Kék-barlang

*Vigyorogva figyeli, ahogy a szárítóbűbájain megdöbben Darton, pedig ez puszta praktikusság volt a részéről, semmi több.*
- Komoly kutatómunka áll a hátam mögött, bármilyen helyzetre van megoldásom a szárítás terén... - *kacsint a mellette ücsörgő tündére mókásan.
Jólesően kinyújtóztatott lábaival kezd neki a tanulmányozásnak, majd miután hátraugrott, örömmel konstatálja, hogy bűnbocsánatot nyert. Azért persze megindokolja a reakcióját, hiszen némileg különös lehetett.*
- Odahaza a fizikai kontaktus nálunk, történjék bármilyen okból is, nos, öhm, nem éppen díjazott dolog. Felénk senki nem szereti, ha tapogatják, ezt nevelték belém is, ezért nem értem magamat se, mi üthetett belém...
*Még pirosabb, mint volt, hiszen ezt se sokan tudják róla. A középkorias felfogású neveltetése ilyenkor látszik meg igazán a tündelányon, aki nem is tud az egésszel mit kezdeni.*
- Éjszín farkas... - *suttogja ő is vissza tünde nyelven, hiszen ez számára szokatlan. No nem a nyelv, hanem az életforma. A napfényes erdők gyermeke elborzad, ha arra gondol, egy ilyen sötét helyen kéne élnie, enyhén összerázkódik a gondolatra is.* - Hogy én milyen lennék? Biztos lila! Vagy zöld! Vagy sötétvörös! Vagy... na jó,ennek nincs értelme, de én magam is valóban kíváncsi lennék. De nekem tetszik, legalább nem kell a pálcáddal vesződnöd, ha világítani akarsz a sötétben.
*Megjegyzését ugyan nem gunyorosnak szánta, de kissé azzá sikerült. Mivel nem teljesen ura még mindig a helyzetének, felpattan, és elkezd fel-alá sétálni. Néha egy-egy kavics megszúrja a lábát, de nem foglalkozik vele, újra eszébe jut a gondolat, amit alig tíz perce feszegetett.
~Mi lenne, ha mikor visszatérünk az időnkbe, belepiszkálnék?~
Az ötlet ravasz mosolyt csal az ajkaira, de eldönti, erről senkinek nem beszél, pláne Amelienek nem. Ő még a végén lebeszélné róla. Pedig minden milyen más lenne, ha aznap nem mennek el lovagolni!
Nem bír a töprengéséből kiszakadni, ezért nem is figyel igazán a lába alá. Ez a kavicsokon komoly hiba, az egyik kicsúszik a lába alól, ő pedig egyensúlyát vesztve dől el, karjaival az egyensúlyát keresve, és vészesen közel Darton feje körül csapkodav, míg végül egyhatalmas puffanással a fiú lába előtt köt ki, a földön ülve.*
- Óh, hogy az a búbánatos hupikék fúriafűz szakadna rád álmodban! - *szitkozódik halkan, majd rájön, milyen komikusan festhet, így elneveti magát.*
- Ez azt hiszem, nem az egyensúly napja!

[Katrinának]

Újabb nap, még ki nem próbált szórakozási lehetőségek. Amiket persze önsanyargató dolog lenne kihagyni.
Egy szőke hajú vidám egyén szökdécsel az udvaron, néha óriási vigyorral lehajol és a napsugarak alatt ezernyi színben pompázó virágokat szagolgatja. Arca szinte elmerül a csodálatos, puha szirmok kavalkádjában. Mindez teljes megelégedésére szolgál, el se tud képzelni élvezetesebbet.
Azonban mint minden, ez sem tart örökké. Miután illatmintát vett az összes tündöklő liliomból és felmérte a rózsák arányát a nefelejcsekhez képest, megpillant egy apró, barna gombát a fűszálak közt megbújva. Összeráncolja szemöldökét, ilyet sem látott a tündékkel töltött idő óta. Ott volt igazán lehetősége gombákra vadászni. És ha már ilyen leleményesen kiszúrta ezt a vargányát, miért ne eredhetne a nyomába? Pontosabban… ismerős lehet az erdőjárók egyik mondása mindenkinek: ahol egy gombát látsz, ha körülnézel, még többet találsz. Persze kérdéses, valóban létezik-e ilyen szabály a rengeteg vándorainak.
Lycaria mindenesetre hisz benne és egy percig sem habozik felderíteni a környéket. Átbújik két szúrós ág és egy cserje kibukkanó gallyai között. Szerencsére az erdő számára olyan, akár egy táncterem, a profi táncművésznek. Sima pálya.
Ugrabugrálva halad előre egyre mélyülve a növényzet rejtekében, ügyesen kerülgetve a bokrokat, mígnem egyszer csak ritkás füvezetű, kitaposott ösvényféléhez ér. Kíváncsian lépdel immár lassabban, a távolban egy szikla (?) körvonalait véli felfedezni.
Hát ez meg micsoda?
Mielőtt alaposabban szemügyre vehetné, furcsa, zörrenő hangot hall maga mögül és arra fordul.
- Van ott valaki? – kérdezi egyszerre barátságosan és bizonytalanul, miközben figyelme elterelése végett orra bukik egy fatörzsben. Mire észbe kaphatna a lábai már ki is szaladnak alóla, ő pedig az elegánsság szellője nélkül terül el a földön.
Ez a tökéletes bemutatkozás, gratulálok Lycaria.

