Kastély körüli park

Dorothea

*Eltűnődtem, sőt, szinte hogy elaludtam a melegben. A nap megpirította az arcomat, szemem zölden villog a fényben. Észreveszem, hogy Hermész hegyezi a fülét, felemelkedik, és büszkén felemeli fejét. Farka az égnek mered. Kékes, csíkos szőrén gyönyörűen csillog a napsugár. Sárga szemét makacsul a távolba mereszti. Erről arra a következtetésre jutok, hogy valaki végre lejött értem. Lefejtem magamról Zeust, aki felkapaszkodik a vállamra, és bátran a tanárnő szemébe nézek.*

- Jó estét. Igen, én vagyok Lynette Kyra Beawer, aki majdnem hogy elaludt a várakozásban.

*Elmosolyodok.*
~Végre egy tanár, akinek van mersze normális hangnemben hozzám szólni. Nem is tudom, mitől félnek az emberek... Én nem eszek meg senkit, maximum megkóstolom.~

- Hermész, cicc, ide a lábamhoz. Zeus, le.
*Mondom határozottan az állatoknak. Azok engedelmeskednek. Hermésznek megcirógatom a nyakát, Zeust megsimogatom.*

- Valóban könnyebb lesz ilyetén módon felmenni.

*Válaszolok halkan a karvezetőnek. Szimpatikus számomra a nő. Nem ijedt meg a külsőmtől. Talán majd egyszer a belsőmtől. Talán.*

- Kérdés... az lenne a kérdésem, hogy a dohányzás megengedett-e? Zenélni tudok valahol? Közös fürdő van? Milyen időközönként lesznek óráim? És vizsgák?

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

~ Ireth ~

*Nem olyan srácból faragták, mint aki egy ujjal is képes lenne hozzáérni egy nőhöz, bár természetesen nála is, akárcsak bárki másnál előfordulhat az, hogy szakad a húr és akkor ember legyen a talpán, aki el tudja viselni. Viszont most ettől egyáltalán nem kell félni, a lány nem bunkó vele és bár kissé harciasnak akar tűnni, még se olyan, hanem inkább kissé visszafogott, aki hagyja, hogy Steven irányítsa ezt a kialakult beszélgetést. Milyen meglepő, hogy az új fiú éppen egy ilyen lánnyal akadt össze a könyvtárban. Ott, ahová csak nézelődni indult és még is ilyen szerencsésen alakultak a dolgok. *
- Kevés lennék? Valóban így gondolod? *teszi fel a kérdést, miközben kisétálnak a könyvtár nagy ajtaján, majd ez után szemei a lány szemeit veszik célba és kis ideig nem óhajt más felé tekinteni.* - Ezt szomorúan hallom, de ahogy te szeretnéd. *pár másodpercnyi szünet után mondja csak ezeket a szavakat és most kissé tesztelgeti a lányt, próbálja megismerni, de ahogy látja, ő maga is benne van egy kis játszadozásban. Érdekes ez a beszélgetés és egy cseppet se nevezhető átlagosnak, de éppen az benne a jó. Ő maga is felveszi a lány tempóját és halad azokon a bizonyos köveken arra, amerre a lány viszi. Nem fél attól, hogy eltévedne, okos a fiú, így minden bizonnyal visszatalálna oda, ahonnan jöttek, mivel a barna szempár azért figyeli a környezetet is és nem csak a mellette sétáló szépséggel van elfoglalva, még hogy ha a lány ezt is szeretné. Vagy nem akarja? Nem lehet még tudni, hogy Ireth mire is vágyik, de talán hamarosan ki fog derülni az is. *
- Nem kimondottan idegenvezetőt, de szívesen élvezném még egy darabig a társaságod, tehát ha lenne kedved még velem maradni egy kis sétára, akkor örülnék. *hangja most már kissé kedvesebben cseng, bár nem lehet tudni, hogy mi van a szavak mögött és hogy mi minden jár most Stevenünk gondolataiban. Az biztos, hogy furcsa a srác és igen nehéz kiismerni. Úgy változik, mint az időjárás, tehát sok sikert Ireth-nek a megismeréséhez.*
- Isteni helyet? Merre szeretnél engem elvinni? *kérdi és látja ám a másik szemein, ahogy próbálja kritizálóan végigmérni, de a fiú itt megáll, majd közelebb lép a lányhoz és jobb kezének mutatóujjával gyengéden végigsimít a kicsiny orron.*
- Ha sokáig így nézel, még a végén olyan dolgot teszek, ami meg fog lepni. *hangja most már neki is halk, szinte suttog, de elég közel van Ireth-hez, hogy a lány minden szavát tökéletesen értse. Ez után viszont megfordul és most ő indul meg előre, nem törődve azzal, hogy a lány megnézi-e hátulról vagy sem. Igazából észrevette már, hogy a másiknak is tetszik, már hogy ne tetszene, hiszen nem ronda srác. Ahogy viszont a lány ismét megszólal, lassan megáll, majd hátrafordul, hogy tekintetük ismét találkozhasson.*
- Tudod mit? Vigyél el a kedvenc helyedre. Amit a legjobban szeretsz az iskolában és akkor majd meglátjuk, hogy hogy alakul az éjszaka további része. *fejét lassan oldalra dönti, úgy figyeli a másikat, majd kis idő múlva jobb kezét a lány felé nyújtja.*
- Na? Jössz? Vagy esetleg félsz tőlem? *kérdi most már egy gonoszkásabb mosollyal az arcán és hogy ha a lány megfogja a kezét, gyengéden rákulcsolja az ujjaira saját ujjait, majd kissé közelebb húzza magához és megindulhatnak arra, amerre a Pugnaxos diák szeretné.*

