Kastély körüli park

*Elég hosszú az ösvény, bár nem törekedik, hogy pillanatok alatt a végére érjen. Most az egyszer szeretné alaposan végigmérni a parkot, pedig inkább az elhamarkodás híve. Az apró, lassú léptek közben csodálkozva néz körül, többször is megigazítva szemüvegét. Két copfba kötött haját nemigen kapja fel a szél, köszönhetően hosszúságának. Még a fákat is alaposan végigméri, azonban a hirtelen felbukkanó fekete-zöld kockás valamit nem igazán tudja beazonosítani. Egy meglepett pillantás, és sikeres hátraesés a reagálás, mindenféle hanghatás nélkül. A megbotlás következtében szemüvege is lecsúszik orráról, de az szerencsére nem a földön köt ki. Egy kisebb terpeszben, lábait felhúzva és kezeivel támaszkodva pislog megszeppenve a szőke fiúra.*
-Ez valami... helyi üdvözlés?
*Kérdezi kíváncsian, ahogy megigazítja szemüvegét. Hangján érződik, hogy nem kicsit blokkolt le, úgyhogy - még - nem pörög fel. A fűben ücsörögve néz fel a fiúra. Nincs sok kedve feltápászkodni, elvégre is, egész kényelmes errefelé a fű. Odahaza leginkább a járdát és a tópartot dicsérte ilyesmi jelzőkkel.*

*Az "üdvözlése" megfelelő volt, legalábbis ahogy a lány reagálását figyeli. Nos igen, ő már csak ilyen. Arcán széles mosoly terül el, és kicsit lehajol, majd kinyújtja a kezét, az üdvözlés és felsegíts jeléül.*
-Nem igazán... Ez inkább az én saját üdvözlésem.
*Mondja cseppet sem egósan. Egyszer, majd visszakapja amit érdemel. Miközben a lány bemutatkozását várja valami hangot hall a háta mögül. Megfordul, és a beépített, és méghozzá automata locsoló beindult. Ilyen gyorsan még soha nem kapta vissza az büntetését.*
-Azt hiszem, jobban járunk, ha kimegyünk az útra.
*Ajánlja fel a dolgot, miközben egyre vizesebb lesz a ruhája, haja, de hát a heti egyszeri fürdésnek meg kell lennie. Bár ez szappan nélkül és hideg vízben történik, akkor is számít. A lányt az útra irányítja, és úton út félen áthaladnak pár "esőn", amit a locsoló okoz.*

*Egy hatalmas kő esett le a szívéről, hogy nem mindenki ilyen ijesztgetős típus. Akkor bizony hamar elérné a szívroham, vagy pedig az a cuki vonat vagy mi a szösz, ugyanis eléugrik.*
-Aha.
*Bólint egyet utólag a fiú nemrég elhangzott mondatára, majd elfogadja a felsegítő kezet, mivel látja, hogy a locsoló hullámszerűen indul el. Először a jóval távolabbi részeken, majd egyre inkább a közelebbiek indulnak be. Miután sikeresen feltápászkodott, szemüvegét újfent megigazítja. Ez elengedhetetlen dolog a futáshoz. Táskáját újfent vállára veti, és így indul meg a célpont felé, ami jelen pillanatban az út. A varázslattal ellátott szórófejek tartalma őt sem kíméli, a hideg vízcseppek sokasága eléggé viharvertté varázsolja.*
-Heyhey... Te valami prefektus vagy mi a szösz vagy?
*Kérdezi az útra érve, távol a víztől. Félreértés ne essék, imád úszni, pancsolni meg miegymás, de most tekintettel a szélre, igencsak fázik.*
-Egyáltalán, hogy hívnak?
*Teszi fel a kérdést, miközben szemöldökeit kérdőn és kissé értetlenül ráncolja. Megéri bizony ez a fekete, vastag keretes látóeszköz, ugyanis majdhogynem okosnak tűnik benne.*

*Az útra érve, kezeit a térdére helyezi, és kicsit megrogy, nem kell félteni, nem esésig rogy össze. A kérdésre a sok levegővétel miatt -még- nem igazán tud válaszolni, de csak pár pillanat kell neki. Eközben egyik kezét felemeli, és mutatóujját mutatja felfelé, ez nála az egy kezes időkérés. Végül egy mély levegővétel eltávolítása után válaszol.*
-Nem vagyok prefektus... Csak egy szimpla diák.
*Nos igen, bár nincs is kedve bekerülni magasabb körökbe, elvennék a délutáni szórakozás lehetőségeit. Kezét a fejére teszi, és szőke tincsei közül kezdi el kiszedni a vízcseppeket, több kevesebb sikerrel. A hirtelen kérdésre felpillant a lányra.*
-Úh, bocsánat a modortalanságomért.
*Kezét lejjebb csúsztatja a tarkójára, és megvakarja, zavarodottságában. Végül kinyújtja a kezét.*
-Daniel White, pugnaxos diák.
*Arcán ott díszeleg a kis mosoly. A hirtelen fellendülő széltől összerázódik. Pulcsija szélébe törli az orrát, és reménykedő szemekkel pillant a lányra.*
-Nincs kedvem bemenni valami zárt helyre? Csak mert így elkaphatjuk a tüdő gyulladást, megfázhatunk, torokgyulladás... stb...
*Ne nézzék le, minden betegséget ő sem tudhat. Bár ez az ötlete eddig a lehető legjobb a mai napon, így reméli, hogy bele fog menni a lány... Bár miért ne tenné, bár aki egyből a gyengélkedőre akar kerülni...*