(Emmeline, Darton)

- Komoly kutató munka, mi...? *Kacag fel Darton, s viccesebbnél viccesebb szituációk jutnak eszébe ami miatt Emmeline ezt a varázslatot megtanulhatta.*
- Oh, és hát azért annyira nem élvezem hogy ez a karomon van. Ez a jel a kezemen ha nem szabok gátat érzéseimnek, sötétség nélkül felizzik s olykor tovább terjed a testemen. Ezért vigyáznom kell indulataimra...
Karját nézve leül egy sziklára, s a lány szavain kezd gondolkodni. Szokatlannak találja, hisz Darton erdei tünde mivoltja hol szinte minden tűz tánc, harci tánc, és sámán tánc alapja maga az érintkezés nem tudja elképzelni ezt a felé neveltetést vagy viselkedést. Kivéve, ha csak nem...
~Nemesi sarj???~ Gondolkozni kezd Darton. Vajon hogy kezelje, a lehetséges szituációt? Nem tétovázott sokat a dolgon, hisz Darton számára nem a rang hanem az ember számít. Legyen az király, vagy koldus; egyiktől sem lesz jobb az ember. Így hát elmosolyodik, remélve bárhogy is lesz azért egy barátot nem veszít el. Míg a fiú gondosan elmerült gondolataiban, úgy a lány is. Ám Darton hamar vissza tér a valóságba és szelíd mosollyal figyeli a lányt amint az egyre inkább elkalandozni látszik...*
-Emmeline........Emmeline......* Lány úgy látszik teljesen más világban járt már, föl alá sétálgatva merült elméjébe*....Emmeline ha így fojtatod, el fogsz...
*El..... el is esett megcsúszva az egyik kövön, s így kibillenve egyensúlyából, haladt a föld felé. Darton hirtelen reagált, azonnal rohanni kezdet a lány felé ám nem ért volna oda időben, fél térdre ereszkedett s így tovább csúszva a kavicsokon, még épp időben kapta el a lányt.*
- Látod, mondtam hogy el fogsz esni...*kicsit lihegve az aggodalomtól, rámosolyog Emmelinére.*
* Felkapva a zsörtölődő lányt, emlékezve szavaira gyorsan leültette egy nagyobb sziklára, s hátrébb lépet had jusson némi levegőhöz. Leporolta ruháját, majd leguggolt a lány elé.*
-Megütötted magad? Ép csak az utolsó pillanatban hogy elértelek...
*Majd kissé aggódó, visszafogottabb hangon:*
-Mond "boldog kislány" min ábrándozol ennyire, hogy még testi épségedre sem figyelsz...?

**Hozzászólások** : 119 **Évfolyam** : Első

[Lycaria]

*Egy vörös hajú lány sétálgat az udvaron. Fekete pólóban és rövidnaciban. Aki ránéz gondolhatja is hogy nincs melege? De hát nincs. Katrina általában a fekete cuccai hordásáról hires. Még ilyen döglesztő melegben is mikor mindenki legszivesebben bőr és hús nélkül szárnyalna mint a levegő a szélben. Márha persze van szél mert jelenleg az sem fúj szóval csak nyugodtan lehet készülni becsináltnak aki kimerészkedik.
Na de hát egész nem nem lehet bent ülni ugy-ebár szóval mindenkinek jól esik egy kis firss, jelen esetben megel levegő. És ha nem hsznál, akkor nem is nagyon árt. Vagy mégis? Ez majd elválik.
Ezernyi szép virág van kedd katrina nem nagyon hajladozik egy szippantás után sem mivel nem nagyon szeretné előhúzni az allergiáját ha már napok óta egyet sem tüsszentett. Ugyanis a tömény virágpor nem kedvez egészségi állapotának. És a kedvének sem nagyon mivel az agyát valahogy nem akarja kitüsszögni. Szóval távoltartja magát.
Ám úgy tűnik minden hiába mikor egy hatalmas orgonafa állja útját és nagy elgondolkodásában és elmélkedésében nekimegy szabályosan egy lila orgonavirágnak és tüsszögésben tör ki. Ha 5-öt nem tüsszentett egyet se.*
~Naccerű! Mindig jól kifogom. A multkor bodza, most meg orgona. Hova jutott a világ, Istenem! És még ellenszérum sincs csak sima enyhitő.~
*tör ki magában mint egy vulkán és az orra nem elég hogy lila a virágportól még ki is pirul a meleg meg ugy-e a tüsszögés segitságável. hát nagyon szuper meg társai.
Tovább megy. Megpillant az erdő szélénél egy lányt éppen a virágokat szagolgatni és gombák után keresgélni.
Irigykedve néz rá.*
~Milyen jó neki hogy nincs ilyen fránya tüsszögési izéje~
*gondolj az allergiára Katrina és követni kezdi a lányt. Ő is ugrándozik a bokrokon mig végül egy barlangfélét pillant meg.
És egyszer csak megpillantja a lányt a földön.*
-Szia! Igen, itt vagyok.
*mosolyog kedvesen és a kezét felnyújtja hogy felsegitse a földről.*
-Katrina Jennifer Lawson vagyok. De csak simán Katrina, vagy Katie és tárja. De a jenniferre is halgatok.
*ad egy kisfelvilágositást.*
-Amúgy Extremusos vagyok. Na és te?
*kérdezi meg amire kiváncsi közben a barlang felé sétálgatnak...*

[Katrina]