~ Steven ~

* Győzelemittas mosoly ráncolja össze a szája szélét. Ha a csali jó volt, nem tehet mást, mint szívózik tovább. Olyan egyértelmű, hogy fel szeretné húzi, tipikus este annak, hogy beleköt, és a másik majd viharosan visszavág*
- Ó, én nem így szeretném, csak ezt látom. * állja a fiú tekintetét, pont mint akikén éppen egymás agyába szeretnének látni, vagy éppen egy érdekesebb gondolatot sugározni befelé. Nem zavarja, hogy a fiú szemlélődik, ha akarná elvonhatná a figyelmét mindenről, elég lenen csak valami buta női csel, mondjuk megbotlik, vagy úgy intézi, hogy véletlen felszakadjon a blúza, esetleg a szoknyája, esetleg eljátssza a rettegő hajadont, és ijedezni kezd a természettől… lenne még vagy húsz millió ötlete, nőből van, vagy mi a fene. Nem foglalkozik olyasmikkel, hogy kiismerje a másikat, jelenleg nem tervez semmit.
Talán meg sem akarja ismer a fiút, lehet arra már nem elég jó, hogy holnap újra összefusson vele és folytassák évődő beszélgetésüket. De az is simán megeshet, hogy Ireth nem alkalmas minderre, abban az esetben meg Ő nem akarja, hogy bárki is megismerje, így válaszai egyfolytában egymásba csapnak, mint aki még nem tudja merre kéne terelni a beszélgetést. Még igyekszik olyan szinten tartani, hogy bármikor bármelyikük, mindenféle magyarázat nélkül le tudjon lépni. Noha Ő nem akar, szereti az izgalmas helyzeteket, jólesően borzong tőle a bőre.
Engedékenyen bólint, miért ne sétálhatnának együtt? Az ő társasága ígéretes lesz az egyszer biztos. ..
Az orrán sebesen végigfutó puha érintésre szavakkal reagálna, de ebből csak annyi látszik, hogy kinyitja kissé a száját majd be is csukja, ebbe inkább most nem köt bele, még nem biztos, hogy akar.
- Őőő... és, engem vagy téged fog meglepni?
* Kihívóan elmosolyodik, mint akit nem lehet meglepni, még fenyegetni is kár ilyesmivel.
Ám a pillanat hevében átfut az agyén a csók gondolta, ajkai önkéntelenül kissé elnyílnak, még el sem dönti, valóban akarná-e? Forrón felzúg a vére, biztos benne, hogy elvörösödik zavarában, de szerencsére Steven azonnal elfordul tőle és Ireth megkönnyebbülten felsóhajt.*
- Félni? Én? Tőled? Találkoztam már komolyabb kisfiúkkal is.
* veti oda pökhendien enyhén felkacagva, magasra tartott fejjel, sétál a fiú felé, magabiztossága kifinomult formája a járása, féljen a másik, mert lehet Ő lesz az, aki ma még torkokat fog átharapni, ha még képletesen is. Balját lágy mozdulattal a fiú jobbjába csúsztatja, hagyja összekuszálódni ujjaikat, majdnem felkacag. Érdekes helyzet ez. Bátor dolgokkal dobálóznak, sejtelmes, sokértelmű, de legalább kettő, szavakkal, kifejezésekkel. Össze-összeakadó tekintetük, is csak arról árulkodik, hogy folyamatosan tesztelgetik egymást, mint két vadászó róka.*
- Szóval a kedvenc helyemen dől el, mit hoz az est. * ismét elgondolkodó arcot vág, mint aki nagyon mérlegel, mi lenne a megfelelő erre az alakomra, ámde milyen alaklomra is?*
- Avass be, mert ez sokban segíti mi legyen ma estére a kedvenc helyem, mi lehet a legjobb ami ma velem történhet a társaságodban? * a kérdés meglehetősen egyértelmű, mégis elég kifinomult. Az, hogy hova mennek már eldöntött tény, nem folyásolaj be a fiú válasza, de a lány testét végigszaladó izgalom szikrái felborzolják kíváncsiságát. Jobbik kezének ujjai végigszaladnak a fiú alkarján összekulcsolt ujjaiktól egészen a könyökéig, addig engedi az ing visszahajtott ujja.
Cseles utakon vezeti a srácot a hátsó kerthez.
Szereti ezt a helyet, olyan csendes és csodálatos mondón nem falják fel a szúnyogok, már volt ideje kitapasztalni, fény is van, de mégiscsak kert.*

* Ahogyan megyünk az iskola felé, még mindig hallom, ahogyan a tenger hullámai hozzá csapódtak a hajóhoz. Ahogyan megyünk, kevés autó megy el az úton. Megérkezünk az iskolához. Az állam is leesett, nagyon nagy épület volt. Bemegyünk egy kapun, majd gyorsan körülnézek. Sok diák járt ide.*
- És most merre?
* Nézek hátra a bátyámra. Még egyszer körül nézek, megint az a sok diák, de most már madarakat, és virágokat is látok. Ahogyan megyek, a járdán előttem egy madár csipegetett. A kiskutyánk észrevette, majd ráugatott.*
- Winky.
* Mosolygok a Winky nevű kutyámra, amireŐ boldogan megrázza a farkát.*
- Gyere ide!
* Kiáltok utána, mikor odament egy diákhoz. Ő szófogadóan visszajött.*
- Jó fiú!
* Hajolok le hozzá, majd megsimogatom. Az övtáskámból előveszek egy jutalom falatot, amire Ő a két hátsó lábára ágaskodva ágaskodik. Odaadom neki, aminek nagyon örült. Megint ránézek a világokra majd egy villanykörte jelenik meg a fejem felett.*
- Bátyó! Szedhetek egy virágot a sapkádra, hogy ha már nem veszed le, akkor legalább valami jól nézzen ki rajtad?
* Nézek rá, amire felcsillan a szemem.*

[ Rachel, édes drága egyetlen kishúgom ]

*A hajó úttól néha még imbolyogva sétálok a járdán... Vagy talán inkább az a két doboz sör ártott meg, amit a hajós kapitány ajánlott fel rosszullét ellen? Soha nem lehet tudni, de soha többé nem iszok semmit sem iszok a hajón, amit felajánlanak. Csak annyiban reménykedek, hogy minél előbb az iskolához érünk, és elfekhetek egy harmadik szobába, amiben hely van. Rachel gitárja már kezd lecsúszni a vállamról, de hát végül is ő akasztotta rám minden cuccát...
Az iskola parkjába érve egy pad mellé lerakom a sok bőröndöt, és felé fordulok, hogy válaszolhassak a kérdésére.*
- Most az lesz, hogy leülök a padra.
*Nagy puffanással levetődök a padra, ami mellé a cuccokat raktam pár másodperce. Fehér-kék sapkámat megigazítom a fejemet, és mély levegőket veszek, hogy újra nyugodtan doboghasson a szívem. Egy utolsó nagy levegővel kezdek bele a mondatomba.*
- Szóval, most megvárjuk, hogy valaki kijöjjön értünk, aki vagy karvez, vagy kvh vagy prefektus lesz. Ő felkísér minket a szobánkba, és akkor onnantól kezdve azt csinálunk amit akarunk.
~ Nekem már vannak is ötleteim. ~
*Nagyokat vigyorogva simítok végig az államon, bár meg kell hagyni, hogy a borosta engem is zavar, de inkább legyen szakállam, mint sem mindennap borotválkozzak. Winky-re pillantok, a westie-re amit a szüleinktől kaptunk.*
- Persze te rögtön kapsz egy kutyát, nekem meg még az egérért is harcolnom kellett.
*Bár meg kell hagyni, hogy tényleg jó fej kutya, amíg nem kezdi el a cipőimet rágni. Fejemet hátradöntöm a padon, és a sötétedő eget veszem szemügyre.*
~ Remélem nem fog esni. ~
*Ettől függetlenül lehajtom a sötét szürke pulóverem ujjait az alkaromra. Rachel szavai először nem esnek le, majd amikor megértettem őket, megigazítottam a sapkámat a fejemen, és kiöltöttem rá a nyelvem.*
- Csak irigykedsz, mert neked nincs ilyened.
*Na nem mintha ő nem vehetett volna a közeli boltban. Ekkor eszembe ötlött valami, amire viszont nekem csillantak fel a szemeim.*
- De nyugodtan szedjél csak virágot, tudok nekik egy jó helyet.
*Próbálom elmulasztani a széles vigyoromat, ezért az ajtó felé tekintek, hátha megpillanthatom az érkezőt, aki felkísér minket.*

