Leírás hamarosan....

Egy kép a teremről, ami még nem végleges, de a székek elrendezése igen, tehát U alakban helyezkednek el.

//Tekintettel a nagyszámú résztvevőre tekintettel az óra kezdését holnap estig kitolom, ha akkor sem jön több személy, akkor Iretnek (akinek köszi) fogok órát tartani! Érdekes lesz azt hiszem, de csak elleszünk mi ketten:)//

//Én jövök - jövök, csak tegnap mozi volt //

Nem is tudja, hogy mi lelte mostanában, hogy ennyire stréber hajlam mutatkozik meg nála és folyamatosan órára jár. De inkább az elején mutassa meg, hogy ő is létezik a földön és igenis valamilyen szinten érdeklik ama nemes tudományok, melyeket itt próbálnak az ember fejébe beleverni. Most is épp egy órára igyekszik, bár még ráért volna, de lehet kezd megjavulni és belátni, hogy talán késni nem is olyan sikkes dolog.
Persze még azért a fejlődési özönért nem kell magát megtapsolni, hogy a 45 percből lecsúszott 25 percre, mert az is egyes tanároknál már szigorú pillantást hozó faktor, de igyekszünk és ez a fő. Szerencsére most nem kell olyan sokat megmásznia, csak az első emeletig kell lejutni és valahogy könnyebben megy a szökellés is és hangja is kicsit vidámnak hat az ajkain bujkáló folyamatos mosoly miatt. Szóval szökdécsel ő szépen lefelé, hol egy jobb kanyart, hol egy balt véve miközben fejét ide-oda billegeti, mint valami bábocska, amíg az utolsó lépcsők egyikénél már visszavesz az iramból, nem lenne jó móka seggre ülve megérkezni az itteni folyosóra. Miután a szökdécselés utolsó mechanizmusát is sikeresen kiélte, egy gyors zsebtükör pillantás és vörös ajakrúzs igazítás, majd tükör vissza a zsebbe, a léptei pedig a tantermi ajtó fele.
Egyből benyit, minek húzzuk még az amúgy is drágalátos időt mind személyénél, mind a másokénál. Először meghökken, hogy egyáltalán jó helyen van-e, mert az órák többnyire dugig szoktak lenni emberrel. Na jó dugig nem, de azért nem ilyen siralmas a létszám. Egy fejbiccentés és szia mormolás prefi társának, akit csak úgy szemmel követőleg ismer, majd valamiért a mellette lévő székbe telepszik le. Talán nem lesznek többen és nem akarja szegény tanár bácsis szemgolyóit túlzott összpontosításra kényszeríti azzal, hogy pont az asztal másik végének sarkára üljön. Jónak tűnik a hely, de oly mindegy itt mit választ, hiszen nincs lehetőség elbújásra. Pedig néha valamiért jó megbújni, de ez ma nem jön össze. Bár azért egy vajhmi remény még él benne, hogy hátha más is betolja a képét. Bár azért ha édes hármas órai felhozatal lesz a mai anyag nem fog panaszkodni. Szereti a kiscsoportos foglalkozásokat xD*

- Lenne kedves valaki nekem segíteni letekerni? Azt hiszem, hogy elég volt mára a múmiaságból.
Zsörtölődve, a magam morcos mivoltában hallják már teljesen felismerhetően a hangomat. Várok egy csöppet, hogy aki estleg frászt készül kapni magához térjen, majd újra belekezdek az óra anyagába, még itt a parton.
- Egyúttal megérezhetik, hogy milyen anyagba is csavarhaták bele valamikor a múmiákat. És bár Oziriszt nem így tették szarkofágjába azért jó ha tudják milyen, mert később ezt is fogjuk tanulni. Több változatát is hallhatták a legendáknak az istennel kapcsolatban, és kíváncsi lennék, hogy önök szerint melyik lehet az igaz.
Ha kapok segítséget, akkor szép lassan letekerődik rólam az anyag. És miért is ne kapnék, hisz aki képes magából bohócot csinálni csak kap annyit viszonzás képpen, hogy kicsomagolják.

