Mágiatörténet tanterem

*Ránéz az órájára. Még van egy kis ideje Mágusirodalom óráig. Lassan fölhúzza a talárját, és elindul lefelé a lépcsőn. Elmegy pár diák mellett, de azok, mikor meglátják prefektusi kitűzőjét, sietősebbre fogják lépteiket. Koni már megszokta, egyszerűen nem törődik velük. Lassan halad lefelé. Sajnos még nem volt Mágustörténet órán. De azt hallotta, hogy ez összefoglalás lesz, úgy hogy nem marad nagyon le semmiről. De amúgy is már elolvasott mindent, amit kellett. Nem kell sokat lépcsőznie, mert a terem a harmadik emeleten van. Már a folyosón keresi a termet. Nem nehéz megtalálnia, mivel ki van írva. Lassan rátapad a keze a kilincsre, és lenyomja azt. Kitárul előtte az ajtó. Kumikot látja, és egy padot sem. Csak puffokat.*
- Szia!
*Mosolyog rá, majd a terem közepe felé megy, és végül ott ül le. Kíváncsi, vajon mit is fognak itt csinálni, mert hogy nem varázsolni, abban biztos. De bármi megtörténhet. Reméli itt nem valami őrült tanár van, de inkább nem kérdezi meg Kumikot, mivel fél, hogy valami rejtett helyen van a tanár, aki mindent hall. Ebben a suliban még az is megtörténhet, mint például Tayler óráján, ő is egy sötét sarokban ücsörgött, és mellette egy óriási pók volt... Még rágondolni is rossz! De úgy látszik, ebben a teremben nincsenek sötét sarkok. Hát reméli nem fogja meglepetés érni.*
//Emeltes vagyok //

//Karim valószínűleg NJK... De próbálok itt lenni. És ha mégis leszek, akkor itt jelezném, hogy emeltes vagyok Smile

//

Na jó, rászánta magát. Nehéz volt, de végül elindult a mágiatörténet terem felé... Kicsit kelletlenül, de hát kellenek azok a nyavalyás pontok, na. Egyébként nagyon úgy tűnik, hogy bármire képes értük, hiszen a kérdéses tanárnő nem éppen a kedvence... Bár ez most nem krisztallográfia, szóval nincs is túl nagy probléma. Mágiatörin még nem volt gondja Lupehox tanárnővel...
Fekete farmerben és ugyanilyen színű topban libben be a terembe. Szőke haja laza lófarokba kötve, már csak a megszokás kedvéért is, bár tudja: ezen az órán nem valószínű, hogy gyakorolni fognak. De végülis bármi megtörténhet...
Mikor belép, rögtön kiszúrja Kumikot... És jó messzire elkerüli. Hiába... Megint csak a megszokás. Leül a középső padok egyikébe, és vár. Táskájában közben füzet és toll után kezd kotorászni, és hamar meg is találja a keresett tárgyakat. Miközben a tanerőre vár, buta ábrákat rajzol a füzetbe, és neveket írogat... Majd néhány tollvonással az egészet áthúzza, kitépi a lapot, és összegyűri.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Na tessék, alig fejeztem be egy órát, és már jöhetek a következőre. De hát az éven annyira elhanyagoltam a tanulást, hogy így év végén bele kell kicsit húznom, hogy minden rendben legyen vizsgák környékén. Így az egyszerű, fekete ruhámban Krisztallográfiáról ki, ide be. De hát ki számolja már a percek múlását? Én ugyan nem, legfeljebb itt fogunk aludni. Minden bizonnyal nem egyedül vonulok át ide, hisz a másik teremben is megjelentek páran akiket itt látok már. Kell nekünk a közös program, ha az egy óra, akkor is.
Beszélgetni?
Nem, azt most nincs kedvem, így egy szélső puffra huppanok le, hogy megvárjam a tanerő megérkezését. Persze befelé jövet intek a már bewnt lévők felé, jelezvén, hogy észrevettem én őket, csak a számmal történt valami előző órán, aminek következtében nem igazán jönnek ki hangok rajta. Már ami a köszönést illeti. Mert hát azért csak lányból vagyok, vagy mi fene, így teljes szótlanságot nem fogadtam. Ki tudja, ha megered a nyelvem lehet megint szószátyárkodni fogok.
Most azonban előkotozok minden szükségeset a táskámból. Nem nagyon nagy a lista, egy jegyzetfüzet és egy toll kerül elő, meg egy kis innivaló. Narancslé a színe alapján, amibe bele is kortyolok.
~Remélem nem időzik el a tanárnő a folyosón sokáig~

