-Amúgy én is jól éreztem magam veled tegnap este!*mosolyog a lányra.*
-Biztos, hogy a 4. is jól sikerült.*egy bíztató mosoly zoe felé, majd folytatja beszédét.*
-Idáig 4.-ből 2 jól sikerült. És lehet, hogy annak tünnök, de nem vagyok az.*mosolyog a lányra.*
-És ma nincs Zoe hatás? Vagy hogy nevezted el? Már bocsi, hogy nem emlékszem csak feledékeny vagyok.* mosolyog a lányra.*


//Fagyunk//

[ Midorikawa Kumiko ; Catherine White ]

Csendben sétálok mellette, néha vetek egy-egy pillantást a táskámra. Kellett nekem olyan könnyen kiborulható helyre raknom a cigimet. Nem baj, ha minden szépen megy egy sem fog kimenni. És miért ne menne minden rendben? Ahogy elnézem Kumikonak biztos keze van, és jól tartja a pálcáját. Hm... Fő a biztonság. Ezért a nadrág zsebemből kicsit kijjebb húzom a pálcám végét. Még csak az hiányozna, hogy az orvosi engedély nélkül használható nyugtatóm kiessen, és összetörjön. Azonban a lány felszólalása eléggé meglep.
-Remek, akkor kapok egy arany csillagot, mint a Spongya Bob-ban Puff asszony hajós iskolájában?
Talán kissé idióta kérdés lehet tőlem, pláne, hogy éppen megdicsért, de ez most úgy... Kikívánkozott... És ki is jött. Ez a nagyobb probléma, és ezért nem érdemes meglepni, vagy zavarba hozni. De jól van na, ami könnyen jött, könnyen megy. Nem szeretek átlagos, és unalmas kérdéseket feltenni, bár lehet, hogy a következő az lesz, hogy "Ugye nem nézel hülyének e-miatt?". És igen, nem jött ki a torkomból. Valaminek örülni is tudok. Észre veszem a lány arcán a mosolyt, és erre önkéntelenül visszamosolygok. Talán még egy félmétert teszek oldalra is. Sajnos még mindig jól él bennem, amikor az a fiúnak kinéző lány le akart smárolni. Miért vesznek engem körül olyanok, mint az a srác... Pardon lány. A kérdésem első válaszára csak elégedetten bólintok. Jó dolgunk van, miénk az igazgató. Ergo többet rendetlenkedhetünk, és kevesebb eséllyel csapnak ki. Vagy legalábbis remélem helyt álló az elképzelésem. Tovább hallgatom a név felsorolást. Sensei? Remélem tud angolul normálisan, nem tördelve, mert különben csak bólogatni fogok az óráin, hogy "Aha, érteeem.".
-Eddig értem, majd az órái előtt egy dobozzal fogyasztok el.
Sajátos szófordulattal élek, azzal kapcsolatban, hogy elszívok egy doboz cigit, még mielőtt akár a tanterme közelébe lépnék. Alex, Evon? Ácsi, ezek nem férfi nevek?
-Avagy Alex kicsit oldalba csapva szemléli a világot?
Jó, most nem akarok bunkó lenni, hogy konkrétan rákérdezzek arra, hogy "Egy maffia gyerek buzi, 'azzeg?", de nem árt ha tudom, hogy milyen emberek járnak ide, és milyenekkel kell megosztanom esetleg a fürdőt. Bár remélem lesz külön, és elszórakozhatok a kis gumikacsámmal. Gyerekes vagyok? Igen az vagyok, de hagyjanak lógva, így kerek számomra az élet.