//Ha valaki esetleg kedvet kapott a csalakozáshoz tegye meg bátran az óra folyamatának figyelembe vételével.//

- Á...Üdvözlöm kisasszony. Csatlakozzon hozzánk bátran!
Lassan lekerül rólam a múmiaszerkó, s előkerül a fekete ingem, s hozzá illő fekete nadrágom. Nem is beszélva a mogorva ábrázatomról. Figyelmesen hallgatom Ireth szavait.
-Igen, én is így sejtem. Olyan ez mint egy pletyka, valaki elindít egy mondatot, aztán száz variáció is lehet belőle, aminek már a fele sem igaz. Azt hiszem, hogy Oziriszről éppen eleget beszéltem, így remélem nem bánkódnak, ha most elbúcsúzunk a Nílustól, hogy egy teljesen más kultúra, mégpedig a görög mitológia vizeire evezzünk át, s meglátogassunk egy sokkal kopárabb szigetet. Délosz köves szigetét.
A terem ismét alakulgatni kezd, ismét köd keletkezik rövid időre, majd egy kopár szigeten tanánjuk magunkat.Délosznak nem voltak termékeny földjei, kavicsai között fű is alig nőtt, nem is törődött vele senki. A diákok korhű görög ruhákban ácsorognak már mellettem, akin szintén khitón van.
- Persze ez csak illúzió. Szeretném bevonni önöket egy kis játékba. Nem vagyok ugyan híres színészi képességeimről, s rendező meg végképp nem vagyok, úgyhogy remélem önök kicsit ügyesebbek nálam, s segtenek kicsit eljátszani a második és harmadik tananyagunkat. Természetesen adok egy kis időt, amíg átolvassák, de előe bocsájtom, hogy kinek melyik szerepet szánnám, hogy ezzel ne menjen el az idő, amíg eldöntik. Nos Cecilia, ha lenne kedves Létó bőrébe bújni egy kis időre. Kumiko a sziget hangján szólalna meg, Ireth pedig Apollón, másként nevezve Phoibosz.
Lesem az arcokat, hogy érthetően fogalmazk e, s nem bonyolódtam-e bele nagyon a mondataimba.
- Kérdés?
Ha van válaszolok, ha nincs, akkor megvárom, amíg elolvassák a Létó gyermekei Apollón és Artemisz című tananyagot, s könyvvel, vagy éppen egy-egy általam kiadott pergamennel kezükben színészi képességeiket fogják fitogtatni.
...és hogy ki is lesz Daphné? Az meglepetés.
- Játékra fel! Cecilia kezd!

//Kérdéseket lehet küldeni pü-ben, ha valamit nem elég érthetően írtam le.//

*Szinte épp ésszel fel sem fogható és még mindig furcsa íriszekkel bámul a kilépő múmiából lévő tanárra és a figyelme bizony olybá megy át a nagy csodálkozásban, hogy az újonnan befutót észre sem veszi. Csupán akkor képes a mozgást figyelembe venni, amikor egy percig szusznyi levegőt vesz és körbesandít erősen, hogy még mindig ott vannak, ahol azelőtt. De a terep szép lassan változni kezd és megint egy újfajta szerepkör megismerése és ténynek tény az előbbi homokos part mégiscsak kedvre valóbb volt, mint a mostani kopárság. Mintha semmi élet sem lakozna itt olyan érzései van, de aztán a titkok nyitjára fény derül és először vonakodva húzza el a száját. Nem mostanában volt igaz, hogy kiélte játékos hajlamait és bár színészi képességei vannak valamelyest, abban van kétsége, hogy ezt hűen tudná ábrázolni. Az olvasottak alapján elég bonyolultnak tűnő karakter, bár a szenvedést talán még valahogy ki tudná játszani. Mindenesetre szüksége van pár percre, amíg megérzi azt az azonosulási szikrát, amivel fel tudja ruházni magában annyira a mondott "híresség" alakját és személyét, hogy valamennyire az hű is legyen. Pár percnyi végiggondolás, hogy hogyan is induljon a móka, laza fejtekerés, kicsi hangköszörülés és talán végre ráérez a más bőrének bebújásába. Még a rávarázsolt ruhára sincs panasza, sőt szívesen libegne néha ilyen szerkóban.*