- Szóval ez lenne az!* Lehet hallani a nagy sóhajtásta parkban. Egy középtermetű, csinos, hosszú hajú vöröskétől miközben leül a hatlmas sötét kék bőröndre. Elegánsan keresztbe teszi a lábait, és rájuk könyököl az egyik kezével, amásik kezén a körmeit vizslatja unott arcal. Néhány tincs, az élénk vörös hajzuhatagból, kicsúszik a fekete hajgumi, alól, így már nem annyira merev a kis francia frizurája. Ahoz képest hogy Vivien francia -mivel hát így hívják az ifjú boszit- nincs akcentusa. Szülei jó móduak, ebből érthetődő, hogy a kissé elkényesztetett lányt nyugodtan tanítathatták. De nem csak idegen nyelveket tanult, hanem a varázspálcát is elég ügyesen tudja használni, ha nem figyelmetlen. Most már felemeli a fejét hogy jobban körül nézhessen. Így már remekül lehet látni a bájos arcocskát, a vörös keretben. Nehezen tudja megállni, hogy ne beszéljen, ezért feláll a bőröndről, és legugol egy kissebb csomag elé, ami tulajdonképpen a macska utazókosárkája volna.*
- Nos? Hogy tetszik Picinyó? Ugye hgy nem is olyan szörnyű* mosolyog bíztatóan a fekete macskára, majd hátrafordul, és a fákat nézi, de ekkora már nincs ott a bíztató mosoly a száján. Végig méri a terepet és folytatja a mondókáját, csak mostmár a nagy semminek.* - Mint kétszer annyira... De apa azt mondta hogy nagyon jól fogom érezni magam, és biztos találok majd barátokat is, akik szerinte még el is viselhetnek. Én azt kötve hiszem... Bár ugye te megmondhatod az összes itteni diáknak hogy milyen jófej és cuki gazdid van? * Egy ideig még így magyaráz "Picinyónak", aki tulajdonképpen Helene lenne, de mivel a makacs és kissé kényes macska nem hallgat a nevére maradt "Picinyó". Most itt álldogálnak ketten egy ideig és rempnykednek, benne hogy még valaki fog erre járni.*

* A Signumus karvezetője siet végig a parkon, hogy fogadja az új diákot. Csak nemrég értesült róla, hogy egy újabb leányzó került be szárnyai alá, viszont ugyanakkor el is szomorodott, hiszen egy másiktól meg kellett válnia. Sietős lépteinek hangját messzire viszi a szél, és bár már nincs olyan hideg, mégis megborzong az esti levegőtől. *
~ Lehet talárt kellett volna vennem...~ * Fut át agyán a kósza gondolat, majd a távolban megpillant egy különös alakot. Egy lány üldögél a bőröndjén, és elég unottnak látszik. *
~ Remélem nem vár régóta... ~ *Aggodalmaskodik, mint mindig, de hát tőle mit várna az ember. Megteszi a maradék kis távolságot kettejük közt, majd széles mosollyal köszönti az újonnan érkezőt. *
- Üdvözlöm, én King professzor vagyok, a Signumus kar karvezetője, ön pedig bizonyára az új diákunk... * Megvárja, míg a lány is bemutatkozik neki. Első látásra igencsak határozott teremtésnek tűnik, de ki tudja, a határozottság nem mindig előny... *
- Azt hiszem indulhatunk, a holmijait, majd én fölviszem. * Előveszi pálcáját, majd a csomagok felé bök vele. *
- Pennea! * A poggyász fölemelkedik, majd lomhán odaröpül a nő mellé. *

* Észrevesz egy alakot, emely felé közeleg* ~Oh... hátha már kapok szállást is.~ Gyorsan megigazítja a kötött ruhát, mert kicsit feljebb csúszott mint kéne, és több látszik ki lassan a harisnyából a kelleténél. Ő meg amúgy is már kezd fázni, na meg ha tanár jön akkor elég érdekes lesz a véleménye az újoncról. De a nagy sietségben miközben formába hozná magát, sikeresen letöri az egsik körmét.*~ Jaj ez nem jó jel! És nincs itt az én kedves manikűrösöm! Én meg képtelen vagyok még bűbájokkal is rendehozni a körmeim. De sajnállak picinyem! A legtrendibb lila színű körömlakkom meg nincs nálam.~ * Kezd el nyafogni, de közben mellé és a tanár nő.*
- Jó estét tanár nő! Engedje meg hogy bemutatkozzam. Vivien Boisson, ő pedig a kis társam Pi.. azaz Helene. ~ Bocsi Picinyó de szégyellős vagyok. Csak egy kicsit, nem olyan vésze.~ - Köszönöm. A macskámat viszont viszem én.* Mosolyog a karvezetőjére. Út közben a kosárkát szorongatja és a környéket figyeli. Még őszintén szólva tart az itteni emberektől. Ő a franciákat szokta meg. Mint muglikat, úgy a varázslókat is. Igaz mostmár Orleans-ban is a többsége a lakosoknak vagy arab, vagy valami néger, de akkor is mások mint az itteniek. Csak hát Vivien nem tudja, hogy milyenek a Tornerans diákja. Talán meg fog lepődni, talán nem. Ezekkel a gondolatokkal halad a tanár nő mellett.*