//Ez is elég vérszegény, bocsi//

*Újra eljött a pillanat, hogy tudását csillogtassa, bár nagy érdeklődése most sem számít, inkább csak él benne a remény, hogy akad még a diákok közt egy kis kevés, aki hajlandó magát képezni és egy kicsit felvértezni tudását a vizsgákra. Nos tehát, ilyen fenomenális gondolatok közepette igyekszik elsődleges tanterme felé, holott inkább a másik tárgyát tekinti annak, de ez volt az igazi szakosodása. Keze csak úgy tele holmival, amiknek még szerepe kicsit kérdéses, de most tényleg csak a gyakorlati síkra próbál összpontosítani, bár azért az elméletről sem szabad megfeledkezni. Így tehát sebbel-lobbal, de sikeresen betuszkolja magát ajtón belülre és körbeszemléli a kis "egyveleget". A csoport természetesen hamarosan kettéválik, hiszen ide is - oda is tartogat meglepetéseket. De először megszabadul holmijától és csak utána közli örömteljes hangon az egybegyűlteket.*
- Nos megtisztelő, hogy ennyien még kíváncsiak az órámra. Reméljük a vizsgán jól szerepelnek majd és nem lesz semmilyen gond. Első körben kettéválunk emelt és alapszintű csoportra, így az emelteseket kérném, hogy álljanak fel. Rájuk vár egy kis megmérettetés a káoszmágia témakörében, aminek elméleti alapjait elvileg kívülről kéne lassan fújni, de azért egy kis ismétlés nem árt. - *majd ujjaival csettint hangosan egyet és a terem másik végében megjelenik egy fekete függöny, ami mögött igazi csemege várja az arra bátrakat.*
- Ugyebár a görög szóból eredeztettük a fogalmat (Chaos), melynek jelentése üresség, mélység, valami őserő. Említésre került a mágia nyolc színe is (fekete, kék, vörös, sárga stb.) és most ehhez kapcsolódóan fognak gyakorlattal megbirkózni a függöny mögött. Így tehát kérem kövessenek - *majd a másik alakulatot otthagyva a függöny elé lép, majd ismerteti a feladatot.*
- Az egyik módszer, hogy hívják életre a halál - ént, tehát képzeljenek el csuklyás, kaszás, sötét alakot, gyilkos módszeret vegyítve humorral. Feladatuk, hogy magukba hívják ezt a halál - ént, vegyék magukat közre minél több ismeretes "elpatkolási" módszerrel, betegséggel, halált szimbolizáló (pl. Anubis) dolgokkal. Ennek segítségével kell elérniük majd odabent, hogy elűzzék a halált, betegséget maguktól/magukból, majd elérni azt a tudatállapotot, ahonnan képesek használni a pusztító átkokat/varázslatokat, de szorítkozzanak csak azokra, amelyeket az idei évben tanultak vagy esetleg tudnak. Ne feledjék még el, hogy legyenek erősek, hiszen odabent a saját halálukat vetítik majd ki magukra, ami ne terelje el figyelmüket. Ha ezzel végeztek, akkor majd megyünk tovább. Most pedig egy pillanat türelmet - *majd sarkon fordul és az ott maradtakhoz lép (amennyiben van ilyen) és nekik is ismereti feladatukat.*
- Maguk pedig, amíg mi odabent ismerkedünk a gyakorlati kivitelezés magasabb fokával, gondolkozzanak azon, hogy hogyan lehet a kis üvegcsébe lévő elemeket összefüggésbe hozni egymással? (kis üvegcsékbe: föld, víz, fa, fém) Hogyan függnek egymástól? Milyen fő elem hiányzik maguk szerint és őt hogyan lehetne ezekkel összefüggésbe hozni. - *a feladat itt is kiadva, majd szaporán visszatér a kis brigádhoz és mosolyogva követeli vagy inkább kéri.*
- Na gyerünk, idekint semmit sem fogunk megtapasztalni, szóval mozgás. Ne aggódjanak, itt leszek maguk mögött, ha valami nem menne simán. - *adja ki nyugtatólag és addig is bizakodik, hogy a kint maradtak közül sem fog senki sem meglépni. Ott majd utána ismételnek elméleti dolgokat, előbb a feladat legyen meg mindenhol.*

//Ezeket az anyagrészeket később pótolom majd a rendszerbe, de vizsgáig felkerülnek majd Wink

//

Továbbra is firkálgat. Hiába is próbálná, erről úgysem tudna leszokni, az órák eleje mindig rajzolgatással teltek el nála... Ez már tulajdonképpen reflex. Közben lassan a tanerő is megérkezik. Tekintetével végigkíséri hajdani szakvezetőjét, és persze figyel is, nehogy lemaradjon valami fontos részletről... Persze ilyen nem fordulhat elő.
Mikor Celinda felszólítja a csoportot, hogy az emeltesek álljanak fel, rögtön felkel a székéről. Kicsit kelletlenül ugyan, hiszen nem biztos, hogy tudni akarja, mi következik most... De nem tetszésének még a jelét sem mutatja, nem akarja, hogy a tanárnő leteremtse. Különben is, túl fogja élni ezt a feladatot is. Valószínűleg nem lesz semmi olyan dolog, ami esetleg halálos lehetne. Vagy mégis...?
Mint kiderül nagyjából két másodperccel azután, hogy Melinda feláll, rögtön kiderül, hogy mégis, bár nem a szó szoros értelmében.
A tanárnővel együtt (és reméli, még néhány diáktársával is: nem sok kedve van egyedül nekivágni a feladatnak) elindul a függöny felé. Arcán kissé talán mesterkéltnek tűnő mosoly. Illetve nem csak annak tűnik, tényleg az... De fő a pozitív hozzáállás. Legalább nem halotti menet indul a függönyhöz. Az, hogy visszafelé nem az jön, már koránt sem olyan biztos. Mondjuk valószínűleg a tanárnő nem hagyja, hogy meghaljanak.
Remek, hívjuk a halál-ént. Ha mondjuk tudnám mi az, sokkal könnyebb lenne. Jó, itt kellett volna lennem az órákon. De miért nem megyünk le a temetőbe? Sokkal inkább bele tudnám élni magam a helyzetbe...
Kissé zaklatott feladatot hallva, ami azért érthető is valamilyen szinten, de ettől függetlenül, belép a függöny mögé. Nagy levegőt vesz, és a vérnyomása is nagyjából a kétszeresére emelkedik, de kit izgat?! Kész adrenalinbomba ez az óra... Userből meg kész költő lesz, ha még több ilyen rímet talál.
Mikor belép a függöny mögé, a feladatnak megfelelően elképzeli a halált... Tipikus alacsony költségvetésű horrorfilmből vett jelenet, ahogy a csontos úriember(?) fekete köpenyben, kaszával megjelenik... Humorral is vegyíti, vagyis elképzeli, ahogy a pasas megbotlik a köpenyében, majd a halált okozó és jelképező dolgokra tér át. Szinte érzi, ahogy a különféle mérgek kavarognak körülötte; egy lövést vél hallani a távolban, majd néhány dobótőr pengéjét érzi... Persze csak a sokadik próbálkozásra, hiszen mindeddig még egyszer sem élte bele magát abba, hogy sajnálatos módon elhalálozik.

