Földszinti folyosók

*Killian éppen azon gondolkodik hogyan fogja kimagyarázni az újabb késésért. Egész reggel ezen törte a fejét, és mostanra sem lát tisztábban. Hajnal négykor feküdt le, akkor is csak a leragadó szemei késztették erre a tettre, tulajdonképpen az agyam még ugyanúgy fogott. Álmában is indokokat keresett, reggel kilenckor kipattanva az ágyból megítélte: rémes napja lesz.
Ezt beigazolódni látta közel délután háromkor, ugyanis a reggeli kávét magára öntötte, a tanárok sorra leszidták, és pár diák gúnyolódott rajta a háta mögött. A folyosókat elkerülte egész nap, csak most keveredett erre a néptelen helyre, ahol végre meghúzhatja magát.
Nem szereti az embereket, amiért könnyedén és gyorsan ítélkeznek. Leül a fal tövébe, előszedi a papírjait, tovább dolgozik a bűbáj megtörésén, közben feszíti az indulat is... neki nem való az iskola, sem a korlátolt emberek. Utálni fogják mindig, amiért okos? Emiatt kell bezárkóznia? Pár ostoba diák, akik nem is tudják mit tesznek a cinizmussal, és bántó szavakkal.*

*Kumiko órák és persze egy gyors ebéd után a szobájába visszatérve kicsit lepihen. Azonban nem sokáig tud nyugton ülni. Sokáig gondolkozik azon mit is csinálhatna miközben a gekkóit figyeli. Ez viszont nem túl érdekes, mivel nap mint nap látja az állatokat, amik tulajdonképpen nem csinálnak semmit. Végül a könyvtár tűnik a legmegfelelőbb elfoglaltságnak. Leszedi a talárjáról a prefektusi és az extremusos kitűzőket és a táskájára tűzi. Mivel az alagsori ablakban süt a nap, fekete pánt nélküli fölsőjére felvesz még egy selyemből készült fekete bolerót, majd a térdig érő szoknyáját megigazítva, táskástul mindenestül megindul a könyvtár felé.
Az alagsori folyosókon semmi érdekessel nem találkozik. Kettesével, a szokásosnál vidámabban, szedi a lépcsőfokokat a földszintig. Maga sem tudja miért de ahogy fölér körbe pillant, ahelyett, hogy egyenesen kimenne a bejárati ajtón. Ahogy a folyosóra tekint a folyosó felénél egy a faltövében görnyedő ismerős fiút fedez fel.*
~ A múltkor nem fejtettük meg azt a bűbájt. Viszont ha ő azóta rájött, akkor meg kéne kérdezni, mielőtt a könyvtárba megyek. ~
*Ezzel a gondolattal indul meg Killian felé. Persze ez eléggé úgy hangzik, mintha ki akarná használni a fiú eszét, de Kumiko még is csak extremusos. Nem tehet meg dolgokat, anélkül, hogy ne fűzné hozzá valami jó érdek. Az már más tészta, hogy valahol nagyon mélyen reménykedik abban, hogyha megszólítja a signumusost akkor megint beszélgetni kezdenek, és több dolgot is meg tud a másikról. Ezt az érzést persze elfolytja magában és a kis hang, ami győzködni próbálja hamar feladja.
Léptei visszhangoznak a folyosón kizárt dolog, hogy a másik nem hallja meg a közeledtét. Persze most nem is akar csendes lenni. Nem várja már, hogy a fiú felnézzen. Magában már lerendezte ezt a dolgot, hogy Killian nem az a fajta. Vidáman, de azért nem túlzásba víve, mégis csendesen köszön oda a falnak támaszkodó fiúnak.*
- Szervusz Killian. Ma min töröd a fejed?
*Reméli, hogy nem nagyon zavarja meg a másikat, és maradhat egy kicsit. Akkor talán tanulhat néhány bűbájt. szó mi szó: ráférne.*

*Killian éppen elgondolkozik azon milyen lenne, ha eltűnne. Egyszerűen, gyorsan, fájdalommentesen. Beszippantaná egy buborék, vagy egy kozmikus fekete folt, egy csőszerű alagút. Egyik végén be, és sosem jutna ki. Milyen szép elmélet az ilyesmi, de a fekete lyukak csak elméletben léteznek, több matematikus számításai alapján. Nem lehet tudni mi a teljes igazság.
Mikor éppen lejegyzi a tollával (szigorúan a táska mélyére pakolta a pennákat) a bűvös két szót: "fekete lyuk", meghall egy nagyon ismerős hangot, ami majdnem egy teljes pillanatra megdobogtatja a szívét. Szép álom is lenne, ha élvezné a Kumiko-val együtt töltött időt, másféle szempontból, csak hát az a helyzet, hogy Killian-nek talán szíve sincs. Oké, lehet, hogy van, hiszen szereti az anyját, az emlékének minden vonását, és szereti a tényeket is, a könyveket, az újdonságokat, de embereket... Ilyen antiszociális fiút még nem hordott hátán a Föld, az egyszer tuti.
Nem néz fel, nincs szüksége szemkontaktusra. Felírja a fekete lyuk mellé: "lányok", összecsavarja a pergament, és maga mellett megveregeti a földet, Kumiko nyugodtan leülhet, nem zavar. Ami egyébként felettébb érdekes, jobban átgondolva. Mindenki azt hiszi, még maga Killian is, hogy az emberek távol állnak tőle, miközben Kumiko egyetlen találkozás után közelebb jutott, mint bárki más.*
- Nem haladtam, vagyis de... hogy mondjam... A tanárod, tanárunk... izé, szal nem ostoba, van esze, és nagyon ügyesen hozta össze ezt a bűbájt. Húsz lehetséges törést ismertem, egyik sem hatott, illetve valamelyikkel közel jártam, az meg... *felhúzza a bal karján a pulóverét, így előtűnik megégett bőre.
Nagy, piros foltokban, csuklótól egészen a könyökéig.*
- Az ilyesmi mindig kockázatos.

*Kumiko látja, hogy Killian valamit lejegyez egy papírra, és ha hagyná, hogy eluralkodjon rajta a kíváncsiság biztos meglesné mi az. Azonban annyit már tud a srácról, hogy nem díjazza az ilyen akciókat, így csak lehuppan a felajánlott helyre. A huppanás persze nem a legcélszerűbb dolog, főleg nem szoknyában, bár ez Kumikonak abszolút nem jut eszébe. Egyébként sem látta senki sem. Killian esetleg érezhette a szellőt, amit kavart, de úgy se néz fel, így tulajdonképpen lényegtelen.
A feketeség kinyújtja hosszú lábait, nem érdekli, hogy esetleg útban van. Ha valakit zavar majd kikerüli. Kissé csalódottan hallgatja, hogy az eddig zseninek tartott fiú nem oldotta meg a rejtélyt, de jól szórakozik az előadásmódon.
Kumiko mindig jól megfontoltan, szépen érthetően beszél, ezért számára a másik akadozása igencsak szórakoztató. Azonban ahogy a fiú a mondat végére ér és megmutatja a karját leolvad az a halványan mosolyra emlékeztető valami a szájáról, és egy egészen leheletnyi aggodalom veszi át a helyét.*
- Uh. Voltál vele a gyengélkedőn?
*Teszi fel a kérdést, szemöldökét felhúzva. Nagyon erős az a gyanúja, hogy a válasz nem lesz. Akkor azonban a fiúnak fel kell készülni valami nagyon rosszra... vagy elmegy a gyengélkedőre, vagy Kumiko veszi kezelésbe...
Tulajdonképpen egyikkel sem járna rosszul a fiú, hiszen egy kenőccsel kiválóan lehetne kezelni a sérülést, igaz tudni kell hozzá néhány apróságot... Mondjuk, hogy milyen varázslattal próbálkozott, amikor történt, mert az bizonyos mértékben meghatározza az összetevőket. Kumikonak azonban gyerekjáték lenne elkészíteni egy ilyen kenőcsöt.*
- Mostantól ne próbálkozz egyedül! Mi lett volna ha valami durvábbal védik le?
*Szólal meg egy kissé aggódva, persze tudja, hogy egy iskolában nem használnának semmilyen súlyosabb, esetleg halálos sérülést okozó bűbájt, de sosem lehet tudni. Másrészt, valami fura okból kifolyólag ~Csakis tudományos szempontból.~ jó lenne ha több időt töltenének együtt.
Kumiko már sok emberrel találkozott, amióta a kastélyban van, de igazán ön maga csak Killian mellett tudott lenni.*

