Főtér

Tárgy: Re: Főtér Vas. Aug. 16 2009, 13:23

//Bocsi a késői válaszért, de le kellett lépnem//

Én igazán megpróbálom félretenni a nézeteltéréseket, meg minden, de hát az isten szerelmére, nekem sem sikerülhet minden. Mert hát végülis nem vagyok más, csak egy diák, aki azon küszködik, hogy átmenjen a második évfolyamba. Szóval ezt azért meg lehet nekem bocsátani, nem vagyok mindenható.
Mindegy is, a pasas már úgy is indul el... Kumiko nem sokat takar, hiszen elférne még rajta pár kiló, mindenesetre áldozatom elég gyorsan összeszedte magát, így most már csak a távozását tudom megfigyelni. Na de nem is gond, most itt van nekem Kumiko rendkívül felemelő társasága, és egy borzasztóan érdekfeszítő beszélgetést folytatunk éppen...
- Hm... A bazársoron van pár ruhabolt, de sietned kell, mert ma korábban zárnak az üzletek. Vasárnap van - közlöm vele a teljesen nyilvánvaló tényt, miszerint hétvégén kevesebb ideig vannak nyitva a boltok. Valóban voltam már itt, bár mindössze egyszer, szóval én sem igazán ismerem ki magam a városban. De azért úgy tűnik, Kumikonál jobban képben vagyok, és talán nem is fog eltévedni, ha elmagyarázom neki, merre van a bazársor. De már miért is mondanám el neki? Elvégre ezt nem kérdezte, csak hogy hol van ruhabolt. Ha majd erről is érdeklődik, közlöm vele. De előbb nem, mert nem akarom, hogy azt higgye, feleslegesen jár a szám (ami mellesleg igaz is). Bár ezt nehezen lehet feleslegesnek nevezni, csak egy kis útbaigazítás lenne. De azért jót röhögnék rajta, ha Kumiko eltévedne. Na jól van, nem vagyok ennyire bunkó, nem fogom kinevetni. Legalábbis próbálom.

Tárgy: Re: Főtér Vas. Aug. 16 2009, 13:55

//Semmi baj Smile

Én most kezdem előlről az egészet, mert az előbb, amikor el akartam küldeni elszállt a netem :S//

*Már megint fél perc alatt sikerül Melnek felhúznia Kumikot. Valahogy a lánynak rendkívűli tehetsége van ehhez, mert a feketeség valójában nagyon türelmes szokott lenni. Az azonban, hogy totál hülyének nézik és azt közlik vele, hogy milyen nap van, és ez mennyiben befolyásolja a butikok nyitvatartását teljesen kiborítja. Igaz ennek kívülről semmilyen jele sem látható, még mindig mosolyog a pillusra, bár szíve szerint megfolytaná. Elvégre, ha a lány nem akar feleslegesen fecsegni, akkor a lényeges információkat kéne megosztania a másikkal, mint például, hogy a bazársorhoz jobbra vagy balra induljon el, és nem azt, hogy milyen nap van, amit mindenki tud, az is aki még sosem járt ebben a városban. De mindegy.
Ha már olyan szerencséje van, hogy pont egy ilyen szökével került össze már megint - igen tudja, hogy Mel festett szőke, de lássuk be, a természetes szőkéket nem szokták bántani, csak a festetteket - akkor alkamazkodnia kell hozzá, és feltenni egy újabb adag kérdést, bár inkább csak egyet, mert a végén tényleg nem ér oda, és akkor feleslegesen jött ki a kastélyból.
Pedig pont azért jött, mert VASÁRNAP van. Ugyebár hétköznapokon nem ér rá, mert vizsgázik, meg tanul. Tehát most kellett lejönnie. Ergo Kumiko nem szőke, hogy ne tudja milyen nap van. Egyszerűen csak nem volt rá máskor ideje. Igyekszik megnyugodni, s amikor megszólal csak egy kicsit olyan a hangja, mintha valami agyalálgyulthoz beszélne.*
- És azt is elárulod, hogy a bazársor merre van? - teszi fel a kérdést, majd egy csepp szarkazmussal a hangjában folytatja- Ha már voltál olyan kedves és a hét napjairól meg a boltok nyitvatartásáról tudtál információval szolgálni, akkor talán ez sem lesz olyan megerőltető információ a számodra... - az órájára pillant, úgy folytatja - mellesleg még van egy órám körbe nézni.
*A mosoly nem olvad le az arcáról, s ha őszinte akarok lenni, azt kell mondjam még élvezi is, hogy így beszélhet a másikkal, pedig ő igazán megpróbált normális lenni. Az hogy ez 2 mondat erejéig volt sikeres, már mástészta. Semmi sem tökéletes, hát úgy látszik az ő nyugodt, és türelmes természete sem. Igaz csak Melinda tudja őt ennyire kihozni a sodrából.*

Tárgy: Re: Főtér Vas. Aug. 16 2009, 14:13

Ajjaj. Pedig én igazán nem akartam őt felidegesíteni. És ami azt illeti, nem is fél perc volt, hanem csak tizenöt és fél másodperc. Ez már haladás, de mint tudjuk, nekem nem célom mások idegesítője, általában. Szóval ez megint teljesen véletlenül történt, viszont bocsánatot kérni nem fogok. Már csak azért sem, mert elvileg nem is tudom, hogy Kumiko mérges rám. És tulajdonképpen gyakorlatilag sem.
Ezt kikérem magamnak, miért gondolják a szkékről, hogy hülyék? Ez hátrányos megkülönböztetés, és... és... és... És nem tudom, micsoda. De kifejezetten nem vagyok az a tipikus szőke, aki azt hiszi, hogy a sarokban melegebb van, mint a szoba közepén (ugye a 90° miatt). Szóval ha tudnám, hogy buta szőkének gondol, elég rendesen kiakadnék.
- Igen tudom. Mondjam is meg? - hülye kérdés, tudom. De valóban, csak azt kérdezte meg, tudom-e merre van. Na jó, nem húzom tovább az idegeit, inkább megmondom, a végén még kitépi a szép szőke hajamat... (Oscar-díjas alakítás. Bevettétek, mi?)
- Arra van... - mutatok a templom felé, mivel valóban arra található a bazársor.
Khm... Én normális akartam lenni. De, mint mondtam, még nekem sem sikerülhet minden. Szóval szájakat befogni, és majd próbálkozok máskor, amikor kevésbé vagyok fáradt. Mondjuk egy-két nap múlva, ha találkozunk. Bár remélem, ez nem fog megtörténni. Viszont, ha igen, akkor lehet, hogy mégsem próbálkozok majd a normálissággal. Inkább megpróbálok rekordot dönteni, és két másodperc alatt fogom az őrületbe kergetni szegény Kumikot. Jajj, a fenébe, ezt majd még gyakorolnom kell, elsőre biztos nem fog sikerülni. De mégis kin gyakoroljak? Önként jelentkező biztos nem sok lesz, de nem is baj, majd próbálkozok az utamba kerülő emberkéken.

Tárgy: Re: Főtér Vas. Aug. 16 2009, 14:37

*Tulajdonképpen nagyon hasonlítanak ők egymásra, hiszen Melinda válasza pontosan olyan, amit Kumiko is adott volna a Mel által vázolt szituban. De úgy néz ki a lánynak hallási problémái vannak, ugyanis Kumiko nem azt kérdezte, tudja-e merre van a bazár sor, hanem hogy elárulja-e hogy merre van. Ami lássuk be nagy különbség. Igaz erre még mindig lehet mondani, hogy igen, csak hülyén hat utána nem teszi meg azt a szívességet, hogy útbaigazítja a feketét. A másik lehetőség, hogy annak ellenére, hogy tudja merre van a bazár sor, nem mondja meg a választ, de akkor is legalább 5 másodperccel kevesebb ideig tartja fel Kumikot.
Nem nem reagál a hülye kérdésre, csak a szemeit forgatja meg jelezve, hogy nincs vicces kedvében, és ez most egyébként sem volt egy poénos kérdés. Az meg, hogy nyelvtanilag helytelenül válaszol a kérdésére már csak hab a tortán. Valószínűleg Melnek nem voltak megfelelő angolt tanárai az iskolában, ezért nem képes értelmezni megfelelő módon az elhangzott kérdést. De mindegy is.
Amint megkapja a választ, a mutat irányba indul, de hogy ne mondhassák, hogy udvariatlan még hátrafodul és elköszön a lánytól.*
- Köszönöm. Szia!
*A kezével még int is egyet, remélve, hogy most látja utoljára a lányt. Ami persze kizárt, mivel iskolatársak, sőt, ha mégis összejönnek Melnek a vizsgák akkor évfolyamtársak is lesznek - újra, és akkor a prefektusságról még nem is beszéltünk. Ami a lényeg: Egyszerűen ki van csukva, hogy ne találkozzanak a jövőben. De addigra felkészültebb lesz. Nem fog ilyen hamar kijönni a sodráól, és nem adja meg Melnek azt az örömöt, hogy az őt bosszantsa.
Gyors léptekkel veti be magát a bazársorba remélve, hogy még időben van és kap pár dolgot, amire szüksége van. Nem pillant hátra, nem akarja látni, hogy ott van-e még a szőke avagy sem.*

