*Íme itt van a nem rég érkezett leányzó Katrina az első Bájitaltan órájára érkezett. Lassan sétálgatott az alagsorban azon tűnődve melyik terembe kell bemennie. Fkete farmer és fekete kardigán. Hajában fekete hajpánt és lábán szintén fekete deszkáscipő. Persze ezen mind talár van hogy azért órára igy kell jönni és mégsem jöhet el egyszáll talárban. Tűnődve nézelődött a jó terem felé majd benyitott egy terembe kopogtatás után. Természetesen nem volt senki ott és nem is tűnt valami bájitaltanlaborra hasonló teremnek. Szóval tovább ment.
Pár terem előtt elment majd macskája nyávvintott egyet az egyik terem irányába.*
~Ez meg honnan tudja hogy hova készülök és hova kellmenni?~
*tűnődött Katrina de benyitott a terembe éles kopogtatás után. A cicusállat jó ehlyet mutatótt neki. Mindketten beléptek és hátramentek az egyik padhoz. Nem túl hátúl de nem is túl elől. Lecsüccsentek és Katrina elkezdett kipakolni.
Elővette a könyvét és jegyzetfüzetét. Pennát is kirakott a pad szélére.*
-Most elhoztalak de pofa be és nincs nyávogás! Oké? *a macskának intézte szavait. Az nyávvintott rá egy jóízűt mintha értette volna és el is szunditott. Hiszen egyebet sen csinál csak alszik kis megszakitásokkal amikor tömi a fejét a macskakajával.
Katrina kissé félt hogy megfogja szivni hogy elhozta egyetlen kedvenc házimacskáját mert a tanár valszeg kidobja de azért ennek jelét sem mutatta.
Simán rajzolgatott egy papirlapra ilyen olyan firkálmányokat és mindenfélét ami eszébe jutott hogy azért mégis csináljon valami ha egyszer már órára jött és a tanárnak még se hire se hamva. Szóval jól elvolt a pennájával és a papirlapjával. na meg a macskájára is ránézett párszor nehogy a rosszcsont jószág elhúzza a csikot. Még elveszi vagy elveszelyti valaki. Vagyis ellopja. Akkor meg majd foghatja Katrina a fejét hogy a drága tesőja otthon a fejét leveszi hogy hogy volt képes elveszteni egy ilyen édes cicust. Meg amúgy is nagyon hiányozna neki.*

*Kumiko a szokásostól eltérően később indul el a szobájából mint szokott, de jó oka van erre, hisz a bájitaltan terem, egészen közel van az extremus kar klubhelyiségéhez, így nem kell sietnie, hogy időben odaérjen. Alig néhány perc és már ott is van.
Ma is mint mindig egy ujjatlan fekete ruhát visel. Erre terítette rá a talárját, amin ott csillog az extremusos kitűző. Haját, melyet általában kibontva hord, most egy hajtűvel szoros kontyba tűzte, hogy a bájitalkészítéskor ne zavarja. Fekete oldaltáskájába már rég belerakta a jegyzetfüzetét és a pennáját. A táska mellett az üstjében ott hever a többi bájitaltanon használatos kellék. Egy kisebb mérleg, védőkesztyű, vonalzó, keverő pálca és néhány hozzávaló.
Az órájára pillantva megállapítja, hogy még van 10 perce óra kezdésig, így kényelmesen átveti a vállán a táskát felkapja az üstöt és elindul a terem felé. Ahogy halad a hűvös folyosón a bakancsa most is kopog, mint mindig. 5 perc sem kell hozzá és már a terem előtt van. Amikor benyit, meglátja Krisztyt, aki egy másik pillussal beszélget. Ha jól emlékszik már látta a fiút gyógynövénytanon. Ahogy körbe néz egy új arcot is megpillant. A lány talárján is ott csillog az extrás kitűző, így úgy dönt, talán az a legjobb, ha mellé telepszik le.*
- Sziasztok!
*Köszön a két Pilluamuletos felé, majd az új lány felé veszi az irányt. Ahogy közelebb ér, látja hogy az egy macskát is hozott magával. Erre csak megcsóválja a fejét. Megáll a lány előtt és megszólítja.*
- Szia! Kumiko Midorikawa vagyok. Szintén extrás.
*Mutat a lány kitűzőjére, miközben bemutatkozik és rámosolyog a másikra.*
- Leülhetek?
*Kérdezi meg, s ha a lány beleegyezik, akkor lerakja az üstjét a pad mellé, a táskájából pedig kipakolja a jegyzetfüzetet és a pennát. Ha nem az sem zavarja szimplán egy paddal odébb ül. De ő elhatározta, hogy sok barátja lesz. És most végre összeszedte a bátorságát és leszólított egy idegent. S bár nem látszik rajta egy cseppnyi idegesség sem, belül marcangolja az ideg, és fél a kudarctól.*