*Killian számított erre a reakcióra, vagyis nem lepődik meg különösebben. Amikor csak tudja titkolja a sebet, de lebukott már pár ember előtt, akik ugyanennyire aggódtak a sebe miatt. Ez egyébként meglepő, tekintve, hogy a legtöbben alapjáraton utálják. Az a hülye Legendás Lények Gondozása tanár is, aki azt hitte, hogy puskázik, pedig csak eszes, és mindent megjegyez, amit leírva lát. Ilyen égbekiáltó igazságtalansággal még nem találkozott, vagyis egészen fura, hogy vannak emberek, akiket érdekel a Sorsa. Ilyen Kumiko is. Miért pont Killian, miért érdekli ennyire? Ez nem csak érdekismeretség, most már bizonyos.
Felvonja a szemöldökét a kérdés miatt. Miért ment volna gyengélkedőre? Hogy lebukjon? Teljesen ostoba feltételezés.*
- Nem voltam, rendbe tudom rakni magam, egyébként is lebuknék, és már így is szívatnak a tanárok.
*Az ölébe veszi a táskáját, és átnéz minden lapot. Kihúz egy pergament, amin ott van az adott pontszám. Kumiko orra alá nyomja a tíz pontos dolgozatot.*
- Tíz pontot adott, mert azt hiszi csaltam! Nem tehetek róla, ilyen az agyam... Lefényképezi. És vissza tudom idézni. Én ilyennel még sosem találkoztam...
*Csend telepedik a két gyerek közé, Killian fáradtan sóhajt egyet, és Kumiko felé fordul. Csak a lány kézfejét nézi, nem akar a kissé szűk pupillákban elveszi, bár azok is olyanok, mint a fekete lyukak, amikben el szeretne tűnni végleg.*
- Te akartál már felszívódni? Elmenni, és vissza se jönni...? Csak úgy megszűnni és nem létezni tovább?

*Kumikot sem lepi meg a válasz, azt azonban kétli, hogy srác rendbe tudja rakni magát, hiszen akkor már nem lenne a kezén a sérülés... Ezt azonban még nem teszi szóvá, csak a fejét csóválja, hogy kifejezze nem tetszését. Majd kicsit később felveti a fiúnak, hogy megcsinálja a kenőcsöt. Akkor ha úgy érzi, az is hajlandó lesz belemenni. Ez azonban még nem az a pillanat, így nem is szól semmit.
Ami meglepi Kumikot az Killian kifakadása a tanárokról.*
~ Ha ennyire kiakadt, akkor tényleg nagyon szívathatják. ~
*Teljesen átérzi a helyzetet. Neki a bűbájtannal vannak gondjai, pedig olyan szépen indult minden....
A kezébe nyomott dolgozatra mered. Bár Kumiko nem tanul Legendás Lények Gondozását, azonnal észreveszi mi a probléma. A mondatokat mintha szóról-szóra idézték volna valahonnan. Persze ha Killian tényleg rendelkezik a fényképezés képességével, akkor azonban nem büntethető.*
- Úgy érted, eidetikus képekben tudsz gondolkozni? De hát...de hát az valami fantasztikus!!!
*Nem kicsit látszik most irigynek a lány, hanem nagyon. Hiszen sokkal egyszerűbb lenne egy-egy könyvnek csak rápillantani a lapjaira, és visszamondani szóról-szóra, ami oda van írva.*
- Persze a tanárok ezt biztos nehezen emésztik meg.
*Mondja végül valamivel lehangoltabban, ahogy felfogja, mi történt Killian esetében.*
- Esetleg legközelebb fogalmazd át egy kicsit.
*Elég hülye ötlet, de jobbat nem tehet. Ha így azt gondolják a tanárok, hogy puskázott, akkor változtatni kell rajta. Valószínű, hogy az sem lenne elég, de legalább megpróbálta.*
- Egyébként a tanárokkal én sem jövök ki túl jól. Vagyis csak a bűbájtan tanárral. Meg sem mondta miért vont le 2 pontot a dolgozatomból. Pedig még túl is teljesítettem, amit kért. Plusz pontokat kellett volna adnia...
*Azt hogy utána még egy székkel sikeresen betörte az ablakot inkább nem említi. Lehet hogy hallott is róla a fiú, hiszen az órán egy kartársával, Arwennel dolgozott együtt....
A felszívódás gondolatára felkapja a fejét.*
- Ami azt illeti, nagyon sokszor szerettem volna eltűnni... *Mondja kissé révedező tekintettel. Szép lassan képek villannak fel a múltjából, s ha nem lenne elég erős, talán el is sírná magát. Kumiko azonban évek óta nem sírt, és ez most sem változik. Bár látszik az arcán, hogy fájnak neki az emlékek erős marad. Megrázza a fejét és Killianhez visszafordulva kiegészíti megkezdett mondatát.*
- ... De rájöttem, hogy nem oldana meg semmit. Meg aztán az öcsém miatt nem is tehetem meg.
*A kettő közül Kumiko számára a második a fontosabb, nyomósabb indok, de ez nem derül ki a hanghordozásából.*
- Te miért szeretnél megszűnni létezni?
*Talán ez a kérdés túl személyes, de ha a fiút zavarja, úgysem fog válaszolni. Viszont az hogy feltette a kérdést, inkább azt sugallja Kumikonak, hogy beszélni akar erről. Lehet, hogy téved, de legalább megpróbálta. Egyébként meg, kivételesen tényleg érdekli, mért kérdez tőle ilyet a másik.*

*A fiú visszahúzza a papírokat, és elrendezi a táskájában. Utálja a táskát, utálja az órákat, utálja az egész iskolát. Olyan egyszerű lenne elmenni, és vissza sem nézni, de tényleg... a lelépés megkönnyítené az életét, csak hát, ha otthagyja az apját, akkor biztosan végleg kikészül, aminek vonzata lehet egy öngyilkosság is.
Még mindig egyszerűbb elviselnie az ütéseket, mint a tudatot, hogy miatta halt meg az apja. Igen, az ütések nyilvánvalóan sokkal kevésbé fájnak, még ha ezt nem is hiszik el az emberek. Killian megtanulta hogyan kell kizárni az embereket az életéből, így rajta kívül nem is tudják mi történik vele, ha éppen otthon van. Tehát ilyen szempontból kész szerencse a Tornerans. Persze... ez az igazságtalanság elvette a maradék kedvét is az iskolától. Oldalra pillant, Kumiko arcára, mindez csak egy pillanatig tart, de képességének hála minden egyes vonást mélyen az emlékezetébe vés. *
- Igen, úgy, ez egyszerre áldás, és átok, igaz? Még nem találkoztam ilyen tanárokkal... az emberek világában csodálnának, itt meg kipécéznek, és bántanak... a diákok is. Ma hátba vágott valaki, mert görnyedt "pöcs" vagyok. Veled is volt ilyen?
*Megint oldalra pillant, remegnek a kezei, sosem utált még helyet ennyire. Szeretne tényleg eltűnni, és megnyugtatja a tény, hogy Kumiko is gondolt már ilyesmire. Az az érdekes, az emberek mennyire el tudják venni másoktól az életkedvet. Persze elmenni könnyű, mindig annak rossz, aki marad. *
- Az öcséd... - *ismétli kissé révedezve.* - Mindig szerettem volna testvéreket, de nem jött össze, túl hamar elvették a lehetőséget... szóval megbarátkoztam a gondolattal, és megtanultam egykeként élni... milyen érzés egy öcsivel? Okos? Ő is zseni, mint te?
*Észre sem veszi ezzel a pár kérdéssel mennyire megnyílt Kumiko előtt. Talán ijesztően is, de érzi a lánytól nem kell félnie, benne nem fog csalódni.*
- Miért akartam...? Nem tudom, viszont most is jó lenne. Eltűnni és bumm, már nem is lennék *előre nyújtja a kezeit.* - Olyan jó lenne.