*Az érkezőknek biccent, elég távol ül ahhoz, hogy egyedül legyen, és ez így is maradjon. Csak akkor pillant fel, amikor Celinda bejön, és azzal a mozdulattal fejezi be Francis ápolását is. Emelt szintes, ahogy mindenből, mivel a karrierhez kell, hogy többet tanuljon, mint az alap, vagy a minimális követelmény. Káoszmágia… jól hangzik, ám amikor meghallja a halál-ént, illetve azt, mit kellene tennie, elneveti magát. Legfőképp azon, ahogy elképzelik a halált általában. Függöny mögött... ő is támogatná a temetőt, jobban érezné ott magát, hiszen második otthona.
Az egyetlen, ami tetszik neki, hogy gyakorlati rész következik, ám bajban van, mert egyrészt nem így jellemezné a halált, ahogy a professzor, másrészt nem tartja félelmetesnek, mint az emberek többsége. Viszont ha menni kell, akkor menni kell, nem ácsorog odakint, hanem belép, aztán a többiek vagy jönnek, vagy nem. Érdekes lesz a saját halálát látni, már ha képes lesz koncentrálni is a feladatra, és nem azzal lesz elfoglalva, hogy minden fekete csuklyás alakra rásütik a sötét oldalt.
Egyiptomhoz társít, Hádészhoz , az alvilág urához, őt próbálja elképzelni maga előtt, hátha ez is beválik. Hogy megint nem azokat választja, amik fel lettek sorolva… evidens, kísérletező típus. Ami érdekes, hogy egyáltalán nem lát kést, nem hall lövést, nem lát mérgeket sem, csak egy alakot. Zsigerből érzi, ősi ellenségről van szó, gyűlölnie kellene a fajtáját is. Elmosolyodik, érdekes lesz mindenesetre. A halál-énje… zseniális… kár, hogy nem használja a pálcát, és nem lő semmit a dögre.
Inkább tudomásul veszi, és nem mozdul, csak ha végképp szükséges, vagy felszólítják rá. Bár akkor is… pusztítsa el… lehet, menni fog, nem lesz ezzel probléma, csak hallgatnia kell az ösztöneire.*

*Koni, amint mondják neki, föláll, mivel emeltes. Kíváncsian fürkészi a függönyt, de közben a professzornő szavaira is figyel. Elképzelni, ahogy elpatkol? Most komolyan ez a feladat? Nem korai ez még? Semmi kedve magába hívni a halál - ént. De azért elképzeli, hogy mi lenne ha leesne egy épületből, mondjuk a tizedik emeletről. Nem maradna egyben, ha megtörténne, az biztos. Még elgondol pár dolgot. Lepra, pestis, veszettség, és hasonlók. Elképzeli, ahogy a kaszás, csuklyás alak, levágja egy suhintással a fejét. Nem lehet kellemes érzés, az biztos. Főleg ha elakad valahol belül a gyilkos fegyver. Most, hogy sorra vett pár dolgot, mély levegőt vesz, becsukja a szemét, és átlépi ő is a függönyt. Nem tudja, miért kellett ehhez a mély levegő, vagy a szem becsukás. Kinyitja a szemét, kiengedi a levegőt, majd újra szív egyet, majd ki, és így tovább. Elképzeli, ahogy egy csuklyás alak sántikál felé, egy kaszára támaszkodva. Eszelős vigyor ül az arcán, és olyan az arckifejezése, mint egy tébolyodott emberé. Hogy legyen egy kis humor is benne, kaszátlan kezében, egy kis barna plüssmacit szorongat, mamuszban sétál, és alvósapka van a fején, a csuklya alatt. Ahogy lassan közeledik, egyre jobban kivehető halálhörgést, és sikolyokat hall. Elképzeli, hogy hirtelen elővesz a köpenye alól egy tőrt, és villámgyors mozdulattal beledöfi, majd kicsit forgatja is, hogy biztosra menjen. Szinte érzi ahogy a hideg fém behatol. Távolról halálos varázslatot mondanak, és az repül felé. Elmerül egy jeges tóban. Aztán elképzeli, hogy betegségek gyötrik, halálos betegségek. Aztán mérgek fejtik ki hatásukat a szervezetében, nagyon nagy kínokat okozva, a halál előtt. Aztán kacagva közeledik még jobban a csuklyás alak. Kezében, a maci helyett, már pisztoly remeg, és a fegyvert élesíti, majd nevetve meghúzza a ravaszt, és egy golyó repül át Konin. De ezt csak képzeli. Szerencsére.*

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Na neee...hát kell ez nekem?
Én szerelmes hölgyeményként el sem tudom képzelni jelenleg, hogy meghalhatok. Honnan a fenéből szedte a professzornő, hogy ez lehetséges?
Na de jó diák vagyok én, aki ki tudja zárni fejéből a nem kívánt rosszat. Csak tudnám azt, hogy minek kell ehhez elvonulni....jah, hogy jobban koncentrálhassunk? Lehet, bár jobban biztonságban érezném magam, ha tudnám, hogy ott áll mellettem valaki.
Fóbia...
De még milyen...
Körbepislogok, hogy ki is figyel majd rám, ha esetleg koppannék a padlón. Remélhetőleg Kumiko vagy Noel, akik tudnak arról mitől félek összeszednek, így beléptem előtt jelentőségteljes pillantást vetek a ét illető felé.
~Segítsééég...~
Szellem hölgyikém azonnal megjelenik lelki szemeim előtt, de a halál, akit látok, vagy látni vélek túllendít a szellem iránt érzett rettegésemen. Csuklyás alak, az nálam valahogy nem jelenik meg. Nem tudom mi okból, talán a bennem rejlő jóság miatt, de az én képzeletemben egy különös nő jelenik meg, kezében apró fénygömböt hoz felém. Kedvesnek tűnik, de tekintetében van valami hátborzongató. Ahogy meghajtja fejét, s rám emeli pillantását szinte végigfut lelkemen a borzongás. S mosolya is, mintha hívogatna engem, s én nem tudok neki ellenállni. Szükségét érzem annak, hogy elinduljak, ha csak képzeletben is, de oda kell mennem hozzá, vele kell mennem, önként. Szárnyát szétnyitja, s ennek hatására mindenféle halálnemek repkednek körülötte, s látom magamat felé haladni, így engem is körbevesznek a halál simogató érintései. Rózsaszirmok vesznek körbe egy tó vizén, melybe belesétálok, s elmerülök, álmatagon állok egy szikla szélén, a tájban gyönyörködöm, s előttem ott van ő, a semmi fölött, és én lépek felé.
Majd hírtelken húzni kezd a mélység s zuhanok...
Olyan szakadékba, aminek nincs alja, de ott van ő mellettem....Ott van a halál angyala, s magasba emel, ahonnan mindent látok. Magamat is, ahogy tovább zuhanok.
Majd kizökkenek ebből az állapotból, és nagyon nehéznek érzem tagjaimat. Fogalmam sincs arról sem, hogy vajon jól is végeztem-e el a feladatot, vagy sem. Nem tudom, hogy ez volt e egyáltalán az, amit látnom kellett..
Kilépve a függöny mögül nem szólok senkihez, csak leülök egy padba, s ráborulok.