-Legalább az alagsorba nem kell majd klíma, vagy hűtő bűbáj, ott szinte mindig kellemes az idő. Ügyesen összekötötték a kellemest a hasznossal.
Így távolról is megdicsérem azt a lenyűgöző tervezőt, aki így határozott a szobákkal kapcsolatban. És jön a számomra legérintettebb téma. Minden egyes szót jól feljegyzek. Erin? Na majd megkeresem, és megtárgyalom vele a dolgokat. Esetleg ha rohadtul szépen nézek rá, még azt is elmondja, hogy kitől szerzi őket.
-Öööh... Ne aggódj a suli előtt elszívtam egyet, az talán kitart addig amíg le nem fekszem. Szóval most nem fogok rágyújtani, és köszi a tippeket, mindet megfogadom.
Bár a kicsik résznél megakadok. Kicsik, milyen kicsik? Tudtommal a legfiatalabb is 15 évesnek kell, hogy legyen. De ne baj, tőlem úgysem fognak kapni, szóval nem foghatják rám, hogy miattam kezdtek el dohányozni. Megrökönyödve hallgatom a kérdést, és az utána való mondatot. Már félénken válaszolnék is, hogy 17, de aztán a másik, szinte megmentő kérdés éppen jól jön.
-Na látod, ez a jó hozzá állás. Nem foglalkozni azzal, hogy ki dohányzik, ki hány éves, mert úgysem lehet egy számhoz hozzá rendleni, hogy ki mennyire érett ahhoz a dologhoz amit tesz.
Biztatóak a szavaim, de ezzel valószínűleg azt is sikerült elárulnom, hogy még nem múltam el 18. Végül aztán még mielőtt belépnék a kastély ajtaján kinyögöm.
-17 éves vagyok.
Enyhén el is húzom a szám szélét, de azért a biztató szövegemet megtartottam, és már ezzel is jobban érzem magam. Belépve a terembe elég tágas csarnokban állok. Felpillantok, a plafonra, és a belmagasságot próbálom megállapítani. Bár előtte azt kéne, hogy mennyi egy méter. Hiába soha nem voltam jó az ilyenben. Talán ezért nincs még mindig jogsim.
-Itt még kviddics meccset is simán le lehetne játszani.
Jelentem ki, miközben még mindig a plafont nézem, és találomra elindulok valamerre. Aztán pár lépés után zavartan visszafordulok Kumiko felé. Egy kis tarkó vakargatás, és hasonló.
-Merre is kell innen tovább menni?
Szeretek a fejem után menni. A fejem pedig előre visz, így soha nem jövök ki jól a dologból. Aztán egy újabb kérdés érlelődik a nyelvemen.
-Az itteni diákok mennyire szívélyesek? Úgy értem kedvesek, rendesek, vagy inkább amolyan beképzelt aranyvérű hólyagok?
Hiába soha nem tudtam szépen megválogatni a szavaimat, de ez egy fontos kérdés. Tudnom kell, hogy mégis mennyire kell ráerősítenem a rugó izmaimra, amellyel egy-egy srácot le tudok majd szerelni. Vagy lányt... Mai világban már őket is hozzá teszem. Soha nem lehet tudni, hogy ki akar éppen rám vetődni. Miért nem értik meg, hogy a szingli élet is szép? Nem baj, majd egy szingli bibliával a kezembe fogok rohangálni, és osztom a igét.