//Mel, újfent élmény volt veled játszani xD//

[ Tighe, Amelie ]

*Csendesen, lassú léptekkel ballag a város főterén, csak szemei ide-oda cikázásából lehet látni, hogy ez a nyugalom, ami lerí róla, csak látszólagos. Azóta nem merészkedett ki, hogy a középkorba kerültek. Nincsenek jó emlékei forrófejűsége és meggondolatlansága miatt. Ha akkor a fenekén marad, megkímélhette volna magát egy kisebb megfélemlítéstől és egy nagy pofontól. Akaratlanul is arcára simul a keze, egy pillanatra mintha megint érezte volna annak a behemótnak a nagy lapát kezét, amint durván csattan az arcán. Hangosan engedi ki sóhaját, és közben magát korholja, hogy megint felhozta magában ezt az emléket.
Már régen visszakerültek a jelenjükbe, és az átváltoztatástan tanárnőn kívül mindent maguk mögött hagytak. Hála Merlinnek! Egyáltalán nem hiányzik neki a büdös város, a rikoltozó, viselkedni nem tudó emberek és a gyanús küllemű alakok. Igen, elmondhatja magáról, hogy ő nem szeretett volna abban a régimódi világban élni, a sok szabállyal és azzal, hogy a nőknek vajmi kevés joguk volt, és igen csak meg volt kötve a kezük. Ingerülten rázza meg a fejét.*
~ Nem-nem, e jelen sokkal inkább való hozzám. ~
*Megpróbál nem pazarolni több gondolatot a múltra, és a boltokhoz közelebb sétálva nézelődik kedvére. Nem véletlenül sétált le a városba. Szüksége van pár dologra, és azokat jött beszerezni. Az egyik nagyobb könyvesbolt előtt megtorpan, majd nem tudván megállni, benyit az ajtón és rövid hezitálás után engedve ama vágyának, hogy jó pár új könyvvel gazdagodva térjen vissza az iskolába, lassan eltűnik a polcsorok között. Még útközben odaköszön az eladónak, de szinte nem is hall, annyira elvarázsolja a régi és új bőrkötéses könyvek illata és a finom mágia, ami körbe lengi őket.
Másnak a cukorka a szenvedélye, neki a könyvek.*

[Amelie, Tighe]

*Tighe immáron felfedezőútjainak egyikén a városba is ellátogat. Illendő lenne, ha már a városon kívül eső iskolát a város elkerülésével érte el ideérkezésekor. Szégyen a betonpatkányokra nézve, és önmagára nézve, hogy lételemét és igazi életterét iylen módon elhanyagolta, és mióta megérkezett csak a természetben mozgott. A főtér valóban a város főtere, minden főbb utca ide fut össze, bár a mugli városoktól eltérően ez mellőzi a gépjárművek zajos forgatagát és az iszonyú embertömegeket. Ha lézeng is pár ember az utcákon, azok is gyalogosan járnak. A távolban meglát egy kb. vele egykorú lányt, amint eltűnik az egyik boltban. A bolt bejárata fölött felirat hirdeti, hogy könyvekkel foglalkozik a hely.*
~Vérleopárd~
*Súgja elméje neki, hogy ideje lenn eutánna nézni kicsit a dolgoknak. Nem szereti az ismeretlent és bár nem fél a lánytól, azért nem árt ismerni a képességeit. Akikről vérfarkasokról eddig hallot még csak véletlenül sem akarták elnyomni átalakult alakjukat, és egészen addig élték a kettős életüket, amíg vérfarkas alakjukban valaki ezüstgolyóval le nem lőtte. Utánna persze megjelentek a vasaltöltönyösök és látszólag hihető sztorikkal elcsendesítették az emberek kiváncsiságát és magyarázatot adtak a kérdéseikre. Ő azonban nem érte be soha ennyivel, de a mugli világban csak az irott és mondott sajtón kívül senki nem rendelkezett tényleges infókkal, ők meg úgy tüntették fel az eseményeket, ahogy a vasaltöltönyösök akarták. A mugli irodalom csak meséket és babonákat tudott ezekről a lényekről. Itt a mágia világában lehetősége nyílt rá, hogy ezen világ irott információit is magáévá tegye. Ilyen elhatározásból belépett a boltba.*
- Jó napot kívánok. A vérlényekről azon belül is a vérleopárdokról szeretnék hozzájutni tényleges és valós információkat tartalmazó könyvekhez. Nem érdekelnek a mesék az igazságot akarom tudni.
*A boltos felmordult, majd morcosan elhadarta merrefelé találja amit keres. Tighe nem tudta eldönteni, hogy a férfi mit nehezményezett. Hanyag öltözetét, torzonborz hosszú vörös haját, vagy bársonyosnak aligha nevezhető stílusát. Egész véletlenül a boltban tartozkodó egyetlen vevő jelölt felé irányította őt a férfi, ahhoz a lányhoz, aki utáén ő is bejött.*
- Szia. Te is mágussulis vagy? A nevem Tighe. Tighe Ceallagh. Pugnaxos első éves. És a te nevedet szabad megtudnom szépségem?

*Egészen elvarázsolja a hely, se lát, se hall, egyre csak lekap egy könyvet, beleolvas, ha tetszik neki, és az érdeklődési körébe beletartozik, akkor a közelben lévő asztalra pakolgatja le őket, ha nem, visszateszi őket a polcra. Ahogyan elmélyülten nézelődik, és keresgél, néha végig húzza ujjait a könyvek a gerincén. Némelyik halk sóhajt hallat, vagy egy kuncogást, de különösebb dolog nem történik.
Az asztalra pillantva látja meg, hogy egészen belejött a válogatásba, már most legalább tíz könyv várja szépen rendezett kupacban, hogy a kasszához vigye őket. De a bájitalos könyvek felé még el sem nézett, mint ahogyan a legújabb gyógyítói eljárásokról szóló könyvet sem nézte meg, a krimikről és regényekről pedig még elég messze van, az egy másik szekció. Mindig is tudta, hogy egyedül nem szabad ilyen boltokba beszabadulnia, mert akkor egy rakat könyvvel távozik. Ami jó az árusnak, de nem jó neki, mert bosszantja, hogy nem tud mértéket tartani.
Egy ereklyékről szóló könyv is a kezébe akad, és vidáman mosolyodik el, talán Raphaelt érdekelné a könyv, hiszen azt mondta, ezekkel szeretne majd foglalkozni. Ez az iromány is helyet kap a kupacban, és most már tényleg indulna a bájitalos könyvek felé, amikor egy kissé arrogáns, koránt sem kedves hang kizökkenti csendes kis világából.
Tisztán hallja a fiú kérdését, és egyből összeráncolja a homlokát. Vajon az idegen miért akar tudni a vérleopárdokról? És miért éppen akkor, amikor nemrég az iskolában is felbukkant egy közülük Weeko személyében? Ahogy eszébe jut a lány, meg a bubifújója, halkan felkuncog. Már tervezte, hogy egyszer megkeresi a lányt és elbeszélget vele. Neki olyan ártalmatlannak és aranyosnak tűnt, el sem tudta képzelni, hogy olyan dolgokat tegyen, mint amikről a sensei beszélt. Annyira elmerül ebben a gondolatában, hogy el is felejti, miért kalandozott el erre a gondolata, így meglepetten fordul hátra, amikor megszólítják.*
- Szia! - bólint kissé tartózkodóan. - Igen, én is a Torneransba járok. Amelie Clarkson vagyok, szintén pugnaxos, másodéves diák - mutatkozik be, de homlokán megjelenik egy finom ránc.
- A becézgetéseket pedig, ha megkérhetlek, hagyd meg a barátomnak, tőle sokkal jobban szeretem hallani - jelenik meg egy angyali mosoly az arcán, de szeme még mindig mérgesen csillog, így viszont talán a mosoly már inkább kicsit gúnyosnak nevezhető, mintsem angyalinak.
*Átsétál az asztal túloldalára, és kikeresi azt a könyvet, amiről a reggeli újságban olvasott. Jó kritikákat kapott, hasznos újítások találhatóak meg benne, és azért is tervezte megvenni, mert pár napja levelet kapott apjától, aki ajánlotta neki. Ha pedig ő szerinte a könyv hasznos, akkor biztosan úgy is van. Bele-bele lapoz a könyvbe, de kíváncsisága győz, és a fiú felé fordul.*
- Miért keresel pont a vérleopárdokról könyveket? - kérdezi talán kissé bizalmatlanul.
*Még él benne az emlék, amikor Kumiko megkérdezte, hogy milyen hatása lenne annak, ha vérleopárd vérével rajzolná fel a varázskört.*