*A remény miszerint egyszerű elméletről lesz csak szó, hamar szerte foszlik, ahogy a tanár megkéri, hogy álljon fel. Persze nem csak neki kell felállni, hanem minden emeltesnek, s ha jól látja a jelenlevők közül mindenki az. Nem sok kedvvel, de elindul a sor végén a többiek után a függöny felé. Odaérve figyelmesen hallgatja a feladatot, s bár az érdekesnek tűnik, nem igazán érti, mi ez az egész. A halál gondolata egyáltalán nem rémisztő számára és ami azt illeti, ő a csuklyás alakokban sem hisz. Persze lehet az a baj, hogy túl sok olyan mangát olvasott, amikben shinigamik szerepeltek. Ahogy a tanárnő arra kéri őket, képzeljék el a halált előtte akarva-akaratlanul is Shinigami-sama képe jelenik meg, ami lássuk be, minden csak nem félelmetes. Az előbb Noel nevetett, most meg az ő arcán jelenik meg egy mosoly. Azonban hamar kiveri a fejéből a gondolatot, s igyekszik arra koncentrálni, amit kért tőlük a tanárnő. Számára a halál-én az valami olyasmit jelent, hogy a benne lévő halál. S bár a saját halálán még nem gondolkozott, mivel a legtöbb idejét egy másik személy meggyilkolásának tervezése köti le, ennek ellenére, az öszpontosításnak köszönhetően hamar megjelenik neki, egy furcsa angyal és biztos is benne, hogy ezúttal jó helyen kapizsgál. A piros szemekben a sajátját látja, annak ellenére is, hogy az ő szemei feketék. Az elszántásg, és az erő azonban ugyanaz...
Nem is kell betegségekre összpontosítania, szinte rögtön megjelenik előtte, az annyira retteget kép, egy csésze "tea", amit édesanyja szolgál fel neki. Tudja érzi, hogy nem szabad meginnia, mégis látja magát, ahogy anyja iránti rajongása és hiszékenysége miatt gondolkodás nélkül megissza a különleges főzetet. A hatás, most egyáltalán nem lassú, a méreg gyorsan hat, érzi, ahogy végig folyik az ereiben, a bőre még a szokásosnál is fehérebb lesz, látni az összes erét, a teste lesoványodik, s már szinte csak csont és bőr. Alig van ereje, nem tud megmozdulni. Ahhoz sem érez magában erőt, hogy kinyissa a szemét. Pedig az agyának egy távoli szegletében hallja, hogy valaki azt kiabálja: "ezt csak képzeled, nyisd ki a szemed!" Azonban mindez hiába, ő egyszer már átélte ezt, igaz, lassabban nem ilyen gyorsan, nem ilyen intenzíven, de már nem marad más csak a sötétség, és az ájulás. Pont úgy, mint 14 éves korában...
A többiek csak annyit láthatnak, hogy Kumiko egy kissé lesápad, majd összesik. Nem, nem jól végezte a feladatot ez már szinte biztos. De most legalább már nem látja azokat a szörnyű képeket. Most értette csak meg igazán, miért bántak úgy vele annak idején ahogy, most látta magát először kivülről, s szó mi szó rémesen festett. De mindennek vége, s ő most tudatlanul fekszik teljes sötétségben. Valószínűleg, nem lesz kellemes magához térni, de legalább biztonságban lesz, nem úgy mint 4 évvel ezelőtt...*

//Bocsesz, hogy elájult, de muszáj volt...//

*Igazából túl sok dolga nincs, csak követni a kis csapatot befelé, hogy ha probléma adódna, ott legyen gyorsan. Ő nem akarja most magát látni, ahogy meghal, gyakorolta már eleget ezt régebben, amikor kellett és hát ő tanár...Vagy lehet egyszerűbben menne mindenkinek, ha ő is belelépne abba a bizonyos fekete levesbe?
De csak hátulról figyel mégis, szeme kicsit aggódó, de ez természetes, amikor a diákok először tesztelik a kísérleti hajlamukat. A legtöbben nem is kell tagadni, hogy ügyesen szerepelnek, ám az élet sosem olyan, hogy mindig minden tökéletes benne. Ezért is választotta a halál-énes gyakorlást, részben mert köze van az anyaghoz és sosem lehet elég korán megtanulni elpusztítani a félelmet, a halált, ami szembejön. Talán díjazhatná az ember, hogy ez a világ még olyan csodákat is alkalmaz, mint ez a lehetőség, hogy erős koncentráció után csak pár suhintás és vége az egésznek. Persze mindez csak jelképes dolog most még...
Van egy-két ügyes emberke, akik jól tudják miről szól a dolog vagy titokban olyan képességük van beültetve, hogy tudják nincs miért félni, most nincs. Hangja búgóan cseng körbe, hogy a feladat második részére is felhívja a figyelmet. Itt derül ki, hogy mennyire működik egymással összhangban a diákok figyelme és a tanórák anyaga.*
- Gyerünk, most pedig pálcát ránt és eltüntetni, nem hagyja legyőzni magát, nem engedi, hogy a halál legyőzze! - *csak lassan és érthetően beszél, mert félő, hogy ez a hang esetleg kizökkentheti őket a mostani állapotból, de már így is van, aki nem akar tovább részesülni ebben a kiváltságban. Aztán a következő nagyobb probléma, hogy egyik bátor leányka bedobja a taccsot. Így a végétől már kénytelen megfosztani magát, de még kiadja, hogy mindenki próbálkozzon és utána hagyja el a helyet. Ő pedig addig mugli módszerekkel (mert miért is ne, ezt előnybe részesítette mindig minden helyzetben) kezdi el pofozgatni a lányt (xD) és még egy pohár vizet is kerít valahogy a kezébe.*
- Már elmúlt, nyugodtan vegyél mély levegőt, nyisd ki a szemed. Egy kis víz? Vagy valami más? - *teszi fel anyáskodva a kérdést, majd közben a másik jelöltkére is rápillant (Krisztynre) és ott se igazán tűnnek jónak a kilátások, de előbb az ájult leányzó a fontos. Reméli magához tér az ingerek hatására. Mert ha netán nem, akkor az óra itt ért véget mára...*