Tény, hogy Willow nem mindennapos, az ember nem "lát" minden percben egy ilyen macskát, de biztosan ennek is van valamilyen oka, mint ahogy mindennek. Ilyen téren nagyon filozofista, mindenben keresi az értelmet, és nem süllyed le arra a szintre, hogy vannak megmagyarázhatatlan dolgok. Teljes mértékben szkeptikus. Amit az ember nem akar megmagyarázni, az tényleg az lesz, de ha nagyon szeretnénk valamit, akkor azt meg is tudjuk csinálni, csak türelem, és hozzáértés kérdése, bár néha a laikus többet ér, mint a szakember.
Szinte hallja a szívdobbanást, mely zene füleinek, a mámor kezdi el kerülgetni. Ujjaival végigsimít a lány puha, és finom bőrén, majd a már előbb is említett csók következik a nyakvonulatokon. Vámpír módjára kap oda, de nem harapja meg a bársonyos bőrt, természetesen, neki nem a nyaki artéria kell, hanem maga a lány teljessége, annak a szerelme... Nárcissza...
A cicust még mindig nem látja, de talán addig jó, már korábban említve lett, hogy a természet nem az erőssége, az állatok nem a legjobb barátai, jobban értékeli az emberi haverkodást, mint azt, hogy rengeteg személy egy állatban találja meg az etalont, és azt dédelgeti. Persze a lánynak még ezt is hajlandó elnézni, és meg sem szólja, ha szeretne macskát tartani, ráadásul ilyen eléggé... különleges állatot, akkor tartson, nem fogja megszólni érte egyáltalán. A szerelmét nem fogja kritikával illetni.
- Érted bármit...
Búgja sejtelmes mosollyal övezve a kijelentést. Hirtelen a lány lehajol, és felemel valamit, amit átkarol, a fiú egyre érdekesebben néz. Igen, talán ez a nem mindennapiság fogta meg őt, amikor megpillantotta Tündérországból érkező szerelmét, ezt a földöntúli szépséget. Elvigyorodik kurtán ismét, és megszólal ismételten.
- Már itt vagyok, nem kell helyettem a levegőt dédelgetni, cicám.
A megnevezés találó, mert hirtelen egy nyávogást lehet hallani a levegőtől, és Zsombor ennél a pontnál zavarodik össze teljesen, mert ez nem egy epigon-hang, melyet a lány improvizált, hanem egy ténylegesen, macskától származó megszólalás. Arcára kiül az ebben a szitucióban tökéletesen helyt álló "mi van?" tekintet, de a lány azonnal elkezdi magyarázni a helyzetet, szóval kezd talán megnyugodni a lelkiismerete, hogy nem, még mindig nem őrült meg, az elmegyógyintézet még várat magára.
- Áhh, értem. Így már kezdem azt hiszem kapisgálni, hogy mégis miről van szó.
Mondja, és megsimogatja a cicát, de nem veszi magához, a már fentebb is említett okok miatt. Amikor a lány szóbahoz egy bizonyos fiút, elkerekednek a szemei, és legszívesebben villámot keltenének, egyenesen Daniel White felé. Nem is foglalkozik a lány tekintetével, szinte fel sem veszi, csak elkezdi mondani a magáét.
- Értem. És ugye ez a nagyon kedves, és aranyos fiú nem kezdett el rád hajtani..? Mert ha igen...
Féltékenykedés a köbön.
- Semmi különös, egész álló nap csak rád tudok gondolni... Be kellene surranni egy pilluamuletos után a toronyba, meglátogatni a lakhelyedet.
Tervezget ráérősen, majd kérdő tekintettel áll a lány előtt, melybe belekavarodik az előbbi felháborodás szele is. A kérdés adott: akarja..

*Nárcissza pontosan amiatt nem hétköznapi teremtés, hogy neki nem jelent gondot egy romantikus csókjelenetet megszakítani csak azért, mert megérzi, hogy a macskája a közelben van. Más, valószínűleg normálisnak tartott emberek, az ilyesmire rá sem hederítenének, ha egy ilyen jóképű fiúval lennének egy légtérben. Ennek ellenére a barna hajú lányka még csak zavarba sem jön. ~Értem bármit… Ez megzakkant.~ Gondolja magában, hiszen azon kívül, hogy megengedte a fiúnak azt, hogy megcsókolja ő bizony semmit nem tett azért, hogy ilyen eredményeket érjen el. Kezd kicsit tartani ettől az egésztől, ettől függetlenül persze vonzódik Zsomborhoz, de egyébként is kényszeresen menekül az érzelmi kötődésektől.
A következő megjegyzésnél nem éppen kedves tekintettel néz fel a fiúra, de nem osztja ki, ahogyan azt valószínűleg bárki mással tenné, ha ilyen becenévvel illetné.*
- Ha téged akarnálak ölelgetni, téged ölelgetnélek. *Veti oda egy bűbájos mosoly kísértében, de a hangjából hallani némi gúnyt, ami valószínűleg szándékosan került oda.
Elnézi a fiú döbbent tekintetét, és csak a szokásos dolog történik. Ilyenkor mindenki átgondolja, hogy vajon épelméjű-e, ebben általában a gazda nyugodt hangon segít a magyarázattal. Most sincs ez másként. Willow egy nem éppen kedves fújtatással jutalmazza a fiút a simogatásért, aztán kiugrok a lány kezeiből és arrébb megy. Nárcissza leengedi maga mellé a kezeit.*
- Nem kezdett… De ha kezdett is volna, te akkor sem vernéd meg, mert akkor tőlem kapnál a fejedre. Értve vagyok? *Pillant fel szigorú tekintettel a fiúra, ez a fekete szemei miatt valahogy mindig is hatásosabb, mint másoknál. De pár másodperc múlva már megint ott ragyog a mosoly az arcán.*
- Besurranni? *Összeráncolja csinos kis homlokát és aztán lassan leesik neki, hogy most mi is a helyzet. Az, amit nagyon nem akart.*
- Zsombi, elolvastad a használati utasítást hozzám? Remélem igen, és azt is, hogy láttad a felszólítást: HASZNÁLATA NEM AJÁNLOTT! *Ezt nem gondolja teljesen komolyan, de úgy érzi, jobb ha figyelmezteti a fiút.*
- Nem vagyok a legjobb választás, akárhogyan is nézzük és nem vagyok olyan lány, aki mindent felad egy fiúért, a másik pedig, hogy eléggé sok a mellékhatásom és a kockázatom is. *Persze itt most a képességére gondol, ami nem éppen kiszámítható és lehet veszélyes is.*