~ Szörnyű, hogy egy ilyen fantasztikus képesség miatt kirekesztenek valakit. Persze az emberek nem szeretik ha valaki más. ~
- Hogy mit csinált???
*Kapja oldalra a fejét, hogy Killianre nézhessen. Felháborítja a gondolat, hogy valaki csak úgy hátba vág egy másik személyt, főleg hogy még gusztustalan megjegyzéseket is tesz rá.*
- És te, mit reagáltál erre? Én minimum elküldtem volna melegebb éghajlatra...
*Még egy darabig puffog magában, de persze a megtörtént dolgokon már nem tud változtatni.
~Abban viszont igaza volt, annak a bunkó gyereknek, hogy Killian elég görnyedt. De akkor sem kéne szekálni. Max normálisa a tudtára adni. ~
*Bizony Kumikonak is feltűnt a fiú nem mindennapi testtartása, csak ő nem foglalkozott vele. Neki a bőrszíne abnormális, Killiannek meg a háta. Kissé késve, de válaszol a másiknak.*
- Hát a testtartásomba nem kötöttek még bele... *Nehéz is lenne, lévén, hogy gyönyörű egyenes háttal közlekedik szinte mindig. Most is egyenes háttal, a falnak dőlve beszél. * - ...és lehet te is kihúzhatnád magad... Egyébként történt velem ilyen... Még Japánban... kiközösítettek, mert fehérebb a bőröm, mint ami normális lenne...
*Meg-megakad beszéd közben. Ez bizony kényes téma neki is nem szeret róla beszélni, de most Killiannel más a helyzet. A fiú is sokkal nyitottabbnak tűnik, és Kumiko biztos benne, hogy a másikat nem zavarja a lehetetlenül fehér bőre.*
- ...Azt hiszem itt nem annyira tűnik fel az embereknek. Biztos nem tudják, mi a normális bőrszín egy japánnál...
*A mondat végén kissé felnevet. Ő is tudja, hogy hülyeségeket beszél, de jó megnyugtatni magát valamivel. És különben tényleg nem tudja, hogy nem tűnt fel az ittenieknek, hogy ő még az európai fehérnél is sokkal fehérebb. De nem is igazán akarja tudni. Egyenlőre élvezi, hogy úgy-ahogy befogadják. Neki már vannak barátai, és viszonylag mindenkivel jól kijön. Jelentősen megváltozott az élete, amióta ide jár.
Oldalra pillantva észre veszi, hogy Killian kezei remegnek. Nem tudja eldönteni, mitől de biztos nem a hidegtől, mert a folyosón egyáltalán nincs hűvös. Egy pillanatra átfut Kumiko gondolatai között, hogy megfogja a fiú kezeit, de elveti az ötletet. Egyrészt nem szokása másokat fogdosni... és azt sem szereti nagyon ha mások hozzá érnek...
Aztán Killian az öccséről kérdez, és közben talán kicsit többet is elárul magáról, mint amennyit szeretne.
- Szerintem fantasztikus! 7 év van közöttünk, szóval még csak 10 éves. De nagyon szeretem. Azt hiszem érte bármit megtennék...
*Kezd bele lelkesen, aztán leesik neki, hogy a másik zseninek titulálta és szokatlan mód kissé elpirul. Nagyon-nagyon halványan, de ő rögtön megérzi a meleget az arcán.*
~ Mi a....? Ilyen még...sosem... azóta, hogy...~
*Kavarognak a fejében a gondolatok, az egyik kezét oda is kapja az arcához, hogy megérintse. Rögtön érzi, hogy most melegebb az arca, mint máskor lenni szokott... Nyugodtságok erőltet magára úgy folytatja.*
- ...Szerintem nem vagyok zseni. De kösz.... Seiji... ő azt hiszem sokkal okosabb lehetne mint én, viszont őt nem igazán érdeklik a tudományok....
*Ezzel be is fejezi a kistesó részletezését. Nem hiszi, hogy Killiant jobban is érdekli a dolog. Ha mégis akkor majd még rákérdez. Ha nem nem.
Mostanra visszatért a a "normális" márvány fehér bőrszíne, de azért a falnak dönti a fejét, és becsukja a szemeit, nehogy még egyszer előforduljon vele valami hasonló. Furcsa mennyi mindent kihoz belőle ez a különleges srác. De tulajdonképpen jó, hogy leült mellé... Annak ellenére is, hogy a könyvtárban továbbra sem tud majd bejutni a zárolt részlegbe.
Persze ezen sem tud elgondolkodni, mert Killian ha nem is mond semmi "értelmeset" de beszélni kezd...*
- Szerintem rossz lenne ha eltűnnél...
*Jegyzi meg nagyon-nagyon halkan szinte csak suttogva, még mindig lehunyt szemekkel. Fel sem fogva igazán mint mond. Majd újra megszólal.*
- Tudod néhány éve én tényleg nagyon-nagyon elakartam tűnni. Nem érdekelt senki és semmi... Egyszerűen csak azt akartam, hogy legyen vége mindennek és ne keljen többet szenvednem... De most örülök, hogy vagyok. Akkor is ha dolgok továbbra sem tökéletesek...
*Nem fejezi be a mondatot, és valószínű, hogy Killian nem is nagyon érti miről zagyvál itt össze-vissza, de ha ismerné a lány múltját, bizonyára megértené. Ebben a pillanatban legalábbis Kumiko így érzi, ezért valami különös, eddig nem tapasztalt nyugalmat érez.*

// Olvadunk július vége felé...˛//

* A több mint valószínüleges pszihomókus kedves szavai és mosolya elszállnak a füle mellett, és lehetségesen a falnak ütközbne aminek nekitámaszkodnak mindaketten. Elhúzza a száját és úgy dönt jobb lesz túl esni az egészen.*
- A problémáim a következőek: beilleszkedtem az iskola szürke falai közé. Vagyis ezzel az a gond, hogy eltűntem mint egy szürke kisegér. Én nem akarok kisegér lenni. Nyilas vagyok az isten szerelmére! Azt szeretem ha a középpontban vagyok, vagy már az is elég ha sokan vannak mellettem. Ezzel szemben egy szobatársammal szoktam csak dumálni, meg még egy pugnaxos sráccal, már maikor talizunk. Tombolni szeretnék, bulizni, picit magamra figyelni. SZóval kicsit önző lenni! ~ Nem mintha most annyira sok emberrel foglalkoznék, csak esetleg a macsámmal.ˇ~
- Még a házi kedvencem is megőrizte a méltóságát, én meg olyan vagyok mint egy mosogató rongy. * Néz végig undorodva magán. A csillogás ami máskor körbevette most sehol sincs. Nem vár semmit tulajdonképpen Jinty-től már az is jó hogy kicsit hisztizhetett.*