Miss és Mr. Wyld

A kinti égre egy utolsó pillantást vetve sóhajt egy nagyot, nagy kendőjét szorosabbra húzza a vállán, és elindul a lakosztályából, hogy felkísérjen két új diákot. Illetve, csak az egyikük új, a másik fiatalember régi diákjuk, aki folytatni tudja tanulmányait. Régen prefektus is volt a karban, remekül végezve a munkáját, így örül, hogy újra az iskola diákja lesz.
A lépcsőn leszaladva siet most a gyerekek elé, hiszen ahogyan látszik, lehet, hogy hamarosan esni fog, ő pedig nem szeretné rögtön a gyógyítóhoz vinni a gyerekeket. És most nem azért, mert valami gondja lenne a gyógyítóval. Hiszen a férfi nagyon hamar helyre hozta Ed butaságát. Csupán azért, hogy ne így kelljen kezdeniük az iskolában. Az valahogy nem jó ómen.
A nagy kapun kilépve csak megcsóválja a fejét a kint kószáló diákokat látva, de nem szólhat, hiszen még nincsen takarodó idő, és egyenesen a felé a két ember felé siet, akik a pad közelében állnak. Illetve a kisebbik áll, a nagyobbik ül. Arcára mosolyt varázsol, pálca nélkül is remekül megy neki a dolog, és a gyerekek mellett megtorpan.
- Szép estét! Miss és Mr. Wyld - bólint a két diáknak. - Üdvözlöm Önöket az iskolában, és a Pugnax Karban, illetve Önt, Mr. Wyld, újra itt, remélem, ezúttal tovább marad - mosolyog a fiúra, miközben egy pillantást vet a kutyára, és mosolya egy pillanatra kiszélesedik. Közben jobb kezében egészen észrevétlenül feltűnik pálcája, a csomagok pedig eltűnnek, kivéve a kiskutyát, aki a lány mellett marad.
- Ön már biztosan tudja, de Miss Wyld kedvéért, a csomagjaikat majd megtalálják a hálókörleteikben, nem kell aggódniuk - biztatóan pillant a két diákra, majd az iskola felé mutat.
- Jöjjenek, felkísérem magukat, mielőtt még eleredne az eső, és megáznánk - azzal elindul az iskola felé, de nem gyors, inkább csak tartható tempóban. - Miss Wyld, ha esetleg lenne valami kérdése, nyugodtan tegye fel. Mr. Wyld, ez persze Önre is vonatkozik, ha esetleg nem emlékezne valamire - mondja menet közben. - Bár, nem sok minden változott az utóbbi időben, már ami a szabályokat illeti. Azzal pedig Ön nagyon is tisztában volt, hiszen sokáig volt prefektus. De a karokban annál inkább - utolsó mondatát már csak dünnyögi az orra alatt.

[Dorothea Bristow & Raphael Wyld]

*Ahogyan megyünk fel a lépcsőkön, a színes üvegeken látom a villámokat. Winky felfele ugrálva a lépcsőkön kissé lemaradt.*
- Egy pillanat! Várjatok!
*Fogom meg a kis Winky-t, majd visszamegyek a többiekhez.*
- Mehetünk.
* Mondom mosolyodva, majd tovább megyünk. Ahogyan megyek végig a folyosón, az egyik diák nekem jön, majdnem fellökött.
- Kedves Tanárnő!
*Szólok a tanárnőhöz, majd mellé sétálok.*
- A könyveket mikor, és kitől kapjuk meg?
*Érdeklődő tekintetem a tanárnő felé viszem.*

[ Rach & Miss Bristow ]

*Nem sokára már láthatom, ahogyan közeledik felénk a rég nem látott karvezetőnk.*
- Ott a kvnk, de kár, hogy kávé nincs nála... Ez szar poén volt.
*Amikor már beszédtávolságba kerül felkászálódok a padról, és kicsit lesöpöröm nadrágom hátulját. Leveszem a sapkámat a fejemről, amikor köszön nekünk. Egy apró mosolyt varázsolok az ajkamra, míg visszaköszönök neki.*
- Önnek is jó estét, Miss Bristow! ÖRülök, hogy újra itt lehetek.
*A bőröndök eltűnésén már nem is csodálkozok, itt ez amolyan mindennapos. Csak az "értékes" dolgok össze ne törjenek benne. Pár pillanatig elmerengenek, és egy gyors imát elmondok magamnak, hogy ne törjön össze az üveg, majd sapkámat a fejemre csapva indulok feléjük erőteljes roham léptekben. Beérve őket éppen hallom,a hogyan a húgom megkérdezi, hogy mikor kapunk könyveket.*
~ Hát igen, mindig ilyen könyv mániás volt. ~
*Két kezemet a zsebem mélyére süllyesztem, és inkább csöndben ballagok mögöttük a lépcsősorokon. Miss Bristow kérdésére csak mosolygok egyet.*
- Mindent tudok, úgyhogy nincs mit kérdezem.
*A lépcsőket nézve lassan sétálunk fel. El is felejtettem, hogy ilyen magasan van a padlás. Néhány lépcső megtétetel után egy újabb gondolat ütött lyukat a gondolataimba.*
- Gondolom most egy harmadik szobába leszek beosztva.
*Túl szép lenne ha mondjuk az első hálókörletbe vagy a másodikba osztanának. Bár az első hálókörletben még mindig élesen él bennem a kísértet aki csak a fejét mutatta magából. De hát pont ezért vannak a szellemirtó cuccok, vagy nem?*

Táska puffan a földre, ahogyan kezéből kiejti annak fogóját, nem törődve azzal, hogy az alja csupa sáros lesz. Hiszen itt minden varázslatból áll, nem? Biztosan meg tudja majd valaki tisztítani. Ha meg nem, akkor marad a jó öreg takarítás, kézzel, pálca nélkül, varázslat nélkül, ahogy az első tizennégy évében.
Mindig mondták, hogy későn érő típus. Na, ez nála sok mindenben is igaz. Később állt lábra, és kezdett totyogni, mint a többi baba, később szólalt meg, azt mondták, annyira elégedett volt a családjával, hogy nem érezte szükségét a beszédnek. Van ilyen, mondogatták. Csak az utolsó pillanatban döntötte el, hogy milyen szakmát is szeretne magának, azt is csak azért, mert már levegőt sem hagytak neki venni, állandóan nyüstölték a barátok, a tanárok, és persze a szülei.
Az iskolában derült ki, hogy mennyire későn érő típus is Ő. Most másfél évvel később itt áll, egy varázslóiskola előtt, és bár ebben a másfél évben rengeteg mindent megtanítottak neki, hogy legalább az alapok menjenek, képtelen elhinni, hogy ez valóság, és nem valami kandi kamera felvétel. Mert, ha az utóbbi, akkor baromi hatásos, és tudnak valamit ezek a rendezők...
Fázósan megdörgöli karjait, a szeszélyes időjárás nem dob a hangulatán a hosszú út után. Lassan lenyúl a táska fogójáért, és a sáros földön húzva a gurulós csomagot, megindul az egyik pad felé.
Azt mondták neki, illetve írták a levélben, hogy valaki majd kijön elé. És bagollyal küldték a levelet. A huszonegyedik században. A szomszédok bolondnak nézték, no nem mintha ez valami újdonság lett volna, mindig úgy gondolták, hogy a Morgan család legfiatalabb gyermeke más, furcsa. Egy idő után ő maga is elhitte, hogy az, de azért nyugodt szívvel bevallja, hogy még őt is érhetik meglepetések. De még mekkorák!
Táskáját a padnak dönti, de nem ül le a vizes alkalmatosságra, farmerja teljesen átázna, és fekete kiskabátja is felcsúszna a derekán, így zsebre vágja a kezeit, és inkább így vár.
Orrát balra-jobbra mozgatja, egészen átfagyott ebben a bolond időben.
- Minek vagyok boszorkány, ha még azt sem tudom megoldani, hogy ne fázzak? - morog az orra alatt, ma már nem először, és nagyon biztos az is, hogy nem utoljára.
A szél szemeibe fújja szőke haját, ahogyan a kastélyt szemléli még mindig tartással, és hitetlenkedéssel.