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Félni a haláltól eszembe sincs...nem, nem attól érzem magam úgy, mint akin egy úthenger átrobogott, hanem a ténytől, hogy nem félek a haláltól, annál inkább attól, hogy szellemként itt maradok a Földön. Mert hát a testem hiába zuhant le, ha a lelkem bolyong a világban, s nem talál megnyugvásra.
Gondolataim közül kizökkent egy puffanás, amire felkapom fejem a padról, s arra fordulva keresem ki dőlt ki. A tanárnő tekintetével összefut az enyém, bólintok felé, hogy én jól vagyok, hisz látom az aggodalmat rajta, s nem is váratom soká, már ott állok mellettük egy pohár vízzel,amit odanyújtok a tanárnőnek, nem is igazán törődve azzal, hogy lehet ennek az lesz a következménye, hogy később én csuklok össze mint egy rongybaba.
Kit érdekel ez most? Az adrenalin erőt pumpál belém, hisz féltem barátnőmet. Leguggolok melléjük, s aggódva fogom meg a lány kezét.
- Kumiko, kérlek ne ijessz meg! Térj magadhoz.
Lágy hangom egész közelről hallhatja lány, hisz mellé hajolva beszélek fülébe, miközben figyelem a tanárnőt, ahogy pofozgatja.
- Ezt nem kellene, inkább egy kis repülősót, vagy egy varázslatot kéne alkalmazni. Nem igazán tűri ha hozzáérnek, és nem lenne jó, ha e miatt is bepánikolna.
Kicsit félve jegyzem meg, hisz nem szokásom a tanárok cselekedeteit bírálni, de nem tudom megállni, hogy ezt ne tegyem meg most. Azt hiszem talán ismerem ennyire már Kumikot, hogy kinyissam miatta, érte a számat.
hogy én is megérintettem? Valóban, és ez csak rajta múlik, hogy most elhúzza-e a kezét, vagy jól eső lesz neki barátnője érintése. Kérdés, hogy van-e olyan bizalom köztük, mint régen, Kumiko részéről.
...és hogy mi van a többiekkel addig? Nem tudom, mert kizártam minden más hangot elmémből, lelkemből. Csak mi vagyunk itt hárman. Nekem.

//Ma úgy látszik Kumiko-centrikus lettem Very Happy

//

//és én ezt nagyon értékelem Smile

*megöleli a legjobb barátnőjét*//

*Pálcát kéne rántania? Az övéhez nyúl, de nincs ott... A halál egyre jobban közeledik, és nevet. Koni körbenéz, a pálcája a földön, biztos kiesett, mikor belépett a függöny mögé. Odafut, de közben erősen koncentrál. Kinyúl a pálcája felé, és fölveszi. Hogy kéne legyőznie? Mondjon rá pár átkot? Egy próbát végül is megér... De mit használjon? Meg kell ölnie? Jó sok kérdés kavarog a fejében, az biztos. Közben Kumiko is elájul, de ő csak a halál-énjére koncentrál. Hogyan tüntethetné el? Nem tud már ezen agyalni, mert egyre közeledik a fickó, és egyre hangosabban nevet. Koni gyorsan elkezd körözni a pálcájával, jobb irányba, és kimondja a varázsigét.*
- Rangvire!
*Addig köröz, ameddig meg nem kötöződik a férfi. Most már van egy kis ideje gondolkodni. Hogy is ölhetné meg? Égesse el? Vágja szét? Hirtelen kettő varázslat jut eszébe, de nem akar zárt helységben tüzet gyújtani, hát marad a vágás. A Mitisbe nem halna bele. De van egy másik is. Inkább azzal próbálkozik, megcsinálja a pálcamozdulatot, majd kimondja a varázslatot.*
- Criminatio!
*Reméli jól csinált mindent, ha végzett a halál-énjével, megfordul, és odamegy Kumikoékhoz. Aggodalmas arcot vág, majd fölteszi kérdését.*
- Ugye jól van?
*Most csak ez érdekli, hiszen Kumiko a barátja. Nem kezdi el pofozgatni, két ok miatt is, először is, tudja, hogy Kumiko utálja, ha valaki hozzáér, másodszor, valaki már elfoglalta azt a posztot...*