* Türelmesen vár. Tudja ô, hogy a francia vöröske majd valamikor meg fog szólalni. Ameddig csak megadja neki a lehetôséget és nem kényszeríti, addig eléggé biztosan kijelentheti, hogy Vivien szólni fog. Ezt a leckét tanulmányai legelsô napján megtanulta és bizony jól jött neki néha a némaság és a hallgatás okozta csend. Ameddig ô nem töri meg, valami mindig kéztetni fogja Vivient, hogy megszólaljon. Professzora is mindig csak egyszer tette fel a kérdést, majd hallgatott. Jinty nem egyszer válaszolt, mert nem bírta elviselni a csendet. Rosszabb nem történhetett vele, mint hogy rossz választ ad. De ezek a rossz válaszok vezették rá a helyesekre, tanítója is mindigbizonygatta ezt a tényt.
Csendben üldögél, míg végül Vivien, húzakodva ugyan, de megszólal. Szeme sarkából látja a szájelhúzást is.*
~ Nem értem, miért kell írtózni egy pszichológustól. Nem egyszerű az érzelmekrôl beszélni, de azért nem minket kellene hibáztatni. * Halványan elmosolyodik. Emlékszik, ô is utálta a látogatásokat a pszichológusnál, de egyszer-kétszer be kellett oda néznie. Akkor tanulta meg, hogy az "agykúrkászok" nem szörnyetegek, hanem emberek, akik segíteni akarnak a többieken.
Viven szavait figyelmesen hallgatja. Rá is ugyanilyen kihatással vannak a szürke falak. Majd beszél az igazgatóval, hogy legyen szíves felakasztani pár vidámabb képet vagy legalább néhány téglát színváltóvá bűvölni.*
- Hol itt a gond? * Szólal meg végül kissebb szünet után, arcán bújkáló félmosollyal.*
- Vivien, te már tudod, mik a problémáid. Miért nem oldod meg ôket? A fal szürke, de egy varázspálcával és egy jó kis bűbájjal vagy igével meg lehet változtatni. * Reméli, ezzel Vivien is rájön a legegyszerűbb megoldásra. Bíztatóan rámosolyog a szürke kisegérre. Jinty szerint Vivien nem is túl szürke, sôt, vörös hajának hála minden más, csak nem szürke. Modorán is látszik, hogy nem akar beilleszkedni.*

* Neki nincsen baja tulajdonképpen a pszihológusokkal, egyszerüen megalázónak érzi ezt a helyzetet. Kitárja a lelkének fájó pontjait az illető meg csak némán üldögél és figyel. Fusztráló érzés számára. De sajnos ő tétlen, ha segíteni akar magán akkor muszáj beszéljen.*
- De nem varázsolhatm az egész kastélyt hupililára! * Fakad ki belőle az első gondolat.* - Nem a falakkal van a baj, hanem azzal hogy én beolvadok. A falak tökéletesek. Megy a varázslósuli image-hez. Velem van valami bibi! * Ebben már biztos, de a megoldásra még se jön rá. Egy vörös tincset a füle mögé dug, mert már idegesíti, hogy a szemébe lóg. Miközben beszél a hangja már elevenebb, és hevesen gesztikulál. Olyan mintha magában beszélne, de mostmár semmi se ronthat a helyzetén.*
~ Bedilizek!~* Ez volt az a gondolat ami megelőzte Jinty válaszát. Ettől fal fehér lesz, már amennyire lehet a kőfalakkal körbevett folyosón. Meredten néz a semmibe, aztán fancsali képpel fordul fokozatosan, jó lassan Jinty felé.*
- Ugye még normális vagyok?* Nem csodálkozna ha az lenne a válasz, hogy ajánlott a gumiszoba, de azért mégis pislákol egy kicsi remény a távolban. Ha már oda jutott, hogy egy vad idegen nőnek panaszkodik mégis van benne némi fantázia, hogy begolyózott. Az apja nem nagyon csodálkozna ezen. Jobb lenne felállni a csaj mellől, lehet megnyugtatná magát ezzel mielőtt meghallja a lesúlytó választz, de ahoz még túl gyenge.* ~ Ha az is kiderül hogy nem vagyok normális, fogalmam sincs mit csinálok.~

* Ellazultan törökülésbe helyezkedik és kezeit ölébe teszi. A csend ezúttal nem is keletkezik, Viven gyorsan újra szavakba önti gondolatait. Ô meg csak csendben hallgatja, ahogyan pszichológushoz íllik.*
~ Nem esett le a tantusz. * Felsóhajt és szórakozottan elkezd babrálni egyik barna hajtincsével. A megoldás ott van Vivien orra elôtt, világító nyilak mutatnak rá. De Jinty tudja jól, hogy általában azt a legnehezebb meglátni, ami közvetlenül az ember szeme elôtt van. Tanára is mindig azt hajtogatta, hogy nehéz a megoldás megtalálása, de valamikor végül belebotlunk és az számít, hogy megtaláltuk.
Vivien egyet kérdez a másik után, alíg hagy idôt arra, hogy Jinty válaszolni tudjon. Vivien utolsó kérdésénél halkan felnevet.*
- Ugyan, már miért ne lennél normális? Mindenkinek van néha valami gondja, ez természetes. Mellesleg pedig olyasmi, hogy normalitás nem is létezik. * Rámosolyog a lányra.*
- Mindenki individuális, így senki sem egyforma. Így senki sem lehet normális, hiszen mindenkinek más fogalma van errôl az apró szócska értelmérôl. * Mondja a franciának és megigazítja felsôjét. "Normális vagyok?" Sokszor futott már össze ezzel a kérdéssel és mindig ugyanezt válaszolta. És egy világban, amelyikben létezik mágia, varázslat és versenyseprű, már mi számít normálisnak?
Most, hogy megválaszolta Vivien sürgôsebb kérdését, újra megpróbálja rávezetni a lányt a helyes megoldásra. Hisz nem ô segít a vörösnek, hanem saját maga, Jinty dolga csak az, hogy rávezesse a megoldásra és esetleg segítsen annak megvalósításában.*
- Vivien, nem is azt akarom, hogy fesd át a falakat. Hanem, hogy változtass. Ha nem szereted a szürke falat, fesd fűzöldre vagy ultramarinkékre. Ha nem akarsz kiszáradt virágot, öntözd meg. Érted? * Reménykedve néz a Signumusos diáklányra. De, ha már elôzôled sem értette a célzást, inkább hozzáfűz még pár mondatot.*
- Ha a központban akarsz lenni, robbants fel egy vécét a társaid elôtt. Vagy paródiázz elôttük, csöppenj a társasági élet közepébe. Szólítsd meg az idegeneket, mesélj nekik magadról. Ha más személyekkel is akarsz beszélni, lógni, jóban lenni, ismerkedj meg velük. Ha bulizni szeretnél, rendezz egyet egy tértágított szekrényben. Ha magadra akarsz figyelni, légy kicsit egoista, de fô, hogy jól érezd magad a bôrödben. * Kissé talán túl belelkesedett, ezzel magyarázná a vécékagylós ötletet.*
- Vivi - nevezhetlek így? - , ha valamit akarsz, tedd azt. Nem kell mindig alkalmazkodni. Ne egyél gumicukrot, ha csokira fáj a fogad, csak, mert a többiek is ezt teszik vagy a szürke falak ezt diktálják. * Körbemutat az üres folyosón a falakra célozva.*
- Már megmondtad nekem, mit akarsz. Mondd csak, mi tart vissza? *Kedvesen vállon veregeti a lányt. Mikor ránéz, iskolás önmagát véli látni. Csak neki kvibli létére sosem volt esélye felrobbantani egy vécét, helyette varázstalan iskolában töltötte idejét. Ott is megtanult egyet s mást, többek között, hogy ne hagyja magát, különben még kihasználják.*
- Állj a sarkadra, jó?