A csodálatosnak ígérkező nap tetőpontja, amikor a kastély kapujához ért a szőkeség, hosszú várakozás és gyaloglás után.
Körülbelül két hete kapta meg a levelet, mely a Tornerans Mágusképző Szakiskola felvételi értesítését tartalmazta. Mikor kézhez kapta, majd kiugrott a bőréből. Végre ő is a fajához illő iskolába járhat és nem kell visszahúzódva, óvatosan tengetnie az életét egy mugli intézetben, ahol a mágiát elítélik, megvetik, sőt, el sem ismerik.
A hintó, mely hozta, eltévedt, így saját ötlettől vezérelve, bőröndjeivel felpakolva elindult, hogy megkeresse a helyes utat. Forrófejűsége miatt sokszor került már zűrös helyzetekben, de eddig valahogy mindig sikerült kivágnia magát.
A kastélyhoz vezető széles ösvényt egy jóságos öregasszony jóvoltából találta meg, aki kedvesen állt rendelkezésére, mikor arról kérdezte.
Mikor megérkezett a Bejárathoz, a kaput először zárva találta, majd egyszer csak hirtelen kattant egyet és beengedte az újdonsült tanulót.
Jess haja meg-meg csillant a napfényben, miközben a hatalmas parkon átvágva igyekezett befelé.
Nagyon sok ifjú tartózkodott kint ebben a szép időben, nem győzte csodálni őket. Táskáit letette alábai mellé, amíg szusszant egyet.

* A fiatal tanárnő már várta legújabb tanítványát. A szép idő miatt most szobája ablakát mind kitárta és onnan szemlélte a kint cseverésző diákokat. Ahogy a kapu felé tévedt tekintete, meglátott egy ifjú hölgyet, aki éppen befelé készülődik. Gyorsan kapta magát, vagyis pálcáját, és elindult kifelé, hogy fogadhassa az újoncot. Viszonylag gyorsan kiért a szabadba. Egy pillanatra megállt, hogy bemérje kiszemeltjét, majd egy újabb gyors rohammal elindult felé. Hosszú fekete szoknyája örvénylett léptei nyomán, ahogy átszelte a park maradékát. A lányhoz közelítve a magasba emelte jobb kezét, hogy intsen neki. *
- Üdvözlöm! Bizonyára ön a legújabb diákunk. Cassandra M. King professzor vagyok, és önben kihez van szerencsém? * Vár, míg a lány bemutatkozik, majd mikor meghallja a nevét, szélesen elmosolyodik. *
- Á, szóval önre vártam, akkor még egyszer üdvözlöm. Én leszek a karvezetője. * Végignéz a lány csomagjain, majd így szól. *
- Segítek fölvinni a holmijait, és megmutatom a szobáját.

//időn kívüli//

Éppen indult volna tovább, amikor a kastély bejáratában előtűnt egy lobogó szoknyájú tanárnőnek kinéző ifjú asszony, aki pár pillanat múlva már mellette állt és hozzá beszélt.
Egy bájos mosolyt varázsolt arcára, majd haját az egyik feléna a füle mögé tűrte.
-Jó napot, asszonyom. A nevem Jessica Follow.
Bőröndjeit felkapta a földről és hunyorogva felnézett az égre, majd az iskola magas tornyaira és hatalmasat sóhajtott.
-Gyönyörű ez a hely. Máris jól érzem magam.
Az örökké borús és esős Angliában látta meg a világot először, de szerencsére nem élt ott olyan sokáig, fél éves korában a szülei úgy döntöttek, Magyarországra, az édesanyja szülőföldjére költöznek. Így történt hát, hogy, bár angol neve van, magyarul beszél a legjobban.
-Szóval itt már előre tudják az érkezésünket? Tök jó...
A varázslóvilág teljesen már, mint a mugli környezet. Az emberek minden ügyes-bajos dolgaikat gyorsan és egyszerűen el tudják végezni, kevés bosszúságot okozva maguknak.
A tökéletes hely, tökéletes társaságban.
-Nagyon köszönöm...