Mielőtt még elraktározhatná az előbbit a legmegalázóbb emlékei közt, megjelenik előtte a hang forrása. Mint kiderül, egy extremusos diák, nevezetesen Katrina személyében.
Lycaria hálás mosollyal elfogadja az idegen kezét és felállva leporolja a ruháját. Deja vu.
- Köszönöm. – mondja tőle telhetően kedvesen.
- Rendben, megjegyzem. – nevet fel a számára ezernyinek tűnő becenévre és a gödröket kerülgetve halad tovább immár társaságban a girbe-gurba úton.
- Lycaria Polaris, szolgálatodra. – vigyorog, igyekezve legyűrni előbbi kacagását. Ő már csak ilyen napos teremtés.
- Signumusos vagyok, most érkeztem nemrég. Te régóta jársz ide? Az első évfolyamosok közé tartozol, igaz? Mintha már futólag találkoztunk volna. – lelkesen ömlik belőle a szó, és alaposabban szemügyre veszi a másik lányt. Megállapítja, hogy sem hegyet mászni készült, így aztán reméli, nem egy Tornerans-féle Mont Blanchoz vezet majd az útjuk.
Kívánsága valahol fent meghallgattatásra találhatott, ugyanis úgy húsz méter után és némi erőszakos növényt újfent legyőzve egy barlang széles nyílása tárul fel előttük. Meglepetten szemléli a bejáratot, a belső sötétség miatt nem sokat láthat, de azért érdeklődve fürkészi a mélységet. Állatok nincsenek a közelben, így zavartalan csöndben bámészkodhatnak furcsálkodva.
Jól sejtettem, hogy a kastélyban és a környékén sosem unatkoznak az emberek és tündék, még ez a különös üreg is felfedezésre vár! Kit ne csigázna fel a mélyben rejtő lehetőségek széles skálája…?
Oldalra néz Katrina reakcióját figyelve, ő nem fogja erőltetni a lemenetelt, amennyiben a másiknak nincs hozzá kedve. Sosem volt erőszakos, természetesen kíváncsi az igen, de utóbbi leküzdhető, egyszerűen annyi szükségeltetik, hogy az alkalmazkodó képességed nem egy egoista hercegnő szintjén mozogjon.
Leguggol a földhöz közeledve, hátha jobban belát, ám sóhajtva vissza kényszerül állni az eredeti helyére, semmit se ért el. Még talán, ha varázslattal tüzet gyújtanának, lenne esélyük, ellenben Lycarianak ez eszébe sem jut. Tanácstalanul ácsorog továbbra is és várja az égi csodát.
- Katrina, te jártál már errefelé? Nem tudod be lehet-e menni? – szólítja meg még jelenleg is fülig érő szájjal, viszont most leginkább az árnyas mélyedés izgatja a fantáziáját.
Körülnéz, vajon jár-e errefelé még valaki, ellenben minden irányban csönd honol, az ég világon egy árva varjú sem károg. Szerencsére.
Megrántja a vállát. Ha nem is szabad lemenni, neki senki sem mondta. Emellett csak nem lesz baj egy kis kirándulásból. Mi rossz várhatna rájuk? Csontvázak? Azzal meg tud birkózni, egyébként sem tűnik félelmetesnek a föld alatti rejtek, maximum figyelemfelkeltőnek.

[Darton, Emmeline, még mindig ]

*A köveken való összezúzódástól végül mégis megmenekül, hála nagyérdemű segítségének, aki a saját testi épségével nem törődve bevetődött szinte szó szerint alá, és elkapja.
~Ha ezt Amelie látná...!~
Egy röpke mosolyra futja a dologból, hiszen mostanában valahogy őt mindig mindenki az ölébe kapja, és ez kezd egyre furcsábbá válni. Ugyan tanakodni nincs is sok ideje a dolgon, mert már le is ülteti Darton egy sziklára, ahol végre levegőt is kap a nagy sokkra.*
- Köszönöm, hogy megmentetted az életemet - *biccent, némileg humorizálva, de tényleg hálásan a fiúnak, és végre újra képes mosolyogni.* - Köszönöm, egészben maradtam, eltekintve a lábamtól.
*Ekkor érzi ugyanis meg a talpán a vágást, amit a bűnös, csúszós kavics kozott, ami miatt ilyen mutatványokra kényszerültek mind a ketten.
Felkapja az ölébe az emlegetett testrészt, amiből ugyan szivárog egy kicsit a vér, de nem izgatja nagyon magát, belenyúl a tarisznyájába, kivesz egy rongyot, körbecsavarja, és ezzel le is tudja a fertőtlenítést.*
- Hogy min gondolkodtam? - *eszmél föl, és néz a mellette gugoló egyénre az elábrándozásának okát firtató kérdés miatt, és kicsit újra elködösödik a szeme.* - Csak az idővel vannak bajaim, semmi különös.
*Értse Darton ahogy akarja: a meleg időjárás, az egyre telő-múló idő, vagy a múlt... Nem fogja megmagyarázni ennél jobban, hacsak nem firtatják.*
- Nem éheztél meg a nagy ijedelemre?
*A végre újra mosolygó tündelány választ sem várva belemászik újból a tarisznyája aljába, előhalászva belőle egy kis árpacipót, egy kis üvegcsét, benne áfonyalekvárral, és egy nem étkezésre való tőrt, tokostul, amivel rögtön ketté is szeli a cipót, egyik felét Dartonnak nyújtva.*
- Úgy sejtettem, itt fogok ebédelni, de jól is gondoltam, ezek szerint.
*Megpróbál ezúttal nem elkalandozni, úgyhogy vág egy szeletet a cipócskaadagjából, megkeni, és jóízűen beleharap.*
- Nem tudom, ti felétek esztek-e húst, de én olyasmivel nem tudok szolgálni, viszont a lekvárból egyél, amennyi csak jól esik, ha szereted!

**Hozzászólások** : 119 **Évfolyam** : Első

[Lycaria,Katrina]

*Felsegiti a leesett leányzót aki rögtön le is porolja a port ruhájáról és meg is köszöni a segitséget. Katrina mosolyogva fogadja.*
-Ugyan, nincs mit.
*mondja és tovább figyeli hátha a nevét is megtudhatja a lánynak a nevét meg a karját és egyéb dolgokat.*
-Remélem is!
*mondja mintha a lny fejét leharapná ha nem jegyezné meg. Tovább mennek a görönygös,kanyargós úton. Majd hallja a nevét a lánynak. Olyan igazi neve van. Nem hasonlit senkiéhez. Nagyon tetszik a lánynak a név. Valamiért a vízhez kötné. Bár meglehet hogy nem oda kellene.*
-Tetszik a neved Lycaria.
*dicséri meg. Hadd tudja ő is hogy milyen szép a neve. Bár bizonyára ezt már mondták neki. Na de most ismét hallja. Ha meg még nem modnták akkor most mondják. Szóval mindegy végülis.*
-Signumusos? Hm...még nem találkoztam Signumusos diákkal. Te vagy az első. Bár úgylátszik ennek is eljött az ideje.
*Mondja. Mostmár minden karból ismer egy-két diákot szerencsére. És mégtöbbet szeretne ismerni. Főleg Pilluamuletoból. Kristyne eléggé jópofának tűnik de Silens valamiért nem jön be neki. De hát mit csináljon most? Ez van. Mindenki enm jöhet be neki.*
-Hát nem. Most jöttem én is pár napja. És igen, elsős vagyok. Szerintem órán találkozhattunk...talán.
*mondja az egyetlen lehetőséget ahol találkozhattak. Viszont hogy nem beszélgettek az tuti. Nem nagyon ismerős neki a lány. Csak látásból.
Egy idő után egy barlang sötét bejáratához érkeztek Lycariával. Katrina nem fél. Csak bámulja a hatalams nyilást. Legszivesebben bemenne a barlangba.*
-Hát jaja! Akkor menjünk! Ha van kedved hozzá.
*mosolyog a lányra majd elindul befelé az üregbe. Közben csak azért imádkozik hogy a fejére ne essen vagy másszon egy pók.*
-Persze! Szerintem be lehet hisz azért van itt. De még nem jártam erre...
*mondja és továbbmegy. Fürkészi szemeivel a barlangot. A csontvázakkal persze Katrina is el tud bánni könnyedén. Hiszen azok csak egy rakás csontból állnak és annyi. Kész,vége... Szóval nyugodtan tovább megy. Egy kis kirándulás nem árthat meg.*