-Húúú-mondtam csodálkozottan, a sok lépcsőt nézegetve. örültem annak hogy végre láthatom belülről az iskolát, már nagyon izgatott voltam. Sokan mondogatták hogy nagyon nagy meg hogy nagyon szép, de én az egyik fülemen be a másikon meg ki. Csak azt hiszem el amit látok. és ezt most láttam csuda szép volt az egész iskola.
-És ha éjjel éhes vagyok hogy egyek?-kérdeztem miközben csodálkozva néztem a nagy mennyezetet.-Használjak begyüjtő bűbájt?-kérdeztem mosolyogva a prefektusra nézve.

Miközben az ágyamon fekszek azon gondolkozok hogy mért kellett nekem megenni nyolc szendvicset. Természetesen most nem tudok felkelni mert fáj a hasam de hát aki meg esz nyolc szendvicset az ne csodálkozzon. A nyolc szendvics megülte a gyomromat, kicsit olvasok esetleg el tudom venni a figyelmemet a fájó hasamról. Magamhoz veszem a Dollár és veszteség című képregényt. Elolvasok belőle 15 oldalt mire valami eszembe jut.
~ Ha esetleg megszökök az iskolából szabad lehetek és nem kell se tanulni se semmit csinálni. Talán nekem is egy arany madár hull az ölembe. Mint Cash Raynek a képregényben. De ez csak mese, nincs neki értelme. Sokat tanulni nem lehet belőle de azért olvasni jó. Hiányzik a zaj és a verekedő diákok nézése. Felültem és egyszerre mintha gyomorba rúgtak volna. A hasam benyomta saját magát. Könny szökött a szemebe és én fel nyögtem. Hirtelen felálltam és az ajtó fele mendegéltem vidáman.~Minek vagyok én ennyire vidám?~kérdeztem magamtól. De választ nem kaptam. Hát ha igazat kell mondani nem is akartam rá adni választ. Miközben ezeket gondoltam már a folyosókra érkeztem. Elindultam a lépcsőkön lefele és dúdolgattam magamban azt a verset ami mindig esze,be jut mikor az apámra meg az anyámra gondolok. A bejárati csarnokba vettem az utamat. Még sok van hátra de én türelmes vagyok és kemény.
Mikor leértem ki akartam menni az udvarra de nem volt rá okom hogy ki mennyek és fagyásig ázzak el a zuhogó eső alatt. Hát kicsi gondolkozás után leültem az egyik lépcsőfokra és dúdolni kezdtem.

A dúdolásba annyira benne voltam hogy mikor megszólítottak kis híján leestem a lépcsőröl. Akkor vettem észre hogy milyen magasra ültem. De most már mindegy leestem és kész. Fölálltam és leporoltam magamat,. Meg ijedtem mikor megláttam Kumikot. Nem akarok még egyszer balhét csinálni és a Gyengyélkedőre kerülni. Majd miután vettem egy nagy levegőt megszólaltam.
-Hát...inkább ezt nekem kéne mondani neked. Látom eláztál. Ha akarod elmehetünk valahova ahol átöltözöl vagy valamit csinálsz magaddal. Nem kell férre érteni nem akarok tőled semmit se. Csak segíteni akarok neked. Én nagyon bírlak téged de nem akarok megint össze veszni veled. De megpróbálok jól viselkedni.-mondtam hadarva de érthetően Kumikora nézve.- És a nyakláncot meg kordában tartom szóval nem lesz szerintem semmi baj. És én nem aggódok magam miatt, legalább ha felfázok akkor tudok valami csinálni hogy meghaljak. Nem nagyon akarok élni. Mindenki utál engem. Na mindegy azért köszi hogy figyelmeztettél hogy fölfázok.
Miután felálltam arra a lépcsőre amin állt Kumiko és a szemébe néztem. Elgondolkoztam hogy esetleg meg kéne neki mondani hogy szerelmes vagyok belé. De nem tehetem mert sokkal idősebb nálam. Majd miután rájöttem hogy mit kéne mondani hát elkezdtem.
-Én nagyon bírlak téged és nem akartam veled gonoszkodni de....-a mondtad elvágódott mintha egy kést érintettek volna a torkomhoz. Elgondolkoztam rajta hogy mért hagytam abba a mondani valómat.
~Talán el mondtam volna hogy szerelmes vagyok belé és akkor lelök a lépcsőn. De az nem lenne előnyös hogy lelök a lépcsőn mert akkor büntetést kapna. És az nekem nagyon rossza lenne miattam valaki büntetést kana. Persze Kumikon kívül mindenki kaphat miattam büntetést sőt még ki is rúghatják de Kumikot hogy ha valaki meg akarja verni vagy valami hasonló az tőlem kap. És senki nem tudja hogy ha felszabadul a szeretet ereje bennem akkor bármi megtörténhet. Mikor abba hagytam a gondolkozást kicsit hátra léptem hogy ne higgye azt hogy meg akarom csókolni. Nekem az nem lenne rossz de neki biztos.
-Segítek neked mindenben csak szólj és én előtted termek, nem kell egyedül átvészelned a káoszt. Mellettem leszel és én melletted és vigyázok rád minden bajban,viharban és a többi rosszban.-mondtam ki hirtelen Kumikonak a szemébe. (Ez inkább vers nem mint hogy mondat.)

