Erdő

*A hangra meg sem rezzen, nem egy ijedős fajta. Csak megáll, és meg sem fordul egy ideig. Végül csak sikerül neki, és ciánszín szemeit megvillantja. Rideg hangon szólal meg, és közben végig a fiú szemeit pásztázza.*
-Kérdeztem a véleményed a ruhámról? Hát szerintem sem... És miben befolyásolna, az hogy lány vagyok? *Kérdezi izzó szemekkel, miközben lassan lép egyet a fa felé. Pillanatnyilag még gondolkodik is rajta, hogy maradjon, úgysem ismer még innen senkit. Ügyesen felmászik a fára, és leül egy, a fiútól távolabbi ágra. Most tűnhet fel neki, hogy a lány mezíkláb van. Layla ismét megszóla, és hangja most is jéghideg.*
-Esetleg elviselem a társoságodat. Persze, csak ha megéri... *Mondja, miközben szépen végignéz a fiún. Tekintetével igazából valami ellophatót keres... A lány szemei lilásan csillognak a holdfényben, illetve csak az egyik, amit érhet a hold.*

~Hát megint egy nehéz jellemű lány. Sok szaladgál belőlük ebben az iskolában. Hozzá kell szoknom. Néha úgy érzem, mintha egy sötét mágus iskolába járnék. Ha másért nem is, az emberek lelke sötét. Néhol a fejük~
-Elnézést, nem ócsárolni akartam az öltözetedet, csak megjegyeztem, bár talán tényleg kicsit durva voltam. Elnézést kérek. Viszont ha azt várod, hogy itt maradásod úgymond még meg is érje...nos nem tudom mit gondolsz az alatt, hogy megéri. Pont annyira éri meg, mint egyedül sétálni az erdőben. Akár lány vagy akár fiú. Nem is tudom. Az hogy lány vagy, nem ront semmin. Csak a lányok húsa finomabb, nem annyira edzett, nem rágós, legalább is a legtöbb esetben, ezért a mindenféle húsevő lények inkább a női egyedekre pályáznak, de lehet hogy igazán ezt csak én hiszem.
*Zachariasnál jelenleg nincs semmi érték, ha csak nem nézzük a bicskát, amit mindig magánál hord, hát ha szüksége lesz rá, és másrészt emlék gyanánt is magánál tartja. De mivel tudja, hogy sokat esik, hempereg és mifene, ezért a bicska egy apró szemű láncra van kötve, azzal rögzítve nadrágbújtatójához.*
~Milyen különleges a szeme. Nem sűrűn lát ilyet az ember. Persze nem mintha ilyen gúnyában sok embert láttam volna, de még is csak nagyobb az esélye, mint egy ilyen szemszínnek. Szinte gyönyörű, ahogy a lány rideg lelkét kifejezésre hozza.~

*Laylan látszik, hogy elnyerte a tetszését az elegáns bocsánatkérés, de mosoly helyett csak megrándul a szája sarka, a sötétben talán észre sem venni. A nők húsának elemzése viszont nagyon nem érdekelte. Valószínűleg ezen információk nélkül is elélt volna... Bár egy undorodó arckifejezést sem látni rajta. A falu lemészárlása után nagyon erős gyomra lett. Zach zsebében lévő tárgyon persze megakad a szeme, egész profin tudja megállapítani, hogy kinek mi a van a zsebében, de egy bicska bármi lehet. Persze a vékonyka láncot is észreveszi.*
~Hát így már nehezebb lesz... Hogy lehetne leszedni azt onnan?...~ *Gondolkodik a lány, miközben szeméből kiveszik a fény, mint általában, ha valami jár a fejében.*
~Valahogy ki kéne játszani...~ *Sfaxban senki nem láncolta oda az értékeit magához, és aki megtette, azt Layla tolvajkeze nem fenyegette.*
~Milyen erős lehet az a lánc? Hmmm...~ *Az agya sajnos leragadt ennél a témánál, és nem is fog továbblépni, amíg meg nem szerzi a zseb tartalmát. Végül érzelektől teljesen mentesen ejti ki a száján kérdését.*
-Mennyi az idő?

*A lány egy kicsit túl csendes, ezért is lehet észrevenni, ahogy túlságosan mereven bámulja Zach zsebéből kilógó láncot*
~Hát ez meg mit bámul? Bár lehet hogy csak megcsillant a holdfényben, és azon gondolkodik, mi lehet a lánc végén~
*Benyúl a zsebébe, és előveszi. A lány elé tartja markában, s megmutatja neki bicskáját, melynek csont nyelébe egy kutya van gravírozva*
-Láttam hogy nagyon nézed. Csak egy bicska. A szüleimtől kaptam. A kutyámat ábrázolja. A legjobb barátom volt. Nemrég hunyt el.
*Közelebb emeli magához a bicskát, és maga is szemügyre veszi barátja emlékét.*
-Hű társ volt- *Közben megnézi az óráját* -És nekünk most hű de be kellene mennünk a társalgóba. De jó volna, ha tudnám hol van, de azt hiszem elmondták. Megpróbálom felidézni merre is lehet, de oda fogunk találni.
*Zach előremegy, lelendül az ágról amin ült, miután visszatette bicskáját, majd megvárja míg a lány is lejön, felajánlja persze segítségét, bár nem igazán hiszi maga sem, hogy a lány igénybe venné a segítséget, majd elindulnak a társalgóba*