*Darton szinte értetlen arccal figyeli Emmeline újabb és újabb
hangulat váltását, elmosolyodik a dolgon de már nem gondol semmit, hisz már
hozzá szokott. Féltő tekintettel néz a lány sebére, amint azt Emmeline
szélsebesen elintézte egy kendővel. Dartont sok minden érdekli, mint például a
faragás, a történelem a vallások de az orvos tudomány és a gyogyónövényzet
egyáltalán nem. Így nem próbál meg maga segíteni a lánynak viszont,
aggodalmaskodva figyeli a lány kötözési módszerét.*
-Hát emmeline te egy igazi csoda bogár vagy, *Mosolyodik el Darton, majd
tekintetét újra az egyre vörösödő kendőre szegezi*...De nem kéne azt meg
mutatni egy orvosnak Emmeline?
*A lányt a fiúval ellentétbe, a legkevésbé érdekli a sérülés s ismét a régi
Darton számára kedves "boldog kislányként" invitálja a fiút ebédre.
Darton ismét meglepődött arccal néz a semmiből előtűnő cipóra és lekvárra, s
közben figyel a lány szavaira.*
- Kedves Emmeline Way azért mert egy sötét erdőben éllek, még nem jelenti azt
hogy nem ismerem a civilizációt...Pláne nem a lekvárt...*Kacsint rá viccesen a
lányra hisz a lekvár nem egy új keletű dolog*
*Ekkor Darton szemei akaratlanul Emmeline tőrén akadnak meg. Díszes jól mívelt,
tündékhez híven mithril tőr lehet ugyan nem látta de valószínűsíti hogy mágikus
rúnák is ékesíthetik. Eszébe jutott saját, jobb kezes nehéz tűzön kovácsolt fekete rúna Assasinpengéje. S még jobban elmosolyodik, egyre s egyre jobban kezdi jól érezni magát egy "csodabogár, Boldog kislány" mellet.*
- Nem köszönöm nem vagyok ...* Ám ekkor orjásít kordul gyomra. Fejét hirtelen hasa felé fordítja*~Áruló!!!~
-Na jó...Hazudnék ha azt mondanám nem vagyok éhes...*S elfogadja a lánytól a cipót. Szórakozás kép, elkezdi pörgetni ujján s váltogatja, az alatta támaszként szolgáló ujjait. Majd leül a lány mellé, ám a szikla elé, hogy támaszát lelje a mögötte terülő kötőmben. S eljőve a várva várt pillanatot, bele harap a cipóba. Régóta talán már azóta hogy ide jött nem evett, így megkönnyebbülve s jó ízzel, kóstolgatja a falatot.*
- Nagyon szépen köszönöm, ez...nagyon....finom...*S egy újabb hatalmas falattal látja egy, ízlelőbimbóit.*
-Oh,...*Megvárja míg lenyeli a falatot, s folytatja* ...mond mi ez a viszály a két kar, az extremus és pugnax között....?

[Katrina]

Mosolyogva bólint Katrinanak, ő is pontosan ezt szerette volna. Úgy látszik egy rugóra jár az agyuk vagy csak mindketten kíváncsiak.
- Oké, akkor szerintem… előre! – nevet fel és lendületesen szeli át az utolsó egy métert a barlang bejárata felé.
Csöndben lépkednek egy ideig Katrinaval, talán az üreg sötétje vette el a hangjukat, talán nem. Mindenesetre van egy bizonyos hangulata, ugyan nem hátborzongatónak, inkább varázslatosnak nevezhetnénk. Nem is csoda, végülis még mindig a Torneranshoz tartozó területet tapossák.
Hűs levegő csap az arcukba, a szikla belsejében jóval alacsonyabb a hőmérséklet, közel sincs az a meleg, nyári idő, mint az erdőben. A lépteik alatt zörögnek a törmelékek, pár kavics ide-oda gurul, az akusztika visszaveri a hangjukat, tízszeresen felerősítve. Lycaria csak somolyog a furcsaságon, túl sok túrán vett már részt a hegyekben ahhoz, hogy ilyesmi ráijesszen. Megdörzsöli a karját a hirtelen hidegre, minél beljebb haladnak, annál inkább hűl a környezetük. Szinte dideregni lenne kedve, jobban összehúzza a felsőjét és nem mutatja, hogy fázik. Pár perc múlva hozzá is szokik az új helyzethez, szinte természetesnek hat számára. Elégedetten vigyorog, az első akadály leküzdve.
- Minden rendben? – kérdi észbe kapva, Katrinahoz fordulva, hátha ő is libabőrös lett a fagyosabb szellőtől, ami valahonnan a barlang bejárata felől jöhet. Nem is… inkább belülről.
Ez különös. – állapítja meg Lycaria. – Talán van másik nyílása is a felszínre és onnan áramlik be a szél? Vagy egy tó lenne lent? Pár perc monoton menetelés után értek egy kevésbé magas részhez, le kellett hajtsák a fejüket, hogy folytathassák az utat. Nem volt a legkényelmesebb pozíció, de hát így jártak. Mire újra kiszélesedett a járat és feljebb emelkedhettek, egy teremszerű elágazáshoz értek. A féltünde tanácstalanul bámult előre, nem akart választani. Remélte Katrina majd dönt helyette, bár a vízillat baloldalra csalogatta.
- Merre tovább? – kérdezte olyan mosollyal, mintha kettéhasították volna az arcát. Teljesen belelkesedett a kis akciójuktól, rég érezte magát ennyire jól.
- Jobb vagy bal? Nekem mindegy. – vonta meg a vállát tétlenül. Most az egyszer sajnálta, hogy nincs nála az a mugli ketyere, az iránytű. Hasznos lett volna, varázsolni jelenleg nem volt nagy kedve.