~Na szép pont egy pasis csajt fogtál te is ki. De hát ő nem tudhatja, hogy te mindenkivel ugyanúgy viselkedel amia s zíveden az a szádon. Csak ha ronda lennél akkor nem illetne jelzővel, nőkkel szemben annyira nem bunkó ha nem adrá okot az illető hölgy.~
* A fiú kicsit zavart lesz, erre a fordulatra nem számítótt. De mit is vrt végülis ez ey iskola, ugyanoylan mint amugli világbn itt is köttetnek emberi kapcsoaltok.*
- Tisztelettel elnézésedet kérem kisasszony. Elfeletkeztem önmagamról. *Persze ennyire azért nem sajnálja a dolgot, ha kell bármikor összeüt a párjával is. Úgyis régen bunyózott már egy jót, de errefelé kevés emberrel találkozott még és az ő kedvenc boxpartnerei, a helyi menők is ritkák. Tighe pedig nem azaz az ember, aki olyannal üt össze, aki nem érdemli meg.
- Látom szép adag könyvet válogattál össze. Úgy nézem szeretsz olvasni.
*A megjegyzést az asztalon egyre növekvő könyvhalomra célozva teszi. A lány kezdetben tartozkodó, már már ellenségesnek nevezheő a viselkedés, nem különösebben foglalkozik vele, nem szerthti őt sem mindenki. Aztán ő is megkapja a maga kérdését. Talána lány kiváncsisága győzőtt, amúgy bolt nem túl nagy a bezsélgetése a boltossal simán elhallatszódhatott a végébe is.*
- Úgy látom mégiscsak legyőzted az irántam érzett ellenszenvedett. eléggé kiváncsi alkat lehetsz. Valószínűleg már találkoztál te is egy Weeko nevű lánnyal a suliban. Szerintem nagyon aranyos, kedves é rendkívül érdekes lény. Nekem angyon felkeltett az érdeklődésemet, és szeretnék minél többet megtudni róla. Én a mugli világból jöttem alig egy éve tudom még csak hogy varázsló vagyok, és az ismereteim amiket ebben a témában megszerezhettem, mesék, mondák, mítoszok, pletykák és a mugli sajtó és kormányszervek által kreált sokszor minden valós információt nélkülöző előadásai. Én ezzel viszont nem érem be.
*Közben megtalálja a részt amit az eladó mondott és ott látja, hogy van bizony pár könyv. ~Vérlényekről általában, Vérlények felismerése emberi alakjukban, Vérlények keletkezése, Mítoszok és mondák a Vérlényekről~ Végül egy rendkívül vastag könyvet talál a legvégén. Látszik rajta, hogy már egy ideje a polcon van. Vastag, kemény borítós bőrtkötéses könyv az írás rajta aranyozott, a címe pedig: Minden amit a Vérlényekről tudunk - A tudomány által bizonyított tények, fikciók, viták, elemzések, elméletek. A könyv hátoldalán egy alig kivehető sor: A könyv folymatosan bővül az új információk által.
~Ez kell nekem.~ *Azonnal le is veszi a polcról. A fiú bár emberi mértékkel nézve is erős, főképp korosztálya tagjaihoz viszonyítva, de a könyv sok évszázadod tudás birtokosa lehet.*

*Ha Amelie tudna már a fiú gondolataiban olvasni, vagyis értene annyira a legilimenciához, akkor most biztosan vidáman felnevetne. Nem, köszöni szépen, ő érte nem kell senkinek sem verekednie, meg sem fordult eddig a fejében, hogy esetleg Raphael helyett valaki mással legyen. És ezután sem fog. A bocsánatkérésre gondolkodás nélkül válaszol.*
- Semmi gond, fiatalember, de máskor ne forduljon elő, különben... - a mondatot a levegőben hagyja, s bár egy nagyon halvány mosoly feltűnik a szája szegletében, komolyan kell venni az ilyen pillanatait. *Különben kénytelen erről az esetről beszámolni barátjának, aki kimondottan szereti használni az Inflatust. Szívesen megnézné, hogy a fiú lába vajh mozog e olyan gyorsan, mint a szája. A könyv mögé rejti gonoszkás-vidám mosolyát, és csak azután válaszol, hogy kicsit rendezni tudta vonásait.*
- És az még nem az összes, még van pár, ami nem csatlakozott ahhoz a toronyhoz - néz ő is a könyvhalomra, miközben a kezében tartott könyvet is a többihez teszi.
*Apjának igaza volt, a könyv felettébb érdekes. Nem korszakalkotó, világmegmentő bájitalok széles tárházát sorakoztatják fel a könyvben, hanem apró változtatásokat, amikkel a bájitalok esetleges mellékhatásait lehet jobban kiküszöbölni, vagy éppen a hatását lehet javítani egy-egy hozzávaló mennyiségének változtatásával, helyettesítésével, hozzáadásával.
A túlzott és irreális, már-már mesterkélt köszöntés ilyetén lereagálása miatt nem érzi ellenségesnek magát, maximum visszafogottnak és elővigyázatosnak. Ideje lenne, ha kicsit benőne a feje lágya, és talán a komolyabb viselkedéssel ezt el is érheti. Sóhajtva pillant fel egy másik könyvből, ama bizonyos gyógyítással kapcsolatos könyvből, és leteszi azt is a többihez. Nem szereti, ha kihangsúlyozzák, túlságosan kíváncsi. Általában mindig ez volt a veszte.*
- Nincs ellenszenv, csak elővigyázatosság bennem - javítja ki a fiút, miközben feszülten figyel a válaszra. - Igen - bólint lassan -, találkoztam már vele több órán, de még nem volt alkalmam, lehetőségem beszélgetni vele - kicsit kimért, de valahogy nem tetszik neki, hogy valaki idejön, és rögtön egy másik ember, vérlény után kezd kutatni. Kicsit zavarba ejtőnek érzi, de erről nem ejt szót.
- Szóval eddig a varázstalan emberek között éltél - raktározza el halkan motyogva információt. - Akkor bizonyára minden nap különleges, amit mágusok között töltesz - nem így akarta mondani, de érződik belőle, hogy a fiú egy aranyvérű boszival áll szemben, aki talán még mindig nehezményezi, hogy valaki más szépségemnek hívta. Még akkor is, ha tisztában van adottságaival.
~ Merlin, ha ezt a prof hallotta volna, tényleg jogosan nevezne önteltnek. ~
- Remélem, hogy a tanulmányokba és pontszerzésbe is ilyen hévvel veted majd bele magadat - és igen, végre egy újabb halvány kis mosoly tűnik fel arcán.
*Nem mond többet, látja, hogy a fiú is elmélyülten nézeget egy könyvet, így a regények felé veszi az irányt, és hamarosan még három könyvvel gazdagabban tér vissza, köztük azzal a krimivel, amit még a bűbájtan tanára asztaláról bűvölt magához. Lepakolja a többihez a könnyű olvasmányokat is, majd a fiú felé pillant oldalasan.*
- Ahogy látom, megtaláltad, amit kerestél - nem tudni, hogy ez most jó e, vagy sem. A fiú olyan vehemenciával mondta az eladónak, hogy kell neki az a könyv, de neki meg úgy vázolta fel, mintha valami könnyed dologról lenne szó. Közben pálcájával leír egy kört és a könyvkupacra bök, miközben kimondja a varázsigét.
- Crispo! - a könyvek felemelkednek és lebegnek, miközben megint a fiúra néz. - Én itt végeztem, megyek fizetni - jelenti ki. - Te még szeretnél valamit vásárolni, vagy te is végeztél itt? - kérdezi, azért annyira nem hideg, hogy faképnél hagyja egy kartársát.