Genevieve nem csak szimplán meglepődne, szó szerint ki is akadna. Nem hitte volna, szinte teljesen biztos volt benne, hogy valami szépségkúrával lett kisimítva, és ennyire kifakítva a lány bőre, vagy valami speciális kezelés miatt, mely a pigmentsejteket támadja meg, vagy legalábbis hirtelen, ha a legbonyolultabb, és elképesztő ötleteit nézzük, akkor bizony ennyi jut eszébe. Nála a köröm természetesen a műnél kezdődik, és itt most nem a görög ábécé egyik betűjére próbálok képzettársítani. Igaz, hogy ennél nagyobb akadályozó tényező nem is létezik a földön, mely a kezek hatékonyságát képes elvenni, de amire kell, arra tudja használni, és ő már olyanokkal, hogy mosogatás, főzés, vagy ilyesféle dolgok, nem is törődik.
- Ott - mutat azonnal a megfelelő irányba, mikor Kumiko érdeklődése felkel a nőszirom hatására. Azonnal a könyvbe temetkezik a lány, amire Genevieve kissé megcsóválja a fejét, nem mindig arra kell hagyatkozni, a könyvek csak azért vannak írva, hogy az író nagyot kaszáljon vele, ha sikeres. Az ilyen tankönyvek pedig végképp az unalmas, és saját nézőpontjukat rögzítő rizsával van tele. Mondanom sem kell, hogy Genevieve élete során alig-alig vette elő ezen kötetet.
Hát, ha Genevieve most hallotta volna a belső kis monológot, akkor az első megjegyzése az lenne, hogy már az előítélet, hogy azt hiszi, nem jönnének ki jól. Ellenben az áldozati bárány, akinek a képességeit éppen firtatja Kumiko, igencsak szeret rögtön képet vértezni a kiszemeltre, kivel éppen ismerkedik. Ez már csak olyan berögződés nála, mégis a másik lányon érezhető a rosszabb kedv, így nem tudja, hogy milyen az eredeti, szóval hóbortját nem tudja most kiélni.
Végighallgatja a tudományos szöveget, melyben lényegében semmi értelem nincs, és csak azok tudják megérteni, akiknek diplomájuk van biológiából (még talán azok sem, inkább professzori cím kell már ehhez), ide már egy biosz tagozat nem elég. Az inkább a laborozásból állt, meg a különféle állatok-növények-emberek figyeléséből, de minden egyes latin szót nem szuszakoltak belé.
Még szép, hogy megy megcsinálni a leckét, mégis mit gondol a másik, hogy hagyja kiélvezni a felfedezett növényt neki, és ő meg csak itt ül majd? Leül oda, ahol a növény van, majd előveszi a jegyzetfüzetét, de ő nem rajzol, hanem a megfigyeléseit kezdi el írni.
- Tehát akkor... Pompás nőszirom, iris germanica... Ez úgy ránézésre vagy 50 cm lehet, szerintem.

*Egy lány sétál erre csendesen, csak bokalánca csörren meg néha, vagy a csuklyájáról lelógó apró golyók ütköznek össze. Megint mezítláb van, megint köpenyben, megint ugyanolyan sminkben. Éljen a változatosság... Mai napra viszont nem a fáramászás a terve. Leül az erdőszélén, és az alkonyodó eget nézi. Kis idő múlva elővesz egy 15x10 cm-es füzetet, amit felül spirál tart össze, és felcsapja valahol. Nézi az üres lapot, majd egy magányos, messzi tölgyfát. Közben már matat is az egyik bőr szütyőben egy ceruzát keresve. Mielőtt még találna egyet, a kezébe akad egy bicska. Önkéntelenül is Zach jut az eszébe.*
~Fura gyerek... De a beszélgetés megérte. Végülis van egy új bicskám. És egy bónusz kutya is jár hozzá~ *Gonolkodik egy, miközben előhúz egy cerutát, de a vágóeszközt otthagyja rejtve. Rajzolni kezd, igyekszik tökéletesíteni a tölgy képét. Látszik, hogy sokat foglalatoskodik ezen tehetsége fejlesztésével. Mikor a grafitrajz kész, előszed néhány színest és azzal folytatja az alkotást. Persze a kéknek kitörik a hegye, úgyhogy azt rakhatja is el. A kaparászás közben kezébe akad egy kő. Felveszi, és a tenyerére teszi, majd lebegtetni kezdi úgy egy arasszal a keze fölött.*

*Zacharias lépdel ki az erdőbe. Kivételesen lógatja orrát, hisz valamit elvesztett. Jobban mondva ellopták, persze ebben nem biztos, így nem vádol senkit.*
~Pedig tisztán emlékszem, hogy legutóbb még a föníciai lány kezébe nyomtam. A cipóját szeletelgette vele, meg a kezét. De aztán...nem tudom, visszaadta? Vagy lehet hogy nála maradt? Majd ha találkozom vele, megkérdem.~
*Ruházata hangulatának megfelelően sötét. Sötétzöld kordnadrág, fekete hosszú ujjú póló. És ahogy sétálgat az erdőben, lesi a fákat, hátha megint megtalálja a lányt. És szerencséjére meg is leli. Félénken szól a lánynak*
-Szia. Bocsánat hogy megzavarlak.- *Hangjában egy kcisit hallatszik a búslakodás, kicsit motyogva beszél* -Tegnap óta nem találom a bicskámat, és legutóbb te használtad. Esetleg nincs ötleted, hogy merre lehet? Otthagytuk talán? Vagy eltettem? Vagy nem maradt véletlen nálad?

*Mikor meghallja a fiú hangjá, a kő leesik a levegőböl, vissza a tenyerére. Hallja Zach hangján a szomorkás hangulatát. Felemeli ciánszín pillantását, ami a holdfény nélkül is lilás árnyalatba játszik, és hidegen megszólal.*
-Fogalmam sincs hol lehet. *És ezzel visszafordul a papír felé, és kezébe veszi a vörös ceruzát. Egyenletes mozdulatokkal tónusozza az ég színét a lemenő nap körül. Minden szembrebbenés nélkül hazudik és csal, most sincs ez másképp. Persze a bicska ott lapul nála, de egyenlőre esze ágában sincs visszaadni.*
-Máskor vigyázz a cuccaidra jobban. *Közli a papírral, mivel nem néz közben a fiúra. Késznek nyilvánítja rajzát, kicsit eltartja amgától, hgy megnézze az összhatást, majd becsukja a füzetet. Elteszi a ceruzáit, és feláll. Érzelemmentes hangon szólal meg, és pontosan érezni, hogy semmi nem igaz szavaiból.*
-Nagyon sajnálom a bicskád. Inkább keresd meg. *Ezzel elsétál a fiú mellett, befelé az erdőbe. Keres még valami rajzolnivalót. Perzse a Zach még utána mehet.* ~Hát öcsi, ezt a bicskát már buktad...~