*A lekváros megjegyzésen gúnyosan horkant egyet, hiszen nem úgy értette, hogy Darton nem ismeri a lekvárt...*
- Azt próbáltam megérdeklődni, hogy eszel-e húst, de ezek szerint túl bonyolultan fogalmaztam.
*Tekintetépből a szkepticizmusa mögül csak úgy süt az életvidám jókedv, és még a fájó láb sem tereli el róla a figyelmét, amire pedig felszólították, hogy gondolnia kéne.
Azért mégis ellenőrzi a kötést, ami tényleg kezd átvéresedni, de egy leendő gyógyító nem esik pánikba. A milliónyi kacat közül kivesz a tarisznyájából egy fertőtlenítő kenőcsét, lekapja a rongyot, bekeni az emlegetett testrészt, és visszacsavarja rá a fáslinak használt lila kendőt.*
- Orvosnak? Fölösleges, túlélem a dolgot, volt már részem rosszabban is.
*Tekintete önkéntelenül a jobb vádlijára siklik, amit keresztben a térdétől a bokájáig egy csúnya, fehéres rózsaszín csík csúfít el. Egy régi, az egész életét meghatározó baleset emléke.*
- Jó étvágyat! - *tisztul ki a múlt ködétől felhős szeme, amikor némi kéretés után Darton jóízűen belehatrap a friss árpacipóba, és talán nem is veszi észre, hogy egy morzsa az orra hegyére tapad.
A lány játékosan lepöccinti onnan, egy kacsintás kíséretében, de olyan szerencsétlenül, hogy a saját ruhájára érkezik a kis bűnös. Tovább azonban nem menekülhet sanyarú sorsa elől, mégis a földre kerül, egy alapos szoknyaporolást követően.*
- Ejj, de szeret minket a cipó! - *mosolyog a lány, és újabb szeletet ken meg a finom édes áfonyaízzel, és egy hatalmasat harap delőle, aminek a következménye, hogy a vékonyka szelet kettétörik, és a vastagocska lekvárréteg az arcára kenődik.*
- Már enni sem tudok?! Mit szólnának otthon, ha ezt látnák? Hát így tanították nekem a kultúrált étkezést?
*Nem tud rájönni, mi az oka a folyamatos bénázásának, pedig igen egyszerű: szimplán zavarban van, csak nem veszi ő maga sem észre. Nem tehet róla, hiszen kortársa nem volt odahaza a tündék között, aki legközelebb állt hozzá korban, az a tulajdon húga volt.
Persze letörli az áfonyadarabkákat az arcáról, csak egy csipet marad az állán, némileg a szája alatt, amit nem vesz észre.*
- Jó, nem vagyok mindig ennyire ügyetlen, tudd be lányos zavaromnak.
*Ezt persze csak feszültségoldásként mondja, a saját belső veszültségének, pedig nem is tud róla, hogy van ilyen. No, szért szép a kamaszélet, mégha százhuszonegy is a tünde lánya.*

-Oh, nézd ezt el egy állandóan álmos álmodozónak...A hús?.....a hús és a vér élvezete, amint átéled annak izét s vele mindazt mit áldozatod éltette...Oh jaj elkalandoztam ...igen nagyon is szeretem...*Nosferatu Darton, nevét nem véletlen kapta, törzse vadász klán, minden újszülöttnek meg kell ismerkedni a hús és a vér élvezetével avagy elpusztul.*
-S valóban tényleg nagyon, finom ez a cipó...*Ekkor észre vette Emmeline ügyködését a lekvárral, kacagni kezdet hisz ma már bizony ő is elégszer ügyetlenkedett. Darton szemei nem tudták elkerülni a megmaradt kis lekvár foltot, s úgy gondolta meg tréfálja Emmelinet. Felguggolt, s mélyen a lány szemébe nézett.Halk, lágy hangon szolt.*
-Oh...Boldog kislány...*S egyre közelebb, hajol a lányhoz, míg nem alig van arcuk közt egy centi. S ekkor.........
egyik ujjával végig simítja arcát, s letörli ajkáról a lekvárt, majd megkóstolja*
-Hmmm...a lekvár is egészen finom...*Szélesen elmosolyodik, s nevetni kezd. Majd hirtelen hátra ugrik, meghajol s egyik kezét a lány felé nyúltja, jelezvén hogy felkéri táncolni. Ám zene nem szól. Valószínűleg Darton megint olyasmivel próbálkozást amit úgy hívnak: Felvidítás. Viszont Darton úgy látszik nem figyelt elégé, mikor közel került a lányhoz...tetoválássa még jobban izzani kezdett szinte már lángolt, s tovább huzodott jobb szeméig. Nosferatu Darton, ki sosem mutatja mit érez, ugy látszik végül te is veszttél érzelmeid ellen. A fiú meglepődik a történteken, nem tudja mi történt csak azt az érzést ami mait szinte úrrá lett rajta az önfelet boldogság, kedv s öröm röpkettek, s a fiú élvezte minden percét. Majd megtorpant, az érzés.... észrevette Darton hogy átlépte saját határait. Lehajtota fejjét, s bizonytalanul meredt maga elé...