* Jinty valószínüleg ért ahoz amit csinál... Vivient teljesmértékben leköti az ifjú pszihomókus. Néha bólogat, máskor a jobb vagy a bal szemöldöke felszökik a magasba. Kiványcsi lene á hogy a családtagjai külön-külön hogyan reagáltak volna az előbbi kitörésére. A nővére sápadtan hápogott volna, a bátjya nevetve húzta volna közel magához, hogy ól megszorongassa, a nagyi kedvesen elbeszélgetett volna, az anyja megmagyarázni, hogy nem sokat tévedett mivel valóban meg van zakkanva, az apja pedig szabályosan az idegosztályra küldeni. Szép kis család. Ahogy a különc família tagjainak a szokásai, reakciói bevillannak az agyába, sokkal kellemesebb Jinty-t meghallgatni. Nem is olyan borzalmas. Néha tényleg úgy érzi magát mintha beteg lenne, máskor pedig egyszerű beszélgetésnek tartja az egészet. Megnyugtatja a fiatal nő kedves hangja. Már kezd magához térni. Biztos benne, hogy már a kinézete is kezd egyre inkább hasonlítani egy normális emberre. Kicsit feljebb ül, így már majdnem beveri a fejét a kőbe,de annyi baj legyen, nem lehet úgyse ennél zakkantabb. A tanácsok amiket Jinty-től kapott, most az agyának a legmélyebb bugyraiba is eljutottak. A lényeget megértette, bár abban biztos hogy wc-ket nem fog felrobbantani. Eddig amit elért az az hogy valaki megmártózott a szökőkútban, mert elvesztett egy fogadást. Persze nem lett ebből semmi baj, csak annyi hogy jól szórakozott. A kedves emlékre visszagondolva már mosolyog is.*
- Persze, csak azért a Vivi Szivi, egyelőre tiltó listás... * Ismét elcsendesedik, de mikor a kérdésre válaszolnia kell, egyet bólint és túl is van rajta. Jól megemészti az előbb hallottakat, és elraktározza őket az agyának valamelyik védett pontjára, hogy ha szükség lesz rájuk előhalászhassa őket.*
- Tulajdonképpen semmi. De azért ha tényleg valami marhaságot csinálok, azért jobb ha nem eklámozom, hogy ate tanácsodat követtem, nem? * Nevetgél, miközben arra gondol hogy esetleg Akane professzor nő mit szólna, ha Vivien azt mondaná, mikor egy szétroncsolt wc mellett álldogálnának ketten, hgy csak a pszihológus tanácsait követte. Rossz belegondolni.*
- Megpróbálom megint előhalászni a tűzről pattant Vivient. * Ezt valóban el is határozta* - Köszönöm hogy meghallgattál* vigyorog hálásan a mellette ücsörgő boszorkára. Mivel ő úgy véli boszorkány, de ha nem az hát istenem. Ő a muglikat is nagyon b írja, hát akkor kviblikkel se lenne semmi baja.*

* Jinty bizony ért a szakmájához, évfolyammásodikként végezte az egyetemet. Külön dícséretett kapott professzorától is. A munkája lényege csak az egyszerű beszélgetés, megoldásokra való rávezetés. Vivien is beállhatna hobbipszichológusnak az alapok elsajátítása után. A legtöbb esetben csak kell valaki, aki meghallgatja a "páciens" problémáját. Sokan nem tudnak kihez fordulni ilyen helyzetekben és pont emiatt van itt Jinty, hogy bárki hozzá fordulhasson.
Viven mosolyát látva elégedetten elmosolyodik ô is és összekulcsolja kezeit tarkója mögött. Látszólag a diáklány végre megértette, hogy mit akart mondani Jinty.*
- Vivi Szivi? Kár, ez tetszene. Tudod, ha sokáig így neveznélek, a végén pszichoterror miatt majd nálam fogod tölteni idôd nagy részét, kezelésen. * Rámosolyog a hírtelen elcsendesedett elsôsre. Milyen régen volt az, hogy ô elsôs volt. Neki szerencsére sosem kellett a folyosón gubbasztania egy pszichológussal, bár Jinty nem mondta meg neki, hogy ki is ô. Eddig, az elözô mondatával ugyanis elárulta magát.*
- Tudod, ha azt mondod, hogy kezelésben vagy, akkor nem bűntetnek meg annyira. Én meg mindig kibeszélem magam a bajból. * Rákacsint a nevetgélô vörösre. Reméli azért, hogy ôt is elhívják a tett helyszínére. Régen volt, mikor utoljára látott szétrobbant porcelántoalettet.
Bátorítóan bólint Viviennek. Majd csak sikerülnifog neki levetni a szürke kosztümöt. Jinty szerint ugyan nem is nagyon volt rajta, de ezt megtartja magának.*
- Ez a dolgom, nem? De szívesen. Aztán semelyik diáktársadnak ne mondd, hogy én pszichológus vagyok! Úgy nehéz lenne fent tartani az okos felsôs imázsat. * Holtkomolyan mondja. Nem szeret úgy járkálni a diákok között, hogy minden jóról lemarad, csak, mert felnôtt és személyzeti tag. Az ô diákévei ugyan már rég véget értek, de Jinty próbál addig gyermek maradni, ameddig csak tud.*
- Nos, akkor rám már nincs szükség. * Nyújtózkodva feláll.*
- Figyelj oda önmagadra. És küldj nekem tejkaramellát karácsonykor. * Tanácsolja vigyorogva Jinty, majd kezet nyújt Viviennek, hogy felsegítse a hideg, szürke kôpadlóról.*
- Akkor én továbbállok. Szia, Vivi. Ha bármikor egy kis társaságra vágysz a szobatársad és a srácon kívül, majd csak belémbotlasz. * Azzal mosolyogva sarkon fordul és visszaindul szobájába.*

~ tudtam én hogy doki~ * Vigyorog magában.*
- Akkor lehet máshoz fordulnék a problémáimmal. Szóval a Vivi szivit jobb elfelejteni! * Persze Jinty-nek édes mindegy lenne, mivel sok diák szorul a tanácsaira. Nem fogyna ki olyan hamar a munkából.*
- A helyzetemen viszont nagyon rontana ha mindenki azon csámcsogna hogy agykurkászhoz járok. Csak kitalálnék valami jó kis szöveget amiben egyetlen egy pszihológus sem szerepel. Talán nem is olyan nehéz.* Vivien is jól bánik a szavakkal még a rémsztő átváltozástan tanár előtt is.*
- Titok marad! Ígérem! * Kacsint Jinty-re. Persze neki egyből leesett hogy nem diákkal van dolga de attól még nem akarja lebuktatni.*
- Mint pszihológusra nincs, de néha beszlgethetnénk mint két diák.* Ajánlja fel kedvesen Jinty-nek.*
- Akkor már tudom mivel lehet belőled kezesbárányt csinálni * Kuncog miközen ő is feláll a földől. Túl hideg volt már a kövön ülni. Ha felér a szobályába biztos egyből vesz egy forró fürdőt.*
- Még egyszer köszi, amjd még biztos találkozunk! * Integet a távozó pszihológusnak, aztán ő is elsétál a szobájába. Jobban mondva elszökdel a szobájába.*

Tárgy: Re: Földszinti folyosók Pént. Aug. 28 2009, 10:20

*Halk kopogások hallhatóak a földszinti folyosók egyikén, minden bizonnyal cipők kopogása. Ha valaki nagyon fülel, akkor hallhatja, hogy néha meg-meg torpan, vagy csak lelassul a kopogás. A hang tulajdonosa mindenképp elbizonytalanodik időnként.
Bizony az illető az egyik legújabb pillus diák, Linda. Mostani megjelenése sem hazudtolja meg őt, hiszen aki találkozott már vele az megállapíthatta, hogy vagy borzalmas ízlése van, vagy egyáltalán nincs neki olyan. Most egy barna, hosszú szoknyát visel, felül egy fehér blúzt, mindenképp nyakig begombolva, mert úgy az igazi. Lábán meg a kopogást kiváltó lábbeli, a nagymama-korabeli topán.
Haját mint úgy nagy átlagban, most is kiengedve hordja, hosszát tekintve a vállát verdesi. Vagyis csak verdesné, ha gyorsabban menne, hiszen ezzel a tempóval azért azt biztos nem éri el, hogy bekönnyezzen a menetszéltől. Szóval nem siet, inkább vastagkeretes szemüvege mögül, fürkésző tekintettel vizsgálja az ajtókat, ablakokat, igyekszik megjegyezni a terepet, nehogy itt majd az első órák alkalmával eltévedés okán késsen.
Furcsa mód, felfedezőútjára hozott magával még egy könyvet is. Viszonylag nagyalakú olvasmányról van szó, címét tekintve, valami legendás lényekkel kapcsolatos lehet. Két kezével átfogva úgy magához szorítja, mintha legalább az élete múlna rajta. Mármint a sajátja, és nem a könyvé. Egyébként nem olvassa, csak azért biztonságérzetet nyújt, ha az egyik kedvenc könyve van nála. Nem mintha bárkitől is félne, csak éppen itt mászkálhatnak emberek, meg hasonló teremtmények. Bár még szerencse, hogy ilyen korai órára helyezte ezt a felfedező útját, mert így azért még elég kihalt a kastély. Legalább nem kell eljátszania, hogy mennyire örül a társaságnak és mennyire szívesen beszélget, bármilyen kerge birkával.*