*Ez elég gyanús. A fiúnak most kezd el rémleni, hogy tegnap mintha sokkal kedvesebb és figyelmesebb lett volna a lány. És hogy gondolta is, hogy akar valamit. Így hát nem maradt más. Ha sikerül, kiderül az igazság, ha nem, a lány ártatlan. Magasba emeli pálcáját, és egy nemrég bepótolt tananyagot elevenít fel*
-Recullogu emlékbicska!
*Miután elmormolta a varázsigét, a lány ruhája alatt megmozdul a bicska. Nem tud kijönni, hiszen a lány egyik szütyőjébe tette, de nincs ennél jobb bizonyíték, hogy nála van*
-Nos, most lebuktál. Pedig én próbáltam veled kedves lenni, udvarias, na meg jó fej. Cserébe te voltál olyan kedves, hogy az egyetlen értéktől, ami tényleg fontos nekem, megfosztottál. Add vissza a bicskámat kérlek!

*A lány már háttal van Zachnek, mikor a varázsige hatására a bicska megmozdul a bőr szütyőben. Erre Layla csak lenéz, majd visszafordul. Gonosz mosoly jelenik meg arcán. Az még megy neki, minden probléma nélkül.*
-Ugye nm gongoltad komolyan, hogy csak úgy visszaadom. *Felemeli a kezét, és int egyet a csuklójával, mire a pálca kicsavarodik Zach kezéből, és a földre esik tőle úgy jó öt lépésre.*
-Ha nagyon kell, gyere, és vedd el. *Mondja a lány, és megáll ott, ahol van. Lábait megveti, és már készíti itmait, hogyha cselekednie kéne.*
~Áh... Ha nekem esik, elintézem. Pálca nélkül nem sokat ér. Persze nem akarom nagyon bántani. Hasonlít egy kicsit...~ *Laylaba belecsap a felismerés. Szemei kissé kikerekednek, és egy pillanatra zavar tükröződik bennük. Persze ez hamar kiveszik, és visszatér örökös magabiztossága, és ridegsége. Zach a csavargó fiúra hasonlít, akit széttépett egy vérfarkas...*

*A pálca-vesztett fiú sóhajt egyet jó látványosan, jelezve, hogy bár nem akarta, de számított erre*
-Sosem könnyű. Túl egyszerű lenne, ha visszaadnád, és elfelejtenénk az egészet igaz? Nem esne senkinek baja. De ezt valahogy nem szeretik a tolvajok, gengszterek...semmiféle kártevő. Nos én nem fogok veled verekedni.
*Lassan elindul a pálcája felé, szinte már meg sem lepődik a lány különleges képességén*
~Telekinézis. Ez megmagyaráz egy két dolgot. Például hogy miért nem vettem észre a láncot. Talán mert nem is lógott~
-Én csak szeretném visszakapni a bicskámat. Ennyi az egész, és remélem, hogy csak a két szép szememért visszaadod, és mondjuk nem kell szólnom valami helyi hatóságnak, mint prefektus, vagy a felett. Nos mi a véleményed?

*Layla halott tekintettel nézi a fiút, de a sötétben lassan csak a szeme látszik a csuklya alatt. A háttérben felüvört egy farkas, és erre a lány tényleg összerezzen. Egy pillanatra még félelem van a szemében, de utána visszatér a hűvösség. Mégis érzi, hogy valami olyan tölti el, ami elég régen. Félteni kezdi a fiút.*
~Na nee... Pont ez a fiú? Cöh...~ *Sietős léptekkel a fiú felé indul, és mielőtt az a pálcájáig elérne, megragadja a csuklóját, és magával húzza. Közben int a kezével, mire Zach pálcája a kezéig röppen. Visszaadja a fiúnak, miközben rá se néz, és szabad kezével a bicskát kezdi keresni. Meg is találja, és azt is visszaadja.*
-Örülj, hogy jó kedvemben találtál! Nesze itt vannak a cuccaid, de most velem jössz! *Hangjában nem tükröződnek érzelmei, leginkább parancsoló. Hosszú léptekkel a kastély felé igyekszik, esélyt sem ad Zachnek a menekülésre. Egész adig húzza, amíg a kastélyba nem érnek. Ott újra megszólal, szigorúan ejti ki a szavakat.*
-Most pedíg elmész aludni! Álmokat és éjaszakát! *Köszön el, miközben meg sem moccan, és nem tágít amíg Zach a szobája felé nem indul. Miután a fiú távozott, Layla is leereszkedik az alagsorba, ahol kellemesen hűvös levegő fogadja.*

*Zach végig figyelte Laylát, ahogy ment a pálcájáért, nehogy a lány megakadályozhassa. És elég észrevehető volt a félelem, amit a farkas hangja okozott*
~Ilyen sötétben ilyen szűk pupillák. Még jó hogy világít szinte a szeme, könnyen kivehető. Megijedt? Egy farkastól?~
*Ahogy elkapja a lány a kezét, mikor már nyúlna a pálcáért, ellenkezik egy ideig, de aztán látja, hogy a pálca röpköd, még hozzá az ő kezébe. Eléggé meglepi a dolog, nem kevésbé a menekülés.*
-Hát, ha ez a jó kedved, nem találkoznék veled, amikor rossz kedved van. Bár nem mondanám, hogy ezentúl szívesen látlak jókedvedben egyáltalán. Nos mindenesetre köszönöm, hogy visszaadtad.
*De a parancs szerű felszólításra azért grimaszba rándul az arca.*
~Na azért álljon már meg a menet. Mi van itt, kis naposcsibe parancsolgat már. Még van képe~
-Csak nem megijedtél egy kis farkastól? Nekem meg ezért nem szabad kimennem, ez kész röhej. Na mindegy, úgyis csak a bicskámat kerestem. További szép estét.
*A jókívánságot kimondva hangjában erősen érződik a gúny, és a lenézés. De megvan amit akart, bicskáját a lány szeme láttára felfűzi a láncra, majd elteszi pálcáját, és felvonul a szobájába, hogy még egy kicsit pótolhasson mindazon tananyagokból, amiből nemsokára vizsgázni fog*