*A sötétség az egészen kellemes, ott már nincsenek gonosz anyák, sem mérgezett dolgok. A sötétség jó. Megnyugtató és egészen kellemes is: olyan tudattalan boldogság, amire ritkán nyilik lehetőség. Furcsa, hogy még sem élvezi... Igazából a sötétség most egyáltalán nem bizonyul jónak. Mindenféle hangok zúgnak körülötte, és mintha még piszkálnák is. Nagyon halványan érzékel bármit is, szeretne abban a tudatlan, boldog mélységben maradni, ahol nincs semmi, mégsem megy. Valami, vagy éppenséggel valaki, mindenáron azt szeretné, ha magához térne. Ő az egészből csak annyit érez, mintha hozzáérnének, s az érzés most sem éppen kellemes. Meg is remeg nem is egyszer. Aztán mintha az egyik pofon helyreütné az eszét, egyre tisztábban kezd hallani és érezni. Az egyik hang, egészen kedves, mintha épp azt magyarázná, hogy nem szereti ha hozzáérnek. Ennek ellenére, valaki még mindig fogja...
Egészen hirtelen ül fel, mert szeretné ezt a nem kívánt kontaktust megszüntetni, s ha Kriszty nem elég gyors, akkor bizony össze is fejelnek. Egy pillanat alatt húzódik kicsit arréb, s vesz jó nagy levegőket, próbálva felidézni mi is történt. Az első, amit felfog, hogy egy teremben van. Szép körben rápillant mindenkire. A tanárnő láttára két óra jut eszébe, s amikor a szeme a függönyökre esik, valami halvány emléke arról is támad, hogy mágiatörténelmen pont egy ilyen mögé ment be. Újra körbe kémlel, s most Krisztyn áll meg a tekintete, a lány láthatóan aggódik, ő a földön ébredt, valami nagy gáz van. Nem arról van szó, hogy nem bízik a lányban, amikor magához tért még azt sem nagyon fogta fel hol van. Egy pillanatig azt hitte ez egy korház, de nem az. Kérdőn pislog még mindig, s amikor újra a függönyre pillant akkor jut eszébe újra a halál-én. Elrontotta a feladatot és a jövendőbeli halála helyett, a már majdnem bekövetkezett múltbélit idézte fel. Konira is rápillant, majd szép lassan feláll. A tanárnő kezében lévő vízre pillant, de neki most semmi kedve nincs inni. Legalábbis nem olyasmit, amiről nem tudja, honnan származik. Régóta nem volt ilyen problémája, de most érzi, nem tudna nyugodt lenni. Szép lassan porolgatja a ruháját, még mindig nagyokat lélegezve, ezzel nyugtatva magát.*
- Jól vagyok... Nincs semmi bajom.
*Mondja eléggé gyér hangon, a megszokott határozottság nélkül, lehajtott fejjel. Hátát a falnak veti, így próbálva lelplezni, hogy még nem lett volna szabad felállnia. Őt ez most nem érdekli, már nem kislány többé, felnőtt és igenis tud magára vigyázni. Még néhány mély lélegzet, madj végül felpillant. A többiek bizonyára mind őt nézik, s még mindig aggódnak érte, s talán nem nyugtatja meg őket, de végül Kumiko halvány mosolyra húzza a száját, jelezve, hogy tényleg jól van.*
- Megpróbálhatom mégegyszer? *Fordul a tanárnő felé, reménykedve, hogy bebizonyíthatja nem olyan puhány mint amilyennek most tűnt. Ő egy erős és kitartó személy és meg szeretné mutatni, hogy nem okoz neki gondot a halál. A haláltól nem fél. Csak az anyjától...*

*Nem tesz semmit, egyszerűen nem akar, nem tekinti ellenségnek azt az alakot annak ellenére, hogy talán kellene. Mosolyogva figyeli, ahogy közeledik, a tartásából ítélve egyértelműen támadni készül. Vívódik, az ösztöne azt súgja, cselekedjen, de az esze ellentmond ennek, így kérdéses, egyáltalán tesz-e valamit, vagy sem. Talán az a félelmetes, hogy teljesen közömbös, sőt, mintha jókedvűnek tűnne, egyáltalán nem látszik rajta, hogy aggódna valami miatt.
A kérdés, mitől ilyen magabiztos? Persze ha valaki ismeri, azt tudja róla, hogy nem a halál nem ellenfele, öltsön bármilyen alakot is, hanem inkább a barátja. Hogy éppen egy vérdöggel néz farkasszemet, a sors iróniája, mert amíg a csoportban elfogadják egymás társaságát, ez nem mindenhol van így, és ez most is látszik, miután éppen egy ilyen akar vele végezni. A pálca a kezében, és még mindig nem mozdul, csak mosolyog, és vár.
Az ösztöneit kellene szabadjára engedni, akkor minden bizonnyal működne a támadás, a végső megsemmisítés, ám most vívódik… magával és a helyzettel. És nem… továbbra sem emeli fel a pálcát, csak figyeli az alakot, aki igencsak közel van már hozzá, és egy jól irányzott ugrással akár rá is vetheti magát. Kívülről úgy tűnhet, leblokkolt és lefagyott, ám szó sincs erről, csupán csak vár… kivár. Az utolsó pillanatban enged az ösztön erejének, villámgyorsan rántja fel a pálcát, egyenesen a dögre szegezve. Hogy mikor csinálta meg hozzá a pálcamozdulatot, az talány, lehet, túl gyors volt?*

-Destinatus!

*A tűzzel játszik, mielőtt a dög elérné, akkor „lő”, és ugrik félre, addig mintha nem is lenne semmi probléma. Hidegvérrel tette meg, azonnal eltűnt a vívódása, és ez érdekes, bár hozzá fog szokni igen hamar. Olyannyira, hogy nem fejezi be ezzel a mozdulattal, még megszórja egy tűzesővel is, hadd legyen boldog a szerencsétlen. Miután bevégezte a feladatot, halálos nyugalommal lép ki a függöny mögül. Kumikora siklik a tekintete, ám annyian vannak körülötte, hogy értelmetlen lenne odamenni. Celinda pofozási technikájára felvonja a szemöldökét, ez is egy módszer, ám nem biztos, hogy a legjobb. Megvárja, míg a lány felül, csak akkor kérdez.*

-Jól vagy, Kumiko? Krisztyne?