**Hozzászólások** : 14 **Évfolyam** : Első

/a jó a rossz és a csúf /

~ Na azt próbáld meg ~ gondolja sötéten Kilian. Három dolog van az életében, ami szent és sérthetetlen; a bakancsa, a hosszú fekete kabátja, ami remélhetőleg biztonságban pihen a kanapé mögött a Pillu társalgójában, és a haja, amire nagyon büszke. Legutóbb, mikor öccse barátnője tréfánsan megcibálta, a következő szempillantásban a falra kenve találta magát. Úgy dönt, nem vár tovább, elindul előre. Majd aki akarja, követi.
A szőkeség mellett elhaladva megáll egy pillanatra;*
-Te? Jössz vagy maradsz? *Majd válla fölött hátraszól Ednek.*
- Úgy szólíthatsz.*azzal kényelmes léptekkel a park felé veszi az irányt. Végig vágtat a virágzó fák övezte, reggeli harmat áztatta kanyargós ösvényen, amíg az lassan kiszélesedik és a kastélyhoz vezető útba torkollik. Igaz, a séta kastély néző túrának volt meghirdetve, ő azonban meglepő - vagy kevésbé meglepő - módon az ellenkező irányba indul. A park bejáratát őrző kovácsoltvas kapu lassan nővekedni kezd, ahogy Kilian egyre közelebb ér hozzá. Fél szárnya nyitva, hívogatóan int a kinti út, s amint átlép a míves vaskapun, nagyot szippant a levegőből, és megkönnyebbülten sóhajta;
~Szabadság~

[ Annie ]

*A reggeli események után jobbnak látom, hogyha teszek pár kört a parkban. Ez a pár kör körülbelül a tizediknél tart, de lényegtelen. Az eső hol esik, hol nem, már nem tudom követni, ezért inkább nem veszem le a piros pulóverem kapucniját a fejemről. Szerintem már minden létező útvonalat bejártam, és kellőképpen kitisztult a fejem, és eléggé átfagytam ahhoz, hogy most a Szaharába akarjak lenni. Az úton maximum rohanó diákokkal találkoztam. Bár személy szerint nem értem, hogy hova ez a nagy sietség, általában senkit sem vágnak ki az órákról. Meg amúgy is vasárnap van.
A főúton sétálok az iskola felé, hogy végre beérhessek az iskolába. De ekkor pillantásom megakad -valószínűleg- egy új diákon. Ajkaimon egy kisebb mosoly húzódik végig.*
~ Kár, hogy már nem vagyok prefektus. ~
*Le sem tagadhatom azt, hogy ha más nem, az jó volt, hogy csinos lányokat kísérhettem fel. Végig simítok az államon, miközben a gondolataim között lézengek.*
~ Végül is nem hagyhatok kint senkit sem egy ilyen esős időben. ~
*Szóval kifogásom már van arra az esetre ha valaki megszólna, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok prefektus bekísérek egy diákot.*
~ Vagy azt mondom régi berögződés...? ~
*Mindegy, a lényeg, hogy van mit mondanom. Végig nézek magamon, és megállapítom, hogy jól nézek ki. Bár ez nem volt kérdéses. Határozott léptekkel indulok el a lány felé, ajkaimon egy barátságos mosollyal, mint mindig amikor ismerkedni szeretnék.*
- Szia! A táskádat elnézve még új diák lehetsz erre felé. Segíthetek valamiben?
*Kérdezem még mindig barátságosan mosolyogva. Jobb kezemet kinyújtom, most jön a bemutatkozó szöveg, mint oly régen.*
- Raphael Wyld vagyok, és szeretnélek üdvözölni az iskolában, ha már eddig nem tette ezt meg más.
*Bár nem tudhatom, hogy mióta vár idekint a lány, azért még sem szép dolog egy diákot megváratni.*

// Kilian, Ed, meg szerény személye – semmi kreatívat nem tudtam kitalálni xD //

Még köhög egy-kettőt, de aztán gyorsan összeszedi magát, s így már egész jól meg van. Persze a kis fuldoklásos előadása miatt lemaradt Ed furcsa reakciójáról, amikor a másik srác Eddy-nek hívta, de úgy se tudná hova tenni a dolgot. Még ha az nem Eddy, hanem Teddy lett volna, mert akkor rá tudná fogni, hogy a fiú nem szereti, ha plüssmacinak nézik. – Igaz személyes véleménye szerint ez bizonyos esetekben jó is lehetne, de… inkább ne kalandozzunk el – Bár akkor már a másik is kaphatott volna egy veselerúgást, ha őt majdnem megfojtották a nagy semmi miatt.
- Már jól vagyok. *feleli mosolyogva, s immár felegyenesedve* Bár... ennyire nem csíped a többi prefit, vagy te szeretnél lenni az egyetlen? *mint valami valóságshow, amiben az utolsó visz mindent… igaz itt pénz helyett maximum csak diákokat lehet ide-oda vinni, ami nem lehet valami szuper dolog*
- És nem, dehogy! *kerekednek el kicsit rémültebben kék szemei arra, hogy elkezdjék lélegeztetni, vagy esetleg szétvagdossák a torkát. Balljával gyorsan végig is simít a nyakán, ezzel bizonyosodva meg a felöl, hogy még egyben van. Amúgy se tetszene neki ez a szájból szájba dolog, vagy, hogy idegen dolgokat dugdossanak a torkába… és mielőtt mindenki rosszra gondolna, még mindig a lélegeztetésnél és a gégemetszésnél tartunk*
- Öhm… *egyelőre ennyi jött ki a száján, miközben tekintete elvándorol a szökőkút hűsítő vizére, majd Kilian bakancsára* Inkább kihagyom, mert… nem szeretném összevizezni. *meg valahogy tényleg nem csábítja az se, hogy cipőből igyon. Vagy csak ő találja ezt kicsit… gusztustalannak?*
- Gumicukor? *most valahol nagyon lemaradt, de úgy látszik, ez senkit se érdekel, mert a többiek elkezdenek valamerre haladni*
- Alnak? Hát… jól van. *vonja meg egyszerűen a vállát, mert őt aztán nem zavarja, ha Ed így akarja hívni*
- És hova is? *néz kérdőn a mellette elviharzó Kilian-ra, majd Ed-re, de hát végül is elindul, mert legalább nem egyedül kell bolyongnia az olyan nagyon veszélyes parkban. Amiből hamar kijutnak, így elcsodálkozik azon, hogy hogyan veszhetett el egy ilyen helyen? Biztos tehetség kell hozzá, ezért a végén akár büszke is lehet magára…*