*Napok óta szinte vontatva testét keresett egy hajlékot, egy meghúzódó sarkot, de mindenhonnan csak ellenszenvre lelt. Ruhája szegélye már a sok meneteléstől kezdett rongyosodni, de nem adta fel. Sosem hitte volna, hogy a szerelem, az a mámorító érzés fogja késztetni arra, hogy meneküljön, hogy távol maradjon szerelme forrásától. A láng benne nem apadt, sőt erősödött még inkább a harag ellenére is, melynek köszönhette mostani sorsát. Nem tudta még, hogy mennyit bírnak lábai, de kell egy hely, egy befogadó hely, ahol talán nem tudják ki ő, ahol nyugodt életet remélhet, legalább egy időre. A kopár - kietlen tájt nézve meg sem fordult a fejében, hogy talán a menedék itt éri utol. Itt talál olyan életet magának, ahol boldogság és remények várnak rá. Csak fel alá sétált a kis darab kopáron, ahová megérkezett és képtelen volt továbbmenni. Nem tudta megmagyarázni, hogy a kietlenség miért van hatással rá, hogy miért reméli azt itt nem háborgatják. Fáradtan rogyott le a kavicsos talajra, ahol a zöld fűszálak is gyéren lengedeztek, de egy lépést sem bírt tovább megtenni. Kezét hasára simította, tudta jól, érezte mélyen a kis jövevény(eke)t és megszólította a szigetet.*
- Kedves Délosz! Légy jó hozzám, engedj be bűvkörödbe, hagyd hogy gyermekem Apollón itt nevelkedjen és éljen és felállíttatom rajtad a templomot! - *hangja bársonyos húrokon zengett alá a szigetnek és remélte, hogy meghallgatásra talál, hogy nyugalmat lel és nem vár rá több kínzó perc - óra - nap, míg helyet lel.

//Ha valamit elszúrtam nyugodtan kritizáljátok, de szó szerint hullának érzem magam //

*Kissé meglepi, hogy tényleg a tanárt tekerik ki, a homokos partot, meg a töbit eddig nem is nagyon vette észre, inkább csak akkor érzékeli, amikor már változni kezd a szín. Akkor is csak azért, mert a kopárság, nagyon szembetűnő, a korábbi képhez képest. De persze aktívan részt vesz az órán, hiszen izgalmasnak és ígéretesnek érkezik. Ő pedig a világért ki nem hagyná. Az már más dolgo, hogy ő egy "sziget" lett. Szívesebben lett volna, mondjuk Artemisz... De ha nincs más, akkor persze Délosz is jó. Mert ha nem is Istenség, legalább a szülőföldje egy-kettőnek. És azért az sem semmi. Gyorsan átolvassa az anyagot, hogy lássa jól emlékszik-e arra, amit korábban olvasott. Néhány plusz információt is talál, hiszen annak idején a mugli iskolában nem voltak ilyen "jó" forrásaik. Amint végez, megpróbálja magát elképzelni szigetnként, de nem igazán sikerül neki. S ami azt illeti újdonsült ruhájában sem érzi jól magát. De nincs sok ideje ezzel vesződni, hiszen Cecilia nem akad ki a ruhán, épp ezért nem is idegeskedik miatta, s hamar belekezd a történetbe.
Neki szerencsére nincs sok dolga, hisz a szigetet, nem nagyon tudja eljátszani, inkább csak a hangjával kell kifejeznie mindent. Ennek megfelelően, amikor Cecilia elmondja Létó szavait, néhány másodpercnyi gondolkodás után ő is megszólal.*
- Oh Létó! Beengedlek én szívesen, de mondd! Nem lesz-e elégedetlen a te gyermeked, az én kietlenségemmel és kopárságommal? Nem fogja-e bánni, hogy nem egy nagyobb szigetre állíttatták templomát? Mi lesz ha elégedetlen lesz velem, s elmegy másik földet keresni, olyat, ami nagyobb, termékenyebb és szebb?
*Ahhoz képest, hogy mindezt ülve mondja, elégedett magával. A hangjában némi aggodalom hallatszik, mert megítélése szerint ez az, amit Délosz a mítosz szerint érezhetett. Aggodalom. Aztán persze lehet, hogy téved. Most mindenesetre nem tudja, mi mást mondhatna. Hiszen most Létónak kell emgígérnie, hogy nem lesz elégedetlen a gyermeke és utána mehetnek a történet azon részére, mikor már megszülettek a gyermekek. Ő legalábbis így képzeli. A tanár majd úgy is szól, ha valamit nem jól csinálnak.*