*Erős teremtésnek ismeri őt, így amikor újabb próbát kér, bólint. Nem ő lenne, ha hagyná az egészet, ezt nyugtázva egy halvány mosollyal pillant a lányra. Krisztyne sincs túl jó színben, Koni viszont nem úgy fest, mint aki hatalmas megrázkódtatáson ment volna keresztül. Hogy ő maga nyugodt-e, azt nem tudni, nem mutatja az érzéseit, az egyedül csak rá tartozik, senki másra. Ugyan nem akadt ki, nem háborodott fel akkor, mégis jobb, ha őrzi a titkát. Celinda felé fordul, vajon engedi-e Kumikonak az újabb próbát, vagy sem? Egyelőre nem ül le, majd kiderül, mi lesz a következő feladat.*

*Hiába a bonyodalmakat nem tudja az ember elkerülni és most attól fél, hogy a végén még odabent is történik valami, de szép lassan elégedettséggel nyugtázza, hogy ott minden rendben, ahogy az arcok felbukkanni látszanak. Persze a dolog hátránya, hogy most lemaradt róla, nem tudja, hogy helyes volt-e a dolog, de ha itt vannak, akkor bizonyára igen a válasz. Így most csak az előtte lévő lányra pillantgat, aki még mindig nincs túlságosan eszméleténél és bár sokan elítélik talán hirtelen jött ötletét (a pofozást), azért ő megragadt ennél a módszernél és akarva-akaratlanul ez volt a legelső, ami eszébe juthatott. Persze sajnos nem ismeri a lányt, sőt a diákokat se igazán közelebbről, de az elmúlt évben elég keveset tartózkodott itt, ez egyáltalán nem csoda.*
- Áhh képtelen lennék most nyugodtan bármit is kezdeni a pálcámmal, repülősó meg hát...nem hiszem...hogy akad itt ilyesmi - *mondja a feltárt javaslatokra és még mindig bizakodik valamelyest, hogy ezek nélkül is sikerül helyreállítani a lányt.
Lassan azonban minden a helyére kerülni látszik és szerencsére a lány is kezdi visszanyerni lélek - jelenlétét, de gyanítja, hogy nem a pofonoktól. Szemléli a lány arcát, hogy tényleg rendben van-e, nem kell neki valami, majd lassan ő is feláll és körbepillant a kis díszes példányokon. Éppen azon agyal, hogy mi olyant találhatna ki, ami nem hozza rá ennyire az emberekre a frászt, amikor váratlanul éri Kumiko kérése. Érti ő valahol mélyen, hogy ilyenkor buzog az emberben a tettvágy, de mégis fejet csóvál, hiszen rajta csattan az ostor és nem szeretne újra azokat a perceket átélni, amikor még kérdéses volt, hogy a lány újra magához térne.*
- Nem tartom ezt túl jó ötletnek. Megértem, hogy szeretne bizonyítani, de most mégis jobban örülnék, ha mindenki leülne szépen a puffok valamelyikre - *sóhajt fáradtan, majd várja, hogy a kis példányok helyet foglaljanak és megpróbálja az egész ügyet elfelejteni, ami néhány percnyi aggodalmat hozott rá. De ezzel valahogy számolni kell, csak lehet még a kora miatt vesz mindent még annyira a szívére és nem érzi magát eléggé felnőttnek még az ilyen esetekhez. Fáradt szemmel tekint körbe és fogalma sincs, hogy hirtelen mit akart mondani, így jobb híján a diákokra hárul a feladat, hogy ők mit akarnak csinálni, maximum ha semmit, akkor mindenki mehet a maga dolgára.*
- Valakinek van valamilyen kérdése, esetleg megosztaná tapasztalatait a feladattal vagy szeretne valami mást gyakorolni? - *tekint körbe és tárja fel a lehetőségeket, majd legszívesebben leülne valahova, de hogy erősnek látsszék most mégis állva marad és keresztbe fonja karjait maga előtt.*

*Úgy látszik Kumiko tényleg jól van. Vagy is jobban. Koninak ez nagy megkönnyebbülés. Leül az egyik puffra, nem csak azért, mert a professzornő ezt mondta, hanem azért, mert egy kicsit elfáradt. Tudja, hogy csak varázsolt párat, de akkor is... Elképzelte, hogy hogyan halhat meg. Nem is tudja, hogy mit szeretne csinálni. Legfőképpen aludni, vagy legalább pihenni. Nem szólal meg, ezzel is jelezve, hogy ő nem szeretne semmit sem gyakorolni, sem a tapasztalatait megosztani. Vet még egy pillantást Kumikora. Már határozottan jobban néz ki, mint mikor a földön feküdt. Koni nem szeretné még egyszer úgy látni. Soha, de soha! De ezeket az érzéseket nem mutatja ki. Halálos komolysággal ül, és hallgat. Aztán, még is formálódik benne egy kérdés, amit nem tesz föl semmit, hát kénytelen maga föltenni azt.*
- Professzornő, hol találkozhatunk a halál-énünkel, ezen a függönyön túli helyen kívül?
*Ez most érdekli, mert valahol máshol biztosan, különben nem is vették volna, hogy hogyan kell legyőzniük. Őszinte kíváncsisággal fordul a nő felé, és várja a választ. Miután megkapta, csak csendben ül tovább, és hallgatja a többieket, illetve a professzornőt. Már kezdi várni az óra végét, mert neki a Krisztallográfia és ez az óra pont elég volt erre a napra. Elfáradt. Elég régóta nem történt ez meg vele. De legalább jobban fog majd esni neki a pihenés, illetve a semmittevés...*

*Továbbra is távolabb áll, Kumikonak sem szerencsés, ha most rárohan mindenki, és akkor meg az lesz a baj, hogy szerencsétlennek levegője nincs. Celindára pillant kérdőn, azért nem megszokott látvány, hogy pofozni kezdik a delikvenst, illetve… a fene sem tudja. Annyira nem ismeri Kumikot ő sem, így nem tudja, hogy irtózik attól, hogy hozzáérjenek, ő maga sosem próbálta, csak abból indult ki, hogy az ázsiai emberek többsége tartózkodóbb, így biztosra veszi, hogy a lány sem igazán kedveli az ilyen közeledéseket.
Ami meglepi, az az, hogy Celinda rémültnek és idegesnek tűnik, mint aki nem tudja hirtelen, mégis mit kezdjen most, vagyis nem ura a helyzetnek. Ezt betudja annak, hogy fiatal, és mindenki másképp reagál éles szituációkban, baleseteknél, és előre be nem kalkulált helyzeteknél. A tiltásra felvonja a szemöldökét, ezt nem egészen érti, szerinte Kumikonak most kell visszamennie, különben soha többé nem fogja megtenni.*

-Professzor, engedje, hadd tegyen még egy próbát. Vagyunk elegen, hogy ha bármi gond lenne, segítsünk, de Kumiko erős, meg tudja csinálni.