Raphy

A földet bökdösi cipője orrával, annak is már olyan mindegy, ráfér egy alapos csutakolás, mert hát mindenhol jött, csak nem ott, ahol tisztább maradhatott volna. Sóhajtva lök arrébb egy követ, amikor várakozón felpillant, és észreveszi az őt figyeli tekintetet.
Először elnéz balra, aztán jobbra, még hátra is pillant, de nem, a fiú felé közeledik, rá mosolyog. Kezeit kiveszi a zsebéből, szemeiben némi bizalmatlanság ül, ahogyan a másik megtorpan előtte. A mosolya biztatónak tűnik, de hát ő nem egy olyan lány, aki az első mosolyra elolvadna, ezt is annyiszor, de annyiszor felrótták neki a barátnői. Azt mondják, hogy ezért van egyedül, mert képtelen gyorsan barátkozni. De hát hová siessen? Még előtte az élet, a zsákutcákat pedig sohasem szerette, meg az egyirányúakat sem.
A srác szája mozog, így ideje lenne odafigyelni arra is, amit mond, nem csak bambulni rá nagy szemekkel, mint egy ázott veréb, aki azt sem tudja, mennyi kettő meg kettő.
- Várom, hogy valaki kijöjjön elém, még a második jégkorszak előtt, mielőtt még ide nem fagyok. Illetve, van orvos a háznál? Azt hiszem, a lábujjaim lefagytak, meg az orrom is - dől belőle a szó, aztán a nyelvére harap, mielőtt még valami más sületlenség is kiszaladna a száján. - Amúgy szia!
A kinyújtott kezet egy ideig szemléli, aztán jobb kezét a másikba fekteti, és határozottan, de nem erősen, röviden megrázza a másik kezét, aztán már vissza is húzza, de nem süllyeszti a zsebébe, hanem a pergamen után kezd kotorászni, miközben megszólal.
- Annie vagyok, Annie Morgan, és azt hiszem, igen, a Pugnax Karba osztottak be. Azt mondták, hogy valaki kijön elém, itt fel is soroltak pár nevet, de a tied - itt a fiúra pillant -, nincs ezek között. Akkor ezek szerint most itt kell tovább várakoznom? - hangjában alig csendül egy cseppnyi kétségbeesés, a nyávogás meg messze áll tőle, csupán feltesz egy kérdést, amire remélhetőleg nem az lesz a válasz, hogy igen, holnap reggelig itt fogsz várakozni, mert a karvezető sárkányon repülget éppen valamerre.
- Amúgy köszönöm - bólint egy kis fázis késéssel. - Jó lenne, ha valaki értem jönne. Nem tudnál szólni valakinek? Vagy esetleg ... - nem fejezi be a mondatot, nem ismeri még annyira a másikat, hogy merjen tőle segítséget kérni.
Kezeit újra a kabát zsebeibe süllyeszti, és előre-hátra billeg a lábán. Valamit csinálni kell, ha nem akar egy helyben megfagyni...

[ Annie ]

*Elsőre meglepődve hallgatom a lányt, így még az elsőre magabiztos mosolyom is lefagy egy pillanatra az arcomról, majd egy mosollyal, és egy apróbb nevetéssel díjazom a humorát. A kérdésre bólintok egyet, és azután válaszolok neki.*
- Természetesen van, ha csak nem fagyott meg valamerre.
*Bal vállamat felhúzva mutatom, hogy erről én nem tudok semmit sem. A kézfogás után magam mellé engedem a kezemet, és érdeklődő tekintettel hallgatom a mondatait, illetve figyelem a mozdulatait.*
~ Annie... Rendben, megjegyeztem. ~
*Csendben tovább hallgatom a beszédét. A nadrágom zsebébe süllyesztem a kezemet, de ott nem találom azt amit keresek. Ezért jó, hogy a pulóveremnek is vannak zsebei, amiben meg is találom a kereset tárgyat. Egy sima egyszerű kék toll.*
- Ha csak annyi a probléma, hogy a nevem nincs rajta, akkor azt megoldhatjuk.
*Magabiztos mosolyom újra feltűnik az arcomon, és még oda is írhatnám, hogy exprefektus, ha már annyira fontos, hogy kinek mi a rangja. Annie kérdésére enyhén megrázom a fejemet.*
- Nem kell itt várakoznod, megnyugtatlak. Felkísérlek a klubhelyiségünkbe, és hátha út közben összefutunk valakivel akinek az lenne a feladata, hogy ki kísérjen... Ja igen, elfelejtettem mondani, én is Pugnaxos vagyok, szóval tudom az irányt.
*Biztatóan mondom a mondókámat, hogy ezzel megnyugtassam a lányt, bár nem veszem rajta észre, hogy nagyon kétségbe lenne esve. A második kérdésére egy kicsit elgondolkozok, majd végül kicsit elhúzott szájszéllel válaszolok.*
- Legrosszabb esetben ha nem találkozunk senkivel sem felfelé menet, akkor lemegyek a tanáriba és szólok, hogy megérkeztél, és mondják meg melyik szobába helyezhetlek el. Tudom, hogy megy ez, régen én is prefektus voltam.
*Ezzel remélhetőleg minden kétségét eloszlattam afelől, hogy rossz kezekben lenne. Meg remélem azért nincs olyan pszichopata fejem, hogy ne tartson velem. És amúgy is, én meg tudom menteni a fagyhaláltól. Annie táskájára pillantok, majd rámutatva érdeklődök.*
- Esetleg hozzam a cuccodat? Csak mert gondolom eleget cipelted idáig az iskoláig.
*Ez semmi jó pofizás, csak egy egyszerű gesztus, amit megtanultam az évek során.*

Tayler

*Ő igen messze van attól, hogy felnőttnek tekintse magát, és az is egészen biztos, hogy más is ezen a véleményen van. Vannak olyan dolgok, amiket sokkal komolyabban vesz a társainál, ám ehhez hozzájárul a környezete, ahonnan jött, vagyis a múltja. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne viccelődne, vagy kihagyta volna azokat, amiket a korosztálya is megtesz, sőt. Kifejezetten kedveli az olyan időtöltéseket, aminek az alapja a bosszantás. Lehet, ez ösztönösen jön belőlük még, és pár év múlva már unalmasnak találják, de most még nem. A megállapításra bólint, utána viszont megrázza a fejét.*

-Azt hiszem, ez egy összetett dolog, akkor nem gondolkodtam azon, meddig lehet elmenni, és igazából nem is érdekelt, egészen addig, amikor majdnem késő volt. Hiába mondták, ne tegyem, hiába akarták megmagyarázni, hülyeséget csinálok, az akkor nem számított, mert természetesen én jobban tudtam. Hittem legalábbis.

*Hogy valaki kellett ahhoz, ne nyírja ki saját magát, ez igaz. Még szép, hogy tanult belőle, elvégre az életével szórakozott, nem mással. Az ott már nem kezdő lökés volt, hanem az egyetlen, ami hathatott. Lehet, ez is közrejátszik abban, hogy nem ítél meg senkit és semmit elsőre, nem von le következtetést, hanem kivár.*

-Szerencsés ember, nem keveredett komoly bajba. Nem büszke… mindenkinek van olyan viselt dolga, amire nem az. A probléma ott kezdődik, amikor tudja, most sem cselekedne másként, mert annak úgy kellett lennie. Akkor is, ha utána nem tudta feldolgozni, amit tett.

*Ez volt az ő baja, nem más. Tudta, hogy ismét megtenné, hiszen akkor is Raulért csinálta. Nem volt választás, nem volt kérdés, mintha ösztönösen cselekedett volna. Az első volt a döbbenet, utána fogta csak fel, mi is történt. Menekült a teher elöl, képtelen volt feldolgozni, beszélhetett neki bárki. Az utolsó pillanatban jött rá, hogy mellényúlt és élni akar. Bólint, és végül úgy vált témát, mintha mi sem történt volna.*

-Ez igaz, még ha az elején nem is fogadja el az ember, hogy segíteni akarnak neki. Ma van a költözés?