[Genevieve]

*Nyugodtan rajzolgatja a nőszirmot, hogy majd később bejelölhesse rajta a részeket, és hogy mire használják fel azokat. Az őt teljesen hidegen hagyja, hogy mit gondolnak róla mások. Ha érdekelné, akkor valószínűleg divatosan öltözködne, és órákat töltene el azzal reggelente, hogy beállítsa a haját. Kumiko azonban semmi ilyesmit sem szokott csinálni. Az hogy a fekete színt bizonyos zenei stílusokhoz szokták kötni szintén nem érdekli...
Leköti a virág, s bár magának sem vallaná be, valahol mélyen örül, hogy Genevieve erre vetődött és kiszúrta ezt a virágot, nélküle eltartott volna egy ideig, míg talál egy megfelelőt. Rettentő mód sajnálná, ha tudná, hogy Genevieve-nek "magas" volt a könyvből felolvasott részlet, mert ő ugye nem volt biológia tagozatos - annak ellenére, hogy otthon mugli iskolába járt - mégis teljesen jól értette a leírtakat. Persze ha megkérdeznék, biztosan válaszolna, de mivel ilyesmi nem történt egyenlőre így csak a saját füzetével foglalkozik. A méretre vonatkozólag, felkapja a fejét.*
- 50 cm? Lehet. Mérjük meg!
*Mondja s mintha mi sem lenne természetesebb egy vonalzót vesz ki a táskájából. Igaz csak 30 cm-es de attól még használni tudják. Leteszi a földre a vonalzót a növény mellé, ami láthatóan hosszabb mint a vonalzó. Ez persze nem akadály, egy ügyes mozdulattal oda helyezi a vonalzót, ahol az korábban véget ért, és a mérőeszköz két szélén lévő 5 mm-es sávokat is hozzászámolva állapítja meg a növénymagasságát.*
- Egészen pontosan 47,5 cm. Jó vagy.
*Mondja ki határozottan, bár a második mondatnál enyhe csodálkozás vagy talán meglepettség hallatszik ki a hangjából. Ő egész biztos nem becsült volna ilyen pontosan. Persze ez is biztos valamilyen bevásárlással kapcsolatos dolog, azért megy olyan jól a másiknak.*

[Kumiko ^^]

Akkor ilyen téren nagyon hasonlítanak. Genevieve-t sem érdekli, hogy minek tartják. Kinézete miatt sok negatív kritika éri, hogy nem is a kifutón lenne a helye, a kihívó öltözködés miatt, és a csapodár életmód miatt, hanem egy kereszteződésben, de egyáltalán nem foglalkozik vele. Ezek csak az irigyek nyers szavai, akik észérvek nélkül ontják magukból az isteni igét, miközben csak magukba kellene mélyen nézni, hogy min kellene változtatniuk. Kikéri magának, ő nem csapodár egyáltalán, csak élvezi az életét. A mának él, és ettől nem is tántorodik el.
Jó a szeme, minden bizonnyal ezért vette észre a növényt. Van erre ésszerű magyarázat, hiszen a butikokban, ha egy új, és egyben jó göncöt szeretne szerezni, akkor oda bizony jó szem kell, és azonnal észre kell vennie benne a lehetőséget, na meg perce magát a ruhát is. Ebben vérprofi, nem véletlen, kiedződött az évek alatt. Senki sem hinné el, hogy ez a lány kiskorában nagyon is visszafogott volt, és még az általános iskolában strébernek is hatott, hiszen mindenhez volt esze. Később kezdődött a bulizós, tini korszak, mely természetesen nála is hatást fejtett ki. És láss csodát, most mi lett belőle. Egy eléggé feltűnő személyiség.
Nem tudja, hogy honnan tudta jól lesaccolni, az biztos, hogy majdnem kétvonalzónyi hosszú volt a növény, de mivel van egy maximum méret, inkább azt vágta be.
- Nos, akkor összegezzünk. Ez egy pompás nőszirom, amely 47,5 centiméter hosszú, és lila színű. Szereted a lilát? - totál mellékes kérdés, de azért a hangulat, és a beszélgetés fenntartása érdekében felteszi a kérdést, elvégre civilizált emberek, nem pedig munkatársak csak, akiknél egészséges az egyéb kommunikáció. - Azt tudjuk, hogy a gyökerét hasznosítjuk, és a port melegítve fulladozóknak adjuk. A virág szerintem eléggé nagy, meg tudod mérni a sallangjait, körülbelül mennyi hosszúak, csak hogy erről a példányról tökéletes képet kaphassunk? - Ha már van vonalzója Kumikonak, akkor használják is.
Közben folyamatosan jegyzeteli a dolgokat lefele, természetesen, így a növényről alkotott véleménye egyre jobban kezd formálódni, illetve a kép is, hogy mire is jó ez, jobban kezd alakulni.