//Bocsi, sínbe van a hüvelykujjam, aztán így nem nagyon tudok írni //

//Elnézést a késői válasz miatt//

*Nem is rossz móka igazán ez a szerepkör váltás és tényleg pár percig, amíg hagyja érvényesülni a többieket is. Talán más órán is igazán kipróbálhatnák a dolgot és így bizonyára könnyedében megragadna az egész, mint a vontatott szavak súlyát hallgatva.
Hamarosan figyelmét újra, mint Létó kell átélnie, mert a bölcs sziget, ez a hű mentsvár végre szólani bír hozzá. Szavai, mint egy lágy szellő suhannak körbe és mindenütt jelen van, minden pórusában, mintha a sziget tényleg élne. Azaz élnie kell, mert ez az ő menedéke végre. Anélkül is tudja, hogy itt fog nyugalmat lelni, hogy konkrétan mondana bármit is, ígérgetne felelőtlenül. De a sziget nem nyugszik, próbálja rábírni, hogy ne ezzel érje be, hogy ő többre áhítozzon, hogy ne ezt a képet kapja, ami most van. De ahogy lenni szokott mindenre van megoldás. Lelkében mélyen az eddig érzett riadalom lassan foszladozni kezd és helyét a bizonyosság, a melegség, a nyugodtság kezdi átvenni.*
- Kedves Délosz! Óhh utam érzem már bevégeztetett és te vagy én megmentőm kopárságoddal, üres tájaiddal. De most erre van szükségem, rád van szükségem, légy hát kegyes és engedd, hogy fiam itt leljen menedéket, ez legyen szülőföldje. Nem, nem fog vágyni soha más helyre, temploma örök fényességed lesz, kopár földed lesz szent liget számára és soha, de soha más sziget helyedre nem léphet, hiszen ez lesz a szülőföldje, az otthona, mely szerepet más be nem tölthet. - *szemernyi aggodalom a visszautasítástól, de talán az ígéret valamelyest kompenzálja a sok-sok aggódó kérdést és végre úgy "vethet" itt talajt, mintha otthona volna.*

Egy villám suhan át fénnyel elárasztva a diákok környezetét, a jelenlévők feje felett, majd valahol hátul becsapva hatalmas dörrenéssel jelzi, hogy itt bizony történni kezd valami. A dörrenéssel egyidejűleg a diákság zökken egyet eredeti helyére lehuppanva. A menydörgést egy viszhangzó hang váltja fel, melynek származása elég nehezen behatárolható. A terem mennyezetén azonban egy arc jelenik meg, s lesúlytó szavak hagyják el ajkát, betöltve a terem légterét. Porig alázva ezzel mind a diákokat, mind a professzort.
- Mit képzeltek ti? Mi ez a maskara, honnan vettétek a bátorságot, hogy magatokra öltsétek e nemes ruházatokat? S kigyúnyoljátok gyermekeim születését? Ezt megkeserülitek!
A hang elhalkul, s a terem mennyezetébe beleolvad az arc, mely Zeuszé volt. A professzor kicsit meghökkenve les fel a plafonra,legalábbis meghökkenést színlel, majd a terem végébe suhint pálcájával, hisz ott egy széket lát füstölögni, ide csapott a villám. Beoltva a tüzet megköszörüli a torkát, majd belekezd a következő óra anyagába, hogy azért ne tünjön annyira meglepettnek. Hermészről kezd el mesélni, magyarázza milyen is volt, mi a hozzá fűzött tárgy, konkrétan a lant, a teknősről, kakasról is szól pár szót. Amint taglalni kezdi az istenség tolvajokhoz fűződő kapcsolatát, miszerint ő maga volt a tolvajok istene, egymás után kezdenek a diákok holmijai eltünni.
Ireth karjáról eltünik az óra, s kezében lévő pennája. Cecilia zsebében matatást érez, s a tükörnek hült helye van immáron. Kumiko mellől konkrétan az egész táska eltünik, s mindhárom lánytól a jelvénye is, meg még sok apróság, vagy éppen nagyobb dolgok is, közben halk, gyermeki kuncogást hallhatnak.
Törhetik a fejüket, hogy hogyan fogják visszakapni az elvesztett cuccokat. Kit kell kiengesztelni, hogy visszakapják az eltünt tárgyakat?