* Örülök, hogy ennyire tetszik a kastély, és persze a környező park. Bár szerintem belülről sokkal jobban fog tetszeni... Gyere, fölkísérlek. * Maga után inti a lányt, majd elindulnak lassan az épület felé. A parkban kószáló diákok közül páran végigmérik az újonnan érkezettet, majd visszafordulnak kis társaságukhoz, hogy tovább folytassák eszmecseréjüket. *
- Mond, csak jól utaztál idefelé? És, tulajdon képen hogyan érkeztél? Nem láttam kocsit odakint... * Rámosolyog a lányra. *
- Persze ez magánügy, pusztán érdekelne, hogy miként érkeztél ide. Jómagam hajóval,d e vannak akik hintóval, vagy egyéb utazási eszközzel. * Magyarázza a nő, miközben rendíthetetlenül haladnak előre a bejáratig. Ott egy kissé lelassítanak, majd a nagy ajtó nyikorogva kinyílik, feltárva a kastély belsejét. *
- Jó sokat kell majd lépcsőznünk. Esetleg segítsek a csomagokkal? * Kérdi meg, majd a választól függően indulnak el fölfelé. *

/Susanna Hilliennel folytatott közös kalandjáték/

-Hát ha én elmennék valahova Alinát max rád és Paolora merném bízni. Na meg persze Cassandra professzornőre. Bár Alinára nem kéne sóbálványátok. Ő tud magára vigyázni kellően, csak éppenséggel ételt, s italt nem tud magának szolgáltatni. Mellesleg Paolo szerintem pontosan tudja, hogy valami nagy bajba készülünk, s biztos vagyok benne, hogy megfigyel minket, vagy majd utánnunk jön. Nem hinném, hogy hagyná, hogy egyedül csatangoljunk. Szerintem megfigyeltet minket. Elvégre, természetmágia tanár. Simán tudna minket követni, s semmit nem vennénk észre belőle. Bár én nem bánnám, biztos nem esne bajunk... Amúgy meg hidd el, nem csak sejti, tudja. Mégha legszívesebben nem is akarná tudni.
*Jelenti ki Bittus, széles mosollyal az arcán, mikor már a park végében vannak.*
-Dehogy vinnéd gödörbe, Eleinte nekem sem ment a repülés, de csak gyakorolnom kellett. Hidd el jobban féltem, mint amennyire te. Mellesleg, mindenki tudja, hogy nagy utazásoknál a seprűm és a baglyom nélkül nem megyek. Csak akkor nem viszem őket, ha nem vihetem.
*Mondja, s megpillantja Susannan egy apró aggódást, amit senki nem venne észre, még Bittus sem, ha nem ismerné Susit annyira, amennyire ténylegesen ismeri*
-Seranah miatt aggódsz? Látszik rajtad, vagyis nem látszik, de én látom rajtad, hogy picit feszült vagy. Ismerlek már annyira, hogy észrevegyem. Na mi a baj?
*Kérdi, s bepakolja a táskákat a kocsiba, majd várja Susi válaszát.*
-Tehát ki vezet?
*Néz kérdőn, s nekidől az ajtónak, mikor már minden bent van a kocsiban, majd Alinát kicsit elengedi még repülni egy kicsit*
-Ha Seranah miatt aggódsz, akkor nyugi. Paolo biztos vigyáz rá.
*Mondja, azzal ráteszi kezét Susi vállára, majd hívja vissza Alinát.*

- Na igen, de Cassandra tanárnő épp eléggé ismer már minket, még a végén egy életre nem bírnánk a büntetőmunkákat letölteni. Jobb, ha ő minél kevesebbet tud, úgy, mint a többiek. Na igen, de gondold el, Sera vemhes, ráadásul még ha nem is lenne az, akkor is épp eléggé csatangolós, ebben igazán jól hasonlítunk.
*Mosolyodik el vidáman, és bólint.*
- Szerintem is, de jó a tudat, hogy ha esetleg bármi bajunk esne, valaki tud róla, hogy mi történhetett. Lehet, hogy nem akarná tudni, de ebből úgyse keveredik be, már belehoztuk.
*Kacsint rá a lányra, és kicsit gondolataiba mélyed, melyből csak a parkban eszmél fel, akkor is Bitta kérdésére.*
- Azért nem veszélytelen. Mit ne mondjak, kalandokba akkor is belemennék, ha a végén kiderül, hogy öngyilkos küldetés, de ne mondd, hogy te nem aggódsz egy kicsit. Seranah miatt is aggódom, hisz mégiscsak megszületnek majd a kicsik, remélem a múltkori kis barlangos kaland óta semmi bajuk nem lett. Nem hiszem, hogy Paolo eltitkolná csak amiatt, hogy ne idegesítsen, de nem mindent lehet észrevenni, mielőtt megszületnének. Egyébként meg te.
*Mosolyodik el, és egy mély levegőt véve beszáll az autóba.*

