli iskolába, saját erejéből, saját akaratából. És az, hogy ide bekerült, nem kell megköszönnie apjának. Néha jobb messze lenni, mint túl közel.
- Bizony nehéz … - azért némi reakciót ad ő is, és mégcsak nem is hazudott. Másnak nehéz bekerülni, az hogy neki könnyű volt, azt pedig nem kell híresztelni.
- Én is magántanuló voltam. Sosem szerettem. – mondja a nőnek.
Aztán pedig ő mesél magáról, Thierry pedig figyelmesen végighallgatja. Időközben, persze odafigyel Dorothea szavaira, de azon kezd el gondolkodni, hogy vajon hány éves is lehet a nő. Persze, tudja, hogy ezt nem illik megkérdezni, de azért mégis érdekli.
De ki is zökkenti egyből, hogy a nő világot látott. Tetszik a férfinak, szereti ő is kalandot, és van is benne némi vágyakozás a kissé izgalmasabb élet iránt. Persze, itt is akadnak izgalmak, főleg, ha egy pillus diák bemegy hozzá, és elkezd panaszkodni, hogy egy lány zaklatja. De inkább ezek amaolyan fejfájással járó kalandos helyzetek.
- Akkor elég szép élet van mögötted. Sőt, mondhatni izgalmas. – mondja egy elismerő biccentéssel. Ő már végzett a levessel, de nem dől hátra. tartása egyenes, és tekintélyt parancsoló, mint mindig. Elég jól beleverték, hogy hol hogyan kell viselkednie.
- Dehogyis. Szívesen hallgatlak. – mondja a nőnek, persze most jöhetne egy bók, de még mindig nem bukik ki ajkain. Aztán nagyon nem kell hallgatnia, mert jön az újabb kérdés. Thierry családja…
- Igen, egy elég nagy múltú családban nőttem fel. – titkolóznia minek, hsiz ha valaki ismeri a történelmet behatóan, főleg a franciát, akkor elég könnyen rájön ki is az a Montmorency. Mondjuk túlzásba nem kell vinnie, és nem kell visszavezetnie a családfát. – A felmenők között igaz akadtak kviblik is, de a családom nagy része mágus volt. A jobbik fajtából. – mondja talán kicsit kérkedve is, hogy neki bizony ám elég terjedelmes varázslócsaládja van, sőt elég jól képzett varázslók vannak köztük. Talán ennek is köszönheti Thierry a tehetségét és a különleges, ritka pálcáját.
- És te? varázslócsaládban nőttél fel?

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Pént. Aug. 07 2009, 14:06

[Longin és Rufus beszélgetés]

*Rufus ma reggel korán kelt, és fehér ingében és fekete nadrágjában egyenes a japán konyha felé tart lassan jön, hogy élvezze a szél hűsítő erejét. Majd mikor belép a konyhába meglepetésére senki nincs ott, mivel ő már hozzá szokott, hogy valaki vagy valakik mindig ott vannak, de most úgy látszik, hogy Longin kelt későn és még nem ért ide vagy ő már el is ment és most egyedül kell elfogyasztani a sushikat. De reméli, hogy ez nem így lesz és Longin vagy valaki csatlakozik hozzá. Nem szeret egyedül étkezni, mert ő szereti a társaságot. Például most annak is örülne, ha az a Killian nevű gyerek leülne hozzá, lehet, hogy nem társalognának olyan jól, mint bárkivel, de örülne, hogy van valaki mellette. Leül az egyik asztalhoz és máris 5 sushi jelenik meg előtte. Lassan elkezdi enni őket, hátha tényleg csatlakozik hozzá valaki.*
~Kár, hogy most nincs itt senki, most lehet, hogy egyedül kellesz reggeliznem, de legalább még mindig finom ez a sushi.~

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Pént. Aug. 07 2009, 14:14

(Rufus és Longin)

*Longin ma későn kelt.Élvezte az alvást mivel sokáig bújta este a könyveket.Lassan le ballagot a kastélyból és a japán konyha felé vette az irányt.Élvezte a hűs szellőt.Be is csukta a szemét mikor meg hallott valamit/valakit.Egy ember lépkedését.Kipattant a szeme de már eltünt az illető.
~Biztos a japán konyhába ment~*Óvatosan be settenkedett a japán konyhába először csak bekukkantva hátha ott van a tegnapi fiú.~Hogy az milyen nyomorék volt.Remélem soha többé nem találkozok vele,Még hogy kicsi kalitkákba zárjuk őket.Ha ha... lehet hogy valaki igen de én nem.Szabadon van a szobámban kivéve mikor valaki előrejelentetten bejön.~
*De csak Rufus van ott*
-Szia Rufus!Te itt? Úgy látszik ma előbb keltél!