//Hölgyeim, egy kis változás az óramenetben....zárjuk le ezt az órát:)//

*Határozott léptek kopogásától fisszhangzik az első emeleti folyosó. Egy sötét alak közeledik a Mitológiák és Vallások tanterem ajtaja felé. Öltözéke most sem különbözik az eddig megszokottól: egy kis arany színtől eltekintve, ami az egyenruháját jellemzi, ruházata többi része most is oly' fekete, akár az éjszaka. Lehet, hogy ez az egyhangú öltözködési stílus egy idő után egyesek ajkára gúnyos/lenéző mosolyt csal, de Aram nem is tudná magát elképzelni más színekben. Számára a fekete megnyugtató, elmét kitisztító, vonzó... és titokzatos.
Általában pontosan szokott mindenhová megérkezni, így ez nála is szokatlan, hogy most hamarabb bukkan fel. Ahogy a terem ajtaja elé ér, megcsapja egy jellegzetes szag, így már tudja is, hogy ki előzte meg őt.*

- Szervusz, Noel.

*Mondja szinte azonnal, ahogy megjelenik a teremben, majd mikor eléri az asztalsort, le is ül jobboldalt. Mikor elindult a Pilluamuleto toronyból, úgy döntött, hogy az óra kezdetét a tanteremben várja meg egy könyv társaságában - egyedül. Nos, ez nem jött össze, de sebaj, most már azért sem zavartatja magát. Táskájából kiveszi a könyvet, és olvasni kezd.*

*Mivel Mitológia órára jött, ma még kevésbé érzi kötelezőnek a merev egyenruhaviselési szabályok követését. Mivel idebent állandó és ráadásul még az ő, sivatagi forrásághoz hozzászokott hőérzetének is kellemes az időjárás, könnyű, bő szabású marokkói ingben jelenik meg, a szokásos elmaradhatatlan fejkendővel a fején. Udvariasan üdvözli a már jelenlévő Noel és Aramot. Utóbbi felkelti a kíváncsiságát, és legszívesebben addig ügyeskedne, amíg meg nem lesné, miféle olvasmányban mélyed el Aram. De mivel győz az udvariasság, ha Aram nincs társalgós kedvében, ő nem fogja megzavarni.
Szerencsére beszélgetőpartner híján sem fogja unni magát, hiszen ő is hozott olvasnivalót, a szokásos Mitológia és Vallások tankönyvön kívül egy tetszetős küllemű, Ó-Egyiptom vallásáról szóló olvasmányt is, mely, ha valaki közelebb hajol, ódon pergamenszagot áraszt magából. Persze a könyv nem több évszázados, csupán egy elmés kiadó bájolta ilyen illatúra, remélve, hogy ezzel felkelti az olvasóközönség érdeklődését. Talán nem is tévedett nagyot, de hogy Sereniust az elmúlt napokban sikerült lekötnie az írásnak, az egyszer biztos.
Ha megérkezik a tanár, ő is helyet foglal, hiszen vállal és jobb behajtott térdű lábával a falat támasztva olvasni nem túl kényelmes hosszútávon, bár ezt az alacsony termetű busmanok talán vidáman csettegő, kerregő hangon cáfolnák... Mindenesetre leül, és jegyzeteit elővéve minden figyelmét az órának szenteli, talán akad majd használható megfigyelése, hozzászólása is. Nem utolsó sorban azért, mivel úgy érzi, ez lesz az egyik legkedvesebb tantárgya.*

//Elnézést, előfordulhat, hogy user ma már nem tud reagálni! Sajnálom, holnap pótlom az inaktivitást!//

//User holnap csak este lesz.//