Tárgy: Re: Földszinti folyosók Pént. Aug. 28 2009, 10:34

Virág indul meg a pillus hálókörletből. nem mondhatni, hogy ma is korán kidobta az ágy, de ő már csak ilyen. Szereti kiélvezni az alvás minden percét, és nem szívesen hagyja abba, senki, és semmi kedvéért sem. Valószínűleg ezért is van az, hogy a reggeli órákon való részvételek elhanyagolhatóak voltak. Nos, Virág felkelt, arcot, és fogat mosott, egy fél órát állt a szekrény előtt, hogy mihez is legyen kedve. Mármint belebújni. Aztán végülis nem próbálgatott sokat, felvett egy csíkos, minden színben pompázó térdszoknyát, majd pedig egy neonosabb színű pólót, rajta rózsaszín felirattal. "Heavenly Innocence" felirattal. Majdhogynem illik is rá. Sok dolga lenne ma, de lusta hozzá. Ráadásul ma este lesz a pizsi buli is, amin szeretne részt venni. Bár, nem az a bulizós fajta, de ki tudja, még történhetnek ott jó dolgok is.
Szóval elindul, hogy reggelizzen, vagy valami hasonló, hiszen amúgy nem eszik sokat, de a reggeli elhanyagolhatatlan dolog. És Virágnak még van esélye a növésre, és jó is lenne, mert így eléggé mélynövésű, és nem szereti túlzottan, hogy alulról kell szemlélnie a világot. Lemarad egy csomó jó dologról, ami a fellegekben van.
Egyik lépcső a másik után, jobbra fordul, balra fordul, már megszokta a járást. Elég sietősre fogjka a figurát, mint egy bolygóhollandi úgy kering lefelé egészen az ebédlőig. Legalábbis ez van tervben. Kerge mint a marha, vagy a kór, Virág térül fordul, neki megy.
- Mondanám, hogy sajnálom ... - mondja az ismeretlen lánynak.
Egy kicsit megtekeredett rajta laza gumis szoknyája, így meg kell igazgatnia, ahhoz meg meg kell állnia. Megigazgatja, hogy minden csík jól álljon rajta, úgy ahogyan neki kell.
- Amúgy helló! - azért köszön, mert a bunkóságnak is van határa, és azért néha tudja azt, hogy hol is van. - A folyosóra jársz olvasni?
No, beindul a gépezet. Legalábbis a némaság után, amire mostanság ítélve volt, jól esik megszólalnia. Ééés nem felejtett el beszélni.

Tárgy: Re: Földszinti folyosók Pént. Aug. 28 2009, 10:57

*Bóklászik, ő sem nagyon figyel az orra elé, inkább a kastély kiképzését, pilléreit, falait figyeli, nem mintha bármit konyítana az építészethez, de olvasott egy művészettörténeti könyvet és most igyekszik behatárolni, hogy ez tulajdonképen milyen stílusban is épült. Így csak szemüvege kerete mellett kerül bele a látószögébe egy színes folt, viszont túl későn észleli, hogy márpedig az közeledik és aztán érzi is a kis lökést, ami az ütközésnek köszönhet. Még szerencse, hogy maga előtt tartja a könyvet és ezzel együtt ugye két karját, így azért nem éri különösebb fájdalommal az ütközés. Inkább csak hátra lép kettőt, immár a lányra nézve, kicsit meglepett és ijedt arccal. Már épp szorgosan bocsánatokat kérne, amikor meghallja ezt a megjegyzést. Végül csak felszalad kissé a szemöldöke.*
- És ki tart vissza? *Most már csak azért sem fog bocsánatot kérni, hisz logikusan végiggondolva nem is az ő hibája volt. Sőt, ő csak szerencsétlen áldozata egy szeles lánynak. Sőt...nem, tovább már nem tudja fokozni e szörnyű rémtettet, amit mosta lány követett el. Maga az ütközés azért annyira nem végzetes bűn, de ez a megszólalás valahogy azzá teszi az ő szemében.
A kérdésre csak néz a lányra, kissé értetlen arckifejezéssel. Megint nem a kérdés a baja, inkább az a tény, hogy a szöszi lány olyan dolgokba üti bele az orrát, amihez semmi köze. Hiszen az már az ő magán ügye, hogy hol olvas. Neki ez már súlyosan intim kérdésnek minősül, de tény, hogy lelkileg túlreagálja a dolgot. Hogy ez kívülről mennyire látszik? Szinte semennyire, inkább a meglepett értetlenség sugárzik az arcáról.*
- Szia. Nem, jobban szeretek a fa tetején, de most az összes foglalt. *Ha a lány nem kedves, akkor ő sem próbálkozik ilyesmivel. Tény, hogy megfogadta, hogy igyekszik beilleszkedni az emberek közé, de ő ilyen lányokkal nem akar hosszasabb ismeretségbe kerülni. Lehet, hogy kissé béna a visszaszólás, de most csak ennyi telt tőle. Ritkán van, amikor tényleg valami nagyon frappánsat tud mondani. Most azért kicsit megnézi már magának a lányt. Borzasztó ez a ruha, ő biztos nem venne fel ilyet, de magától nem szokása kötözködni. Jobb a békesség.*

Tárgy: Re: Földszinti folyosók Pént. Aug. 28 2009, 11:16

Virág igazából nem tudja elkülöníteni a kötözködést a néha-néha megszólalástól. Ilyen a stílusa, beleköt mindenkibe. Talán mert a legkisebb, talán mert mindig elnyomva érezte magát, vagy csak egyszerűen bunkó az egész család, és ő ezt átvette. De tud normális is lenni, mert Alexszel az. Imádja a bátyját, talán az egyetlen akire hallgat, és akkor igencsak fel tudja venni a normális formáját. Nah igen, nem is lenne itt, ha nem ő magyarázott volna neki. Pedig utálja az egész kastélyt, a mindent, a benne lévőket és a többi. Mondjuk amúgy is kevés dolog van, amit ő szeret.
- Nem tudom, ezen még gondolkodom kell. - válaszol, és látszólag el is gondolkodik.
De ahhoz képest, hogy nem buta a lány, mármint Virág, nem is erőssége a dolgokon való elgondolkodás. számára a legtöbb dolog természetes, és magától értetődő.
- Akkor miért nem löksz valakit, és ülsz le a helyére? - gyermeki ártatlansággal az arcán. Bár lehet, hogy nem lökne le senkit sem, csak nagy a szája, de az tuti, ha nagyon kellene neki az a faág, elérné, hogy lejöjjön onnan az, aki éppen útjában ül. De tény, nem szokása a fára mászás. Nem majom ő.
- Amúgy te ki vagy? - kíváncsi, mint mindig. Bár lehet tényleg csak kicsit beszégletni szeretne, és már mindegy, hoyg kivel, de ideje kijönnie az önkéntes száműzetéséből. Régóta nem fecsegett. Sőt, semmit sem csinált régóta. Vegetált, vagy valami ilyesmi. Csak hát a kezdet mindig nagyon nehéz, a kedves kis beszélgetés sem az erőssége. Egyből a lényegre.
- Én Virág. - kezei hátratéve, egyik lábáról a másikra álldogál majd mikor megunja, nekidől a falnak, rózsaszín tornacipőjével pedig megtámasztja magát. Karjai dacosan maga elé fonva. Most, hogy így elhelyezkedett, nyugodtan lehet önmaga, bár eddig is az volt, félig meddig.
- De most tényleg, mond már meg nekem, miért olvasol itt. Egyáltalán, a szünetben miért olvasol? - nem érti, nem értheti, ő nem szokott ilyet csinálni. Nem fog elmenni pszichológusnak, hogy megfejetse az ilyen embereket, inkább kérdez.