*A lány reakciójára nem reagál semmit. A különben alatt sejti, hogy megjárhatja. Muszály visszavonulót fújnia, mert bár közelharcban bármekkora vadállat lenne a barátja valószínűleg simán leveri, de a pálcahasználattal kapcsoaltban annyira nem jeleskedik. Bár melett füge és gyors, de nem szaltózóművész hogy kitérjen könnyedén mindeféle támadás elől. Utcai harcban jártas ő nem pedig harcművészetekben. Különben is a mágia világában olyan értelmetlen a közelharc, mivel el sem jut az áldozatig, max ha van egy rúnakardja vagy valami hasonló, amivel hárítani tudja addig a támadásokat.*
- Úgy érzem ellenvetésed van azzal kapcsolatbna hogy érdeklődök egy másik lény iránt. Ha problémád van szemembe mondjad. Nem értem miért oylan nehéz ez? Az emebrekből kiveszett az egyensség és az őszinteség?
*A fiút zavarja, ha valaki csak grimaszol és más módon fejezi ki magát, nem hazsnál szavkat nemtetzsésének előadására.*
- Vagy ez is az elővigyázatosságodnak tudható be? Talán tartasz tőlem? Azélrt ennyire nem lehetek ronda.
*Vigyorog a fiú. Persze tisztában van vele, hogy leginkább egy vadember benyomását kelti, de azért szereti heccelni ezzel az embereket. Az ő egyénisége iylen. Ilyennek kell elfogadni. Ő senki kedvéért sem változna meg.*
- Soha nem bántok lányokat. A műsik meg mivel még csak msot kezdek valszeg a pálcáddal előbb padlóra küldenél, mint hogy akár csak az ujjam hegyével is hozzád érhetnék. De tényleg nem bántok lányokat. Fiúkat is csak akkor ha kiprovokálják.
*Szélesen elvigyorodik.*
- Már jó régen nem akadtam össze senkivel aki kiérdemelte volna. Igencsak elkélne már jó bunyó. Annyira vágyik rá a testem.
*A lány közben csomagol és távozni készül. Kérdi hogy vele tart e a fiú.*
- Persze mehetünk, hiszen megvan amit kerstem, bár kérdéses, hogy eladó e.
*Odasétálnaka pulthoz és az eladó nagy tágra nyílt szemekkel néz a fiúra. Hevesen elkezd akadékoskodni, hogy honnat szerezte a könyvet, az nem eladó, meg haosnlók. A fiú ezúttal nem az öklét hanem egy még annál is nagyobb fegyvert használ. előveszi a nadrágja zsebéből az erszényét és kidobja az asztalra.*
- Mennyi?
*Kérdi ellentmondást nem tűrő hangon. A férfi elrbeg alig hallhatóan egy horribilis összeget.*
- Nem értettem tisztán a végét. Hány nulla is van utánna?
*A férfi módosítja a döntését és egy nullával lejebb veszi az árat.*
-Na így már jobban tetszik a dolog. Uram. Öröm önnel üzletet kötni.
*Széles mosollyal leszámolja a kért összeget, ami igencsak megapasztotta az erszény tartalmát, majdnem a felét otthagyta. A fiú arca azonban derűs, nem aggódik emiatt. Szülei elég jó sorban élnek szállodájuk kifogástalanul üzemel, bevételük bőven van, És szerencséra az átváltás során az itteni pénzekre még jól is jártak.*

*Csak hallgatja a fiút és valamiért olyan deja vu érzése támad. Már megint egy fiú, aki remek a mugli harcokban, szeret verekedni. Nagyot sóhajtva marad csendben, nem itt fogja megmagyarázni a dolgokat, mert ahhoz túlságosan jól nevelt, hogy egy idegen helyiségben egy harmadik fél előtt kezdjen el beszélni.
Szemöldökét felvonva nézi, ahogyan a fiú elé lép, hogy előbb ő fizethessen. Száját elhúzza, mert bár nem tartja be az összes szabályt, azért az alap udvariassági formákra nagy hangsúlyt fektet. Szépen lassan irányítja az ingatag tornyot az eladó elé, és próbál nem grimaszokat vágni, miközben a fiú alkudozik. Ilyet se hallott még, hogy egy könyvesboltban alkudozzon valaki.
Minden könyvnek meg van a kiszabott ára, szinte sajnálja a szegény könyvárust, amiért ilyen helyzetbe hozták. Ő maga kedvesen mosolyog a férfira, hogy így egy kicsit enyhítse az előbbi dolgokat, majd szépen leszámolja a pontosan tizenöt könyv árát, amit az árus a kérésére összezsugorít, no, nem mintha ő nem tudta volna megtenni, csak hát, ha már felajánlották, és egy kis szatyorban átvéve új tulajdonát, nyomában a fiúval elhagyják az üzletet.
Az üzlettől kicsit eltávolodva előre siet és megtorpan a fiú előtt, majd egyenesen a szemébe néz.*
- Egyenes jellem vagyok, ha valakivel problémám van, azt is megmondom. Ha Corwell nem ijesztett el, te végképp nem fogsz - bosszús a hangja. - Őszintén megmondtam, hogy nem tetszett, ahogyan köszöntél. Én már csak ilyen vagyok. És előre szólok, hogy az iskola tele van öntudatos lányokkal, akit nem veszel le ezzel a...stílussal a lábáról - forgatja meg a szemeit, kicsit beleélte magát a dologba. - És igen, grimaszoltam. Szoktam - már-már szinte durcás a hangja. Ha ez így megy tovább, nem lesz a kedvence a város főtere.
- Az pedig, hogy hogy nézel ki, számomra másodlagos - von vállat, de szemei komolyan csillannak meg. - Szeretem a barátomat és eszembe sem jut, hogy mást vizslassak, ez az őszinte igazság - szinte már sajnálja a fiút, de még nincs vége. - Azt, hogy elővigyázatos vagyok, szerintem nem kell a szememre vetni. Inkább legyek ilyen, mint felelőtlen. És igazad van, jól forgatom a pálcát, persze tudásomhoz mérten - jelenik meg egy magabiztos, büszke kis mosoly szája sarkában. Nincsen eltelve magától, szokott hibázni, de a legjobbra törekedik, és ez a lényeg.
- A verekedést pedig nem ajánlom - inti meg a fiút. - Azért akár pontlevonás is járhat, az pedig nem jönne jól a házunknak. Mi kemény munkával írjuk a házi feladatokat, ne tedd tönkre a munkánkat - igen, még mindig emészti a tudat, hogy utolsók lettek. Nagy levegőt vesz, lassan kifújja, egy pillanatra még a szemeit is behunyja.
- Tudod mit? - pillant fel végül kérdőn. - Kezdjük újra - döntése végleges, hiszen már nyújtja is a kezét. - Szia! Amelie Clarkson vagyok, másodéves, pugnaxos diák - mutatkozik be nagy komolyan, és látszik rajta, hogy ő most tényleg el akarja ezt az egész kellemetlenséget felejteni.

*A fiúnak felűnik, hogy a lényt közben beelőzte, kicsit furcsán érzi magát emiatt, figyelmetlen volt és udvariatlan. Ráadásul elfeledkezett magáról. Egy nő előtt kezdett el alkudozni és adni önmagát.*
~Ostoba, hát ezt tanultad anyádéktól? Most mit gondolhat rólad?~
*Most már mindegy a dolgok megtörténtek, és visszacsinálni nem lehetett.*
-Elnézésedet kérem, hogy beelőztelek a sorban. Nem volt szándékos. *és ez fedte is a valóságot* Segthetek vinni a könyveidet?
*Kérdezi a lánytól, de addigra már a könyvárus összezsugortja a rakást. Igy még kényelmetlenebbül érzi magát Tighe. Szermét lesüti. Hiába ez egy olyan világ, ahol még bőven van mit tanulnia. Na nem az udvarisságrtól, hanem az emberekről. Amg ezen tánődött távolabb kjerültek az üzlettől és a lány szembe fordult vele. Aztán nyakába zúdtja a lány azt, ami eddig benne gyülemlett. Meg tudta érteni.*
- Köszönöm a véleményedet. Látom sikerült felhúzzalak. Nem ez volt a célom.
*Tighe olyat tett, amit soha azelőtt. Kereste a szavakat. Zavarban volt, bár jól esett neki az őszinteség. Hogy valaki oda mer állni elé, elmondani a véleményét. Amikor a lány kitér külsejére, barátjával kapcsolatos dolgokra, meglepődik kissé.*
- Igazad van ebben is mint a legtöbb eddig felmerült dologban. Amúgy ki az a Corwell?
*Próbál tanulni hibájából és ezőttal elhallgatja a véleményét, melyet egyaránt lehet értelmezni bókként és sértésként is, attól függően mennyire sértődős az ember. ~Külsőre vonzónak találom, ez tény, de belsőre túl határozott, túl öntudatos. Összeségében ez gy nem felel meg az izlésemnek.*
- Úgy érzem te nagyon sziven viseled a karod sorsát. És ha jól vettem ki a reakcióidból az itteni pontversenyben nem lettetek épp elsők. Őszinte leszek veled. Ismét. Eddig nem jeleskedtem a tanulásban, mert nem érdekeltek azok a dolgok, amiket tanitottak. A különböző költük és rök versei művei nem tudtak lázba hozni. Viszont ahogy végiglapoztam a tárgyakat úgy érzem, hogy itt megtalálhatom azokat amik engem érdekelnek. Nem miattad, vagy a karunk miatt, de itt a tanulást nem fogom elaprózni.
*Beszédje hosszúra sikeredett, de fedte a valóságot. Önmagáért akart itt tanulni, mert amiket itt tanitanak, azok érdeklik. Lehet, hogy egész életében benne volt, hogy nem a mugli világba való, hanem ide. És ezért nem találta ott a helyét. És ekkor a lány olyat tesz amin meglepődik. Újra kezdést javasol. Bár sok reményt nem fűz a dologhoz, belemegy.*
- Szia! Tighe Ceallagh vagyok. Pugnaxos. Első éves diák. Pár napja érkeztem. Látom vásároltál. Miket is? Segthetek vinni a csomagjaidat?