Elgondolkoztam rajta hogy mért nem utál. Múltkor kis híján fellöktem. Na mindegy nem zavar hogy nem utál.
-Köszi hogy te nem utálsz.-mondtam Kumiko szemébe. De mikor megint akartam mondani valamit meg kérdezte hogy lázas-e vagyok és felém nyúlt. Hagytam magam tudtam hogy csak a homlokomat nézi meg. És megnyugtató hangon elkezdem.
-Aranyos vagy hogy aggódsz értem nem kell elkísérni sehova se. Nincs semmi bajom. Tudod néha hülyeségeket beszélek. Ez nállam nem új. Na mindegy én inkább miattad aggódok. Télleg el kéne menned átöltözni mert megfázhatsz. Kicsit fúrcsálom hogy nem utálsz vagy nem akarsz felpofozni.- mikor a pofozni szót mondtam le akartam lépni egy lépcső fokot és megcsúsztam.
Miközben estem lefele hallottam egy csont ropogását. Eltelt pár másodperc mire eszembe jutott hogy hol vagyok. Nem bírtam megmozdítani a kezemet.
-Ez sajnos eltört.-mondtam Kumiko szemébe mikor fölálltam viccesen és mosolyogva.-Tudod nem nagyon érdekel hogy mi van velem nem zavar.-folytattam mosolyogva. Kicsit elgondolkoztam hogy mért nem érdekel a saját testi épségem.
~Lehet hogy már teljesen nem hiszek magamban? Lehet hogy már csak másnak a testi épsége érdekel. És már az enyémmel csak annyit törődök hogy igyak és egyek? Ez nem jó jel számomra de nem lehet magamnak parancsolni. Mikor abba hagytam a gondolkozást Kumikohoz felléptem és elkezdtem mondani a szemébe.
-Véletlen nem tudsz valami varázsigét a törött karra? De az se baj hogy ha nem mert akkor nem nagyon tudnék fölmenni a gyengélkedőre mert már nem érdekel a testi épségem. De azért az igaz hogy törött karral nem megyek semmire se. Szóval kénytelen leszek, ha csak nem tudsz valami gyógyírt rá.

Kumiko arcáról le lehet olvasni hogy nincs kedve hozzám. Nem tudom hogy mit tettem megint. De azért nem kellene gorombáskodni.
-Ne haragudj.-mondtam miután elhatároztam hogy valahogy megnyugtatom. De nem voltam benne biztos hogy sikerülni fog. De azért folytattam.-Mi baj van? Ha esetleg egyedül akarsz lenni akkor csak szólj és én is vissza megyek a szobámba és nem tudom hogy mit fogok csinálni. Gondolom te olvasni fogsz, szerintem nem azért vetted ki a könyvtárból a könyvet hogy velem beszélgess és közben pedig fogd.-megvoltam győződve róla hogy nem lesz oda amiket mondtam. De esetleg rá tudom venni hogy kicsit ki kapcsolódjon.- Szerintem neked ki kéne egy kicsit kapcsolódni. Igaz hogy nem egy olyan emberrel mint én, aki múltkor bunkó volt veled. Inkább neked kéne a gyengélkedőre menned nem mint hogy nekem. Én teljesen nyugodt vagyok. De te feszült és ideges vagy. Lehet hogy rám lehet hogy másra de télleg fel kéne menned valami tanácsot kérni.-mondtam kedvesen de tudtam hogy nem fog neki tetszeni. De varázslatot nem használhat mert akkor szólok az igazgatónak hogy ok nélkül használt ellenem varázslatot. De természetesen nem akarok rosszat neki de ami muszáj az muszáj.- Kérlek ne sértődj meg de most igazam van. Lehet hogy rossza napod van vagy történt valami de akkor se máson kell kitölteni. Ha valami bajod van találj egy olyan embert aki segíthet.-cseppet sem voltam bunkó se ideges. A magam szelíd hangján mondtam neki. De ő biztos nem szelídséget érzett benne. Én vélemény kimondó ember vagyok és nem érdekel hogy ki mit mond.-Talán segíthetek neked hogyha elmondod hogy mi baj van. Természetesen nem vagyok lelki orvos de sok bajom volt kicsinek és abból sokat tanultam. De ha nem akarod akkor nem erőszak a medvétől.-nem vagyok hozzá rossz indulatú de ha ő az lesz hozzám akkor viszont télleg el kell neki mennie valami lelki dokihoz.