*Valóban hasonlítanak, ám ezt nem valószínű, hogy fel fogják fedezni. Elvégre nem bájcsevegni vannak itt, hanem házi feladatot írni...
Genevieve összegzése kuncogásra készteti Kumikot. Hihetetlen, hogy mindössze ennyit tudott megállapítani a biológia tagozatos. S mikor a mosolynak vége szakad teljesen normálisan válaszol.*
- A lila a kedvencem, ha nagyon érdekel. Egyébként tényleg csak ezt a 3 dolgot állapítottad meg?
*Kérdezi kissé hitetlenkedve, elvégre több minden is jól látható a növényen. Ha Genevieve nem kezd tiltakozni, akkor mutatni és magyarázni kezd.*
- Nos amennyire én tudom, van ahol tévesen liliomnak nevezik, de ha megnézed a szirmait, a külső három hátragörbül. A liliomé inkább harang formát alkot. Aztán a levele kardforma és nem pázsitos, mint sok másik nősziromé. Ezenkívül olyan mintha a levelek átölelnék a velük szembe lévőt. Ez az áthüvelyezés. Egyébként ez hivatalosan kék és nem lila. Ez pedig *mutat a tövéhez* - a gyöktörzs. Ezt adják a csecsemőknek amikor nő a foguk. Porítva pedig különböző főzetekben használják fel gyógyításra.
*Itt befejezi, mert hirtelen csak ennyit tud megállapítani. A többi dologhoz, neki is könyvtárra lenne szüksége. Befejezi a rajzolást, és szépen mindent feltűntet a rajzán. Még megméri a vonalzójával a levelek hosszát és szélességét is, biztos, ami biztos alapon. Azt is lejegyzi szépen.
Persze ha közben a pillus lánynak eszébe jut valami, kérdés, vagy valami plusz, akkor meghallgatja és válaszol is rá.*

- Hmm.. akkor számodra kedves színt találtam el. Amúgy tudok többet is, de minek vegyek el tőled minden lehetőséget, a felfedezés tekintetében? Csapatmunka, én is mondok párat, és te is mondasz, így korrekt, szerintem - próbálja magát kivágni a helyzetből, a biológia tagozat csak egy dolog, őt amúgy sokkalta jobban érdekli az emberi test, és annak a részei, így ahhoz jobban is ért. Azonban sajnos ilyet nem nagyon tanulnak ebben az iskolában, így ezt a részét nem tudja hasznosítani. Pedig biztos benne, hogy a testtel is lehet valamit kezdeni. Arra nem gondol, hogy a nekromancia mennyire közel áll ehhez a területhez. Most nem tudja a rosszat beleképzelni a dolgokba.
Jegyzeteli szorgosan, amit Kumiko diktál nagy szakértelemmel, néhol mosolyog, hogy miket észre nem vesz. A kék-lila neki gyakorlatilag egyre megy, a lilában csak van egy kis pirosas árnyalat, enyhén, és a virágok között sajnos nem is igazán lehet megállapítani, melyik is dominál egy növénynél, annyira egymásra vannak nőve. De tényleg, ő már sok növényt látott, amire rávágott volna egy színt, közben pedig a valóság teljesen más. Az ember ilyen szempontból is jó, ott nem kell sokat gondolkozni a színeken, hiszen alig van különbség, és az is azonnal észrevehető.
- Gyógynövényekkel akarsz továbbmenni? Mert nagyon értesz hozzájuk, ahogy így hallgatom - mosolyog még mindig, ő megteszi a szükséges lépéseket a kommunikáció fenntartása érdekében. Már most látszik, hogy nem lesznek nagy barátnők, de egy kicsit azért ők is cseveghetnek, legalábbis a lány elképzelése szerint. - Mennyi lett a levél hosszúsága, szélessége?
Kérdezi még gyorsan, hiszen azért ez is eléggé fontos lehet, egy elemzés során. Ő nem emlékszik arra, hogy neki adtak volna nősziromgyöktörzset, hiszen mugli világban él. Bár ott is jelen vannak ezek a gyógynövények, de annyira nincs nagy népszerűségük. Tanulnak róluk, esetleg, de annyira nem hasznosítják, ott gyógyszeruralom van, melyekben vannak bizonyos fajták, de azért rengeteg mesterségesen előállított, kémiai anyag is, amelyekről egy átlagember életében nem hallott még.
- Amúgy, ha jól tudom, maga a növény évelő, legalábbis némelyik fajtája a nősziromnak biztos, és ilyenekben nem szoktak különbözni a fajták.

*Kérdőn felhúzza a szemöldökét, hogy vajon most tényleg többet tud a mellette ülő lány, vagy csak így akarja leplezni a nem tudását? Végül úgy dönt, hogy miután ő elmondta, amit tud megkérdezi mi az, amit esetleg nem mondott, és a Pillus még hozzáfűzne... Aztán a gyógynövénytannal kapcsolatos kérdésre is válaszol.*
- Igazából a Gyógyító/Méregkeverő szakma érdekel, de ahhoz nagyon fontos a gyógynövénytan. És szeretem tudni, hogy a hozzávalók honnan származnak. Ennyi.
*Ezután méri meg a leveleket, s jegyzi le a pontos adatokat. A kérdésre, csak a lány elé tolja a füzetét.*
"A levelek hossza átlagosan: 17-18 cm, szélességük: 2-4 cm."
*Aztán, ha társa leírta, amit kell akkor visszaveszi és tovább jegyzetel. Ő maga nem sokat tud a mugli orvoslásról, lévén hogy a kvibli anyja varázstalansága ellenére ragaszkodik a varázsvilághoz. Leszámítva talán azt, hogy a gyerekeit mugli iskolába járatta, mivel annak idején ő is csak odajárhatott... Kumiko persze ezt egyáltalán nem bánja, elég sok mindennel tisztába van így a muglikkal kapcsolatban. Például a füzetet is jobban szereti, mint a pergament, viszont a pennát semmi pénzért nem cserélné golyóstollra. Esetleg egy töltőtoll, de a penna az igazi. A mobiltelefont és a laptopot is ismeri, sőt odahaza volt is neki mind a kettő, de ide nem hozta magával, feleslegesnek találta. Egyébként is jobban bízik szeretett könyveiben, mint az internetben...
Végül nem is kell megkérdeznie Genevieve-t, hogy mit hagyott ki. A Pillus magától kezd beszélni a növényről.*
- Igen én is úgy tudom, hogy évelő.
*Bólint rá, de azért persze elgondolkodik, hogy hogy lehet, akkor most itt egy ilyen növény. Végül megnyugtatja magát avval, hogy a mágusvilágban semmi sem lehetetlen. Lejegyzi szépen, hogy évelő, majd még egy könyvet vesz elő a táskájából - könyvtári példány-, és abban is kikeresi a növényt, hátha van még valami plusz információ. Amint azt megtalálja fel is olvassa.*
- Itt még azt írják, hogy: "Hajport, szappant, arcpirosítót készítenek a tőkéből." illetve, hogy: "...régebben pestis ellen amulettet csináltak belőle, melyet a muglik előszeretettel vásároltak, abban bízva, hogy így elkerüli őket a gyilkos kór. Természetesen ez nem segített rajtuk..." Érdekes....
*Fejezi be, és Genevieve-re pillant, hogy vajon ezt leírják-e s ha a lány jóváhagyja, akkor le is jegyzi, majd összepakol.*
- Azt hiszem ezzel kész vagyunk. Megkeressük a professzort, hogy leadhassuk?
*Kérdezi meg, miközben feláll és porolni kezdi a ruháit. Szépen elindul visszafele a kastélyhoz, hogy minél előbb beadhassa a házi feladatát.*