[ Thierry de Montmorency, Dorothea Bristow ]

Még a kastélyban:

A komoly és erélyes kijelentésre csak bólint egyet, és magában szentül megfogadja, hogy ma már nem fogja annyit ugratni a férfit, mert még a végén megorrol rá.
- Akkor tévedtem, nézd el nekem - villant fel egy elbűvölő mosolyt.
Az ő ajkairól könnyen röppennek fel ezek a szavak, tisztában van vele, hogy koránt sem tökéletes, vannak hibái, és nem ismerhet ki mindenkit tökéletesen. Nem is morfondírozik sokat a dolgon, hagyja elröppenni, amivel remélhetőleg Thierry hirtelen jött komolysága is tova száll.
A megjegyzésére csak helyeselni tud.
- Tapasztaltam, hogy itt valahogy nem a legjobbak az édességek. Megsúgom, hogy én a vésztartalékos bonbonjaimat éltem fel mostanában, tegnap este pedig csokis kekszet ropogtattam csoki híján - veszi mulatságosra a pillanatot, majd könnyedén felpattan székéről, hogy kövesse a férfit, de egy pillanatra megtorpan. Pálcájának egy intésére a már tiszta csészék visszaröppennek a helyükre, majd kis hezitálás után a liliomot is átbűvöli a szobájában lévő vázába. Csak jobb ott neki, hiszen kap vizet. Pálcáját eltéve fordul Thierry felé.
- Indulhatunk - mosolyog fel rá, és elhagyják az irodát.

Premier Cukrászda és Kávézó:

Az utat elég gyorsan megtették, talán azért, mert most már tényleg rekkenő és fullasztó a levegő. A főtérre beérve már jobban odafigyel, balra-jobbra tekint.
- Nem tudom, hol van pontosan, de arra emlékszem, hogy pont a vidám forgatagra néz a cukrászda - magyarázza a férfinek, majd kicsit bosszúsan fúj egyet.
- Nagyon várom már, hogy végre egy kiadós eső elmossa ezt a meleget, hiszen mégis csak október van már. Azt hiszem, hogy amikor más éghajlatú országokban jártam, akkor ezt jobban viseltem - teszi hozzá kicsit bocsánatkérően, majd jobbra pillant és felvidulni látszik.
- Ott a könyvesbolt után - pillant arra -, ahol az a nagy sütis cégér van, az lesz a cukrászda - és már el is indul arra, a nadrágja pedig fodrozódik minden lépésénél. - Ahogy hallottam, fél füllel persze, hiszen a városiak, ahogy észre vettem, szeretnek pletykálni, hogy a helyiséget anya és lánya vezeti, és mindig nagy náluk a forgalom - mesél Thierrynek, miközben lassan a cukrászda elé érnek.

[ Mese ]

-Hogyaza...fene enné meg!!!
*A tombolás általában lenyugtatja az embert, minden szituációban, még olyankor is, ha világos színű cipője frontálisan belecsapódik egy nagy, sötét, útközepén virító sártengerbe. Szitkozódva próbálja megtísztítani cipőjét, egy padon ülve, végül megunva a törölgetést kapja elő pálcáját, hogy gyorsan és fájdalommentesen gyilkolja meg az élősködő piszkot. Ezzel el is intézte az idejét rabló cselekvést, s duzzadó mellkassal lép előre, a kiszemelt könyvesbolt felé. Lép egyet, lép ketőtt...PLACCS. Megáll. Mély lélegzetet vesz, mi minden tüdőbolyhát alaposan ellátja oxigénnel. Bal szeme rángatózni kezd, ajka remegni, szája nagy ívben gördül lefelé, majd e rövid hatásszünet után gorilla módjára üvölt fel.*
-Ilyen nincs!!!!!!
*Fújtat, mint egy hétfejű, hétfarkú sárkány, de célját még akkor is eléri, ha egy meteor csapódik bele a pocsolyába, s lepi el az ruháját. Végül minden káros természeti hatástól mentesen nyit be a boltba, ahol apró csengettyűszó jelzi érkezését. Céltudatosan jött, ide, a legújabb bűbájlexikonért, melyről a reggeli magazinban olvasott, s tudta meg, hogy már a környéken is kapható. A díszpéldány ott virított a pénztár asztalán, Daeron ajkaira boldog, s elégedett mosolyt csalva. Köszön az eladónak, ajkait szinte már szólásra nyitja, hogy tudassa idejövetelének okát, mikor az ajtó bezárására készülve az a bizonyos vasdarab, melynek hivatalos neve kilincs, furcsa módon nem válik el a kezétől.*
-Ezt...ő. Elnézést, kezembe maradt a kilincs.
*Arcán a vörös szín minden kombinációját eljátszván helyezi a pultra a tárgyat, s röviddel ezután fejét körbeérő mosollyal lép ki az üzletből. A könyvet megrendelte, azt mondták, egy hét múlva megkaphatja. Indulna vissza a kastélyhoz, mikor egy arra aró lovaskocsi belehajt a pocsolyába.*
-Wáááááá!!!!!!!

//Hoppá hoppá! Későn kaptam meg, hogy kell írnom a hsz-t, sorry, majd csatlakozom a tömeghez.//

[ Mese, Főtér ]

Szereti az esőt, imádja az illatát, és az is fantasztikus, amikor a bőrén szinte hangosan koppannak a kis vízcseppek. De ilyen hidegben ki a fene szereti ezt a nyálkás időt?! Mert ő nem, mégis a főtér felé battyog, lassan és óvatosan, mert az előbb is, amikor megemelte a lábát, az cuppogott egyet a sártól, és majdnem fenékre csüccsent.
Az eső konkrétan nem zavarja, mert vízlepergető bűbájt szórt magára, de ez a hideg a halála lesz. Pedig fekete nadrágot, egy sötét zöld pulcsit, vízhatlan cipőt vett fel, vállára pedig meleg talárt kanyarított, ami megvédi ettől a nyavalyás időtől kicsit. Mégis, most nagyon egyet tudott érteni Weeko azon ötletével, miszerint elmegy aludni, mint a brumik, és tavaszig ki sem dugja az orrát, de ezt pont most nem teheti meg? Hogy miért nem?
Pár nappal ezelőtt, késő este, kis gyöngybagoly kopogtatott az ablakon, bebocsátást kérve. Lábára egy levél volt erősítve, de amikor leoldotta róla terhét, a madár ott maradt, és nem mozdult, míg ki nem göngyölte a pergament. Az íráson látszott, hogy sietve és idegesen vetették le a sorokat, néhol tintapaca és egy könnycsepp árválkodott, elrontva az összhatást. A levél emberek rejtélyes eltűnéséről szólt, meg egy kissé pityókás gondnokról, aki felsorolta pár diák nevét, akik lehetnek annyira talányosak, hogy megtalálják a személyeket. Az egyik asszony tehát így találta meg őt. A levél alján csak a helyszín és az időpont szerepelt. Ha szeretne segíteni, jelenjen meg ott pontosan.
Ezért siet most be a Főtérre ebben a cuppogós, nedves időben, ahelyett, hogy a klubhelyiségben ülne a kandalló előtt egy pohár teával a kezében, meg némi nugátos, csokis sütivel, miközben belemélyed egyik új könyvébe. De neeem, ő itt van, mert mióta az iskolába jár, a baj vonzza őt, vagyis inkább a kaland.
A távolból észre veszi egyik iskolatársát, akit éppen lefröcsköl egy lovasszekér. Kezét gyorsan felemeli, hogy elrejthesse akaratlanul is ajkára húzódó széles mosolyát, majd közelebb sétál hozzá. Fogalma sincs, hogy a srác is azért jött e, amiért ő, vagy csak véletlen, hogy éppen erre jár, meg hát a fiú extremusos is, de azért ráveszi magát egy köszönésre, mert inkább megkukulna örökre, mint hogy ne tegyen eleget az alapvető normáknak.
- Szia! - int is egy aprót, miközben megpróbál halál komoly maradni a vizes fiú láttán, és inkább oldalra fordul, hogy legyen esélye elfordítani a fejét, ha a vicces látvány újabb vigyorgásra késztetné.