Tárgy: Re: Földszinti folyosók Pént. Aug. 28 2009, 11:44

*Bizony, hogy bunkónak találja a lányt. Ezt a stílust nagyon nem kedveli, mert nem elég, hogy az ő értékrendje szerint még be is szólogat, de zavaróan közvetlen, ami Lindának azért nem kicsit furcsa. Hiszen ő elég távolságtartó ahhoz, hogy az ilyenek nagyon is irritálják. Márpedig ő elég felnőttnek tartja magát ahhoz, hogy ezt szépen meg is mondja a lánynak.*
- Tudod mit? Inkább hagyd. Ami nem megy nem szabad erőltetni, de akkor beszélgetni sem kötelező. *Olyan szigorú tekintettel néz most Virágra, mintha legalább az anyja lenne és most jól rápirítana a lányára. Egyébként egyáltalán nem érezhető sértődés a hangjában, inkább az a kioktató stílus, amit akkor használ, ha valaki téved valamiben, vagy csak szimplán hülyeségeket mond. Azért láthatóan kicsit jobban szorítja magához a könyvét, valószínűleg így vezeti le a beszélgetésből adódó zavarát, amit máshogy még véletlenül sem hajlandó kimutatni.
A fával kapcsolatos megjegyzésre, csak türelmetlen sóhajjal kísérve az ég felé pillant, ami jelen esetben ugyebár a plafon. Nem elég, hogy bunkó a lány, de még az intelligenciája sem haladja meg a százat. Nagyszerű, hogy most egy ilyen lányt kell levakarnia magáról.*
- Képletesen értettem. Ironizáltam. Tudod mi az az irónia? *Erősen érezhető hangjában, hogy kicsit váltott a gyógypedagógus stílusra. Ez nagyon irritáló lehet másnak, de ő maga tisztában van vele, hogy jócskán átlagon felüli intelligenciával rendelkezik, szóval mindenki körülötte hülye. Ezt vagy kimondja, vagy igyekszik jóban lenni az emberrel ennek ellenére is. Most az utóbbit megpróbálni sem tartotta érdemesnek.*
- Linda. És az, hogy nálam van egy könyv, még nem jelenti azt, hogy olvasom is. Egyébként a szünetben az embernek van ideje olvasni, ezért kell kihasználni az adódó alkalmat. Én hasznosan töltöm az időmet. *Még kicsit fel is emeli a fejét és ki is húzza magát, hogy bizony megmutassa, mennyire is okos és előrelátó. Általában nem viselkedik így másokkal, de aki így áll hozzá, az nem érdemel többet.*

Tárgy: Re: Földszinti folyosók Pént. Aug. 28 2009, 12:02

Virág utálja, ha kioktatják. Márpedig az utóbbi fél évben elég sokszor előfordult vele. Nem érti, hogy itt, torneranson, miért gondolja mindenki magát olyan okosnak, hogy kioktassa őt. Most pedig egy újabb. Kicsit forog a gyomra, mint általában, ha ilyen helyzetbe kerül.
- Chö.. - hát nem pörög az agya, az már biztos. Most erre mit lehet mondani. Virágban megy a pumpa, de nem is a mondanivaló miatt, hanem a kioktató hangnem miatt. Utálja, és ha utál valamit, akkor nagyon mérges tud lenni. És ha mérges, akkor még bunkó is. Mint általában. Virág egy kis méregbomba, ami mindig robban. De szerencsére még kicsit ráér arra a robbanásra.
- De én akarok beszélgetni. - mondja a lánynak. Igen, ő akar, és ha akar, akkor erőszakol. Kierőszakol. Mondhatni kicsit akaratosnak is. - Nem tudom miért kell így megszívni magad.
Kicsit dobol az ujjaival, épp hogy csak finoman. De ez nem a türelmetlenség jele, hanem a mostani túlzott aktivitásának. Előfordul, idegesítő lehet. Ez Virág, az egész lénye idegesítő tud lenni.
- Irónia, igen azt hiszem tudom mit jelent. Nem vagyok butaaaa... - kezével legyez arca előtt, mint egy gyp-st utánozva. Virág tényleg nem buta, csak nem nagyon használja az eszét. Olyan, mintha egy szimpla kis ösztönlény lenne, amit érez, azt mondja, gondolkodás nélkül.
- Amúgy nem rokonod Antika? - őrá emlékezteti a lány. Talán a szemüveg az egyedüli, ami nem stimmel ,de a kioktatás, a viselkedés, a könyv, a beszéd, minden passzol. Ő Antika, csak éppen női kiadásban. Most már biztos benne, ahogyan így szemléli. Akkor nagy gond nem lehet, hiszen Antika is tökre szereti Virágot. Akkor a lány is majd megszereti, és egyébként is, titkon midnenki szereti Virágot. Aki Virágot szereti, rossz ember nem lehet, egyszóval marad, és cseverészik, a maga kis módján.
- Amúgy... - mondja egy nagyobb levegővel, kicsit felhúzva az orrát - ... én is kihasználom ám a szünetet, csak nem éppen könyvvel. Mással is ki lehet. - no persze, Virág kihasználja a szünetet. Ennyi időt még sosem volt szobájában, mint most.

Tárgy: Re: Földszinti folyosók Pént. Aug. 28 2009, 12:45

*Igyekszik nem kimutatni mennyire is irritálja őt Virág jelenléte és egész lénye. nem ilyen emberekhez szokott és nem is kedveli őket. Legszívesebben sarkon fordulna és nemes egyszerűséggel és persze minden szó nélkül itt hagyná a lányt. Végül is ennek nincs is akadálya. De erre meg beszélgetni akar.*
- Figyelj. Az iskolába rajtam kívül, még elég sokan járnak. Miért pont engem pécéztél ki magadnak? nem sértésnek szánom, csak nekem kevésbé van kedvem beszélgetni ... ~veled~ *Igyekszik nagyon türelmesnek tűnni, de ettől még marad a lekezelő hangnem, ami még mindig azt sugallja, hogy Linda úgy véli, hogy egy értelmi fogyatékossal beszél. Egyébként nem véletlenül sugallja ezt, hiszen komolyan így vélekedik már lassan a lányról.
Amikor Virág igyekszik azt kifejezni, hogy mennyire nem buta, az integetős megmozdulásra, csak úgy felhúzza a szemöldökeit, mintha Virág valami alantas lény lenne. Egyértelműen hülyének nézi és ezt nem is rejti véka alá. Legalább is arckifejezéséről leolvasható minden. Sajnos már gyakran meggyűlt azzal a baja, hogy gondolatai kiülnek az arcára, de ezen nem tud változtatni.
És megint egy kérdés. Már komolyan azt fontolgatja, hogy valahogy befogja Virág száját, mert ez így nem állapot. Ráadásul számára teljesen értelmetlen kérdéssel zaklatja. Hiszen fogalma sincs, hogy ki az az Antika, de hisz honnan is tudhatná, ha alig ismer valakit még a suliból, aminek már egyre inkább örül. Innen neki nem kellenek emberek, hiszen egyre inkább kezdi azt érezni, hogy egyik sem teljesen normális.*
- Nem ismerek ilyen nevű egyént. *Igyekszik tárgyilagos és komoly lenni, hátha ezzel sikerül valahogy elüldöznie a lányt. de már tényleg komolyan fontolóra veszi, hogy rövidre kellene zárnia ezt a felfedező körutat és inkább elvonul a szobájába. De még ad öt percet a lánynak, hogy elmenjen.*
- El tudom képzelni... *Mondja halkabban kissé, bár a lány számára még így is tökéletesen hallható. Arcán keserű mosoly suhan át. Úgy érzi, hogy ismeri az ilyen típusú lányokat. Ők azok, akik órákat töltenek vásárlással, meg a tükör előtt és egymással azt vitatják meg, hogy melyik színű körömlakk megy jobban a szemükhöz. Az ilyenektől herótja van.*