Scarletünk bolyongása az erdőben nem éppen boldog, de mostanára rendszerűvé vált. Egyszerűen csak nézni az őt körülvevő tájat, az apró leveleket, amelyek még időnek előtte hullottak le az anyatestről. Arcára mosoly ritkán szökken amikor erre jár, de pont azért sétál be minden egyes nap egyenesen az erdőbe, mert ott emberrel nem igen találkozik ha elég messzire bemegy. Néha egy-egy állat ugyan hasonló utat választ magának, mint Scarlet, de ők igazán nem zavarják eszmefuttatását.
Attól még, hogy kedve lenne olyan mélyen bemenni a fák sűrűjébe, hogy senki ne találhasson rá, nem megy. Fél, hogy eltéved és nem találja meg a kiutat. Általában itt tölt egy két órát, aztán visszamegy az iskolába, és bent marad a szobájában egészen addig, amíg el nem jön a másnapi séta ideje. Ez a saját maga által receptre felírt napi kint tartózkodási idő, amit habár egyelőre nem emberek között tölt, de mégis a friss levegőn. Jobb, mint a semmi.
Kibontott hajjal, nyúzott arccal, piros pánt nélküli topban és rövid farmerban üldögél az erdő közepén egy fa tövében. Kezeivel átkulcsolja lábait, fejét a térdén tartja, és egy ideig csak bambul maga elé látszólag. Külső szemlélő szerint akár nyitott szemmel is aludhatna, de nem, agya körbe-körbe jár egy téma körül, nem hagyván nyugodni félbetört szívét.
Még van rá gyógymód, még kell lennie gyógymódnak. Legalább két hete 5 napja és 2 órája nem beszélt Alexxel. Lehetne ez még rosszabb is. Vagy nem?
Behunyja a szemét, és hátát a fának dönti. Kezei fölcsúsznak a felhúzott térdére, ott egymásba kulcsolódnak, és úgy maradnak. Scarletből igazán nem mosolygós élőszobor vált.

**Hozzászólások** : 83 **Évfolyam** : Második

Alex lép ki az iskola ajtaján, majd zsebre dugott kézzel indul útnak. Még mindig bántja a lelkiismeret furdalás, de persze makacs természete nem képes engedni. Magában már százszor átrágta a dolgot, és tudja, hogy hibázott. Elvesztette önkontrollját, melyre annyira büszke volt eddig, és szabadjára engedte kusza érzéseit. Nagy hiba volt. Hogy miért? Mert egy olyan embert bántott meg vele, aki még az életénél is fontosabba számára. Már hetek óta nem beszélt a lánnyal, és kerülte még a lehetőségét is, hogy összefusson vele. Mostanra már nagyon bánja a dolgot, és csak reménykedik benne, hogy a lány valamikor majd megbocsájt neki. A parkon átvágva indul az erdő felé. Gondolataiba mélyedve sétál be a fák sűrűjébe. Furcsa, de mióta összeveszett a lánnyal, érzékei nem működnek rendesen. Nem hallja a távolban beszélgetőket, nem lát át a park egyik végéből a másikba, és már a szagokat sem érzi teljesen. A mélabú úgy tűnik, őt is utolérte, így mostanra már nem önmaga. Lába alatt meg-megreccsen néha egy faág, ahogy egyre beljebb sétál a fák közt. Lassan eléri az erdő közepét, majd hirtelen megtorpan. Egy női alak gubbaszt az egyik fa tövében. A fiú szíve nagyot dobban, majd olyan maró kínt érez, melytől ordítani tudna. Nem tudja, mit tegyen. Csak áll és nézi az összegömbölyödött lányt, végül pedig rekedten megszólal.
- Öhm... szia. - Hangja halk, de még érthető, viszont kiérződik belőle az a hatalmas fokú bizonytalanság, mely már több mint két hete uralja a fiú életét.