[Mese, Főtér]

*Legszebb dolog a káröröm. Legalábbis az örömök közül. Matt drága vigyorogva nézi, ahogy Daeront pofán csapja egy vízhullám, a lovas kocsi jóvoltából. Kartárs, az oké, de akkor is vicces. Pláne, mivel ő bőrdzsekit visel, ami vízálló, mint tudjuk, meg bakancsot, acélbetéttel, ami szintén nem ázik. Viszont ismeri a szerencsétlenül járt gyereket, illetve találkoztak már, úgyhogy vigyorogva hozzá lép, Amelie után pár másodperccel.*
- Halál a lovas kocsikra. *ugyan miért is köszönne normálisan? Bemutatkozááás? Minek? A legalapabb dolog, hogy tudják a nevét. Elvárt.
Egyébként ő sem sétálgatni jött ki. Randevúja van, mondjuk kétes. Egyáltalán nem veszi biztosra, hogy a leányka eljön, de ő itt van, egy rossz szót nem lehet rá mondani. Igaz, nem nagyon készült a találkozóra, nincs kiöltözve, se semmi, de el kell ismerni, hogy így is döglesztő a pasas. Ha a csaj nem jön el, az ő baja, Matt egész biztos nem fog a kardjába dőlni. Főleg azért, mert nincs kardja, másrészt meg elszórakozik ő így is, mindenféle lecsapott emberkén.*
- Mi rosszat csináltok errefelé? *a jó ki van zárva az Extremusnál, csak azért ez a kérdés. Amelie meg.. Hát Daeronnal beszélget, szóval ő is benne van. Közben a tömeget pásztázza, mert azért mégiscsak szép lány volt, égővörös hajjal, ami a gyengéje. Na jó, ez ebben a formában nem teljesen igaz, mert valóban szereti a vörös hajúakat, de igazából így van ez bármilyen már hajszínnel is. De mivel így könnyű észrevenni, ezért tudja, hogy most még egész biztosan nincs a téren. Szomorú.
Ha nem is tűnik fel a mai nap folyamán, akkor sem fog unatkozni. Ugyanis az ő zsebében is az Amelie-éhez hasonló levélke lapul. Annyira azért nem segítőkész, hogy a randiját lemondja, de ha már úgyis ugyanaz a két találka helyszíne, akkor valamelyik csak bejön. Egyébként meg lehet, hogy az emberkék csak megszöktek, mert megelégelték a zsarnokságot. Ami otthon volt, például. Vagy sorozatgyilkos szedi áldozatait a környéken, ami viszont már izgalmasabb. Mindig is beszélgetni akart egy ilyesmi kattant emberkével, hogy megértse a logikájukat. Már ha van nekik.*

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

[Mese főtér]

A tetováló szalonból lépked kifelé, oldalát kicsit kímélő sete-suta mozdulatokkal....
~Mi a fenének kellett nekem ilyen hülyeségbe belemenni. Nem vagyok normális. de ha már elkezdtem nem hagyhatom félen.~
Sóhajtok egy nagyot, s nekikezdek zilált kéklő hajamat összetekerni tarkómban, és egy hatalmas fehér, virág alakú csattal odatűzöm a többi hajáradathoz. Nem igazán törődök vele, hogy a téren, ahová megérkezek akár több ember is azt lesheti, hogy én éppen miért itt szedem rendbe magam. Fekete, hosszú szoknyámat kicsit lejjebb húzgálom, hogy ne nyomja a fájó pontokat, rózsaszín felsőmre rákapom a piros kiskabátomat, és ballagok a suli felé. Csak reménykedhetek benne, hogy nem futok össze senki ismerőssel, mert nincs kedvem magyarázkodni, hogy mit is keresek itt. Sóhajok sora között vonulok végig, de a tér közepén nem bírom tovább és leülök egy padra...
~Bekenhették volna valami krémmel...~
Egy főzeteket árúló üzlet akad a szemem elé ahová felugorva besietek és egy adag fájdalmat csillapító lötyivel térek ki. Felhajtom, mint valami jóféle pálinkát, majd kiráz tőle a hideg.
~Na szépen nézhetek ki, mint valami alkoholista....a fancsali képemet ha most látnám, megijednék magamtól.~
Lecsücsülök vissza a padra, nem foglalkozva vele, hogy már nem éppen nyárias az idő. Hátamat nekitámasztom a pad támlájának, és várok... Várom, hogy vissza tudjak menni, és ne fájjon minden lépés, minden mozdulat. S nézem, hogy a téren kisebb csoportosulás kezd kialakulni, ráadásul diákokból...
~Nagyszerű....~

[Mese főtér]

*Egy fekete alak is véletlenül pont erre mászkál. Mondjuk ez egy kis magyarázatra szorul. Először is azért fekete, mert más sincs rajta, csak fekete ruhadarabok, mint a fekete farmer, a fekete szövetkabát, mely alól fejébe van húzva a fekete kapucni. Tehát nem a belső énje kivetülését volt hivatott megmutatni a jelző, bár tény, hogy az se sokkal jobb a szürke árnyalatnál.
Az hogy véletlen lenne az, hogy éppen erre sétál, azért nem teljesen fedi a valóságot. Tény, hogy amikor a kastélyban bóklászott valami olyan helyet keresvén, ahol ehet, az véletlen volt. Sőt, még az is, hogy egy szép lány baktatott el a folyosón kifelé menet. De az már a legnagyobb jóindulattal sem fér bele a "véletlen" jelzőbe, hogy a szép lány láttán felbuzdulva megindult utána feledve kezdeti éhségét. Hát így kerül ő is ide, tisztes távolságból követve az ismeretlen lányt (Amelie-t). Elég érdekes módját választotta annak, hogy felszedjen valakit, de a rámenősség nem árt soha.
Viszont az a jelenet már kevésbé szimpatikus neki, amikor az említett szemrevaló bige összefut egy sráccal...aztán még eggyel, és egy lány is megjelenik a főtéren kifejezetten érdekes viselkedéssel és még érdekesebb hajzattal.*
~Nehogy már... idáig követtem, erre meg az ázott verébbel van randija...Meg még egy gyerekkel...gruppen? Mindegy. Ez szívás. Úgy néz ki a hupikék törpike se járt jobban. Na, legyen egy jó napja.~ *És szépen megindul végül a kék hajú lány felé, úgy mintha konkrétan ő lett volna a látogatása célja. Mit sem sejt holmi levelekről és eltűnésekről. Meg aztán elsősként biztos nem kérné fel őt senki ilyesmire. Nem túl nagy mágus és agyilag sem túl penge. Az más kérdés, hogy a legtöbb költőtől pontosan tud idézni, de logikai készsége igen alacsony.*
- Csá, Kékcsaj! Hoppon maradtál, mi? A szépfiú inkább a foglalt csajt választotta. *Fejével a hármas felé bök, ezzel a köszöntéssel áll meg a pad mellett. A lány fájdalmas arcából és a kiöltözött srácból rögtön össze is kombinálta a dolgot, máskülönben minek lenne itt ennyi ember? Kérdés nélkül le is dobja magát a lány mellé, bár megfordul a fejében, hogy milyen ciki már, hogy egy kék hajú lánnyal ücsörög egy padon. Végül is jobb, mint pofára esni a másik lánynál. Időközben azzal elfoglalja magát, hogy előveszi kabátja zsebéből a kis fésűjét és a kapucni alól kilógó hajzatát szépen a szeme elé fésüli, nem zavartatja magát különösebben.*

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

[Mese Constantine]