Most viszont megint sikeresen megbántottam és megint bocsánatot kell kérnem tőle. így hát gyors léptekkel utána megyek és elkezdem mikor még meg se álltam.-Ne haragudj az előbbi ért. Nem akartalak megint megbántani.-viszont tudtam hogy mit mondtam és meg tudtam volna állítani hogy ne mondjam ki. Vagyis nem akartam megbántani de még is akartam.-Tudom hogy milyen hogy ha le hülyéznek. De én nem akartam. Kicsúszott a számon. Kérni szeretnék tőled egy kis segítséget.-mondtam Kumiko szemébe kicsit fájdalmasan hogy pont én kérek tőle segítséget. De azért benne volt a nézésemben a segítséget kérés. El akartam futni mert szégyenben voltam.~De nem szabad szégyenkeznem, idősebb vagyok mint ő(igaz hogy egy évvel de az is sok.) Kerestem az ablakot hogy messze van-e. Meg pillantom, mellettem van 6 lépésnyire. Elindulok felé és mikor benne volt a lábamban az ugrás csak annyit teszek hogy kinyitom. Furcsa ez még tőlem is. Én általában olyan ember vagyok aki azonnal dönt és meg is teszi. De most nem tettem meg semmit sem, csak annyit hogy kinyitottam az ablakot. A szelő ami bejött rajta kellemesen langyos volt és megnyugtató.
-Nem vázol Kumiko?-kérdezem kedves mosollyal Kumiko szemébe nézve. Most már átváltok a kedves és aranyos módszerembe. Amit csak akkor teszek amikor valakinek jót akarok és le akarom nyugtatni. De ebben az esetben nem volt kit nyugtatni. Elvileg Kumiko nem ideges és én nem szállok vele vitába, elhiszem neki hogy nem ideges csak mostanában nincsenek napjai.
Meg tudom őt érteni mert mostanában nekem sincsenek jó napjaim. Feszült vagyok és morcos. nincs kedvemre senkivel se beszélgetni, de Kumiko más mint a többi ember. Az itt léte megnyugtató. Meg próbálnám őt felvidítani de félek hogy még jobban ideges lesz és most nem lesz olyan kedves mint múltkor. Most nem csak meg dermeszt hanem ki is dob az ablakon. a szellő csak jött és ment körülöttem. Most veszem észre hogy a szelő pajzsot csinál körém. Ez nekem már nem nagyon furcsa. Velem mostanában sok különös dolog történik. Ez már nem számít azok közé. Ez már csak egy kis hagyományos dolog.
-Kumiko én nagyon kedvesen talállak és nem akarok össze veszni veled.-mondtam miután abba hagytam a gondolkozást.-Ha nincs hozzám kedved akkor csak nyugodtan szólj. Nem fogok meg haragudni.