Csönd. Erdőzaj: madarak, tücskök, bogarak csiripelése, levelek egymáshoz súrlódása a széltől. Csak neki fáj, csak neki rossz.
De egy hang, egy rekedt kis bátortalan hang, amit ezer közül is megismerne. Annyira messze tőle...
Nagyot dobban a szíve, akkorát, hogy Scarlet úgy érzi maga az erdő is vele dobban. Nem lehet, hogy itt van, hogy került ide? Eltelik egy jó tíz másodperc, mire kinyitja egyáltalán a szemét, körül mer nézni, hogy rászánja magát arra, hogy előrébb lépjenek. Fáj-e látni? Persze. Most érzi csak igazán, mekkora rés tátong a szívében, de vele együtt azt is, hogy mennyi élet volt még három hete benne. Ég a fájdalomtól, de ég a pillantástól is, és pillanatokon belül elpirul.
Fáj. Rossz. És mindemellett iszonyatosan jó látni.
De akkor is fáj.
Hogy kerül ide?
Még mindig nem szólt egy szót se, szemével falja Alex látványát, minden egyes porcikáján végigsiklik a szeme kétszer-háromszor, aztán kinyitja a száját és becsukja. Igazán felemelő látvány lehet a tátogó Scarletet nézni, és mivel ez a kép a lány lelki szemei előtt is megjelenik, kinyögi első értelmes egyszavas mondatát:
- Szia. - És rögtön utána a másodikat. - Te erre, mikor, hol, hogyan, hogy vagy, nem akarsz leülni? - Kérdi, és akaratlanul kérlelővé válik a szeme, üljenek le, beszélgessen, válaszoljon neki, ne veszekedjenek. Még egyszer alaposabban végignéz a fiún, meglepődve tapasztalja, hogy ő sincs nála sokkal jobb bőrben, és iszonytató halvány mosoly kerül az arcára, aztán egyből le is olvad. Gondolatai azon járnak, hogy mindezt ő tette vele akarva-akaratlan, és ebbe belefacsarodik megint a szíve. Lenéz a földre, és hirtelen jövő zavarában elkezdi a füvet és az egy-két leesett falevelet piszkálni, pedig legszívesebben már a fiú nyakába vetné magát, de hát fél... Mitől? Ezt a kérdést még magában is kerüli. A föld szemlélését nem bírja sokáig és megint Alexet nézi, sőt egyenesen bámulja.
Mennyiszer átgondolta, mit mondana. Mennyiszer átgondolna, mit szeretne, és most tessék, nem szól egy szót se, csak nézi. Pedig beszélni kéne, de annyira nehezére esik elmondani amit szeretne, ami benne van már két és fél hete. Szívére aprócska kis betonsúlyokat függesztettek, és ez húzza lefelé, szorítja el a vérkeringését, és szívja vissza a pírt az arcából.
- Én... Én... - Két próbálkozás elmondani mit érez, de kudarcba fullad. Kész. Fáj. Nehéz elmondani, mégis el kéne. Rosszul van tőle. Tényleg azt mondta hogy "énén"? Akkor legalább azt mondta volna hogy "te, te!"

**Hozzászólások** : 83 **Évfolyam** : Második

Alex dermedten áll az erdőben, miközben a lányt fürkészi. Látszólag, mintha meg sem hallotta volna hangját, úgy ül ott tovább. Aztán ránéz, de tekintetében olyan hitetlenkedés van jelen, ami már szinte fizikai fájdalmat okoz a fiúnak.
~ Hát ennyire nem várt, hogy megjelenjek? ~ Tűnődik el magában, miközben tesz egy tétova lépést a lány felé. Aztán végre... végre valahára meghallja kedvese csilingelő hangját. Már pusztán Scarlet hangjára is megborzong. Nem is tudta, hogy mennyire hiányzott neki, míg most meg nem hallotta.
- Hát ööö... - kezdi kissé félénken, de közben leuppan a lány mellé. A biztonság kedvéért megtartja a fél méteres távolságot, hiszen nem tudja, hogy a másik miként reagálna rá, ha közvetlenül mellé ülne.
- Szóval... csak sétáltam, aztán itt kötöttem ki... én, hát... - Nem nagyon tudja, hogy mit mondhatna, tekintve, hogy még mindig nem tudja hányadán is állnak egymással. Látszólag a lány mintha békülni akarna, de sohasem lehet tudni.
~ Lehet, hogy csak barátként érdeklődik... ~ Fut át a fiú agyán, mire szíve összeszorul.
~ Csak barátként? Az lehetetlen... azt nem élném túl, a közelében semmiképp... ~ Szinte már látja leperegni a kisfilmet, amiben Scarlet egy másik sráccal andalog, míg ő az egyik fa mögül lesi őket vágyakozva.
- Veled mi újság? - törte meg a beálló csendet, elvégre nem túl egészséges, ha az ember előrevetíti a saját sanyarú sorsát. Még ha ez egy eléggé... rossz alternatíva is.

Minden egyes mozdulatát szemével végigköveti. Nem hagyja nyugodni mardosó lelkiismerete. Miért ült le olyan távol? Van valakije? Hány signus lányt döntött már meg a "nem szakítás mégis szakítás"-uk óta?
Saját gondolatain megpróbál felülemelkedni, és a fiú sokat mondó arcjátékát figyelni. Fáj neki is. Hogy csalná már meg őt, Scarletet! Nem tehette, ez teljesen abszurd feltételezés.
Mégis, ott van a kis tüske benne, hogy talán. Talán rosszhiszemű természetének van igaza, talán hülyeség, hogy most ide hívta, és talán, de csak talán megcsalta. De nem, nem lehet... A farkas ösztönei miatt nem tehette. Mármint tehette, de akkor még szomorúbb lenne. Talán azért néz rá így? Azért ilyenek a kék szemei?
Annyira idegesíti, hogy nem látja a mögötte úszó gondolatokat. Legalább egy-egy aprócska kis foszlány, ami segítene, mit tegyen. Scar szerencsétlen "én...én..."jére választ se kap, talán ki se mondta, csak szerette volna? De ennyire idióta nem lehet még ő se!
Nézzük akkor hideg szemmel a dolgot. Itt van ő, Scarlet Eulalia Hippolyta, pugnaxos diák, nyakig, nem is, inkább feje búbjáig szerelmes a mellette ülő Alexandrosz Montezbe, akár akarja akár nem. És itt van Alex, akiről nem tudja, hogy most hányadán áll vele, de akkor is... Örök hűséget esküdött. A vérében van.
Most mit veszíthet? Kérjen bocsánatot? Nem tud beszélni. Nem válaszol a "Veled mi újság"-ra, maximum sírhatna miatta egy sort, amihez habár nagy kedve lenne, nem teszi. Ő Scarlet, miért sírna?
És lépnie kell. Ha most nem lép, elúszik az egész, máskor nem ül le Alex mellé, nem kérdezi tőle az ő kedvenc mély hangján, hogy "mi újság?". Válaszolni kéne. Nem teszi. Kezét kibontja a merev tartásból, és minél gyorsabban, hogy előbb túl legyen rajta, teljesen a fiú mellé ül, megszüntetve a közöttük tátongó lyukat.
Keze remeg, szíve vadul kalimpál, mintha nem lenne holnap, hogy dobogjon. Talán nincs is? Ha most vége, a vérellátó szerve eltűnik a testéből, elpárolog? Vagy csak darabjaiban lesz megtalálható? Nem törődhet a gondolataival, majd utána, miután végzett itt...
Közelebb eső kezét a fiú fölött tartja egy ideig, majd óvatosan egy ujjal éppen hogy karcolja a bőrét. Tovább remeg a keze, és a karján már a szőr is feláll. Ő nem kér bocsánatot. A fiú tett egy lépést azzal, hogy megjelent, ő is tett egy lépést azzal, hogy hozzáért, akármennyire nehezére esik. És akármennyire nehéz utána Alex szemébe néznie, főleg úgy, hogy ne süssön át rajta a kétségbeesés, a félelem a reakciótól. Kinyitja a száját, hogy válaszoljon a kérdésre, de előbb a nyelvét kell megtalálnia. Így hát újra kinyitja és becsukja a száját, próbálja legyűrni a torkában keletkezett gombócot, ami habár nem sikerül, a hangját megtalálja.
- Mondhatjuk megvagyok. - Fekete szeme fájdalmasan felcsillan. Megvan? Igazán? Mindjárt darabokra esik itt. Keze továbbra is ott lebeg a fiú keze fölött, de most nem érinti. Rátegye? Ne tegye? Vár, és figyel.