Felvonom szemöldökömet, miközben végigvizslatom a felém haladó figurát.
~Hát ez meg minek jön ide? Ennyire szarul nézek ki, hogy segítségre lenne szükségem?~
Nem, naívabb vagyok én annál, hogy bármi rosszindulatot feltételezzek bárkiból. De mikor Már odaáll a pad mellé, s ráadásul "lekékcsajozik" kicsit, vagy inkáb nagyon mérgesedni, egyuttal vörösödni kezdek. Erőt kell magamon venni, hogy ne váltson át az egész frizurám piros árnyalatúra, de így is lett egy szépen rikító tincsem, ami ráadásul önálló életre is kél. Szemembe hullik, hogy még azzal is bosszantson. A kis társaság felé nézek, követve a fiú tekintetét, de nem igazán sejtem, hogy éppen kiről is beszél. Mattete akarja hpzzám kapcslni lelki szemeivel. Már ha van neki lelke...
- Hoppon...baj?
Legyen neki is jó napja...nem fogok itt magyarázkodni, hogy éppen miért vágok fancsali képet. De nem tágít, ráadásul még pofátlanul le is telepedik mellém. Ezt most komolyan gondolta? Nem akarom vele tölteni a nap hátralevő részét, de olyan bunkón sem viselkedni, mint ő.
- Persze, úlj csak le nyugodtan...
Hát lehet, hogy nem fog sikerülni a kedves modoromat előhozni, ha ilyen "aranypofa" társaságában vagyok, inkább valami iróniát viszek bele a szavak hangoztatásába. De legalább látnám, hogy kivel is beszélgetek ilyen kedélyesen, azonban a kapucni, és a szeme elé fésült hajzat elég kellemetlenül megakadályoz ebben.
~Na megálj...~
Előre hajolok, félrebiccentem a fejemet, arcához egészen közel viszem az enyémet, s belesek a kapucni alá. Haját kisimítom kicsit az arcából. Szánt szándékkal úgy fordulok, hogy a hármas ne láthassa mit csinálok, s mesziről úgy tünjön megcsókolom a srácot. Ha már ennyire ciki mellém leülni, hát égjen méginkább. Engem nem zavar, hogy ki mit gondol rólam. Azon az időszakon már túl vagyok....

[ Mese; Főtér ]

* A mai napra tekintetre egy fekete, szürke kockás vékony kabátomat vettem magamra, fekete nadrággal párosítva. Kesztyű, meg sapka, és sál az meg felesleges, mivel nincs fagypont alatt az időjárás. Leglaábbis így késő délután aztán ki tudja, hogy mi következhet még.
A főtéren sétálva egy kisebb tömeget veszek észre. Iskola társaknak néznek ki, de... Most menjek oda, és osszam meg velük a speckó zöld gumimacimat? Tömeg, beszélgetés vagy zöld gumimaci...? Számomra ez egy nehéz kérdés, mivel a zöld gumimaci nem azért zöld mert valaki belefújta az orrát. Végül aztán egy ismerős barna-szőke hajú fiút veszek észre, akinek mintha elgurult volna a gyógyszere.
Közelebb lépek hozzá... Ja nem, az csak Daeron. Bár ettől ugyan úgy elgurulhat a gyógyszere. Na mindegy, ez egy másik téma.
A lépteimet gyorsabbra veszem, majd az utolsó fél méteren elrugaszkodom a földtől, és Daeron hátára vetem magam. Karjaimmal átkarolom a nyakát, miközben a márkátlan zacskó, majdhogynem kiszúrja a srác szemét. *
- Szia!!! -
* A kellemes kis bemutatkozásom meg volt, aztán észre veszem, hogy a fiú nincs egyedül. *
- ... sztok... -
* Ezzel be is fejeztem a megkezdett köszönést, majd továbbra is Daeron nyakán lógva folytatom a felé intézett beszélgetésemet. *
- Na, te kis idegbeteg mókus egyél zöld gumimacit, hogy lenyugodj. -
* Ilyen nagylelkűség is ritkán álld meg. De ilyen esetekben néha kénytelen vagyok lépni. Vagy hát legalábbis remélem, hogy a füves adalékos gumimacinak lesz egy kis nyugtató hatása. *

[ Mese, Főtér, Amelie, Matt, Cathy ]

*Daeron Oronar bemutatja a főtéren gyülekezőknek az új, sáros, ázott kacsa stylet. Menő cuccok? Dobd a fenébe, vegyél egy fehér, márkás felsőt, eső után töröld fel vele a sövénykertet, s máris részt vehetsz az új, domináló stílus terjesztésében. Akkor leszel illatos és feltűnő, ha a hajadról is trágyaként fog lecsorogni a pocsolya.
Szemeit majd kiesően megforgatja, feleslegesnek tartja a kosz levakarását magáról, hiszen utánna biztosan újabb tragédiát szenved majd. Tekintetét a kastély felé emeli, vajon dzsungellakóhoz hasonlítván beengedik majd a kastélyba az ifjabb Tarzant?
Jane megérkezett. Ismerős Pugnaxos leányzó közeledik felé, s hiába takarja édes mosolyát, fiunk tudja jól, hogy rajta röhögnek. Előre látható volt, hogy előbb-utóbb felbukkan majd egy ismerős arc, hogy nevetség tárgyává tegye őt, a malacól királyát. Nem indul meg. Nem mer elindulni, fél, hogy elesik, orral bele a sártengerbe, de most legszívesebben még a főtér melletti fára is felmászna Matt közeledte miatt.*
-Szia Amelie. Meglep, hogy találkozunk.
*Bár az újdonsült Jane-el nem váltott egynél több szót Tornerans falain belül, nevét megjegyezte az órán való okoskodások miatt. Szemmel láthatóan a lánynak nem volt konkrét célja, mivel ácsorogni kezd, de....*
-Matt!! Mi ez itt? Összeesküdtetek ellenem, és jöttök csoportos röhögésre?
*Karjait széttárja, várva a sárgolyókat. Persze, Mattifiú csak véletlenül keveredett ide, de a szekálását meghagyja máskorra a veszélyesen kopogó acélbetétes miatt. Aki úgy emeli a lábát, mint egy elefánt, messziről el kell kerülni. Még két jómadár érkezik, az egyik végig is mustrálja őt, nem látta az ifjoncot, de az se magát a tükörben.
Indulna meg a padok felé, miután visszacsöpögött róla a sár a pocsolyába, de egy nem pehelysúlyú egyed fojtó átokkal kínozza őt.*
-Mit vétettem, hogy büntetsz??
*Síró hangot utánozva próbálja megtartani egyensúlyát, Cathy talán csak azt hiszi magáról, hogy olyan könnyű. Hátrateszi kezeit, hogy a megtámassza a leányzót, s ha már így kedvesen felajánlotta a gumicukrot, ő ne legyen gonosz, bőségesen ki is élvezi.*
-Nymahm...Mhi ezh?
*Csámcsogja teli szájjal a gumicukrok szájába erőltetése, s azoknak természetfeletti ízük megérzése után. Egy rövid időre elveszi egyensúlyát, megcsúszik a sárban, s hátraesik, Cathyt maga alá temetve, s a pocsolyába lecsöpögött sarat ismét magára kenve.*

//mese, s nagyjából reag mindenki Smile

//

*Persze ő jön, mert azt hiszi, majd ő talál meg mindenkit és kap ajándékba csokitortáááát. Vagy ki tudja mi fene vetette erre, hiszen nem szereti a tömeget, tesz rá, hogy emberek hol tűnnek el hol nem, ráadásul agyára ment a hideg, de lehet szó szerint. Ha agyára éppen nem teljesen, orrára mindenképp, merthogy az piros, ráadásul fújni kényszerül hacsak nem óhajtja összetaknyozni szép fekete ingét. Jaaa, hogy azért fázott meg mert nem öltözött fel rendesen! Tényleg agyára ment a hideg…de egyszerűen kikészítette a padlásról való fel-le költözés nem találja a holmijait. Legalábbis a tisztességesnek mondhatóakat. De most van rajta valami legalább, ing és szakadt farmer, átázott edzőcipővel. Mikor vág kedves arcot? Najó, de ez a mostani igazán mindent felülmúl, mintha százszor is megbánta volna a költözést, az egész élettel egyetemben, s maga sem tudná mit keres itt, minek kell már megint hősködnie? Jönni eltűnt emberek után…ehhh. Ahogy elhalad a Pillus lány és társa mellett majdhogynem beléjük botlik, talán mert azt bámulja hihetetlenkedő fintorral, hogy a srác tollászkodik, s valószínűleg ez is egy párocska. Joggal gondolja, ugyanis párocska fóbiája van. Megint nem hozott zacskót…Mindegy, a Khs párocskától nem lehetnek rosszabbak, ez talán elég ahhoz, hogy ne essen fel bennük, s elérje azt a két embert, akit ismer, Mattat és Ameliet, akik talán valami ázott, púpos fiún röhögnek. Persze, ő is akar, mert annyira le van hozva, hogy más „minek jöttél ide ilynekorján” akar szórakozni, sőt ha bele is lök a vízbe valakit talán még jobb lesz neki. Azért kap a kékhajú lány egy kacsintást, a tollászkodó fiú meg a fura fintor mellé egy biccentést, s mindketten a főnyereményt:*
-Sziasztok.
*Aztán araszol csak a triászhoz, akik már nem ilyen szerencsések ugyanis köszönés helyett tüsszent egyet…*
-Opp…bosssi, adjatok zsebit, akkor lehet jobban jártok. *Javasolja, szemeiből nem hiányzik az egy irónia villanása, ugyanakkor viszont a tüsszenés után ők is kapnak olyat, hogy:*
-Amúgy hellosztok, sziasztok, szevasztok. *Most bepótolja…úgyis mindenki azzal van, hogy nem tud köszönni. Ám régi jó szokásához cseppet sem híven, ezúttal nem fogja be, hanem folytatja tovább. Ő is akar nevetni az ázott púposon, de eddig ez nem megy neki, talán mert kiderül, hogy a púpos fiú nem púpos egy lány mászott rá fel. Már éppen nyitná száját mikor felemeli tenyerét, s ezúttal abba prüszköl bele. Amíg azzal van elfoglalva, hogy zsebkendő nélkül hogyan orvosolja nazális problémáit, elmorogja szitkait a nagy K betűvel írt életnek címezve lemarad a zuhanás lassított jelenetéről, s csak akkor pillant fel, mikor már mind kettő a sárban végzi. Azt mondják Edward nem tud nevetni...Nem tud, van is oka rá, ezt most nem írom le, de hogy ez a jelenet több egymás utáni hahát is kicsikar belőle, egészen biztos. Ez neki már a szakadás fogalma. Íme a példa arra, hogyan tegyük tönkre a kolónia békéjét….Ha volt itt egyáltalán ebben a kis csoportban világbéke…Még jó, hogy lemaradt a gumimaciról, lehet gyászolni kezdene, ha mindegyik a sárban végezné, pedig az ő nevetését is csak egyszer hallani az életben.*