*Olyan érzésem támadt ami nem szokott mindig. Csak akkor hogy ha balhé vagy veszekedés lesz. A segítséget csak azért mondtam hogy még beszélgethessek vele. Most viszont ki kell találnom valamit hogy húzzam az időt. Akarok neki mondani valamit amit csak egy bizonyos idő pontban lehet tenni, ha nem akkor teszed súlyos következménye lesz. Mármint a könyvben az volt. De lehet hogy az a varázsló aki postán küldte a Csalódások és örömök című könyvet átvert. Ez nem volt valószínű mert az a könyv egész jól szolgál nekem. Ránéztem az aranyórámra 12:13 volt rajta. Akkor viszont fél egykor kell megkérdeznem tőle azt a dolgot. Most viszont terelnem kell a szót, nem akartam tőle segítséget kérni csak beszélgetni vele.
-Van egy nagyon jó könyvem ha érdekel.-mondtam neki hátha érdekli a varázsló által kapott könyvemet.-Elég jó könyv, mármint szerintem. Egy varázsló küldte postán. Kicsit hosszú könyv de nagyon jó.-folytattam kicsit nyugtalanul. Mikor Kumiko leült én neki dőltem a lépcső korlátának és úgy folytattam a mondani valómat.-Tudod az a könyv sokat segít. Én abból tanultam meg hogy hogyan legyek nyugodt és hogy mikor legyek ideges. A varázsló mellékelt egy kis cetlit is mellé amin az állt hogy az apámé és ne adjam oda senkinek sem. De neked szerintem nyugodtan oda adhatom., te biztos vigyázol rá.-miután elmondtam a mondani valómat becsuktam a szememet és gondolkozni kezdtem.
~Kumiko nagyon kedves lány, de minden kedves lányban vagy fiúban van rossz tulajdonság. Senkiben nem szabad meg bíznom. Ezt írta a varázsló a kis levélben. Nem mertem megmondani Kumikonak az igazat. Nem tudtam hogy mit fog rá reagálni. Lehet hogy fér-re érti. Nekem meg van olyan szerencsém hogy megint jön valami hős és elkezd pattogni mint múltkor Raphael. De mindegy a múlton nem szabad idegeskedni.~A gondolatomat egy nagy dörgés és egy éles fény amit még becsukott szemen át is láttam. Kinyitottam a szemet és az ablakon kinézve láttam hogy szakad az eső.-Becsukjam az ablakot?-kérdeztem Kumikotol.

~Könyv?~ *Erre a szóra felcsillanak a szemeim. Könyvekkel kapcsolatban lehet rám számítani. De ahogy tovább beszél kezd gyanús lenni a dolog. A falnak támaszkodva próbálom feldolgozni az információkat. Ahogy Acton befejezi rákérdezek pár dologra.*
- Ismered a varázslót, aki küldte? És mit jelent a kicsit hosszú? - elsőre ennyi, de ha erre megkapom a választ akkor folytatom is. - Tudod az előbb óriási hülyeséget mondtál. Azt elhiszem, hogy van benne valami módszer, ami segít nyugodt maradni, de hogy megmondja mikor legyél ideges... Ez hülyeség...
~ Ekkora baromságot életemben nem hallottam, olyan nincs hogy a ember megtanulja mikor legyen nyugodt vagy ideges... Vannak módszerek, amivel lehet magunkat kontrolálni, de mindenki tudja, hogy az ilyesmi leginkább a személyiségünktől, a szituációtól, és a másik személy(ek)től függ. ~
*Ezt persze már nem teszem hozzá. Szerintem azonban látszik rajtam, hogy komolyan gondolom, hogy ez hülyeség. Bár biztos, hogy segítségre szorul, de nem rám. Legalábbis én nem akarok ilyesmiről beszélgetni. Habár, érdekes vita lehetne belőle, de azt hiszem könnyű győzelem lenne.
Nekem az is gyanús, hogy nem adhatja oda...*
- Tudod, elég fura, hogy küldd neked egy könyvet, és azt mondja ne add oda senkinek. Honnan tudod, hogy jó szándékkal küldte, és nem átkozta el? Ha jó dolgok vannak benne, akkor miért nem mutathatod meg másoknak?
*Bombázom újabb kérdésekkel, hiszen az is lehet, hogy a könyv valami fekete mágiás cucc. Bár nem hiszem, de nem árt óvatosnak lenni. Ahogy Actont figyelem, az az érzésem támad, hogy elhallgat előlem valamit. Nem teszem szóvá, ha nem akarja ne mondja el. Nem szoktam senkit sem kényszeríteni. Nekem is vannak titkaim, másoknak is lehetnek.
A könyv nem érdekel, vagyis nagyon is érdekel, de az alapján, amit eddig mondott róla, jobb nem kézbe venni.*
~Pedig lehet megtalálnám benne azt az információt, amire szükségem van. ~
*Ezt a gondolatot azonban elvetem.*
- Nem kell, szerintem pár perc és eláll.
*Válaszolom a felhangzó kérdésre. Mondanék valamit, de nem tudom mit. Szeretnék többet tudni a könyvről... de nem merek rákérdezni. Talán magától is beszél még róla.*