Tárgy: Re: Földszinti folyosók Pént. Aug. 28 2009, 13:18

- Nem én voltam útban. - teszi hozzá, olyan gyermeki sértődöttséggel. Virág nem úgy mászkál a folyosókon, hogy azt nézze vajon kibe menjen bele, hogy utána beszélgetni tudjanak. Bár tény, annyira nem is sült el jól ez a belemenés, de már késő. Kioktatta, így nem fog stílust váltani. Nem mintha menne neki.
- Olyan antiszociális vagy. - jegyzi meg, még mindig dacos ölbe font karokkal. Amúgy nem mintha Virág másféle beállítottságú lenne. De komolyan, aki nála antiszociálisabb. Bár lehet az is ,hogy szimplán csak deviáns. Túlontúl deviáns a viselkedése. Egy kész pszichológiai tananyag lenne, ha nem lenne normális. De ő normálisnak tartja magát. Túlontúl normálisnak a többiekhez képest.
- Tikkes is vagy? - kérdezi a szemöldök ráncigálásra. érti ő, nagyon is érti. legalábbis reméli, és nem valami hülyeséget mond. De már túlontúl sokszor megkapta ezt a nemértelekmibajodvan nézést. Aztán Virág is felvonja a szemöldökét, mert ő azt is tudja ám. A gyomra pedig még mindig forog. Déja vu. Antikánál is mindig forog a gyomra.
Linda nem ismeri Antikát. Pedig tuti jól ellenének olyan lexikonforma a lány is, mint Antika. Bár lehet akkor meg jobb is, ha nem ismeri. A végén még féltékenynek kell lennie, az pedig nem akar lenni. Nagyon nem, mert elég nagy marhaságok sülhetnének ki belőle.
- Hát pedig olyan vagy mint ő. Csak nőben. Tudod Antika fejében egy nagy lexikon van, és mindig onnan idéz dolgokat. Meg ő is ilyen kis könyvmoly, mint te. - mondja némi lenéző hangsúllyal. Antikának is mindig azt mondja, hogy élnie kéne.
- Henrietta nagyasszonyt ismered? - kérdez tovább, hátha van némi kapocs a fiú és a lány között.
A szünet pedig jól telik. Legalábbis az arcára az van kiírva. Nem fog ő ordibálva rohangálni a folyosón, hogy egyedül vagyok, help me, beszélgess velem... Nem, ő inkább azt mutatja, hogy márpedig nagyon is jó az a szünet. És inkább valahol magának sem ismeri be, hogy valami nagyon nicns rendjén. A szobáját leszámítva. ott tényleg nincs semmi sem rendjén.
- Mit tudsz elképzelni? - kérdez vissza.

Tárgy: Re: Földszinti folyosók Pént. Aug. 28 2009, 14:32

*Biztos nem fog leállni vitatkozni a lánnyal, bármennyire is visszaszólna neki, most elhatározza, hogy nem fog lealacsonyodni az ő szintjére. Most ő megint eljátssza a bölcs felnőttet. A kijelentésre viszont más muszáj szólnia valamit, hiszen ez már sértés. Főleg, hogy elvileg azon igyekszik, hogy ne legyen antiszociális. Bár tény, hogy ezen igyekezetéről gyakran megfeledkezik, de alapvetően ez a célja, hiszen az apukája megmondta neki, hogy próbáljon meg beilleszkedni és apucinak mindent megtesz.*
- Sokat fecsegsz. és sokmindennek alapja sincs. *Most már egy kis sértődött él is vegyül a hangjába, hiszen Virág most érzékeny pontra tapintottal ezzel a kijelentéssel. Senki nem szereti, ha pár szóval romba döntik eddigi munkáját, még ha azért különösebben nem is szenvedett meg a dologgal. Mert ő akkor sem lesz antiszociális, még ha a mai fiatalságtól néha a gyomra is felfordul. A másik kérdésre, csak értetlenül néz a lányra, kérdő pillantásokkal, majd végül gyorsan megrázza a fejét.*
- Hagyjuk. *Fogalma sincs mire akart vonatkoznia kérdés, de valahogy nem is akarja tudni. Már inkább menekülne. Viszont ez a srác akinek állítólag egy lexikon van a fejében felkelti az érdeklődését. Amolyan dac ébred fel benne, hogy úgy fest vetélytársára talált. Bár nem biztos, hogy hinnie kéne Virágnak.*
- Nem lehet a fejében lexikon. Képtelenség, hogy valaki minden információt megjegyezzen, hiszen az ember csak az agyának a 10-20%-át használja. És az egész attól is függ, hogy agyának melyik féltekét használja, de gondolom téged ez nem érdekel. Pedig érdekes, még egy könyvem is van ezzel kapcsolatban. *Bizony, ha magyarázni kell, akkor bizony bele tud lendülni a dologba. Múltkor is sikerült növénytanból kioktatnia azt a srácot az udvaron. Őt akkor is zavarja, ha valaki olyat állít, ami nem felel meg a valóságnak. El merül kicsit a gondolataiban, az agy rejtelmein gondolkozik természetesen. Biológiából verhetetlen, az tény és egyéb természettudományokban is nagyon otthon van. Hirtelen éri a kérdés és ki is zökken a gondolatmenetéből, kissé zavartan pillant most a lányra. Miért kéne neki ismernie, azt nem tudja.*
- Az összes ismerősödet végig fogod kérdezni rajtam? Őt sem ismerem egyébként. *Már tényleg kissé zavarja, hogy itt olyan embereket kérnek rajta számon, akikről fogalma sincs. Kezd kicsit türelmetlen lenni, inkább hagyná Virágot itt egymagában. Kicsit meg is indul tovább a folyosón, de csak szép lassan, jelezvén, hogy ő bizony indulna*
- Nem fontos. *Bizony az antiszociális jelző hatására nem akarja jobban elrontani az egyébként is menthetetlen helyzetet, pedig megvan a véleménye a lányról jócskán.*

Tárgy: Re: Földszinti folyosók Pént. Aug. 28 2009, 15:07

Megbántották. vagyis csak egy ember, Linda. Mi az, hogy Virág sokat fecseg? És mi az, hogy alapja sincs? nem fecseg sokat,ráadásul mindennek sziklaszilárd alapja van. Ő már csak tudja, hiszen az ő megalapozott gondolataiból kerekednek ki ezek.
- Ez nem igaz! - veti oda a lánynak minden szót szépen kiemelve, karjait összébb fogja, igazán meg van sértve. De kb úgy egy percig, még lehet annyi sincs, és az igazi sértettsége elillan.
Igazán érdekesnek ígérkezik a beszélgetésük, már ha ezt annak lehet nevezni. Virág kissé infantilis a lányhoz képest, sőt majdhogynem mindenkihez képest. Lehet az is, hogy alacsony termete miatt van. De lehet csupán mert ő a legkisebb, még akkor is, ha nővére csak 3 perccel idősebb nála. De kinézetre mindenképp idősebb. Az infantilis viselkedést próbálja néha nagylányosan leplezni, de elég pocsékul sikerül neki.
- De lehet. - és most már ő magyarázhat. Fel is veszi azéntudomésmostmegfogommagyarázni nézést, és folytatja - Antika mindent tud. lehet, hogy ő az agyának 30-40%át használja ki. Ő nagyon okos. Biztos még nálad is okosabb. Azt hiszed, csak te lehetsz olyan okos. Hát nem! - mondja, mintha egy nagynagy embert ismerne. Mondjuk termetileg is nagy, és való igaz el kell ismernie, persze csak a háta mögött, hogy a tudása is hatalmas. - Mondjuk tényleg nem érdekel. És ne is folytasd, mert mindjárt hányok.
Mondja némi undorral a hangjában. elég, ha az órán kell bent ücsörögnie, nem akar még a folyosón is tanulni.
- Nem kérdezem, képzeld. - a karok még mindig zárva, arca kicsit dacos. Másnak nevetséges lenne ez a kép, amit vág. - Különben is Henrietta néni, az Antika nagynénje. Bár rühellem a nőt. tiszta hülye. Csak megkérdeztem. már az is baaaj?
Pozitúrát vált. Elfáradt a lába. Így, csak csípőre tett kézzel áll meg a lánnyal szemben. Nincs zsebe. Eléggé frusztrálja is, hogy nincs zsebe, nem tudja betenni szabadon lógó kezeit. marad a csípő.
- Hát akkor nem... - kezeivel combon csapja magát, de nem fájóan, csak olyan feladóan. Kicsit idegesíti a lány viselkedése.