Raphy

A nevetésre a fiúra néz, olyan tipikus pillantással, hogy most azon nevet, amit mondott, vagy rajta. De egyelőre úgy tűnik, hogy a humorát díjazzák, ezért megereszt egy halvány mosolyt.
- Azért az ember azt várná, hogy ilyenkor már egy ruhában is alig lehet megmaradni. Remélem, hogy nem kiabáltam el azt a jégkorszakot - körbekémlel, mint ha ezt így most helyben meg lehetne állapítani. - Ha nincs gyógyító, majd egy fürdő is megteszi, meg egy nagy takaró, meg talán egy pléd - már előre tervez, a gondolatra mosoly szalad szét a száján, miközben a pergamenjét gyűrögeti.
Annyiszor, de annyiszor elolvasta már a levelet, hogy csoda, hogy még egyben van, és nem kezdett el szétmállani.
- Ó, itt minden ilyen egyszerűen működik? - szugerrálja a tollat, ami össze akarja fickálni az ékes bizonyítékot, hogy téééényleg felvették ebbe az iskolába. - Nem gond, komolyan - elhúzza a pergament, és visszagyűri a zsebébe, még egy fél mosolyt is megereszt hozzá, mire bal oldalt megjelenik egy kis gödröcske rögtön.
- Hála az égnek - mormogja az orra alatt megkönnyebbülten. - Ha még tíz percet itt kint kellett volna ácsorognom, írtam volna a Télapónak egy levelet, hogy vigyen inkább vissza - összevisszaságnak tűnnek a szavai, pedig azoknak nagyon is van értelmük. - Szóval egy karba is járunk, ez...jó, gondolom, vagyis... - inkább elhallgat, és inkább a fákat kezdi szemlélni, aztán újra a fiút. - Tudod az irányt, Pugnaxos is vagy, megmenthetsz a fagyhaláltól, azt hiszem, ez oké - bólint egyet, mintha előtte jó alaposan megrágta volna magában a szavakat, pedig nem, ez csak a látszat.
- Ameddig egy plédbe burkolózva üldögélhetek egy fotelben, az sem zavar, ha csak holnap kapok szobát, komolyan mondom - egy árnyalatnyi türelmetlenség csillan meg a szemeiben, de ez csak a hideg számlájára írható. - Ha prefektus voltál, akkor most miért nem vagy az? - anélkül, hogy gondolkodott volna, csúszott ki a száján a kérdés, lecsapva rögtön a témára; hiszen nem is ismeri ezt a fiút. - Rossz fát tettél a tűzre, és leváltottak? - most idejében csendben marad, és nem teszi hozzá, hogy el tudná képzelni a csibészséget a másikról.
- De ne is figyelj rám, még egy-két ilyen, és biztosan itt hagysz - zavartan gyűrögetni kezdi a kabátja alját, majd bólint egyet. - Szívesen veszem a segítséget, én még nem érzem otthon magam ebben az egészben - nagy ívvel körbe mutat a parkon, rá a kastélyra. Aztán megindul a fiú mellett, amint az felkapja a csomagját.
- Te otthonosan mozogsz itt, ebben az egészben? - szemei kíváncsian pillantanak Raphyra, aztán újra előre az útra. - És régóta vagy itt? Meg lehet szokni?
A fő kérdések, hiszen mostantól minden megváltozik. Már semmi sem lesz ugyanaz, mint régen.

**Kil és Al**

* Követi tehát a kis csapatot kifelé, bár nem törődik a park szépséges látványával, hogyan világítja meg a napkelte őket, egyáltalán hogy mit csinál a napkelte a földdel és a tájjal, nem az a szépségekben elrévedő fajta, csörtet a két fiú mellett, hogy le ne maradjon elvégre még ő játszik itt valami vigyázó szerepet. Felkuncog a gondolattól, hogy ebben a szerepkörben ő másik kettő felügyelő bizottsága, meglehetősen irracionális elképzelés.*
- Oké Kil, ma én vigyázok rátok, vagyis szép esténk lesz. *Biccent a fiúnak, mit nem adna azért, ha neki is ilyen menő neve lehetne. Kill…vagy Kil, de Eddy? Mint Murphy… Napirendre tért ezek szerint a megszólítás fölött, úgy bandukol, mintha semmi, bár hogy azt hogy kell csinálni rejtély, talán úgy írható le némiképp „élethűen” megy, sétál és ennyi az egész.*
- Azt sem tudom ki a többi prefi. Nem nagyon érdekelnek. Az jó lenne, ha én lennék az egyetlen, de nulla melóval, mint valami király féle. Ahha, olyat kéne, hogy külön trónterem és én ítélkezhetnék mindenki felett önkényesen, tejhatalommal…meg ilyenek. *Magyarázgat Alnak, közben igyekszik lépést tartani velük, s mikor a fiúnak szövegel nagyon nyújtózkodik, hogy magasabbnak tűnjön. Ennél a királyos szövegnél kimondottan. *
- Csak vicceltem *Nyugtatja meg Alt egy félmosollyal, közben elérnek a kapuhoz, igen, még ki van nyitva. Figyeli a szőke és a fekete srác reakcióját, érdekes, hogy mind a háromnak más színű a haja, mintha mindhárman külön fajhoz tartoznának, külön házba… Kilian a fekete, sötét, köpcös véglet, ezzel szemben Al a szőke magas, karcsú kedvesen ámuldozó idegen utazó, Ed pedig a barna, alacsony csalafinta , játékos ingázva a sötét is világos oldal között. Így ránézésre, mert egy ember azért bonyolultabb néhány tulajdonságnál. Befurakszik középre a kapuhoz, s ugyan olyan ájtatosan néz fel rá, mint Kilian, igaz, hogy ez ő arcán ez kicsit másképp jelenik meg.*
- Jah, a multkor ráesett Kilian cipőjére a Harribom feje, aztán olyan tiszta volt, de persze nem ettem le róla, úgyhogy Kil tartozik egy medvefejjel, ami gumiból van. *nagy levegőt vesz, ismét felnéz a kapura, aztán diadalittasan felkiált, mielőtt még átlépnék a határokat.*
- Szabadsááág!!! *S tesz egy jókora lépést a kapun túlra, mintha ez valamiféle mérföldkő lenne az életében, nem szökött ki volna az elején nap mint nap, vagy már többé vissza se kéne mennie a kastélyba. Talán azért van rebelizált jó kedve, mert tudja hogy ez a pillanat varázsa, ami mégis Sehol országba repíti, ahol ő egy hobbit, Kilian a király Al a tünde testőre, s most el kell vinniük az egy nagy gyűrűt a kocsmák tengerébe... nem kell visszatérnie talán a valóságba, hanem rákanyarodhat az álmok kacskaringós földútjára, s az a furcsán kellemes érzés járja át, hogy ezúttal nem kell egyedül végigmennie az úton.*

[ Annie ]