*A húsos megjegyzésen egy hatalmas fintorba rándul az arca, de ez nem is csoda.*
- Jó, hogy a húsról áradozol egy vegetáriánusnak! Nem tudtam megérteni sose, mi a jó abban, ha valaki elpusztít valamit, és utána még el is fogyasztja. A kaland, a vadászat izgalma jó. De megölni egy ártatlan lényt, csak hogy a fogunkat belemélyeszthessük?! Ez az én szememben gyilkosság.
*Egészen átszellemül, mint mindig, ha kitör belőle a "jótét angyalka" (ahogy Akane sensei is nevezte, igen találóan), aki felesküdött az élet védelmére, ahogy ezt odahaza elvárják tőle, és belé nevelték.*
- Na jó, ne nevess ki! - *legyint játékosan Darton feje felé, de az már elmozdult onnan, ahol addig ült. Mit elmozdult...! Betört a személyes perifériás vonalán belülre, az intimszférájába, egyenesen az aurája közepébe! Arcától a finom metszésű másik tünde arc alig tíz centire van, meg tudná a másik szempilláit is számolni.
De nem teszi, érthető okokból. Például, mert nem túl jó fejszámoló. Vagy mert talán a másik meglepően hirtelen közelsége, nos... meglepően hirtelen került ilyen közel hozzá Egyre csak jön, jön... Emmeline már szinte elkapja a fejét, mikor a másik letörli az ajkán maradt lekvárt, és ujját a szájába veszi.
Megkönnyebbülten elneveti magát, bár az emlék ott él a fejében, ha behunyja a szemét, csak a másik metsző, éjszín tekintetét látja. Amit persze igyekszik nyomba ki is verni a fejéből. Csakhogy ez nem megy olyan könnyen, ha az emlegetett tündefi máris táncolni hívja. Saját maga lepődik meg legjobban, hogy a keze szinte magától felemelkedik, erőtlen ujjait a másik kezébe helyezi, és gyönge lábaira áll.
Hiába nem szól zene, egy mély, szabályos puketdlit mutat be, és eyik kezével a tetoválásától lángoló arcú fiú álla alá nyúl, hogy felemelje azt, a másikat pedig táncpartnere kezével együtt kinyújtja, miközben közelebb lép. Szinte szabályos keringő-állásban állnak, azzal a kivétellel, hogy a bal keze még mindig Darton arcát tartja, nem hagyva, hogy a másik megijedjen az önfeledt szórakozástól, ha kivételesen ő sem teszi. Arca mégis lángol, ez ellen nem tud mit tenni, csak egy halovány mosolyra futja.
Halkan dúdolni kezd egy spanyol dallamot, aminek lüktetése hasonló a keringőjéhez, és kérdőn néz Darton szemébe.*

*Darton, zavarodottan mered maga elé, mikor Emmeline oda lép s hajtja fel fejét. Meglepte a lány érintése, s kissé meglepődött arccal emeli tekintetét a lány felé. Elmosolyodik, hisz végre boldognak látszik emmeline, s ugyan nem vallja be magának a fiú is jól érzi magát. Csodálattal hallgatja a lány hangját, mely szebb a szirének énekénél, éhesseb a méznél, s lágyabb a selyemnél. Megfogja lány kezét s le emeli arcáról majd, összekulcsolja ujjait a Emmelinéval. Másik kezét csípőjére helyezi ahogy azt keringőnél szokták, s elindul a tánc, s mint a hold és a nap fénye úgy táncolnak együtt, körbe s körbe. Olykor olykor hagyva hogy a lány vezessen hisz ő nem ismeri a dallamot. A tó kékes fény játékkal követi, táncuk egyre gyorsabb és boldogabb áramlatát.*
- Emmeline, csodálatosan táncolsz...*Mosolyog a lányra, majd elengedve derekát pörgetve meg tengelye körül a lányt*
...Mint egy királylány...
*A fiú egyre, jobban éli bele magát a táncba, már nem is foglalkozik a jellel mely szinte már belepte egész testét.*

*Ahogy a másik keze a csípőjéhez ér, kissé visszatér a valóságba, de annyira nem, hogy kziökkenjen ebből az átszellemült hangulatból. Csak dúdol eleinte, majd ahogy körbe-körbe keringenek /ez mezítláb, a köveken, sebes lábbal nem kis kihívás - a szerk./, egyszerre rákezd a szövegre is, amiben egy ősi katalán éneket lehet fölfedezni.*

- Malalta está, malalta
La filla del bon rei,
Comtes la van a veure,
Comtes i noble gent.

Ai, que el meu cor se´m nua
com un pom de clavells.

També n´hi va sa mare
Quan ja no hi ha remei,
Filla, la meva filla,
de quin mal us queixeu?

Ai, que el meu cor se´m nua
com un pom de clavells.

Mare, la meva mare,
Be prou que ho sabeu.
Metzines m´heu donades
que em nuen el cor meu.

Ai, que el meu cor se´m nua
com un pom de clavells.

*Mikor aztán Darton kipörgeti, elhal a hangja, és valójában kizökken a meghitt hangulatból, ami eddig körülvette őket. Hiába a bók, hiába, hogy a fiú szinte izzik, nem tudja újból elengedni magát, görcsösen tartja a kezét a másikéban.*
- Ne haragudj, de...
*Azzal fogja magát, és visszaül a sziklára, fölhúzza mind a két lábát, átkarolja a térdét, úgy gubbaszt. Egyszerűen nem tudja felfogni, mi ütött az elmúlt percekben belé, így a szégyentől piroslik az arca.*
- Nem tudom, mi volt ez az előbb, ne is kérdezd, és nem is fogok tudni válaszolni.
*Ezt persze nem a dalra érti, hanem a saját, közvetlen viselkedésére. Végül egy nagyot sóhajt, és a fejét a két térde közé hajtja,elbújva a saját gondolatai elől is.*