-Na jah. Cassandra tanárnő jobb ha csak annyit tud, hogy a drága kis bajkeverő prefektusa nincs itt. Persze szerintem ő tuti nem engedett volna el engem az iskolából, s ha rajta múlna téged sem, elvégre, inkább azt mondta volna, hogy istálló. Aztán tértig a trágyában...
*Mosolyodik el saját mondandóján, majd biztatóan bólint*
-Paolo szerintem a nyomainkban lesz, s ha bajunk esik közbe avatkozik, ezt nézném ki belőle. Csak nem hagyna minket, hogy egyedül menjünk el. Elvégre tudja, hogy valami baj készülődik.
Amint meg mondtad, ebbe már benne van. Már csak a levél végett is. Én elképzelem azt is, hogy esetleg elöszőr nem Paolo olvasta el a levelet, s ezért válaszolt ő is rémbuszokban, de legalább mi hárman értjük egymást, és ez a lényeg.
*Jelenti ki a lányka, majd mikor Susanna következő mondatai elérnek hozzá, mélyet sóhajt, s úgy kezd bele, valami kis monológba, persze feltehetően csak bíztatóba. Elvégre most meg kell erősíteni-e Susit nem pedig hátráltatni a döntésében.*
-Tudom, hogy aggódsz, s bármilyen meglepő, jobban parázok, mint te azt hinnéd. De tudom, hogy olyan valakivel együtt megyek, akire számíthatok, s aki számíthat rám. S amint mondtad, egyenként is tudunk baj csinálni, de együtt... Na most, együtt nagy dolgokra vagyunk, lennénk képesek. Tehát ne aggódj. Biztos nem lesz semmi gond. Mellesleg Seranah biztos jelezte volna, ha baj lenne. Egy anya nyilván megérzi, ha valami baj van a picikkel. Ráadásul Paolo különösen nagy figyelmet fordít Seranahra, akkor is, mikor te viszed el hozzá.
*Mondja, miközben beül Susanna után ő is az autóba.*
-Drága barátném most parázz, mert még nem vezettem mugli autót.
*Mondja Gewinn, majd el is indul. Váltó 1-esben, s kifordul. Kimegy az útra, majd egyenesen le a városba, ahol vesznek ételt, s italt, mindent ami csak kellhet, majd tovább mennek. S beszélgetnek útközben*

//Útközben//

-Na, hogy érzed magad most, hogy elhagytuk a kastélyt?
*Néz kérdőn barátnőjére, s elvét egy-egy mosolyt, persze gondosan figyeli a közlekedést, elvégre, nem csak ők vannak itt. Már a várost egy olyan fél, háromnegyed órája elhagyták, s egy még kicsit forgalmas településen haladnak át.*
-Amúgy szólj, ha esetleg azt akarod, hogy megálljak. Mert én magamtól megyek csak előre.
*Jelenti ki, s mélyet sóhajt, majd kiérve a településről az út szélén egy kis leágazó pihenőben megáll, s leállítja az autót.*
-Egy kis szabadlevegős pihenő.
*Mondja, s kiszáll az autóból, s kiengedi Alinát.*

- Még szerencse, hogy nem volt muszáj tőle elkérezkednünk, ha ketten megyünk, ott kő kövön nem marad, és ezt ő is tudja. Addig jó, míg nem kell mennünk, bár a lovakkal nincs semmi bajom. Ő már azóta belekeveredett, mióta megismert minket.
*Kacsint rá Bittára.*
- Igazad van, jobb, hogy csak mi értjük, főleg az enyhe célzás az irodájára vagy a tanárira. Bár ha neki kell kihúznia minket a csávából, tuti, hogy nem ússzuk meg a szentbeszédet, úgyhogy inkább próbáljunk nem komoly bajba keveredni.
*Ahogy végighallgatja a monológot, bólint nyugodtabban, és kihúzza magát az autóban.*
- Hacsak nem akarsz repülni, akkor bármi jöhet, bízom benned.

//Útközben//

- Nyugi, jól leszek, csak kicsit aggódom még, de ugyanolyan elszánt vagyok. Nem kell megállnunk, kifejezetten jó ez a friss levegő, legalább a kastélyból kicsit kiszabadulunk.
*Mondja, és a pihenőnélő is kiszáll. Körbenéz, gyönyörködik kicsit a tájban, majd elővesz egy üveg ásványvizet, melyet Bittának nyújt először, majd ő is iszik pár kortyot.*

-Hát tuti, hogy én nem kérezkedtem volna el tőle. Inkább csórtam volna a kristályteremből, vagy megkértem volna Paolot hogy valahonnan szerezzen, de nem baj, ha tanítás elött kicsit pihenünk. Felszabadultabbak leszünk. Mellesleg Paolo meg tuti kihúz minket a bajból, vagyis majd talán pontlevonásokkal megússzuk, s nem kell valami piszkos munkát elvállalnunk.
*Mondja, majd hozzátesz egy apró szócskát.*
-Remélhetőleg...
*Azzal újból nekiáll beszélni*
-Most képzeld el, ha Alinát elkapta volna Cassandra tanárnő, s értette volna, amit írtunk. Nagy bajban lennénk, és nem csak térdig lennénk az istállóban, hanem nyakig.
*Mosolyodik el, s úgy folytatja*
-Mellesleg Paolo szerintem tuti kimentene minket, persze megkapnánk a büntetést, vagy lehet hogy úgy tenne, mint aki nem is sejtett semmit. Bár már belekevertük. Nem lenne jó húzás, ha bajba kerülnénk, mert akár ki is rúghatják, minket meg kicsaphatnak. Aztán repülünk minthárman, s akkor lehetünk aztán "boldogok"
*Vág elcsépelt arcot, majd Susi mondatára elmosolyodik*
-Repülni? Lelőtted a poént...
*Mondja, s elneveti magát*