*A jégkorszakra kicsit összevonom a szemöldökeimet. Már éppen megjegyezném a saját véleményemet, amikor a következő szavait hallhatom meg. Ajkaimba harapok, hogy ne a feltörő képekkel legyek elfoglalva, hanem a valósággal, bár jó lenne ha azok az elképzelt képek a valóságba is megtörténnének.*
- Szerencsédre a karnak van egy oázisszerű terme, ahol van jó pár medence, némely meleg vízzel van tele, mások meg hideggel. Úgyhogy ott kipihenheted az út fáradalmait. Az utóbbiakat pedig a szobádban megtalálod.
*Egy pillanatra lehajtom a fejem, hogy azt az eszeveszettül széles mosolyt ne lássa az arcomon. Felemelem a fejemet, immár eléggé lenyugodva ahhoz, hogy normálisan tudják beszélgetni másokkal. A tollamat megpörgetem a kezembe, majd visszasüllyesztem a pulóverem zsebébe, amiből előszedtem.*
- Nálam igen. Csak be kell vágódni a tanároknál aztán mindent elnéznek neked… Legalábbis a legtöbb dolgot.
*Összeráncolom a homlokomat, mert így jobban visszagondolva nem volt olyan, amit ne néztek volna el nekem.*
- Bár jobban belegondolva. Biztos tudták, hogy ha piszkálódnak velem, akkor nem kísérem fel az érdekes arcú embereket.
*Erre csak lazán felrántom a vállamat, most már úgy sem esedékes a dolog. Annie félmosolyát viszonzom, bár én inkább amolyan „pocok mosollyal” ahogyan Beggy szokta mondani.*
- A télapónak?
*Kérdezem meglepetten a lánytól. Nem hittem volna, hogy egyeseket a télapó hoz ide, milyen jó dolguk van nekik. Közelebb hajolok Anniehez, majd halkra véve a hangomat megszólalok.*
- Nem tudod véletlenül, hogy a jók vagy a rosszak listáján vagyok-e?
*Visszadőlök az eredeti állásomba, és egy kis kacsintással tudatom vele, hogy kettőnk közt marad, ha elárulja nekem. Az elharapott mondatokra csak egy aprót mosolygok, azért remélem csak nem vagyok ilyen félelmetes. De végül aggályaimat elsöpörve válaszol, hogy oké.*
- Ne aggódj, nem fogod megbánni, hogy velem tartasz, ahelyett, hogy megvárnál valakit.
*Egy újabb bíztató mosoly kerül az ajkaimra. A szavai számomra kicsit türelmetlennek tűnnek, így ha másért nem ezért elintézem neki a dolgokat.*
- Neked lehet, hogy megfelelne, de én, ha már felkísérlek nem fogom annyiban hagyni a helyzetedet. Hidd el, még ma elintézem, hogy szobád legyen.
*Ez egy határozott kijelentés volt, amihez még, majd, hogy nem hősiesen ki is húzom magam. Bár egy köpennyel, és a nadrágomon lévő fecskegatyával biztosan hatásosabb látványt nyújtottam volna. A kérdésére egy pillanatra megvakarom a fejemet. Már éppen kinyögnék valami értelmeset, amikor akaratlanul is elnevettem magam Annie kérdésén.*
- Ennyire lerí rólam, hogy rengeteg gonoszságot művelek?
*Kérdezek vissza, bár ez leginkább ez egy költői kérdésnek számít. Majd végül megerőltetem magam, hogy ne vigyorogjak, mint az ezer wattos lámpakörte, és válaszolok az eredeti kérdésére.*
- Azért mondtam le, mert már untam, és elegem volt abból, hogy ugráltatnak, hogy ezt vigyem oda azt meg amoda. Szerintem nem áll jól nekem a titkárnői szerep.
*Elhúzott szájjal, és összevont szemöldökkel ingatom meg párszor a fejemet, hogy a véleményemet a mozdulataimmal is kifejezzem. Végül félre döntött fejjel nézek a lányra, és közben eszembe sem jut, hogy idekint mínusz fokok közelébe járunk. A meglepettség megint ki ül az arcomra a mondatától.*
- Dehogy hagylak itt, nyugodtan kérdez bármit, amit szeretnél, én igyekszek válaszolni… És én majd segítek neked, hogy otthon érezd magad. Nem olyan nehéz megszokni ezt a helyet. Általában jó a társaság, csak a tanárokkal kell néha vigyázni.
*Kedvesen felmosolygok rá, amikor a cuccáért nyúlok, amit a kezembe véve indulok el a park járdáján. Az útra figyelek, hogy elkerüljem a pocsolyákat, de közben hallgatom Annie kérdéseit, amikre hol bólogatva, hol fejemet rázva válaszolok.*
- Igen, eléggé otthonosan mozgok az itteni világban, szóval, ha bármilyen kérdésed van, akkor nyugodtan kérdez. Hát jelenleg én is tegnap jöttem vissza. Valamikor tavaly nyár elején jöttem, aztán tél felé apám hazaparancsolt, majd most a húgom miatt azt mondta, hogy jöjjek vissza. Szóval összevetve igen régóta vagyok itt. És az utolsó kérdésedre válaszolva, szerintem meg lehet szokni. Az elején biztosan furcsa lesz, de aztán belejössz, és meglátod, hogy vannak olyan dolgok, amiket könnyebb megcsinálni ha mágiát használsz.
*Mire ezt ledarálom addigra már a bejárati ajtó elé is érünk. Betolom az ajtót a szabad kezemmel, majd fejemmel biccentek, ezzel jelezve, hogy előre engedem a lányt. Amint beértünk a nagyterembe mellé lépek, és most úgy érzem rajtam a sor, hogy kérdezzek.*
- A kérdéseidből azt vettem ki, hogy te nem régóta tudsz a varázsvilágról. Jól látom, vagy valamit rosszul gondolok?
*Egy zavart mosoly kúszik az ajkaimra, és ezt elrejtve inkább a lépcsősorok felé indulok meg.*

**Hozzászólások** : 33 **Évfolyam** : Első

*Abraham, mint új diák lépked be böröndeivel az iskola parkjába, meglát egy fát odamegy hozzá és leül alá, kezébe van baglyának kalitkája amit letesz a földre, de a kalitka ajtaját nem nyitja ki, mert már ahhoz nincs ereje. Az utazás minden energiáját elvette. Reméli, hogy jön valaki aki felviszi a böröndeit és abban is bízzik, hogy a szobája nem messze a bejárattól van. Nézegeti a tájat, a természet ezernyi apró kis csodáját és az iskolát, amibe lakni és tanulni fog.*
~Tényleg jó döntés volt ezt az iskolát választani, vagyis innen szép, de kiváncsi leszek a többiekre, a tanárokra, meg az órákra.~*gondolja magában és vár valakit, de közben a madarával foglalkozik.*