///Mese, főtér, egy kicsit mindenki///

De most komolyan. Őt, mint keresőt kiválasztani? Melyik okos, agyament ötlete volt ez? Nincs is türelme semmilyen keresgéléshez, nem hogy emberek kutatásában. Hát mi ő. kérem nyomozó? Na, de ha már így alakult csakazértis alapon elmegy keresgélni.két, vagy többet, és mindenki hálás lesz neki. Tizenöt perc hírnév, bár lehet kicsit sokat kér. Ráérősen caplat az esőben a főtér felé. Még jó, hogy összefogta a haját, különben most az egész az arcára tapadna. Lassan megérkezik főtérre, ahol egy kisebb csoportot lát gyülekezni. Pár ember ismerős neki, ezért feléjük indul el. Megcélozza Daerot és Cathyt, hátha nem zavar. Ha meg igen majd arrébb megy. Rajta ne múljon. Pont ekkor esnek el, amit ő nem tud megállni nevetés nélkül. Odaérvén hozzájuk mosolyogva nyújtja a mindkettőnek, jelezve, hogy őt bizony semmi sem tudja kirántani az egyensúlyából.*
-Sziasztok, nem zavarok? Daeron, mikor mosakodtál utoljára? Azon kívül most.-villant bűbájos mosolyt a fiú felé, majd Cathy felé fordul.-Én is kapok?-Hiába, a gumimaci is kaja, azt meg enni kell. A választ nem várja meg, máris ugrik a zacsi után, majd boldog mosollyal az arcán kezdi el falatozni.-És akkor elárulná valaki, mit is fogunk csinálni?*De hát ha neki semmi konkrétat nem mondtak? Akkor honnan tudja mit kell csinálni. Visszaadja Cathynek a gumimacis zacskót, és csendben hallgatja a válaszokat.

[ Mese, Főtér ]

És igen, lassan Zsombor is kimerészkedik a parkba, majd azon átvágtatva lesétál a városba, persze mindezt egy kissé hosszabb folyamat következtében. Régen sétált már le az adott helyszínre, és most is nem véletlenül kerül oda, hiszen valamiféle felkérést kapott vénasszonyoktól, miszerint jó lenne, ha utánanézne rejtélyes eltűnéseknek, néhány diáktársával együtt. Egyrészt fogalma sincs, hogy miért pont őt választották, azt pedig abszolút nem érti, hogy az adatait, és elérhetőségeit hogyan szerezték meg. Biztos az iskolához fordultak ezek a nők, és az igazgató őt ajánlotta be, de még ezt a feltevést is nehezen tudja csak elképzelni, mivel vannak nála tehetségesebb tanulók is, de ezt leszámítva tény, hogy a nyomozás, és az átkok terén otthon van.
Nem sieti el a menetelt, nyugodt, nemesi eleganciával fűszerezett léptek követik egymást, bár a származására való tekintettel ezt mindenki megértheti, hogy miért így van. Nem szereti nagy dobra verni, hogy a családjának van nemesi címere, főleg, mivel ezeket már egyáltalán nem veszik figyelembe, a kisemmizés után. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincs vagyonuk, viszont egyenes következmény, hogy az országban semmilyen befolyásuk nincs, még véletlenül sem, pedig ősi családról van szó, aki rengeteg ideig hűségesen követte a királyt, és segítette annak az uralmát, természetesen úgy, hogy a saját érdekeik se szenvedjenek csorbát.
Amikor megérkezik a városba, lassan biccent egyet mindenkinek, majd beáll a tömegbe, egyértelmű, hogy merre kell mennie, hiszen ekkorra volt megbeszélve a találkozó, és ez az egyetlen egy diáksereg tartózkodik most éppen ezen a helyen. Öltözetét megigazítja gyorsan, teljesen normális vonalakkal ötvözött ruhát visel, melyben, ha arra kerül sor, akkor könnyen tud mozogni, és nem akadályozza őt semmi ebben. Szemeit még kissé megdörzsöli, majd a biztosítás kedvéért rákérdez a csapatra.
- Ugye ti is az asszonyok kérésére jöttetek, nyomozni? - Hangja teljesen normális, és még arcán mosoly is elhelyezkedik, teljesen szociális személyiség, és imád társaságban lenni, főleg ha valami hasznos dolgot tesznek. Éppen ezért is jött el, és reménykedik a csapatmunka összetartó, és jótékony erejében.

**Hozzászólások** : 47

[Mese, Főtér, MINDENKI]

Az egyik házból egy asszony szalad ki, tipikus háziasszony, kicsit duci, hosszú, barna haj, kötény, etc. Ő bizony Anna (a nyomozóklubbos álnevén: nevén Anci néni), s szemével azonnal a diákokat keresi, akiket megbízott a feladattal. Többet számol, mint ahányat megkért, nyilván páran csak véletlenségből tévedtek ide, de ha már itt vannak, ők is segíthetnek.
- Sziasztok! Én vagy a megbízók szóvivője. – Húzza ki magát büszkén, majd folytatja.
- Elviszlek titeket az indulási helyre, gyertek.

Bizony-bizony, kiterveltek mindent, valamennyit ők is kiderítettek, s szeretnének ezzel segíteni a nebulóknak. Pár perc séta után egy tisztáshoz érkeznek, az asszony pedig egy hegyre mutat. Vagyis, a hegy inkább csak egy becenév, inkább egy nagyobb domb, de alakjában elég meredek, s ha valaki leesik a tetejéről, nem valószínű, hogy túléli.
- Na, mindenki megérkezett? Ez itt a hegy. Sajnos az egyetlen felfelé vezető út az a keskeny szerpentin, kénytelenek lesztek egymás mögött haladni. Valószínűleg itt találtok nyomokat, ugyanis Bandi bácsi látta, hogy felszaladt itt egy ember, a kezében a legutóbbi áldozattal – egy négyéves fiúval. Gyerünk, induljatok el, nincs időnk mindenre.
Elárulja nekik minden információjukat, majd hessegető mozdulattal sietteti őket. Matt kezébe sebtében egy piknikkosarat dob, amihez csak pár szót tesz megjegyzésül.
- Finom meggyes pite. Én sütöttem, és raktam mellé limonádét is. Óránként igyatok, van elég mindenkinek legalább egy fél napra. És vigyázzatok magatokra, ja és az elrabolt emberek nélkül vissza se gyertek!
Miután befejezte a mondandóját, elővesz egy befőttesüveget, és egy kis narancssárga fénygömböt enged ki belőle.
- Ha ezt követitek, eljuttok a szerpentin lábáig, ugyan apró ez az erdő, ami elválaszt minket a hegytől, alig pár percnyi út, de könnyű benne eltévedni. És ha eltévednétek, vagy mindenképpen vissza kell jönnötök, ez majd visszavezet titeket. Hacsak be nem döglik. A bolond Peti bá’ készítette, direkt nektek.
Szavait apró kuncogással toldja meg, majd megfordul, és elsiet.

//A kövi mesélői reag holnap 13:00-kor fog érkezni(legalábbis igyekszem), addig mindenki megírhatja a sajátját.
A következő reagot ide írjátok meg//