//Csak úgy mellesleg: előbb villámlik aztán dörög Tudod a fény gyorsabban terjed, mint a hang. //

*Végre felkeltettem Kumiko figyelmét. Ennek nagyon örülök. Ha valakinek fel tudod valamivel kelteni a figyelmét akkor arról hosszú órákat tzd beszélni vele az ember. Természetesen ezt is a könyvből tudom. Mikor megkérdezte hogy milyen hosszú kicsit megzavarodtam. Bele gondoltam hogy ha szereti a könyveket akkor nem lehet neki hosszú. így hát úgy döntöttem hogy elmondom.*
-1200 oldal.-mondtam ki Kumiko szemébe. Majd eldöntöttem magamban hogy folytatom tovább a mondani valómat.-Tudod ha szereted a könyveket és szeretsz olvasni akkor viszont neked nem lesz hosszú. Igaz én is nagyon szeretek olvasni, nekem is eltartott két hétig. Elég érdekes könyv és szerintem nagyon hasznos.-Kumiko újabb kérdéseket dob nekem.
~Sötét varázslat? Ez furcsa, még sose volt dolgom sötét varázslattal így hát nem tudom hogy el van-e átkozva.~gondoltam feszültem magamban.
-Nem szerintem nincs benne sötét varázslat és nincs elátkozva se.-mondtam miután szerte foszlottak a gondolataim.-Amúgy az előző kérdésedre válaszolva nem, nem ismerem azt a varázslót.
~Ebben van valami. Ha nem ismerem akkor lehet hogy rosszat akar nekem. De lehet hogy csak jót akar. Na Ebbe viszont bele zavarodtam. Ez nekem egyszerre sok. Nem vagyok nagy varázsló és nem tudok sokat senkiről se.~elkezdtem gondolkozni Kumiko kérdésén.~Na de hogy ha az van benne akkor is mért akarna nekem rosszat. Nem is ismer és én se őt. Vagy lehet hogy ismer csak én nem ismerem őt? Na mindegy ezen ráérek máskor is gondolkozni. Most társaságban vagyok szóval azzal kell törődnöm.
Abba hagytam a gondolkozást és megint Kumikora figyeltem. Lehet hogy meg akar többet tudni a könyvről, csak nem meri megmondani? Ezen viszont el kéne gondolkoznom, de nem most. Megkérdezem hogy meg akar-e többet tudni a könyvről. Hátha érdekli, de az se baj hogy ha nem.
-Meg akarsz többet tudni a könyvről?-kérdeztem kedvesen.