*Mint mindig, természetesen most is este kell lemennie egy új diákért. Már egész megszokta, ha azt nem nézzük, hogy most is arcokat vágva meg a szekrényéhez, hogy kivegye belőle bördzsekijét, majd az asztalához sétálva nadrágjára tűzi a prefektusi jelvényt. Kilépve a szobából felhúzza sportcipőjét és már indul is. Természetesen a pillusok is fenn vannak a harmadikon, így körülbelül öt perc míg lesiet a lépcsőn, újjabb kettő míg kiér, majd körbekémlel. Rögtön kiszúrja a böröndöket, így előkaparja farzsebéből a papírt amin az új diákok vanak felsorolva, és megkeresi a pipát. Annak ott elvileg Abraham Aaron Thomsonnak kell lennie. Felölti a köszöntőmosolyt, és elindul felé.*
-Szia, Abraham Aaron Thomsonhoz van szerencsém? Serenity Crusade vagyok, karod egyik prefektusa, és most a te kísérőd.
*Áll meg előtte, és mondja el a kötelező szöveget. Előveszi pálcáját, és egy kecses mozdulattal felküldi a bőröndöket a fiú szobájába.*
-Ne aggódj a böröndjeid a szobádban várnak rád.~Remélem~
*Ezt már természetesen csak magában mondja. Gyorsan átgondolja miket is kell még mondania, miközben megindul a kastély felé, remélve, hogy követik, és nem magának fog csak beszélni.*
-Noshát, a főbb szabályok. Ha még nem vagy tizennyolc, akkor tízkor takarodó, ha már vagy akkor ez lényegtelen. Egyenruha, vagyis talár kötelező az órákon, és hidd el, vannak tanárok akik kifejezetten harapnak érte. Órákra jó ha jársz, mert érdekesek, és a házikkal pedig pontokat szerezhetsz. Nagyjából ennyi. Van kérdésed?
*Közben beérnek a csarnokba így megvárja míg a fiú is bejön, majd becsukja utána az ajtót.*
-Készülj, sokat kell lépcsőzni. Arra.
*Mutat a lépcsők felé, és megindul.*

///A kövi mehet a bejárati csarnokba. Köszi^^///

**Hozzászólások** : 33 **Évfolyam** : Első

*Abraham megint visszatér a jó kis fához, amitől elindult a prefi kiséretében az iskola kapuja felé ahol a nagybetűs életre való felkészítés vár rá. Most egyedül sétál itt és nagyon reméli, hogy valaki jön erre és beszélgethet vele, de azt nem szeretné, hogy megbüntessék, amiért ilyen késői órákban sétálgat erre.*
~Ez az iskola...valami fantasztikus, remélem, hogy még sokáig élvezhettem az iskola kedvességét és befogadását.~*Már csak egy erre járó diák lenne itt aki barátságos és legalább lenne egy barátja az iskolában.*

[Abraham Aaron Thomson]

*Kecses lépések és óvatosság jellemzi, Jacqueline-t, a Pilluamuleto kar egyik szőke diáklányát. Óvatos, hiszen nem akar senki előtt sem beégni. Egyszer már sikerült neki, a kar egyik prefektusa előtt, és úgy tervezi, ilyen többé nem lesz.
Hófehér lenge ruhácskában, és egy apró kis kabátkában sétálgat. Meglehetősen fázik. Hiába van már május, azért mégis csak este van. Nem tud aludni, ezért is döntött úgy, hogy szív egy kis friss levegőt.
Kabátját összébb húzza magán, karját keresztbefonja mellkasa előtt. Csak sétálgat, nincs szándékában most senkivel sem találkozni…De ha úgy hozza a sors, nem zavar el senkit.
Csak reménykedni tud, hogy nem ugrik elő egyetlen bokorból sem egy –őt megijeszteni akaró- szaktársa sem. Nem szívesen dobná fel ilyen fiatalon a talpát szívrohamban.
Végigsimít szőke haján, majd az egyik fánál mintha látott volna valakit. Vagy csak a szeme káprázott? Maga sem tudja. Mindenesetre szeretne megbizonyosodni arról, hogy tényleg áll ott valaki, ezért összeszedve bátorságát, oda szól a számára még nem tisztán látszódó fiúhoz.*
-Hahó! Van…Van ott valaki?* Kissé rémült, hisz’ még pálcáját is szobájában felejtette, így meg se tudná védeni magát, ha megtámadnák *

**Hozzászólások** : 33 **Évfolyam** : Első

*Abraham érdekes zajokat hal, de nem figyel oda inkább gondolataiba merül, de mikor valaki köszön neki, megijed és felkiált.*
-JÉZUSKÁM!...Jaj, bocsi, Abraham vagyok.Remélem, nem vagy prefis, mert akkor most nagy bajba vagyok.,*mondja a lánynak kedvesen, hisz Abraham mindig kedves és néha így verik át, mert a kedvesség mellett az embereknek nagy bizalmat szavazz. De reméli, hogy itt nincsenek olyan emberek akik átrázzák a magas palánkon. Odamegy a lányhoz és még egyszer bemutatkozik neki, egy kedves mosoly kisérete mellett.*
-Szia! Én Abraham Aaron Thomson, Pilluamuleto házba tartozok és új vagyok, mert ma érkeztem az iskolába és ma mutatták meg nekem az iskolát és a lakhelyemet. Te fázol?*kérdezi a lánytól.*-Mert akkor oda adom neked a pulóveremet, melegít és én úgy se fázok.*ajánlja fel nagylelkűen.*

//Fagyi//

[Abraham Aaron Thomson]

*Hát igen, úgy látszik, nem csak ő rémült meg annyira. Összerezzen a "jézuskám" felkiáltásra.Ezekszerint mégis jól látott, és tényleg van ott valaki. Mélyen szívja magába a levegőt, majd csengő hangján felnevet.*
-Az ég áldjon meg, mit ijesztgetsz? Majdnem szívbajt kaptam. Vicces érzés volt. Nem, nyugi, nem vagyok prefektus* Kacag még egy kicsit aztán a közeledő fiúra emeli tekintetét.*
-Szia! Jacqueline Wiever, Pilluamuleto szintén. Új vagy? Ez tök jó. És eddig hogy tetszik a Tornerans? Én is nemrég kerültem ide, szóval azt hiszem sejtem milyen gondolataid lehetnek most.* Mosolyog kedvesen, majd a fiú kérdésére először bólint, aztán megrázza a fejét*
- Nem, köszönöm. Igaz, hogy kissé fázom, de nem fogadhatom el. Azért igazán kedves gesztus tőled. Honnan érkeztél?*Kíváncsiskodik, továbbra is mosolyogva.*

// Majd időn kivül folytatjuk ^^//

**Hozzászólások** : 33 **Évfolyam** : Első

*Abraham érdekesnek találja a lány nevetését és csak egy nagyon kedves széles mosolyt küld felé.*
-Jaj bocsánat nem akartalak megijeszteni, csak hát te is megijesztettél. Gondolataimba merültem, te meg köszöntél és én meg megijedtem. Tehát mind a ketten megijesztettük egymást. Igen, új vagyok. Tetszik szép, jó helynek tűnik, remélem, hogy jók a tanárok is. És te mikor jöttél ide, mármint nem a parkba, hanem az iskolába?*kérdezi nevetve a lánytól, majd folytatja a kérdezősködést.*
-Sejted, hogy milyen gondolataim lehetnek? Miért te is mikor megérkeztél arra gondoltál, hogy reméled, hogy hamar lesz itt az iskolába egy barátod vagy valaki akivel jól lehet beszélgetni, kedves, aranyos, vicces, jó fej és megijed a Jézuskám felkiáltástól?*mosolyog a lányra.*-Amúgy tényleg szívesen odaadom a felsőm, csak szólj ha fázol vagy max. lehozok egy másik pulóvert, de mondjuk az hülyeség lenne, mert akkor már te is felmehetnél egyért és akkor én meg itt uncsiznék, tehát az nem jó, de ha én mennék fel, akkor te uncsiznál itt és az se lenne valami szuper. Így marad ez a pulcsim, ha már nagyon fázol.*mondja a lánynak, egy kicsit bőbeszédűen.*