//Ha minden igaz, csak hétfőn jövök, de lehet csalok és közbe is benézek //

~ Szívből remélem, hogy ez az óra jobb lesz, mint a tegnapi. ~
*Enyhe fintorral az arcán ugrál a lépcsőn az Extremusos fiú. Viszont még így, ugrálva sem halad gyorsan; szépen ugrik a következő fokra, ott megáll, majd ugrik a következőre, lassan, ráérősen. Ezzel addig el is tud szórakozni, amíg lefele halad, de mikor elhagyja a lépcsőt, más elfoglaltságot kell keresnie. Jobb híján az ajtókat kezdi számolgatni, miközben a bájitaltan terem felé halad. Tizenegy, tizenkettő, tizenhárom... És itt megtorpan. Elhűlve pislog a bájitaltan terem fekete ajtajára, ami kérem szépen éppen a tizenharmadik. Na nem mintha babonás lenne a srác, de ez azért mégiscsak... Szinte már felháborodva fonja össze maga előtt a karjait, és lép hátrébb.*
- Na nem, hát én ide be nem megyek! *Jelenti ki, majd fújtat, és még nyelvet is ölt az ajtóra; még jó, hogy nem látja senki.* ~ Na nehogymár... ~ *Egy ideig dacosan mered az ajtóra, majd végül felsóhajt, közelebb lépeget hozzá, csak kicsiket, csak lassan, csak óvatosan... A keze a kilincsre csúszik, és nagy levegőt véve nyit be. Orrát rögtön megcsapja a furcsa illatok keveréke; először fintorog is, pedig nem kellemetlen ám, de határozottan szokatlan. Viszont előbb vagy utóbb csak hozzászokik... talán a mai óra időtartama is elég lesz hozzá. Besétál, halkan elmotyog egy köszönést, úgy mindenkinek; nem célozza konkrétan senkinek, nem igazán megy senkihez beszélgetni. Csak besétál, aztán megtorpan. Okéé. Padok, üstök rendben. Hátésaszékek? Elfordítja a fejét, lehajol kissé, hátha csak valami illúzió, és más szögből, ha máshogy esik rájuk a fény, látja a székeket... Majd az egyik padhoz pattan, és még körbe is tapogatózik, hátha tényleg csak valaki tréfát űz velük, és láthatatlan az ülőalkalmatosság. De nem, itt tényleg nincsenek székek. A kezdeti döbbenet után megrántja a vállát, a táskáját ledobja a pad mellé, ő maga pedig nemes egyszerűséggel, törökülésben helyet foglal a földön; majd miután rájön, hogy az kissé alacsony, inkább a padra ül fel, bár persze majd ha a tanár jön, villámgyorsan leszökken onnan. Talán nem tervezték ennyire strapabíróra az asztalt, de a fiú nem valami súlyos, sőt, kifejezetten könnyű; persze a bájitalhozzávalóknál jóval nehezebb, de csak nem szakad le alatta az asztal. Legalábbis reméljük a legjobbakat.
A teremben körbefigyelve persze megakad a szeme a vöröses ajtón; sejti, hogy valami szertár lehet, hozzávalókkal, de eszében sincs megnézni. Inkább a dísztelen falakhoz fordul, és az ott árválkodó receptekkel szemez; nem tudja őket ilyen távolságból kiolvasni, tehát a szeme továbbsiklik a rajzokra, festményekre. Némelyik láttán a hideg rázza ki, nyel egyet, és elgondolkozik rajta, vajon jó ötlet-e egyáltalán itt lenni...
És mint már annyiszor, most is arra jut: nemigen.*