**Hozzászólások** : 83 **Évfolyam** : Második

Alex hallgatagon ül és figyeli, amint a lány furcsán magába zárkózik. Nem tudja mit tehetne, hogy mit kéne mondania? Fogalma sincs arról, hogy miként cselekedjen. Megfordult a fejében, hogy ír apjának, és tőle kér tanácsot. Barátai ilyenben nem lehetnek a hasznára, hiszen az ő esete egyedülálló, és legalább annyira átkozott is. Egy elátkozott élet elátkozott gyümölcse, és akkor még szépen fogalmazott. Ha jobban belegondol, örülhet, hogy a lány még nem szaladt el tőle. Ebből arra következtet, hogy Scarlet is hezitál. De vajon mi? Hogy hogyan küldje el? Hogy merre induljon, s hagyja itt őt? Vagy netán milyen szavakkal vessen véget a kapcsolatuknak örökre? Túl sok kérdés, egy túl sötét órában. Némán ül a bugyuta kérdés után, és úgy dönt, inkább meg sem szólal. aztán hirtelen remény csillan, és a lány átül mellé. A fiú szívében most egy farkas üvölt föl diadalittasan azt jelezve, hogy még lehet holnap, s láthat még új teliholdat. Szíve vadul kalapál, s majd kiugrik a helyéről, már nyitná a száját, de végül meggondolja magát. Mit is kéne mondania? Bocsánatot kérnie? Esedeznie? Tulajdonképpen mit vár tőle a lány? Bár mi is az megteszi... érte, akár az életét is föláldozná. Tétován, de tesz egy apró mozdulatot, és a lány kezére helyezi sajátját, majd egy halvány mosolyt küld a lánynak. Az a kutakodó és gyengéd érintés, mellyel a lány felé indít nehezére esik... Na persze nem azért, mintha nem akarná, csak éppen maga sem tudja, hogy mi lenne a helyes. Átölelni és megcsókolni, vagy szimplán bocsánatot kérni? Esetleg ezen dolgokat kombinálni... lassan belefájdul a feje is, de végül cselekvésre nyitja száját. Arcát a lány felé fordítja, majd olyan halkan kezd el suttogni, mintha félne, hogy az erdő kihallgatja szavait, melyben megvallja legbensőbb érzelmeit.
- Scarlet... tudom, hogy hülye voltam, és bocsánatot kérek érte. Hibáztam, és megérdemeltem, amiket mondtál, és ahogyan viselkedtél velem... tudnod kell, hogy szeretlek, és számomra te jelented az életet. Én csak akkor élhetek, ha te itt vagy mellettem... Örökké szeretlek bármit is mondja, vagy cselekedjek, te vagy a múltam, jelenem és a jövőm is. Kérlek... bocsáss meg nekem... - szemei furcsán fátyolosnak hatnak, mintha a fiú valahonnan nagyon messziről kémlelné az eseményeket. Talán így is van, és igazából nincs is magánál, de ki tudja, talán csak a kellő pillanatra vár, hogy a csillogással együtt ő is visszatérjen a homályból.

*Lola jelenik meg az erdőben. Esti órákban séta az erdőben. Ennél jobbat ki sem találhatna főleg, hogy mindjárt takarodó de úgyérezte, hogy jót tenne neki még egyszer utoljára a mai napon egy kis friss levegő. Úgy tervezte hogy tesz egy hosszabb sétát aztán visszakanyarodik a kastélyba. De ahogy sétálgatott egyszer csak megpillantott két diáktársat. És mind ha ők turbékolnának vag ahoz hasonló*
~Na a szerelmi életek is vannak úgy látom. Nekem sem ártana már valaki~
*Gondolkodik magában aztán nekidől egy velük szembelévő fának*
~Úgy oda mennék hozzájuk de ez most olyan fura lenne biztos csak zavarnám őket...na mintha az nem lenne zavaróhogy itt bámulom őket. Most menjek tovább? De én meg akarom őket ismerni. Amúgy sem vagyok álmos. Lola tedd már meg mi lenne a legrosszabb dolog ami megtörténhet? Elhajtanak na és? Nem ez így nem jó lehet hogy pont elrontom az egészet amit idáig összehoztak. Na jó akkor nem bámulom őket de nem is fogok még a kastélyba menni abban biztos vagyok. Végülis nem sajátíthatják ki maguknak~
*Miután végre vége lett az iszonyú hosszú gondolatmenetének fogta magát és elsétált előttük. Azért hozzájuk fordul és így szól*
-Lassan takarodó!
*Mondja nekik és keres egy arréb eső padot amire leülhet. Onnan peddig a csillagokat kezdi pásztázni barna szemeivel. De mivel ebben nem talál túl nagy érdekességet ezért fogja magát és inkább bemegy a kastélyba aludni egyet.*