*Ez számára nem kérdés, és lehet, pofátlan a kérése, de így érzi helyesnek. Nem ül vissza, megvárja, mi lesz a döntés. Ha a lány visszamegy, akkor egyértelmű, hogy állva marad, ha nem, csak akkor telepszik vissza a helyére, de kizártnak tartja, hogy csak úgy feladja. Kérdése nincs, amit látott, azt megtartja magának, igen érdekesen venné ki magát, ha bejelentené, hogy csupán egy vérdögöt látott odabent.
Nem, mások nem tudhatják meg azt, ami kiderült, bár lehet, a véleményük nem változna, no de mégis. A gyakorlásban benne van, az sosem árt, legalább fejlődnek, és nem véreznek el a vizsgán. Attól nagyobb szégyent elképzelni sem tudna, de akkor haza sem menne, messzire kerülné Rault is. Konidik kérdése őt is érdekli, és kivételesen egy szót sem szól, még a végén az lesz a gond.*

~ Mi az, hogy nem tartja jó ötletnek? Bizonyítani? Nem bizonyítani akarok!!! Csak a feladatot megcsinálni. ~ *Annak köszönhetően, hogy még mindig nem nagyon tért magához, elég jól látszódik minden gondolat az arcán. Elég furcsa lehet, hogy a mindig komoly lány arca előbb értetlenséget, majd felháborodást és végül elszántságot mutat. A puffok említésére meg egy kissé mérges lesz, de Noel szerencsére az ő pártját fogja, bár az, hogy neki segítségre lenne szüksége enyhén sértő. A puffok helyett, inkább a tanárnőre mered, a karjait keresztbefonja, jelezve, hogy ő bizony nem fog leülni addig amíg meg nem valósította a korábban elvárt feladatot. Egyébként is fent áll annak a veszélye, hogyha most nem csinálja meg, akkor később egyedül felügyelet nélkül fog próbálkozni. Persze a tanárnő nem ismeri Kumikot, így nem is tudhatja, hogy mennyire kitartó és elszánt, és hogy nem ismeri a "nemtudás" fogalmát. Márpedig jelen helyzetben, nagyon úgy fest, hogy ő nem tudott valamit. Ez nem azt jelenti, hogy be akarja bizonyítani, hogy tudja, hanem azt, hogy addig nem hagyja el a termet, amíg meg nem tanulja. Beleőrülne, ha valamiben nem lenne legalább átlagos a képessége.*
~Meg tudom csinálni, tudom, hogy meg tudom csinálni, meg akarom csinálni!~ *Gőzölög magában továbbra is, és a tekintetét, a függöny feé fordítja, ha szabad ha nem, amint nem remegnek a lábai, ő bemegy oda. Koni kérdésére persze meghallgatja a választ, de ő már látszólag nem figyel. Ha máshol is lehet ezt a dolgot gyakorolni, akkor majd a szobájában óra után... Ha pedig nem? Hát akkor itt marad óra után. Egyszerű, nem?*

*Mindig bizalommal tölti el, ha többeket másoldalról is érdekel a téma és egyáltalán nem érik be azzal, amire csupán az órán kénytelenek szorítkozni. Igaz, hogy kicsit feszülten mosolyog még mindig, hiszen aggodalma nem tűnt csak el úgy, és talán még óra végéig is megmarad. Ezért is van fél szeme folyamatosan az ájult lányon, miközben valami érthető magyarázatot igyekszik adni arra, hogy miért is van haszna és értelme ennek a dolognak, vagyis hát válaszolni a kérdésre, hogy hol lehetne még ezzel jobban elmélyülni.*
- A halál-én leginkább akkor bukkanhat fel, ha olyan ellenséggel van alkalmuk találkozni, aki hidegvérrel képes magukat meggyilkolni. De nem csupán ez az eset létezik, bár erre adtak bizonyítékokat többségében, előfordulhat bármilyen veszélyhelyzetben, ahol az életük megmentése a cél. Ez az egyik leghatásosabb eszköz a védekezésre, bár rengeteg energiát szív ki a mágusból, nagyon hasznos tud lenni. Jövőre talán majd megpróbálkozunk az erősebb gyakorlatával. Az alkalmazása mindig az adott energiaállapottól függ, de például egy temetőben érdemes gyakorolni, szellem kísérte házban (tehát olyan helyen, ahol az élet nincs jelen, hanem inkább a halál lengi körbe az egészet) - *mondja egy apró mosollyal, most kár lenne szót pazarolni arra, hogy mit fognak csinálni, az majd kiderül azon az éven. Lassan tesz egy kört a kis publikum között, majd tekintete Noel kérlelő hangján állapodik meg és bizony van benne igazság, de talán most is hibát követett el, hogy azonnal nem a javasasszonyhoz fordult. Hiába ezek a mugli gondolatok néha erősebbek a mágus énnél.*
- Rendben, de ha most is valami hiba csúszik a gépezetbe, akkor irány a gyengélkedő. Nem szeretném tényleg, ha utána felelősségre vonnának, mert nem cselekedtem helyesen. - *mondja még mindig feszélyezve a dolgot, majd megindul a függöny felé, mert most végig rajta fogja tartani a szemét, még ha ez fusztrálóan is hat és esetleg kudarcot hoz. De néha áldozatot kell hozni, és később is lesz még bőven alkalom gyakorlásra, ha ő nincs ott...*
- Na jöjjön kisasszony! - *utasít a lányra, majd ő belép a függöny mögé, de olyan helyet keresve, ahol nem látszik annyira és nem érzik talán túlságosan a szemei pillantásait.*

//Még 1 hsz-t várok mindenkitől, ha gondolja és utána kiosztom a részvételi pontokat+zárok!!//