//Unterwegs//

-Amúgy meg, nem lesz baj. Minden kellő varázslatot ismerünk, s biztos nem esik bajunk. Amúgy meg, holnap után ilyenkor már azt fogod nézni, hogy születnek meg a kicsik. Épen és egészségesen
*Mondja bíztatóan, majd miután kiszáltak az autóból elkezd sétálgatni*
-Remek idő van. Ha ilyenek maradnak az útviszonyok, estére odaérünk. Majd sátratverünk, s nem lesz semmi gond. Olyan zirka délután 6-ra lent leszünk.
*Jelenti ki, és elfogadja a vizet Susannatól.*
-A vízről jut eszebe. Ott van egy gyógyító erejű tó. Aminek a víze gyógyít. Majd hozhatnánk Paolonak mintát, hogy próbálja ki. Persze a tisztásra nem mehetünk be a kocsival. Oda majd be kell sétálnunk. De nem muszáj sokat szóval ne aggódj. Körülbelül 1, másfél km. Az nem sok.
*Taglalja, majd lassan visszahívja Alinát, hogy tovább tudjanak haladni*

A fiatal fiú végre megérkezik egy nagy épülethez ami nem is épület hanem inkább kastély...
~Végre, nem kell többet gyalogolnom. Azt hiszem megérkeztem... Hála az égnek!~
-Ez lenne az?!
Mondja a fiú meglepődve
~Többet vártam tőle... De kitudja talán egész jó kis hely~
*Azzal elindult a kapu felé, majd megáll*
~ Remélem legalább van kert~
*Gondolkozott,majd ismét lassú léptekkel elindult a kapu felé mikor pát lépésre volt a kapuktól az elkezdett kinyílni*
-A fenébe... Mi lehet ez?!!
~ Fura egy hely az biztos...~
*Majd csak állt és felkészült legrosszabbra*

*Egy vidám, mosolygós nő lép ki a kastély melegéből, a kellemes, enyhe tavaszi estébe. Haja tűzvörös, és csigagöndör, arca, mozgása fiatalos, korát meghazudtoló. Szeme világoskék, kissé megigéző. Ha valaki csak távolról nézi, a megjelenéséről akkor is feltűnik, hogy már érettebb, de ha közelebbről megvizsgáljuk, és megpróbálunk nem törődni a tisztavíz-kék szemeivel, észrevehetők apróbb ráncok is. Ma egy sötétzöld nadrág van rajta, egy fehér, egyszerű szabású pólóval. A nyakán egy a haja színével harmonizáló narancssárga vékony sál van körbetekerve. Pulcsija, talárja kivételesen nincs, csak kirohant a szobájából, ki a kastélyból, amikor megkapta a levelet az új diák várható érkezési idejéről. Könnyed kézmozdulattal kisimítja göndör tincseit a hajából, és egy bujkáló kis mosollyal az arcán körbenéz, hátha meglátja a diákot a közelben.* ~Hmm, senki... Talán még előrébb van, és leragadt ott.~ *Elvigyorodik vidáman a gondolatra, és könnyed léptekkel indul a kastély bejáratához vezető úton, abban reménykedve, mielőbb megtalálja Maxot, és hogy jó helyen kutat. Hamarosan elérkezik a kastély kerítésén lévő bejárathoz, ahol pont akkor lép be az új diák.* ~Mázli.~ *megvárja, amíg Max teljesen bekerül az iskola területére, majd odalép hozzá*
-Üdvözlöm Tornerans kapuin belül. Én Amber McCarthy vagyok, a pugnax kar vezetője. Remélem tudja, hogy az én karomba osztották be. Azért jöttem ön elé, hogy segítsek feltalálni a hálókörletébe. Ha esetleges kérdése van, tegye fel nyugodtan, de ha nem gond, addig elindulhatnánk, mert a hálókörlet eléggé messze van. *szavai kissé nyersen fognak, de az esetlegesen kikeletkező feszült hangulatot megpróbálja feloldani egy kedves, ténylegesen szívből jövő mosollyal.*
-Nem kell megijedni, a csomagjait pedig hagyja csak. *Ráint egyet a gyorsan előhúzott pálcájával, mire azok eltűnnek, és a fiú jövendőbeli szobájában landolnak*
-A csomagjai a szobájában megvárják. Kérdések? *Maxot vállánál megérintve egy pillanatra lépésre bírja azon az útvonalon, amin az előbb jött ő maga is.*

A kapu kinyílt és semmi sem történt.
* Az ifjú gyerek halad tovább míg lépteket hall... Majd megáll a kapuban és csak vár és vár.
Hirtelen egy vörös göndör hajú fiatal hölgyet pillant meg akinek széles mosoly jött az arcára*
~Huh most nagy kő esett le a szívemről. Kedvesnek látszik, talán őt küldték vagy valami ilyesmi...~
-Na hajrá
*Ezzel belépett teljesen a kapun majd a hölgy odalép hozzá és bemutatkozik neki*
~ Elsőre jobb lenne minél jobb benyomást kelteni.~
*Majd a hölgy bemutatkozását meghallgatva ő is bemutatkozott...*
- Én is üdvözlöm McCharty kisasszony... Köszönöm szépen vendégszeretetét és segítségét ha nembánja én is bemutatkozom...
Az én nevem Max Janson Price dee csak Max vagy Maxy ahogy magának tetszik...
*Majd arra lessz figyelmes hogy ismét egy szép széles mosollyal mosolyog rá, majd elgondolkozott*
~ Kedves, és ha jól értettem Pugnax-os leszek és ez a hölgy a Pugnax karvezetője akkor viszonozom a kedvességét... Már csak a rangja miatt is...~
*Elindulnak a hálókörlet felé majd megszólal.*
-Csak egy kérdés...Milyen hosszú az út?