Újabb nap virrad a Tornerans Mágusképzőre és benne a legfiatalabb és egyetlen Polarisra. A kishölgy mai elfoglaltságának a park újrafelfedezését választja, lévén úgy tűnt, itt mindig történik valami érdekes. Ugyan csak pár órája van kint, máris indulnia kell bájitaltanra. Összeszedi a cuccát, mert most NEM fogja elhagyni a dolgait, aztán besiet a kastélyba, egyenesen le, az alagsorba. A hirtelen jött sötétség furcsán hat rá a fény után, de összeszedi magát és igyekszik megtalálni a helyes irányt.
Pár diákot lát a folyosón, ám most nincs kedve kérdezősködni, nem szeretne folyton a legostobábbnak tűnni. Anyja bizonyára már leszidta volna a rengeteg értetlenségért, amit képes összehozni háromszor huszonnégy órában. Mert ugye annyi ideje került a kastélyba. Persze ez alatt az idő alatt más, nagyobb horderejű baklövéseket is halomra halmozott, elég csak, ha annyit mondunk „diricawl”. Megrázza a fejét, amint eszébe jut a szánalmas akciója szegény madárral, etetés néven.
Ki gondolta volna, hogy pont akkor akar majd eltűnni az az istenverte állat?! Tehetek én róla?!
Megint sóhajt, lassan második természetévé válik önmaga ostorozása.
Inkább az órán kezd töprengeni, jóslatokba nem szívesen bocsátkozik, ellenben sejti, hogy a tegnapi tanárnő elvitte a parapálmát, bármilyen félelmetes és szigorú legyen a bájitaltant oktató professzor remélhetőleg Akane-senseit nem múlja felül. Lycaria szeret élni, annyira nem kívánkozik a halálba.
Elgondolkodásából az riasztja fel, hogy megérkezett a teremhez. Döbbenten veszi észre, a 13. ajtóhoz van szerencséje, pontosabban szerencsétlensége. Mintha enélkül nem lenne elég peches!
Halálra váltan mered egy pillanatig a falra, kezdi úgy érezni, ma nem tanulás, hanem akasztás lesz.
Tulajdonképpen nincs túl nagy horderejű különbség a kettő között. – gondolja önmagát nyugtatgatva és belép.
Amint a lába az első kőre, felragyog a mosolya, még ha a terem homályát bevilágítani nem is sikerül.
- Szervusztok! – köszön önmagához hűen olyan vidáman, mint egy ma született… hát, nem bárány, talán palotapincsi. Igen, a csillogó szemek és az életigenlő arckifejezés legjobban arra hasonlít. Kár, hogy neki nincs farka, amit kergethetne. Bár valószínűleg utóbbit azért Lycaria is méltóságán alulinak találná, és nem minősítené magát ilyen infantilis viselkedéssel.
Döbbenten veszi észre a székek hiányát, a sok üstöt és az alattuk lévő kis farakást. Ha varázsolni kell, az rendben van felőle, de azt nagyon melegen ajánlja, hogy ne gyufával kelljen próbálkozniuk. Semmi kedve nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozni a társainak, ráadásul az iskola is szép, ahogy van, nem tenne jót az épületnek egy tűzvész utáni renoválás. Sőt, maga a lángtenger sem a legkellemesebb díszítő elem.
Ezen csodálatos kilátások teljes tudatában és az elmúlt napok eseményeit elemezve foglal helyet középtájt.

~A fene vinné el az a hülye óra, esküszöm veszek egy másikat....Hihetetlen, hogy megint elkéstem.~
*Arwen magában gyötrődik miután fut az alagsorba, mert órája lesz. Bájitaltan termet keresi, persze elsőre nem megy. Összevissza fut, végül megáll egy ajtó előtt, amire ki van írva a terem neve.*
~Na, tessék, már megint megcsináltam, milyen szerencsétlen vagyok, egy párszor elmentem az ajtó mellett és még észre se vettem.~
*Arwen már lassabban veszi a levegőt, még kifújja a levegőt, megigazítja talárját és megnézi, hogy a pálcája nála van-e. Mikor mindennel elkészült belép a terembe és még látja, hogy időben jött, mert a tanárt nem látja bent. Köszön a többieknek és leül.*
- Sziasztok!

//Sorry, de usernek gondja akadt és most tud írni//

*Hát igen, egyáltalán nem is kérdés, hogy benézte az időt és léptei is inkább csak most a kapkodásra utalnak, mint a normális tempóra. Muszáj ott lennie, mert már jó pár óra kihagyás könyvelhető el számára, így roham léptekkel siet az alagsor felé, bár így is ezer esélye van arra, hogy elkéssen. Nem baj, majd valahogy kimagyarázza, csak már érjen oda végre. És kicsit kifújva a levegőt, de még mindig szapora pulzussal a zajok forrása után kutat, hogy mikor merészeljen belépni. De aztán rájön, hogy itt már oly mindegy, majdnem egy óra az majdnem egy óra. De reménykedik, hogy semmit se fog megzavarni, így egy kis higgadtsággal nyit be az ajtón, majd húzódik szájra apró félmosoly-szerűre, hogy igen, sikerült a művelet. A hiba már csak annyi, hogy a tanár bent van, így egy fél pillantás vörös íriszeivel a föld felé, majd egyenest a tanáréba és persze illendőséget tartva kivételesen bocsánatért folyamodik.*
- Öhm. Elnézést. Lemaradtam valamiről? - *legalább így tiszta, hogy hány perc írható a rovására, majd egyelőre hely után kutat és ki is szúr egyet ott középtájt, de azért a leüléstől még messze van. Bizonyára előtte helyrebillentik abból, hogy mi a pontos idő ismeret.*