A dal, gitáron:
https://www.youtube.com/watch?v=1cUigcWVjE8&feature=fvw

*Lány amint, abba hagyta éneklését, szinte ellökve magától Dartont leült a már megszokott sziklájára, s magába zárkózott. Darton mit sem értve, nézet a lány után. A dal mely szinte megigézte Darton, elcsöndesült, majd rádöbben hogy mit is tett, elmosolyodott. Becsukta szemét. Ekkor hirtelen tetoválása, mint menekülő kígyó siklott vissza ruhája alá, egészen válláig, s ismét csak csendesen világít. Oda sétált, a lányhoz s így szólt:*
- Bocssás meg nekem Emmeline...*Majd oda hajolt, a lányhoz és ezt suttogta hegyes fülébe*
- Ishnu alar, Emmeline...Isnu alar, de nossfa fertodia sunwell....isss IZAEL...*Szólott tünde nyelven Darton, mely annyit tesz: "Ne hagyd Emmeline,...Ne hagyd hogy felemésszen ...a MULTAD...". Majd felállt a lány mellől, s búskomor arccal, és megannyi gondolattal s tomboló érzéssel... halad tovább köpenye felé. Egyszerű lendülettel magára teríti ruháját, s lassú léptekkel elindul a barlang nyílása felé. Előveszi köpenye zsebéből a kis farönköt, s hátranyúl övéhez szíjazott késéért. Majd azt teszi mit mindig is szokott mikor tombol elméje, faragni kezd. Így fojtatja útját a kijárat felé. Majd megtorpan, s maga elé beszélve, ám hangosan hogy a lány is meghallja, így szól.*
- Ha mégis, hát én nem hagyom...*Majd válla fölött vissza nézve, rámosolyog a lányra*...mindent megteszek hogy "Boldog kislány" maradj...
*Végül lehajtja fejét, s egy furdaló érzéssel szívében nehéz léptekkel kapaszkodik fel a sziklákon. Minduntalan, visszatekintve hátha a lány megállítottja, ám ez csak"hiú ábránd" győzi meg magát a fiú...

*Még akkor sem emeli föl a fejét, mikor megérzi a hegyes fülek végén Darton lehelletét. A hirteln forró fuvallat az érzékeny bőrre egészen megborzongatja, de arca még mindig a haja takarásában, akár egy maszk. Belül ordít, kívül közönyös.
Saját magát érti a legkevésbé. Miért van az, hogy valaki, akit alig egy napja ismer, őt ennyire érti? Miért nem zavarja ez? miért löki mégis el magától? Miért nem marad?
Töprengéséből anyanyelve szavai zökkentik ki, egy pillanatra leolvad az arcáról a máz, megmutatva a belső vitát, ami dúl benne. Aztán megint újra csak a hideg maszk, csak a szemek csillognak gyanúsan.
Mint a strucc, úgy érzi magát a haja rejtekében: ha ő nem lát, őt se látják. Végül, mégiscsak kikukucskál, és némi csalódottsággal konstatálja, mindjárt egyedül marad. Az eddigi kérdések mellé egy újabb társul, szóljon-e vagy sem, maradjon-e vagy menjen utána...?
~Darton, várj!~
Persze csak magában kiált, hangosan sose merné tenni, majd érzi, ahogy egyre nagyobb gombóc nő a torkában a boldogságára utaló szavak miatt.
~Na szép, két napon belül nem fogok másodszor sírni! Ezt nem engedem, nem lehetek ilyen gyenge! Miért csinálom egyáltalán ezt? Miért érdekel, mi van vele?! Nem, nem hagyom, hogy megszédítsen! Ennél erősebb vagyok! Nem vagyok céda, hogy egy nap után csak úgy...~
Dacos mozdulatokkal fölkapja a tarisznyáját, bedobálja a szanaszét heverő tőrt, kenyeret, lekvárt, és szélvészként kisöpör a barlangból, elfut Darton mellett, már nincs más vágya, mint egyedül lenni.
Észre sem veszi a nagy sietségben, hogy a haját összefogó szaténszalag leeseik, nem messze a barlang bejáratától, legkisebb gondja is nagyobb annál.
A park közepén tanácstalanul megáll. Nem tud dönteni, visszamenjen a szobába fürdeni, és ágyba bújni, ott marcangolja magát a saját kétségeivel, vagy inkább a szökőkutat vegye célba. Végül a másoik mellett dönt, és amint odaér, lerogy a fűbe, eldől, és a bágyadt délutáni napfény álomba vígasztalja a feldúlt, önbizalomvesztett nagykislányt.*

* Kamilla a minap már megbeszélte évfolyamtársával, hogy kirándulnak egy kicsit. Régen beszélt utoljára Susannával, pedig azelőtt napi szinten lógtak együtt. Most viszont úgy tűnik újra együtt mászkálhatnak, és ennek a lány nagyon örül. Most is egymás mellett haladva sétálnak át az erdőn, hogy elérjék a barlangot. Hallott már erről a helyről, de még sohasem járt itt. Táskája hanyagon lóg vállán, teletömve minden finomsággal. *
- Oké, ez már most kezd ijesztő lenni, mi van, ha ránk szakad? * Aggodalmaskodik a lány, miközben kétkedve végigméri a bejáratot. *
- Nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek... * Motyogja, majd nagyot nyel, és odafordul társához. Előveszi nagy boci szemeit, és úgy mered a másikra. *
- Én nyem akajok bemenniii mamiiiii... * Nyöszörgi, miközben a hatás kedvéért még szipog is párat. *

*Most nem hozza magával egyik kiskedvencét sem, jobb, ha nem kockáztat, túl emlékezetes volt a múltkori eset. Az erdőn keresztül érnek el a barlangba, mikor meghallja barátnője hangját, és megállva rámosolyog.*
- Figyelj, én már voltam itt párszor, nem fog ránk szakadni, ne aggódj. Ha meg igen, valahogy kimászunk, csak ránk találnak valamikor.
*Az utolsó mondatokat hallva vidáman megcsillan a szeme.*
- Nocsak, egy Signumusos fél?
*Ez általában bejön, kíváncsi rá, hogy mi van még a barlangban, a múltkor nem tudott sokkal beljebb menni, bár szeretett volna.*