Kumiko válaszát csak fél füllel halottam. Az agyam máshol járt. A szüleimre gondolok. A szőke anyámra, a kék hajú apámra és metamorf húgomra. A húgom anyámra hasonlított. Ő is metamorf mágus volt akárcsak az anyánk. Miközben ezekre gondolok könnyek gördülnek a szemeb. Én felkapom a fejemet mikor Kumiko ki mondja az apám szót. Megtörlöm a könnyeimet és válaszolok.
-Akkor te sok könyvet olvashatsz. Igen vigyázok is rá. Elvileg az apám maga írta azt a könyvet. Sajnos nem ismerem apám kézírását de ha igaz hogy ő írta azt a könyvet akkor most már ismerem.-mikor végig mondtam azonnal a könyvnek a betűire gondolok. Dőlt, nagy és kicsit hibás, megtöredezett betűk azok. Sokan azt mondják az apámról hogy mikor iskolába járt sok rosszat csinált. Én nem kérdeztem soha rá hogy miket csinált. Nem voltam rá kíváncsi de most már az vagyok. Most már meg akarom tudni hogy miket és miért csinálta azokat a rossz dolgokat. Az is lehet hogy nem is csinált semmit csak nekem akarták rossznak beállítani. Na mindegy ezen rá érek máskor gondolkozni. Most itt áll előttem egy nagyon aranyos és szép lány.
Mikor megkérdezte a mangás dolgot, nekem egyből a múltkori eset jutott eszembe. De nem nagyon foglalkozok a megtörtént esetekkel. Veszek egy nagy levegőt és Kumiko szemébe nézek. Miután eldöntöttem hogy mit fogok mondani elkezdtem.
-Igen érdekelnek csak nagyon félek. A múltkor elég rossz vége lett. De nagyon sok baromságot mondtam akkor. Még egyszer bocsánatot kérek.
-miután végig mondtam nehéz és fájó szível megint a családomra gondolok.
~Bárcsak élnének. Bárcsak levelezhetnék velük. Biztos a húgom is ide járna iskolába, nem egy holmi mugli félébe. A mostoha szüleim tudják hogy varázsló vagyok és azóta rosszul bánnak velem. Bárcsak itt lehetne élni. De ez csak álom. Az életben mindig lesznek gondok és rossz dolgok. Elég nekem az is hogy meghaltak a szüleim. Nem kell még az is hogy új helyet szokjak meg. De ezt a helyet gyorsan meg tudnám szokni. De ez csak álom és gondolat. Az élet számomra ugyan úgy nehéz lesz.

- Te sírsz?
*Kérdezem meg, ahogy felpillant és törölgetni kezdi a szemeit. Elég egyértelmű, hogy mi történik, csak hihetetlen a számomra, hogy egy srác sírni kezd, főleg azután, hogy könyvekről beszélgetünk. Nem firtatom tovább a dolgot, csak egy zsepit nyújtok felé, amit a felsőm zsebéből kortok elő. Mindegy, hogy elfogadja-e vagy sem, én mindenesetre megpróbáltam.
A könyvről az információk egyre furábbak.*
~ Az apja írta? Vajon mi volt az apja? ~
*Merülnek fel bennem a kérdések, de hangosan már nem teszem fel őket. Acton láthatóan máshol jár, s most az is kezd világos lenni, miért kezdett el könnyezni. Valamiért a tématerelés tűnik jó megoldásnak, ezért is kérdezek rá a mangákra. Neki is az juthat eszébe, ami múltkor történt, s ahogy megszólal már biztos is vagyok benne. Én is féltem, hogy baj lesz, de úgy veszem észre, hogy ő nem sokat gondolkozik ezen. Bár bocsánatot kér újra, szinte rögtön elterelődnek a gondolatai.*
- Nincs semmi baj, de már mondtam.
*Nagyon elnéző vagyok mostanság, de miért? Nem is értem magamat. Nem szoktam ilyen kedves lenni senkivel sem, aki bánt engem. A saját anyámmal sem sikerült jó viszonyba kerülnöm, és a volt osztálytársaimmal sem volt fényes a helyzet. Azt hiszem az itteni környezet lehet a magyarázat, de nem ezzel kéne foglalkoznom. Jelenleg pihenésre vágyom, és egy láthatóan szomorú személy vigasztalása nem éppen pihentető. Arról nem is beszélve, hogy nem vagyok jó a vigasztalásban.*
- Szereted a focit?
*Fura kérdés lehet, de épp azon gondolkozom milyen mangát hozzak neki? Nekem nem sok fiús mangám van. Az öcsém rajongott pár mangáért és elolvastatta velem. Mielőtt idejöttem, berakott egy párat a bőröndömbe is, hogy elolvassam őket. Az egyiket már olvastam és az pont a fociról szól. Ha Acton szereti a focit, akkor talán tetszene neki is.
Ezen egy kissé elgondolkodva várom a választ, miközben leülök a lépcsőre. Nem értem miért állunk.*

//Bocsi, nem vagyok túl jó fromában //