Lycaria szintet lép a vegetatív üzemmódban, lefelé, leüresedett aggyal bámulva ki a fejéből. Azon gondolkozik, hol férhet el ennyi diák úgy, hogy ő sikeresen és messzemenően vágyaival ellentétben mindet elkerülje. Nap, mint nap. Újabb rejtély a köbön.
Oldalra forgatja a fejét, nem csontkovácsot keres elgémberedett nyakának, a tanár érkezik meg a semmiből. Elkerekedik a szeme, ez aztán hirtelen belépő. Jobban szemügyre veszi a férfit, nos, ő sem az a tipikus oktató jellegű ember, legalábbis Lycaria nem nézte volna ki belőle, hogy van türelme a gyerekekhez. Ez a morcos arc az ő véleménye szerint nem sok jót ígér. Talán rosszat se. Órát viszont biztos, a prof. máris belekezdett.
A lány még inkább megilletődik, de nem szól semmit, nem papagáj. Előkotor feje rejtett zugaiból némi tudásnak vélt hangyaürüléknyi valamit és bizonytalanul megpróbálkozik a felelettel.
- Tulajdonképpen minden anyag méreg, túlzott mennyiségben, így például az ellenméreg is lehet az, professzor. A hatása a varázslótól függ, hogyan és mire használja. – mondja halkan, ám azért hallhatóan. Feltehetően megint valami hatalmas butaságot hordott össze, viszont paraszti, pontosabban Lycaria-féle logikával össz-vissz ennyit tudott kikövetkeztetni. Ráadásul sosem foglalkozott behatóan a mérgező bájitalokkal, az olyan lett volna egy hozzá hasonló személyiségű féltündétől, mintha a Mikulás elkezdene atombombát osztogatni cukorka helyett. Abszurd.
Nem az a könyvben elmélyülős fajta. Lehet, ez a hiba. Néha nem ártana tanulás céljából is kezébe venni egy olyan téglalap alakú izét, vaskos fedővel illetve esetenként megsárgult lapokkal. A könyvtárban is rengeteg ilyen akármi lakik, el kéne látogatni oda.
Csöndben várja a többiek válaszát, közben elővesz egy pennát és pergament, hátha elhangzik fontos információ is. Ha már magától nem keresi a tananyagok jegyzetbe szedett dicső társaságát, legalább a társaira figyeljen.
Közben befut egy késő is, részvétteljes pillantást vet rá, majd visszatereli tekintetét az eredeti pontra. Úgy látszik a Torneransban nem csak ő hajlamos már-már hobbiszinten eltévedni.

*Arwen nyugodtsággal ül a padban egy könyvel a kezében mikor látta, hogy nincs bent a tanár. Kizárta az összes kültéri zajokat, így nem vette észre, hogy egy borostás, morcos tanár lépett be. Mikor meghallotta a 'mérgek' szót egyből felkapta fejét, hogy miről is van szó. Mikor látta, hogy már elkezdődött az óra, egy kis pír látszik meg az arcán és gyorsan becsukta a könyvét és el is rakta a táskájába. Mikor a tanár úr feltette a kérdést, hosszan elgondolkozott rajta.*
~Mérgek....Mi jut eszünkbe róla? Jó vagy rossz hatása van?~
*Mélyen belemerült a gondolatába és próbált elgondolkozni a válaszon mi előtt valami badarságot mondana. Aztán már máris a válaszon gondolkozott.*
~Ööö...Hát...Mi jut az eszembe a mérgekről?~
*Egyik szemöldökét felhúzta és nagyon mélyen elgondolkozott rajta.*
~Talán, hogy......Hát izé.....Halálosak is lehetnek, de vannak ellenszerek, amik gátolják a méreg hatását.~
*De még nem mondta ki a gondolatát, inkább áttért a következő kérdésre azon is gondolkodott.*
~Hmm.....Jó vagy rossz hatása van?.....Nyilvánvalóan rossz hatása van, hiszen mégis csak meg lehet vele ölni valakit.~
*Kicsit bátortalanul és lehet, hogy oltári nagy hülyeséget fog mondani, de megpróbálkozott vele és elmondta a véleményét.*
- Professzor úr, a méregről nekem csak annyi jut az eszembe, hogy lehetnek halálosak is, de néhányra van ellenszer és ha valaki ezt jól tudja akkor meggátolhatja, hogy a méreg legyengítse a szervezetet. Nyilvánvalóan rossz hatása van, hisz, mint mondtam az előbb halálos is lehet.
*Kicsit elhúzta a száját, mert lehet hülyeséget mondott. Nagy szemekkel nézett a professzorra, hogy lehetőleg ne nézze nagyon butának vagy hülyének. Figyelmesen meghallgatta az osztálytársai szavait és nagy figyelemmel nézett Gerard tanár úrra, ha elmondja a választ akkor le is tudja írni.*

//Bocs ha értelmetlen, user ma biciklivel balesetet szenvedett és értelmetlen mondatokat ír:)//