* Kamilla felvonja egyik szemöldökét, és kicsit sértődötten néz a másikra, ahogy azt ecseteli, hogy fél-e. *
- Attól, hogy én a suli legszuperebb, legmenőbb, legjobb, legtökéletesebb és legbátrabb karába járok, még érzek, félek, és nem mellesleg... simán ki tudok purcanni. * Ahogy ezt végigmondja, már szinte ő maga is nevet. Most tényleg kirobbanóan jó a kedve. Végül belemegy a dologba, de azért jól belekapaszkodik a mellette álló lányba. *
- Oké, mehetünk, de csak lassan és óvatosan. Azért nincs öngyilkos hajlamom, és nem szeretném egy szakadékban vagy egy leomló kőfal alatt végezni. * Nagyot nyel, ahogy végiggondolja, hányféle képen nyiffanhat ki egy sötét és nyirkos barlangban. *
- Ó, Merlin, most segíts!

*A válaszra felnevet, talán túlságosan is biztos a legjobb karban Kamilla, bár ebben kételkedik. Hagyja, hogy belekapaszkodjon a lány, és beljebb mennek a barlangba.*
- Ugyan már, jó páran túlélték ezen a helyen való tartózkodást, annak az esélye, hogy mi itt meghaljunk, kicsi az esély. Én se vagyok azért önveszélyes.
*Ahogy végiggondolja az utolsó mondatot és az eddigi cselekedeteit, gyorsan helyesbít.*
- Na jó, viselkedésem nem erről tanúsít. A múltkor Serával és drága karvezetőddel voltam itt, kedvenc kneazle-m pár napra el is tűnt. Jut eszembe, megszülettek a kicsik, kettő halva született, egy viszont megmaradt, úgyhogy őt megtartom magamnak.
*Visszaemlékszik a történtekre, szemében szomorúság villan.*
- Ha gondolod, ezután a kirándulás után majd megnézheted őt.

* A lány föllelkesült a kis állatkák hallatán, viszont el is szomorodott, hogy csak egyetlen kicsi élte túl. *
- Szegény pára, biztos nagyon megviselte a dolog. * Sajnálja szegény Serenát, de hát ő nem tud vele mit kezdeni. *
- Persze majd nézzük meg, de előbb essünk túl a barlangon. * Nagyot nyel, majd elindulnak befelé. Már közvetlenül a belépéskor megpillantja a furcsán szikrázó és fényló köveket a falon. *
- Egész szép. * Préseli ki magából, majd előre figyelve haladnak a barlang belsejébe. *
- Itt sokkal hidegebb van, már szinte fázom. * Megborzong, hiszen tényleg hűvös van odabent. Tekintete körbejár a barlang falán, folyamatosan a köveket vizsgálva. *
- Szerinted ezek milyen kövek? Furcsa a színük, és olyan fényesek...

- Annyira nem. Paolo szerint jól van, most az a lényeg, hogy a kicsi jól fejlődjön és minden rendben legyen körülöttük. Nagyon édesek együtt. Örülök, hogy legalább egy megmaradt, még ha a többi nem is.
*Mosolyodik el halványan, és bólint, miközben továbbmennek. Ő is körbenéz, majd egy hirtelen gondolattal közelebb megy a falhoz, megvizsgálja a köveket.*
- Igazad van, nagyon furcsák, de szép a színűk... nem tudom, mik ezek.
*Mondja, miközben kihúz egy követ a falból.*

- Lehet, hogy valami mérgező kövek... vagy valami. Tudod krisztallográfián is vettük, hogy van amelyik rossz hatással van a szervezetre. Lehet, hogy ezek is ilyenek. * Egy kicsit túlságosan is gyanakvó a lány. *
- Na de, ha már bejöttünk menjünk tovább. * Ajánlkozik, és közben el is indul befelé. Már látja a barlang belsejében szerteágazó járatokat. *
- Nem biztos, hogy ez annyira jó ötlet. A végén még eltévedünk, és csak évekkel később találják meg az aszott múmiánkat. * Már látja is maga előtt, amint az elsorvadt testüket megtalálják a tanárok... vagy aki éppen erre téved. Nagyot nyel, és földbe gyökerezik a lába. *
- Oké, szerintem én ideáig jöttem. Nevezz csak gyávának, de én nem megyek tovább.

*Érdeklődve vizsgálgatja a követ, ahhoz az órához pont nem volt szerencséje. Úgy dönt, elteszi, majd megnézi egy könyvben, hátha megtalálja, mi ez.*
- Rendben, mehetünk.
*Bólint, majd továbbmennek, végül elérkeznek az első járatokhoz, ahol Sera is eltűnt. Igaza van a lánynak, viszont ezt egy percig se ismerné be, így ránézve bólint, és közelebb lépve hozzá átkarolja.*
- Rendben, menjünk, úgy látom, te se szívleled a barlangokat. Lélegezz mélyeket, míg kijutunk, aztán meg megyünk egyet sétálni.
*Pillant rá aggódva, reméli, hogy nem klausztrofóbiás Kami.*

*A jó időnek „köszönhetően” arra határozta magát, hogy lesétál a Signumus toronyból, hogy valami hűvösebb helyet keressen. Aztán végül a barlangra esik a választása, és az esti hőségben sétál végig a parkban.*
~A fenébe, miért van este is meleg, amikor nem süt a nap?~ *Morogja magában. Egy sötétkék ujjatlan, és egy rövid, koptatott, sötétkék farmer nadrág van rajta. Ennél lejjebb már indiszkrét lenne öltözni, a többiekre tekintve, főként Kamillára. Lassan megérkezik a barlang bejáratához. Egyelőre még nem érez semmi hideget, de majd remélhetőleg a barlang egyik rejtett részében. Még egyszer körbenéz a bejáratnál, sehol senki. A zsebében lévő vizes üveget előszedi, és a „nagy bevetés” előtt még iszik pár kortyot. Amint ezzel meg van, visszatekeri a kupakot, és a vékony lépcsősoron lejjebb ereszkedik, a bejárat felé.*