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Pént. Aug. 07 2009, 14:26

*Rufus lassan eszegeti "reggeliét" mikor Longin lép be a konyhába. Fel csillan a szeme és hangosan köszönti kartársát, de olyan hangosan, hogy még az iskoláig is ellehet hallani.*
-Szia, Longin! Hát igen most sajnos hamar keltem és végre jött valaki akivel bezélgethetek. Mondjuk annak a tegnapi srácnak is örültem volna, mert tudod én nem szeretek egyedül kajálni.*beszélget kartársával,m majd hellyel kínálja meg őt.*
-Nem kérsz egy kis sushit?*kérdezi Longintól.*
-Amúgy milyen volt a tegnapi beszélgetés miután én elmentem?*kérdezi a fiút szégyenlősen, mivel szégyenli, hogy olyan gyorsan elkellett mennie.*

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Pént. Aug. 07 2009, 14:34

-De kérek párat kösz.Nem sokat tudok a tegnapiról mert elkezdett prédikálni arról hogy fogságban tartjuk az állatainkat és én ezt nem tűrtem és elmentem.Utálom ha hazugságokat álítanak!!!-*emeli fel a hangját Longin*-bocs,de tudod én nem tartom fogva az állataimat.akkor mennek el amikor akarnak.
-Te mit hoztál a suliba ruhákon kívül?-*tereli más felé a szót*
-Én a baglyomat pár könyvet dobókockákat és persze a pálcámat , és ami a legtermészetesebb három pakli francikártyát-*mosolyog a fiú*
-Remélem nem jön ide ma a tegnapi srác , és az a japán csaj!Neki is csak végszükségben kívánnám a társaságát.
-Öööö...Az összes Pugnaxos együtt lakik?Mármint az 1. 2. évfolyam is?-*Longin befejezi szóáradatát és várja a választ miközben megesz pár sushit és egy sütit.*

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Pént. Aug. 07 2009, 14:47

*Rufus átad pár sushit kartársának, majd tovább hallgatja a fiút.*
-Hát az én madaram sincs fogságban csak nekem nem szokott repülgetni, csak akkor mikor levelet küldök. Én a ruhákon kívül hoztam a pálcám, a baglyomat, pár könyvet, két újságot a vonat útra és egy fotót a családomról meg a kabala kulcstartómat. És akkor te tudsz francia kártyán játszani?*kérdezi kiváncsian a fiútól.*-Hát az biztos, hogy nem volt jó társaság a tegnapi srác, de Kumikoval szeretek beszélgetni. Amúgy van a pugnaxban olyan ember rajtam kívül akit ismersz? *kérdezi érdeklődve kartársától.*
-Hát talán igen együtt, miért kérdezed? Amúgy te melyik órákat vetted fel?*egy újabb kérdés Longinnak.*

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Pént. Aug. 07 2009, 14:53

*Hallgatja a fiút hogy mit hozott és arra jut hogy ő túl sokat hozott.Ekkor jön az első kérdés*
-Igen tudok.Römizni és pókerezni.De a pókert jobban szeretem.Nincs senki más akit ismerek rajtad kívül.Nekem nem kell sok...ööö...beszélgetőtárs.Csak azért kérdeztem hogy jövőre is ugyanott találak mint idén.-*mosolyra húzza a száját a fiú*-Ezeket vettem föl:Átváltoztatástan, Bájitaltan, Bűbájtan, Mágiatörténelem, Sötét Varázslatok Kivédése, Varázsfegyvertan + Mitológiák és Vallások.
-És te meik tantárgyakat veted fel?-*kérdezi és betesz a szájába egy sushit amit lassan rágni kezd.*
-És tényleg nem tudsz Pókerezni?

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Pént. Aug. 07 2009, 15:16

*Végighallgatja Longin mondandóját, majd ő is válaszol a kérdésekre.*
-Én a Bájitaltant, Bűbájtant, Gyógynövénytant, Krisztallográfiát, Természetmágiát, Varázsfegyvertant, SVK-t vettem fel. És életemben egyszer pókereztem, akkor is vesztettem, még szerencse, hogy nem nagy tétre játszottunk csak így családi körben. És te mióta pókerezel? És melyik városból vagy országból jöttél az iskolába? *kérdezi kartársát, hisz vele ilyenről még nem beszélgetett.*
-A szüleid is varázslók? *egy újabb kérdést tesz fel.*

Tárgy: Re: Japán konyha (reggel 10-től este 10-ig) Pént. Aug. 07 2009, 15:23

-Én 2 éve családi/baráti körben.De csak játék zsetonokkal.
-Londonból jöttem és igen a szüleim is varázslók.
-London szép hely, jártál már ott?
-Az a kedvenc városom angliában.Egyszer jártam már magyar országban is de ott ami igazán tetszett az csak a rubik kocka volt.
-Te honnan jöttél?
-És a te szüleid varázslók?És mik a hobbijaid?Bocs ha kicsit sok a kérdés de te vagy az eggyetlen Pugnaxos akit ismerek.*fejezi be szóáradatát Longin.*