~Kisasszony... Hehe.~ *Még szélesebbre húzódik a mosolya, vidáman hallgatja tovább a fiút* ~Legalább udvarias, habár... Majd kiforr a stílusa.~ *Magában tovább elmélkedik, kissé elkalandozik, nem túlságosan feltűnő, hiszen látható, hogy Max is a saját gondolataiba merült. Az idő szép, "McCarthy kisasszony"-t pedig ezt minden egyes alkalommal feldobja. Habár, mindenesetre most már nincs délután, a levegő lehűlt, így karján kis pontok jelzik, hogy kicsit fázik. Csendesen ballagnak egymás mellett a kitaposott ösvényen, Amber hallgatja a körülöttük lévő neszezéseket, nem lepi meg, hogy sokáig nem érkezik válasz arra, hogy van-e kérdése. Mindenkinek időbe telik rendezni a gondolatait, főleg új helyen, ahol még szokatlan a környezet, talán még a nyelv is... A fiúra néz, amikor megszólal, nem kell sokat gondolkodnia, hogy válaszoljon*
-Hát, igazság szerint meg kell tennünk először az utat a kastélyig, de látja, már itt is van a szemünk előtt. ~Hisz az idő repül.~ Utána sokat kell felfelé mászni, a pugnax hálókörletek a padláson vannak. ~Persze minden más kar alacsonyabban van... Csak mi mászunk...~ ...A fitten maradás érdekében. Hiszen a pugnax kis harcosainak szükségük van a jó kondira. *rámosolyog megint, majd belépnek az ajtón, és elindulnak felfelé, a hálókörletek felé*
-Ha további kérdései lennének, még mindig szolgálatára állok.

[játék folytatása: Pugnax hálókörletek]

*Egy újonc érkezik meg a parkba, arca sápadt, habár mégis boldogságról árulkodik. Pár napja kapott egy levelet, miszerint felvették az iskolába, aminek mérhetetlenül örült, de persze nem csak ő, szülei is vele örültek. A városon átsétálva érkezett az iskola területére, kicsit izgulva, ám ezt mégis sikerült nagyjából leküzdenie, hiszen az, hogy melyik karba is került, már napokkal ezelőtt, a levélben le volt írva, így ezen már nem kellett dilemmáznia. Az iskolához érve egy lépcsősoron sétált fel, majd átlépett egy kapun, és most itt áll. Jobb kezében egy bőröndöt tart, nincs sok holmija, csak épp annyi, amennyi muszáj. Barna hullámos haja kibontva omlik vállára, szemei fekete szemceruzával vastagon kihúzva. A jó idő miatt nem visel sem nagykabátot, sem pulóvert, egy egyszerű fűzős ujj és pánt nélküli barna felső látszik rajta, emellett pedig egy barna szoknya, és egy fekete cipellő. Nagyon reméli, hogy hamar találkozik valakivel, nem lenne jó egész este kint ácsorogni.*

*Ilyen szép időben hol máshol lehetne mint a parkban. Megszokottan egy kék szakadt farmer van rajta, és mivel nem a pólók híve, így egy szürke pulóver van még rajta, feltűrt szárakkal. Jobb kezében pedig egy piros jojó virít, amivel jól elszórakozik. Igaz párszor sípcsonton verte magát vele, de ki nem? Séta közben egy sziluettre lesz figyelmes, és közelebb sétálva egy lányt pillant meg. A mellette lévő csomagja arról árulkodik Daniel felé, hogy most érkezhetett a lány. A jojót, elrejti a hátsó zsebébe, és arcán mosollyal lép közelebb a lányhoz.*
-Szia! Daniel White vagyok.
*A köszönés mellett rögtön be is mutatkozik, és közben jobb kezét a lány felé nyújtja.*
-Amint látom még új vagy. Legalábbis a csomagodról ítélve.
*Fejével a bőrönd felé bök.*

*Ahogy ott áll, és vár, egyszer csak egy fiút lát meg, jojóval a kezében, ezen már elmosolyodik. Bőröndjét maga mellé teszi le a földre, és a közeledő alakra mosolyog, aki be is mutatkozik.*
- Szia! Én pedig Linda Meyer vagyok, most érkeztem. *Mutatkozik be ő is, és nyújtja oda jobb kezét, hogy megrázza a fiú kezét. Persze felesleges volt bejelentenie, hogy most érkezett, a bőrönd is erről tanúskodik, de azért jobb mindent letisztázni, legalábbis ő mindig is ennek a híve volt. *
- Tudsz nekem segíteni? Ez az iskola.. nagy és hát nem tudom merre kéne mennem, mit kéne csinálnom, vagy hogy egyáltalán valóban vártak-e, és a levél nem csak amolyan.. tréfa volt... *Mondja, bár elmosolyodik saját feltételezésén, hiszen ha a levél csak kamu lett volna, be se tudott volna jönni. Haját hátratűri, majd sóhajt, és szétnéz a parkban.*
- Igazán szép hely. te régóta vagy itt? *Kérdezi a fiútól, habár még azt sem tudja, ő mit is keres itt pontosan, de mélységesen reméli, hogy mihamarabb sikerül megtudnia mindent, pontosan.*